B1 blogcsalád



Újabb komplett rovat mondott fel az Origónál

2017. március 13. - nickgrabowszki

A kormány és pártjainak fenekében mélyen elmerült újságot a B1 blog információi szerint a Táfelspicc nevű gasztrorovat hagyta ott kollektíven.origo_cimlap_170308_1488967023.jpg

A Táfelspiccet az egyik legjobbnak tartották a szakmában. A hírt egyelőre nem erősítették meg, de az impresszum ezúttal promt módon követte a változásokat: már csak egy rovatvezető van feltüntetve, a munkatársak neve nem szerepel.

A hónap elején 8 újságírót rúgtak ki az Origótól gazdasági okokra hivatkozva, de Gábor László hírfőszerkesztő elismerte, vesznek fel a helyükre embereket, de már olyanokat, akik

patetikus viták nélkül együtt tudnak működni.

Ezután mondott fel az első rovat, a Techbázis mindegyik munkatársa, amit most követett a Táfelspicc is.

Azt nem tudni, hogy általában lett-e elegük a revolver- és propagandalappá züllött Origóból, vagy valamelyik konkrét ügy, cikk, cím tette be náluk a kaput.

Az utóbbira kézenfekvő jelölt egy Kovács András nevű ember az egyik momentumos politikust családtagjain keresztül is lejáratni kívánó, pénzügyi visszaéléssel vádoló cikke.

Ezt amúgy az Origo vezetése akkora sikernek tartja, hogy

a hét cikkének választotta.

György Bence tartalomigazgató, korábbi főszerkesztő információink szerint azt írta róla, hogy

hatalmas olvasottságot hozott és remek munka volt.

Kovács András jutalmat is kap majd a cikkért, amit amúgy ő maga is olyan nagyra értékelt, hogy utólag levetette róla a nevét.

A cikkből leginkább az derül ki, hogy Kovács Andrásnak semmi fogalma nincs arról, hogy miként működik egy startup-inkubátor, de a politikai megrendelések teljesítésében nem ismer akadályokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4812335605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.03.13. 21:43:01

A Táfelspicc az egyik legjobb a szakmában? Akkor nincs magyar gasztronómiai újságírás...

Zamasu 2017.03.13. 23:44:17

csoda, hogy az origo szerkesztőségben nem fulladtak még bele a szarba...pedig megtörténhetne :D kéne az indexre is egy olvasott cikk XD

2017.03.19. 05:44:07

"A neurotikusok igényesek a jó kosztra"!
Cicero Kr.e. 106 – Kr.e. 43) írta Gyurcsányról: Egy nemzet képes túlélni bolond vezetőit még az ambiciózusait is. De nem lehet túlélni a belső hazaárulást. Az ellenség a határokon kevésbé félelmetes, mert ismert, és nyíltan hordja zászlaját. De az árulók határainkon belül mozognak szabadon, az ő ravasz suttogásuk átoson a sikátorokon, kormány folyosóin is hallhatók. Az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli, ő az emberi természet alantasságához szól, ami minden ember szívében titkon mélyen fekszik. Az áruló elrohasztja a nemzet lelkét, titokban éjjel dolgozik, alattomban aláássa a nemzet pilléreit, fertőzi a politikát, hogy ellenállni sem lehet. A gyilkos nem annyira félelmetes. Az áruló maga a pestis járvány.” (Kr.e. 106 – Kr.e. 43).
süti beállítások módosítása