B1 blogcsalád



Saját alaptörvényét is megsérti a kormány

2017. március 09. - nickgrabowszki

Akad néhány probléma azzal a tervel, hogy az Orbán-kormány az eltés gender szakra válaszul, bevallottan propagandacéllal  saját ideológiáját szolgáló családtudományi képzést indít a Corvinuson.retvari_balog.jpg

1. A gender szak nemzetközileg elismert társadalomtudományi ág, ha tetszik ez a Fidesznek és a KDNP-nek, ha nem. Oktatják, hogy nem mást ne mondjunk, a Harvardon, Orxfordban, Cambridge-ben is.

2. A gender magyarországi oktatását az egyetem, azaz az ELTE kezdeményezte, mindegy, ki mit gondol erről, ez az egyetem dolga. Ha nem tetszik, mert például haszontalannak tartjuk, akkor nem muszáj felvenni és tanulni.

3. Lehet, a gendert haszontalannak tartani természetesen, mert a munkaerőpiac, de milyen karrierlehetőségei lesznek annak, aki a családtudományok mestere?

4. Ellentétben az eltés gender szakkal, a corvinuszos családtudományi képzést nem az egyetem indítja, hanem a kormány. Kevés az esély arra, hogy a Corvinus komisszárjának kinevezett rezsimideológus Lánczi András ellen tud, vagy ellen akar állni a kormány kezdeményezésének.

5. Pedig ellen kellene. Magyarország hatályos alaptörvénye ugyanis azt tartalmazza, hogy

X. cikk (2) Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak. 

A Fidesz és a KDNP képviselői már elfelejtették, mit szavaztak meg öt éve, vagy csak annyira veszik komolyan saját alkotmányukat, mint mindenki más.

+1. Különösen vicces, hogy a gender szakot a KDNP-s Rétvári áltudománynak nevezi,  valamitn

félrecsúszott, kreált zagyvaságoknak.

Ezen az alapon sokkal nagyobb joggal lehetne áltudományos, kreált zagyvaságnak nevezni azt a szakterület, amelyik azt oktatja, hogy volt egy ember, aki

  • úgy született, hogy az anyja nem feküdt le senkivel, szűz maradt a szülés után is.
  • A gyerek meg hangokat hallott, hallucinációi voltak, azt hitte, ő a világ ura,
  • és hogy vége lesz a világnak, de őt majd megmentik a kivégzéstől.
  • És amikor ez nem történt meg, akkor eltűnt a holteste, tehát egészen biztosan feltámadt.

Ez a teológia. És ez a KDNP . meg Balog, aki református pap - szerint nem áltudományos, kreált, babonás zagyvaság, viszont a gender studies az.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7312324537

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A teológia egyértelmű áltudomány 2017.03.09. 13:31:27

Definiáltuk a teológia fogalmát, majd néztük meg, hogy beilleszkedik-e a tudomány definíciója által megadott ismérvekbe. Ebből az derült ki, hogy a teológia egyértelműen egy áltudomány. Éppen ezért az állami támogatása is elfogadhatatlan, pláne valódi ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barak Huszein Oszama 2017.03.09. 13:56:07

Bezony- bezony.
Áltudományok még:

-jog
-bölcsészet
-kommunikáció
-politológia
-és az összes úgynevezett humán- szak.

Csak a természettudományoknak van valóságos alapja.
A többi mind ember által kreált virtuális baromság, aminek semmi köze az univerzális természeti törvényekhez (fizika, kémia, biológia, evolúció...)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.09. 14:17:44

A fideSS beleírta az alkotmányba, hogy lapos a Föld.

És?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.09. 14:20:56

@Barak Huszein Oszama: "Csak a természettudományoknak van valóságos alapja."

A matematika is áltudomány? Ember által kreált virtuális baromság?

Közgazdaságtan, szociológia?

2017.03.09. 15:25:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a matematika univerzális törvényeket fogalmaz meg, a humán szakok meg véleményeket :-D
a közgazdaságtan is véleményeken alapszik, meg a szociológia is. és ezek a vélemények egymásnak is ellentmondanak.

Barak Huszein Oszama 2017.03.09. 15:36:51

@aleksz róz:

"matematika univerzális törvényeket fogalmaz meg, a humán szakok meg véleményeket :-D
a közgazdaságtan is véleményeken alapszik, meg a szociológia is. és ezek a vélemények egymásnak is ellentmondanak."

Magam sem mondhattam volna szebben.

Szálem alejkum- akarom mondani

demokrászi for dö vörd!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.09. 15:44:30

@aleksz róz: @Barak Huszein Oszama: Sejtettem. Lövésetek nincs a közgazdaságtanról, szociológiáról. :))

2017.03.09. 15:48:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: persze-persze. ha kicsit okosabb lennél, te is belátnád.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.09. 15:57:05

@aleksz róz: "ha kicsit okosabb lennél"

Jó ez így. Ha csak egy kicsit is okosabb lennék, már végképp nem tudnék lehajolni a szintetekhez. :))

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.09. 16:33:44

A genderista marhák kúrógassák egymást seggbe, orrba szájba, meg ahol akarják, de ne gyalázzák meg az egyetemeinket, ilyen szar áltudományokkal.

Rohadjanak a saját hányásukba a saját egyetemeiken, de ne azon amit az én adóforintjaimból tartanak fenn !

Barak Huszein Oszama 2017.03.09. 16:35:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Közgazdászkám- akkor világosíts fel, hogyan lehet egy véges körnezetben (Föld) a végtelenségig fenntartani a növekedést.
Ugyanis mind ezt ugatjátok, hogy mindig növekedni kell...
De hová? Miből? Meddig? Milyen áron?

Közgazdaság:
ÁL- TUDOMÁNY, KAMU

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.09. 16:36:19

@aleksz róz:

Hagyd már szerencsétlent..

A kérdése alapján azt se tudja mit jelent a természettudomány szó.

aleksz róz:
"Csak a természettudományoknak van valóságos alapja. "

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A matematika is áltudomány? "

----

Ez egy tudatlan ballib marha.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.09. 16:40:17

@Barak Huszein Oszama:

Soha nem volt közgazdász, egyetemet is max képeken látott.

Aki nincs tisztában a "Természettudomány" jelentésével, az nem hiszem hogy elvégzett bármilyen egyetemet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.09. 17:27:20

@Barak Huszein Oszama: Megtisztelsz, de nem vagyok közgazdász.

A folytonos növekedéssel nekem is problémám van. Nyilván a korlátozott erőforrások felhasználása nem nőhet a végtelenségig. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az emberi innovációnak vannak belátható határai.

A Római klub megjelentette a Növekedés határait, egészen hihető volt. Aztán nagyot buktak vele, mert éppen akkoriban megnégyszereződtek a termésátlagok.

Én a fenntartható fejlődés híve vagyok.

Nem cáfoltad, hogy a közgazdaságtan tudománynak lenne tekinthető. Elméleteket lehet felállítani, adatokkal támogatni, cáfolni. Még kísérleteket is végeznek.

Szóval visszatérve az eredeti kérdésre, tudománynak tekinthető-e a szociológia és a közgazdaságtan?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.09. 17:35:52

@Ballib cenzúrázók réme 25: Olvasni se tudsz, te, Kubatov szégyene!

Erre: "Csak a természettudományoknak van valóságos alapja.
A többi mind ember által kreált virtuális baromság, aminek semmi köze az univerzális természeti törvényekhez" kérdeztem, hogy Oszama szerint a "A matematika is áltudomány?", de gyáva volt válaszolni.

Bambano 2017.03.09. 18:31:28

"Oktatják, hogy nem mást ne mondjunk, a Harvardon, Orxfordban, Cambridge-ben is.": az, hogy valamit oktatnak ezeken az egyetemeken, még nem jelent semmit abban a kérdésben, hogy rendes tudomány-e. azt kellene vizsgálni, hogy pár unatkozó, feltűnési viszketegségben szenvedő extrovertált hülye viselkedésének vizsgálata az tudomány-e, vagy csak egyszerűen elmaradt anno egy jól időzített atyai pofon.

persze arra a magyarázatra lenne igény, hogy miért az elenyésző kisebbség érdekeit védik az elsöprő többséggel szemben (például amikor new-york polgármestere a wc használatot rendeletileg szabályozza...)

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Elméleteket lehet felállítani, adatokkal támogatni, cáfolni. Még kísérleteket is végeznek.": az sem elégséges feltétele a tudományságnak, hogy lehet benne elméleteket felállítani. az csak szükséges feltétele. én is állítottam fel már elméleteket, hogy melyik csajt hogy fogom megdönteni, volt, hogy kísérleteket is végeztem, mégse nevezném tudományos dugástannak...

ja, és aki szerint a közgazdaságtan tudomány, az olvasson már el egy friss tőzsdei elemzést... ha azon nem röhögöd el magad, akkor semmin... dobják a padlóla le!

@Barak Huszein Oszama: én mindig hozzáteszem az anyagmegmaradás törvényét is. ez szokott keresztbetenni a közgazdászoknak.

felső határ nincs 2017.03.09. 22:44:49

Mind2 szak baromság, magánegyetem indítson ilyen szakokat, ha akar.

Azaz nem családszakot kell indítani, hanem az ELTÉt kell megbüntetni, vezetőjét sóval behinteni, állami pénzeiket megvágni.

fidesz maszop dk egykutya 2017.03.09. 23:51:06

@Barak Huszein Oszama: a jog, és a politológia tényleg nem tudomány, hiszen csak bemagolandó lexikális tudásból áll. Kommunikáció pedig a befolyásolás, néphülyítés "tudománya".

Girhes Joe 2017.03.10. 00:05:02

Lehet a kdnp-t utálni, de attól még ebben igazuk van, hogy a gender az egy áltudományos kreált baromság, és akkor is az marad, ha tanítják a Harvardon. Persze lehet a teológiát is annak tartani, de álljon már meg a menet... tanít teológiát az ELTE? Na ugye. A CEU vagy a Pázmány azt tanít, amit akar, de egy TUDOMÁNYegyetemnél más kéne legyen a mérce.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.10. 00:17:40

grabowszki kétségbeejtően hülye vagy

egysmás 2017.03.10. 01:39:59

@Ballib cenzúrázók réme 25: ha a matematika nem absztrakció, akkor mi?
És, ha a matematika, absztrakció, akkor hogy a kurva isten ótvaros redvás faszába lenne már természettudomány, te fasz?

2017.03.10. 02:50:23

@aleksz róz: és a computer science az mi? Ember által kreált, ilyen-olyan programnyelvek azok mennyiben tudományosabbak, mint egy élő nyelvet boncolgató bölcsész?
Mögötte lehet, hogy matematika van, ahogy az emberi nyelvek mögött meg anatómia, biológia, genetika stb.

@Barak Huszein Oszama: a matematika nem természettudomány. A számítástechnika se, hanem jórészt ember által kreált dolgokkal bíbelődik. Az általános törvényszerűségek meg pont számítástechnikában nem annyira érvényesülnek.

Megjegyzem az orvosi egyetemen szerzett orvosi vagy fogorvosi diploma se tudományos szakon szerzett diplomának minősül, hanem egy szakmai diploma (professional degree).
De egy mérnök se tudós.

Mind a teológia, mind a gender studies hülyeség.

2017.03.10. 03:04:08

A teológia szakokat be kellene szántani, sóval behinteni a helyüket. Pont úgy, mint a genderszakokat, meg az angyaltanfolyamokat, reiki, auramasszázs, energiagyógyász, kineziológia, családállítás, ayurveda tanfolyamokat.

A templomokat át kell alakítani hasznos célokra.

miva? 2017.03.10. 06:46:59

Mennyi tudós?!

Most mindenki gondoljon csak bele, hogy mennyit is foglalkozik tudománnyal! De nem ám a tévét bambulva, hanem rendesen. Aki itt véleményt nyilvánított, annak minden további véleményét hasonlóan komolyan kell venni.

Pluszbónusz: a formális nyelvek ugye tudomány, mert matek. A nyelvtan meg nyelvészet nem tudomány, mert humán. Valaki meghúzná a határt a tudomány-nem tudomány tengelyen ebben az esetben?

jandera 2017.03.10. 06:55:29

@Ballib cenzúrázók réme 25: Miért kell neked telisz@rni minden blogot???

Stenonis 2017.03.10. 07:12:30

Az itt hőbörgő jaffásoktól azért megkérdezném.
Tudjátok egyáltalán, hogy mit oktatnak a gender szakon?

miva? 2017.03.10. 07:18:18

@jandera: A) Mert nincs munkája a tudóskámnak, és unatkozik.
B) Mert ez a munkája a tudóskámnak.

miva? 2017.03.10. 07:23:08

@karandash: a coputer science tudtommal olyan témakörökkel foglalkozik többek között, mint a numerikus időjárás és klíma előrejelzés modellezhetősége, a kaotikus rendszerek parametrizálhatósága, stb. Úgy gondolom, bár nem vagyok szakértő, hogy ezek bizony a természet megértését és leírását célzó törekvések.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.10. 07:31:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Jól van! Nyuxik a beteg! Mingyá küddöm a nővért a haloperidollal. Addig is tűnés a nővérpult gépétől! Az nem azért van ott a pszichiátrián, h a betegek internetezzenek rajta.

blog pszichiáter 2017.03.10. 07:36:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Vezértroll libtárs csak ne kuruzsoljon! A nővér küldése extra adag xanaxxal vagy haloperidollal, az az én jogosítványom.

1ghost 2017.03.10. 07:36:31

@aleksz róz:

Idióta bérhazodozó, orbánseggnyaló. Annyira szánalmas az erölködésed. Különösen amikor a másik nickeden egyetértesz magaddal te ostoba narancsbohóc.

2017.03.10. 07:55:27

@Ballib cenzúrázók réme 25: "A genderista marhák kúrógassák egymást seggbe"

Miért pofázol bele olyanba, amihez segghülye vagy?
De ha már közös pénz, stadionok, templomok, vallásoktatás és még lehetne sorolni, hogy milyen igazi baromságokra költik, te meg tapsolsz hozzá. Pontosan ugyanolyan idióták harcolnak az iszlám államért, mint amilyen te magad vagy.

2017.03.10. 08:08:31

@karandash: na megjött a bölcsész harcos
lehet, hogy nagy részük ember által kreált, de amiket leírnak, azért általában úgy is vannak...
elismerem, nyelvtudomány is ilyesmi
nem olyan mire gondolt a költő típusú tudomány
de a szociológiából meg a közgazdaságtanból meg hasonlókból akkor se engedek, ezek nem tudományok, hanem vélemények.

2017.03.10. 08:11:16

@1ghost: milyen frusztrált vagy... látom te se ismered keynes-t és hayek-et

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.03.10. 08:39:26

Tudomány : folyamatos hazugságok sorozata.
Mégsincs betiltva.
Legfanatikusabb hívői pedig a libbantak.

torró 2017.03.10. 08:48:11

Mivel nem néztem utána, csak kérdezem! Ezt csak úgy hozzákötik valamelyik szakhoz, vagy ebből diploma is lesz. És ha lesz, akkor mire lesz használható? (Arra nem, mert kemény):D. Vagy ez is csak arra lesz jó, hogy valahol mosogatni egész jól el tud vele?

miva? 2017.03.10. 09:07:43

@torró: egy ismerősöm pl a nők elleni erőszakot és a menekülni kénytelen nőkkel felnövő gyerekek élethelyzetét vizsgálja, meg egy nemzetközi programot vezet ezügyben.@wmiki: Giordano Bruno mágjája még füstölög... Gondolom fogorvosnál nem bánod az érzéstelenítést, használsz netet, gps-t, belső égésű motort, sterilizált élelmiszereket, te pontagyú@aleksz róz: nem nagyon reagáltál, de akkor nézzük a szakterületedet. Mi a véleményed a játékelméletről pl?

miva? 2017.03.10. 09:17:23

@Barak Huszein Oszama: Az volt a NEP programmal a baj, hogy viszonylag rövid időintervallumra tudott konzekvens előrejelzéseket adni. Ez több okból is következett, de a gyanúk szerint leginkább a túlságosan leegyszerűsített matematikai modellnek volt köszönhető. Nem tudok folyamatosan futó hasonló előrejelző programról. Magyarként egyébként nyugodtan lehetne ezt a dolgot nemzeti prioritásként kezelni, hiszen a Kálmán szűrő, a Lánczos módszer, a Neumann féle teszt és számos más alapvető fontosságú dolog pont tőlünk származik. Persze ebben az esetben nem bulvárlapok kattintásmágnes híreit citálná a nagyérdemű, a gondolkodás meg a NER ellensége.

torró 2017.03.10. 09:35:43

@miva?:
Ilyen diplomával? Akkor ezt külföldön kapta ezek szerint, mivelhogy nálunk még csak szó van róla. De értem a lényeget.

2017.03.10. 09:45:43

@miva?: nem reagáltam, mert nem nekem címezted
elismertem a nyelvtudományt mint tudományt
nem szakterületem a játékelmélet. szerinted ad egyértelmű választ arra, mi fog történni a valóságban? :-)

miva? 2017.03.10. 09:59:09

@aleksz róz: arra a tévés jósok tudnak választ adni. A játékelmélet arra jó többek között, hogy racionálisan döntő játékosok ( nem Orbán vagy Trump) esetén megmutatja az optimális megoldásokat. Ajánlom a közlegelők problémáját bemelegítésnek. Megtalálod.
A kérdésedre kicsit mélyebben válaszolva ha valami meg tudja jósolni a szociológiai vagy gazdasági folyamatokat hosszú távon nagy pontossággal, az azt jelenti, hogy az emberi világ determinisztikus, és nincsenek szabad döntéseink. Ez emellett azért is gyanús, mert pl időjárást lehet jósolni 10 napra, ahol figyelembe vesszük a mai adatokat. Továbbá klímát lehet jósolni 40 évre, de ott a mai adatok nem kellenek, csak nagy globális átlagok. Ha tehát valaki az aktuális adatokra támaszkodva a gazdaságban hosszútávú előrejelést ad, az vagy kontár, vagy Nobel-díja lesz. Ráadásul a gazdaság kicsit komplexebb mint az atmoszféra.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 10:22:06

@wmiki: Azt javaslom, a számítógépedet, amit a hazug, fanatikus libbant tudósok találtak fel, tiltsd be (vágd a falhoz)! Mindenkinek jobb lesz. :))

miva? 2017.03.10. 10:33:29

@torró: már régóta megy a CEU-n ilyen posztgraduális képzés, ha jól tudom. De igazad van. Norvég a lány, és Oxfordi phd-je van ebből. És nem tűnik handabandának az, amit csinál. Mondok példát: a gyerekkori szexuális erőszak áldozatai gazdaságilag kevésbé produktívak, tehát kifizetődőbb lenne pszichés segítségnyújtásba fektetni esetükben. Ez elég nehéz ugyanakkor, mert pont a konzervatív, azaz jelenleg erős tömb mundent megtesz azért, hogy a statisztikákból az jöjjön ki, hogy minden rendben, ezért a feltárt esetek száma valószínűsíthetően egyre kisebb részét teszi ki a megtörtént esetek számának. Egy ilyen diplomával fel vagy készülve arra, hogy a politikusokkal beszélj a változás mikéntjéről és szükségességéről, értelmezni tudd az adatokat a Századvég torzító szemüvege nélkül, ismerd és használni is tudd az intézményrendszer adta lehetőségeket, stb.

És még nem beszéltem a nők alulfizetéséről, a vakkomondorost védő bamba kétmillióról, stb

És férfi vagyok

2017.03.10. 10:38:24

Mostanság népszerű téma a genderezés.
Ha mondjuk mongolisztika szakot indítana valamelyik egyetem és az nagyon népszerű lenne, akkor antimongolisztika szakot indítanának a tolvaj komcsi fideszesek?

Miért nem indítanak emberség- és antikorrupció szakot? Ja, hogy abból már rég megbuktak?

2017.03.10. 10:39:14

@aleksz róz: két diplomám van, egyik se bőcsész

Amúgy van bőcsész szakot (idegennyelv), majd gazdasági szakot (logisztika) végzett ismerősöm, jobban keres, mint én és ma már kb. bárhol kapna munkát a világon. Nem is Magyarországon dolgozik...

miva? 2017.03.10. 10:52:11

@karandash: Mesélnél nekem arról, hogy a matematika miért nem természettudomány?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 11:18:15

@miva?: "a matematika miért nem természettudomány?"

Mert nem az. A matematika a tudományok alapja. Nem több és nem kevesebb, mint egy rendes természettudomány.

"A természettudomány az élő és élettelen természet jelenségeinek, objektumainak tanulmányozásával foglalkozó tudományágak gyűjtőneve."

hu.wikipedia.org/wiki/Term%C3%A9szettudom%C3%A1ny

konrada 2017.03.10. 11:37:21

...no egy újabb kávéfőző-szak...

miva? 2017.03.10. 12:29:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ennek a definíciónak hol nem felel meg a matek? Elmondjak egy mesét az euklideszi geometriáról, a Gausz féle általánosításról, a Bolyai-Lobavsevszkij féle poszteuklideszi továbbfejlesztésről, majd a Riemann által leírt általános formáról, ami véletlenül 70 évre rá pont jól jött Einstein ált.rel.elméletéhez, hiszen pontosan úgy írja le az univerzumot, ahogyan azt a modern fizika ki tudja mérni?
Elmesélem szívesen.

Nem hiszem el, emberek! Több hülyeséget már ne hordjunk össze!

miva? 2017.03.10. 12:32:39

@konrada: Azok az államigazgatásin a fidesz szakok, nem a gender. Ahol a Nógrádi tanít pl. az a kávéfőző.

konrada 2017.03.10. 13:00:04

@miva?:
...azok is.
...persze nekem kicsi a látóköröm, ezért nem látom azt a nagy igényt a munkaerő-piacon, mely a genderista képzésen átesetteket fel akarja szívni, ezért hiszem én buta fejemmel, hogy a kiképzett genderológusok nagy része az andragógusokhoz, illetve az évente százas nagyságrendben végző pszichológusokhoz hasonló munkakört fog betölteni...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 13:00:26

@miva?: "Ennek a definíciónak hol nem felel meg a matek?"

Hát konkrétan sehol. (Egy matematikus úgy mondaná, hogy "mindenhol". :))

Értem én, hogy a matematika és a természettudományok szoros kapcsolatát bizonygatod, ebben igazad is van. Ez azonban nem teszi a matematikát természettudománnyá.

A matematika axiómarendszerekre épül, abból vezet le, bizonyít dolgokat.

A természettudományok a természtben tapasztalható jelenségeket vizsgálják, azokat igyekeznek megmagyarázni. Ehhez persze a matematikát erősen használják.

Mi ketten egyetértünk, pusztán egy apró ponton tévedsz. Nem is igazán lényeges, ezt azt is mutatja, hogy a matematikát is a természettudományi karon oktatják.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 13:06:32

@konrada: "a kiképzett genderológusok nagy része az andragógusokhoz, illetve az évente százas nagyságrendben végző pszichológusokhoz hasonló munkakört fog betölteni..."

Szerintem ne aggódj miattuk, hagyd rájuk, hogy mi lesz velük.

Politikai okból szakokat betiltani, vagy hülye "bosszú" szakot indítani rosszindulatú, idióta dolog.

konrada 2017.03.10. 13:17:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...aggodik értük a ..som.
Értelmét ugyan nem nagyon látom, de ha fizetnek érte, miért ne csinálnák?
...s azt azért mindannyian tudjuk, hogy a főiskolát végzettek jó részéből - ha nem valami technikai, építész, egészségügyi, számügyi, informatikai szakon végez - kerül ki a kávéfőző szakember Londonban, vagy itt Magyarországon is asszisztens-menedzser (régiesen titkárnő) néven...

A betiltással igazad van: ha valaki fizet érte, hagy tegye.
...ha meg másik bosszúszakra megy, az meg legyen az ő baja...

2017.03.10. 13:22:16

@miva?: nem hinném, hogy a valóságban racionálisan döntő játékosok lennének a pályán. trudeau sem jobban az, mint trump. csak más véleményekben hisznek.
nem feltétlenül lenne determinisztikus, mert a végeredmény függne a döntésektől, tehát nem csak egy megoldás van
a közgazdaságtannal (meg hasonlókkal) az a problémám, hogy leegyszerűsített, kevés változós modell esetén is egymásnak teljesen ellentmondó válaszokat ad. szóval ezek a válaszok csak vélemények.

miva? 2017.03.10. 13:29:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: én úgy gondolom, hogy puszta nyelvi bűvészkedés a matematikát elválasztani a természettudományoktól, amikor a Galois elmélettől a Riemann geometrián keresztül ki tudja meddig mindenről kiderül, hogy vagy az erős kölcsönhatást, vagy az ált.rel. terét, vagy a turbulenciákat változtatás nélkül leírhatjuk ezekkel. Van olyan irány, ahol filozófusok azon elmélkednek, hogy miért van ez így, de gyaníthatóan nem olyan egyszerű a válasz. Ismerek olyan matematikust, aki azt gyanítja néhány sör után, hogy a Gödel utáni matematikák és a multiverzum közt van bijekció.

miva? 2017.03.10. 13:32:43

@aleksz róz: tanuld meg, csinálj jobbat és gazdagodj meg belőle. Ezt kéri tőled a tudomány, ha ez a véleményed. Sztem nem rossz út.

torró 2017.03.10. 15:41:04

@miva?:
:DDD Oké értem és kösz. Ezzel is többet tudok.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.10. 15:46:46

@miva?: államigazgatási vagy 20 éve nincs de ne zavarjon

egysmás 2017.03.10. 16:48:49

@miva?: Nem nyelvi bűvészkedés, hanem van egy definíció a természettudományokról, aminek a matematika nem felel meg.

A matematika akkor természettudomány, ha a természettudományokat úgy definiáljuk, hogy azok azok a tudományágak, amiket a TTK-n oktatnak..

Különben nem.

A matematikával ugyan le lehet írni természeti jelenségeket, de a matematika maga, nem a természet része, hanem egy, az ember által alkotott ÖNKÉNYES szabályrendszer, amit praktikusan úgy alkotott meg, hogy alkalmas legyen a világ leírására.

Mert amúgy nettó absztrakció, olyan dolgokról beszél, amik egyszerűen nincsenek és azokkal a nincsen dolgokkal végez műveletet.
Ez pedig a bölcsészettudomány esszenciája, nem pedig a természettudomány része.

miva? 2017.03.10. 19:48:02

@miva?: azért kíváncsi lennék egy olyan matematikára, amiből kijön a 2 vagy több féle végtelen, a Gödel tétel, és nem alkalmas l a valóság leírására. De én ezt most befejezem.

2017.03.10. 21:09:42

@egysmás: a biológia se a természet része, azt is az ember találta ki... pl. 10 millió éve még egyáltalán nem is létezett biológia.

2017.03.11. 02:15:34

@miva?: fentebb leírták, hogy miért nem természettudomány a matematika. Ettől a matematika még kurvafontos. Ahogy a fogorvoslás, informatika, pénzügy, gépész- és agrármérnöki szakmák is fontosak, de nem természettudományok.
Ellenben van biológus-természetvédő ökológus végzettségű ismerősöm, ő természettudományos szakon végzett, de piacképesnek nem nevezném a tudását. De büszke lehet magára, hogy természettudományos szakon tanult, nem valami szubjektív, himi-humi jogász, közgáz, logisztika szakot, amikkel meg gennyesre kereshetné magát.

egysmás 2017.03.11. 07:20:23

@aleksz róz: Félrefogalmaztam.

A matematika _vizsgálatának_ tárgya (számok, gráfok, halmazok, anyámtyúkják) nem a természet részei, hanem emberi kitalációk.
süti beállítások módosítása