B1 blogcsalád



Új hírek a sérültekről - Megismétlődött a 18 évvel ezelőtti tragédia

Megkezdték a túlélők hazaszállítását

2017. január 21. - jdesi

Hat súlyos sérült van még kórházban, kettő állapota válságos azután a  busztragédia után, amiben tizenhatan meghaltak.  A busz Észak-Olaszországban, hazafelé ütközött neki egy oszlopnak és kigyulladt. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és kisérőik utaztak.  Az áldozatokat még mindig nem sikerült azonosítani. A sérülteket a két legsúlyosabb kivételével, vasárnap hazaszállítják Magyarországra.  Egy testnevelő tanár, Vígh György több gyereket megmentett az égő buszból, miközben mindkét gyermekét elveszítette. Megismétlődött egy majdnem 18 évvel ezelőtt történt tragédia.

Hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány.

Budapesten este gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra.

szinyei_1.JPG

 

Új hírek

 

Ötvenhatan utaztak a szerencsétlenül járt buszon, közülük 54-en a csoport tagjaként, valamint a  két magyar buszsofőr. Az utasok közül 43-an voltak 18 év alattiak, 13-an felnőttek. A baleset okairól nem tudni új információkat, de az olasz és a magyar hatóságok közösen próbálják kideríteni azt. Egyelőre elképzelhető a műszaki hiba is - de nem tudni biztosat és a rendőrség szerint meglehetősen ellentmondásosak a túlélők vallomásai is arról, hogy mi történt.

 

Az áldozatokat még nem sikerült azonosítani, DNS mintákat vettek és így próbálják megállapítani a személyazonosságokat.  Ezt tartja most az olasz rendőrség, emberiességi szempontból, a legfontosabbnak.

Hatan vannak kórházban. A két, még azonosítatlan, válságos állapotban lévő sérült közül az egyik testfelületének több mint 60 százalékán igen súlyos, harmadfokú égési sérülést szenvedett. A másik sérülten nagy koponyaműtétet hajtottak végre. Mindketten felnőttek. Egyikük esetleg a busz sofőrje lehet.

A másik négy sérültet várhatóan még vasárnap haza tudják szállítani Magyarországra az OMSZ segítségével, ha kell, akkor légi úton. Közülük két felnőtt súlyos égési sérülésekkel került kórházba, egy másik sérültnek törései, zúzódásai és égési sérülései is vannak.

 Siófoki diák és édesanyja is áldozatul esett az olaszországi busztragédiának - közölte a facebookon a Siófoki Hírek. A Baross iskola-előtte a Vak Bottyán iskola- tanulója volt az a fiatalember aki édesanyjával tragikus módon életét vesztette a buszbalesetben. Információink szerint hárman utaztak a buszon, a nevelőapa túlélte a balesetet.

A közösségi oldalon gyászolják a dunakeszi futsalcsapat egy fiatal játékosát is, de az áldozatok között van a Fradi hokicsapatának a tagja és annak húga is. A poszt szerint az ő édesapjuk, Vigh György az a tornatanár, akiről tudni lehet: többször visszament az égő buszba, hogy kimentse az ott rekedt utasokat.

 

vigh_balazs.jpg

 

Vígh György, a Szinyei Merse Gimnázium tornatanára és felesége, Erika 30 éves fiúkkal, Balázzsal és 18 éves lányukkal, Laurával utaztak a buszon, mikor a baleset történt.

György és felesége nem sajnálták saját életüket is kockára tenni, hogy segítsenek a már lángokban álló buszban rekedt diákoknak, ezért mindketten visszatértek oda. A sokkos állapotban lévő, mozdulni is képtelen fiúkat a tornatanár és párja önfeláldozása mentette meg. Saját gyermekeiket azonban már nem tudták kihozni az égő járműből, írja a Corriere della Sera online változata.

A 18 éves Laura, aki barátjával utazott a buszon, Erika elmondása szerint az ütközés pillanatában aludt. Anya és lánya nem egymás mellett utaztak, mert Laura a barátja mellett ült, ám ahogy a becsapódás megtörtént, anyja azonnal a keresésére indult. Az ütközés hatására Laura az ülések alá szorult és nem bírt kimászni onnan, szó szerint csapdába esett. Erika megpróbálta kihúzni, de tőlük alig öt méterre tűz ütött ki, és a következő másodpercben már késő volt.

Az asszony azt mondja, bűnösnek érzi magát a történtek miatt. “Nem tudok megbocsátani magamnak, amiért nem tudtam megmenteni a lányomat” – mondta az újság tudósítójának. A hatóságok szerint elképzelhető, hogy a lány a sebesültek között van, Erika azt mondja, ő már nem áltatja magát azzal, hogy még viszontláthatja. “Tudom, hogy meghalt” – mondta.

Szülei eddig abban reménykedtek, hogy Balázs, még ha súlyos sérülésekkel is, de életben maradt. Erika és György mindketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek – a férfi az arcán, hátán és combján sérült meg, olyannyira, hogy jelenleg még az ágyból sem bír felkelni.

Ez az oka annak, hogy nem tudták megtenni azt az alig húsz-harminc métert, ami elválasztotta őket az intenzív osztálytól, ahol a baleset egyik súlyos sebesültjét, egy kómában lévő férfit ápolnak. Mivel a férfi jelenleg felismerhetetlen és öntudatlanul, súlyos, életveszélyes sérülésekkel fekszik, nem tudják megmondani, ki is ő valójában.

A Corriere della Sera, a legnagyobb olasz napilap interjút közölt az egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedő magyarral. Ő azt mondta, hogy az autóbusz Milánó térségében megállt egy rövid pihenőre, talán ekkor váltották egymást a sofőrök. A háromsávos autópálya jól ki volt világítva, és nem volt nagy a forgalom, a busz utasai közül néhányan aludtak, többségük azonban fenn volt. A baleset hirtelen történt, a tűz a busz elejében ütött ki.

A lap forrása elképzelhetőnek nevezi, hogy a sofőr elaludt és ez okozta a tragédiát. Ugyanakkor a túlélők szerint nem ez történt. A mentőszolgálat helyszínen lévő vezetője pedig azt mondta, hogy a buszon utazók nem nagyon emlékeznek arra, mi történt a tragédia előtti pillanatokban - bár a legtöbben ébren voltak.

Megszólaltatnak egy szemtanút is, aki szintén az autópályán haladt. "Láttam az embereket a lángoló buszba zárva, akik nem tudtak kijutni, elevenen elégni. Sohasem fogom ezeket a borzalmas képeket elfelejteni. Megpróbáltunk odamenni segíteni, de képtelenek voltunk közel jutni az égő buszhoz" - idézte fel a történteket.

Az olasz rendőrök beszámolója szerint az egyik tanár tizenhárom gyereket mentett még ki a lángoló járműből, s maga is igen súlyos égési sérüléseket szerzett. 

A beszámolók szerint a baleset után nem nyíltak  ki a busz ajtajai és az ablakokat betörve próbáltak kijutni a járműből, amit nagyon gyorsan elöntött a füst.

 

A tragédia San Martino Buon Albergo település közelében történt. A Verona-kelet kijáratnál egy villanyoszlopnak ütközött a busz.

 Gyászolók a Szinyei Gimnáziumnál

 

A Republica arról is beszámol, hogy több gyereket egy testnevelő tanár mentett ki a buszból, újra és újra visszatérve, kihúzva őket a lángoló járműből. Akik hátul ültek, ki tudták törni az ablakot és azon keresztül kimászni az égő buszból, de a középen lévők közül sokan bentrekedtek. 

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is megerősítette, nem tudják, mi okozta a balesetet, féknyomot sem találtak a helyszínen. 

A milánói és a római konzulok a helyszínre utaztak, hogy segítsenek, a hozzátartozók az alábbi számon kaphatnak információkat: 0039-339-62-19-517

busz2.jpg

Szijjártó Péter külügyminiszter - könnyeivel küszködve - sajtótájékoztatóján nagyjából elismételte a már ismert tényeket, részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és köszönetét az olasz hatóságoknak erőfeszítéseikért.busz.jpg

 

A Szinyei igazgatója az MNO-nak elmondta, hogy az iskola harminchat nappali tagozatos diákja utazott a buszon. Három kísérő tanár és családtagjaik is a járművön voltak, továbbá tizenhat öregdiák is részt vett a sítáborban. Azt is megtudtuk, hogy három szülő is elkísérte a csoportot. Tóth Gábor igazgatónak egyelőre semmilyen információja nincs arról, kivel, mi történt a busz utasai közül.

 

Volt, aki levideózta a lángoló buszt. (Felkavaró tartalom)

 

Tűzoltók a kiégett busznál 

 

Olasz lapjelentések szerint a busz francia sofőrje és családtagjai is az áldozatok között lehetnek.Ezt viszont a buszt üzemeltető Pizolit Személyszállító kft cáfolta - mint elmondták, két gyakorlott magyar sofőr volt a buszon. A Setra 415 HDH tipusú buszok a cég szerint kifogástalan állapotban indultak az útra. 

Ugyanakkor nem lehetett túl fiatal a jármű, mert ezt a típust már 14 éve nem gyártják. Ugyanakkor, minden bizonnyal, megfelelt a meglehetősen szigorú előírásoknak - hiszen anélkül valószínűleg nem hajthatott volna keresztül több országon.

A képek szerint a busz hatalmas erővel csapódott egy híd oszlopának s az elehe több méteren ekresztül teljesen összetört. majd a jármű kigyulladt.

Setra ezen típusánál az üzemanyagtartályt az első ajtó és az első tengely közzé építették be, a jobb súlyelosztás és tengelyterhelés miatt.. Az ütközéstől az üzemanyagtartály valószínűleg szétrobbant), és a gázolaj elektromos szikra miatt, vagy forró alkatrészre folyva meggyulladt.A tartályban akár 200 liter gézolaj is lehet.

Girolamo Lacquaniti a veronai közlekedési rendőrség vezetője azt mondta, az eddigi vizsgálatok szerint más jármű nem volt részese a balesetnek. Műszaki hiba, a vezető hibája, esetleg az, hogy elaludt - okozhatta a tragédiát.

Az olasz állami rádió, a RAI azt jelentette, hogy egy szlovén kamionsofőr, aki a busz mögött haladt, úgy vette észre, hogy valami nincs rendben a gyerekeket szállító jármű kerekével és próbált is jelezni a buszsofőrnek. De mire reagált volna a figyelmeztetésre, bekövetkezett a tragédia. A szlovén kamionvezető a baleset bekövetkezte után a helyszínen próbálta menteni utána a gyerekeket, amíg a mentők megérkeztek.

 Az áldozatokra ma gyertyagyújtással emlékeztek meg Budapesten.

A tragédiáról beszámolt már a világ valamennyi jelentős hírügynöksége és lapja, Kínától Ausztrálián át Oroszországig.

Sok olaszországi magyar ajánlotta fel, hogy segít tolmácsolni, elszállásolni az Olaszországba érkező rokonokat.

busz_4.jpg

Megérkeztek az első szülők Olaszországba

 

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök telefonon fejezte ki részvétét Orbán Viktor kormányfőnek és egész Magyarországnak az éjszakai olaszországi buszbaleset miatt és azt mondta, hogy az olasz mentőegységek és egészségügyi intézmények minden tőlük telhetőt megtesznek a sérült magyarok lehető legjobb ellátásáért.

Áder János államfő is részvétét nyilvánította.

 

 

(Cikkünk folyamatosan frissül)

 

Szinte napra pontosan 18 évvel ezelőtt történt egy hasonló tragédia. 1999. január 24-én szintén síelésből hazafelé tartó diákokkal egy buszban. Ott 18-an haltak meg, szintén tanulók, főként a kőszegi Jurisich Gimnázium és a köszegi mezőgazdasági szakiskola diákjai közül.  Akkor a busz Ausztriában Deutschlandsbergnél egy meredek lejtős úton nem tudott megállni, egyrészt a vezető hibájából, másrészt minden valószínűség szerint a nem tökéletes fékrendszere miatt. Végül felgyorsulva, fékezetlenül leborult egy hegyoldalon egy családi ház kertjébe zuhanva.

regi_buszbalset.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4912142599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.21. 13:01:35

Erre nem is lehet mit írni, mert nincs szó, ami kifejezné azt, amit érez az ember és amit szeretne elmondani.
Őszinte részvétem a hozzátartozóknak .
Az elhunytak számára pedig legyen könnyű a föld .
Nyugodjanak békében .

Dezső Németh 2017.01.21. 13:07:17

Részvétem az áldozatok hozzátartozóinak ! Részvétem a balfasz firkászok miatt az olvasóknak ! A szövegben: " ... Ausztriában Deutschlanbergnél ... " A fotón a táblára vésve: DEUTSCHLANDSberg... Csak két betű hiányzik, de ha beírjuk, ráadásul értelme is van a névnek... ( Bocsika ! ... )

Margó Kőrösy 2017.01.21. 17:18:35

@Dezső Németh: esetleg az is előfordulhat, hogy a "firkász" igyekezett minél több hírt átadni kedves olvasóinak erről a szörnyűségről. nekem 3 felnőtt fiam van, akikért sokat aggódtam gyermekkorukban (is). hasonló szituációban valószínűleg egy értelmes mondatot nem tudtam volna összehozni

Imre Lakos 2017.01.21. 19:55:37

Balog Zoltán még nem mondott le???!!! Európában ez természetes és kötelező reakció lenne!!!

Dezső Németh 2017.01.21. 20:28:55

@Margó Kőrösy: Ha naponta nem találkoznék "ilyen" helyeken vagy húsz-harminc hasonló baromsággal, egyetértenék. A részvétnyilvánításom változatlan, az idióta firkász iránti megvetésem is...

Margó Kőrösy 2017.01.21. 20:59:22

@Dezső Németh: ez igaz.sajnos eléggé slendriánul bánunk nyelvünkkel. szerintem slamposság

Dezső Németh 2017.01.21. 21:30:22

Köszönöm megértését !...

Zsoltbacsi 2017.01.21. 23:38:51

En mar varom, hogy holnap a keleti sotetseg (a dk blogja) bejelentse, hogy errol is a zorban tehet (mint a karambolozo polgi halalanal)

2017.01.22. 07:37:36

@Zsoltbacsi:
Már elnézést, de a gyászban és az együttérzés kinyilvánitásakor, belekeverni a politikát, nagyfokú aljasságra és ostobaságra utal.
Mert itt nincsenek jobb vagy baloldali.
Csak elhunytak vannak akik között sok a gyerek.
Csak gyászolók, akik elvesztették szeretteiket, akik most megpróbálják feldolgozni, a feldolgozhatatlant.
Ezért ha kérhetem, a nehéz és fájdalmas jelenben, a provokálást, a butaságot, az aljasságot ha lehet kerülni.
Most a megemlékezés , az elhunytakról kell hogy szóljon, most ez a fontos .
A politikai büfögéseket hagyja más alkalomra.

2017.01.22. 08:16:34

Éljenek! Szeressétek a vállalkozókat akik a jövedelmet hajszolva, a buszt is agyonhajszolják! Másrészt újgazdagéknak Szlovákia Erdély síterepe nem "úri"

Zsoltbacsi 2017.01.22. 11:58:58

@jános515:

Erdekes, kb 10 blogpostot fel tudnek sorolni, ahol ti csinaltatok ugyanezt.
Vagy a nogradi polgiert nem kar, ott lehet bofogni?
Tessek, itt egy pelda:
nyugatifeny.blog.hu/2016/11/21/botrany_orban_rogeszmeje_miatt_halt_meg_a_rimoci_polgarmester
süti beállítások módosítása