B1 blogcsalád



Az utolsó KISZ-titkár útja a Magyar Idők főszerkesztői székéig

2017. január 09. - nickgrabowszki

Gajdics Ottó nem csak egyszerű tagja az állampárti politikai szervezetnek, a Kádár-jugendnek, hanem főiskolai titkára is.go.jpg

Ezt maga Gajdics, a rendszerváltás után 27-28 évvel is lelkesen, sőt, kizárólagosan kommunistázó főszerkesztő mondta el a Mandinernek:

Közösségi ember voltam. Ezt akkoriban leginkább a KISZ-ben lehetett... Nincs ezen mit szégyellni

Ő volt a Nyíregyházi Főiskola utolsó KISZ-titkára, ő zárta be végleg a KISZ-iroda ajtaját.

Fizetett forradalmárnak is hívtak egyszer. Pedig nem voltam az. Előttem tényleg fizetést kaptak az egyetemi KISZ-titkárok. Én már nem, ráadásul engem demokratikusan választottak. Az elődöm lemenekült a süllyedő hajóról, mi meg arról tanakodtunk, hogyan csináljuk tovább az újságot, hogyan lesznek bulik... Valakinek el kellett vállalnia a vezetést. Én lettem, engem választottak.

Valakinek el kellett vállalnia. Ő meg - mondhatni - áldozatot hozott. De csak azért, hogy csinálhassák az újságot, meg legyenek továbbra is bulik.

Még Gyurcsánnyal is találkozott anno, de annyira jelentéktelen volt, hogy a későbbi DK-vezért már nem is emlékszik rá.

Sértődöttségében az MSZP-be már nem léptett be.

Az utódpártot nem szerettem, de egyébként nagyon tudatlan voltam. A rendszerváltozás is váratlanul ért. Nagy Imre újratemetését gyomorgörccsel néztük. Hogy úristen, ebből mi lesz. (...) Úgy éreztem: nem lehetek politikus, ha egyszer ennyire hülye vagyok, ennyire nem vette észre, mi zajlik körülöttem. 

Az ilyen, Gajdics-féle elborult kommunistázására csak az képes. aki maga is lelkes hívő volt. Ráadásul olyan, akinek nem tűnt fel, hogy rajta kívül nincsenek már kommunisták. 25 évesen!

Meg aztán nem akart megint úgy járni, hogy ő veszi észre utoljára, ha változik a politikai helyzet.

Bár pártba nem lépett be, pártkatona azért maradt.

  • 2004-ben őt küldte Liszkay, hogy csináljon igazi párttávét és harci médiát a Borókai-Kóczián-féle Hírt TV-ből.
  • Majd két éve ugyanez lett a feladata a Magyar Időknél és a Karc FM-nél, amikor dezertáltak a Simicska-birodalomból.

A politikai tudatlanság is megmaradt, a vakhit, valamint a bolsevik tempó is. Csak most már nem az imperialisták, hanem a kommunisták, azok felelősek mindenért. (Bár, ahogy haladunk, lassan visszatérnek az imperialisták is. Gajdicsnak nem lesz éles a váltás.)

Annyiban persze most is konzekvens akkori önmagával, hogy most is csak azért teszi és mondja, amit, hogy lehessen tovább csinálni az újságot, meg hogy legyenek továbbra is bulik.

És persze azért, hogy tartozhasson valahová, hiszen igazi közösségi ember ő. Akit elárultak. A rendszerváltás igazi árvája. A Fidesz saját, kifordult exkommunistája.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3612111559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 08:01:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Viccelsz? Már 1990 végén ez lett a vonaluk, aztán pedig rájuk szállt az SZDSZ (lásd: Charta) és alaposan kiirtott onnan minden "eretnek" balos eszmét.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.10. 08:03:56

@maxval bircaman elemző: Én úgy tudtam, koalíciós partnerek voltak, nem egyesült a két párt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 08:04:49

@nu pagagyí:

"Tisztességes például, ha olyan céged van, amelyik a szabad piacon működik"

Szabad piac nem létezik.

"Persze nagy a csábítás a kevésbé becsületes módon való gazdagodásra"

Akkora, hogy a világot vezető nagytőkés globálkulákok mind ezt választották.

Vicces vagy...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.01.10. 08:08:49

Számomra hihető amit mond a témában, én is hasonlóan tudatlan és naív voltam, nameg akkoriban már a nulla felé konvergált a dolog politikai töltete. Amikor középiskolába kerültem, nagyon megtetszett az iskolaújság, szívesen írtam volna bele, még a címlapot is megterveztem (bár hiába, főleg, hogy a nevet is megváltoztattam volna). Kderült, hogy KISZ-tagnak kell lenni hozzá, hát beléptem (kisz = úttörő, csak nagyobbaknak).
És pontosan ennyi a történet, nem voltak gyújtó hangú agitációs ülések, valójában semmi az égvilágon nem volt azon kívül, hogy be kellett fizetni 1-2 forintot a tagságért, majd a kis bélyeget beragasztani.
Lehet, hogy egy KISZ-titkárnak már kicsit más volt a helyzete, fogalmam sincs.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.10. 08:14:44

@maxval bircaman elemző: "Szabad piac nem létezik."

Figyusz, szeretlek, imádlak, de mikor nyilvánvaló hazugságolat ilyen egyszerűen kinyilatkoztatsz, meg tudnálak fojtani.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.10. 08:20:40

@Before: Igen, az egész főiskola KISZ titkára nem csak azzal foglalkozott, hogy 1-2 forintot befizessen a tagságért.

Pontosan én se tudom, hogy mit csinált egy főiskola KISZ titkára, vagy konkrétan ez a patkány, az a lényeg, hogy most mennyit árt.

werecke 2017.01.10. 08:27:45

@morph on deer: Pedig a Ságvári emléktúrán másodikak lettünk. :(

werecke 2017.01.10. 08:28:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: De hát Heller barátnőd már SS párti !!! Hol a helyed most végül ???

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.10. 08:33:08

@werecke: Heller vagy Hiller? A Hillert megvette a fideSS kilóra. A Heller ágnest nem hiszem.

Nekem nincs helyem. Kimúlt alólam az MDF, elment alólam a szélsőjobbra a fideSS. Szólj, ha tudsz egy becsületes jobboldali tömörülésről, azonnal belépek.

2017.01.10. 09:08:40

"Úgy éreztem: nem lehetek politikus, ha egyszer ennyire hülye vagyok, ennyire nem vette észre, mi zajlik körülöttem."

Ezért "újságíró" lett.

A Gajdics-féle karrier teljesen beleillik a fideszes életpálya modellbe. Levitézlett exkomcsi, aki a megvilágosodás után hirtelen rájön, hogy tulajdonképpen mindig is antikommunista volt. Nagyon hiteles.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.10. 09:13:12

@Dr. Trejo: Valami partizán gyűlésen hangzott el:
- Ha a háború alatt is ennyi partizán lett volna, egy hét alatt kiverjük az országból a németeket.

Capt. Hindsight 2017.01.10. 09:28:09

@Legeslegalja: A felcsúti ember is jelentgetett a seregben. Megérte neki, hiszen utána a gyuri bá pénzén tanulhatott külföldön. Kinek a bolsija a nagyobb vamzer?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 09:28:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Gondold csak át! Ha létezne valóban szabad piac, a kapitalizmus napokon belül összeomlana!

igazmondojuhasz 2017.01.10. 09:35:03

Ejnye Ottó, miért fülelntesz?
Rendes gyermek, ilyet soha soha soha soha soha soha nem tesz!
Én sose hazudok!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 09:51:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

"az egész főiskola KISZ titkára nem csak azzal foglalkozott, hogy 1-2 forintot befizessen a tagságért"

Korfüggő.

Ballib Cenzúrázók Réme 10 2017.01.10. 09:54:44

A gyűlölködő ballibeknek ez a nap se szent, ahol tudják máris támadják a Fidesz családunkat. Na és, ez a tagunk is kommunista volt, na és??
Orbán Viktor teljes családja is kommunista volt. Meg a Kövér Lászlóé is. Na és????
És a fél Fideszünk kommunista volt. Na és???

Az emberek tudják ezt Orbán Viktorékról, Na és?? Pont ez´ért választották meg őket! Kétszer is kétharmaddal.

A magyar embereknek Orbán Viktor kell, mert tudják róla hogy jó kommunista, mert az ő pártjában csak hiteles nemzeti magyar migránsverő kommunisták vannak. Nem pedig EU meg migráns segnyaló komunisták mint az MSZP-nél.

SOHA TÖBBET MSZP-T AKIK MEGTAGADJÁK A KOMMUNISTA TESTVÉREIKET! CSAK A FIDESZ AKI MEGVÉDI ÖKET!

István Tamasi 2017.01.10. 10:36:54

@maxval bircaman elemző:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
Persze nem a magyar KISZ-nek voltál a tagja hanem a bulgár és a kubai KISZ-nek. Hogy is hívták őket?

2017.01.10. 10:53:46

@maxval bircaman elemző: Ezt nevelték belém, onnan tudom. Aki az átkosban bármiféle posztot betöltött, az egy utolsó ÁVÓs, komcsi, spicli!
Kivéve, ha fideszes, mert akkor rendes keresztény magyar ember lett, akinek nem kell szégyenkeznie a múltja miatt, mert az meg lett bocsátva. Mondhatni szintet lépett. A kártékony hernyóból (komcsi), gyönyörű pillangó lett (fideszes).

Gazz 2017.01.10. 11:08:41

@miketbeszéltek: amikor ez a szerencsétlen putyintroll tetszőleges témához hozzászól, mindig arra lyukad ki, hogy a gazdása putyin és a hazája Oroszország mekkora nagy trúváj.
Persze annyira azért nem, hogy ott is éljen. :-D

chrisred 2017.01.10. 11:09:17

@maxval bircaman elemző: Hogyan lehet a nyilvánosság előtt a kommunizmus iránti elkötelezettséget jobban bizonyítani, mint azzal, hogy belép egy kommunista szervezetbe? Nyilvánvaló, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozók többsége magas ívben szarja le az iszlám hittételeket, csupánazért ment oda, mert aberrált bűnöző, aki ölni akart, rabszolgákat kínozni, nőket erőszakolni. De ettől még radikális muszlimoknak tartjuk őket, mert az IS vezetőinek engedelmeskednek.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2017.01.10. 11:19:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
" Valami partizán gyűlésen hangzott el:
- Ha a háború alatt is ennyi partizán lett volna, egy hét alatt kiverjük az országból a németeket."
Ez a mondás egy -hazug- statisztikai adatra épül.
Mert azt nem tudom, hogy ez elhangzott-e "valami partizángyűlésen", az viszont tény -és ezzel már a posztra is reagálok- hogy eme mondás hiteles átirata Garibaldi híres bon-motjának:

"Milyen kevesen voltunk, és milyen sokan maradtunk."

Az öreg harcos a híres marsalai partraszállásáról mondta ezt élete alkonyán, Összesen alig voltak 1000-nél többen, de az idő múlásával úgy tűnt, hogy egész Olaszország ott vele az akcióban.

Magyarországon egy 1970-es évek elején végzett statisztikai jelentésben közölték, ( a szám csak nagyságrendet jelöl, mert pocsék a számmemóriám és most nem keresem ki) hogy Budapesten több mint 170.000 partizán tevékenykedett -erre mondta Moldova György az egyik könyvében idézve ezt a statisztikát, hogy sajnos Kohn úr ebből a rengeteg partizánból egyetlen-egyet sem ismert.

Ha már citáltam a Mestert szintén a poszthoz tartozik egy másik zseniális kiszólása (azt hiszem tőle hallottam egy tv-interjúban) hogy a rendszerváltozás után az derült ki számára, hogy ebben az országban mindössze ketten voltak kommunisták 1948 és 1990 között: Ő és Kádár János. Mindenki más forradalmár-ellenálló-antikommunista volt, akik már az anyatejjel szívták magukba a jobboldali-keresztény-konzervatív eszméket és gondolkodást.

Hasonló kiszólása volt Koncz Gábor színművésznek (szintén tv interjú) "aki arra az oldalra szavaz, amelyiken a szíve van" azt vette észre a rendszerváltozás hajnalán, hogy egykori kollégái, barátai, pályatársai nem fogadják a köszönését és hiába szólt nekik: "Mi a baj? Én vagyok az, a Koncz Gabi!" inkább elfordultak tőle.

A hirtelen támadt pálfordulásokkkal az a baj, hogy a kortársak nagyon jól emlékeznek mindenkire, aki térdel állva szopta Kádár János faszát, és az alsó ajkukat előrehúzva "ide hamuzzon főnök", attitűddel bőgtek még a szarvasok helyett is az elvtársi vadászatokon. Valószínűleg senki sem örül jobban az egykori - a pártállami időkre jól emlékező- kollégák, kortársak halálának, mint azok, akik ma az ún, jobboldal széles berkeiben A Drága Miniszterelnök Úr hímvesszejét fényezik bő nyállal.

A fényes tekinteű Gajdicsról csak annyit, hogy hozzám, az akkori munkahelyemen, 1997-ben, személyesen jött oda egy bolsevik agitpropos húsz év körüli hölgy, hogy beszervezzen, beinvitáljon a KISZ-be, mert az én családi kötődésem miatt -ennek részleteibe most nem mennék bele- nekem egyenesen kötelességem belépni a KISZ-be. Soha nem voltam KISZ tag és őt is elküldtem a picsába, nagyon udvariasan. Egyáltalán nem igaz tehát, hogy nem volt választási lehetőség, vagy ne találhatta volna meg az ember a megfelelő utat...önmagához.

Simicska munkát, elismerést, fizetést, ismertséget biztosított Gajdicsnak a Hír Tv-ben. A G-day napjaiban egyetlen szempillantás alatt hátat fordított neki.

Árulj el nekem valamit, kommentelő, posztoló? Te csodálkozol ezen az országon? 26 éve minden párt, minden létező módon elsikálja az ügynök múlt feltárását. Szerinted ugyan miért teszik ezt? Egymás "meleg seggét védik a hideg faltól". Nálam jobban senki sem gyűlölte az SZDSZ nevű szörnymozgalmat, de abban az egyeben maximálisan igazuk volt, hogy ennek a rendszerváltás alapfeltételének kellett volna lennie 1990-ben.

És nézd meg hol élsz, ma.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.10. 11:44:24

@zord íjász: "Összesen alig voltak 1000-nél többen, de az idő múlásával úgy tűnt, hogy egész Olaszország ott vele az akcióban."

Ez így rendben. Na de nem osztogattak hozzá előjogokat.

"minden létező módon elsikálja az ügynök múlt feltárását"

Állítólag Antall akarta, de mutattak neki egy listát, hogy kik fognak bukni a környezetéből, és feladta.

Jókat írsz!

Jakab.gipsz 2017.01.10. 11:46:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Heller Ágnes meg a filozófia, nem vagy te a tanítványa?

Ha már egyszer szóba hoztad: Hillert és Hellert élég nehéz össze keverni!

Hiller legalább becsületes és úgy maradt szoci, és nem mondja azt magáról, hogy ő filozófus, pedig van róla papírja.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.10. 11:51:53

@dunántúli gyerek: juj de hülye vagy :D iszol te eleget azt látni :)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 11:59:32

@István Tamasi:

Egyiknek se voltam tagja.

A bolgár a DMKSZ, a kubai az UJC egyébként.

A bolgárban a tagság gyakorlatilag kötelező volt minden diáknak. A kubai meg elitista volt, azaz csak a "legjobbakat" vették be tagnak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 12:01:26

@chrisred:

Nem volt kommunista szervezet a valóságban. Ez a pártállam szervezete volt, azaz alapvetően állami izé. Mint a párt, a gyerekmozgalom, a szakszervezet, stb.

Logikád alapján a magyar lakosság 99 %-a komcsi volt Kádár alatt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 12:02:20

@Dr. Trejo:

"Aki az átkosban bármiféle posztot betöltött, az egy utolsó ÁVÓs, komcsi, spicli!"

Ez súlyos tévedés.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.10. 12:02:35

@maxval bircaman elemző: Végre valami értelmeset írsz. Érdemes volt kivárni ezt a két évet!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.10. 12:09:50

@maxval bircaman elemző: "az egy utolsó ÁVÓs, komcsi, spicli!"
Ez súlyos tévedés."

Gondolod, hogy aki ilyen butaságot leír, annak a szószátyár 3 szavas válaszod kielégítő? Ettől elhiszi vagy megérti? Tessék néhány mondattal alátámasztani, kifejteni, cáfolni! Hamár itt baszod a rezet egész nap.

chrisred 2017.01.10. 12:13:44

@maxval bircaman elemző: Ugyanarról beszélünk. A 99% erős túlzás, max a 10% az, aki politikai szervezetben nyüzsgéssel akart magának karriert csinálni. Közülük se jött be mindegyiknek, ez a Gajdics a szerencsés paraziták közé tartozik.

miketbeszéltek 2017.01.10. 12:33:05

@maxval bircaman elemző: "De a mérték messze nem az, mint amit a HVG- típusú bulvármédiákban látsz." Lehet a direkt lopáson kívül is többet ártani. Ha a gazdaság egyre mélyebb rétegében a versenyképesség, hatékonyság helyett a személyes ismertség, visszaosztás elve érvényesül; ha nem tisztességes versenyből, hozzáértésből hanem közpénzből vannak feltőkésítve a gazdasági szereplők; akkor ujjonghatnak ugyan a Hozzád hasonló hasonló populista antipolgárok, hogy "megmentettük az országot az imperialista kizsákmányolóktól", de valójában a saját fejlődésünket tettük tönkre évtizedekre. A haveri elitet ki sem lehet a pozíciójából pakolni, ha nem akarunk tisztességes, de erőszakos és igazságtalanságokkal kísért piaci átrendeződést:-(

konrada 2017.01.10. 12:33:59

@zord íjász:
1997 azért más korszak volt, mint a 70-es évek, 80-as évek eleje.
Akkor még egy tinédzsernek megváltoztathatatlannak tűnt a világ, így a kalandvágyók nekifutottak a határzárnak, a többiek meg csak élni akartak.
Így mikor a közép-iskolában az első órán az osztály-kisz alapszerv alapuló gyűlését tartották meg, szinte mind a 30 (volt úttörő) aláírta a belépést.
...s bár most ezeket a 14 éveseket a mostani bátor diktatúra-ellenesek (akiket onnan lehet megismerni, hogy országos olvasottságú médiumokban(médiákban, attól függ, ki mikor tanulta a helyes megnevezést) le írják azt, hogy itt diktatúra van, és nincs sajtószabadság) lelkesen seggnyalózzák úgy, hogy szerencséjükre gőzük sincs, milyen az, amikor nem lehet hozzájutni információhoz, illetve nem az a fő gátja a kormánypárt leváltásának, hogy az ellenzéke nem akar egymással sem szóba állni...

...de persze: addig, mig a kiszes bohóckodás megmaradt közös piálásra, iskolai lógásban segítségként (hoppá, valóban a gyomor tényleg a legmeggyőzőbb elvi támasz az érvekben, már megint lebuktam...), addig szvsz. nem is volt gond.
...aki meg tovább ment ezeknél..., hát akkoriban - mikor a korunkkal az ismereteink is nőttek - nem tartottuk se normális, se becsületes embereknek... ...de csak az akkori eszünkkel. Most, hogy láttuk, mire jutottak egy teljesen más ideológiai rendszerben is: el kell ismerni, becsületesek továbbra sem lettek, de ők ülnek a magán- és állami cégek vezetésében nagy pénzért, és mi kaffogunk itt a blogszférában ingyen...

...és ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy elvek sosem voltak, de akinél mégis, annak is csak azért, mert gondolkodott.
...de egy gondolkodó emberre meg nem jellemző, hogy fejlődésre képtelen: így nem kéne számon kérni rajtuk, ha valamikor hittek a télapóban, az emberek egyenlőségében,akkor ma már miért nem...

zord íjász · zordidok.blog.hu 2017.01.10. 12:37:07

@zord íjász: BZMEG. "1997-ben" Kiváncsi vagyok, mikor tanulok meg három dologra egyszerre figyelni. Természetesen 1987-ről van szó, a rendszerváltás előtt akartak beléptetni a KISZ-be.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2017.01.10. 12:39:28

@konrada: Kijavítottam, itt fentebb. sajnos nem tudok egyszerre kommentelni, dolgozni, telefonálni, de szorgalmasan gyakorlom. 1987-ről van szó.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 12:40:31

@chrisred:

Egy átlag magyar munkahelyen a 70-es években 99,9 % volt a szakszervezeti tagok aránya, azaz ennyi volt a "komcsi", hiszen a szakszervezet a pártállam szervezete volt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 12:43:01

@chrisred:

"aki politikai szervezetben nyüzsgéssel akart magának karriert csinálni"

Ez foglalkozásfüggő volt. Voltak területek, ahol a 70-es és 80-as években már lehetett karriert csinálni párttagság nélkül is, de voltak, ahol ez képtelenség volt.

Az átlagember a párttagságot NEM tekintette politikai állásfoglalásnak, mivel nem is volt az. Amikor 1 párt van, s az maga az állam, a párttagság nem jelent semmit.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 12:44:07

@miketbeszéltek:

Nem létezik "versenyképesség", sőt ez káros a kisember számára. A versenyképesség azt jelenti: melyik tőkés képes jobban kizsigerelni a kisembert.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2017.01.10. 13:21:28

@konrada: Nem bántom én azokat a gyerekeket, akik beléptek a KISZ-be, annak idején.

Bokorugró tagként.
A KISZ titkár viszont az más szakma. A KISZ titkároktól mást is kértek, nem csak hűséget. Erről egészen konkrét tapasztalataim vannak.

Fiatal emberek számára ez a tagság -ahogy írod is- gyakran csak a bulizás egyik lehetősége volt: csajok, pia, bandázás. A kommunizmus 40 évét pedig , akár mint az ötéves tervet, valóba nöt éves szakaszokra is lehetne bontani, mert teljesen más volt például 1979 mint 1984. nagyobb időtávlatban: a peresztrojkával fűszerezett évek össze sem hasonlíthatóak a 60-as évekkel, az ötvenes évekhez képest a Kádár rezsim alkonya maga volt a megtestesült nyugat.

Egészen közelről éltem meg mindent: elég öreg vagyok már ahhoz, és egyéb, családi kapcsolataim révén sem maradtam ki belőle.

De azért azon térdem csapkodva kell röhögnöm, amikor a rendszerváltás utáni pártokba szétspriccelt egykori vérkommunisták vérkommunistáznak.

És azon is röhögnöm kell, hogy egyesek a KISZ tagságukat az ellenük elkövetett merényletnek vagy naív tudatlanságuknak állítják be. "A nép egyszerű gyermeke. Maga hitt valakinek, aki aljasul becsapta. És itt sisteregjen a gyűlölet." (Bacsó Péter, A tanú)

Nem volt erőszak. Aki belépett a KISZ-be -Titkárként- tudta mit csinál, tudta mit vállal, tudta mit szolgál. Szegény Gajdics. Az elődje elmenekült a süllyedő hajóról, asszongya. De őt már megválasztották, mert tombolt a demokrácia, és valakinek szerveznie kellett a bulikat. Asztakurva. Szegény ember. És akkor így nézett. Jaj mi lesz a nagy Imre temetésből, meg minden, jajajaj. De aztán hála az Istennek, jött a Viktor, magához emelte, és megmutatta neki az utat. Most már okos. Az Ottó. Körbenéz az országban és látja: minden rendben. Nincs korrupció, nincs már politikai bűnözés, nincs hatalommal való visszaélés, nincs megfélemlítés, nincsenek oligarchák, nincsenek szerencsés szomszédok a Pasa parkban. Jaj, de jó.

Ilyen okos ember. Az Ottó. Már nem naív. Őt már nem vezetik meg többé a bolsik. Az Ottót.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 13:21:29

@konrada:

Az úttörőség még inkább ez volt. Az is úttörő lett nálunk, aki nem lépett be. Az osztályfőnök azt mondta "iskolás = úttörő".

Ugyanis valaki felvetette, miért és hogyan lett az is úttörő, aki el se ment az avatásra. Erre jött a fenti válasz.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 13:27:04

@zord íjász:

"Egyáltalán nem igaz tehát, hogy nem volt választási lehetőség"

Választási lehetőség mindig van. Azonban sokszor nem érdemes egy formalitás miatt felvállalni a botrányt.

Én direkt nem léptem meg a KISZ-be, ahová 1981-ben kellett volna belépnem. Aztán 1984-ben apámnak szóltak a munkahelyén, hogy én miért nem vagyok KISZ-tag. Aztán szokásos magyar módszerrel sikerült a dolgot elfelejtettni, így végül nem léptem meg. De ha apámat másodszorra is zaklatták volna emiatt, akkor beléptem volna. Nem lettem volna ettől más ember, s bűn se lett volna a belépés. Egyszerűen egy ostoba formalitás volt.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2017.01.10. 13:48:29

@maxval bircaman elemző: És rögtön azt kérték tőled, hogy legyél KISZ-titkár? Persze, hogy nem. Ugye, hogy nem. Azt kérték, hogy írjál alá. Mint anyian másoktól. Másképpen, máshol.

Lehetett megfélemlítés, lehetett fenyegetettség...és volt választási lehetőség. Neked, nekem, bárkinek, Kádárnak, Nagy Imrének, William Wallace-nak. Ahogy írod. Döntesz, és vállalod a döntésed következményeit. Gajdics is vállalta.

Most rajta röhögnek. Van ilyen.

Ha egy hatalom, bármiféle hatalom vagy ellenerő le akar vadászni téged, párthovatartozástól és ideológia meggyőződéstől függetlenül, mindenki ugyanazt a módszert választja: százéves dolgokat is elővadásznak a múltadból és állandó tagadásra, védekezésre kényszerítenek, míg végül a vádak, az igazságtartalmuktól függetlenül, rád égnek.

Tegnap: Talán beléptél (volna), hogy mentsd az apádat a zaklatásoktól, mert szeretted és féltetted.
Ma, az ellenségeid így szólnak(szólnának): A Maxvall egy kiszes geci, aki szolgálta a diktatúrát.

A Gajdicst nem fenyegette senki. Érted, miről beszélek?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 13:56:26

@zord íjász:

A kérdésnek nincs téte, ez az igazság. Beléptél, nem léptél be - ugyanaz.

Aki pedig a legvégén lépett be, az végképp semmiért se felelős.

Aki közszerepelő, annak persze minden ügyét előveszik. Mo-on mérsékelten, Amerikában ennek a többszöröse a szokás. De valóban: aki közszereplő, az ez elől nem menekülhet. Ezért se érdekelnek senkit az ilyen támadások.

HorseFucker 2017.01.10. 14:19:28

@maxval bircaman elemző: Rohadt bolgár geci, baszd meg a halott kurva anyádat a ravatalán. Mikor döglesz már meg, te szar ?

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.10. 14:25:43

@zord íjász:

Neked pontos listád van róla, hogy kit fenyegettek és kit nem ?

Mindenesetre pontosan tudjuk, hogy az MSZMP KB leszólt Gyurcsány egyetemi vizsgáira Mellár Tamáséknak, cserébe hogy a Dialógus Csoportról jelentgetett.
Eközben Orbánék lakására lehallgató berendezéseket szereltetett ugyanaz az MSZMP KB a 80-as évek végén.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.10. 14:26:53

@zord íjász:

Típikus komcsi tempó, hogy megyei KISZ titkárokat hasonlítotok össze egyszeri gimis KISZ tiutkárokkal.

konrada 2017.01.10. 14:28:05

...azért ez elég becsapós cím, mert a címből azt lehetne hinni, hogy Fletó lett a MI főszerkesztője...;))

István Tamasi 2017.01.10. 14:32:43

@maxval bircaman elemző:
Nahát! A kubaiaknak nem kellett egy darab ocsmány birkaszar?

morph on deer 2017.01.10. 14:35:34

@Dr. Trejo:
"A kártékony hernyóból (komcsi), gyönyörű pillangó lett (fideszes)."

Ehhez képzeld hozzá a gerinctelen, így aztán csúszómászó csigákat (többségben!) akik továbbra is gerinctelen csúszómászómászó csigák maradtak..!
Azokból még 'pillangó' sem lett, soha nem is lesz, de legalább lehet látni, merre jártak...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 14:45:16

@HorseFucker:

Soros leállította a fizetésedet, ezért vagy ilyen mérges, édes makákóm?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 14:46:13

@István Tamasi:

Már megint magadból indulsz ki, ocsmány bérkommentelőkém..

Gyorgy Nagy 2017.01.10. 14:47:02

Ottó egy köpenyegfotgató G.CI !

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.10. 14:50:13

@maxval bircaman elemző:

Hagyd őket.. Az a dolguk, hogy komcsizzanaka, miközben egy Dialógus csoportról jelentgető Gyurcsány nevű spicli a bálványuk, aki megyei KISZ titkár volt, és az MSZMP KB szólt le a vizsgáira.

Kicsit tudathasadásos állapotuk van az MSZP csicskáknak, dehát ezen nincs csodálkoznivaló.
Soha nem voltak a szavazóik normálisak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 14:53:08

@Ballib cenzúrázók réme 21:

Ez kb. olyan, mint hogy Németh, Medgyessy és Horn nem felelősek a Kádár rendszerért, Orbán párttitkár anyja viszont súlyosan felelős.

István Tamasi 2017.01.10. 15:25:07

@maxval bircaman elemző:
Magamból indulok ki, mert nekem sem kell egy ocsmány darab bulesz birkaszar.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 15:39:03

@István Tamasi:

A te véleményed nem érdekes, mivel az nem a tiéd. Te mindig azt mondod, amit a ballib agytröszt. Azaz szinte biztosan fizetett ember vagy.

Ballib cenzúrázók réme 20 2017.01.10. 15:54:06

@maxval bircaman elemző: Ezt pont te mondod, aki bevallottan Moszkvából vagy irányítva?

Ballib cenzúrázók réme 20 2017.01.10. 15:57:17

A gyűlölködő ballibeknek ez a nap se szent, ahol tudják máris támadják a Fidesz családunkat. Na és, ez a tagunk is kommunista volt, na és??
Orbán Viktor teljes családja is kommunista volt. Meg a Kövér Lászlóé is. Na és????
És a fél Fideszünk kommunista volt. Na és???

Az emberek tudják ezt Orbán Viktorékról, Na és?? Pont ez´ért választották meg őket! Kétszer is kétharmaddal.

A magyar embereknek Orbán Viktor kell, mert tudják róla hogy jó kommunista, mert az ő pártjában csak hiteles nemzeti magyar migránsverő kommunisták vannak. Nem pedig EU meg migráns segnyaló komunisták mint az MSZP-nél.

SOHA TÖBBET MSZP-T AKIK MEGTAGADJÁK A KOMMUNISTA TESTVÉREIKET! CSAK A FIDESZ AKI MEGVÉDI ÖKET!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 16:30:41

@Ballib cenzúrázók réme 20:

Vlagyivosztokból vagyok irányítva, egy titkos tengeralatti támaszpontról.

Íme a ma reggeli napiparancsom:

*

Tisztelt Marinov elvtárs, kedves Bircám!

Tegnap vezetőnk, Generalisszimuszov marsall elvtárs eligazítót tartott nekünk, ezért most sietlek tájékoztatni a legfontossabbakról!

Nyerésre állunk, Trump elvtárs győzött Washingtonban, Nyugat-Európában is egyre kedvezőbb a helyzet a Brexit óta. Azonban van egy hatalmas akadály előttünk: a magyar liberális bloggerek és kommentelők. Az ő határozott kiállásukba rendre beletörik a bicskánk!

Ezért kérünk duplázd meg kommentelési erőfeszítéseidet. Ha kell, vegyél ki szabadságot fedőhely munkahelyeden.

A Harmadik Róma sosem esik el, s holnapra nemzetközivé válik a világ!

Előre is köszönettel, ölel:

Szergej Szekretov őrnagy

U. i.: Honoráriumemelési kérelmedet egyetértő ellenjegyzésemmel együtt továbbítottam a vezetőség felé.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2017.01.10. 16:37:01

@maxval bircaman elemző: Tovaris birca! a belső levelezéseket tilos kitenni a netre! :-((

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2017.01.10. 17:20:05

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő:'belső levelezéseket tilos kitenni a netre! :-((' Ha Killary is tudta vón ezt most nem kéne orosz hekkeléssel hakniznia a világban!

miketbeszéltek 2017.01.10. 17:20:07

@maxval bircaman elemző: "Nem létezik "versenyképesség", sőt ez káros a kisember számára. A versenyképesség azt jelenti: melyik tőkés képes jobban kizsigerelni a kisembert."
A Nyugat a -persze szabályozott- versennyel érte el, hogy állampolgárai millióinak biztosította az emberhez méltó életkörülményeket. Bálványozott Keleted nyomorgó muzsikjai és proletárjai meg csak ideológiátés agit-propot kaptak. Amit Te is 1000-rel nyomatsz. Tökéletes marxista gondolkodásmóddal....

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2017.01.10. 17:27:28

@miketbeszéltek: Valójában a gyarmatosítással sikerült a nyugatnak jó életet biztosítani.

Mióta a projekt bezuhatnt, jobb esetben egy helyben topognak, míg mi évről évre közelebb jutunk hozzájuk, kemény munkával.

miketbeszéltek 2017.01.10. 17:38:52

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Az expanzív fejlődés pontosan Oroszországra jellemző. A Nyugat a jó életét a tudományos --technikai fejlődéssel tudta elérni. Ahol nem volt polgárság -pld. Spanyolország-ott hiába özönlött be a gyarmatok kincse. Ezzel szemben 0 gyarmattal is a legjobbak között van az életszínvonal Svájcban.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2017.01.10. 17:45:04

@miketbeszéltek: Oroszország is gyarmatosító nagyhatalom.

Csak nem annyira, mint az USA, UK, Fra, Spa, Holl, Belg, Ném, Ita, Ausztria

Svájc az ex-gyarmatosítók pénzének mosásából él. Ezért helyezkedik el gyarmatosító nagyhatalmak közé ékelődve, nem mondjuk Egyiptom és Csád között.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 18:53:05

@miketbeszéltek:

A nyugat nem ezzel érte el, amit elért. Ez csak liberális mítosz.

miketbeszéltek 2017.01.10. 21:49:19

@maxval bircaman elemző:
"A nyugat nem ezzel érte el, amit elért." Persze, különben be kéne vallani imádott Oroszországod történelmi zsákutcáját. (A "liberális" pedig olyan, mint a mumus, minden negatívumot, és olyan dolgot lefed, amivel nem értesz egyet?)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.11. 05:54:13

@miketbeszéltek:

Oroszország nem zsákutca, hanem pont ellenkezőleg: a jövő szellemi energiaközpontja.

A liberalizmus egy eszme, nem "minden rossz". A liberalizmus persze egy téves eszme, az alapjai hibásak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 06:43:48

@maxval bircaman elemző: "Oroszország nem zsákutca, hanem pont ellenkezőleg: a jövő szellemi energiaközpontja."

Ha nem is szellemi energiaközpont - honnan vetted ezt a hülyeséget? - de Oroszország sokszáz év óta ígéretes. Bár ez az ígéret eddig nem teljesült. Majd átmegyünk a hídon, ha odaértünk. :))

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.11. 08:02:01

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Már teljesült. Ha nem lenne az orosz béketeremtő atomarzenél, a liberális fenevadak már elpuszították volna az egész világot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 08:15:14

@maxval bircaman elemző: Kedves birkám, te egy kibaszott robot vagy, és megint félrekapcsolt az áramköröd. Indítsd magad újra, mert ez borzasztó ökörség.

miketbeszéltek 2017.01.11. 19:06:48

@maxval bircaman elemző: "a jövő szellemi energiaközpontja."

:-) A jó értelemben vett liberalizmus; az ésszerűen szabályozott szabadversenyes kapitalizmus és polgári demokrácia képes az állampolgárokban levő energiaközpontokat felszabadítani. Az Oroszországban permanensen létező ideologikus tekintélyelvű rendszer elfojtja az emberek kreativitását. Marad a Nyugat szidása.

miketbeszéltek 2017.01.11. 19:08:37

@maxval bircaman elemző: "Ha nem lenne az orosz béketeremtő atomarzenél, a liberális fenevadak már elpuszították volna az egész világot."
Ennyire bigott oroszimádó vagy, csak viccelődsz? Ezzel a hsz-oddal egyébként legalizáltad a szovjet militáns politikát is. Bravó!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.12. 05:55:40

@miketbeszéltek:

Gondold csak végig mi lenne, ha most se Kína, se Oroszország nem lenne atomhatalom.

Mi állítaná meg ez esetben a nyugatot a totális háborútól?

miketbeszéltek 2017.01.12. 22:41:30

@maxval bircaman elemző: Speciel pontosan Mao javasolta Hruscsovnak, hogy indítsanak atomháborút a Nyugat ellen, mondván az a néhány millió halott nem nagy ár a kommunizmus győzelméért...
De ez a hozzászólásod is azt jelzi, hogy eljutottál Oroszország imádatodnak arra a -logikus- fejlődési fázisára, amikor már a Szovjet ("kommuista") militarizmust is legalizálod?

miketbeszéltek 2017.01.12. 22:45:18

@maxval bircaman elemző: "Nincs jóértelmű liberalizmus." De, az, amikor a hatalom betölti az isteni feladatát. és biztosítja az ember, mint teremtett lény méltóságát; a jókat jutalmazza, a gonoszokat megbünteti, az állampolgárainak pedig biztosítja a politikai szabadságot. Mint ahogy maga a szó is ezt jelenti.

miketbeszéltek 2017.01.12. 23:12:44

@miketbeszéltek: A jó értelemben vett liberalizmus felszabadítja az emberekben a bennük levő kreativitást. -Sőt, a jó értelemben vett liberalizmus szabadságot biztosít Isten keresésére, és Isten Igéjének a jó lelkiismeret szerinti megtartására.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 05:53:12

@miketbeszéltek:

Tudod hány ország vetett be eddig atomfegyvert háborúban?

Megmondom: 1, az USA.

Na innentől a hülye szöveged érdektelen.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 05:54:27

@miketbeszéltek:

A liberalizmus egy politikai eszme. Alapelvei tévesek, s mára károsak is. Ha jó lenne, miért állna manaopság bukásra?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.13. 06:45:08

@maxval bircaman elemző: "atomfegyvert háborúban"

A két atombomba ledobása Japánra volt Amerika legnagyobb emberbaráti cselekedete. Ha a hagyományos háborút folytatják japén ellen, sok tízezer amerikai katona, és sok-sok millió japán katona és polgári áldozat lett volna. Japán az utolsó emberig harcolt volna teljesen feleslegesen. Az első bomba nem is volt elég, a másodiknál lett evidens - tévesen -, hogy az USA visza fogja bombázni Japánt a középkorba, és így arcvesztés nélkül letehették a fegyvert.

chrisred 2017.01.13. 06:52:25

@maxval bircaman elemző: Az a feltevés téves, hogy a liberalizmus bukásra áll. Manapság már olyan országok is kénytelenek a polgári szabadságjogok bizonyos fokú biztosítására, ahol pár évtizede az emberek totális kiszolgáltatottságban éltek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 08:09:30

@chrisred:

A polgári szabadságjogok és a liberalizmus 2 külön dolog.

miketbeszéltek 2017.01.13. 16:03:34

@maxval bircaman elemző: "Na innentől a hülye szöveged érdektelen."

Időnként a legdurvább sértésekre is higgadtan válaszolsz. Én most egy kicsit bíráltam a Szovjetuniót/Oroszországot, erre meg így reagálsz....Azért vanabban valami szépség, hogy Oroszország "szentsége" a saját önérzetednél is fontosabb Számodra.

miketbeszéltek 2017.01.13. 16:06:14

@maxval bircaman elemző: "A polgári szabadságjogok és a liberalizmus 2 külön dolog."
Klasszikusan a liberalizmus célja a polgári szabadságjogok biztosítása volt. (Szemben éppen a keleti modellel.)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 16:57:02

@miketbeszéltek:

A klasszikus liberalizmus fő céljai:
- a nemzetállam megteremtése,
- szekularizmus,
- a rendi társadalom felszámolása.

miketbeszéltek 2017.01.13. 17:06:43

@maxval bircaman elemző: -" a rendi társadalom felszámolása."

És ez nincs összefüggésben az állampolgárok jogaival?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.13. 18:58:37

@miketbeszéltek:

A változás lényege: már nem a társadalmi státusz, hanem a vagyoni helyzet ad jogokat.

sárfalvi 2017.03.25. 19:07:59

@Legeslegalja: Megtennéd, hogy egy forrással alátámasztod ezt a spiclizős infódat ?
süti beállítások módosítása