B1 blogcsalád



Bizonyíték került elő arról, hogy a sajtószabadság halott

2017. január 04. - jdesi

„Győztessé tesszük az országot” - hirdette már a címében is az az interjú, amelybe valaki beleírt karácsonykor. Nem is akármilyen interjúba. A Kis Vezetőjébe.fmh.jpgLett is belőle botrány, hogy ihaj.

Hogy hamisítás, meg hazugság, meg nem ezt mondta.

Valóban.

De az nem hazugság, hogy „győztessé tesszük az országot”?

Az nem hazugság, ami az interjúban áll, hogy az egészségügy vagy az oktatás jól, mi több, jobban teljesít?

Igaz, Orbán nem mondta azt, hogy megkérdezzük az emberek véleményét, bár nem érdekel minket, vagy azt sem, hogy miközben nő az ápolók bére a kórházi hullák száma is növekszik.

Kétségtelen, ez beletoldás, ha úgy tetszik hamisítás.

Vagy legalábbis már nem interjú.

De interjú az valójában, ahol egy mikrofont tartanak a Kis Vezető elé és afféle kérdésekkel:

Magyarország életében is nagyon mozgalmas volt a 2016-os év. Elkészítette már az idei számvetést?” – ez aztán tényleg a szakma egyik csúcsa. De mindent lehet fokozni: „Mit várhatunk a következő esztendőtől?” – így egy másik.

(Esztendőtől és nem évtől, ha már – nyilván ha egy félisten színe elé kerülünk, akkor alaposan válogassuk meg a szavainkat, és legyünk fennköltek.)

De ne legyünk igazságtalanok. A szerzőbe szorult ám bátorság, mert emígyen is tud ám kérdezni: „Az egészségügy és az oktatás helyzete nem tűnik sikerágazatnak. Elakadtak a reformok?” (Ne kekeckedjünk most azon, hogy egy helyzet miként lehet, vagy nem lehet sikerágazat, a lényeget értjük így is.)

És jön persze a megnyugtató felelet, hogy dehogynem, ez aztán a sikerágazat – soha ilyen jó nem volt, stb. Mire a propagandainterjú elkészítésére kivezényelt erre eképpen replikáz: „Az ellenfelei folyamatosan korrupcióval vádolják. Hatékonynak tartja ezeket a támadásokat?”

Nincs egy kis nono vagy cöcö – vagy afféle, hogy

  • az anyósom órákat vár egy kórházban a vizsgálatra, miközben holtfáradt orvosok és ápolók rohangásztak össze vissza a reménytelen helyzetben?
  • Miközben a várakozó, nyögdécselő paciensek sora csak nő, növekszik.
  • Vagy, hogy van az, hogy százmilliárdok úsznak el a Mészárosokhoz, Garancsikokhoz, miközben az „oktatási sikerágazatban” khhmm, szóval ott azért nem minden alakul világszínvonalon, és így tovább.

Igen, az én pályafutásom során is akadt olyan interjúalany, amelyik szépíteni próbált, füllenteni, netán hazudni igyekezett. Az interjú már csak ilyen műfaj.

De akkor, aki valóban interjút készít, aki újságíró valahogyan, talán a következő kérdésben mégiscsak próbálja legalább az olvasóknak megmutatni, hogy

milyen hazug ember is ez.

Persze a fideszizált megyei lapok új központi főszerkesztője, aki elég megbízható ahhoz, hogy az interjút elkészítse, sosem fog ilyet tenni. Tudja ő, hogy hol a helye, mi a szerepe, mennyit ér.

Ő itt csak egy cseléd,egy jobbágy, egy szolga – nincs rá sok szükség, csak annyi, hogy ebben a reménytelenül unalmas propagandainterjúban eljátssza az újságíró szerepét.

És szegény igyekezett, meg kell neki szolgálnia a stallumot, ez a Szakács Árpád előéletét tekintve inkább jobbikos, mint fideszes, hát tudja, neki bizonyítani kell.

És ha az elvárás egy csinos propagandainterjú, akkor ám legyen.

Erre valaki beletrollkodik a Kis Vezetőnek szépen becsomagolt karácsonyi ajándékba.

Hát ezért szerezték meg fideszközelbe ez a lapot? Ezt érdemli a Kis Vezér? Hogy az ő interjúját,

É akkor jöhet a statuálás.

Hogy kérdezni csak az kérdezhet, aki tudja a rendet.

A rend pedig az, hogy nem kérdezünk.

És akiről feltételezhető, hogy kérdezni próbál, az keressen más munkát magának.

Amíg még lehet.

Tudtuk eddig is, hogy így van, most ez az ismeretlen troll be is bizonyította – a sajtószabadság halott. Megmutatta nekünk, hogy ma már csak olyan interjúk készülhetnek bizonyos emberekkel, amelyekben igazság legfeljebb csak utólagos beírásokkal kerülhetnek.

S a többi néma csend.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8512094737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2017.01.04. 07:54:15

Mondjuk ez durva. Sajtószabadság nem azt jelenti, hogy egy illetéktelen (vagy illetékes :D) meghamisíthatja az interjút.
És ahhoz sincs köze, hogy igazi diktatúrához méltóan... szóval, hogy "a statuálás a lényeg" és ezért/erre hivatkozva rúgnak ki embereket, aki jó eséllyel nem tehetnek a történtekről.
A sajtószabadság halálát az bizonyítja, hogy az elvtársak nem nyilatkoznak olyan újságíróknak, akik kényes kérdéseket feszegetnek, hogy a dagadt lackó, a bajuszkirály mindenféle kitalált álindokkal tilt ki újságírókat, újságokat a parlamentből stb.

maxvaI bircaman 2017.01.04. 08:13:59

S mi köze ennek a sajtószabadsághoz? Semmi.

sőőtnagyonis 2017.01.04. 09:11:27

Jáj van is szabaccság, csak kattintással nem lehet elérni az oldalt az Indexről!
A többit miért lehet?
Van itt szabaccság kérem, csak az uráli medvepásztoroknak, mert grísáé a fél ország megyei lapja! A tetejében a legnyomorultabb vidékeknek fogják így be a pofáját!
Először nem értettem miért terjeszkedik keleten a szarabbik? Hát fideszisztán a Dunántúlon épül, a keleti zóna, már a gyöngyösi tehénpásztor privilégiuma, aki közismerten ázsiai érában gondolkodik. Ezek szerint hiába volt a nagy fater nemzeti hős, az onoka egy veszett patkánnyá korcsosult.

öreg_répatorta 2017.01.04. 13:39:49

Egy értelmes világban ezeket az alákérdező, seggnyaló firkászokat nemhogy eltanácsolják a szakmától, bevonják az összes papírjukat hanem még el is zavarják őket. A történelem sokszor bebizonyította: egyszer fent, egyszer lent. Most a birkák fent. De ott lehet majd a föld is, amin most járkálnak.

leapyear 2017.01.04. 22:19:37

Az interjút meghamisítani nem szabad. Sem itt, sem sehol máshol.
Faszom hülye libsik megint verik a nyálukat. Ennek semmi köze a sajtószabadsághoz (ami persze mindig, mindenhol korlátozott, hol kisebb-hol nagyobb mértékben) ez egyszerű hamisítás. Az ilyen újságíróknak össze kellene tépni az összes végzettségüket igazoló papírjukat és a seggükbe feldugni szépen. Az ilyen cselekedetet SEHOL sem tolerálják, még a nagy ámerikában sem! Ott is nagyon durva pereket kapnának a nyakukba.
Ha az interjú alany hazudik, az más kérdés, az újságíró legfeljebb oda írja utána a véleményét, ennyi.
Megint a tipikus libsi szarkavarás, amikor teljesen eltérő dolgokat próbálnak összemosni. Komolyan, én nem kedvelem a fideszt, de a kurva anyját már az összes faszom libsinek, az összes faszom tele van már veletek, meg a rohadt szarkenegetésetekkel! Ha rajtam múlik, ti a kurva büdös életben nem kerültök még egyszer kormányra az biztos, bármennyit lop is a fidesz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.04. 22:31:43

@leapyear: "az összes faszom libsinek, az összes faszom tele van már veletek, meg a rohadt szarkenegetésetekkel! Ha rajtam múlik, ti a kurva büdös életben nem kerültök még egyszer kormányra az biztos,"

:)) Nyitot kapukat döngetsz. Az SZDSZ már évekkel ezelőtt megszűnt, ergo így kormányra se kerülhet.

Tamer Link 2017.01.04. 23:10:27

Oda a sajtószabadság, hiszen nem lehet büntetlenül átírni a cikkeket! Felháborító!
süti beállítások módosítása