B1 blogcsalád



Nem fúj a szél, Ádert ezért körberöhögték a saját párttársai

2016. december 12. - Mr Flynn Rider

A kormány szerint nem fúj a szél, ezért a kormány betiltotta a szélerőműveket. Annak ellenére, hogy még Áder János is visszadobta a parlamentnek megfontolásra ezt a törvényt és, hogy a Greenpeace szakértői mást állítanak. Nekünk az orosz hitel Paks2 kell!  

aj_2.jpg

Az Országgyűlés utolsó ülésszaka kezdődött el ma és a fideszes többség látványosan negligálta a saját maga által megválasztott államfő észrevételeit. Három korábban már elfogadott előterjesztésről szavaztak, amelyeket a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek; két és fél esetében látványosan nem érdekelte a fideszes többséget a köztársasági elnök véleménye. 

A parlament lényegében változtatás nélkül újra megszavazta

  • a szélerőművek betiltását: erről az államfő még októberben úgy foglalt állást, hogy az ellehetetleníti a szélerőművek építését,
  • a fővárosi Erzsébet tér egyes részeinek állami tulajdonba kerülését: itt csak a határidők módosulhatnak, de ugyanaz fog történni, amit a Fidesz akart;
  • a gyógyszerforgalmazási törvényt: itt a köztársasági elnök fenntartásai nyomán az eredetileg elfogadottnál szűkebb jogköröket kapnak a hatóságok a gyógyszertárak házkutatására – vagyis, a gyógyszereket ellenőrző hatóság nem törhet be bárkinek az otthonába csak úgy, mint valami eltévedt TEK-es.

Ezek után nem is csodálkozunk, hogy Áder inkább horgászni indul jövőre és nem a köztársasági elnöki székért. 

Eddig is lehetetlen volt szélerőművet telepíteni Magyarországon, de ezek után kizárt, hogy bármikor is újabb szélerőművek legyenek.

Hiába fordult a világ az olcsóbb és megújuló energia felé, a magyar kormány egy irgalmatlanul korrupciós ügyben hatalmas mennyiségű hitelt vesz fel Oroszországtól, hogy megépíthesse Paks2-t.

A szélerőművek komplett betiltását korábban azzal indokolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy teljesítményük nagy mértékben függ a pillanatnyi időjárástól és ez a teljesítményingadozás csak a hálózaton működő egyéb szabályozható erőművek teljesítményének változtatásával egyenlíthető ki. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára most ehhez annyit tett hozzá, hogy a hazai szélerőművek 25 százalékos kapacitáskihasználtsággal működnek. Ennek pedig az az oka, hogy „a hiányolt kapacitás az ország földrajzi adottságai miatt nem realizálható, ezért a megújuló energiaforrások - párizsi klímacsúcson és az uniós forrásfelhasználásokkal is vállalt - aránynövelése a nap- és geotermikus energia hasznosításával érhető el.”

Magyarul: a kormány szerint nem fúj a szél Magyarországon.

A Greenpeace már korábban is elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy Magyarországon diszkriminatív intézkedésekkel lehetetlenítik el a szélenergiás beruházásokat. Érthetetlen, hogy a szabályozás még annak a 750 MW kapacitásmennyiségnek a beépítését sem teszi lehetővé, amelyet  Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve előirányoz, miközben ez az érték figyelembe veszi a villamosenergia-rendszer jelenlegi befogadóképességét, tehát további rendszerfejlesztések nélkül is megvalósítható lenne. Ráadásul mindez csak növeli a költségeket: a REKK (Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont) számításai szerint, ha kizárjuk a szélerőműveket a hazai energiaportfólióból, a 2020-as célok elérése évente 25 milliárd forinttal többe kerül.

A változtatást a Ház első ízben október közepén fogadta el, ám Áder János államfő azt nem írta alá, kifogásolva, hogy a szabályozás ellehetetleníti a szélerőművek építését. Szerinte a módosítás nem segíti elő a párizsi klímaegyezmény végrehajtását, ellentétben áll az ország megújulóenergia-hasznosítási cselekvési tervével és indokolatlan adminisztratív terheket vezet be. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4512043115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikimackó 2016.12.12. 18:44:10

csak az orbán seggelyukából fújhat a szél !

Vgyuri · http://www.compumap.hu/vargagy 2016.12.12. 20:18:56

Az adminisztratív korlátozás teljesen felesleges. Meg kell szüntetni azokat a beruházási és működtetői támogatásokat, amivel eddig kivánatossá tették a szélerőműveket a beruházók számára. Aki vállalja, hogy piaci körülmények között termeli a szélerőművében az áramot, az csak csinálja. Vannak ilyen helyek a világon, pl. Portugáliában és Spanyolorstágban, ahol a tengerparti szélkelepek nem 25%-ban vannak kihasználva. És olyan területeket foglalnak el, amiken még bukfencet sem lehet vetni gerinctörés veszélye nélkül.

Luxemborgban meg kukoricaföldek közepén állnak hármasával a szélerúnűvek. A pár tö tengeri nem hiányzik annyira, mint a hegyeken átvezető távvezetékek, amiken az egyéb erőművekkel termelt árammal látnák el a 20-30 tanyából álló hegyi falvakat. Mert lehet, hogy a szélerőmű beruházás nem gazdaságos, de ha hozzávesszük a hálózati infrastruktúrár ...

A Greenpeace meg bekaphatja... Egyik propagandistájuk a Magyarország felett repkedő kiégett fűtőanyagot szállító repülőgépek lezuhanásával ijesztgette a roadshow látogatóit A másik meg beszámolt a kinai tudósok új fejlesztéséről, a sötétben is áramot termelő napelemről.

2016.12.13. 09:25:11

@mikimackó: "A kockázatokról, és mellékhatásokról, kérdezze meg fizikusát!" Sok nagypofájú, ugató, tájékozatlan zöld majom!

NemodaBuda 2016.12.13. 10:23:14

Naná, hogy országos szélcsend szokott lenni, ha egyszer orbán azt mondja ! Naná, hogy Budapest egyik központi tere, amúgy szétdúlva és összeszarva elveendő a várostól. Ha meg eladják, senkiknek semmi köze hozzá, majd épül rajta TEK központ ! Vagy valami fidesz-intézmény. Pénzes parkoló az orbán-gyerekeknek, mint az idegenforgalom része. Ha ötlet kell .....

Muad\\\'Dib 2016.12.13. 14:28:43

Hát igen. Lehetett volna ezt a zsabályozást ésszel csinálni, de nem sikerült. A szél/naperőművekkel valóban van gond (lásd: Németország), de ez a brutál ellehetetlenítés masszív hülyeség.

Netuddki. 2016.12.13. 15:02:36

"a hazai szélerőművek 25 százalékos kapacitáskihasználtsággal működnek."

Aki ezt az ostobaságot kimondatja a szóvivővel, az ne dönthessen ebben az ügyben. Mert messziről látszik, halvány lila fingja nincs az egészről.

A hab a tortán, hogy pár tolvaj bűnöző fideszes, a témában szakmailag teljesen laikus csóka eldönti, itt ne legyen szél és egyéb megújuló erőmű, a teljesen inkompetens droidhadseregük meg megszavazza.
A minimum az lenne, hogy mindenki az illetékes képviselőjét felelősségre vonja, miért is szavazta meg ezt a baromságot! Meg a többit.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.12.13. 15:08:24

@Tibi !: "Aki ezt az ostobaságot kimondatja a szóvivővel,..."

Merthogy valójában?

Boka1 2016.12.13. 15:23:24

A vezérkarral és szavazóikkal először a kés/villa használatát kellene megismertetni. Utána jöhet a zöldenergia, mint egzotikum.

CoolKoon 2016.12.13. 15:30:21

@Tibi !: "Aki ezt az ostobaságot kimondatja a szóvivővel, az ne dönthessen ebben az ügyben." - Eh, mint tudjuk, Lázár "oláh" János valójában Vityacsászár zoknibábja/kézivezérelt szócsöve. Ergo a Magasságos Miniszterelnök Urat kussoltatnád be? Hijnye no! :P

Bobby Newmark 2016.12.13. 15:37:15

Jó, azt azért tegyük hozzá, hogy TÉNYLEG picsára alkalmatlan az ország arra, hogy pont szélerőműveket építsünk. Kurvára nem arra vannak azok kitalálva, hogy egy picsanagy hegyekkel körbevett medencébe legyenek telepítve.
Szal annak ellenére, hogy a Fidesznek a kurva anyját, meg hogy ezt nem így kéne szabályozni, azért a ló sötétzöld túloldalára sem kéne átesni.

CoolKoon 2016.12.13. 15:43:37

Nos, a Greenpeace csak menjen szépen és kakiljon sünt. A rohadt ideológus pofáiknak még azt se hinném el, amit kérdeznek.
Ennek ellenére a szélerőművek betiltása egy rendkívül otromba, igazából semmivel se indokolható lépés. Hogy ezek az Isten barmai miért lépték meg, azt pont akkora homály fedi, mint amekkora a fejükben van. Viszont mivel diszkriminatív, jó eséllyel az EU-s szervek egészen biztosan bezúzatják majd (még a pálinkafőzés miatt is beszóltak, pedig az még csak diszkriminatív se volt). Addig persze egy fia szélerőmű se fog épülni, de hát ez biztos senkit nem fog zavarni.
Másfelől viszont az erősen megbízhatatlan megújuló energiaforrásokat (=nap, szél) én is csak minimálisan támogatnám, vagy még annyira se. Igen, néhány bagatell engedély kéne hozzá (nem pedig idióta környezettanulmányok meg a többi szarság, amit szintén a sötétzöldek találtak ki), de ennyi. Aztán meglátjuk, kinek tudják eladni a megtermelt áramot és mennyiért. Gyanítom, a szélkerekek elkaszálásához már ennyi is elég lenne.
Az idióta érveik ellenére abban igazuk van a fidesznyikeknek, hogy a tömeges nap- és szélerőmű-építés (önmagában, pl. csúcserőművek nélkül) óriási veszélyt jelentene az elektromos hálózat stabilitása számára, amit egyetlenegy épeszű politikus se tenne kockára (buktak már meg kormányok energiaválságok miatt). Éppen ezért a stabil, kiszámítható megújuló energiaforrásokat kéne támogatni (víz, geotermikus energia), ami együtt sokkal nagyobb hasznot jelentene az országnak, mint egy csomó szélkerék.
Paks 2-vel kapcsolatban pedig az a baj, hogy egyre inkább úgy néz ki, hogy az ország energiafüggetlensége miatt szükség lesz rá. Hogy emiatt Vityacsászár belemászott a rohadt Putyin büdös seggébe (és hogy Gyurcsány is ugyanezt tette volna), az megbocsáthatatlan bűn, de attól még az atomenergiára szükség van.

DIODORO 2016.12.13. 15:46:14

Én azt mondom, ne legyen adminisztratív korlát, de ne legyen:
- kötelező átvétel
- 34 forintos támogatott garantált átvételi ár

Ha így is megéri, hajrá

DIODORO 2016.12.13. 15:47:51

@Tibi !: Pedig 25%-al működnek, igaz ez még mindig magasabb mint a német átlag, de ennek oka vagyon.....

Over Viktor 2016.12.13. 15:48:52

Jó látni, hogy "A Stáb" nem pihen. Épphogy megjelent a poszt, már itt is vannak a Fidesz kommentelői és nyomjták "A Stáb" utasításai szerinti mantrát.

Komolyan, ha Orbán holnap az oxigént nevezné a magyar nép legfőbb ellenségének, ezek azt is beszopnák és utolsó lehelletükig harcolnának ellene, kérdés vagy gondolkodás nélkül.

Hát persze, hogy be kell tiltani a szélerőműveket, tökéletes döntés, természetesen, mint mindig. A mi Bölcs Vezérünk sose téved! Mit nekünk ez az imperilaista libsi huncutság. Ráadásul minden szélerőmű mögött személyesen Soros György áll és valahogy érzem, hogy a migránsokhoz is közük van ezeknek az ördögi masinánkak, amik itt elcsúfítják a szép magyar tájat, eltakarják a sok szép stadiont, kisvasutat meg tanösvényt! A magyarnak atom kell és kizárólag Putyintól és a legjobb, ha sok évtizedre titkosítva intéznek mindent, még csak az kéne, hogy a nyugati imperialisták ellesenek itt valamit. Mert persze a fő cél, hogy az ő eszükön túljárunk!

Lásd:
www.youtube.com/watch?v=-5Sh5omf7CU

Bobby Newmark 2016.12.13. 16:05:05

@Over Viktor: Hogy mi van? Ha valami agyhalott mantrának tűnik, az a te kis kirohanásod, mert itt most a kommentek közt kereken ZÉRÓ ember támogatta ezt a szabályozást, és védte be a kormányt.

De úgy látom ahhoz, hogy agyhalott mantrázásba kezdjen az ember, nem kell kilóra megvett fideszes droidnak lenni...

morph on deer 2016.12.13. 16:10:45

@CoolKoon:
"és hogy Gyurcsány is ugyanezt tette volna"

Ja. Egyszemélyben dönt, aminek az okát hetven évre titkosítja...

Szerintem ideje lenne kifejleszteni a pálinka hajtású szélerőműveket, mint igazi Hungarikum! Teljesen egyedülálló lenne, hogy ne mondjam 'unikum'!
Ezek ugyanis szelet tudnának előállítani a pálinka elégetésével termelt hő segítségével!
Ezek után meg már gyerekjáték lenne a szélkerekeket széllel ellátni, ráadásul ez hazai előállítású, valódi 'nemzeti szél' lenne..!
Godoljátok csak meg, hazánkfiai!

dunántúli gyerek 2016.12.13. 16:21:43

Egyetértek az ipari szélkerekek ellehetetlenítésével.

ZX 2016.12.13. 16:31:42

@Bobby Newmark: Nem tudom hol laksz, de itt Fehérvár környékén MINDIG fúj az a qrva szél. Gondolom azért van még néhány ilyen hely az országban.

CoolKoon 2016.12.13. 16:45:31

@morph on deer: "Ja. Egyszemélyben dönt, aminek az okát hetven évre titkosítja..." - A logisztikája vsz. más lett volna (bár titkosítani ők is nagyon szerettek mindig is), de a lényeg ugyanaz: ő is ugyanakkora nyelvcsapásokkal közeledett Putyin elvtárs felé, mint felséges Vityacsászárunk. Mintha itt gyakorlatilag mindenki a rohadt ruszkik ügynöke lenne (Gyurcsány, Horn, Orbán, Vona/Jobbik), félelmetes.

dunántúli gyerek 2016.12.13. 16:53:40

@ZX: Annyira ne akarj szélkerekek közelében lakni, hangos mint az állat. Komáromig, Győrig gondolom el tudsz biciklizni hogy megnézzed.

morph on deer 2016.12.13. 17:18:19

@CoolKoon:
"Mintha itt gyakorlatilag mindenki a rohadt ruszkik ügynöke lenne"

Korábban is valami kegyetlen jól működött, nem..? De most legalább az agyatlan falkának sikerült még azt is bemagyarázni, hogy ez most már qrva jó, mivel a 'zellenség' még szovjet volt, ezek meg lám oroszok!
Csak a címük meg a nevük ugyanaz, de myilván nem azonosíthatóak, mint a Pharaon...
Ja, és Putyin sem azonos azzal az azonos nevű KGB-ssel, aki fegyverrel védte Drezdában a Stasi irattárat...
Istenbizony!
Nincs is értékelhető ujjlenyomatunk az FBI-tól, szóval biztosan nem ő az..!

A húgyagyúak gyülekezete erről mind meg is van győződve, hisz maga a fősperma mondta, az meg nem hazudik...

Elek Heck 2016.12.13. 17:19:13

Nyugat-Dunántúlon szinte mindig van szél ...
Amúgy a szélerőmű is kapitalista áltudomány.

A 25%-hoz meg csak annyit, hogy minek a 25%-a? Ha valakinek ezt is sikerülne beprogramozni a kormányszóvivő agyába, na az tudhatna valamit pedagógiából.

morph on deer 2016.12.13. 17:24:21

@dunántúli gyerek:
"Egyetértek az ipari szélkerekek ellehetetlenítésével"

Igazad is van!
Mostantól kizárólag a szélkakasokra meg a köpönyegforgatókra bízzuk a szél energiájának hasznosítását!
Miután ebben is világelsők vagyunk - sőt, "egész Európa minket irigyel", bízvást elmondhatjuk, hogy a miénk a jövő... a jövő... akövő hét is? Talán..?

Narancsos kommunizmus 2016.12.13. 17:24:31

Foci szurkolók sincsenek, akkor annak a kevésnek minek építik a stadionokat? Tiltsák be azt is!
Jah, hogy azért építik, hogy tudjanak lopni. Én kérek elnézést.

Talán maga széles Gábor miatt tiltották be mert rájött hogy még sincs korlátlan ingyen energia.

Indriq 2016.12.13. 17:33:30

amúgy ha annyira szar a kihasználtsága a szélerőműnek, hogy ne érje meg, miért kell betiltani? Piaci alapon úgyis elhalna, szóval itt valami más van... (jé... megint hazudik valamit a kormány :) ) (hozzáteszem, az atomerőművekben sem használjuk ki 100%-ig a hasadóelemeket)
és akkor most elkezdünk vÍzerőműveket épÍteni, mert azokon mindig folyna a vÍz? :)

dunántúli gyerek 2016.12.13. 17:41:25

@Elek Heck: a nyugat dunántúlon már szélkerék is van mindenhol ..... még egyet építnek, flrobbantom basszameg.

dunántúli gyerek 2016.12.13. 17:42:29

@Indriq: senki sem tiltja be - ez csak olyan komcsi szómágia minthogy betiltották a népszabaccságot azt se tiltottabe senki

Bobby Newmark 2016.12.13. 17:44:48

@Indriq: Ja, hát azért mert kommunista fasszopókból áll a kormányunk. Piacot nem is értik, és minden szabályozást erőből tolnak át a rendszeren.
Nincs itt semmi látnivaló, csak Magyarország továbbra is jobban teljesít. Ennyike.

Brix 2016.12.13. 17:47:35

Nincs szükség szélerőművekre, ezt jól látja a kormány... Egyrészt, a földrajzi viszonyok csak néhány területen tennék lehetővé a működésüket, pl.: a Dunántól ÉNy-i része, a Bakony , esetleg Szabolcs bizonyos részei, de még ott sem nagyon érné meg működtetni...
Másrészt, a szélerőmű egy izléstelen tájképromboló szörnyszülemény, ráadásul a madarakra is nagyon veszélyes...Paks 2-re sincs szükség, hiszen jóval kevesebb pénzből, minden ház energiaellátását meg lehetne oldani napelemekkel, a megfelelő energiatároló eszközök telepítésével együtt..

2016.12.13. 18:04:26

@mikimackó: nahat, ezert nem pisilunk szellel szemben!

Gabor Ventilla 2016.12.13. 18:08:10

@Elek Heck: Erősen remélem, hogy az a 25% az idő hányada...

Gabor Ventilla 2016.12.13. 18:13:35

Nem volna baj, ha megalapozott számokkal érvelnétek...
Ilyenekkel én sem rendelkezem, DE: amolyan KIEGÉSZÍTŐ, rásegítő használatra alkalmasak lehetnének a szélerőművek is, HA MEGÉRI!!!

Zsoltbacsi 2016.12.13. 18:15:27

@Brix:

Nemetek pont ezt probaljak, es kurvara nem jott be nekik. Jelenleg ott tartanak, hogy neha napkozben ok fizetnek a szomszedjaiknak, hogy vegyek mar at a felesleget, ejjel meg duplaaron ok vesznek cseh es francia atomenergiat.... be is huztak a kezifeket...

2016.12.13. 18:20:40

Az adminisztratív tiltás hülyeség.
A szél viszont tényleg kevés az országban ahhoz, hogy komolyan, nagy arányban számítani lehessen rá. Sokan próbálkoztak már az országban házilag is szélerőművel, a szeles órák kis százalékos aránya és a szél kis átlagsebessége miatt 1-2 helyet kivéve a szélerőmű nem kifizetődő. Én is számolgattam már másokkal, házilag nem lehet gazdaságos, ipari méretben is csak 1-2 hely van, ahol nyereséges lehet, de az ország fogyasztásának töredékét nyújtja csak, halottnak a csók kategória.

Willkommenskultur 2016.12.13. 18:22:04

be kéne engedni még 5 milllió arabot, bebaszcsizni őket a krematóriumba azt megvan a fenntartható energiaforrás....a hamuval meg lehet trágyázni

-sose fogy ki évi 80 milla új világpógár születik évente pluszba, többnire afrikai kokerók formájában

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.13. 18:32:50

@dunántúli gyerek: "senki sem tiltja be"

Na, ennyi ésszel te is elhasalnál a PISA teszten.

Nem tiltották be, csak nem engedik, hogy építsenek újakat. Legalábbis nem 12 km-re településektől, vagyis gyakorlatilag az egész országban.

2016.12.13. 18:34:45

A napenergia már lehet nyereséges, de 1-2 milliót be kell fektetni napelembe. Ez kb. 10 évente amortizálódik. Ha szigetüzem, magamnak raktározom az áramot, hasonló árú akumulátorkapacítás is szükséges, ami viszont kb. 5 év után cserélendő. Ergo ha van elekromos hálózat, a szigetüzemű napelemezés drágább, mint az ELMÜ. Max. akkor éri meg ha sok kilométerről be kéne húzni a távvezetéket. Ha hálózati visszatáplálás van, oda-vissza forgó mérővel, akkor megéri. Mivel garantált hatósági áron veszik át a háztartási kiserőműved megtermelt energiáját. Valódi vadkapitalista környezetben támogatások nélkül minden házi energiatermelés ráfizetéses.
Aki pedig pártpreferenciákat akar látni hozzászólásomban, az lője magát fejbe.
Vagy én akasztom húskampóra, mert tele a tököm a pártkatonákkal mindenik oldalról...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.13. 18:35:53

@Willkommenskultur: "be kéne engedni még 5 milllió arabot"

Baszki, már beengedtek 5 milliót?

Willkommenskultur 2016.12.13. 18:38:18

@1234567890987654321: Akkor az emeszpé oldja meg napelemből a párt és a párttagok energiaigényét, nyereségesen. Azzal már lehet érvelni, végre találnának maguknak vmi hasznosat, a zöld vonalat mondjjuk.

Persze ők még a pártlapot sem tudták nyereségesen vinni, meg úgy általában soha semmit még, de hátha a napenergiával majd pont sikerül.

ehehe

CoolKoon 2016.12.13. 18:52:34

@morph on deer: Pedig elég lenne megkérdezni a nagypapát meg a nagymamát (ha nem voltak történetesen komcsik), és ők talán nagyon gyorsan elmagyaráznák....
De amúgy tényleg félelmetes. Mintha a nyomorult rohadékok 45 éves "villámlátogatása" nem lett volna elég.

pamut 2016.12.13. 18:54:27

helló férgek, az megvan hogy ma hogy feltörölték a szennytv-tekkel a padlót?

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.13. 19:14:06

@Willkommenskultur: "Persze ők még a pártlapot sem tudták nyereségesen vinni, meg úgy általában soha semmit még"
Hát igen, ebben sem különböznek a régi párttársaiktól akik most "kormányoznak". Csőd hátán csőd, adóemelések, kipótlások, stb.

Willkommenskultur 2016.12.13. 19:17:23

'Csőd hátán csőd, adóemelések, kipótlások, stb.' - mármint az emeszempében

De az engem nem érdekel. Az érdkel h belenézek a tárcámba több a nettóm mint tavaly.

camilló 2016.12.13. 19:18:08

Betiltani valóban baromság, de tegyük hozzá, hogy az országban kevés helyen lehet gazdaságosan működtetni szélerőművet. Van egy "szélcsatorna", ahol megéri, de nem ez a jellemző. Tegyük azért hozzá, hogy a szélerőművek valóban okoznak rendszer irányítási problémákat, és ez bizony Európai szinten is igaz! Kár idekeverni Paksot mert az teljesen másról szól! 2400MW teljesítmény, ami ha úgy tetszik alaperőmű. Pár napja dőlt meg az elektromos energiafelhasználási csúcs. Valami 6700MW energiáról írtak. Paksal az a baj, hogy nem két nagy blokk kellene. Szélerőművet akár lehetne építeni, de bizony nem olcsóbb az ott megtermelt áram, ha nincs kötelező átvétel, magasabb átvételi ár, stb. Okosan kellene kombinálni a megújuló energiát a hagyományos módon termelt energiával, de ez nem fog menni. 3 józan komment volt. A többi köpködés, pro és kontra!

morph on deer 2016.12.13. 19:22:52

@Narancsos kommunizmus:
"Talán maga széles Gábor miatt tiltották be mert rájött hogy még sincs korlátlan ingyen energia."

Biztos az is kiderült, hogy valójában Szél S. Gábornak hívják...

morph on deer 2016.12.13. 19:33:07

@Indriq:
"ha annyira szar a kihasználtsága a szélerőműnek, hogy ne érje meg, miért kell betiltani"

Nem a szélerőmű van betiltva, hanem a szél!
Pártunk és kormányunk kinyilvánította, hogy "az időjárás nem megfelelő..." - és kész!
Miért, hiszen azt is ők mondták meg, hogy "éjszaka nem süt a Nap"!

Tehát kétségkívül hozzáértő és megalapozott véleményről lehet szó! Aki nem hiszi, nézzen ki az ablakon!
Naugye.
Nincs más megoldás, csak az atom!

Addig is egy kis lelkesítő biztatás:
kepkezelo.com/images/knqjyrcgoqdnrs8dntmn.jpg

vilagpolgar 2016.12.13. 19:34:27

Úgy bírom, hogy mindenki a téma szakértője itt. Úgy dobálóznak a milliárdokkal meg a százalékokkal, közbe meg fingjuk nincs az elektromos rendszerről. Hány szakembert kérdeztek meg a témában? A Greenpeace nem szakértő, ők ugyanolyan segghülyék a témához, mint a politikusok. A szakembereket úgy hívják, hogy erősáramú villamosmérnök vagy energetikai mérnök.

vilagpolgar 2016.12.13. 19:37:04

@Brix: Pontosan hol képzeled el ezt/ezeket az energiatárolókat? Kiszámoltad, hogy mekkora energiamennyiséget kellene betárolni?

dunántúli gyerek 2016.12.13. 19:55:14

ez nem épp az a téma amivel az EMESZEMPÉ majd választást nyer

1. paks egyet az EMESZEMPÉ építette
2. paks2-t meg végig az oroszokkal képzelte az EMESZEMPÉ 2010ig, csak úgy gondolta hogy a 70-30 szabály alapján majd neki is jár a gigalopásból ellenzékben is, a fidesz viszont úgy látta hogy minden az övék, mivel az EMESZEMPÉ többet soha nem lesz kormányon

Azóta mgy az Ajvé a ballibeknél.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.13. 20:50:39

@Willkommenskultur: "belenézek a tárcámba több a nettóm mint tavaly."

A szlovák meg körberöhög, mert neki is tőbb a nettója, de nálad 25%-kal több. :))

Tomiko 2016.12.13. 20:52:39

Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Márpedig a kormány szeretné, ha nem zörögne a haraszt, mert sok a baj. Ezért aztán betiltja a szelet is.
Speciel a mi házunk nagyon napos és szeles helyen van, de állítólag én sem szerelhetek szélturbinát. Pedig az erkélyen nem lehet megmaradni, állandóan fúj. Persze ezt nem vallottam be eddig, tudom, hogy nem legális Magyarországon szeles környéken lakni.

Willkommenskultur 2016.12.13. 21:05:49

@Tomiko: de szerelhecc szélturbinát...eddig mér nem szereltél, most kezdett fújni a szél?

morph on deer 2016.12.13. 21:44:13

Igazából pedig a megoldás kézefekvő lenne, mindössze a Rogán családot kéne megkérni, hogy mindig a turbinák felé járjon eskűvőre..! Lenne cúg meg kavarás dögivel, tán még forgószél is!

És ami a legfontosabb: mindez nem kerülne semmibe, mint tudjuk :)

abdul hackeem 2016.12.13. 22:12:13

A nap- és szélerőmű "üzemanyaga" tudtommal ingyen van. Akkor nem mindegy mekkora a hatásfoka? Majd a befektető eldönti, hogy megéri neki vagy sem.
A másik, hogy nem tudják kiszabályozni. Namost ilyen szar rendszerben hogyan fogják kiszabályozni az esetleg kieső Paks2-t?

dunántúli gyerek 2016.12.13. 22:23:37

@abdul hackeem: azér nálunk nemigen tolongtak a befektetők a megújulókért ediig se nyugaton is úgy 'éri meg' hogy az állam dotálja ezerrel.

Szomszédom 2016ban készült el a házával, 200 ezer eurója volt rá majdnem teljesen passzív házat akart, aztán építkezés közben soxor átszámolta aztán semmi nem lett az egészből - 140000ből így megúszta, úgy látta hogy soha a büdös életben nem térülne meg a beruházása - és ő építőipari kivitelező maga is szóval ismer pár komolan vehető arcot a szakmában, és ez nem Mo-n történt.

anyadmajma 2016.12.13. 22:28:35

@Willkommenskultur: ja, persze, hogy több a nettód, te hazaáruló bolsevik geci, mert kaptál prémiumos béremelést a jól végzett trollmunkádért, mert mindig betartod a párt körlevelében leírtakat. Ha így haladsz, orbán szarából is ehetsz majd jövő karácsonykor egy darabot, nem csak a seggéből kiáradó szelet élvezheted.

abdul hackeem 2016.12.13. 22:31:02

@dunántúli gyerek: Mindenki maga eldönti, hogy épít vagy nem. Ha a szabályozás olyan.

anyadmajma 2016.12.13. 22:31:13

@dunántúli gyerek: ja, a szomszédod nem MO-on. szóval szőrőstalpú román jeti is vagy, nem csak hazaáruló bolsevik geci fideszbérenc.
Eszetekbe sem jut, hogy a piacon, ahol nem lopják ki az emberek szemét, bármi is megtérülhet.

dunántúli gyerek 2016.12.13. 22:35:42

@anyadmajma: 'Eszetekbe sem jut, hogy a piacon, ahol nem lopják ki az emberek szemét, bármi is megtérülhet.'

Igen ha jól emléxem a PIACON már az eszdéeszgyurcsányi idején is megtérült minden, csak éppen nem nekünk magyaroknak.

Apadfaxa 2016.12.13. 22:54:27

@dunántúli gyerek: Itt is itt vagy fizettet bérenc ? Hogy baszd szájba a kurva anyád a ravatalán !

dr. mesterséges színezék 2016.12.13. 23:51:04

Nekem ezentúl ne jöjjön erdész, vasutas, útépítő azzal, hogy ennyimegannyi kéne még szélfogó erdősáv telepítésére!
Ilyesmit jogszabállyal kell rendezni.

abdul hackeem 2016.12.14. 07:10:32

@csentecsa: Nekünk is rendelkezésre áll, mert mi is tagja vagyunk az ENTSO-nak. Ugyan az a hálózat.
2-3 hete zárták be az utolsó szénbányánkat.

abdul hackeem 2016.12.14. 07:24:19

@abdul hackeem: Mélyművelésű szénbányánkat

morph on deer 2016.12.14. 08:24:55

Akit netán érdekene valóban működő kisméretű - a háztartásitól a lakóközösségi szintig - kombinált és komplett szél/nap megoldás, az kukkantson bele:

www.bornay.com/en/products/small-wind-turbines/bornay-small-wind-turbines#downloads

Bobby Newmark 2016.12.14. 09:35:10

@ZX: Gondolom óceán partján még életedben nem jártál, és így fogalmad sincs arról, hogy mi is az a szél.

Bobby Newmark 2016.12.14. 09:39:11

@Brix: Kár, hogy nincs technológiánk az energia tárolására (mármint "nekünk", emberiségnek), egyébként nem rossz ötlet. Elképesztően fos hatásfokkal el tudjuk tárolni az energia egy részét, például vízbontással H2 termeléssel (de azt sem lehet hosszú távon tárolni, átszivárog egy acél tartály atomjai közt), vagy mondjuk víz visszapumpálásával egy vízerőmű mögötti tározóba (olyanunk nincs, mert a ugye Bős-Nagymarost is meg kellett fúrniuk a sötétzöldeknek). Szóval majd olyan száz év múlva térjünk vissza rá...

abdul hackeem 2016.12.14. 14:21:29

@csentecsa: Meg volt, amikor csúcsot döntött a zöldenergia termelés Németországban. Akkor alacsony volt a CO2 kibocsátás náluk.
És tényleges energiafüggetlenség.
A forrás meg ingyen van.
6 év múlva leállítják az atomerőműveket, és csak a termelő oldalon van ajvékolás.
Nem kampányoltok. Tudod mit hagysz az utódokra gazdaságilag, műszakilag?
Egy szélerőmű (pl. a kulcsi) 200 millióba került. 1230MWh éves termelés mellett, 18 Ft-os átvételi áron 9 év alatt megtérült
Továbbra is értelmes energia portfólió kialakítására kell törekedni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.14. 14:31:59

A szélenergia ingyen van. Most se önellátó Mmagyarország, a villamosenergia 38%-át importáljuk. Ha nem fúj a szél, akkor nincs semmi. Ha fúj, akkor annyival kevesebbet kelll importálni. Meg van a lehetőség, hogy a magyar ipar állítsa elő egészben vagy részben a szélerőmúvet, tartsa karban, stb... Munkahelyeket teremthet.

Bobby Newmark 2016.12.14. 17:17:54

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Aha, csak ha a magyar ipari előállítás, meg a karbantartási munkahelyek összességében drágábbak, mint külföldről venni magát az áramot, akkor ne csináljunk ilyet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.14. 18:03:50

@Bobby Newmark: Igen. Össze kell számolni, mennyi a költség, mennyit adóznak, mibe kerül a munkahelyteremtés, és aszerint kell dönteni.

Elképzelheted, hogy kevesebb hasznot hoz egy közmunkás az árokpart kapirgálással, mintha kiképzik üvegszál és műgyanta keverék felhordására egy szélkerék sablonba. Utána már szinte ingyen termeli az áramot.

Egyet biztosan tudunk. Paks2 árama többszörösébe fog kerülni bármi más megoldásnak. Nem véletlenül titkosították 30 évre.

Bobby Newmark 2016.12.14. 18:06:42

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Ja, hát Paks2höz képest persze.

Az atomenergia is nyilván csak akkor éri meg, ha nincsen az erőmű építésén és üzemeltetésén egy tízszeres korrupciós szorzó.
Viszont akkor konkrétan JOBB, mint az összes alternatív szarakodás együttvéve.

Meg ha nem állítják le építés után 10 évvel, mint az olaszok vagy a németek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.14. 18:11:44

@Bobby Newmark: "csak akkor éri meg, ha nincsen az erőmű építésén és üzemeltetésén egy tízszeres korrupciós szorzó"

Ezel meg is válaszoltad. A többin már feleleges lenne vitatkoznunk.

A finnek olyan szerződést kötöttek, hogy a költségtúllépést a kivitelező fizeti. Ki lehet találni, hogy a finn vagy magyar erőműnél lesz 4-szeres költségtúllépés.

Az úszó VB is már százmilliárdnál jár, asszem 25-ről indult. Pedig az nem atomtudomány.

Gabor Ventilla 2016.12.14. 18:26:04

@vilagpolgar: Jajj, de sok mindent kellene tudni még a helyes döntés kialakításához, az erősáramú villamosmérnöki szakmán túlról IS!

Gabor Ventilla 2016.12.14. 18:35:20

@Apadfaxa: Tanulj meg szép szóval ölni (ne gorombáskodj)!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.14. 18:38:22

@Gabor Ventilla: "sincs "ingyen", még a levegő sem"

Gondolod orbán azt is megadóztatja? A napfényt már adóztatja. Majd biztos lesz széladó is.

vilagpolgar 2016.12.14. 20:16:54

@Gabor Ventilla: Senki nem mondta, hogy ez nem így van. Viszont a szakma adja meg azokat az alapokat, ami eldönti, hogy min lehet vitatkozni. Hiába ordítják a zöldek, hogy zárjunk be mindent és használjunk csak szélenergiát meg napenergiát, ha nem lehet megcsinálni fizikailag. Ez csak egy példa, sok más ilyen van.

Bobby Newmark 2016.12.15. 09:25:48

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Heh, voltam egy építész/építőmérnök konferencián, ahol volt szó a Dagály-kockáról. Kiviteli- és gyártmánytervek nélkül kezdték el építeni. Nem csoda, hogy elszálltak az árak a vázlattervekhez képest. Kb Sydney-i operaház szindróma, építész kitalálta hogy nézzen ki, aztán műszaki tartalom meg nem volt mögötte, és csúnyán alá lett becsülve a költség.
Nem volt rendesen előkészítve a projekt, de ugye jött fentről az ukáz, hogy annak kész kell lennie. Az meg így drága.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 09:57:36

@Bobby Newmark: Köszi az infót.

Némileg mentség, hogy az utolsó pillanatban ugrottunk bele. De ha van elég időt, attól tartok, akkor is ugyanez elnne. Pláne egy olimpiánál!

Tomiko 2016.12.15. 16:56:48

@Willkommenskultur:
"eddig mér nem szereltél, most kezdett fújni a szél?"
Miért kérded? Eddig kötelező volt, vagy mire gondoltál mégis?
Eddig napelemet sem szereltem, akkor azt se akarjak a jövőben? Sőt igen magas fogyasztású autóval járok? Az is maradjon így? Nem vehetek majd elektromos autót.
Egyébként eddig is fújt, csak nem láttam, mert eddig nap sem sütött. Érted ugye?
süti beállítások módosítása