B1 blogcsalád



Tölgyessy 5 mondatban összefoglalta az Orbán-rendszer lényegét

2016. december 10. - nickgrabowszki

A politikai elemző, a rendszerváltás egyik atyja a Transparency International rendezvényén a korrupció magyarországi történetét próbálta leírni.tp.jpg

A 24.hu tudósítása szerint Tölgyessy Péter a jelen viszonyokat leírva azt mondta:

Ami most zajlik, az államosított korrupció. Ebben már egybefolyik a közigazgatás és a hatalmi-politikai tényező. ‘Együttműködnek’ – ahogy Orbán mondja.

Korábban ugyanő még úgy vélte, irányított nemzeti kapitalizmus kiépítése zajlik. Most már korrupcióról, azaz szimpla lopásról beszél. Bár lehet, hogy ugyanazt értette rajta.

Akár irányított kapitalizmus, akár államosított korrupció, az eredmény ugyanaz, amit bárki láthat, aki járt mostanában Európában, és amit Tölgyessy úgy fogalmaz meg, hogy

Magyarország 2010 óta hihetetlen gyorsan távolodik a Nyugattól.

De nem, nem Orbán a hibás, nem is a politikája, meg az ipari mértékű lopás. De ha nem ők, akkor kell egy bűnös. Ez Tölgyessy meglátása szerint a külföld:

Orbán azt üzente a népnek, hogy nem mi vagyunk az okai a sikertelenségünknek,

hanem a külföld, amely elnyom minket. És Magyarország akkor lesz sikeres, ha “mi” újraosztjuk a javakat. 

Ebből pedig már szinte következik is, hogy Orbán szerint - mondja Tölgyessy -

a társadalmi igazságtalanságot pedig úgy lehet helyreállítani, hogy elvesszük a “rosszak” vagyonát és odaadjuk a “jóknak”, bárkit is jelöljenek ezek a kategóriák. 

Ezt az “újraosztást” látjuk azóta is, mondta Tölgyessy. Bár vannak olyan szektorok, amelyek nem lophatók a kormány által (autóipar, szolgáltatóközpontok), de amit lehet, azt “újraosztanak” (bankok, kereskedelem, energetika, turizmus). Most már 2-3 év alatt lehet hatalmas vagyonokat szerezni, illetve ugyanúgy

elvehetik bárkinek a vagyonát.

Nagy sokat sokat nem lehet ehhez hozzátenni Legfeljebb annyit, hogy amíg Orbánnak van kb. kétmillió embere, akiket Tölgyessy korábban a legnagyobb kisebbségnek nevezett, valamint - főleg személyi ambíciók miatt - nem össze egy kormánykritikus választói koalíció, addig ez így is marad.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6812038895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyünyüge 2016.12.10. 18:35:11

"valamint - főleg személyi ambíciók miatt - nem össze egy kormánykritikus választói koalíció, addig ez így is marad."

megpróbálhatom kijavítani a fejemben ezt a mondatot, de a szerző változatára volnék kíváncsi.

br17 2016.12.10. 19:02:25

Tölgyessy 1990-1996 között az SZDSZ országgyűlési képviselője, két évig a frakció vezetője, további két évig a párt elnöke, 1996-1998 között független képviselő, majd 1998-2006 között, a változatosság kedvéért, a Fidesz frakció tagja volt. Politikai éleslátását utólag szokta csillogtatni, a jóslatai pedig általában nem szoktak bekövetkezni...

Skankhunt42 2016.12.10. 19:59:26

jaj hát mi mást mondana a bukott szadeszos?

pamut 2016.12.10. 21:40:22

index.hu/belfold/2016/12/10/valaki_megmondja_hogyan_kommenteljenek_a_bekes_megyei_fideszesek/

"Egy nagyon érdekes dokumentum kezdett szombaton terjedni az interneten, ami első, sőt második ránézésre is úgy néz ki, mint egy elég részletes sorvezető arra, hogy hogyan támogassák a fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György támogatói és választói őt a Facebookon a kommentjeikkel."

Hosszú évek óta tagadjátok.
Most már bizonyított is ami eddig is nyilvánvaló volt.
Ismerve a gerinctelen gyáva képmutató fajtátokat, most hogy már nem tagadhatjátok, büszkék lesztek rá.
A lopásokkal is így voltatok...

piros pipacs 2016.12.10. 21:58:47

@br17:Ez már nem jóslat amit Tölgyesi mond, hanem tény.

2016.12.11. 03:18:04

@br17:
Abszurd mese A lopás vezénylő karmester!

Hol volt, hol nem volt az állami vagyon. A moszkvai világbirodalmon túl, az átláthatatlan privatizációs üveghegyen innen, a nagy varázslók korában eltűntek a gyárak, üzemek, kastélyok, földek, erdők az állami tulajdonból.
Az elvarázsolt ország, nevesincs királysága (nem király a neve, de a királynál is nagyobb a hatalma) kedvenc, sőt kegyenc miniszterére bízta az állami birtok (f)osztogatását. Kopasztották is az államot, mint Márta asszony a vasárnapi húslevesbe való tyúkot, forró víz nélkül.
Rózsa Sándor és a világ valamennyi, valaha volt útonállója szájtátva bámul ránk, hogy ez lehetséges? Elvenni a vagyont azzal, hogy az Államé, mindnyájunké, kicsit pihentetni, aztán magamévá tenni aprópénzért, mint az olcsó utcalányt. Mindezt a jog, és az állam palástja alatt.
Az útonállás magánvállalkozásban soha nem lenne ennyire „hatékony”. És mindezt a magánvállalkozás elsődlegessége jelszavával! A lényeg: mindent jól összezavarni, akkor lehet igazán sikeresen a zavarosban halászni!
Az ostoba becsületesnek meg: „száraz tónak nedves partján, döglött béka kuruttyol!”

Megjelent a Magyar Fórumban „Nem mese ez gyermek címmel” 1995.

toportyánzsóti 2016.12.11. 05:52:49

@Skankhunt42: Jobboldalon sok a hülye,mondá a csuti pocakmutyi.

szkepi 2016.12.11. 07:07:28

fehér botot a népnek!

Anna Kisfaludiné Baán 2016.12.11. 10:27:16

undorító, köpönyegforgató

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 10:37:05

@Anna Kisfaludiné Baán: De mi Ann Ban fidióta troll?...mert normáliséknál érvelnek ,hogy sztem ez és ,az és az nem jó ,nem megfelelő ,vagy nem féligazság ,esetlen hazugság,és akkor következnek a tények ,bizonyítékok ,hogy ez ezért,az azért,s aztán jön végül ,hogy ez így és így,az úgy és úgy valós....ez csak a teféle "ÍKÚ"vitéz jobberek fikázása,mivel észérvek ész híján nincsennek.
Summa summarum a legrosszabb,mikor a hülyeség szorgalommal párosul, a hülyeségnek nincs határa..
Nekem erről Hanlon borotvája jut eszembe:www.facebook.com/anna.kisfaludinebaan
Sose tulajdonítsd rosszindulatnak azt, amire az ostobaság is elégséges magyarázat.

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 10:58:29

@lényeglátó: Az apád fasza Göre Gábor,Békés Gábor ,szúrófény stb....idióta ,primitív copypaste jobbikuSS troll:-D

Nem véletlenül találták ki annak idején a vagyoni és a műveltségi cenzust.
Műveltségi cenzust most is el tudnék képzelni és általános iskolai
végzettséghez kötném a szavazati jogot. A mai FideSS -mihígmélymagyar szavazók egy része kb. az éti csiga értelmi szintjén vannak,tudom a betűk,azok a fránya betűk,amik a szavakat alkotják,s a szavak a mondatokat és ezek összessége adják a tudást,az értelmet,az a teféléknek a nagymagyarhazzaffyaknak ősellenség.
Amiből szerencsére az evolúció -a tőle megszokott oly bölcs előrelátással-neked semmi nem
adott,ellenben jobbikuSS ostobaságból a bőség kosarát kaptad.

Olyan mérhetetlenül agyhalott vagy, hogy szinte hullagyalázás téged a helyedre tenni :-)))
Privatizáció?...úgyismint Matolcsy -Antall..
Az MDF-KDNP-FkGP többségű országgyűlés 1990 augusztusában szavazta meg a "Tulajdon és privatizáció" című törvényt. A passzust fogalmazó privatizációért felelős kormánybizottság elnöke Matolcsy György volt, vagyis neki (IS) köszönhető, hogy a privatizáció úgy zajlott, ahogy.

1992-1994 között 431 állami vállalat seggére vertek. 55% volt a külföldi kézbe eladott állami cégek száma, ami az értékesítési érték 68% volt.
Ha végképp elvesztél az önimádat tengerében akkor segítek kicsit felidézni:
Matolcsy Orbán nagy haverja:
- 1985 - 1990 között, a spontán privatizáció időszakában a Pénzügyminisztérium osztályvezetője, majd a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa volt.

- 1990 augusztusában, amikor a parlament a "Tulajdon és privatizáció" címen elhíresült előterjesztést elfogadta, és ezzel "helytelenül privatizálhatóvá tette a belföldi monopóliumokat" akkor egyenesen ő volt a privatizációs kormánybizottság elnöke. A elnöklése mellett határozták meg egyesen a tulajdonreformot, a vállalkozásélénkítést és a privatizáció irányát. Utána közel tíz évig kutatta személyesen a privatizációt, vagyis szemmel tartotta a történéseket a Privatizációs Kutatóintézet igazgatójaként.

Jól értjük,ez a kamingaut akkor azt jelenti, hogy elkúrtátok, nem kicsit, nagyon?

Gyere máskor is ,jó röhögni az ilyen butákon....brhüü úgy tartják inkább szidjanak ,mint kiröhögjenek,,brhüü..

Csaba Szikora 2016.12.11. 12:05:23

Transparency International...Na itt abba is hagytam.

kissiú 2016.12.11. 12:15:42

@Csaba Szikora: Csak nem félsz az átláthatóságtól? Nem vagy egyedül, tűzzel vassal írtja a csodacsatárunk is...

BiG74 Bodri 2016.12.11. 12:20:47

@kissiú:
Még csak most kezdik a fityiszfijuk, nemhogy abba is hagyja.

Harry Hole 2016.12.11. 12:31:12

@Csaba Szikora:

Igazából ez a mondatrész:

"rendszerváltás egyik atyja"

jelenti azt, hogy a szerző egy alternatív valóságban él...és valahol itt abba is lehet hagyni a bejegyzés olvasását.

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 13:16:13

@a nagy hohoohooo: "Műveltségi cenzust most is el tudnék képzelni és általános iskolai
végzettséghez kötném a szavazati jogot. "

Á, nem jó, menjünk biztosra!
Csak az kapjon szavazati jogot, aki ballib pártra szavaz.
Ne legyen olyan fiaskó mint Amerikában.

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 13:17:53

@kissiú: a transzparenszi a legkevésbé átláthatóan működik

Moin Moin 2016.12.11. 13:18:39

@Harry Hole: Ja, Aranyapám, ha te nem tudod, hogy a '89-es alkotmányt gyakorlatilag Tölgyessy írta - ezzel alapozva meg közjogilag a rendszerváltást -, mivel a jobboldalnak (már akkor sem*...) volt erre alkalmas, felkészült, kellő tudással bíró embere, akkor nem értem, mit szólsz te itt bele közügyekbe?!

*Mert, tudod, alkotmányt nem lehet a Brüsszel-Budapest járaton egy iPaden megírni séróból, mint Szájerjóska...

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 13:19:57

@a nagy hohoohooo:
"A mai FideSS -mihígmélymagyar szavazók egy része kb. az éti csiga értelmi szintjén vannak,tudom a betűk,azok a fránya betűk,amik a szavakat alkotják,s a szavak a mondatokat és ezek összessége adják a tudást,az értelmet,az a teféléknek a nagymagyarhazzaffyaknak ősellenség."

Tudta??
A mondatot NAGYBETŰVEL kezdjük!
Tudta?
Vesszô után szünetet teszünk.
maga rendkìvül művelt!
LOL

pamut 2016.12.11. 13:24:22

"államosított korrupció"

oké, ez jó kifejezés. de a sima "maffia" még sokkal jobb és pontosabb, nem kell ezt cizellálni....

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 13:27:12

Orbán sikerének titka, hogy felismerte az igazi okot az ország nyugat általi lerablását.

flort 2016.12.11. 13:38:58

@maxval bircaman BircaHang szerk: Orbán sikerének titka, hogy felismerte: van egy jelentős frusztrált réteg, amelyik mindig másokat hibáztat a sikertelenségéért, tehetségtelenségéért. Az élükre állt, naponta elmondja nekik, hogy nem ti vagytok a balfaszok, hanem itten ármány van ellenünk.

És - mivel hülyék - el is hiszik nekik.

Harry Hole 2016.12.11. 13:40:40

@Moin Moin:

A rendszerváltás atyjának inkább tekinthetjük azt vagy azokat, akik lehetővé tették, hogy megírhassa. És "ezek az azok" nem a demokratikus ellenzék soraiból kerültek ki.
Ne felejtsd el, hogy az úgynevezett jobboldal adta az első kormányt, melyet egy posztkommunista miniszterelnök vezette második követett. Progresszív barátaink elgondolkodhatnak azon, hogy hatalmas tudásuk és tengernyi eszük ellenére miért rohant el mellettük az elmúlt negyedszázad és hogy miért nincs esélyük sem a történések befolyásolására.

Moin Moin 2016.12.11. 13:42:31

@Sexual Harassment Panda: Tudod, a demokrácia nem csak annyi, hogy mindenki szavazhat: a demokrácia a jogok és kompetenciák egyensúlya mellett tud csak úgy működni, hogy ne Orbánok-Fideszek, Trumpok, vagy brexitek legyenek a "végtermékei"!:-)

Annak idején, a XVII. és XVIII. században, amikor lerakták a ami értelemben vett euroatlanti demokratikus modell alapjait, akkor éppen az volt a cél, hogy a világot, a kor szellemi-tudományos eredményeit, a gazdaságot az addig a hatalmat birtokló arisztokráciánál sokkal jobban ismerő-átlátó (és ezekkel napi szinten, munkája kapcsán foglalkozó), ezekből élő) közép- és nagypolgárságé legyen a döntő szó fontos ügyekben. Ezzel lényegében a kompetenciát és a személyes, megért alkalmasságot tették a hatalomgyakorlás alapjaivá, ellentétben az addigi születési joggal...

Aztán, amikor a XX. században létrejött az általános, csupán az állampolgársághoz és egy bizonyos életkor betöltéséhez kötött választójog, egy csapásra eltűnt az a követelmény a rendszerből, hogy aki választ - és: akit akár meg is választhatnak! -, az valóban felkészülten hozzon döntést. Ez mindaddig még nem is okozott végzetes bajokat, ameddig az információkat (a híreket) a felkészült, a hírforrás visszaellenőrzését komolyan vevő maintream média terítette a társadalomban: aligha fordulhatott elő, hoyg a Frankfurter Allgemeine, vagy a Times olyan hoaxokat multiplikált volna, mint ma pl. a Trump-, brexit, vagy AfD-párti web2-es közösségi média.

Azonban ma Sötét Józsi a hatellemijével, vagy Joe Deepblack a Középnyugaton aligha végez szisztematikus forráskutatást - és kritikát: ami a sötét, szétfrusztrált agyában lakozó baromságokkal egybevág, neki az "az igazság" - és amiket a mainsteram (nota bene, a liberális demokráciában, mint jól bevált gazdasági, társadalmi és politikai képletben hívő) média hoz le, azt már csupán csak azért is negligálja, mert meg sem érti át sem látja az összefüggéseit, ráadásul mivel utálja "a sikereseket", ezért "alternatív hősöket" akar látni, akik "megoldják az ő problémáját", egyszerű, az ökölharchoz hasonlatos "módszerekkel"!

Magyarán, amíg nem követeljük meg, hogy:
- a politikai palettára csak visszaellenőrzött programmal bíró szereplők léphessenek be (erre jó módszer az előzetesen "beköltségelt" választási program megkövetelése - ami pl. Hollandiában létezik is!),
- nem kötjük alkotmányban rögzített módon kompetenciákhoz (értsd: alapvető társadalmi, gazdasági és politikai ismeretekhez) a szavazati jogot,
- nem szűrjük meg a közösségi médiába bekerülő nyilvánvaló álhíreket (és: nem szankcionáljuk ezek kreálását, terjesztését!),
addig újabb és újabb Trumpok és Orbán-rezsimkék bújnak elő a kövek alól - és nyugodtan várhatjuk a társadalmi katasztrófákat, némi harmadik vh-val megszínesítve!:-)

...Avagy: akarod-é az inkompetenseket döntési pozícióba juttatni-tartani? Ez politikai téren ugyanaz a kérdés, mint hogy elmennél-e tanulatlan, slendrián orvossal gyógyíttatni a bajodat?!:-)

Moin Moin 2016.12.11. 13:48:45

@Harry Hole: megmondom: azért, mert progresszív barátaink (ahogy te nevezed azt a csomó komoly tudással bíró, ámde alapvetően téves társadalom- és önképpel bíró alakot) elfeledkeztek a '89-es alkotmányozás során egy alapvető dologról: a hiányzó magyar demokrata és kompetenciaalapú közmentalitásról!

...Ennek híján pedig természetesen és szükségképpen jött egy a demagógok ideje, éspedig az első olyan pillanatban, amikor "bajban érzete magát" az egységsugarú magyar hülye: így lett Horngyuszi és így lett 2010-ben (a 2008-as válságtrauma után) "Megváltó-Orbán"!

Ha én alkotmányoztam volna '89-ben és nem egy Tölgyessy-féle elméleti ember, akkor biztosan beleépítettem volna az Alkotmányba néhány olyan automatikus garanciaelemet, amely éppen a hiányzó demokrata közmentalitást segítette volna megerősödni és addig is megakadályozni, hogy demagógok és "csodaígérgetők" [Orbán] a hatalom közelébe jussanak. Erre vannak kidolgozott alkotmányos és intézményes módszerek...

werecke 2016.12.11. 13:50:00

A korrupció lenini meghatározása : korrupció minden olyan szerződés amiből nekünk nem csurran-cseppen valami.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 13:56:09

@flort: Nem a valódi hubást kell hibáztatni? A valódi hibás az ország nyugat általi kizsákmányolása.

Harry Hole 2016.12.11. 13:57:21

@Moin Moin:

"a hiányzó magyar demokrata és kompetenciaalapú közmentalitásról!"

Ide már Rákosi elvtárs is eljutott, aki bölcsen megállapította, hogy 9(?) millió fasisztával nem lehet kommunizmust építeni. Progresszív barátaink gyakran eljutnak a "nép a hibás" tételig és itt megpihennek és megnyugszanak. Még a kommunisták is képesek voltak, ha még oly hazug és álságos módon is, önkritikára. Progresszív barátainkból ez a chip hiányzik.
A demokrácia is csak úgy jó progresszív barátainknak, ha kijelöljük és erősen behatároljuk a választhatókat. Tisztára úgy, mint az Orbán-kormány. Lehet, hogy ők is progresszívak? Ugye, hogy nem.

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 14:00:56

@Moin Moin:
"

"akarod-é az inkompetenseket döntési pozícióba juttatni-tartani?"
Ki dönyi el, ki az inkompetens?

Aki másképp gondolokoik mint én?
Aki másra szavaz?
Nem.
Legyen mindenkinek ugtanolyan szava.
Legyen mindenki egyenlő.
Jól van ez így.

jandera 2016.12.11. 14:01:32

@a nagy hohoohooo: "Hanlon borotvája" egyébként Napóleontól ered, és az értelme megfordul: "Inkább nézzenek rosszindulatúnak, mint ostobának."

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 14:04:20

@maxval bircaman BircaHang szerk: pontosan hogyan használja ki Magyarországot a nyugat?
Miért van kudarcra itélve a liberalizmus?
Magyaázatot kérek.

flort 2016.12.11. 14:05:32

@maxval bircaman BircaHang szerk: igen, erről írtam. MÁSOK báncsák a mi kis magyar népünket.

miketbeszéltek 2016.12.11. 14:28:27

@maxval bircaman BircaHang szerk:
"Orbán sikerének titka, hogy felismerte az igazi okot az ország nyugat általi lerablását."
Írd le azokat az adatokat, számításokat, amelyből ezt a következtetést levontad. Addig ez csak kommunista/moszkovita demagógia.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 14:35:53

@Sexual Harassment Panda: Profit elvonása. Ez a fő. Pénz nélkül nincs fejlődés. Elsíbolja a nyugati nagytőke a népeink által megtermelt vagyont.

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 14:37:53

@Sexual Harassment Panda: Látom, megjöttél a megdönthetetlen érveiddel.Természetesen ne várj értelmes választ, főleg ne valami tényszerű felsorolást, hiszen valamilyen rejtélyes okból - no persze tudjuk, hogy miért - az agyhalottaknak erre a kérdésre soha nincs konkrét válaszuk, hanem helyette valami süket duma és lám csak már meg is született. Légy üdvözölve barátom, szorítunk neked is egy kis helyet, amennyit az agyi kapacitásod igényel.Az tiszta,hogy fércbukon szocializálódtál ,de ez nem a dicséret helye..Ilyen kétélű fegyverrel sosem hadonásznék!Még a végén megvágnám magam vele!Ez kocsmai szintű vitakultúrátlanság. Tanulj meg érvelni,netán cáfolni a tényeket.Tudod, ha a majomnak tükröt tartanak rögtön dührohamot kap, és megpróbálja szétverni. Úgyhogy nézegesd csak a tükrödet, s gyönyörködj a látványban
Ez már csak fércbukos tinilányok félmeztelen,fürdőszobás saját mobiltelós képein való onanizálás szintje.
Ahogy látszik, nincs az a korrupció, nyilvános lopást bemutató dokumentum, ami a Orbán mihígmélymagyarjaiban felháborodást keltene. Orbánék simán hugyoznak a trambulinról a nemzetthy medencében tátott szájjal csodálkozó FideSS hivők szájába és meg örülnek is neki és megtapsolják a mutatványt. Nem számit itt semmilyen bizonyiték. Melyik az a rendőrkapitány, ügyész, bíró, aki nyilvánosan felmerne lépni ellenük. Mire kettőt pislogna, mér vége lenne a karrierjének.
Mindenhol az ő embereik ülnek, akiknek az egyetlen feladatuk hogy az ő érdeküket képviseljék és sok évre előre be is vannak betonozva köszönhetően a sok sötét birkának és a kétharmadnak.
Soros miatt nincs az iskolákban WC-papír, se kréta, se semmi,ugye? Ennyire hülyék vagytok?
Na de most már legalább nem Gyurcsány a hibás:-)))
Amikor nem tudnak épkézláb magyarázatot adni az ország tönkretételére,akkor mindig előhúzzák a kalapból Sorost,a szocialistákat,Gyurcsányt...Olyanok,mint egy Altzheimer-kóros bűvész,állandóan elfelejtik,hogy ez már régi trükk,és egyre többen ismerik fel a csalást...Csak az ostobákat lehet újra és újra megvezetni...
működik a FideSSes kifosztás teljes gőzzel.
Igaza van Orbánnak, csökken az orvos kivándorlás. Valahogy úgy, mint Mikszáth pásztora, aki egyre jelentette, ma 26 birka döglött meg, rá pár nappal, hogy ma csak 20, aztán tíz, míg egy nap odaállt a gazda elé jelenteni: nem döglött meg egy sem. Arra a kérdésre, mennyi maradt, tömören válaszolt: egy sem! Hát ilyen pásztorunk a mi OV.
A templom és család duma a hülyéknek szolgál, pont úgy, mint a hazafiság, magyarságtudat és tsai.
A lopás meg a money - az a fontos, a többi csak maszlag.

A FideSS hívőket olvasva csak egy vicc jut az ember eszébe, amikor a férj által az ágyban rajtakapott felesége így kezdte: Drágám először is döntsük el, hogy kinek hiszel! Nekem, vagy a szemednek?" Egyetlen nemzetben sincs annyi hazaáruló, mint nálunk"
A zárt osztályon is úgy tudják az ápoltak, hogy ők a normálisak, és azért vannak bezárva, mert a kinti őrültektől védik meg őket...
Csak te vagy a hazafi, a hazaárulók tengerében:Ezen ne is csodálkozzon, akik 2006-ban kimentek tüntetni az öszödi beszéd miatt, azok sem hallgatták meg azt, csak a kiemelt néhány mondatot. Ha mégis és ennek ellenére háborogtak, az még rosszabb, mert annyira sem értelmesek hogy megértsék. Ez egy ilyen nép sajnos, itt az egyszerű buta embereket kell megcélozni populista politikával és akkor lehet választásokat nyerni.
Úgyhogy ha megbocsátasz,ha nem heheeee.... hozzászólásod (és főleg "érveid") nem veszem túl komolyan.
Nem lehet meggyőzni semmilyen érvekkel a tefajta orbánimádó mihígmélymagyarokat, akik egy takonynáci gárdista fäszbukbejegyzése szerint :"édeserdélyéért akár Orbán szarát is hajlandók megzabálni csak nemzetthyszínű legyen,..."
Most értük el a 2008!-as GDP szintjét okostojás!
Egyre több rendszer teljesít alul!
Zsiday a magyar versenyképességről: lerohadt Trabant vagyunk
2016. szeptember 28. 16:09
Ma tette közzé a World Economic Forum a legfrissebb versenyképességi rangsorát, melyen Magyarország a 69. helyre csúszott vissza, ami minden idők legrosszabb eredménye. Eközben régiós versenytársaink (és más, harmadik világbeli országok) teljes sebességgel húznak el mellettünk.
www.portfolio.hu/users/elofizetes_info.php?t=cikk&i=237965

Normális ember persze ennek nem örül, mert az, hogy az országra "gallyra" megy, a kevéske kivételezetten kívül az orbánistáknak sem jó - csak nem tudnak róla. Hiába: a hit felülírja a józan észt.
Mondjuk az valószínűbb, hogy Orbán ittmarad 4 millió alulképzettel/nyugdíjassal mi meg a FAZ/Guardian/Figaro külpol rovatában néha megnézzük, hogy mizu a Magyar "kiráji"(Récsöl írásával)SZSZK-ban
Amúgy pedig: ott, akkor és annyit írok, amennyit akarok.
Élvezem, hogy szenvedsz..
Ezért teszem.
Amíg gutaütést nem kapsz.

Andy73 2016.12.11. 14:39:51

"Bár vannak olyan szektorok, amelyek nem lophatók a kormány által (autóipar, szolgáltatóközpontok), de amit lehet, azt “újraosztanak” (bankok, kereskedelem, energetika, turizmus)."

Na persze, ahogy azt Móricka elképzeli. És pont itt gyártana és bővítene a Mercedes, ha csak a fele is igaz lenne annak, amit ez a lángelme állít. Ha itt csak igy kicsi veszélye is lenne a lopásnak, akkor nem jönnének ide a legnagyobb cégek befektetni. És a külföldli bankok is rögtön kivonulnának, ha nem érné meg nekik itt lenni. A bankárok racionálisak, hiszen ők kizárólag a pénzből és a profitból élnek, más nem érdekli őket.
Sok csodabogár él ebben az országban, Tölgyessy az egyik. Azt tudjuk, hogy a baloldal megpróbál leírni egy alternatív valóságot, hogy magyarázza a sikertelenségét, de Tölgyessy tényleg egy különleges figura, ahogy a különböző pártok színeiben nyomul és az ő pénzükből él, aztán meg hátbatámadja őket, miután kiesik a pixisből. Leginkább Csintalan Sándorra emélkeztet, csak ő legalább nem játsza meg a teoretikust, csak a tévéműsorokban játsza meg a bölcs prolit. Hol itt, hol ott.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 14:40:10

@a nagy hohoohooo: A korrupció elleni harc csak egy trükk a nagytőke részéről.

miketbeszéltek 2016.12.11. 14:42:03

@maxval bircaman BircaHang szerk: Nézek nyitott szemmel, de továbbra sem látok adatokat, számításokat, csak feltétel nélküli Moszkva iránti lojalitást.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 14:42:38

@a nagy hohoohooo: Az ilyen World Economist Izé kamuszervezeteket komolyan veszi bárki is?

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 14:51:02

@maxval bircaman BircaHang szerk: Apád fäszát Orbán legelőjén legelésző takonynáci "ÍKÚ"vitéz birka...hehee..
Csak épp ahol liberális piacgazdaság működik , ott kivétel nélkül jólét van , és volt ezelőtt 50 éve is !
Nem mi adunk kölcsön a liberális gazdaságoknak hanem Orbán kuncsorog a Templetonnál,nem az EU adófizető polgárai kényszerülnek idejönni dolgozni immár családostól,hanem a mi fiataljaink,sőt már vannak hatvanasok is szép számmal,nem ők kódulnak a mi szar forintunkért ,hanem mi az euróért ,a dollárért,Orbán milliárdokat fizet a nyugati cégeknek ,hogy telepítsenek ide egy ottani mértékkel gebint.
A rezsicsökkentés Magyarországon felfelé irányuló ármozgás. Na, milyen szépen fogalmaztam meg?A FideSS-kormány évek óta drágábban adja a lakossági gázt, a villanyt és a távhőt, mint amennyibe az kerül. A földgáz importára
2014 óta a felére csökkent, és a kőolajat is 60-70 százalékkal
olcsóbban lehet beszerezni. Eközben a magyar emberek két éve
ugyanazt a drága tarifát fizetik!Ha 2005-ben 50 dolláros olajárnál 50 forint volt a földgáz
köbmétere, akkor most miért fizettet érte az urizáló fideszes elit
kétszer annyit? az elmúlt öt évben több mint 40 százalékkal csökkent a földgáz világpiaci ára, miközben a kormány csak 10 százalékos rezsicsökkentést hajtott végre, így egy átlag magyar családnak 20-25 százalékkal többet kell fizetnie a gázért, mint amennyibe az érdemben kerülne.
Bónusz +most elkezdődött a választásokra az osztogatás. Idejekorán, dehát a gyeplőt nem az utolsó egyenesben kell a lovak közé dobni, hanem időben. Jönnek a nyugdíjasok is, jövő héten felsrófolják a jövő évi emelést és ha nem érzik elégnek, jövőre megváltoztatják a rendszert, hogy magasabb lehessen a következő. Nagyon komoly pénzszórás jön jövőre...Na, tudjátok, hogy miértnyomta és nyomja szeretettminiszterelnökünk a rezsirizsát?
A rezsicsökkentés lenyomta az inflációt. A nyugdíjak karbantartása, ugyibár, az infláció mértékével történik.
Namármost, hacsak 1 százalékkal kevesebbet kell emelni a nyugdíjakat, máris milliárdokat kaszál az állam. De ha csak ezt az egy százalékot kalkuláljuk,az a 150 ezer forint alatti nyugdíjaknál (megszorozva 12-vel) bőven fedezi a rezsicsökkentgetések összegét! Most csak azon töprenghetünk, hogy direkt így gondolták a fiúk a nyugdíjkérdést megoldani?
Egyszerűen zseniális.
Igen, én is úgy gondolom, hogy ez nagyon veszélyes - de próbáljuk egy kicsit elemelkedettebben nézni: sokan nem hittünk (az ún. liberális közgazdászok minden héten apokalipszist vizionáltak, emlékezzünk, pl. a kamatvágásoknál, különadóknál) abban, hogy ez működik és ennek m,ár sok éve. Szóval meglátjuk. Nem hiszek az OV által gazdaságpolirti8kának nevezett rövidtávú rögtönzéssorozatnak, szerintem ez nem gazdasági ideológia, hanem a tömény populizmus gazdasági alkalmazása - még egyelőre csakazért nem omlott össze amíg az EU végül is finanszírozza, amíg van honnan - pl. oktatás - elvenni, van honnan lopni, addig működik. Szpáhik "gazdálkodnak" így.

Jelentősen visszaestek az állami beruházások, amióta nem érkezik az EU-s pénz. A vállalatoknak köszönhető, hogy legalább nem két számjegyű a zuhanás.

Óriásit zuhantak a beruházások Magyarországon, amióta véget értek az EU-pénzekből finanszírozott projektek. A KSH friss adataiból kiderül: az idei első három negyedévben, amióta nincsenek uniós fejlesztések, 14,3 százalékkal estek vissza a beruházások. A legfrissebb három hónapos adatokban 9,3 százalékos a visszaesés a tavalyi harmadik negyedévhez képest, de csak a vállalatoknak köszönhetjük, hogy egy számjegyű a zuhanás
hvg.hu/gazdasag/20161128_Brusszel_EU_beruhazas
A jelenlegi kormányon lévő KATYVASZ kialakította az eddigi legaránytalanabb jövedelmi viszonyokat Magyarországon, bele értve az egykulcsos adót és a világ legigazságtalanabb nyugdíj rendszerét.
Ennyi BAROM mint a kormányban van csak a legelőn található
Lusta dolgozó:Valóban nincs baj a növekedéssel, csak azzal van baj hogy kevesebbet visz az ember haza mint 10 éve, amikor még nem volt divat a trükközés a túlórák, hétvégék elszámolásával és az árak is jóval olcsóbbak voltak. Ez csak egy szemfényvesztés, kb. ahhoz hasonlítható mikor egy szerencsétlen ember tízezret költ szerencsejátékra és öröm mámorban úszik ha nyer belőle kétezer forintot. Azt meg se látja hogy nyolcezret pedig vesztett.
Tudjuk van egy réteg jobb oldalon akinek példaképe , hol egy arab ország , a másiknak , épp Oroszország , Törökország vagy Azerbajdzsán , ezekre az országokra az illiberalizmus a populizmus a jellemző , gazdaságilag elmaradtak , kilátástalanság van ezek országokban , és kivétel nélkül sokak számára nyomor ! Kinek kel ilyen ,ki szeretne ilyenbe élni ? Mert az megpróbálhatja !

miketbeszéltek 2016.12.11. 14:53:19

@maxval bircaman BircaHang szerk: "Moszkva az elnyomott népek támasza, ez tény."

Véletlenül nem a 30 évvel ezelőtti jegyzetedet vetted elő?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 14:58:53

@a nagy hohoohooo: Eh, nem értesz te ehhez. orbán a zisten, és a Párhuzamos a hibás, hogy nem vagyunk az EU legfejlettebb állama. Vagy gyurcsány. Vagy a négy évszak...

miketbeszéltek 2016.12.11. 15:03:34

@maxval bircaman BircaHang szerk: 1956-ban jól megtámasztott bennünket is....

midnight coder 2016.12.11. 15:22:43

@a nagy hohoohooo: "Csak épp ahol liberális piacgazdaság működik , ott kivétel nélkül jólét van , és volt ezelőtt 50 éve is"

Ez így ebben a formájában valóban igaz, csak azt felejti el a sok kis vörösnáci, hogy a fenti országokban akkoriban amikor ezt a nagy jólétet megalapozták, sok minden volt, csak nem a mai értelemben vett liberális piacgazdaság.

Az elmúlt 30 évben pedig, amikor valóban az volt, ezek az országok bizony stagnáltak: azaz önmagukhoz képest szarabb teljesítményt produkáltak mint mi az aktuális Gyurcsányjaink és Orbánjaink ellenére is. Akik pedig ez időszakban igazán jelentős növekedést produkáltak, azok valahogy annyira nem liberálisok.

"Bónusz +most elkezdődött a választásokra az osztogatás. Idejekorán, dehát a gyeplőt nem az utolsó egyenesben kell a lovak közé dobni, hanem időben. "
Ezt próbálta az MSZP is, csak ők az elejétől kezdtek el oszogatni, már eleve ezzel nyertek 2002-ben. Csak hát nem nagyon volt meg ehhez a fedezet. Bajnainak kb. az volt az egyetlen értékelhető lépése, hogy ezeket szépen visszavonta, így kerülték el az államcsődöt.

"Nem hiszek az OV által gazdaságpolirti8kának nevezett rövidtávú rögtönzéssorozatnak, szerintem ez nem gazdasági ideológia, hanem a tömény populizmus gazdasági alkalmazása - még egyelőre csakazért nem omlott össze amíg az EU végül is finanszírozza, amíg van honnan - pl. oktatás - elvenni, van honnan lopni, addig működik."
Na most, Gyurcsányék kurvára átgondolt X lépés, Y nap, stb. ötletelését is finanszírozta az EU, mivel az EU-s pénzek nem csak 2010 óta jönnek, de már a belépés előtt is kaptunk EU-s pénzeket, és a belépés 2006-ban volt. Ha nem kaptunk volna, akkor Fletó barátunk még addig sem húzza ameddig. És bár lehet, hogy te úgy látod hogy összeomlani készül a rendszer, de a hitelminősítők valahogy nem annyira osztják ezt a pesszimizmust. Az oktatás pedig nem Orbánék alatt lett szar, hanem Magyar Bálinték verték szét a Kádár idejében még világszínvonalú oktatási rendszerünket.

"Tudjuk van egy réteg jobb oldalon akinek példaképe , hol egy arab ország , a másiknak , épp Oroszország , Törökország vagy Azerbajdzsán , ezekre az országokra az illiberalizmus a populizmus a jellemző , gazdaságilag elmaradtak , kilátástalanság van ezek országokban , és kivétel nélkül sokak számára nyomor !"

Sehol nem volt még akkora nyomor, ha a tartalékaikat felélő jelenlegi nyugati országokból ki fog fogyni ez a tartalék. Na akkor lesz majd nagy sírás-rívás, amikor a nyugati polgár egyszer csak szembesül a kínai bérek felével amit a munkája valójában ér. És lesz addigra sok-sok csokibéka ezekben az országokban akiket ma milliószám importál Merkel néni - bár jönnek azok anélkül is - és akik szintén a szociális ellátó rendszeren fognak csüngeni.

Brumm Brumi 2016.12.11. 15:26:04

Tölgyessy hihetetlen gyorsasággal közeledik az szdsz paktumos korszakához...
Ma már vásárhelyi "kósertés" mariskával van egy platformon.
Innen már nincs lejjebb.

midnight coder 2016.12.11. 15:38:07

@n3spr3ss0: Igaz. És már a belépés előtt is kaptunk támogatást, 90 óta.

pamut 2016.12.11. 15:41:03

@midnight coder: és a mértékről is tudsz valamit, vagy az már nem érdekel?

baldoc 2016.12.11. 15:47:45

@Brumm Brumi:" Innen már nincs lejjebb."
Pont, saját kommentje bizonyítja, hogy van még lejjebb!

Andy73 2016.12.11. 15:54:56

Kérdés persze az is, hogy mit ért a nagy teoretikus a Nyugaton. Melyik Nyugattól távolodunk? Trump a tutti, vagy a Brexit?
Mindenesetre, ha szerinte 2010 előtt jobb volt, ha Gy.F. volt a nagy nyugatos államférfi, akkor az elég gáz. Attól éppenséggel jó volt eltávolodni, és inkább az a baj, hogy sokkal gyorsabban és korábban kellett volna.

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 15:56:03

@a nagy hohoohooo: nem igazán értem hogy ezt miért nekem címezted, hiszen sosem voltam fideszes.
Azért átrágtam magam a hülyeséghalmazodon, és arra a következtetésre jutottam, hogy beszélsz, de semmit sem mondasz azon kívül hogy mindenki hülye, rajtad kívül, persze.

sőőtnagyonis 2016.12.11. 16:00:39

@maxval bircaman BircaHang szerk: Most meg málenkíj robotért hajt.
Putyin má tőle liberálisabb, csaxóltam.

"Moszkva az elnyomott népek támasza, ez tény."
Hát te hol élsz áruló?

baldoc 2016.12.11. 16:05:47

@Sexual Harassment Panda: "arra a következtetésre jutottam, "
Ilyen értelmi képességekkel pedig simán lehetne fideszes.

baldoc 2016.12.11. 16:06:52

@Andy73: Ha nem nyugat, akkor mi legyen??

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 16:10:26

@baldoc: nyilván, aki nem ballib, az ostoba fideszes.

midnight coder 2016.12.11. 16:13:22

@pamut: 2006 előtt viszonylag keveset, de 2005 után már eléggé rendesen csurrant-cseppent: index.hu/gazdasag/2014/02/12/tiz_eve_dol_a_le/.

Ha arra gondolsz, hogy mi lenne a FIDESZ-szel az EU-s pénzek nélkül, gondol arra is, hogy mondjuk 2006 és 2010 között milyen eredményeket produkáltak volna a szocik ha nincs ez a pénz ?

sőőtnagyonis 2016.12.11. 16:14:18

Az érckakas nyikorog...
Most egy ideig nem kell posztolni.
Én ezeket húsz éve TUDOM, ki volt írva a fideszesek homlokára.

A választási koala meg egy ordináré baromság. Ha valaki a szövetségesét akarja megelőzni annak saját magát is gyalázva kell legyőzni. Egy ellenzéki sem képes a többieket előre engedve győzni.

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 16:14:54

@Brumm Brumi: Macisajt ,ekeke...Munzuk,Mundzsuk Szabó Márk......satöbbi most éppen ki tart ki ?

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 16:17:38

@a nagy hohoohooo:

"ahol liberális piacgazdaság működik , ott kivétel nélkül jólét van"

Tehát pl. Banglades, Ghána, Mongólia jólétnek örvend?

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 16:18:42

@baldoc: mite akarsz kilyukadni??
Mi a kurva anyádért kötöttél belém?
Szakadj le rólam nagyon gyosan.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 16:19:09

@a nagy hohoohooo:

"nem az EU adófizető polgárai kényszerülnek idejönni dolgozni immár családostól,hanem a mi fiataljaink"

Ami engem igazol.

baldoc 2016.12.11. 16:21:04

@Sexual Harassment Panda: Miért?
Ha keresztény , ha polgári értékrendű akkor mi a baj?

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 16:24:11

@baldoc: kicsoda keresztény és polgári èrtékrdendű??
Mi a faszról halucinálsz?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 16:27:13

@midnight coder: ""Nem hiszek az OV által gazdaságpolirti8kának nevezett rövidtávú rögtönzéssorozatnak, szerintem ez nem gazdasági ideológia, hanem a tömény populizmus gazdasági alkalmazása - még egyelőre csakazért nem omlott össze amíg az EU végül is finanszírozza, amíg van honnan - pl. oktatás - elvenni, van honnan lopni, addig működik."
Na most, Gyurcsányék kurvára átgondolt"

Te, és az összes fideszes birka: kurvára leszakadhatnátok már az emútnyócévezésről!

A zorbán nektek a zisten, de mikor kiderül, hogy meztelen a király, akkor előhúzzátok a gyurcsány kártyát. Rohadt unalmas.

miketbeszéltek 2016.12.11. 16:28:45

@Sexual Harassment Panda: Globálisan keresztény (az már más kérdés, hogy mennyire keresztények az alkoholisták, paráznák, homoszexuálisok, drogosok) de nagy bánatomra antipolgári.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 16:29:56

@maxval bircaman BircaHang szerk: "@a nagy hohoohooo:
"ahol liberális piacgazdaság működik , ott kivétel nélkül jólét van"
Tehát pl. Banglades, Ghána, Mongólia jólétnek örvend?"

Lehet, hogy nem figyeltél. Segítek, @a nagy hohoohooo: a liberális piacgazdaságról beszélt.

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 16:30:10

@midnight coder: Hahahaaa.....höhö...derága "ÍKÚ"vitéz felesekegyelmű takonynáci baro...hehe..,elsem tudod hinni mekkora örömöt okoztál ,hehee azóta is fetrengengek a röhögéstől,mindig örömet okoz amikor egy"ÍKÚ"bajnok takonynáci feldobja a saját szarát,oszt bambán tátott szájjal alááll..hehee..
De a lényeg,nem kéne osztani azt amiből az evolúció-oly bölcs előrelátással -semmit nem adott,butaságból mindent..hehe..Igazából jó röhögni az erőlködéseden Orbángyogyóintézeti takonynáci heheee......tartsd meg ezt jó szokásod ,én már ingyen hülyéket nem tanítok,namegasztán megválogatom kiket.
Úgy tartják inkább szidjanak mint nevessenek az emberen..brhüüüü...,nadehogy csuklásig....
Előszöris ..egyet ne feledjünk: nem Magyarországot minősítették fel, ahogy a FideSSes propagandisták kürtölik. Hanem a devizában kibocsátott hosszú lejáratú szuverén magyar adósságállomány osztályzatát.
Az nem ugyanaz.
Magyarország felminősítése a normális szintre még odébb van.
Másodszor ...Varga szerint "a magyar reformok meghozták az eredményt".
Most ugyanott tartunk, ahol 2008-9-ben voltunk.
Hubaszameg az a mihígmélymagyarok által elátkozott Gyurcsány,Bajnai szintje?
Az előző ballibrális kormánynál is befektetésre ajánlott volt,aztán FideSS alatt azonnal átment bóvliba,és most 5 év után újra befektetésre ajánlott.Ezt kell ünnepelni?
Harmadszor még annyi sem..Szóval ezek a kókler tolvajok 6 év alatt visszakapálózták magukat oda, ahonnan egy önpicsánrugással anno leestek, félig direkt persze, hogy a forintosításon a FideSS pénzemberei betegre keressék magukat. A szavazóik szerint ez siker. Hát fura népke, meg kell hagyni.
Na az uniós országok növekedése 2016 első negyedévében:
Nézd meg saját szemeddel a legfrissebb adatot az ország gazdasági helyzetéről:

Legutolsó: Hungary....ez egy lefelé tartó folyamat.......

A tavalyi és elmúlt években növekedést az EU-támogatások fűtötték, azok nélkül recesszió lett volna.
A brutális megszorítások, a magyarok elszegényítése, manyup ellopása, ezek hozták az"eredményt", azaz pár szám ára egymillió magyar elszegényítése, több százezer kiüldözése, az oktatás és az egészségügy kivéreztetése volt!
A devizahitelesek elvéreztetése, a MANYUP lenyúlása, bankadók,
vezetékadók, ÁFA 27%-ra emelése, a szolgálati nyugdíjak elvétele, a rokkantnyugdíjasok megszívatása a munkavállalói járulékok emelése, a munkanélküli támogatások idejének 90 napra csökkentésével és egyéb megszorítások (oktatás, eü) eredményeképpen elértük a válság utáni (Kupakos Kósa Lali és Szájtátó Peti állítása szerinti csődközeli állapot! ) besorolásunkat. Ugyanis a Bajnai kormány ezzel a besorolással adta át az országot. Egy válságkezelés után.
És még ilyen brutális áron se ment volna ha az EU nem tolja tonnaszám a pénzt! Lila gőzük sincs arról mit jelent hogy tőkebeáramlás lefékezése, a felhalmozott szegénység, a humántőke amortizációja, a nyugdíjbomba, stb.stb...
A kormány retteg arról hogy a kudarcaival foglalkozzanak, ezért bűnbakot keres, mutogat másokra, vért izzad hogy tereljen. Most épp az EU meg Soros az aktuális bűnbak, ennyi. Az hogy terelnek egyenlő a beismeréssel hogy szarban az ország.

Csak két kép:
1. 2016 első negyedéve, Mo. a tökutolsó az egész EU-ban, recesszió:
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--uiiErARW--/c_limit,w_1160/6rRfG0aUF591B88ls.png
Ezt meg találtam az indexen, szépen látszik hogy a visegrádiak közt is a legutolsók vagyunk a GDP/fő mutatóban, sőt még a horvátok is leelőznek minket:
www.portfolio.hu/img/upload/res/orig/untitled_13-20160525.jpg

És a legfrissebb Mfor.hu
december 6., 17:52
Negatív meglepetés a magyar GDP-adatban
2016. december 6. kedd 16:34:59

CimkékGDP
mfor.hu/cikkek/makro/Negativ_meglepetes_a_magyar_GDP_adatban.html

Azt eddig is tudtuk, hogy az építőipar lefele húzza idén a magyar gazdaságot, de hogy a külkereskedelem is, az meglepetés a havi áruforgalmi statisztikák alapján.

Az a fránya import
Jobban teljesít blabla, utáld sorost blabla, utáld az EU-t blabla.... mindegy csak a FideSS fos-szar kormányzásával foglalkozz...
Ennyit az eredményről.
Te vagy a KIRÁJ seggszolgálatos bolondja! Elárulnád a 2020-as Lottószámokat is?
Gondolom azokat is "tisztán" látod...heheeee...

Sexual Harassment Panda 2016.12.11. 16:32:46

@miketbeszéltek: még mindíg nem értem.
Most tulképp miről beszélünk?
Én még ott tartok, hogy valaki felvetette, hogy korlátozni kellene a szavazati jogot, amire én azt mondtam hhogy szerintem meg nem.
Erre azonnal primitív fideszes birka lettem úgy, hogy az életben nem szavaztam a fideszre.
MOst meg valaki "keresztény", meg "polgári".

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 16:35:51

@midnight coder: "összeomlani készül a rendszer, de a hitelminősítők valahogy nem annyira osztják ezt a pesszimizmust."

Ne légy már olyan büszke arra, hogy "felminősítettek" a 2012-es szintre. Ezek szerint 4 évet elvesztegettünk.

"Az oktatás pedig nem Orbánék alatt lett szar, hanem Magyar Bálinték verték szét"

2004 és 2010 között enyhe fejlődés volt, 2010 óta tragikus leszakadás. Valszeg végigaludtad hofmanrőzse időszakát, mikor szétverte a magyar oktatást. Nézd a PISA teszteket, ha a szemednek nem hiszel.

Szegregált, államosított oktatás van. Mindent fordítva csinálunk, mint a lengyelek.

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 16:36:39

@maxval bircaman BircaHang szerk: Hahahaha, a magyarok különösen szeretik az álhíreket, kis hazánk többsége a kommenteket olvasva bedől minden szarnak. Többek között ezért hisznek Vityában még mindig...hehee....

hvg.hu/gazdasag/20151111_Nem_fogja_elhinni_minket_mar_Banglades_is

Németország helyett Banglades és Albánia felé bandukol a magyar gazdaság

tldr.444.hu/2015/01/20/a-nemet-utrol-letertunk-banglades-es-albania-fele-bandukol-a-magyar-gazdasag

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 16:40:44

@a nagy hohoohooo: "pár szám ára egymillió magyar elszegényítése, több százezer kiüldözése, az oktatás és az egészségügy kivéreztetése volt!"

Ez a kulcsmondat. :(

Pontosabban egy szám ára, az éves hiányé. Amire az EU szorította rá orbánt. És az is bukik, ha beleszámolják az állami pénzosztó Exim bankot.

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 16:44:41

@midnight coder: Jaja Magyar Bálint...hehee..Na ájjonmega lipsibolsi uszítás...höhöö..
index.hu/tudomany/2016/12/06/pisa_felmeres_eredmenyek/
ez a PISA-teszt egyébként egy mocskos lipsi, sorosbérenc kreálmány. Abból is látszik, hogy nem méri a hittani és foci kompetenciákat!
Tehát, ha jól értem, az összes tanár az országba egy semmire kellő, inkompetens, idióta szakbarbár és erről a kurmány még véletlenül sem tehet?
Basszus, az utóbbi időben 2 felmérés is volt az +ő+ idejükben. Rohamosan mentek lefelé!
A tanárok ugyan azok, mint 10 évvel ezelőtt. Az"ÍKÚ"vitézek csak 2010 óta kormányoznak, és az aktuális bohócukat elég sűrűn cserélik az oktatásügy környékén. Szerintem is mindenki más hülye, csak a kormány nem. De valljuk be, nem ez volt az egész célja, hogy gondolkodásra képtelen birkákat tenyésszünk, akik együtt bégetnek a nyájjal?
Részlet a 10 éves Beszédből:
"Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni. Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával?
Persze, hogy az oktatásban borzasztón nehéz bármihez hozzányúlni. De igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Azért mégis csak a legnagyobb igazságtalanság, kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán meg szegregál is. Hát ez az igazi nagy probléma, ez a nagy gond."
Bazmeg jobboldal a másikra mutogatást! És itt már nem lehet "emúttnyócévezni"!
2009-től zuhan a teljesítmény! Ennek okait nem lehet a tanárokra fogni!
Sokkal inkább a FideSS (KLIK) oktatási "reformjára"! Ha 6 év alatt
romlottak ennyire az eredmények, akkor nem várható gyors javulás sem.
Sajnos. Van itt olyan FideSSes, aki büszke ezekre az eredményekre?Nem másra kell mutogatni mindig a büdös kurva életbe már! Az ilyen retardált, befolyásolható Orbánhívő mihígmélymagyarok miatt (is) tart ott az ország ahol...
A fiatalokat szépre, jóra, illemre és tiszteletre mindenek előtt a szülőknek kell megtanítani.
A tanár feladata, hogy azt a tudást adja át a diákoknak, amivel meg tudják a helyüket állni az életben.
A fiatal emberek okosak, átlátnak a szitán,felnézni csak arra fognak, aki megérdemli.
A Magyar-féle reform arról szólt, hogy mire helyezzük a hangsúlyt az oktatásban. A gyorsan felejtésre ítélt lexikális tudásra vagy a kompetencia és készségfejlesztésre.
Ez a FideSSes pedig arról szól, hogy azokat a gyerekeket, akiket lexikális tudással tömtek az iskolás évek alatt, kompetencia alapon akarják szelektálni a továbbtanulási lehetőségeik kapcsán.
Ez kb. azt jelenti,mint ha téged éveken keresztül távolugrásra készítenének fel, majd amikor a rajtvonalhoz állsz, akkor szembesülnél vele, hogy itt bizony gátfutás lesz.
Korábban lehetett választani szar és jó tankönyvből, ezért nem volt érdekes, hogy van néhány csapnivaló.
Utóbbiak elpusztultak a piacon, vagy rétegigényeket elégítettek ki, hogy ti is hozzájussatok ahhoz, ami nektek tetszik.
Emlékezzünk csak Hoffmann Rózsa nene "reformátor" átszervezéseire, melyeket ájult félelemmel néztünk.
A tanárok hogyan tanítanak, a TIMSS méri. Ebben remekül teljesítenek a magyar gyerekek, vagyis, amit előírtok, azt a tanár begyűri a fejükbe. A PISA azt méri, hogy ez mennyire használható a XXI. századi körülmények között. És kiderül, hogy semennyire.
A pedagógusok az őrület határán próbálták követni a sorozatos direktívákat, felbomlott a rend, és helyébe a káosz költözött. Ez a kormány nem ismeri az átmenet fogalmát, melynek jegyében képzelhető el csak a gyökeres változás. Jelzem, itt a gyökerek is ab ovo rohadtak voltak, mert politikai sanda szándékokban fogantak, nem a tudás
elmélyítése a cél, hanem az alattvalói mivolt kiterjesztése volt a motíváció.
Az orbánrezsim velejárója és célja csupán a korrupción felül a tehetségtelen, semmihez nem értő haverok pozícióhoz, és a vele járó átlagon felüli életszínvonalhoz juttatása.
Hát valamiben az élre kell törni. Ez volt a céljuk, hogy "kitenyésszenek" egy olyan buta és befolyásolható generációt, akik potenciális szavazógépek. Úgy sem fogják megérteni a propagandát, csak annyit, hogy "folytatjuk"...
Orbán csak örülne ha olvasná azt a jelentést. Legalább kitenyészett már az új nyáj! Okos fiatalok ide nem kellenek. A gondolkodó ember a diktatúra legnagyobb ellensége!Ugyanis a orbáni oktatáspolitika célja a korlátolt, buta és megvezethető csicskasereg kitermelése az iskolákban. Ez pedig immár bizonyítottan eredményes.
Na ide már tényleg forradalom kéne.A FideSS akkora pofont adtak az oktatásnak, meg a gyerekeiteknek amiből nem állnak fel. Vagy csinálunk valamit, vagy
parázunk tovább, és küldjük a gyereket külföldre, végül majd azt se lehet és ránk omlik a szar. Választhatunk...
Kedves szektásak,halálbüntetés nem megoldás,de a ti kontárFideSSmaffiátok a jövőt teszi tönkre ,azért remélem vágjátok, hogy ez a generáció majd meg fogja azt lépni, amit a mai birkák nem voltunk képesek?
Van az a mondás...."fehér ember nem felejt"megoldjuk!

Balt 2016.12.11. 16:50:07

Szintén Tölgyessy, nemrég:
"A korábbi kormányok általában az elitek igazáról kívánták meggyőzni a közvéleményt. Valamilyen távoli, a közemberek számára bajosan megfogható célok kedvéért: a piacgazdaság, az európai uniós csatlakozás, az államháztartási egyensúly érdekében többnyire újabb terheket és fájdalmas alkalmazkodási kényszert próbáltak elfogadtatni választóikkal. Orbán Viktor viszont inkább az "emberek" reményeit vágja oda az eliteknek. A Fidesz régóta sulykolja: a hétköznapi világlátásnak van igaza, végre "az emberek akarata" határozza meg a kormányzást. A magyarok érdemesek a jóra, ám állítása szerint: idáig a baloldali hatalom és a külföldiek túlereje akadályozta boldogulásukat. Az előrehaladáshoz az ügyesen mozgékony feltörekvő csoportok és a hagyományos magyar jobboldal meglátásai alapján szükséges berendezni az országot. Orbán Viktor retorikájában a választók igényeinek megfelelően ajánlja átalakítani a társadalmat. Ebben az értelemben a miniszterelnök a leginkább demokrata vezető a hazai politikában."

nu pagagyí 2016.12.11. 16:53:05

Úgy tippelem, hogy kb. öt év múlva Tölgyessy már meg meri állapítani, hogy diktatúra van.

midnight coder 2016.12.11. 16:57:10

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Ja. A szegény, csóró elszegényített emberek... Hogyan is alakult a minimálbér nettó értéke 2010 óta ?

JGDus 2016.12.11. 16:59:35

Mindennek vége lesz egyszer, sajnos emberi léptékkel mérve, sokára.
Az elveszett generáció mi vagyunk.

elismert felhasználó 2016.12.11. 17:00:27

@nu pagagyí:

Erre ne fogadj. Ő sem ér sokkal többet, mint a Sport TV stúdiójába szakértőként meghívott magyar labdarúgóedzők, akik innen megmondják, hogy a Barca edzője hol hibázott óriásit és miért nyert csak három góllal a csapata hat helyett.
Rengeteg hozzá hasonló megmondóember van, aki az utólagos magyarázatok elnevezésű tudományág jeles képviselője.

Burgermeister 2016.12.11. 17:02:54

Tögyinek savanyú a szőlő. Nem ő habzsolja a moslékot. Ennyi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 17:03:21

@midnight coder: "Hogyan is alakult a minimálbér nettó értéke 2010 óta ?"

Siralmasan alakult, az átlagjövedelem a szlovákokhoz képest 20%-ot romlott. Valahol a bolgárok szintjén van jelenleg.

De neked nem kritizálni, hanem védened kéne az orbán úgynevezett "gazdaságpolitikáját", nem? Vagy ma pihenőnapja van a fideSS trollhadseregnek, és szabad igazat is mondani?

BiG74 Bodri 2016.12.11. 17:05:36

@midnight coder:
Tök jól alakult a minimálbér netto értéke, igen, és ezt egyre többen tudják.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 17:08:05

@nu pagagyí: "öt év múlva Tölgyessy"

Ez is egy fasz. Mikor 6 évig képviselő volt, meg frakcióvezető, akkor lett volna okos, Mikor beleszólása is volt a dolgokba. A mostani állapot az ő bűne is. Ügynökakták nyilvánosságra hozása, alkotmányozás, üvegzseb, pártfinanszírozás, stb, stb.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.12.11. 17:14:03

@maxval bircaman BircaHang szerk: "Moszka az elnyomott népek támasza" - Ja, igen Afganisztán, Grúzia, Csecsenföld, Szíria..

midnight coder 2016.12.11. 17:14:19

@a nagy hohoohooo: Az oktatás egy elég bonyolult kérdés, elve felvet egy egész rakás problémát. Tény, hogy a KLIK nem segítette ezeknek a megoldását, ahogy az is, hogy az egész nem a tanárok hibája, de az is, hogy ez csak az Orbánék és a Klik sara lenne.

Több kérdést is fel lehetne tenni.

Pl. jó-e az, hogy anno a fejkvóta rendszer miatt az iskolák eléggé lementek kutyába ? Pl. bevállaltak olyan feladatokat, amikre sem a tárgyi sem a személyi feltételek nincsenek meg...

Mi fog történni, ha egy rakás átlagos gyerek közé beteszünk egy rakás túlkoros fiatalkorú bűnözőt ? Az utóbbiak fognak alkalmazkodni vagy az előbbiek eredménye romlik le ? Persze az is sokkal demokratikusabbá teszi a rendszert, ha mindenki hülye...

Az is kérdés, hogy az a 15 éves gyerek aki ma jobban old meg egy gyakorlati feladatot az biztos, hogy 10 év múlva tehetségesebb mérnök vagy orvos lesz ?

A PISA eredmények nem csak a mi országunkban lettek szarabbak. Orbán mindenhol ott van ?

Mennyire befolyásolja ezt a dolgot a szülők és a gyerekek hozzáállása, és mennyire az iskolarendszer ?

midnight coder 2016.12.11. 17:15:49

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: A szlovákokhoz képest nem csak Orbánék idején romlott. Nem tudom emlékszel-e, de mintha 2002 és 2010 között húztak volna el mellettünk...

nu pagagyí 2016.12.11. 17:19:36

@maxval bircaman BircaHang szerk: Érdekes módon a gazdaság fellendüléshez liberalizálás szükséges. Kína is azóta fejlődik, hogy liberális reformokat vezetett be. Magyarország is attól volt a legvidámabb, hogy teret engedett egy korlátozott piacnak.

A látszólag sikeres, diktatórikusnak definiált országok tehát úton vannak, épp most vetkőzik le a diktatúrát. Sikerüket a nyitásnak és a relatíve olcsó munkaerőnek köszönhetik, továbbá annak, hogy tanulni akarnak és tanulnak is. A jelentős fejlődés addig tart, amíg felzárkóznak, utána már lassabban fejlődnek ők is. Láttuk ezt Japán példáján.

Nálunk a fordítottja történik az ázsiai sikertörténetnek. Egy liberális gazdaságra telepedik rá fokozatosan egy diktatúra. Nincs is siker. A propagandán túli valóság, az ország leszakadása. Leplezni addig lehet, amíg el nem fogy a zsozsó, amit a korábbi liberális gazdaság felhalmozott. A kifosztott nyugdíjkassza, a lerobbant metróvonalak, kórházi WC-ben többnapos halottakat produkáló egészségügy, hidegben megfagyó hajléktalanok és a PISA bukta szegélyezi az utat (a teljesség igénye nélkül). Következik még a lopások miatt lerohasztott infrastruktúrájú állami rezsicégek apokalipszise.

A rendszer jelképe a tetőn rohangáló közmunkás-kéményseprő.

Visceroid 2016.12.11. 17:20:04

Hát, nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk (mi magyarok). Ilyen böszmeséget Európában még nem csináltak, mint amit mi csináltunk. És ez most így is marad egy jó darabig.

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 17:20:30

@midnight coder: Mérmindig a leghülyébb takonynácit vezényli ide a gazdád?...te vónál az "ÍKÚ"vitéz takonynácik elitje?....höhöö ..akó'millen azajja....
Ide írok néhány szociológiai tény, hogy mindenki össze tudja hasonlítani a helyzetet és amit a Matolcsy csinál!: A lakosság közel 42%-a él a létminimum alatt: 4 152 000 fő
Magyarországon a nettó minimálbér összege (73 815 Ft), akkor láthatjuk, hogy az jóval elmarad a létminimum tavalyi összegétől: arányában 84%-a.
A közfoglalkoztatottakat, akiknek nagy része ma a „sima” közfoglalkoztatási bért (52 638 Ft) kapja, ami csupán 60%-a létminimum tavalyi értékének.
A közfoglalkoztatottak száma januárban meghaladta a 220 ezer főt.
A nyugdíjminimum, de számos szociális ellátás jövedelmi küszöbe is ehhez vagy ennek valamilyen arányához kötik, ahogyan sokszor az ellátások mértéke is ettől függ.
Ezen viszonyítási pont idén nyolcadik éve nem emelkedett, s ma csupán 32%-át teszi ki a tavalyi létminimumértéknek.
Hatalmasat kaszált az állam a minimálbér-emeléseken!
2016. december 5. hétfő 05:34:59

A kormány a költségvetés mozgásterét és a gazdaság állapotát kihasználva jelentős béremelési programban állapodott meg a munkaadókkat és munkavállalókkat. A közeledő 2018-as választás árnyékában kihagyhatatlan kampányelem lesz a 2010 óta végrehajtott emelés. Igaz, ezen az állam nyerte a legtöbbet.
mfor.hu/cikkek/makro/Az_allam_kaszalta_a_legtobbet_a_minimalber_emeleseken_.html
A magyar adóék rekord közeli szinten marad

A bruttóban megadott régiós minimálbérösszeg mögött azonban országonként eltérő számítással jönnek ki a nettó fizetések. Sajátosság, hogy a minimálbérre rakodó adó- és járulékterhek alapján nem csak a régió összes országát, hanem minden OECD tagállamot is felülmúlja a magyar gazdaság. Ezen a kormány, a következő két évben tervezett látványos szocho-csökkentési lépései alapjaiban nem képesek változtatni.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/mennyit_er_a_megemelt_minimalber_valojaban.624878.html

A magyarok 41 százaléka a létminimum alatt -létminimum havi 88 ezer forint/fő.
Ezt 4 millió ember nem üti meg Magyarországon.
A közmunkaprogramban pedig kb. 70 ezer a plafon, úgy, hogy az állami szféra rengeteg helyen gyakorlatilag a közalkalmazottak, olykor köztisztviselők munkáját adja nekik ennyiért. Ismerek határozatot kiadó közfoglalkoztatottat.
Az a tragikus, hogy a nettó minimábér 73.000Ft. Az aki ma Magyarországon tiszteségesen dolgozik az az ember 15.000 forinttal keres kevesebbet mint a létminimum!!
Magyaroszágon vonják le a legtöbb adót a minimálbérből 35%-ot!
A szomszédos ország bruttó minimálbére 2015-ben.
Szlovénia 234.670Ft adó: 23%
Horváthország 122.760Ft
Szlovákia 117.800Ft 13%
És még néhány ország akik velünk együtt indultak:
Lengyelország 127.100Ft 26%
Észtország 122.760Ft 15%
Lettország 111.600Ft 27%
Ja, ebből rezsit, gyógyszert, ruhát, zabálnivalót, esetleg üdülni vagy csak utazgatni, néha egy-egy presszó, színház, netán mozi ... na menjenek a .... , akkor ők miért nem ennyiből élnek?
Magyarország jobban teljesít és működnek a reformok?!
Szerintem, még az is nyomorog aki pár 10 ezerrel keres többet. Hiszen a lét minimum az minimum (ami mellett bőven éhezhet valaki) és az nem azt jelenti, hogy nem egy-egy kiadás nem rendíti meg az életüket.
Most képzeljük el, hogy valaki, aki mondjuk 10 ezerrel többet keres a létminimumnál, így is alig jön ki hónap végéig, és mondjuk tönkremegy a hűtője. vagy a mosógépe. Vagy csak vennie kell egy cipőt. Vagy lebetegszik és kiesik 2-3 hét.... Nagy nyomor van ebben az országban :
Bár orbáncsicska szerint 47 ezerből meg lehet élni, ők mégis milliárdokat lopnak.
A 2010-es bruttó 150.000 nettóban 107.215 Ft volt. Ugyanez 2016-ban már csak nettó 98.250 Ft. Még 6 év és - ha nem lesz infláció - elérjük a létminimumot...
Köszi Vitya! Hogy szakadtál volna anyádba...
Egyéb kérdés? Bunkó takonynáci...hehee..

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 17:22:06

@nu pagagyí:

Kína pont arra plda, hogy egy részét átveszi a liberalizmusnak, más részét nagyon nem. Mert a kínai gyakorlat egy rakás liberális elvnek nagyon ellentmond.

a nagy hohoohooo 2016.12.11. 17:29:24

@midnight coder: Szörnyű lehet egy életen át ilyen személyiséggel önmagadnak együttélni!Sokat bánthattak gyermekkorodban,hogy ennyire nem nézed magad semminek!Nem tiszteled a saját "emberségedet" sem!Csak sajnálni tudlak!Így lealázni magad néhány sorban,ez nem semmi!
Igaza van, hiszen a tanárok csinálják a törvényeket és ők ülnek a parlamentben.
Ja mégse.
Ez változatlanul egy seggbuta hazug fäsz vagy , mint a többi.
Nézd ezt a szellemi nyomi kuruttyinfosról szalajtott takonynáci ökörtesódat...heheee.
"Janos Geda
MOST ÉRT BE az szdsz-es komcsi "szakértők" bolonyai rendszere....a Magyar-Hiller- mucuska tevékenysége...mert ugye...az azért hihetetlen hogy 2010-töl jöttek a bunkó fideszesek,MINDEN "szakértőt" lecseréltek és ezért szar az oktatás...meg kréta sincs azóta....igaz?....röhej...MEG KELL SZÜNTETNI ezt az un.bolonyai hülyeséget...
Tetszik · Válasz · 2 · 2016. december 6. 13:01
Dax Ildikó · Informatikus, Dr kenessey Albert Kórház Balassagyarmat
Mi köze a bolognai képzésnek a 10-18 évesekhez?
Tetszik · Válasz · 1 · 2016. december 6. 13:44
Ivan Jevsztafjevics Dobrobabin
Élő példája vagy a magyar közoktatás állapotának, fideszparaszt..."bolognai" legalább étlapon már láttad ,nem?- vagy ott is kép alapján rendelsz? :)
A bolognai rendszer meg a felsőoktatásban van, maki....a PISA meg a közoktatásban részesült gyerekeket méri fel...
Tetszik · Válasz · 3 · 2016. december 6. 13:49 · Szerkesztve
Zsolt Rákos
János Sötét Gerda! Jól megmutatja magáról, hogy micsoda inteligenciával bír, mint legtöbb Orbán Viktor fan. Bolognai, és nem "bolonyai". A helyesírást az ltalános iskola alsó tagozatában illik megtanulni. Nem elég, hogy szégyent hoz a nemzetre ezzel a helyesírással még tájékozatlan is. Tudja, a 10-18 éves korosztály ritkán jár egyetmre vagy főiskolára, ahol ezt a módszert bevezették... Mielőtt kommentel egyeztessen már legalább egy általános iskolással, ő biztosan kisegíti Önt!
Tetszik · Válasz · 2 · 2016. december 6. 13:58"

A kérdéseket azoknak a politikusoknak kéne feltenni, akik jelenleg is aktív (oktatás)politikusok.
Miért is tüntettek ár a Rózsika ellen a pedagógusok?Akkor nézzük csak a valóságot: Ezek a gennyes parazita férgek a főnöküket követve csoportosan odaszarnak az iskola közepére, aztán gerinctelenül másokra mutogatnak. Nyilván a hülye diák és a hülye tanár a felelős mindenért. Az nem számít, hogy mit művelnek a gyerekeinkkel csak az, hogy a hittan meg a torna, meg kórus meglegyen. Őszintén, mekkora elmebajra utal ez? Lehet - sőt biztos -, hogy eddig kurva sokat loptak - legyenek vele boldogok -, de már az ország jövőjét is nagyban lopják, rombolják és még mindig nem lettek elhajtva.
Mintha azt mondták volna, hogy ha a lexikális anyag nő, talán marad annyi idő, hogy átvegyenek minden részt. Merthogy a tanulás folyamat, nem igazán lehet megerőszakolni, kihagyni fázisokat. És egy dolog valamit megtanulni, és megint más dolog alkalmazni, azt is meg kell tanulni.
És akkor olyan apróságokról nem is volt szó, mint a bevezetett kísérleti tankönyvek, a verseny tökéletes kinyírása a legjobb tankönyvekkel együtt.
De az fontos, hogy legyen jelen léti ív, meg a minősítéssel kapcsolatos faszokkal töltsék az idejüket egyrészt azok, akik magukat minősíttetik, másrészt meg az őket minősítő kollégák.
És miután ilyen kiváló kereteket, meg Kliket szabadítottak a nyakukba, kideríti ez a felfuvalkodott seggtörlőgép (az egykori előd polginál bizalmi állás volt, mert nem érte el a seggét), hogy a pedagógusok sajnos nem alkalmasak. Lehet, de akik ilyen törvényeket hoznak, azok meg még kevésbé azok.
Tanulságos olvasmány végigbogarászni a diákparlamentek üléseinek jegyzőkönyveit.
Az derült ki, hogy szinte csak olyan gondok miatt szólaltak fel a
diákok, amelyeket a FideSS változtatásai termeltek ki. Az új
intézkedések miatt panaszkodtak elsősorban.
Elsősorban nemcsak az alapvető felszerelések hiánya a probléma, hanem az
elavult, lexikális tudás alapú, kompetitív, személy- és embertelen
oktatási rendszer, ami alapjában véve rossz.Amióta a KLIK-nél vannak az
iskolák, azóta nincs felszerelés.
Biztos naivitás, de véleményem szerint a tanulók hozzáállása javulna, ha
nem ennyire 1: érdektelen formában talált tananyag, 2: Más típusú,
kevéssé stresszes számonkérési formák lennének.Igaz, hogy ez vezetett a
pedagógusok attitűdjéhez, amely pedig a tőke/pénzhiányhoz vezethető
vissza.
Bameg János, olyan példát kellene mutatni ott fönt, ami a gyerekek és a fiatalok számára "vonzóvá" teszi a tanulást. Egyelőre azt látni, hogy tök mindegy mit tanultál, legyenek jó kapcsolataid és szinte bármit elérhetsz...és akkor is lehet rohadt jó jövedelmed, ha egyébként olyan hülye vagy mint a szüreti fäsz.
János, az oktatásra költött pénzből vedd ki légy kedves azokat a pénzeket, amiket kamu pályázatok keretében loptok el az OFI-n, meg a többi lófasz háttérintézményen keresztül.
Utána pedig köpj fel, és állj alá!

miketbeszéltek 2016.12.11. 17:30:36

@Sexual Harassment Panda: Én kizárólag a keresztény és polgári jelzőre reagáltam.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 17:35:46

@midnight coder: "2002 és 2010 között húztak volna el mellettünk..."

És? Ez igazolja orbánt, hogy még 20%-ot rontson rajta???

Az emútnyócévezés talán könnyet csal a fideSS meg a gyurcsány faszopóinak szemébe, de a normális embereket kurvára nem érdekli. Azért, mert a gyurcsány egy fasz volt, orbának nem kötelező még tízszer nagyobb faroknak lennie. Vagy ezt is beleírták az alkotmányba?

arturdent 2016.12.11. 17:40:42

Üdv!
Érdekes ennyi komment és a lényeg elsiklik. Tulajdonképpen mi Orbán célja. A politikai hatalom mellé a gazdaságit is megszerezni. Ezért amit lehet újraosztanak. Nincs ebben semmi különös. A rendszerváltás után ugyan ez történt csak fordított előjellel. A kommunista elvtársakbol lett a legnagyobb kapitalista. A privatizáció ahogy nálunk zajlott ugyan az ami most folyik csak az sokkal nagyobb léptékű volt. Sokkal többet loptak akkor, ráadásul sokkal több vagyont is tettek tönkre az alkalmatlan vezetők.
A legnagyobb bűnük a vidék tönkretétele volt. Nézzük meg, hány magyar tulajdonban lévő nagyválalkozás van, ami nem ingatlan spekulációbol él. Nézzük meg a közműveket, amik évekig vitték ki a pénzt az országból.
A sok 0IQ-val rendelkező bal libsi persze visszasírja, ezeket az időket. A rendszerváltás a privatizáció ami azért jócskán a bal lib oldal bűne a felelős a mai állapotokért is. Kb min 20évvel vetette vissza az országot. Tett minket kvázi rabszolgává a saját országunkba és ehhez a Tölgyessy félék mind asszisztáltak bőszen

sőőtnagyonis 2016.12.11. 17:43:37

@maxval bircaman BircaHang szerk:
Tudtam eddig is, de én azért írtam hogy a hazára utaljak. Aki itt él az tiszta lelkiismerettel ilyet nem állíthat.Az oroszok pont olyan mócsing az országnak, mint a sógorok, vagy a törökök. egyikükre sem bíznám a jövőmet. Ezek hamar átnyúlnak felettünk és előbb lesznek úgy barátok hogy ellenünk szövetkeznek. ez történelmi tény

Balt 2016.12.11. 17:50:51

@a nagy hohoohooo: Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra, Feri tata!

www.facebook.com/czippel.ferenc

BiG74 Bodri 2016.12.11. 17:58:44

@arturdent:
Köszönjük a felvilágosítást!
De akkor most lefordítom amit összehordtál:
A vityáék lopnak a közösből szemérmetlen pofátlansággal, mert eddig a másik oldal többet lopott, mint nekik lehetőségük volt. Viszont rettegnek a felelősségre vonástól, és ezért mindent megtesznek azért, hogy bármely más politikai erő felemelkedhessen. Persze ehhez még többet kell lopni a szűkös forrásokból. Viszont népnemzeti elhivatott emberek erkölcsi aggályaikat félre téve hírdetik, hogy most jó, mert most végre a "jó" elvtársak lopnak!

csentecsa 2016.12.11. 18:45:26

@a nagy hohoohooo: " "Műveltségi cenzust most is el tudnék képzelni és általános iskolai
végzettséghez kötném a szavazati jogot. "

Tehát a hazai romákat gyakorlatilag kiszorítanád a választásból. Mit fognak szólni ehhez az elképzelésedhez a ballibsi cimboráid??

Egyébként van egy sokkal jobb ötletem arra, hogy a ballibsi tábornak egyáltalán esélye legyen visszakerülni a hatalomba: a Nagykörúton belüli lakcímmel rendelkezők szavazata 1000- szeres szorzóval számítson. Így talán lenne valami sanszotok..:)))

arturdent 2016.12.11. 18:50:46

@BiG74 Bodri:
Üdv! Igen tulajdonképpen egy új gazdasági elitet szeretnének létrehozni. Az a baj, hogy, amikor mi átkerültünk erre az oldalra, egyszerűen nem volt tökés rétegünk, és ez az elmult 25évben sem igazán jött létre, legfeljebb a különböző privatizációbol vagy egyéb kétes ügyletből meggazdagodott inkább a bal oldalhoz köthető elitünk volt. Egész egyszerűen a szocializmus lényege volt, hogy a szocialista ember típus nem halmoz fel vagyonokat, igy amikor megtörtént a váltás nem volt senki ( csak a helyi párttitkárok, vezetők, akik át tudták venni a gazdaságot) ás aztán jól rosszul üzemeltették azt. (A legtöbb rosszul) de lásd pl Csányit ő ügyesen. Szóval ahhoz, hogy legyen egy saját nagyválalkozói rétegünk, ehhez kell az állami támogatás. Nos Önerőből feljutni nagyon magasra meglehetősen nehéz. De még mindig jobb a magyarokat támogatni mint annak idején a Strabagot és társait. Persze, hogy most kit támogatunk és kit nem az már lehet kérdéses...

midnight coder 2016.12.11. 18:52:30

@a nagy hohoohooo: Ez nem sok mindenre válaszol azokból a kérdésekből amiket én írtam. És amik a lényegi kérdések. Az alapvető gond a hozzáállással van. Amit az átlagpolgár nemigen fog fel, hogy a tanulás egy lehetőség. Az iskola nem arra való, hogy a gyerek jól érezze magát benne, hogy a jogait gyakorolja, hanem arra hogy piacképes tudásra tegyen szert benne.

"Egyelőre azt látni, hogy tök mindegy mit tanultál, legyenek jó kapcsolataid és szinte bármit elérhetsz...és akkor is lehet rohadt jó jövedelmed, ha egyébként olyan hülye vagy mint a szüreti fäsz."
Na, pont ez az életfilozófiája annak a szülőnek, akinek a gyereke aztán hülye lesz mint a tök. Ehhez még tedd azt is hozzá, hogy amúgy pedig én a farkamból is megélek, és máris megvan a nagy magyar lumpenproli életfilozófia is. A valóság azonban ezzel szemben az, hogy a munkaerőpiacon az értékedet egy dolog határozza meg: az, ami a fejedben van. Ezért rohadtul nem mindegy, hogy mivel töltöd azt az időt, amíg diák vagy. Lásd a kommunikáció szakon lovári nyelvvizsgával végzett értelmiségieket.

Aki viszont boldogulni akart, az a Kádár rendszerben is tudott. Ott max. annyi volt a könnyítés, hogy akkoriban nem volt deszegregáció: aki nem tudott a többiekkel haladni, az ment a kisegítőbe, és nem akadályozta a normálisakat a tanulásban. És lehet, hogy olyan füzetből tanultak Rákosi idején, amire rá volt írva, hogy a tudás fegyvert az imperializmus ellen, de a csóró szegényparaszt gyerekéből is mérnök lett - ha a paraszt és a gyerek is ezt akarta. És ezt akarta, mert a paraszt csóró volt, de nem hülye. A lehetőség ma is megvan, csak a paraszt ma szarik arra, hogy mi lesz a gyereke. Csak rossz jegyet ne kapjon, mert az gáz.

vénkujon 2016.12.11. 18:52:32

@maxval bircaman BircaHang szerk: és belülről avagy kívülről kellene bomlasztanunk az uniót?

BiG74 Bodri 2016.12.11. 18:56:44

@arturdent:
Az utolsó mondatod, az jól sikerült.

midnight coder 2016.12.11. 18:57:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Abból lehet főzni amid van. Teccettek volna idehozni azokat a beruházásokat amik az elmúttnyócévben a szlovák barátainkhoz mentek, akkor itt is több lenne a meló, és magasabbak a bérek. Nem lehet két nap alatt megváltani a világot, de még 6 év alatt sem. Anno már az előző ciklus idején is megmondtam hogy amit 8 év alatt elkúrtak Fletóék, azt 20 év alatt sem lehet helyrehozni. Egy épületet felrobbantani elég egy perc, de felépíteni tovább tart.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 19:13:03

@midnight coder: Emútnyócévezzél egy gyurcsány fasszopóval, az talán még vevő az ilyen hülyeségre.

orbán gazdád elkúrta, és az ő elkúrását nem tudod rákenni a fasz gyurcsányra, a Párhuzamosra, a zsidó háttérhatalomra meg a négy évszakra. Ideje lenne felelősséget vállani a tetteiért, hogy hogy lerohasztotta ezt az országot.

A rákosi jött azzal, hogy elvtársak, ne akarják megenni az aranytojást tojó tyúkot. Az elvtársak vártak, vártak, de kiderült, hogy kakas volt. :))

arturdent 2016.12.11. 19:24:06

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Szia!
Bocsi ird már le, hogy mi van itt lerohasztva de tételesen. Mert közhelyeket puffogtatni bárki tud.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 19:32:46

@arturdent: fideSS-troll kézikönyv második oldal, első bekezdés: Ha nincsenek érveink, fárasszuk le a vitapartnert, adjuk az ártatlant, és kérdezzünk rá a fideSS bűneire. Ha hibázik, kössünk bele, és lógjunk rajta, mint egy bulldog.

Édesem, a gazdaságot lerohasztotta az emúthatév alatt, versenyképességünk a béka segge alatt, fizetések szintúgy, egészségügy, oktatás kivéreztetve. Ha az elmúlt hat évet egy távoli völgyben egy lapos kő alatt töltötted, előbb olvass sokat, és csak azután add a naívát.

Zsoltbacsi 2016.12.11. 19:33:40

@arturdent:

Meg nem ismerted ki ennek a kozismert dk trollnak a modszereit?

Altalaban ugy kezdi @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: , hogy "Basszatok meg, ne akarjatok hogy en is ezt a faszt vedjem,de..." Es a ... utan jol egy egesz oldalas seggnyalas egeszen a meleg szarig a csotany valagaba... Szegeny kreten azt hiszi, hogy masnak nem esik le...

nu pagagyí 2016.12.11. 19:40:36

@maxval bircaman BircaHang szerk: Kína félúton van. Nincs már tekintélyuralom, mert szabályozott módon 4 évente börtönbe kerül az előző főtitkár korrupció és hatalmi visszaélések miatt. Most itt tartanak. Kicsit szélsőséges, de működik. Vetésforgóban mindenki lehetőséghez jut az is aki az aktuális NER tagja és az is, aki a következőé. Kína egyébként addig virul, amíg a világpiac része tud lenni, ha bezárkózik, ismét küszködhet a kerék feltalálásával.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 19:45:48

@vénkujon:

Az ideális az EU megmaradása, de átalakítása antiliberális, populista alapon.

Ha nem megy, akkor meg magától is szétesik.

nu pagagyí 2016.12.11. 19:47:04

@arturdent: Az MTI nem közli? Akkor biztosan minden fasza.

NBarbieReloaded 2016.12.11. 19:47:10

@a nagy hohoohooo: Koszi, ezzel azt hiszem meg is van az ev legszanalmasabb de egyben legviccesebb okadasa. :DD

czippel feri, a gyurcsanyista akcionyugger, a megkeseredett, gyulolkodo panelproli,akinek evek ota par szo elteressel akar oldalnyi hozzaszolasai is pontosan ugyanugy szolnak, ugyanazok a szofordulatok, ugyanazok a szanalmas viccek, ugyanazok az elcsepelt oltasok, beszologatasok, teljes bekezdesnyi masol-beilleszt osszefuggestelen, erthetetlen ostobasagok, raadasul tele nyelvtani hibakkal, na ez a szerencsetlen probalja megint osztani az eszt muveltsegi cenzusrol, masokra fogna ra a masol-beilleszt huszarsagot, mikor o a legnagyobb bajnoka ennek es o mer egyaltalan megszolalni masok ertelmi kepessegeirol. Hat na, mindig ra kell jonni, hogy a gyurcsanyista pofatlansagnak nincs hatara. :DDD

Mellesleg sikerult mar eladni az "eletmuved", a szakadt, lepukkant, raadasul csak egykor szolgalati lakaskent megszerzett tardonai lakasod? :DD
Nem csoda, ha utalod a vilagot, csunyan elbant veled. :D

nu pagagyí 2016.12.11. 19:49:15

@maxval bircaman BircaHang szerk: Olyasmire gondolsz, amilyet Hitler tervezett?

BiG74 Bodri 2016.12.11. 19:49:32

@NBarbieReloaded:
Ez a személyeskedés ócska stílus.

nu pagagyí 2016.12.11. 20:09:38

@NBarbieReloaded: "raadasul tele nyelvtani hibakkal"

Kulfodre szakadt hazankfiahoz van szerencsenk? Miert nem ebben a hazai alomvilagban eldegelsz? Nem baj, tajekoztatlak. Itt jo. Most emeltek a minimalbert az alban WC-s neni fizetesenek szintjere es a nyugdijasok is kaptak karacsonyi jutalmat, sot ha ugyesek lesznek, es nem halnak ehen, jovore is kapnak. Nemsoka jonnek a legkondi nelkuli metrokocsik, beepitett emberszaggal egyenesen Russiabol. Putyin kuldi a baratainak. Addig Tarlos onkezuleg javitgatja a regieket. Voltunk PISAban, nem tetszett, ferden neztek rank. Nincs mar korrupcio, kileptunk. Nekunk ne szamolgassanak. Vona buzi lett, mert mar nem szereti Orbant. Szajer is az, de az szereti es o nem Zazrivecz. Rogan megkeruli a Holdat, a felesege fizette be a jol meno menikurszalonja bevetelebol.

Udvozollek a halszaguból!

arturdent 2016.12.11. 20:15:02

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Ez érdekes, lehet nem ugyan abban az országban élünk. A foglalakoztatottság x éves csúcson van, Az átlag fizetések csúcson vannak bár most, hogy visszaemlékszem lehet azMszp alatt több volt a boritékban.... Visszavásároltunk egy csomó elkotyavetyélt közművet és egyéb tulajdont. A szabadjára engedett bankrendszer is kicsit meg lett szorongatva, szinte nincs infláció, ami az egészségügyet illeti szerintem nem lett rosszabb mint 6 éve, az oktatást nem tudom megitélni . Ja és nincs IMF hitelünk. Nem beszélve a sok szép stadionról:-) Ha ez a lerohadás akkor rohadjunk még kicsit.

NBarbieReloaded 2016.12.11. 20:16:33

@BiG74 Bodri: Nagyhohohoo/czippelferi pontosan ezt erdemli, csak es kizarolag szemelyeskedik, ervet, az allaspontja megvedeset ket ertelmes mondattal soha nem is tudta es ezutan se tudja, nincs hozza agyi kapacitas. En is, mas is probalta eveken at az ertelmes beszedet vele, amire mindig az alpari szemelyeskedes, minden alapot nelkulozo onfenyezes es hasonlo volt a valasz. Nincs ertelme ertelmeset irni neki, aki regebb ota ismeri, tudja.

nu pagagyí 2016.12.11. 20:18:19

@maxval bircaman BircaHang szerk: Illiberális, populistát tervezett ő is. Volt nemzeti bisz-basz, volt mindig ellenség, voltak ugyebár nemzetárulók, meg nem NER-kompatibilisek. Ott is elvették más tulajdonát, hogy odaadják méltóbbaknak. Volt aztán államilag kontrollált sajtó beépített központi propagandával (a másmilyent felszámolták). Volt nemzeti üdültetés, központosított iskolarendszer, kötelező egyféle tanrenddel. stb. Van egy önmozgása az illiberális, populista rendszereknek. Pont olyan, mint az volt.

pamut 2016.12.11. 20:18:49

@midnight coder: lol, 1-2%-ra mondod, hogy "rendesen, akkor mint mondasz 7%-ra?:

www.portfolio.hu/img/upload/2015/12/mnbkifizelore151218-20151220.png

akarsz róla beszélni?

hol a kibaszott kurva isten faszában van az a kibszott sok pénz, he? már azon túl hogy annyit loptok amennyit a magyar történelemben még SOHA SENKI, és ezzel eljátszottátok Mo. kb egyetlen esélyét a legalább részleges felzárkózásra?

NBarbieReloaded 2016.12.11. 20:19:40

@nu pagagyí: Jaj, neee, ne kezd el megint az unalomig ismetelt hulyesegeid, hallottam oket ezerszer, elore tudom mindenre a sablon valaszod. Volt jopar csortenk a normal nickem alatt, nem toltom az idom megint veled. Felesleges.

BiG74 Bodri 2016.12.11. 20:20:50

@NBarbieReloaded:
Amit láttam belőle az inkább sértegetés volt, nem szép az se, de nem ment bele konkrétan senki személyes, magán dolgaiba. Nem jó ez így.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 20:23:20

@arturdent: "A foglalakoztatottság x éves csúcson van"

Jah, te simán beszoptad a habonymédia hazugságait? 800000 munkavállaló csak külföldön kapott munkát, a maradék munkanélkülieket meg átnevezték közmunkásoknak.

"Az átlag fizetések csúcson vannak"

Ja, igen, negatív csúcson, a szlovákoké alatt 25%-kal.

"az oktatást nem tudom megitélni"

Nem is kell, itt a friss PISA eredmény, tragikusan leromlott az oktatás.

Nah, ne erőlködj, ha ilyen hiszékeny vagy.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 20:25:30

@nu pagagyí:

Nem. Hitler nacionalista volt, nem populista. Igen, antiliberális volt, ez volt a pozitív oldala. De sajnos ezt súlyosan ellensúlyozta szélsőséges nacionalizmusa, hódítási vágya, imperializmusa, fajelmélete.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 20:26:15

@arturdent: Ja, hogy te a fideSS fasszopókat parodizálod! Bocsi, hogy csak lassan esett le a tantusz! Jól nyomod, elismerem, engem is hogy becsaptál!

csentecsa 2016.12.11. 20:31:17

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: A "fidess fasszopók" valójában ti vagytok, egyszerűen azért, mert minden válazstáson megszopat titeket a Fidesz..:)))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 20:37:09

@csentecsa: Semmiképpen nem hódítanám el tőled a fideSS boldog fasszopója címet. :))

Viszont valóban mindenki szájába hugyozik a fideSS, csak ti még örültök és tapsoltok is neki. :))

nu pagagyí 2016.12.11. 20:37:39

@maxval bircaman BircaHang szerk: Miért lenne jó neked egy olyan rendszer, amely megfoszt a szabadságjogaidtól (illiberális), amelyik állandóan ellenséget keres a nemzeten belül és kívül is, amely tények helyett hazugságokkal bombázza a nagyérdeműt, gyámkodásra szoruló hülyének tekinti saját népét, ezért nem is enged se betekintést a hatalom terveibe, se lehetőséget az önálló boldogulásra. Tudom, te nem itt élsz, te küzdj a bolgár illiberális, populista, nacionalista tábor győzelméért, aztán élvezd ki ott külföldiként az örömeit. Minket légyszíves kímélj meg az ostoba ötleteidtől.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 20:42:32

@nu pagagyí:

Szóval azt mondod, Soros kussoljon, s ne szóljon bele a magyar ügyekbe???

Atya Isten, te antiszemita vagy!!!

NBarbieReloaded 2016.12.11. 20:48:30

@BiG74 Bodri: De csak azert nem, mert senkirol nem tud semmit. Ellenben ot pont azert lehet nev szerint ismerni, mert evek ota ugyanazt a dumat nyomja szorol szora, igy egyszer ragugliztam egy jellemzo okadasara es az elso talalatok kozott kiadta, hogy szorol szora beirta mashova is, raadasul nevvel. Bocs, de nem az en hibam, hogy szegeny ennyire idiota. :DD

BiG74 Bodri 2016.12.11. 20:49:57

@NBarbieReloaded:
Ez most a nemnormál nick? (Az abnorbálos poénra csak gondolni merek)
Mi történt a normálissal?

nu pagagyí 2016.12.11. 20:50:07

@NBarbieReloaded: A megint nem stimmel. Nem szoktam ismetelni magam (azert irok ekezet nelkul, hogy megertsd, mert ugy vettem eszre te ezt a nyelvet beszeled). Azert erdekelne, mi vezet teged arra, hogy liberalis blogokban kommentelgess? Utasitanak, vagy csak elemi felhaborodasbol, hogy meg mindig vannak ilyenek?

nu pagagyí 2016.12.11. 20:54:06

@maxval bircaman BircaHang szerk: Hogy jön ide Soros? Benne volt a hűbérúr faszbukos listájában? "Bármi is a téma, keverjétek bele Sorost, saját szavaitokkal, negatív beállításban".

De ha már...
Soros egy nagyszerű ember, aki a saját pénzéből áldoz olyasmikre, amire az adóforintjainkat magára költő kormánynak sajnos nem futja.

BiG74 Bodri 2016.12.11. 20:58:16

@nu pagagyí:
Ki a tököm az a soros? Lassan többet emlegetik Mária országában, mint Istent, pedig az jó sokszor elhangzik. Ez olyan kispista szófordulat lehet az egyszerűbb népeknél.

feribácsi 2016.12.11. 20:58:57

@maxval bircaman BircaHang szerk: Azt szeretném megtudni, hogy komolyan gondolod-e, amiket leírsz.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.11. 21:01:45

@nu pagagyí:

Soros nem él az országban, de beleszül a dolgokba. Mint én. Azaz kuss neki, nem?

nu pagagyí 2016.12.11. 21:11:37

@BiG74 Bodri: Kérdezd meg birkát, ő a Soros-szakértő. Ha jól követem a propagandát, habonyi értelemben: ő a főgonosz, amolyan magyar Gülen, aki kapcsolatba kerül vele, automatikusan az nemzet ellensége lesz.

NBarbieReloaded 2016.12.11. 21:12:28

@BiG74 Bodri: Nem, ez nem a "normal" nick, az nagyon bonyolult es meglepo lesz, N.Barbie.
Ezt nemreg regeltem, csak hogy a nyugatifeny legujabb egbekialto hazugsagozonehez hozza tudjak szolni, mert jo ballib szokas szerint, persze csakis a szolasszabadsag jegyeben gondolom, mar regen kitiltottak a regit, mint mindenkit, aki nem ert veluk egyet.
Es lusta voltam visszajelentkezni azzal.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.12.11. 21:12:48

@maxval bircaman BircaHang szerk:

mi van Putyin ügynöke, megjöttél a bulgár nyomorból? Legalább bemutatod, hogy milyen nyomortanyák válnak azokból az országokból, ahol a liberalismust kirtják és helyette a fideszkomcsi féle bünöző k jutnak hatalomra.

Azon meg külön röhög a világ, hogy ti ruszki seggnyaló fideszesek úgy fostok a Sorostól, mint ahogy orbán retteg az elszámoltatástól.

exterminador 2016.12.11. 21:15:37

@maxval bircaman BircaHang szerk: tehát neked is kuss, ostoba elmeroggyant homoszexuális. Aztán meg irány a pszichiáter.

nu pagagyí 2016.12.11. 21:20:29

@maxval bircaman BircaHang szerk: Még nem olvastam az izzadságszagú kommentjeit itt az Indexen, ellentétben veled. Ő a saját pénzét költi ránk, te viszont csak magadra költesz. Legnagyobb sikere Orbán taníttatása volt.

BiG74 Bodri 2016.12.11. 21:22:13

@NBarbieReloaded:
Strapás lehet, én inkább nem megyek már vissza oda, ahonnan kiraktak.

Na jó gyilkolászást mindenkinek!

flort 2016.12.11. 21:28:30

@maxval bircaman BircaHang szerk: Minden elismerésem. Kezdetben azzal indultál, hogy Bulgáriában élsz, egy naurui honlappal. Később harcos kereszténnyé lettél, Isten katonájaként, ha Ferenc pápát kellett fitymálni. Később független közíró lettél (ez különösen szemérmetlen tőled), nemrégiben megtudtunk néhány részletet a gyermekeidről valamint hogy bérkommentelő voltál.

Ez olyan Lencsés István-féle karrier, de ezzel a beleszüléssel szintet léptél. Még ha csak gépelési hiba is, de találó.

Amúgy nem, nem hiszem, hogy mindazt, amit az interneten összekommentelsz, komolyan gondolod. Szar lehet a megélhetésért ennyire lemenni kutyába, de hát nem lehet mindenki prostituált, nyilván ugyanolyan pénzt kapsz, mint aki rákos gyermekeket gyógyít.

Csak az a kár, hogy szétoffolsz egy rakás érdekes fórumot.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.11. 21:40:39

Tőgyesi és Gyúcsány együtt ettek kakit. Ennyike.:)

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.12.11. 23:02:06

@NBarbieReloaded: "Bar tudnam mi az a "náco"."

Az a náci még degeneráltabb fajtája.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.12.11. 23:07:46

@arturdent: "Ha ez a lerohadás akkor rohadjunk még kicsit."

na mi van cicabogar, fel mondtad a fidesz berommentelesi utmutattot 2012-bol? Ennnyire hulye nem lehetsz, ma mar 2016-ot irunk, aztan most azt kell vedeni hogy az EU-ban nem is az utolso helyekre csuszott le Magyarorszag, csak Soros hamisiccsa a statisztikat.
Meg nincs is kulfoldre menekült 600 ezer magyar, de meg ha lenne az is jo, mert most is rekordot dontottek a hatautalt ejrok.

Van tehat lerohadas dogivel, csak ennek felfogasahoz nem fideszes PISA katasztrofa agy kell.

csentecsa 2016.12.11. 23:23:40

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Én annak örülök, hogy ti a büdös életben nem kerültök vissza a hatalomba, és belátható időn belül minden választáson nagyot szoptok majd.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 23:31:44

@csentecsa: "a büdös életben nem kerültök vissza a hatalomba"

Pedig voltunk hatalomban 1998-2012 között. Igaz, hogy már akkor is rendetlenkedtek a fijjúg. "Ne mi nyerjük a legtöbbet!" Sajnos az a Fidesz nincs már, és tartok tőle, hogy igazad lesz, és sose lesz már hatalomban a büdös életben. :(

Na, most ezt ilyen szépen megbeszéltük, mehetsz vissza szopkodni az öreg kövér orbán szőrös faszát!

Jakab.gipsz 2016.12.11. 23:38:37

Nem Magyarország távolodik a nyugattól, hanem Európa távolodik rohamtempóban önmagától, egy elmebajos birodalom attitűdjei ismerhetők fel tetteiben és a brüsszeli polit-büró intézkedéseiben.

Tölgyesi pedig ezt pontosan tudja, csak mint Soros Gyuri ötödik hadoszlopa nem volt aktivizálva.
Most pedig Magyarországról ahogy a gazdája parancsba adta össze vissza hazudozik, féligazságok és részhazugságokból szőtt, ostobaságokat terjeszt.

Csak a szokásos libsi rombolási trükkök egyike.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 23:53:09

@Jakab.gipsz: "Nem Magyarország távolodik a nyugattól, hanem Európa távolodik rohamtempóban önmagától"

A sok idióta mind szembejön az utópályán, csak te egyedül mész a helyes irányba. :))

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.12.12. 00:05:17

"Magyarország 2010 óta hihetetlen gyorsan távolodik a Nyugattól.", ennek megfelelően, hetetlen gyorsasággal közelít a Kelethez!

Szabványok 2016.12.12. 00:14:35

@Skankhunt42: Amikor Tölgyesy szDSzes volt, akkor Orbán volt a Liberális Internacionálé alelnöke.

siriq111 2016.12.12. 00:24:25

Birca fizetett kormanyzati kommenter. Nem kell vele foglalkozni .

Aranyi Gábor 2016.12.12. 01:31:54

@NBarbieReloaded: Kalasnyikov tusával próbáltátok? Az ilyen csak abból ért.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.12. 04:02:10

@nu pagagyí:

Azaz ő pofázhat, mert egyetértesz vele. Igen, én is erre gondoltam.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.12. 04:04:09

@flort:

19 éve vagyok keresztény.

Kutyába lemenni? Én pandába megyek le, az édesebb.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.12. 04:08:51

@nu pagagyí:

Nem. Egyszerűen Soros a legtívabb liberális harcos térségünkben, ezért neve jelkép lett. Természetesen nem ő csinál mindent.

BG-ban külön szó is lett Soros nevéből соросоид, magyarul sorosoida. Azt jelenti: olyan ember aki hazája és népe ellen harcol, sok pénzért, a háttérhatalom és a nagytőke érdekeiben. Ezt a szót mondják a Sorostól teljesen független nyugati szervezetek eltartott álciviljeire is.

Jakab.gipsz 2016.12.12. 06:51:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Pontosan úgy ahogyan mondod.
Az egész nyugati-világrendszert jó átverte az a szélhámos filozófus Soros Gyuri, (és a politológus galerije vagy a filozófus maffia, érdekel név szerint?) szeret a világgal itt a piros, hol a pirost játszani. + istent játszani.

midnight coder 2016.12.12. 06:57:32

@pamut: Azért az az 1-2% már 2009-re is 4% volt. Annak az eredménye ahova megy úgy 3-4 év múlva derül ki. Kivéve persze az olyan remek beruházásokat amik nyelték a pénzt mint a kacsa a nokedlit: 4-es metró, Ferenciek tere, Széll Kálmán tér, Kálvin tér, stb. felújításai, a kismillió vidéki ilyen-olyan út, tér, stb. felújítás.

Csak azért szar dolog ez az egész EU-s pénz dolog, mert ha különféle infrastrukturális beruházásra költjük (lásd térefelújítások) az a büdös életben nem jön vissza. Lehet hogy nagyon szép lett a Széll Kálmán tér, vagy a Ferenciek tere (én mondjuk ezt nem mondanám), de ettől egy kurva forinttal nem lesz több a GDP jövőre. Idén persze igen, és pár építőipari vállalatnak ez jó, de hosszú távon kb. szart sem ér. A másik dolog amire az EU-s pénz mehet, az a különféle maszek cégek támogatása - na ez viszont ugyebár a korrupció melegágya - legalábbis a mindenkori ellenzék szerint biztosan.

Az EU-s pénzzel az alapvető gond az, hogy ez bizony _újraelosztás_. És mint minden ilyen pénznek a felhasználása nem teljesen optimális (és ez még nagyon enyhe kifejezése volt).

midnight coder 2016.12.12. 06:58:55

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte: " ennek megfelelően, hetetlen gyorsasággal közelít a Kelethez!"
Ami - tekintve, hogy az elmúlt 30 évben a távol-kelet kivételével a világban legjobb indulattal is csak a stagnálás volt a jellemző - elég jó irány.

midnight coder 2016.12.12. 07:00:43

@nu pagagyí: "Soros egy nagyszerű ember, aki a saját pénzéből áldoz olyasmikre, amire az adóforintjainkat magára költő kormánynak sajnos nem futja."

Ja, sőt ő maga személyesen veszi meg a mérget a kutakba.

midnight coder 2016.12.12. 07:09:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Az a gond, hogy ez az autópálya a szakadékba vezet. Az EU gazdasága évtizedek óta stagnál. A csóróbb országok (olasz, spanyol, görög, portugál, stb) egyre komolyabb bajban vannak. Az EU nyaka fölött eddig is ott lógott Damoklész kardja (Görögország), de most már ott vannak a jó taljánok is a kis bankjaikkal. És ehhez a remek helyzethez még jön pár millió csóró, írástudatlan, nyelvet nem beszélő, többnyire iszlamista szélsőséges migri évente akik tovább javítják az amúgy is kiváló kilátásokat.

Jakab.gipsz 2016.12.12. 07:31:08

@midnight coder:

Tölgyesi pedig tőlünk magyaroktól félti a demokráciát, jajaj mi lesz akkor ha Soros Gyuri maffia-filozófusait, politológusait, jól sej-hajon rúgjuk.

Elárulom semmi tragikus nem lesz néhány léhűtő szélhámossal kevesebb lesz.

nu pagagyí 2016.12.12. 07:44:52

@maxval bircaman BircaHang szerk: Az világos, hogy egy korrupt hatalomnak nem tetszenek az olyan civil szervezetek, amelyek a polgárok érdekében felderítik a közpénzek eltulajdonítását. Az is világos, hogy egy diktatórikus hatalom utálja, ha felhívják a figyelmet az emberi jogok elleni jogsértéseire. Ahol kormányzati szinten "sorosoznak" biztos lehetsz benne, hogy a hatalom korrupt, nem tiszteli a polgárait, nem a nemzet érdekét, hanem csak a hatalmi klikk érdekét képviseli. Ahol a társadalmi kontroll szálka a hatalom szemében, ott nincs valódi demokrácia, a köztársaság csak papíron létezik, a jog pedig az uralkodó rezsim játékszere. Ennyit a hatalmi klikkről. Engem csak érdekelne, hogy neked személyesen mi a bajod azzal, hogy civilek kontrollálják a hatalmat? Miért nem érzed polgári felelősségednek, hogy szót emelj a hatalom visszaélései ellen?

Jakab.gipsz 2016.12.12. 08:00:36

@nu pagagyí:
Látszólag ugyebár minden rendben ha civilek kontrollálják a hatalmat, csakhogy egy logikai csapda esetében, mint amilyen a " neoliberális, jog-állam", lehetetlen érdemi döntést meghozni.
Ez a jelenség hasonlatos ahhoz mint amikor a "vektorok kioltják egymást, és ekkor, könnyedén manipulálható, maga a rendszer egy marginális kisebbség előnyére. Lásd; "Kecske gidák vitája a keskeny padlón", mind a kettő ráfázik és van egy nevető harmadik, aki megnyugvással konstatálja, megmondtam előre.

nu pagagyí 2016.12.12. 08:04:16

@midnight coder: Jaj de ismerős valahonnan ez a "Nyugat hanyatlása" duma. A csóró diktatúrákban már évtizedek óta ez a központi propaganda témája, csak nincs aki elolvassa, mert a nép nem ér rá a napi betevő hajkurászása közben és a pult alatti lehetőségek felderítése is sok energiáját leköti. Amit az egyre nagyobb szegénység kiporciózásával foglalatoskodó diktatúrákban a Nyugat hanyatlásnak szoktak beállítani, az szimpla funkcionális alkalmazkodás, a gazdaság és társadalom keresi a további fejlődés útjait és ezt folyamatosan teszi. Nyugaton nem áll meg az élet, mint nálunk, szembenéznek a kihívásokkal és meg is oldják. Megszokták. Görögország és Portugália úgy szegény hozzánk képest, hogy kétszer nagyobb a GDP-je és van egy rossz hírem, a különbség meg fog maradni, sőt nőni fog, ha mi lemondunk az emberek természetes törekvéseinek kiaknázásáról és kussolásra szoktatjuk őket.

nu pagagyí 2016.12.12. 08:17:15

@Jakab.gipsz: Mégis milyen "érdemi döntésre" gondolsz? Ki lophat és ki nem? Értem én, hogy a jogállam gátja egyesek teljesítmény nélküli gazdagodásának, a szabadságjogok pedig akadályozzák, hogy "marginális klikk" kisajátítsa a hatalmat. De miért kéne nekem örülnöm ennek. Én olyan államot szeretnék, amelyben polgárok vannak és a polgári etika a mérvadó. Egy birkává züllesztett nép védtelenebb, ki van szolgáltatva a hatalmi klikk érdekeinek. Például ha lázongana, kilóra eladják bármely megszállónak, ha ezzel megőrizhetik a hatalmukat az országon belül. Olyan országot akarok, ahol nem alattvalóként kell tengődnöm, ahol az életemet saját magam irányíthatom.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.12. 08:49:32

Soros Gyuri elégedetlen a kormánnyal, mert nem engedi be tervei szerint a migránsokat.

valasz.hu/itthon/ezert-titkoljak-hogy-kik-minositettek-le-magyarorszagot-113703
Sasszem olvasónk időközben jelezte, hogy ha nagyon akarjuk, megtudhatjuk, Magyarországról kik vettek részt a jelentés elkészítésében. A Nations in Transit függelékében, a köszönetnyilvánítás résznél ugyanis ömlesztve fel van sorolva egy regiment ember, akinek a Freedom House a háláját fejezi ki a közreműködésért. Ha pedig rákeresünk a Hungary kulcsszóra, megkapunk nyolc nevet – az anonimitás legnagyobb dicsőségére.
– Dane Taleski (Közép-Európai Egyetem)
– Marina Popescu (Közép-Európai Egyetem)
– Goran Buldioski (Nyílt Társadalom Alapítvány)
– Yervand Shirinyan (Nyílt Társadalom Alapítvány)
– Andrej Nosko (Közép-Európai Egyetem, Nyílt Társadalom Alapítvány)
– Halmai Gábor alkotmányjogász (ELTE)
– Váradi Balázs (Budapest Intézet)
– Charles Kovács (Híd Rádió Zrt.)
Tekintve, hogy a nyolc személyből legalább hét – a Soros György-féle Közép-Európai Egyetem, illetve a Nyílt Társadalom Alapítvány képviselőjeként, liberális alkotmányjogászként, a Magyar Narancs egykori publicistájaként – egy akolból származik, a Freedom House pontozását kénytelen vagyok leminősíteni,

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.12. 08:52:48

@nu pagagyí:

Soros Gyuri Civiljei még a CÖF-től is szánalmasabbak.

Ballib Cenzúrázók Réme 15a 2016.12.12. 09:15:22

Hát nekem már elegem van ezekből a kecskebaszó migránsokból.
Már csak azt nem tudom eldönteni hogy melyik migránsfajtát utálom jobban:

a Magyarországra bevándorolt külföldit
vagy a Magyarországról külföldre vándorolt magyart

Mindegyiket a Soros mozgatja, hogy elárasszák a világot a maguk vadidegen kultúrájával és túlszaporodják a helyi lakosságot!

inebhedj - szerintem 2016.12.12. 09:18:25

Sajnos megint az van, hogy bármilyen jók is a meglátásai, egy olyan ember szájából, aki semmivel sem hisz jobban a demokráciában, is viselkedik demokratikusan, mint akit kritizál, teljesen hiteltelen az egész. :(

Ballib Cenzúrázók Réme 15a 2016.12.12. 09:20:48

@Jakab.gipsz: "jajaj mi lesz akkor ha Soros Gyuri maffia-filozófusait, politológusait, jól sej-hajon rúgjuk."

Te Soros bérenc liberális migránsseggnyaló álmagyar, értjük ám, hogy most Orbán Viktorra meg a Fideszre célzol, akik Soros legelső tanítványai voltak és jelesre vizsgáztak.

Csakhogy Orbán Viktor már visszafizette a tand´íjat, kivitte és befizette a svájci számlára, Soros akkor viszi el a pénzt amikor akarja. Ha meg nem viszi el, akkor meg jó helye van ott a pénznek Orbán Viktor nemzeti vagyonleltáraként.

Ravasz Figyelmeztetés 2016.12.12. 09:22:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: A Szlovákiához és a V4 többi országához képesti lemaradást kérd számon a Medgyessy-Gyurcsány-duón, akiknek azelőtt sikerült taccsra vágni az országot, mietőtt a világválság kitört, így az Magyarországot teljesen letolt gatyával érte.

nu pagagyí 2016.12.12. 09:26:15

@Jakab.gipsz:
A civil kontroll csak a korrupciót oltja ki, hogy ne álljon elő olyan helyzet, hogy a társadalom pénzét és vagyonát úgy tüntessék el, hogy nincs mögötte mérhető társadalmilag hasznos teljesítmény. De látom, te érdekelt vagy abban, hogy ne legyen nyilvános a közpénzek sorsa. Miért is? Fölösleges vektorokról hadoválnod, Svájcban, vagy Svédországban, de sorolhatnám, nem okoz gondot, hogy a politikus nem dönthet lénye-kedve szerint, hanem köteles a társadalom érdekét a sajátja elé helyezni. Utóbbit ellenőrzik a civilek, de ez nem okoz gondot annak, aki nem akar lopni és azért lett politikus, mert a társadalom szolgálatát tekinti hivatásának.

Ballib Cenzúrázók Réme 15a 2016.12.12. 09:29:31

@midnight coder: "Az EU gazdasága évtizedek óta stagnál."

Teljesen igazad van. Sajnos a nyugati írástudatlan emberek 100 millióit a Soros és a Brüsszeli háttérhatalmak hamis statisztikákkal manipulálják, miszerint Magyarország gazdasága az utóbbi években az EU sereghajtójává vált. Miközben 2014 szeptemberében rekord GDP növekedésünk volt!
Hát ilyen könnyen buknak meg a norvég liberális álcivil hazudozások!!

Én továbbra se hiszek a nagyvilágnak, mert Soros manipulálja a híreket, Merkel letiltja az egész kontinesről azokat a híreket amelyeket nem szeret hallani.

Én csak Orbán Viktorban bízom, övé az egyetlen olyan ország ma Európában (Törökország mellett), ahol teljesen szabad és korlátoz´ás mentes a sajtószabadság és a statisztikákat pedig még álmukban sem manipulálják a poltikusok.

Jakab.gipsz 2016.12.12. 09:44:04

@Ballib Cenzúrázók Réme 15a:

Látod-é milyen fura a kettős beszéd, amikor nem tudod eldönteni kihez is beszélek és miről?
Soros Gyuri a maffia-filozófiájával már csak az i-re a pont.

Orbán pedig csak egy engedetlen kisinas, aki nem hajlandó a libsik muzsikája szerint táncolni.
De azt még nem tudja, hogy hogyan találjon fogást a szélhámos Cippolán, (Gyuribán), és nem is fogja tudni amíg a meg nem kérdezi, (a magyarokat), de ennyi esze Viktornak sincs, ezért bénáskodik.
Had kínlódjon Viktorunk még egy kicsit. (miért csak a kisember szívja meg mások hüleségét), ezt a melót Viktor vállalta.

Ez a Tölgyesi viszont össze vissza hazudozik, ahogyan ezt már megszoktuk a libsi politológus csőcseléktől, azt viszont még nem tudja, hogy vége nincs tovább, azért mert a tudományról a tudomány nevében lehet hantázni pár ezer évig, vagy pár száz évig is de a végtelenségig nem lehet.

sőőtnagyonis 2016.12.12. 09:48:47

A szerzőnek volt egy parlamenti felszólalása, amikor nagy vehemenciával elkezdte támadni Antallék intézkedéseit, de egy szimpla komcsi szózat lett belőle, majd amikor észre vette hogy milyen populista dumát nyom, elvörösödve leblokkolt. Akkortól kezdődött a félreállása az szadeszben. Magyarul a populizmus mezsgyéje sokkal szélesebb, különösen akkor, ha nem tudjuk teljesíteni az elhangzott ígéreteket.
A jobboldali pojácák ezzel nem törődnek, csak pofánkba nyomják, hogy tulajdonképpen milyen jól élünk.

elemes 2016.12.12. 10:15:20

jó az összefoglaló, de ugyanaz az öntömjénező elefántcsontoronyban lakó idealizmus van benne, ami szép sorban lövi lábon magát egyre több országban.

tölgyessy is alszik még.

sőőtnagyonis 2016.12.12. 10:19:42

@Ballib Cenzúrázók Réme 15a:
Ezt kottából, vagy csak úgy ész nélkül hadováltad össze?
Ezt írod:"Miközben 2014 szeptemberében rekord GDP növekedésünk volt!"
Mihez képest? Mit gondolsz elértük már a 2008-as szintet?
Jó ha tudod, hogy a magyar gazdaság akkor növekszik amikor Merkell akarja. Orbánnak ebbe nincs beleszólása, mert amit ő fejleszthetne, azt a haverok szétlopják, így csak az autógyárak fejlesztése jelenti a növekedést.
A nyugati "stagnálás" pedig csak látszat, mert közben megújulnak a termelési rendszerek, és ha csak néhány százalékos a növekedés, ott már túltermelés jelentkezik.
Az enrgia, a közlekedés a kutatás, az oktatás az egészségügy fejlődik náluk.. A magyarok, meg a Sorossal elintézik az összes bénaságukat. ezért nincs fejlesztés Kelet-Magyarországon. Nem Gyuri bá a rabló, hanem Orbán és lumpen bandája.
Addig itt nem lesz haladás míg ez a lezüllött társaság van hatalmon.
Hiába játszátok a pénzügyi zsenit, ha az országban nem látjátok a nyomort. Szarháziak vagytok ti nem magyarok, és nem itt éltek. Ilyen lepukkant ócska gondolkodással mindent tönkre lehet tenni.

Ballib Cenzúrázók Réme 15a 2016.12.12. 10:20:09

@Jakab.gipsz:

Szóval te hazaáruló álmagyar, megint csak ismételgeted, hogy a világ el ne felejtse, hogy Orbán Viktor a Soros ügynöke volt??

Hát ti liberálsi gyűlölködők csak nem szálltok le Viktorról, ott olvassátok be neki a múltját ahol csak tudjátok? Meg talán a WC-n is csak Orbán Viktor Liberális Internacionálé alelnököztök, mert különben nem bírjátok a nyomást az agyatokra?

Meg mi ez a hazudoz´ás, hogy Viktor nem tudja legyőzni Sorost? Orbán Viktor megmondta az ünnepi beszédeiben hogy ő legyőzte Brüsszelt, az EU-t és Sorost is! A magyar nép segítségével.
Akkor te meg mit hazudozol össze, hogy ez az öreg spekuláns úgy szórakozik a mi Viktounkkal ahogy csak akar? Már csak azt nem írtad oda, hogy a Soros valójában minden nap jót röhög a New Jorki luxus felhőkarcolójában Orbán Viktor szélmalom harcán a liberális démonok ellen! Aztán onnan Nwe Jorkból osztja a kokit a mi Viktorunknak. Annak a Viktornak, akit a nyugati kommentelők 99%-a akarna a saját kormányzó urának!

Ti szánalmas liberálisok, lejárt a lemezetek, 2018-ban jön a 3/3-ad és ut´ána menekülhettek az EU-ba. Mi magyarok meg lépünk ki belőle Orbán Viktor vezetésével.

nu pagagyí 2016.12.12. 10:25:08

@Jakab.gipsz: Neked aztán hiába volt a rendszerváltás. Aki nem képes magától semmire, az sajnos visszavágyik az akolba. Gondolom régen is valami pártfunkci voltál, nyomtad a sódert a rohadó Nyugatról és miközben szorgosan termelted a hiányt, nem értetted, mitől él jobban egy ottani polgár. Nem fogod most sem többre vinni, marad a makkos cipő, meg a büdös műbör dzseki.

NBarbieReloaded 2016.12.12. 10:31:22

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:
Ja, hogy akkor ez is az a fajta ballib IQ bajnok, akinek az agyatlan nacizasra futja csak. :)

sőőtnagyonis 2016.12.12. 10:34:36

"7 rendőrt küldtek rá a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 6 járdafestőjére" írja 444
Lakossági bejelentésre! Amikor a cement árát lopták nem jelentettékbe, pedig akkor festeni sem lenne mit.
Ez a baj eftársak!

sőőtnagyonis 2016.12.12. 10:41:02

@Ballib Cenzúrázók Réme 15a:

Téged idézlek:
"Hát ti liberálsi gyűlölködők csak nem szálltok le Viktorról, ott olvassátok be neki a múltját ahol csak tudjátok? Meg talán a WC-n is csak Orbán Viktor Liberális Internacionálé alelnököztök, mert különben nem bírjátok a nyomást az agyatokra?"
No és szerinted miért a múltidő? Hát csak nem bekattant valamitől?
"Ti szánalmas liberálisok, lejárt a lemezetek, 2018-ban jön a 3/3-ad és ut´ána menekülhettek az EU-ba. Mi magyarok meg lépünk ki belőle Orbán Viktor vezetésével."
Te tudsz valamit! Az agyadban a zsibbadás má visszafordíthatatlan!

$pi$ 2016.12.12. 10:46:59

@sőőtnagyonis: "Mit gondolsz elértük már a 2008-as szintet?"

Azért ezt a gondolatmenetet nagyon nagyra értékelem. Amikor elérünk egy kis eredményt, akkor jöttök, hogy "ez semmi, a szocik ennél sokkal keményebben el tudták kúrni". :D

- Papa, papa, megragasztottam a kisautómat!
- Az semmi fiam, mi tegnap a haverokkal részegen az egész szobát ledaráltuk!
- ???

$pi$ 2016.12.12. 10:52:22

@sőőtnagyonis: "A jobboldali pojácák ezzel nem törődnek, csak pofánkba nyomják, hogy tulajdonképpen milyen jól élünk. "

Te, akkor most végülis a fidesz populista vagy nem az? :D Hogy lehet populista, ha egyszer nem törödik azzal, hogy a széles tömegek jól élnek -e?

HaD 2016.12.12. 11:00:21

Döbbenet. Ez a komment áradat azt mutatja hogy a mennyire sikeres az MSZMP megosztó politikája. Nem képesek átlátni(pedig csak némi utánna olvasás kellene)azt a tényt hogy nincs semmiféle bal és jobb(meg libsi) meg ilyesmi hülye kategóriák. Az MSZMP tudatos gazdasági és politikai hatalom átmentő stratégiája valósul meg. Az un. öszödi beszéd egy állomása volt ennek a "dicső" doktrinának,egy szimpla provokáció azért hogy a pozsgai/stumpf duó által kreált "politikus" ifjak könnyedén fedezhessék a régi jó elvtársak vagyonszerzéseit(amit rendszerváltásnak tituláltak)és azt hogy már eszébe se legyen senkinek a valódi számonkérés...Cippola varázsol a publikum meg ámúlva éljenez:)

room_101 2016.12.12. 11:10:30

Egyszer majd a sok illiberális kommentelőn kiakad a Soros, és tényleg elkezdi pénzelni azokat, akiket szerintetek eddig is pénzelt. Akkor majd annyira igazatok lesz, hogy attól koldulás esete lesz belőle.
Csaxóltam.

sőőtnagyonis 2016.12.12. 11:17:56

@$pi$:
Például így: "A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint a Nemzeti alaptanterv újragondolásáig "szüneteltetni kell" a PISA mérésekben való részvételt, mert nemzetközileg is lejáratják a magyar gyerekeket" No ilyen setét az ország! Így kell mindent a szőnyeg alá seperni. Lyó itt minden!
No például a CÖF kitalál egy szatellit "szervezetet" ami ilyen baromságokkal teszi lehetetlenné az értelmes társadalmi párbeszédet.
Ez a kommunikáció is a populizmusuk része, mert ezen a címszón az öndicséret a populizmus. Nem csak a tömegeknek ígérgetés a populizmus, hanem a hazugság is!
Keress még ilyen kincseket, szívesen segítek!

Jakab.gipsz 2016.12.12. 11:20:50

@Ballib Cenzúrázók Réme 15a: @nu pagagyí:

A tudományt nem kilóra és pénzben mérik , én pedig tudományról beszéltek, ez sajnos magas nektek.
Nem veszitek észre Soros Gyuri tudománnyal kufárkodik és átveri a világot.

Azt olvasd el amit leírtam, ne magyarázz bele semmit sem.
Orbán azért ügyetlenkedik mert csak vonakodva hajthatja végre a brüsszeli politbüró utasításait.

Gyuribá "nyitott társadalma" úgy marhaság ahogyan kivan találva, de ha nem ismeritek az elméletének alapjait, fogalmatok sem lehet arról, hogy hol van benne a trükk.
Arról pedig még elképzelésetek sem lehet, hogy ebből a logikai csapdából, hogyan lehet kikecmeregni.
Ezért mondottam azt, hogy Orbán is csak kínlódik pontosan úgy ahogyan a többi "nagyfőnök", akik akarnak valamilyen tisztességes társadalmat megszervezni.

Ezért van nagy szájuk a Tölgyesi féle politológusoknak, noha ők a legnagyobb hazugok.

sőőtnagyonis 2016.12.12. 11:24:07

@maxval bircaman BircaHang szerk:
Ezt a "korrekt viszonyt"megélte a családom köszi. Medvepásztornak menjenek akik oda vágynak.

sőőtnagyonis 2016.12.12. 11:50:13

@Jakab.gipsz: "Orbán azért ügyetlenkedik mert csak vonakodva hajthatja végre a brüsszeli politbüró utasításait. "
Osztan az nem a baj, hogy az orosz iga lerázhatatlan lesz? Azt Putyin már az ölelésekor le írta a fenségednek, hogy akkor is ki kell fizetned mindent, ha szart sem építenek ide!
A bolgárok most perkálják le a GDP 3%-át a Roszatomnak!
Te nagy kerítő lehetsz Gipszes Jakab!
Azt tudod, hogy egy kísérleti reaktor épül ide?
Szerinted Orbánék elfogják tapsolni az összes pénzt vagy nem?
Téged nem érdekel hogy kell-e Geger-Müller számláló minden háztartásba?
Nem, mert nem itt élsz!
Gyuri bá nektek csak azért szitok szó, mert egy kicsit több esze van mint nektek. Nem a Tipp-mixen nyeri a lóvácskát, és nem is a Quaestoron, mint az pénzügyi analfabéták.

C. Lee Boss 2016.12.12. 11:50:53

Ha egy hajón a kapitány mindenkit az egyik oldalra állít, akkor a hajó felborul... a(z) (orosz) medve meg szépen, egyenként kihalássza az utasokat! Főleg, ha azok egymás torkának esnek.... akkor tessék majd brüsszelezni meg sorosozni! Az Eu lehetőséget adott a békés nemzetegyesítésre, a köpcös létrehozta a V4-et, kizárva ezzel a romániai magyarokat. Most ott kampányol. Ez mátr a haldokló páva tánca... no rip!

$pi$ 2016.12.12. 12:13:12

@sőőtnagyonis: "Nem csak a tömegeknek ígérgetés a populizmus, hanem a hazugság is!"

Ohh, értem már. Te a populizmusnak a magyarországon közkedvelt definícióját használod, azaz azokat nevezed populistáknak, akik ugyan látszólag a köz javára, a közember javára cselekszenek, a valóságban azonban csak "igérgetnek". Tehát alapjában véve egy negatív dolognak tartod a populizmust.

Tehát akkor szerinted a fidesz semmit nem tesz a közember hasznára, eszébe sem jut, csak hitegeti az embereket. Akkor viszont az adócsökkentés mi? A rezsicsökkentés mi? A nyugdíjemelés, a tanárok fizetésének emelése, az egészségügy fizetésemelése mi? Az, hogy megemgedték az otthoni pálinkafőzést az is csak hitegetése a közembereknek?

Én azt gondolom, hogy a fidesz tesz is a kisemberekért. Nyilván tehetne többet is, meg lehet vele vitatkozni, hogy miért így, miért nem úgy, de az, hogy csak "igérgetés" az nyilván nem igaz, nem?

Amúgy szerintem a populista politika azt jelenti, hogy a közember érdekében politizál valaki. Az, hogy "és közben titokban nem is" nem tartozik a populizmus definíciához, de nyilván vannak akik ezzel nem értenek egyet.

De gondolj bele, a szocialista politika sem az jelenti, hogy szociálisan érzékeny politikát fojtat "és közben elk.rja". :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 12:25:37

@Jakab.gipsz: A filantróp Soros önzetlenül segítette, segíti a magyar demokrácia kialakulását. Nincs anál szánalmasabb, mikor hála helyett támadják.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 12:31:17

@midnight coder: "Az EU gazdasága évtizedek óta stagnál."

Bár ez hülyeség, annyiban igazad van, hogy a fejlődés lehetne gyorsabb. Kétsebességes EU kell, ahol a magoszágok megalakítják az Egyesült Európai Országokat, az ebben résztvenni nem akaró nacionalista, soviniszta, múltszázadban ragadt lamaradó országok meg a Közös Piac előnyeit élvezik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 12:35:08

@Ravasz Figyelmeztetés: "kérd számon a Medgyessy-Gyurcsány-duón"

Már számonkértem, elzavartuk őket.

Jelzem, 2010 rég elmúlt, 2016-ban már az orbánon kérd számon a 2010 óta történt gyalázatos gazdasági lecsúszást, a kórházi fertőzésben meghalt ezrek életét, azt, hogy 20%-al csökkent 2010 óta az átlagbőr a szlovákokhoz képest, stb., stb...

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.12. 12:44:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Lóf@szt önzetlenül.
Soros Gyuri listázza a megbízható EU-s politikusokat az EP-ben is.
Cirka 3-4 ország devizáját döntötte be eddig "önzetlenül", amin milliárdokat kaszált.
A Norvég pénzek több ezer milliárdja felett a teljes Kelet-Európa blokkban ő rendelekezik.
Jelenleg a közösségi médiák feletti polititkai befolyásolást kutatja álcivil szerveuzeteivel.
Legalábbis eddig enyi derült ki a nyulvánsosságra került belső levelezéséből.

Soros minden kormányban próbál minnél nagyobb befolyást kialakítani.
A ballib hazaárulók teljes mértékben kiszolgálták Soros igényeit.
Ahogyan Clinton is Amrikában (ahogyan az Clinton kiszivárgott levelezéséből kiderült).

A ballib véleménydiktatúra, és kulturkapf irányítója itt az országban Soros Gyuri és a mögögtte álló pénzügyi körök.
Akik a magadfajta szánlmas ballib bérkommentelőket is fizetik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 12:45:39

@$pi$: "Én azt gondolom, hogy a fidesz tesz is a kisemberekért."

Nem pontos.

A fidesz tesz is a kisemberekre.

nemecsekerno_007 2016.12.12. 12:47:41

Elméletek gyártása. Kádár értelmisége csak ehhez ért.

És ebből akarnának itt néhányan tudásalapú gazdaságot. Muhahahahaha....

$pi$ 2016.12.12. 12:50:35

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "hogy 20%-al csökkent 2010 óta az átlagbőr a szlovákokhoz képest"

előtte annyi volt mint a szlovák? :D honnan vetted ezt a 20%-ot?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 12:51:58

@Ballib cenzúrázók réme 19: "A Norvég pénzek több ezer milliárdja felett a teljes Kelet-Európa blokkban ő rendelekezik."

:))

Szia! Mindig örülök, ha olvaslak. Csak agyald azt a fasz @Ballib cenzúrázók réme 18: -at, megérdemi az idiótája!

$pi$ 2016.12.12. 12:53:02

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "A fidesz tesz is a kisemberekre. "

Hát igen. Be jó is lenne, ha végre megint lehetne hetente gázáremelés... az kell a kisembereknek. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 12:53:23

@$pi$: 2010-ben 6%-al voltunk lejjebb, 2015-ben 25%-kal, most nyilván már közeledünk a mínusz 30%-hoz. :(

Bobby Newmark 2016.12.12. 12:55:19

@maxval bircaman BircaHang szerk: Most a Fidesz fosztja ki, de két nagyságrenddel durvábban és alaposabban. Sokkal jobb, faszfejkém, tapsikolj csak hozzá.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 12:55:32

@$pi$: "hetente gázáremelés..."

Vagy gázár csökkentés, ahogy a vilégpiaci árak alakulnak. Sajnos a rezsi"csökkentés" magasan tartja a gázárat, pedig a világpiaci ár drasztikusan csökkent. orbánnál panaszkodj!

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.12. 13:02:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/soros-behalozta-a-civileket-1249601
Nemcsak Magyarországon, hanem a többi közép- és kelet-európai országban is az Egyesült Államok, illetve Soros György spekuláns pénzelte, alapította a norvég „civil” pénzek szétosztását felügyelő szervezeteket
..
Romániában például a Román Ökotárs Alapítvány az egyik pénzosztó, melynek a magyar Ökotársból ismert volt LMP-s politikus, Foltányi Zsuzsa is tagja. A másik pénzosztó szervezet a Civil Társadalom Fejlesztési Alapítvány, amelynek vezetője, Catalin R. Cretu,korábban a New York-i és a Columbia Egyetemen tanult, és a HSBC Bank USA-nál töltött be vezető pozíciót. Lengyelországban a Soros György által 1988-ban alapított Báthory István Alapítvány osztja a norvég „civil” pénzeket. Észtországban a Nyílt Észt Alapítvány felügyeli a támogatások megfelelő kezekbe juttatását, ezt a szervezetet is Soros hozta létre 1990-ben, és része az amerikai spekulánshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának.

$pi$ 2016.12.12. 13:04:03

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "Vagy gázár csökkentés, ahogy a vilégpiaci árak alakulnak."

Tényleg? A gyurcsány mikor is csökkentette a gázárat? :D

Jakab.gipsz 2016.12.12. 13:06:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Soros Gyuri magyar ország jó tevője mondod te, ha-ha-ha.
Nem hallottad akkor Jancsi és Juliska meséjét, irány az óvoda.
A vasorrú bába is jó volt a szegény árva gyerekekhez.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 13:11:00

@$pi$: "A gyurcsány mikor is csökkentette a gázárat?"

A világpiaci árat emlékeim szerint nem a gyurcsányi határozta meg.

Az a végzetes bűne volt, hogy a magánkézbe adott monopolszolgáltatóknak 8% garantált profitot adott. Azok meg mégtöbb pénzt talicskáztak ki szerződésekkel az országból. El is zavartuk, bár a többség nem ezt rótta fel bűnéül.

Emútnyócévezni hat év után már óóóólyan kíííínos, nem érzed? :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 13:12:13

@Jakab.gipsz: "Soros Gyuri magyar ország jót evője"

:))

Önzetlen jótevője.

Bobby Newmark 2016.12.12. 13:41:58

@csentecsa: Téged is, csak te élvezed.

$pi$ 2016.12.12. 13:46:25

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "A világpiaci árat emlékeim szerint nem a gyurcsányi határozta meg."

Hát tényleg, te nagyon okos vagy. Ki a franc mondta, hogy a a gyurcsány határozta meg? Ez valami kifogás? Mert viccnek gyenge lett volna. :D

"Emútnyócévezni hat év után már óóóólyan kíííínos, nem érzed? :))"

Nem én hoztam fel öregem.

"Sajnos a rezsi"csökkentés" magasan tartja a gázárat, pedig a világpiaci ár drasztikusan csökkent. "

Azám, régebben európában élenjártunk a gázárban, most az egyik legolcsóbb a gázár, de majd biztos elmegyek orbánhoz panaszkodni, ugye?

Tisztelt miniszterelnök Úr!

Jelenleg az egyik legolcsóbb a gáz ára nálunk, ha összehasonlítjuk a többi európai országgal. Namost ez szép, meg jó, meg minden, de nekem nem jön be. Igazából azt szeretném, ha megint többet fizethetnék mint a csehek, a szlovákok, a lengyelek, az egyes nyugat európai országokat nem is említve. Sőt, azt szeretném, ha megint az a gyurcsányi mondaná meg mennyi legyen a géz ára, azzal mindannyian elégedettek voltunk. Sok pénzünk van, német árszínvonalat akarunk megint, ez az óccsóság felbosszant minket!

Tisztelettel:
cím a kiadónál

:D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 14:12:14

@$pi$: "az egyik legolcsóbb a gázár"

Ja, a német fizetésekhez képest?

"A világpiacon a gázárak alakulása engedné, hogy ismét csökkenjenek a lakossági tarifák, elhozva ezzel az újabb rezsicsökkentést. A kormány most nem ezt szeretné."

www.origo.hu/gazdasag/20160406-gazar-egyetemes-szolgaltatas-foldgaz.html

Ludas Feri 2016.12.12. 15:12:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: 2010-től, miután a magyarok milliói elzavarták, az álbaloldali, álliberális, áldemokrata kormányt, azóta, Magyarország a fejlődés útján... p.coldline.hu/2016/12/12/2416066-20161212-ssYwXd.jpg

Ludas Feri 2016.12.12. 15:13:32

1945-2010 közt jó sokszor bemutatták szakértelmünket, minden, őket 6alomban tartó mellett, országnak-világnak!
... Növekvő infláció, csökkenő lakossági fogyasztás.
30 százalékkal emelkedik a gáz, 10-14 százalékkal a villany ára, két százalékkal több lesz az egészségügyi hozzájárulás, négy százalékkal emelkedik az szja felső kulcsa, drágul a cigaretta és az alkohol. A középső áfakulcs 15-ről 20 százalékra nő. … NEM KELL félni, nem fog fájni. index.hu/gazdasag/magyar/nemcsomag060/

Ludas Feri 2016.12.12. 15:15:38

... Igen, igen, igen... Ha más nem is lenne ez biztos bizonyítéka a korrupciónak.
4000 milliárd forint állami pénz, - baráti üzletembereken keresztül - saját épülésükre Indonéziába. index.hu/gazdasag/magyar/ho060909/

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 15:16:30

@Ludas Feri: "azóta, Magyarország a fejlődés útján"

:))

A visszafejlődés útjánt akartad mondani.

Ludas Feri 2016.12.12. 15:16:36

„hazudtunk reggel, délben, este, .. minden médiában, minden újságban”, … eredménye.
a Fidesz–KDNP 137, a közös baloldal 35, a jobbik 27 mandátumot szerezne www.origo.hu/itthon/20161206-ez-lenne-a-valasztas-vegeredmenye.html

Ludas Feri 2016.12.12. 15:17:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
... 2010-től, miután a magyarok milliói elzavarták, az álbaloldali, álliberális, áldemokrata kormányt, azóta, Magyarország a fejlődés útján...
... „éppen az ellenkező folyamat zajlik, mint a baloldal kormányzása alatt,
amikor megduplázódott a munkanélküliség, a munkaadók és a dolgozók adó terhei évről évre nőttek, a fizetések elinflálódtak”
... az adók csökkennek, a gazdaság erősödik, nő a foglalkoztatottság, és a bérek is emelkednek.
2010 óta eltelt évek „ … a nagy béremelés a munka megbecsüléséről is szól. Amíg ez a kormány lesz, addig a bérnövekedés és a munkáltatói adó csökkentése folytatódni fog” magyaridok.hu/belfold/fidesz-ez-kormany-mindig-az-adocsokkentes-partjan-volt-1231360/

Ludas Feri 2016.12.12. 15:20:38

A... szakemberek szerint, az álbaloldali, álliberális, áldemokrata kormányok által, ... 1945-2010 közt eltelt évtizedek alatt okozott károk, elmaradások pótlásához, felszámolásához, sajnos ... annyi év szükséges legalább mint amennyi alatt keletkeztek!! pics.coldline.hu/pics/2404577-20161130-L45UWJ.jpg

Ludas Feri 2016.12.12. 15:21:51

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: a sok millió magyarral együtt, azt egyáltalán nem értem, hogy miért kell az 1945-2010 közt eltelt alibi-liberális-baloldali kormányok évtizedek után a felzárkóztatással foglalkozni!!! pics.coldline.hu/pics/2401842-20161128-npmalL.jpg

Bobby Newmark 2016.12.12. 15:24:53

@Ludas Feri: Főleg, ha az ellenkező irányba, vissza a gulyáskommunizmusba menetelünk rendületlenül, mint az elmúlt hat év során. Ami akkor ezek szerint további 12 évvel tolta azt, hogy itt valaha normális ország lesz.

Bobby Newmark 2016.12.12. 15:25:36

@Ludas Feri: Ha ezt a sok lózungot beszopod, akkor te is a probléma része vagy.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 15:26:36

@Ludas Feri: "1945-2010 közt eltelt alibi-liberális-baloldali kormányok"

Bár messze nem lopott ennyit, de nem nevezném baloldalinak az 1998 és 2002 között hatalmon lévő orbán kormányt. Az Antal kormányt se. A 45 utáni első kormányt se.

A többi állításod is hasonló lököttség.

pamut 2016.12.12. 16:10:50

@midnight coder:
ja, 2009-re, az elmúlt 80 év legnagyobb világválságának évében már felment, 4-re, hát ez kurva jó.

a helyzet az hogy a magyar történelemben olyan brutális pénzeső soha nem hullott Mo.-ra mint az elmúlt pár évben, ami egyszeri, kivételes lehetőség lett volna legalább egy részleges felzárkózásra, az egészségügy-oktatás rendberakására, a gazdaság okos támogatására, stb., stb.
beszélhetsz félre a végtelenségig, és fogsz is, de történelmi bűn, sőt hazaárulás volt ezt a pénzt elherdálnotok/ellopnotok. Mo. kb egyetlen érdemi esélyét játszottátok el, és loptátok szét magatokat. Ilyen esély lehet nem lesz újabb ezer évig, de a mi életünkben tuti nem, és most is hamarosan el fog zárulni az aranycsap. gratulálok bazdmeg....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 16:31:33

@midnight coder: "különféle infrastrukturális beruházásra költjük (lásd térefelújítások) az a büdös életben nem jön vissza. Lehet hogy nagyon szép lett a Széll Kálmán tér, vagy a Ferenciek tere (én mondjuk ezt nem mondanám), de ettől egy kurva forinttal nem lesz több a GDP jövőre."

Pontosan. Ezért a szépészeti beruházásokra csak egy töredékét kellett volna költeni. Mondjuk a Moszkva térre pont kellett volna, nem így, és nem ennyit, és nem ennyit ellopni belőle.

A közműveket, utakat, közlekedéstt, kötött pályás közlekedést kellett volna fejleszteni, hogy a dolgozók ne töltsék a fél életüket a vonaton. Ehhez képest Vác felé 5 (!!!) perccel csökkent a menetidő.

"maszek cégek támogatása - na ez viszont ugyebár a korrupció melegágya"

Nyugi, az infrastruktúrális beruházásra szánt pénz nagy részét is ellopták a fijjúg.

sőőtnagyonis 2016.12.12. 17:36:49

@$pi$: itt a júdás pénz a populizmus, és a két három millió nyomorgó leírása. Nem sorolom, ezt te soha nem AKAROD megérteni, nem itt élsz ezek között, ezért lesajnálod őket. Nincs miről vitatkozni. Neked másra kell éberen figyelned, hogy ez a fejőstehén állam néktek tejeljen.

sőőtnagyonis 2016.12.12. 18:09:02

@$pi$:" - Papa, papa, megragasztottam a kisautómat!
- Az semmi fiam, mi tegnap a haverokkal részegen az egész szobát ledaráltuk!
- ???"
Ez nagyon király, csak volt még öt szoba ami maradt azt meg a csókosok.Számoljam segítsek? Veled uram, mert egyedül nem megy.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 19:05:27

@Ludas Feri: "az adók csökkennek"

uniós szinten a középmezőny tetején vagyunk, viszont a régióban bőven Magyarországon a legmagasabb az adóteher.

index.hu/mindekozben/poszt/2016/12/11/szenne_vagyunk_adoztatva_a_regio_orszagaihoz_kepest/

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.13. 09:16:29

@nu pagagyí:

A civilekkel nincs gond, az álcivilekkel annál inkább.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.13. 09:17:53

@Bobby Newmark:

A mostani kormányzat munkája hosszú távon helyes, ez a lényeg. Nem az, hogy most is virágzik a korrupció,

Bobby Newmark 2016.12.13. 16:59:46

@maxval bircaman BircaHang szerk: Mi, az, hogy a korábban SOHA nem látott mértékű lopás mellett lerohad az egészségügy meg az oktatás, az neked hosszú távon helyes?

Ja, nyilván azt leszarod, te úgyis bolgár kórházban fogsz megdögleni.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.13. 18:57:12

@Bobby Newmark:

Nincs ilyen összefüggés. Próbáld a dolgokat kicsit pártfüggetlenebből nézni, magasabb összefüggésből.

Bobby Newmark 2016.12.14. 09:43:15

@maxval bircaman BircaHang szerk: Teljesen pártfüggetlenül nézem a dolgot. MSZP is szarrá lopta magát, de a Fidesz durvábban csinálja, és mindkettő lámpavasra való egytől egyig. Meg akkor már ne maradjon ki az MDF, SZDSZ se.

Ennek ellenére amit leírtam, tény. A zsebek tömködése elsődleges cél, a második a haverok zsebeinek tömködése, a harmadik meg az, hogy ez lehetőleg ne derüljön ki.
Az ország érdekei nincsenek a listán, nem is voltak soha.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.14. 21:32:51

@Bobby Newmark:

Az igazi zsebtömködést nem a ballibek vagy a Fidesz csinálja, hanem a nyugat,
süti beállítások módosítása