Tudjuk jól, hogy az Egyesült Államok nem gondolkodik túl sokat, ha a terrorizmusról van szó – ütnek-vágnak, drónnal bombáznak és akármennyire is próbálkoztak, csak nem zárták be a quantamói börtönt. Ez az Egyesült Államok igencsak kiakadt, mert november végén a magyar bíróság nem igazán fair eljárásban 10 év fegyházra ítélt egy szír férfit, aki a röszkei határon megdobálta a rendőröket téglával. (Többször is írtunk róla, hogy a fideszes és a jobbikos politikusok, akik hasonlót műveltek, most is boldogan mászkálnak szabadon.)
Az amerikai külügyminisztérium tehát közleményt adott ki a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Magyarországon tíz év fegyházbüntetése ítélt szír férfi ügyében. A közleményben „aggodalmukat fejezik ki Ahmed H. elítélése miatt”.
A Szegedi Törvényszék
- múlt szerdán,
- első fokon
- a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése
- és állami szerv kényszerítése céljából,
- személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében
mondta ki bűnösnek a szír férfit. Elítélték a szüleit is. A történet már csak azért is felháborító, mert a bíróság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a férfi muszlim (felekezeti megkülönböztetés), csak a rendőröket hallgatta meg tanúként – általában az egész sztori olyan volt, mintha az ötvenes évek egyik rákosista koncepciós perén jártunk volna.
Egyáltalán nem érvényesült a jog előtti egyenlőség elve, Ahmed A.-t és perét is egyértelműen a Fidesz belpolitikai céljainak megfelelően ítélték el.
Még sosem feküdt ennyire le a magyar bíróság egy párt, a Fidesz belpolitikai érdekeinek.
Ugyanez tűnt fel az amerikaiaknak is: az amerikai külügyi közleményben sürgette a magyar kormányt, hogy "független civil társadalmi csoportok bevonásával átlátható vizsgálatot folytasson" a Röszkénél történtek ügyében és vizsgálja meg még egyszer Ahmed H. és a hozzá hasonlóan elítéltek ügyét.
Vagyis, az amerikaiak is ugyanarra jutottak, mint bárki más, aki átnézi a periratokat: az egész történet bűzlik a politikai nyomástól és a jogszerűtlenségtől.
A másik tanulsága a történetnek is elég cifra: az amerikaiak is ráéreztek, hogy Magyarországon megszűnőben a jogbiztonság és a jogállam. Mert ma "még csak" egy szír ember és családja életét vágják gallyra a kicsinyes politikai céljaikért, de holnap ki következik?
A magyar oldal egy dél-amerikai banánköztársaság stílusában válaszolt, kivételesen nem Szíjjártót tolták előre, hanem az Igazságügyminisztériumot meg a megmondóember Deutsch Tamást; közölték, hogy Magyarországon a bíróságok függetlenek, így a kormánynak nincs és nem is lehet beleszólása a bírósági ítéletek meghozatalába.
A washingtoni külügyminisztérium által idézett bírói döntés elsőfokú, nem jogerős ítélet - írták. Hozzátették: Magyarország alaptörvénye előírja a bírósági eljárásokkal kapcsolatban a tisztességes eljárás követelményét.
Korábban a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke, Menczer Tamás felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma magyar bírósági ítéleteket kommentál.
Hogy a történet eléggé abszurd legyen, megszólalt az ügyben a Fidesz ügyeletes okoskája, Deutsch Tamás is. A fideszes EP-képviselő a Facebookon azt üzente az Ahmed H. ítéletét túlzónak tartó amerikai külügynek, hogy "a magyar Büntető törvénykönyv nem telefon, nem beszélünk bele".
"Azért kizárt, hogy Ahmed H. tíz évet kapott volna az USA-ban, mert ha tizedannyit csinál ott, mint amit Röszkén tett, akkor az amerikai rendőrök már rég szitává lőtték volna emberijogilag. Egyébként szeretettel ajánlom az USA külügyminisztériuma figyelmébe, hogy a magyar Büntető törvénykönyv nem telefon, nem beszélünk bele! Ennyi" – írta Deutsch.
Ezek szerint Deutsch biztos ugyanezt gondolta 2006-ban, amikor Goró Oszkár, a Fielitas akkori alelnöke, Goró Oszkár megdobálta a rendőröket?
Deutsch a Twitteren is osztotta az észt: "az Ahmed H. nevű szír alak első fokon 10 év fegyházbüntetést kapott az elképesztő, agresszív röszkei őrjöngéséért. Provokatívan puhány ítélet." Az új, rendpárti Deutsch Tamás ezzel túltesz Orbán Viktor miniszterelnökön, aki csak simán jogosnak érezte a szír menedékkérőre kiszabott büntetést.