B1 blogcsalád



Révész Máriuszban riadalmat kelt, ha valaki nem fideszes

2016. október 25. - nickgrabowszki

Úgy látszik, a Fideszben valamilyen lojalitáspróba lett a vasárnapi események megítélése. Azonnali politikai fővesztés várja, aki nem, vagy nem eléggé ítéli el Orbán kifütyülését.rm.jpg

Révész Máriusz ebben kicsit ügyetlen volt, lesz még ebből baja. Mert szerinte lehet ugyan tüntetni Orbán Viktor ellen, de nem ám mindenütt.

A korábbi Orbán- és Fidesz-szóvivő, jelenlegi kormánybiztos a Magyar Nemzetnek mondta el, hogy 

Ha valakit megvernek, az kimeríti a garázdaság fogalmát, de ha valaki tudatosan más embereknek az ünneplését megzavarja, az is kimeríti ezt a tényállást.

Révész képviselő már csak tudhatja, milyen az, amikor valakit megvernek, a különbség az, hogy őt begőzölt rendőrök verték meg 2006-ban, nem megvadult orbánista nyugdíjasok, mint idén többeket, például Ungváry történészt.

De Révésznek minden verésügyi tapasztalata se elegendő ahhoz, hogy garázdaság ügyében igaza legyen. Arról ugyanis a Btk. egészen pontosan azt mondja (339 §):

Aki olyan kirívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen követik el.

Az tudható, hogy erőszakos magatartással éppen nem az ellenzéki tüntetők, hanem a fideszes nyuggerek léptek föl.

De Révészt nem a verekedők zavarták, hanem a tiltakozók.

Tehát ha valaki kifütyüli a miniszterelnököt, ha tiltakozik Orbán Viktor ellen, az - Németh Szilárdhoz hasonlóan - Révész Máriuszban is riadalmat kelt.

Megbotránkoztatja, ha valaki nem fideszes.

Ellenzékinek lenni kirívóan közösségellenes.

Révész szerint ez nem így van. Mert ő demokrata. Egyáltalán nem tiltaná be az ellenzéket. Sőt. Nem is lehetetlenítené el. Legfeljebb egy kicsit korlátozná:

Mindenkinek joga van véleménynyilvánításra, és erre nem került volna sor, ha a Kossuth tér egy elkülönített részén fütyültek volna.

A Kossuth tér elkülönített részén.

A legjobb volna persze, ha mindenki otthon, a négy fal között csinálná ezt az ellenzékesdit, és megbotránkoztató, riadalmat keltő, kirívóan közösségellenes tevékenységével egyáltalán nem akadályozná a hatalom zavartan gyakorlását.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8711836751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.