B1 blogcsalád



Mészáros Lőrinc azt mondja, nem Orbán Viktornak, hanem saját magának köszönheti a villámgyors meggazdagodását

2016. október 22. - nickgrabowszki

Orbán Viktor láthatólag még mindig nem döntötte el, mennyire tartsa magához közel, a Népszabadság kiadóját, Mészáros Lőrinc ezért adhatott kitérő választ az ezt firtató kérdésre a Hír TV-nek.meszaros-lorinc-es-orban-viktor.jpg

Mészáros cége, az Opimus Press mellett ezek szerint tovább is szóba jöhető vevőjelölt az áttételesen ehhez kötődő Duna Aszfalt (mint tradicionális médiabefektető), illetve esetleg a Habony-féle MGM is. (A lehetőségekről és a miértekről itt írtunk korábban.)

Arra viszont kötelezhette a miniszterelnök a felcsúti polgármestert, hogy a nyilvánosság előtt álljon ki magáért, és ezért adott egyáltalán interjút. Hasonlóra, ti. hogy orbáni utasításra nyilvánosan próbálták magukat megvédeni, láttunk már példát Matolcsy, Rogán vagy Schmitt Pál esetében is.

Mészáros a következő állításokat tette:

  • A Népszabadság felfüggesztését a rendszerváltozás végének tekinti.
  • A nulláról kezdték, de pályázaton csak az nyer, aki pályázik, és ők pályáztak.
  • Néhány éve azt sem gondolta volna, hogy szállodákat vesz, ezért semmit sem zár ki.
  • Azt sem, hogy megvenné a Népszabadságot is kiadó céget.
  • Elismerte, hogy övé az egerszalóki Saliris és a balatonalmádi Ramada is.
  • Számára semmi sem elképzelhetetlen.
  • Ha az embernek pénze van, bármit megvehet.
  • De még így sem elégedett, mert nem mindenütt tudtak nyerni, ahol pályáztak.
  • Szerinte jobban élünk, és nem csak Mészáros él jobban, hanem az egész országban az emberek jobban élnek.

Valamint tagadta, hogy Orbán strómanja lenne:

Ez egy butaság. Ez egy butaság. Nézze, amit elértem, azt magam tettem, magam dolgoztam, illetve a körülöttem lévő embereim, akik hosszú évek óta értem dolgoznak.

Ezekkel tulajdonképpen elismerte, hogy

a Népszabadság bezárása mégiscsak politikai ügy.

Hiszen ha csak gazdasági okai volnának, akkor egyszerűen nem lehetne a rendszerváltás - úgyis mint meghatározó politikai esemény - végének tekinteni.

Továbbá azt is, az is, hogy

  1. nem ő dönt arról, hogy ajánlatot tesz-e a Népszabadságot is kiadó cégért.
  2. Mint ahogy arról se ő döntött, hogy beszáll a turizmusba.
  3. Valamint, hogy áttekinthetetlen céghálókon uralja a birodalmát.

Cáfolni ellenben nem tudja, hogy Orbán strómanja volna, csak tagadni, ami azért jelentős különbség.

Mert korábban azért azt mondta, hogy a Jóisten, a szerencse, meg Orbán Viktor személye egyaránt kellett ahhoz, hogy néhány év alatt talán számára is váratlanul meggazdagodjon.

De hol van már a Jóisten, a szerencse, meg Orbán Viktor személye?

Már csak ő van, meg az érte dolgozó emberek.

Továbbá elfelejti, hogy bár valóban csak az nyer, aki pályázik, nem mindenki nyer, aki pályázik: vannak, akik szinte mindig, mindenütt nyernek, bárhol pályáznak.

Hogy miként lehet, hogy egy nulláról induló cég, amelyik nem is ura saját döntéseinek, szinte mindenütt nyer, pedig nem a miniszterelnök álcázott vállalkozása, és mégis oda jut, hogy számára már semmi nem elképzelhetetlen, a felcsúti polgármester nem adott választ.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6711828733

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csepregi János: Magyarország az elmaradt kielégülések hazája 2016.10.23. 14:29:18

Itthon a nagy történelmi katarzisok sok évszázada rendre elmaradnak. A megújulás, a rosszabbnál rosszabb rendszerek szétverésére tett kísérletek után újra meg újra visszaszivárog a mocsok, a közöny, az elvtelen megalkuvás a mindennapokba, jobb soha n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T.Jani 2016.10.22. 10:36:53

De azért jó az ha az Állami tendereken nyer valaki, nálunk Lázár egy Jobbikosnak a vagyonát is elkobozta miután drágának találta a városban épített sportcsarnokot mélygarázzsal 650 millióért.
Aztán épült másik mélygarázs csarnok nélkül 750 millióért.
Bezzeg most elkezdik az elkerülőt (ami jó), de kilométerenként 3 milliárdért, vajon ki csinálja??

NemodaBuda 2016.10.22. 11:10:06

Annyit mondanék mindehhez, hogy az első nagyobb hitelt már nem kaphatta volna meg ez a dicső selfmade ! Mióta a bankok hitelbírálatot végeznek, ekkora hibát még nem követtek el ! Persze, azóta megy ez, hiszen akkor sem ütött senki a bank kicsi kezére, fizetik a betétesek ! Amikor egy kicsi, tapasztalatlan és tőkeszegény, mégis kft formában működő szervezet bekap egy nála sokkal nagyobb, tőkeigényes, partnerigényes és a politikának kiszolgáltatott témát - akkor ott korrupció van, és senki se próbálja meg ennek az ellenkezőjét beadni nekünk !

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.22. 12:17:19

Ez az ember egy ösztönös zseni! Igaz, hogy azt se tudja, miket írtak a nevére.

toportyánzsóti 2016.10.23. 08:39:47

Narancselit egyetlen szava sem állja ki a legcsekélyebb kontrollt sem,berlusca recept a média ellopása megvásárlása,hazugságaikkal elárasztása.

pamut 2016.10.23. 10:30:15

Na hogy gyalázza meg a neokomcsi maffiakormány a magyarokat?

Így:
444.hu/2016/10/23/ader-janos-1956-alkalmabol-eloleptette-a-volt-iiiii-es-operativ-tisztet-tasnadi-laszlo-rendeszeti-allamtitkart

Áder János 1956 évfordulója alkalmából a kormány előterjesztésére előléptette a volt III/II-es operatív tisztet, Tasnádi László rendészeti államtitkárt

Még csak nem is titkolják "október 23-a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének 60., valamint a köztársaság kikiáltásának 27. évfordulója alkalmából" csinálják, hogy senkinek ne legyen kétsége hogy egyenesen köpik-csulázzák szembe a magyarságot.

Összenőttek a régi komcsik az újkomcsikkal és egymást tüntetgetik ki....

Izo 2016.10.23. 10:37:46

Esetleg azért is gondolkodóba estek, mert az olaj lenne a tűzre, ha most Lőrinc barát megvenné. Gondolom, a cél nem változott, csak a módszeren kell változtatni, esetleg csak várni egy kicsit.
A parancsra magukat megvédők listájához hozzátenném Lázár Jánost is. Neki az "annyit is ér" mondóka után KELLETT megvédenie magát.

1ghost 2016.10.23. 11:10:23

Belehazudnak a szemünkbe a tolvaj, korrupt fideszesek!

A fidesz ma már semmivel sem több, mint ócska, jellemtelen, hazug emberek gyülekezete.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.10.23. 12:42:31

Kedves Fideszesek! Ha már mindent annyira elhisztek és tudtok, írjátok már le nekem csak egyetlen egy másik gázszerelő nevét, aki ilyen gazdag lett. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy magyar legyen, lehet bárhonnan a világból.

Netuddki. 2016.10.23. 12:43:43

Ha az orbán haverja nem lett volna mini szterelnök, még mindig gázt szerelne csuton...

monddazigazatmar 2016.10.23. 12:44:42

Na mi van? Kettő ballib még hiányzik, ahhoz hogy az ellenzék teljes létszámban jelen legyen. Kimentek füttyögni, vagy még másnaposak?

BiG74 Bodri 2016.10.23. 12:46:31

Mészáros hazudik, bele az arcunkba. Mondjuk nemsokára már ennek sem fogja érezni a kényszerét.

monddazigazatmar 2016.10.23. 12:47:57

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Annyira volt gázszerelő mint amennyire Steve Jobs számítógépszerelő.

morpho 2016.10.23. 12:53:27

@monddazigazatmar:

Hanem mi volt? Tőzsdecápa?

morpho 2016.10.23. 12:57:29

@monddazigazatmar:

Ja és Steve Jobs azért el tudott kettőig számolni...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.10.23. 13:02:46

@monddazigazatmar: Ha nem gázszerelő volt, akkor mi? Milyen iskolai végzettséget titkolt el?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.10.23. 13:05:25

@monddazigazatmar: Remélem, hogy a hasonlatod csak merő véletlen, s nem akarod Steve Jobs-al egy szintre emelni ezt a bunkót!

monddazigazatmar 2016.10.23. 13:05:36

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Volt egy gázszereléssel foglalkozó cége, ami egy csomó faluban bekötötte a gázt, meg lakóparkoknak a komplett gázbekötését csinálták.
Milyen iskolai végzettséget? Nem tudom. Mondjuk Bill gatesnek is sima értettségije van, ugye?

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.10.23. 13:07:21

@monddazigazatmar:

na nézd már, megjött az első fideszes állatja! Aztán hogy hogy ilyen magányos vagy? Tán az elvtársaid már fáradnak attól, hogy minden nap minden fideszes mocsok áradatára csak az unalomig ismert lipsizést meg sorosozást kell benyomniuk?

Vagy nem is fáradnak hanem baromira szégyellik, hogy minden nap be kell mutatniuk, hogy orbán diktátor elmebetegjei?

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.10.23. 13:09:17

@monddazigazatmar:

Bill Gates egyetemre járt te fideszes analfabétája, és az egyetemet azért hagyta ott hogy a piacgazdaságban ÖNERÖBÖL felépítsen egy céget.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.10.23. 13:13:01

@monddazigazatmar: Amennyiben ezt komolyan is gondolod, csak sajnálni tudlak, te birka.

monddazigazatmar 2016.10.23. 13:13:50

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:
Tehát akkor nem végezte el, ugye? Akkor marad a képzettségénél, hogy gimnáziumi érettségi.
Ha jól tudom Jobs sem végezte el, de ha igen, akkor is valami művészeti iskolába járt, szóval hogy jött a bölcsész ahhoz, hogy számítógépeket gyártson.

monddazigazatmar 2016.10.23. 13:16:32

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Igen, gondolom, hogy cáfolni nem tudsz akkor nekiállsz sajnálni.

Borzasztóan sötét népség a baloldali. Annyira lenézitek az embereket, hogy az valami egészen hihetetlen. Folyamatosan túltoljátok a hülyeséget, aztán pislogtok.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.10.23. 13:19:46

@monddazigazatmar: Tudod mit! Nevezzél csak baloldalinak. Nem kívánok a birkákkal azonosulni, még véletlenül sem.
Mellékesen mit cáfoljak a marhaságaidon?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.10.23. 13:26:24

@monddazigazatmar: Ha már annyira a cáfolat hiányáról beszélsz, s fenntartod a hasonlatot, ugyan áruld már el, hogy mi volt az a számítógéphez hasonlítható találmánya a gázszerelőnknek, ami sokszoros milliárdossá tette? Azután talán már lesz mit elismeri, vagy cáfolni is.

morpho 2016.10.23. 13:29:10

@monddazigazatmar:

Hogy jön ide a baloldal te seggfej? Mészáros Lőrinc egy ordas nagy bunkó, kilóg a kombájnkulcs a szájából. Ezt bírod Jobs és Gates nevével együtt említeni? Akik az Applet és a Microsoftot rakták össze, akik a világ legkeményebb versenyében Windost és Mac-et csináltak? Te beteg vagy ember! Ez eddig a narancskullancs terelések csúcspontja. Neked miért jó Pénztáros Lőrincet védeni? Téged is rajta keresztül fizetnek mi?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.10.23. 13:34:49

@ nickgrabowszki :
Én elhiszem neki!
A MESTER kb 6 éve, két konvektor javítás között, sűrű káromkodások közepette, a földön guggolva szedi össze a szerszámait.
A legjobb barátja buherált konvektorát igyekszik szikráztatni, miközben az egyik kezével rátenyerel a gyújtó trafóra.
Miközben a trafó jól megrázza a hely szellemének spirituális érájával együtt, elbódul, s lázálmot lát:
- Mán tudom, hogy gyengén muzsikáló cégecskémet, hogy húzom ki a szarból!
Földbírtokos, építőipari nagyvállalkozó, szállodalánc tulajdonos, földből vizet fakasztó nagykereskedő és médijamogul leszek!
A földön fekvő dűzni mesterbe belerúg a legjobb szotyiköpős barátja:
- Te, Lőrinc! Beszédem van veled!
Azóta eltelt hat év!

monddazigazatmar 2016.10.23. 13:43:51

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Tehát csak az gazdagodhat meg aki feltalál valamit. Értem.

Van egy ember, aki alapít egy gázszereléssel foglalkozó vállakozást. A fél megyének ez a cég csinálja a bekötést. Ezután a ballib médiában "egyszerű gázszerelő" a titulusa.
Ok. Akkor a Pintér művekes Pintér egyszerű esztergályos, Jobs egyszerű kalligráfus, Gates pedig egy sima érettségizett akárki.

Tessék, itt van rögtön felettem az okos "villamos alóli kacaj nem mindig őszinte" hozzászólása. A konvektorszerelő Lőrincről.

monddazigazatmar 2016.10.23. 13:48:30

@morpho:
Nem védem. Csak nem csípem amikor hazudtok.
Mellesleg a nép sem nagyon szereti, azért vagytok 2-3 százalékon.
De egyszerűen hülyék vagytok ahhoz, hogy felfogjátok, és felnőttként kezeljétek az embereket.
Nem, azt nem lehet mondani, hogy fideszközeli, stróman, vagy ilyesmi. Az nem elég durva, ugye? És szépen elkezdtek hazudni, hogy két konvektorszerelés közben meggazdagodott.

morpho 2016.10.23. 13:49:47

@monddazigazatmar:

Te elhiszed amit ideírtál? Tényleg elhiszed?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.10.23. 14:00:49

A pofátlanság netovábbja egyébként, hogy ezt a végtelenül ostoba tepsiképű gázszerelőt használja Viktor strómannak. De komolyan, muszáj volt pont ilyen pofát választani? Persze az alap probléma a mértéktelen lopás, de ezt még tetézni is kellett?

Türelmes nép ez...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.10.23. 14:02:35

@monddazigazatmar: Nektek az is a munkakörötök része, hogy a Lőrincet is védjétek? Aztakurva...

Szabványok 2016.10.23. 14:16:57

@monddazigazatmar: Steve Jobs egy okos ember volt, zseniális és egyedi ötletekkel, kitartással. Ő saját magának köszönheti, hogy oda jutott, ahová.
De tedd Steve Jobs képe mellé ennek a zsírdisznónak a fotóját! IQ és a sötétség.

Szabványok 2016.10.23. 14:19:18

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Sőt, időként egymilliárdnyi osztalékról is elfeledkezik. Micsoda ösztönös pénzügyi zseni lehet, hogy oda sem kell figyelnie és dőlnek a milliárdok.

Melee 2016.10.23. 14:42:25

Egy szó mint száz, minden gáz-, víz- és villanyszerelő hülye, amelyik nem olyan gazdag mint ő.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.10.23. 14:48:21

@monddazigazatmar: Erőlködjél csak haver, hiszen ezért kapod a fizetésed.

Netuddki. 2016.10.23. 14:54:03

@monddazigazatmar: Ennél szánalmasabb szerintem nincs is amikor a "milliárdos osztalék" mé?szaros?lőrinc? csuti ganét jössz ide védeni. MIÉRT bazmeg? Még csak nem is fideszes!
Csak nem azér' mer' soha nem tudott volna összekaparni közberuházásokból ekkora vagyont ha nem az orbán haverja lenne? Ezek szerint betalált, ha úgy érzik a közismert fidesztrollok meg kell védeni. Vagy csak központilag kiadták nekik a feladatot. Rohadjon meg az összes tolvaj, fasszopó nyomoronc ott ahol van!

Netuddki. 2016.10.23. 15:14:47

Na, az összes fizetett fidesztrollt berendelték orbánt hallgatni a Kossuth térre...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.23. 15:15:22

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "A Szakács Kft. Németországban papírgyárakkal, a Boschnál és a Mercedes gyártóüzemén is dolgozik. Valószínűleg részt vesznek majd a kecskeméti Mercedes-gyár bővítésében is. A munkáik negyede Magyarországon, háromnegyede Németországban zajlik."

Ő nem az orbán által rázúdított állami pénzből gazdagodott meg.

2016.10.23. 17:46:31

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

"
Ő nem az orbán által rázúdított állami pénzből gazdagodott meg. "

Nem mondod, bazzeg.... a szmájli nem tűnt fel?

monddazigazatmar 2016.10.23. 19:05:59

@morpho: Melyik részét kéne elhinnem?
Hogy Mészáros nem mezei gázszerelő, aki 2 konvektor bekötése között egyszer csak milliárdos lett? Ezen sok elhinnivaló nincs, ne hívj már egyszerű kis gázszerelőnek olyan embert, akinek százmilliós a forgalma egy évben

Gérard Duchemin 2016.10.23. 19:06:09

Ha majd sokáig hangsúlyozza ez az ostoba, hogy mindent magának köszönhet, még a végén megsértődik az ő drága fasiszta (és hiú) haverja, és valami indiokkal lecsukatja. Vagy megöli.

monddazigazatmar 2016.10.23. 19:09:20

@Szabványok: Ti egyáltalán elolvassátok, hogy mit írok, vagy odáig terjed az agyatok, hogy nem azt szajkózom amit ti, és mészárosról csak szart lehet írni?
Faszikámnak már tizenöt éve százmilliós bevételű cége volt.

pamut 2016.10.23. 19:12:19

Na jól van a kurvaanyátokat.

Amit ma összehoztatok ahhoz Rákosi is tapsolna bazdmeg.

Fideszesek = hazaárulók rohadékok.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.10.23. 19:14:53

@monddazigazatmar:

szar életed van neked, hogy egyedül kell prezentálnod a tipikus fideszes mélysötét birkát. Jobb napokon legalább mind a hat törzsbirka társad kijön a 30 másodnickjével, de úgy látszik egyre kevesebb kedvük van minden nap hülyét csinálni magukból.

De ne kenődj el, Stróman Lőrinc szellemi színvonala cseppet sem múlja túl a tiedét. Csak hát őneki orbán diktátor nem troll órabért ad, hanem milliárdokat.

Ennyit is érsz a fidesz maffiában!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.10.23. 19:24:02

@monddazigazatmar: "Faszikámnak már tizenöt éve százmilliós bevételű cége volt."

ja te félbolond, azzal a szépséghibával, hogy az összes megrendelése fideszes önkormányzatoktól jött.
Még az ABC-t se ismerted amikor orbán diktátor már beindította, hogy a felcsúti gázszerelőjét kell Simlicska mellett tartalékos nagydisznónak felhízlalni. Aztán Simlicska leváltása után a gászszerelő lépett elő a legnagyobb disznónak.

Rajtad meg a Stróman LVrinc csak röhög, hogy pár ezres napi díjazásért véded az ő 100 milliárdos stiklijeit. Elmebeteg vagy öcsipöcsi, nemkicsitnagyon.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.24. 08:45:46

@monddazigazatmar: "egyáltalán elolvassátok, hogy mit írok"

Csak a fideSS hazug paneljait nyomod, nem érdekes.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.10.24. 16:14:55

@monddazigazatmar: Százmilliós árbevétel, bravó. Most meg milliárdos osztalékot felejt el. Tudod egyáltalán, mi a különbség az árbevétel és az osztalék között?
süti beállítások módosítása