B1 blogcsalád



Orbán megsértődött, mert leszavazták

2016. szeptember 28. - B1blog

orban-viktor.jpg„… kettős élvezet megcsalni a csalót” – így érezhetnék magukat az európai kormányfők, hisz Orbán megmondta:

rászedtek, kicseleztek és becsaptak a miniszterelnöktársaim.

Már ha véletlenül igazat mondott volna a kedves vezető. De ez ezúttal sem sikerült neki.

Hogy is történt az a rászedés/kicselezés/becsapás? A kedves vezető szerint „késhegyig menő viták" után az Európai Tanács kétszer írásban(!) döntött úgy, hogy kvótarendszert csak önkéntes alapon lehet bevezetni.

Első körben fogadjuk el, hogy ez igaz. (Bár sajnos nem.) Ezek után - így az udvari írnokok - az Európai Bizottság mégis megindított egy ezzel ellentétes jogalkotási folyamatot, ami átment az Európai Parlamenten, és bekerült a miniszteri tanács elé, ahol azt el is fogadták minősített többséggel. Az orbáni végsóhaj: „így Magyarország egyedül nem akadályozhatta meg” az elfogadást.

(Csak halkan jegyezzük meg, ami a beszámolókban jön, az maga az önleleplező skizofrénia. Orbán eddig arról beszélt, hogy őt magát mennyire becsapták, majd a következő mondatban már:

Egyszer becsaptak minket, ha hagyjuk, hogy becsapjanak minket, akkor becsapnak még egyszer.

Dolgozik a fejedelmi többes, vagy csupán ismét egyenlőség jel került vezér és vezetett közé.)

Nehéz kigubancolni az orbáni gondolatot: most akkor az Európai Tanácsban ülő kormányfők, esetleg az Európai Bizottság, az Európai Parlament vagy a miniszterek tanácsa helyezte folyamatba a rászedést/kicselezést/becsapást? (Ennyi fene sok európai intézményben nem könnyen találja fel magát az egyszeri magyar legény, könnyebb mindet „Brüsszelnek” hívni, oszt' jónapot.) Miniszterelnöktársai a Tanácsban tudnak rászedést végrehajtani, a Bizottságban a bürokraták cseleznek ki, a parlamentben pedig választott képviselők csapnak a be.

Segítünk hát a kedves vezetőnek helyre tenni ezt azt:

  • az Európai Tanács döntést kvótáról nem hozott - legfeljebb közös, nem jogszabály értékű állásfoglalást fogadott el a szolidaritás fontosságáról,
  • az Európai Parlamentben a legnagyobb frakcióval a jobboldali Néppárt rendelkezik, ennek képviselőcsoportjában ülnek a Fidesz politikusai is,
  • az Európai Bizottságnak kizárólag javaslattételi jogköre van, csak a parlament és a tanács közös döntése értelmében válik egy kezdeményezés jogszabállyá,
  • a miniszterek tanácsa (jelen esetben a belügyminisztereké) a tanács egy alsóbb szintű szervezete, amelyben Pintér Sándor is helyet foglal,
  • nem Magyarország volt az egyetlen – és nem is az első – amelyik nem fogadta el a jelenleg hatályos, kötelező kvótáról szóló javaslatot (ennek értelmében 1294 menekült kérelmét kell Magyarországnak elbírálnia),
  • Szlovákia és Magyarország megtámadta az Európai Bíróságon a jogszabályt, így az nem lépett életbe,
  • minősített többséggel fogadták el a javaslatot, vagyis a tagállamok 55 százalékának igen szavazatával, amelyek összesen az EU lakosságának 62 százalékát jelentik.

A rászedés/kicselezés/becsapás ilyen forgatókönyvéről Orbán egy 2014. október 20-i beszéde jut eszünkbe:

Egy demokráciában, egy európai demokráciában a többség akarata megkerülhetetlen tény.

Kivéve, ha az a többségi akarat nem találkozik a kedves vezető akaratával.

Mert akkor a demokratikusan megválasztott többség - hisz az EP képviselőket és a nemzeti kormányokat bizony az európai polgárok választották, ahogy Orbánt is – rögvest rászedősök/kicselezősök/becsapósok gyülekezete lesz.

Érett demokráciafelfogás, semmi kétség.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7211745339

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Országos Választási Bizottság summák 2016.09.29. 08:28:17

Egy lista, amelyre vak és világtalan román, ukrán, szlovák, szerb feliratkozhat, de leiratkozni csak úgy lehet, ha lemondsz a magyar állampolgárságodról. Szerinted normálisak ott az Országos Választási Bizottságban?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SeagalSteven (törölt) 2016.09.29. 00:10:40

kommunista

Jakab.gipsz 2016.09.29. 00:46:11

Az Egyesült államok szenátusa egy fő kivételével megszavazta a Vietnami háborút.

Na és kinek lett igaza?
H. Kissinger a tanácsadó, pedig folyton aggodalmaskodott, mi lesz akkor ha felborul a délkelet ázsiai dominó, persze béke Nobel-díjat kapott. Ma pedig tudjuk abszolult igazságtalan és felesleges háború volt.

Ha pedig a mai migráns helyzetet nézzük, a helyzet kísértetiesen hasonló, csak most nekünk kell NEM-et mondani.

biggianni 2016.09.29. 01:54:15

orbán egy ócska hazug korrupt bűnöző, aki a saját honfitársait károsítja ill. lopja meg !!!
Egy rakás kutya szarban több érték van mint ebbe a politikai hímringyóban, de felelni
fog mindenért ! Csak az ostoba sötét seggnyalóit tudja megvezetni,de a józanul gondolkodó értelmes nem megalkuvó EU polgárok átlátnak rajta és szánalommal
nézik a 150 cm-es öntelt majmot ! (bocs majmok )

gmihaly621 2016.09.29. 07:50:17

A halasztó hatály nem lezárása a kérdésnek, az már a még meg nem született ítélet lesz. Addig pedig a tárgyaláson elővezethető további bizonyítékok is kellenek, pölö ez a népszavazás, amit a bíróság mérlegelhet.

Indriq 2016.09.29. 08:11:40

@Jakab.gipsz: erről a szenátusi szavazásról tudnál linkelni valamit?

Jakab.gipsz 2016.09.29. 09:09:57

@Indriq: Sajnos nem, csak emlékezetből idéztem ezt a példát, viszont több forrás más összefüggésben is hivatkozott erre a kivételesnek tekinthető és gondolat ébresztő cselekedetre. Természetesen soha sem verték nagy dobra, a mainstream véleményformálók.

Kincse- 2016.09.29. 09:11:52

B1, te simán hazudsz, és maszatolsz.
Senki nem cáfolta meg Orbánt ezen a tanácskozáson, ahol kijelentette a megcsalást.
Tehát, mi következik ebből, hogy igazat mondott.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2016.09.29. 09:30:02

@Kincse-: Jogos az észrevétel, de hát mi mást lehet várni ezen a blogon?

biggianni 2016.09.29. 10:07:08

@Kincse-: @Madnezz: Akkor mit kerestek itt ? Mennyetek M1-et, meg TV2-t nézni
az való nektek, a hazugok meg ti vagytok, nem ez a blog ! EU szinten 100 Milliók
látják mi folyik itt de nyaljatok csak !

Medgar 2016.09.29. 10:16:25

@biggianni: Az tuti, hogy látják. Merkell pártját épp most rugdossák farba a látottak miatt....

khell 2016.09.29. 10:21:18

@biggianni: azért ha majd kihúztad a fejed a ballibbantak seggéből, esetleg olvass már el pár külföldi kommentet a témában, youtube-on, kommentelhető hirportálokon, hogy lásd mit is gondolnak azok a százmilliók a témában orbánról, a migránsokról és "brüsszelről".
Már, ha beszélsz bármilyen idegen nyelvet, bár kétlem, különben kicsit objektivebben látnád mi történik európában és erről mi a véleménye az embereknek külföldön és itthon.

biggianni 2016.09.29. 11:05:26

@Medgar: @khell: Aki nem a gazdátok valagát nyalja, nektek mind libsi,ballibsi? annyira
szánalmasan unalmasok vagytok ! Nem csak a szélsőjobbos híreket kellene nézned !
Közgazdász vagyok, ötven éves, angol felső fokon,ill. spanyol trs.sz, kicsit németül is !
Szándékosan félreértelmezitek a kvóta szavazást. Kb. arrol szavaztok hogy jót tesz e a
hóembernek a forró tea ! Közben a fostalicska K.vezíretek tovább pusztíthat,lophat míg
az ostoba bírkái eszik a koncot amit dobott nekik! Németeket,Merkelt meg ne hasonlítsd hozzánk mert ott közel 1 mill. bevándorlóról van szó! egyébként nem
értek egyet Merkellel,de ov olyanról szavaztat a hülyékkel ami nem igaz több 10
milliárdért a közpénzekből, miközben rohad minden! Velem ne személyeskedj te
kis idióta retardált fidess takony, menj bámuld a habony-vajna közp.lopott médiákat
az a te szinted, degeneráltakkal nem vitatkozom !

Medgar 2016.09.29. 11:13:55

@biggianni: Hol személyeskedtem? Egyenlőre te fröcsögsz. Kérlek vedd be a gyógyszered, vagy szólj az ápolóidnak.

biggianni 2016.09.29. 11:48:25

@Medgar: A reagálásom nem neked szólt, hanem khell-nek! a te nick-edet véletlenűl
nyomtam le! A gyógyszert bevettem (ebéd után 1 pohár finom rozé) az ápoloknak meg szóltam, szirénázó rohamkocsival elindúltak hozzád,mindjárt ott vannak !
Tudom hálás vagy,de nem kell megköszönnöd !

Medgar 2016.09.29. 11:49:40

@biggianni: A hozzászólásaid és a kéz-szem koordinációd alapján szakorvosi segítségre van szükséged.

biggianni 2016.09.29. 12:09:33

@Medgar: Gondolom te még soha nem ütöttél félre semmit Mr.tökéletes ! A szakorvosi
segítséget megkaptam mert a párom egy gyönyörű milf doktornő, reggel már
leápolt, úgy hogy nagyon lelazultam, ezért most nem érdekel a kötekedésed !
Most már elmehetsz játszani a kis kukiddal,és akadj le rólam mert nem vagy
az esetem !!! Léptem innen, a válaszodat előre off-oltam!
Jó szorakozást magaddal !!!

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.29. 12:41:55

HAHAHA

Az EUban nincs semmilyen változás a kvótával kapcsolatban, mert Junker TEGNAP megint kötelező kvótáról beszélt

hiába hazudja a DK blog naponta az ellenkezőjét

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.29. 13:36:03

@Tiszteltetem Brüsszelet: "HAHAHA
Az EUban nincs semmilyen változás a kvótával kapcsolatban"

Ez miért öröm neked? Komolyan kérdezem.

Netuddki. 2016.09.29. 14:29:05

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Na mi van te kis hazug "kitiltottak a Varánuszról" tolvaj fideszes faszkalap?

Jakab.gipsz 2016.09.29. 14:30:23

@Indriq: Egy biztos hazai forrásmunkából értesültem ezek pedig alaposan cenzúrázva voltak.

khell 2016.09.29. 14:39:21

@biggianni: elnézését, akkor egy vén hülye, gondolom gyurcsányista vagy, bár végülis mindegy, már bemutattad magad és az értelmi képességed.

Egyébként nem jobboldali újságokról, videókról volt szó, csak szimplán a migránsokról szólókról. A felsőfokú nyelvtudásoddal - te internetes szájhős - akkor végre elolvashatnád mit is gondolnak rólad és a többi ballibbant idiótáról a nyugat európai emberek, mert az tisztán látszik, hogy fogalmad sincs.

Netuddki. 2016.09.29. 14:39:24

@Jakab.gipsz: Magyarul a kubatov eligazításán hallottad. Nyehehe!

Netuddki. 2016.09.29. 14:42:34

@khell: Aki fogalmatlan az az 1 bites, ostoba orbánfarturkász. Csak szólok.

Azt hiszitek fidesztrollok, hogy ha itt a fizetett siserehad, és rászálltok valakire akkor győztök? Miben, lúzerek? Húzatok a viktor.hu-ra, senki nem kíváncsi a többi blogon a baromságaitokra, amit napestig hajtogattok!

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.29. 14:54:55

A ballib hazaárulókkal nem szabad sokat foglalkozni !
Ezek már rég eladták magukat és az országot Soros Gyurinak, és a többi szarházinak, aki az országto migráns lerajattá kívánja változtatni.

A kérdés mit sem változott:
Akarsz-e igazi original nőket erőszakoló, magukat felrobbangató, integrációra képtelen muszlimokat az arcocskádba avagy sem ?

Erre kell vasárnap válaszolni !

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.29. 14:56:56

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Ez nem a DK. Ez az MSZP házi blogja.
A DK blog a NyugatiFény, meg az EurópaKávézó.

Persze mindegyik hazudik, csak máshogy.

conchita wurst 2016.09.29. 15:28:24

@Ballib cenzúrázók réme 18: az Egyenlítő, Átlátszó meg hogy eltünt a zindexről....ki érti ezt

khell 2016.09.29. 15:59:33

@Tibi !: Ejnyi tibikém, ilyen nagyon fáj, ha néhányan ellentmondanak a ballibant hülyeségeknek? Légy erős, erre vannak a blogok, mindenki elmondhatja a véleményét és akár meg is cáfolhatja az agymosott ballibbantak elmebetegségeit.
Üdv a 21. században.

Jakab.gipsz 2016.09.29. 16:23:25

@Tibi !: Óriási tévedésben vagy még az átkosba, és a Magyarország című heti lapban, ha jól emlékszem Acél pendítette meg egy eldugott félmondatban. Jellemző módon a komcsik önmagukról mindig hazudoztak, viszont az amcsikról mindig igazat írtak. Egyébként a Szenátusi szavazások pontosan vannak dokumentálva, utána lehet nézni, talán még a Neten is.

elemes 2016.09.29. 16:43:31

...de hát mi ezzel a gond?

Orbán is azt hiszi, hogy neki van igaza, meg a poszterina is.

Innen nézve nem látszik közöttük a különbség.

biggianni 2016.09.29. 17:01:49

@khell: Megjöttem! Látom mióta leléptem azóta sem végeztél semmi hasznos tevékenységet, max: rejszoltál egyet orbán képét nézve imádattal,azután visszatértél
idehányni a szart amit kilegeltél a vezír üllepéből! Látom már nem csak velem kekeckedsz te nyomorult kis szarcsimbók! Soha nem voltam gyurcsanyista, nem kedvelem,de ő legalább szembe nézett azzal amit tettek(nem tettek) ov mikor képes erre?
A hazugságaid után a te értelmi szintedről: Amikor azt írtam hogy 100 milliok látják mi
megy itt, nem EU-ra gondoltam, hanem Mo-ra! Szövegkörnyezet tudod mi az? Olvasd újra a kommentem te "nagyon értelmes"droid! Netes szájhős az te vagy, köztudott hogy
az ilyen selejtek mint te próbálják a szaros gúnyájukat ráhúzni azokra akik nem ijedt
talpnyalók! Küld el a számod,megadom a mail címem,és szívesen meghívlak egy sörre,
már ha férfi vagy! Kiváncsi leszek hogy akkor is ekkora pofád lesz e? ha nem a rongyos
székedből böfögsz! Vasárnaponként a szigeten szoktam futni "vén" ötvenes létemre ott
is találkozhatunk! Könnyen megismersz, 190 cm vagyok,104 kg, fekete sport ruha! Majd meglátjuk ki a vén te szánalmas kis hülye,de szerintem te meg sem éled ezt a kort
annyira fruszrált és boldogtalan vagy hogy inkább ide jársz szopni csak legyen valakihez szólnod,de hidd el jobb esélyekkel indúlsz ha ismerkedni akarsz ha az emberibb oldalad mutatod,már ha még van olyan! A menekűlt ember társainkról csak
ennyit:Adja Isten hogy te és a szeretteid soha ne kerüljetek ilyen helyzetbe hogy az életetekért rohantok mindent hárahagyva! Mo-on jelenleg kb 2000 migr.van,ők is
táborban,ebből cca: 1200 embert(mondom embert) kellene integrálni,akiknek nagy
része nő és gyerek! Az orbán rezsim elől kb 700 000 életrevaló,dolgozni akaró honfitársunk menekűlt külföldre! Tudod van olyan betegség aminek az a tünete hogy
az áldozat vonzódik a tönkretevőjéhez/gyilkosához (hybristophilia) adja Isten hogy legyen időd és bölcsességed észhez térni!

Márk_Márk 2016.09.29. 17:21:16

@biggianni:
Igen, látják.
Emiatt a legnépszerűbb miniszterelnök Orbán a fél Európában.

(Sajnos. Mert bár ebben a kérdésben kétségkívül igaza van, a kormányzása tönkreteszi az országot. Abba mondjuk belegondolni is rossz, mi lett volna, ha Gyurcsány van tavaly hatalmon, meg a hozzád hasonló idióták.)

Jakab.gipsz 2016.09.29. 17:27:54

@khell: bigianni helyett, válaszra méltatlak,

Tehát csak azért mert ordenáré vagy még nincs mindenben igazad sőt. Orbánékat pontosan ugyan azokon az egyetemeken képezték ki mint Gyurcsányt, Ne gondold azt, hogy örülök annak ha Magyarország vezetői lúzerek, vesztesek, mert annak mi kisemberek isszuk meg a levét. Nekem és neked úgy mint bárki másnak nyertesekre van szükségünk, ez pedig nem úgy kezdődik, hogy majmoljuk a nyugatot és úgysem, hogy folyton másokkal példálózunk, ott milyen jól mennek a dolgok.

Hanem úgy, hogy használjuk a józan paraszti eszünket, hagymázas ideák helyett, egyszerű kérdéseket fogalmazunk meg, például miért nem nyert a sokeszű nyugat az elmúlt hetven évben egyetlen háborút sem, hol ott folyton a nyugat kezdeményezett, demokrácia exporttal, Korea, Vietnam, Afganisztán, Irak, Líbia stb. Grenada nem ér.

Továbbá miért kontra-produktív a szociológia tudománya, holott az amcsik beleadtak apait-anyait, pénzt fáradtságot nem kímélve minden lehetőséget kipróbáltak becsületükre szólva, és igyekeztek minden lehetőséget megteremteni a társadalmi felzárkóztatás érdekébe, hasztalan. A gettók újra termelődtek, Amerika is jobbat érdemel, mint ahogyan más országok is,

Tehát légy szíves ne légy ordenáré és ne hőbörögj, még akkor sem ha emberhegy vagy. Ezeket a gondokat erővel megoldani nem lehet, tudod ez észjáték, neked ez úgy sem megy.

sírjatok 2016.09.29. 17:28:42

@biggianni: 50 év alatt nem jöttél rá, hogy olvashatóbb egy szöveg, ha tördeled?

De amúgy nagyon hasznos ember vagy itt, pontosan mutatod az ellenzék színvonalát :D

sírjatok 2016.09.29. 17:30:53

@biggianni: "Vasárnaponként a szigeten szoktam futni "vén" ötvenes létemre ott
is találkozhatunk! Könnyen megismersz, 190 cm vagyok,104 kg, fekete sport ruha!"

Ha velem akarsz találkozni, az Illatos úti Pytbull gymben megtalálsz minden nap kivéve szerdán fél négytől. A "kokszost" keresd, tudni fogják.

biggianni 2016.09.29. 17:33:24

@Márk_Márk: Megérkeztél te balfasz? Melyik most a másik nick-ed? Ha nem láttad volna te kretén hogy leírtam: Nem kedvelem gyúrcsányt,akkor mi a faszért okádod
ide az Ótvaros képedből az "okosságodat" Jutalmad: nyalhatsz!

biggianni 2016.09.29. 18:06:40

@sírjatok: Nem akarok kokszosokkal randizni,ezt a szintet meghagyom neked te
"erzsébeti serif" azért biztos vagyok benne a reakciód alapján hogy
csak egy kis gyík vagy aki a monitorod mögé bújva vered a 10 cm-es kukid!
Ahol engem megtalálsz? Carlson Grace Brasilian Jiu-Jitsu Team. Hertelendy u
Az Én korosztályom már nyílván nem versenyez,jó karban levő üzletemberekből áll,de azért szét rugná bármelyikünk a szottyadt segged!
Kotorjál a nyalókák blogjára,van egy jó pár te geci maradék!
Ui: szövegemet akkor és úgy tördelem ahogy akarom te szarzsák! MEGÉRTETTED ?

sírjatok 2016.09.29. 18:38:18

@biggianni: látom erre a kuki témára rá vagy állva :D

Hölgyeim és Uraim, íme az ellenzék :D

Márk_Márk 2016.09.29. 18:55:43

@biggianni:
Hogy mi történt a kurva édesanyáddal, akivel így szoktál beszélni?

1ghost 2016.09.29. 19:30:00

@sírjatok:

Te ócska ezernickű, hazug narancspribék! Már megint tövig szopod a gazdád faszát, de mondd muszáj ezt nekünk minden este látnunk?

biggianni 2016.09.29. 19:34:48

@sírjatok: Erre a témára te vagy rá állva,ti szeretitek a gazdátok faszát a pofátokba venni
vagy fidess segget nyalni,csak tudnám miért éri meg nektek egész nap itt
rohadnotok azért a kis júdás pénzért!!!

biggianni 2016.09.29. 19:40:06

@Márk_Márk: Túl vagy már a mai szopatáson te 60 kilós szemüveges kis buzi?
Én nem szidom a retkes kurva anyádat,de inkább lenyelte volna
amit a moslék apád beleeresztett, a neved sok mindent elárul!

biggianni 2016.09.29. 19:45:13

@Márk_Márk: Takarodj az orbán cigány rákos faszára te tehetségtelen idióta
gonosz sátánfajzat,nemsokára megtapasztalod hogy a wudu
milyen átkot helyezett rád !

Márk_Márk 2016.09.29. 23:14:03

@biggianni:
Csak ismételném:
Hogy mi történt a kurva édesanyáddal, akivel így szoktál beszélni?

Wudu... húbazmeg, eddig is látszott, hogy sötét faszfej vagy, de ez bizonyítja is.

A hozzád hasonló pöcsök Orbán legjobb propagandistái.

Bárki elolvassa a hozzászólásaidat, tutira rá szavaz, hogy ne a hozzád hasonló faszkalapok által támogatottak kerüljenek hatalomra.

biggianni 2016.09.30. 00:32:43

@Márk_Márk: Miért nem alszol már te buzi faszkalap? Az össz örömöd az életben
Hogy bekapcsolódsz egy témába és egyből belekötsz bárkibe mert csak
láthatatlanúl mersz pofázni,te aljas kis fidess féreg ! Ismételj csak te
húgyagyú, az átok rajtad van akármit is irogatsz itt te buzi és hamar
utolér, majd nézd csak meg ! Nem fogsz többet idejönni szopás után !
JA, és a te jó kurva anyádat !!!
süti beállítások módosítása