B1 blogcsalád



Pimasz húzással bedarálta a Fidesz a felsőoktatást

2016. szeptember 12. - Mr Flynn Rider

egyetemi_tuntetes_az_autonimiaert.jpg„Menedzserszemlélet”, „hatékony gazdálkodás”, „felelős költekezés”, „fokozatváltás az oktatásban”– hasonló kifejezések repkednek a levegőben, amikor az Emberminisztérium (még a neve is borzalmas) kincstári optimizmussal megírt szövegeit olvashatjuk az újságokban a kancellárokról.

A valóság pontosan ennek az ellentéte.

2014 végén nevezték ki a kancellárokat a magyar egyetemek élére. A valóság messze nem olyan szívderítő, mint amilyennek ezek a gyönyörűen megírt sajtóközlemények leírják.

A kancellárok ugyanis teljesen véget vetettek az egyetemi autonómiának, és az egyetemek fejlődési lehetőségeit is alaposan korlátozzák.

A kancellári posztra ugyanis a minisztérium és Orbán Viktor nevezi ki a jelöltet, aki azonnal vétójogot kap minden, az egyetemet érintő pénzügyi-gazdasági kérdésben.

Az egyetemek ezen túl nem dönthetnek olyan kérdésekben, mint

  • vesznek-e az oktatóknak laptopot, vagy bármilyen felszerelést, fénymásolóba papírt;
  • felvesznek, vagy elbocsájtanak-e oktatót;
  • küldenek-e oktató külföldi konferenciára, vagy sem (lásd: tudás alapú európai társadalom);
  • van, ahol a takarítás kérdése is problémás, mert az egyes egyetemi részlegek nem köthetnek szerződést takarító cégekkel, ehhez is a kancelláriára van szükség.

Nézzük, mi történik például az egyik legrangosabb budapesti egyetemen:

Létszámstop lépett életbe: nem szabad új embert felvenni – akkor se, ha valaki felmond, megbetegszik, szülni megy és nincs, aki pótolja. Azok, akik az egyetemen dolgoznak, mások helyett is tartanak órákat. Plusz félállást, plusz állást kapnak az oktatók – ugyanannyi pénzért. Ráadásul úgy, hogy nem is feltétlenül értenek az adott tantárgyhoz.

Senki ne mondja, hogy ez növeli a felsőoktatás minőségét.

Nem lehet 100 ezer forint felett semmire sem költeni, azaz egy laptopot nem lehet megvenni. Minden közbeszerzés hónapokig tart – ha egyáltalán lehetséges, hiszen számítógépet nem engednek venni, csak például alkatrészt. Egy fénymásoló javítása beláthatatlan ideig tart. Azok a gépek, amiken jó minőségű prezentációt kellene tartani, egyszerűen leállnak. Nem lehet újakat venni, a régieket lassan és esetlegesen javítják.

A külföldi konferenciákat is a kancellárián keresztül kell megszervezni, azaz a kancellária központilag szerzi be repülőkegyet és a szállodát, sőt, magára a konferenciára való regisztrációt is. Ehhez fel kell venni újabb embereket, akik újabb költséget jelentenek, ráadásul a közbeszerzési eljárás lassúsága és rugalmatlansága  miatt a repülőjegyekhez és a szállodai szobákhoz is sokkal drágábban jutnak hozzá a tanárok, mintha maguknak intéznénk.

Ez nem csak a tudományos életet vágja tönkre, de az oktatók autonómiáját is csorbítja. Hiszen még azt se dönthetik el, hogy a konferencia közelében kapnak szobát, vagy a város másik végében. Ennek általában az az eredménye, hogy az oktatók vagy a saját, minimális fizetésükből fizetik ki maguknak a konferenciát, vagy egyszerűen nem mennek el. Miközben ez kötelező számukra, hiszen ez kell a tudományos pályán való előrehaladáshoz.

Van olyan egyetem, ahol a vonatjegyet is közbeszereztetik, így sokkal drágább, mintha az oktató megvenné saját magának.

A kancellár fizetése tízszerese egy egyetemi oktató fizetésének. Egy egyetemi adjunktus 150 ezer nettót kap, míg egy kancellár 1,5 -2,2 milliót. Mivel az egyetemi oktatók nincsenek benne a pedagógus-életpályamodellben sem, így előfordul, hogy egy általános iskolai tanár, vagy a PhD-s diák többet keres egy egyetemi oktatónál. Ha pedig csak gazdag férjek unatkozó feleségei vagy éppen gazdag nők unatkozó férjei mennek a felsőoktatásba tanítani, akkor hamarosan megnézheti magát a tudásalapú magyar társadalom.

Mit jelent mindez?

Gyakorlatilag mostanra sikerült a kancellária rendszerét amolyan igazi magyar rendszerré átalakítani: nőtt egy adminisztratív vízfej az egyetemekre, amely mindenről dönt, mindent vétóz, mindent lassít és megnehezít; amely teljesen leblokkolta az egyetemi költéseket, viszont cserébe irgalmatlanul sok pénzbe kerül.

És még csak nem is az egyetemnek felelősek, nem az egyetem felé referálnak, hanem a minisztérium és a kormányzat felé –azaz vakon teljesítik a központi hatalom óhajait.

A legszomorúbb az egészben, hogy mindezt a hallgatók és a tanárok egyszerűen eltűrik – mintha teljesen normális lenne, hogy a Fidesz bedarálta a felsőoktatást.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1711693779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2016.09.12. 12:18:41

"A kancellárok ugyanis teljesen véget vetettek az egyetemi autonómiának, és az egyetemek fejlődési lehetőségeit is alaposan korlátozzák...."

Autonómia: A pénz az kell az adófizetőktől, de aztán kuss. :)

A kancellár az adófizetőket képviseli/képviselné, ez lenne a jó irány. Aki meg autonómiát akar, az alapítson egyetemet.

nemecsekerno_007 2016.09.12. 12:25:31

"hogy mindezt a hallgatók és a tanárok egyszerűen eltűrik..."

A tanárok állami alkalmazottak, nem sokat tehetnek. Ha én egy cégnél dolgozok, nem hiszem, hogy a cégvezetés örülne neki ha éhségsztrájkba kezdenék valami céggel kapcsolatos problémám miatt.

Amúgy abban igazad van, hogy ha túl bonyolult és költséges ez a rendszer akkor nem igazán valósul meg az amiért létrehozták.
Első körben mondjuk ezeket kéne meglépni:

- el kell felejteni a bértáblás fizetést, át kéne állni teljesítmény alapúra és a karoknak éves szinten pénzügyi keretet adni, aztán gazdálkodjanak.
- bizonyos beszerzéseknél jobb ha a karok együtt kérnének árajánlatot - például takarításra - mert akkor jobb árat tudnak kialkudni.
- az államnak fokozatosan ki kéne vonulni a felsőoktatásból és valamilyen félig állami, félig magán rendszert kiépíteni. (az állam adja az épületet, fizeti a rezsit a többit gazdálkodja ki az egyetem)

Na ez lenne a normális autonómia, mert azt ugye nem gondolod komolyan, hogy az adófizetők megértik az "Ide a lét és kuss" mentalitást úgy, hogy közben a képzéseknek kevés köze van a munkaerőpiaci igényekhez. :)

zdanee 2016.09.12. 13:04:03

Tűri a radai rosseb, az első perctől mondtam, hogy ez lesz. Volt tüntetés, persze a szokásos, kimentünk, beszéltünk, vonultunk, azt este hatkor mindenki hazament. Hát ettől aztán persze nem szarta össze magát senki odafönn. Teccettünk volna forradalmat csinálni, ügye...

Szelid sunmalac 2016.09.12. 13:51:38

@nemecsekerno_007: Az igen...ez meg egy gyakorlott fideszseggnyalotol is kemeny volt.

Netuddki. 2016.09.12. 13:53:13

@nemecsekerno_007: Aha.
Van felsőfokú végzettséged? Ha igen, hol vetted?

nemecsekerno_007 2016.09.12. 14:20:28

@Szelid sunmalac: Ha arrogáns faszként viselkednek a felsőoktatásban és folyamatosan autonómiáról, meg fideszseggnyalásról beszélnek, nem sok társadalmi támogatásra számíthatnak.

A vállalkozások befizetik a szakképzési hozzájárulást, aztán szinte használhatatlan tudású munkaerőt kapnak vissza. Közben meg hallják a felsőoktatást védő vonyító kórusokat. Nyílván az állam se áll a helyzet magaslatán, de a velük szembenálló felsőoktatási intézmények se jelentenek alternatívát. Közben meg képzik a munkaerőt gazdag országok számára.

Egyszerűen fogalmazva, a céges világ azt látja, hogy az állam és a saját alkalmazottai egymást ekézik az ő pénzükön. Hát nyílván egyből ugrani fognak amint a felsőoktatásban megkongatják a vészharangot. Muhahahahaha.

nemecsekerno_007 2016.09.12. 14:29:22

@Tibi !: "Van felsőfokú végzettséged?"

Talán próbáld meg értelmezve elolvasni azt amit írtam és esetleg beszélj többet vállalkozókkal, cégvezetőkkel. Akkor talán megérted miről beszélek.

Nem a szendvics kicsi, hanem a pofátok nagy. Nagyon leegyszerűsítve ez a helyzet, persze elég sokan vannak a felsőoktatásban (is) akik nemzetközi szintet képviselnek, de a fizetísükön ez nem látszik.
Az informatikus képzés az okatás állatorvosi lova: 3-4 éves technológiából vizsgáztatnak, a tanárok felkészültsége nem up-to-date mert a bértábla miatt nem a releváns tudást képviselők oktatnak az egyetemeken. (mivel aki jó a szakmájában az 2- 3-szoros bérért már a vesenyszférában van) És ez azért van mert nem lehet a piac igényei szerint differenciálni a béreket, ezért ahol hiány van jó szakemberekből, ott nem tudnak többet fizetni. Ördögi kör és a kormány ekézésével nem fog változni.

Egyébként a kormány még nagyon kesztyűs kézzel bánik a felsőoktatással (is):
- én nem adnék egy fillért se, csak az épület és a rezsi amit biztosítanék. (a többit termeljék ki, még ez is kurva nagy segítség. aztán nem kell rinyálni az autonómia miatt)
- az állam csak mint megrendelő jelenne meg és finanszírozná azoknak a képzését akikre szüksége van.
- minden képzést fizetőssé kell tenni (nyílván be lehet vonni cégeket ösztöndíjak finanszírozására v. az állam is segíthetne a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében, ösztöndíjak/munkalehetőség biztosításával)

pamut 2016.09.12. 14:33:48

Épp csak a legfontosabb maradt ki a posztból, Orbán 2010 óta folyamatosan csökkenti az oktatás részesedését a GDP-ből, pedig inkább emelni kellett volna nem csökkenteni.

Természetesen 2010 előtt még "nemzeti sorskérdésnek" hazudták Orbánék az oktatást, azóta kiderült a stadiontéboly fontos nekik, meg hogy gennyesre lopják magukat.

Orbán tudatos célja a magyarság szellemi gyengítése, elbutítása, hisz tudatlanokat, hülyéket még könnyebben tud manipulálni, uralni, folyamatosan hazugságokkal kábítani. És ebben szép sikereket is ért el Orbán, csökkent az oktatási minősége.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 14:41:22

@pamut:

Nem árt elfelejteni, hogy az MSZP idején a Gyurcsány kormány zárta be az iskolák felét, vonta ki a pénzt az önkormányzatokból, vezették be a tanárveréseket, lehetetlenítették el a szülői szervezeteket, tanári érdekképvisletet.

Azóta a helyzet folymaatosan javul.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 14:43:15

A 2012-es Pisa tesztben mért diákok Magyar Bálint féle oktatási rendszer első áldozatai.

Ezek a diákok 7 évig tanulták a liberális elkúrók oktatási szemléletnék hatása alatt a nagy büdös semmit.
Iskolás koruk első 7 évét, ahol az alapkészségeket hivatottak lettek volna megtanulni.
Amit mérnek.

És csupán 1 - 2 évig a Fidesz kormány alatt.

pamut 2016.09.12. 14:46:03

@Ballib cenzúrázók réme 18:
:DD

Tehát a maffiózó gazdád CSÖKKENTETTE a közoktatás kiadásait ROMLOTT az oktatás minősége (ez TÉNY? a felmérések bizonyítják), és ebből neked az jön ki hogy "Azóta a helyzet folymaatosan javul." :DDDD

Van már 700 milliós luxusvillád a horvát tengerparton, vagy olyan selejtes droidja vagy orbánnak hogy gombokért nyalod a seggét reggeltől estig?

pamut 2016.09.12. 14:47:25

Gyorsan kapcsoljatok a TV2-re, Juhász épp beismeri hogy az üzbég búvármaffia embere, gyorsan, most megy élőben, BEISMERI!!!!!

igazi hős 2016.09.12. 14:52:21

@nemecsekerno_007: Nagyon nem érted: az államnak joga (sőt kötelessége!), hogy célokat fogalmazzon meg az egyetemek és főiskolák számára és előre meghatározott célokra, előre megfogalmazott követelmények teljesítése esetén pénzt adjon. Az egyetem pedig pedig a fentiek alapján teljesen önállóan eldönti, hogy milyen célokat, milyen módon és eszközökkel fog megvalósítani. Ez az autonómia.
Csakhogy itthon nincsenek az állami célok megfogalmazva, csak ködösítve (piaci igények és egyéb blabla) és az egyetemeknek nincs joga azt mondani, hogy ezt vagy azt nem csinálom. Ráadásul az egyetemeknek a saját bevételeiket meg kell osztani az állammal (magyarán elveszi tőlük) viszont az oktatók és a diákok nem részesülnek belőle, ezért nagyon nincsenek ösztönözve.

pamut 2016.09.12. 14:53:01

Az megvan hogy az a Matolcsy nevű fideszbűnöző milyen ügyesen tisztára mossa a mi pénzünket fizetésnek álcázva a luxuskurvája bérét?:

"Vajda osztályvezetői fizetést kapott, holott nem is volt osztálya. Vajda Zita minden hónapban felvette – a jegybanki tájékoztatás szerint – a nettó bő 1,1 millió forintos bérét, de 2014 végén bekerült a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) Alapítvány kuratóriumába is, továbbá 2015 szeptemberétől a PADI által akkor létrehozott Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatósági tagja."

Mondjuk elég szűkmarkú volt Zitácskával a Gyurika, sehol egy villa, sehol a luxusjacht? Vagy csak még nem derült ki?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 14:59:04

@pamut:
Gyakorlatilag 2011 óta folymaatosan emelkedik a bedagógusok bére, nulla infláció mellett.
Szöges ellentétben kedvenc elkúróiddal, akik alatt egy kanyival se emelkedett a bérük, viszont kétszámjegyű infláció volt cserébe.

magyarhirlap.hu/cikk/47883/Egyertelmuen_tobb_jut_az_oktatasra

Az ellenzék által hangoztatottakkal szemben tény, 2010 óta nem csökkent, hanem reálértékben és GDP-arányosan is növekedett az oktatásra fordított összeg, az egyértelmű többletet a pedagógusok bérének emelkedése adja, amely azóta 234 milliárd forint pluszt jelentett – hangoztatta tegnapi sajtótájékoztatóján a humántárca parlamenti államtitkára. - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/47883/Egyertelmuen_tobb_jut_az_oktatasra#sthash.ZzaazRQo.dpuf

pamut 2016.09.12. 15:01:05

@Ballib cenzúrázók réme 18:
:DD

hazugságok, fideszes hazugságlappal alátámasztva :DDD

Mondd már ki kollaboráns!: GYURCSÁNY MIATT csökkentette az oktatás költségvetési részesedését Orbán! Dolgozz a béredért propagandista!

pamut 2016.09.12. 15:06:46

Hopp, Matolcsy közpénzen fizetett luxuskurvája úgy látszik elég sok lóvét tudott kitalicskázni:

"a nemzetközi személyi titkár a legjobban fizetett 4-5 százalékba tartozhatott a jegybankban."

Látjátok, nem közgazdász diploma meg rengeteg tanulás, munka kell egy szép karrierhez csak széttárod a lábad Matolcsynak és máris dől a közpénz a bukszádba....

pamut 2016.09.12. 15:15:32

Apropó, figyeliek hogy a "szabad" fideszes sajtóban Matolcsy közpénzen fizetett luxuskurvájának ügye sem jöhet le? :D

ki megtalálja az origon vagy bármelyik másik fideszes cenzúraújságban a hírt, annak jövök egy rekesz sörrel....

Istenem, Kádár Jancsi is megkönnyezné ezt a szépen működő neobolsevizmust, pont úgy cenzúráznak mint az ő idejében....

nemecsekerno_007 2016.09.12. 15:17:57

@igazi hős: "Nagyon nem érted: az államnak joga (sőt kötelessége!), hogy célokat fogalmazzon meg az egyetemek és főiskolák számára..."

Az államnak az a joga és kötelessége amit a társadalom meghatároz neki, mert elméletileg az állam az mi vagyunk, igazából csak közigazgatási szempontból létezik, finanszírozás szempontjából nem igazán. (értsd.: mi finanszírozzuk)
Nálunk a szocializmusból ittmaradt "az állam köteles a felsőoktatást finanszírozni" elmélet viaskodik a piaci alapú oktatás elvével. Remélhetőleg hamar eldől ez a vita, mert közben azért valami hasznosat is kéne csinálni.

Ráadásul az egyetemeknek a saját bevételeiket meg kell osztani az állammal (magyarán elveszi tőlük)....

Ez már érdekesebb, erről lehetne vitázni. Mi az állam szerepe és mi az egyetemé? Ki, mit vállal be? Hasonlóan az egészségügyhöz, mennyire vonjuk be a magántőkét.

De az az álláspont nehezen védhető, hogy "csak adjatok lóvét, aztán majd mi tudjuk a frankót" ez így halott ötlet.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 15:19:30

@Ballib cenzúrázók réme 18: "a Gyurcsány kormány zárta be az iskolák felét"

És ennek miért örülsz, te menzetáruló? Még ha nem is lenne ordas hazugság, mi a fasz köze van az orbán bűnözéséhez?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 15:21:34

@nemecsekerno_007: "elméletileg az állam az mi vagyunk, igazából csak közigazgatási szempontból létezik"

Hát az ellopott százmilliárdok az én zsebemben nem csörögnek. De jobb is, mert nem tudnék aludni a bűntudattól. Én szégyellem magam, amit ezek ellopnak. Legalább közigazgatnának a tolvajlás mellett!

pamut 2016.09.12. 15:24:31

Hopp most látom hogy Matolcsy közpénzen fizetett luxuskurvája nem csak saját nevét húzta ki a zsebünkből a pénzt de az anyja nevén is:

"Vajda Péternét minden „nemközpénz” alapítvány megbízta munkával."

"Négy alapítványtól rendszeres, havi díjra jogosult VajdaPéterné a Dokumat Kft. nevű cége, összesen bő 2,1 millió forintra havonta."

Fideszesek, mekkora a kis szöszi kurva családja, hány rokont-sógort-cimborát kell még kifizetnünk?

tobias2 2016.09.12. 15:26:40

Kancellárok helyett nősténycellárokat kellett volna kinevezni!

nemecsekerno_007 2016.09.12. 15:35:11

@atpijkamo116: "Hát az ellopott százmilliárdok az én zsebemben nem csörögnek...."

Látom a demagógia már járványos méreteket öltött. Ja igen, a szokásos mantra. Ezek annyit lopnak, hogy már alig maradt. Jajjjj.

Ha én azt ígérném, hogy nem fogok lopni, a lehető legnagyobb tranparencia lesz a közpénzek felhasználásában DE:

- Az eü rendszerbe bevonjuk a magántőkét, az állami ellátás a körzeti orvosi, védőnői rendszerre terjed ki a többiért fizetni kell.
- A nyugdíjrendszerből szépen kivonul az állam, csak az kap állami nyugdíjat aki állami alkalmazott volt, a többit oldja meg mindenki maga.
- ezek után csökkentjük az adókat, járulékokat, hogy javuljon a versenyképességünk.

DE nem fognak a politikusok ennyit lopni. NA, SZAVAZNÁL rám és a pártomra?!!!

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 15:38:14

@pamut:

A valóság az, hogy 234 milliárd-al több jut most az oktatásra, mint a kedvenc elkúród alatt ?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 15:39:11

@pamut:

Ja hogy ez az új stílus ?

Gyurcsánynak a Klári nevű luxus kurvájával mi a helyzet ?

Mennyit nyelt be a Gyurcsán faszának a szopogatásáért csserébe az Altuson keresztül ?

nemecsekerno_007 2016.09.12. 15:41:21

@Ballib cenzúrázók réme 18: "A valóság az, hogy 234 milliárd-al több jut most az oktatásra..."

Én nem értem miért kell ennyira az állami támogatáson rúgózni?! Jobb lenne ha az állam csak minimális mértékben szállna be a felsőoktatásba és inkább a piaci viszonyokat kéne erősíteni. Elméletileg az egyetemek (lennének) a legjobbak, ott van a tudás, a versenyszellem meg az innováció. Akkor meg már csak azt kéne megtanulniuk, hogy csináljanak pénzt belőle. Vagy nem?!!!

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 15:47:34

@nemecsekerno_007: Hát ha

- az eü rendszerbe bevonod a magántőkét,

- az eltapsolt nyugdíjkasszának megfelelő pénzt elkobzol a fidesz tolvajoktól,

- csökkented az adókat, járulékokat, hogy javuljon a versenyképességünk,

akkor egye fene, még kicsit lophatsz is, csak arra figyelj, hogy ne haladja meg a GDP 1%-át, annyit még valahogy beadózunk pluszban. De 10%-ot sehogy se bírunk, tönkre ment bele az ország. A Marshall segélyt meghaladó mértékben nyomta belénk a pénzt az EU, és csak roszabb lett.

pamut 2016.09.12. 15:48:35

@Ballib cenzúrázók réme 18:

hazudj még, de közben ne felejts el gyurcsányozni agybajos! :D

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 15:48:55

@Ballib cenzúrázók réme 18: gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány gyurcsány

Nem unod még?

pamut 2016.09.12. 15:49:56

@Ballib cenzúrázók réme 18:
:DDDD

orvos látott már? :D

ugye tudod hogy orbán most is GYURCSÁNY MIATT LOP??? :DDDD

GYURCSÁNY A HIBÁS A FIDESZBŰNÖZÉSÉRT!!!!!

Gyuuuuuuuuuuurcsáááány hörrrrrr! :D

pamut 2016.09.12. 15:51:00

@atpijkamo116:

ez kevés!!!

ez a debil szarni se tud anélkül hogy gyurcsányra ne gondolna közben!

szerintem még szex közben is gyurcsány nevét üvölti :DDDD

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 15:53:04

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Klári nevű luxus kurvájával"

Ez érdekelne, mesélj!

Meg volt még a mucuskagate is.

De ez nem menti az eltolcsit attól, hogy az én pénzemen tartja a kurváját.

Bár, ha sokszáz milliárd forint kárt nem okozott volna, isten bizony, nem bánnám fizetni a kitartottját.

pamut 2016.09.12. 15:55:59

ja...
Matolcsy közpénzen fizetett luxus-ribnca természetsen trafikot is lopott magának, há már pont ezt hagyta volna ki? :DD

Természetesen a fideszesek, mint minden fideszbűnözést, ezt is támogatják.

A fideszesek szerint az a helyes, hogy elvették egy magyar ember trafikját hogy Matolcsy ribanca megkaphassa.

"Vajda Zita testvére, Kitti a dohánypiac átalakításán nyert. Lazít-ok nevű, trafikot üzemeltető betéti társaságát közvetlenül a trafikrendszer bevezetése előtt alapította, 2013 májusában. A bt. tavaly 6,2 millió forint adózott eredményt ért el."

Tehát Matolcsy kurvája:
- közpénzen luxusfizetést szívott ki a zsebünkből a jegybankban,
- az anyja nevén sok millió közpénzt szedett ki az alapítványokból,
- a testvére nevén pedig trafikot lopott magának.

Nem mondom, szépen eltanulta Gyurikától hogy kell élősködni a magyarok pénzén.

Nagy a család?
Még hány rokon nevén át élősködtök rajtunk?

Unerwünschter Gast 2016.09.12. 15:58:54

@nemecsekerno_007:

"A pénz az kell az adófizetőktől, de aztán kuss. :)"

Ez miért lenne ördögtől való. Orbán Viktor is ugyanezen az állásponton van.

nemecsekerno_007 2016.09.12. 16:17:03

@Unerwünschter Gast: "Ez miért lenne ördögtől való. Orbán Viktor is ugyanezen az állásponton van...."

Ugye ez csak valami vicc? Mondok egy példát, hogy miért gyermeteg ez a mentalitás.

Van két gyereked és havonta 8 000 Ft zsebbpénzt kapnak, de nekik kell elosztani. A megállapodás szerinte 60-40% arányban osztják el, de az egyik gyerek mindig kivesz belőle magának egy 100-ast, az aki a 40%-ot kapja. Ezért azon megy a höbörgés, hogy adj nekik 9000 Ft-ot havonta, mert ez így nem igazsságos, mert az egyik lop.

Erre mondanád azt, hogy hát itt viszik! :) Így már érthetőbb? Vagy totál elvakít a demagógia? :)

rigolya2 2016.09.12. 16:26:44

@nemecsekerno_007: khm...

Most nem hiszi el, amit leírt a szerző?!

Mert ha elhiszi, akkor egyértelmű: a kancellária nem növelte az egyetemek hatékonyságát, de jó néhány zsíros állást adott fidesznyik csinovnyikoknak.

Amúgy a közoktatás is sikersztori, ugye?!

rigolya2 2016.09.12. 16:28:07

@nemecsekerno_007: khm...

Régen egy egyetem úgy működött, ahogy írja... 2010 óta nem.
No, akkor mi is a teendő?!

rigolya2 2016.09.12. 16:29:13

@nemecsekerno_007: khm...

orbánia nem vonulhat ki a felsőoktatásból, hisz a tandíjat lenépszavaztatta... igaz, gerinctelen módon azóta be is vezetett hasonlót.

rigolya2 2016.09.12. 16:31:24

@nemecsekerno_007: A vállalkozások 2010 előtt tényleg a képzőhelyeknek fizették a szakképzési hozzájárulást. Így nagyobb érdekeltségük, kényelmesebb kiszolgálásuk volt az oktatási rendszer részéről.

2010 óta állami nagykalapba süllyed el a szakképzési hozzájárulás növekvő bevétele, miközben a képzőhelyek nem kapnak több pénzt.

Hogy is van ez?!

rigolya2 2016.09.12. 16:36:07

@nemecsekerno_007: khm...

Az informatikusképzés területén az állam csökkenti a lehetőségeket:
- a szakképzésben gyengítette az oktatás színvonalát
- szakképzésben elégtelen a nyelvoktatás
- szakképzésben nem lehet szakmát váltani szabadon sok-sok év vesztése nélkül
- gimnáziumokban csökkentette az informatika órák számát

Hogy ez miért is csökkenti az egyetemi informatikusképzés létszámát?
2020-tól már csak nyelvvizsgával lehet egyetemre felvételit beadni.
Eddig mérnökképzésbe sokan mentek szakképzésből, ezután már nem fognak menni.
A gimnazisták nem tudják mi fán terem az informatika.

S minden változást orbánia fidesznyikei vezettek be 2011 óta!

rigolya2 2016.09.12. 16:37:46

@Ballib cenzúrázók réme 18: Valami forrás arról, hogy "az iskolák felét" bezárták 2002-2010 között?!

FOGADOK, HOGY ILYEN NINCS, MAGA HAZUDOTT EGY JÓ NAGYOT!!!

rigolya2 2016.09.12. 16:40:09

@Ballib cenzúrázók réme 18: Az idei év végén megjelenő elemzések viszont (szerintem!) nem fognak javuló PISA eredményekről számot adni. Az inkább romló PISA eredményeket a középiskolában csak "a 2011-es orbániai reformok" szerint tanultak hozták össze...

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 16:40:10

@pamut: @atpijkamo116:

Hiába játszátok a hülyét.

Gyurcsány Klári nevű ribanca semmivel sem húzta le többel az államot, az Altuson keresztül pl. mint Matolcsié.

És igazatok van abban is, hogy Gyurcsány lopásai, elkúrásai nem mentik a Fidesz lopásait elkúrásait.

Viszont csak egy elmebeteg hozza vissza azt, aki ugyanúgy lop, ugyanúgy hazudik, viszont gazadasági mutatók tekintetében az egész EU-ban a legszarabb,
És cserébe úgy elkúrja az országot, hogy a szlovákok elötti pozícióból az EU utolsó helyére kerültünk 2010-re.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
Munkanélküliségi ráta:
-------------------------
2002:
Eu-s átlag: 8,9%, Magyarország: 5,5%

2010:
Eu-s átlag: 9,6%, Magyarország: 11,2%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alatt az EU átlaghoz képest is jelentős romlás, 5,7%-os növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 9,8%, Magyarország: 7,5%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 3,7% csökkenés.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 16:42:26

@rigolya2:

Most tényleg azon rugózol, hogy épp 50%-ot zárt-e be a kedvenc elkúród, vagy csak 44%-ot ?

Mindenesetre az elkúród zárta be az elmúlt évezredben a legtöbb iskolát ez bizonyos.

Ugyanis mindenki más csak épített iskolát, és csak elvétve zártak be, szöges ellentétben Gyurcsány iskola rombolásával.

rigolya2 2016.09.12. 16:42:29

@Ballib cenzúrázók réme 18: 2013-ban kaptak először béremelést orbániától a pedagógusok.

2014-ben azonnal elszakították a pedagógus bértáblát a minimálbértől, azóta egyre kevesebbet ér.

ERGO: ÖN HAZUDIK!!!

rigolya2 2016.09.12. 16:43:14

@Ballib cenzúrázók réme 18: Jah, hogy a "legtöbbet" zárta be?! Mennyi az a legtöbb? Lehet, hogy 1%?!

FORRÁST!

ÖN HAZUDIK!

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 16:44:11

@rigolya2:

Tény hogy a 2012-es PISA tezsten mért diákok az életük első 7 évét, a Magyar Bálint fémjelezte oktatás zülélesztésben kezdték.
Ekkor kezdődtek a tanár verések, törölték el a buktatást, osztályzást, vezették be a 4-6-8 osztályos kiismerhetetlen iskolakáoszt, privatizálták Gyurcsán yhaverjainak a Nemzeti Tankönyvkiadót ...

rigolya2 2016.09.12. 16:46:27

@Ballib cenzúrázók réme 18: A "234 mrd plusz forrás" önnél hogy lett reáltöbblet más számszerű adat vagy csak egy fikarcnyi diagram nélkül?!

A linkje nem tartalmaz semmi összehasonlítást!

rigolya2 2016.09.12. 16:49:24

@Ballib cenzúrázók réme 18: Tény, hogy a 2015-ben PISA felmérésen felmért diákok mindegyike csak a 2011-es orbániai közoktatási változtatások alapján tanult középiskolában.
Az eredmények nem jobbak!

Tény, hogy a 4-6-8 éves középiskolai képzések ma is megvannak, s nem 2002 óta vezették be őket, ahogy ÖN HAZUDTA!!!

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 16:50:01

@rigolya2:

Eddig te vagy a leggyengébb eresztés a Gyurcsány seggnyalói között.

Ez az "ÖN HAZUDIK" duma meglehetősen gyenge így, hogy minden állításom szinte egyedüliként támasztom alá nyílt internetes forrásokkal.

Ti meg csak dumáltok a vakvilágba.

rigolya2 2016.09.12. 16:51:51

@Ballib cenzúrázók réme 18: Tény, hogy az állami tankönyvkiadó által eladott tankönyvek aránya 2016-ban még csökkent is 2015-höz képest... annyira jó ingyentankönyveket készítenek...

Bruhahahahhahahaaaa!!!

"Az egyházi és alapítványi iskoláknak nem kell a KLIK és az oktatási államtitkárság által ajánlott tankönyvekből tanítaniuk. A választási szabadság meg is látszik a VS.hu által megszerzett adatokból: ezek az intézmények ugyanis nem nagyon kértek az állam kedvenc könyveiből. "

vs.hu/kozelet/osszes/csendes-lazadas-az-egyhazi-iskolakban-az-allami-tankonyvek-ellen-0219

Bruhahahahhahahahahhaaaa!!!

rigolya2 2016.09.12. 16:52:45

@Ballib cenzúrázók réme 18: Alátámasztja?!

A link, amit megadott reálnövekedésről beszél, de csak 1 számszerű adatot ír.

Bruhahahahhahahaahahhaa!!!

ÖN HAZUDIK!!!

rigolya2 2016.09.12. 16:55:15

„A kísérleti tankönyvek esetében 2015-ről 2016-ra a tankönyvek átlagos darabszáma 18 százalékkal csökkent. Ez a 18 százalék azért nem jelentéktelen, különösen, ha hozzátesszük azt, hogy ezek a könyvek nagyon erős kormányzati hátszéllel támogatást kaptak, és lényegesen olcsóbbak, irreálisan, ennek akkor más magyarázata nem lehet, minthogy egyrészt a tanárok és tanítók felemelték a fejüket néhányan, és mertek választani abból, amiből a legszívesebben tanítanak"

hirtv.hu/ahirtvhirei/nincs-nagy-keletje-az-allami-kiadasu-tankonyveknek-1358658

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 16:58:20

@rigolya2:

Megtaláltam darabra mennyit zárt be a kedvenc elkúród:

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/a_kozoktatas_helyzeterol_vitazott_az_orszaggyules/2465437/

Rétvári felidézte: a szocialisták kormányzása alatt 381 iskolát zártak be és 17 ezer tanárt bocsátottak el.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.12. 17:00:49

mno.hu/migr_1834/magankezben-a-tankonyvek-kiadasa-609271
Magánkézben a tankönyvek kiadása

A Gyurcsány Ferenc egykori üzlettársa által irányított Láng Rt. vásárolhatja meg a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. többségét. Az ellenzék élesen bírálta a magánosítást, és arra hívta fel a figyelmet, hogy már hetek óta tudni lehetett a győztes cég kilétét. Az SZDSZ-es Horn Gábor nem kívánt az ügyben nyilatkozni, hasonlóan Göndör Istvánhoz (MSZP), aki azt sem tudta, hogy eladták a céget.

Nzoltan 2016.09.12. 17:03:50

@Unerwünschter Gast: Na de neki más a feladata a társadalomban. Elméletileg nincs is szükség a diákönkormányzatokra, mert a diák és az iskola érdekelt a minőségi tudás átadásában/megszerzésében. Az állami pénz csak torzítja a rendszert. Ezért a sok hülye diplomás.

pamut 2016.09.12. 17:14:38

@Ballib cenzúrázók réme 18:
te vagy a világ legszánalmasabb gyurcsány-elmeroggyantja szóval a degenárcióddal magaddal beszélgess el, jo hogy valójáéban csak torllkodsz tiszta erőből évek óta a több száz kamu-nikkedden hogy mosdasd a maffiádat!

a kamu gazdasági sikerpropagandád is ezerszer cáfolva lett már de tudom jó fideszesként neked felfér a pofádra cáfolt hazugságokat szajkózni, ha ez zavarna nem is lennél kollaboráns fidesztálib.

bármiféle látszólagos gazdasági eredmény csak a történelmileg páratlan külső finanszírozásnak, a ménkű sok EU-segélynek köszönhető, de még így a legszarabb amit összebarmol Orbán a régióban, mondjuk amennyit lop kész csoda hogy még van levegő az országban és nem lopta el azt is.

a valóság:
- "Magyarország csúnyán lemaradt"
- "Idén mindenki elhúz mellettünk."
- "Magyarországot a régiós országok mindegyike látványosan előzi"

és most visíts malac hogy gyúúúúúrcáááány, híííí-hőőőőő, gyerünk te nyomorék visíts, te is tudod hogy csak erre vagy jó, te is csak ennyire értékeled magad....

pamut 2016.09.12. 17:15:42

a link:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/magyarorszag_csunyan_lemaradt_mit_mutatnak_a_szamok.619286.html

- "Magyarország csúnyán lemaradt"
- "Idén mindenki elhúz mellettünk."
- "Magyarországot a régiós országok mindegyike látványosan előzi"

rigolya2 2016.09.12. 17:17:36

@Ballib cenzúrázók réme 18: 2009-ben volt 6.432 közoktatási intézmény. Ebből bezértak 381-et?! Még ilyet?! 6%-ot?!

www.nefmi.gov.hu/letolt/kozokt/intezmenytorzs_090327.pdf

Hol van az ön által emlegetett 44%-50%?!

ERGO: ÖN HAZUDOTT!

Egyébként 2010-ben volt eddig a legkevesebb gyermekszületés: 88.080 fő. Azóta ez 90.000 közelébe tudott csak felugrani (2011-ben azonnal, azóta csak toporog!).
Ha jól számolom, akkor 6%-nál picit több gyermekkel van kevesebb most a közoktatási intézményekben, mint volt 2002-ben.

A 2000/2001 tanévben volt 1.854.280 tanuló a közoktatásban.
A 2010/2011 tanévben volt 1.673.032 tanuló a közoktatásban, amikor még 18 életév volt a tankötelezettség határa.

9,8%-kal csökkent 10 év alatt a tanulók száma... és 6%-kal az intézmények száma?! Nahát?!

tizperciskola.blog.hu/2015/09/01/becsongettek_millionyi_fiatal_vag_neki_az_uj_tanevnek

Vajon 2010 óta miért duplázódott meg az egyházi intézményekben tanulók száma, miközben 60%-kal se nőtt az egyházi intézmények száma?!

magyaridok.hu/belfold/soltesz-jelentosen-emelkedett-az-egyhazi-iskolakban-tanulok-szama-950074/

Tudok olyan állami szakképzőről, ahol 1 osztályt indítottak idén, miközben 20 éve több ezren jártak oda. Minek is fenntartani egy ilyen intézményt???

pamut 2016.09.12. 17:17:41

hé. emberek friss, hír, a TV2-n most megy, Botka bevallotta hogy egymillió szír terroristát hívott be Szegedre, most megy élőben a TV2-n, nézzétek, BEVALLOTTA!

pamut 2016.09.12. 17:19:49

@rigolya2:

aranyos vagy hogy ennyi energiát tolsz a kollaboráns fidesztálib bértroll mániákus hazudozásainak leleplezésébe, de mindenki tudja hogy hazudik :)

azért sulykolja évek óta kakatón debilizmussal a hazugságait, mert azt képzeli hogy ha ezermilliárdszor elsulykol egy hazugságot akkor igazzá válik. ez a megrögzött mániája.

nemecsekerno_007 2016.09.12. 18:07:03

@rigolya2: "régen egy egyetem..."

Régen?!! Mikor? Ja és melyik pontban műdödött úgy? Gondolom nem ebben:

"- az államnak fokozatosan ki kéne vonulni a felsőoktatásból és valamilyen félig állami, félig magán rendszert kiépíteni."

Pont erről próbálok beszélni.

rigolya2 2016.09.12. 18:11:47

@nemecsekerno_007: Régen = 2010 előtt.

Nagyon viccesnek tetszik lenni, mivel az állam a tandíjat lenépszavaztatta! No amikor ezt megnépszavaztatta, a magánegyetemi státuszt is lenépszavaztatta!

nemecsekerno_007 2016.09.12. 18:12:42

@rigolya2: "Az informatikusképzés területén az állam csökkenti a lehetőségeket...."

Nagyon szépeket írsz, de a demagóg rinyálás ami a felsőoktatással kapcsolatban (is) jellemző nem vezet sehova. Nyílván a kormánynak is van ebben sara, de azért nem kéne mindent a patás Orbánra hárítani.
Semmi bajom az egyetemi autonómiával, ha anyagilag is függetlenednek. Akkor viszont már befigyel az adózás kérdése is. Kíváncsi lennék, hogy hány egyetem maradna Mo.-on. Elég szánalmas amit a kormány és a felsőoktatás művel és nem látom a kiutat, pedig a felsőoktatás (oktatás) stratégiai ágazat lehetne. Lehet, hogy ehhez be kéne az egészet szántani és sóval behinteni és egy teljesen újat felépíteni az alapoktól.

rigolya2 2016.09.12. 18:12:55

@nemecsekerno_007: orbánia nem fog kivonulni a felsőoktatásból!
Még saját közszolgaképzőt, saját szócsőképzőt is csináltatott.

rigolya2 2016.09.12. 18:18:53

@nemecsekerno_007: orbánia csökkentette az informatika órák heti számát 1+1+0+0 órára vitte le mindenhol 2011-ben.
Most a szakképzésben emelte 2+2+0+0-ra.

Lehet megnézni az informatika szakképzés kibocsátási számait: zuhannak!

A gimnazisták pedig mivel nem látnak rá az informatikára, kisebb valószínűséggel választják.

Pl. ez ellen is tüntettek a pedagógusok. Még mit szeretne?!

Miért is kéne adóznia az egyetemeknek? Az oktatás adómentes. Viszont ezért minden beszerzésük során leróják az ÁFA-t is, mert nem igényelhetnek vissza ÁFA-t.
MIT AKART ÍRNI???

A felsőoktatás stratégiai ágazat: ameddig a közszolgákat és az újságírókat állami egyetemen oktatjuk... A sportnak pedig bábegyetemet nyitunk.

A többi: utánunk a vízözön!
Az egyetemi tanárokat életük végéig nevezik ki, nem lehet őket csak úgy fidesznyikekre cserélni, mint a bírókat!

nemecsekerno_007 2016.09.12. 18:38:11

@rigolya2: Ja igen, az új időszámítás szerint 2010.

"Nagyon viccesnek tetszik lenni, mivel az állam a tandíjat lenépszavaztatta!..."

Mikor is volt, 1994-ben? Vagy volt 2010 után is? Miért szavaztattam volna le?

- Nők mér' nem kövezhetnek Mama??!!
- Azért mert írva vagyon fiam.

nemecsekerno_007 2016.09.12. 18:40:16

@rigolya2: "Az egyetemi tanárokat életük végéig nevezik ki, nem lehet őket csak úgy fidesznyikekre cserélni, mint a bírókat!..."

Ja persze, olyan mint a nemesi oklevél. Gratula! Na ezért nem megy semmire a felsőoktatás a kormánnyal szemben. Pedig volna mit javítani mindkét oldalon.
Hajrá, csak így tovább.

Censored Trompf 2016.09.12. 18:48:51

Orbánékra lehet sok rosszat mondani, de az MSZP-SZDSZ-től károsabb formáció még nem volt az országban, ami a gazdaságot, és vagy az oktatást illeti.

Nem árt emlékezni 2016.09.12. 19:02:07

@nemecsekerno_007: " A vállalkozások befizetik a szakképzési hozzájárulást, aztán szinte használhatatlan tudású munkaerőt kapnak vissza. .... Közben meg képzik a munkaerőt gazdag országok számára."

Talán el kéne dönteni, akkor most mit is akarsz mondani. Nekünk használhatatlan, másnak jó? Amúgy még ezek a használhatatlan képzettségűek is legkevesebb munkanélkülit adják.
Kész szakembert szerintem csak akkor lehet képezni, ha csak egy gyár részére képeznek diplomást. Persze vannak általános dolgok, de mindenkinek jó szakembert képezni már a végzéskor, hát ez szerintem nem megy. A diploma nem azt jelenti, hogy az illető mindent tud, hanem azt, hogy egy megadott tananyagot, megadott időre képes elfogadható szinten megtanulni. Persze a cégek vezetői sokszor elfelejtik, hogy ők sem a bölcsek kövével a kezükben jöttek a világra, és nekik is kellett idő a beletanulásra. Persze jobb lenne rögtön olyan szakembert találni, aki most végzett, de már van tíz év tapasztalata is.

rigolya2 2016.09.12. 19:22:06

khm...

Az állam népszavaztatta le a szocialisták által bevezetett 10.000 Ft/félév tandíjat... nem ön.
Viszont most pl. jogász- és közgazdászképzésen szinte csak 300.000-400.000 Ft/félév költségtérítéssel lehet tanulni. De akár 3.500.000 Ft/félév tandíjat is kérhetnek.

Amiről pl. nem beszélnek: Én tudok olyan állami szakképzésről is, ami állami, de a gyakorlatért hetente kérnek 12.500 Ft-ot! HETENTE!

rigolya2 2016.09.12. 19:26:43

@Censored Trompf: Az államadósság nominálisan rekordon van!
2010 óta semmi új beruházó nem jött. (Max. a már letelepült gyárak beszállítói jöttek közelebb!)

Mutyiland formálódik 2010 óta, ami a bíróságokat és a választási körzeteket, de ha kell a törvényeket is a saját személyes érdekei szerint hozza.

Most ömlik az EU-ból a pénz. S mi nem haladunk vele semmire! Nélküle viszont recesszióban lennénk.

És ez kevésbé káros???

R_G_B 2016.09.12. 19:54:55

A kancellár is csak egy báb, bizonyos összeghatár felett már ő sem mer dönteni, hanem küldi fel minisztériumi szintre. Nem csoda, hogy leállt egy sor fejlesztés, felújítás, és itt-ott már üzemeltetési hiányosságok is vannak (kréta, táblafilc, lefolyó lefolyó, ...). Lázadni az alsó végeken senki nem fog, mert nincs szavuk, a tanszékvezetők és dékánok pedig nem értem, miért nem hirdetnek bojkottot. Az FDSZ meg egy kalap sz..r, egy szalmaszálat nem tesznek keresztbe.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 20:48:14

@Ballib cenzúrázók réme 18: "csak egy elmebeteg hozza vissza"

Egy elmebeteg visszahozhatná, de nem hiszem, hogy orbán terveiben ilyen szerepel.

Megnyugodhatsz, olyan formáció, amiben a fasz gyurcsányi potenciális miniszterelnökként szerepel, nem nyerhet választást. Akkor most leszakadhatsz a témáról végre, és más irányban hasznosíthatod láthatólag túltengő energiáid.

A hiányt meg ne kommenteld be századszor, egy cseppet sem menti a szerelmetes orbánod országromboló kormányzását. Ha tizenötmutató romlik, és egy reéatíve javul, attól még a szánkig ér a szar.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 20:52:00

@rigolya2: "Mutyiland formálódik 2010 óta"

Angyon finom megfogalmazás arra, hogy az állampártot nem hogy átszövi a korrupció, hanem azon alapul.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 20:54:04

@Censored Trompf: "Orbánékra lehet sok rosszat mondani, de az MSZP-SZDSZ-től károsabb"

Nem tisztem védeni a fasz tolvasz mszpt, szdszt, de orbánnál több kárt még senki nem okozott kishazánknak. Talán csak rákosi.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.12. 20:57:35

@nemecsekerno_007: "nem kéne mindent a patás Orbánra hárítani."

Ha a zorbán nem szólna bele minden apró dologba, akkor az elkúrásai miatt nam őt hibáztatnánk. Személyesen határozza meg, hogy melyik pályázat nyerjen, ki kapjon pénzt. Ez nagyon sok munka, a tolvajlás helyett inkább elkezdhetne végre kormányozni, mert megyünk neki a hegynek.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.09.12. 21:39:11

@nemecsekerno_007: "De az az álláspont nehezen védhető, hogy "csak adjatok lóvét, aztán majd mi tudjuk a frankót" ez így halott ötlet."

Es mi a velemenyed a Fradi stdionrol, meg az allami penzekkel kitomot csapatrol?

Amugy remelem tokeletesen tisztaban vagy, hogy mekkora hanyadat adja az egyetemek koltsegvetesenek az allam. Ez kevesebb mint 50% most, vagyis az egyetemek koltsegvetesuk tobb mint felet mar most is eloteremtik. Azon meg tunodtel-e kedkes koma, h nagyon szep amit mondasz meg minden, de ha bezarjuk az osszes egyetemet, es mindenki 8 osztalyt vegez ebben az orszagban, akkor sok minden nem marad itt.
Az egyetembekbe az allam beruhaz, a magasan kepzett emberek pedig tobbet keresnek, hatekonyabban dolgoznak, tobb adot fizetnek.
Mostansag arrol rebegnek, hogy legalabb 22000 informatikus hianyzik itthon. Ha 2010 ota par milliarddal megtamogattak volna CSAK az informatikus kepzest, mar vissza hozta volna a befektetest. Egy programozo havi atlag 1 milla GDP-t termel. Es a Fradi stadion?

Unerwünschter Gast 2016.09.12. 22:00:17

@nemecsekerno_007:

"Van két gyereked és havonta 8 000 Ft zsebbpénzt kapnak, de nekik kell elosztani."

Na itt van a kutya elásva. Te úgy gondolod, hogy van itt valaki (Orbán Viktor), aki birtokában van a bölcsek kövének és és minden kérdésben tévedhetetlenül tud dönteni.

De valójában az egyetemek vezetői, a kórházigazgatók, a polgármesterek és minden egyéb beosztású emberek ugyanolyan felnőttek, mint Orbán Viktor. Ugyanolyan gyerekesek, korruptak vagy őrültek, vagy esetleg becsületesek, szorgalmasak és elhivatottak. Semmi nem biztosítja, hogy a központi bölcsesség az hatékonyabb, mint a helyi bölcsesség.

nemecsekerno_007 2016.09.12. 22:55:38

@Unerwünschter Gast: "Na itt van a kutya elásva. Te úgy gondolod, hogy van itt valaki (Orbán Viktor), aki birtokában van a bölcsek kövének..."

Senki se tévedhetetlen. Egyébként a két gyerek a kormányt és az egyetemeket szimbolizálná, az apa meg az cégvezetőket, vállalkozókat. Lehet, hogy nem volt elég egyértelmű.

nemecsekerno_007 2016.09.12. 23:08:10

@Tyson925: beszélsz hülyeségeket.

"Es mi a velemenyed a Fradi stdionrol,"

Mindkettő lehet jó, és rossz befektetés is. De azzal nem lehet érvelni, hogy "dehát a focira költött pénz is rossz befeketetés" Ezzel a szöveggel akarnátok több pénzt a cégektől?

"Ez kevesebb mint 50% most, vagyis az egyetemek koltsegvetesuk tobb mint felet mar most is eloteremtik..."

Ez nagyon derék, de nem úgy működnek mint egy cég, vagyis nem is úgy adóznak. Akkor kicsit más lenne a helyzet, de pont az ilyen dolgok nincsenek tisztázva ebben a nyamvadt országban. Mégpedig az, hogy kik azok aki valóban bevételt termelnek az országban, és kik azok akik csak ezt a megtermelt bevételt pakolgatják egymás zsebeibe. És itt lehet jönni a szokásos "mennyit lop ez a kormány" szöveggel, de az töredéke annak ami a nagy ellátórendszerekre v. az oktatásra megy el. Mindenféle teljesítménymérés nélkül. Nagyjából ezzel van bajom és elég álságos dolog ezzel kapcsolatban a kormányra mutogatni. "Dehát ők is lopnak..." A nettó befizetők szempontjából a kettő ugyanaz, az én pénzemből csinálják itt a cirkuszt és nagyjából semmit se tehetek.

"bezarjuk az osszes egyetemet, es mindenki 8 osztalyt vegez ebben az orszagban..."

Én ilyet nem írtam, nem kell a melodráma. Legyen verseny az egyetemek között, amelyik megmarad az megmarad, amelyik elvérzik azért nem kár.

"Ha 2010 ota par milliarddal megtamogattak volna CSAK az informatikus kepzest, mar vissza hozta volna a befektetest...."

Ha lelépnek külföldre akkor itt nem sok GDP-t termelnek és még a nyugdíjkifizetésekbe se szállnak be. Normális??!!!! Na az ilyen süketeléssel van tele a hócipőm. Több pénz kell, oszt akkor már meg is térül. Ez így nem igaz, de szerintem ezt te is tudod. Azt minden hülye képes mantrázni, hogy "több pénz kell". Még néhány papagájt is be lehet rá tanítani, de abból semmi nem lesz.
Oké, adjunk több pénzt, de mire?!!! A legnagyobb vicc ebben az, hogy a felsőoktatásban kompletten megvan az a tudás, amivel ki lehetne találni, hogy mire adjunk pénzt. Szépen prezentálva, ahogy mondjuk egy befektetőt akarsz meggyőzni arról, hogy miért adjon a kurva jó ötletedre 120 millát. Az egyetemek elméletileg meg tudnák ezt csinálni, persze könnyebb mantrázni a "több pénzt az oktatásra" dumát.
Egyébként elég jó teszt is lehetne az egyetemeknek, hogy mire képesek. Aztán már lehetne dumálni.

pamutpamlag 2016.09.13. 03:27:46

@nemecsekerno_007:
Többször hangoztatod, hogy az egyetemek csináljanak pénzt, tartsák el magukat, ne az adófizetőkkel finanszíroztassák magukat, stb.

Egyet felejtesz el: az egyetemeknek nem az a célja, hogy pénzt termeljenek. Nem profitorientált cégek, hanem oktatási intézmények.

Az általad hangoztatott gondolkodásmód okozza, hogy az egyetemi oktatók dolgoznak, külsős megbízásokat teljesítenek, pénzt keresnek (az egyetemnek, egyetemi sapkában). Emiatt aztán nem érnek rá OKTATNI (pedig azt egy egyetemen nem ártana), a hallgatókkal foglalkozni, vagy mondjuk jegyzetet írni (ezért aztán gyakran előfordul, hogy több évtizedes jegyzetek a legfrissebbek, még műszaki területen is).

Hasonló ez az egészségügyhöz. Ott is mondhatnád, hogy tartsák el magukat a kórházak, az orvosok, ez a szegmens se élősködjön az adófizetők pénzén.
Meg is teszik, tolják a dokik a magánpraxisukat, te pedig megrohadhatsz a közkórházban.

Csak akkor felmerül a kérdés: mire való az állam, és mire fizetjük az adókat, ha nem az egészségügyre, oktatásra, infrastruktúrára, stb?

bkkzol 2016.09.13. 03:45:57

Az, hogy miként működik a kancellária intézménye vitatható, de az nem , hogy jó az ötlet. Persze megértem a felháborodást ,mert évtizedekig minden féle kontroll nélkül gazdálkodtak ezen intézmények. Illetve egymás közül választottak egy "gazdaságist". "Most én osztogtok , te ellenőrzöl. 3-5 év mulva csrélünk..." Nekem se tetszene ha a szabadrablás után valaki el kezdeni túrkálni a gazdasági ügyeimben.

midnight coder 2016.09.13. 06:59:45

@pamutpamlag: Az egyetemnek oktatási szolgáltatást kellene végeznie. Pénzért. Valahogy úgy, hogy állam bácsi ad egy keretet Gipsz Jakabkának 18 évesen, amit oktatásra költhet. Ő dönthetné el, hogy ezt az ELTE-n költi el és programozó matematikusnak tanul, vagy elmegy valami hamburger disztribútorokat képző bölcsész szakra.

midnight coder 2016.09.13. 07:01:19

@pamutpamlag: "Hasonló ez az egészségügyhöz. Ott is mondhatnád, hogy tartsák el magukat a kórházak, az orvosok, ez a szegmens se élősködjön az adófizetők pénzén."

Ott is az lenne a jó irány, ha az intézmények önálló cégek lennének, akik versenyeznek a betegekért, így a TB pénzéért. És persze anyagi felelősséggel is járna, ha valamit elkúrnak.

pamutpamlag 2016.09.13. 09:05:42

@midnight coder:
"Az egyetemnek oktatási szolgáltatást kellene végeznie. Pénzért."

Egyetértek. De nemecsekerno_007 szerintem nem ezt a modellt írta.

A lényeg, hogy egy közintézménytől nem várható el, hogy teljes mértékben önfenntartó legyen, hiszen közfeladatot végez. A közpénz nélküli önfenntartási kényszer pedig szükségképpen a közfeladat ellátásának rovására fog menni.

Persze lehet minden közintézmény profitorientált szolgáltató, például az egyetemek és a kórházak is, aki csak az ügyfelek (tanulók, páciensek) pénzéből működtetik magukat - de akkor az ezen közfeladatok fedezetét jelentő adók csökkenjenek arányos mértékben.

Az nem megy, hogy beszedem a magas adót a közfeladatok fedezetére, aztán a közfeladatot ellátó intézménynek azt mondom, hogy tartsd el magad.

Szolid sunmalac 2016.09.13. 09:07:57

@midnight coder:

Az olyan álom mint a kommunizmus. Jó ötlet, csak megvalósíthatatlan.

Ugyanis nincs minden megyében 3-4 kórház, hogy a rossz vezetés alatt állókat csak úgy megszüntethessük.
Azt se garantálja semmi, hogy ami ma talpon marad, az holnap nem megy csődbe egy rossz döntés következményeként.

Én fontosabb és hazsnosabb lépésnek gondolom a teljes nyilvánosságot pénzügyekben.
Pályázati kötelezettséget minden kiadás esetén, és szakmai kuratóriumi döntéseket államiak helyett.

Oktatásban és egészségügyben egyaránt.

Már rég megalkottam volna egy szakmai kuratóriumot, mind egészségügyben orvosok és ápolók részvételével, mind oktatásügyben tanárok, és szülői közösségek résztvételével, ahol kidolgozzák ők maguknak a működésükhöz szükséges törvényi hátteret, jogászi segítséggel, és viselik saját döntéseik súlyát.

Ez egyébként a mindenkori kormány érdeke is, hisz nem lehetne őket hibáztatni.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2016.09.13. 09:50:13

@Tyson925: Az informatikusok hiánya egy tök érdekes kérdés, mert abból nem csak nálunk van hiány, hanem mindenhol. (Nem véletlen, hogy az informatikusokról szóló nyugati filmekben gyakorlatilag kötelező indiai/kínai arcokat szerepeltetni (: ) Kövezzenek meg, de szerintem az informatikus szakmát (meg az orvosit, amiből a fejlett világban szintén hiány van, meg még néhány hasonlót) az nyírja ki, hogy ezekhez muszáj tanulni. Kreatív, meg érdekes, meg minden, de a szükséges háttértudás (matematika, stb.) meg a rengeteg gyakorlás nélkül, csak úgy magától nem megy a dolog. A szakértelem nem jön ingyen. Most ezt add össze azzal, hogy a gyermekecske játékhoz való joga, ne terheljük a gyermekecskét, ne tömjük a gyermekecske fejecskéjét, a feszültség megöli a gyermekecskét. (Nálunk természetesen pluszban súlyosbítja a helyzetet, hogy az informatikusképzés olyan, amilyen)

Unerwünschter Gast 2016.09.13. 09:55:39

@nemecsekerno_007:

"Senki se tévedhetetlen. Egyébként a két gyerek a kormányt és az egyetemeket szimbolizálná, az apa meg az cégvezetőket, vállalkozókat. Lehet, hogy nem volt elég egyértelmű."

Egyrészt ha valaki nem tévedhetetlen, akkor illik úgy is hozzáállni.

A példádból pedig egyáltalán nem következik a te értelmezésed. Mert a te értelmezésed szerinti szituáció gyakorlatilag nem létezik.

ProsTata 2016.09.13. 11:04:04

Én belülről látom ezt a dolgot. Annyi butaságot olvastam fentebb, de a "véleményezett" cikkben is, hogy muszáj reagálnom. Pedig okkal nem akartam, de erről majd később.

A kancellári rendszer nem ördögtől való, a példának tekintett (?) angolszász rendszerben teljesen magától értetődő dolog, egy külsős gazdasági szakember irányítja a gazdasági döntéseket.
DE! Ott a kancellárt nem a kormány nevezi ki, az intézményt teljesen megkerülve. Ott a kancellár egy nagy köztiszteletnek örvendő tisztség. Ugyanúgy teljhatalma van gazdasági kérdésekben, de a politika nem szól bele. Ha kell, képviseli az egyetemet akár a kormánnyal szemben, nem annak meghosszabbított keze! Ez nagy és alapvető különbség!
A kancellárokat azzal a határozott utasítással küldték az egyetemekre, hogy az egyetemi autonómiát regulázzák meg, a kormány közvetlen befolyása alá kerüljenek. Az egyetemi autonómia kétélű fegyver, mint ahogy annak csorbítása is. Magyarországon elég lenne 10-15 nagyobb egyetemi központ, de az előző kormányok és a mostani is képtelen ellenállni a belső lobbik nyomásának, még szaporították is ezek sorát. A széttagoltság a felsőoktatás rendszerének hatékonyságát egyértelműen rontja. Rengeteg autonóm intézmény valóban kezelhetetlen dolog.
A kancellárok személyének kiválasztásánál a kormányzat egyik legfontosabb szempontja azok lojalitásának garanciája volt (párthűség, rokoni, baráti kapcsolat, előélet). A szakmai szempontok gyakran háttérbe szorultak, amit számos példa igazol.

A cikket nyilván az oktatói oldalról írták, tárgyi tévedéseket tartalmaz. Ilyenek a beszerzésekre, közbeszerzésekre vonatkozó megjegyzések. A közbeszerzéseket nem az intézmény határozza meg, törvényi előírásokat kell betartani. Point ott volt a baj, hogy a szervezetileg széttagolt, gazdaságilag is decentralizált intézményekben ez nem működött. Természetesen aki ezzel szembesül, az ezt nagy érvágásnak fogja fel, de ezért nem a kancellár a felelős. Például ha már számítástechnika: a számítástechnikai eszközök, nyomtatók, másológépek és bizony ezek szervizelései központosított beszerzés alá tartoznak. De ilyenek a bútorok is. Nem az intézmény dönti el ezek beszerzési szabályait, hanem a kormányzat. Sajnos ez a rendszer sok esetben rossz és túlszabályozott, olykor működésképtelen. De ezért ne a kancellárt hibáztassuk!
Az külföldi kiküldetés sok intézménynél egyfajta "cafeteria juttatássá" vált. Ennek megregulázása azzal járt, hogy akik nem sima haszonélvezők, azok is szívnak. Korábban az átkosban szokás volt, hogy egy külföldi kiküldetés után meg kellett írni egy jelentést, amiben beszámolt a kiküldetés eredményességéről, tapasztalatairól. Ennek van egy rossz felhangja is, de ezen túl volt értelme is.
Most ugyanaz az oktató, sértésnek és magánszférájának sérelmeként fogja fel, ha a kancellár esetleg ezt megköveteli, elvégre az egyetem pénzén utazott ki. Pedig lehet, hogy mindössze arra kíváncsi, hogy az 10 napból vajon hány volt a valódi kiküldetés és mennyi a "Hawaii". Merthogy bizonylatolási kötelezettség van, közpénzből utazott ugye.
A vízfejről... Hát igen, a kancellárok abszolút teljhatalmat kaptak a szervezetük átalakítására, felépítésére. Ez nagyon változó lehet. Csak az elmúlt pár év tapasztalata alapján az egyetemeken kívülről jövő szabályok, kötelezettségek nem csökkentek, hanem sajnos a bürokrácia nőtt. A kancellár egyik feladata éppen az, hogy minden gazdasági jellegű döntés egy kézben, szervezetben összpontosuljon, az oktatók, tanszékek, karok stb. csak azzal foglalkozzanak ami a nevükben van. A karok nem akarnak státuszokat veszteni, a kancelláriára viszont minden szempontból többlet feladat hárul.
A bérekről, mert volt ezen is vita a hozzászólók között. Az oktatók bére nem releváns, a jövedelme annál inkább. Az alapbér tényleg nem fényes, lényeges érdemi rendszerszintű emelés nem volt. Emiatt nagyon nagy a szórás. Elárulom, egy nagyobb intézménynél nem a kancellár, vagy a rektor jövedelme a legmagasabb, jó pár oktató megelőzi őket ha címeiket és egyéb az intézményen kifizetett jövedelmeiket vesszük figyelembe. A jövedelemszerzés képesség nagyon változó. Nem sajnálom tőlük, azonban a rektor és a kancellár felelőssége legalábbis papíron sokkal magasabb.
Szóval a kép nem fekete és nem fehér, inkább szürke.

2016.09.13. 11:06:01

Akit elfogna a rendszerváltás előtti idők után érzett nosztalgia, nyugodtan nézzen körbe.

Unerwünschter Gast 2016.09.13. 11:40:29

@Kovácsné:

Az informatikus hiány oka maga az informatikushiány. :-))))

Mivel kevés az informatikus és nagyok az igények, sok az átgondolatlan, nem kellően megtervezett, teszteletlen, dokumentálatlan rendszer. Ezek toldozgatásához természetesen egyre több informatikus kell. Egy öngerjesztő folyamat. Az informatikusok fele azon dolgozik, hogy kijavítsák a másik fele által elkövetett hibákat. Oszt eközben maguk is hibáznak, de már nincs, aki ezt javítsa.

Az egészen csak egy globális áramszünet segítene.

NevemTeve 2016.09.13. 12:10:37

Nyilvánvalóan még egy csókost kell kinvezeni metakancellár néven, aki a kancellár működését felügyeli és koordinálja.

Unerwünschter Gast 2016.09.13. 12:31:45

@Szolid sunmalac:

Sajnos ebben van néhány illúzió. Tévedés azt hinni, hogy egy kollektív döntés az minden esetben bölcsebb, mint egy egyéni döntés. Ha három emberből van két hülye meg egy okos, akkor legalább minden harmadik döntés jó, Ha egyéni döntés van. Ha ugyanezen három ember dönt kollekíven, akkor meg minden döntés hibás lesz. :-(((

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 12:33:50

@Dr. Trejo: "Akit elfogna a rendszerváltás előtti idők után érzett nosztalgia, nyugodtan nézzen körbe."

+

A múltkor belenéztem az M1 híradójába. Tiszta időutazásos élményem volt vissza a nyolcvanas évekbe.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 12:38:26

@ProsTata: Nagyon jó komment, többet ér, mint a bevezető poszt.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.09.15. 15:46:07

@nemecsekerno_007: Kicsit magas az a lo, nem gondolod, koma?

Erdekes az egyetemi mukodest a cegekkel osszevetni. Okos dolgonak semmikepp sem mondanam, butasagnak annal inkabb. Ha az egyetem egy vallalkozas vagy ceg volna, akkor nem egyetemnek hivnak, hanem cegnek. Valamiert csak megkulonboztetik, nem gondolod? A gondolatmented itt aztan meg is bukott... Ahogy tobben emlitettek mar, az egyetem nem profit orientalt, hanem a celja alapvetoen a megfelelo oktatasi szinvonal biztosaitasa, valamint alapkutatasok folytatasa. Tudod, az alapkutatas az, ami nem profit orientalt, benne van pakliban h nem jon ossze. A google alapitoi pl egy alap kutatasi projekten dolgozva talaltik ki a page-ranket, es lett a google. Megerte? A te vilagodban az egesz projekt nem is letezett vona. Es ez csak egy pelda...

"Mindenféle teljesítménymérés nélkül. Nagyjából ezzel van bajom és elég álságos dolog ezzel kapcsolatban a kormányra mutogatni."
Ertem en, melysegesen egyet is tudok ezzel erteni. Tehat az oktatas teljesitmeny meresenek vagy barmilyen szocialis ellatorendszer hatekonysaganak a meresenek a hianya az nem a mindenkori kormany hibaja. Ez viszont mar meglehetosen erdekes gondolat menet. Megis kitol varod, h merje a teljesitmenyt, ha nem a fenntarto? :DDD
süti beállítások módosítása