B1 blogcsalád



Ez nem kormányzás, ez a maffia

2016. szeptember 08. - Mr Flynn Rider

hop-on_big.jpg

Nagyon kicsi ez az ország. Egy-egy szakmában majdnem mindenki ismer mindenkit; ugyanazok a nevek forognak mindenütt. Pontosan lehet tudni, ki kinek az embere, ki kinek nyal és ki kit tapos.

Éppen ezért sosem maradnak a stiklik titokban.

Hiába irtja ki teljes erőből a Fidesz a független médiát – mindig lesz valaki, aki valahol megírja, leleplezi a rablásukat, az ostobaságukat. Kormányzásnak azt nehezen lehet nevezni,

  • hogy minden, a kormánytól független intézmény élére hűséges elvtársat nevezünk ki;
  • hogy minden, kicsit is független kezdeményezésre írunk gyorsan egy törvényt, nehogy már; hogy minden, jól jövedelmező üzletet azonnal államosítunk, vagy
  • közvetve a haverunknak nyújtjuk át, ezüst tálcán.

Ez nem kormányzás, ez a maffia.

  • A dohányboltokkal,
  • a földekkel,
  • a nemzeti parkokkal,
  • az iskolákkal,
  • az egészségüggyel

már megcsinálták.

Megcsinálják az egyetemekkel is, gondoljunk csak a kancellárokra, akik élet-halál urai és Orbán Viktor személyesen nevezi ki őket. Gondoljunk csak arra, milyen tisztogatások folynak folyamatosan mindenhol, a Világgazdaságtól az Origóig.

Ott vannak

  • a takarékpénztárak,
  • a különadók, vagy éppen
  • a kishantosi biogazdaság.
  • A magánnyugdíj pénztárak.
  • Vagy gondoljunk Fekete Györgyre, akinek kutatóállomást építenek éppen, hogy sok-sok milliárdból kutathassák a kultúrát.

Vicc az egész.

Pontosabban: vicc lehetne. Csak az ilyenek esetek mutatják meg éppen azt, hogy Magyarország már rég nem demokrácia, jogállam, hogy szabad piac, na, az végképp nincsen már.

Egyetlen dolog számít: hogy te kit ismersz a Fideszben és annak elég bő nyállal és mély nyelvcsapásokkal tudod-e kinyalni a valagát.

A rendszer mostanra leért a portások és a büfések szintjéig – Balatonkenesén, a Part Üdülőt is megvette Matolcsy mind a hat alapítványa. Matolcsy felesége meg a polgármester. Az üdülőben lévő apró büfé tulajdonosa személyes jó barátja Matolcsynénak. Ő maga dicsekszik el vele az arra járóknak. Ezért kapta meg a jó kis helyet a parton.

Megalkuvók, gerinctelenek, nyaloncok nyomulnak előre mindenhol, csápolnak a VIP-sátorban a Rihanna-koncerten Orbán vejével, vagy hirtelen nem emlékeznek arra, amikor Orbán kislánya hivatalos / nem hivatalos látogatást tesz Bahreinben.

Gyönyörű történetek ezek. Csak emlékeztetnénk mindenkit az Orbán-Tarlós beszélgetésre: csináljátok meg és írunk rá egy törvényt.

Ennek az egyik legújabb fejleménye, hogy a hop on-hop off-buszokra is szemete vetett valamelyik Fidesz-közeli okostojás. Rájött, hogy

pénz van benne.

Így történt, hogy szépen kinyírják ezt az üzletet, dacára a Versenyhivatalnak, vagy a törvényeknek – senkit sem érdekel, hiszen, ahogy hallottuk: majd hozunk rá egy törvényt.

A dolog, persze, mondhatjuk, bennünket nem érint. Kit érdekel az a pár milliócska. Már hogy a fenébe ne érintene.

Legyél te egy sikeres tudós, aki feltalál valamit; egy sikeres üzletember, akinek van egy jó ötlete; egy vállalkozó, aki belenyúl valamibe és elkezd jönni belőle a pénz – biztos lehetsz benne, hogy a sikered hírére nemcsak másolni kezdenek majd. De feltűnik az a fideszes csóka, aki a múlt héten még kedvesen biztosított, hogy majd ő hoz még egy-két megrendelést odafentről is

De azóta sajnos szerzett valami végzést, határozatot, hogy neked

  • be kell zárnod,
  • át kell adnod az üzletedet, vagy éppen
  • pályáznod érte.

És hogy, hogy nem, a jövő héten már ő nyeri meg a pályázatot, és te ott állsz, mint az egyszeri trafikos – megszívatva.

Mindez nem csak azért szomorú, mert a nyaloncok viszik a zsét – azért is, mert a tehetségesek, az okosak, a rafináltak nem fognak Magyarországon többet boltot nyitni. Nem itt fognak adózni. Nem itt vesznek fel embereket az üzletükhöz, hogy dolgozzanak nekik. Nem itt találnak fel dolgokat.  

Vagyis: Magyarország elveszíti a versenyképességét.

Látja mindenki, látják ők is, akik a GDP-t pörgetnék, hogyan megy ez. És menekülnek, jó messzire – oda, ahol a miniszterelnök lánya tényleg a saját lábára állt és nem a mienkre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6511680209

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Népszavazol, de mire is? 2016.09.09. 11:28:03

Ezt kihagyta a Kétfarkú Kutya párt a plakátjai közül, pedig ezért vicc a szavazás. Kár 2018 utánra felhatalmazást adni az új kormánynak a migránsok betelepítésére. Ennek meg pláne.  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2016.09.08. 22:57:48

@Csuti Ördögüző:
"Ehhez képest SimongáborMSZP alelnök börtönben van, Juhász a ballenzék másik alelnöke meg nemsokára követi.

Hehehe, nagyon kínos!"

Majdnem annyira, mint az, hogy fogalmad sincs, mit is csacsogsz, drágaságom..!
Legalább a pártlapot olvasd, vagy olvastasd fel magadnak, ha úgy könnyebb! Ugyanis:

"2016. augusztus 25. 10:58

Szeptember 21-én kezdődik a titokzatos külföldi bankszámláival lebukott volt MSZP-elnökhelyettes Simon Gábor büntetőpere - tudta meg az Origo az egykori politikus ügyvédjétől. A jelenleg is lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Simon Gábor egyébként időközben befizetett 128 millió forintot a NAV-nak, így lehet, hogy nem kell börtönbe mennie."

Forrás:
888.hu/article-simon-gabor-szeptemberben-all-birosag-ele?source=hirstart

fotengelyszimering 2016.09.08. 23:04:28

Korrupció az, amiből engem kihagynak.

Orbánról és a sleppjéről van véleményem és nem hízelgő. Életemben nem emlékszem olyan időszakra, amikor ennyire arcátlanul, gátlástalanul, határtalanul, cinikusan jellemző lett volna az "amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek." Minden megtörténhet és annak tökéletes ellentéte is, kérdés, hogy ki akarja.

Következmények nélkül megy a szabad rablás a közösből, nyíltan, ezt a fajta privatizációt nyugodtan hívhatjuk intézményesített lopásnak.

Nem értem az egészet, ami Magyarországon megy. A magánéletben a legjobb orvoshoz igyekszünk menni; a megbízható, hozzáértő autószerelőt keressük; a minőség mindennél fontosabb.
Mi van állami szinten? Nulla emberek, akiknek saját civil karrierjük sohasem volt (kivétel pl Navracsics), mert megélhetési politikusok, irányítanak olyan pozíciókban, amihez se képzettségük, se szaktudásuk, se tapasztalatuk nincs. Kvázi bárki lehet bármi.
Állami szinten már nem fontos a rátermettség, a minőség, a tudás.
Mint régen, a parasztbácsi lett a vállalatvezető, mert valaki eldöntötte.

Te sima emberként mikor kapsz meg olyan állást, amihez nem értesz? Max úgy, ha együtt futsalozol Szíjj(gy)ártóval, Matolcsy rokona vagy, Orbán szeret, szóval kapcsolati tőkével, anélkül esélytelen.

Rogán, Dajcs, Kósa, Pokorni, Szíjgyártó, Lázár, Kövér...kiráz a hideg. Gyurcsány, Vona...szintén.

Amíg viszont a sleppet támogatja, addig vagy megszoksz vagy megszöksz.

Én szakértői kormányról álmodom, ahol a privát életben jól működő " a lehető legjobbat keresem" működne.

Tudom, lehetetlen.

fotengelyszimering 2016.09.08. 23:05:27

Amíg a magyar nép a sleppet támogatja...így a helyes.

ob.szerver 2016.09.08. 23:06:27

@Csuti Ördögüző:

Te még mindig simonozol, te istenverte barom? Neked egy kicsit sem gyanús, hogy
- az ügy két hónappal a választások előtt került fnapvilágra
- a lakájmédia híradója két hónapig 50%-ban ezzel foglalkozott
- a választások után azonnal nagy csend lett az ügy körül
- Simont három hónap után kiengedték
- két és fél év telt el, de még vádemelés sem volt
- már előre megszellőztették, hogy Simon nem megy börtönbe, és a pénzt is megtarthatja
Tényleg nem esett még le te nagyonhülye, hogy ez egy fidesz-Simon mutyi volt, ahol Simon 100 millióért eljátszotta a szerepét? Te még a segghülye fideszesek közül is alulról lógsz ki.

Muzsikok közt 2016.09.08. 23:11:22

@morph on deer: Húha, nem böri hanem lakhelyelhagyási tilalom.

Még vmi?

Muzsikok közt 2016.09.08. 23:12:47

@ob.szerver: Naná h akkor került nyilvánosságra. Simon viszont nem akkor lopott csalt hazudott....:DDDD

Ausztriában már régen nyomoztak utána. Szemét fidesz, brühühühü!

Muzsikok közt 2016.09.08. 23:15:32

@ob.szerver: Most Juhász nem is a választások előtt nyilatkozta azt hogy Portiknak dolgozott. De geci ez a Juhász!

A választások előtt majd az következik, hogy mennyit kapott Portiktól az Együtt alelnöke a sajtófigyelésért (jó hogy nem kukorica címerezésért brühühü)!

Szemét fidesz, brühühüühü!

pamut 2016.09.08. 23:17:08

@Csuti Ördögüző:
mit simonozol te idióta? :D:D:D

ezt magyarázd ki kollaboráns fideszes!

"A Fővárosi Főügyészség elutasította Hadházy Ákos feljelentését és megtagadta a nyomozást a kormányzati eredményeket hirdető plakátkampány nettó 600 millió forintos megrendelésével kapcsolatban"
index.hu/belfold/2015/11/23/kifogyott_a_kreativitasbol_az_ugyeszseg_a_sikerkampany-ugyben/

És Rogán maffiózó miért nincs még börtönben, he? Hány ingatlant adott el árun alul, he te kollabvoráns? Ja hogy Polt minden bűnügyét fedezi, nahát!

pamut 2016.09.08. 23:17:59

@Csuti Ördögüző:

ja és EHHEZ mit szólsz te terelős?:

FIDESZES HÁNYADÉKOK!

Orbán első számú hazugságfelelőse, habonygeci saját lapjában a a 888 nevű szenny-szarlapban, ebben a fideszes pöcegödörben ami TITEKET MINŐSÍT drágalátos fideszesek, szóval ebben a darab szarban ami hírportálnak nevezi magát a FŐCIKK címe legfölül, aszondja:

"Juhász beismerte, hogy Portiknak dolgozott"

:DDDDDDDDDD

Nagyon, de nagyon komolyan kérdem tőletek fideszesek: hogy bírjátok ki hogy nem hánytok vastag véres sugárban önmagatoktól?

Milyen brutális személyiségtorzulás, milyen drámai meghasonlás visz rá titeket erre a
förtelemre?

Muzsikok közt 2016.09.08. 23:20:41

@pamut: MSZP is kormányzott itten vagy 12 évet....

Akkor se bukott le Simicska, Mészáros, Rogántóni, Orbánapja, Orbán, Orbánfia...! Hogy lehet ez?

Brühühühühü

Muzsikok közt 2016.09.08. 23:22:12

@pamut: A szar magasra csapott, hisz maga Juhász kezdett dalolni. Sőt már az Indexen is címlapos, nem siették el!

Süppedős a kaki, brühühühü

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.08. 23:26:49

@Muzsikok közt: "MSZP is kormányzott itten vagy 12 évet....
Akkor se bukott le Simicska, Mészáros, Rogántóni, Orbánapja, Orbán, Orbánfia...! Hogy lehet ez?"

Akkor te még nem hallottad azt a mondást, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

morph on deer 2016.09.08. 23:34:19

Azért igazán érdekelne, jogy mihez kezd a nyaloncok népes csapata, amikor Orbán követi nagy elődje, Ceaușescu utolsó fellépését is...
Mert ez csak idő kérdése, jobb, ha elmerengtek rajta.
Tehát csak a "mikor" bizonytalan, mert az előadás garantáltan nem marad el..!

Szóval, hogyan tovább, kedves Fidesz-zombik, ha mégsem úgy alakul a jövő, ahogy elképzelitek, mégis a civilizált emberek lesznek többségben és nem az orbánhitűek?
Hmm..?

Muzsikok közt 2016.09.08. 23:36:17

@atpijkamo116: Aha, most akkor mégis kivájja mi?

MSZP alelnök előzetesben
Együtt alelnök az egyik legnagyobb maffiózónak dolgozott, saját bevallása szerint
DK elnök csak az elévülés miatt úszta meg az okirat hamisítást, bár az smafu, a baloldalon szinte felvételi követelmény...

Nem vájja ki, nem vájja ki, nem vájja ki brühühü

Muzsikok közt 2016.09.08. 23:37:42

@morph on deer: Ja, már 2011 óta nem marad el a vezír megbukása, minden kedden. Mindenesetre 2 ballib párt azóta megszünt, az Együtt lesz a harmadik.

brühühü

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2016.09.08. 23:43:31

@Muzsikok közt:

a fideszkomcsi gazdáid bukása után még ennél is többet fogsz brühühüzni hülyegyerelecske. Hacsak nem sikerül a Lopbán klánnak Moszkváig menekülnie. Vagy az arab offshore haverjaihoz.

ob.szerver 2016.09.08. 23:45:39

@Muzsikok közt:

Ezt most komolyan mondod? Ideokádod egy köztörvényes bűnöző, Habony médiájában kreált hazugságokat és tényekként hivatkozol rájuk? Te most szórakozol velem, vagy tényleg ennyire ostoba vagy? Hadd találgassak: tényleg.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.08. 23:52:38

@Muzsikok közt: Döntsd el, hogy az a bajod, hogy kivájja, vagy az, hogy nem vájja, és akkor tudok segíteni.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.08. 23:53:47

@Muzsikok közt: Egy taxis egyszer szállította a Portikot, lámpavasra vele!

pamut 2016.09.08. 23:56:46

@Muzsikok közt:

és mi köze az indexes cikknek a fideszes szennylapok hazug rágalmaihoz? :DDD

Muzsikok közt 2016.09.09. 00:01:13

@atpijkamo116: A taxisnak nem kell lemondania.

A párt alelnöknek ez a minimum, Portik szarul néz ki egy önéletrajzban mint munkaadó. Persze végül is tökkmind1 h az Együtt 1%ot, vagy -2%ot kap a választáson, ez igaz.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.09. 00:04:40

@fotengelyszimering:
"Én szakértői kormányról álmodom, ahol a privát életben jól működő " a lehető legjobbat keresem" működne. "
Ez marhaság. Szakértői kormány. Mihez legyen szakértő? De komolyan. A leghülyébb közgazdász is meg tudja mondani, hogy mit kell csinálni. Mondjuk csökkentsük az állami kiadásokat. Remek. HA lefelezed a nyugdíjat éhenhalnak. HA megszűnteted a közmunkát éhenhalnak vagy elkezdenek rabolni. Na, innentől jön az be, hogy politikus, aki esetleg le tudja nyomni a nép torkán a változtatásokat.

Egyébként a szakértői kormánytól milyen eredményeket várnál? Csökkentse az államadósságot, csökkentse a külső adósságot, tartsa alacsonyan az inflációt, legyen alacsony az alapkamat, legyen minél kisebb a munkanélküliség, támogassa a családokat, növelje a reálbéreket? Mert akkor örülhetsz, itt a szakértői kormány.

morph on deer 2016.09.09. 00:05:37

@Muzsikok közt:
"Húha, nem böri hanem lakhelyelhagyási tilalom.

Még vmi?"

Meglepett, mi?

Mondtam én, hogy érdemes lesz megtanulni olvasni!
Sok felesleges hazudozásból eredő égéstől kímélheti meg magát még egy fideszes is - hát nem nagyszerű?

Bár, ha jobban belegondolok, ez pont szembe megy a párt irányvonalával!
Mert képzeld csak el, ha bárki a fideszből csak úgy, saját erőből meggyőződhetne róla, hogy milyen hazug Orbán, mennyire sötét Kósa, mekkora "csibész" az a Tóni gyerek, (egyem meg, hát nem aranyos?), vagy hogy Szijjártónak ki a fodrásza..!

És olyan érdekes kiegészítő információkról már nem is beszélve, mint például a közismert Deutch "Kokó" Tamásnak a felesége tudta tanusítani, hogy az az áldott jó ember nem is járt a kuplerájban! Bizony!
Ő - nyilván - látta, hogy nem volt ott, másként honnan tudhatná?!
Egészen egyedülálló képesség!

Vagy mint például az a másik megdöbbentő hír, hogy:
"A miniszterelnök semmilyen viszonyban nem áll vagyontárgyakkal, így Mészáros Lőrinc vagyontárgyaival sem"!

Tehát még csak nem is köszön a Mészáros egyik terepjárójának sem!
Soha meg nem simogatta egyik csőfogóját sem, aki mást állít, az hazudik!
Nem hágott a kerékpárjára, nem csapott az asztalára!
Nem is folytatom, mert a felháborodástól még a szavam is elállt...

Szóval csak óvatosan azzal az olvasással, ki ne derüljön, az ég szerelmére!
Csak úgy mint eddig..!

Muzsikok közt 2016.09.09. 00:07:28

Innentől a fideszmédia kreativitásán múlik mennyit veszít a baloldal az 1/4-ből.

Persze hülyék mint a faszom, ezt Vonó tudja majd kihasználni, esetleg Feri.

Minden azon múlik mennyire lehet az együtt friss szarát rákenni az egész baloldalra. Persze simon pere is folyamatban van, úgyhogy marad még tejszínhab a 2018as kampányra is!

Összefogást!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.09. 00:08:08

@ob.szerver: "Ezt most komolyan mondod? Ideokádod egy köztörvényes bűnöző, Habony médiájában kreált hazugságokat és tényekként hivatkozol rájuk? "
www.origo.hu/itthon/20160908-juhasz-portik-bab-sajtofigyeles.html

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.09. 00:08:57

@Muzsikok közt: Juhász az egyetlen tökös, becsületes politikus. A kisujja többet ér, mit a gazdád olvadt arannyal leöntve.

Muzsikok közt 2016.09.09. 00:10:05

@morph on deer: Fontos dolog, valóban, hogy a legnagyobb BALLENZÉKI párt alelnöke az ELŐZETES LETARTÓZTATÁST nem fogdában tölti, hanem otthon, őrizetben.

Mármint neked. De a maradék szavazói 90%-át ettől bukta a baloldal.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.09. 00:11:13

@morph on deer: Arra mi is a bizonyíték, hogy Mészáros Orbánnak lenne a strómanja?
De tényleg. Azon kívül, hogy ráfogtátok.
Volt olyan kép, vagy videó vagy akármi, ahol mondjuk Orbán használja Mészáros bármilyét?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.09. 00:11:27

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "a szakértői kormánytól milyen eredményeket várnál?"

Öööö... az, hogy nem lopja el a GDP 10%-át, már egy bíztató kezdet lenne...

Muzsikok közt 2016.09.09. 00:11:56

@atpijkamo116: Hehe, én is remélem Juhász lesz az baloldali internacionálé egyesült jelöltje 2018ban.

Szerintem a Tábornok Úr is támogatná a személyét, mint kihívót. Múúúúhahahaahahha

Alick 2016.09.09. 00:13:35

A rendszerváltás paktuma ezt alapozta meg: "ha futni hagytok minket, megmutatjuk, hogyan lophattok!"

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.09. 00:13:55

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Arra mi is a bizonyíték, hogy Mészáros Orbánnak lenne a strómanja?"

Az, hogy orbán teletömi a milliárdjaival. Téged se az eszedért szeretnek, ha neked ehhez bizonyíték kell. :))

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.09. 00:14:40

@atpijkamo116: Aki Portiknak dolgozott. A becsületestökös :D:D:D:

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.09. 00:15:58

@atpijkamo116: Hát persze. Szóval ráfogod, és nem is kell semmire bizonyíték.
A becsületestökös pedig épp elisemi, hogy egy maffiózónak dolgozott, de az semmi. Az a habony mesterkedése :D

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.09. 00:17:47

@atpijkamo116: Ja, a gdp 10% ellopásánál tartunk. Értem. Jók ezek a számok, csak rávágtok a hasatokra, aztán az már tény is. Oszt hova lett a pénz? Ja, persze, tudom, svájci számlákon van. Meg horvát szigetben. Ne is folytasd :D

Muzsikok közt 2016.09.09. 00:25:15

@Alick: kár hogy a szocik úgy loptak hogy lett belőle 20.000 mrd adósság pluszba

a csuti meg úgy hogy lett kisvasút, stadion, várbazár, széll kálmán tér, múzeumnegyed, kéktúra útvonal, fele szja, családi adózás, ingyen tankönyv, ingyen zaba a suliban, rezsicsökkentés, +500.000 munkkahely a versenyszférában, ingyen nyelvtanulás az álláskeresőknek, 10+10 millió CSOK ésatöbbi

Nem is értem mér nem sír a polgár, hogy visszajöjjön a piacbarát demokrata MSZDSZ.

pamut 2016.09.09. 00:33:19

Na, ahogy gondoltam: az összes geci fideszes lapít és sunyít és nem mer beszélni az aljas húzásotokról.

Hihetetlen milyen hitvány népség vagytok...

morph on deer 2016.09.09. 01:00:50

@Muzsikok közt:
"Fontos dolog, valóban, hogy a legnagyobb BALLENZÉKI párt alelnöke az ELŐZETES LETARTÓZTATÁST nem fogdában tölti, hanem otthon, őrizetben."

A fontos dolog, aranyoskám, hogy nem igaz, amit itt toltok.
Ez sem!

Mibe került volna igazat mondani?

Gondolod, hogy attól valakimajd hirtelen megszereti a Simonth, ha igazat olvas róla?

Mondjam azt, hogy ez az, ami jellemzi a fideszes kommunikációt, vagy rájössz magadtól is?
Hogy teljesen felesleges hazudozni, egyébként is a Fidesz kormányoz?

Azért szólok, mert hátha nem tűnt fel mostanáig, hogy pl nincs meg a nyugdíjad, ha keresnéd netán...

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.09. 01:01:14

@pamut: Nem érünk fel hozzád, te szellemóriás. Mellesleg itt nem csak én írtam le, hogy a fidesznek vannak eredményei, ami a szociknak nem volt. És ami nincs az bizonyíték bármire, amit rájuk fogsz - a másik oldalnál viszont dőltek meg, nem is egy.

Muzsikok közt 2016.09.09. 01:05:03

@morph on deer: Hagyjuk a rizsát. A fidesz hazudik, én is hazudok, meg a fideszmédia is kimosta az agyamat.

Minden más nem fidesz média sokkal durvábban hazudik mint a fideszmédia.

Igy érthető, vagy a nem létező becsületes szellemóriás pártra mész szavazni te is, mint a többi mszp-szdsz árva? Na ügye. Hagyjuk a moralizálást, báttya.

pamut 2016.09.09. 01:09:38

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
1. nem magamhoz viszonyítottam, a mai (egyik) aljas geci mocsadék húzásotokról érdekelt volna hogy van-e akár csak egy rohadék köztetek aki meri tartani a hátát. de persze nincs, csak süket pofázás, az van.
2. a fidesznek valóban vannak eredményei, kivégezte a jogállamot, az országból maffiaországot csinált és mint a mai esetek is bizonyítják már a kádári 50-es évek szintjére süllyesztette vissza az országot.
3. az hogy kényszeresen "a másik" oldalra hivatkozva legitimálod a folyamatos extrém lopásokat, az aljasságokat az egész magyarellenes szarhegyet, az csak a te agymosottságodat minősíti.

50-es évek, már itt tartotok fideszbolsik.

Muzsikok közt 2016.09.09. 01:11:10

@pamut: Lebukott egy Együtt alelnök, geci fidesz!

brühühühü

morph on deer 2016.09.09. 01:13:00

@Muzsikok közt:
Neked mondom, hogy épp elég az a szar, ami igaz, felesleges kihímezni, mert van pár olyan fasz, mint én, aki kényes ilyesmire, és a szavahihetőség bánja.
Itt már mindegy, melyik párt hazudik többet.
Egyébként is jobb vitatkozni azzal, aki odafigyel a részletekre!
Szerintem :)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.09. 01:13:21

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "a fidesznek vannak eredményei, ami a szociknak nem volt."

Egyik geci, másik fasz. Nagy eredmény, hogy százmilliárdokkal többet lopnak.

pamut 2016.09.09. 01:22:16

@Muzsikok közt:

Lebukott az orbánmaffia újabb szánaémas, titket minősítő féreg mocskolódása,
brühühühühühü

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.09. 01:32:20

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "hova lett a pénz?"

valdemort nagyúr és társai eltették. Biztos hallottál a nagy állami pénzmosodáról.

pamut 2016.09.09. 01:35:11

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
csak a lenyúlt manyup önmagában a GDP 11%-a volt....

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.09. 05:56:31

@miketbeszéltek:

A cikk kb. egyharmada igaz, egyharma hazugság, egyharmad csúsztatás.

Példa az igazságra: dohányboltok. Egy valóban teljesen értelmetlen intézkedés. (Egyébként én nem vagyok dohányos, szóval személyesen nekem tök mindegy lenne, akkor is, ha Mo-on élnék.)

Példa a hazugságra: a magánnyugdíjak ellopása. A valóságban senki sme lopta el, sőt éppenhogy vissza lett véve a tolvajoktól.

Példa a csúsztatásra: egészségügy. A problémák jelen vannak 25 éve, nem Orbán csinálta őket.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.09.09. 07:22:59

Kicsit kényszeres a poszt.

A valóság az, hogy minden kormány minden fontosabb posztra a saját embereit pakolta, és pakolja, és a saját embereit hozza helyzetbe.

Nem tudom lesz-e valaha valahol valaki ahogy máshogy teszi majd, én még nem láttam ilyet.

Sorosnak pl listája van, az EU-ban számára megbízható politikusokról, akik milyen véletlen legtöbbször hazánkat támadták.

1ghost 2016.09.09. 07:28:57

@a BircaHang Média szerk.:

Drága Birca!

Mivel te bizonyítottan belehazudsz a fórumozók képébe, ezért ha én lennék e kiváló blog írója a konstruktív párbeszéd érdekében - amit ti mocskos, tolvaj fideszesek száműztetek ebből az országból - kibasználak innen a picsába, de úgy, hogy a fejed egyenesen a gazdád seggébe landoljon, vagyis pont ott, ahonnan idejött.

1ghost 2016.09.09. 07:32:30

@Trompf:

Na ja! Te ócska, nyomorult bérhazudozó!

Épp ideje volt előkapni ezt a nickedet is! Ezen a nickeden ugyanis itt még nem hazudtál semmit!

Remélem a végén a sitten fogsz kikötni te is, a tolvaj gazdáddal együtt.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.09. 07:55:17

@1ghost:

Nagyon ritkán szoktam hazudni. Itt se hazudtam semmit, lám, te is tudtál példát hozni rá.

A konstruktív párbeszéd pedig alakul, mióta megszűnt a liberális véleményterror az országban,

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.09. 07:57:50

@Trompf:

Pontosan így van. Érdekes, hogy a liberálisok sose neveznek ki antiliberálisokat, amikor kormányon vannak! Vajon miért? Mert így NORMÁLIS. Az emberek nem azér t választják meg x kormányt, hogy az aztán az ellenzéke politikáját folytassa.

Ha a ballibek szeretnének sok ballibet pozícióban, nyerjenek választást, s teljesül vágyuk!

HaD 2016.09.09. 08:19:26

A fenti hozászólások tökelétesen tükrözik a sikeres politikai gyakorlat eredményét. Oszd meg és uralkodj...meg cirkuszt a népnek:)
Sokan a hozzászólók közül valszeg még nem is éltek 30 éve mikor is az MSZMP KB határozatot hozott a több párt létrehozásáról(majd nyílvánosan azt is kijelentették hogy minden pártban "mi leszünk ott")...és ez így is lett. Ennek megfelelöen emmiféle "ballib"
meg "népnemzeti" pártról szó sincs! Ez egy egyszerü módszer amikor nehéz sorsú népcsoportokat könnyedén összeugrasztanak ellenség képet teremtenek számukra(zsidó/cigány/bolsevik/náci/menekült....), csinának hozzá egy kis müsort a médiában a "parlament"-ben(álbalhék formájában) majd közösen szépen széthordják a marakodó "mackók" a fülemüle dalán viatkozók elöl amit csak érnek. Gyurcsány-Kövér egy párt felsö szervezet alelnökei voltak,Orbán angliai tanulmányait(egy év gyorstalpaló, mint Leninnél:)) Soros pénzelte,akit most köpködnek meg megtépik magukat hogy mekkora egy népnemzet romboló ez a csúnya csúnya ember(bocs zsidó:)). Valójában mind a média mid a politika mind a gazdaság tele van zsidókkal és jókat röhögnek a "gojok" marakodásán...

1ghost 2016.09.09. 08:23:34

Dehogynem hazudsz! Hazudsz mint a vízfolyás! Hazudsz, mint bármelyik tolvaj fideszes!

Csak normális ember arra sem méltat, hogy a saját mocskodba bele verje az orrod, hiszen már benne van. Így hát szimplán undorodnak hozzád érni.

Na, rólad ennyit. Már ez is több, mint ami, rút, és velejéig hitvány jellemednek kijár.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.09. 08:38:12

Micsoda változatosság...

A Gyurcsány seggnyaló és MSZP-s majmok, és házi bloggereik diktatúráznak...

Ja nem..

Tegnap is pont ez volt.
6 éve ez van.

A karaván halad, a kutya ugat.

citrix 2016.09.09. 08:46:38

A fidesz egy bolsevik felépítésű párt. Személyi kultuszra épül, amit a vezér mond azt úgy kell gondolja mindenki. Amit elhatároz az úgy lesz és ha bírálják (fideszen kívüliek bírálhatnak) még úgyabb lesz. Ha kell nekik valami azt megszerzik vagy államosítják. Olyan helyzetet hoznak törvényekkel (mert itt minden törvényes) hogy az övék legyen. Tisztségek kiosztásánál nem a tudás számít hanem az hogy "hűséges harcostárs" pártkatona legyen. Szégyen és gyalázat ide jutni 25 év után.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.09. 08:58:02

@citrix:

Mennyivel jobb lenne, egy valóban bolsevik berendezkedéső ex-kommunista Gyurcsány nevű besúgó, aki a Dialógus csoportról jelentgetett régen, az MSZMP KB leszólt az egyetemi vizsgáira a tanárainak (Mellár Tamás), és a Nagy Imre hóhérának özvegye (Apró Piroska) intézte az állami cégek (Motim) bagóért történő elprivatizálását számára.

Micsoda előrelépés lenne, ha visszatérhetne a nagy megmentő ugyi ?

citrix 2016.09.09. 09:16:54

@Ballib cenzúrázók réme 18: Az Orbán hívők napi zsolozsmája: "Mindennapi Gyurcsányunkat add meg nekünk ma". Az aranytojást tojó tyúkocska, igazi jolly-joker akit elő tud Orbán vagy bármely hívője, hű harcostársa a kalapból és elmúttnyócévezni egy jó nagyot. Mennyi Roland, Vajna Mikulás és társai +a nemzet gázszerelője csiliárdokkal gyarapszik napról napra. Ez teljesen rendben van így, ha valaki korrupcióról tud tegyen feljelentést a fidesz főügyvédjénél: Polt Péternél. Király, ugye?

HaD 2016.09.09. 09:18:16

@Ballib cenzúrázók réme 18: nem tünt el csak a szerepét játsza...egy valódi ellenzék kialakulásának megakadályozása. Az elsö felvonásban(kormányzati "munka")a szereposztás: hogyan lehet egy MSZMP KB felügyelete alatt létrehozott utódpártot(fidesz) 2/3-os hatalomhoz juttatni:). Unták már a bohóckodást a demoktrácia körül, meg egyszerübb is az egypárt rendszer. A többi meg csak játék a médiák bevonásával(asszem ez az oldal is egy média;))

high up! 2016.09.09. 09:33:34

@Ballib cenzúrázók réme 18:

mesélj már udvari bolond az MSZMP által kinevelt álellenzékiről, a felcsúti MSZMP párttitkár KISZ vezér gyerekéről, Orbanszku eftársról, akit a 80-as években az MSZMP kormányzat védett a rendőri attrocitásoktól. Teccik tudni, a Vikiét azért nevelték ki, hogy legyen aki majd megakadályozza az MSZMP elszámoltat´ását meg majd megvédi a 3/3-asokat. A Besúgorbán jó munkát végzett.

Cikkek:

Az állambiztonsági jelentésekből - 1986 augusztusától - bizonyítottan kiderül: Horváth István belügyminiszter, az MSZMP Központi Bizottság tagja, aki a jogász szakkollégium igazgatójának, Stumpf Istvánnak (az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere) az apósa, tökéletes „védelmi ernyőt” tartott a hatalomra törő fideszes fiúk feje fölé.

Ők pedig tudták ezt. Orbán és párja, Lévai Anikó különösen. Mindenről előre értesültek, nevetve, viccelődve, „bátor kritikával” és gúnyos megjegyzésekkel fogadták a rendőri intézkedéseket, mert biztosak lehettek benne: bármi történik, bántódásuk nem eshet. Ezt nem egyszer nyíltan hangoztatta Lévai Anikó, akinek a magabiztos mondatai sorra megjelentek az állambiztonsági jelentésekben - derül ki dr. Ilkei Csaba tudományos kutató összeállításából.

Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi.
A doktornő (Lévai Anikó) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna. A doktornő elmondta, hogy igen könnyű a dolguk, mert a BRFK-n egyértelműen utasításba adták, hogy nem szabad ezt a szervezetet (Fidesz) bántani, csak távolból figyelni kell a ténykedésüket, figyelni kell az események folyását.
Minden bizonnyal ez is Horváth „nyomása” alapján van így a BRFK-nál. Ezt természetesen tudja a szervezet vezetősége is, így azt csinálnak, amit akarnak. Az megy külföldre, akit ki akarnak küldeni, hiszen több nyelven beszélő emberekről van szó, úgymond az ország várható jövőbeni vezető embereiről.

FOLYTASSUK!

high up! 2016.09.09. 09:36:29

@a BircaHang Média szerk.: 2Nagyon ritkán szoktam hazudni.2

na ha ezt Putyin gazdid megtudja, rögtön kirúg a netes troll brigádjából. Még csak ahiányzik az öreg tömeggyilkos diktátornak, hogy a fizetett netes trolljai az igazságot írják le.

FOLYTASSUK!

­DezInf 2016.09.09. 09:39:28

Vicces gyerek vagy.

Az iratok szerint kis kedvenc Gyurcsány nevű elkúród javában jelentegetett a Pécsi Dialógus csoportról, miközben Orbán lakására, a magadfajta MSZMP KB-s spiclik lehallgató berendezést telepítettek.

mandiner.hu/cikk/20120405_viktoria_akcio_lehallgattak_es_megfigyeltek_orbant_es_feleseget
A '80-as években a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya operatív nyomozást folytatott Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó ellen. Besúgókkal és lehallgatással igyekeztek információkat szerezni a házaspár szolnoki és fővárosi tevékenységéről, kapcsolatrendszeréről.

what.the.fuck 2016.09.09. 09:43:03

a közpénz lopása is lopás. aki pedig lop nem marad büntetlen, ha emberi igazságszolgáltatás nem is ítéli el, az isteni elöl nem menekülhet. el fog telni akár 10-20 év de a következmények kímélet nélkül elérnek titeket fityeszes bolsevik banda.

" Zakariás próféta könyve 5:3 Akkor ezt mondta nekem: Ez az az átok, amely eljut az ország egész területére. Mert ennek következtében fog megbűnhődni minden tolvaj, és ennek következtében fog megbűnhődni minden esküdöző.Kibocsátottam az átkot - így szól a Seregek URa -, és behatol az a tolvaj házába, meg annak a házába, aki az én nevemre hamisan esküszik. Ott maradnak annak a házában, és elpusztítja azt gerendáival és köveivel együtt."

HaD 2016.09.09. 09:44:37

@high up!: tus:)! Annyit tennék még hozzá hogy érdemes utána olvasni a Bush/Gorbacsov paktumoknak....a "rendszerváltás" mikéntjéröl. Èdemes végigjárni hogy hogyan is alakul jelenleg Mo. és Oroszország(a nagy testvér)viszonya, és hogy nézett ki ez a az "emút 30 évben". Vannak tippjeim hogy mi is ennek a bandának a küldetése. Sajnos:(

HaD 2016.09.09. 09:51:59

@­DezInf: Tényleg? Nahát! Ès ez igaz mert megírta az újság:)? Huu wazze....amúgy mi lett a lehallgatások után az "ügyosztály" lépése? Csak így tovább orbán elvtárs? Gyüjts minél több hívet akit majd jól kontrollálhatunk...kb. ennyi:

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.09. 10:12:42

@high up!:

A "tömeggyilkos" szó jelentése ballibául = nem kedvez a nyugati oligarchiának.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.09. 10:32:50

@atpijkamo116: Ja hát persze. Mert 10milliárd eurót csak úgy el lehet tüntetni. Elfér a párnacihában, ugye? :D

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.09. 10:36:27

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Akkor mégsem hallottál a nagy állami pénzmosodáról. A fijjúg ezt is megoldották, guglizz rá!

nu pagagyí 2016.09.09. 10:50:08

@­DezInf: Az Orbán rezsim sajnálatos módon napjainkban hallgat le ellenzékieket és titkosszolgálata zsarolással próbál beszervezni újságírókat. A rezsim mai áldozatai kevésbé reménykedhetnek abban, hogy semmi bajuk nem lesz, mint Orbán annak idején. Bár, ha jól tudom, Orbán besúgó volt katona korában, nem fenyegette semmi Kádár-kori karrierjét.

nu pagagyí 2016.09.09. 10:57:58

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Azt nem tudjuk hová dugták a lopott pénzt, de azt látni, hogy nem épül semmi gazdasági jelentőségű objektum a fejlesztésekre szánt EU-s pénzből (utak, vasutak stb.), helyettük csak néhány túlárazott karikatúraberuházás és sikeredik a pénzből, amikről bőven olvashatsz itt az Indexen.

gyurmicsek 2016.09.09. 11:03:51

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Ha mondasz mégegy polgármestert, akinek ennyi pénze van, mint Lőrincnek és kb. 8-év alatt szerezte, akkor elhiszem, hogy tisztességes.
Ugyanez a helyzet Simicskával, aki hirtelen elfelejtett jó pályázatokat beadni :)

Szóval mindenki látja mi megy a közbeszerzésekkel és pártállástól függetlenül mindenkit zavar is, de amíg egyik oldaltól elfogadjuk ezt, addig nem lesz változás.
Úgy látom te is elfogadod a korrupciót, mert a mások oldalt annyira gyűlölöd. Emiatt nem megyünk előre, ezt be kell látnod.

Szelid sunmalac 2016.09.09. 11:27:24

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: TE MAGAD vagy ra a bizonyitek...ocsem, ti tenyleg nagyon hulyek tudtok lenni neha! Ha ugyanis a Meszaros NEM lenne a Viktor stromanja, ne adj Isten ballib lenne, mar reg elkaszaltak volna a picsaba.
Igy viszont hivatalosan semmi kzoe Viktorhoz (ugye?), ti viszont megis veditek. Mint mondjhuk a Habonyt, akinek megintcsak semmi kozea parthoz. Prsze nektek sem. Megis allandoan meg kell oket vedeni. Na, ez epp eleg bizonyitek.
En pl. ugyansi kurvara nem vedem se a Vitkort, se a Mesarost, se a Gyurcsanyt, se a tobbi kretent, mert nekem senkik...

Kezded kapsigalni?

high up! 2016.09.09. 11:29:01

@­DezInf:

a tények azt mutassák fideszkokcsi eftársam, hogy Orbanszkut és a fideszbandát Soros és az MSZMP együtt nevelte ki és képezte ki a későbbi feladatokra. Az MSZMP annyira megfigyelte a kis komcsi spórát, hogy külön pártfőtitkári engedéllyel ment a Soros akadémiára nemzetközi liberális bomlasztást, rothadó emberi jogokat és a demokrácia anarchi´áját tanulni. Vajon ezekről is, meg a résztvevőkről is jelentett Vityerák?

FOLYTASSUK!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.09.09. 11:31:07

Ezt kihagyta a Kétfarkú Kutya párt a plakátjai közül, pedig ezért vicc a szavazás. Kár 2018 utánra felhatalmazást adni az új kormánynak a migránsok betelepítésére. Ennek meg pláne.
erkolcstan.blog.hu/2016/09/09/nepszavazol_de_mire_is

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.09. 11:52:10

@nemecsekerno_007: Pontosan mit kéne tenni szerinted? Jelen helyzetben mit lehet?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.09. 11:54:31

@val: A akkor kormány meg is bukott. Megérdemelte. A fidesz viszont 1000-szeresen csinálja ugyanazt, mégis elegen tapsolnak neki, hogy hatalmon tartsák. Ez ok így? Miért?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.09. 11:56:20

@Csuti Ördögüző: Kiderült? Mert megírta a kormanysajtó? Azért megvárjuk, míg valami ítéletféle is lesz? Ehhh... pofázok itt neked...minek...

pamut 2016.09.09. 12:29:57

Azt már rég tudjuk hogy nem lehet valaki egyszerre demokrata és fideszes, hisz aki fideszes az antidemokrata.

Azt is rég tudjuk hogy nem lehet valaki egyszerre tisztességes és fideszes, hisz az orbánmaffia maga a tisztességtelenség.

De ma már már azt is tudjuk (részben az előzőek miatt is) hogy nem lehet valaki egyszerre keresztény és fideszes, hiszen a fidesz egy anti-keresztény maffia.

De.
Van egy ember.
csak egy, de ő úgy tűnik keresztény létére úgy tűnik nem árulja el az istenét Orbán kedvéért:
Liszkai Tamás plébános:
"A kormány az agresszív kommunikációval félelmet, ellenállást, haragot ébreszt az emberekben"

Lám nem minden pap álkeresztény ...

HaD 2016.09.09. 12:56:19

@nu pagagyí: Nem is érdekes hogy hova dugták...az ö módszereikkel vissza lehetNE(egy részét) szerezni, de az nem mostanában lesz...ügyes fijjug ezek:)

HaD 2016.09.09. 13:09:40

@gyurmicsek: Igen. Pontosan erre "játszanak" rá. A széthúzásra. Lásd jelenleg menekült kérdés! A nyílvánvalóan köztörvényes ügyeket pedig azért mutatják meg,mert egyrészt le akarják vinni az emberek ingerküszöbét(ez már sikerült)másrészt semmi de semmi esélye az ö általuk felügyelt "jogrendben" nekimenni az ügyeknek(le lett tesztelve:))harmadrész ha mégis nekimegy valaki akkor "megvizsgálná" az ügyészség és ha netán nem találna rajta fogni valót akkor ügyanabban az ügyben többé nem lehetne vizsg´lódni ha jól tudom(nem vagyok büntetö jogban túl jártas...de mintha így lenne).ìgy aztán onnan kezdve már "jogosan" loptak:) Még annyit hogy ezt a hozzászólás dolgot is valszeg ök generálják és figyeltetik.

Attilajukkaja 2016.09.09. 13:25:40

Szegyen, ami nalunk ma kormanyzas cimen folyik!!!

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.09. 13:29:02

Az emberek elsöprő többsége szerencsére tudja, hogy a ballib elkúrókat soha többet nem szabad visszahozni.

A Pamut, High Up meg a többi ballib, Gyurcsanyista paprikajancsik persze ezért sírnak, és rendkívül dühösek a világra.

Leszarhatóak.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.09. 13:29:48

@pamut: "nem lehet valaki egyszerre tisztességes és fideszes"

A tisztességeseket módszeresen kitették maguk közül. Ángyán és Hadházy valami véletlen folytán maradhatott a fideszben ilyen sokáig.

BGúz 2016.09.09. 13:30:29

Olyan, hogy független média, nem létezik.

HaD 2016.09.09. 13:31:48

@nu pagagyí: Egyébként történik egy csomó termelö beruházás is csakhogy annyira túlárazottak(bizonyos okok miatt) hogy a jó életbe nem fognak megtérülni,illetve oly mértékben torzítják a számokat hogy lehetetlen a valós jövedelmezöséget felmérni és késöbb piaci alapon értékelni a felhalmozott tökét. A nagy baj az az hogy a rendszerböl kivett töke nem kerül újra befektetésre. Ennek van egy elsödleges a fajta attitüdjéböl eredö oka, nevezetesen , hogy rettegnek attól ha nincs dugi pénzük felhalmozva ismeretlen helyeken...elég sokat üldözték öket a történelem során ami erre csak ráerösített. A másik hogy nem egy adott terület népsségének jólétje a cél és ezért nem is tudnak tartós(nemzedékeken átnyúló) stratégiában gondolkodi...nem alakult ki náluk ez a fajta megközelítés. Mindíg menekülniük kellett. Ìgy aztán az se érdekli öket hogy pl. az oktatás mire is irányuljon. Fogalmuk sincs hogy milyen gazdasági szerkezet az ami TARTÒSAN szolg´lja egy terület adottságait figyelembe véve az ott élök érdekeit. Pontosabban ha tudják akkor a dezorganizációs taktikájuk szerint járnak el...minél szegényebb egy népcsoport annál jobban széthúzható, és manipulálható...

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.09. 13:48:29

@BGúz: "Olyan, hogy független média, nem létezik."

Nem vagyunk már mesze ettől az állapottól. Szerencsére orbán nem figyelt annyira a média letámadására, mint a pénz harácsolására.

HaD 2016.09.09. 13:56:07

@Ballib cenzúrázók réme 18: már valszeg nem fog visszatérni.A "kormányzása" és az azt megkoronázó, hívjuk úgy kitárulkozása egy megtervezett ügy volt. A nevezetes "beszéd" semmi mást nem szolgált mint azt, hogy a cimborái minnél nagyobb hatalmat kaphassanak(tök jól bejött nekik). Jellemzö hogy azóta sem tudni ki is hozta nyílvánosságra,és miért tette. A római jog alaptétele az a ké´rdés, hogy "kinek az érdeke"...nos látható hogy kié volt:) Jelenleg az ellenzék dezorganizálása feladata a kedvencének:)

nemecsekerno_007 2016.09.09. 14:17:55

@Kampánymigráncs: Például el lehet menni horgászni, el lehet olvasni egy könyvet, esetleg dolgozni. Vállalkozást csinálni.

Weißkopf 2016.09.09. 15:47:16

@Kampánymigráncs: "A fidesz viszont 1000-szeresen csinálja ugyanazt, mégis elegen tapsolnak neki, hogy hatalmon tartsák. Ez ok így? Miért?" Megmondom.
Miért sikeres Orbán belpolitikája?
Ugyanarra épít, mint a példának tekintett Horthy-rendszer.
Horthy: irredentizmus + ellenségkép (nála: antibolsevizmus, antiszemitizmus)
Orbán: nacionalizmus + ellenségkép (nála: Brüsszel, migráció)

5perc 2016.09.09. 16:16:56

@­DezInf:
"A '80-as években a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya operatív nyomozást folytatott Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó ellen. Besúgókkal és lehallgatással igyekeztek információkat szerezni a házaspár szolnoki és fővárosi tevékenységéről, kapcsolatrendszeréről. "
Vajon mit csinált, ha ekkora apparátussal nem találtak ellene semmit?
Elárulom. Semmit. Szájhős volt.

miketbeszéltek 2016.09.09. 17:45:53

@a BircaHang Média szerk.: "A cikk kb. egyharmada igaz, egyharma hazugság, egyharmad csúsztatás."
-Ha csak egyharmada lenne igaz, már az is tolerálhatatlanul sok lenne, és semmiképpen sem indokolná a "hülye ballibek gágognak" jelentésű első reflexióidat, amit minden hasonló téma kapcsán elsütsz, mert ezzel máris megcáfoltad magadat.
-Azonban a szerinted "hazugságról": a nyugdíj megőrzésének egyedüli esélye lett volna egy elöregedő társadalomban a szocialista jellegű felosztó-kiróvó rendszerről átállni a pénztári rendszerre, az egyéni befektetéses számlákra. A demagóg "eltőzsdézés" nem nyert bizonyítást, sőt a pénztárakból túlnyomó részben jelentős haszonnal vehették ki a tagok a pénzüket. Ugyanakkor az állam milliárdokat veszített tőzsdei tranzakciókon-amelyre az impotens, kollaboráló ellenzék nem hívta fel a közvélemény figyelmét. Pld. MOL: valószínűleg minusz 100 milliárd ft .....(Megjegyzés:
sokszor tetten érhető az antikapitalista, államszocializmussal szimpatizáló attitűdöd....)
-Csúsztatás: valóban balfácánok voltak az előző kormányzatok is, de itt nem általában van szó az egészségügy, és oktatás válságáról, hanem arról, hogy pártemberek kezében központosítanak olyan szinten, hogy ez még a Rákosi rendszert is felülmúlja: kancelláriák, KLIK stb. Tehát sajnos nem csúsztatás.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.09. 18:02:07

@miketbeszéltek:

Átadni a nyugdíjvagyont hiénáknak = bűncselekmény. Visszavenni = derék dolog.

miketbeszéltek 2016.09.09. 18:11:59

Én érveltem. Te erről tudomást sem véve egy demagóg kijelentéssel válaszoltál.

miketbeszéltek 2016.09.09. 18:15:27

Szóval az 1948-as kommunista államosítás is "derék dolog" volt?

miketbeszéltek 2016.09.09. 20:32:25

@a BircaHang Média szerk.: Börtönbe minden kulákkal! Jugoszlávia a rothadó imperializmus láncos kutyája! -Én is tudok ilyen kommunista jelzőket és jelszavakat írni! (Csak én nem gondolom komolyan....)

fotengelyszimering 2016.09.09. 20:49:43

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
A közgazdaság nem ennyire egyszerű, ahogy vázolod, nemcsak kiadás csökkentéssel tudsz pozitív mérleget elérni. Hanem mondjuk a bevétel növelésével is. Vagy több embert vonsz be a munkába, de nem értelmetlen hülyeségekbe. Mert a közmunka az, Talán nem halsz éhen miatta, viszont felzárkóztatás helyett még jobban bebetonoz a kilátástalanságba.
Miért kellene a nyugdíjat lefelezni? Főleg attól elvenni, akit köteleztek hogy fizessen járulékot, dolgozott egész életében, most meg azt mondják, hogy nincs?

Rengeteg forrásból lehetne átcsoportosítani, a Szíjgyártó-féle kamu külker cég, a Miniszterelnöki Hivatal építkezésein át, a kongó stadionok, meg kisvasút, meg Matolcsy alapítványai, meg a haveroknak kihelyezett hitelek, meg a szuperpénzt termelő szerencsejáték, a hülye népszavazások, meg a kampánypénzek, idióta olimpia kutatás, Századvég tömése, stb. A magánnyugdíjpénztárak tudnak profitot termelni a befizetett pénzből, az állami erre miért képtelen?

Nagyon frankó az unortodox politika, meg a szembemegyünk a többivel, de milyen áron? Más fa*szával verni a csalánt nem korrekt. Mit csináltak a forinttal anno, hogy bezuhant? Szerinted az jó az eladósodott családoknak? Kinek jó a 330-as euró?

Miért jó, hogy alacsony legyen az alapkamat? Hogy ne legyen értelme félretenni? Vagy fokozza a költést? Miből? Alacsony az infláció? Jah, játék a számokkal. Ha az infláció alacsony, akkor miért drágulnak a termékek? Mellesleg lehet valami drága, csak tudd megvenni. Az arány a fontos.
Az egykulcsos adó, mekkora ász dolog volt, nem de?

A politikus a saját harácsolását nyomja le az ember torkán.

A szakértő azért szakértő, mert tudatosan dönt és nem azért akar döntéshozó lenni, mert az sok pénzzel jár. A szakértőnek van agya, tapasztalata átlátni dolgokat és szakmai szempontból közelít, nem a kisstílű játszmákat folytat.
A szakértő tudós, nem egy senkiházi nulla ember, aki azáltal lesz vezető, mert listán bekerül a székbe. Ha meg onnan kikerül, mert jön egy másik jöttment, akkor átülhet egy másik trónra. Vagy az a politikus egy polihisztor, mindenhez ért.

Áruld már el, hogy lehet egy tanítóból a választások után gazdasági szakember? Megszállta a Buddha? Lehet, hogy "politikus" lesz belőle, de ez a szó már pejoratív és devalvált. Mert a magyar politikus az, aki a civil pályára kevés volt.
süti beállítások módosítása