B1 blogcsalád



Pompás új rezidenciát építenek a parlament elnökének

2016. augusztus 16. - jdesi

bal.jpg

A sok jó hír között kis híján elsikkadt az a kivételesen örömteli, hogy pompás rezidenciát építenek a parlament elnökének.

Bár feltételezhető, hogy az országgyűlés elnökei eddig sem szoba-konyhában tengették napjaikat, mégiscsak megmelegszik az ember szíve ha arra gondol, Kövér Lászlónak és hivatali utódainak méltó hely jut, ahol reggel, munkába indulás előtt elmerenghetnek azon,

mi értelme van még a parlamentnek manapság.

Annyi kétségtelenül, hogy ha van országgyűlés, akkor annak kell lennie elnökének is. És akkor annak az elnöknek kell rezidencia, amely felépítése, üzemeltetése, karbantartása munkahelyeket hoz létre, nem beszélve a felfegyverzett és titkosszolgálati jogokkal is felruházott bandériumáról. Amely, csak remélni tudjuk, nem csap össze mondjuk a Matolcsy-féle nemzeti bank hadseregével a nyílt utcán, mert az bizony lenne olyan, mint egy Kubatov féle Fradi B-közép versus DVTK-keménymag csata.

Igaz, a ligetbéli kopaszok akkor megmutathatnák mit tudnak és simán elhozhatnák nékünk a békét, és szétválaszthatnák őket.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Szóval, lesz a házelnöknek új rezidenciája. Éppen most, amikor kiderült, hogy a két szolgálati autó mellé még havi jó hatszázezer forintnyi benzinpénzt is kap – ne kelljen az egymillió hétszázezernél valamivel több fizetéséből azt állnia. Mondjuk, hogy hova töltene ennyi benzint, ha a hivatalból járó kocsijait a rendőrség fizeti nem tudjuk, de ez már legyen az ő gondja.

És most juszt sem számoljuk ki, hogy egy átlagos magyar ápolónőnek hány hónapot kell három műszakban lejsztolnia ezért a pénzért, már csak azért sem, mert nem tudom, hogyan áll ma a font árfolyama.

És tényleg, az is micsoda egetverő demagógia lenne, ha most azzal folytatnám, hogy

  • rezidencia,
  • parlamenti irodaház a Kossuth téren,
  • földalatti folyosóval összekötve az országházzal,
  • királyi várbéli palota az uralkodónak,
  • kisvasút a sufnijától a stadionjáig,

miközben itt fekszik előttem a Somogyi hírlap csütörtöki száma, a  címlapon skarlát betűkkel ennyi: Szociális katasztrófa közelít, Minden eddiginél több a kilakoltatott család.

Persze ezek a családok maguknak keresték a bajt.

Miért nem lettek házelnökök és akkor most egészen más gondjaik lennének. Például, hogy az őrséget hol helyezzék el és hogy a biedermeier bútorhoz illik e a vízeséses poszter, valamint a damaszt abroszba belefujjhatjuk-e az orrunkat.

Szociális katasztrófa. Lárifári. Havi 47 ezer forintból nagyszerűen meg lehet élni, hallhattuk. És aki ügyes, annak az EU utat épít a birtokáig, a kőbányáiból megveszi a követ, stadiont kap a budija mellé, rabok dolgoznak a szőlőjében, miközben nektárt csepegtettél. A saját lábán áll, bár nekünk néha az az érzésünk, hogy a mi vállunkon áll az a saját láb, miközben a szar nekünk már az orrunkig ér. De  a büdös sem hallik az égig.

És különben is. Teljesen igazságtalan Kövér Lászlón számon kérni, hogy ennyit vagy annyit keres. Ha valakinek itt elégedetlenkedni lenne joga, na az éppen Kövér.

  • Hát hol van neki jó Mészáros gazdája, aki két kócolás között nevére vette az országot.
  • Vagy hol van Kövér Garancsija, akinek csak annyi a dolga, hogy az üzleti év végén kivegyen annyi pénzt, amennyit csak lehet  - és sokat lehet - aztán azt arra legméltóbb figyelmébe ajánlja, életem, halálom, kegyelmes királyom, a Market Zrt. profitját kezedbe ajánlom.

Nem, Kövér nem ilyen. Ő még azt is lediktálja valamelyik iródeákjának, hogy szerinte azért túlzásba nem kellene esni, és

legalább vasárnap ne tessünk lopni,

ahogy édesanyánk nevenapján se raboljunk ki senkit – maximum ha nagyon muszáj -, mert a martalóc is valahol csak ember, kell, hogy nemes eszmék is hevítsék a lelkét.

Innen üzenem a rezidenciámról föl a magos királyi várba szeretett vezérem, hogy lopjatok nyugodtan továbbra is, meg migráncsozzatok, meg minden, ami jól esik. De mi legyen ezzel a szociális katasztrófáról szóló hírrel.

Nos, nem véletlenül az a legbölcsebb, a legkirályabb, aki a legnagyobb.

Hogy efféléket ír az a Somogyi Hírlap? Sebaj édes szolgám. Megvesszük kiadóstul az egész hóbelevancot és lesz benne kétoldalas képriport, amin Rogán Cili nevű hívünk falatnyi textilben éppen magyar anya.

És Kövér a rezidencián, meg Mészáros gazda a milliók súlya alatt, meg az MLSZ egész elnöke, meg a kurtafarkú kismalac mind bólogat, hogy valóban. Ennyi az egész. Már megint nyertünk.

S a távolból egy ismert bariton azt kérdi: Tudta, hogy nagy hülyék vagyunk?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6810414820

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kozmetikázzák Államunk korát 2016.08.17. 08:09:41

  Sokaknak feltűnt, hogy az 1896-os Magyarország, azaz a Magyar Állam 1000 éves  fennállásának millenniumi ünnepétől valahogyan nem stimmel a számolás. Az eltelt 115 évet évet egyesek csak 11 évnek számolják.    A kormány szerint az Államunk olya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.08.16. 22:58:00

ócsai lakóparkra, szociális bérlakásra még biztos emlékszünk. ja, senki.

" A Fidesz és országgyűlési frakciója továbbra is támogat minden olyan javaslatot, amely végleges és biztonságos megoldást nyújt a devizahitelesek problémájára, ennek érdekében az eddigi intézkedések mellett újabb segítséget kínál az érintett családoknak – mondta Selmeczi Gabriella, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Selmeczi úgy fogalmazott: pártjuk és a kormány számára is alapelv és érték, hogy senkinek nem engedik el a kezét, és mindent megtesznek, hogy az emberek ne kerüljenek utcára. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok által előidézett adósrabszolgaságból való kivezető út érdekében már eddig is többet tettek, mint bármely más kormány Európában – tette hozzá."
Magyar Nemzet, még a G-Day előtti időkből)
www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwjjuqGf6cbOAhWEYJoKHbnXD3QQFggnMAI&url=http%3A%2F%2Fmno.hu%2Fbelfold%2Fujabb-segitseget-kapnak-a-devizahitelesek-1143787&usg=AFQjCNHZbYG7c8KtmHmEerVAOrFzJAjE3w&sig2=Gms9NOh-KvsCOyUc-vrmBA

Fuss el véle.

Liberális fikakultúra 2016.08.16. 22:58:27

Te überdemokrata, azt tudod, hogy az országgyűlés és a köztársasági elnök külön hatalmi ág?

miketbeszéltek 2016.08.16. 23:06:22

@Liberális fikakultúra: Annak kéne lennie. Erre utalt ironikusan a blogger.

ulpius66 2016.08.16. 23:11:29

Szerintem tök jó, hogy "új rezidenciát építenek a Parlament elnökének"

Mert, mi lesz, ha teszem azt, 2038-ban új elnöke lesz a Parlamentnek..

Neki is tök jó lesz ez a "rezidencia".....

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.08.16. 23:12:35

@Liberális fikakultúra:

a köztársasági elnök most hogy jött ide? Kövér házelnökről és új rezidenciájáról volt szó.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.08.16. 23:15:18

@ulpius66:

tudjuk, hogy szerinted tök jó.

Pukka Pad 2016.08.16. 23:36:13

Csak csöndben és lassan, mi a fenéről szól ez a harmatgyenge blog? Tartalom és mondanivaló nélküli üres szófosás. Legalább humoros lenne, de még véletlenül sem az, jdesi koma aranyeret kap az erőlködéstől. Igazi fikakultúra. (Közben meg mlékezzünk csak a csendesen kimúlt grandiózus kormányzati negyed gondolatára, ahol a kisajátításokra, bontásokra, az elbontott MÁV épületek máshol megtörtént felépítésére, a füstbe ment tervezésekre súlyos milliárdokat költöttek el. A hatalom már csak ilyen mindenhol, szereti magát szép és rendezett épületekben megmutatni.

JGDus 2016.08.17. 04:36:55

Minden érának megvan a maga lefölöző garnitúrája. Ezeknek is. A szerencsésebbeknek a földi életükben nem kell számot adni semmiről. Götterdämmerung ívű fordulathoz egy Wagner kellene. Ismertek egyet is?

NemNick 2016.08.17. 05:47:08

@Pukka Pad: nem tisztem a kommenistákat védeni, csak idegesítenek az olyan kommentelők, akiket nem zavarnak a tények: az a milliárd, amit emlegetsz, az 450 millió.
És elmaradt, nem utolsó sorban. Nem megbukott, hanem lemondott róla az a banda,
És tudod miért maradt el? Mert kevés cég pályázott. Meg mert a tereprendezés sokba került volna.
Ma hány közbeszerzés is marad el ilyen indokkal?
NB: az a beruházás a minisztériumokról szólt volna, nem XY magasságos uraság luxusigényeiről.

Mindegy, igaz? CSak mossuk össze a szezont a fazonnal, relativizáljunk mindent, hogy a narancsos isteneinket mosdathassuk...
hányinger,

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.17. 06:03:33

Szerintem vegyünk ebből a pénzből inkább iszlamistasimogató lélegeztetőgépeket és küldjünk segélyt az éhező ballib milliárdosoknak. Ez így demokratikus.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.17. 08:34:00

A valóságról is ejtsünk néhány szót:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_nottek_a_magyar_fizetesek.618048.html
Májusban 6,0 százalékkal nőttek a bruttó és 7,6 százalékkal a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,6, illetve 8,3 százalékos volt a növekedés - jelentette szerdán a központi Statisztikai Hivatal (KSH).

------------
www.munkavilaga.hu/?mod=2a&newsid=5174
2010 óta 633 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és a bővülés összetétele is kedvező, hiszen 402 ezer új munkahely a versenyszférában jött létre.
A közfoglalkoztatás 162 ezerrel, a külföldi foglalkoztatás 69 ezerrel növelte a foglalkoztatottak számát. Így a munkanélküliségi ráta 11,6 százalékról 5,1 százalékra csökkent, a munkanélküliség a 2000-es évek elején volt ilyen alacsony utoljára

miller light 2016.08.17. 08:37:36

@NemNick: bizony az, hányinger. Amit a blog ír, s amit te is válaszolsz.
Az a 450 millió a valóságban majdnem 14 milliárd, s rengeteg járulékos költségeet máshol számoltak el. A kevés pályázó meg a költséges tereprendezés marhaság,
www.team0910.hu/sajto/15/190
www.demokrata.hu/cikk/draga-romeltakaritas-0

Azután nics itt semmiféle narancsos isten, van egy városfejlesztési koncepció és azt meg kell tölteni funkcióval. mellesleg éppenhogy a hatalmi ágak különválasztásának kötelme miatt. Érdemes elolvasni azt a linket is, amit a blog említ, az ugyanis cáfolja a teljes mondókáját.
A mosdatást itt éppen te csinálod, de szutykos marad a páciens.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.17. 08:59:00

@miller light:
mno.hu/belfold/kormanyzati_negyed_a_nagy_szocialista_ingatlanbiznisz-286283
A Gyurcsány–Bajnai-korszak szimbólumának tartja a Fidesz a kormányzati negyed ügyét és a körülötte kialakult botrányt. „Arcátlanság és az emberek semmibe vétele volt már maga az a tény is, hogy miközben a megszorítócsomagok miatt az emberek élete egyre nehezebb lett, közben 142 milliárd forintot kívánt elkölteni a kormány saját kényelmére, és több mint 10 milliárd forintot aztán el is költött egy meg nem valósuló beruházásra” – olvasható a párt csütörtöki közleményében.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.17. 08:59:56

@Ballib cenzúrázók réme 16:
mno.hu/belfold/elszamolas-a-kormanyzati-negyedrol-tobb-mint-9-milliard-a-semmibe-398722
A legnagyobb tétel a Nyugati pályaudvar mögötti MÁV-terület megvásárlása. A telek 8,52 milliárd forintba került. Ebből 5,28 milliárd forintot készpénzben, 2,205 milliárdot adósság-jóváírás formájában állt az állam. A fennmaradó 1,035 milliárdot az idei költségvetésből a projekt előkészítésére elkülönített 8,2 milliárdból fizeti ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. További 533 millió forintot pályázatok lebonyolítására, a szakértői és ügyvédi díjakra, valamint a dologi kiadásokra költöttek, míg személyi költségekre, munkabérre százmillió forintot fizettek ki

$pi$ 2016.08.17. 09:55:16

@Ballib cenzúrázók réme 16: "2010 óta 633 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és a bővülés összetétele is kedvező, hiszen 402 ezer új munkahely a versenyszférában jött létre."

Mondjuk az index le is vette a napirendről az egymillió új munkahely számlálóját. Pár éven keresztül fanyalogtak, hogy mennyire nem fog összejönni, mostanában meg bölcsen halgatnak.

Mint arról, hogy Soros emailjeit kirakták a netre és kiderült a fél világot a zsebében tartja. Még az egyesült államok elnökét is úgy rángatja, ahogyan neki tetszik, de azért milyen jó gúnyos cikkeket lehetett írni, hogy "nincs is háttérhatalom, milyen hülyeség már az".
süti beállítások módosítása