B1 blogcsalád



Bauer bebuktatta a DK-s hazugságot

2016. augusztus 02. - nickgrabowszki

gzs.jpg

Volt egy időközi önkormányzati választás vasárnap Demecseren.

  • A fideszes polgármester megőrizte posztját; egyik független kihívóját simán, a másikat nagyon megverte.
  • A Jobbik jelöltje még annál is jobban kikapott, a Thürmer-pártéra meg csak a saját családja szavazott.
  • A baloldal nem indított saját polgármester jelöltet.

Ennélfogva akár azt is gondolhatnánk, hogy érdektelenségüket nyilvánították, őket hidegen hagyja az eredmény, semmilyen módon nem befolyásolja sorsukat.

De ha ezt gondolnánk, akkor nagyot tévednénk. Az egyik baloldali párt számára ugyanis a demecseri választási eredmény

hatalmas siker.

Legalábbis saját bevallásuk szerint:

A demecseri időközi választáson Balogh István Csaba, a DK jelöltje a szavazatok 14 százalékát szerezte meg. Ez jóval nagyobb arány, mint amennyit mérnek nekünk. Megint bebizonyítottuk, hogy sokkal jelentősebb a támogatottságunk, mint amekkorát tippelgetnek

Ezt Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-párt szóvivője írta. Az MTI-OS-ben ma is elérhető a DK közleménye. Immár Gréczy szignója nélkül és tompított megfogalmazásban, de ugyanazt állítja:

A Demokratikus Koalíció üdvözli a demecseri eredményt, amely szerint a DK továbbra is magasan a közvélemény-kutatók által mért országos átlag fölött teljesít.

Csakhogy ez szimpla hazugság.

Erre Bauer Tamás, a DK egykori politikusa világított rá egy Facebook-jegyzetében. (Merthogy egyébként ki olvasna pártközleményeket. Bauer megtette, ráadásul utána is számolt.)

Ezzel csak az a kis baj van, hogy Demecseren a képviselőket kislistás rendszerben választották (ez a szabály a tízezer főnél kisebb népességű településeken), vagyis a választók nem egy-egy, hanem hat szavazatot adhatnak le. A DK-s jelölt 323 szavazatát nem a 2313 leadott szavazólaphoz, hanem a 12708 leadott szavazathoz kell mérni, és így a DK-s jelölt eredménye az összes érvényes szavazat mindössze 2,5 százaléka.

Bauer úgy összegez, hogy

a hat képviselői helyre harmincnyolc jelölt volt, köztük hat fideszes, egy-egy jobbikos és DK-s, a többi független. Amellett, hogy a fideszes polgármestert 53 százalékos többséggel újjáválasztották, a hat fideszes jelölt közül négy bekerült a képviselőtestületbe, és rajtuk kívül két független jelölt. A Fidesz tehát biztosan nyerte meg a demecseri választást. A DK-s jelölt a kapott szavazatok számát tekintve harmincnyolc jelölt között huszonkettedik lett

Ennél nagyobb pofáraesést nehéz elképzelni.

  • Egyfelől a DK-s jelölt számára, aki be se került a testületbe.
  • Másfelől Gyurcsány propagandistáinak, akik a tökéletes kudarcot és a 2,5 százalékos eredményt üdvözlik.

Ezek az emberek Gyurcsány körül vagy nagyon hülyék, vagy minket néznek annak.

El se tudjuk képzelni, melyik lehet a rosszabb.

De ez a hazugságnak, a valóság tagadásának olyan szintje, minthogy

  • a menekültek elveszik a magyarok munkáját,
  • Magyarországot elárasztja a terrorizmus,
  • a világot az illuminátusok irányítják
  • vagy a Fidesz felszámolta a korrupciót.

A DK nem különbözik nagyon a Fidesztől, csak Gyurcsány és Gréczy érthetetlen módon kispályázik. Nem mernek nagyot álmodni.

Mondhatták volna egyszerűen azt is, hogy a DK megnyerte a demecseri választást. Biztos lett volna, aki elhiszi nekik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr288930890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MACISAJT 2016.08.03. 12:38:00

Sebaj elvtársak, az ezüst is szépen fénylik:-P
Viszont szart sem ér.

Lxxxx 2016.08.03. 13:05:55

A cikk befejezése azért nem semmi! Nagy csavar!

$pi$ 2016.08.03. 13:10:15

Megint babizonyosodott a szocikról, hogy hazudnak. Ergo... biztos a fidesz is hazudik. :D :D

Chiccbp 2016.08.03. 14:05:02

Annyira szeretem, mikor egyik a másikat nyírja. Ezért nem nyernek választást sem, egymás miatt idejük sem lenne kormányozni ;)

Kivlov 2016.08.03. 14:54:00

gréczy!!! bújj a föld alá!!! :D

luis5 2016.08.03. 15:49:06

Mielott a bloģgert kiatkoznak a dk-sok a cikk vegen elkezd gyorsan fideszezni. Amihez a tanak persze nem sok koze van.
Ezt régen ugy hivtak hogy voris farok. Mérsékelten lehtett kritizalni az elvtarsakat de a cikk vegen mindig ott volt a husegesku a parthoz. Semmi nem valtozott :-))(

Soványka 2016.08.03. 18:57:42

Gyors fideszezés, orbánsátán. Kell a lé a soros-csapból. Gondolom így megy az árlistán: egy orbánsátán: 200 Ft, egy fidesz-hazudik: 176 Ft.

Voznyák Pista2 2016.08.03. 20:06:23

Megnyugtató nézni a vergődésüket.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.04. 06:35:42

@IMO: saccra tíz évet, ha egyszer bukik az orbán testvér vezette fideSS maffia.
süti beállítások módosítása