B1 blogcsalád



Durván részrehajló az ügyészség a hűtlen kezelésekkel

Billenő mérlegen a Sukoró- és Quaestor-ügyek

2015. október 26. - Spectra

Eddig is jól tudtuk, hogy az ügyészségen úgy táncolnak, ahogy a Fidesz fütyül. Illetve rengeteg példát írtunk már arra, hogy a magyar igazságszolgáltatásban nem az egyenlő bánásmód elve, hanem az “amit szabad Jupiternek (Fidesznek), nem szabad a kis ökörnek” elv érvényesül.

A Sukoró- és Quaestor-ügyek hűtlen kezelésével kapcsolatban az ügyészség szándékos következetlensége azonban már tényleg felháborító.

3-format2101.jpg

A Quaestor-ügyben az ügyészség elutasította a feljelentést a Fidesz hűtlen kezelésével kapcsolatban. Holott a Külügyminisztérium jogtalanul 72 milliárd forintot (közpénzt!) helyezett el Tarsoly Csaba pénznyelőjében. Ráadásul ezzel anyagi kárt is okoztak, mivel az állam így elesett a pénz kamataitól.

Az ügyészség azzal indokolta a feljelentés elutasítását, hogy a külügy szabálytalan befektetése nem függ össze a kamatok elvesztésével. Erre az indoklásra a feljelentést tevő Tóth Bertalan szocialista képviselő, a 444 és mi is csak ennyit tudunk reagálni:

???

Ha jól értjük, azt akarják nekünk bemesélni, hogy

szabálytalanság is történt és vagyoni hátrány is keletkezett,

de ha ezek nem függnek össze - és az ügyészség megmondta(!), hogy nem függnek össze -, akkor semmiféle hűtlen kezelés nem történhetett. Ugye nem csak mi nem találjuk az ok-okozati összefüggést ebben az indoklásban?

Ezzel szemben a Sukoró-ügyben négy év letöltendőre ítélték első fokon Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját (Császy Zsolt volt értékesítési igazgató 3 év 6 hónap letöltendőt kapott), csak azért, mert a vád szerint megkísérelte a hűtlen kezelés bűntettét.

A hűtlen kezeléssel kapcsolatos ügyek jogi állása tehát a következőképpen néz ki:

 

Questor-ügy Sukoró-ügy

Hűtlen kezeléssel vádja a
Fidesz külügye ellen

  1. közpénz szabálytalan befektetése          
  2. vagyoni hátrány okozás

Hűtlen kezelés vádja az egykori
szoci v
agyonkezelő ellen

  1. hűtlen kezelés kísérlete
ügyészség elutasítja
    a feljelentést
→ 4 év letöltendő

 

A magyar igazságszolgáltatás tehát egyáltalán nem nevezhető függetlennek. Az ügyészség úgy osztogatja - vagy utasítja el - a hűtlen kezelés vádját, ahogyan a Fidesz fütyül.

Ebben a jogi környezetben még annak is van félnivalója, akiről már rég kiderült, hogy alaptalan vádakkal illetik.

A BKV-ügyben pont három éve derült ki, hogy egy szó sem igaz a nokiás doboz történetből. Ennek ellenére az ügyészség még mindig hűtlen kezeléssel vádolja Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest és társait, akik egy ilyen elfogult igazságszolgáltatási rendszerben ártatlanságuktól függetlenül nem sok jóra számíthatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr848009013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.10.26. 08:55:13

FideSS (maffia)állam... ha egyszer valaha megszabadul az ország ettől a söpredéktől, lesz-e olyan tökös kormányunk, hogy az összes vezetőjét lesittelje, teljes vagyonelkobzás mellett?

csak egy néző 2015.10.26. 14:13:07

Lázár kitart amellett, hogy az Ökotárs bűnös

"Nem hisz a miniszter az adóhatóságnak: hiába zárták le bűncselekmény hiányában!!!!! a norvég pénzeket elosztó alapítvány elleni nyomozást, neki továbbra is "meggyőződése", hogy az Ökotárs törvénytelenül működik."

Nem véletlen került a NAV élére a zsírparaszt báb.
Majd Lázár utasítására addig nyomoz a "független rendőrség, ügyészség", amíg nem találnak valamit és a végén majd lesz bírósági ítélet, hogy akár csalhattak is volna azzal a 4 milliárd forinttal a 40 milliárdból, amit a norvégoktól kapunk. Nehogy már csak 36 milliárdból tudjanak lopni Jankóék.

talicskás munkásember 2015.10.26. 14:47:04

A bűncselekmény nem holmi zavaró tények, hanem akarat kérdése manapság.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.10.26. 15:27:50

jáááj de kurva unalmas ez már....
dk-s blog...feri a zisten, a zorbán meg sátán...
áááásííít
és vidáman várja 2018at amikor az osszes mszp klón eltűnik mint polskában.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.10.26. 15:38:31

@FILTOL: az a baj, hogy egy jogállamban ti tűnnétek el a sitten örökre, de nem fogtok...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.26. 16:13:07

Mondjuk az tényleg felháborító, hogy a kvesztor-botrányban még alig történt haladás. Az is botrány lesz, ha eltussolják az ügyet.

Ám ettől még a Sukoró-ügy részvevői jottányit sem lesznek kevésbé sárosak.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.10.26. 16:16:42

@FILTOL: Annyira örülök, hogy téged ennyire nem zavar az igazságszolgáltatás teljes csődje, amit a posztban vázolt fel a poszt toló. Az is teljesen rendben van, hogy "hűtlen kezelés kísérletéért" letöltendő börtönt szab ki az egyik (szoci) oldalra az ügyészség, míg a másik oldlaon bizonyított hűtlen kezelésért a nyomozást sem hajlandó ugyanez az ügyészség megindítani.
Hát barátom,te ritka nagy barom vagy. Az is jogos mi, amikor a Quaestor felszámoló szervezete a 77 éves kisbeftetőt beperli, míg a külügyminisztériumot nem.

de let e ... 2015.10.26. 16:21:41

@FILTOL:
Látom a tények nem nagyon zavarják a világképedet ... az megvan , hogy a felszámoló beperelt egy öregasszonyt , hogy bennfentes információk alapján törvénytelenül vette ki a kis pénzét épp a csőd előtt , míg a minisztériumot nem cseszegette , amikor ott bizonyíthatóan bennfentes információk alapján és törvénytelenül történt a sok milliárd kifizetése .

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.10.26. 16:38:18

Mikor lesz felelősségre vonva az elmúlt 25 év összes bűnelkövetője?!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.26. 16:59:23

@de let e ...:

Éppen ez az, hogy a minisztérium esetében nem bizonyítható. Még akkor sem, ha abszolút nyilvánvaló, hogy bennfentes infók alapján vette ki a pénzét.

Az öregasszony beperlése simán csak pótcselekvés, hogy ne érje szó a ház elejét. Ettől még gusztustalan aljasság.

Na de mindez nem csökkenti a sukorói részvevők bűnét.

csak egy néző 2015.10.26. 17:13:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Éppen ez az, hogy a minisztérium esetében nem bizonyítható. Még akkor sem, ha abszolút nyilvánvaló, hogy bennfentes infók alapján vette ki a pénzét."
Persze, pusztán csak véletlen lehet. Baszki ugye ezt a faszságot még te sem hiszed el,mert, ha igen, akkor elég nagy a baj.

www.jaimearanda.com/wp-content/uploads/2014/08/Risitas-y-los-sacos-de-cemento-entrevista-e1407174499315.jpg

Sukorónál mennyi volt a kár?

kewcheg 2015.10.26. 18:05:20

Engem jobban zavar, hogy a VW -botrányban nem lép semmit, hiszen ez nettó ügyészségi feladat lenne beperelni a VW magyar helytartóját, hiszen ez a dolga....

gallja 2015.10.26. 18:23:49

@The Ghost Wolf:
Ez a majom szerző is csak a 444 és a szerencsétlen maszopos hazugságát gajdolja, amit fehéren feketén megcáfoltak. A külügy nem tette be azt a 72 milliárdot a Qu-ba, így nem is vehette ki onnan, csupán technikai okokból ott tartotta az Erste részvények számláját.

vakapad 2015.10.26. 19:08:53

@gallja:

"Csupán technikai okokból". Aha. Több újságot köllene olvasni, asztat javaslom.

index.hu/gazdasag/2015/03/23/kulugy_kereskedohaz_quaestor/
süti beállítások módosítása