A migrációs válság kapcsán csak abban lehetünk biztosak: nem rendelkezünk megfelelő mennyiségű és mélységű információval a helyzet tényleges megítéléséhez. Talán ezért is nagy az "írástudók" felelőssége, amikor frázisok puffognak napról-napra. 

Generációnk gazdasági és társadalmi problémákkal küzd, ám magyar és európai uniós állampolgárként van egyfajta biztonságérzetünk. Ennek a hajóján ütött léket egy számunkra ismeretlen jelenség. A Keletinél földön fekvő ezrek látványa, a tehetetlenség, hogy valakik, valahonnan, valamiért jönnek, és ugyan kapunk válaszokat a miértekre és hogyanokra, de azok nem kielégítőek. Gondoljuk végig, hogyan reagáltunk erre.

1. Kevesen ugyan, de elszántan, erőn felül segítettek a földön fekvőknek.
2. Sejtem, hogy ennél sokkal többen figyeltek együttérzéssel keveredő távolságtartással, mert lássuk be: egy lépéssel hátrább sajnálni mindig kézenfekvőbb.
3. Sokan lehettek azok is, akikben a bizonytalanság és a félelem elegye már erősebb volt az együttérzésnél.
4. Csak remélni merem, hogy a nyilvánosan, habzó szájjal gyűlölködők tábora jóval kisebb volt, mint a segítőké.

Meggyőződésem, hogy Németh Gábor főszerkesztői jegyzete

az egyre bizonytalanabb "mérsékelt közép" gondolatait foglalta össze.

Állításai nyomán úgy érzem, még többet kellene beszélgetnünk, vitáznunk, és főleg kérdeznünk, mielőtt végleg eluralkodik rajtunk a rettegés.       

1.) Menekültek vs. gazdasági bevándorolók - miért veszélyesek a buzzwordök?

A migráció kiváltó oka a biztonság hiánya, és itt csak az egyik tényező a fegyveres konfliktus miatti közvetlen fenyegetettség. Az érintett országok többségében nincs stabil politikai rendszer. Etnikai és vallási törésvonalak szaggatják a társadalom amúgy is gyenge szövetét. Fejlődésképtelen a gazdaság, amelynek esetleges hasznait az állampolgárok zöme nem tudja lefölözni. Ezzel a háttérrel gondoljuk végig a sztorit. A sztorit, amelynek szereplőit a kormány szóhasználatában két buzzworddel írják le:

1. időnként "menekültek" (akiket sajnálunk és kötelesek lennénk segíteni - bár igazán ezt sem akarjuk),
2. időnként pedig "gazdasági bevándorlók" (akiket nem szeretünk és hazaküldenénk - bármi áron).

A buzzwordök sajátossága: gyorsan terjednek és minél messzebbre jutnak, annál kevésbé akarják magyarázni őket. A menekültstátusz de jure jól körülírható kategória. A "gazdasági bevándorlás" nem ilyen. Évtizedeken át a befogadó Nyugat-Európa számolt ezekkel az emberekkel, akár potenciális munkaerőként is. E logika szerint minden háború elől menekülő ember lehet egyben potenciális "gazdasági bevándorló" is. Oda próbál eljutni, ahol jó eséllyel leginkább boldogulhat.

Ma viszont a hivatalos kommunikációban a "gazdasági bevándoroló" valamiféle ellenségkép része. Számomra ez következik a kormány szóhasználatából, és ezt egyszerűen nem lehet elfogadni.

(Kép: Népszava/Tóth Gergő)

2.) Nem tartják be, amit nem tudunk betartatni?

A több éve Európában élő, mondjuk pakisztáni származású taxisofőr Londonban, vagy az algériai gyökerű felszolgáló Párizsban megsértődne, ha egy "illegális hordával" azonosítanák (a kifejezés Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőtől származik, aki a közszolgálati tévében nyilatkozott a röszkei incidens után). Az, hogy másfél hónapja az európai politika nem tud mit kezdeni a koncentráltan, illegális határátlépéssel hozzánk érkező emberek csoportjaival,

egyszerűen impotencia.

Egyszer határzárral próbáljuk útjukat állni, máskor pedig vonatra, buszra ültetjük őket, csak menjenek tovább. Döntéshozóink Európa-szerte valóban nem tudták, hogy számíthatnak a balkáni migrációs útvonalakon érkezőkre? Nem volt összehangolt, következetes válaszuk? (tudjuk, állítólag Orbánnak volt - de erről majd később) Mit várunk azoktól, akik egy hátizsákkal, embercsempész hálózatokon keresztül, több ezer kilométeren át jönnek, teljes elszántsággal? Megtalálják a réseket azon a "pajzson", amiről még mi sem tudjuk, hogyan működtessük, ha egyáltalán lehet.

3.) A fátyol és ami alatta van: a civilizációk összecsapásának metaforája?

Egy liberális érzelmű embert bármi betiltása iránti igény legalábbis elgondolkodtat. Kifordítva: tiltsunk be mindent, ami úgy kezdődik, hogy tiltsuk be.

Ahelyett, hogy azt állítjuk: "a bevándorlók nem akarnak beilleszkedni", inkább tegyük fel a kérdést: Európa nyugati része talán kevésbé volt nyitott a XX. században, amikor sokan közülük mindent megtettek a beilleszkedésért? Valószínűleg nem. De időközben kitermelődtek a Párizs-környéki gettók és a hasonló zárványok - amelyekben a radikális szervezetek sejtjei jól érzik magukat. Egyelőre semmi nem igazolja, hogy a mostani migrációs hullám automatikusan ezeknek a szegregátumoknak adja az utánpótlását. Jóllehet,

liberális demokráciánk alapvető értékeivel összeférhetetlenek ezen zárt közösségek szabályai.

Meggyőződésem azonban, hogy adminisztratív eszközökkel ezt csak ideig-óráig lehetne szabályozni.

1. Hogyan döntjük el, hogy az iszlám mely tradícióit tartjuk konformnak, és melyeket veszélyesnek?
2. Meddig megyünk el: akár a vallás szabad gyakorlásához való jogot is megnyirbálhatjuk?

Ha egyszer elindulunk ezen az úton, alapvető értékeink kérdőjeleződnek meg.

4.) Mit jelent az, hogy Európának cselekednie kell?

Beilleszkedni képtelen tömegeket lehetetlen befogadni. De miféle jogosítványunk van, hogy a jelen helyzetben  kimondjuk  egyes emberekről, családokról, hogy képtelenek beilleszkedni? Semmilyen.

Mi következik ezután?

1. Az európai útvonalak teljes lezárása, szigorú határellenőrzésekkel?
2. Külön adminisztrációt alakítunk ki a "hasznos bevándorlók" kiválogatására?
3. Kerítést építünk a Nyugat-Balkánra?

Még egyetlen európai politikustól sem hallottuk a jó válaszokat. Érthető követelés, hogy stabilizálják végre azokat az országokat, amelyek a migráció forrásai. Miféle stabilitásról beszélünk? Irak és Afganisztán példáján látszik: korántsem egyszerű a recept.

De tegyük fel, hogy valami csodaszer mégis megállíthatná a szíriai polgárháborút. Először az európai kül- és biztonságpolitika alapvető fordulatára volna szükség.

1. Mikor hajtott végre az EU bármilyen katonai intervenciót Európán kívül, a NATO-ban túlsúlyos USA nélkül? Soha.
2. Mit kezdünk az ENSZ BT-ben Oroszországgal? Ők Szíria kapcsán kicsit más kottából játszanak.
3. És mi lesz a polgárháború után?

Az áhított demokráciaexport margójára: amikor a Közel-Kelet "stabilabb" volt (a mostani krízis optikáján keresztül: nem indított útnak tömegeket Európa felé), minimum autoriter, de inkább diktatórikus eszközökkel operáló vezetők dominálták. Az Öböl-országok - akikkel időnként szívesen üzletelne a kormány - sem éppen a klasszikus nyugati demokrácia útját járják. A stabilitásra pedig katonai, politikai, társadalmi és gazdasági értelemben együttesen van szükség. Ugyanez igaz a szubszaharai térség államaira is.

Vajon becsukhatjuk-e Európa kapuit azok előtt, akik a számunkra természetes biztonságérzetre vágynak?

5.) És mi lesz a saját biztonságunkkal?

Mindannyian félünk attól, hogy ellenőrizetlen tömegek Európába áramlása esetén nő a terrorveszély  kockázata is. Hiszen nem felejtettük el a londoni és a madridi merényleteket vagy a Charlie Hebdo elleni támadást. Amikor napról-napra nőtt a félelem, és a különböző európai országok hatóságai láthatóan nem egy összehangolt, végiggondolt forgatókönyv szerint jártak el, egyszerre a magyar közszolgálati (állami) televízió arról számolt be: Röszkén terroristát fogtak el. Ezt megerősítő kormányzati nyilatkozatok is jöttek, mikor végül sikerült tisztázni: nem egy ismert, "bejegyzett" személy került a rendőrség kezére, hanem a röszkei hangadók egyikéről van szó. Nem vitás, hogy a  jogszabályok alapján terrorcselekménynek minősül, ha valaki arra buzdítja társait, támadjanak az államhatárt védő rendőrökre. Nem vitás, hogy a rendőrség helyesen járt el, amikor elfogta ezt a személyt. És az sem vitás, hogy

ordas manipuláció azt emlegetni közmédiában: "terroristát fogtunk el",

mert a kevésbé szemfüles hírfogyasztók rögtön arra asszociálnak: már itt is vannak közöttünk, legalábbis a határainknál. Ha efölött átsiklunk, mert most különleges helyzet van, és amúgy megszoktuk, hogy a közmédia olykor csúsztat és gátlástalanul manipulál, attól ez még baj.

6.) Vesztettünk-e bármit Orbán Viktor igazságával?

Elmondhatjuk, hogy a magyar miniszterelnök kezdettől fogva következetesen képviselte álláspontját a kvótákról és a schengeni határok védelméről. A kerítést felépítettük, valahogy mégis a főváros köztereire került több ezer ember, akik egy Merkel-féle nyilatkozatra hivatkozva akartak továbbutazni Németország felé. Egyesek vonatra szállhattak, mások nem. Kaotikus állapotok alakultak ki

A rendőrségen kívül

az állam semmilyen formában nem volt jelen ekkor. Ahogyan Röszkén, a teljes határzár kialakítása előtt sem.

A kormány persze "rendet csinált", hiszen Magyarország állampolgárai azt látják, hogy az országba illegálisan belépők száma nem nőtt tovább. De milyen áron?

A narratíva, amelynek felépítése megelőzte ezeket az eseményeket, elég riasztó. Kezdődött egy nemzeti konzultációnak nevezett dm levelezéssel, és folytatódott egy plakátkampánnyal, ahol a bevándorlókról formált üzenetek állítólag az embercsempészeknek is szóltak (talán kimondhatjuk, ők nem olvasták ezeket). Persze tudjuk, az itthoni szavazóknak szóltak. Sikerült lassan tematizálni a közbeszédet, erősítve az idegenellenességet és a félelmet. Erre értelmes ellenzéki válasz nem született, csupán egy szellemes civil ellenkampány, amit azóta az események nyilván meghaladtak. A miniszterelnök összes nyilatkozata arról, hogy a nyugat-európai országok ide akarják majd visszaküldeni a menekülteket és Rogán Antal negatív utópiája (le sem merem írni miről, úgyis tudjuk), szintén belföldre készültek. Ahogyan azóta minden kormányzati megnyilvánulás, ideértve a szokatlanul erőteljes külügyminiszteri beszólásokat (megkérdezném Martonyi Jánost vagy Jeszenszky Gézát, mit gondolnak ezekről?), inkább való hazai fogyasztásra. Egyelőre két abszolút eredményt lehet elkönyvelni:

1. a kormánypárt népszerűségvesztésének megállítását,
2. és a kormány fellépése nyomán az emberek rendpárti igényeinek átmeneti kielégítését.

Félve merem megkérdezni: nekünk ez valóban elégséges?

Fodor Ferenc