B1 blogcsalád



Így lettem ballibből turbómagyar 8 lépésben

Főszerkesztői jegyzet

2015. szeptember 18. - Egyenlítő blog

"Aki ballib, az csak feltétel nélkül, lihegve imádhatja a menekülteket, aki meg jobbos, az csak szittya indulattal gyűlölheti őket. Baromság" - szólt szívemből nemrég Geszti Péter a menekültügy kapcsán.

Az utóbbi hetekben gyakorlatilag az egész világ a menekültekről beszél. Mindenkinek van híre, véleménye, érzelme velük kapcsolatban. A legnagyobb közösségi oldalak és fórumok egyetlen témája ez most, és ennek bizonyára ugyanúgy örül Rogán Antal (tekintve az új milliárdos megbízását) és Komássy Ákos (lásd az MSZP új hangfelvétel-botrányát) is.

Az ország legolvasottabb közéleti blogjaként kötelességünk foglalkozni a kérdéssel, épp ezért szeretnék az Egyenlítő főszerkesztőjeként tisztázni néhány dolgot. Sok olvasónk szemünkre vetette levélben, kommentben, személyesen, hogy nem képviselünk egyértelmű álláspontot. Hol szolidárisak, hol liberálisak, hol "rendpártiak", sőt, néha "egybites turbómagyarok vagyunk". Nekik válaszolnék először: igazuk van.

Ha a Kedves Olvasó egységsugarú véleményeket vár, akkor keressen másik blogot. Szerzőink (tíznél több publicistáról és újságíróról beszélünk) felé egyetlen elvárást fogalmazok meg, mikor felkérem őket, hogy tiszteljenek meg cikkeikkel:

ne kövessék el azt a hibát, amit én a régi, MSZP-féle Egyenlítő alapításakor, 6 éve, a húszas éveim elején elkövettem.

  1. Ne fogadják el politikai pártok, érdekcsoportok semmiféle közeledési, befolyásolási szándékát.
  2. Ne hagyják félbe oknyomozó munkájukat, ha egy ügy messzebbre, máshová mutat, mint gondolták.
  3. És ne legyenek politikailag korrektek egy publicisztikában, ha a véleményük túlmegy azon a határon, váltson is ki írásuk bármennyi vitát és bármekkora ellenérzést.

Szerintem így érdemes csinálni, és ezt tapasztalatból mondom. Csináltam máshogy is.

Nos, nem is volt ezzel az új rendszerrel semmi probléma. Nem estek nekünk tömegével olvasók, ha épp eltérő véleményeket publikáltunk például a szoptatós anyák kontra McDonalds kérdésben, vagy akkor, ha egy hajtásban emlékeztünk meg a Fidesz ámokfutásáról a kormányzásban és Tóbiás József impotenciájáról pártja vezetésében.

De a menekültek ügyében tett megnyilvánulásaink (a blogon és személyes életünkben egyaránt) zavart keltettek az Egyenlítő körül.

  1. Ez most MSZP-s blog?
  2. Vagy már fideszes?
  3. Vagy most elárultuk mindig büszkén vállalt ballib gyökereinket?

Nem ez történt. Egyszerűen eltérő álláspontokat képviselünk egyénenként. Mivel főként az én álláspontom alakulása okozza a zavart régi olvasóink és szerzőink köreiben, idejét érzem egyértelművé tenni, hogyan látom a kérdést. Ezt azért teszem, mert eszem ágában sincs saját, "alapító-főszerkesztői" véleményem megírására kérni a kollégáimat, sőt, ezúton is arra bátorítom őket, hogy ne értsenek egyet se velem, se mással, ha a meggyőződésük nem engedi.

Az én véleményem:

1.) Magyarországon nincsenek, és nem is voltak menekültek, csak gazdasági bevándorlók

Szomorúan jutottam arra a következtetésre, hogy a kormány szóhasználata közelebb áll a valósághoz, mint a politikailag korrektebbnek és szolidárisabbnak tartott "menekültezés". Véleményem szerint addig "menekült" valaki, amíg az életét veszély, háború fenyegeti. Aki már több biztonságos országon átkelt, és deklaráltan Németországba, Angliába vagy északra tart, az igenis bevándorló.

És ezek a bevándorlók, akik néhány száz vagy ezer kilométerre innen még valóban menekültek voltak, az egyes országok között most egzisztenciális alapon válogatnak.

Tehát mind gazdasági bevándorlók. Ennek ellenére szolidárisnak és segítőkésznek kell lennünk velük, de csak addig a pontig, amíg ez nem fenyegeti a mi jövőnket, jólétünket, egzisztenciánkat rövid vagy hosszú távon Európában.

2.) Az Európába özönlő  gazdasági bevándorlók nem fogadják el a törvényeinket

Még néhány héttel ezelőtt sem hittem, hogy egyszer meggyőződéssel fogom leírni ezt az ostoba plakátkampányhoz illő mondatot. Pedig - sajnos - ez a valóság.

A bevándorlók a kezdetektől nem hajlandóak ujjlenyomatot adni az EU-ba belépve, vagy annak határán.

rh.jpgHolott ez a jogi aktus nem az életüket fenyegeti, pusztán - félelmeik szerint - azt a lehetőségüket, hogy válogassanak gazdag és kevésbé gazdag, de biztonságos, EU-s országok között. Én Tunéziában és Líbiában járva minden helyi törvényt betartottam, sőt, a teljes magyar csoport elfogadta, hogy a nők a legnagyobb melegben is teljesen zárt ruhát viseljenek a déli, kevésbé liberális településeken.

3.) A bevándorlók nem akarnak beilleszkedni

Németországból, Franciaországból, Belgiumból és Angliából egyre több hír érkezik arról, hogy bevándorló közösségek tömbösödnek, és ezekben párhuzamos, saját törvénykezést vezetnek be.

  1. Nem kezdek bele a saria ekézésébe, bemutatásába, erre ugyanis bőven lehet felületet találni az interneten.
  2. Nem részletezem, mit jelent a becsületgyilkosság, és hogy hol helyezkednek el egy ilyen vallási közösségben a nők és a gyerekek.

Azt gondolom, hogy Európában (és mindenhol a fejlett, nyugati világban)

az iszlám törvénykezést és társadalomszervezést ugyanúgy tiltani kellene, mint a szcientológiát vagy a holokauszttagadást.

Aki elért egy európai, békés, befogadó országba, és ott is arra vágyik, hogy őrült szabályok, előírások, tiltások, büntetések terhe alatt éljen, az menjen haza.

4.) Támogatom, hogy tiltsák be a nők elfátyolozását Európában

Itt elkanyarodnék egy gondolat erejéig a többedik generációs, hagyományaikat mégis őrző, európai muszlimokra. Londonban, Brüsszelben, Magyarországra látogató iszlám csoportokban egyaránt találkoztam fiatal lányokkal. Ők születésüktől fogva nyögik ezt az idejét múlt korlátozást.

Az arcukra van írva, és a maguk módján el is mondják (bár némelyik férfival nem beszélhet), hogy birtokba vételük és lealacsonyításuk ezen kifejezésétől szívük szerint szabadulnának. Szerintem a gyerekek emocionálisabbak, ösztönösebben meglátják, fogékonyabbak a jóra. Tiszta, vágyakozó tekintettel néznek elfátyolozott kislányok  a londoni metrón egy-egy csinos lányt vagy egymás kezét fogó, európai párt.burka.jpg

Nem az az alapvető probléma, ha egy vallás előírja, hogy mit viseljünk, hanem az, ha ennek az előírásnak a megszegése az állam, nem pedig a szüleink ellen elkövetett bűn.

Akkor mégis miért kellene álláspontom szerint (ideiglenesen) betiltani az elfátyolozást?

Mert az Európában élő, vagy ide tartó fiatalok nem ismerik a választás lehetőségét, így eleinte csak ezzel a drasztikus módszerrel értethető meg velük, hogy

van kendő és elnyomás nélküli élet.

Ezt pedig szüleiknek ugyanúgy el kell fogadniuk, mint az EU-s állást, a jogbiztonságot, szabadságot, és ahogy mi elfogadjuk az ő szabályaikat, ha vendégül látnak, vagy befogadnak minket.

5.) Európának nem befogadnia kell a nagy számban beilleszkedni képtelen tömegeket, hanem erős közösségként fellépni feldúlt országaik stabilizálása érdekében

Lássuk be, Európa elég töketlen, felkészületlen, széttartó és zavart ebben az új helyzetben. Ijesztő, de lelepleződött gyengesége.

  1. Az iszlám szélsőségesek mosolyogva besétálhatnak határainkon kontroll nélkül, menekültek közé vegyülve,
  2. az oroszok röhöghetnek rajtunk, az USA szövetségesein,
  3. az USA pedig cinikusan befogad 1500 menekültet, mintha nem lenne felelőssége a problémában.

És míg mi szívunk és megoldást keresünk, és annyira szolidárisak vagyunk, hogy táblákkal üdvözöljük a tömegeket, addig az Öböl-országok csak vagyonuk töredékével segítenek, de életteret nem adnak szerencsétlen szomszédjaiknak. Nem csoda, mert míg a háborúikat pénzelik a háttérből, a velük érkező ellenlábasaikból nem kérnek.

Az EU-nak ki kell kényszerítenie, hogy regisztráció, nyilvántartásba vétel, háttérellenőrzés és ideiglenes nyomkövetés nélkül ne léphessenek bevándorlók a területére. Meg kell védenie határait, akkor is, ha ez csúnya és fájdalmas dolog néha. Az EU-nak magának kell döntenie, hogy mennyi gazdasági bevándorlót fogad be, mennyi van hasznára. És ami a legfontosabb:

végre komoly lépéseket kell tennie az EU-nak és az egyes országoknak a közel-kelet stabilizálására.

Az asztalra kell csapni az ENSZ-ben, lassan merni megszólalni a NATO-ban, katonai és humanitárius beavatkozást sürgetni, és komoly támogatást nyújtani az egyre nyomorúságosabb Szíria-közeli menekülttáboroknak és a befogadó arab országoknak. Azért, hogy a menekültek emberi körülmények között várhassák ki a hazatérést. Az EU-s országok képviseltetik magukat minden olyan nemzetközi szervezetben, amelyek valódi segítséget nyújthatnának a közel-keleten.

Ha Európa nem áll ki magáért, hanem továbbra is csendben megszavaz minden félmegoldást, már pusztán a földrajzi okok miatt is megszívja. Mert az USA biztosan nem fog ilyen irányú globális politikai fordulatot kezdeményezni. Ez a mi dolgunk.

6.) Orbánnak nincs miért szégyenkeznie, sőt

Most fog végleg elszabadulni a pokol, de hazudnék, ha megszokásból Orbánt kezdeném szapulni. Nem gondolom, hogy nem hibázott, sőt, hogy nem használta a politikai eszköztár legsötétebb húzásait. Persze. Gátlástalan, hatalomvágytól fűtött, manipulatív húzások sorát követte és követi el.

De most egy pillanatra az összképre koncentráljunk, és ne a gyakorlati politikai cselekvést kísérő ökörségekre és bakikra.

  1. Az első és legfontosabb érvem az állításom mellett: Magyarország hamar és hatékonyan megvédte az EU ezen határszakaszát, szinte egyedül teljesítve ezt a kötelezettséget.

index.jpgOrbán emellett egyetlen európai vezetőként képvisel a probléma nulladik napjától sziklaszilárd álláspontot. Felvállalta az ezzel járó kezdeti támadásokat és össztüzet, majd hetek-hónapok alatt minden őt igazolta. Az ő lépéseit zsigerből és hangosan elutasító európai politikusok ma már kezdik elfogadni álláspontját, utánozni cselekvését. "Merkel mintha Orbán érveit fogadta volna el, amikor ezeket saját koalíciós partnere sorolta föl neki" - foglalta össze találóan ez a cikk.

7.) Orbánt egyre nehezebb lesz támadni a kérdésben

Orbánt az egész világ xenofób diktátornak bélyegezte a Charlie Hebdo-mészárlás után tett nyilatkozata miatt. Aztán, mielőtt megindult az áradat, bármilyen alantas módon is (plakátok), de

előre szólt a várható problémáról.

Töketlenkedtünk a menekültek regisztrációjával, a határ megvédésével, a kerítéssel, a szerencsétlenek ellátásával. Mindenki a torkunknak ugrott. Aztán láttuk, ahogy sorban lefagynak a mosolyok, leereszkednek a "welcome refugees"-táblák tőlünk nyugatabbra is. Mert élőben szembesülve a problémával ott is rájöttek, hogy nehéz regisztrálni, etetni, mozgatni, figyelni ennyi embert. Csak két rövid példa a sok közül:

  1. az osztrákok lenácizták Orbánt a béna vonatoztatás miatt, majd ők ugyanabba a hibába estek;
  2. a horvátok egyik nap minket szapulva jelezték, mennyivel emberségesebbek lesznek, majd ahogy meglátták a 8000 érkezőt, akiket egy csappal és egy mobil wc-vel vártak, gyorsan rendőröket küldtek tuszakodni hozzájuk, majd inkább visszabuszoztatták a bevándorlókat egy magyar határ menti laktanyába.

Beszélni könnyű.

8.) Elkerülhetetlen és szörnyű terrorakciók várnak Európára

Nyilvánvaló, hogy az Iszlám Állam és más terrorszervezetek kihasználják az EU-ba áramló, ellenőrizhetetlenül óriási tömeget, hogy megbújjanak benne.

  1. Alvó sejtként letelepednek,
  2. kapcsolatokat építenek,
  3. gyökeret eresztenek.

És ha anyaszervezeteik helyzete úgy kívánja, majd lecsapnak.

Európa az elmúlt 1-2 évben bizonyította, hogy még a kisebb számú, területén élő és sok esetben hatósági megfigyelés alatt álló(!) terroristát is képtelen volt kiszűrni. Mészárlás, robbantás, lefejezés, késelés.

Ha őket sem tudták lekapcsolni, akkor ezt a tömeget hogyan tudják majd kontrollálni? Megoldást kell találni a befogadás biztonságossá tételére, különben sok fekete napja lesz Európának.

Végezetül arra kérem olvasóinkat és kollégáimat, hogy reflektáljanak kommentben vagy saját publicisztikában erre a 8 gondolatra. A vita nem fáj.

Németh Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr237797536

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Milyen veszélyek fenyegetik a "civil zöld" szervezetek által Magyarországot?! 2015.09.20. 11:21:56

Amikor valaki a természet szeretetéből adódóan a középiskola után elkezd természet- vagy környezetvédelmet, természet- vagy környezetmérnökséget, ökológiát, humánökológiát tanulni egyetemi BSc majd esetleg MSc szinten, lehet, hogy nem azért tanulja meg...

Trackback: Nem létező dolgokban kötelező hinni 2015.09.19. 07:17:03

Apáca panaszkodik dr. Housnak, hogy Augusztin nővér olyan dolgokban hisz, amik nem léteznek. Kérem gyógyítsa meg. dr: House válasza: Úgy tudom, Önöknél ez kötelező!

Trackback: Németh Gábor: Így lettem ballibből turbómagyar 8 lépésben 2015.09.18. 19:39:03

Orbán egyetlen európai vezetőként képvisel a probléma nulladik napjától sziklaszilárd álláspontot. Felvállalta az ezzel járó kezdeti támadásokat és össztüzet, majd hetek-hónapok alatt minden őt igazolta.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Nethem 2015.09.19. 23:19:18

@Ad Dio:
Nem tudom, de szerintem ezt biztonsági szakemberek már gyakorlatból művelik. Azt tudom, hogy a német kormány az adott légitársaságoknál lefoglalt létszámkontingenst.

John Nethem 2015.09.19. 23:23:49

@mingyá beszólok!:

:) Nos igen :) Nem tudom, mennyiben jó vagy nem jó a repülős kitoloncolás, de hogy gyors és messzire vivő, az biztos....

Tamas Kalman 2015.09.19. 23:25:03

én megértem hogy nem fogadják el a törvényeinket. ha már szerencsétlenek idáig eljutottak, miért ragadnának egy nyomorúságos gyarmat-börtönországban, ahonnan százezrével menekülünk mi magunk, magyarok is, mielőtt ránkcsukják a vasfüggönyt a nyugati szomszédok ugyanúgy, ahogy mi tesszük most az újonnan érkezőkkel? mi várna rájuk, a családjukra, a gyerekeikre itt, ahol a kisebbségeket a mai napig gettókban tartjuk távol a társadalomtól szegregálva, vagy éppen nyíltan fröcsögünk róluk mindenféle rosszérzés nélkül? ahol az őslakosok sem látnak semmiféle jövőképet? miért választanák ezt a nyomortanyát, miért választanák a minimum túlélési szintet, amit magyarország jelenleg maximum nyújtani képes, persze csak ha a bőrszined rendben van? elítélendő, hogy ha már menniük kellett, akkor egy normális, élhető jövőképet szeretnének maguknak és a családjuknak is, nem pedig kiközösített kisebbségként-csövesként megdögölni az alföldi pusztában a sárban fetrengve? több százezer, ha nem egy millió magyar is ugyanúgy angliát vagy németországot választotta, ahogy ők is, én ebben az égvilágon semmi elítélendőt nem látok. a túlélés nem csak azt jelenti, hogy nem lőnek agyon és nem bombázzák le a házad, hanem azt is hogy emberhez méltó jövőképet tudsz kialakítani magadnak az adott környezetben. erre mi magunk, magyarok sem vagyunk képesek itthon a saját földünkön sem.

Hunfolker 2015.09.20. 02:41:54

Úgymond "balról" a legkomolyabb, legőszintébb (és egyáltalán, a legértelmesebb) írás az utóbbi időben számomra.

fraki 2015.09.20. 03:25:28

@Antipolitikus: Egy büdös szót nem értettem abból, amit írtál. Ezt nekem akartad írni egyáltalán?

Aranyi Gábor 2015.09.20. 04:23:04

Maximálisan egyetértek a szerzővel. A holokauszt - illetve az önkényuralmi rendszerek által elkövetett szörnyűségek - tagadását viszont önmagában nem bünteteném. Tagadod, öreg, jó. Érveid vannak? Elő velük! Ha tudom, cáfolom, ha nem, akkor gond van, mint minden normális vitában. - Egyébként az uszítást meg a gyűlöletbeszédet sem tiltanám, ez ugyanis sztem saját magát leplezi le, normális ember nem ül föl ezeknek. Materialistaként és jogászként kimondottan fölháborít, hogy "vallási érzékenység" miatt nem lehet "gyilkos" ellenpropagandát (ellenérvelést!!!) folytatni MINDENFAJTA hamis tudati kinövéssel szemben, legyen az szájontológia vagy ezobubusság. A Human Rights első sora Mensáros László hangján szól bennem: "minden EMBER szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van." Innentől kezdve az összes olyan vallást/"tant", amely szerint a nő nem egyenjonú a férfival, a szimpla tiltáson túl legalább olyan irgalmatlanul kéne üldözni, mint a holokauszt-tagadókat. A legdurvább az volt, hogy amikor a "menekültek" menekült-voltát kérdőjeleztem meg, illetve amikor a jogvédők jogi érvelését jogi érvekkel zúztam szét - a legenyhébb válasz a "mocskosrohadtfasisztaorbán/vona-bérenc" volt mind bel-, mind külföldről...

Aranyi Gábor 2015.09.20. 04:25:59

@Tamas Kalman: Csomagolj, ha jót akarsz. Orbán 2018-ban is megnyeri a választásokat. Az összes "ballibbant" együttvéve nem éri el a parlamenti küszöböt. Egyébként meg ki a jó büdös franc gátol meg abban, hogy ITT próbálj élni, mint a többi nem-gazdasági nem-kivándorló?

Évi9 2015.09.20. 06:26:52

Tökéletes megfogalmazása annak,ahogyan érzek.Azt kìvánom,mihamarabb stabilizálódjon a helyzet,mert èn bizony már félek. Mi lesz így velünk?

El Ninho 2015.09.20. 07:11:05

Aranyi Gábor! Nem is írok semmit, mindent elmondtál. Se hozzáternni se elvenni nem tudok belőle. Annak viszont örülök, hogy soha egységesebb nem volt a magyar nemzet. A felforgatókkal meg nem kell foglalkozni, mert olyan kevesen vannak, meg egyetlen egy érvet nem tudtak felhozni a bevándorlás pártolásra, hogy kár velük parttalan vitába keveredni.

Szakács Miklós 2015.09.20. 07:32:32

Azt hiszem a szerző tévedése mindjárt az alapkérdéseknél van. Menekültek vagy bevándorlók? Kinek van joga eldönteni ezt, és főleg hogyan, milyen kritériumok szerint, egyáltalán szétlehet-e válogatni, egymástól elkülöníteni ezt a két fogalmat. Mert ugyebár, a menekült addig megy, főleg ha családdal teszi ezt, amíg biztonságba nem érzi magát és családját és ez az állapot nem a menekült táborokban szokott bekövetkezni. Az Ő családjával is úgy lehet, mint ahogyan Mi vagyunk a miénkkel, biztonság ott van, ahol megélhetés,megélhetés ott van, ahol munka is van, és a többi következik ebből, ahogy a költő írja ..haza csak ott van, ahol jog is van.. Tehát a menekült egyben gazdasági bevándorló is, olyan, aki új hazát keres magának. Ne legyünk álszentek, minden empátia hilyán, mert ki az közületek, aki az életét egy menekülttáborba képzeli el?
A kulcskérdés ez, és az, hogy a fejlett világ akar-e, tud-e segíteni a menekülteken, és ha igen, akkor hogyan? Nos, az igen tisztelt szerző ezt, a nem elbagatizálható kérdést, kurtán - furcsán Orbánnal nagy egyetértésben elrendezi, hogy hozzánk nem menekültek érkeznek, hanem migránsok tehát menjenek, oda ahova akarnak. Mi, meleg étel és fedél helyett szögesdróttal és vízágyúval, meg egy kis gázsprayvel várjuk őket, közben, na persze, csodálkozunk, hogy ezt zokon veszik.
Látni kell azt is, hogy ez a „szeretetteljes” fogadtatás egy meghatározott ideológián nyugszik, amit Orbán nem is rejt véka alá, tömören fogalmazva, az iszlám vallásra, és az iszlám válású emberekre nincs szüksége a keresztény kultúrán alapuló Magyarországnak, és szerinte Európának sem. Ebben még az sem zavarja, hogy Magyarországon alig egymillió ember vallja csak magát kereszténynek és a nyugat-európai államok zöme már régen túl van ezen a monokulturális felfogáson. Szóval, itt van valahol a kutya elásva, Orbánnak mindenáron ellenségre van szüksége, hogy harcolhasson, hogy megvédhesse Mária országát, Regnum Marianum Magyarországot és majdan Szentistvántól Máriára bízott szentkoronát a palotába vonulása alkalmából átvehesse.

A kérdés és a valóság attól komolyabb, hogy egy megborult elme álmát kövesük, a kérdés nem ideológiai, hanem emberi, és technikai. Emberi, mert a fejlett világnak nem csak humanitárius okok miatt, hanem adósságbeli kötelessége is vannak a menekültekkel. A helyzetet kezelni kell, mert jó rész okozója is ennek a tragédiának!
Én optimista vagyok-e téren, mert bízom abban, hogy a fejlett világ vezetői tudtában vannak ezzel, és nem Orbán kezében a megoldás kulcsa, nem Ő fogja megvédeni Európát, világot, legfeljebb tönkretenni Magyarországot. Én biztos vagyok abban, hogy a modern világ megfogja találni erre a helyzetre is az emberi és elfogadható megoldást, mert ha nem, akkor nagy baj lesz!

Tamas Kalman 2015.09.20. 07:39:08

@Aranyi Gábor: koszonom a jotanacsod. mar kozel 10 eve "csomagoltam", en is bevandorlo vagyok egy masik orszagban, tobb szazezer magyar honfitarsamhoz hasonloan.

Ad Dio 2015.09.20. 07:45:18

@John Nethem: @Exploiter:

Meglátjuk. Még nem volt ilyen helyzet, így ebben gyakorlata senkinek nincs. Én nagyon szkeptikus vagyok.

Annyi fog szerintem történni, hogy a koszóvóiakat hazapaterolják (visszamennek se perc alatt, majd egy-kér kis létszámú menekült kontingenst még bemozdítanak (vietnámiak, pakik, bagladeshiek stb). De kb ennyi. A közel keletiekhez már nem fognak hozzá.

Seatoscsoki 2015.09.20. 08:26:36

Korrekt, és nagyon reális az írás. Ezt a cikket kéne az EU cél nélküli ülésein felolvasni. Talán elgondolkodna néhány "nagy tudású" vezető...

mi vok én 2015.09.20. 09:56:27

Commenteket nem olvastam Viszont ÜDVÖZÖLLEK, hogy a józan ész mégis teret nyert nálad :-) és itt 3év heti változásai!!!!
2015 09 20 Orbán újabb csúcs egy hét alatt 21680fő. Lezárták a röszkei határt 15-én, böszme kint maradt miért nem örökre? Szerbiával horvátokkal migránsok miatt is rossz viszony. ( + OTP- MOL megsarcolása) Bebörtönzés előtti Ponta pampogása pont ROMÁNIA. Osztrákok Orbánt meghívták miniszterelnök jelöltnek :-) na ott is vége a vezető "becsületének". Merkel - "MÉR KELL"?? vagy "KERGE" birkára asszociálva :-) nagyívű pályafutásának migránsok vetettek véget! Szíria, talán az oroszok rendet tesznek. NINCS MEGOLDÁS!!!!!!!! MÉG!
www.poly-mix.hu/_like1/ 2015 09 20
www.poly-mix.hu/_like1/ 2014 12.28
www.poly-mix.hu/_like/# 2012 12.06
Az első ( 2014 ) első oszlop 08- hónapnak helyezése és egyenlege. .. 2.oszlop 2015 heti változás. 3. oszlop 2015 09 20 + heti helyezés
Orbán Viktor.. ...2..+127.789fõ----365.666--387346-héten 1.
Vona Gábor.......3..+123.470fõ----256.555--256.843-héten 3.
Bajnai Gordon...4....+51.034fő----141.071--141.086-héten 4.
Mesterházy A....1.+149.241fõ-----218.167--218.152-héten 6.
Schiffer And......5......+7.381fõ-------21.620----21.627-héten 5.
Gyurcsány Fer-------107.785fő-----109.960--110.454-héten 2.
"Második oszlop múlt heti, harmadik hányan jelenítik meg a héten oldalukon a politikust és a heti sorrend"Facén" 12.29 F.J." nincs fent!
"Kötelesség az életnél is előbbre való"
Ami még érdekes ki hogyan reagál, vagy tűri az észrevételt.
O.V. ) Nem. engedi "facén" megjelenést az oldalán!! 2014 08 hótól
V.G.) Igen.
B.G.) Igen.( üzenetet nem lehet küldeni 2015 05-től) tilt? lehet
M.A. ) Nem.
S.A. ) Igen.
Gy.F. ) Nem. Demokrácia jelzése is lehet! :-) bizonyítvány!

mi vok én 2015.09.20. 09:59:03

@El Ninho: ígen ezt kell tenni :-) nem foglalkozni velük

mi vok én 2015.09.20. 10:05:50

@Aranyi Gábor: @felfordul a gyomrom: Okfejtést kell boncolni mert ott kezdődik a baj! Ha nem érti valaki az alapokat ott csak a fejben van a baj! Pont most jelentik be a NÉMETEK nem látják el a gazdasági menekülteket :-)

mi vok én 2015.09.20. 10:08:22

@Erik Bálint: Igen én is pont ezt gondoltam követeljék tőlünk a kerítést jó pénzért megépítjük!!!

minekez 2015.09.20. 10:52:42

@Tamas Kalman: Tehát ha jól értem 10 éve nem itt élsz.
Ezek után börtönországozol, gettózol, bőrszín alapú szegregációt emlegetsz.

Nekem úgy tűnik, hogy a saját kis bevándorló létedet véded, nehogy a mostani hullám miatt besokalljanak a befogadóid és a nagy kapkodásban téged is felpakoljanak egy hazafelé tartó vonatra....

lol7 2015.09.20. 11:07:37

@Onereality: Melyik európai robbantotta fel a mekkai mecsetet mert problémája volt a szomszédjával? Ja hogy semelyik? 1848-ban hány arabot gatteroltunk le amikor az osztrákok + ruszkik leverték a forradalmunkat? Ja hogy egyet se? Na ezért vagyunk mi szabadságharcosok, az arabok meg csak közönséges bűnözők (terroristák).

lol7 2015.09.20. 11:11:58

dr kíváncsivagyok:

"Kretén,...mutass már egy európai országot , ahol iszlám torvénykezés van ???"
1. A megszólítás biztosan a jó kurva anyádra vonatkozott!
2. Angliában, franciáknál, németeknél már tűntetnek az iszlám kalifátusért, meg a sária bevezetéséért. Legutóbb a németeknél lőttek le egy ilyen terroristát, amit Irakban már (nem véletlenül) halálra ítéltek, de neki jogai vannak, ezért a németek inkább a keblükön melengették ahelyett hogy kiadták volna. Ezért meg kellett várni míg megöl pár embert hogy végrehajthassák rajta a már létező ítéletét (mondjuk a kommandósok helyett az akasztás jobba illett volna egy ilyen alsóbbrendűhöz).

Tandoori Artemisz 2015.09.20. 12:03:25

@Tamas Kalman: Te értelmi fogyatékos vagy? Ez a cikk nem Magyarországról szól hanem úgy egész Európáról nem a magyar törvényeket nem fogadják el, vagy képtelen vagy felfogni 3 mondatot?

"ahol a kisebbségeket a mai napig gettókban tartjuk távol a társadalomtól szegregálva"----- Amúgy meg valahol indonéziában élsz vagy mi a faszról beszélsz ilyenkor?

El Ninho 2015.09.20. 12:07:26

A németek előrehozott választásokat követelnek! Miért is? Mert rájöttek, hogy 100 millió emberrel nem tudnak mit kezdeni. Hát még 100 millió muszlimmal, akik tudjuk, "többet érnek". (Korán 3.11.) Eddig ezzel takarództatok, hogy a fejlett nyugat micsoda toleranciával kezeli a megszállókat, (gyengébbeknek migráns). Csak el ne vigyék derék miniszterelnökünket kancellárnak! Kit javasolnátok helyette, 18%? Van vagy 5 jelöltetek fogadjunk. A 18%-ba a Jobbikot természetesen nem értem bele, Ő is a miénk.

John Nethem 2015.09.20. 13:24:29

@lol7: Sajnos bizony:

Franciaországban 757 NO GO ZONE ( a liberális érzékenyeknek SENSITIVE ZONE) van, Svédországban 55-t tartanak nyilván
Németországban is lassan de alakulnak ki ezek a gettó szerűségek, saját belső törvényekkel.

Szencz Szilvia 2015.09.20. 13:33:52

Szia! Tetszik, amit írtál. Azt a részt másképp látom, hogy mind gazdasági bevándorló, de nagyon értékelem, hogy előremutatóan gondolkodsz, hogy megoldást keresel. Ránk fér! :) :)
Én is írtam a témában. Ha érdekel megtalálsz itt a blogon, vagy a Facebookon is (ugyanezzel a névvel).
Szép napot Neked!

gais 2015.09.20. 14:17:51

Tulajdonképpen nagy vonalakban megegyezik amit írtál a Békekör véleményével.
Én már a kezdet kezdetén megírtam több lapnak is, hogy ez a menekült áradat egyszerűen kezelhetetlenné válik, egyrész mert nem tudjuk mikor lesz vége és mennyi menekült fog átjönni, másrészt nincs ráhatásunk ennek megállítására. Javasoltam, hogy nyissunk kapukat és irásnytásra szolgáló (sima drótfonatos kerítést) ahol a kapuk felé terelik az embreket, és nem tesznek kárt, és a kapuk mögött tranzitzónákban helyezzük el a menekülteket emberi körülmények közööt, ellátással, majd regisztrájuk őket vagy a meglévő irataik alaoján (azt lefénymásolva), vagy újjlenyomat vételével az általa bediktált adatok fölvételével. A tranzitzónában legyek ott a colországok képviselói és vegyék át a menekülteket és gondoskodjanak elszállításukról.
Aki nem akar regisztrálni azt vissza kell küldeni kiindulási heylére.
Két féle embercsoportot kell megkülönböztetni: az egyik a menekült, a másik gazdasági bevándorló.
Azokban az országokban ahonnan a menkültek érkeztek vissza kell állítani a status quo-t, felhagyni a háborús helyzet kihasználásval és szításával, és aki ezt a galádságot elkövette, vállajon erkölcsi és anyagi felelősséget. Az élhető élet és a biztonság megteremtése után a menekülteket vissza kell küldeni hazájukba.
Ehhez a terroszervezetekből alakult u.n. államokat katonai erővel le kell törni, és kártératést kell követelni azoktól az államoktól amellyek segítették őket közvetve, vagy közvetlenül.
Addig is nyiltan meg kell mondani az EU-nak, hogy ki a felelős, és ha kell szakítani kell azokkal akik ezzel a politikával létében veszélyeztették az EU-t.
És természetesen el kell zavarni az EU éléről azokat, akik szervilis módon vidzonyultak ehhez a témához. Ők egyértelműen az EU ellenségei.

Xiaomi 2015.09.20. 14:17:58

Én magam is libsinek gondolom magam, és pont ezért nem támogatom azt hogy az iszlám elterjedjen európában.

Azt minden épeszű látja, hogy a vallási teokráciák elterjedése mekkora szívás. Ki az a barom aki önként tapsol annak, hogy beengedjenek olyanokat akik nyiltan felvállalják azt, hogy kibeleznek mert nem hiszel Allahban?

A liberális demokrácia klassz dolog amit meg kell védeni.
De ne feledjük ez csak úgy tud működni ha mindenki betartja a szabályokat. Nos akik meg erre nem hajlandók szerintem nem kellene megtűrni itt.

Én spec ezért sem értem a Vincent féle seggfejeket:
orulunkvincent.blog.hu/2015/09/19/az_aranycipos_laszlo_petra_megjegyzesecskeposzt#comment-form

Ez az Elek Gábor nevű fazon (jótündér) gyakorlatilag mindenkit kitilt a francba aki nem tapsikol ezerrel a menekülteknek.
Ja és még ő patkányozik :-)
Éremes elolvasni a kommentfolyamot.

X32zpf 2015.09.20. 14:36:57

Minden egyes szóval egyetértek, még a negatívumokkal is! Óriásra nő a szememben az ilyen ember főleg, ha újságíró! Látszik, hogy pro-kontra érveket objektíven végiggondolt, és nem fél változtatni a véleményén, képes felülbírálni önmagát.
Sajnos a témával kapocsolatban nekem is nagyon hamar megváltozott a véleményem, mert -bár amúgy "narancs" vagyok, de én sem értettem, hogy miért ilyen részvétlen, kegyetlenül elutasító a társadalom egy része, és a politika jórésze a menekültekkel szemben. Hiszen a zsigereinkben van, hogy az elesetteken segíteni kell. A rengeteg fél-, ál-, tévinformációból nehéz volt kiszűrni, hogy vajon mi lehet az igazság. Viszont a szummából, néhány elsőkézből kapott, objektív információból, és rengeteg, a mostani szitutól független anyag átolvasása után marha gyorsan rájöttem, hogy nem olyan szimpla ez a helyzet, és -szomorú tény-, meg kell válogatni, kin segít(het) az ember, leginkább azt, ki az, akin nem szabad segíteni. (Nem azt kell nézni, hogy kit lehet lelőni, hanem azt, kit nem szabad életben hagyni :-s ) Amikor sajnos az alacsonyabb rendű túlélési ösztönnek muszáj felülbírálnia a magasabb rendű, humnitárius romantikát.
Az angol fordítást én is nagyon várnám,és megköszönném!!!

felfordul a gyomrom 2015.09.20. 23:16:03

@panelburzsuj: nem gondolnak bele. az emberség nem divatos, a törvényekkel takarózás annál inkább.

felfordul a gyomrom 2015.09.20. 23:27:14

@John Nethem: gettó mindenhol van. ez a rendszerből adódik, velejárója.
mire épül a rendszer? az erőre, tekintélyre, hierarchiára.
nos, ebben semmi különbség sincs a rendőr, gengszter, terrorista között. mindegyik erővel kényszeríti rád az akaratát.

Tom Troll 2015.09.21. 00:01:36

Van a cikkben egy rakás bibi.
De csak 3-at sorolok.
Vajon az 56-ban Ausztriába politikai menekültként érkezett magyar, gazdasági micsoda lett amikor megérkezett az USA-ba?
Gyönyörü a muzilmán asszonyok sajnálata. Csak megjegyezném, hogy éppen a hátrányos helyzetük elöl MENEKÜLNEK.
OV sajnos politikai elönyt kovácsol mások tragédiájából. Olyan karhatalmat, eröszakszervezetet épít magának amit majd nem lehet leszavazni. Viktorotok diktátor lett.

Xiaomi 2015.09.21. 00:26:50

@Tom Troll:
Ez az 56 mindig előkerül.
Ott volt pár aprócska különbség.
1. A magyarok csak az ausztriai gyűjtőtáborig mentek és onnét osztották szét őket és nem volt kívánságműsor nem mászkáltak önhatalmúlag mindenfelé.
2. A magyarok vagy elfogadták a felkínált lehetőséget vagy takarodhattak haza.
3. A magyarok nem gettósodtak be külföldön és nem akartak kis magyarországot csinálni a környékből meg NoGo zónákat.

felfordul a gyomrom 2015.09.21. 01:37:29

@John Nethem: az, hogy itt hisztizel, meg nyomod a tekintélyelvű dumát, másodlagos ahhoz, amit az élet mutat. ha minden határt lezárnak, akkor a migránsok azon fognak áttörni.
a rendszernek hamarosan vége, hiába keménykedsz.

felfordul a gyomrom 2015.09.21. 01:55:44

@John Nethem: a földön bőség van. a probléma nem most keletkezett, hanem nagyjából akkor, amikor egyesek úgy döntöttek, hogy mások elől elzárják az erőforrások gazdag tárházát, kisajátítják a bolygót. rég észbe kellett volna kapni, de még most is a bűnbakkeresés megy, és a problémák kezelése az azokat létrehozó hozzáállással. az erőszak, uralom miatt keletkezett problémát nem lehet megoldani erőszakkal, uralommal.

Mojo Dawg 2015.09.21. 03:06:18

Rossz hirem van. Nem lett beloled turbo magyar. Csak .... Magyar. Tajekozatlan, eloiteletes, feluletes, irigy .... Magyar.

Mostantol leszarom a blogodat.

Mojo Dawg 2015.09.21. 03:11:55

Csak az elso pontrol. Aki szerinted nem akar a csoro, xenofob Magyarorszagon letelepedni, az egybol gazdasagi menekult?

Te hova mennel? Akinek barna a bore az erje be kevesebbel?

Hunyadi Péter 2015.09.21. 08:23:47

"Azt gondolom, hogy Európában (és mindenhol a fejlett, nyugati világban)
az iszlám törvénykezést és társadalomszervezést ugyanúgy tiltani kellene, mint a szcientológiát vagy a holokauszttagadást.

Aki elért egy európai, békés, befogadó országba, és ott is arra vágyik, hogy őrült szabályok, előírások, tiltások, büntetések terhe alatt éljen, az menjen haza."

Ez a kulcs!!!!! A liberálisok, a feministák, a politikai elit történelmi bűne, hogy évtizedek óta eltűrik Európában a Sariát!!!!!
A Saria tömény nácizmus! Alapvetésében, céljaiban, módszereiben!!! Most csak gyorsítottak a folyamatokon a muszlimok, amelyek enélkül is jelen voltak Európában és közeli végét készítik elő.
Csak kérdezném: mi lesz akkor, ha "demokratikus" módszerekkel (a liberálisok aktív segítségével) megszerzik az Európai katonai potenciál fölötti rendelkezési jogot? Mire fogják használni??????

Estevez atya 2015.09.21. 11:09:26

Jordániába érkező menekülteket retinaszkennelik is, ujjlenyomatozzák is. Mondjuk a Hírtévében láttam, tehát nem biztos, hogy szöveghelyesen fordították a megszólalók nyilatkozatát.

felfordul a gyomrom 2015.09.21. 12:48:42

@John Nethem:

"Világméretű átverés"
"Németországban a nők nyugodtan kimehetnek az utcára egyedül, nem zaklatják őket úgy, mint otthon, nem kell félniük, hiszen a rendőrség megvédi az embereket."
bizony-bizony, többek között ez is átverés.
lényeges rész:
"a rendőrség megvédi az embereket"
nos, ez itt kérem az átverés. a rendőrség nem védi az embereket. a rendőrség a rendet őrzi, ahogy a nevében is szerepel, rend alatt ugyebár nem a világ rendjét kell érteni, hanem a rendszert, a politikai, gazdasági állapotot.
az embereket nem védi semmi.

John Nethem 2015.09.21. 13:16:16

@felfordul a gyomrom:

Hisztit nálad látok. No meg közhelyeket sem én mondok mint "a probléma nem most keletkezett" meg aztán "a földön bőség van" és egyebek.....Meg aztán ez a demagóg szöveg: "az erőszak, uralom miatt keletkezett problémát nem lehet megoldani erőszakkal, uralommal. "....Hát akkor menj és öleld kebledre azt, aki leszar és fittyet hány arra, mit is akarsz te........ Én tényeket, racionális érveket és abbéli valószínűsíthető következményeket sorolok.

ferlin 2015.09.21. 13:21:39

@nitrites_pácsó: 1) ebben beszoptad a baloldali "mindent összemosó" propagandát. A jobb élet reményében nem lehet menekülni. Mert ennyi erővel holnap én is menekült leszek a nagyobb fizetés és a kisebb adók reményében. Meg a jobb májkrém reményében ;)
Menekültnek az számít, aki üldöztetést szenved el, mert a politikai vagy vallási/szexuális beállítottsága miatt veszélyben az élete. Az, hogy nincs munkája, nem menekültügyi kategória. És ebből kifolyólag a genfi egyezmény nem vonatkozik rájuk. Értem, hogy szeretnék ha segítene rajtuk az EU, hogy jobban éljenek. Értem az érveiket. De ez a genfi egyezménnyel való visszaélés. Nem erre lett kitalálva, és ha túltolják, akkor szépen ki fog lépni mindenki a genfi egyezményből, mert gyakorlatilag párezer ember a sarokba állíthatja vele bármelyik aláíró országot. A genfi egyezmény feltételezi a jóhiszeműséget, hogy csak az veszi igénybe, aki tényleg rászorul. Az, hogy 90%-ra nem áll a menekültstátusz erősen ebbe az irányba mutat. És ez nem az állam szívtelensége. Ha 5millió kínai jönne, hogy menekültstátuszt kér, akkor 99% lenne az elutasítás. És mellesleg közben összeomlana az ország. Érted? Egy országot össze lehet omlasztani csak azzal, hogy magukat menekültnek nevezőket küldesz rá, akik mellesleg nem működnek együtt a hatósággal.

ferlin 2015.09.21. 13:43:13

@ipartelep: 2) mi lenne, ha én a törvények többségét betartanám, csak éppen azokat nem, amik éppen akadályoznak? Úgy gondolod, hogy akkor én egy "jó" ember lennék? egy frászt.
Az, hogy a bevándorlók jelentős része például jogot formál magának arra, hogy megválaszthassa, hogy hol éljen, arra mutat, hogy vagy nincsenek tisztában a törvényeinkkel, vagy tudnak ugyan róla, de tesznek rá. Ami amúgy NEM az idióta kormányunk rendelkezése, hanem a 60 éves genfi egyezményé. És amikor ezt a rendőreink megpróbálják betartatni, akkor erőszakhoz folyamodnak. A rendőrnek KÖTELESSÉGE betartatni a törvényt, és JOGA VAN erőszakot alkalmazni, ha erre van szükség. De még az állampolgárnak SINCS JOGA erőszakkal fellépni a szerinte jogtalan törvényi szabályozás ellen. Hát még a külföldi jöttmenteknek.

3) mire ténnyé válik? az igaz, hogy a most jövők esetében ez kérdéses. De kérdezem én, mivégre van a történelem? Talán nem azért, hogy tanuljunk belőle? Akinél pisztoly van, az esetleg embert akar ölni. Vegyük el tőle, vagy várjuk meg, és csak az után tegyünk valamit, ha már megtette? És a 30., 50., 150. haláleset után is maradjunk meg a jó kis utólag ítélős, jól bevált módszernél? Meddig előítélet, és mikortól tapasztalat? Jártál mostanában európai nagyváros muszlim negyedében? A beilleszkedésnek és az európai kultúrának a nyomát sem találod meg. Mit adtak nekünk a muszlimi bevándorlók? hát vízvezetéket és iskolákat nem.. :(

6) Az, hogy véleményed szerint egy "gonosz ember nem tud jó döntést hozni", hitelteleníti az egész mondandódat. Ez előítélet, mégpedig a rosszabbik fajta. Csak azért nem adsz igazat valakinek, mert utálod. Hiába van igaza. Hiába derül ki utólag, hogy igaza volt, mivel utálod, szerinted a tények hazudnak, és akkor sem vagy hajlandó elismerni, hogy igaza volt. Szekértábor és gyűlöletkeltés forevör!

7) a xenofób most már olyanolyan mint a homofób, meg a fasiszta, hogy eleve halálravaló gyerekgyilkos, aki fél az idegenektől? Nemde egy újabb előítélet? Xenofóbnak lenni úgy tudom, hogy szabad (nem jogellenes), sőt. Akár még azt is szabad, hogy azonos végzettségű emberek közül a magyar állampolgárt veszem fel a szír állampolgárral szemben. Az állampolgárság ugyanis nem védett tulajdonság. Szóval xenofóbnak lenni nem bűn, be kéne fejezni a xenofóbok elleni uszítást végre. köszönöm.

8) tehát, ha tapasztalatból beszél akkor hibásan általánosít, ha pedig még nincs rá tapasztalat, csak ebbe az irányba mutatnak a jelek, akkor alaptalanul jósol. Értem. kérlek érvelj Te is, hogy esetleg felhasználhassuk ellened ugyanezt a taktikát. Ja, bocs, az nem megy? csak a sározás és az ellenségeskedés szítása.

felfordul a gyomrom 2015.09.21. 20:02:35

@Ad Dio:
hát nem ismered a "civilizált" nyugat módszereit olyan esetekre, ha valaki nem engedelmeskedik?
egy példa: izsáki őrszobán halálra verés.
ezt megcsinálják 20 emberrel, a többi "önként" megy.
ez a rendszer "problémamegoldó" eszköze.
több ezer évig bevált nekik, naiv, aki azt hiszi, hogy a felvilágosodás után felhagytak ezzel. ma csak burkoltan, suttyomban csinálják ugyanazt.

felfordul a gyomrom 2015.09.21. 20:22:20

@Ad Dio:

de most már bűnözők. mert mitől is lesz valaki bűnöző? attól, hogy a hatalmi elit annak nyilvánítja.

felfordul a gyomrom 2015.09.21. 20:48:33

@Hunyadi Péter: a saria csak nyersen, nyíltan mutatja be azt a módszert, amire minden politikai berendezkedés épül: a tekintély, parancsok, erő uralmára.
jó, itt nem vágják le a tolvaj kezét, "csak" suttyomban agyonverik egy izsáki őrszobán, vagy lelövik menekülés közben, ugye ismerős?
ugyanez volt a világháború idején. akkor a nácik mutatták be az erő rendszerét, ami csak annyiban különbözött a "civilizált" nyugattól, hogy nyíltan csinálta a dolgokat.
mint ahogy akkor is, most is be vannak szarva az emberek a tükörtől, amit eléjük tartanak.
akkor ijedtükben leírták az emberi jogok nyilatkozatát, amire persze azóta is szarnak, most vajon mit fognak tenni, csak hogy ne kelljen elismerni, hogy valami nem stimmel?

felfordul a gyomrom 2015.09.21. 20:50:27

@Estevez atya: az usába érkezőket pedig lelövik. csupa civilizált, felvilágosult megoldás. nyilván követendő, hiszen minek is másztunk le a fáról?

felfordul a gyomrom 2015.09.21. 21:04:01

@John Nethem: nem, te nem tényeket sorolsz, hanem egy évezredek óta kialakult, kényszerített állapot végső elfajulását látod.

"fittyet hány arra, mit is akarsz te"

mutass egyetlen embert is, aki nem hány fittyet arra, amit én akarok?
"menj és öleld kebledre"

miért, csak átölelni lehet, vagy pofánlőni? a kettő között nincs semmi? pedig én tudok: hagyd békén élni.

és ez a lényeg. nyugodtan fittyet hányhatsz arra, mit akar a másik, csak hagyd békén élni, ős is fittyet hányhat arra, hogy te mit akarsz, csak hagyjon téged élni.

ilyen egyszerű. ha esetleg még ezen felül is akartok valamit, akkor azt megbeszélitek. tudod, ettől ember az ember. nem pofánlövöm, lökdösöm, meg bezárom valahova, hanem megbeszélem vele, ha akarok valamit tőle.

ezek nem közhelyek, hanem természetes dolgok.
az a természetellenes, hogy mára az emberek elhitték, hogy szükséges, hogy valaki más irányítsa az életüket, más szóljon bele és kényszerítsék, mert csak akkor működhet a társadalom.

felfordul a gyomrom 2015.09.21. 21:22:55

@ferlin:

"mi lenne, ha én a törvények többségét betartanám, csak éppen azokat nem, amik éppen akadályoznak?"

vajon hány embernek jogtiszta az összes szoftvere, hány van valóban arra a címre bejelentkezve, ahol valójában lakik, hány ember tartja be mindig a kreszt, csak, hogy néhány példát említsek?

ráadásul egy határátlépés az égvilágon senkit se korlátoz, ellenben egy járdára parkoló autó igen, egy szabálytalanságával balesetet okozó, meg annál inkább.
és még azt is megnézhetnénk, hogy a törvények mennyire ellentmondásosak.

Mojo Dawg 2015.09.22. 03:52:28

Felfordul a gyomrom: az USA- ba erkezoket lelovik? Mifele hulyeseg ez?

Ha a mexikoi hatarra gondolsz, akkor ezt mar ezerszer elmondta mas is. A border patrol nem lo menekultekre.

Kabitoszercsempeszekkel kerulnek tuzharcba neha. A menekultek a sivatagban halnak meg.

ferlin 2015.09.22. 08:13:07

@felfordul a gyomrom: az adócsaló kit korlátoz? ha már ennyire mást korlátozás érdekel... De a törvények nem csak azért vannak, hogy az emberek ne korlátozzák egymást. És az, hogy valaki nem tart be néhány törvényt, senkit nem hatalmaz fel arra, hogy szintén ne tartsa be azokat vagy másokat. Tehát ez simán nem érv. Van érved?

Az hogy a határátlépés ellenőrzéshez kötött egészen egyszerű: azért van így, mert az ország polgárai biztonságának érdekében ellenőrzik, hogy ki jönne be az adott országba, és ha például nemzetközi körözés alatt áll, akkor nem engedik be. A többezres ellenőrzés nélkül áramló tömegben az bújik meg, aki akar. Akár terrorista, akár bukott diktátor, akár drogkereskedő, aki a feketén szerzett bevételét már svájci számlákon tartja, és most ebből szeretne új életet kezdeni Európában. Szeretnénk ezt? ugye hogy nem.

Egyébként a "nem tartják be a törvényeinket" nem csak a határátlépésre vonatkozott, hanem például a regisztráció vagy a hatóságokkal való együttműködés megtagadására. Ez pedig (például az, hogy a közlekedést akadályozzák) erősen korlátozza a magyar állampolgárokat. Vagy ez ilyenkor nem baj?

ferlin 2015.09.22. 08:27:16

@felfordul a gyomrom: "pedig én tudok: hagyd békén élni.

és ez a lényeg. nyugodtan fittyet hányhatsz arra, mit akar a másik, csak hagyd békén élni, ős is fittyet hányhat arra, hogy te mit akarsz, csak hagyjon téged élni."

Tudod, a kérdés csak az, hogy a muszlimok nyomására miért kell az északi országokban az iskolák faláról levenni a keresztet? vagy miért kell olyan évszázados népszokásokat megszüntetni, amik esetleg sértik a muzulmánok vallását? Ez számomra nem azt mutatja, hogy ők hagynak minket békén élni. Ez számomra azt jelenti, hogy idejönnek, és mi toleránsan hozzájuk igazítjuk a szokásainkat. Ez a BAJ.

Semmi bajom nem lenne, ha nem akarnák magukkal hozni a kultúrájukat, hanem integrálódni akarnának. Ha egy második generációs bevándorlóról nem tudnád megmondani, hogy bevándorló, mert annyira integrálódott.

A vallásszabadsággal addig nincs baj, amíg mindenki komolyan veszi, és hagyja a másikat a vallásában. De amikor valaki mást vagy közösséget arra kényszerítünk, hogy a jövevények miatt változtasson a szokásain, akkor baj van. Aki adott kultúrába született annak nincs joga a saját kultúrájához, de aki magával hozta, annak van? Nem fordítva kéne lennie? Aki jövevény, az hagyja otthon a kultúráját, vagy ha annyira ragaszkodik hozzá, akkor maradjon otthon.

walter77 2015.09.22. 14:02:28

Kedves szerző: Ez a nagy baj: "Egyenlítő alapításakor, 6 éve, a húszas éveim elején "
Ebből eléggé evidens, hogy eddig kényelmesen meresztetted a segged, és az elveid pusztán valami hóbort alapján alakultak. Közöd nem volt semmilyen krízishez, nélkülözéshez és fogalmad sincs mit jelent akár kisebbségben, akár veszélyben lenni. Ebből adódik, hogy olyan dolgokat tényként állítasz, mint az első 3 pont. Buta egyszerűsítés és általánosítás, és igen messze van az igazságtól.

fabolvaskarikat 2015.09.22. 17:57:20

Korrekt ütős írás. Minden szavával egyetértek.

El Ninho 2015.09.22. 23:09:09

Mojo Dawq! Miért forszírozod ezt a barna bőrt? Egyetlenegy kommentben sem esett róla szó. Ezek az emberek akikkel Te nem értesz egyet az erőszaktól félnek, amit ez a más kultúra megtestesít. Te akkor ezek szerint támogatod azt hogy mindenki oda megy ahova akar, papírok nélkül, követelődzik, fenyegetőzik, segélyre formál jogot és nem tartja be az adott ország törvényeit?

El Ninho 2015.09.22. 23:22:18

@Mojo Dawg: Mojo Dawq! Miért forszírozod ezt a barna bőrt? Egyetlenegy kommentben sem esett róla szó. Ezek az emberek akikkel Te nem értesz egyet az erőszaktól félnek, amit ez a más kultúra megtestesít. Te akkor ezek szerint támogatod azt hogy mindenki oda megy ahova akar, papírok nélkül, követelődzik, fenyegetőzik, segélyre formál jogot és nem tartja be az adott ország törvényeit? És nem szép dolog másnak a blogját leszarni! Mert az itteni hozzászólók is mind leszarnak téged 99%-ban és még sem mondják, pedig a nevedben is benne van, hogy egy fasz vagy.

felfordul a gyomrom 2015.09.22. 23:27:39

@MrFefi: nyugi, egyik migránst sem érdekel az asztalod :D

El Ninho 2015.09.22. 23:36:13

MOJO: "Csak .... Magyar. Tajekozatlan, eloiteletes, feluletes, irigy .... Magyar"
Ja és ez minden magyarra vonatkozik vagy csak a többségre? Gondolom itt is érvényes, hogy mindenki magából indul ki, szép kis jellemábrázolást adtál magadról. Orvosnál voltál már? Gondolom nektek gondolom fizetnek ezért , hogy ilyen romlottak legyetek.

Bela Vízy 2015.09.22. 23:39:21

@El Ninho Mar megbocsass, de azt szarok le amit akarok...

Tovabbra is fenntartom, hogy a cikk tele van primitiv badarsagokkal. Takony Arpi elegedetten dorzsoli a kezeit.

Bela Vízy 2015.09.22. 23:40:42

@El Ninho "Ja és ez minden magyarra vonatkozik vagy csak a többségre?"

Csak a tobbsegre.

felfordul a gyomrom 2015.09.22. 23:54:02

@ferlin:

"az adócsaló kit korlátoz?"

nem tudom. szerinted?

"a törvények nem csak azért vannak, hogy az emberek ne korlátozzák egymást."

elbeszélünk egymás mellett. te a tekintélyre hivatkozol, én pedig az ésszerűségre. de elég csak arra gondolni, hogy a történelem során rengeteg törvényt találtak ki az uralkodók és bizony nem sok értelmük volt. milyen célt szolgálnak? nos, éppen az uralmat. vajon ebben mi olyan vonzó?

"És az, hogy valaki nem tart be néhány törvényt, senkit nem hatalmaz fel arra, hogy szintén ne tartsa be azokat vagy másokat. Tehát ez simán nem érv. Van érved?"

bocs, de ez elég durva kettős mérce. a te megjegyzésedre volt ez válasz, ami éppen arra hivatkozott, hogy mi lenne, ha nem tartanánk be minden törvényt. erre rámutattam, hogy mi lenne. semmi, mivel ez nem egy feltételes dolog, hanem a valóság. az emberek nem tartanak be minden törvényt. tehát mi lenne, ha nem tartanánk be minden törvényt? az, ami van. vagyis, javíts ki, ha tévednék, de a kérdésed egy feltételezett, mostanitól eltérő negatív következményeket vet fel a törvények nem maradéktalan betartása miatt, de mivel a törvényeket most se tartják be az emberek, ezért ilyen nincsen.

"Az hogy a határátlépés ellenőrzéshez kötött egészen egyszerű: azért van így, mert az ország polgárai biztonságának érdekében ellenőrzik, hogy ki jönne be az adott országba, és ha például nemzetközi körözés alatt áll, akkor nem engedik be."

az a helyzet, hogy ez egy hibás rendszer kozmetikázása.
mondok egy hasonlatot: olyan ez, mintha a szoba közepére szarnál, utána meg azzal indokolnád, hogy légfrissítőt fújsz, hogy szarszag van. és valóban a konkrét helyzetben ésszerűnek hangzik, hogy el akarod fedni a rossz szagot, csak a valóság az, hogy azt a szagot te okoztad és nem az a megoldás, hogy illatosítod, hanem az, hogy feltakarítod a szart.
vagyis azért van "nemzetközi" körözés, mert egyáltalán országokra osztották az emberiséget. azonkívül a körözés is egy probléma kozmetikázása, mert emberek szabadságát korlátozzák azért, hogy esetleg elkapjanak valakit, aki emberek szabadságát korlátozta, vagy erre tett kísérletet. ez belátható, hogy baromság. ez azért van, mert a rendszer ellentmondásos, hibás.

"A többezres ellenőrzés nélkül áramló tömegben az bújik meg, aki akar."

mint ahogy akkor is, ha egyedül megy. és bárhol van több ezres tömeg, abban bárki megbújhat. ennyi erővel folyamatosan ellenőrizgethetnék az embereket. ez a kozmetikázás. az alap problémát kéne megszüntetni. nem beszélve arról, hogy konkrétan az iszlám államot az usa azért nem csinálja ki, mert a közel keleti érdekeivel ellenkezik. lószart törődnek az uralkodók az emberekkel, szóval elég gáz erre hivatkozni.
"Szeretnénk ezt? ugye hogy nem."

akkor az internetet is be kéne tiltani, mert a terrorizmus nem csak fizikailag mozgó emberekkel terjedhet, hanem eszme szintjén a neten keresztül.

"Ez pedig (például az, hogy a közlekedést akadályozzák) erősen korlátozza a magyar állampolgárokat."

hogyan korlátozza? nem értem.

felfordul a gyomrom 2015.09.23. 00:05:30

@ferlin:

"Ez számomra nem azt mutatja, hogy ők hagynak minket békén élni."

ez számomra se. ilyen esetekben nyilvánvaló, hogy ellen kell állni. de csak azoknak, akik kényszeríteni akarnak. nem pedig mindenkire kivétel nélkül ráakasztani ezt a sablont. itt se mindenki katolikus, vannak ateisták is, nyilván szíriában sem akar mindenki dzsihádot.

"Ez számomra azt jelenti, hogy idejönnek, és mi toleránsan hozzájuk igazítjuk a szokásainkat. Ez a BAJ."

ez valóban baj. az egymás mellett élés azt jelenti, hogy egyik se kényszeríti a másikat. de ezt nem határellenőrzéssel fogod megakadályozni.

"Semmi bajom nem lenne, ha nem akarnák magukkal hozni a kultúrájukat, hanem integrálódni akarnának."

ez a ló másik oldala. hadd hozzon, amit akar, csak ne kényszerítse rá másokra. miért nem elég ennyi?

"A vallásszabadsággal addig nincs baj, amíg mindenki komolyan veszi, és hagyja a másikat a vallásában. De amikor valaki mást vagy közösséget arra kényszerítünk, hogy a jövevények miatt változtasson a szokásain, akkor baj van."

igaz. de a vallásszabadság és úgy általában a szabadság azt jelenti, hogy senkinek se kelljen a másik által kényszerítve változtatnia.

" Aki adott kultúrába született annak nincs joga a saját kultúrájához, de aki magával hozta, annak van? Nem fordítva kéne lennie? Aki jövevény, az hagyja otthon a kultúráját, vagy ha annyira ragaszkodik hozzá, akkor maradjon otthon. "

egyik se, másik se. minden ember egyenjogú. mindenkinek joga van olyan kultúrához, amilyet akar és nincs joga másokra kényszeríteni.

ezek nem divatos elvek ma, pedig csak így lesz jövőnk.

szemésfül 2015.09.23. 00:27:53

Nagyon sok átgondolatlan, tudatlan, felszínes közhely van a cikkben, több óra is kevés lenne mindegyikre érveket, tényeket, szakemberek anyagait ideírni. Az igazi baj a bezárkózó és nem nyitott, rosszindulatú, egyoldalú, fantáziátlan és empátiát nélkülöző szemlélés és vélemény. Jaj

El Ninho 2015.09.23. 07:21:29

@Bela Vízy: Nem is volt vitás számomra, csak vártam, hogy megerősítsetek ti fizetett provokátorok! Saját nemzeteteket próbáljátok feláldozni hatalmi céljaitok elérésében. "Olvassá bazmeg, ne csak igyá" :magyarhirlap.hu/cikk/35930/A_bergyilkossag_anatomiaja
De úgysem látszik meg rajtad.

El Ninho 2015.09.23. 07:28:53

@Bela Vízy: Persze, hogy azt szarsz le amit akarsz. Csak rá akartam mutatni a hozzászólásod szintjére. Feltettem egy-két kérdést! Vagy nem tudsz válaszolni rájuk vagy nem akarsz, esetleg kérdezd meg kenyéradóidat, mi is volna a helyes válasz. Azért úgy nézem az általad mindennek lemondott magyar nagy többsége kezd tisztán látni és egységbe verődik. Hogy bosszanthat ez titeket.

El Ninho 2015.09.23. 07:52:01

@szemésfül: Hát ez szép! Egy több oldalas átgondolt tanulmányt elütni egy ilyen felületes mondattal! Mondj egyet akkor legalább. Vagy mondd meg Te mit szeretnél? Megváltoztatni Európa etnikai, vallási összetételén, esetleg 4 feleséget vagy Orbánt leváltani mindenáron, még ha kalifa lesz helyette a következő vezető? He? Az utolsó kérdés csak azért volt, hogy ha az előzőeket nem értenéd.

ferlin 2015.09.23. 08:39:47

@felfordul a gyomrom: Szóval, ha jól vettem ki a szavaidból, úgy gondolod, hogy a szabályszegés ellen az a legjobb megoldás, ha megszüntetjük a szabályt? Elismerem, hogy ez is egy lehetséges megoldás. De ha az adott szabály valamilyen érték védelmében jött létre, akkor nagyon alaposan meg kell vizsgálni, hogy vajon nem öntjük-e ki a gyereket is a fürdővízzel együtt. Mert ha egy szabályt megszüntetünk, és annak ténylegesen volt értelme, haszna, akkor utólag már hiába vagyunk okosak, hiába hozzuk vissza a szabályt utólag, az már nem fogja visszahozni az értéket.

Példa: A fegyvertartás szigorú szabályokhoz van kötve Európában. Szabadságot korlátoz. töröljük el a szabályozást. 10 millió fegyver kikerül ellenőrizetlenül európai emberek kezébe. 1 éven belül meghal 500 ember ezek miatt a fegyverek miatt (nem feltétlenül szándékosan, hanem balesetből, a fegyverek nem megfelelő használatából adódóan). Ez után hiába szabályoznád le újra, az a 10 millió fegyver kint van az embereknél, és nincs róla nyilvántartás. Hogyan gyűjtöd össze őket? Azt sem tudod, hogy hány darabról van szó

És ha azt mondod, hogy ez sántít, hát nem. Ez úgy analóg, hogy a határátlépési szabályok miatt a tömegek nem tudnak ellenőrizetlenül mozogni. Ha kidobod a szabályt, akkor semmi adatod nem lesz arra, hogy mi történik. Még csak információd sem lesz arról, hogy hány ember is jött be! És ha ez esetleg gondot okoz, akkor esélyed sincs visszacsinálni. És az a probléma, hogy már látszik, hogy gondot okoz.

Egyébként szép elképzelés, hogy szabályok nélkül éljen az emberiség, meg hogy egyik évről a másikra majd elvisszük a modern európai liberális demokratikus rendszert ezekre az "elmaradott" vidékekre, de ez sem működik. Az ottani társadalomban szocializálódott emberek ezt nem képesek kezelni. Ha elveszed a diktátort, akkor káosz lesz belőle és nem demokrácia. Ezek az emberek nem képesek néhány év alatt átugrani azt a 2-300 éves szakadékot, amit az európai kultúra megtett a királyságoktól (sok véres polgárháborún át) a demokráciáig. Szociálisan elmaradottak, amit nem lehet "utóképzéssel" behozni. Szép lassan, több generáció alatt lehet ebből kinőni, úgy, hogy minden generáció egy kicsit közelebb kerül az eszményinek tekintett állapothoz, mint az előző volt.
Van erre épp elég rossz példa, csak ki kell nyitni a szemünket, látni kéne, tanulni belőle, és nem szemellenzősen követelni mindenhova a liberális demokráciát. A szabadsággal kötelességek is párosulnak, ami első pillantásra nem látszik, de ebbe is bele kell nőni.

Épp elég, ha megnézzük, hogy milyen az átlag mentalitás ma Magyarországon, és milyen nyugaton, ahol nincs olyan generáció, aki a szocializmusban nőtt fel. Talán a mostani 30-40 éves korosztály unokáinál (igen, akik 10-15 év múlva fognak megszületni) már nem lesz érezhető ez a hátrány. Rá lehet fogni ezt a kormányra, de ez csak belemagyarázás. Az ember a szociális mentalitását a családjában és gyerekkorában szerzi meg, és nagyon nehéz változtatni rajta. Kívülről lehetetlen. Saját maga esetleg tud változtatni, ha nagyon elszánt.

szemésfül 2015.09.23. 10:22:50

@El Ninho: Utolsó kérdésre tán legnehezebb a válasz ("He?"), kösz, az előzőeket is értem. Ez a cikk sok minden lehet, én azt mondom, hogy tudatlan és tudást nélkülöző, rosszindulatú közhelyek összehordva, de nem tanulmány, tutti. Mit szeretnék? Nyitott, jóindulatú, európai kultúrájú hozzáállást a szörnyűségektől és tarthatatlan állapotokból menekülő családokkal, és egyébként ugyanazt, mint @felfordul a gyomrom.

John Nethem 2015.09.23. 11:13:26

Akit Terroristaként elfogtak a TEKesek, 7 darab HAMIS útlevél volt nála.
Vállalkozása volt Cipruson, házat kezdett építeni, és 5 autója volt.
Csak éppen elutasították az állampolgárságát.

www.dehir.hu/belfold/hamis-utleveleket-talaltak-a-terrorelharitok-a-roszkei-tamadas-iranyitojanal/2015/09/23/

John Nethem 2015.09.23. 13:08:51

@John Nethem: nem az előzőt akartam elküldeni, hanem ezt:

mindenegyhelyenblog.com/kulfold/havi-2000-eurot-kovetelnek-a-migransokehseg-sztrajkba-kezdtek/

Bela Vízy 2015.09.23. 16:27:03

@El Ninho: Az ilyen "mi meg ti", "kenyerado gazdados" kommentekre nem erdemes valaszolni ...

... de talan a cikk iroja megis olvassa a kommenteket. Ezert irok.

Nemeth Gabor talan mar erti a kommentekbol, hogy mi a problema azzal amit irt. NEM az, hogy o fel a muszlim bevandorloktol, vagy nem gondolja, hogy az orszagnak aldozni kellene a menekultekre vagy horribile dictu, azt gondolja, hogy Orban jol csinalja. Nem.

A problema az az ervrendszer a cikkben. Gondolom Gabor eszrevette, hogy kik azok akik vedik a kommentekben. Az ilyen blogokban az a jo, hogy egyfajta "intellektualis oazisok". Ertelmensen fogalmaznak - nem az ecceru magyar konteos hulye stilusaban. Na ez a csalodas.

Tovabbi sok sikert neki amugy.

El Ninho 2015.09.23. 17:33:47

@Bela Vízy: Nem érdemes, nem érdemes! Nekem sem érdemes veled beszélgetni, mégis próbálkozok! Próbálnálak jó útra téríteni, ha hajlandó volnál felfedni a céljaidat, vágyaidat. Szeretném megérteni, hogy a 18%-nak miért van igaza a 82-vel szemben?

El Ninho 2015.09.23. 17:38:48

@Bela Vízy: Ja és nem tudom miért zavar ez a "mi meg Ti". Nem egy követ fújunk szemmel láthatólag. Most akkor, hogy fogalmazzam meg azt, hogy nektek is volt 2/3-otok, most meg ide jutottatok, elkúrtátok.

Bela Vízy 2015.09.23. 17:39:03

@El Ninho: Ennek semmi ertelme. Megkerdezhetnenk, hogy miert van igaza a "ketharmados" Orban kormanynak mindenben?

Mi csak azt, tudjuk elmondani, hogy miert nem ertunk egyet Veled. Sokan leirtak mar az elozo kommentekben miert.

Bela Vízy 2015.09.23. 17:42:55

@Bela Vízy: "hogy nektek is volt 2/3-otok"

Nekunk? Kiknek?

Hat ezt mondom. Neked fogalmad sincs a politikai nezeteimrol. Aki nincs velunk az ellenunk, igaz?

El Ninho 2015.09.23. 20:07:43

@Bela Vízy: Háborúban így van. MSZP-SZDSZ 1994-ben ( www.nemethattila.hu/nyomtatas_blog/van_e_jo_es_rossz_ketharmad ) Az összes többi újonnan létrejött bal-lib párt pedig ezekből jött létre osztódással. Az előző kommentekben nem találtam semmi ütős érvet arra vonatkozóan, hogy miért kellene nekem 4 feleség, csadorban az is, miért kell eltűrnöm, hogy itt papír nélkül randallírozzanak, tüntessenek, követelődzenek. Engem meg minden alkalommal megkérdez a határőr, hogy honnan jövök-hová megyek.
Mit viszek stb. NAV kéri tőlem az adóbevallást, hogy legyen miből eltartani ezeket.Közben meg Magyarország 1/3-a éhezik. Na ezért le lehetne váltani a kormányt, de nem azért mert nem akar beengedni ilyen fajgyűlölö, rasszista,fasiszta vallási fanatikus társaságot akikből még egyetlen-egy sem illeszkedett be sehol ahova betették a lábukat. És ehhez nem kell politikai nézet csak egészséges önvédelmi felfogás. Tehát mi védekezünk. Nem Szíriában hirdetjük az igét, hanem a saját országunkban. Nem ezek szoktak öngyilkos merényleteket elkövetni, tornyokba repülni, embereket élve elégetni, lefejezni? Egy két ártatlan szemű gyerek fotóval ezt nem lehet eltussolni, akiket még én is megsajnálok. De akkor fogadjuk be őket az anyjukkal, maximum az apjukkal, akinek 2-3 felesége van. Mennyivel kevesebb harcos jönne? A többi meg húzzon haza harcolni, hamár fellázadt a kormánya ellen. Honnan tudjam én, hogy kinek van ott igaza? Annak akit amerika mond? Ezek érvek, erre válaszoljatok, cáfoljatok. És nem vagyok speciel rád szállva, csak a te bejegyzéseidre válaszolok de a többi veled egyetértő véleményére is kíváncsi vagyok. Azután, ha meggyőztök, hogy nekünk jobb lesz 1-2 millió bevándorlóval, isten bizony arra szavazok akit mondatok, kivéve a mentálisan megbomlott pojácára.

Bela Vízy 2015.09.23. 20:19:39

@El Ninho: Kikerulted a kerdest a ketharmadrol. Ez azt jelenti, hogy igazuk van?

"Az előző kommentekben nem találtam semmi ütős érvet arra vonatkozóan, hogy miért kellene nekem 4 feleség, csadorban az is [...]"

Ennek az lehet az oka, hogy senki nem akart errol meggyozni. Az eredeti cikk, nem tull intelligen gondolatmeneteit kommentaltak.

Nos nem hiszem, hogy meg lehet gyozni Teged. En csak azt tudom mondani, hogy sok muzulmannal elek egyutt - szomszedok, kollegak, a fogorvosom muzulman - es semmi baj veluk. Tulreagalod a dolgot.

Meg utoljara annyit, hogy a jo hir az, hogy eszuk agaban sincs letelepedni nalunk. Ciki lesz majd mikor Orbanra rakenyszeritik a kvotarendszert es a leendo magyar bevandorlok elmondjak majd, hogy miert nem akarnak idejonni. Sztem ezert tiltakozik a Grõfaz olyan nagyon a kvota ellen ...

El Ninho 2015.09.23. 20:21:37

@szemésfül: "Mit szeretnék? Nyitott, jóindulatú, európai kultúrájú hozzáállást a szörnyűségektől és tarthatatlan állapotokból menekülő családokkal." Ebben egyetértünk, én is ezt szeretném. Majd mondd el nekik, hogy ők is tudják és ne forgassák fel az életünket és ne kényszerítsék menekülésre a családainkat.

El Ninho 2015.09.23. 20:57:36

@Bela Vízy: Bocs később láttam meg, már én is észrevettem hogy nem válaszoltam: Nincs igazuk mindenben, sőt sok hibájuk van, de , ha észrevetted nem a Fideszt védem, hanem egyetlen egy intézkedésüket, a hátárzárat. Nem a szomszédaidtól félek és a priori nem muzulmánoktól, hanem a mennyiségtől, meg a köztük lévő jelentős számú szélsőségestől. Ha feltételezzük, hogy mindenki okos, jóindulatú, jól képzett és a vallását magában éli meg akkor is nagy problémát jelent ez a mennyiség. Több százmillió emberből, ha csak a fele idejönne, mert nem jók az életfeltételei és itt szeretne boldogulni, nem bántana senkit, akkor is nagy problémát jelentene hisz férünk el, mert nincs ennyi hely. Ez tiszta matematika. És egyáltalán nem néznek ki békéseknek, de ne legyem igazam.

El Ninho 2015.09.23. 21:00:59

Ja és persze egész Európáról beszélek, mert az uniós tagországokat és az én országomnak érzem, egyelöre.

iamjesus 2015.09.24. 09:42:17

Sziasztok!
Először is örülök, hogy erre a témára viszonylag visszafogott kommentek érkeztek. Maga a cikk is korrekt, bár javarészével nem értek egyet, ám mindenképpen érvek vannak benne. A kommentek pedig nem anyázásról szólnak, hanem szintén érvekről.
Az én véleményem a témára ott kezdődik, hogy szeretném megsemmisíteni a "ballib" és a "turbómagyar" kifejezéseket. Ballib nincs. Ebben az országban nincs baloldali párt (ezt az eszmét paródia szinten a Fidesz műveli), liberális sincs (és nem is volt). Az MSZP nem létezik. Az ellenzék gyakorlatilag nincs, és a meggyőződésük sem baloldali, se nem liberális, inkább egyfajta erőtlen oppozíció. Aki a ballib kifejezéssel él, az eemútnyócévezik, pont. Eemútnyócévezés=a Fidesz által kifejlesztett stratégia, amely a 2000-es évek közepén arra irányult, hogy átvegye a hatalmat mindörökre. Ehhez az kellett, hogy az emberek fejébe véssék azt, hogy: baloldal=lop=gyurcsány. Ehhez az eemútnyócév kifejezés a legalkalmasabb, hiszen egyfajta dogmaként le is zárja a vitát. A ballib kifejezés egyfajta pecsét, ráütik az emberre, és az attól kezdve gyurcsány lesz (=vállalhatatlan). Gyakorlatilag ez a kifejezés tehet arról, hogy ebben az országban SOHA nem képződhet új politikai ellenzék.
A turbómagyar kifejezés is hibás. Akire ezt a cimkét biggyesztik, az magát magyarabbnak véli. Trianon, székely zászló, Horthy, oroszok, chemtrail, szerintem nagyjából megvan mindekinek a karakter. A magyarság fogalmáról mindenkinek megvan az elképzelése. Sajnos az utóbbi időkben a magyarságtudat kimerült az elmúlt idők nacionalista eszméinek újramelegítésében, gyakorlatilag oppozícióban lenni bárkivel, önkritikát nem gyakorolni, a hibákat másból (zsidók, cigányok, imf) eredeztetni. Véleményem szerint van másfajta megközelítés is. Ismerek egy történetet: A srác vajdasági magyar, elvitték katonának Montenegróban. A srác, bár nem beszélt szerbül, megtanult. És megtanult együtt élni másokkal. és bár látta az ellenségeskedést a szerbek és a siptárok közt (2001- friss még Kosovo), baráti kezet nyújtott mindenkinek, mert úgy gondolta, hogy nincs rossz nép, max csak pár rossz ember (aki szintén nem nevezhető rossznak, csak rosszul gondolkodik). Ez az illető volt az egyik legjobb katona. A leszerelés napján a tiszt odament hozzá, és azt mondta, hogyha az összes magyar ilyen jó, akkor ezután csak magyarokat fognak besorozni. Ekkor a srác torkában gombóc volt, s büszkeséget érzett. Számomra ez a magyarság - Jónak lenni, példát mutatni, békét teremteni, embernek, emberségesnek lenni. Talán inkább ezt kellene turbómagyarnak nevezni?
A cikk pontjainak számos elemével nem értek egyet, de persze ez csak az én véleményem. Anélkül, hogy részletekbe mennék: a menekültekkel/gazdasági bevándorlókkal/migránsokkal kapcsolatban egy dolgot tehetünk .Elképzeljük magunkat a helyükben. Aki már élt át hasonlót, az tudja, és csak mosolyog, amikor az alábbi érvek szólnak (:"mér jönnek ide,mérnem csak egy szomszédos országba?", "mér nem otthon harcolnak a fiatal erős férfiak?", "mér szemetelnek?") A cikk írója mit tenne, ha kitörne a pokol, és mindenki egymást ölné? Menekülne? És mit érezne, ha tudná, hogy valószínűleg soha nem lesz béke az országában? Mit tenne? És a család? Ki menne még? Ki maradjon? Milyen lenne mindent otthagyni? Diplomát, munkahelyet, lakást medencével, kutyát. Emlékeket, amikor még minden jó volt. Könnyű kérdések ezek? És a cikk írója hová menne? Törökország, ahol egy táborban élne élete végéig (miközben az otthoniak éhen halnak)? Vagy nyugatra indulna? A cikk írója mit tenne azokban a helyzetekben, amit kifogásolt? Vállalva a hosszú utat, embercsempészeket, megaláztatást, börtönt, a jobb élet szikrányi reményében?
Ezeket csak az tudja átgondolni, aki valami hasonlót megélt már (és ez bizony szomorúan messze van a szobai liberalizmustól). Aki meg nem, annak a lelkiismeretére van bízva. Olvastam valahol, hogy ez most egy próbatétel. Találó kifejezés. Teszt arra, hogy amikor halálunk napján egy fehér ruhás fickó elbeszélget velünk, mit mondunk. Éhes voltam, ennem adtál? Kopogtam, beengedtél?
Gondolkodjatok el ezen.

pite2 2015.09.26. 08:27:38

@iamjesus: Éhes voltam, ennem adtál? Kopogtam, beengedtél? Elgondolkodtam. Próbáld ki Szaudi-arábiában, Kuvaitban, Katarban. Nem muszlimként. Próbáld ki. Érdekelne a tapasztalatod. De tartok tőle, nem igazán lennél harcképes. Ha tévedek, cáfolj meg. Szívesen revideálom a nézőpontomat. sok sikert! Pite.

John Nethem 2015.09.26. 09:28:20

@Tamas Kalman:

Így beszél egy igazi LIBERÁLFASISZTA.
Ha tőled eltérő a véleménye, azonnal jelzőosztogatás folyik.

John Nethem 2015.09.26. 09:41:22

@felfordul a gyomrom:

Írtad:" egyik se, másik se. minden ember egyenjogú. mindenkinek joga van olyan kultúrához, amilyet akar és nincs joga másokra kényszeríteni.
ezek nem divatos elvek ma, pedig csak így lesz jövőnk. "

Ne feledd, az is csak IDEOLÓGIA, hogy minden ember egyenlő. Az anarchia előideológiája. Ha ezt sikerülne betartani, az lenne maga az abszolút demokrácia, ami sajnos utópia.
Ezért aztán éppen emiatt vesztjük el a jövőnket. Mert nem bírtuk megvédeni a saját értékeinket: úgy morálisan, mint gazdaságilag.
Bárki bármit is mond: ( főleg a LIBERÁLFASISZTÁK) az emberi társadalmakban mindig is az ERŐ dominált, és az ERŐ ( a nyers fizikai, a katonai és a PÉNZ ereje) ideológiája kerekedik felül, ami maga alá gyűri a többséget. Az UNIÓ is ugyanilyen: egy szűk elit ideológiája terrorizálja a tömegeket, akik a megbélyegzéstől való félelmükben sunyítanak...
Lásd még: Orwell: 1984 vagy Huxley: Szép új világ.
Már benne élünk.....

Továbbá még javaslom elolvasni: JONAH GOLDBERG: LIBERÁLFASIZMUS című könyvét.

iamjesus 2015.09.27. 11:51:20

@pite2: Szívesen kipróbálnám :) Komolyan mondom, nagyon szívesen elutaznék ezekre a helyekre. Egy ismerősöm nemrég járt az Emirátusokban. Sok helyen voltam már a világban, és az eddigi tapasztalatom az, hogy mindenhol vannak jó és rossz emberek. Mindenhol. Angliában is voltam, nem keveset. A "rettegett" "ninja" negyedben laktam. Magyar munkatársaim rettegnek a "terroristáktól", lenézik őket. Én beszélgettem jó néhány ott élő pakisztánival (ellentétben a munkatársaimmal). Soha a legkisebb rosszindulatot sem láttam bennük, sőt, sok dolgot tanulhatnánk tőlük, mi, fejlett, és felsőbbrendű keresztények.
Szóval, szívesen megtapasztalnám Szaud-Arábiát is. Sajnos megcáfolni nem tudlak, mert bokros teendőim miatt a közeljövőben nem tudok oda eljutni :)
Viszont alighanem abban a válaszban reménykedsz, hogy "hát igen, a muzulmánok aztán nem tisztelnek senkit, nem segítenek" . Talán így van. Elképzelhető, hogy teljesen másmilyenek, mint az angliában élők. Viszont, a szakállas csávó őket is meginterjúvolja majd a haláluk után :) Tudod, a lelkiismeret, mindenkinek a magánügye...

Pop40 2015.09.28. 05:13:47

Tökéletesen egyetértek a szerzővel.
Nagyszerű poszt.

felfordul a gyomrom 2015.09.28. 13:01:46

@John Nethem:

igazából nem értem, mit akarsz ezzel mondani. elmondtad, hogy a jelenleg uralkodó rendszerben az erő érvényesül. én se mondta mást. te ezek szerint azt akarod sugallni, hogy ebbe törődjünk bele?
én meg azt, hogy ne törődjünk bele. bár ez két egymással szemben álló vélemény csak, de én megpróbálom alátámasztani az enyémet azzal, hogy a beletörődés idővel mindenki végét jelenti, így mégiscsak érdemes lenne megpróbálni egy emberi társadalmat építeni.
még gyakorlati megjegyzésként, az erő nem csak támadó lehet, hanem védekező is, így ha az ember nem is tud nagyobb erőt mutatni, mint az agresszorok, de védekezni azért megpróbálhat ellene, így is gyengítve az erő rendszerét. több, az emberi méltóságot az erő tisztelete fölé helyező ember összefogása még hatékonyabb lehet az erő rendszerének semlegesítésében.
mindenképpen hasznosabbnak tűnik, mint felmondani a több ezer éves leckét, miszerint az erő uralkodik, nem tehetünk semmit.

felfordul a gyomrom 2015.09.28. 14:11:02

@ferlin: vannak prioritások. ésszerű okokból az emberi élet a legmagasabb prioritású. nincs olyan érték, aminek a védelme indokolná az emberi élet felülírását.
a fegyvertartás nem jó példa, mivel a fegyver alapból az élet kioltására való eszköz, így tartása nem lehet része a szabadságnak.
az általa okozott balesetek a veszélyességéből erednek, ahogy veszélyes lehet egy gáztűzhely is, mivel az ugyanúgy kémiai energiával pusztíthat. mégse tiltod be a gáztűzhelyet, hanem inkább rengeteg biztonsági védelmet csinálsz. a fegyver azonban nem használati eszköz, így betiltása nem korlátozza a szabadságot.
azonban van felelősség is. például a kocsi is alkalmas gyilkolásra, mégse tiltod be, ugyanakkor - normális esetben - a vezető felelős az általa okozott balesetekért.
az már persze rendszerszinten kell, hogy megtörténjen, hogy a használati tárgyak a lehető legkisebb kockázatot jelentsék. autónál például ez 100 év után most kezd kialakulni, a vészfékező, akadály érzékelő rendszerrel, önvezető kocsikkal, légzsákkal, meg ilyenek.
a gáz általi kockázatokat egyszerűen azzal lehetne teljesen kiküszöbölni, hogy egyáltalán nem lenne a lakásokban gáz, helyette mindenhol villany lenne, az erőművek pedig messze lakott területektől, masszív védőfallal körülvéve.
teljesen felesleges dolog minden nem megszokott ötlethez hozzáfűzni az "utópia" szót, az ugyanis nem jelent mást, minthogy az így nyilatkozó még nem érett meg a gondolat befogadására. lásd, scifi regények és megvalósulásuk. minden találmány először "utópia" volt. engem 10 éve lehurrogott egy számítógépboltos fickó, amikor megkérdeztem tőle, hogy van-e vezeték nélküli fejhallgató, ma meg ugyebár már teljesen magától értetődő, hogy van. a fejlődést mindig vissza akarják fogni, van, hogy erővel, van, hogy demagógiával, mint például amikor gyerekként megkérdeztem, miért nincs az autókban egy mágnes, ami megakadályozza, hogy összeütközzenek, azt a választ kaptam, hogy az megöli a vezetés szabadságát. ma pedig már rengeteg fejlesztés szól a balesetek elkerüléséről.
visszatérve a szabályokhoz, a szabályok mindig kényszerítő erőt képviselnek, így csak abban az esetben arányos, ha megszegésük valóban életet, személyes szabadságot sért. mivel a határátlépés, de - és itt jön majd a felhördülés - még a lopás sem sért szabadságot, életet, így ezekre hozott szabályok csak az elnyomást szolgálják.
anarchiában - an-archia, azaz uralom nélkül - az emberek tudatos, ésszerű gondolkodással látják be, mi a helyes, mi nem és nyilván a lényeg a szabadság minél korlátlanabb kiterjesztése úgy, hogy az még nem veszélyezteti a szabadságot, haha, ez most hülyén hangzik, de valahogy úgy lehetne elképzelni, hogy a szabadság minden ember szabadsága, minden ember körül lenne egy kör, ami a szabadságot szimbolizálja és ezek a körök mindig egyforma nagyságúak és akkorák lehetnek, hogy még ne érjenek össze.
tulajdonképpen ez lehet az anarchia.
vagyis szerintem az nem azt jelenti, hogy senki se csinál olyat, ami valakit idegesítene, vagy zavarna, - mert láttuk be, ilyen lehetetlen, akkor mindenki kussolhatna egy sarokban, arccal a falnak - hanem azt, hogy senki se tesz olyat, amivel kényszeríti a másikat, hogy olyat tegyen, amit nem akar.
vitás esetekben az értelmes kommunikáció és esetleges érdekütköztetések lehetségesek, de semmiképpen sem erőszak, a másiknak ártás.
ez az elv persze nem csak az "elmaradott" arab területeken ismeretlen, hanem bizony a "civilizált" nyugaton is.

felfordul a gyomrom 2015.09.28. 14:21:23

@John Nethem: ugyanilyen eséllyel lehet terrorista helyben is. szerintem az életvédelemre kéne nagyobb hangsúlyt helyezni, akár térfigyelő kamerákkal is. napersze, itt rögtön jönnének az összeesküvés-elméletek, hogy 1984, meg ilyenek, de a határon vízágyúzás miben jobb? a kamerákat be lehetne kötni egy számítógépes rendszerbe, aki figyelné, az pedig felelősséggel tartozna, hogy a látottakat soha, semmilyen módon nem használja fel, csakis akkor foglalkozik vele, ha valóban életet veszélyeztető cselekedetet látott. minden megoldható megfelelő technikai háttérrel, sőt, a technika egyre fejlettebb lesz.
szóval inkább legyenek kamerák, amik képei csakis életet veszélyeztető cselekmények esetén számítsanak, járőrök, akik szintén csakis az életet védenék, ezzel kapcsolatban felelősséggel, elszámolással tartoznának. napersze, ezekre mind csak a jelenlegi rendszerben lenne szükség, tudatos, ésszel élő emberek társadalmában nem.

ferlin 2015.09.28. 15:21:08

@iamjesus: "Anélkül, hogy részletekbe mennék: a menekültekkel/gazdasági bevándorlókkal/migránsokkal kapcsolatban egy dolgot tehetünk .Elképzeljük magunkat a helyükben. Aki már élt át hasonlót, az tudja, és csak mosolyog, amikor az alábbi érvek szólnak"

Valójában egy dolgot tehetsz. Kitalálod, hogy mit tegyél a saját helyedben. Az, hogy XYZ mit hogyan és miért tett háborús helyzetben NEM ÉRV akkor, amikor az a kérdés, hogy ÉN mit tegyek békeidőben. És akkor sem érv, amikor az a kérdés, hogy mit tegyek azzal, aki azért ide jön, mert itt ki lehet használni a lehetőséget. Nem azért jön ide, mert sehol máshol nem tudna életben maradni. Csak itt könnyebb. Mert a genfi egyezmény idején senki nem gondolt arra, hogy emberek milliói gazdasági érdekből elhagynák a hazájukat. A genfi egyezmény idejétmúlt.

ferlin 2015.09.28. 15:44:37

@felfordul a gyomrom: Nem az élet az egyetlen érték, amit védeni kell. Lehet, hogy meg fogsz lepődni, de volt idő, amikor a becsület az ember számára sokkal fontosabb volt, mint az élet. Manapság meg időnként az embernek az az érzése, hogy a siker/hírnév/pénz fontosabb érték, mint az élet. Mások pedig simán feláldozzák a tudományért az egész életüket.

Ez, vagyis az értékek eltérése okozza a kultúrák sokféleségét. Ha ezt összekevered (multikulturális társadalom), az azt jelenti, hogy sokféle ember él együtt, akiknek más (gyökeresen eltér) az érték-hierarchiája. Vagyis az egyiknek a becsülete a legfontosabb, a másiknak az élete, a harmadiknak a pénze, és a második helyen is más van. Világos, hogy ebből olyan feszültség keletkezik, amit nem lehet kezelni. És éppen ez az, ami miatt a multikulturalizmust nem támogatni kell, hanem megszüntetni. Ettől ugyanis kijönnek azok a feszültségek, amik amúgy nem léteznének. Ezek a feszültségek pedig az előítéleteket és a szekértáborokat fogják növelni. Látszólag egy multikulturális társadalom a tolerancia megtestesülése, de amíg a társadalomban keresztények és zsidók, ateisták és muzulmánok élnek együtt és nem elsősorban emberek, addig a feszültségek nem oldhatóak fel. Ehhez pedig az kellene, hogy a társadalom minden egyes tagja számára ugyanaz legyen az első helyen. Hogy ez pontosan mi, az tökmindegy. Amíg a tagok meg tudnak egyezni abban, hogy mi a legfőbb érték, addig nincs baj. A baj ott van, hogy egy ateista és egy muzulmán ebben soha nem fog tudni megegyezni. Hiába gondolja az ateista, hogy az ő élet/szabadság-központú igazsága alapvető, öröktől való, emberi méltóságra épít az élet védelmében. A muzulmán éppen így gondolja, hogy az ő igazsága alapvető, Allahtól származik, a tekintélyre és a becsületre épít a hit védelmében. A keresztény-zsidó vonalat nem fejtem ki, ugyanez pepitában. Be kéne látnia minden egyes embernek, hogy ugyanolyan szűklátókörű, mint az akit ezzel vádol. És ha megpróbálja rávenni a másikat arra, hogy a megváltozzon, vagy ha saját maga változik meg a békéért, akarata ellenére, akkor pont a saját elve ellen lép fel. Viszont a békés együttélés nem valósítható meg ezeken az alapokon. Az "utópia" azért utópia, mert a realitástól elrugaszkodva egy ideálképre építené a társadalmat. De a társadalom valós hús-vér, 0-100 év egyéb kultúrában való múlttal rendelkező, független emberi lények összessége. Akikre a legritkább esetben illik bármilyen sablon. És a legtöbb egyáltalán nem akar megváltozni. Miért is kellene neki?
"hanem azt, hogy senki se tesz olyat, amivel kényszeríti a másikat, hogy olyat tegyen, amit nem akar."

Szóval akkor miért is kéne nekünk 10 év szocializmus építés, majd 25 év "demokrácia" építés után még további néhány évtizedig a multikulturális társadalmat építeni? Lehet választani? Mert akkor köszönöm nem.
És rég nem az a kérdés, hogy segítsünk-e azokon, akik a háború miatt elhagyták a hazájukat. Hanem az, hogy adunk-e lehetőséget mindenkinek, hogy beköltözzön Európába, és felépítse itt a saját hazáját, olyanra, amilyenre csak akarja.

felfordul a gyomrom 2015.09.28. 17:50:38

@El Ninho: azért kell eltűrnöd, mert elvileg ez a civilizált demokrácia. napersze, látszik is, hogy ez csak egy illúzió, csak ezt akarják mutatni, de ha ragaszkodunk a meséhez, akkor mindenkinek el kell tűrnie a másik embert, akkor is, ha neki nem tetsző dolgot mond. a szomszédot se rúgod fel, ha más zenét hallgat, mint te, de még akkor se, ha kimegy tüntetni valamiért.
ami meg az adót illeti, az nem olyan egyszerű, mint ahogy a sok rendpárti elképzeli. az adókból egy olyan komplex infrastruktúrát tartanak fenn, ami ahhoz kell, hogy a rendszer ne omoljon össze. márpedig ebbe bizony a szociális ellátások is beletartoznak, ugyanis te sem akarsz hullákat az utcán, sem éhséglázadásokat. bizony, ennek ára van. természetesen emberközpontú társadalom esetén ilyen kérdés fel se merülne, hiszen az erőforrásokhoz mindenkinek egyaránt joga van. még annak is, aki az életében egyetlen szöget se vert be. mert az az alapállapota az ökoszisztémának.

iamjesus 2015.09.28. 17:51:16

@ferlin: "Valójában egy dolgot tehetsz. Kitalálod, hogy mit tegyél a saját helyedben. Az, hogy XYZ mit hogyan és miért tett háborús helyzetben NEM ÉRV akkor, amikor az a kérdés, hogy ÉN mit tegyek békeidőben"
Természetesen. Én, személy szerint, békeidőben, pontosan tudom, hogy mit fogok tenni, és ezt teszem is. SOHA nem fogok senkit sem gyűlölni a származás, bőrszíne miatt. És fegyvert fogni sem, utasíthat erre akár Viktor is a plakátjaival, vagy akármivel. SOHA nem lesz előítéletem másokkal szemben pusztán a származása miatt. Megismerem az embert, és majd utána ítélkezek felette, a tettei után. Vagy inkább utána sem. Esetleg akkor ítélkezek felette, ha én már tökéletes leszek, mentes minden bűntől.
Mindezt azért, mert én, személy szerint háborús időkben végignéztem, ahogy egymást ölik az emberek pusztán azért, mert egy vezető azt mondta, hogy az a másik az "életünkre tör" (meg kell védeni az országot! - ismerős?). Végignéztem, ahogy egy ország, megy tönkre, egy álom hal meg.
Ez az én érvem.
Emellett azon agyalni nem fogok, hogy mit kezdjek az ideáramló embertömeggel. Először is azért, mert nem ide áramlik. Másodszor, nincs veszélyben a munkám. Nem fogja egy bevándorló sem elvenni a munkámat. Ha elveszítem a munkámat, akkor az nem egy bevándorló miatt lesz, de még csak nem is Viktor miatt, hanem magam miatt. Képzem magam, tanulok, fejlődök? Nem? Kocsmázok, acsargok, mutyizok inkább?
És harmadszor, azért nem, mert ha gazdasági bevándorlókról van szó, én is az vagyok (alkalmanként). Fejlettebb nyugati országba megyek dolgozni, mert ott többet lehet keresni.
Feltéve ha kizárólag gazdasági bevándorlókról van szó. Te ezt honnan tudod, by the way? Egyenként megvizsgáltad minden menekült CV-jét?
A genfi egyezmény valóban idejétmúlt, mint oly sok más, akár Európát nézzük, akár a világot. A világ változik, a szemünk előtt, senki sincs felkészülve erre.

John Nethem 2015.09.29. 11:17:15

@felfordul a gyomrom: felejtsük el a demokráciát: Amik ma vannak, NEM AZOK, csak azok illúziói. Az, hogy négyévente választhatsz aránylag szabadon, -- egyébként dehogy: hiszen az emberek többsége agymosott ilyen vagy olyan oldalról. Már C.G.JUNG megírta: ahol IZMUSOK vannak, ott soha nem létezhet egyetértés, mert az IZMUSOK voltaképpen az adott elvek abszolutizálásai...

John Nethem 2015.09.29. 11:22:28

@felfordul a gyomrom: Jogosak az érveid.
Nem is azt mondtam, hogy bele kell törődni, hiszen a Gonosz előre töréséhez elég hogy a jók csöndben maradjanak....
Sőt: a folyó dolgokat is időnként célszerű megkérdőjelezni, nehogy valamilyen abszolutista rögzülése legyen.

Kormos Krisztián 2015.09.30. 15:45:24

@felfordul a gyomrom:
"1. édes mindegy, hogy nevezed. ha téged ki akarna valaki nyírni az utcán és nem a hozzád legközelebb eső házba menekülnél be segítséget kérni, akkor már nem is lenne igaz, hogy menekülsz?" - Ha ezt úgy tenném, hogy befutnék az első házba, majd onnan, immár teljes biztonságban az ablakon át átmásznék a következőbe, akkor nem, nem lenne igaz, hogy menekülök. Mindegy, melyik házba futok be, amint beértem, és ott már nem üldöznek, bármi, amit onnantól kezdve csinálok, minden, csak nem menekülés.

"ha az életedre törnek, akkor már nem lehetnek igényeid egy jobb életre, csak akkor, ha nyugodtan, biztonságban élsz valahol?" - Ha az életemre törnek, akkor is pontosan annyi - tehát ugyanannyi - jogom van egy jobb életre, mint ha nyugodtan, biztonságban élek valahol. És pontosan ugyanazokkal az eszközökkel tehetek érte. Nem mehetek például kedvemre akárhova fittyet hányva az ottani törvényekre, kezdve a határátlépés előírásaival.

"2. lehetséges. a törvények túlnyomó része értelmetlen, felesleges és ésszerűtlen. mint ahogy az elfedett arc is. ti elfogadtátok, valaki nem. különbözőek vagyunk" - Aki nem fogadja el a törvényeinket, az menjen olyan országba, ahol a számára megfelelő törvények vannak érvényben.

"a nők elfátyolozása erőszak, mivel nem szabad akaratukból teszik, hanem félelemből, kényszerből. ezért valóban tiltani kéne. de vajon minden más erőszakot is betiltatnál? bilincs, könnygáz, de akár a kocsmai bunyót is?" - A kocsmai bunyó tilos. Pontosabban a garázdaság és a testi sértés az. A bilincset és a könnygázt idekeverni highly illogical, érvelési hiba, szándékos ferdítés, előre megfontolt agyf*szgenerálás, mivel te is nagyon jól tudod, hogy a bűnöző elemek megfékezésére való eszközök, tehát lokálisan erőszak, minden művelet elvégzése után viszont nem az.

_@o" 2015.10.01. 16:48:55

Aki a tényeket nem hajlandó tudomásul venni, kénytelen lesz a következményekkel szembesülni, az idő lesz az, ami minden kommentelőt igazolni vagy cáfolni fog. A hírekről? A fél igazság az teljes hazugság, láttunk erre elég példát mostanság.

Guy Fawkes2 2017.07.03. 21:47:45

Tudom, hogy ti csak érdekből és pénzért és nem meggyőződésből írjátok ezeket de most szembesítene valaki téged egy 2 éves cikkel @Egyenlítő blog észrevennéd (bizonyára nem) hogy milyen elvtelen hülye is vagy.
süti beállítások módosítása