B1 blogcsalád



Megvan a menekültválság megoldása

2015. szeptember 08. - Egyenlítő blog

Miközben nagyjából senkinek sincs fogalma arról, mi is lesz hosszabb távon azokkal az emberekkel, akik elhagyják a hazájukat – akadnak, akik a kerítésépítésen, börtönön, kitoloncoláson (lelövöldözésen) túl is új ötletekkel állnak elő.

Az egyik leggazdagabb egyiptomi üzletember, Naguib Sawiris azt találta ki, hogy

vesz egy szigetet a menekülteknek, ahol azok új hazát építhetnek maguknak.

Szerinte az olasz vagy a görög partok közelében számtalan olyan lakatlan sziget van, amelyik szuper lenne erre. A szigetet Reménynek (Hope) nevezné el. S úgy véli, 100 vagy 200 ezer vállalkozó ember hamar összejönne honalapítónak.

Természetesen máris sok kritika érte Sawiris ötletét, de ő visszautasítja a nevetségesség vádját.

A CNN-nek nyilatkozva azt mondta, hogy „megveszem azt a szigetet a menekülteknek, ahol menedékhelyeket építünk. Kell egy kis kikötő, ahol a hajócskák kiköthetnek. Munkájuk is lenne a népeknek itt. Hiszen nem csak a kikötőt kell felépíteni, hanema saját otthonaikat, iskoláikat, kórházaikat, egyetmeiket, de még a szállodikat is."

Az Orascom-TMT-telecom csoportot vezető Sawiris azt is hozzátette, hogy természetesen mindenki szabadon jöhetne a szigetre, ahogy szabadon, bármikor, távozhatna onnan.

A CNN értesülései szerint egyelőre sem a görög, sem az olasz hatóságok nem kommentálták a vételi ajánlatot.

Sawiris hozzátette: "nekem csak az engedély kell a sziget megvételére. A többit megoldjuk. Minden költséget én állok, ideértve az első időszakban a munkások fizetését is. Vagyis, rögtön munkát is ajánlok. És megszervezem az egészet. Tudom, hogy meg tudom csinálni.

greece-zante-island.jpg

Zante szigete Görögországban. Alig lakott

S, hogy mennyire kell komolyan venni Sawirist? Az biztos, Egyiptom egyik leggazdagabb, legismertebb üzletembere, aki már egy politikai pártot is alapított. Ráadásul, nagy és régi üzletember családból származik. Testvére, Nasser egy építőipari vállakozás – még a KÖZGÉP-nél, de még Mészáros gazda vállalkozásainál is nagyobbat tessék elképzelni – vezetője.

Az ötlet kétségtelenül szokatlan. De nem példa nélküli.

  1. Hiszen kezdetben a cionisták is úgy gondolták, össze kell vásárolni annyi földet, amennyi egy idő után elég lesz egy ország alapításához. Ha úgy tetszik, Izrael is így kezdődött.
  2. De az afrikai Libéria is úgy jött létre, hogy a XIX. század első felében a felszabadított rabszolgáknak új hazát keresve kezdték meg az ottani területek felvásárlását, elfoglalását és az emberek oda telepítését.

Jó, Libéria talán nem a legsikeresebb példa.

De ha Sawiris elég álhatatos, akkor lehet, hamar kiderül, hogy valóban működőképes lehet egy állam, amelyik a szemünk előtt születik meg. Ráadásul, nem kell naponta ötször meghallgatnom, hogy

  1. Ezek szemetelnek.
  2. A gazdag arabok nem is segítenek.

Szóval, éljen a Remény!

D. J.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr557767866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pervie but hot (törölt) 2015.09.08. 11:58:56

Ez apartheid. Mondják majd a ballibek.
Izrael olyan sikertörténet, ami milliónyi arabot tett földönfutóvá, számtalan háborút provokált, terrorizmussal kezdődött (Irgun, Haganah, Stern-csoport), viszont egy erőszakos kisebbség valóban jól él ott, bár ortodox zsidók néha lefejeznek palesztin fiúkat, felgyújtanak házakat, agyonlőnek miniszterelnököket, halálra szúrkálnak melegfelvonuláson résztvevő 16 éves lányokat... De vannak olajfák meg érik a narancs. Milliárd dollárokat pumpál az országba az amerikai zsidólobbi évente.
Működik, az élet nem rossz, csak meg kell védeni.

Libéria és Haiti (ezt kihagyta a szerző) ékes példái annak, hogy az afrikai ember mire képes ott, ahol kap egy országot, ahol nincs tél, nincs rossz időjárás, érik a banán stb. Nézzük meg Haiti szomszédját, Dominikát. Ugyanonnan indultak, csak a haiti lakosság egy pár árnyalatnyival sötétebb bőrű és sokkal korábban lett független. Dominika egy földi paradicsom Haitihez képest. Facts cannot be racist.
Libéria is minden esélyt megkapott a jólétre, fejlődésre, lehetett volna belőle egy afrikai jóléti állam, mint Amerikában az USA. Senki nem akadáltozta, csak maguk cseszték el.

Miből gondoljuk, hogy egy kikötővel rendelkező ki közösség ott maradna a szigeten. A svéd, dán, német segély ezerszer vonzóbb, mint felépíteni egy államot.
Tudod, fehér emberekből kinézem, hogy odamennek, van a fejükben egy terv, egy eszmény, nekiállnak és csinálják, puritán protestáns telepesek, búrok, munkamegszállottak, feltörik a szűz földeket és csinálnak egy kis Édenkertet. A fehér ember az ilyen (is). Dél-Afrika, Rhodesia, USA, Új-Zéland, Ausztrália. Nem mind volt fáklyásmenet, de ma mindenki ezekbe az országokba akar költözni. Kivéve ahol a néger elűzte a fehér embert és porig rombolt mindent, amit az felépített (Rhodesia, Dél-Afrika).

Ismerek, ismertem több tucatnyi muszlimot életemben. Még a legvilágiasabb török egyetemista is csak annyit értett meg a nyugatból, hogy annyit ihat amennyit akar, a nők pedig könnyűvérűek. Az tunéziai, egyiptomi, jordániai panaszkodik, ha nem elég pezsgő az élet, nincsenek bevásárlóközpontok, éttermek, kávézók, iPhone, ha sokat kell dolgozni.
Ja, a muszlimok (nem csak arabok) egy kanál vízben megfojtanák egymást ha az egyik egy dollárral többet keres óránként. De az üzletelés, a könnyű pénz az érdekli őket.
Az a kis sziget hamarosan az EU-n belüli cigi, drog, fegyver és embercsempészet bázisa lenne, ahol saria az úr. Olyasmi, mint a Khyber-hágó illegális fegyvergyárai, fegyverpiacai, hasis és ópiumcsempész központjai. Vagy maga Waziristan Pakisztánon belül. Persze csak miután egyik hatalomra törő csoport kinyírta a másikat. Mert ez már csak így megy.

Meg kellene végre érteni, hogy ezek a beözönlő tömegek a nyugati segélyekre utaznak, nem workoholic, munkamániás fehérek, akik szűz földeket törnének fel, hogy majd két három generáció múlva az utódaiknak jobb élete legyen. Ezek most akarnak ingyen lakást, iPhone-t, havi félmilliós segélyt. Amíg van olyan nyugati ország, ami ezt hajlandó megadni akárkinek a két krokodilkönnyes szeméért, addig bizony lesz illegális bevándorlás. Sőt, nőni fog.

Nem hibáztatom őket, a nyugati segély jobb, mint egy puszta sziklán új államot építeni nyughatatlan, erőszakos muszlimokkal.

kvadrillio 2015.09.08. 13:32:51

AZ ANYJA 3,14-CSÁJÁT NEKI !

1 MILLIÁRDOT ADNAK AZ ENSZ-NEK, HOGY : OLDJA MEG A MENEKÜLTVÁLSÁGOT ???!!!!!.. AZTÁN A DÚSGAZDAG OLAJSEJKEK VISSZAÜLNEK AZ ARANY WC-JÜKRE, LEHÚZZÁK AZ ARANY WC-LEHÚZÓJUKAT ÉS SZARNAK AZ EGÉSZRE ????? EBBŐL AZ 1 MILLIÁRDBÓL VEGYENEK A MENEKÜLTEK REPÜLŐJEGYEKETZ, OCCT UTAZZANAK REPÜLŐKKEL HOZZÁJUK SEGÍTSÉGÉRT, AHOGY A MI CIGÁNYAINK IS TETTÉK !!!!!
"Miért nem mennek a szíriai menekültek az öböl-menti arab országokba?

A szíriaiak vízum nélkül nem léphetnek be egyetlen arab ország területére sem, kivéve Algériába, Mauritániába, Szudánba és a szintén háború sújtotta Jemenbe – vagyis turistavízum, illetve munkavállalási vízum nélkül nélkül nem mehetnek az öböl-menti országokba.

Turistavízumot vagy munkavállalási vízumot kérelmezhetnek ugyan, de az eljárás sokba kerül. Egy 30 napos turistavízum pl. az Egyesült Arab Emirátusokba minimum 20.000 Ft/fő, és maximum még 30 napra lehet meghosszabbítani. Egy két éves munkavállalási vízum 620.000 Ft/fő, és csak a munkáltató, az úgynevezett “szponzor” közbenjárására adják ki. Katharban, Szaúd-Arábiában a helyzet és az árak hasonlóak. Ráadásul íratlan szabály, hogy a legtöbb ilyen ország bizonyos országokból érkezőknek nem ad ki vízumot.

Ezen kívül természetesen maguknak kell állniuk az odaútjuk költségeit, illetve az ott-tartózkodásukért is fizetniük kell, ami a fenti országok mindegyikében hatalmas összegekbe fáj.

A fent felsoroltaknál is nagyobb akadály, hogy még ha van is rá pénzük, a legtöbb szíriai menekültnek nem adnak ki vízumot az arab országokba. Vagyis, bár elméletben volna rá lehetőségük, a szíriai menekültek többsége a gyakorlatban sem kifizetni, sem megkapni nem fog soha egy ilyen vízumot. Leginkább akkor van rá esélye a menekülteknek, hogy mégis az egyik öböl-menti országba menjenek, ha már régebb óta az adott országban élnek, és csak vízumuk meghosszabbítását kérik, vagy csak belépő vízumot váltanak ki, hogy ott élő családjukat meglátogathassák.
Nem szívesen látott vendégek?

A hagyományos és a közösségi médiában is sokat beszélnek róla, hogy a Szíriához való viszonylagos közelségük és anyagi jóllétük miatt ezeknek az országoknak sokkal nagyobb részt kéne vállalniuk a menekültek fogadásából és segítéséből, mint Európának. Egyesek szerint egyenesen kötelességük volna a több mint négy éve háborútól és dzsihádista csoportok támadásától szenvedő szíriaiak befogadása, írja a BBC.

Sok olyan facebook-csoport alakult szerte Európában is, ahol szíriai vagy arab közösségek kritizálják ezeket a gazdag országokat, és azt, hogy nem fogadnak be menekülteket, de a számos, általuk a fenti országok vezetőihez intézett felhívásnak egyelőre nem nagyon volt foganatja, és nem valószínű, hogy ezeknek az országoknak a hozzáállása a közeli jövőben megváltozna.

Munkaerő tekintetében ugyanis a legtöbb öböl-menti ország azt a trendet követi, hogy olcsó és szakképzetlen munkaerőt a dél-kelet-ázsiai országokból vagy Indiából toboroz. Ezek az emberek gazdasági migránsként élnek Kuwaitban, Katharban vagy épp az Egyesült Arab Emirátusokban, általában család és saját lakás nélkül, tömegszállásokon.

Az általában nem helyi, ámde arab származású lakosok is legfeljebb középvezetői állásokat kaphatnak, Kuwaitban és Szaúd-Arábiában pedig egyenesen arra törekszenek, hogy csak helyi emberekkel töltsék be az állásokat. Azoknak, akik nem ezekben az államokban születtek, rendkívül nehéz dolguk van, ha stabil életvitelt akarnak felépíteni ott, az állampolgárság elnyerése pedig szinte a lehetetlennel határos."""

NEHOGYMÁÁÁ CSAK EURÓPÁNAK LEGYENEK GONDJAI AZ ARAB ÉS EGYÉB MENEKÜLTEKKEL !!!!!

esernyősEvezős 2015.09.08. 13:34:40

Máris oda szeretnél telepedni,hogy eltartsanak? Itthon csökken az ellátmány, vagy mi?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2015.09.08. 15:17:15

@pervie but hot: Azt meséld el, hogy miért nincsenek a menekültek között palesztinok (se Izraelból, se a megszállt területekről), miért nem menekülnek az arabok Izraelből, miért nyavalyognak mindig, amikor a megszállt területekről nem tudnak bemenni Izraelbe dolgozni, ha lezárja Izrael a határátkelőket?

Ad Dio 2015.09.08. 20:32:30

"Jó, Libéria talán nem a legsikeresebb példa."

Izrael sem problémamentes példa...

Az ötlet elgondolkodtató, de maximum időnyerésre alkalmas.

Punxsutawney Mormota 2015.09.08. 20:57:31

@Kuviklacz: Az ingyen fogorvosi ellátás miatt maradnak Izraelben :) És persze a segélyek is jól jönnek.

Anti Liberal 2015.09.08. 21:05:35

Szerintem egyszerűbb és olcsóbb lenne hazazavarni a sok gyáva faszt harcolni az Iszlám Állam vagy Asszad ellen. Csak Magyarországon van 140 ezer menekült férfi állítólag Szíriából, a nyugat Európában és a Törökországban dekkoló köcsögökről nem is beszélve. Nehogy már mi harcoljunk helyettük az Ő kibaszott országukért. El lehet felejteni ezt a szigetes faszságot nyugodtan, meg lehet fogni a vasat és használni. De nem mert a nyugati fehér pina, az euró meg a BMW jobban kell nekik mint egy saját ország.

Anti Liberal 2015.09.08. 21:08:04

@Kuviklacz: Mert a Palesztín ember országot akar magának. Azért. És meg is érdemlik ha engem kérdez. Csak Európa szarik arra hogy 4 millió palesztin van gettóba zárva.

Netuddki. 2015.09.08. 21:20:20

Oszt mit ennének? Egymást?

Brix 2015.09.08. 21:25:39

@Anti Liberal: "Szerintem egyszerűbb és olcsóbb lenne hazazavarni a sok gyáva faszt harcolni az Iszlám Állam vagy Asszad ellen..." Pontosan ezt kellene tenni: hazazavarni az összes férfit , 20 és 40 között . Tényleg, hogy van az , hogy 80%-ban férfiak jönnek?? Ezek hol hagyták a nőket? Szerintem sehol...nincs is nekiik...
A "menekültek" legnagyobb tömegét nem menekültek , hanem közel-keleti munkanélküliek alkotják, akik csak (vissza)élnek a kínálkozó lehetőséggel

GERI87 2015.09.08. 21:36:34

Ez csak egy bugyuta reklámfogás a részéről!
A sziget Görögországhoz tartozik, nem önálló szuverén terület....nem is kell tovább boncolgatni ezt.
Szerzet a faszi magának 15 perc hírnevet. ennyi.

Tudományos libsizmus 2015.09.08. 22:33:38

Azok ott megölnék egymást 10 perc alatt.

Potyka Kálmán 2015.09.08. 22:47:11

Valamiből ettől függetlenül meg kell élniük, mert a szigeten szinte semmilyen erőforrás sincs. Mindent importálni kell az utolsó szögig, és almáig bezárólag.

Remélem erre is gondolt az egyiptomi üzletember.

Parajpuding 2015.09.08. 22:57:58

Szegény hülye, tényleg azt hiszi, hogy ez a söpredék dolgozni akar és magának jólétet, békét teremteni?

Rwindx 2015.09.08. 23:25:00

Egyrészt mivel a menekültek elég sokféle nép, az erőszak gyorsan elszabadulna. Másrészt elég gyorsan belátható, hogy kevésbé motiváltak megteremteni maguknak a jót, mint beleülni a jóba.
Amúgy már a lübecki pályaudvaron skandálnak, hogy nem akarnak menekülttáborba menni Németországban, hanem tovább Dániába illetve Svédországba. A dánok meg már elkezdték őket visszatoloncolni Németországba.

steery 2015.09.08. 23:33:59

Ahhoz, hogy egy sziget önellátó legyen mindenből vagy termelni tudjon valamit, amivel kereskedhet a hiányzó cikkekért, elég nagynak kell lennie. Mint Ciprus, Kréta vagy Szicília minimum. Azokat meg nem adják.
Az Eutropába jött sok százezer fiatal férfit nem lehet kiképezni és fölfegyverezni azzal, hogy menjenek vissza harcolni az országukért, mert ők nem akarnak harcolni, nélkülözni, megsebesülni és meghalni. Pont ez a lényeg. Élni akarnak és jól akarnak élni. Bolondok lennének mást választani. És amíg Eutropa nem lesz szarabb hely, mint Szíria, nem fognak innen elmenni.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.09. 00:11:29

@steery: bármilyen sziget önálló lehet, csak akkorának kell lennie hogy az édesvíz probléma legyen megoldott...bár erre is vannak tech praktikák

Persze nem lesz 3G lefedettség rögtön, és valszeg sokáig szállítanák a ruházatot befelé (ennek a mai világban semmi pénzbeli értéke nincs) a segélyszervezetek, de az alapellátás hetek alatt megoldható, ezért is lusták a mediterrán népek.

Aki háborúból menekül, ne válogasson.

Ha nem blöff, kurva nagy 5let, egyben hatalmas emberkísérlet. Még keresni is tudna rajta a befektető faszi, mert ebből tutira turistacirkusz lenne pár év alatt.

A legneccesebb az ivar-arány, ha 80% férfi akkor villámgyorsan ki kell irtaniuk egymást, amíg beáll az egészséges szint.

Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke 2015.09.09. 00:58:20

@Punxsutawney Mormota: Nem csak segélyekről van szó, emellett Izrael még köteles vizet és áramot ingyen biztosítani Gázának, szóval papíron kapnak egy rakás segélyt, és még ingyen vizet és áramot is a zsidóktól, ami kurva jó dolognak hangzik, csak éppen elrontja az egészet, hogy egy szarrá bombázott szarrakáson élsz.

A szíriaiak (illetve a magukat szíriainak kiadó emberek) nem viccből jutottak el Európába. Ki tudtak fizetni arcokat (értsd.: embercsempészeket) akik eljuttatták őket idáig, az egész út több, mint tízezer eurós tétel.

Na ez az a lóvé, amit egy szíriai középosztálybeli arc még ki tud fizetni (fogcsikorgatva) de egy palesztin már kurvára nem. Mert ugye a szíriai élete nagy részében dolgozott, a palesztin meg segélyen élt, és néha rabszolgamunkát végzett a Hamasznak. Abból nem jön össze a pénz egy európai roadtripre.

pervie but hot (törölt) 2015.09.09. 02:36:43

@Kuviklacz: a palesztin arab két vagy háromféle:
-akik izraeli állampolgárok, azok jól élnek, a keresztény arabok meg kifejezetten felvilágosultak
-a gázaiak egy terrorcsoport és izraeli bombázások árnyékában szenvednek
-akik nem izraeli állampolgárok, de izraeli munkaerőpiacon dolgoznak, azokat kutyába veszik a zsidók, gyakorlatilag napszámosként tengődnek, minden határzár éhezésbe taszítja őket

Izraelt az amerikai zsidólobbi építette és fegyverezte fel. Most jó Izraelben élni, ez nem kérdés, csak ehhez a f@sz jó végén kell lenni.

A palesztinok, akik akartak már rég elmenekültek, évtizedekkel ezelőtt, most tele van velük Szíria, Jordánia, nyugatra is jutott belőlük, sokan a közel-keleten a mai napig táborokban élnek, mert se Izrael se a környező arab államok nem fogadják be őket igazán.
Gázából menekülni meg nem olyan egyszerű.

pervie but hot (törölt) 2015.09.09. 02:46:41

@steery:
@Anti Liberal: Amúgy az ötlet szuper (jó, muszlimokkal nem fog működni, fehér európaiakkal meg egy földi Paradicsom lehetne), de miért egy görög vagy olasz szigetet néztek ki maguknak ezek az okos egyiptomi vállalkozók? Miért nem a saját országaikban kerítenek el egy 50x50 km-es területet, ahova le tudnák telepíteni pár millió muszlim testvérüket, nem is zsúfoltan, szellősen, nem lenne tömegnyomor, nem lenne zsúfoltság.
50x50 kilométeren valahol Észak-Afrikában megteremthetnék maguknak a jólétet.
Egyiptom hatalmas, Szaúd-Arábia is, Líbia és Algéria is. Elférnének ott. Miért kellene őket Európa előszobájába beengedni?

pervie but hot (törölt) 2015.09.09. 03:19:49

Úgy látszik a dánoknak szabad, amit a magyaroknak nem:

index.hu/kulfold/2015/09/08/dania_elkezdte_visszakuldeni_nemetorszagba_a_menekulteket/

A dán nem náci, a magyar náci. A német se tudja regisztrálni őket, mert megtagadják az ujjlenyomatvételt, fényképkészítést, nincs egy igazolványuk se. A multikulti megbukott, a farok csóválja a kutyát, az illegálisok, terroristák csörgősipkás bohócot csináltak az EU-ből. Köszi ballibek! Nektek se lesz kegyelem!

Punxsutawney Mormota 2015.09.09. 06:33:28

@Bath és Wells gyermeksajtoló püspöke: Oké ez igaz, de az Izraelben élő arab és palesztin lakosokról beszéltünk.

Punxsutawney Mormota 2015.09.09. 06:39:57

@Anti Liberal: Őszíntén kíváncsi lennék, hogy mi lenne, ha Putyin elvtárs vissza akarná állítani az orosz birodalom dicsóségét, akkor

1.) harcolnál a barikádokon és lakásod ablakából dobálnád a Molotov-koktélokat a tankokra (nem valószínű)

2.) az ágyad alatt kucorognál és várnád, hogy elmúljon a vész és legyen vége (valószínű és még el sem tudnálak ítélnii érte)

3.) a orosz zászlót lengetve, vodkával kínálnád a ruszkikat (legvalószínűbb, most is a seggüket nyalod)

bkkzol 2015.09.09. 07:03:05

Jo az otlet! nagyon jo! osszezarni oket egy szigetre es csak az egyik felenek utalni segelyt! 2-3 honapon belul kinyirnak egymast (mint otthon) es egybol minimalis lenne a letszamuk.

bkkzol 2015.09.09. 07:10:12

@Rwindx: Az NDK-s oregasszony adta alajuk a lovat! "Nem kell torodni az EU-ban torvenyekkel, joggal... nem kellenek papirok... oda mentek ahova akartok..." Valogatnak! Nincs iidejuk kivarni a regisztraciot! Addig is dolgozzanak szepen a kerites epitesben. Helyben vannak, nem unatkoznak addig se.

különvélemény2 2015.09.09. 07:14:50

Ismét bebizonyította a blogger, vagy az mszp, ez mindegy is, hogy zéró fogalma van az emberek és a világ működéséről.

midnight coder 2015.09.09. 07:35:08

Arra azért kíváncsi lennék, hogy miből élne ott ez a 200 ezer ember. És arra is, hogy a maradék 20 millióval mi lesz ? És az utána következő újabb 20 millióval ? Afrika nagyjából korlátlan mennyiségű "szíriai" menekülttel rendelkezik.

tibita 2015.09.09. 07:42:50

Elmondom a menetrendet:

Először összefognának a siiták a szunnitákkal és kinyírnák a keresztényeket, ahogy teszik ezt a hajókon olaszország felé. Aztán az afrikaiakat, majd leszámolnának egymássa és a győztesek a borzalmas állapotok miatt (amit ők csináltak) már úsznának is európába, hiszen itt könnyes szemmel várják őket a "verebek"!
A csodálatos Arab tavasszal azokat az "erős embereket" ásták el, akik így-vagy úgy össze tudták fogni ezt a tömeget, működő, élhető országokba és helyretették az elmebeteg fundamentalistákat.
Tárgyalni kellett volna velük, nem a nagy nyugati arroganciával aláásni őket.......most itt a megoldhatatlan probléma, az ISIS meg Nürnbergben!
Tante Merkel is már tolat....már vázolja, hogy sokan mehetnek haza, mert esélytelenek.
Fogja ő (vagy valaki más, mert elzavarják) még szép illedelmesen megkérni herr Orbánt, hogy védjük meg együtt azt a szép, gyönyörű európát védő kerítést

new_boy_on_the_block 2015.09.09. 08:24:26

Nevetseges poszt. Kb annyit er mint a szerzoje..

profilo 2015.09.09. 08:48:10

Nem volt senki a blognál,aki ezt az írást átnézi és figyelmezeteti a többieket,hogy mennyire nevetséges az ötlet,mennyire felesleges erről beszélni,blogbejegyzést készíten?
Muszáj az szocialisták szintjére lekúszni állandóan?

profilo 2015.09.09. 08:52:47

@Punxsutawney Mormota:

Te mit tennél?
Állítólag most is egy rasszista,embergyűlölő,fasiszta diktatúra elnyomásában él e nemzet.
Tettél valamit,hogy ez ne így legyen?

profilo 2015.09.09. 08:54:27

Amúgy belegondolt valaki,hogy miért is lakatlan a kinézett sziget cirka kétezer éve?

pervie but hot (törölt) 2015.09.09. 09:11:05

@profilo: aki ilyesmibe belegondol, az fasiszta. Ballibek szerint minden működne.
Csak azt nem értem miért nem egy muszlim állam egyik szigetét nézik ki maguknak. Ja, ott nem jönne segély! Mert kétségünk se lehet, hogy ezen a szigeten semmi nincs, a muszlimok semmit se fognak ott létrehozni, mindent az európaiak fognak oda adományozni. Már eleve a föld se egy muszlim országtól jönne. Ki akarna a hátsó kertjébe egy ilyen időzített bombát? Miét nem Irán partjai mentén, Indonéziában vagy valahol Afrikában vesznek egy jó nagy darab földet és építenek szaúdi olajmilliárdokból egy élhető országot? Ja, az az iszlámmal nem megy. Bocsika.

2015.09.09. 09:17:24

Hú de nagy ötlet. Ahogy látszik, ez egy rakás domb a tenger közepén. Mit csinálna ott 200ezer ember? Földet művelne, gyárakat építene? Megmondom mi lenne két hónapon belül ott, polgárháború. Aztán jönnének Európába a menekültek...ismerős?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.09. 09:23:42

És miután mindent faszán felépítettek, akkor utána miből fognak élni ?

Mit termelnek, mit dolgoznak és ki fizet ezért ?

mikerbiker 2015.09.09. 09:24:56

Hamar megennék egymást....
Az utolsó meg csak annyit mondana: Insallah...

KUHULIN 2015.09.09. 09:25:56

Jó ötlet! Pl. szerelhetnének ott is össze Mercédeszeket... :D

mikerbiker 2015.09.09. 09:27:10

Akkor már inkább zsírozzuk le Putyin Bácsival hogy küldünk neki munkaerőt,kezdhetik felszántani szibériát,még pár év azt úgyis mérsékelt éghajlatú lesz....

steery 2015.09.09. 09:44:54

@pervie but hot: Azért, mert a felsorolt országok mind túlzsúfoltak és ahol nincsenek emberek, ott sivatag van, nyáron 50 fok és nincs víz, sem kibányászható építőanyagok. Mindent máshonnan kéne szállítani, de előbb utakat építeni. Vagy fölszedni az aknákat, mint a nyugat-egyiptomi határon. És persze az ottaniak nem hülyék. Tudják jól: ha beengedik az idegeneket, akkor előbb-utóbb saját országuk lesz ott, vagyis az ő országuk területe csökken. Amit senki nem akar.

Anti Liberal 2015.09.09. 10:01:13

@Punxsutawney Mormota: Minden liberáljugend magából indul ki ha harcról van szó :) Nem is értem honnan jön ez a mérhetetlen gyávaság belőlük. Anyátok még mindig veri a farkatokat a mamahotelben? Vedd le a hipszter szemüveget és kisköcsög és nézz szét a világban. Csak köcsögöket látsz az ágy alatt? :)

Kivlov 2015.09.09. 10:06:08

Egy üres szigeten hogy fognak megélni koldulásból?

Gazz 2015.09.09. 10:06:58

@Punxsutawney Mormota: Az elsők között húzna sárga gatyával nyugatra a megvetett liberális demokráciákba.

nu pagagyí 2015.09.09. 10:12:38

Nem kicsit problémás egy másik országban területeket vásárolni egy nép letelepítésére. Az adott országnak biztosan nem lesz jó megoldás, ha idegen testként létrejön egy idegen nép exklávéja a területén. A menekülteket semmi nem ösztönzi majd az integrációra, az adott ország az egyszeri bevételen kívül nem profitál semmit a dologból, hosszabb távon egy időzített akna lesz.

Ha nincs az ötlet mögött hátsó szándék, talán próbálkozzon saját országában, gondolom az egyiptomi hatóságok a zsebében vannak.

kvadrillio 2015.09.09. 10:22:11

Százak rekedtek éjszakára a röszkei gyűjtőpontnál a hidegben
(nemértem ! ha semmi segítséget nem kapnak a kormánytól, akkor mire költik az uniós 61 millió eurót ! lenyúlják ezt is ?????!)

2015.09.08. 00:32

Nagyjából 500 menekült rekedt éjszakára a Röszke melletti gyűjtőpontnál, akiknek ellátás nélkül kell átvészelniük az éjszakát, tudtuk meg a helyszínen tartózkodó civilektől. A tömeg legalább fele asszony és gyerek, de az ott tartózkodó emberek száma egyre nő, mivel a környékről mindenkit oda terelnek vissza a hatóságok, de az M5-ösön megindult menekültek közül is szállítottak oda vissza.

A gyűjtőpontot viszont nem hagyhatják el, még a röszkei menekülttábor felé sem, vagyis a tarlón kell tölteniük az éjszakát, ahol akár 4 fokra is hűlhet este a levegő. Központi ellátásra nem számíthatnak, azt a segítséget, amit kaptak, a civilek hordták oda. A röszkei táborba azért nem mehetnek, mert az állítólag már teljesen megtelt, legalábbis délután, amikor a civilek egy szívbeteg asszonyt próbáltak eljuttatni oda, ezt a választ kapták a helyszínen tartózkodó rendőröktől.
HUS 4792

Korábban úgy lehetett tudni, hogy az autópályán elinduló tömeget a röszkei táborba szállították a buszokkal, de egy részüket biztosan a gyűjtőponthoz vitték vissza, tudtuk meg a helyszínről, ahol minden segítségnek nagy hasznát veszik, elsősorban sátrakat, zseblámpát, melegítő fóliát, takarókat, hálózsákot, meleg teát, meleg ruhákat és gyógyszert várnak.

Az M1 kedd reggel élőben jelentkezett Röszkéről. A tudósító szerint most nem tapasztalható nagyobb csoportok érkezése, egy-két embert látni a síneknél. Azt mondta, most a hajnali hűvős idő miatt meleg ruhára van a legnagyobb szükség, önkéntesek folyamatosan osztják a pulóvereket, kabátokat.

SZ. A. 2015.09.09. 10:24:32

Ez nem a mi problémánk. Nem mi húztuk a határokat.
Ezt a frankoknak és a britteknek kellene megoldani.l
A kis bajszos festő meg forog a sírjában

Punxsutawney Mormota 2015.09.09. 10:51:43

@Anti Liberal: Köszönöm az értékes válaszodat, ugyan direktben nem válaszoltál a kérdésemre, de ez is elég.
Frusztrációidat, kisebbségi komplexusaidat és sikertelen életed nyomorát megpróbálhatod kivetíteni rám, pont nem érdekelsz.

Punxsutawney Mormota 2015.09.09. 11:04:21

@Ballib Cenzúra: Seychellesen miből élnek az emberek, szerinted?

HgGina 2015.09.09. 11:18:56

@GERI87: Így igaz. Aki a szigetre érkezik, és valamilyen módon legalizálja az ott tartózkodását, az már az EU-ban van, azon belül pedig máris nem lehet olyan könnyen megakadályozni a szabad utazását.
A másik lehetőség, ha ezt a szigetet Görögország eladja, és mellé az országtól engedi leszakadni. Akkor viszont ez egy potenciális menekültbázis, esetleg alig pár km-re az EU határától. Ott pedig megakadályozni a bejutást legfeljebb géppuskával lehetne. Ami persze a Szerbiánál meghúzott magyar-magyar határon is megoldható. Tűzparancs az illegális határátlépőkre, első 3 nap alatt mondjuk 500 halott. A negyedik nap éjszaka már egynek se lenne kedve a zöldhatáron próbálkozni. Mehetnek a horvátok felé, akik jó eséllyel ugyanezt tennék. És ha a többi ország is, akkor marad egyedül az Ukrajna felé meghúzott magyar-magyar határszakasz. Vajon mit csinálnának az ukránok, oroszok az oda beömlő muszlim tömeggel?
Remélhetőleg munkát adnának nekik. Szibériában.
Szerintem az egyetlen jó és hatékony megoldás a tűzparancs. Egész addig, amíg nem fegyveres muszlim tömeg akar jönni délről a fél évezredes hagyományok szerint Bécs felé sétálva.

@SZ. A.: Most bezzeg örülhetne a Nyugat egy jól védhető Kárpát-medencének. De az említett erkölcsi hulladékok (Clemanceau, Lloyd-George, Wilson, Orlando, ) ezt már elcseszték. Aztán Churchill, Truman, Sztálin rálapátoltak még egy adagod a sz.rkupacra

HgGina 2015.09.09. 11:28:13

@mikerbiker: Igen jó ötlet, de sajnos nem működik. A közelmúltban egy képviselőnk indítványozta a parlamentben, hogy a Magyarországon erőszakos, visszaesőként elkövetett bűncselekményért 15 évnél hosszabb időre elítált bűnözőket átvennék az oroszok, ezért ez meggondolandó, hiszen nálunk ezek napi ellátása, őrzése kb. 14 ezer forint, az oroszok pedig napi 2000/fő árért átveszik őket.
Na persze rögtön lerasszistázták a képviselőt, hogy mert cigányozik... Pedig szó sem esett a cigányokról, bűnözői kategóriára vonatkozott. Ja, hogy ezek gyakorlatilag mind cigányok? C'est la vie.

PongLenis 2015.09.09. 11:51:15

Ki kell tuzni egy bazi nagy nemet zaszlot a szigetre, ket napon belul tele lenne "menekultekkel".

Punxsutawney Mormota 2015.09.09. 12:12:42

@kvadrillio: Abban biztos lehet, hogy nyúlják. Nem nagyon tűnt fel senkinek, de Pintér két hete vezette le, hogy miért kerül 4,100 forintba egy menekült egy napra.

Állítólag 1300 forint a kaja, hm legyen, de őszintén kétlem, de legyen..

Állítólag 1500 forint!!!!!!!! a tisztálkodószer a férfiakank és 1800 forint !!!!!!!!!! a nőknek.
Álljunk meg itt egy pillanatra. Milyen tisztákodószereket adnak nekik? Vagy a Gellértbe küldik őket fürdeni? Egy 200 gramos baba szappan kb. 250 forintba kerül, vagy még annyiba se, és azzal egy hónapig lehet fürdeni. Mielőtt még valaki azt mondaná, hogy ebben benne van a rezsi is, akkor azt mondom, hogy nem. Pintér kiemelte ,hogy a fennmaradó összeg megy el a táborok fenntartására illetve az orvosok, ápolók és egyéb személyzet fizetésére.

Emellett, nagyon érdekes, hogy egy szimpla bortönfokozatú elitélt kb, 2000 forintba kerül, holott ott sokkal komolyabb infrastruktúrát kell fenntartani.

mikerbiker 2015.09.09. 13:18:54

@Punxsutawney Mormota: 200Ft a babaszappan és 1300as órabért kapnak a tűzoltók akik lefogják őket, +300at Marisnéni aki leslaugozza a nőket

SZ. A. 2015.09.09. 18:30:42

Nem értem miért beszél Merkel asszony minden német nevében,
a szászok és a poroszok szerintem nem igy gondolják.
Nem örülnének neki, hogy ott idegenek lepnék el
Németországot

TappancsNyuszi 2015.09.09. 23:25:27

@nu pagagyí: nem tudom, hogy viszonyulsz a menekültekhez, de nem is érdekel. A hozzászólásod megfogalmazza a legnagyobb problémát az ötlettel, ami miatt lényegében eleve elvetélt gondolat. Egyiptom pedig, amennyire tudom, eddig sem ugrált a menekültekért, erősen kétlem, hogy hirtelen befogadná őket. Aztán persze lehet, hogy tévedek.

tralalala 2016.04.08. 21:55:40

Na, mi lett, teljes siker a szigetes terv? :D
süti beállítások módosítása