B1 blogcsalád



Mit művelnek Orbán emberei a kormányváróban?

2015. augusztus 19. - pelikanjozsef

Időről-időre napvilágot lát, hogy mekkora összeget utaztak el az állami vezetők. Van azonban egy tétel, aminek nem nagyon jár utána sosem a sajtó, ez pedig a reptéri kormányváró használata.

kormany_varo.jpg

Az állami vezetők nem csekély része jogosult a repülőtéri kormányváró használatára. Itt nem meglepő módon luxuskörülmények között, a legjobb ételek és italok mellett készülhet az állami vezető külföldi útjára. A kormány honlapján nemrég nyilvánosságra hozott adatokból úgy tűnik, mintha

csupán a Miniszterelnökség venné igénybe ezt a szolgáltatást.

Vannak olyan vezetői a Miniszterelnökségnek, akik utazásai során nem használják a kormányvárót, így nem merül fel ezzel kapcsolatos költség. Akadnak szerény vezetők, akiknél egy-egy kormányváró-használat nem haladja meg az ezer forintot, de nem ritkák a több tízezres számok sem az összesítésben.

  1. L. Simon László államtitkár például egy mindössze egynapos németországi útja alkalmából 44 ezer forintért használta a reptéri helyiséget.
  2. Kovács Zoltán kormányszóvivő két útján nem vette igénybe a lehetőséget, viszont akadt egy olyan decemberi útja, amikor még utazása napján visszatért Budapestre, de csaknem 40 ezerért használta a kormányváró szolgáltatásait.
  3. A rekorder Perényi Sigismund Péter helyettes államtitkár, aki egy egynapos belgiumi útja alkalmából több mint 64 ezer forintért dorbézolt a kormányváróban.
  4. A legszerényebben pedig Dányi Gábor Zoltán dőzsölt az exkluzív helyiségben: a legkisebb számlája 590 forint volt, de azért neki is akadt 23 ezres cehje.

Az Egyenlítő blog az Átlátszó segítségével közérdekű adatigénylést nyújt be a Miniszterelnökséghez, hogy részletezzék, miből tevődnek össze a kormányváró használatával kapcsolatos költségek.

Érdekessége a listának, hogy miután Lázár János miniszter az utazási botránya óta maga fizeti a külföldi útjait, az ő esetében kormányváró-használati díj sincs feltüntetve a közzétett listában, pedig

miniszterként még magánútjai esetében is jogosult a kormányváró használatára.

(Kép: innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr587713404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lavór 2015.08.19. 21:10:50

Hogy is van az, hogy havi 45000-ből meg lehet élni?

Linusblabla 2015.08.19. 21:54:09

reptéri helyiség!!!! nem helység!!!

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.08.19. 22:08:51

Gondolom a kormányváró 2010ben nőtt ki a ködből.

pelikanjozsef 2015.08.19. 22:14:50

@Linusblabla: Jogos. Javítva. Köszönet a jelzésért

alfacharlybravo 2015.08.19. 23:03:07

Ez a poszt igazi hiánypótló az államadósság csökkentés szempontjából. A kormányváróban eldorbézolt manyup miatt nem csökken.

praclee1976 2015.08.20. 00:46:16

@Tiszteltetem Brüsszelet: Éppen leszarom, hogy mi volt 2010 előtt. A mostani kormánytagok verik el ezt a rengeteg pénzt. És különben is, a 2010 előttiek azért lettek elzavarva, mert ilyeneket csináltak. Ezek meg ott folytatják, ahol azok abbahagyták. Hányinger. Amúgy, én is megdughatom a feleségedet, mert te is megtetted már? Szóval, rossza az érvelés. Vagy nincs is érvelés, csak terelés?

Tudományos libsizmus 2015.08.20. 01:23:32

Nagy szarban lehettek öcsém. 1-2 évvel ezelőtt még arról szóltak a hét közepi blogok, hogy pénteken lemond/megbukik Orbán és összeomlik a forint meg kitör a forradalomj/éhséglázadás.

Most meg 40 ezer forinton vered magad, baszod? Ne basszál már, egy hetijegy a Szigetre ennél többen van.

Nbl 2015.08.20. 01:43:37

@Tudományos libsizmus: te egyébként a jobbosok között okosnak számítasz?

pervie but hot (törölt) 2015.08.20. 03:51:26

Elég gyomorforgató, hogy egyrészt minden bugris tahócska jogosult a kormányvárót használni, másrészt meg ezek a kis balfasz tinók ott dorbézolnak. A potyázás nem oké, ha az adófizetők állják a számlát.
A Megyó-Gyurcsány-Bajnai korszakban is felháborító volt, most is az.
Főleg ha ezeknek a kormányváróban minyont zabáló, konyakot vedelő kis bugrisoknak a teljesítményét is figyelembe vesszük.
A mentalitás pont ugyanaz, akár maszop, akár fidesz van hatalmon.

2015.08.20. 06:05:21

@Tiszteltetem Brüsszelet: Akkor mi a francért is kellett amazokat elhajtani a picsába, ha ezek semmivel sem különbek?

Ha igaz lenne Descartes mondása, eltűnnétek mind.

funfun 2015.08.20. 06:22:44

@Tiszteltetem Brüsszelet: Sőt, Kádárék meg ezen a reptéren fogadták Brezsnyevet! Csapjunk oda együtt a libsibolsiknak!

funfun 2015.08.20. 06:27:34

Egyszer egy légitársasági malőr miatt sokat kellett várnom egy következő gépre, kompenzációként többek között kaptam full ellátást a lounge-ban, plusz egy 4 ezer forintos kupont a LeRoy étterembe. Nem olcsó hely, főleg a reptéren, de ebből egy óriási hamburgert ettem steakkrumplival, plusz desszert. A pia ingyen volt a lounge-ban, plusz mindenféle snack kaják, bármit ihattam volna, rövidektől sörig, borig. Amúgy ha az ember nem jogosult a lounge használatára, ha jól tudom, 5-6 ezer forintba kerül. Tehát egy tízesből dosztig eheti magát és seggrészegre ihatja magát.

Nzoltan 2015.08.20. 06:48:45

@Ylim: Azért van egy látványos különbség. Legalább a gazdaság nem áll bele a betonba mint fletóék idején.

ózdi cigány 2015.08.20. 07:05:39

@Tiszteltetem Brüsszelet: Ez elég gyenge volt. Le vagy már épülve. Blogger Gizda elmagyarázná, hogy ezzel is a gazdaságot pörgetik.

Tudományos Iibsizmus 2015.08.20. 07:07:01

@Nbl: Szerintem nagyon. Én politikailga képzett vagyok. Még KISZ titkár is voltam.

Tudományos Iibsizmus 2015.08.20. 07:08:52

@Nzoltan: Ott látványosan az egész világ beleállt a betonba, te faszfej!

ózdi cigány 2015.08.20. 07:10:46

@Nzoltan: A magyar gazdaság pont úgy megy mint a világgazdaság. Együtt sírunk együtt nevetünk. Ja bocs mi sírunk, Viktorék nevetnek.

AskmeLater30 2015.08.20. 07:59:30

@Nzoltan: az ugye megvan, hogy most eu-s pénzen élünk? A beruházások 90% eu-s pénzen megy. Ha az nem lenne, a görögöknek is csak csókolommal köszönhetnénk. Jelenleg szó szerint nincs magyar gazdaság.

Egéridomár 2015.08.20. 08:13:35

@Tudományos libsizmus: Érvek? Esetleg valamit a poszthoz?
Frissíthenétek már a troll kézikönyvet, ez a "nagy szarban lehettek, hogy nem bukott a kormány" hozzászólás minta, így pár év távlatából már ultra gáz.

high up! 2015.08.20. 09:11:45

@Tudományos libsizmus:

Na mi van te segghülye batyu, egyre gyalázatosabb állapotban nézel ki. Hát igen, fostok rendensen ti udvari bolondok, mert már a ti IQ mentes agyatok is felfogja lassan, hogy Orbaneszku egyre közelebb van a bukásához. Minden egyes nap múlásával egy nappal közelebb van. Úgy mint gyúrtcsány volt 2007-ben. Orbaneszkunak se kell már anniyt várnia erre, mint ha még csak 2010 lenne.
Ti, fidesznáci cselédnépség meg lassan kezdhetitek kiváltani a vízumotokat vissza a hazátokba Közép-Ázsiába.

FOLYTASSUK!

high up! 2015.08.20. 09:18:16

@funfun: "Tehát egy tízesből dosztig eheti magát és seggrészegre ihatja magát."

na igen, de ha már nem Svájci luxus szállókban, hanem a ferihegyi loungeban találkoznak a Lázárfélék a ruszki oligarchákkal a különféle offshore ügyeik megbeszéléseire, akkor a ruszkik számláját is a magyar állam állja.
Ja bocs, most látom, hogy Lázár inkább saját zsebből fizet, nehogy megint nyomot hagyjon az üzelmei után.

FOLYTASSUK!

kis864 2015.08.20. 09:48:37

Ezek után, minek??

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.08.20. 10:23:36

@praclee1976: Úgyérted a mostani kormányok keresik a pénzt. Az előbbiek meg csődbe mentek.

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.08.20. 10:24:48

@Ylim: Mert amazok sokkal szarabbak, azért.

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.08.20. 10:27:02

@AskmeLater30: Orbán EU előtt is miniszzterelnök volt, az ország akkor sem ment csődbe.

Kádár alatt igen, gyurcsány alatt is. ballib= csőd EU nem oszt nem szoroz.

high up! 2015.08.20. 10:33:53

@Tiszteltetem Brüsszelet:

gyúrtcsány fizetésképtelenségbe vitte az országot, Orbaneszku Conducatorod meg felpörgette a gazdaság lemaradását a világtól.

Ti, a két barom hívei akkor min is vittakoztok? Hogy melyikőtök a nagyobb barom?

FOLYTASSUK!

monddazigazatmar 2015.08.20. 11:49:17

@funfun: Az, hogy ott milyen árakat meg ellátást kaptál, annak semmi köze ahhoz, hogy a kormányváróban milyen árak vannak.

A nagypályás oknyomozó újságíró egyébként csak két dolognak nem nézett utana. Hogy mondjuk mégis mit kap az ember 40 rongyér a kormányváróban, illetve, hogy hányan voltak egy nagyobb fogyasztásra. Mert ha a tíz fős delegáció bedob egy reggelit meg egy kávét akkor már ott is van a számla.

pelikanjozsef 2015.08.20. 11:57:32

@monddazigazatmar: Ez a cikk nem őrült nagy tényfeltárás akart lenni, hanem egy felvetés. Ezek az adatok nem egy-egy nagyobb delegáció kormányvárós költségeit jelzik, hanem egy-egy állami vezető személyes költségét. De természetesen a cikk alján is olvasható, hogy közérdekű adatigényléssel fordultunk a Miniszterelnökséghez, hogy tudassa, mikből állnak ezek a költségek össze. Addig is, amíg megjön a válasz, itt a lista www.kormany.hu/download/7/2f/50000/ME_2014%2006%2006-2015%2005%2020_%C3%A1llami%20vezet%C5%91k%20hivatalos%20utaz%C3%A1sai.pdf

Ön ezt hogyan értelmezi?

monddazigazatmar 2015.08.20. 12:33:45

@pelikanjozsef: Én ezt úgy értelmezem, hogy egy ballib hiszti semmi utánajárással.
Dányi Gábor Zoltán 2014.06.12 - 19 812
Dányi Gábor Zoltán 2015.03.23 - 19 812
Latorcai Csaba dr 2015.01.28 - 19 812
Perényi Sigismund Péter 2014.07.02 - 19 812

Neked ezek nem mutatnak valami furcsát? Mert ezek vagy leadták egymásnak a drótot, hogy hány kávét meg mogyit kell betolni, hogy fillérre kijöjjön a fogyasztás, vagy mondjuk egy darab tétel kerül kurva sokba.

pelikanjozsef 2015.08.20. 12:45:30

@monddazigazatmar: De a cikk mit is állít? Hogy nagyok a számlák a kormányváróban és hogy rákérdezünk arra, miért. Elég sok hasonlót írtam, mikor a Fidesz volt még ellenzékben és a szocik kormányon.

na-ki 2015.08.20. 13:33:23

@funfun: A prominenst kiszállító gkv-k, a kiutasó slepp is itt csipeget, majd aláírják az ellenőrizetlen számlát igazi gróf módjára...

A szendvicset és egyéb ott kapható élelmet beárazók sem szívbajosak: odébb tolják a beszerzési ár tizedesvesszőjét egy-két helyiértékkel.

Reszelő Aladár 2015.08.20. 14:56:38

Tulajdonképpen igazatok van. Egy takarékos állam vezetői még csak repülővel sem utaznak. Ott a távolsági busz nem? És akkor örüljünk, hogy nem egy szigeten vagyunk, mert akkor még kompozni is lehetne.

Professzionális országvezetést várunk, csupa-csupa nekünk tetsző döntésekkel. Ehhez ilyen kvalitású emberek kellenének. Azokat pedig illik megfizetni.
A ballib oldal tele van olyan emberekkel, akik elvi okokból hagynál ott a topmanager állásaikat a többmilliós fizetéssel, és többmilliós juttatásokért (VIP lounge, luxus hotel, S merci, bérelt lakás, luxus éttermek bármikor), egy minisztériumért cserébe, ahol mégcsak hülyékkel is kell együt dolgozni.

Az egész posztot átlengi egyfajta komcsi illat, hogy minden ember egyenlő. Csak aztán a kapitalizmust éltetve idézzük fel a szabályokat: kis pénz kis foci nagy pénz nagy foci.
Barack Obama tevékenykedése belefáj pár milliárd dollárba (helyszínbiztosítások, elnöki gépek, titkosszolgálat) évente. Mégsem hisztizik senki, amikor közpénzből megy kampányolni az országa különböző sarkaiba naponta.
Putyin rendszere sem lehet sokkal olcsóbb, ahogy a kínaiak is szeretik megadni a módját.

Persze ők nagyok mi kicsit vagyunk, de tudtommal Magyarország az egyetlen a hasnonló méretűek közül, akinek nincs kormánygépe. mert ti ezt sem viselnétek el, és Brüsszelig zengene, hogy itthon luxuskiadásokra költenek. Pedig felszeteszem a magyar vezetés sem utazik többet, mint bármelyik másik.

pelikanjozsef 2015.08.20. 15:10:35

@Reszelő Aladár: Amúgy ha arról akarsz olvasni, hogy minden szuper, és nyílik a pitypang, akkor olvass Magyar Krónikát.

Reszelő Aladár 2015.08.20. 15:24:19

Commentem célja annak a ténynek a megvilágítása volt, hogy ez így működik. Forgácsmentes fűrész, citromments ló, és sírásmentes gyerek sem létezik.
Anna örülj, hogy ezek az emberek leválthatók, és nem születési alapon kerülenek oda.
Ha nem akasz politikus lenni, akkor menj egy nagyvállalathoz dolgozni, és megfelelő beosztásban élvezheted ezeket.
Majd akkor posztolj, hogy ez igazságtalan.

pelikanjozsef 2015.08.20. 15:30:30

@Reszelő Aladár: Azt hol olvastad ebben a posztban, hogy igazságtalan? Ez ugyanolyan érdekesség, minthogy mennyit telefonáltak el, mekkora összeget költöttek szállásra, milyen autóval járnak stb.

Reszelő Aladár 2015.08.20. 16:14:11

@pelikanjozsef: Ez az Átlásztó féle "hány rétegű WC papírba törli a hátsóját" jellegű adatigénylésekből kreált műhiszti kicsit gáz. Lehet átszámolni lélegeztető egyenértékre, és mindig kiderül, hogy van rongyrázás.
Van egy összkép, amit sugallni kell egy vezetőnek. A full csóróság imizs jelenleg csak a Ferenc pápának és a Dalai lámának működik. Ezen túlmenően léteznek biztonsági megfonotások is. Mindenki tudja, hogy az olcsó húsnak híg a leve, mégis ha rajtunk múlna csak a legolcsóbbatt etetnénk, mert ha a politikus kevesebbet költ, akkor... nekünk akkor sem jut több.

pelikanjozsef 2015.08.20. 16:29:00

@Reszelő Aladár: Szerintem a hatékony közpénzfelhasználás közügy. Talán emlékszel, hogy amíg kevéssé voltak hozzáférhetőek a közérdekű adatok, addig azért például nagyságrendekkel drágábbak voltak az állami ünnepségek. Például a tűzijáték. Most fele annyiba kerül, mint 15 éve. Pedig azóta igencsak romlott a pénzünk.

S bocs, de engem igenis érdekel, hogyan van az, hogy a Miniszterelnökség vezetőinek a zöme használja a kormányvárót és feltünteti ennek költségét az utazásai között, míg az összes többi tárca vagy nem használja a kormányvárót, vagy pedig nem szolgáltat normálisan adatokat. E mellett engem az is érdekel, hogyan úszhatja meg valaki 580 forintból a látogatást és mi kerülhet 64 ezer forintba.

Rongyrázás vs puritánság: Nem lenne egyébként szimpatikusabb se Rogán se Lázár se például Gyurcsány, ha turkálóban vett ruhákban járnának, ezzel együtt szerintem mégegyszer mondom, fontos a közpénz-költések átláthatósága.

Ami a biztonsági megfontolásokat illeti: szerintem nem nagyon olvashattál például ezen a blogon arról, hogy túl drága volna a parlament őrzése. Azt viszont az élet mutatta meg, hogy például a Sándor palota védelme elégtelen, ha simán fellehet mászni az erkélyére.
süti beállítások módosítása