B1 blogcsalád



Lázárt leböfögte, minket lehányt - ezért lettünk ecsetférgek Bayer Zsolt számára

2015. július 12. - nickgrabowszki

Van annak már tán' egy hete is, hogy egy melegházasságról szóló posztunk végén (egyebek mellett) bátorkodtunk azt a jóslatot tenni, hogy a témáról vitatkozni voltaképp értelmetlen, mert azonnal megjelennek a sötét trollok, akik meggyőzhetetlenek, se olvasni, se írni nem tudnak, de nem is kell, mert a buziság szerintük természetellenes és undorító. És hát mi nagyobb érv kellene annál, hogy nekik nem tetszik.

És a sötét idióták persze meg is jelentek.

Arra viszont nem számítottunk, hogy a Magyar Hírlap harmadik oldalán

bayer-zsolt-magyar-hirlap.jpg

Az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosa kérlelhetetlen logikával bizonyította be rólunk, hogy mi vagyunk

  1. az átmenet,
  2. a fikció,
  3. a hiányzó láncszem,
  4. régi szenvedélyünk a disznó- és hörcsöghágás,
  5. a kacsacsőrű emlősökkel való csókolózás,
  6. juhok feleségül vétele,
  7. föl kell hizlalni minket, és levágni,
  8. mert disznók vagyunk.

És természetesen ecsetférgek.

Egészen sötét indulatok törtek ki belőle; komolyan aggódtunk az egészsége miatt, végig kellett olvasni, hogy megtudjuk, megérte-e a cikk végét.

Egy tehetségtelen, wannabe írócska frusztrációja abból adódik, hogy tehetségtelen, vacak írócska maradt, és erről egészen nyilvánvalóan a ballibek tehetnek. Korniss például ma is saját kezűleg akadályozza meg, hogy Bayer egyetlen ízléses vagy jól fogalmazott gondolatot leírjon. Bizonyára klónozta a gépét.

A harmadosztályú krokiszerző hamar fölismerte, neki azon a pályán nem terem vidéki kúria,

merő pénzéhségből elment tehát prostituáltnak.

Mindent vállal. Gumi nélkül. Két forintért az anyját is, háromért az asztal alá bemászik. A Király sose kívánhatott volna alkalmasabb udvari bolondot magának.

Bár talán mégis inkább vásári hordószónok, aki itt ragadt középkorból, és aki a sötét babonáit elegyíti az altesti utalásokkal, hisz' ő a végbéltraktus legnagyobb magyar szakértője. A köznép legnagyobb örömére, mert a köznép ebből ért, és mert a köznép örül, hát a Király is örül, mert ezekre a sötét indulatokra alapozza a királyságát.

A helyzet tehát az, hogy a prolikat és testi vágyaikat rühellő Bayerből

a prolik kiszolgálója lett,

az udvari üzenetek közvetítője, aki olyan nyelven beszél, amit az altesti örömök kedvelői még éppen megértenek. Egy hasznos idióta, aki olyan dolgokat mond ki, amiket a Király (és az udvartartásból mindenki más is) már szégyellne, viszont kimondani elengedhetetlen, mert ez kell a tábornak. Nagy karrier, dehát kell az a pénz. Recskázás, fingás, böfögés, hányás, okádás, ecsetférgek, tubifex.

De legalább konzekvens: úgy is él, ahogyan ír. Ha nem hiszik, nézzék (illetve hallgassák) meg figyelmesen a következő videót. (És lehet, hogy le is fingotta Lázárt, de a szagostévét még nem találták föl.)

 

Ezen a ponton persze érhet bennünket a vád, hogy éppen azt műveljük, amit Bayer, ti. nem az érveit vesszük számba, és cáfoljuk őket, hanem pusztán személyeskedünk. A szemrehányás lehet jogos, de a mi magatartásunk is érthető. Mert Bayerrel nem lehet vitatkozni. Mert mutasson bárki akárcsak egyetlen érvet, gondolatot, értelmes mondatot a cikkében. Vagy akár az egész munkásságában.

Csókoljunk hörcsögöt? Hágjunk disznót? Ezek lennének az érvek? Bár, ha jobban belegondolunk, talán azok akartak lenni. Talán egy végig nem gondolt reductio ad absurdumnak szánta, de az meg rávilágít fölfogóképességének korlátaira, mert akkor nem érti, hogy 

ami lehetséges, az nem kötelező.

Bár nyilvánvalóan nem lehetséges, de ezt nem is állította senki. Mi pláne.

Azt nem rónánk föl neki, hogy nincs tisztában a modern evolúcióbiológia és populációgenetika, különös tekintettel a kladisztikára, eredményeivel (ezekkel teljes mélységig nem is lehet tisztában senki), de azt már igen, hogy a szóritész-paradoxonról se hallott. Eszerint a fokozatosan változó sokaságban az egyes csoportok között meghúzott határok szükségszerűen önkényesek.

Azt persze nem is állítottuk, csak Bayernek vannak komoly szövegértési gondjai, hogy ne lenne különbség két, egymástól genetikailag olyan távol álló egyed között, mint amelyeket (kellő általánosítással) az ember és az ecsetféreg szavakkal írhatunk le. De Bayer butaságát azért jellemzi, hogy bár egy Darwin-címet használ sajátjaként, a könyvet nem olvasta, még kivonatosan se. Máskülönben lenne fogalma róla, hogy Darwin éppen arról beszél,

a fajok nem örökkévalók,

folyton változnak, egymásból keletkeznek, és egymásba alakulnak, és megkísérli bemutatni, miként. Darwintól kölcsönzött cím alatt vitatni a fajok mesterséges voltát, hát, az egészen egyedülálló.

Az egyedeket persze csoportosíthatjuk többféle szempont alapján, de határok elmosódottak lesznek, ezért az osztályozás mesterséges, más szavakkal fiktív és önkényes. A kategóriák nem állandóak, és tartalmuktól, ti. az egyedektől függetlenül nem is léteznek. Itt bátorkodnánk emlékeztetni a középkori univerzálé-vitára is, amelyet a nominalisták végül döntő fölénnyel nyertek, ami viszont

elkerülhette valahogy Bayer figyelmét.

(És így már érthető, miért kerülte el a felvilágosodás is.)

Az univerzálé-vitában az az álláspont jutott meggyőző többségre, hogy bár piros dolgok vannak, a pirosság mint olyan ezektől függetlenül nem létezik. Csak partikuláris dolgok léteznek, univerzális kategóriák fölállíthatók ugyan, de rajtunk múlik, létrehozzuk-e őket.

Mi vagyunk leginkább meglepve, hogy ezt még magyarázni kell, de innen nézve világos, mi Bayer igazi problémája. Mert annál a közhelynél, ami csak neki nóvum, miszerint az egyedek osztályozása mesterséges, voltak azért relevánsabb állítások is a posztunkban.

Ugyanis, ha nem létezik pirosság, és egyáltalán univerzálék, akkor bár időnként hasznos, de kétségtelenül mesterséges a kategorizálás. Ha a fajok közötti határvonal önkényes, akkor mi tart vissza bárkit, hogy a népek, nemzetek és osztályok közöttit is annak minősítse?

Ebben az esetben az egyéneket saját értékükön mérnénk. És hát mi lenne akkor azokkal, akik amúgy értéktelenek, és csak az udvari prostitált, meg a hasznos idióta szerepére alkalmasak?

A csoportidentitást, a valahová tartozást, a megbecsültség érzését vennénk el akkor Bayertől. 

Hiszen neki magának is kínos, amit művel. De meglehet az az illúziója, hogy ezt egy magasabb érdekért, egy embercsoportért teszi. A magyar nemzetért, a népért, a jobboldalért, a Fideszért, az emberiségért, a normálisakért. Ha viszont rámutatunk arra, hogy ilyen magasabb érdek, állandó csoport és viszonyítási pont nem létezik, akkor Bayer ott találná magát saját frusztráltságában.

Akkor végképp bizonyítást nyerne, hogy a lezüllött írócska pőre pénzéhség miatt alázza le magát naponta.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr457620274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ügyfélszolgálatos 2015.07.13. 08:46:30

Bayer-ra csak azt lehet mondani, hogy: Morons will be moronin'.

röf 2015.07.13. 09:24:50

Ugyan, ugyan...
Azért minden Bayer-írás után szükségesnek tartotok egy ellen-írást, amiben bizonygatjátok, hogy Bayer milyen hülye.
Csak nem találva érzitek magatokat minden írásában...?
De, úgy néz ki, igen.
Akkor viszont ez nektek kínos, nem neki...

KernErv 2015.07.13. 09:25:29

Jól van ,köcsög, itt a bizonyíték, hogy Bayer minden szava igaz, sőt még visszafogott is volt.

Trackers 2015.07.13. 09:28:05

Azért nem ártana kronológiába szedni a történetet.

A Mandiner írt egy átlagosnak mondható, alapvetően polkorrekt (se jobbos se balos) cikket a témában.
mandiner.hu/cikk/20150703_bencsik_gabor_melegek_hazassaga

Erre ti írtatok egy ellentmondást, más véleményt nem tűrű, ökörséget, erre az irdatlan nagy baromságra alapozva az érvelést:
egyenlito.blog.hu/2015/07/04/azert_haltak_ki_a_kutyak_es_a_balnak_mert_nem_ismertek_a_hazassagot
"a faj fiktív és önkényes fogalom. Csak egyedek léteznek."

Erre Bayer szintén vállalhatatlan stílusban elmondta azt ami egyébként igaz, hogy marhaságot írtok itt:
magyarhirlap.hu/cikk/29868/A_fajok_eredete

Erre ti megírtátok a stílusról a riposztot szintán meglehetősen gyűlölködő, egyoldalú módon ezen posztban.

Szóval megérdemlitek egymást a Bayer Zsoltival, csak ezt szerettem volna szemléltetni, és megértetni veletek.
Persze nem fogjáto megérteni hogy miért vagytok pont ugyanolyan vállalhatatlan szarkeverők, de az mindegy.

Netuddki. 2015.07.13. 09:38:11

SOHA NEM HALLANÉK A BAYER BÖFÖGÉSEIRŐL HA ELŐ NEM HOZNÁTOK! MI A FRANCNAK VESZITEK FEL A KESZTYŰT AMIKOR A KIS GECI MÁR SZÁMTALANSZOR BIZONYÍTOTTA, HOGY NEM VITAPARTNER?

Na, beragadt a Caps Lock, de nem írom le még egyszer...

Guillaume de Saint Preux 2015.07.13. 09:39:33

Zsoltika hozzátok vágta kislapátját ti továbbra is homokkal szórjátok.Kellemes szórakozást gyerekek.Este ne feledjetek megmosakodni...

kispotzak 2015.07.13. 09:43:10

Csatlakozom Trackers-hez. Ha csak a jelen cikket olvasom: ajaj, ez a Bayer milyen ocsmány, ostoba és vállalhatatlan - de minek válaszolni rá, és lemenni az ő szintjére?
Majd elolvasom Bayer cikkét, kuderul h közel sem ANNYIRA ostoba - pl nem annyira, mint a reakció. Az hagyján, de még csak nem is alparibb. Max ugyanannyira. A jelen cikk ui nem lement a szintjére, hanem alàugrott. Ennyire buták és igénytelenek vagytok?

Netuddki. 2015.07.13. 09:50:28

@kispotzak: Azért ennyire nem egyszerű a helyzet. Attól, hogy én nem akarok a bajerrel foglalkozni, a blog írói még beperelhetnék és bíróságilag eltilthatnák a betűleves kotyvasztástól, provokálástól. Mekkora lenne már! Egy normális országban esetleg, de ez nem az...

Trackers 2015.07.13. 09:55:11

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Ha egy gusztustalan véleménycikk alapján lehetne perelni, akkor az egyenlítő már lehúzta volna a rólót. (Bayer Zsolt is.)

sedi 2015.07.13. 10:00:25

Bayer egy seggfej, de veletek kapcsolatban igaza van.

alfacharlybravo 2015.07.13. 10:05:58

@bértrollbosszantó_kovi1970: Vitázni csak önmagatokkal tudtok valami apróságon. Elvakult szélsőséges ember fejébe nem fér bele más eszmerendszer csak a sajátja.

nnnnnnnn 2015.07.13. 10:14:07

nincs bajom a buzikkal, de akik a szemkilövető fletóval bulikáznak együtt azokat nem tartom sokra.

csak egy néző 2015.07.13. 10:21:59

"Ha a pincében felfordítunk egy követ, akkor ilyen arcú férgek másznak ki alola"
Bayer hikál Zsóti önjellemzése.

Nem lehet megcáfolni.

Ezt a nívót már csak Stanyecli elvtárs és a 3 barom Bayer, Bogár, Boros műsora képes
alulmúlni.
m.cdn.blog.hu/va/varanus/image/Fabius/k%C3%A9p/bayer2.jpg

Ma Baker 2015.07.13. 10:22:34

Ha egyszer nektek is sikerülne elérni arra a szintre, hogy még a másik oldal is minden héten árgus szemekkel figyelné az épp megjelenő cikketeket, mint ahogy Zsoltikával van ez mostanában, akkor asszem besírnátok örömötökben.

kolgét 2015.07.13. 10:23:59

Pusztán kíváncsiságból kérdem a poszt írójától: buzi-e vagy ?

Muad\\\'Dib 2015.07.13. 10:33:19

Mondtam én a másik posztnál is egy akolból valók ezek. Annyira egymásra találtak az irritáló, fensőbbséges stílusukkal. Látszik, hogy ugyanazok a gyökereik...

Afrika steht an der Elbe 2015.07.13. 10:38:58

Pontosan így van.

Ti vagytok:
az átmenet,
a fikció,
a hiányzó láncszem,
régi szenvedélyetek a disznó- és hörcsöghágás,
a kacsacsőrű emlősökkel való csókolózás,
juhok feleségül vétele,
föl kell hizlalni titeket, és levágni,
mert disznók vagytok.

És természetesen ecsetférgek.

Punxsutawney Mormota 2015.07.13. 10:44:16

Most tényleg; a fasznak kell foglalkozni ezzel a szerencsétlen életű, megélhetési tetűvel?

Akármennyire is nem tetszik, joga van a véleményéhez, és egy olyan országban élünk, ahol bayerzsóti által leírtak szellemi mannának számítanak néhány százezer ember számára, akkor nem vonhatjuk meg a táplálékot ezektől az lényektől.

Hogy Ferenc pápa szavait idézze: Ki vagyok én, hogy megítéljek egy embert?!

Ez éppenúgy vonatkozik a melegekre, mint bayerzsótira, aki olyan lelkesen köpködi a melegeket, hogy komolyan felmerült a kérdés bennem: a homofóbia mögött nem látens homoszexualitás áll-e?

És még egy gondolat: a jelenlegi ellenzék(???), baloldal (???) legnagyobb hibája az, hogy csak kullog az események után és hiteltelen arcokkal próbálja felvenni a versenyt a fidesz szintén lejáratott, viszont hatalmon levűő arcaival szemben.

Paradigmaváltásra volna szükség, olyan fiatal, tehetséges politikusokra, akik még a legnagyobb rosszindulattal sem köthetőek a volt állampárthoz, már csak születési időpontjuknál fogva sem.

Netuddki. 2015.07.13. 10:44:19

@alfacharlybravo: Hát te ki a tököm vagy, te kis ballibsiző, antiszemita orbánfarturkász?

Trackers 2015.07.13. 10:51:53

@Punxsutawney Mormota:

"ahol bayerzsóti által leírtak szellemi mannának számítanak néhány százezer ember számára"

Szóval versenyben van Bayer olvasóinak a száma, az MSZP szavazótáboráéval ?

Punxsutawney Mormota 2015.07.13. 10:58:25

Nem vonok egyenlőségjelet és szerintem nem is szabad egyenlőségjelet vonni a fidesz szavazótáborával és bayer olvasótáborával. Sok olyan embert ismerek, akik a mint a "legkisebb rosszra" szavaznak a fideszre. Ők pl. elhatárolódnak az ilyen hányadékoktól.
De ha számszerűseket kérdezed, nézzük meg mennyi fogy a Magyar Hírlapból és hány MSZP szavazó van. Nem mintha ennek az összehasonlításnak bármiféle értelme lenne.

alfacharlybravo 2015.07.13. 11:03:27

@csak egy néző: De gonosz vagy hallod, képes vagy kedvenc műsoromat így lefikázni? De mit várjak tőled, tegnap véletlenül megnéztem a 2007 -es zsidó ármányt dicsőítő dokumentum filmet a Szíriai atomerőmű lebombázásáról meg a hozzátartozó orgyilkosaggokról, hát gratula. Bár a BBC Róma sorozatában az egykedvű gyilkosok származása is világos.

Behajtó70 2015.07.13. 11:14:37

Teljesen igaza van, nem is értem miért finomkodik. Azok vagytok, de inkább annál is lejjebb...ha van olyan.

Behajtó70 2015.07.13. 11:15:17

Ja, és jogom van a véleményemhez! Ahogy nektek is. Ugye?

csak egy néző 2015.07.13. 11:15:27

@alfacharlybravo:
Sikerült meglepned, mert nem hittem, hogy ennek a féregnek a műsorát és egyaltalán az Echo kanálist a zártosztályokon kívül
nézi valaki. Vagy ráhibáztam?
Sose láss jobb műsort. Egyébként pedig , hogy jönnek ide megint a zsidók, vagy ettiől van neked is orgazmusod?

MACISAJT 2015.07.13. 11:21:29

Évek óta mondom Bayer kapcsán:

Kiállnak a ballib-hiszterolibek és pontosan úgy mint akkor mikor nyilvánvaló zsidók buknak le valami disznóságok/hazaárulások/összeesküvések kapcsán "ántiszemitizmust" óbégatnak, a cigányok esetében pedig "rásszizmust", a buzik kapcsán pedig "homofóbiát".

Mintha csak a csúnya Bayer tehetne arról, hogy egyrészt cigányok hordái előtt csapodnak le a csapóajtók, bármilyen "demokratikus" országot néznek ki maguknak, Kanadától Olaszortszágon át Franciaországig, mintha Bayer tehetne arról hogy egy operettnáci párt 800 ezer szavazattal bekerülhetett a parlamentbe pusztán a cigánybűnözés retorikájával és némi (közröhejes) fel-alá masírozással, mintha csak Bayer tehetne arról hogy Magyarország alatt ketyeg egy milliós cigánybomba, ami előbb-utóbb fel is fog robbanni, mintha csak Bayer tehetne arról hogy a buzik masíroznak fel-alá tollboákkal a seggükben, kunhalmiágnesekkel, ledvaiildikókkal,gyurcsánydobrevekkel, fischerekkel dúsítva?

Mondogattam már néhányszor: egy tükör lehet sokféle, lehet foncsorozott, torz is.
Bayer tükrével is lehet vitázni(sőt kell is.)
De nem a tükör adhat kozmetikai tanácsadást....

Punxsutawney Mormota 2015.07.13. 11:34:13

@Behajtó70: Ti mutatjátok, hogy merre van a lejjebb. Mi libsizsidókomcsibuzik csak megyünk utánatok.

Parajpuding 2015.07.13. 11:50:28

Jó az írás. De van-e értelme egyetlen betűt is pazarolni egy ilyen bayer-féle, emberi létre alkalmatlan élőlényre? Egyáltalán arra, hogy akár ennyi figyelmet kapjon? Más prostikra sem fordít senki figyelmet, legfeljebb az, aki igénybe veszi arra a röpke időre. Használják és egyszer kidobják. A végén úgyis maga előtt kell elszámolnia, hogy milyen ember volt, vagy nem volt.

J.R. Ewing 2015.07.13. 11:51:56

Szólásszabadság van. Azt mond rátok, amit akar. Én is:
Tetű libsik vagytok.

J.R. Ewing 2015.07.13. 11:53:02

@Parajpuding:

Veled meg elszámol a buzibarátod.

bloglegelő 2015.07.13. 11:55:47

Teljesen mindegy, milyen jelzőket találnak bajerzsótira.

Először is, ő is egy Sötét Bolygó (tudjuk, az Örtödik elemből). Minál nagyobb találatokat akarnak bevinni neki, annál jobban hízik tőle.

És ebben sajnos egyformák vele az önelégült, arrogáns, "melegbüszke" kamujogvédők is.

egyik kutya, másik kutyaszar.

alfacharlybravo 2015.07.13. 11:55:57

@csak egy néző: Hogy hogy jönnek ide a zsidók, hát én azt hittem, hogy a Bayer műsorában a zsidó kérdés van terítéken?

ben2 2015.07.13. 12:01:06

Összefoglalva: az MSZP udvari prostituáltjainak nekiment a Fidesz udvari prostituáltja.
Hol itt a hírérték?

csak egy néző 2015.07.13. 12:14:03

@J.R. Ewing:
"Szólásszabadság van. Azt mond rátok, amit akar. Én is:
Tetű libsik vagytok."
Igazad van. Én is azt mondom, hogy egy baromarcú, mocskos , f,,szszopó, féreg vagy.

Csatos Bambi 2015.07.13. 12:22:27

Ennek a posztnak tulajdonképpen mi a célja?

Faszom köze van hozzá egy MSZP-csicskának, hogy a Bayer miket irkál a saját közönségének? És milyen alapon kezd el beleugatni?

Ő se olvas titeket, nektek se kötelező őt olvasni :DDD

Zár Balta 2015.07.13. 12:50:41

Az volt már hogy a zsóti egy tetű zsidó ? és az hogy mszmp-s geci volt?
Csatos Bambi basszon szájba a vadász a kétlövetűvel :)

recommented 2015.07.13. 13:12:48

Bayer Zsolttal miért kell foglalkozni? Miért kell komolyan venni? Komoly ember? Nem. Hagyni kell, hadd trollkodja ki magát.

Afrika steht an der Elbe 2015.07.13. 13:33:32

@csak egy néző:
Hogy van az, hogy pont a homoklobbista faszszopózik?

Sandokohn - a maláj jiddis 2015.07.13. 14:35:20

Az a legnagyobb bajotok a "zsótival" hogy igazat ír rólatok.
Ennél nagyobb sértés pedig nem létezik.

Pipas 2015.07.13. 15:41:53

A Bayer egy közepesen értelmes, kissé korlátolt, visszafogott arc. Vannak értelmes dolgai és vannak dolgok, amikben nem lát tisztán. Kissé korlátolt, ezért a dolgokat ha nem is elvakultan, de a saját politikai csoportja szemüvegén keresztül látja.

Ahhoz képest amit ezeken a blogokon a "liberális", "demokrata" ellenzék legtöbb szószólója előad Bayor nagyságrendekkel értelmesebb és sokkal visszafogottab.

Persze, nem azt akarom ezzel mondani, hogy Bayernél nincs értelmesebb vagy nagyobb úriember a bal oldalon, persze, hogy van. Viszont azt mondani rá, hogy "szélsőséges" alég gáz, főleg amikor azok mondják rá, akik maguk *sokkal* szélsőségesebb hangot ütnek meg.

Éhes ló 2015.07.13. 16:30:52

Bayer nem egy grállovag, de ti hozzá képest setét antimagyar férgek vagytok.
Azt nem tudom megítélni, hogy ecsetférgek-é, de hogy valami igen mocskos férgek, az tuti.

Chris Lamb 2015.07.13. 16:31:51

Azért lerí hogy Bayer Zsolt igazi Fideszes bértollnok! Egyszer ír egy kőkemény cigány ellenes cikket a Magyar Hírlap nevű kormány lapban de azzal a lendülettel le mocskos nácizza a Jobbikot. Ráadásul úgy hogy ugyanazon problémában szólalnak fel. Amikor egy cigány elkövet egy súlyos bűncselekményt akkor Ő írhat a cigánysággal kapcsolatban negatív dolgokat de amint ezt a Jobbik teszi akkor rögtön le nácizza. Ez egy kicsit hiteltelen. Szóval most írt a homoszexuálisok ellen egy negatív cikket talán jogosan de lehet azzal a lendülettel neki menne a Jobbiknak ha egy kicsit be durvulna a homok ellen. Minden oldalon vannak bér firkászok csak egyesek nem fordulnak saját országuk ellen.

kosztarovics bácsi 2015.07.13. 16:36:15

Ha csak fele oly jó megnyilvánulásaid lennének nickgrabowszki, mint az általad fikázott Bayernek...Jóval gyengébb vagy öreg.Nyugodj bele...

val 2015.07.13. 18:34:21

Már hogy lennétek ti ecsetférgek? (Hülye ez a Bayer.)
Ti galandférgek vagytok.

csak egy néző 2015.07.13. 19:23:16

@val:
Mi van patkánykám, jól összefújta a szemetet ide a szél. Szopogassátok csak egymást.

falsiloquus 2015.07.13. 19:52:17

@val: Honnan tudod? Csak nem a seggedből ráztál ki és terítetted ki a fűre ami benned rejtőzött, miután belédélveztek? Buzikám.

falazodesyka 2015.07.13. 19:58:27

Az a helyzet firkészkám, hogy kettőtök közül már megint Bayernek van igaza. Ráadásul sokkal jobban is ír.

falsiloquus 2015.07.13. 20:05:28

@falazodesyka: Ha a gyűlöletkeltést írásnak tekintjük, kétségkívül igazat szólsz. A kérdés csak az, hogy ez az önmamát is gyűlölő nemzet miért szorul állandóan ellenségképre. Hiszen a savanyú történelmünk során láthattuk, hogy ez csak veszteségeket hoz. Lehet, hogy jól ír ez a kirekesztő, de nyilai méreggel teltek, és előbb-utóbb felétek fordulnak, akik most annyira imádtok elélvezni tőle.

Gyorgy Nagy 2015.07.13. 20:26:42

A szlovák rendszámmal mászkált Zsoti olyan mèlyen benyal a fiuk seggébe hogy a nyelve már SZAROS.

zaccc 2015.07.13. 20:28:35

@KernErv: Menj a békemenetre és cidázd le a zsótikát, te szarházi, náci gyökér!

zaccc 2015.07.13. 20:29:27

@val: Szarházi náci féreg!

zaccc 2015.07.13. 20:31:33

@falazodesyka: Aki ezt a férget ünnepli, az maga is az! Faszért nem mész valami fideszer-szaros fórumra? Ünnepeld a náci diktatúrát, te magyar barom, 2/3 csináló idióta!

zaccc 2015.07.13. 20:33:41

@Éhes ló: Naná, hogy antimagyar! Erre a szarkupacra (a te hazád), csak a magadfajta tajtparaszt, tahó, focirajongó, fideszes gyökerek büszkék!

Pipas 2015.07.13. 20:38:25

@zaccc: "Szarházi náci féreg! "

Na erről beszélek. Ha Bayer ilyen dumát nyom, akkor szélsőséges és be kell tiltani, sőt, le kell csukni. Amit az egyik oldalnak szabad azt a másiknak nyilván nem, ugye?

zaccc 2015.07.13. 20:39:22

@J.R. Ewing: Te meg egy szaros, gusztustalan náci féreg, aki megcsókolhatja az összes zsidó seggét. A szellemi szinted alapján pont ott a helyed.

hexa 2015.07.13. 20:40:19

@zaccc: A hozzás hasonló fajzsidók honnan tanulják ezt az ékes beszédet? Anyucitól vagy apucitól?

zaccc 2015.07.13. 20:42:22

@Pipas: Félreértesz. Csak elegem van a sok bibsilibliző idiótából, akik miatt erről a vidékről lassan minden gondolkodó ember elhúzott, vagy erre készül. A bunkóság üli torát, mióta az alcsúti gyépés szerencsétlen hergeli a talpasait.

zaccc 2015.07.13. 20:44:12

@hexa: Mi van taplókám, meglep, hogy sokan rühellik ezt a gennyes fajt, ahová te is tartozol? Rossz lehet nácikám, de így van. Csak mi nem üvöltünk az utcán, ha az alcsúti führer ránk röffent.

hexa 2015.07.13. 20:53:11

@zaccc: Eseteben nem lep meg semmi. :) Mindenkinek nyilvánvaló, hogy egy szellemi nyomorék vagy, aki a kommentekben éli ki magát, mert egy beszari alak.

csak egy néző 2015.07.13. 21:10:02

Ne veszekedjetek már, itt van Szaniszló elvtárs szobatársa a zárt osztályról Posta Imre személyében. Vidám esti olvasnivaló. DDD

magyarnemzetikormany.com/pi-klub/contact.php

tralalala 2015.07.13. 21:21:25

@zaccc: "Csak elegem van a sok bibsilibliző idiótából, "
+
"Mi van taplókám, meglep, hogy sokan rühellik ezt a gennyes fajt, ahová te is tartozol?"

bibsizni tilos, magyarozni üdvös, hejj a mindenit, ez a liberó logika :)

Pop40 2015.07.14. 02:43:46

"Van annak már tán' egy hete is, hogy egy melegházasságról szóló posztunk végén (egyebek mellett) bátorkodtunk azt a jóslatot tenni, hogy a témáról vitatkozni voltaképp értelmetlen, mert azonnal megjelennek a sötét trollok, akik meggyőzhetetlenek, se olvasni, se írni nem tudnak, de nem is kell, mert a buziság szerintük természetellenes és undorító. És hát mi nagyobb érv kellene annál, hogy nekik nem tetszik."

Épp a minap olvastam a homokos elhajlással igazán nem vádolható Clint Eastwood véleményét a kérdésben: "“Leszarom, ki kivel házasodik – semmi közöm hozzá. Miért kell ebből ekkora ügyet kreálni? A melegek házassághoz való joga a te boldogságod útjában áll?! Lószart. Hagyjuk már ezt az álszent dumát, és hagyjuk élni egymást.” Clint Eastwood"

Abszolút osztom.

És ő vérbeli konzervatív - nyilván persze nem úgy, ahogy a fideszes komcsi szarjankók, hanem valóban az.

2015.07.14. 07:07:02

ahogy többen írták, felesleges BZS-al foglalkozni. sokszor már bizonyította politikai elvakultságát. a saját oldalával igen megértő, a velük készült interjúban komoly, mintha az emberiség sorsa múlna ezen. míg ha az ellenzékről beszél, semmi realitás, lekezelő, riheg-röhög, sérteget, személyeskedik, ezért le kell szarni. majd akkor írjatok, ha netán egyszer a jobboldalnak nem nyal be csontig. még komolyabb, számomra elfogadott, jobboldali konzervatívak sem állnak vele szóba.

MACISAJT 2015.07.14. 07:35:02

@Pop40: (" Hagyjuk már ezt az álszent dumát, és hagyjuk élni egymást.” Clint Eastwood")

Tényleg hagyjuk már ezt az álszent dumát, clintestwoodostól, mindenestől...

Mintha bárki is bevenné, hogy az egész "meleg büszkeség" vonulások a házasodáshoz való jog miatt volnának..:)
Oszt ha elérték, ott a vége, mint a civilizációnak Huntingtonnál...
Szegény homoszexuálisoknak az a legfőbb bajuk ugye hogy nem házasodhatnak, ajvé...Mert nekik tényleg már csak az állami papír hiányzik hogy "rendes" , monogám családokban éljenek...

Ugyan kérem. Van pl. állami papír, regisztrált élettársi viszonyról, egy csomó hozzátartozó joggal.
Tessék mondani, ezek után hány homoszexuális pár regisztrálta kapcsolatát?
( A választ néhány tucat megjelöléssel kérjük..)

Szvidrigajlov 2015.07.14. 07:39:37

Nyilvánvaló provokáció. MInt az Index és az Indablog léte. Az egész csak azért íródott, hogy az utolsó bekezdés egy félmondatát közölhesse az ecsetféreg:

magasabb érdek, állandó csoport és viszonyítási pont nem létezik,

Ja! Úgy könnyű...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.07.14. 07:53:31

Teljesen rosszul közelítesz a problémához. Te természettudományos, filozófiai alapon közelíted, de itt egy pszichológiai problémáról van szó.

Bayer a magát konzervatívnak vallók közé tartozik. Na már most, 3 fajta ember vallja magát konzervatívnak.
1. Az alázatos, aki mindenen sokat rágódik, és tudja, hogy nem látja át a világ bonyolultságát, ezért mindent csak kicsit változtatna meg, hogy ne legyen baj.
2. Az álmodozó, aki azt hiszi, hogy régen minden sokkal jobb volt.
3. A gyerekkorban ragadt, aki gyerekként megszokott valamit és azt hiszi, hogy annak úgy kell lennie a világ végéig.

Bencsik és Bayer a harmadik kategória szülötte. Erről azt kell tudni, hogy amikor valami elkezd megváltozni ahhoz képest, amiben felnőtt (,bármilyen témáról legyen is szó), akkor kétségbe esik és kapálózni kezd. Ilyenkor minden lehetséges és lehetetlen dolgot kitalál arra, hogy a dolgoknak miért kell úgy lenniük, ahogy ő elképzelni.
Ahogy Nietzsche írta a Vidám tudományban:
"Amikor Franciaországban Arisztotelész hármas egységét elkezdték vitatni, tehát védelmezni is, akkor megint olyasmit lehetett látni, ami nagyon gyakran látható, ám látása olyan kevéssé örvendetes: kitaláltak okokat, amelyeknek alapján a hasonló törvényeknek fenn kell maradniuk, csak hogy ne kelljen bevallaniuk önmaguknak, hogy hozzászoktak ezen törvények uralkodásához és nem akarnak változtatni rajtuk. És minden uralkodó morál és vallás ehhez hasonlóan járt el: a szokás mögött rejlő okokat és szándékokat mindig csak akkor hazudják hozzá, találják ki a szokáshoz, ha némelyek vitatni kezdik a szokást, valamint okait és szándékait vizsgálni. Ebben áll minden idők konzervatívjainak nagy becstelensége - ők a hozzá-hazudók."
Amit itt látsz, az csak ennyi. Egy pánikreakció.

Leptis Magnaq 2015.07.14. 08:23:27

A probléma azokkal van, akik nem képesek alkalmazkodni a világ változásaihoz. Pedig: Minden változó, csak a változás állandó!

az_igazi_trebitsch 2015.07.14. 09:24:15

Olvasva a kommenteket, azért azt el kell ismerni: Bayernek és az általa vallott nézeteknek elég szép tábora van. De hát az élet már csak ilyen: aki látott már (még) naponta frissített trágyadombot, az tudhatja, hogy bármennyire bűzlik is, azért elég sok élőlénynek szolgál táplálékul....

az_igazi_trebitsch 2015.07.14. 09:38:33

.... Azért az érdekes, hogy az agymosottak csak végletekben tudnak gondolkodni; szerintük például aki a Bayer-féle szellemi ürüléket nem veszi be, az csak megátalkodott gyurcsányista rondalibsibolsi lehet. Ki kell ábrándítanom őket: a szellemi szinvonal, a műveltség, a jóízlés, az intelligencia nem pártszimpátia függvénye. Bizonyára meglepő a véresszájúaknak, de Bayer negatív gyök kettő IQ-jú megnyilvánulásaitól a jobboldalon is nagyon sokan hányingert kapnak. De mert hűséges házőrzőként az odavetett falatokért megugat mindenkit, aki nem a ház népéhez tartozik, és mert bárkire bármikor rá lehet uszítani, elnézik neki, hogy nem fajtiszta, hanem csak egy ócska korcs.

MACISAJT 2015.07.14. 10:42:24

Azért ismerjük el, az Index három nappal ezelőtti címadását:

Index: Szarszag terjedt a Pride útvonalán

ma tovább fokozták:

Pingpongoznak a hivatalok a Pride-ra vitt szarral, senki sem vizsgálja az ügyet

Ezt nevezik freudi(szarszagú) elszólásoknak...:P

2015.07.14. 12:18:22

Egyvalamiről minden heterofób homonépszerüsítő mélyen hallgat: a csoportképzés az önvédelem alapelve. A nagycsalád már be lett szántva korábban (látjuk is az eredményét, a gyereknevelésbe sorba beleroppanó szülőpárokat, lásd pld válások száma...), a nemzeteket az EU integrációval próbálják felszámolni, a családot és a házasságot meg a homoszexualitás népszerüsítésével próbálják megsemmisíteni.
Aztán ha már a liberálisnak nevezett szószólók által körberajongott egyéneken alapuló társadalom marad csak, nos azokat úgy taszitja bármely hatalom rabszolgaságba, hogy öröm nézni. Ugyanez játszódik le a nemzetiségekkel is, ne nevezzük a cigányt cigánynak, ennek mindenki örül, 50 év múla meg cigánygyerek majd koppan, amikor rájön, hogy nem tud mire hivatkozni, elvégre ő is csak egyén lett, csak épp az egyénisége, a kultúrája szűnt meg létezni, éljen az egységes rózsaszín massza... boá.
Én magyar vagyok, magyarnak születtem és megvan a magam öröksége, amit nem adok fel barom PC demagógiáért cserébe.

2015.07.14. 12:27:29

Amúgy az érdekes, hogy a librealizmus alapelvei szerint simán békén kéna hagynunk egymást, nem csesztetni egymás kultúráját, vallását, faji nemi hovatartozását. Érdekes módon a magukat liberálisnak valló homonépszerüsítők többsége veszettül fröcsög pld. a katolikus egyházra. Osztán kérem szépen akkor ez milyen liberalizmus? Ami tetszik, azt liberálisan piedesztálra emeljük, ami nem tetszik, azt diktatórikusan megsemmisítjük, ha tehetjük? Vagy az milyen duma már, hogy a homoszexualitást mindenkinek kötelezően el kell fogadnia. Ki a fenének képzelik mégis magukat, akik engem kötelezni akarnak erre? Jogom van saját véleményre, már bocsánat. Ha én nem fogadom el őket, akkor így jártak, lehet egy házzal arrébb kilincselni támogatásért. El kell tudni fogadni, hogy nem mindenkinek tetszik minden és nem vagyunk egyformák. Érdekes módon a fene nagy libaralizmus ilyenkor mocskolódásba fullad. Csak úgy halkan megjegyezném, a homokosokról való vitatkozást sem a heterók kezdték, a homók fogták magukat és elkezdtek minket pofán köpdösni a fene nagy tiszteletet érdemlő megjelenésükkel, tüllszoknyás bájgúnárok, vallási jelképeket análisan használó beképzelt köcsögök, bajszos férfiak nőnek öltözve... mind mind figyelemfelkeltés és azt hiszik ez nekünk tetszeni fog? Hát nem igazán és amikor az ember szót emel, akkor fasiszta lesz belőle. No tehát, elmentek ti mind a jó édesbe, kedves beképzelt, nárcisztikus, önimádó, agresszív faszkalapok.

Pop40 2015.07.14. 13:49:15

@MACISAJT: "Mintha bárki is bevenné, hogy az egész "meleg büszkeség" vonulások a házasodáshoz való jog miatt volnának..:)"

Bevallom, öreg, megfogtál. Láthatóan sokkal jobban képben vagy a témában, mint akár én, akár Eastwood.
Mint a téma avatott szakértője, mesélj! Akkor miért vonulnak?

Nekem sajna a felsorolton kívül csak egy ok jut eszembe: Hogy a fideszes-jobbikos hipokrita faszfejeket bosszantsák.
És ha ez az oka, hogy vonulnak, abszolút támogatom őket. :-DD

Ti amúgy olyanok vagytok, mint Rózsika néni a faluban: Éjjel-nappal kárál, hogy mekkora cafka a szomszédban lakó csaj, de éjjel-nappal az ablakban lóg, hogy azért le ne maradjon valami érdekesről.
:-DDDDD

A pride az év 365 napjából 1-en zajlik, Bp egyetlen utcájában. Akit nem érdekel, gyanítom, nem kerül túl nagy erőfeszítésébe elkerülni.
Persze ez nyilván nem érinti azokat, akik alig várják már a pride-ot, hogy végre károghassanak.

A turbómagyar faszfejek az egyetlen olyan csoport, aki jobban készül a pride-ra, mint maguk a homokosok. :-DDDDDDD

Pop40 2015.07.14. 13:54:57

@1234567890987654321: "a családot és a házasságot meg a homoszexualitás népszerüsítésével próbálják megsemmisíteni."

Bizony, bizony. Már látom is magam előtt a szörnyű jelenetet: Józsika, mint keresztény, konzervatív, csajokat szerető hetero meghallgat egy ilyen homokosokat népszerűsítő előadást / megnéz egy ilyen műsort, és Józsika egyből erkölcstelen libsi lesz, aki rágerjed a szomszéd Bélára, a barátnőjét meg azonmód dobja.

Öreg, ha a te nemi identitásod attól függ, propagálják e a homoszexualitást, vagy sem, rossz hírem van: másik csapatban játszol, mint gondolod.

Meg hát ugye 100-200-1000 éve, mikor nem propagálták a homoszexualitást, nem is voltak buzik. Egy sem.

Ja, de, mégis.

csak egy néző 2015.07.14. 14:12:59

@Pop40:
"A turbómagyar faszfejek az egyetlen olyan csoport, aki jobban készül a pride-ra, mint maguk a homokosok"

Szegény Budaházy is, hogy küzdött, hogy csatlakozni tudjon a menethez.

//index.indavideo.hu/video/Igy_vertek_vissza_Budahazy_ostromat

Pop40 2015.07.14. 14:31:38

@csak egy néző:
:-)))

Igen, mint a kisfiúk az oviban: mindig annak a kislánynak húzgálják a copfját, amelyik tetszik nekik.
Drága honfitársaink egy jelentős hányada meg is maradt ezen a szinten - így összehozva egy pár ezer embert érdeklő eseményből a nyár egyik legnagyobb performanszát.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.07.14. 19:49:35

@1234567890987654321:
Már elnézést, de nem hirdetünk semmi ilyesmit:
"nem csesztetni egymás kultúráját, vallását, faji nemi hovatartozását."
Nyugodtan buzizhatsz, zsidózhatsz, katolikusozhatsz, mert a szólásszabadságnak ez is része. Egy dolgot nem tehetsz: nem bánthatod. Ennyi. Az összes többi nem állami ügy.

Éhes ló 2015.07.14. 19:56:19

@zaccc: ha nem tetsz, el lehet húzni haza izraelbe, vagy oda ahonnan a kilincsorrú dédapádék idemenükeltek, Galíciába.
Ez itt a magyarok országa, nem kisizrael.

zaccc 2015.07.15. 00:18:38

@Éhes ló: Miért én menjek, remekül megélek a magadfajta, gyökér magyar parasztgyerekekből!! :) Amúgy miért van zsidófóbiád te szerencsétlen? Nyilván megbuktál már a szakiskolában is, amilyen hülye vagy. A nyilván nagymagyar matricás, minimum 12 éves Suzukid és az öntudatod minden vagyonod. Tudod, te nyomoronc: a zsidóság nélkül a szaros kultúrád nem állna másból, csak a Úgyhogy inkább legyél hálás, hogy még elviseljük a mekegésedet! bő gatyából, meg a pálinkából.

Omelette du fromage 2015.07.15. 02:10:22

@zaccc: Csomagold szépen össze a kultúrádat, ami nem áll másból, mint egy seggtörlésre használt szaros tekercsből meg egy izzadt, büdös kaftánból és húzz innen anyádba! Az őseid, akik még mosakodni is restek voltak, csak rokonságon belül fedezték egymást, hogy a pénzük megmaradjon, ezért vagy te egy genetikai hulladék, te beltenyésztett, tömpeorrú, orrfacsaró szarcsimbók. Egyedül a szagotok miatt fel kellene lógatni titeket!

Éhes ló 2015.07.16. 17:12:58

@zaccc: elhibáztad mesüge. Sajtos omlett leírta neked, amit a rabbid elfelejtett elmesélni.

Tsz 2016.08.21. 13:37:39

Mi lenne ha tudományosan bebizonyítanák hogy a melegházasságnak nincs értelme, és nem hasznos a társadalomra nézve? Fogadjunk hogy az kiverné nálatok a biztosítékot...
süti beállítások módosítása