B1 blogcsalád



Idejött az az amerikai nagykövet, és rögtön be is szólt Szijjártónak

2018. július 04. - nickgrabowszki

Cornstein a demokrácia és a szabadságjogok tényleges, nemcsak verbális tiszteletét szabta a kiegyensúlyozott magyar-amerikai kapcsolatok feltételéül. cornsteinszijjarto.jpg

Július 4-e, az amerikai függetlenség napja alkalmából tartott kerti partit az amerikai nagykövetség, ahol David B. Cornstein, az USA új budapesti nagykövete beszélt. A rövid ünnepi szónoklatot nehéz másként értékelni, mint

figyelmeztetésként.

  • Cornstein a bevándorlók pozitív szerepét említette, hogy ugyanis hogy július 4-e az amerikai bevándorlóknak is ünnep, az elsőéves és a negyedik generációs bevándorlónak egyaránt.
  • Továbbá kiemelte, hogy számára a szólás-, vallás- és sajtószabadság, valamint a demokrácia olyan alapvető értékek, amelyet nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is ki kell fejezni, és harcolni kell értük.

Ugyanakkor egyetlen szót sem ejtett a keresztény Európa védelméről, nem dicsérte meg az Orbán-rezsimet, hogy meghallja a választók szavát, vagy hogy milyen remek a gazdaság állapota, de még azért sem, hogy a magyar kormány teljesíteni igyekszik a NATO-vállalásokat.

Az is jelzésértékű volt, amit mondott, és az is, amit nem mondott.

A Szabadság téri  partira meghívott Szijjártó, ott helyben válaszolt is Cornsteinnek, bár mind a ketten úgy tettek, mintha a jelenlévő közönségnek beszélnének, valójában egymásnak üzentek.

  • Szijjártó emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány megígérte a katonai költségvetés növelését, amit Trump elvár a NATO-tagországoktól.
  • Orbán szóvivője szerint az Egyesült Államokban és Magyarországban közös például, ahogy a bevándorlást kezelik, meg ahogy a nemzetközi sajtó bánik a pillanatnyi kormányzattal.
  • Azt is hangoztatta, hogy a magyar kormány nem fog beállni azoknak az európaiaknak a kórusába, akik most már lassan hobbiszerűen bírálják az Egyesült Államokat. Magyarország továbbra is "kiegyensúlyozottan, mindenfajta kritikát és kommentálást mellőzve fog hozzáállni" az amerikai kül- és belpolitikai döntésekhez.

Ami egyfelől azért jelez némi mértéktévesztést, ti. hogy érdemként adja el, amire úgyse lenne képes (beleszólni az amerikaik dolgába). Másfelől viszont ezzel burkoltan arra utal, hogy mert ők nem szólnak bele az USA ügyeibe,

cserébe Washington se szóljon bele az ő dolgaikba.

Ami azonban láthatólag nem egyezett meg az amerikai nagykövet szavaival. Cornstein a demokrácia és a szabadságjogok tényleges, nemcsak verbális tiszteletét szabta a kiegyensúlyozott magyar-amerikai kapcsolatok feltételéül.

Ha lehet a virágnyelvű üzenetek sorai között olvasni, akkor jelenleg úgy látszik, egyáltalán nem áll be az Orbán által várt változás a Washingtonnal való viszonyban. A Cornstein-Szijjártó pengeváltás egyértelművé tette, az amerikai diplomácia irányvonala nem változik: ők igenis bele kívánnak szólni a magyar belügyekbe, legalábbis ami a demokráciát és az alapvető szabadságok biztosítását illeti.

És hogy viharos összeborulásra nem kell számítani, azt talán az is mutatja, hogy se a nagykövet, se a külügyminiszter még csak nem is célzott arra, hogy a kétoldalú kapcsolatok újjászületését (amiben Szijjártó szavai szerint még mindig bízik) esetleg majd egy Orbánnak szóló meghívóval ünnepelhetik meg.

Úgy látszik, még Kim Dzsong-Un is hamarabb fog járni a Fehér Házban, mint szegény magyar miniszterelnök.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7314092077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LebensraumamOsten 2018.07.04. 14:58:51

@Tenkes Kapitánya: Te névbitorló féreg. Eörsi úgy szájba vágott volna téged, ha megtudja, hogy ellopod ezt a nevet, még fogad se maradna. Milyen jogon mersz te magyarnak tűnni te szarházi félig cigány, félig cionista uszító féreg?
Még a magyar helyesírás alapjaival sem vagy tisztában te importált hazaáruló gané!
Kazinczy leköpne téged, ha látná milyen mocskos alja idegen szolgák papolnak manapság az ő magyarságáról.

vanRob 2018.07.04. 15:00:07

@ételizésítő: Nem gondolnám, hogy attól, hogy nem jártam az USA-ban, attól még senki volnék. Nem ez és nem te határozod meg. Attól, hogy esetleg te voltál, attól pedig nem vagy valaki.

chrisred 2018.07.04. 15:02:59

@vanRob: Ja, Amerikában azt tartják rendőrállamnak, ahol csak a rendőrnél lehet fegyver.

szepipiktor 2018.07.04. 15:08:24

Azért ezek az írások mennyire igazolják, hogy ma mennyi régi bolsi, bvesúgóalapú ploretár troll létezik még hazánkban...
Rendőrállam... Mondják azok, akik tapsolnak a putyini, erdogáni modellnek, hiszen nem kell bíróság és börtön ahhoz, hogy a komplett ellenzék, a máskéntgondolkodók eltünjenek...
.
Talán a nagy komcsiimádók és usagyűlölők húzzanak le mondjuk hat évet Szibériában, biztos megmarad kommunistaimádatuk.
.
Ami viszont borzalmas hogy ennyien nem is tudják, miről szól ez az írás.
Ez a rendezvény az USA állami ünnepének megünneplése, az amerikaiak szervezték és a vendégeket meghívták. Itt a frankenstein-fejű teremfocistánk ne szarjon a kert közepére és ne kezdjen aktuálpolitizálni, ne kezdjen hazudozni és főleg ne akarjon kioktatni apajakorabeli, számos értékkel bíró nagykövetet.
A kis teremfocitának - ha ezeknek lenne minimális kultúrájuk - egy dolga lenne! POFÁJÁT BEFOGNI megemelni a pohara és köszönteni a meghívót.
És hogy ők nem amerikaellenesek... Fullba azok! Hogy ugyanazt teszik a migránsokkal? Egy nagy fszt! Ott vannak illegális határsértők. Itt? A döglőtt lószar sem akar Magyaroszrágra jönni.
Na de mindegy, minden arra utal, hogy megyünk vissza szovjet csatlósállamnak...
Csak legyen időnk elmenekülni innen, mielőtt a csúti lezáratja a határokat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.04. 15:10:05

@ételizésítő: "Ott ha nem teszed, amit a rendőr mond, simán lelőhet. Ha van okra rá, ha nincs. "

Mármint miért nincs oka rá? Most mondtad, hogy az az oka, hogy nem teszed azt, amit mond.

Ott minden idiótának lehet fegyvere, résen kell lenni a rendőrnek, ha nem akar rövid életű lenni.

A normális embereket nem a rendőrök lövöldözik le, hanem a többi idióta.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.04. 15:11:13

@szepipiktor: Azért ezek az kommentek mennyire igazolják, hogy ma mennyi régi bolsi, bvesúgóalapú fideszes troll létezik még hazánkban...

alfacharlybravo 2018.07.04. 15:13:19

@LebensraumamOsten: Most is jobban élhetsz ott van a nagy zsidó állam meg a kicsi, miért nem húzol el oda? Minek élősködsz itt, parazita?

alfacharlybravo 2018.07.04. 15:15:33

@vanRob: Seggekt használunk fedezéknek, tiéd milyen túl aszott már?

szepipiktor 2018.07.04. 15:15:43

@ételizésítő: Miért hazudsz?
A törvények teszik ezt lehetővé! Mindenhol az van, csak nálunk azért is megbilincselnek, meghurcolnak, ha nem teszed azt, amit a tahó talpasrendőrünk mondt. Itt nem kell lelőni, elég lebilincselni és agyonverni.
Ayok a lelővések döntően a nem engedelmeskedés és a szándékos provokációk miatt történtek.
Te egy narkós kisköcsög jogaid védet és nem a rendőrét, akinem talán az lenne a dolga, hogy a kis narkós kisköcsögöt megfékezze.
De neked a búnöző joga fontosabbak.
Talán azért van ez így, mert a korábbi demokratikus ügyintézés során sok ártatlan rendőrt öltek meg egyszerű igazoltatások során is.
Én is szedretném, hogy ha a büdös szemét bejön az otthonomba, egyszerűen lelőhessem! Mert én nem megyek hozzá, hozzám is csak az jöjjön, akit behívok. Igen sokmindenben jobb a "rendőrállam", de ez a mi kis bolsevik lényeinknek nem.
Ne szegj törvény! Nem fognak bántani!
És ott élhetsz ahol akarsz, nem kellenek papírok tucatjai, nem kell a komcsi bürokráciát elviselned.
És nem kell azzal foglalkoznod, hogy a kis mocskos bűnözőnek csorbulnak-e genderalapú jogai, ha megvéded magad.
Előbb ide jussunk el. Aztán majd vitázhatunk a többiről.
De a diktatúra hívei ugye nem ezt akarják...

Grand Prix 1800 2018.07.04. 15:20:35

@LebensraumamOsten:

Orbán Izrael érdekében mindent megtesz, Oroszország ellenében viszont rendre megszavazza a szankciókat Brüsszelben. Tehát Orbán közvetlen felettese nem Putyin, hanem Netanyahu.

vanRob 2018.07.04. 15:22:44

@Grand Prix 1800: Netanyahu főnöke pedig tudjuk, hogy az USA mindenkori elnöke. Szóval nem is értem szijjártó minek prüszköl. Neki nem szóltak...? :)

tnkhnkmnk 2018.07.04. 15:26:32

Annyira szar szöveg ez a demokráciáról meg minden, mikor az USA kül és belpolitikája, a szövetségi államok belpolitikája is enyhén emberellenes. Persze tudom, az USA azt hívja demokráciának, amit mi vadkapitalizmusnak, ha az új USA nagykövet minden "demokrácia" szavát "emberellenes kapitalistára" cseréljük, akkor meg is értjük hogy miről van szó. Trumpnak nincs egyszerűen saját apparátusa, innen onnan vesz embereket, akiknél már az is előny ha nem a Bilderberg csoportnak dolgoznak titkon. Ezzel szemben viszont Oroszország egy olyan diktatúra, ahol meg végképp nem élnék, akkor már inkább az USA.
Én nem bízom az olyan országokban, akik már megszállva tartottak minket legalább egyszer a történelemben, vagy meg akartak szállni minket: Oroszország, Ausztria, Törökország, Románia etc..
Nem bízom az olyan országokban sem, akik háborús vesztesként, bűnösként szétszakították az országunkat: ,Franciaország, Románia.
Nem bízom az olyan országokban, akik két világháborút is elindítottak, akik felelősek a Soá tragédiájáért, ez Németország. Ők rettenetes identitásválságban vannak amúgy is, kölcsönöztek egy identitást az USA-tól.
Emellett a mai tarthatatlan kábítószerhelyzetért a rendszerváltáskori USA ideológiája, és Kína mai mérgező hozzáállása a felelős. A rendszerváltás rettenetes privatizációjáért is az USA nagytőkései felelnek.
Nem bízom a sátánista magyar szocialistákban, és a rengeteg magyar fasisztában sem.

Te, szegény normál értékrendű, Istenben hívő Magyar, csak magadban bízhatsz. Még a keresztyén gyülekezeti tagok közt is a széthúzás megy. Nincs barátod, csak Te vagy és az Úr...
És ez így is van jól. Ez a világ ilyen tökéletlen. És ha az Úr veled van, nem kell már barát, tedd össze a kezed ha van egy saját szűk családod. Ennyi.
Nem kell itt senkihez sem dörgölőzni, mert nincs kihez.

Tom66 2018.07.04. 15:36:18

@tnkhnkmnk: Az arany középút lenne az ildomos. Nyilván sem az Orosz, Amerikai vagy akár a Brüsszeli túlzott befolyás nem kedvező számunkra. A fenti államok az évszázadok folyamán éppen elég borsot törtek az orrunk alá.

HaD 2018.07.04. 15:36:42

milyen "szép" arc éle van a két bibsinek:)

_B_ 2018.07.04. 15:48:55

@HaD: pfejj, annttisszemitta-rasssszissta-iilliberralisssta! börtönbe veled a tuggyukmitagadásért! :)

chrisred 2018.07.04. 15:50:38

@Tom66: Brüsszel borsot tört az orrunk alá? Az USA is legfeljebb akkor, amikor orosz gyarmat voltunk.

Alick 2018.07.04. 16:19:28

@AveCaesarVavan: Azért van már fejlődés, nem vacakolnak holmi veréssel, hanem a zsaruk szimplán lelövik azt a fekát, aki nem tetszik nekik. :)

Alick 2018.07.04. 16:26:57

"még Kim Dzsong-Un is hamarabb fog járni a Fehér Házban, mint szegény magyar miniszterelnök"

Ezen lehet segíteni, össze kell barkácsolni néhány működőképes ICBM-et és kisebb társait, elvégezni néhány kísérleti atomrobbantást, mindezt azzal a kommentárral, hogy senki se pofázzon bele az ügyeinkbe és Erdély, Kárpátalja jövőbeli státuszát nyitott kérdésként kezeljük. :)

HaD 2018.07.04. 16:27:32

@_B_: mafaszt tagadtam??? ..egy halovány célzást tettem arra, hogy ez a cornfeld lehet hogy zsidóci...a szij ártó az biztosan. Gondolom ezt a nevet a kornfeld ősök II. József alatt szerezték valamelyik jó kis örökösödési cécó alatt vívott csatában...vagy nem:)?! Tulajdonképen a nemzetközi maffia-vagy minek hívják most- találkozójáról is készülhetett volna a kép.

HaD 2018.07.04. 16:31:19

@Tom66: huuuu bmeg az amcsik meg a brüsszel milyen borsot tört az orrod alá az elmúlt századokban...az oroszok meg mindig csak hívásra jönnek:) ők a call boy-ok:)

HaD 2018.07.04. 16:34:47

@tnkhnkmnk: ... a cicámhoz se dörgölődzhetek??? Na ne máááá....és ő énhozzám???

Wildhunt 2018.07.04. 16:57:17

@vanRob: NSA ügy? facebook legújabb kis stiklijei megvoltak? vagy csak arról tudsz, ami neked ad igazat?

Homo fideszbirkusz 2018.07.04. 17:00:18

@alfacharlybravo:

jaj te tetves kádári őskomcsi maradvány, mikor lettél internacionalista MSZMP párttagból orbán seggnyaló antiszemita hungarista?
Elmegyógyász mit mondott, van még agysejt a fejecskédben vagy már mind Moszkvába ment?

Wildhunt 2018.07.04. 17:03:33

@Alick: Ezen felröhögtem. De igazad van.

Homo fideszbirkusz 2018.07.04. 17:05:43

@Grand Prix 1800: "Orbán Izrael érdekében mindent megtesz, Oroszország ellenében viszont rendre megszavazza a szankciókat Brüsszelben. Tehát Orbán közvetlen felettese nem Putyin, hanem Netanyahu."

A felcsúti Putyin bérenc csak és csak akkor szavaz Putyin ellen, amikor már rájárna egy szankció vagy kirúgás az EU-ból vagy a Néppártból.

Amúgy ez a jellemtelen faszi mindekinek kinyalta már a seggét aki a a diktatúrát építi és az EU-t meg a szabad nyugati világot bomlasztani akarjai. Igaz, ebben a bomlasztási harcban láthatóan a felcsúti hordóhasúnak bomlott meg az elméje.

alfacharlybravo 2018.07.04. 17:08:53

@Homo fideszbirkusz: Nagy tréfa csináló vagy, ismered a viccet az Ausviccet? Tudod a gyereknek megjön a télapó a zsidó gyerekeknek a gestapó.

Toportyán Zsóti 2018.07.04. 17:11:53

@n3spr3ss0: Ratyi vagy mint a föni gatya trollocska,erölködtök feleslegesen,pedig ahol nem sikerül a nemzeti álhirgyárnak mindenkit szarral etetni,ott meneköltök csak azemberek véleménye otvaros bukta mint Hodmezön.

sas70 2018.07.04. 17:12:10

Trumpli Orbán nagy barátja, csak éppen nem rá és nem is fog! Demajd Petike elintézi a nagytalálkozást és akkor örülhetnek kurvára.

Toportyán Zsóti 2018.07.04. 17:13:26

Világ csak röhög az ollan országon ahol 1 szijjárto kölögyminiszteriális magasba kerölhet.

NekemNemEzKell 2018.07.04. 17:21:20

@n3spr3ss0: Ezt a baromságot honnan veszed?

nemecsekerno_007 2018.07.04. 17:23:41

@vanRob: Az Uniós pénz nem alamizsna, nagyon szigorú feltételekkel, csak bizonyos célra adják. Ezen kívül a köztünk és az Eu közt létesült szerződés szabályozza amiben sok minden más is benne van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.04. 17:35:09

@nemecsekerno_007: "nagyon szigorú feltételekkel"

Kurva szigorú, ha a csúti geci a felét simán ellopja. :))

Pista Sagemono 2018.07.04. 17:41:59

@a windows egy szemét:
Hát az tényleg nagy élmény lenne.
Ez a magyar virtus, vagy színvonal.

Szegényember 2018.07.04. 18:06:29

@LebensraumamO@LebensraumamOsten: Na neked sem kell félni, hogy agyrákod lesz!

Jakab.gipsz 2018.07.04. 18:08:56

@LebensraumamOsten:

Csak fenyegetőzni, gyűlölködni és ócsárolni tudsz,

atomic power 1986DucaDuca 2018.07.04. 18:11:48

Paramilitaris rendőrallam kiepulesenek vagyunk tanui az USA-ban.

A következők jellemzik a folyamatot:

1. Miközben a fehér lakónegyedekben a rendőrség továbbra is a hagyományos értelemben véve végzi a dolgát, a kisebbségi és szegényebb negyedekben akkor is akcióba lépnek, ha erre az ég világon senki sem kérte őket.

- valós indok nélkül igazoltatnak és pakoltatnak ki embereket;
- bevisznek bárkit a legapróbb, vélt vagy valós kihágásért;
- ezután egy napig biztosan nem szabadul ki a rendőrőrsről
- ezutan megvádolják pár tucat, nevetségesen túlzó bűncselekménnyel, amit
az ügyészség végül ejteni fog, cserébe a jogtalanul letartóztatott lemond minden, kártérítéshez fűződő jogáról.

Ezután minden ugyanugy folytatódik!

Ennek eredménye pl.: Baltimore hatszázezer lakosa közül 2005-ben 108 ezret tartoztattak le. Az USA-ban többen vannak börtönben, mint a fejlett nyugati országokban összesen. Az amerikai bíróságok naponta szabnak ki halálos ítéleteket.

Ilyen körülmények között a rendőrség egyre inkább azt hiszi, hogy lényegében büntetlenséget élvez bármiféle túlkapás esetén

2. Kommandós egységek /SWAT/ bevetése mindennapi rendőri teendők ellátása, így a nem erőszakos jellegű szabálysértések esetén foganatosított intézkedések során is.
Naponta 120 ilyen típusú kommandós akció zajlik az állampolgárok megfékezésére és megfélemlítésére az alkotmányos garanciák figyelmen kívül hagyásával.
/ „kopogás nélküli házkutatások” (no-knock raid)/-azaz minden előzetes figyelmeztetés nélkül rátörik az ajtót a csaladokra ejjel, gyakran villanogranat alkalmazasaval.

3. Folyik a rendőri erők militarizációja

„a háború harcosától a bűn elleni harcosig” (from war fighter to crime fighter) szlogennel. Hatalmas mennyisegű katonai felszerelést adtak át a rendőrségnek.
Aknatámadás elleni védelemmel ellátott (MRAP) harcjárműveket, harctéri egyenruhákat, éjjellátó készülékeket, mesterlövészpuskákat, géppuskákat és Black Hawk katonai helikoptereket.

A rendőrségi műveletek militarizációja az alapjaiban diszfunkcionális társadalmak sajátossága.A társadalmi problémákat gyakorlatilag rendőrségi ügyként kezelik.

4. Az ország határ menti régióit tenylegesen katonai zónákká változtatták, ahol az alkotmányos jogokat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják.
A rendőrséget egyre inkább bevonják az NSA kémprogramjába, amely a lakosság mozgását, kommunikációját és személyes kapcsolatrendszerét vizslatja, többek között a Facebook segítségével.

Az amerikai establishment permanens hadiállapotot tart fenn külföldön. Az amerikai elnök a katonai-ipari komplekxum bábja.

A külföld kifosztása együtt jár az ország kifosztásával. Miközben az amerikai háztartások átlagjövedelme 2007 és 2012 között 8 százalékkal csökkent, az establishment vagyona 2009 óta megkétszereződött.

Mindezen tényezők a rendőrallam kiépitésenek iranyaba hatnak.

élveteg 2018.07.04. 18:25:01

"Cornstein a demokrácia és a szabadságjogok tényleges, nemcsak verbális tiszteletét szabta a kiegyensúlyozott magyar-amerikai kapcsolatok feltételéül. "

Mikor nem szart amerika a világon a szabadságjogokra meg a demokráciára ha érdekei úgy kivánták ?

hobb 2018.07.04. 18:31:32

@vanRob: Sajnos tévedsz. A Tekintetes Miniszterelnök Úr a focihoz SEM ért.

2018.07.04. 18:32:29

@Ariete 11: minden tetű diktátor takarodik , orbán is fog . Addig meg nyald a seggét te agyhalott barom.

Ménár Atya 2018.07.04. 18:34:46

Az is jelzésértékű volt amit nem mondott............hát ez bexarás.
Csúnyán nézett, vagy vakargatta a szakállát amikor nem mondott semmit? :)
Hát blogger úr, ez már megint csak a vágyálmok kivetítése, és a valósághoz semmi köze.
A követ mondandója a standard amerikai politikai szöveg, nem több, nem kevesebb.
Mo, jelenleg jelentéktelen amerikai szempontból, tehát nem sokat foglalkoznak velünk, vége a választásoknak, (itt megjegyzem, hogy az eu országokban is akkor vagyunk terítéken mint főgonosz,amikor ott választások jönnek).
Szóval idejön az új követ, és 5 perc múlva már azon rugózik az ellenzék, hogy na ez sem hívta ÁÁmerikába viktort :)
Mert a viktort nem szeretik stb.........
Hát uraim,ne is azért hívják,mint ferit, őt szerették, mert ha azt mondták neki, hogy ferikém odaxart a kutya a szőnyegre, nyald már fel, az felnyalta, csak hogy szerepelhessen.
Hát ilyen ripacs,megalkuvó böszmére nincs szükségünk.
Megyó jobb lett volna, de hát az meg már történelem.
Szóval tök mindegy, hogy megy,vagy nem megy, úgy látom ez csak a kárörvendőknek fontos, de ez legyen a legnagyobb örömük....2032-ben is, amikor megkoronázzuk az öreg Viktort :D:D:D

kerszi 2018.07.04. 19:01:44

@nemecsekerno_007:

Ismered a mondást: járni jár, de nem jut.

Mi van ,ha a német meg a francia azt mondja, hogy elfogyott a lé.
Akkor mi jár?

Tamás Csacsicska 2018.07.04. 19:05:59

@$pi$: A bebörtönzöttek nem politikai, hanem köztörvényes bűnözők. Ennek nincs sok köze a demokráciához: tolvajokról, gyilkosokról, stb. beszélünk.

ember100 2018.07.04. 19:11:36

@rnz:
Helló !

Talán azért mert nincs igaza a nagykövetnek ? :)
Védhetné azt a pedofilt aki másodszor molesztált gyereket AKKOR sem lenne igaza !

rnz 2018.07.04. 19:31:37

@ember100: Legalább valami halvány próbálkozásod lenne arra, hogy a demagóg mantra helyett valami észérvet is felhozz. Persze nem csodálkozom, mert nehéz is lenne találni.

John Szigethy 2018.07.04. 19:36:12

@B55: Szerintem ti nyaljátok már 8 éve.

alfacharlybravo 2018.07.04. 20:16:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Pont azt amint te te kártevő patkány. Sértődős is vagy te szar darab?

nemecsekerno_007 2018.07.04. 20:27:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ja igen a patás ellopja. Nyílván ott vannak az 1000 milliárdok az Erstés számláján :)

Denise Hogyisdugják 2018.07.04. 20:29:17

ez itten a pornó kérem...!
a baloldal idestova kilenc éve bő nyállal... eközben a fiatal (?) demokraták (?) szövetségében és a kereszténydemokrata (?) nép- (?) pártban "népszopássá" vált a nyelv (nem ékes anyanyelvünkre gondoltam) buzgó és szapora használata :-)
másik blogon éppen ma olvastam több hozzászólásban is a "qrvaország" kifejezést, most már meg is értem :-)

nemecsekerno_007 2018.07.04. 20:30:56

@kerszi: Az majd akkor lesz gond. Ugyanakkor amikor a patás megbukik :)

Tenkes Kapitánya 2018.07.04. 21:40:26

Egy normális világban ilyen kárörvendő, mocskos, aljas, geci cikkek nem jelennének meg. Itt kezdődik.

Tenkes Kapitánya 2018.07.04. 21:46:01

@vanRob: Ha a te családod rabolt, gyilkolt, az a te problémád. Az enyém évszázadok óta bizonyíthatóan szolgálja a hazát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.07.04. 22:15:16

@Tenkes Kapitánya: Egy normális világban ilyen kárörvendő, mocskos, aljas, gecik nem jelennének meg. Mint te. Itt kezdődik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.07.04. 22:16:54

@alfacharlybravo: Mi baj kis náci? Nem szidoloztad ma a vaskereszt gyűjteményed?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.07.04. 22:18:33

@Tenkes Kapitánya: Jaj, bocs, nem tudtam hogy bolond vagy. Akkor nem fordítottam volna rád időt.

Tenkes Kapitánya 2018.07.04. 22:50:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem tudod te, mit jelent jobbágynak és nemesnek lenni. Átnézek rajtad, pondró.

morph on deer 2018.07.05. 00:32:51

@Tenkes Kapitánya:
“bizonyíthatóan szolgálja a hazát”

Mármint kinek a hazáját, és hol?

morph on deer 2018.07.05. 00:44:57

Lehet, hogy viktorunknak legközelebb Helsinkiben kéne úgy sündörögnie Trump körül, mint legutóbbi ‘véletlen’ találkozásuk alkalmával tette.

Esetleg megkérdezhetné tőle a pontos időt, vagy valami hasonlót, hátha egyszer már észreveszi imádott ideálja!
Ki tudja?

Esetleg ha virágot küldene neki? Lehet, hogy megenyhülne és fogadná pár percre?
Reménykedjünk, hátha összejön..!

alfacharlybravo 2018.07.05. 03:11:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Idióta gazember is megszólalt, szoktam nosztalgiázni " Juden und Kommunisten nach links, Erschießung Kommando zusammen stellen."

Weltner János 2018.07.05. 06:41:20

@Grand Prix 1800: például ha nem érezné senki a szükségét annak, hogy álnéven írjon.

Scott Tenorman Must Die 2018.07.05. 06:42:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem akarlak bántani, mert szánni való vagy, ezért tisztességes hangnemben jegyzem meg, h a vaskeresztnek semmi köze a nácizmushoz, a 19.sz. elején alapították.

alfacharlybravo 2018.07.05. 06:50:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Amikor az ultra globalista liberális csahosok elkeserítenek megnézem kedvenc filmemet a" Mein Führer" -t Hitler előkészületeiről az utolsó nyilvános beszédének. Azok a snájdig Hugo Boss által tervezett egyenruhák, könnybe lábad a szemem az eredeti német nyelv, apám ilyenkor reménykedek, hogy megtörténik a csoda mint az Er ist wieder da ban, Hitler feltámad.
www.youtube.com/watch?v=dOrHmivPEhk

chrisred 2018.07.05. 07:59:00

@Scott Tenorman Must Die: A világ szemében a porosz militarizmus és a nemzetiszocializmus egybemosódott.

Mr. Waszabi 2018.07.05. 08:33:01

Ugyan már, röhejes, ahogy ezek el próbálják játszani itthon a nagyfiút, miközben senki le sem szarja őket nemzetközileg. Francia nagykövetet megvették? Másnap ki is rúgta Macron.
Végül is sikerült befolyásolniuk az amerikai külpolitikát: évtized óta bemutatnak Orbánnak, ezt érte el.

virtualiska 2018.07.05. 08:43:09

@alfacharlybravo: Sajnos a "ballibsi" demokraták anno engem nem lőttek szemen. De miért is? Mert nem randalíroztam Budapest utcáin, rendőrautót gyújtogatva, MTV székházat molotov koktéllal dobálva. Az akkori szolgálatban lévő rendőrök gumilövedékkel védték a demokráciát! Most ugyanezt tennék, csak nem a demokráciát, hanem mást védenének, és félek tőle, hogy nem gumilövedékkel, ha egy hasonló helyzet alakulna ki...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.07.05. 08:50:31

@vanRob: Szerencsére nincs gyakran szemkilövés, Kurcsányék előtt 56-ban volt utoljára, és remélem újabb 50 évig semmiféle Kurcsány-féle nem fog hatalomra kerülni...

@Homo fideszbirkusz: Lehet hogy sz@r dolog fideszbirkusznak lenni, nemtudom, engem nem érint a dolog, de talán sokkal sz@rabb dolog újabb 4 évre Sorosbérencnek lenni, és autszájderként nézni, hogyan politizálnak a fideszbirkuszok, nyelni a keserűséget újabb 4 évig, hogy megint a péló bütykös végére került a bojtos helyett :-)

@alfacharlybravo: Snájdig Hugo Boss öltönyöd neked is lehet, ez csak péz kérdése, a többiben ne reménykedj, hiába hívják a Sorosbérencek Orbáncot Mini Dúcsénak, vagy Törpe Fűrernek.

@csentecsa: Hát igen, a Franszia liberális szólásszabadság, még jó, hogy náluk nincs cenzúra :-)

@B55: Tudod, Öregem, itt az a baj, hogy Orbánc csak akkor fog takarodni, ha a választáson megverik a fityiszt. DE azt is tudnod kell, hogy ez mindaddig szinte teljesen lehetetlen, amíg a 2006-os férgek benne vannak a politikában. Amíg a Maszop és a Kurcsányita DK nem kerül a történelem szemétdombjára, addig a Csuti Napóleon vígan harácsolhat, szinte képtelenség leamortizálni a szavazó bázisát.

chrisred 2018.07.05. 08:57:40

@Magánvéleményem: Mi köze ennek a szólásszabadsághoz? Egy állami tisztviselőről van szó, aki szembefordult a kormány által képviselt hivatalos állásponttal. Szerinted a magyar kormány nem rendelne vissza azonnal egy nagykövetet, aki nyilvánosan Sorospárti nézeteket hangoztatna?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.07.05. 09:01:36

@virtualiska: Ne mosd össze a szemkilövést a TV-székház gyújtogatással! A két esemény nem egy időben történt, a TV székház ostroma korábban volt, és azért van a Csutinak megint 2/3-a mert Kurcsányéknak kellett a "casus belli", hogy szétverhessék a fityisz okt. 23-i naggyűlését.

Tudod, volt egy egész rendesen felszerelt rendőralakulat egy uccával arrébb a székháztól, és csak füttyenteni kellett volna, hogy verjék sz@rrá és rabosítsák a székháznál randalírozó köcsögöket. Ha ez megtörtént volna, akkor okt. 23-án nem lett volna rendőrattak, mert nem lett volna senki aki ott randalírozzon, tankot elkössön stb, és nem lenne a Csuti Suttyónak immáron harmadszor többsége vagy 2/3-a.

trtr 2018.07.05. 09:02:47

@atomic power 1986DucaDuca: Evolúció, még nem hívja nyíltan birodalomnak magát az usa, de annak is eljön az ideje.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.07.05. 09:10:53

@chrisred: Azért ne keverd össze a szezont a fazonnal! A nagykövet egy belső táviratot küldött a Francia Külügyminisztériumnak, nem a nyilvánosságnak szánta az üzenetet, csak valaki megszellőztette a dolgot a sajtóban.
Ettől függetlenül tök égő, hogy rinyálnak a szabadságjogokról, közben úgy kormányosnak mint a diktátorok...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.07.05. 09:11:25

@Magánvéleményem: "DE azt is tudnod kell, hogy ez mindaddig szinte teljesen lehetetlen, amíg a 2006-os férgek benne vannak a politikában. Amíg a Maszop és a Kurcsányita DK nem kerül a történelem szemétdombjára, addig a Csuti Napóleon vígan harácsolhat, szinte képtelenség leamortizálni a szavazó bázisát."

Ez így van. Ezek a megélhetési mocskok miatt nincs rendes ellenzék, meg a kilóra megvett LMP miatt.

chrisred 2018.07.05. 09:12:37

@Magánvéleményem: Jottányit sem számít. Ugyanúgy a ballibek vitték volna el a balhét a gazdasági válság miatt. Akkor nem lett volna kétharmad, ha az őszödi beszéd után Gyurcsány lemond , időközi választást tartanak és a Fidesz kormány szalad bele 2008-ba. Csak ugye a ballib elit nem akarta veszni hagyni az éppen aktuálissá váló uniós ingyenpénzeket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.07.05. 09:14:39

@alfacharlybravo: Jaj, de kis szomorú vagy. Szójl VáradiJánosnak, az odabújik hozzád!

felső határ nincs 2018.07.05. 09:16:30

nyilvanvaloa bekulesi szandekkal kuldtek az urget a zamcsik

de ha netan nem, minket az se erdekel

chrisred 2018.07.05. 09:16:44

@Magánvéleményem: Akkor te se keverd össze. :) A diktátorokkal nem az a baj, hogy a saját adminisztrációs rendszerükkel önhatalmúlag bánnak, mert a világon mindenhol ez van. Sehol nincs népszavazás a nagykövetek kinevezésérőlvagy visszahívásáról.

felső határ nincs 2018.07.05. 09:20:39

@chrisred: nem nyilvanosnak szanta a velemenyt, persze kirugtak kit erdekel Mikronnak sincs sok hatra

ember100 2018.07.05. 09:32:51

@rnz:
Helló !

Mert ugye a te érveid észérvek ? :)
Vicces vagy !

alfacharlybravo 2018.07.05. 09:48:54

@virtualiska: Rohadék Fidesz elvártam volna tőlük a szemed kilövését, mint a Tórában szemet szemért fogat fogért.

alfacharlybravo 2018.07.05. 09:49:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szólj Sorosnak, hogy szeretnék hozzábújni, hiányzik a répája.

alfacharlybravo 2018.07.05. 09:51:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szeretnél hozzábújni, bocs félregépeltem, világért sem szeretném elvenni tőled

Scott Tenorman Must Die 2018.07.05. 13:08:52

@chrisred: ugyan. vehemensen tiltakoznál, ha bűnőző négerekről, terrorista muszlimokról írtam volna

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: mivan hülyeúr? milyen nosztalgiához?

chrisred 2018.07.05. 13:24:17

@Scott Tenorman Must Die: Felőlem írjál. De akármibe lefogadom, hogy a terrorista muszlimok közül nem Kadhafiról vagy Aszadról szeretnél írni. (Csak hogy én is szalmabábozzak egyet.)

rnz 2018.07.05. 13:33:47

@ember100: Majd nézz utána, hogy mi a különbség a kérdés és a kijelentés között, valamint hogy melyik az, amelyiket érvekkel szokás alátámasztani. Én kérdeztem, te kijelentettél. Talán sikerül összerakni, bár sok reményt ismét nem fűzok hozzá.

Scott Tenorman Must Die 2018.07.05. 15:17:46

@chrisred: dehogy szalmabáb. az ősrégi libsi kettősmércére hívtam fel a figyelmed

chrisred 2018.07.05. 15:21:04

@Scott Tenorman Must Die: Ismerem, ezért hívtam fel a figyelmedet arra, hogy eltekinthetsz az alkalmazásától.

ember100 2018.07.06. 23:55:09

@rnz:
Helló !

"@ember100: Legalább valami halvány próbálkozásod lenne arra, hogy a demagóg mantra helyett valami észérvet is felhozz. Persze nem csodálkozom, mert nehéz is lenne találni. "
És EBBEN hol a kérdés ? :)
Amúgy nem értem miért kell védeni a védhetetlent ?

rnz 2018.07.07. 07:44:49

Tényleg odáig nem sikerült eljutnod, hogy megtaláld az első hozzászólásomat, amire te válaszoltál? Kemény.
süti beállítások módosítása