- Weber ismét a kvótá elfogadására szólította fel a visegrádiakat;
- Egy német napilap aktuális kérdése: Nem kellene az Európai Néppártnak megszabadulnia a Fidesztől?
- A Billy Elliot csak ürügy, valójában a politika megpróbálja rohammal elfoglalni a kultúra és a sajtó utolsó független bástyáit is.
Az újság azt kérdezi, hogy Merkel ugyan a jövő csütörtökön bonyolult helyzetben találkozik Orbán Viktorral, de nem kellene inkább kidobni a Fideszt az Európai Néppártból? Berlinben azt közölték, hogy a megbeszélést már régóta tervezik, ám a tárgyalásnak különös hangsúlyt ad, hogy éppen akkor kerítenek rá sort, amikor tombolnak az ellentétek az uniópártok között, Magyarország megszigorítja a menedéktörvényt és zajlik az EU-ban a menekültvita. A kétoldalú kapcsolatok feszültek, amióta Orbán csak hatalomra került. Az CDU-CSU megosztott a magyar politikushoz, a földrész neveletlen gyermekéhez fűződő viszonyt illetően. Merkel gyakran bírálta a politikust, Seehofer viszont gyakran és szívesen ült le vele.
Ellenzéki vezetők élesen bírálják, hogy a kancellár fogadja magyar kollégáját. Az európai ügyekkel foglalkozó külügyi államminiszter, Roth elítélte a „Stop, Sorost”, mondván, hogy az eleven civil szféra a demokratikus társadalom szerves része és az európai értékközösség pillére. Egyidejűleg a menedékpolitika miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik az Orbán-kormányra. Nyíltan senki sem követeli az uniópártok részéről, hogy az EPP szabaduljon meg a Fidesztől, ám bizalmas csatornákon értésére adták, hogy ha nem enged, akkor következményekkel kell számolnia. Azonban Orbán gy gondolja, hogy igaza van, és ebben kezére játszik a politikai helyzet. A Magyar Idők úgy értékelte, hogy új szelek fújnak a kontinensen és jócskán megrendültek a tömeges bevándorlás hívei. Ennek szól a berlini meghívás is.
A luxemburgi külügyminiszter azt mondta, hogy a migrációról tartott vasárnapi egyeztetés megmutatta: a többség nem akar bezárkózni, elutasítja az orbanizálódást. Asselborn örömmel nyugtázta, hogy a legtöbb tagállam őrzi a szervezet alapértékeit és elutasítja az olyan nemzeti külön utat, amit a magyar kormányfő követ. Brüsszel után Merkel is arról beszélt, hogy bár nem értek el semmiféle konkrét megállapodást, nagy sok jó akaratot tapasztalt, de azért mutatkoznak eltérések is az álláspontok között. Weber, az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője kedvezőnek tartja, hogy előbbre léptek a külső határok védelme ügyében. Egyúttal felszólította a Visegrádi Csoportot, amely nem volt jelent a tanácskozáson, hogy az ne vesse el a közös menedékpolitikát.
Merkel próbálja megúszni, hogy egyre nagyobb a lázadás ellene, a kancellár nehéz hazai helyzete, valamint a migráció beárnyékolja a holnap kezdődő kétnapos EU-csúcsot is. Pedig az ilyen tanácskozásokat 13 éven át ő uralta, ám most igencsak gyengék a pozíciói. Az európai porondon ádáz populisták korlátozzák a mozgásterét, de azt reméli, hogy a szövetségesek közreműködésével talál menekülő utat. Az egyik tagállam kormányfőjének tanácsadója szerint sok részvevő kivont késsel ül majd a tárgyaló asztalhoz és nem ismer majd könyörületet. Ám ha az unió elveszti Merkelt, az nagyon nagy baj lesz a szervezet számára. Az azonban nem sok jót ígér, hogy az olasz kormányban helyet kaptak a szélsőjobbosok. Salvini bevándorlás-ellenes nézeteit hangoztatja az osztrák kormányfő, továbbá Orbán Viktor is. Őket leginkább az hozza össze, hogy harcolnak a kancellár ellen – mondja Gerald Knaus, az Európai Stabilitási Kezdeményezés nevű elemző intézet vezetője.
Stubb volt finn miniszterelnök arra figyelmeztet, hogy nem szabad lebecsülni a német politikus túlélő képességét, hiszen igencsak nehéz helyzetekből is képes kivágni magát. Hogy rendezni tudja vitáját saját belügyminiszterével, Seehoferrel, ahhoz elsősorban az olaszokkal kell megállapodnia. Akkor visszaküldhetné nekik azokat a migránsokat, akik már Itáliában menedékért folyamodtak. Csakhogy Rómának elege van a dublini rendszerből. Egy elemző megjegyzi, hogy várhatóan több ország is bekeményít majd, ha azt érzékeli, hogy közeleg Merkel politikai pályafutásának vége. Mások viszont mindent megtesznek, hogy ne bukjon meg a kancellár, mert csak azért is, mert elképzelhető, hogy legközelebb ők szorulnak rá a többiek támogatására.
FAZ
Az Európa-miniszterek előkészítő értekezlete után az látszik a megállapodás egyik legnagyobb akadályának a holnapi uniós csúcstalálkozón, hogy a V4-ek továbbra is elutasítják a menedékkérők átvételét. Pedig még az olasz kormány is megegyezéskészséget mutat. Németország bízik abban, hogy előbbre tudnak lépni Brüsszelben, mert a Bizottság lehetségesnek tartja, hogy az eddigi több hét helyett 24 órán belül megvizsgálják a határokon a kérelmeket. Ehhez két-, illetve háromoldalú szerződéseket kellene kötni, ezt a megoldást Róma is támogatná. Tusk, az Európai Tanács elnöke azonban emellett azt igyekszik elérni, hogy Észak-Afrikában létesítsenek befogadó állomásokat mindazoknak, akiket a Földközi-tenger déli részén mentenek ki. Ezekben a központokban az UNHCR segítségével állapítanák meg, hogy ki az igazi menekült és ki akar csupán gazdasági megfontolásokból bevándorolni. Ugyanakkor a németek, az olaszok és görögök ragaszkodnak ahhoz, hogy a többi tagállam fogadja be a nemrégiben érkezett migránsok arányos részét.
A politikai középen felmorzsolódnak a jobboldali pártok, a hang pedig egyre nyersebb lesz. Így látja a helyzetet az újság korábbi főszerkesztője és kiadója. Thomas Schmid rámutat, hogy Európában új szövetségek alakulnak ki, ezek vezéralakjai, mint az osztrák kancellár, a bajor kormányfő és az olasz belügyminiszter hangosan hívják fel magukra a figyelmet. Közös bennük, hogy a középtől erősen jobbra állnak, a konszenzus nem a legnagyobb erősségük. Ők adják meg a hangot, a hatalmi politikát képviselik. A multilateralizmust a gyengék kifogásának tekintik. Kapóra jön neki az EU válsága és a megoldatlan menekültkérdés. Nagy megértést tanúsítanak szomszédjaik, a visegrádi államok iránt, amelyek nem hajlandók egyetlen migránst sem befogadni. Kurz egyáltalán nem osztja a Nyugat döbbenetét a V4-ek hozzáállása ügyében. Ausztriát akarja a nemzetek Európájának középpontjába állítani.
A három vezető részéről egyre nagyobb a hajlandóság, hogy idegengyűlölőkkel, üvöltözőkkel álljanak össze. Salvini azonban csak azt folytatja, amit eddig csinált: megoszt, ócsárol. Ha sokáig megtűrik az európai politikában, az azt fogja jelenteni, hogy lényegesen eltolódott a koordinátarendszer. Nyilvánvaló, hogy egyre erősebb az igény az eddigi, mérsékelt politika feladására, ehhez a menekültkérdés azonban csupán az alkalmat és nem az alapot szolgáltatja. A CDU-n belül az ellenérzések arra vezethetőek vissza, hogy Merkel az egység, a középút nevében nem fogad el ellenvéleményeket a pártban és ez egyre nagyobb dühöt váltott ki a felszín alatt. Ebből táplálkozott az AfD, az uniópártok soraiban pedig mind többen lennének sarkosabbak, egoistábbak, a nemzeti érdekeket tekintve.
Engedni látszanak az Európát összetartó kötelékek. Ennek „okát” a menekültek szolgáltatják, akik paradox módon most éppen nem rohanják el a földrészt. Ám az osztrák belügyminiszter mégis látványos gyakorlatot rendez a szlovén határon, mert ő úgy tudja, hogy valami mozgolódik a Balkánon. Rendőri és katonai egységek azt próbálják ki, mi van akkor, ha visszafordítják a menedékkérőket. Az idén ez a valóságban kevesebb, mint 20-szor fordult elő, de a szélsőséges Szabadságpárt nem adja fel: hátha fordul a kocka és megint jönnek olyanok, akikkel szemben teljes keménységgel lehet fellépni. Eljárása tökéletesen beleillik a trendbe, mert a közös ügyek ellenfelei ismét erőket vonultatnak fel a határokra, hatályon kívül helyezik az európai jog bizonyos rendelkezéseit, fütyülnek a szabályokra és a még megmaradt szolidaritásra.
Ehhez az első lépéseket a visegrádiak tették meg, akikre Ausztria oly szívesen rátukmálja magát. Követi a példát Olaszország, de várhatóan Németország is, ha Seehofer le tudja nyomni Merkelt. A német belügyminisztert nem érdekli a közösségi jog, mint ahogyan azt a magyar kormányt sem. Ő minden eljárás nélkül elutasítaná a menedékkérőket a határon. Ám ha Bajorország lezárja a határait, akkor ezt csinálja majd Bécs is, beleértve a Brenner-hágót, onnantól kezdve azonban gyorsan vége a barátságnak az FPÖ-vezér Strache és Salvini között. Olyan helyzet állt elő, hogy egyesek nem akarnak tovább látni az orruknál, ám az ő részérdekeik képesek felülírni a nagy európai tervet, noha ez az opció messze meghaladja a fantáziájukat.
A Harvardi Egyetem egyik neves politológusa azzal magyarázza a török elnök választási győzelmét, hogy hosszú távon a tekintélyelvű populisták igen hatékonyak tudnak lenni, ha arról van szó, hogy meg kell fosztani hitelétől bárkit, aki nem ért egyet velük. Ennek érdekében lejáratják az ellenzéket, hazugságokat terjesztenek a kritikus újságírókról. Yascha Mounk hozzáteszi, hogy az ilyen erők még akkor is hatalmon tudnak maradni, ha a lakosság fele elutasítja őket, mert mozgósítják buzgó támogatóikat. A szakember azt is tanulságosnak nevezte, hogy az értelmiség folyamatosan lebecsüli a veszélyt, amit az ilyesfajta vezetők jelentenek a demokratikus intézmények túlélése szempontjából.
A lap hozzáteszi, hogy a feltételek messze nem voltak egyenlők a két oldal számára. Az elnök uralta a simulékony sajtót, miközben a rendkívüli állapot lehetővé tette, hogy elnyomják az ellenzéket. Emberi jogi szervezetek arra figyelmeztettek, hogy a választást a félelem légköre vette körül. A hatalommal szembeni erők jelentős egységet tanúsítottak, mégsem voltak képesek, hogy enyhítsenek Erdogan szorításán. A külföldi elemzők rámutatnak ugyanakkor, hogy az államfő elsősorban a megosztó nacionalizmusnak köszönheti a sikert. Mesterien aknázza ki az emberek által érzett irigységet és megaláztatást. A kritikusok, akik már a török demokrácia lassú halálától tartanak, újabb megpróbáltatásokra készülhetnek. És ez figyelmeztetés a világ számára.
Tisztogatás zajlik Magyarországon a Billy Elliot-musical kapcsán, mutat rá a jelentés. Orbán támogatóit fellelkesítette a harmadik elsöprő győzelem, és most támadást indítottak a liberálisok még megmaradt képviselői ellen a kultúrában és a sajtóban, noha mindkettőt a Fidesz emberei uralják. Az Ókovács Szilveszter elleni kirohanás durva és váratlan volt, ráadásul a hatalom szócsövének számító Magyar Időkben jelent meg, noha a darab már 3 éve megy az Operában. Ráadásul az igazgató élvezi a legfelső körök támogatását. Orbán és felesége rendszeresen ellátogat az Andrássy útra, illetve a felújítás miatt jelenleg az Erkel Színházba.
Az is látnivaló, hogy a Magyar Idők december óta hozza a két Fidesz-ideológus, Szakács Árpád és Fricz Tamás cikkeit olyanok ellen, mint Pröhle Gergely, a Petőfi Múzeum igazgatója, Pálinkás Józsefet pedig már el is bocsátották. A szerzőpáros azt sürgeti, hogy távolítsák el a kulturális életből mindazokat, akik teret engednek a liberális, globalista és kozmopolita elméleteknek, ideértve az MTI-t, a Tudományos Akadémiát, de még a Petőfi Rádiót is. Fricz szerint a kultúrának is abba az irányba kell haladnia, mint a politikai rendszernek. Feltehetőleg a Billy Elliot abba nem fér bele.
Bár teljes gőzzel zajlik a foci VB, az Eurázsia Csoport nevű elemző intézet igazgatója bemutatja, hogy kik végeztek az első négy helyen a közelmúltban tartott alternatív világbajnokságon - olyan területek képviseletében, amelyek az elismerésért küzdenek. A győztes Kárpátalja csapata lett. Ian Bremmer emlékeztet arra, hogy a rendszerváltás után tartott népszavazáson a túlnyomóan magyarok lakta régióban 80 % az önállóságra voksolt, ám ezt azonnal elutasították az ukrán hatóságok. Ami pedig a csapat részvételét illeti a Londonban rendezett tornán, idézi a kijevi sportminisztert, aki a titkosszolgálatot kívánta mozgósítani az ilyesfajta szeparatizmus ellen. Szerinte a játékosok ki kell kérdezni a terroristákkal és szakadár csoportokkal fenntartott kapcsolatokról, mert itt az ország területi integritását érte sérelem. Bremmer a bronzérmes székely gárda kapcsán felidézi a népcsoport és a terület hányatott történetét, hozzátéve, hogy a román kormány nem gondolja: az elszenvedett megpróbáltatások igazolnák az RMDSZ által szorgalmazott autonómiát, ám az álmok tovább élnek.
