B1 blogcsalád



 Orbán Berija nyomdokain, szorosan   

2018. június 18. - Szelestey

00533533.jpeg Azért – unter uns gesagt – ez a mi miniszterelnökünk eléggé elszemtelenedett. Ugyan azt állította a budapesti Kohl-emlékkonferencián, hogy nem vágyik európai szerepre, de azért a Néppártot, azt szívesen megreformálná.

Egészen pontosan visszavinné a kereszténydemokrata gyökerekhez, de hogy azok miben állnak nála, azt azóta óvatosan kerüli, mint macska a forró kását,  amióta az illiberalizmus helyett a keresztény demokráciáról kezdett papolni. (Érdekes ugyanakkor, hogy a világ dolgaiban fölöttébb járatos Le Monde éppen fordítva ítéli meg a helyzetet: a minap arról írt, hogy az EPP saját, kereszténydemokrata genezise és Orbán idegengyűlölő narratívája között vergődik, amúgy pedig a magyar politikus immár a szélsőjobb zászlósfigurája.)

A miniszterelnök ott is meglehetősen elvetette a sulykot, hogy megfenyegette a konzervatívokat, hogy ha sokat ugrálnak, faképnél hagyja őket. Hiszen mint mondta, már így is elkövették az ősbűnt: populista-ellenes népfront formájában összeszövetkeztek a komcsikkal, a  zöldekkel és mindenféle (szociál- és keresztény) demokratákkal. Mármint ő ellene, de őt az aljas összeesküvés csak megacélozta. Hát, sok álmatlan éjszakájába kerülhetett, míg eljutott ehhez a következtetéshez. Amivel csak az a baj, mint a populista tézisekkel általában: többé-kevésbé helytálló premisszákból tökéletesen hamis konklúziót vezetnek le. A megoldásról pedig ne is beszéljünk, mert olyasmi ezeknél a politikusoknál nem szokott előfordulni. Mármint az a fajta, amit akár holnap is alkalmazni lehetne. Orbán a jelek szerint egyébként is teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal. (Nem kizárt, hogy számára már olyan hatalmas a tét – a bőre -, hogy az végképp megzavarja a fejét.) Ami a Néppártot illeti, a számítása alighanem ott hibádzik, hogy a konzervatívok ugyan várhatóan valóban visszaesnek valamelyest a jövő évi EP-választásokon, ám ettől a farok még továbbra sem csóválja a kutyát.

Az persze valóban lovat adhatott a Kárpát-medence géniusza alá, hogy megélte, amint Merkel a bibliai példázattal ellentétben kénytelen volt Jeruzsálem felé araszolni a damaszkuszi úton. A kancellár nem egésze két hete még élesen kikelt több közép-európai állam ellen, amiért azok semmiféle szolidaritást nem tanúsítanak a menekültkérdésben, és nem tartják be a jogot, illetve a megállapodásokat. Csakhogy a miniszterelnök asszony közben a G7-ek csúcstalálkozóján megtapasztalhatta, hogy Trump valóban szét akarja verni az euroatlanti összefogást, így Európa csak magára számíthat, ha helyt akar állni a világban. Ezért azután jó ismerői szerint Merkel erőszakot vett magán és nem túl lelkesen arról beszélt egy tévéinterjúban, hogy a magyar kormány a németek érdekeit is képviseli a szerb határon. Hogy a képe közben olyan volt, mintha citromba harapott volna, az még enyhe kifejezés! De hát kormányfő a jelek szerint tényleg komolyan gondolja az összefogást, és ennek érdekében hajlandó félretenni még a legmélyebb ellenérzéseit is bizonyos, potenciális partnerekkel szemben.

A kérdés csupán az, és ez szól az osztrák kancellárnak is, aki a múlt héten párbeszédet sürgetett Orbánnal és Salvinival, mondván, hogy ha a Nyugat semmibe veszi őket, az tönkreteszi az uniót. A nagy dilemma csak az, hogy mit lehet kezdeni az olyan tagállamokkal, amelyek egy jottányit sem engednek, mint ahogy a már említett budapesti tanácskozáson a magyar politikus ki is jelentette, hogy a bevándorlás ügyében nincs semmiféle kompromisszum. Ez persze aligha fokozza a szélsőséges olasz belügyminiszter lelkesedését iránta, meg egyébként is: a görög kormány példája tanúsítja, hogy jegenyefák sohasem nőnek az égig. Mert emlékezzük csak, annak idején milyen követelésekkel rontott neki az EU-nak Ciprasz és frissen hatalomra került csapata. Olaszország persze más, hiszen nagyságrendekkel fontosabb Európában, ám azért az sokatmondó, hogy a migránsok terheinek enyhítését Conte Párizsban és Berlinben vitatja meg, nem pedig Bécsben vagy Budapesten, hiába hívta fel Orbán Viktor a fura, természetellenes római koalíció belügyeinek gazdáját a kabinet megalakulása után azonnal.

Mindehhez még annyit: Kurz valóban elveti az illegális migrációt és gyűjtőtáborokat hozna létre a Közel-Keleten, illetve Afrika északi karimáján, hogy kiszűrjék, kik azok a menedékkérők, akikre beléphetnek Európába. Ám a demokrácia és a jogállam kapcsán nem hajlandó engedményre, továbbá megkurtítaná a kohéziós, regionális, valamint az agráralapokat. Azaz bőven van ütközési pont Orbán Viktorral. Tehát magyar részről óvatlanság túl nagy tétet tenni a kancellárra. Mint ahogy már Seehofer is visszakozik, pedig két napja még keménykedett, hogy akár Merkel ellenében is elrendeli, hogy küldjék vissza a bajor határról azokat a menekülteket, akiket valamely más tagállamban már nyilvántartásba vettek, illetve akiknek nincs semmilyen papírjuk. Most azonban a fenyegető kormányválság láttán sietett közölni, hogy esze ágában sincs megbuktatni a kancellár. Akkor pedig megszilárdul a kormányfő hazai helyzete és Merkel több időt, energiát fordíthat a migránsügy európai megoldására. Merthogy ahhoz ragaszkodik.

Ugyanakkor Orbán ott tényleg érezhet némi hátszelet, hogy miután Pompeo végre tárgyalt Szíjjártóval, Trump felhívta és gratulált neki a választási sikerhez. (A beszélgetéshez alig kellett két hónap…) Mindenesetre úgy tűnik, hogy sikerült csillapítani a washingtoni aggályokat a civilek, a CEU és Soros ügyében. Máskülönben nem fordulhatna elő, hogy a „Stop, Sorost” eredeti formájában terjesszék jóváhagyásra a képviselők elé. Tehát hogy kimaradt abból az érintett NGO-k titkosszolgálati átvilágítása és a büntető járulék. (Amúgy a jobboldali Times azt vázolta a napokban, hogy az orbánizmus a trumpizmus Dunamenti megfelelője, azaz az ideológiai rokonság nemigen tagadható.)

Az EU-t viszont szüntelenül provokálja a felcsúti stadion megálmodója. Most éppen azzal, hogy meg akarja hosszabbítani az ottani kisvasutat. A semmiből a semmibe, pedig ha van valami, ami ikonikusan mutatja, hogyan fecsérlik el Keleten megalomán, ám teljesen értelmetlen célokra a közösség adófizetőinek pénzét, akkor az éppen ez a keskeny nyomtávú képződmény. Ám ha valaki azt gondolja, hogy kártya pontosan 21-et ér a kezében, de erre még lapot kér, nos, az több mint bűn. Kapitális hiba.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr414054838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon2 2018.06.18. 14:45:50

Ugyan azt állította a budapesti Kohl-emlékkonferencián, .......

én meg itt Kohn emlékkonferenciát olvastam pfffff!

Helga Beauty Salon2 2018.06.18. 14:57:06

Az EU-t viszont szüntelenül provokálja a felcsúti stadion megálmodója. Most éppen azzal, hogy meg akarja hosszabbítani az ottani kisvasutat.

Gondolom "magas szinten" foglalkoznak ezzel a fontos üggyel ami mellett eltörpül néhány piti gázolás, késelés, robbantás.

Helga Beauty Salon2 2018.06.18. 15:01:45

több mint bűn. Kapitális hiba.

Ez meg egy akkora baromság! Na persze ha az ember saját magától már hülyeséget sem tud kitalálni,marad az idézgetés.

Helga Beauty Salon2 2018.06.18. 15:27:43

(Amúgy a jobboldali Times azt vázolta a napokban, hogy az orbánizmus a trumpizmus Dunamenti megfelelője, azaz az ideológiai rokonság nemigen tagadható.)

Monnyuk Orbán előbb vót főnök mint Trump, úgyhogy ez nettó ökörség, amúgy nincs itt semmi izmus csak józan ész.

kunzoo 2018.06.18. 15:51:06

Berija????? Noooormális?

meszena 2018.06.18. 22:18:21

@kunzoo: Azért ők tudják, ki volt Berija! Az mszp előd-előd pártját Berijáék hozták létre. Ismeretének hagyománya ma is élhet az utód szervetekben :)

illaim 2018.06.18. 23:13:04

@meszena: A fidesst meg a néhai mszmp hozta létre, tehát az utódszervezet utalásod több mint helytálló! LOL

FCUK26 2018.06.18. 23:41:29

Hitler nem jött be, most már Berija? az ember mindig jobbat vár, aztán rá kell döbbennie, hogy a b1 sincs bővében az észnek, de hogyan is lenne, ha a teljes baloldal híján van? :)

András L 2018.06.19. 06:33:23

'Egészen pontosan visszavinné a kereszténydemokrata gyökerekhez." Nem kell visszavinni, a kereszténydemokrata gyökerek ott vannak a pártban, és állandóan kiélik a beszédkényszerüket!

2018.06.19. 07:19:42

"ez a mi miniszterelnökünk eléggé elszemtelenedett. "

Óóóóó... értem én, hogy vannak, akik jobban szeretnének egy szalutáló helytartót a helyén látni..pont azok, akik amúgy a magyarokat genetikusan alattvalónak bélyegző Kertész Ákosnak nagy nyelvlóbálás közepette csápoltak.

Toportyán Zsóti 2018.06.19. 08:17:26

Most hogy Brüsszel kitömte pénzzel a tolvajseregletét télleg elszemtelenedett a g csuti csüngőhasú maffiacsaládfő.Vicces hogy millen messzire lehet jutni hazudozással,bolsevik módszerekkel a művelt nyugattal szemben....

Toportyán Zsóti 2018.06.19. 08:21:17

@FCUK26: Baloldal csak pénz híján van,ész a jobboldalon nincs...tele van hülyékkel azért állt át oda a g csuti csüngőhasú maffiacsaládfő...még azt is benyalták hogy libsiből illibsi lett pedig csak a pénz az istene,azeri baksisért még a baltás gyilkost is elengedte nagyot lökve az ország imágóján.

FCUK26 2018.06.19. 11:36:31

@Toportyán Zsóti: a baloldalon van ész? te milyen alternatív valóságban élsz? :)
lehet csüngőhasúzni, de ez itt egy balos blog, nem tűnt fel? itt bizony a bal a téma :D

Tangooo 2018.06.19. 12:10:54

"...ikonikusan mutatja, hogyan fecsérlik el Keleten megalomán, ám teljesen értelmetlen célokra a közösség adófizetőinek pénzét"
Rövid emlékezetű posztoló figyelmébe: a 60 centi magas kilátó, alagút a löszfalba, vagy a felüljáró a nemlétező völgy fölött nem mai találmány.
Ami pedig Beriját illeti: elmélyedhetne a Szovjetunió történelmében (de véletlenül sem Krausz Tamás tolmácsolásában!), mielőtt ilyen hülyeségeket leír.

meszena 2018.06.19. 20:31:28

@illaim: Oké, hogy túl fiatal vagy ahhoz, hogy átélhessed, de azért érdemes kicsit utána nézni a történelemnek, mielőtt megszólalsz....
süti beállítások módosítása