B1 blogcsalád



Orbán végérvényesen túljárt az EU eszén?

Nemzetközi sajtószemle

2018. március 02. - Szelestey

7355b8f46ee649cf40e28947dbf82dcba4288067.jpg

  • Hogy az EU használni tudja eszköztárát Magyarország ellen, ahhoz szükség volna Orbán együttműködésére is.
  • A Fidesz mégsem tágít Sorostól a kampányban.
  • Ausztria nem szeretne a magyar kormány farvizén haladni.

Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg

Az unió-tag Magyarország problémája az EU, Európa legnagyobb gondja viszont a magyarokkal az, hogy Brüsszelnek nincs igazán jó módszere az olyan bajok kezelésére, mint az Orbán-kormány. Így foglalja össze budapesti látogatása tapasztalatait az újság egyik neves szemleírója. Hozzáteszi, hogy ez a képlet megkérdőjelezi a szervezet önképét. A tudósítás a választások fő tétjének azt nevezi, szerez-e kétharmadot a Fidesz, amivel azután Orbán kénye-kedve szerint alakíthatja az alkotmányt. Márpedig ez újabb csapással érne fel a demokrácia számára. Hiszen négy éve meghirdette az illiberális államot és a szót tett követte. A sajtó nagy része a kormánypárt propaganda eszköze lett, amit azután a miniszterelnök orwelli módon használ. Sorost találta meg mumusnak a hazafias érzelmek felkorbácsolására. A támadások nem tűnnek nyíltan antiszemitának, de eléggé útszéliek. Orbán az üzletember ellen feltüzelt érzelmekkel igazolta, hogy lecsapott a civil szervezetekre.

Ezek az illiberális tényezők önmagukban nem magyarázzák meg, hogy miért tart a Fidesz szinte ellenállás nélkül az újabb siker felé. A magyar politika többi része zűrzavar, az MSZP lejáratta magát. Összefogva az ellenzék helyeket tudna elvenni Orbántól, de inkább belvitákba bonyolódik. Az EU számára a megoldhatatlan feladat ott jelentkezik, hogy mindebben hol végződik a demokrácia, és hol kezdődik az illiberalizmus. A Soros elleni nacionalista kirohanások esztelenek, akár csak Brüsszel kívánsága, hogy Magyarország és más államok migráns-ügyben mutassanak szolidaritást a németek erkölcsi páváskodása iránt.

Orbán barátsága Putyinnal bizonyosan stratégiai fenyegetés a Nyugat számára, egyben pedig riasztó, hiszen Magyarország döntéseket vétózhat meg. De persze lehet, hogy e tekintetben a németek lepipálják Budapestet, hiszen építik az új gázvezetéket, Ukrajnát elkerülve. Ám mindez nem mentség a magyar kormányfő részére. Az unió viszont jogászkodással reagál arra, hogy a magyarok és mások visszalépnek a demokrácia területén. Orbán ügyes abban, hogy átgázoljon az EU demokratikus normáin, miközben lábujjhegyen kerüli meg a szabályok betűjét. És Brüsszel nehezen találja meg a választ, ha egy olyan feltörekvő erős ember, mint Orbán, kijátssza az ellenőrző mechanizmust, amely kötött feladatlistákkal dolgozik. Mert ahhoz a másik részről némi politikai lemondás és demokratikus beleegyezés szükségeltetne, hogy a módszer eredményre vigyen. A magyar politikus bekerítette az EU-t.

Reuters

unnamed_9.png

Az Európai Parlament támogatja, hogy a Bizottság tegyen példátlan büntető intézkedéseket a lengyel kormány ellen az igazságszolgáltatás és a közmédia reformja miatt, mivel az fenyegeti a jogállamot. Nem valószínű persze, hogy a folyamat eljut a lengyelek szavazati jogának felfüggesztéséhez, miután eleve vétót jelentett be Orbán Viktor, akiről persze az EU szintén úgy gondolja, hogy lerombolja a fékeket és ellensúlyokat. Ám akár lesz magyar közbelépés, akár nem, Varsó számára politikailag kínos volna, ha szavaznának a szankciókról. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy a tagállamok csökkentik a lengyeleknek jutó támogatást a következő pénzügyi időszakban. A PiS-kabinetnek 18 napja van, hogy válaszoljon a brüsszeli aggályokra. Ugyanakkor Lengyelországban tegnap életbe lépett az Izrael és az Egyesült Államok által kifogásolt holokauszt törvény, ami megint jelzi, hogy az ország mind inkább elszigetelődik a nemzetközi porondon.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Az uniónak van elég ütőkártya a kezében, hogy leállítsa a tisztogatást a lengyel igazságszolgáltatásban, de lehet, hogy beválik Varsó mosolyoffenzívája. Utóbbi érdekében a nacionalista kormány megbízásából az egyik lengyel miniszterhelyettes körbejárja a tagállamok fővárosait, hogy megmagyarázza a vitatott jogszabályokat. A PiS nem lép vissza a változtatások ügyében és ez csak tovább mélyítette a kelet-nyugati ellentéteket, aminek a kezdete az volt, hogy a magyar, a lengyel és a cseh vezetés nem volt hajlandó menekülteket befogadni. Hogy Brüsszel mit lép ennek kapcsán, az fontos üzenet lesz a nyugtalan tagság számára.

Mind a lengyel kormány, mind a bírói kar nagyon is azon van, hogy megmagyarázza álláspontját Európa számára, és ez jó jel arra nézve, hogy az ország nem Putyin nyomdokain halad. Mindenesetre a hatalom állami ellenőrzés alatt akarja tudni a bíróságokat, amit az EU ellenez. Az uniónak meg kell mondania, hogy Varsó meddig mehet el. Az előjelek vegyesek, mert sok ország van, amelyik nem akarja elvenni a lengyelek szavazati jogát. Ha viszont jönnek a büntetések, akkor Európa barátságtalan hely lesz a lengyelek számára és elmaradnak az anyagi támogatások Brüsszelből.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Kissé elsietett volt a hír, hogy Hódmezővásárhely hatására Orbán taktikai megfontolásokból véget vet a Soros elleni hadjáratnak, mert nem ilyen egyszerű a dolog. Még ha így is gondolná esetleg, nem lehet egy gépezet teljesítményét 100 %-ról ilyen gyorsan nullára visszavenni. A plakátokat, a törvényeket, a nemzeti konzultációkat és a kormány folyamatos üzeneteit, mármint hogy az üzletember destabilizálni igyekszik Európát a migráció révén. A hirdetések a helyükön maradtak, és egy államtitkár cáfolta is a sajtóértesüléseket a kampány leállításáról. Mégsem voltak légből kapottak a hírek. A Fideszen belül valóban bizonytalanságot tapasztalni az eddigi irányvonalat illetően.

A recept idáig az volt, hogy figyelmen kívül kell hagyni a megosztott ellenzéket és úgy jelenni meg, mint aki egy sokkal erősebb külső hatalommal: Sorossal szemben küzd. Mostanáig ez bejött, annál is inkább, mert az ellenzéki pártokra az volt a jellemző: külön-külön menetelni, közösen veszíteni. Ám a múlt vasárnap megmutatta, hogy a Fideszt még a saját erődjeiben is le lehet győzni, ha a másik oldal együttműködik. Ám nem valószínű, hogy Orbánt ezentúl ne úgy ábrázolnák, mint az egyetlen bástyát a migránsok fenyegető áradatával szemben. Legfeljebb sokrétűbbé teszik az üzenetet. A hatalom e héten az ENSZ-t vette célba, persze ettől még nem szűnik meg a párt gondja. Merthogy a hódmezővásárhelyi vereség oka leginkább az egészen magas szintig elérő korrupció volt.

Yahoo/AFP

yah.png

Repedések jelentkeznek a magyar választási kampányban. Egy hete még úgy tűnt, hogy Orbán biztos befutó a választási győzelem felé vezető úton, de a sokkszerű hódmezővásárhelyi vereség megnövelte az ellenzék reményeit, hogy még az is lehet: sebezhető az ország legerősebb politikusa. Ekkora vereség 2010 óta nem érte a Fideszt. Ezek után még az is benne van a pakliban, hogy bizonytalan lesz több tucat olyan mandátum sorsa, amelyik idáig a kormánypártnak állt. A kampány Soros ellen irányult, ám a jelek szerint a hódmezővásárhelyieket jobban érdekelték a lepusztult helyi szolgáltatások és a korrupciós ügyek. A város Lázár János uradalma, de a politikus belekeveredett a Tiborcz-féle botrányba, illetve vihart kavart a város közelében épült kastély, amelynek zavaros a tulajdonjoga. 

Kevesen írják le a Fideszt, hiszen ellenőrzi a média jó részét, tele van pénzzel és élvezi a választási rendszer előnyeit. De ha az ellenzék másutt is összefog, nyerhet 40 körzetben, akkor pedig Orbánnak még az abszolút többsége sincs meg, ami elképzelhetetlennek tűnt még egy héttel ezelőtt. Bíró-Nagy András a Policy Solutions-tól úgy véli, ha a kiábrándult és passzív szavazók tömegesen állnak egyetlen jelölt mellé, akkor bajba kerülhet a hatalom. Vona Gábor azonban úgy gondolja, hogy csak ők lehetnek esélyes kihívók. Márpedig Bíró-Nagy szerint az emberek elveszthetik lelkesedésüket, ha azt látják, hogy a kormányellenes erők nem cselekednek közösen és gyorsan. De ettől még úgy hírlik, hogy pánikba esett a Fidesz központja. Ám a jelek szerint marad a célkeresztben Soros. Szerdán már meg is jelent az idevágó új plakát. Krekó Péter úgy gondolja, Orbán azt a tanulságot vonta le a kudarcból, hogy ugyanazt kell folytatni, mint idáig, csak még intenzívebben

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Orbán Viktor riadót fújt az ellenzék feltámadása láttán. A kormányfő, akinek pártja magasan vezet a közvélemény kutatásokban, azt gondolja, hogy ellenfelei megismétlik a hódmezővásárhelyi stratégiát és másutt is közös jelölteket állítanak. A politikus ragaszkodik az eddigi forgatókönyvhöz, vagyis, hogy a bevándorlás és a Soros legyen a fő ellenség. Azt állítja, hogy az együttműködéssel az ellenzék a Soros-tervet váltja valóra, vagyis migránsokkal akarja elárasztani az országot.

Die Presse

die_presse.jpg

1. Orbán Viktornak jelenleg nagy szüksége van barátokra Európában, ezért körüludvarolja az osztrák kormányt. Bécsből egyik miniszter a másik után látogat el Budapestre, sőt a kormányfő még a kancellárt is meghívta. Az út éppen egy hét múlva esedékes, ráadásul pont akkorra időzítették a visegrádiak csúcsértekezletét, szóval Kurz a többiekkel is találkozhat. De az osztrák fél még gondolkodik a dolgon. A Fidesz a választási kampány kellős közepén tart, jól jönne neki egy kis segítség a konzervatív európai pártcsalád egyik tagjától. Ám az osztrák miniszterelnök nem szeretné, ha magyar kollégája befogná a kocsi elé és beszorítaná a V4-es sarokba. A Szabadságpárt viszont már nem fél ennyire a kapcsolattól. A talajt a külügyek gazdája készíti elő a belügy-, illetve az infrastruktúraminiszter számára. De összejönnek a kormányszóvivők is. Ennyi kontaktus valószínűleg 100 éve nem volt a két ország között.

2. Tegnapi budapesti látogatása során az osztrák külügyminiszter asszony több témában is barátságosan ugyan, de elhatárolódott a magyar állásponttól. Az üzenet az volt, hogy Bécs nem szeretne Orbán farvizén haladni. Pedig magyar részről nagy volt az öröm, amikor Ausztriában hatalomra került az új kormány. A remény az arra alapozódott, hogy Kurz és magyar kollégája együtt szállnak majd szembe Brüsszellel, és nem hagyják, hogy a németek bármiben beleszóljanak a dolgaikba. Kneissl és Szíjjártó tárgyalásairól a magyar sajtó nem túl részletesen számolt be. De eleve az volt a benyomás, hogy osztrák részről szeretnék visszafogni a magyar tálalást, mármint hogy a két vezető között igencsak szívélyes volna a viszony. A sajtótájékoztató is visszafogottnak bizonyult. A vendég azt hangsúlyozta, hogy az osztrák befektetők számára fontos az átláthatóság és a jogbiztonság. Ez úgy hangzott, mintha Magyarországon kételkedni kellene mindkettőben. Mindenesetre az osztrák oldalon azt is belekalkulálják, hogy ha megrekedne az együttműködés, annak új lendületet adhatna, ha Magyarországon netán változna a hatalmi felállás. 

Der Standard

der_standard.jpg

A magyar és az osztrák külügyminiszter eltérő álláspontot képviselt a bevándorlás ügyében a tegnapi megbeszélések után. Szíjjártó Péter azt emelte ki, hogy egyértelműen menekültbarát az ENSZ készülő csomagja, túl radikális, és inkább a beözönlés megakadályozására kellene összpontosítania. A vendég ezzel szemben rámutatott, hogy a kétoldalú viszonyban egyaránt fontos az adni és kapni, amivel arra utalt, hogy a többi közt, hogy Magyarország vonakodik visszavenni Ausztriától az elutasított menedékkérőket. Egyben zavarónak nevezte, hogy a szervezett külső munkaerő utánpótlást nagyrészt elhalásszák az angol nyelvű országok. Kneissl különben leült tárgyalni nagy osztrák cégek képviselőivel, akik aggódnak, mert ha valóban visszafogják az uniós támogatásokat, az igencsak kedvezőtlenül hatna a magyar gazdaságra. Elmondták, hogy már a mostani növekedési ütem sem volna lehetséges a brüsszeli pénzek nélkül. A magyar politikus ugyanakkor dicsérte, hogy mekkorát javult a kétoldalú viszony az új osztrák vezetés alatt. Egyben élesen támadta Ukrajnát a nyelvtörvény miatt. Megerősítette, hogy Magyarország jelenleg nem kívánja támogatni törekvését az uniós és Nato-tagság elnyerésére. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8813709218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.03.02. 09:25:43

Az osztrákok sokkal rugalmasabbak, mint mi magyarok! Érdemes összehasonlítani a német bevonulás bécsi és budapesti filmfelvételeit.

2018.03.02. 10:41:47

@rallus: ne légy igazságtalan, az osztrák hazafiak az Anschluss idején Bécsben jól megdobálták Hitler Adolf kancellár úr kocsiját... virággal. Végülis Hitler a leghíresebb osztrák.

morph on deer 2018.03.02. 21:27:53

“Orbán végérvényesen túljárt az EU eszén?”

Hmmm...

Úgy őszintén, miért is lenne természetes, ha a XXI-ik században még ki kéne írni a brüsszeli tárgyalóteremben, hogy “padlóra köpni rilos!”?

Netán az EU tagoknak elmagyarázni a WC-papír adekvát használatát?

Aztán mikor kiderül, hogy valaki szotyolát köpköd és az asztalra szarik, akkor nem igazán tudnak mit kezdeni vele, mert hiszen ezek a barbárok igazából már rég megszűntek létezni Európa szerte, erre bebizonyosodik, hogy még mindig van olyan csücske a kontinensnek, ahol a cirka száz évvel ezelőtti gondolkodásmód az uralkodó..!

Én ezt azért nem igazán úgy határoznám meg, hogy orbán “túljárt” valakinek is az eszén, hiszen itt csak arról van szó, hogy a már rég elfelejtett módszereket alkalmazza, amik csak a civilizált emberek számára jelentenek meglepetést, hisz nálunk ez a természetes.

Mert mi itt tartunk, hogy egy ilyen taplót engedünk garázdálkodni Magyarország nevében!

Av“Borat” megvan?
Azon legalább lehetett röhögni, de ez véresen komoly..!

kunzoo 2018.03.02. 21:56:54

@morph on deer:
No és a német hazudozás, az európai magatartás? Letagadni a no go zónákat (ezzel azt sugalmazva hogy mi hazudunk róla) majd egyszercsak mégis léteznek? Hisz végig azt bizonygatták hogy az integráció sikeres csak mi festjük az ördögöt a falra. Avagy a német sajtó öncenzúrája? És minket ekéznek a sajtószabadság miatt?

Lyle Scott 2018.03.02. 22:00:39

@morph on deer: Szerintem kib@szott jó, amit Orbán csinál! Kicsit olyan Tenkes kapitánya!

kunzoo 2018.03.02. 22:03:02

@morph on deer:
A spanyolok lőtték a tengerben úszkáló marokkói bevándorlóka.t Arról nem volt akkora brüsszeli sivalkodás. Képzeld el ezt ha pl. mi ugyanezt tesszük a Tiszánál. Szóval kettős mérce.

mindenhatarontul.reblog.hu/europa-mocskos-kis-titka

Érdemes elolvasni, simán megölték a bevándorlókat lövedékkel, gázzal.

odysszeusz 2018.03.02. 22:18:25

@morph on deer: Csak a cím hatásvadász...az EU az elején ba@@ta el amikor nem számolt ezekkel. Már at első pillanatban fel kellett volna állni az ügyészségüknek!! pl. Feltételként...a támogatások szoros ellenőrzése céljából. Aki nem megy bele kívül tágasabb. MINDENKI BEHAJOLT VOLNA AKKOR!!!

Ad Dio 2018.03.02. 22:36:21

@kunzoo:

Pillanatnyilag azért van viszonylagos nyugalom, mert a németek megkérték a törököket, hogy lőjék le a szíreket a hatron... ja, és még fizetünk is nekik érte... azon felül, hogy elnézzük a kis ... khm... játékaikat... mondjuk a népírtást amit a kurdok ellen művelnek. Egy hányinger az egész. Persze a vízágyú bevetése a határon, az elfogadhatatlan dolog...

Alick 2018.03.02. 23:40:01

Orbán gyengesége, hogy nagy nyilvánosság előtt - pl, az EP-ben - nem hívta tetemre azt a bevándorlási politikát, amely húspiacot nyitott a szerencsétlen, Európába csábított, a törzsi viszonyok között élő harmadik világbeli migrációból (német statisztikák szerint jó 60 %-ról van szó), majd amikor tájöttek, hogy nem tudnak velük mit kezdeni, kitalálták a szétosztósdit és Erdogannal paktumot kötöttek a megállításukra.
Vagy akár tarthatna egy kis matekleckét:
www.youtube.com/watch?v=LPjzfGChGlE

Liberalis velemenyTERROR 2018.03.03. 01:35:37

Nagy a siras rivas libbanteknal, a baloldal uj hose Czegledi, megint sitten van.

torró 2018.03.03. 06:42:23

Összeollózni egy blogot újság cikkekből, ráadásul ismerve a hovatartozásukat, hát! És ezért még lóvét is lehet kapni? Könnyebb mint valami tisztességes munkát végezni! Ezekre mit lehet reagálni? Nesze semmi fogd meg jól!

Demokrata Hungarofil 2018.03.03. 07:02:23

A legnagyobb baj az, és ezt nem említik a Nemzetközi Zsidó Maffia média-szócsövei, hogy az ország akkor fejlődik, akkor boldogul, ha nem az ő protezsált rokonságuk van hatalmon. Ez akkora probléma, hogy ezer milliárd dolláros média hátszél sem segít rajta.

Európai téridő 2018.03.03. 09:36:29

@rallus: Az Anschluss után Harmadik Birodalom, mint nyugati szomszéd elég veszedelmes lett. Burgenland vissza nem adása azért már a legelején megmutatta, merre van az amarra. És, hát jöttek az évek során a feltehetőleg erős némes nyomásra hozott "zsidótörvények", a galíciai deportálási affér, Jugoszlávia (Szerbia) megszállásában való közreműködés, Don-kanyar, stb. Ezek mind a magyar szuverenitást korlátozó német "merényletek" voltak. A német nyomásgyakorlásokra vonatkozó irattári/levéltári papírokból egyet sem kaptuk vissza sem a ruszkiktól, sem az "angolszászoktól". Ezt a "korrelációt" a magyar történetírás - az elvtársi hagyományok folytatásaként - ma sem akarja észrevenni és tudatosítani a "nagyérdeműben".

conchita wurst 2018.03.03. 09:40:19

@rallus: @Colonel H. Stinkmeaner:

S mi a baj Hitlerrel?

Mármint azon kívül hogy elvesztette a háborút? Ha rúzvelt meg csörcs vesztett volna most ők lennének a mumustömeggyilkosok a médiában, amúgy semmilyen különbség sincs köztük. Szalinból nem csináltak fenevadat utólag, hisz mégiscsak egnyerte nekik a háborút...

így megy ez

Európai téridő 2018.03.03. 09:40:20

Azért az érdekes, hogy az osztrákok mennyire berzenkednek a V4-gyel való együttműködéstől, félnek egy esetleges "betagozódástól". Pedig a Habsburg-udvar kiegyezés előtti kapcsolatrendszerében tulajdonképpen ez is benne volt. A WSJ amcsi firkásza pedig egyszerűen felületes, mentség az, hogy ideje nem sok volt. A V4-ek "nyugatellenességének" pedig nagyon is megvannak a történelmi okai a 15-16. századi "nagy cserbenhagyás" óta.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.03.03. 11:25:46

Orbán nemsokára történelmet ír, ő lesz az EU-ban az első miniszterelnök, aki BÖRTÖNBE fog vonulni.

rallus 2018.03.03. 13:53:04

@Európai téridő:
Bocs, átmenetileg nem szeretett az Index.
A II.Vh. az emberi tudás és tervezés mesterműve volt, amit már az I. V.h. megkezdése előtt megkonstruáltak. A Monarchiát szét...ták, Európát megosztották, az USA-t tették meg a világ csendőrének és kifosztójának. Ez ellen nem sokat tehetünk, pávatáncolni kell, ami rohadtul nehéz feladat, különösen egy ilyen aljas ellenzékkel a kormány háta mögött..
Az osztrákoknak kicsit könnyebb, mert Bécsben értékes populáció él és az ő megvédésük közérdek...

Európai téridő 2018.03.03. 15:49:17

@rallus: okosságokat beszélsz, mondhatom!

MSZP Magyar Szemkilövők Pártja 2018.03.03. 16:32:12

Hehehe. Megszivtak a rohadt lipsik, Czegledi mar ujra boriben van.

taga20 2018.03.03. 16:48:28

@MSZP Magyar Szemkilövők Pártja: tiborc merre van? mészaroslölö? a gecigazdád, miért nincs még sitten?
süti beállítások módosítása