B1 blogcsalád



Végleg megbukott a Fidesz rezsicsökkentés nevű parasztvakítása

2018. február 13. - nickgrabowszki

Rezsiszilárd szerint aki csökkentené a gáz árát, az be akar avatkozni a választásba.rsz.jpg

Ki emlékszik már arra, hogy az Orbán-kormány tavaly februárban is indított nemzeti konzultáció nevű kampányt? Akkor az egyik fő téma a rezsicsökkentés megvédése volt. Ezért kellett Brüsszelt megállítani.

A kormány azt állította:

Brüsszel veszélyes lépésre készül.

A rezsicsökkentés eltörlésére akar kényszeríteni bennünket.

Két válasz között lehetett választani:

  • Védjük meg a rezsicsökkentést. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy a magyar energiaárakat Magyarországon határozzuk meg.
  • Fogadjuk el Brüsszel tervét, és bízzuk a nagyvállalatokra a rezsidíjak megállapítását.

Alig telt el egy év, és kiderült, hogy Brüsszelt nem lehet megállítani: az E.ON öt százalékkal olcsóbban kínálja a gázt a lakossági fogyasztóknak (azoknak, akik havi legalább 25 ezer forintot fizetnek), amivel átlagosan havi 1000, évi 13 ezer forintot takaríthatnak meg azok a háztartások, akik az állami közműszolgáltató helyett a szabadpiacot választják.

A német cég azért tudja olcsóbban adni a gázt, mert – mint versenypiaci kereskedő – nem hatóságilag szabályozott forrásból és árakon, hanem a szabadpiacon vásárol. Az már régen tudott volt, hogy a 2014-ben a Fidesznek választási győzelmet hozó rezsicsökkentés már középtávon is veszteséges a fogyasztóknak, mert Nyugat-Európában a piacon a magyarországi  hatósági árnál olcsóbban lehet földgázhoz jutni.

Mostanra kiderül, hogy nem csak a rezsicsökkentés, hanem annak megvédése is puszta

parasztvakítás.

Mert Brüsszel lépése - az ún energiaunió, azaz az energiapiac felszabadítása az állami kötöttségek alól - egyáltalán nem veszélyes lépés.

  1. A fogyasztónak drágább, ha az állam határozza meg az árat.
  2. Piaci árszabással a lakossági fogyasztók is jobban járnak.
  3. Az állam ugyan adhatja olcsóbban - de nem adja - a gázt a piaci árnál, de mivel ő is a piacon vásárol, az árkülönbözetet valakinek mindenképpen meg kell térítenie.

Nincs ingyenebéd, Orbán kommunizmusa megbukott. Brüsszel veszélyes lépéstől olcsóbb lesz a gáz Magyarországon.

És mit mond erre a Fidesz legélesebb elméje, az az ember, aki az ún. rezsicsökkentésnek köszönheti a karrierjét? Hát azt, hogy az

E.ON kicsit fogja vissza az agarakat, és ne avatkozzon be a választásokba.

Meg hogy aki elfogadja az ajánlatot, annak 2 évre ki kell lépnie a szabadpiacra. (Ahol amúgy láthatóan jobban jár.) Tehát a rezsicsökkentés csak akkor érvényes, ha abból a hasznot a Fidesz tudja besöpörni.

Ezek amilyenek, egyáltalán nem zárnám ki, hogy beadnak egy törvénymódosítást, hogy a lakossági gázt nemcsak a hatósági ár fölött, de az alatt sem lehet szolgáltatni.

Lebuktak a hazugsággal, hogy az energiaunió rossz, a hatósági ár jó, és kínos helyzetükben nem tudnak mit kitalálni, mint hogy már az E.ON is indulni akar a választáson. Biztos a Soros-párttal szövetségben.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8113665910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.02.13. 19:06:09

szilárd bakker, azé melltartót felvehettél volna, me így kibaszott gusztustalan állat vagy!

morpho 2018.02.13. 19:12:31

@taga20: :))

Épp azt mutatja, hogy mekkora farkat szeretne magának

Azért arra kíváncsi leszek, hogy ezt hogyan fogja "kimagyarázni" a narancskommandó!

taga20 2018.02.13. 19:19:22

@morpho: szerintem sima ügy a maffiának, amíg ilyen droidból, mint ez, van kétmisi.

"„Á, oda csak a Lázár szűk baráti köre mehet, mindenki tudja, hogy kié az a kastély. De én őszintén megmondom, lehet, hogy butaság, a Fideszre fogok szavazni, sokat fejlődött a város, sok pénzt hozott a térségnek, meg, hogy mondjam, ezek már megtömték a zsebüket” – mondta egy helyi ember, "

ahogy szokták vala mondani, ENNYIKE!

morpho 2018.02.13. 19:28:38

@taga20: Viszont aki olcsóbban veszi a gázt, az sorosbérenc hazaáruló és ez a mondat külön tetszik: "E.ON kicsit fogja vissza az agarakat, és ne avatkozzon be a választásokba"
Egyrészt nem kéne egy piacgazdaságban fenyegetni egy céget, mert piaci áron merészel gázt adni, másrészt meg nem is kéne megtartani a választásokat, akkora a fenyegetés!

taga20 2018.02.13. 19:34:13

@morpho: aki a rezsicsökkentős dumát bevette, az egy fasz.
aki meg terjeszti, az egy hatványos fasz, azaz egy beszélő disznósajt!

tényleg sírni tudnék sokszor, hogy hova a kurvaanyjába süllyedt ez az ország.

morpho 2018.02.13. 19:47:37

@taga20: Agyfasz! De hol a narancsbrigád???

taga20 2018.02.13. 20:04:03

@morpho: szerintem ementek skandinávlottózni:)))

vagy elkezdtek matekozni, és kezd nekik is leesni a tantusz, hogy csöcsösszilárdék átbaszták őket is.

morpho 2018.02.13. 20:27:41

@taga20: Eligazítás van. Az a helyzet, hogy erre építették az egész 2014-es kampányt: Rezsiharc! Mert Brüsszel el akarja venni a "rezsicsökkentést" védjük meg! Aztán annyira megvédték, hogy nélkülük olcsóbb lenne a gáz. Tehát hazugságra építették a 2014-es kampányt is. Ráadásul ugyanezzel a zsírdisznóval. Ez azért kínos. Ki kell találni valamit!

taga20 2018.02.13. 20:42:16

@morpho: ja fasza volt!
az utóbbi években meg a migráncsos szuperfegyverükkel arattak.

csak ők nem a 300, hanem az 1300 voltak:)

dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fsport%2Ffutball%2F2018%2F02%2F13%2Fhenty_felcsut_szerzodes%2F

H3rold 2018.02.13. 20:52:05

Ez az ostoba majom olyan buta,mint a tök.

kószák egyike 2018.02.13. 23:17:54

Ha tálai elvtárs levitte a benzin árát németh elvtárs miért nem tudja a gázét? Ez egy igazi kommunista, hallani sem akar a piacgazdaságról.

megamedve 2018.02.14. 04:53:17

Az a legkurvanyjukat az egészben, hogy hogy volt pofájuk egy gyűlölködő, egymásra acsarkodó népet csinálni a magyarokból.
Hülyére veszik a gyengébb IQ-jú embereket, és folyamatosan ott is tartják őket. +még jól fel is hergelik őket, hogy itt mindenki más őket akarja meg -rezsizni, -migránsolni, -sorosozni, -brüsszelezni.
Tényleg az lesz a következő, hogy jönnek a zombik, és csakafidesz lehet a megmentő!

2018.02.14. 09:37:27

Valakik hiányoznak innen. Csak nem lázasan gondolkodnak? Vagy még nem érkezett utasítás, hogy mi kell mondani? Hehehe...

2018.02.14. 09:40:25

@megamedve: Az a gáz ebben, hogy ezek az agy mosott böszme emberek fanatikusak, aztán egy csettintésre bármit megtesznek. Bármit...láttunk, hallottunk már ilyet.

BTO11 2018.02.14. 10:23:36

Hé rezsibunkô a tüzifa ára méé nem hatosági áras?méé lesz mi den évben drágább?

rallus 2018.02.14. 10:25:59

"A Gáz Plusz nevű ajánlat az átlagosan legalább 25 ezer forintos gázszámlájú (azaz az említett, évi 2500 köbméteres fogyasztású) ügyfeleknek nyújt kedvezményes gázszolgáltatást, és egy csoportos baleset-biztosítást. Az!!! ajánlat két évre szól,!!! a biztosítás pedig választhatóan egyéni vagy családi, és a szerződés hatálybalépésétől számított első három hónapig ingyenes."

Már volt ilyen pazar ajánlat a deviza hitelekkel kapcsolatban is.... Aztán a Fidesz kormánynak kellett kimosni a lekvárból a szabad piac híveit és az okosakat...

megamedve 2018.02.14. 10:53:35

@rallus: a devizahitelt az első fidesz kormány vezette be.

morpho 2018.02.14. 11:13:28

@rallus: Ezt bírtad kiizzadni? Hogy devizahitelek? A picsába mikor akarsz elmenni? By the way?

beduka 2018.02.14. 11:15:00

Amnézia.A Fidesz-kormány alatt jöttek létre az első devizahitel-szerződések, majd az MNB jól megszedte magát a hiteleseken.Jól megmentette Matolcsi a devizahiteleseket...Fölvettem én is hitelt az autómra, nagyon korrekt tájékoztatást kaptam az esetleges árfolyam változások negatív hatásairól is.Más kérdés, hogy akkor éppen lefelé változott az árfolyam, a bank három havonta fölajánlotta a fennmaradt hitel egyösszegű, kedvezményes törlesztését.

morpho 2018.02.14. 11:24:01

@Thomas Grande: Neked tényleg hiányoznak a narancskullancsok? Nekem nem annyira!

rallus 2018.02.14. 11:32:23

@morpho:
"2008 végére 60 százalékra ugrott a devizahitelek aránya a teljes lakáshitel-portfólión belül. A jegybank adatai szerint négy évvel korábban ez az arány még csak 8 százalék volt, az ezredfordulón pedig körülbelül 1 százalék."

rallus 2018.02.14. 11:34:55

@megamedve:

"Magyarországon 2001-ig nem lehetett lakossági devizahitelezést folytatni. Az első Orbán-kormány készítette elő és a Fidesz többségű parlament fogadta el a 2001. évi XCIII. törvényt, amely megszüntette a devizakorlátozásokat. Az igazsághoz hozzátartozik: ez a lépés részben uniós követelmény volt a csatlakozáshoz, így a lépés jogharmonizációs célokat is szolgált. "

2018.02.14. 11:56:21

@morpho: Nekem sem hiányzik egyik sem. Csak olyan furcsa, hogy nem magyarázkodnak bőszen.

megamedve 2018.02.14. 11:57:13

@rallus: értem, szóval csak a migránsügyben lehet keménykedni az EU-val, a devizahitel az muszáj volt

2018.02.14. 12:25:33

@megamedve: csak olvasgass az elvtársaid véleménycikkeiből 1990-től napjainkig...
(vagy akár csak itt a b1-en egy pár cikket, mindegy, mert ugyanazok írják)
na hogy is van ez az egymásra acsarkodás, gyűlölködés? árokásás?
látod, hamar kiderül, hogy hazudsz (ráadásul pofátlanul)
és még mellé a politikai ellenfél szavazótáborát is mocskolod, te a nemgyűlölködő, nemacsarkodó, nemárokásó

morpho 2018.02.14. 12:27:41

@rallus: És ezért baj, hogy olcsóbb a gáz??? :)) Orvosnál jártál már ma??

morpho 2018.02.14. 12:31:15

@Thomas Grande: Terelnek ám ezerrel a kullancsok! Az egyik a devizahitelekről beszél, aminek semmi köze az egészhez, a másik meg összefüggéstelen hülyeségeket írogat az acsarkodásról meg az árokásásról, aminek szintén semmi köze az egészhez. Nem kaptak direktívát, zavar támadt az erőben. Mondjuk nem is könnyű ezzel bármit is kezdeni. Inkább látványosan kussolnak!

rallus 2018.02.14. 13:32:27

@megamedve: Miért nem az útlevél mentes határátkelés miatt morcogsz?

rallus 2018.02.14. 13:41:02

@morpho: A puding próbája a megevés.... Akkor írnám alá a szerződést, ha bármikor ki lehetne belőle lépni. A multi cégek nem azért vannak, hogy neked orgazmust okozzanak, hanem azért, hogy keressenek rajtad! 2002 és 10 között vajon miért nem jött elő belőlük a humánum? Egyébként a devizahitel is olcsóbb volt a beetetési időszakban... Amúgy nem tilos átszerződni, nem Szilárd a te gazdád...

morpho 2018.02.14. 13:52:44

@rallus: Egy jó tökfőzelék recepted nincs véletlenül? A pörköltöt már megcsináltam hozzá!

rallus 2018.02.14. 14:14:04

@morpho: Gondolom még a mocsok drága Orbán-féle gázon...
A "pörkölt", mint a szerintetek a 6 millió éhező magyar számára elérhetetlen luxuscikk nagyon rosszul veszi ki magát a folyamatos nyavalygásod mellett! Azt kellett volna írnod, hogy reménytelen helyzetedben saját töködet főzted meg és még kaporra sem tellett! Hiteltelen lettél.... Aljas NER-lovag....

morpho 2018.02.14. 14:16:41

@rallus: Zseniális! Elmentek otthonról?

Tekvando Felsohazy 2018.02.14. 14:28:48

Valóban "parasztvakítás" a rezsicsökkentésen elverni a port,
mert ugye a "gavalléros" ajánlat csak az évi minimum 2500 köbméter gáz elégetésére vonatkozik. Ami ugye azért nem olyan kevés.
A legnagyobb "parasztvakítás" az a kijelentés, hogy:
"A Piaci árszabással a lakossági fogyasztók is jobban járnak." ......Na persze, már tapasztaltuk mivel jár ha a tröszt diktál.

Hollósi Gyula 2018.02.14. 15:25:10

Szabad a választás irány az EON!

morpho 2018.02.14. 16:12:08

@Hollósi Gyula: Na de mi lesz a Brüsszel elleni rezsiharccal?

2018.02.15. 00:02:01

@morpho: "Inkább látványosan kussolnak!" - de szerencsére ti mszp-sek jó hangosak vagytok.
a nem lesz gázáremelésetekkel :D

(na megy ez, csak írni kéne a habonyinak, mégis inkább küldjön pénzt)

Pop40 2018.02.15. 01:04:33

@rallus: @aleksz róz:

Azért remélem, lelkesen nemzetikonzultáltatok tavaly, bolsikáim, mikor a vajdátok megvédte a csúnya Brüsszeltől a rizsacsökkentést.

Ezért az egyért jó, hogy a fideszes maffia van hatalmon: élvezet nézni, ahogy szájbaszarja a magatokfajta hasznos hülyéket. :D :D :D

Javaslom, elvtársak, a mielőbbi birkamenet megszervezését a mocskos kapitalista Eon, és az óccsó gáza ellen! :D

morpho 2018.02.15. 03:18:33

@aleksz róz: Mi az, hogy mi???? Ki az a mi??? Megosztó vagy pubi. Vannak a ti, meg a mi? Ez egy kurva ország, nem kettő! Nekem nincs pártom, az mszp-től meg kifejezetten hányok! Nem vagy te egy túl bonyolult figura!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.15. 06:25:27

A rezsicsökkentés nem dőlt meg. Ha nem lett volna az állami beavatkozás, ma az ár a jelenlegi 130-140 %-a lenne.

különvélemény 2018.02.15. 06:45:09

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/images/f/f4/Natural_gas_prices%2C_first_half_of_year%2C_2015-2017_(EUR_per_kWh).png

Csak Románia és Bulgária olcsóbb nálunk. (3. oszlop)

Ha megnézed a nagyfogyasztókat, (utolsó oszlop) láthatod, hogy az nálunk is csökkent, Ezt lépte az EON is, 2500-tól, amikor a nemzeti faxom szolgáltatónál is 3000-től vagy nagyfogyasztó.

Tehát leginkább a tájékozatlan proli rétegek vakítása ez a blog, nem a zsírdisznó volt aki itt vakított. Eddig sokat nyert rajta mindenki, most jóval kevesebbet.
Ráadásul nem csak a gáz árát csökkentették, hanem a víz-csatorna és elektromos árakat is.

morpho 2018.02.15. 06:54:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: inkább 400-500 % birka! Elszámoltad! De bedobhatunk egy 1200-1600%-ot is. Tőlem simán! Végül is bármilyen számot beírhatsz, csak magabiztosan tedd, ez a lényeg!

@különvélemény: Kár, hogy a tüzifa kimaradt, mert annak nem csökkent a világpiaci ára....

anyo05 2018.02.15. 07:09:42

A MERT szindróma kitűnően működik nálatok:))))) Nem veszitek észre, hogy ezért nem juttok 5-6ra:DDDD

különvélemény 2018.02.15. 07:10:02

@megamedve: "Hülyére veszik a gyengébb IQ-jú embereket, és folyamatosan ott is tartják őket. +még jól fel is hergelik őket"

Pont ezt teszi ez a blog, ezt jól látod.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.15. 07:17:50

@morpho:

Jobb a valós szám, mint a hazug túlzás szerintem.

A lényeg itt: a ballibek megint a kisemberek ellen, a milliárdos rezsicégek oldalán kampányolnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.15. 07:18:01

2011-ben a Fidesz emelte tovább a gázárat.

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20101119-energia-foldgaz-kozponti-futessel-mindenkeppen-no-a-gazar.html

Központi fűtéssel mindenképpen nő a gázár
[ORIGO]
Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fejlesztési minisztérium csütörtöki tájékoztatójából még nem derült ki, hogy a házközponti fűtésű lakásokban mennyivel nő a gázár januártól, a Magyar Energia Hivatal ugyanakkor kérdésünkre közölte, számukra egységesen 4,9 százalék lesz az emelés, függetlenül a fogyasztás mértékétől. Ez az utóbbi években épült társasházak többségét érinti.

A házközponti gázfűtéssel rendelkező társasházak számára egységesen 4,9 százalékkal drágul a földgáz januártól - derül ki a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) az [origo] kérdésére adott válaszából.

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter csütörtökön jelentette be a januártól érvényes új lakossági gázárakat, melyek a fogyasztás nagysága szerint, sávosan emelkednek, 0 és 9,3 százalék közötti mértékben. A miniszter közölte, a tárca számítása szerint az "átlagos lakást fenntartó" magyar családok, illetve a nyugdíjasok zöme 0-0,7 százalék közötti emeléssel szembesül csak.

A miniszter arról nem beszélt, hogy milyen elbírálásra számíthatnak a saját kazánnal fűtő társasházak. Mivel ezekben több tíz vagy akár száz lakás van, és a lakásoknak saját gázórájuk nincs - tehát külön-külön nem jelennek meg gázfogyasztóként -, az ismertetett információk alapján a házak biztosan elérnék a legnagyobb áremelést jelentő 3500 köbméteres éves mennyiséget. Azaz az itt élő tulajdonosoknak 9,3 százalékos emelést kellene fizetniük.

FCUK18 2018.02.15. 07:47:57

gázár témakörben a baloldal egy életre elvágta magát 2006-ban, aztán 2011-2012-ben megint, szerintem ne erőltessétek a témát, csak rosszul tudtok belőle kijönni.

Sir Galahad 2018.02.15. 08:05:51

A rezsicsökkentés működött, Európa egyik legdrágább gázárából az egyik legolcsóbbat hozta ki. Az más kérdés, hogy a szabadpiaci gázár ingadozik és pillanatnyilag picit olcsóbb, mint a szabályozott állami, de ez finoman szólva nem mindig volt így. És ha feladnák az állami szabályozást, az pillanatnyilag jó lenne, de mivel a szabadpiaci gázár emelkedni is szokott, szerintem ez erősen kockázatos volna.

1ghost 2018.02.15. 08:25:20

@rallus:

Na mi van te szarházi orbántroll? Már megint kiderült, hogy a tolvaj, korrupt fideszfajtád hazudott és átbaszta a magyarokat?

Hogy micsoda egy söpredék vagytok ti mocskos fideszesek. Már mindenki csak hány tőletek, s bilincsbe szeretne látni.

1ghost 2018.02.15. 08:29:04

Ez a fidesz pont olyan mint a komcsik. Azok is azt hitték, hogy ők majd jobban csinálják, mint a pidesz. Az orbánkomcsik is azt hitték, most meg akkorát buktak, mint az ólajtó.

Szájba vágta ezeket a munkakerülő segghülye fideszeseket a piac. Védjük meg a rezsicsökkentést! Na ja bazdmeg! Hogy a magyarok többet fizessenek mint a piaci ár!

Egéridomár 2018.02.15. 08:29:30

@FCUK18: Micsoda érvek fideszgeci! :) Ugye egy kicsit sem zavar, hogy jelenlegi felszopottaid ebben is H A Z U D N A K !!
Persze, hogy nem zavar fideszgeci. Hisz csak egy fideszgeci vagy :D

Egéridomár 2018.02.15. 08:31:53

@1ghost: Nincs ebben semmi ellentmondás. Fideszgeciknél a negatív növekedés is növekedés :)

megamedve 2018.02.15. 08:54:44

@különvélemény: ez nagyonnnn gyenge, ülj le, elégtelen.

conchita wurst 2018.02.15. 09:44:01

a legjobb dolog nekunk, ha a lipsik GAZarral, esetleg ADOval kampanyolnak

ha ha ha

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.15. 09:55:34

Bréking nyúz: Amerikában 17 gyereket lelőtt egy migráns.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.15. 10:00:04

@Sir Galahad: "ha feladnák az állami szabályozást, az pillanatnyilag jó lenne, de mivel a szabadpiaci gázár emelkedni is szokott, szerintem ez erősen kockázatos volna. "

Bazmeg, kiköptem a kávémat. kuva jól tolod! :))

Minden fasságot bevédenek ezek a kubatov katonák. Bármikor segget csinálnak a szájukból. :))

conchita wurst 2018.02.15. 10:05:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: floridaban van villamosszek?

minden iskola kore is falat koll epiteni

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.15. 10:07:07

@conchita wurst: "minden iskola kore is falat koll epiteni"

Akkor hogy mennek be az iskolába a migráns gyerekek, te húgyagyú?

Sir Galahad 2018.02.15. 10:49:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Érv? Tényszerű adat, ami alátámasztja a köpködésed?

Nincs?

Köszönöm.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.02.15. 10:49:32

Azt azért tisztelettel hozzátenném, hogy
EDDIG nem járt jobban az, aki az E-ON ügyfele volt,
EDDIG az E-ON is sérelmezte a hatósági gázárat,
EZUTÁN is a hatósági gázár jelenti a biztonsági plafont.

Mindenesetre ez a mostani E-ON csökkentés nagyon jól lett időzítve, hogy még a választások előtt mindenki jól kiacsaroghassa magát.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.15. 11:06:11

Tény, hogy a Fidesz kormány 8 éve alatt, 7 év 10 hónapon keresztül a hatósági ár jóval az E.ON árak alatt volt. Fura módon váalsztások elött két hónappal csökkentenek.

De eközben az is tény, hogy a hatósági árral együtt is az EU harmadik legkisebb gázárát fizetjük !

Figyelembe véve azt a tényt, hogy a "Nem lesz gázáremelés" szoci elkúrók alatt, az EU egyik legdrágább rezsijét fizettük, azt hiszel joggal mondhatjuk a ballib gyűlölködő bérrettegő csürhének, így ezen blog írójának is:
"Szopjatok gázt tetvek !"

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.15. 11:07:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"a ballibek megint a kisemberek ellen, a milliárdos rezsicégek oldalán kampányolnak"

Mindig is ezt tették. Aztán akik átmennek az E.ON-hoz majd csodálkoznak, hogy megduplázzák választások után az árakat. Ahogy a szoci elkúrók alatt.

pioneer2016 2018.02.15. 11:11:05

Majd az E_ON-t is megbélyegzi rezsiszilárd, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

2018.02.15. 11:24:45

@Pop40: téleg?
ásod az árkot, acsarkodsz, gyűlölködsz?

Szelid sunmalac 2018.02.15. 11:39:01

@conchita wurst: Nem zavar hogy a hulye fideszed kampanyolt eveken at gazarcsokkentessel? Meg kulon biztossa is kineveztek a gorillat. Ehhez szolj hozza majom.

morpho 2018.02.15. 11:44:56

@Rettegek mert ballib vagyok: Nem akarlak elkeseríteni, de momentán Rezsisziszi kampányol a gaz multi mellett a kisemberek ellen.

konrada 2018.02.15. 11:45:44

...puff neki.

Pedig én azt olvastam eddig itt a B1 blogon, hogy azért parasztvakítás a rezsicsökkentés, mert amiatt leépülnek-tönkremennek a hálózatok, mivel nem lehet kigazdálkodni a karbantartást-fejlesztést.

Úgye nem azt akarjátok mondani, hogy mostanáig csak azért írtátok ezt, mert savanyú volt a szőlő, és most hogy kiderült, még az EON-nál is maradt annyi tartalék a rendszerben, hogy a hatósági alá ment,
...hogy tulajdonképpen hülyeségekkel etettétek itt a jónépet???;)))

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.15. 11:55:41

@morpho:
Nem akarlak elkeseríteni, de most az EU haramadik legolcsóbb gáz számláját fizetjük, Rezsiszszi elött az elkúrók alatt, pedig az eEU egyik legdrágább gázszámláját fizettük.

Azaz inkább hiszek Rezsiszszinek mint a Gyurcsnyista majom bloggereknek parktikus, pénzügyi okokból.

morpho 2018.02.15. 11:59:34

@Rettegek mert ballib vagyok: Senki nem mondta, hogy ne higyj neki! Azt mondja, hogy a multi ne merészeljen árat csökkenteni! Az emberek ellen beszél. Szerintem se hazudik, de ha neked szimpi, hogy nem akar olcsóbb gázárat, akkor te elmeroggyant vagy!

morpho 2018.02.15. 12:02:50

@konrada: Egyszerűen olcsóbb a gáz a világpiacon, mint amennyiért az állam adja a lakosságnak. Ezért tud az EON alá menni a hatósági árnak. Az állam keres a magyarokon, miközben árcsökkentésről hazudozik. Ilyen egyszerű.

conchita wurst 2018.02.15. 12:04:03

@Szelid sunmalac: igen, eleg egyszeru

ha a fidesz GAZzal, ADOval kampanyol, a fidesz nyer, ha a ballibek, akkor is a fidesz nyer

ha ha ha

evvan ha vkinek azt sem hiszik el amit kerdez

2018.02.15. 12:07:21

@morpho: Ami állami az kommunista. Mindegy, hogy nemzeti kommunista, vagy csak kommunista, de kommunista. A kommunista állam nem tud szabályozni és nem is célja. A piac az egyetlen jó szabályozó. Az egyes embereknek pedig sajnos gondolkodni kell, ami a 85%-nak komoly hátrány, hogy hogyan válasszon helyesen - mert ugye egyszer fenn, egyszer lenn. A kommunista/fidesz állam ezt próbálja demagógiával fűszerezve kiegyenlíteni, de a vége az, hogy ami nincs bebetonozva azt ellopják, az egyes emberek meg megfizetik a lopás árát is.

2018.02.15. 12:15:18

@morpho: látod milyen buta vagy, kincsem?
"Mi az, hogy mi???? Ki az a mi???" - oda van írva. ti, mszp-sek. itt hangoskodtok a fórumon a gázáratokkal. de minek.

"Megosztó vagy pubi. Vannak a ti, meg a mi? Ez egy kurva ország, nem kettő!" - én vagyok, te vagy, ő van, mi vagyunk, ti vagytok, ők vannak. látod? :D
mi a problémád? van olyan, hogy ti. és? ne saját magadból indulj ki, virágszálam. nálad ez az alapfelosztás, ezt tudjuk, rögtön látszik a hozzászólásaidból, aki nem ért veled egyet, az mind megy egy kalapba, és elmeroggyant narancskullancs idióta

"Nekem nincs pártom, az mszp-től meg kifejezetten hányok!" - na ne mondd, csillagom. egy igazi kis komcsi vagy, ráadásul a hangos és buta fajtából

FCUK18 2018.02.15. 12:18:25

na, megint kirajzottak a cavintonosok.

szóval még anno a szocik kötöttek az oroszokkal gázszállítási szerződést. beleírták, hogy ha nem hívjuk le, akkor is ki kell fizetni. az E-ON hoz be maga gázt, most épp olcsóbban tudja adni, de holnap már nem biztos, viszont ha hozzáadjuk azt a pénzt is, hogy ki kell fizetni az oroszoknak a szerződés alapján járó pénzt, már nem olyan olcsó.

plusz, ha jól látom, az E-ON ajánlata azoknak szól, akik legalább havi 25 rugót fizetnek gázra. én pl ennek a 2/5 részét fizetem csak, tehát ha akarnék sem kaphatnék olcsóbb gázt az E-ON-tól. meg közületek a többség szintén nem. de azért hirdessétek a hülyeséget :)

Mr. Waszabi 2018.02.15. 12:24:43

Én csak azt szeretném látni, hogy mindenkit leültetnek, akinek ehhez köze volt. Az államosításhoz, a lakosság átveréséhez.
A leglátványosabb a NHKV, amelyet bevétel-lefölöző közvetítőként iktattak egyoldalúan a pénzügyi bevételi rendszerbe, miközben a beruházásokat, költségoldalt a hulladékkezelő cégeknél hagyták. Azért külön adnék egy kokit, hogy az önkormányzati tulajdonú, eleve non-profit cégek esetében sem tettek kivételt, aztán most döglődnek.

werinter 2018.02.15. 12:34:11

Orbán a migránsokból és a politikai ellenfeleiből fogja előállítani a gázt! Így minden hithű (párthű) csinovnyik INGYEN gázhoz juthat! Éljen Orbán, éljen a haza! Hajára magyarok, hajrá Magyarország!
Ismét megállítottuk Brüsszelt!

nemecsekerno_007 2018.02.15. 12:37:41

Szociális demagógia. Ezen jól tud lovagolni a politika. Kb. ennyi ez a téma. Ugorggyunk.

she_wolf 2018.02.15. 12:54:50

@morpho:
Nyugta!:) Jönnek majd riogatni, hogy majd akkor járjon a lepényleső, amikor a rezsócsökkentett ár alacsonyabb lesz, mint a világpiaci (már hallom:D).
Mert a szabadpiaci kereskedelem fogalmát nem ismerik. Az röviden csak annyi hogy egyszer hopp!, másszor kopp.
Viszont a rezsócsökkentéssel stabilan megszívja a magyar, számtalan következmény miatt.
Ebbe belegondolni fárasztó a bólogatójánosoknak.

morpho 2018.02.15. 12:55:42

@conchita wurst: Akkor minek a választás. Törvénybe kell iktatni, hogy a fidesz nyer, oszt jónapot!

conchita wurst 2018.02.15. 12:59:30

@morpho: nem itt tartana magyarorszag ha 1990 ota orban lett volna a miniszterelnok

tehat tolem mehet

she_wolf 2018.02.15. 12:59:48

Látom, közben megjöttek a megmagyarázó emberek is, úgyhogy pá, lépek:)

John Nethem 2018.02.15. 13:00:19

"az E.ON öt százalékkal olcsóbban kínálja a gázt a lakossági fogyasztóknak (azoknak, akik havi legalább 25 ezer forintot fizetnek), amivel átlagosan havi 1000, évi 13 ezer forintot takaríthatnak meg azok a háztartások, akik az állami közműszolgáltató helyett a szabadpiacot választják."

Tehát a Mari néni, hogy ezzel a megtakarítással jól járjon, az eddigi 5000 forintos havi gázfogyasztását ötszörözze meg, így végül is nem 25 ezer forintot kell havonta fizetnie, hanem csak 24 ezret !!! És milyen jól járt !!!

Ma kb. 118 Ft egy m3 gáz ára. Tehát az a 25 ezer Ft havi 210 m3 gázfogyasztást jelent. Éves szinten ez 2530 m3.
Tehát az E.ON kedvezményhez minimum éves 2500 m3 gázfogyasztás kell.

A gázfogyasztók 53 %-a 1200 m3 alatt fogyaszt évente. Tehát ők máris kiestek a lehetőségből.
Egy jól szigetelt, modern duplaüvegezésű, 110 m2-es ház fűtése-meleg víz - és főzés terén fogyaszt 2300 m3 gázt , tehát ez a típusú réteg is kiesett.

A vezetékes gázszolgáltatás a lakosság kb. 79 %-át érinti. ( a többinél palackos gáz vagy egyéb megoldás van.)

Az energiaklub felmérései szerint a fogyasztás eloszlása a következő:
0 -1200 m3 -- 52,6 %
1200-1500 m3 -- 11 %
1500-2000 m3 -- 16 %
2000-2500 m3 -- 8,6 %
--------------------------------------- ez 89,2 % Ezek kiesnek a lehetőségből.

2500-3000 m3 -- 5,4 %
3000.3500 m3 -- 2,3 %
350-4000 m3 -- 3,1 %
---------------------------------- ez 10,8 % --- Ennyi gázfogyasztót érint az E.ON 5 %-os kedvezménye.

Vezetékes gázfogyasztók:

családi házas 63,9 %
tégla társasházak 23,2 %
panel 12,9 %

John Nethem 2018.02.15. 13:04:14

Az élet szar játék, de kurva jó a grafikája ...

Az egyik parasztvakítás, de a másik se több annál......

morpho 2018.02.15. 13:06:40

@she_wolf: Ezt a benzin árával miért nem csinálják meg? Nem is értem....

@aleksz róz: Oszt mibűl raktad össze, hogy komcsi vagyok édes egyetlen arany bogaram? Abból, hogy azt merészelem mondani, hogy Orbánék lopnak és hazudnak? Szerelmetes kis vacak pocakom! Aki ezt meri mondani, az komcsi, vagy libsi, esetleg sorosbérenc, igaz egyetlen gyönyörű hibiszkuszom? Ezt a faék egyszerűségű kommunikációt már az óvodában is a töpörtyűs kenyeremmel együtt kentem a hajamra egyetlen kis cukor falatom, sőt mit cukor, vattacukor!
Tudod gyönyörűm, én sosem szólítok meg senkit többes számban. Ha így figyeled a blogtérben a kommentjeimet édesem, akkor biztos neked is feltűnt már ez az apróság, én kis huncut spermacseppecském!

John Nethem 2018.02.15. 13:10:58

2016-ban 3.228.888 vezetékes gázt használó háztartás volt.
Tehát az E.ON ajánlat 348.719 háztartást érint. Valójában a jómódúaktól a luxusig fölfelé mindenkit.

she_wolf 2018.02.15. 13:20:05

@morpho:
A túlélési ösztön azért bennük is dolgozik:)

Midnight Run 2018.02.15. 13:21:26

Szólni kéne a Szilárdnak, hogy most már lépjenek óvszer ügyben is!

A piros, 12_-es csomag Durex ára megint nőtt!

Bár már hetedik x-en is túl vagyok, de sajnos az új mátkám fiatal és könnyen bekaphatná a legyet! Szörnyű hogy ezek a multik milyen szemérmetlenül emelik az áraikat!

Ha a Fidesz komolyan gondolja az ország rendbetételét, gondolni kellene a még aktív nyugdíjasokra is!

konrada 2018.02.15. 13:21:34

@morpho:
Ebben egyetértünk.
...s gondolom abban is, hogy ezek szerint itt mindenki hazudik:
Hazudott az állampárt, mert lehetne olcsóbb a gáz,
...és hazudott az ellenzék is, amelyik szerint túl olcsóvá tették a rezsicsökkentéssel, és emiatt tönkremennek a cégek, és vele az ellátásbiztonság...

...s tulajdonképpen most azt kell kiválogatni melyikük hazugsága veszélyesebb: az-e amelyiknél így csak az EU 3 legolcsóbb lakossági gázára lett,

...vagy azé, amelyiknek sokkal fontosabb a biztonságos ellátáshoz szükséges magasabb árt diktáló multik érdeke, s így hiába mondják lassan azt "nem lesz drágább a gáz", pedig de....

she_wolf 2018.02.15. 13:22:45

@John Nethem:
Már vártam egy progresszív hozzászólást.

morpho 2018.02.15. 13:23:36

@John Nethem: "Tehát az E.ON ajánlat 348.719 háztartást érint. Valójában a jómódúaktól a luxusig fölfelé mindenkit." Ez minden energiacsökkentésre igaz. Aki a medencéjét fűti az tízezreket spórol, aki a tanyán egy db villanykörtét használ, az meg 100 forintot.

John Nethem 2018.02.15. 13:25:12

@Midnight Run:
Hadd kapja csak be azt a legyet !!!! Legalább nem fogy annyira az ország :-)

morpho 2018.02.15. 13:29:17

@konrada: Az a gond ezzel, hogy a Gyánuagregyei Józsi bácsi nem úgy vizsgálja a kérdést, hogy : Hé asszony! Hallottad, hogy az EU-ban nálunk a harmadik legolcsóbb a gáz! Ez senkit nem érdekel. Maradjunk a belpolitikánál. Valóban mindketten hazudtak, de ha az állam drágábban adja az energiát, mint ahogy veszi, az átbaszás. Az meg végképp, hogy utána meg is konzultálja veled, hogy "Brüsszel veszélyezteti a rezsicsökkentést", miközben pont az ellenkezőjét teszi. A multik érdekét én itt egyáltalán nem látom. Van amikor látom, de itt nem.

Palladrin 2018.02.15. 13:35:10

@rallus: A Fidesz kormánya éppen hogy nem kivakarta, hanem a nincstelenségbe taszította a devizaadósokat. A bankok lettek megtömve, a devizahitelesek meg adósságcsapdába kerültek.

citrix 2018.02.15. 13:42:21

Rezsi Szilárd. Már a megjelenése kész tragédia, hát még ha megszólal. Bár ne tenné, szégyen egy ilyen díszpinty a Párt élén.

John Nethem 2018.02.15. 13:43:44

Én például átalányt fizetek a társasháznak a fűtésre: minden hónapban 14.000,- Ft.
Volt a háznak annyi képzett tartaléka, hogy tavaly a teljes kazánt lecserélték egy modernebbre, ami még kevesebbet fogyaszt. Így a közös költség csökkentése is napirenden van, de például sokan azt javasolják, hogy csak a megspórolhatóság fele legyen a csökkentés mértéke, a többletből tartalék képezhető újra, amiből később napelemeket tehetnénk a tetőre.....

Ez sokkal kiszámíthatóbb fizetési mód, mint ahol nyáron semmit nem fizetnek, télen meg lehet perkálni 30-40 ezreket... Kivált a bérből- és fizetésből élőknek.

És a mérőórás fűtésnél is megoldható, hiszen az előző évi fogyasztás lehet az átalány alapja. A különbözet meg mégis kiszámíthatóbb és jóval kevesebb..

Gázhasználatnál is alkalmazható.

Midnight Run 2018.02.15. 13:44:30

@konrada: Szerintem az ellenzék nem hazudott. 2013-ban tényleg túlvágták a rezsit. Azóta viszont tovább esett a nemzetközi gázár, s most tényleg lehetne vágni.

Persze az lenne az értelmes dolog, ha ez a gázár kikerülne a politika alól. Miért nem lehet egy képletet felállítani, ami negyedévente a világpiaci árakhoz igazítaná a hazai kisker árat?

báró Csekonics 2018.02.15. 13:47:11

megvédték a rezsicsökkentést, pont mint az államosított nyugdíjakat is :-/

conchita wurst 2018.02.15. 13:48:27

@Midnight Run: azert az vicces lenne ha meg a valasztas elott gazarat csokkentene a kormany....akkor az lenne a legnagyobb populista demagog huzas, meg a rezsicsokinel is rosszzabb

Midnight Run 2018.02.15. 13:58:23

@conchita wurst: Szerintem ezkönnyen előfordulhat.

hillman. 2018.02.15. 14:01:35

@megamedve: Ez az ország 1000éve ilyen. Csak a pártok neve változik. A kommunisták majdnem kiirtották a pártosdit(még 30 év kellett volna nekik, hogy kihaljon mindenki aki élt azt urambátyámpártosdiban), de mi jo hagyományörzöként feleleveitettük az ezeréves szokást. Pedig az állampárt gyülölete már majdnem összekovácsolta a nemzetet.
A szomszéd földesur(falu, felekezet) orra alá borsot törni mindig is fontosabb volt bárminél. Török vagy német nem számitott csak a "gyurcsány/orbán" pártosdi.

morpho 2018.02.15. 14:01:49

@conchita wurst: A rezsiharcot 2014-ben vívtuk, most Soros ördögi tervét és a beözönlő migráncsok millióit kell legyőzni! Nehogy összekeveredjenek már itt a dolgok! Egyszer jó lenne az egészségügyi démon és az oktatási szellem ellen is folytatni egy harcot, de az még várat magára...

CCnick 2018.02.15. 14:02:59

@John Nethem: "Valójában a jómódúaktól a luxusig fölfelé mindenkit. "

Fizessenek a gazdagok!

Oh wait!

)

morpho 2018.02.15. 14:04:06

@hillman.: A kedvencem az amikor Ferdinánd és Szapolyai egymással csatáztak a koronáért, miközben a török besétált Budára....

CCnick 2018.02.15. 14:06:04

@morpho:" Ez minden energiacsökkentésre igaz" viszont az eon ajánlat eleve csak a nagyfogyasztóknak szól, "a Gyánuagregyei Józsi bácsi" eleve ki van lőve az ajánlattételből

rallus 2018.02.15. 14:09:28

@Palladrin: Megtisztelnél, ha erről lenne valami konkrét forrásod. (a sógornőd szomszédjának a nagymamája hallotta a kocsmában kevés....)

rallus 2018.02.15. 14:11:42

@morpho: Az egészségügyi és az oktatás úgy rendbe lett téve és fel lett tőkésítve 2002 és 10 között, hogy ráér...

Palladrin 2018.02.15. 14:15:00

@rallus: Sok irányba elmehetnénk, kezdve a 13/93 fogyasztóvédelmi irányelvvel, a DH törvényekkel, ezzel: hitelsikerek.blog.hu/2016/01/25/nyilt_level_a_kozjegyzokhoz és egy rakás más dologgal. Nem hiszem, hogy egy kommentben össze lehetne foglalni a dolgot.

Anno az AXA szerződésekben átlagban 74 különféle hiba volt, amiből olyan 11-13 a kompett szerződés semmisségét hozta volna magával. A törvények alapján ekkor az aláírás pillanatára kellett volna visszamenni és az akkor adok-kapok alapján elszámolni, ehelyett a bíróság mindenféle adatot elkezdett beleírogatni a szerződésekbe és azt mondta, hogy az adós erre meg arra gondolt.

Mindegy, messzire megy ez. Ha érdeklődéssel állsz a problémához és nem csípőből mondod a mantrát, akkor minden megtalálható a neten. Csak kicsit érteni kellene mögötte a jogot.

conchita wurst 2018.02.15. 14:30:26

@morpho: nem baj, lesz ra ideje Orbannak 2040ig

konrada 2018.02.15. 14:37:39

@Midnight Run:
Szvsz.: Az energiaár egy háztartásnál stratégiai kérdés.
Ha azt is úgy mozgatnák, mint a benzinárat, gyors házi csődöket okozna egy-egy kiugró áremelés, mert a lakosság nem képez erre magának tartalékot.
...szóval nem feltétlenül rossz az, ha a változásokat kisimítják, és ha pont alcsonyabb egy időszakban az ár, úgy betárolják, a különbözetet meg a magasabb ár idején elmaradt fejlesztésekre, felújításokra használják fel...

...mert mint írtad: szerinted az ellenzék igazat mondott akkor is, amikor keveselte az árat, mert nem lehet abból fejleszteni-javítani, és igazat mond most is, amikor ezen elmaradásokat pótolni lehetne ahelyett, hogy ugyanolyan mértékben vágnák vissza az árat, mint 2013-ban...

citrix 2018.02.15. 14:46:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fideszes rezsibiztos csökkenthetné a narancs árát is . De csak azoknak akik visszaküldték helyesen kitöltve a nemzeti konzultációt (ahogy a Párt elvárja) és a hűség csókjával megpecsételve zárták le a borítékot. nekik járna a rezsicsökkentettr narancs. Állítsuk meg Brüsszelt... megnéztem, fixen áll, nem úgy mint Felcsút ami erősen közeledik Moszkvához.

2018.02.15. 14:48:25

@morpho: "ha az állam drágábban adja az energiát, mint ahogy veszi, az átbaszás" - és a szolgáltatás költségei?

Midnight Run 2018.02.15. 14:55:05

@konrada: szerintemmeg bármelyik irányba torzítod az árat, rosszat teszel. Ha alacsonyan tartod, akkor a szolgáltatóveszteséges lesz és nemtud beruházni, ergo a szolgáltatás színvonala romlik. Ha magasan tartod, akkor meg extra profit keletkezik. A fogyasztót nem védeni kell, a fogyasztónak korrekt viszonyokat kell biztosítani. Max a nagyon szegény embert támogathatod.

2018.02.15. 14:55:28

@morpho: az mszp-s nekem komcsi. ennyi. a kommunista párt jogutódjának tagja/támogatója.

pont tökmindegy, virágszálam, hogy egyes számban szólítod meg az embereket, ha mindenkire igaz :D
aki nem ért veled egyet, az szerinted mind elmeroggyant, ha egyes számban szólítod meg, ha többes számban

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.15. 14:58:48

@citrix:

Sajnos a közeledés Moszkvához nagyon mérsékelt. Pedig a mai világunkban a bolygónk erkölcsi pólusa ma Moszkvában van, ez közismert, szóval ez egy morális értékmérő.

Közelebb Moszkvához = közelebb a Jóhoz.

morpho 2018.02.15. 15:12:32

@conchita wurst: Azt miért olyan jó neked, ha Orbán ott ül 2040-ig? Ennyire bejött az egypártrendszer?

@rallus: Leszarom, hogy mi volt 2002 és 2010 között. Most halnak meg emberek a sürgősségin, mert nincs orvos. Most találnak hullákat a kórházak vécéjében és most teljesítenek siralmasan a magyar diákok a Pisa teszten. 8 éve Orbánék kormányoznak baszod! Ne mutogass visszafelé, mert leszarom!

@aleksz róz: Egyrészt cuncimókusom az mszp-t utálom. Az a párt, amelyik elárulja a saját miniszterelnökét menjen a picsába. Másrészt tündérbogaram csak arra mondom, hogy elmeroggyant, aki elmeroggyant és arra mondom, hogy narancskullancs, aki narancskullancs. Eszem azt a habcsók kis érzékeny narancskullancs lelkedet picinyem! Majd küldök neked vizesre sírt párnát! Jó lesz így szerelmem?

morpho 2018.02.15. 15:18:00

@aleksz róz: ""ha az állam drágábban adja az energiát, mint ahogy veszi, az átbaszás" - és a szolgáltatás költségei?"
Az EON ingyen szolgáltat szívszerelmem?

rallus 2018.02.15. 15:27:26

@Palladrin: Gondolom Orbán személyesen beszélt rá mindenkit a devizahitelre. Tény az, hogy nagy részük ki lett mosva a kakából, de az adókból mást is kell finanszírozni, nem csak a butusokat! (akik most az E-on előtt állnak sorba az olcsó gázért....)
A nincstelenségbe taszításról átküldheted az információd forrását! Ne keressem hiába....

Palladrin 2018.02.15. 15:32:24

@rallus: Jajj, ez a fejéhez volt szorítva a pisztoly dolog annyira unalmas már. Csupán arról van szó, hogy minden egyes terméknek bizonyos tulajdonságoknak meg kell felelnie. A bébiételben sem lehet patkányméreg. Ezt a mindenkori kormány által irányított és felügyelt speciális szervezetek ellenőrzik (pl a Nébih). A devizahitelek is ilyen fogyasztói termékek voltak, azonban amikor kiderültek, hogy ezek a minimál követelményeket sem érik el, akkor nem az volt, hogy minden vissza, hanem ráragasztották a "bébiétel patkányméreggel" címkét és már jó is volt!

Ott a net, keresd meg. Ha tényleg érdekel a dolog, akkor meg fogod találni. Véleményem szerint azonban nem kívánod megérteni, hogy miért rossz ez mindenkinek - s benne neked is - így nem nagyon akarom feleslegesen pazarolni az időmet rád.

2018.02.15. 15:33:11

@morpho: nem. és?
butaságot írtál oszt ennyi, mi van akkor, időnként mindenkivel megtörténik.
(csak veled sokkal gyakrabban.)

rallus 2018.02.15. 15:35:30

@morpho: Ha mind a 8 millióan elmentek szavazni 2010-ben, akkor most itt ülnénk a Kánaán közepén, Irina Ivaschenkó személyes irányításával unalmunkban huzogatnánk a pannon puma farkát, miközben 6 millió migráns dolgozna helyettünk és gyógyítgatná a rokonságodat, tanítgatná hasznos dolgokra leánygyermekedet...
De ti még arra is lusták voltatok, hogy ixeljetek.... Most meg már csak az osztályharc maradt nektek...

rallus 2018.02.15. 15:37:18

@Palladrin: Bocs, azt hittem mindig a szemed előtt van..

Palladrin 2018.02.15. 15:40:59

@rallus: Nézd, neked az a fontos, hogy a ballibsi kormány szabadította rá ezt az országra és a Fidesz mentette meg az embereket. Erről az álláspontról nem akarsz (vagy nem tudsz?) elmozdulni. Az én álláspontom meg az, hogy ez a konstrukció egy népirtás, függetlenül attól, hogy ki kezdte és a Fidesz ezt hogyan konzerválta.

Ahhoz hogy ebben a témában elmélyedjél, időt kellene szánnod rá és levenned a szemellenzőt, mert esetlegesen olyan kérdések merülhetnének fel, amelyek a jelenlegi párthitedet befolyásolhatnák. Ehhez részedről nem érzek szándékot, így meg feleslegesen mit túráztassuk egymást?

2018.02.15. 15:42:08

@Palladrin:

Sok sikert a trollokhoz....

ételizésítő 2018.02.15. 16:34:01

Az ugye megvan, hogy ez az ajánlat nem az átlagembernek szól, hanem annak, aki 2500 köbméter gázt vagy annál többet fogyaszt?
Ehhez vagy legalább 130-150 négyzetméteres lakás kell, vagy ipari létesítmény.

Más kérdés, hogy a rezsicsökkentés a fideszes ostoba faszoknak szóló átverés, és már évek óta jóval drágább, mint a gáz világpiaci ára.

morpho 2018.02.15. 16:42:05

@aleksz róz: Én írtam butaságot? Azért gondold ezt át! Ha az államnak vannak szolgáltatási költségei cukipofa, akkor az EON-nak is vannak. Az EON mégis olcsóbb. Akkor hogy is van ez cukorfalat? Ki írt itt butaságot? Eszem a zúzádat!

morpho 2018.02.15. 16:45:24

@rallus: Ez az osztályharc duma nagyon eredeti, de mi köze ennek ahhoz, hogy nyolc év fideszkormány után ne mutogass visszafelé, mert nem tud érdekelni?

putris72 2018.02.15. 16:49:16

De most komolyan,ki fizet több mint 25000ft átalányban!A gazdagok!Akkor most nekik csökkent rezsit??Sikerült megint tökön lőni magatokat!Remélem a HVG-nek csak hisztek:hvg.hu/kkv/20180214_Kinos_magyarazkodasba_kezdett_az_EOn_Nemeth_Szilard_beszolasa_utan És akkor jöhet az ősztűz,mivel csak ehhez értetek!

rallus 2018.02.15. 16:52:39

@Palladrin:

"A magas devizahitel-állomány kiépülésének három fő állomása volt. A devizahitelezés
2000-ben jelent meg a magyar háztartási hitelpiacon, elsőként a gépkocsi-fi nanszírozásban.
A devizahitelek növekedését szinte teljes egészében ez a hiteltípus adta 2000–2003 között.
A devizaalapú lakáshitelek az állami lakáshitel-támogatási programnak a megszüntetéssel
egyenértékű szigorítása után, 2004-től kezdtek terjedni. Röviddel ezután, 2004–2005-ben
megjelentek a szabad felhasználású devizaalapú jelzáloghitelek is. A devizahitel-állomány
legnagyobb mértékű növekedése a 2006–2008 közötti időszakra tehető, annak ellenére,
hogy a jegybank számos alkalommal felhívta a fi gyelmet a kapcsolódó kockázatokra. Az új
kibocsátásokon belül a devizahitelezés részaránya 2008 végére 80 százalékra emelkedett,
sőt a jelzáloghiteleknél már 90 százalék felé ugrott. A válság hatására ugyanakkor 2008 vé-
gétől a devizahitel állományának növekedése megállt, illetve lassú mérséklődésnek indult."

2015.ápr. " Komoly átrendeződés történt a hitelintézetek mérlegében márciusban. A lakossági devizahitel-állomány a februári 3720,7 milliárdról 303,4 milliárdra csökkent. Ebből 3437,7 a tranzakciókból eredő csökkenés (forintosítás és elszámolás), 20,3 milliárd viszont a forint gyengüléséből eredő növekmény."

Bírom, amikor a saját magatok által kreált hülyébbnél hülyébb "adatokkal" érveltek!

Palladrin 2018.02.15. 16:54:20

@rallus: Lövésed sincs az egészről. Majd akkor jöjj vissza, ha tudsz is valamit.

rallus 2018.02.15. 16:56:44

@morpho: Talán neked nem okoz gondot felfogni, hogy nem mindegy, milyen alapról indul a gazdaság. (bár...)

elvis56 2018.02.15. 17:00:29

Ez a BAROM arcu seggnyaló hazudozó GENYÁT csepel is ugy utálja mint a szart.Sokat lenyulhatott hogy igy lehetett JÓLAKOTT MANGALICA.

2018.02.15. 17:03:24

Szeretnék beleszarni az ügyeletes fidesztetű troll pofájába, ha megengeditek. Ki legyen az első közülük?

2018.02.15. 17:07:29

@rallus: Megetetted már a migriket odahaza? A nőd is leápolta már őket? Tudod, a vezíred már megmondta: ha bekopognak, akkor be kell engednetek őket. Erről vakerálj, tolvaj.

2018.02.15. 17:12:22

Valamelyik szarházi fideszes szolga győzzön már meg engem arról, hogy a fideszesek nem lopnak, nem hazudnak és nem korruptak. Jó néven venném, ha tudnának olyanról, aki nem tesz ilyent. Csak szeretném megismerni, mint bármelyik igen ritka állatfajt.

morpho 2018.02.15. 17:13:29

@rallus: Persze hogy nem mindegy.

morpho 2018.02.15. 17:17:30

@putris72: Ezt már kibeszéltük. menj fel a kommetsáv tetejére és olvasd el! Az össztűz helyett....

putris72 2018.02.15. 17:22:03

@morpho: Ne szívd mellre,belefutsz még egy-két ilyenbe!

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2018.02.15. 17:47:28

Na ebbe is belebuktak a lipsik, es most navajognak, hogy mar megint miert szopnak.
Kiderult, hogy gyermeteg hazug modon, nagyker arat hasonlitottak, a kiskerarhoz.
Sebaj igy valasztas elott szopjanak csak, hatha egyik se jut be a parlamentbe.

conchita wurst 2018.02.15. 17:51:04

@morpho: 90tol a legeredmenyesebb evei az orszagnak az a 11, amikor orban volt

tehat egy orban fele egypartrendszerrel, szvsz jobban jart volna az orszag

torró 2018.02.15. 18:03:31

Na bazze, senki nem olvas , mondjuk egy EON reagálást a hisztériára?
""Félreértés volt, hogy az E.ON a rezsicsökkentett árnál olcsóbban kínált földgázzal az átlagos lakossági fogyasztókat célozta volna, valójában olyan ügyfeleknek szól az új ajánlatuk, akik a kisvállalkozásokhoz hasonló mértékben fogyasztanak – állítja az E.ON közleménye.Az E.ON közleménye szerint az ajánlatuk "a nagy gázfogyasztású ügyfélcsoport számára jelentősen félreértelmezett formában jelent meg", mert az akció "olyan ügyfeleknek szól, akik a kisvállalkozásokhoz hasonló fogyasztással rendelkeznek". Az E.ON azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy hasonló kedvező versenypiaci ajánlattal más piaci szereplők is jelentkeztek az elmúlt években.
forrás: Eon.hu"
Lehet köhögni!

morpho 2018.02.15. 18:07:04

@putris72: Nem szívom. @torró: www.eon.hu/hu/lakossagi.html

@conchita wurst: Akkor csak azért vett részt Orbán a Kádárrendszer lebontásában, hogy a helyére ülhessen? Érdekes egy logikád van ám neked. (na jó, a logika csak vicc volt)

2018.02.15. 18:20:31

@morpho: te írtál butaságot szokásodhoz híven.

egy szóval nem mondtam, hogy az e.on-nak nincsenek szolgáltatási költségei. és még az árakat se hasonlítottam össze.
butaságot írtál, amikor a világpiaci ár és a lakossági ár közötti különbséget átbaszásnak nevezted. ennyi.
látod milyen buta mszp-s vagy? meg is untalak.

torró 2018.02.15. 18:23:38

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
Erről nem tud meggyőzni téged senki. Hányszor leírtam, hogy a fideszt a saját mohó holdudvara fogja bajba sodorni. Egy a probléma hogy ez nálunk nemzeti sport. Korrupció e az ha lefizeted az orvost, hogy előbb jussál műtétre vagy vizsgálatra? Lopás e ha a vállalkozók nem adnak számlát? Volt e korrupció az előző kormányoknál? Nehogy azt mond hogy nem! Most a 13 milliárdon van a hangsúly. Amikor Princ Gáboréknál 150 milliárdról volt szó sikított e valaki? Én azt mondom mindegyik ügy pofátlanság, így az egymásra mutogatás teljesen paródia. Mennyit kell most a 4 -s metró miatt visszacsengetni? 78 milliárdot. Na öcsém! Ezért miért neem visít senki? Pedig hasonló ügy mint ez a lámpa ügy. Csak azt nem az Orbán veje csinálta mi? Képzeld el ha azt is ő csinálta volna. Lehet itt ordítani, de ez az egész ország játéka. TISZTELET A KIVÉTELNEK? AKIK MEGPRÓBÁLNAK VALAHOGY EBBEN A KÖRNYEZETBEN TISZTÁK MARADNI!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.15. 19:07:45

@Rettegek mert ballib vagyok:
2011-ben a Fidesz emelte tovább a gázárat.

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20101119-energia-foldgaz-kozponti-futessel-mindenkeppen-no-a-gazar.html

Központi fűtéssel mindenképpen nő a gázár
[ORIGO]
Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fejlesztési minisztérium csütörtöki tájékoztatójából még nem derült ki, hogy a házközponti fűtésű lakásokban mennyivel nő a gázár januártól, a Magyar Energia Hivatal ugyanakkor kérdésünkre közölte, számukra egységesen 4,9 százalék lesz az emelés, függetlenül a fogyasztás mértékétől. Ez az utóbbi években épült társasházak többségét érinti.

A házközponti gázfűtéssel rendelkező társasházak számára egységesen 4,9 százalékkal drágul a földgáz januártól - derül ki a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) az [origo] kérdésére adott válaszából.

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter csütörtökön jelentette be a januártól érvényes új lakossági gázárakat, melyek a fogyasztás nagysága szerint, sávosan emelkednek, 0 és 9,3 százalék közötti mértékben. A miniszter közölte, a tárca számítása szerint az "átlagos lakást fenntartó" magyar családok, illetve a nyugdíjasok zöme 0-0,7 százalék közötti emeléssel szembesül csak.

A miniszter arról nem beszélt, hogy milyen elbírálásra számíthatnak a saját kazánnal fűtő társasházak. Mivel ezekben több tíz vagy akár száz lakás van, és a lakásoknak saját gázórájuk nincs - tehát külön-külön nem jelennek meg gázfogyasztóként -, az ismertetett információk alapján a házak biztosan elérnék a legnagyobb áremelést jelentő 3500 köbméteres éves mennyiséget. Azaz az itt élő tulajdonosoknak 9,3 százalékos emelést kellene fizetniük.

rallus 2018.02.15. 19:15:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Emlékeim szerint Lendvai Ildikó mondta hangosan, hogy nem lesz gázáremelés..
A "csökkentés" nem azt jelent, hogy amíg a világ világ, nem változik a gáz ára!

John Nethem 2018.02.15. 20:10:59

Ami fontosabb lenne a fogyasztói GÁZÁRBAN: ( és minden rezsiárban ! )
az az ÁFA drasztikus csökkentése kellene legyen ( meg az egyéb rárakott adók mérséklése) !!!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.15. 20:43:47

@rallus: Semmi gond, azt magyarázd meg hogy a lakosság sarcolása volt ez a fidesz részéről, vagy a világpiaci árak indokolták.

impala 2018.02.15. 20:53:03

@Sir Galahad: És ha feladnák az állami szabályozást, az pillanatnyilag jó lenne, de mivel a szabadpiaci gázár emelkedni is szokott, szerintem ez erősen kockázatos volna.

az üzemanyag adónál kurva könnyen megoldották, hogy akkor nő, ha a világpiaci ár esik.
ezt itt is lehetne alkalmazni - persze fordítva, csak a cél mégsem a rezsicsökkentés, hanem a parasztvakítás

Etniez 2018.02.15. 21:33:35

@morpho: Már csak kétféle fideszes maradt:
1. tettestárs
2. agyhalott

Borsia 2018.02.15. 22:10:18

@különvélemény: 8 európai országban is olcsóbb a gáz mint nálunk. 20 ország tud 1 havi átlagkeresetből több gázt venni mint mi.
infogram.com/gazarak-europaban-1g6qo2qg4q8yp78
Hazug bérenc

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.15. 22:41:03

@Borsia: szuper ez a divatos infografika. kar hogy evszamot nem rakott ra a szerzo, jjozsef. amugy jjozsef tobbi divatos infografikajan vannak evszamok, tipikusan 2011-ig tartanak az adatok. tegyuk fel, hogy te nem vagy hazug berenc, csak kezdo internetfelhasznalo.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.02.15. 23:26:27

Az eon befosott attól, hogy írnak rá egy stop eon törvényt, ezért bejelentette, hogy csak a nagyfogyasztóknak csökkentenek. Ilyen az, amikor egy diktatúrában az állampárt ellehetetleníti a piac működését, és ezzel tulajdonképpen meg is ássa szép lassan a saját sírját.
Mint annak idején kádár.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.15. 23:48:34

Érdekes. Sosem érkezik válasz arra, hogy mi okból emelte a Fidesz 2011-ben a gáz árát.

chrisred 2018.02.16. 06:00:41

@torró: A négyes metró ügyében eddig egy fillérnyi visszafizetési kötelezettséget nem állapítottak meg. Amúgy tegnap óta Lázártól tudjuk, hogy az OLAF jelentés csupán egy vélemény.

Borsia 2018.02.16. 07:00:07

@droid_: Azért érzitek, hogy egy korábbi rendszerre hajaz amiket írtok. A szemét kapitalista nyugaton haldoklik a szabad piac, a kapitalizmus. Csak nálunk van kánaán. A külömbség csak hogy most mindenki szabadon elmehet és megy is és beszámol róla hogy mégse haldoklik A szabad piac

citrix 2018.02.16. 07:20:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Sajnos a fiatalabb éveimet a Moszkvához közel című szocialista világban éltem le történelmi okoknál fogva. Nagyon remek volt az ideológiai maszlagokkal, a szabad mozgás erős korlátozottságával a világban, vám/finánc minden határon, áruhiány, alacsony jövedelmek, igénytelen, ócska anyagok és szerszámok a munkahelyeken, spiclik és párttitkárok jellemezte a korszakot. Undorító és álságos korszaka az országnak a Moszkvához csatoltság. Aki a szovjetoroszokhoz tartozást, közeledést szorgalmazza az egy rohadt hazaáruló, ellensége az országnak.

nem várt fordulat 2018.02.16. 07:33:14

szétröhögöm a fejem :)

nagyon vicces az egész :) A rohadt nyugat, az, és még tapsolnak is hozzá.

citrix 2018.02.16. 07:39:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szégyentelen és igen aktív agitátor a szovjetoroszok mellett. Putyin ügynöke kétségkívül, azé az emberé aki autokráciát épített ki és a szovjetunió titkosszolgálatának ezredese, az NDK helyettes helytartója volt. Kommunista ma is, megkoszorúzza államilag Sztálin sírját. Ezekhez csatolódni megint?! Aki ezt szorgalmazza, ügynöki munkát végez az hazaáruló gazember.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 07:51:27

@citrix:

A szovjet kor egy mesterséges, nyugatról importált burok volt csak a tiszta, keleti lelken. Mára le lett véve, s lassan tisztul a keleti, ősi lélek.

citrix 2018.02.16. 08:06:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A szovjet kor ma reneszánszát éli Putyin vezetésével, ezt ő maga se vitatja. A szovjet korszak a világtörténelem szégyenteljes korszaka, semmiben se volt jobb a náci németországnál. Hagyjuk már a baromságokat és a keleti igazság maszlagát. Mi keresni valónk lenne a putyini szovjetoroszország mellett? Konkrétan semmi. Aljas, ellentmondást nem tűrő, oligarchákat pénzelő önkényuralmi rendszer, a kommunizmus szimbólumával a Kreml legmagasabb pontján. Még egyszer mondom hogy világos legyen: aki a hozzájuk csatlakozás érdekében ügynöki tevékenységet végez, agitál, az hazaáruló annak minden vonzatával.

chrisred 2018.02.16. 08:51:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A szovjet berendezkedés ázsiai jellegû, despotikus kasztrendszerû modell volt egy kultúrájában és hagymányaiban erôsen Európához kötôdô társadalomra rákényszerítve.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 09:18:18

@citrix:

Én is szovjetellenes vagyok. Csak hát nem lehet a történelmet eltörölni.

rallus 2018.02.16. 10:12:50

@citrix: Még néhány év szelíd jelcinizmus kellett volna és akkor Oroszország eladható vagyona fillérekért már a "befektetőké". De jött ez a gonosz Putyin és bukott a mutatvány. Sosem fogják neki megbocsátani...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.16. 10:17:51

@Borsia: en egy konkret szemely vagyok, nem tobb. ramutattam, hogy azert hazugozol le valakit, mert talaltal a neten egy grafikat, ami egy meg nem jelolt idoszakot mutat be, de az idoszak jo esellyel 2011 koruli.
ezt a hajazast nem tudom mire velni, ha csak be akartal szolni, akkor nem sikerult. az energiaarak szabalyozasahoz nem ertek, nyilvan te sem, kulonben tudtal volna valami ertekelheto hivatkozast hozni. de ha arra gondolsz, hogy az hatosagi szabalyozas valami kommunista csokeveny, akkor elegge egyszeruen latod a vilagot.

citrix 2018.02.16. 10:24:26

A szovjet rendszer Lenin és Sztálin gyermeke minden mocskával és aljasságával. Legalább úgy hiányzik mint a harmadik birodalom, nem véletlenül voltak szövetségesek a Barbarossa hadművelet megindításáig amire nem mellesleg előre figyelmeztették Sztálint az angolok. Putyin szovjet tiszt, ezredes a KGB kötelékén belül. Nem is tagadja mert kár is lenne. Nyilván elindult ő is a damaszkuszi úton és megvilágosodott:, Saulusból Paulus lett. Ha valami, hát ez a legkevésbé se hihető sztori. A Magyar Köztársaság eldöntötte hová akar tartozni katonailag, gazdaságilag és világnézetileg. Ezek egyike se szovjetoroszország. Megváltozatása érdekében mégis ügynöki munkát végző személyek tényállása egyértelmű és világos.

Borsia 2018.02.16. 10:28:39

@droid_: Nem vagy konkrét személy. Egy fidesz troll szelídebb verziója vagy. Nem akarlak sértegetni, csak felhívni a figyelmed a kettős mércére. Amit én írtam, ahhoz statisztikát és egy honlapot is mellékeltem. Akinek írtam, az csak légből kapott számokat. Könnyen kideríthető az évszám mert pontos GDP összegeket ír, csak rá kell keresni. Azaz nem biztos az általad erőltetett 2011. Nem tudom hány éves vagy, de én éltem már amikor minden központosítva volt, amikor nem volt szabad piac, nem volt szabad oktatás és ha valaki kritikus volt a rendszerrel, az hazaáruló volt és idegen ügynök. Na most pont ennek tolod a szekerét. Lehet hogy az előző rendszer váltás békés volt, a következő már nem biztos hogy az lesz

citrix 2018.02.16. 10:30:30

@rallus: Meg kell akadályozni a Magyar Köztársaság átállását Moszkva oldalára. Hogy otthon Putyin mit csinál az az oroszok belügye, ha megválasztják akkor legyenek vele boldogok. A mi országunknak semmi keresni valója nincs Moszkva mellet, elég volt belőle 40 év.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.16. 11:08:43

@Borsia: ne nevettesd ki magad jobban, akinek irtal, az egy eurostat tablazatot linkelt, evszamokkal ahogy kell. amit te irtal, az jjozsef infografikaja ismeretlen idoszakbol. persze biztos ki lehetne talalni, hogy jjozsef mire gondolt, ha az eurostat tablazatokbol visszaellenorzod hogy melyik ev stimmel, de akkor minek linkeled jjozsef hasznavehetetlen infografikajat, ha eleve megkaptad az eurostat adatokat? es ezek alapjan hazugozol le masokat?

az energiaarak valamilyen merteku es modu hatosagi szabalyozasa meg az un szabad piac nyugat-europai orszagaiban is ismert es elterjedt volt legalabbis a kozelmultig, semmi koze nincsen semmifele elozo rendszerhez.

a "nem tudok mit mondani, ugyhogy fidesztroll vagy" erveles pedig egyszeruen szanalmas.

rallus 2018.02.16. 13:59:51

@citrix: Nekünk jóban kell lenni Moszkvával, mert ha az EU így folytatja, akkor nem lesz kihez fordulni a baromságok ránk erőszakolása miatt.
Arról meg nem is beszélve, hogy ha a művelt nyugat megint felkínál bennünket békülési ajándékként az orosz medvének, akkor ne megint mi szívjuk a legnagyobbat.

citrix 2018.02.16. 14:24:27

@rallus: Az EU MI vagyunk ahogyan Németország, Franciaország, Csehország és sorolhatnám. A MI képviselőink is ott ülnek a döntések megszavazásánál. Az EU olyan amilyennek formáljuk mert a miénk. Moszkva a szovjetoroszoké, a legkevésbé se akarnak jót nekünk. Egyszerűen kiválasztják a leggyengébb láncszemet az EU/NATO tagok közül és megpróbálják leválasztani, zavart kelteni és gyengíteni ezzel a szövetséget. Nem barátaink a legkevésbé sem, a lehető legmesszebb el kellene határolódni a putyini szovjetoroszországtól. Egyszerűen nem kompatibilis se a NATO-val, se az EU-val.

rallus 2018.02.16. 14:44:33

Szerinted az EU barátnak vett fel bennünket és nem gyarmatnak?
Azzal alig vagyunk kisegítve, hogy a képviselőink méregdrágán ott üldögélnek a többi túl és alulképzett csinóvnyik között és felesleges nyilatkozatokat tesznek, miközben az EU szempontjából érdektelen Sorost puszival fogadják és dönthet szinte bármiben.
Az igaz, hogy továbbra is zabálhatunk mákos gubát, de az orvosainkat, matematikusainkat, pincéreinket elcsábítják, miközben az EU állampolgár romákat azonnal hazazsuppolják.

chrisred 2018.02.17. 06:01:46

@rallus: Vagyis eleve csináljuk meg magunkkal azt, amivel a feltételezéseid szerint meg akarnak majd büntetni minket? Érdekes hozzáállás.

chrisred 2018.02.17. 06:04:00

@rallus: Szövetségesként kezel minket. Az állam zavarja el az orvosainkat, matematikusainkat és pincéreinket, mert nem biztosít nekik európai polgárhoz méltó megélhetési feltételeket.

FCUK18 2018.02.19. 00:05:56

1-gasvergleich.com/gaspreise-europa/

nekem úgy tűnik, annyira nem bukott meg a rezsicsökkentés.
süti beállítások módosítása