B1 blogcsalád



Orbán újabb brüsszelezős hazugsága bukott meg

2017. november 19. - ashwood

orbv.jpgAz év elején még a Magyarországra fenekedő legnagyobb veszélyek között említette a miniszterelnök azt a "szociáis pillért", amelyet most ő maga is megszavazott.

„A szociális pillér összefoglalja mindazt, amiben Európa hisz” – mondta Jüri Ratas, észt kormányfő, az EU soros elnöke, amikor a tagállamok vezetőinek nevében aláírta a szociális pillér létrehozásáról szóló nyilatkozatot. „Olyan Európát akarunk, amely felveszi a harcot a munkanélküliség, a szegénység és a diszkrimináció ellen, egy Európát, amely egyenlő lehetőségeket biztosít a fiataloknak és az elesetteknek” – jelentette ki egyebek között.

A szociális pillért megcélzó nyilatkozat nem valamiféle új jogszabálytervezet, hanem 20 olyan elv és jog rögzítése, amelyeket elengedhetetlennek minősítettek a méltányos alapon és jól működő munkaerőpiacok és jóléti rendszerek alátámasztására, és amelyek alapján – a helyi sajátosságokat figyelembe véve – a tagállamoktól várnak ezekre épülő, mintegy ezeket gyakorlatba átültető nemzeti jogalkotást.

Mindez kiterjed a minőségi oktatásra, a nemek közötti egyenlőségre, az egyenlő lehetőségekre és a munkavállalás aktív támogatására, továbbá szerepel az elvárások között a biztonságos és rugalmas munkakörnyezet, a tisztességes bérezés – egészen pontosan: a „tisztességes minimális bér” -, az alkalmazás feltételeinek megismerése és az elbocsátás esetére vonatkozó védelem is. (Szakértők ennek kapcsán emlékeztettek, hogy Ausztriában, Cipruson, Dániában, Finnország, Olaszországban és Svédországban jelenleg nincs törvényben szavatolt minimálbér.)

A „20 pontban” emellett hangsúlyozzák a társadalom védtelen tagjait – így a munkanélkülieket, hajléktalanokat, fogyatékosokat vagy éppen időseket – megillető jogok fontosságát, valamint az egészségügyhöz és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségét.

Ez az, amit Orbán Viktor így jellemzett idei évértékelő beszédében: "Brüsszel újabb és újabb gazdasági jogosítványokat akar magához venni a tagállamoktól, az akció fedőneve brüsszeli nyelven: szociális pillér." Egyike volt ez annak az öt frontnak, amelyben állítólag az Európai Unió Magyarországra ront.

A fenti citátum vélhetőleg elvesztette aktuális jellegét: Orbán Viktor az EU csúcsvezetőinek legutóbbi találkozóján megszavazta a szociális pillért.

Kíváncsian várjuk, hogy fordítja majd idehaza ezt is a Brüsszel elleni szabadságharc fontos csatájává.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5813310723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Okos Tóbiás 2017.11.19. 13:06:33

Itthon habzó szájú szabadságharcos buldog, az EU-ban, és Moszkvában kezes pincsi.:):):)

fermester 2017.11.19. 14:09:26

Honnan tudná szegény elmeroggyant, mikor mit hazudik?Majd Graz segít...

BAZINGA2 2017.11.19. 15:39:04

Szerintem , csak egyszerűen letagadja. Nem fog bíbelődni az igazsággal. Vidéken meg úgyis csak a köztévé híreit hallgatják, ott pedig elhallgatják a történteket.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.19. 15:46:38

"Az év elején még a Magyarországra fenekedő legnagyobb veszélyek között említette a miniszterelnök azt a "szociáis pillért", amelyet most ő maga is megszavazott."

Az ev elején meg nem lehetett tudni, mi lesz a "szocialis piller" tartalma. Felő volt, hogy a multinacionális cegek erdekeinek megfelelő megoldasok születnek es serül a nemzetek szuverenitása. Azóta eltelt sok hónap targyalasokkal, amelyek olyan megoldashoz vezettek, amely Magyarorszagnak es a V4-nek is elfogadhato:

- az alairt dokumentum nem jar azzal a veszéllyel, hogy tagallami hataskört vonnanak el az orszagoktol, jelesül az adórendszer kulcsainak, módszerenek, szerkezetenek meghatarozasa, a minaimalber meghatarozasa, beleszolas a nyugdijrendszerbe

- ervenyesült az a magyar álláspont, mely szerint ebben az egész Európai Unió versenyképességét és gazdaságát is húsbavágóan érintő kérdéskörben az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács adja a stratégiai iránymutatásokat

Eredmény:

- nem uniós szintű, hanem az egyes tagállamok gazdasági teljesítőképességének megfelelő megoldasok alkalmazhatok /pl. minimál ber probléma/

/Nem lehetnek generális megoldasok. Az Európai Unió a világ lakosságának hét százalékát képezi és a világ GDP-jének 23 százalékát adja; ugyanakkor már jelenleg is a világ szociális kiadásainak felét itt költik el. Ezt nem lehet homogén modon teríteni a különböző fejlettsegü tagallamokban./

- A szociális jogok európai pillérének szellemében történő törvényalkotást az EU a tagállamokra bízza, legfeljebb celzott ajanlasokat tesz a tagallamoknak ezen a területen.

Miutan elharultak a szuverenitassal kapcsolatos jogos felelmek /lasd migrans politika!/, a dokumentum aláirhatova valt.

morpho 2017.11.19. 18:15:39

@atomic power 1986DucaDuca: "Az ev elején meg nem lehetett tudni, mi lesz a "szocialis piller" tartalma."
Te mit hazudozol buta narancskullancs? Ha nem lehetett tudni, hogy mi a tartalma, akkor miért említette "a Magyarországra fenekedő legnagyobb veszélyek között"?
A nagyon kifacsart narancslogikád szerint, ha nem tudja, hogy mi van benne, akkor nyugodtan lehet vele riogatni! Ha viszont tudja, akkor alá lehet írni anélkül, hogy "elmagyarázná", hogy miért lett hirtelen elfogadható, ami eddig nem volt az.... Elmész ám a picsába.... by the way!

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.19. 20:11:29

@morpho:

"Ha nem lehetett tudni, hogy mi a tartalma, akkor miért említette "a Magyarországra fenekedő legnagyobb veszélyek között"?"

Az év elején meg nem tudta, mi lesz a szocialis piller vegleges valtozata. De előzetes informaciói voltak.

Az Európai Parlament idén januárban fogadta el az előzetes álláspontját a kezdeményezésről, amelyet az uniós parlament Foglalkoztatásügyi és Szociális Bizottsága dolgozott ki. A miniszterelnök ez alapjan alkotta meg év elejen az akkori koncepcioval kapcsolatos véléményét.

Ez a koncepció megvaltozott, többek között a minimalber vonatkozasaban. A végső valtozatban mar nem szerepelt a minimalberre vonatkozo javaslat, mert a Foglalkoztatásügyi és Szociális Bizottság konzervativ többsege nepparti kezdemenyezesre időközben azt leszavazta.

Teljesültek egyeb kriteriumok is a különböző targyalasok eredmenyekeppen, amiket a korabbi hozzaszolasomban mar emlitettem. Mégegyszer nem akarom leírni.

"A nagyon kifacsart narancslogikád szerint, ha nem tudja, hogy mi van benne, akkor nyugodtan lehet vele riogatni!"

Tudta, hogy mi van benne, ezért nem tamogatta. A koncepcio azonban valtozason ment keresztül. Ilyen egyszerű.

"Ha viszont tudja, akkor alá lehet írni anélkül, hogy "elmagyarázná", hogy miért lett hirtelen elfogadható, ami eddig nem volt az.... Elmész ám a picsába.... by the way!"

Leírtam, miert lett elfogadható. Te is utana tudsz nézni, ha akarsz. En sem az ujjamból szoptam ki!

morpho 2017.11.19. 22:20:10

@atomic power 1986DucaDuca: "Az év elején meg nem tudta, mi lesz a szocialis piller vegleges valtozata. De előzetes informaciói voltak."

Ezt ragozhatod a végtelenségig pubi, de ugyanaz a mondat marad! Ő tényként kezelte, hogy ez benne van a "Magyarországra fenekedő legnagyobb veszélyek között". Miközben ez hazugság volt, hiszen nem tudta, csak bizonytalan információi voltak, melyek megváltozhatnak. De ő úgy csinált, mintha ez tény lenne. Orbán akkor itten hazudott egy nagyot a magyarok arcába. Ez ennyi. Hiába próbálod kimosni, nem fog menni.

Jakab.gipsz 2017.11.19. 23:00:06

A szociális pillér tervezet, ködszurkálás.

Ha Európa európai lenne nem lenne szükség egy ilyen mondatra: „Olyan Európát akarunk, amely felveszi a harcot a munkanélküliség, a szegénység és a diszkrimináció ellen, egy Európát, amely egyenlő lehetőségeket biztosít a fiataloknak és az elesetteknek”, mintha csak az egykori kommunistákat hallanánk.

Ezt mind ti csináltátok.

is 2017.11.19. 23:47:04

@atomic power 1986DucaDuca: januarban elfelejtett a miniszterelnok szolni, hogy egy elozetes, meg sokat valtozhato, koncepciorol alkotott vegletes iteletet, amivel embereket hergelt. Ugy csinalt, mintha valami tenyleges dolog tortent volna. Nem erkolcsos, nem tisztesseges.

Fánkevő Fáncsi 2017.11.20. 00:09:32

"Az ev elején meg nem lehetett tudni, mi lesz a "szocialis piller" tartalma. Felő volt, hogy a multinacionális cegek erdekeinek megfelelő megoldasok születnek es serül a nemzetek szuverenitása. Azóta eltelt sok hónap targyalasokkal, amelyek olyan megoldashoz vezettek, amely Magyarorszagnak es a V4-nek is elfogadhato"

Ezt a részt már sokan idézték neked te idióta seggnyaló. Ha valóban félő volt hogy a multik meg a Soros kavarja a dolgokat akkor ugyan miért nem lett úgy ? Beszartak Orbántól? Orbán győzött ? Megnyerte a csatát ? Hahahaha :) Te balfasz majom ezt nem lehet kimagyarázni. Orbán idehaza egyszerűen eljátszotta a szokásos csatába vonuló hadvezért, aztán ott meg nem lett belőle semmiféle háború. Egyszerűen csak uszított a kis "geci", ahogy Simicska barátja hívja őt.

VaradiJanos 2017.11.20. 07:19:56

@Okos Tóbiás: ja, meg az a sok barom aki ugrik egy ashwood-féle senkiházi kamu böffenetére

VaradiJanos 2017.11.20. 07:20:45

@fermester: apádon se segített Graz, a csutin hogy tudna?

sinus67 2017.11.20. 07:29:34

@VaradiJanos:
Ja! Mint ahogyan Te is itt vagy és ugrassz!
:)))

torró 2017.11.20. 07:35:35

@atomic power 1986DucaDuca:
Ezeknek aztán magyarázhatod! Egyszerűen nem akarják megérteni, mert akkor nem lehet szidni a "patást":DDD Ezek a billentyű forradalmárok. Csak itt mernek óbégatni. Annyit érnek ezek mint szingaléz harcos farkán a pattanás:DD

felső határ nincs 2017.11.20. 07:51:19

a szociális pillér marhaság

Európa nemcsak az elesetteknek nem biztosít egyenlő jogokat, hanem senki másnak se, etnikai alapon. Ilyen bullshit nyilatkozatokat fogadnak el 2 évente 1993 óta.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.20. 07:54:59

@morpho:

"Miközben ez hazugság volt, hiszen nem tudta, csak bizonytalan információi voltak, melyek megváltozhatnak."

Egy Európa Parlamenti döntés nem bizonytalan információ! Nézd meg a kötelező kvóta ügyét! Megkerülték a végső döntéshez az Európai Tanácsot és hoztak egy rossz döntést az Európai Unió Tanacsaban, többsegi alapon, amely egy az egyben atvette a parlamenti hatarozatot. Most nem ez történt, mert konszenzusos döntest hoztak a komanyfők szintjén. Jelenleg sem tudhatjuk, hogy a parlament altal elfogadott ujabb kvotadöntes milyen utat fog bejarni. Reális veszély, hogy ismet a belügyminiszterek döntenek többsegi alapon. Lasd CECILIA WIKSTROM legutóbbi nyilatkozatat!

Európai téridő 2017.11.20. 08:12:39

Ashwood elvtárs! Nem kellene ilyen otromba módon csúsztatni, az időpontokkal való trükközés révén.

VaradiJanos 2017.11.20. 08:14:43

@sinus67: így van, én is barom vagyok, de szerintetek engem habonyorbánputyin fizet, tehát legalább keresek vele ... mind a negyven nicknevemen

Medgar 2017.11.20. 09:05:11

Öröm olvasni, hogy a blog mennyire felkészült az Európai aktuálpolitikából, ezért szeretném megkérdezni, hogy Németországban nem történik semmi lényeges mostanság?

HaD 2017.11.20. 09:06:28

@atomic power 1986DucaDuca: orbán pajtás aggódott Ön szerint hogy "a multinacionális cégeknek megfelelő megoldások születnek"???? Ezt komolyan el is hiszi?? Akkor nagy a baj...orbán pajtás(a patás úttörősített változata:)) elsődleges feladata amiért is a zs kapja,hogy lenyomja a magyar gojok torkán ezt a jelenlegi EU-s(német) elosztási rendszert. Elővezeti a szabadságharcos magyarok vagytok dumát miközben mindegyik hatalmi regnálásával azon volt hogy a multikat hogyan ágyazza be Magyarországon. Ahhoz neki sem volt sok sütnivalója mint ahogy a korábbi elvtársainak sem hogy a magyar gazdasági földrajzi potenciált hogyan érvényesítse. A privatizációs kormánybiztos matolcsi pajtás ténykedésétől a mezőgazdasági kvóták elfogadtatásán keresztül a munkatörvénykönyv fasza kis átszerkesztéséig...hogy csak a nagyobb dobásait említsem.
Az meg miért is lenne probléma hogy az adórendszert próbálják egységesebbé tenni??? Egyrészt nem vihetné ki ez a szaros banda az országból oly könnyedén a lenyúlt zs-t,másrészt mitől oly szar dolog ha mondjuk a hozzáadott érték adó(ÁFA) nem 27% hanem csak mondjuk 20? Esetleg nem kerülne annyi hozzáadott érték hányad központ újraelosztásra??? Ez kurva szar dolog a gojok maguk mondhatják meg hogy befizetnek e fradi bérletre vagy sem??? Miért is lenne gond ha az EU-s szociális rendszert megkísérelnék "homogén módon teríteni"??? Esetleg a magyar goj az szarabb mint a német???? Egy egységnyi ajudit mennyivel termelnek meg itt szarabbul mint Ingolstadtban???? Ön szerint a "különböző fejlettség" így 30 évvel a multik Magyarországra történő behívásával egyértelműen normális(az orbángyurcsány banda felmenői tudják hogy kell idegent behívni a szaros seggük védelmére...most meg migráncsoznak itt a hülyék örömére... a cigányok felkészülnek...a kulákok az edző pályán melegíthetnek:) ). Az ország jelenlegi teljesítménye 90%-ban nem belső piacon realizálódik ezért a bér árofolyam és adópolitika igen is kiszolgáltatja a magyar gojt az EU-s cimboráknak... ezek az üres lózungok az önállóságról csak arról szólnak mester hogy a magyar elég hülye benyelni a népnemzeti kurucok vagyunk dumát és ez elég is hogy mindenkinek fizessen a kocsmában(az EU-ban:)) egy plusz felest...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 09:24:16

Meglehetősen hiteltelen ez egy olyan blogban, ami bejegyzésekben tagadta a kvóta puszta létét, hisz az EP épp a minap szavazta meg a korlátlan kvótát, és EU pénzek elvonását azoktól akik nem fogadnak be korlátlan migránst.

Egy olyan blogban ami tagadta a Soros-Terv létezését, mikor az olvasható a neten 2015-ös, és 2016-os változatban is.

Szóval elmehet a picsába a bérrettegésével az összes ballib hazaáruló.

morpho 2017.11.20. 09:35:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: Buta bérhazudozó narancskullancs! Lófaszt szavazta meg az EP a korlátlan kvótát! Lófaszt létezik"Soros terv" Te magad se hiszed amit ideírsz! A számozott narancskullancs a leghülyébb fajta!

ostvan1 2017.11.20. 09:42:41

@ostvan1: A hivatkozott cikknek különösen a Gulyás Gergelyre utaló része érdekes

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.20. 09:42:58

@HaD:

A felvetett témak mindegyike külön-külön hosszabb diszkussziót igényelne. Egy dolog biztos, hogy olyan nagy a különböző tagorszagok között termelekenysegben az elteres, hogy mindenfele központból vezerelt nivellalas karos lehet a kevesbe fejlett tagallamok szamara. Ezt nem befolyasolja az, hogy az orszag nemzeti jövedelme külpiacokon realizalodik nagyreszt.

Az egy dolog, hogy egy kormany segiti multicegek beagyazodasat Magyarorszagon, kompromisszumosan figyelembe veve a magyar törvenyeket es erdekeket es mas dolog, ha a központbol hatarozzak azt meg a multik működesi kereteit.

Vannak dolgok, amelyek az egyes munkavallaloknak rosszak, de az országnak vannak hosszútavú erdekei is.

Vannak örökölt problémak, amelyeken nagyon nehez gyorsan valtoztatni es vannak olyan rossz folyamatok, amit legfeljebb lassitani lehet.

Kívülről minden egyszerűnek tűnik, csak akkor szembesül az ember a problémak mélysegevel, ha meg kell oldania.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 09:57:44

@morpho: @ostvan1:

Szerencsétlenségetekre ma már nem az index és a ballib hírhamisítók hazugságaiból kell tájékozódni, hanem lehet közvetlen forrásból is:

Van korlátlan kvóta.
Íme a liberális frakcióhoz (LIBE) tartozó Cecilia Wikström által előterjesztett és megszavazott javaslat:

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
- Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
- Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2017.11.20. 10:00:07

@Ballib cenzúrázók réme 25: Meglehetősen hiteltelen ez a duma egy olyantól, aki egy Soros-ösztöndíjast istenít.
Szal hív a picsa, vár anyád.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 10:00:19

mozgasterblog.hu/blog/soros_terv_vegrehajtas_folyamatban
Szintén idén döntött Brüsszel az Európai Menekültügyi Ügynökség létrehozásáról, amelynek fő feladata az lesz, hogy a tagállamokkal betartassa a „közös szabályokat”, illetve, hogy gyorsabbá és hatékonyabbá tegye a bevándorlást. És természetesen azon tagállamok ellen, amelyek nem fogadják el a kényszerbetelepítést, kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Unió.

Az Európai Unió és a liberális elit véleményformálói valójában nem is rejtik véka alá elkötelezettségüket, és évek óta a tömeges bevándorlás mellett érvelnek. Philippe Legrain, az Európai Bizottság egykori tanácsadója szerint a migráció gazdaságilag kifizetődő, hiszen a menekültek integrálásába fektetett minden egyes euró öt év alatt két eurót fial. Antonio Guterres ENSZ főtitkár a migrációt erkölcsileg jónak, fizikailag megállíthatatlannak és gazdaságilag hasznosnak titulálja.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 10:02:01

@MolnarErik:

Nem mindenki olyan marha mint a magadfajta bérrettegő Gyurcsány csicskák.
Van korlátlan kvóta, és éppen Soros 2015-ben leírt tervének megfelelő határozatot szavazta meg az EP:

Íme a liberális frakcióhoz (LIBE) tartozó Cecilia Wikström által előterjesztett és megszavazott javaslat:

Ne az Index, Hvg, 444 féle hírhamisító ballib szarokat olvass, hanem közvetlen forrást:

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
- Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
- Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

HaD 2017.11.20. 10:05:48

@atomic power 1986DucaDuca: Aha...tehát pl. a magyar törvényeket figyelembe kell venni a multik beágyazódásának elősegítésére...a törvényeket nem a magyar parlament hozza többnyire a kormánya előterjesztésére...pláne a 2/3-os egypárt világban? ! A multik rendre utasítást meg a nem is oly rég, az eltérő minőségű áruk kérdésében ép a magyar kormány(jelenlegi)vezérletével lezavart hisztéria példázza.A banda(kormány) mind törvényileg mind a végrehajtó testületek(pl. ÁNTSZ, Szabványügyi Hivatal,OGYI stb) révén igen is helyben helyre tehette volna a multik arcát de akkor nem csurrant volna a zs a svájci bankban vezetett offshore számlákra... így elfutottak a csúnya, csúnya brüsszelhez(ez már mint a Bagolyszemű Pallasz Athené kategória:))hogy majd ők tegyenek már rendet a csúnya csúnya multik közt...lehet üres lózungok mögé bújni de a tények azok makacsul tények:)...persze a népszabadságban az mszmp süketelésekhez szokott magyar gojok elég gyávák ahhoz hogy kilépjenek a balek szerepkörből. Akkor dobálják magukat ha már a gyereknek nincs mit enni(és el sem tudnak menekülni sehová),meg nincs mivel gyógyítani, az asszonyt a labanc vagy az orosz döngeti a pajtában...de lehet hogy még akkor sem:((

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 10:08:56

Részletek a kötelező kvótából, amit az Index, Hvg, 444 féle ballib hírhamisítók letagadnak nyíltan:

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171016IPR86161/minden-tagallamnak-ki-kell-vennie-a-reszet-a-menedekkerok-befogadasabol

A bizottsági javaslat szerint a jövőben nem az a tagállam lenne automatikusan a felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik Európában. A felelősség megállapításakor a menedékkérő és egy adott tagállam közötti kapcsolatok számítanának, úgy, mint a létező családi kapcsolatok, korábbi tanulmányok vagy lakhely az EU-ban.

Ha nincs ilyen kapcsolat, akkor a tagállamot egy fix elosztási kulcs segítségével jelölik ki, miután megtörtént a menedékkérő regisztrálása, a biztonsági ellenőrzés és kérelem jogosultságának gyors kivizsgálása. Ennek célja az, hogy azoknak a tagállamoknak, ahová a menekülők megérkeznek, ne kelljen Európa nemzetközi kötelezettségeiből aránytalanul nagy részt vállalni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 10:12:41

Megjegyzem a korlátlan kvótát támogató javaslatot jegyző Cecilia Wikström (ahogy a többi migránsseggnyaló, és/vagy magyar ellenes EP politikus is) az élen szerelepel a koordinátorok között a Soros által listázott, általa megbízhatónak titulált EP képviselők között:

legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

Coordinators
ERNST Cornelia (Germany, GUE/NGL)....................................................40
KIRKHOPE Timothy (United Kingdom, ECR).....................................122
METSOLA Roberta (Malta, EPP).................................................................73
SARGENTINI Judith (Netherlands, Greens/EFA)................................77
SIPPEL Birgit (Germany, S&D).....................................................................52
WIKSTRÖM Cecilia (Sweden, ALDE).....................................................116

HaD 2017.11.20. 10:16:23

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ezt a "Soros Terv"-et hol tudom eredetiben elolvasni??? Mert ha van ilyen akkor megkérdezném a körzeti "ellenzéki" képviselőim hogy mikor tesznek feljelentést a magyar alkotmány ellenes terv ügyében és idéztetik meg tanúnak ezt a sorost! Ha meg nincs így ezzel a címmel leírva(mármint hogy Soros Terv) akkor azt szeretném tőlük(mszp/jobbik/lmp/stb..) megkérdezni hogy miért nem tesznek feljelentést közpénz elherdálása,illetve pánikkeltés ügyileg? Szintén ezt a sorost megidézve az eljárásba....

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 10:23:42

WIKSTRÖM Cecilia jellemzése Soros szervezete által:

legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf
Lutheran pastor; national MP (2002-2009); vicechair of the Committee on Culture (2006-2009);
MEP since 2009.
• Interested in civil liberties; asylum andmigration; home affairs; the rule of law; human rights; the rights of all minorities, including LGBTI people, the Roma and people with
disabilities; combating the far right; and legal affairs.
• Respected voice within her group and among left-leaning MEPs; passionately progressive and resolute promoter of Open Society values.

----
érdeklődik a polgári szabadságjogok iránt; menedékjog és migráció; belügyek; A törvény szabálya; emberi jogok; az összes kisebbség jogait, beleértve az LMBTI embereket, a romákat és a fogyatékos embereket; részt vesz a jobboldal elleni küzdelemben ; jogi ügyekben.
Meghatározó hang a csoporton belül és a baloldali képviselők körében; a nyílt társadalom értékeinek szenvedélyesen haladó és határozott támogatója.

---

Ez Soros saját szervezete által írt jellemzése a kötelező kvóta beterjesztőjéről. Ahol a megbízható EP képviselőket listázzák Sorosák.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.11.20. 10:25:15

@HaD: Jó a kérdés. Valamelyik ellenzéki képviselő fel is jelentette Sorost, mert ő nem tudja, mit ártott Magyarországnak, a rendőrség tán kideríti. :))

Vicces lesz, ha nemzetközi elfogatóparancsot állítanak ki, mert jelentős összegekkel támogatta a magyar demokráciát.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.11.20. 10:27:49

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ezek szép célok, áldozhatna rá a kormány pl. stadionok helyett. Persze egy geci hazaárulótól nem várhatja ezt az ember.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 10:27:54

@HaD:

2015-től azért már illett volna megtalálnod.

www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

Rebuilding the Asylum System
..
The time for partial measures is long past; a comprehensive PLAN is needed.

Zoltan Hazafi 2017.11.20. 10:37:14

- Fiam, szereted a bablevest?
- Nem, utálom!
- Ettél már?
- Nem...

Tomiko 2017.11.20. 10:51:11

@atomic power 1986DucaDuca:
"Az ev elején meg nem lehetett tudni, mi lesz a "szocialis piller" tartalma"

Hát már hogyne lehetett volna tudni. Orbán tudta. El is mondta. Azt is hogy mi a fedőneve.
Nem arról beszélt, hogy lesz valami tárgyalni való. Nem azt mondta, hogy nem lehet még tudni...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 11:10:27

Szociális minimum? Ne dögöljön éhen egy ember sem? Ugyanmár, miféle nyugati hívságok, hóbortok ezek? Putyin is szarik az ilyenekre, és az itthoni birkanyáj számára Viktor szeret a Putyini irányt / példaképet játszani. Aztán persze Brüsszelben nem olyan nagy a szája neki. Ne vicceljetek már, akkor is hazdik, amikor nincs tétje, hát még ha van.

morph on deer 2017.11.20. 11:23:58

@Ballib cenzúrázók réme 25:
“The time for partial measures is long past; a comprehensive PLAN is needed.“

A részmegoldasok ideje rég elmúlt, egy átfogó tervre van szükség.

Nem TERV van, picim, hanem SZÜKSÉG van a tervre!

Azért csak plakátold nyugodtan a hazugságokat, hátha a többiek is ugyanolyan hülyék...

Ha a részletek is érdekelnének, itt olvashatsz róla:

index.hu/belfold/2017/11/20/soros_a_soros-tervrol_ez_hazugsag/

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.20. 11:26:15

@HaD:

Kritikad egy resze jogos, de megvalositasuk rövid tavon közgazdasagi nonszensz.
Ezenfelül szamolni kell egy oriasi ellenallassal. Amikor bevezettek a multik es a bankok valsagadoját, akkor majdnem megbuktattak a kormanyt. El lehet menni a falig, de utana okos kompromisszumokat kell kötni. Ehhez azonban eröt kell felmutatni. Ha gyengenek latnak minket, akkor rosszul jarunk. Ha erősnek latszunk, akkor talán meg tudjuk vedeni a nemzeti erdekeinket.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 11:32:21

@atomic power 1986DucaDuca: A globalizálódó világban az európai értékek fontosabbak, mint a nemzetiek... mondjuk általábannem kell választani, de a fidesz egyszerű fekete-fehér kommunikációjába ez már nem fér bele. Viszont Viktor bomlasztja az EU-t. a szövetségesünket. Egyedül nem vagyunk erősek és nem is tudunk annak látszani. Miről beszélsz? Viktor célja a hatatalom és a vele járó lopási lehetőség fenntartása. Erre kell a nem létező Soros tervvel való riogatás.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 11:35:24

@morph on deer:

"Nem TERV van, picim, hanem SZÜKSÉG van a tervre!"

Tekintve hogy a Soros által megfgalmazott 2015-ös tervet éppen a minap szavazta meg az Európa Parlament, a korlátlan kvótával együtt, amit a Soros egyik listázott koordinátora nyújtott be személyesen, azt hiszem ez már túl van a terv szükségességén, miötbb a tervezési fázison is.

Ez már a Soros-Terv megvalósítási szakaszal, a kötelező kvóta erőltetésével, a kvóta ellenes országok büntetéséve.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.20. 11:38:35

Orbán Viktor újabb csatát nyert Brüsszel ellen, amit a ballib média megint elhallgatott, csak a fidesz.hu meg a 888.hu meg a Riposzt írt meg. Aki az igazsa´got akarja tudni, az olvassa ezeket az újságokat.

Az EU letette a fegyvert Orbán Viktor előtt, a multikra és a nyugati kizsákmányolókra szabott szociális tervet végülis minden pontban átváltoztatták a magyar családok, kis és közepes vállakozások érdekeire, ahogy azt Orbán Viktor kiharcolta nekünk.

Újabb Soros terv bukott meg tehát, de nem pihenhetünk a babérjainkon mert kedd van és ilyenkor kedden mindig újabb Soros terv támad Orbán Viktorra.
Orbán Viktor viszont továbbra is meg fogja vívni a harcát a Soros tervek ellen és nemsokára a brüsszelitáknak is be kell majd látniuk hogy a Soros terv létezik és ők azt hajtják végre. Akkor majd a brüsszeliták is rájönnek hogy Orbán Viktornak milyen igaza volt és nem fogják többé Orbán Viktort komplett elmebetegnek nézni és a háta mögött nagyokat röhögni az elmeállapotán.

SOHA TÖBBET SOROS ÁLTAL PÉNZELT, TANÍTTATOTT ELEMEKET A KORMÁNYBA!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.11.20. 11:45:14

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: "a Soros által megfgalmazott 2015-ös tervet éppen a minap szavazta meg az Európa Parlament"

Tehát az öregúr eltalálta, hogy mit szeretne az EU képviselőinek többsége. Akkor mostantól a geci főnököd egyenesen az EU parlamentje ellen visel propaganda háborút.

rasztaszív 2017.11.20. 11:55:50

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: elérte,hogy ne lehessenek generális megoldások.magyarán biztosan nem lesz egységes,európai,és európai szintű szociális ellátás.hatalmas siker.bravó.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.20. 12:00:18

@Én tudom jól:

Minden valasz a meglevő europai problémakra attól függ, hogy mit tartasz helyes iranynak. Európai Egyesült Államok vagy nemzetek europája. Ez a fő törésvonal. Ez hatarozza meg az attitűdöt valamennyi kerdesben. A migraciót illetően is ez a fő kérdes. Kié a főhatalom Magyarorszagon, aki meghatározhatja azt, hogy kikkel éljünk?! Magyarország Kormányáé vagy a Brüsszeli Bizotttsagé. Ez a lenyeg, nem az, hogy van-e Soros Terv! Soros Terv van, hisz ajanlotta: "Here are the six components of a comprehensive plan."

HaD 2017.11.20. 12:00:24

@Ballib cenzúrázók réme 25: Huuu de komoly:). Ez a TERV vaze? Ettől vagyunk beszarva?? Ez egy vélemény(mint a lap címe is mutatja:)). Másrészt felületes lamentálgatás arról hogy szerinte mivel lehetne az EU bank minősítését megőrizni az akkori körülmények közt...be volt szarva a zsidrák novemberben,hogy kissé szarok lesznek az év végi számai:). A hat pontos terve egyébként öt:) DE!!! Emleget a fickó valami orbán féle 6 pontos tervet is...arról mikor lesz jó pénzért konzultáció(vagy ezek is elegek hogy kipengessék egy év alatt a média lehappolására felvett bankhitelt????
A TERV-re visszatérve. Az első pontban ez a soros pont arról elmélkedik,hogy nem kell rákényszeríteni senkire sem a migráncsokat...amellett hogy szerinte jót tenne ha az EU elköltene támogatásukra néhány milliárd EUR-t ami mellesleg megélénkítené a piacot hisz ezek a balfék migráncsok nyilván itt itt költenék el...mellesleg ez nem rossz ötlet,de nem is túl jó,hisz rövid távú piacélénkítésnek is kevés lett volna akkoriban(2015-ről beszélünk vaze!!!)....arról sem ő sem a mi vezírünk egyébként nem rizsálnak,hogy az EU-ban mégis mafasz lesz a közelgő 20-30 évben a versenyképes szektor(ok) amivel lenyomjuk a kínaiakat meg Indiát...stb...az ócsó munkaerő Magyarországon is biztosított még a németek számára hisz erről gondoskodik a hatalmon tartott orbán( gyurcsány barijával).
Azt látja a zsidó barátunk hogy baj van a zs elosztásával,de hogy erre mi az átfogó(pedig annak nevezi az elképzelését) terve sem tér ki mint ahogyan az összes migráncs gyűlölő is csak azt látja hogy szar van a levesben itt van a nyakunkon egy csomó hun vagy akarom mondani fekete seggű(a piros potty nem látszik rajta:))akik valakik vagy valami elől(mongolok:)?) menekülnek jobb híján...miközben a kínaiak szépen beágyazódnak Afrikába ahol helyben kapják a mégócsóbb munkaerőt megg hozzá a nyersanyagot meg a fődecskét....miközben itt soros meg orbán a gojokat szopassa a kis jó trendőr rossz rendőr trükkel...mellesleg a terrorizmus amitől gondolom megvédenek most bennünket az mi a faszban gyökeredzik(pl. Olaszországban miért is nincs és miért volt a 80-as években mester???).
Úgy amúgy a 3-4. pontban(aztán 5. már nincs is) meg ép arról rizsál a fazon hogy védeni kell a külső határokat(mintha a neveltje is ezzel jött volna nem?)a "mocskoktól"...dögöljenek éhen ahol vannak...ja bocs a közel-keleti ütköző zónákban szorult szerencsétleneket meg ki kell taníttatni ott az eju pénzén...
Ennél én sokkal jobb tervekkel tudnék elő állni:) de ha kiplakátolnák pár milliárdért hogy faszság akkor perelnék a jogdíjamért(fele-fele a média-adófizetők pénzén vett-megjelenésért:)...TERV-ről meg arról mester hogy EZZEL a szarsággal akarja ez a zsidó faszi berogyasztani Magyarországot ennyit. Tervről beszélni egy ilyen ötletelgetés kapcsán olyan mintha egy La Fontanie mesét akarnánk mackó átbaszó tervnek titulálni és erre rámozdulni qrva nagy cáfolatokkal...arról nem beszélve hogy az összes mackó gyereket ezzel riogatni...nem szép dolog:)

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.20. 12:04:43

@Én tudom jól:

Minden valasz a meglevő europai problémakra attól függ, hogy mit tartasz helyes iranynak. Európai Egyesült Államok vagy nemzetek europája. Ez a fő törésvonal. Ez hatarozza meg az attitűdöt valamennyi kerdesben. A migraciót illetően is ez a fő kérdes. Kié a főhatalom Magyarorszagon, aki meghatározhatja azt, hogy kikkel éljünk?! Magyarország Kormányáé vagy a Brüsszeli Bizotttsagé. Ez a lenyeg, nem az, hogy van-e

Soros Terv! Soros Terv van, hisz irta a Rebuilding the Asylum System c . cikének 4. bekezdeseben "Here are the six components of a plan."
Sokkal fontosabb, hogy az unió mit akar megvalósitani! Azt latjuk, hogy a Soros Gy. Által javasoltaknal is vadabb intezkedeseket terjesztenek elő.

morpho 2017.11.20. 12:22:45

@Ballib cenzúrázók réme 25: Én is tudok olvasni. Te itt tolod a kormányzati kamupropagandát jópénzért. Lassan elhúzhatnál a picsába ócska számozott narancskullancs!

morph on deer 2017.11.20. 12:29:34

@Ballib cenzúrázók réme 25:
“Tekintve hogy a Soros által megfgalmazott 2015-ös tervet éppen a minap szavazta meg az Európa Parlament, a korlátlan kvótával együtt..”

Nem azt szavazta meg, hanem a tárgyalások megkezdését!
Te valóban lóugrás szerint olvasol, vagy azt hiszed, hogy mindenki hülye fideszes analfabéta, aki nem tud olvasni?

Akkor legalább tedd meg magadnak a szivességet, és szótagold, vagy kérj meg egy írástudót, hátha segít! Igaz, azok nem orbánhitűek, de épp ez a garancia.. :)

index.hu/kulfold/ep/2017/11/19/az_europai_parlament_nem_szavazta_meg_a_kvotakat_csutortokon/

Visceroid 2017.11.20. 12:31:44

"Ne azt nézzék, amit mondok".

Bajer Zsolt 2017.11.20. 12:31:47

"Orbán újabb brüsszelezős hazugsága bukott meg"

Ugy latom Orban meg mindig a helyen van, viszont MERKEL MEGBUKOTT.
Orban vegul Merkelt is legyozte.

John Doe3 2017.11.20. 12:35:53

@Ballib cenzúrázók réme 25: Láttál már olyan határozatot, amit feltételes módban fogalmaztak? Mert annak a műfaja valójában "jámbor óhaj". Persze azzal is lehet riogatni, de a súlya...

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.11.20. 12:41:47

@Bajer Zsolt:

De még hogy megbukott az öreg mutti! Büntetésként se le köszönhet a bukott kormányáról, mert nincs aki átvegye a posztot. Ott fog elsorvadni a székében élete végéig bukott miniszterelnökként.

Nógrádi György, többdiplomás nemzteközi biztons´ág politikai szakértő, több migránsellenes világszövetség elnöke és a sortüzelés sportág háromszoros magyar és nemzetközi bajnoka azonban kisziv´árogtatta, hogy most már nemcsak az USA akarja magának Orbán Viktort miniszterelnöknek, hanem Németországból is keresik őt a pártok.

Reméljük Orbán Viktor megmarad nekünk örökre és nem megy el a hanyatló nyugathoz, akik amúgyis csak körberöhögik őt éjjel nappal és még egy Nemzeti Konzultációt se lennének hajlandók az utasítása szerint kitölteni.

MNDENKI IMÁDKOZZON ORBÁN VIKTOR EGYÜTT MERKEL ÚJABB VÁLASZTÁSI GYÖZELMÉÉRT!

HaD 2017.11.20. 12:45:06

@Bajer Zsolt: Hmmm...én a német hír portálokat olvastam ma.Azokban az áll hogy a koalíciós partnerek közül egy kilépett valszeg új választások lesznek...nem lehet hogy ez volt a Merkel terv:)? Ugyanis olyan faszságon vitatkoztak a zöldekkel hogy legyen e felső migráncs határ vagy sem...akkor most hogy van ez az eju elfogadta a micsodát is...??? Le kéne szakadni az M1-ről néha:)

Janossz 2017.11.20. 12:50:52

@Bajer Zsolt:" Orban vegul Merkelt is legyozte. " Ja.
A csendes Óceánon meg földrengés volt, szökőárral. Tehát Orbán a gaz pápuákat is legyőzte.

HaD 2017.11.20. 12:58:52

Az melyik 6 pontos tervben szerepel hogy lenyúlni a gojok nyugdíját,lerohasztani az ország egészségügyét,hogy minél kevesebb vén fasz goj maradjon nyuggernek,kiengedni az orvos-ápoló kart a döglődő nyugatnak(hátha azok talpra állítják)...majd kisütni hogy legyen inkább a nyuggerkorhatár 70 év...amit aztán statisztikailag senki nem ér meg....
Lenyomni az oktatási színvonalat,hogy minél kevesebb írástudó legyen ,aki érti is mit olvas??? A nyelvoktatást a béka segge alá tolni...a megélhetési költségeket ,elsősorban lakhatási költségeket az egekbe vinni hogy ne tudjon a goj szolga ledobbantani(röghöz kötés)....
Ezt pl. miért nem plakátolja ki má valaki???
A soros cikkhez még annyit,hogy retorikailag klasszikus mikor név szerint megszólítanak valakit és nem indokolva de nem pozitív értelemben céloznak rá...tipikus provokáció melynek a tanítvány és a tanár "szép" összejátszását láthatjuk:)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 13:10:03

Valahol megdöbbentő, hogy a ballibek mennyire elvakultan tagadják a tényeket.

Íme a nem létező Soros-Terv újra.
Olvasd el, Nézd meg az aláírást és próbáld meg ltagadni a létezését.
www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

Íme az EP által elfogadott kvóta törvény, mely a Soros-Terv szinte szószerinti javaslatait fogalalta magába. Olvasd el, a forrás az EP homepage-ja aminek a létezését is letagadják a ballib hírhamisítók. (Csak ma 4 Soros mosdató cikk is megjelent az Index nevű szennylapban)
www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
- Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
- Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

És ezt a tervet minő meglepetés, a Soros által listázott, megbízhatónak titulált egyik kordinátor nyújtotta be az EP-ben.
Összesen Soros által is listáztott csicskái 226-an dolgoznak az EP-ben minden frakcióba elbujtatva.
legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

----

Ezek a tények, amiknek bárki utánanézhet a linkeken.
A tagadás még a ballib agyhalottaknak is nehéz ebben a helyzetben.

Még a @Ballib Cenzúrázók Réme 26: féle nickhamisítók se segíthetnek már a Soros által pénzelt hazaárulókon.

Wrex 2017.11.20. 13:13:42

@morph on deer: "Nem TERV van, picim, hanem SZÜKSÉG van a tervre!"
Aha. Akkor ezt hogyan mosdatod ki:
"George Soros: Here’s my plan to solve the asylum chaos"
www.marketwatch.com/story/george-soros-heres-my-plan-to-solve-the-asylum-chaos-2015-09-29

Tehát
1. George Soros személyesen írja ("By GEORGE SOROS"), hogy
2. "Here's my plan" azaz "íme a tervem". Egyesszám, elsőszemély, birtokos eset.

Tehát abba kéne már hagyni ezt a hazudozást arról hogy nincs Soros-terv.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 13:15:12

@HaD:

Aha olyan pontma valaki egy mesét írna..

Leszámítva azt a tényt, hogy Soros csak idén legalább 8-szor járt Brüsszelben, ahol a saját maga által listázott csicskásaival tárgyalt.
hvg.hu/gazdasag/20170427_soros_juncker_talalkozo_video

Valamint leszámítva azt a tényt, hogy Soros tervét épp a minap szavazták meg az EP-ben a korlátlan kvótával.

ZX 2017.11.20. 13:24:41

@Wrex: Leírta, hogy mit gondol valamiről és szerinte mit kellene tenni. És akkor mi van? Én is leírom, hogy azt gondolom orbán egy fasz és szerintem fel kellene lógatni az első fára. Tessék lehet kiplakátolni a fél országot, hogy állítsuk meg a ZX tervet.

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te szerencsétlen fasz. Vagy 100-an leírták már, hogy az EP semmi ilyesmit nem szavazott meg. Ezt te is tudnád ha megtanultál volna olvasni és nem csak azt szajkóznád amit a pártközpontban mondtak nektek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 13:28:37

@atomic power 1986DucaDuca: Nem, nincs Soros terv. Hazugság, hűtlen kezelés és uszítás van. Az amit a kormány csinál.

index.hu/belfold/2017/11/20/soros_a_soros-tervrol_ez_hazugsag/

És ha választani kell majd Viktor (Putyin / Erdogan licensz) Magyarországa és Európa között, akkor az utóbbit választom. Remélem, rengeteg honfitársammal együtt.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 13:32:29

@ZX:

Te szerencsétlen majom..
Az hogy te a ballib hírhamisítóknak hiszel, mint index, hvg, 444 és a többi Soros bérenc migránseggnyalónak az csak téged minősít.

Az eredti EP-s linken itt alább olvashgatod, mit szavaztak meg:
www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
- Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
- Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

Bővebben és angol eredetiben itt:
www.europarl.europa.eu/pdfs/news/expert/background/20171019BKG86403/20171019BKG86403_en.pdf

Saját kezűleg írta Soros egyik főcsicskása az EP-ben akit saját kezűleg listáz megbízhatónak.
És bizony a kötelező kvótáról van benne szó.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 13:34:05

@Én tudom jól:

Jelenleg úgy áll, hogy a Soros bérenc migránsseggnyalók folyamatosan veszítik el a szavazóikat.
Nagyon helyesen.

De persze reménykedni lehet.
De a kötelező kvóta párti hazaárulók itt már nem rúgnak labdába.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.11.20. 13:35:24

"Összeomlott Merkel koalíciója"

Az index hiréből kiindulva, nekem ugy tűnik, már megint nem az Orbán bukott meg (persze holnap lesz kedd, addig még megbukhat), hanem épp az a valaki, akitől a legjobban reméltek Orbán bukását, leváltását, már évek óta.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 13:36:09

@ZX:

Apró különbség hogy a Soros féle korlátlan kvóta tervét a minap az EP-ben ülő Soros által listázott csicskái megszavazták.

A tiedet még nem, persze az akasztás is könnyen elképzelhető a ballib megvalósítandó tervek tervei között, hisz Rákosi apátok is ezt csinálta.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 13:38:30

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem szóltam hozzád. Vagy igen? Nekem nincs feléd mondanivalóm, és neked sem felém.

morph on deer 2017.11.20. 13:38:40

@Wrex:
Te szándékosan vagy ennyire béna, hogy jobban passzolj a Németh Szilárdi intellektushoz, vagy simán csak erre telik?

Egy orbánhitű szerencsétlen által beidézett angol nyelvű szöveg helyes fordítását olvashattad tőlem, és a magyar változat értelmezését, - mert ugye szegény fideszeseknek ahhoz segítség kell...
A jelek szerint ez sem volt elég.

Akkor még egyszer:
—————————-
@Ballib cenzúrázók réme 25:
“The time for partial measures is long past; a comprehensive PLAN is needed.“

A részmegoldasok ideje rég elmúlt, egy átfogó tervre van szükség.

Nem TERV van, picim, hanem SZÜKSÉG van a tervre!
—————————
Erre te nekem hiába hozol valami mást, amihez semmi közöm, - huszonötöskével beszéld meg, hogy legközelebb ne a Vida Ildikó féle fordításokat olvassa, mert így jár megint!
:D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 13:43:23

@morph on deer:

Valóban ez van a bevezetőben:
"https://www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09"

“The time for partial measures is long past; a comprehensive PLAN is needed.“
"A részmegoldasok ideje rég elmúlt, egy átfogó tervre van szükség. "

Majd kicsit lejjebb:
"Here are the six components of a comprehensive plan."
"Itt van a hat pontos átfogó terv"

Aláírás:
George Soros

----

Amit a minap szavaztak meg az EP-ben a korlátlan kvóta elbaszott ötletével együtt.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 13:44:24

@Én tudom jól:

De édes... Azt hitted telefonon csevegünk ?

Wrex 2017.11.20. 13:46:32

@ZX: "Én is leírom, hogy azt gondolom orbán egy fasz és szerintem fel kellene lógatni az első fára."
Ez valóban nem terv. De ha eleve azzal indítasz hogy "íme a tervem" sőt konkrétan az a címe az irományodnak, akkor bármely nyelvtant is veszed, az elemi logika alapján az bizony azt jelenti hogy az a te terved. Amit egyébként nem is cáfoltál (nem véletlenül), csak terelni próbáltál. Ami nem jött be. Mondanám hogy próbáld újra de egyrészt fárasztó, másrészt pedig a továbbiakban két esetben fogok érdemben reagálni a válaszodra:
1. Elismered hogy van Soros-terv.
vagy
2. Logikailag bebizonyítod hogy ha valaki azt mondja hogy "íme a tervem" az nem azt jelenti hogy az illetőnek van terve.
Sok sikert.

ZX 2017.11.20. 13:48:45

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Rákosi apátok" Mondják a kommunisták. De hát ez így megy a bolsiknál. Vádold meg a másikat azzal amit te csinálsz.

Látom funkcionális analfabéta vagy ezért elmagyarázom.
"- Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik" Nem, hanem ahova menni akart, így ha menekültstátust kap akkor ott maradhta az országban, ha meg nem akkor mehet haza. Így aztán hiába lép be Magyarországra mert Németországba szeretne eljutni ide nem fog visszakerülni menekültstátuszi elbírálásra.

"- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából"
Mindenki vegye ki a részét a kevésbé vidám dolgokból is ne csak a markát tartsa amikor osztogatnak.

"- Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet"
Gondolom minden menekültstátusz elbírálásáért jár fejkvóta az uniós pénzekből, így ha nem fogadsz be egyet sem, pénzt sem kapsz, így támogatást vesztesz.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.20. 13:49:18

@ZX:

Csakhogy ZX meg Soros Gy. befolyásoló képesseget tekintve nem ugyanaz. Gondolom, nincs annyi pénzed es kapcsolatod a brüsszeli politikusokkal, mint neki. Allamfői szinten fogadják Brüsszelben több alkalommal. Sok pénz, sok közvetlen es közvetett iranyitasa alatt allo szervezet, ideológiailag vagy pénzzel meggyőzött politikusok, kepviselők. A politikát a pénz mozgatja. A politikahoz is pénz kell, mint a haborúhoz. És ebből neki nagyon sok van. A politika is haború, csak mas eszközökkel.

VaradiJanos 2017.11.20. 13:51:09

Nevetséges ez a soros-plakátozás, de annyi értelme azért van, hogy az összes index-majom elcsámcsoghat rajta pár hónapig.

morpho 2017.11.20. 13:53:07

@Ballib cenzúrázók réme 25: Neked miért jó az, hogy elmeroggyantnak állítod be magad? Ez tényleg megéri? Van az a pénz? Nekem nem tudnának annyit fizetni, hogy negyvenszer leírjak egy nap nyilvánvaló hazugságokat. Egyértelmű propagandatevékenységet folytatsz a kormánynak és az sem érdekel, hogy ezt mindenki látja.

ZX 2017.11.20. 13:53:14

@Wrex: És hogyha soros leírja, hogy "van egy tervem". Őszintén. Ki a faszt érdekel? Akármennyi pénze is van, csak egy kis pont a világban. Tizedakkora befolyása sincs mint amit ti vizionáltok össze-vissza.
Akkor fogok jót röhögni, ha hirtelen meghal a választások előtt, ti meg rohangáltok majd fel alá, hogy gyorsan ide egy új ellenséget.

Wrex 2017.11.20. 13:54:18

@morph on deer: "Te szándékosan vagy ennyire béna, hogy jobban passzolj a Németh Szilárdi intellektushoz, vagy simán csak erre telik?"
Erre csak azt tudom mondani: vadász vadász...
"Egy orbánhitű szerencsétlen által beidézett angol nyelvű szöveg helyes fordítását olvashattad tőlem"
Kibaxottul nem érdekel hogy kitől mit fordítottál vagy sem. Az általam beidézett linken ott szerepel személyesen Dzsordzs Szorosz tollából hogy "here's my plan" azaz "íme a tervem". Ezt pedig nem cáfoltad (nem is tudtad volna), helyette jött a személyeskedés, terelés, stb. A tény az hogy VAN Soros-terv, és ezt Soros személyesen írta le, azaz senki nem fordított félre semmit, senki nem értelmezett félre semmit.

Úgyhogy továbbra is csak azt tudom mondani hogy abba kéne már hagyni ezt a hazudozást arról hogy nincs Soros-terv.

morpho 2017.11.20. 13:55:42

@Wrex: @atomic power 1986DucaDuca: Nagyon gáz már ez a "Soros terv" szajkózása! Egészen elképesztő, hogy egy ekkora faszságra építenek választási kampányt Magyarországon, miközben képtelenek megoldani/kezelni a valós problémákat. Inkább nem is foglalkoznak velük, hanem helyette ezt a faszságot tolják, ti meg ehhez asszisztáltok! Brávó!

morpho 2017.11.20. 13:56:39

@Wrex: Most már látom, hogy te is egy narancskullancs propagandista vagy. Az előző tárgytalan.

illiberalisberlo · http://illiberalisberlo.blog.hu/ 2017.11.20. 13:56:45

Lehet az a soros terv, hogy az orbán 2/3 ra kerül, később hazavágja a gazdaságot, majd jön a Soros és felvásárol mindent.
Ajh 30 éves terv, tud a srác.
Magyarország pedig felülemelkedik majd, jön egy háromfejű kígyó (Habony, Rogán, Lázár), és az egész földkerekség vakítóan kifényesedik, mint egy lakkcipő, vagy ilyesmi!

Wrex 2017.11.20. 13:58:12

@ZX: "És hogyha soros leírja, hogy "van egy tervem". Őszintén. Ki a faszt érdekel?"
Kicsit furcsán ismered be hogy valóban van Soros-terv, de kezdetnek megteszi. A szenvedélybetegek gyógyulásának is az az első lépése hogy be kell ismerni az függőséget.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 13:59:23

@VaradiJanos: És szerinted megéri a néhány "index majom" etetése azt a durván 4-5 milliárd Ft-ot, amiben csak a legutóbbi Soros kampány van (konzultációstól)?

A fidesz az utóbbi években ennek a sokszorosát gyűlölködte el, szórakoztatva a 2 millió vallási hívőjét. Ez a te pénzed is. Lassan nem marad közegészségügy, az óvodába a wc papírt a szülők hordják. De erre van pénz. Pillanatra tedd félre a trollt és gondolkozzál már, hogy komolyan, szerinted normális dolog-e ez?

Wrex 2017.11.20. 14:02:05

@morpho: "egy ekkora faszságra építenek "
Igazad van, Soros terve valóban faszság. És valóban egészen elképesztő hogy egyesek arra építenek választási kampányt, hogy szimplán lehazudják a feketén-fehéren ellenőrizhető tényt, majd Orbánékat vádolják hazugsággal. És az is elképesztő hogy miután szembesítik őket a hazugságukkal, beismerés helyett terelnek, személyeskednek. Pont mint Orbánék.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 14:04:03

@Wrex: Azzal kezdi a csávó az idézett részt, hogy "És hogyha...". Te idézted. Akkor most ki ismert be mit? Vagy mi a lófasz van? Szövegértés megy? És még te sértegetsz másokat b+...

Wrex 2017.11.20. 14:04:35

@morpho: "te is egy narancskullancs propagandista vagy"
Értem, tehát aki olyan tényeket mutat be ami nem illik a balliba hazugságfolyamba, (és amit még mindig nem tudtál megcáfolni) az "narancskullancs propagandista". Good to know.

Wrex 2017.11.20. 14:10:36

@Én tudom jól: ZX elvtárs először tagadta a Soros-terv létezését. Aztán jött a "és ha leírom hogy megölöm Orbánt" stílusú terelés. Aztán jött az "És hogyha soros leírja, hogy "van egy tervem"" kezdetű szöveg, ami ugyan szintén terelés, de nagy nehezen eljutott odáig hogy elfogadja hogy Soros valóban leírta hogy "van egy tervem" (egyébként nem teljesen igaz, mert azt mondta hogy "íme a tervem" ami azért szintaktikailag különböző), és már csak arról beszél hogy kit érdekel az a terv. Szóval hogy is van ez a szövegértéssel?

morpho 2017.11.20. 14:11:20

@Wrex: Azt tudtad, hogy a piramisokat az ufók építették? Az megvan, hogy a Holdraszállás kamu volt? Tudod mennyi bizonyíték van rá? Tényleg mi újság van nálatok az 51-es körzetben? Ma délelőtt is Soros Györggyel együtt boncoltatok kicsi zöld emberkéket? Elképesztő milyen kurvajók vagytok!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:12:38

@ZX:

"- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából"
"Mindenki vegye ki a részét a kevésbé vidám dolgokból is ne csak a markát tartsa amikor osztogatnak."

Köszönöm hogy elmagyaráztad, de én eddig is ismertem a korlátlan felső kvóta nevű terv hivatkozási alapját.

A kérdés hogy a létezését miért tagadjátok le, hisz már az EP meg is szavazta ?

morpho 2017.11.20. 14:14:07

@Wrex: Azt hallottad, hogy az Alderaanról akarnak Ugandán keresztül wukikat telepíteni Csongrád megyébe? Állítólag A Botka már felvette velük a kapcsolatot és már építik nekik a csillagrombolót! Mindezt közpénzből! Elképesztő!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:15:25

@ZX:
"Tizedakkora befolyása sincs mint amit ti vizionáltok össze-vissza."

226 darab számára megbízható EP-s politikust listáz Soros, a saját 'civil' szerevezete által "Open Society".
Azaz majd az EP parlament harmadád.

Akikhez úgy jár, mint más családlátogatásra, Junkertől a Gay nevű szarháziig.

Majd mit ad isten a 2015-ben publikált tervnek nevezett pontjait szavazza meg az EP a minap.

Véletlen lenne ?

HaD 2017.11.20. 14:17:11

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ezek a szabados idézetek(eju határozatról beszélek) hol lelhetőek fel a TERV-ben??
soros cimbi egyébként valszeg nem véletlenül teszi amit tesz...valszeg tervszerűen és nem emocionálisan dönt és esetleg publikál(tanult gazember ez a tanítványaival együtt)...más kérdés hogy Magyarországon kívül az ejuban ezt az ismétlem még ötletelgetésnek is hézagos de semmiképpen nem átfogó pamflettet legfeljebb azzal a céllal hozta össze,és provokatívan nevezte meg orbánt hogy legyen Magyarországon mit csócsálni ezeknek a gazembereknek.
Ma is az indexen megjelent valami nyilatkozata(amit nem olvastam csak a szalagcímet) mely szerint orbán maffiózó...na már most akkor gondolom most orbán ügyvédje azonnal feljelenti a mesterét hogy megrágalmazta ország világ előtt.
Ha nem akkor megint csak a TERV részét látjuk csak ép nem azt amit itt egyesek mantráznak. Van egy római mondás a cui prodest(vagy cui bono). Tekintve hogy a válság utáni lyukak eliminálására legjobb helyet Európában találtak az amcsi zsidók(soros pl.) ezért ide kotorták a szart ami látványosan érintette Európa akkori gazdaságát. Mivel benne volt a pakliban hogy egy görög balhét követően elindul a dominó elv és Európában destabilizálódik a helyzet amikor is eddig a zsidókat találták meg,tehát jobb volt elterelni a figyelmet önmagukról...erre jött jól nekik a hirtelen és véletlenül:) kirobbant szír balhé. Ezt követően már csak az volt a dolguk hogy a gojokat összeugrasszák amihez ép jól jött egy félig zsidó rokonokkal is rendelkező orbán akinek ráadásul tartozása is van a sorossal szemben. Vagy B lehetőség,hogy a győzike találta ki hogy ne legyen több cigányozás:)...
Nos ez is egy TERV. Nem ? Mester....

morpho 2017.11.20. 14:19:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: Soros irányítja a Világot! Ezt mindenki tudja! Azt hallottad, hogy személyesen Berlinbe utazott Soros, hogy megbuktassa Merkelt! Nem akart elég menekültet befogadni, ezért kell pusztulnia! Soros napi kétmilliót szeretett volna, de Merkel max másfelet vállalt. A befolyásos Soros György, a világ ura, erre gyorsan megbuktatta! Mondjuk minden politikus a csicskája, nincs nehéz dolga!

ZX 2017.11.20. 14:19:54

@Ballib cenzúrázók réme 25: Hű most egybe bele tudtál kötni? És mi az ami rossz ebben? Hogy aki nem ad a közösbe az ne is vegyen ki belőle? Csúnya brüsszeliták már megint rácsaptak orbán elvtárs enyves kezére! Brühühüüü. :D

"Majd mit ad isten a 2015-ben publikált tervnek nevezett pontjait szavazza meg az EP a minap."

Hiába írod le 500x, attól még nem lesz igaz.

morpho 2017.11.20. 14:21:08

@ZX: Nehogy már megpróbáld "cáfolni" ami nem létezik!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 14:22:41

@Wrex: Leírtam, mi van a szövegértéssel.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:23:42

@HaD:
"Ezek a szabados idézetek(eju határozatról beszélek) hol lelhetőek fel a TERV-ben??"

Íme a Soros által megfogalmazott kvóta javaslat:
www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09
"First, the EU has to accept at least a million asylum-seekers annually for the foreseeable future. And, to do that, it must share the burden fairly"

---

Emit az EP meg is szavazott korlátlan felső határ nélkül, az idex és a többi ballib hírhamisító (HVG, 444) hazugságai ellenére:

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
- Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
- Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:25:45

@ZX:

Ácsi..
Az előbb te magad indokoltad hogy miért fasza dolog a migránsok igazságos és korlátlan szétosztása, amit az EP megszavazott.

"Mindenki vegye ki a részét a kevésbé vidám dolgokból is ne csak a markát tartsa amikor osztogatnak."

Most meg a létezését tagadod, annak amit az előbb megvédtél ?
Teljesen elment az eszed ? :DDDD

ZX 2017.11.20. 14:27:55

@Wrex: Figyelj erősen.

Sorosnak van egy terve. Ehhez hozzájárul a saját vagyonából is 430 millió dollárral. Tuti megvalósul.

Na akkor mégegyszer. Az a tervem, hogy orbánt fellógatjuk az első fára. Ehhez hozzájárulok 200 ezer Ft-tal. Na lesz plakátom? Vagy rakjam fel valami noname weblapra én is?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:30:07

@Én tudom jól:

Te le vagy maradva.

Azt már az index is leírta hogy van Soros Terv, meg a többi ballib hírhamisító.

Ma éppen azt kell parancsra letagadni, hogy az EP meg is szavazta a tervet a minap.

Mondjuk nehéz, hisz ez is fellelhető a neten, azok számára kik nem dugják Soros seggébe a fejüket parancsra:

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
- Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
- Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

Wrex 2017.11.20. 14:30:09

@morpho: Azt hallottad hogy még mindig nem tudtad hitelt érdemlően cáfolni a Soros-terv létezését?

ZX 2017.11.20. 14:30:24

@Ballib cenzúrázók réme 25: Attól, hogy ÉN igazságosnak tartom a terhek egyenlő elosztását hol következik az, hogy ezt meg is szavazták? Szerintem te sem érted a saját logikád.

ZX 2017.11.20. 14:31:49

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ezt még légyszi legalább 20x rakd ki mert nem kapod meg a mai zsebpénzed.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:33:03

@Wrex:

Mondjuk lássuk be baromi nehéz a létezését cáfolni valaminek, ami bárki számára hozzáférhető. (Soros-Terv)
Különösen hitelt érdemlően.. :DDD

Wrex 2017.11.20. 14:33:54

@ZX: "Sorosnak van egy terve."
Köszönöm, ez a lényeg, örülök hogy a gyógyulás útjára léptél. Hogy a fidesz mire költi a közpénzt, nemzeti inzultációra vagy épp plakátkampányra az más téma.

morpho 2017.11.20. 14:34:08

@Wrex: Azt hallottad, hogy ami NEM LÉTEZIK, azt nem kell cáfolni! Ha te bebizonyítod, hogy az 51-es körzetben ufót boncolnak, akkor én is bebizonyítom, hogy nincs "Soros terv". Ez ilyen egyszerű! Ja, hogy te nem mondtad, hogy ufót boncolnak? Én se mondtam, hogy van "Soros terv"!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:34:30

@Én tudom jól:

Én értem hogy a ballib hírhamisítók és amagadfajta agyhalottak parancsra hülyét csináltok magatokból.

Csakhát el van baszva csikókorában, hisz ott a neten.

A Soros Terv is, és az is hogy EP megszavazta múlt héten.
Részleteiben.

Wrex 2017.11.20. 14:35:23

@Én tudom jól: "Nincs Soros terv." A föld pedig lapos és a nap kering körülötte.

morpho 2017.11.20. 14:36:48

@Ballib cenzúrázók réme 25: @Wrex:

Az hogy van, hogy ha Soros leírja az elképzeléseit, akkor az "Soros terv"!
De ha leírja, hogy nincs ilyen, akkor hazudik! Mind a kettőt ő írta, mi a különbség?????
Annyira hülyék vagytok, hogy lassan felléphetnétek valami standup műsorban!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 14:37:05

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem, nem érteszt te semmit. Mondom, nincs soros terv. Csak a fideszes hírhamisítók találták ki.

index.hu/belfold/2017/11/20/soros_a_soros-tervrol_ez_hazugsag/

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:37:07

@Én tudom jól:

Ja és ez nem egy Simicska által tulajdonolt Index nevű vicclap írta, nem is más ballib hírhamisítók, akik Soros parancsára migráns segget nyalnak, hanem az EP parlamennt saját híroldala:

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
- Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
- Aki nem működik együtt, uniós forrásokat veszíthet

Wrex 2017.11.20. 14:37:22

@morpho: "Azt hallottad, hogy ami NEM LÉTEZIK, azt nem kell cáfolni!"
Igen, hallottam. Épp ezért kontraproduktív hogy a ballibák (és te is) folyamatosan cáfolják a létezését, ezzel - a te gondolatmeneted alapján - elismerve hogy létezik.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.20. 14:40:17

@Én tudom jól

Attól még, mert S. GY. modosította a tervet, amit Europanak szedett pontokba, attól az még terv maradt.

Le lehet tölteni, ki lehet nyomtatni, megmarad a rendszerben. S. GY. sem azt allítja, hogy nem allitott össze egy ilyen tervet, hanem azt, hogy nem jól ertelmezik a kormany reszeről.
Mindettől függetlenül tény, hogy a migraciót tamogatja, ami Magyarorszagnak es egesz Europanak karos. Nevevel az elere allt egy folyamatnak es az Europai Parlament illetekes bizottsaga ezt ujraertelmezi, es vadabbnál vadabb tervezetekkel jön elő.

Egyebként engem nem zavar, ha szerinted nem letezik egy ilyen terv. Nem ettől fogok rosszul aludni.

Az viszont kerdes, hogy meddig kell elmennünk az önfeladasban, hogy uniós tagok maradhassunk. Jelenleg én sem szeretnem, ha kilépnénk. Abban bizom, hogy a 2019-es uniós valasztasokon sikerül egy normalisabb összetetelű parlamentet valasztani, ami mem ugy működik, mint egy elszabadult hajóagyú. Addig meg csak kibekkeljük valahogy.

morpho 2017.11.20. 14:40:26

@Wrex: Nem! A Föld lapos és három elefánt tartja a hátán! Ezt is rosszul tudod buta narancskullancs!

"Hogy a fidesz mire költi a közpénzt, nemzeti inzultációra vagy épp plakátkampányra az más téma."
Ez kurvára nem más téma! Ez egy nagyon fontos téma, ugyanis közpénzt lopnak ki a költségvetésből egy nemlétező haknit propagálva! Ez bűncselekmény!!! Te viszont kapsz a zsetonból, úgyhogy te ugyanolyan bűnöző vagy! Bízom benne, hogy ezért az egész gyalázatért egyszer majd vádat emelnek!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 14:41:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: De hát ha egyszer nincs soros terv. Csak a fideszes hírhamisítók találták ki. Ez van.

index.hu/belfold/2017/11/20/soros_a_soros-tervrol_ez_hazugsag/

Wrex 2017.11.20. 14:43:03

@Én tudom jól: Igazán kár hogy az általad linkelt cikkben nem a Soros-terv létezését tagadják, hanem a nemzeti inzultáció kérdéseiben szereplő állításokat igyekeznek - több-kevesebb sikerrel - cáfolni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:46:13

@Én tudom jól:

Soros sok mindent nyilatkozott, és írt le, már..

A tervét is, többek között, aztán annak a tagadását.

Ahogy régebben a saját múltjáról is nyilatkozott már:

888.hu/article-soros-gyorgy-igazi-arca-egy-konyortelen-kapitalista
"pénzt akarok csinálni, azért vagyok jelen a pénzpiacokon és ezért én nem lehetek, és nem is vagyok tekintettel semmilyen szociális következményre."
...
"Egyetlen személyiségem van. Miután elkövetek egy erkölcstelen dolgot, az utána következő időszakban megpróbálok erkölcsösen cselekedni."
...
Az újságíró ezzel kapcsolatban megkérdezte Sorost, hogy nem volt-e nehéz neki ezt pszichésen elviselnie, illetve hogy később érzett-e megbánást azért, mert zsidó honfitársainak a vagyonelkobzásában részt vett.
Soros egyértelmű nemmel válaszolt, hozzátéve, hogy ő ezzel pont úgy volt, mint ma a piacokkal, azaz:
ha nem ő, akkor más tette volna meg, tehát semmi értelme nem lett volna annak, hogy ne tegye meg. "

Wrex 2017.11.20. 14:48:25

@morpho:
"Ez kurvára nem más téma!"
Dehogynem.
"Ez egy nagyon fontos téma"
Valóban fontos, de nem ugyanaz. Tehát: más.
"nemlétező haknit"
Ha Soros személyesen írja hogy "íme a tervem", akkor miért próbálod letagadni? Netán azt állítod hogy Soros hazudik?
"te ugyanolyan bűnöző vagy"
Te meg egy ostoba, rögeszmés, szűklátókörű, begyepesedett agyú barom. Látod, sértegetni én is tudok. De én tudok érvelni is, amit te láthatóan nem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 14:49:44

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nincs soros terv. Csak a fideszes hírhamisítók találták ki, mint pl a 888.

index.hu/belfold/2017/11/20/soros_a_soros-tervrol_ez_hazugsag/

Orbán vajon érez megbánást a mértéktelen közpénzrablás miatt? Alig hiszem. Soros terv pedig nincs. Azért találták ki a fideszes hírhamisítók, hogy eltereljék a birkák figyelmét a rablásról.

ZX 2017.11.20. 14:53:51

@atomic power 1986DucaDuca: Te sem érted. Nem a migrációt támogatja, hanem, hogy segítséget nyújtsanak a menekülteknek. Nagy különbség. A migrációt akkor támogatná, ha ő robbantotta volna ki a hábort és utána valamilyen formában támogatná, hogy az ottaniak jöjjenek ide letelepedni. Ezzel szemben a segítséget támogatja, hogy utána minél hamarabb hazamehessenek, de addig is legyenek hasznos tagjai a társadalomnak.

morpho 2017.11.20. 14:54:07

@Wrex: Érvelni? :))) Muhahhha!!! Te érvelni?? :)))) Igazándiból nem is értem, hogy mire jó itt tolni ezt a politikai haknit? Mi a célja ezzel a megbízódnak? Elbizonytalanodom? Vagy mi? Mire számítotok? Egy nyilvánvaló hazugságot nem fognak értelmes emberek beszopni!
Figyelj pubi! Értem én, hogy ez a dolgod, de itt nem mész vele semmire! Viszont kibaszott fárasztó, amikor egy nyilvánvaló kamut órákig tolnak az arcodba! Itt nincsenek elmeroggyanatak. Van kétmillió agyhalott szerencsétlen, aki ezt beszopja! Nekik tessék terjeszteni a hülyeséget!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:54:13

@Én tudom jól:

Nekem nincs vele problémám, ha az Index, Hvg, 444 szintű ballib hírhamisítók oltárán feláldozod a hitelességed.

Akit érdekel itt megtalálja Soros saját kézzel írt tervét.
www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

---

Majd mindenki eldönti, hogy a ballib makacs tagadás, és emberek hülyének nézése kifizetődő-e számára, vagy a valósággal a szembenézés.

morpho 2017.11.20. 14:56:37

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Majd mindenki eldönti, hogy a ballib makacs tagadás, és emberek hülyének nézése kifizetődő-e számára, vagy a valósággal a szembenézés"

Tipikus narancskullancs panel! Rákiabálom a másikra, amit én csinálok! Az összes mondat, amit leírsz már rég megvolt ezerszer. Nem unod még kurvára? Én már nagyon, hidd el!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 14:57:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ki az a mindenki, aki eldönti. Szerinted itt hányan olvasnak téged? Haha.

Egyébként pedig nincs soros terv, amit linkeltél, azt a fideszes hírhamisítók írták.

Itt Soros maga mondja, hogy nincs terv, ő meg már csak tudja, hogy van-e terve:
index.hu/belfold/2017/11/20/soros_a_soros-tervrol_ez_hazugsag/

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 14:57:41

@ZX:

A Soros-Clinton adminisztráció rengeteg pénzzel és fegyverrel támogatta a Szír ellenzéknek nevezett terrorista badát, akik kivétel nélkül, Obama bukása után az Al-Kaida terror szervezethez csatlakoztak, ami az ISIS egyik társ szervezte.

Azaz közvetlenül a terrorsitákat támogatták Sorosék.

Az embercsempész bandát is álciiviljei uralják (Olasz partok), és az EU-ba jövetelt is ők szervezik.

A korlátlan kvóta tervét pedig múlt héten szavazta meg az EU:

www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20171115IPR88120/dublini-reform-kezdodhetnek-a-targyalasok
- Nem az a tagállam lenne felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik
- Minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából
- Aki

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 15:00:41

@Én tudom jól:

"Egyébként pedig nincs soros terv, amit linkeltél, azt a fideszes hírhamisítók írták. "

Elárulom hogy ez Soros saját újságja, hogy ne halj meg tök hülyén:
www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09

De ha az indexnek hiszel:
index.hu/belfold/2017/09/08/soros_terv_migracio_fidesz_kvotaper/
oros György 2015 szeptemberében, félig-meddig válaszul Orbán Viktor addigi bírálataira, kiadott egy esszét, amelyben valóban vázolt egy hat elemből álló tervet (ő maga is a terv szót használta). Azért kell ez, érvelt, mert meg kell erősíteni a menekültek beáramlását érintő szabályozást, hogy minden biztonságos, rendezett módon történjen, és olyan ütemben, amely arányban áll Európa felszívóképességével. A terv szerint a válság megoldásához
1. Az EU-nak évi egymillió migránst kellene befogadnia, és a terheket igazságosan meg kell osztania. Emellett migránsonként 15 ezer eurót kellene biztosítania, hogy az első két év lakhatását, egészségügyi ellátását és oktatását fedezzék, „és hogy a menekültek befogadását vonzóvá tegyék a tagállamoknak”.

Wrex 2017.11.20. 15:04:29

@morpho: "kibaszott fárasztó, amikor egy nyilvánvaló kamut órákig tolnak az arcodba"
Valóban. És mivel elegem van abból hogy még mindig képes vagy azt hazudni egy létező dologról hogy nincs, ezért a továbbiakban ignore on.

Azért segítségképpen ideteszem újra a linkjét, hátha megjön az eszed (bár kétlem):
"George Soros: Here’s my plan to solve the asylum chaos
Published: Sept 29, 2015 11:14 a.m. ET"
www.marketwatch.com/story/george-soros-heres-my-plan-to-solve-the-asylum-chaos-2015-09-29

ZX 2017.11.20. 15:09:21

@Ballib cenzúrázók réme 25: "A Soros-Clinton adminisztráció rengeteg pénzzel és fegyverrel támogatta a Szír ellenzéknek nevezett terrorista badát, akik kivétel nélkül, Obama bukása után az Al-Kaida terror szervezethez csatlakoztak, ami az ISIS egyik társ szervezte."

Ahhhahaaha. Ha lenne bármiféle értelme annak amit itt összehordtál akkor is hazugság lenne. De most konkrétan ezt itt a szél fújta neked össze így?

HaD 2017.11.20. 15:10:00

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ez azt jelenti hogy azt javasolja,hogy osszák meg a terheket tisztességesen...ennyi! Hol a faszban van ebben a beollózott magyar cikk(szabados újságírói képzelgésekkel)-ből idézett három elem???? Hol van a szó szerint elfogadott soros terv ebben...elolvasta azt a cikket amire itt hivatkozgat??? Ha igen javaslok még némi angol kurzust...esetleg emelt szintű szövegértési gyakorlatokkal:)
Egy lófasz az nem terv. Ha maga így tervez akkor szomorú, de hát ez tényleg szubjektív elképzelés a tervezésről...nem egy suliban őriztük a libát komplex tervezés elméletből. Egy ilyen semmilyen hablatyra viszont ráfogni hogy országomlasztó összeesküvés az semmi más mint pánikkeltés,és mint ilyen bűncselekmény...egy ilyen semmilyen hablatynak a megkonzultálására kiadni milliárdokat az meg közpénz elherdálása ami szintén bűncselekmény...de hol is vannak a sokszor emlegetett ballibek akik megtennék a feljelentést??? Csak nem a másik luxus hajóban ülve röhögnek rajtunk:)???Na további jó szóömlést:)!!!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 15:10:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ugyan már, hiszen nincs soros terv. Esszé, mi? Episztola. :-) Csak a fideszes hírhamisítók találták ki, hogy van ilyen terv. Soros mondja, hogy nincs soros terv, nem érted? Nehogy már te jobban tudjad, mint maga az érintett.

index.hu/belfold/2017/11/20/soros_a_soros-tervrol_ez_hazugsag/

Wrex 2017.11.20. 15:14:55

@Én tudom jól: "Nehogy már te jobban tudjad, mint maga az érintett."
Valóban. Épp ezért ha Soros azt mondta hogy "íme a tervem" akkor az létezik. Amit mellesleg az index is elismert:
"Soros György ... kiadott egy esszét, amelyben valóban vázolt egy hat elemből álló tervet (ő maga is a terv szót használta)."
index.hu/belfold/2017/09/08/soros_terv_migracio_fidesz_kvotaper/

Az általad belinkelt cikk pedig nem tagadja a Soros-terv létezését.

ZX 2017.11.20. 15:24:41

@Wrex: Ugye tudod mi a különbség aközött, hogy

- figyu srácok itt egy terv hogyan tudnánk kezelni a válságot. olvassátok el aztán döntsetek ahogy akartok

meg aközött, hogy

- Srácok itt a terv, azt uzsgyi hajtsátok végre hopp hopp csicska csinálod amit mondok b+ szavazd meg , mondom SZAVAZD MEG GECIII!

Utóbbira nem látok semmilyen bizonyítékot.

morpho 2017.11.20. 15:26:21

@Wrex: Még ezerszer linkeld be! Hátha megjön az eszem! Ha mégsem, akkor meg simán menj el a picsába buta narancskullancs! Nem érted, hogy értelmes ember ezt nem szopja be? Dehogynem! Te magad is tudod, hogy ez propaganda. Az egész Soros terv egy politikai termék! Ezen a blogon lebuktál! Egyébként by the way megemlíteném, hogy ez a poszt arról szól, hogy Orbán hazudott az évértékelőjében.

HaD 2017.11.20. 15:31:54

@Wrex: A btk. joggyakorlatában valamit valójában eltervezni illetve arról hablatyolni hogy ez lenne a tervem(pl. a kocsmából hazamenet a haveroknak előadni,hogy "az anyósom nyakát hazamegyek és kitekerem") piszokul két megítélés...ha pl. gödröt ás a mamának meg alaposan kiterveli hogy a kedves mama mikor lesz egyedül,gyakorolja a nyakkitekerést na az tervezés...ez a faszság amire kiadtak milliárdokat ez legfeljebb arra jó hogy lehessen vele provokálni és ez meg is történt...mit ad isten ép Magyarországon kizárólag. hangsúlyozom simán lehet soros de de nem ez az idézgetett baromság...valszeg a tanítványi sokkal inkább be vannak avatva mint hinnénk.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 15:47:00

@ZX:

"- Srácok itt a terv, azt uzsgyi hajtsátok végre hopp hopp csicska csinálod amit mondok b+ szavazd meg , mondom SZAVAZD MEG GECIII!

Utóbbira nem látok semmilyen bizonyítékot."

Már azon túl hogy Soros cirka 6-szor volt évenként 2015-től kezdve brüsszelbe, hogy az általa megbízhatónak titulált EP képviselőkkel találkozzon zárt ajtók mögött ?

VAgy azon túl, hogy megszavazták a tervét ?

Mert ezen túl tényleg nincs más bizonyíték.

Wrex 2017.11.20. 15:47:45

@ZX:"Ugye tudod mi a különbség aközött"
Tudom.
"Utóbbira nem látok semmilyen bizonyítékot."
Az "utóbbi"ról eddig sem mondtam semmit és nem is szándékozok belefolyni. A létezését bizonyítottam, nagyon örülök hogy végre elfogadod, részemről itt befejeztem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.20. 15:55:11

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nincs soros terv. Csak a fideszes hírhamisítók találták ki. Nem tudhatod, hogy miért jár Brüsszelbe (én meg Bécsbe járok bammeg), és nem szavazták meg a nem létező tervét. Ezbullshit. Igazi ostoba fideszeseknek való fajtából.

Nincs soros terv.

index.hu/belfold/2017/11/20/soros_a_soros-tervrol_ez_hazugsag/

morpho 2017.11.20. 15:56:41

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Soros cirka 6-szor volt évenként 2015-től kezdve brüsszelbe"
Bunkó vagy Baxi!!

@Wrex: " A létezését bizonyítottam" :)))) Muhahahhahahahahahaha!!!!!!!!!!! :)))))))))!!!!!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.20. 15:57:50

@ZX:

888.hu/article-vege-a-hazudozasnak-a-mersekelt-sziriai-lazadok-al-kaida-tagszervezetekke-valtak

Hivatalosan is összeolvadt több lázadó szervezet a szíriai Idlib tartományban az al-Kaida helyi fiókszervezeteként működő Dzsabhat Fatah as-Sám nevű szélsőséges csoporttal. Az új alakulat (egyelőre) a Tahrír as-Sám (Szíria Felszabadítása) nevet vette fel. Ezzel nagyjából véget is ért a nem iszlám szélsőséges felkelő csoportok létezéséről szóló dezinformációs taktikának Szíriában.

-----

www.ronpaulinstitute.org/archives/featured-articles/2017/january/28/the-end-of-mingling-moderate-rebels-join-al-qaeda-in-syria/
The End Of Mingling - 'Moderate Rebels' Join Al-Qaeda In Syria

Wrex 2017.11.20. 15:59:38

@HaD: "A btk. joggyakorlatában"
Ez terelés. A Soros-terv létezése nem btk vagy bármilyen más törvénykönyv kérdése.
"ez legfeljebb arra jó hogy lehessen vele provokálni"
Már nem azért, de amikor Soros olyanokat ír a tervében hogy "the EU has to accept at least a million asylum-seekers annually" meg hogy "EU should provide 15,000 euros ($16,800) per asylum-seeker for each of the first two years" az szerintem szintén kimeríti a provokáció fogalmát.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.20. 16:04:49

@ZX:

"Nem a migrációt támogatja, hanem, hogy segítséget nyújtsanak a menekülteknek."

A segitsegnyujtas csak álca. Valojában arrol van szó, hogy a nyugat-europai mainstream politika ugy veli, hogy a bevandorlokbol profitalni fognak. Ennek elfedesere hasznaljak a szolidaritas jelszavát. A Genfi Konvenció szerint csak az első biztonsagos orszagig szamít menekultnek egy személy. A Konvenció egy nagyon alaposan kidolgozott, az 1950-es evek ota vilagszerte jol vizsgazott egyezmény, amit most atertelmeznek azert, hogy gazdasagi bevandorlokkal árasszak el Europát. Ez azonban egy önös cél, mert igy akarjak biztositani az olcsó munkaerőt, a nyugdijrendszer fenntarthatosagat. Ha valoban szolidarisak lennenek, akkor a valsagövezetekre koncentralnanak. Arra törekednének, hogy megszünjenek a konfliktusok, bevezessék a születesszabalyozast, gazdasagfejlesztő programokat inditsanak. Ehelyett elszivjak azt a munkaerőt, amelynek az ujjaepitesben kellene reszt venni. Ez ismerős, ugye? Ezaltal tovabb erősitik ezen orszagok lefele vezető spiralját. A kelet -europai munkaerő mar tul draga nekik, kapora jött a migrans valsag.

"Ezzel szemben a segítséget támogatja, hogy utána minél hamarabb hazamehessenek, de addig is legyenek hasznos tagjai a társadalomnak."

Ha haza kell menniük, akkor mi ebben a segitseg? Ha az a cel, hogy hazamenjenek, akkor minek engedik őket, hogy vegigvandorolják fel Europat, athajozzanak a Földközi tengeren az eletük kockaztatasaval, minden ertekük elkotyavetyelesevel?

Szoval ez a menekült szolidaritas jól hangzik, csak eppen nem ez a modja. Nem az a baj a tömeges bevandorlassal, hogy letezik, hanem az, hogy nem mondjak meg a valodi celjat es az, hogy ezt az unioban egyetemesse kivanjak tenni.

ZX 2017.11.20. 16:08:40

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ahhha. Igen a 888 valóban hiteles forrás (röhög). Ha tudnád hány fajta szervezet van és milyen a viszonyuk egymással, akkor nem írogatnál ide baromságokat. Az meg köztudott, hogy az ISIS meg az Al-Kaida tagok ki nem állhatják egymást, hogy csak a két legnagyobb terrorszervezetet említsem.

ZX 2017.11.20. 16:14:18

@atomic power 1986DucaDuca: "A segitsegnyujtas csak álca." Erre valami bizonyíték, vagy csak a hasadra ütöttél, hogy ellentmondj nekem?

Azt ugye tudod, hogy kb. a fél világ mozgásban van és Ázsiában is hatalmas tömegek mozognak, valamint Afrikában is tömegek vándorolnak jelen pillanatban is. A Cseendes Óceán vízszint emelkedésével újabb menekülthullám fog elindulni pár éven belül. Őket is a soros támogatja? Persze olcsó munkaerő. Jól hangzik, csak értelme nincs. Az ugyanis nem elég, hogy olcsó, ha szakképzetlen (legalábbis nyugati mércével mérve). Szóval ezekkel a lózungokkla ne engem kábíts légyszíves. Van elég ostoba írástudatlan ebben az országban, ők meg már amúgyis fidesz szavazók.

atomic power 1986DucaDuca 2017.11.20. 17:09:02

@ZX

""A segitsegnyujtas csak álca." Erre valami bizonyíték, vagy csak a hasadra ütöttél, hogy ellentmondj nekem?""

Nem ellentmondok, hanem vitatkozok.

Németorszagban alacsony termékenységi ráta (1,6 gyerek/nő az ideálisnak tekinthető 2,1 gyerek/nő arány helyett).

JeleNleg mintegy 1,064 millió betöltetlen álláshelyük van, aminek 20 százaléka nem igényel szakképzettséget. Az allashelyek 64 százaléka szakképzett munkaerőt igényel. Az Európai Unió vezetői egy téves liberalis, új ideológiat követnek, nevezetesen a szabad migráció és a nyitott határok ideológiájat. Ennek eredmenye a tömeges bevándorlást bátorító vagy legalábbis megengedő politika, melynek megalapozasaban Kofi Annan volt ENSZ főtitkar különböző kutatointezetekre hivatkozva is reszt vett:

„ a kibővített Európai Unió előtt álló egyik legnagyobb próbatétel az elkövetkező években és évtizedekben az lesz, hogyan kezeli a bevándorlás kihívását. Ha az európai társadalmak meg tudnak felelni ennek a kihívásnak, a bevándorlás gazdagítani és erősíteni fogja őket. Ha elmulasztják, az eredmény az életszínvonal csökkenése és a társadalom megosztottsága lehet. Nem lehet kétség afelől, hogy az európai társadalmaknak szükségünk van a bevándorlásra. Az európaiak tovább élnek és kevesebb a gyermekük. Bevándorlás nélkül az állások betöltetlenül maradnának, a szolgáltatások elmaradnának, mivel a gazdaság visszaesne, és a társadalom stagnálna."

Ráadasul a tőke erősen érdekelt a bevándorlásban. A bevándorlás különösen alkalmas a relatív munkabér csökkentésére és a tőke hozadék növelésére.

A kepzettseg es a nyelvismeret hianya csak atmenetileg akadaly.

Visceroid 2017.11.20. 17:39:14

@Bajer Zsolt: "Ugy latom Orban meg mindig a helyen van, viszont MERKEL MEGBUKOTT."

És milyen jó lesz nézni, ahogy a sok habzó szájú, vérgőzös fidesznyik mögül kihátrál Orbán, ők meg majd néznek össze-vissza, hogy akkor most már nem is lesz forradalom? Vona már nyomatja a cukiságvonalat egy ideje, itt az idő, hogy Orbán is kövesse...:)

felső határ nincs 2017.11.20. 20:12:28

@atomic power 1986DucaDuca: bevándorlás az ami amerikában meg ausztráliában van

az EUban korlátlan illegális migráció van amire egyedül az adófizető köznép fizet rá

felső határ nincs 2017.11.20. 21:03:50

címlapon most

'Kivizsgálják a menekült gyerekeket rugdosó operatőr parlamenti anyázását'

tehát már nem csak azt hazudja a zsindex h 'menekültek' menekültek a rendőrök elől, hanem azt is h LP 'gyerekeket' - nem is 1et - rugdosott!

WTFLOL

morpho 2017.11.20. 21:39:08

@felső határ nincs: Hát egyrészt felrugott egy embert, aki elhasalt, kezében egy gyerekkel. Aztán meg belerugott egy mellette elfutó gyerekbe. Ez már kettő nem?
Szerinted? :www.youtube.com/watch?v=i5_4PNrJQyk

felső határ nincs 2017.11.20. 21:41:30

@morpho: Fejbe kellett volna rúgni a mocskos bünözőket.

morpho 2017.11.20. 21:53:53

@felső határ nincs: Nem igazán érdekel a primitív rasszista logikád. Viszont ne hazudozz, mert tényleg gyerekeket rugdosott és az az ember, akit földre küldött tényleg menekült volt. Szóval semmi baj nem volt itt az index hírével. Momentán te hazudoztál büdös náci, nem az index!

felső határ nincs 2017.11.20. 21:57:06

@morpho: Mi a rasszizmus abban h a rendőröknek ellenálló bünözőket minimul fejbe kellett volna rúgni? Vagy lelőni, akkor legközelebb gondolkodtak volna, mielőtt rátörnek a békés magyar vidékre.

1ghost 2017.11.20. 21:59:44

@felső határ nincs: @atomic power 1986DucaDuca:

Na mi van te orbán fizetett seggnyalója?
Látom ma is nickjeid tucatjain rohadtál itt egész nap. Sőt a végére már úgy elhülyültél, hogy saját magaddal diskurálsz! Rohadt egy helyzet, hogy a gazdád minden nap belefullad a saját hazugságába, mi?
Nem csoda, ha belehülyülsz.

morpho 2017.11.20. 22:03:48

@felső határ nincs: Ne hantázzál zsindexező náci! Arról volt szó, hogy az index híre kamu. Kiderült, hogy nem kamu, te viszont hazudtál. Egyenlőre elfelejtettél bocsánatot kérni!

felső határ nincs 2017.11.20. 22:09:17

@morpho: Hazudtam, de abban nem h a futkorászó arabokat le kellett volna rúgni!

Mindet!
süti beállítások módosítása