Az amúgy meglehetősen tesze-tosza ellenzék időről időre sarokba tudja szorítani a Fideszt egy népszavazási kezdeményezéssel. A magát a demokrácia élharcosaként beállító kormánypárt ilyenkor mindent elkövet, nehogy véleményt nyilváníthasson az állampolgár.
A Fidesz öndefiníciója szerint minden fontos kérdésben igyekszik kikérni a választók véleményét. Ennek lenne csatornája a nemzeti konzultációnak nevezett folyamat, amelynek során irányított – sok esetben hazug – kérdésre a lakosság töredéke a kormánynak tetsző válaszokat ad. Lássuk be, aki egy kicsit is komolyan veszi ezt a színjátékot, az nem is válaszolhat másként, mint azt Orbán és stábja elvárja tőle. Aki helyén kezeli a nemzeti konzultációkat, az a papírgyűjtésnél látja utoljára az adómilliárdokból kinyomott íveket.
Ezzel szemben a népszavazás intézménye valóban a választók politikai akaratnyilvánításának egyik legitim és demokratikus módja. Persze a Fidesz ebből is igyekezett várási mutatványt csinálni a tavaly őszi referendummal. Az eredmény ismert: elsöprő kormánypárti győzelem egy érvénytelen népszavazáson.
Másmilyen eredmény nem születhet. Erről tesznek. Mert más, mint ők, nem kezdeményezhet sikerrel népszavazást ma, Magyarországon. Emlékezetes a kopasz-balhé a választási bizottságnál, a vasárnapi boltzárból való meghátrálás épp úgy, mint az olimpiai álmaik feladása egyik pillanatról a másikra. Kizárólag ezért, mert nem az ő politikai érdekeiknek megfelelő, általuk sehogy vagy csak minimálisan kontrollálható ügy kerül választók elé.
Járt utat járatlanért… - ugye, így hát a korábban többször bevált eszközt újra és újra bevetik. Ezúttal Vágó Gábor volt LMP-s képviselő kezdeményezett - véletlenül sikerrel – népszavazást. A polgárok arról mondhattak volna véleményt, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?" Tudjuk, kellemetlen téma a Fidesz számára a korrupció - elég csak Mészáros Lőrincre, vagy a régebbi és újabb oligarchák bármelyikére gondolni. Eszükben sem volt tehát engedni, hogy a választások előtti hónapokban a közpénzek gondos és átlátható felhasználásáról, a központosított korrupció felszámolásáról, a versenyképességet megölő uram-bátyám rendszerről legyen szó. Hisz ennél sokkal égetőbb a Soros-probléma, a képzelt ellenség és a migráns-veszély egy menekültek nélküli országban.
Így hát Gulyás Gergely, a frissiben kinevezett frakcióvezető joviálisan széttárta a karját, és így szólt: hát miért nem szóltatok korábban? Ezzel mi is egyet értünk? Minek ide népszavazás? Alkossunk együtt egy jó kis törvényt, és mindenki tovább sorosozhat zavartalanul.
Tegyük hozzá: lassan 8 éve kormányoznak, de eddig nem a szigorításon, inkább a korrupció gyakorlatán járt az eszük. Így meglehetősen hiteltelen Gulyás rácsodálkozása a kezdeményezésre és annak támogatása. Az egyetlen cél: zavartalanul folytatni a korrupciós gyakorlatot és az uszítást. Ebben pedig lesznek szívesek nem megzavarni őket sem ellenzéki pártok, sem a választók.