B1 blogcsalád



Heti fasizmus a kormánypárti propagandától: „Bárhol feltűnhetnek az üdülő migránsok”

2017. augusztus 12. - Mr Flynn Rider

A kormánypárti média mindent megtesz, hogy szítsa a félelmet és a feszültséget. Az még az enyhébb verzió, mikor azt írják: "Nem örülnek a migránsoknak a Balatonnál."

menekullt_gyerek_udulni_megy.jpg

A Lokál, az Origo és tettestársaik mindent megtesznek, hogy néhány embertársunk életét csupán azért nehezítsék meg, mert otthonukban háború, éhínség dúl és emiatt menekülniük kellett. A Migration aid ugyanis menekülteknek szervez és szervezett balatoni kirándulást, üdülést.

„A menekültek között van, aki már több mint tíz éve él Magyarországon, más az utóbbi évek menekülthullámával érkezett. Egy azonban közös bennük: mindannyian megkapták a menekülti vagy az oltalmazotti státuszt, azaz a magyar állam elismerte: a hazájukban veszélynek, üldöztetésnek lennének kitéve.”  

- írta az Abcúg képes beszámolója a történtekről. 

A „üdültetett migránsok” - ahogy az egyik fideszes propagandalap fogalmaz - némelyike már évek óta itt dolgozik Magyarországon, adót fizet, semmi rosszat nem követett el. Olyan egyszerű, háború és szenvedések elől menekülő emberek ezek, akikkel nagyon csúnya dolgok történtek – a családjuk az ismerőseik nagy része valószínűleg meghalt, vagy eltűnt a háborúban, vagy menekülés közben halt meg. Néhányukat meg is kínozhattak.

A légkondicionált irodákban üldögélő, közpénzen hizlalt propagandistáknak és pártpolitikusoknak valószínűleg fogalma sincs, kikről írnak, kik ellen keltenek gyűlöletet, hiszen

sose találkoztak még egyetlen migránssal sem. Ahogy az emberek nagy része Magyarországon.  

Jellemző, hogy mindez milyen narratívában jelent meg a kormánypárt által elfoglalt / alapított, közpénzből támogatott propagandamédiában:

„Nem Keszthelyre, hanem Zalavárra akarja telepíteni ideiglenesen a migránsokat a Soros Györgyhöz köthető Migration Aid nevezetű civil szervezet. A környékbeliek teljesen kiakadtak a hírre. Az érintett települések polgármesterei mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a tervet.” (Ripost)

Így ütközik ki a nácizmus a kormánypárti médiában: a semmitmondó, ún. mínuszos hírből így csinálnak a nyaralók életét fenyegető botrányt. De vajon mit csinálhatnak a rendkívül veszélyes, betelepített menekültek a Balatonnál? Meglepő módon: fürödtek a Balatonban és fényképezkedtek, vagyis pontosan ugyanazt csinálták, mint bárki más. Turistáskodtak.

A Ripost és tettestársai ugyanakkor az emberi jogokat, a médiaetikát és a kiegyensúlyozott tájékoztatást sutba dobva olyan hangszínben „tudósítottak” az eseményről, mintha a helyiek felháborodtak volna az „üdültetés” miatt. (Ezt az állítást is a fideszes politikusok fogalmazták meg, akik nyilván néha kihajolnak a korrupciós botrányoktól újított Audiból, meghallgatni a nép szavát.) A fideszes polgármesterek leszögezték, hogy „senki sem kereste meg a helyi önkormányzatokat a tervvel kapcsolatban, és minden lehetséges eszközzel harcolnak majd, hogy megakadályozzák.” (Mintha bárkinek az üdülésével kapcsolatban egy polgármesternek meg kellene kérdezni a véleményét.)

Manninger Jenő, a helyi fideszes politikus a Magyar Idők nevű kormányzati szennylapban megpróbált riadalmat kelteni, majd magát a Nemzet Megmentőjének beállítani, aztán gyorsan belekeverte Sorost is az egészbe:

– A hír nagy riadalmat keltett a környéken, és nem azért, mert az emberek nem akarnak segíteni a menekülteken, hanem attól félnek, hogy ez a betelepítés egyfajta elő akciója lehet. Emiatt abszolút nem örülünk neki. A hatóságok megvizsgálják, hogyan lehet megakadályozni az akciót, ha pedig a migránsok megjelennének, mindent ellenőrizni fognak, felkészültek rá. Egy biztos: a migránsok semmiképpen sem telepedhetnek le, akkor sem, ha jelen pillanatban a táboroztatás jogilag lehetségesnek tűnik – idézi a lap a politikust. Manninger hozzátett, hogy az akció a Soros-terv része lehet.

Nem csak az a probléma ezeknek a propagandaoldalaknak a cikkeivel, hogy szinte mindenben megegyeznek a harmincas évek náci szórólapjainak szövegeivel; de az is, hogy a cikkekben nincs egy szó sem arról, hogy mi is történt valójában. Leginkább az Abcúg beszámolóját lehet korrektnek nevezni a témában: egyszerűen leírták, hogy mi történik.

Ha megfigyeli a propagandát, abban

  • csak a fideszes politikusok véleményét kérdezik, akik azt állítják, nagy a felháborodás a „migránsok üdültetése” miatt (mintha ön- és közveszélyes elmebetegekről lenne szó, akik minimum valami csúnya fertőző betegséget terjesztenek, úgy írnak róluk).
  • A cikkekben nincs egy árva szó sem arról, hogy mi történik: vélemények vannak, amik mind kivétel nélkül fideszes vélemények és gyűlöletet, félelmet próbálnak kelteni, így befolyásolva az olvasót.
  • fontos a szóhasználat: nem olyan menekültekről írnak, akiket a hazájukban üldöznek, hanem migránsokról, akiket „ide akarnak telepíteni”, akiket „üdültetnek”, tehát: valamilyen láthatatlan kéz irányítja őket, nyilván Soros keze. Mindez azt sugallja, hogy itt is valamiféle összeesküvést gyaníthat az egyszerű olvasó a háttérben, ami ellen – ki más – a Fidesz képes megvédeni az embereket.  

2017-re a kormánypárti propaganda visszahozta a múlt század harmincas éveit, amikor ugyanígy uszítottak a zsidók ellen.

Annak is tudjuk, mi lett a vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4012741882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Janossz 2017.08.13. 17:00:26

@midnightcoder2: "Úgy 20-30 éven belül lesznek már jóval keményebb dolgok is. Addigra az előrejelzések alapján Afrika lakossága kb. meg fog duplázódni,"
Végre egy tájékozott ember! Akkor azt is tudod biztos, hogy a jelenlegi trenddel mennyi is lesz Magyarország lakossága, és mennyi az átlagéletkor harminc év múlva?
Mesélj már!

felső határ nincs 2017.08.13. 17:04:46

@Janossz: nyugi majd a cikányok megtermelik a nyugdíjad

Janossz 2017.08.13. 17:08:16

@élveteg: Egy vidéki városban két szír ismerősöm van. Évtizedek óta itt élnek, sose robbantottak, még petárdát se tán. Megbecsült tagjai a társadalomnak, az egyiknek lovagkereszt mellé van egy tiszti keresztje is...
Holnaptól ellenségek, mert ti most ezt találtátok ki? Eredj már!!

morpho 2017.08.13. 17:08:29

@Tom66: Elevenítsd fel! Had lássuk! Így szart sem ér, csak hanta!
@zokogjatok: Ha náci vsgy, miért nem vállalod fel. Akkor legalább ezt tisztázhatnánl. Én liberális vagyok te meg náci. Nincs ezzel baj, csak akkor vállald fel önmagad.
A példád egy rakás szar! Tehénből sok vsn, cápából kevés. Itt viszont menekültből van sok, Breivikből kevés, mégis a Breivik ölt többet. Nem érted mi?

felső határ nincs 2017.08.13. 17:09:22

@Janossz: lovagkereszt, tiszti kereszt és atomfizikus

ezt már 2 éve is hazudtátok

morpho 2017.08.13. 17:13:12

@élveteg: Mi köze van a liberális szavszóknak a nem létező magyarországi migrációhoz? Ha majd nem Orbán lesz kormányon, az összes cigányt hozzádköltöztetik? Nem vagy ám normális teljesen!

Janossz 2017.08.13. 17:24:08

@felső határ nincs: Sok dolgok vannak, miket agyad befogadni képtelen, fiam.
Mindenesetre szépen mutatna, mikor Áder János a Parlament Vadásztermében a felsorakoztatott muszlim országokból jött bevándorlók állami kitüntetéseit személyesen szaggatná le róluk, büdös migráns szavak kíséretében.

VaradiJanos 2017.08.13. 17:30:31

Igen, tudjuk, hogy mi lett a vége: a mai napig abból élsz, te féreg.

VaradiJanos 2017.08.13. 17:32:20

Milyen háború dúl a képen látható tatárféle nőnek a hazájában?

VaradiJanos 2017.08.13. 17:33:06

Van amelyik egy évtizede itt él és mégis táboroztatni kell? Hasznos fajta lehet.

VaradiJanos 2017.08.13. 17:34:02

@Buncog: Történik tucatnyi merénylet, csak nem életet kioltó.

felső határ nincs 2017.08.13. 17:34:44

@Janossz: mert ők is a zöldhatáron migráltak ide? vagy hazudsz?

szamaritánus 2017.08.13. 17:36:53

@morpho: nem vagy te veletlenul kommunista szarhazi?

VaradiJanos 2017.08.13. 17:38:49

@morpho: otthon gettókba zárjátok az arabjaitokat, de hozzánk jöjjenek csak? Mekkora gusztustalan büdös férgek vagytok.

Janossz 2017.08.13. 17:39:24

Szívélyes üdvözletem a blog gazdájának. Már ha van olyan, persze.

VaradiJanos 2017.08.13. 17:39:47

@szamaritánus: nem, ez a morpho csak egy magyargyűlölő parazita senki

VaradiJanos 2017.08.13. 17:40:31

@Janossz: hiányzik a cenzúra amit megszoktatok az indexes kis meleg akolban?

VaradiJanos 2017.08.13. 17:42:34

@rasztaszív: zsidógyilkos ivadék, ide is beevett a genny?

élveteg 2017.08.13. 17:43:56

@morpho:

aha A nem létező migráció nem létező migránsait akarják üdültetni ugye Nem is értem Itt mostanában sok a náci nem Egyébként is tombol az orbáni diktatúra akkor mi a fenének itt ebben a földi pokolban akarnak üdültetni bárkit is ? Itt vannak hivatalosan ? Lehet de ahelyett hogy itt üdültetnék őket inkább el kellene vinni őket migrationéknak ebből a földi pokolból Kint szeretik a sokszínűséget azt a sok sok színt a népek a kultúrák nagy kavargását Hát könyörögve kérem migrátionékat Basszanak ki velem de kurvára meg a többi nem felvilágosult magyarral Vigyék innen máshova üdülni a migránsaikat

Janossz 2017.08.13. 17:57:54

@VaradiJanos: "hiányzik a cenzúra ..." Nem. Hiányzik a kultúra.
Szíves engedelmeddel most nekem fogom elmagyarázni annak mibenlétét. Úgyse értenéd.

VaradiJanos 2017.08.13. 18:04:57

@Janossz: nem te fikáztál pár sorral feljebb egy rosszul fogalmazó hozzászólót, te kis magadnak magyarázó tulok?

felső határ nincs 2017.08.13. 18:12:44

egem rohadtul nem zavar a fasiszt propaganda

nem vk se cigány se zsidó és semmi érdekem nem füződik ahhoz hogy nekik legyen jaó

nekem az is jaó ha a nemcigánynemzsidónemarabtöbbségnek jaó

ha ezért fasisztáznak csak jobban szórakozok tölle

Janossz 2017.08.13. 18:13:05

1. Normálisan be tudó népségről van szó?

Ti vagytok a normálisan be tudó népség. Mi meg nem beszéljük ezt a nyelvet. Ennyi.
Hagyj békén!

VaradiJanos 2017.08.13. 18:21:24

@Janossz: nyílvánvalóan kifelejtette az illeszkedni szót, s te ezen lovagolsz, parazita. A válasz pedig: nem. Nem tudnak beilleszkedni.

VaradiJanos 2017.08.13. 18:22:55

@Janossz: mondjuk a lányod irdatlan nagy fenekébe már beilleszkedtek, meg is értelek, védened kell a vejeidet

kunzoo 2017.08.13. 18:24:42

@Janossz:
Nincsenek olyanok hogy szírek. Ahogy belgák sem. Él ott sokféle nép, lehet a haverjaid egyazon csoportból került ide nem ősi ellenségek. Azért van ott polgárháború mert a népcsoportok gyűlölik egymást. Te3hát ha be is fogadunk "szíreket" csak egyfélét szabad mert egymásnak ugranak. (lásd baltás gyilkos Budapesten simán legyilkolta az örmény srácot, hiába voltak vagy ezer kilométerre onnan. Így lehet behozni a polgárháborút kicsiben ha nem figyelünk oda.)

A németeknél is egymásnak estek siíták és szunniták. Keresztényekkel nem volt bajuk mert azokat korábban bedobálták a tengerbe. Most már vannak a kereszténységnek modern kori vértanúi is.

eßemfaßom meg áll 2017.08.13. 18:28:33

hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ci_k%C3%A1rtya

eßemfaßom meg áll 2017.08.13. 18:32:38

@Janossz: "Egy vidéki városban két szír ismerősöm van. Évtizedek óta itt élnek" Hány határon szöktek át évtizedekkel ezelőtt papírok nélkül? 1990 január elsején születtek mindketten?

Janossz 2017.08.13. 18:40:25

@VaradiJanos: Senkiházy Váradi!
Megmondtam, hogy a kultúra hiányzik, nem?
Bárki tévedhet, de ha kétszer figyelmeztetik, akkor javít, elnézést kér, te büdös gyökér, nem?
Ehelyett eltűnik, mint szürke szamár a ködben, se kukk, se bá? Ez a ti kultúrátok, majomember?
Az, hogy a családodban miféle abúzosok fordultak elő, s abból másokéra milyen következtetéseket vonsz le, végképp nem rám tartozik.
Viszont, ha jól emlékszem, mondtam már: Szállj le rólam!

P.S. : Van új poszt, ott magyarázhatod a gyermeküdültető végtelen jólelkű szamaritánius milliós kéglibérletét. Az neked való. Nem szóltak még a Stábtól?:-))

morpho 2017.08.13. 18:44:42

@felső határ nincs: @élveteg: @VaradiJanos: Nácik vagytok! Nácikkal nem tárgyalok. Remélem elég konstruktív voltam. Azt mondjuk nem értem, hogy miért nem vállaljátok fel magatokat! Magyarországon a nácik is gyávák másokra mutogatnak! Kicsit módosítok: Gagyi nácik vagytok!

morpho 2017.08.13. 18:46:32

@kunzoo: A kereszténység szerencsére nem írtott ki senkit. Nekik csak vértanuik vannak...

VaradiJanos 2017.08.13. 18:47:08

@Janossz: milyen stábtól, te tahó? Azt hiszed, hogy csak pénzért lehet utálni a parazita fajtádat? Nem, kis férgecske, én pld őszintén (és ingyen) rühellek titeket.

VaradiJanos 2017.08.13. 18:48:21

@morpho: erekciód van a náci szótól?

morpho 2017.08.13. 18:55:33

@VaradiJanos: Csak amennyire neked, mint nácinak a féreg parazita és fajta szótól. Mocskos náci! Hitlerék legalább felvállalták és nem hazudták magukat demokratának.

kunzoo 2017.08.13. 19:02:19

@morpho:
A konkrét emberekről szóltam, nem magát az egyházat dicsőítettem.
Vicces a cikk írója mivel a fasizmus nem volt antiszemita vagy rasszista. Mussolininek zsidó származású munkatársai, sőt magas rangú vezetői is voltak. A poszt toló tán nácizmust akart írni.

Azon nem kell kiakadni ha valaki hangot ad a véleményének. Miért ne kelhetne ki valaki ez ellen? Ha már oly büszkék vagyunk a szólás szabadságra mint vívmányra. A Migration Aid bevallottan bevándorláspárti szervezet, ez az álláspontja. Ne sértődjön már meg ha valaki ez ellen van.

A szervezett üdültetésnek elég szigorú szabályai vannak, kurtaxát kell fizetni akkor is ha ezt nem szedték be az üdülőtől.

Nehéz ügy ez mert ha szervezetten üdültetnek akkor ennek komoly jogi következményei is lehetnek függetlenül attól hogy kiket nyaraltatnak ott.

Janossz 2017.08.13. 19:06:10

@morpho: "Gagyi nácik vagytok!"
Ezek nájlon-nácik. Ha holnap kommunista hatalomátvétel lenne, november 7.-én az első sorban menetelnének. Volt ilyen már.

morpho 2017.08.13. 19:21:04

@kunzoo: Persze, szólásszabadság van. Ezért én is megirhatom, hogy kirekesztő valaki és náci. Nincs is ezzel gond. Azt meg pont leszarom, hogy fasiszta vagy náci. Ez fingfűrészelés!

morpho 2017.08.13. 19:21:55

@Janossz: Ez szinte biztos! A szar mindig is büdös marad.

élveteg 2017.08.13. 19:26:38

@morpho:

Nácik vagytok! Nácikkal nem tárgyalok.

Má bocsássál meg morfingó barátom ki a fasz mondta teneked hogy tárgyaljál énvelem ?Szóltam én tehozzád ? Egyébként el le innen menni nem kötelező az ilyan nácikkal együt élni mint én ahogy te el is huztál Nekem aztán nincs szükségem terád ahogy neked se rám Tenni meg nem tud ellenem senki Ez van papa

kunzoo 2017.08.13. 19:32:58

@morpho:
Azért nem mert az egyik rasszista irányzat, a másik meg nem. Ez ugyanaz lenne mintha a kevesebb államot preferáló piachívő liberalizmust anarhizmusnak mondanánk. Avagy a német szociáldemokratákat bolsevik pártként emlegetnénk.

morpho 2017.08.13. 19:35:07

@élveteg: "Szóltam én tehozzád ?"
Sajnos szóltál. Viszont nem szeretem, amikor koszos nácik hozzám szólnak pubi. Te a nemlétező migráncsokat gyűlölöd, én meg a nagyon is létező nácikat. Van ilyen.

morpho 2017.08.13. 19:36:50

@kunzoo: Nem mennék bele egy olyan vitába, hogy a fasiszta vagy a náci szimpatikusabb-e számomra. Bocs.

kunzoo 2017.08.13. 19:43:18

@morpho:
Nem is ez volt a célom. Arra akartam felhívni a figyelmet ha valaki közéleti blogot ír akkor a cikk tartalma és a címe összhangban legyen. Ha antiszemita utalás van a cikkben, emlékeztetve minket a harmincas évekre akkor ne írjon hülyeséget a címbe. Ha hatni akar a véleményével a szélesebb közönségre akkor ennyi elvárása magéval szemben legyen.

Sajnos az írott sajtóban ez nagyon elterjedt. Kiírnak valami címet aztán a cikk nem arról szól. Hol szándékosan, hol figyelmetlenül. Egy politikai-közéleti blog próbálja meg a fogalmakat aszerint használni amik.

élveteg 2017.08.13. 19:43:30

@morpho:

"Sajnos szóltál"

Még véletlenül se Én írtam valamit 16 52 31 kor Nem hozzád szóltam eszem ágában se volt Ellenben te szóltál hozzám 17 13 12 kor Én meg itt vagyok voltam és leszek gyűlölhetsz életed végéig mint nácit Ugye de szép a szabadság ?

nyiktonyeatszusztvujet 2017.08.13. 19:46:13

@anyadmajma: Na köcsög erre ráb@sztál...soroljad a nickjeimet Te b@lf@sz...

VaradiJanos 2017.08.13. 19:46:20

@morpho: a fajtád a legnagyobb rasszista népség, buta kis pondró

kunzoo 2017.08.13. 19:52:33

@illiberalisberlo:
Az NGO ladikokat elzavaró olasz kormányt ki szidja majd? B2-blog? Lesz olyan?
Táborok Líbiában? Tengeri határ lezárása? Ez az olasz "kerítés" mégsem váltott ki dühöt senkiből. Hogy van ez?

conchita wurst 2017.08.13. 19:57:33

na bazeg megin semmi új a nap alatt megy a fasisztázás zsidózás

jó hír

orbán marad - már ha ez jó

szocik megszünnek a 2018as választás után - épülhet vmi ellenzék végre

a fejetlenség teljes, össze-vissza hazudozáson hangoskodáson kívül itt másra már nem kell számítani gyakorlatilag kampányév van, ballib oldal a puszta létéért küzd úgyhogy lesz min szórkozni

popcorntot be lehet készíteni

taga20 2017.08.13. 20:01:19

@morpho: látom nem fáracc!:))

én egyet tudok, az ellenforradalmár nyilas fasiszta bandát ütni kell:)))

www.youtube.com/watch?v=41XsNEMV2B8&list=RD41XsNEMV2B8

NBarbieReloaded 2017.08.13. 20:14:03

@Janossz: Öreg, tisztázzunk valamit, megspórolandó felesleges köröket:
én nem az átlag 20-as IQ-s faluvégi kocsma törzsvendég közönsége vagyok, aki ilyen dumáknak bedől.
Ha nekem válaszolsz, akkor azt idézd és arra, amiről szó van, ne terelj, ne rizsázz. Ha csak ez megy, akkor ne is fárassz többet.
Miért irom. Azért mert megint hazudsz.
Egy teljesen irreleváns és szándékosan hazug példát hozol, azt bizonyitani, hogy a nem cigány is lop. A probléma annyi, hogy a példád is a cigányokról szólt. Majd amikor ezt szóvá teszem akkor azzal jössz, hogy hát miért, szerintem csak a cigány lop? Na EZT nem mondtam, akárhogy is próbálod bizonygatni. Biztos volt nem cigány is, aki lopott, de hogy a tömeges mértékű lopások, amik miatt már táblát kellett kirakni, az a cigányok miatt volt, az biztos.

Aztán.
"Vagy például Sváziföldön statisztikát vezetnek a fehér bőrű bűnelkövetőkről.
Európában élünk (még), európai normák, szokások szerint. Bármennyire irritál titeket."

Látom nehéz a felfogásod. A nyugatabbra, az az általatok ajnározott nyugat EU országokra vonatkozott. Mint például Anglia, ahol nem pécéskednek (annyira legalábbis, mint otthon), meg nem akarják a mindenki által ismert valóságot letagadni, hanem szinte minden bűnöző bőrszíne meg van említve az újságokban, ahol van kép az elkövetőkről, ott azt is lehozzák stb.
Ezt nyilván amúgy te is tudtad, hogy nem Szváziföldre gondolok, de csak bepróbálkoztál megint egy kiforgatással.

Az ez utáni rész meg szót sem érdemel, annyira szánalmas vagdalkozás.

Szóval ez eddig nagyon gyenge öreg. Ha csak ezeket a szokásos ballibsi mantrákat tudod pufogtatni, ja, meg kiforgatni és hazudozni, akkor ne fáraszd magad a válaszolással, nem érdekel.

morpho 2017.08.13. 20:15:48

@élveteg: A szabadság szép. Már csak ezért sem kéne hazudozni. Ezt nem te írtad koszos náci?

élveteg2017.08.13. 17:43:56

@morpho: 

"aha A nem létező migráció nem létező migránsait akarják üdültetni ugye Nem is értem Itt mostanában sok a náci nem Egyébként is tombol az orbáni diktatúra akkor mi a fenének itt ebben a földi pokolban akarnak üdültetni bárkit is ? Itt vannak hivatalosan ? Lehet de ahelyett hogy itt üdültetnék őket inkább el kellene vinni őket migrationéknak ebből a földi pokolból Kint szeretik a sokszínűséget azt a sok sok színt a népek a kultúrák nagy kavargását Hát könyörögve kérem migrátionékat Basszanak ki velem de kurvára meg a többi nem felvilágosult magyarral Vigyék innen máshova üdülni a migránsaikat"

morpho 2017.08.13. 20:18:44

@kunzoo: Ez engem nem érdekel. Bocs.
Olaszországban vannak meneküktek. Magyarországon meg nincsenek. Ehhez képest itt népszavaznak, ott nem.

morpho 2017.08.13. 20:19:57

@taga20: Tudod, Ruzsasándur! :)

NBarbieReloaded 2017.08.13. 20:22:37

@morpho: "A kérdés az volt, hogy jelenleg Magyarországon hol lehet migráncsokat látni? Miutàn nem válaszolsz, hanem mellébeszélsz, ezért itt végetért a dumcsi. Negyedszer nem kérdezem meg ugyanazt.Ócska narancskullancs. "

Hazudsz. A kérdés nem az volt, hogy jelenleg hol van MO-n migráns. A kérdés az volt, hogy hol láthatott az átlag magyar migrit, hogy fél tőle, abból kiindulva, hogy valaki irta, hogy hát miért félnek tőlük a magyarok, mikor nem is láttak még.
Ezt pedig megválaszoltam.

A szándékos értetlenkedésed meg csak téged minősít: egy vitaképtelen ostoba nímand vagy, aki nem tudja megvédeni az álláspontját, ezért vagy hazugságba menekül, vagy csak simán elmenekül a vita elől ilyen "nácikkal nem tárgyalok" primitív óvodás dumával.
Ennyi vagy.

taga20 2017.08.13. 20:31:20

@morpho: hogyne:) téged az a nagy szíved fog a sírba vinni!:))

azé mennyi barom van itt is. gondolom zabálják rezsiszilárdot is, me az a féreg ma is kihányt magából egy faszságot. liberálfasizmus! édesfaszom, és ez a féreg ebben az országban egy valami!

conchita wurst 2017.08.13. 20:33:03

@morpho: azér nincs migránycs mer a nyivákolásotok ellenére Ormány felhúzatta a kerítést

úgyhogy most az olaszok meg a spanyolok nyerték meg az atomfiziikusokat, mer ott olyan gyurnai típusú gecihuszár politikusok vannak akik szeretik iket

na ennyi nekem meg jobban teccik a kerítés mint a szarabok, de szavazhattok a szarabokra jövőre mer dmkrcija van

morpho 2017.08.13. 20:35:57

@NBarbieReloaded: Hol láthatok Magyarországon menekülteket? Ez elég konkrét. Eddig egyszer sem válaszoltál. Tök egyszerű lenne: Bp Karpfenstein utca 17. Vagy Migráncsfalva Kossuth utca 6. Egy kurva címet kérek, ahova el tudok menni megnézni őket Magyarországon.. De a gond az, hogy lévén Magyarországon nincsenek migráncsok, nem tudsz mondani ilyen címet, csak hantázol. Egyébként kezdelek kurvára unni koszos náci! Lassan szó nélkül hagylak...

élveteg 2017.08.13. 20:38:41

@morpho: Nézd már vissza ki szólt kihez először édes öregem Nézd már meg szarfaszú libsikém

morpho 2017.08.13. 20:39:18

@taga20: Rezsisziszi annyira azért nem látszik ki a fűből, mint amennyire szeretné.
@conchita wurst: Azért nincs migránxs, mert az EU megállapodott a törökökkel. A kerítés mintha ott se lenne. A balkáni útvonal behalt, lassan két éve.

morpho 2017.08.13. 20:40:10

@élveteg: Kit érdekel? Ki nem szarja le?

NBarbieReloaded 2017.08.13. 20:46:36

@conchita wurst: Így van, az ilyen pedofil gyilkos morpho félék beteg agyában ez úgy működik, hogy a magyar nem tanulhat az olasz, francia, német stb., tömeges migrációt elszenvedő országok hibáiból előre, az ottani történések miatt neki nincs joga aggódni, csakis akkor, ha MO-n is tömegével lesznek és ott is ugyanazokat a problémák okozzák.
Ha mégis úgy merészel véleményt alkotni, hogy nem teljesül a fenti kritérium, és az nem egyezik a migrisimizőkével, akkor nácifasisztarasszistakirekesztőhomofób.
Merthogy éltetni őket, holott akkor ő se tudhatja milyenek, mert nincs otthon migri, azt lehet, negatív véleményt viszont ugyanilyen logika alapján tilos, az nácizmus.

Mindez persze a morpho féle pedofil anyagyilkosok alternatív valóságában. :D

élveteg 2017.08.13. 20:46:53

@morpho:

"Kit érdekel? Ki nem szarja le?"

Én leszarlak téged az biztos éppen ezért nem szóltam hozzád libsikém Én leírtam amit leírtam Tettszik nem tettszik? Nem tettszik a más vélemény Szar űgy Náci vagyok Legyek

NBarbieReloaded 2017.08.13. 20:49:29

@morpho: " Hol láthatok Magyarországon menekülteket?"
Te most komolyan szövegértési nehézségekkel küzdesz?
Nem írom le ugyanazt sokadszorra, értelmezd az előzőeket, szólj ha sikerült felfogni.

conchita wurst 2017.08.13. 20:49:56

@morpho: tehát röszkén nem hepciáskodtak a szarabok a kerítésen, azt csak álmodtam?

NBarbieReloaded 2017.08.13. 20:55:43

@morpho: "Olaszországban vannak meneküktek. Magyarországon meg nincsenek. Ehhez képest itt népszavaznak, ott nem. "

Te amúgy hallottál már olyanról, hogy tanulni más kárából és igyekezni nem elkövetni azt?
ÁÁ, biztos nem, ez neked már túl bonyolult logika.

Egyébként beszélgettél már olaszokkal, hogy ők mit szólnak a dologhoz? Csak mert én igen, és képzeld, micsoda meglepetés, a te olvasatodban ők is nácik. :D

morpho 2017.08.13. 20:57:40

@élveteg: Nem azért vagy koszos náci, mert te jóváhagyod. Anélkül is az vagy és hányok tőled!
@NBarbieReloaded: Ha egyszer írnál egy címet az sokat segítene a szövegértésemen.
@conchita wurst: Ha volt két éve egy balhé Röszkénél, attól ma vannak Magyarországon migráncsok? Kurvára elegem van a folyamatos relativizálásból és hazudozásból! Szerinted, amit a többi nácival itt elővezetsz, az egy bíróságon megállna?

morpho 2017.08.13. 20:58:52

@NBarbieReloaded: Egy olasz csajjal élek együtt 15 éve te idióta!

élveteg 2017.08.13. 20:59:51

@morpho:

" Anélkül is az vagy és hányok tőled!"

Egészségedre

Janossz 2017.08.13. 21:00:39

@NBarbieReloaded: Ne bizalmaskodj! Öregnek szólítgasd a felmenőid, akik ilyenné tettek!
"MAGYAR, NE LOPJ!

Volt idő, mikor bécsi üzletekben így köszöntötték kedves honfitársaink. Mert egy néhányat lopáson értek.
Ott is voltak ilyen nagy tudású -persze kicsit sem náci- elmék, akik megállapították: ezek ilyenek, tízből kilenc. Úgy emlékszem, nem voltunk boldogok."

Hol látsz te ebben a szövegben cigányt? Te fantáziáltad bele, beteges tudatoddal, ami valami tőled eltérő embert el sem tud képzelni bűn, bűnözés nélkül.

Egyébként magad ütöd, mikor háborogsz a határon túli sajtó "magyarozása" ellen, a cigányokra tolva a felelősséget. És még mindig nem sikerült megértened, hogy a német, vagy osztrák rendőrséget piszkosul nem érdekli, hogy magyarmagyar, magyarcigány, vagy honosított románcigány (magyar papírral) az elkövető.
Nácinak se egyszerű lenni a a mai világban.:-))
Na csá!

conchita wurst 2017.08.13. 21:01:17

@morpho: a cél gondolom megelőzni hogy NE LEGYENEK migráncsok

s ez jó cél

Index isis alkaida mind CIA termék 2017.08.13. 21:03:48

@morpho:
Mürkül NSA- főspicli már kizárta a németországi népszavazást migránsügyben.

Elvégre, minek is szavaztatni az amerikai gyarmat rabszolgáit,
amikor a néni úgyis az NSA- től kapja a parancsokat, az óceán túloldaláról.

nyiktonyeatszusztvujet 2017.08.13. 21:06:06

@morpho: irreleváns Te b@lfék...egy ott élő olaszról volt szó ,nem egy itt élőről....mondom én ..értelmezve olvasni

morpho 2017.08.13. 21:07:38

@conchita wurst: Nem. A cél az, hogy aki menekükt azt az EU befogadja, aki nem az, azt meg nem. Minden Orbáni sorosozás és kirekesztés nélkül. Ne hatalmi politikát építsenek egy vészhelyzetből kurva aljas módon, miközben semmi más mondanivalójuk nincs. (Ez az igazi gond amúgy)

Janossz 2017.08.13. 21:07:47

@conchita wurst: "...a nyivákolásotok ellenére Ormány felhúzatta a kerítést"
Ormány. Ki mondta, hogy nincs humorotok? Van!
Ormány. Höhö.

morpho 2017.08.13. 21:10:19

@nyiktonyeatszusztvujet: A barátnőm családja ott él. 16-an vannak. Havonta találkozunk, beszélgetünk. Te viszont handabandázol. Mindig találsz egy kifogást koszos náci!

conchita wurst 2017.08.13. 21:13:50

@morpho: 'A cél az, hogy aki menekükt azt az EU befogadja, aki nem az, azt meg nem. '

mán elnézést de erre a tranzitzóna a tökéletes válasz

amit az EU próbált h mindenkit be aztán benn majd kirostáljuk iket az meg tom fasságnak bizonyult

nyiktonyeatszusztvujet 2017.08.13. 21:19:28

@morpho: anyád az a koszos ,na meg a családod ,te náci.

morpho 2017.08.13. 21:22:21

@conchita wurst: Ez logisztikai és nem politikai kérdés. A tranzitzóna lehet a határon, de lehet Debrecenben is. Tökmindegy.

conchita wurst 2017.08.13. 21:27:21

@morpho: mind1? a debrecenieknek gondolom nem mind1.

ha menekülttábor gyün a falumba az biza politikai kérdés

conchita wurst 2017.08.13. 21:37:46

@morpho: Érdekes de úgy emléxem volt rulla népszavazás és mindenki azt monta nem kell migránycs.

orbán meg megcsinálta

szóval ugorhatunk témát

morpho 2017.08.13. 21:41:43

@conchita wurst: A népszavazás érvénytelen volt. Nem emlékszel?

conchita wurst 2017.08.13. 21:54:45

@morpho: de, de nem tudok reprezentatívabb közvélemény kutatást a migráncsokkal kapcsolatban

te tudsz?

morpho 2017.08.13. 22:19:51

@conchita wurst: Nem is akarok tudni ilyenről. Brrr! Mi van? Egyébként meg ha 8 millióból egy brutál gyűlöletpropaganda hatására elmennek két millióan, hat millióan meg nem, az reprezentatív? Aki elment az nem volt politikailag megvezetve? Hazúg plakátok nélkül is elmentek volna? Mi volt itt reprezentatív?

morpho 2017.08.13. 22:22:11

@morpho: Ha valami érvénytelen, akkor ne írd már ide, hogy "mindenki azt mondta" és egyébként se hivatkozz egy érvénytelen szavazásra, mert leszarom. Ez van.

conchita wurst 2017.08.13. 22:26:19

@morpho: tudsz reprezentatívabbat?

orbán elfogadta reprezentatívnak. Igaza volt? Igen, Magyarország Orbánnal van.

aki nem megy el senkit se érdekel a véleménye

morpho 2017.08.13. 23:04:59

@conchita wurst: Orbán a saját plakátjait fogadta el "reprezentatívnak". Ez egy nagy kövér lófasz. Ennek bedőltél? Komolyan? Ne màr! Van egy csomó reprezentatív kutatás a témában. Keressek neked egyet?

morpho 2017.08.13. 23:06:53

@conchita wurst: Ha valaki nem megy el, az is egy vélemény. By the way...

morpho 2017.08.13. 23:08:59

@conchita wurst: Magyarország Orbánnal van? A szavazás éevénytelen volt. 1,8 millióan élnek Magyarországon???

conchita wurst 2017.08.13. 23:18:42

@morpho: nem erted

orbant nem erdeklik akik nem mennek el mert azok nem mennek valasztani se

morpho 2017.08.13. 23:39:17

@conchita wurst: Papírod van róla? Egyébként egy válsztás nem Orbánról szól!

N. Barbie 2017.08.14. 10:38:04

@morpho: "Ha egyszer írnál egy címet az sokat segítene a szövegértésemen."
Milyen cimrol beszelsz, mar megint nehez a felfogasod?
Megprobalom megegyszer.
Azt mantrazod, hogy hol vannak jelenleg MO-n migransok, holott senki nem mondta, hogy vannak, es nem is errol volt szo. Leirtam reszletesen ugyanezt fentebb, majd ujra irod, hogy pontos cimet adjak, hogy hol vannak migrik most.
Felfogas elegtelen.

"Egy olasz csajjal élek együtt 15 éve te idióta!"

Egyreszt esetleg szegeny anyukad az idiota, masreszt ki nem sz@rja le kivel elsz egyutt?
A kerdes az volt, hogy tudod-e mi az olaszok velemenye a tomeges migraciorol. Mert azt micsoda meglepetes, nem irtad. Meg a sajat baratnod velemenyet sem. Csak nem azert, mert nem egyezik a tieddel? :)

N. Barbie 2017.08.14. 10:43:13

@Janossz: Egy ujabb valasz, ahol szemmel lathatoan nem sikerult felfognod, amit irtam, rizsazol ossze-vissza mindenrol es megint olyat adsz a szamba, amit en nem mondtam.
Bocs, de nincs kedvem gyogypedagogust jatszani es szoveget ertelmezni veled, ennyi idos korodra ezt mar illett volna megtanulni.

eßemfaßom meg áll 2017.08.14. 14:47:34

@Janossz: "Hol látsz te ebben a szövegben cigányt?"

Tudod abban sincs kiirva a "cigány", hogy

"két népes család összeverekedetett majd együtt támadtak a kiérkező rendőrökre" meg abban sincs, hogy "Kórházban a hangoskodó családtagok rátámadtak az orvosokra" és abban sincs, hogy "Három fiatal bicskával fenyegetőzve rátámadt egy iskolából hazafelé tartó gyermekre és elvette a telefonját" ettől még ezek cigányhírek.
süti beállítások módosítása