B1 blogcsalád



Ezt nehezen fogja kimagyarázni Rogán

2017. július 20. - nickgrabowszki

Ugyanolyan Rolex-luxusórát hord a felesége, mint amiért a kormánynyalonc sajót hónapokig savazta Botkát.rolex-white-gold-lady-datejust.jpg

Az esetről Juhász Péter, az Együtt elnöke írt a Facebookon. Szerinte a Rogánné Cecílián a Rolex Datejusst fehérarany változata van, ami újonnan 2,5 millió forintba kerül.

Emellett észrevette, hogy a lábán lévő Valentino-cipőhöz már 160 ezer forint körül hozzá lehet jutni, valamint a hogy a táskája se lehet olcsó.

Emlékezetes, Rogán néhány éve azzal váltott ki bírálatokat, hogy

  • a Pasa Parki lakása kezdett el nőni. Elfelejtette például, hogy nem csak a fele az övé.
  • Továbbá azt is, hogy tartozik hozzá egy 100 nm2-es terasz is.
  • Azután azt, hogy neki van egy nyaralója is, legalábbis a vagyonnyilatkozatából kihagyta.
  • Később egy többszázerebe kerülő Louis Vuitton-táskát villantott.
  • Azután egy szintén ugyanolyan drága Berluttit, amiről utóbb azt állította, hogy a zálogházban vette, igazán kár, hogy a megjelölt zálogházban nem árulnak táskát.
  • A kettő között egy Jaeger Le-Coultre luxusárát villantott,
  • valamint kiderült róla, hogy szereti a homárlevest, legalábbis azt rendelt, amikor kilátogatott a foci EB-re, Bordeaux-ba.
  • Azután jött a helikopterezés.
  • Legutóbb pedig egy olyan római szállodában szállt meg, ahol egy éjszaka 300 ezer forintba kerül.

És most jött a felesége Rolex-órája, Valentino-cipője és -táskája. 

Botka magyarázatát, hogy az órát 40. születésnapjára jól kereső főorvos feleségétől kapta, még el lehetett fogadni.

De hogy fogja ezt Rogán kimagyarázni? A fenti tételek egyenként többe kerülnek, mint amit Rogán a legális fizetéséből finanszírozni tudna. Nemhogy összesen.

A Rolex-óra például kétszer annyiba kerül, mint Orbán propagandaminiszterének legális havi fizetése.

És - mint Juhász is emlékeztet - Rogán vagyonnyilatkozata mindössze 400 ezer forintos megtakarítást tartalmaz.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9912676207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter Götz 2017.07.20. 13:01:41

Lopnak,csalnak,ès az idiòta nèp meg nem èrti,hogy a MI pènzünkbõl vettèk

morpho 2017.07.20. 13:03:42

"Sok­mil­liós lu­xus­órák sze­rel­mese Botka "ROLEX"László. Miért tün­tette el őket a va­gyon­nyi­lat­ko­za­tá­ból?" Ripost

Sok­mil­liós lu­xus­órák Botka “ROLEX” László karján, de a vagyonnyilatkozatban sehol? Lokál

"Sokmilliós luxusóráit be sem vallotta Botka László" origo

De itt van Rogán Tóni, a keményen dolgozó kisember és az ő Cilije. Azt gyanítom, hogy erről a sem a ripost, sem a lokál, sem az origo olvasói nem fognak értesülni. Miközben az index megírta Botka óraügyét is. Kormánypárti média (képzavar) Muhahaha!

bontottcsirke 2017.07.20. 13:53:42

Datejust. Egy s-sel. Egyébként ha fehérarany nem is olyan vészes árban. Tudják ezek mi kell, na.

has 2017.07.20. 14:26:59

Azt gondolja valaki komolyan is, hogy magyarázkodni fog? Majd azt mondja, hogy határozottan cáfolja, hogy az rolex és el van intézve. Kell ennél több nekik?

Bikkfanfutyulo 2017.07.20. 14:28:57

Símán ki lehet ezt (is) magyarázni. Kapásból lenne pár megoldásom:
- kapta ajándékba, hogy reklámozza a céget,
- a jól kereső, tehetséges felesége lepte meg második mászútjukon,
- kedvenc zacijában leértékelve vette,
- stb.
Nem egy Rolex órán múlik, de mintha a letelepedési kötvények körül is előfordult volna a neve, aztán a poszter-biznic is csak hoz valamit a konyhára, azokról nem is beszélve, akiket jó fizetéses munkához (bocs: álláshoz) juttatott.
Nem kell őt félteni, ha kamuról (alternatív valóságról) van szó...

inebhedj - szerintem 2017.07.20. 14:50:11

Nyugodjunk meg kérem, minden magyar állampolgár kap ilyen órát, a folyosón tessenek csendben várakozni, mindenki sorra kerül!

Cpeti123456 2017.07.20. 14:51:53

Ezen "sem" kell csodálkozni.
Lopnak, csalnak, hazudnak mi meg dolgozunk.
Baszom egy birka nép vagyunk. Ezért franciáknál naponta lenne több millió ember az utcán.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.07.20. 14:52:20

Most komolyan. Juhász ugat, aki egy kurva drága budai albérletben lakik, és Portikhoz jár be a sittre?? Hogy van Tamás, hogy bírja a bezártságot? :)))

nyelv-ész 2017.07.20. 14:53:03

Jól olvasom? Két HAVI fizujából tudna venni egy Rolexet? És ezen pörög a sajtó?

Világos, hogy dől a korrupciós lé, de ez pont nem az a kategória, amin érdemes pörögni.

Gepardja 2017.07.20. 14:56:02

@a nemzet fogatlan provokátora: És ha más ugat? Egyébként ha Juhász ugat, és igaza van, akkor nincs igaza? Attól, hogy Juhász ugat, téged már nem is zavar? Aranyos vagy.

Gepardja 2017.07.20. 14:56:38

@nyelv-ész: Botkánál is pörögtek, most is pöröghetnek.

saci02 2017.07.20. 15:19:48

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: de csak napsütésben mutatja a pontos időt. De csak akkor, ha jól tájolod..

2017.07.20. 15:30:43

miért kellene magyarázkodnia?
- van következménye ha lopott pénzből van az óra? nincs
- ha hazudna róla valamit és kiderülne, hogy hazudott, lenne következménye? nem
- érdekli őt, hogy mit írnak róla az újságok? nem
- változna bármi, ha lenne egyértelmű bizonyíték arra, hogy lopott csalt, hazudott? nem

ennyike

OkoskaTo:rp 2017.07.20. 15:31:56

Rogán már ki is magyarázta: A sikeres üzletasszony felesége saját keresetéből vette. (Mint ahogy az Orbán-család sem az ellopott közpénzekből, hanem Anikó asszony vállalkozásaiból hízik.)

háromperhármas 2017.07.20. 15:36:59

Egyik pillanatról a másikra fognak megbukni, és menekülni fog mindenki, ki merre lát.

2017.07.20. 15:44:17

@háromperhármas: dehogyis, ha egyszer véletlenül vesztenek az OGY választásokon, az addig szétrabol országnyi vagyont, azaz gazdasági hatalmat sikeresen visszaváltják majd 4/8 év múlva újra politikai hatalomra
senki nem lesz felelősségre vonva, legfelül nincs jobb és bal, csak közös érdekek, ne legyenek illúzióid

Alex Lavour 2017.07.20. 15:50:11

Horn óta tudjuk: elég annyit mondani, hogy na és...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.20. 15:50:12

@saci02:

Az a jó benne, hogy az emberek 99 %-a nem is veszi észre, hogy drága óra. Az utóbbi 2 évben összesen 2 ember vette észre rajtam, mind a kettő óraszakember vagy az óra a hobbija.

Alapvetően egy maximálisan megbízható óra, de pont dicsekvésre nem alkalmas, mert nem tűnik a nem-szakemebr számára különlegesnek.

nyelv-ész 2017.07.20. 15:55:38

@Gepardja: Ott is gáz volt.Nem egy néhány havi fizetésből megvehető vekkeren bukik a korrupt politikus. Más kérdés, hogy mifelénk a 200 évnyi jövedelemből vett ingatlanokon sem bukik...

Ashley2008 2017.07.20. 16:04:48

Tehát, ha valaki egy havi fizetéséből nem tud megvenni egy órát, akkor sehogy, soha az életben nem tudja megvenni. Értem.

Egyébként nekem ez nem fáj. Azok a 10 és 100 milliárdok fájnak, amiket kimosnak a nagyobb beruházásokból és maguk a szükségtelen beruházások fájnak, amik egy része csak amiatt jön létre, hogy el lehessen lopni a 10-20-50%-ukat.

rfbzs 2017.07.20. 16:13:21

Tessék mondani; azon kívül, hogy az ilyen cuccokkal fel lehet vágni, a Rolex pontosabban mutatja az időt? A Valentino kényelmesebb, mint a Ricker vagy a Berkemann? Csak olyan piros táskába lehet márkás kozmetikumot pakolni?
Na és ha Cilike még szép is lenne?

VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS 2017.07.20. 16:15:49

"ami újonnan 2,5 millió forintba kerül."

Nem hinnem, hogy Botka 100 millios roleksz ora gyujtemenyevel felvehetne a versenyt.

Hajdú Peter 2017.07.20. 16:22:43

" hogy a lábán lévő Valentino-cipőhöz már 160 ezer forint körül hozzá lehet jutni, valamint a hogy a táskája se lehet olcsó."

Legjobb lenne, ha semmit sem hordana maganal, es magan.
Ha teljesen meztelenul menne az utcara, abba tuti nem lehetne belekotni, es nem lehetne korrupcioval vadolni.

VaradiJanos 2017.07.20. 16:35:17

Miért kéne bárkinek reagálnia egy juhászpéter típusú lény bármilyen felvetésére?

McZozo 2017.07.20. 16:41:09

@Bikkfanfutyulo: igazad van cask azert erre koncentral most a sajto mert a Magyar ember nagy szamokat nem fog fel. TEhat mikor azt mondjak hogy a letelepedesi kotvenybol x tiz milliardot loptak el azt nem fogja fel. Viszont ha azt mondjak neki hogy helikopterrel ment a wc re is es hogy a cipoje fel milla volt ... akkor az lejon nekik es felhaborodnak

FCUK7 2017.07.20. 16:47:08

miért kellene kimagyaráznia? nektek nem tűnik fel, hogy magyarázkodni csak a baloldalnak kell folyamatosan? :)

mojoking77 2017.07.20. 16:51:10

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: Sssssshhhh.......
Kuss, ezt mar vagyegy honapja elbuktuk, mikor nyilvanosan is kiderult, hogy nincs neki. Orulj, hog ynem perel vissza mindenkit :))))))))
Ket bites idiota

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.07.20. 16:58:19

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: Egy linket ha lehetne Botka százmilliós Rolex gyűjteményéről. De ne Ripost, vagy Lokál link legyen, és fénykepeket is szeretnék látni a gyűjteményről, mert messziről jött "újságíró" azt ír amit akar.

ulpius66 2017.07.20. 17:10:24

Akinek ma Magyarországon ROLEX karórája van, annak börtönben a helye!!!!

SŐT!!!!!

A férjének, feleségének, élettársának, szeretőjének, szüleinek, gyerekeinek is!!!!!

.... és NINCS kivétel!!!!!!

morpho 2017.07.20. 17:12:03

@ulpius66: Egyetértek, hogy BurkaMant sitteljék le! Neked is van rolexed? Én az enyémet a múlt héten eladtam egy nőnek a Pasa parkban.

ulpius66 2017.07.20. 17:14:39

egyebekben meg gyurcsányi feleségének is ROLEX karórája van!
(meg hát ugye itt van az uborkaszezon......valamiről mégiscsak írni kell a ballibsi firkászoknak, meg kell "dolgozni" a SoroSS-elvtárs pénzéért...)

ulpius66 2017.07.20. 17:19:26

@morpho:

Morfológus!

Egyebekben kérdeném....Botocska még a szocik miniszterelnök jelöltje?

Csak azért kérdem, mert májusban egy mindent elsöprő 3-4 hónapos szoci kampányt lengettek be....ehhez képest meg ROLEX Lacit sehol sem látni!

Persze az is lehet, hogy jó szokásához híven idén is kivette éves rendes szabadságát, és potom 3 millijó forintért elment búvárkodni a Maldív-szigetekre!

ulpius66 2017.07.20. 17:23:51

Persze az is igaz, hogy Dobrev Klára nem játszik, mert ő saját pénzből vette az óráját!

Azt hiszem, az EU Csalás Elleni Hivatala az OLAF állapitotta meg, hogy gyurcsányiék, az Apró-Dobrev klán mintegy 18 milliárd forintot lopott a Magyarországnak járó EU pénzekből! Így Klára asszonynak van píze!

... és erről papírjuk is van!!!!!!

Infamous 2017.07.20. 17:28:23

Fene tudja, én dugnám ezt a cilit, de mindig van az az érzésem, hogy büdös lehet a lába.

biobender 2017.07.20. 17:44:15

A magyarazat: soros, aoros, wu, migransok, soros

Toportyán Zsóti 2017.07.20. 17:52:15

Sok itt putingazda orálmuzsikja,muszáj nekik beirogatni,különben nem jár nekik 1 kopek sem a gazprom hazaárulóknak ekülönitett különalapjábúl...

Toportyán Zsóti 2017.07.20. 17:54:25

@ulpius66: Fáj a fajtádnak hogy ennyi pénzről lecsúszott a sokadik gcsuti bukta miatt.Manapság már 90% a visszaosztás hogy behozzák kamatostúl.

2017.07.20. 18:02:41

Nem hiszem hogy Rogánnak bármiről magyarázkodnia kéne. Magasról leszarja az egészet. Egy bizonyos szint fölött a matematika másképp működik.

ulpius66 2017.07.20. 18:03:06

@Toportyán Zsóti:

Kedves Farkas Zsolt!

Hát ezt is rosszul tudod!

Manapság mán 110% a visszaosztás!

Buchhalter 2017.07.20. 18:09:57

Szánalmas ez a "hírecske" meg a rajta csámcsogó levitézlett huszár forradalmárok is.

ulpius66 2017.07.20. 18:12:22

Kedves Farkas Zsolt!

Az a TÉNY még véletlenül se zavarjon, hogy Magyarország 13 éves EU tagsága alatt az EU Csalás Elleni Hivatala Magyarországgal kapcsolatban - bár több tucat vizsgálatot folytatott le - két esetben állapított meg csalást, lopást!!!!!!!!

1. Demszky és az MSZP-SZDSZ kormányok 2004-2010 között mintegy 167 milliárd forintot loptak a 4-es metró építéséből.

2. Az Apró-Dobrev klán 18 milliárdot lopott, Magyarország informatikai fejlesztéséből.

Ennyi.

... az összes többi merő libsi duma......EZEK A TÉNYEK!!!!!!!

morpho 2017.07.20. 18:40:53

@ulpius66: Honnan a faszból tudjam, hogy Botka mikor megy a hová? Pont leszarom Botkát. Viszont amikor az ő Rolexáról írtak nem emlegetted az ubiszezont pubi!

feribácsi 2017.07.20. 19:00:07

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Mit is írtál egyszer magadról? Egyszerű proletár. Valamikor félrebeszélsz (vagy mindig).

Janossz 2017.07.20. 19:00:58

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Hazudsz Birka"
A juhoknak nincs csülke. Neked meg van. Megjegyzem, az óra elég szarul mutat rajta.
Nem ilyen helyekre tervezték.

2017.07.20. 19:04:59

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS:

"Nem hinnem, hogy Botka 100 millios roleksz ora gyujtemenyevel felvehetne a versenyt."

Nem hinném, hogy a te kétbites narancsködös gyíkagyad felvehetné a versenyt egy gekkóéval. (Ne keress rá! Ez egy hüllő, amely a pikkelyesek rendjébe, és a gyíkok alrendjébe tartozik. Így rokonok vagytok, bár Ő okosabb nálad.)

feketeesfeher 2017.07.20. 19:23:33

@ulpius66: Te tényleg elhiszed, hogy a veretes ostobaságaid igazak?
Tényleg érdekelne.

feketeesfeher 2017.07.20. 19:25:14

@ulpius66: "EZEK A TÉNYEK!!!!!!!"

Hülye. :))))))

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.20. 19:35:41

@feribácsi:

Így igaz. De egy proletárnak is lehetnek hobbijai. Nem iszom, nem cigizek, egy bőröndbne elfér az összes ruhám, nem járok bulizni, nem lehet egy jó órám?

feketeesfeher 2017.07.20. 19:48:15

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: " nem lehet egy jó órám?"

Kit érdekel az órád?
Botkának nem lehet egy jó órája?

lobaszopiatej 2017.07.20. 20:01:27

Ime a variációk:
- valaki elhagyta, ő meg fölvette
- nem is igazi, csak másolat
- józsefvárosi piacról van, azt sem tudja rolex-e
- egyik rokona kölcsönadta éppen

Stadion/olimpia mellett már ingerküszöb alatti.
Hol van már amikor egy Tocsik ügyön mindenki szégyellősen magyarázkodott. Ma nincs itt kérem semmi látnivaló, Felcsúton akkor is átfolyatják a egyenesen a Fidesz pártkasszába meg a haveroknak a TAO-s közpénzcsiliárdokat.

Ez a tökéletes Nemzeti Ellopás Rendszere.

nemzeti csótány írtó 2017.07.20. 20:04:15

@ulpius66: Teee! Ki a kurva anyád vagy? Mert hogy buta vagy mind a segg, az tény! Muszáj neked itt a büdös pofádat járatni?

Gyorgy Nagy 2017.07.20. 20:29:28

Cilike 15 ével ezekőtt még szaros bugyiàt fa teknőben mosta fatornyos falujàban most meg egy budai bevàsárló központ üzletèben tàskát keresett és az eladótól megkérdeszte ( olasz táskák vannak az üzletben ) hogy ötszàz ezer forinton felüli táska nincs ?Igy urizàl egy VIDÉKI PROLI repedt sarku ....a .

VaradiJanos 2017.07.20. 20:36:43

@Gyorgy Nagy: ellenszenves ahogy állandóan pejoratív jelzőként használod a "vidéki" szót. Csupán attól többet érsz, amiért a városba szart a gettómaradvány rühes anyád?

ember100 2017.07.20. 21:05:38

@ulpius66: Helló !

Tudod ha így is lenne AKKOR is ez nem mentesíti a mostani rezsimet ÉS a péztáros lőlinc 1 EGY ÉV ( tavaly )alatt 96 MILLIÁRDOT keresett előtte meg 35 milliárdot ,
KÉRDÉS ?????
Vagy véded még a g..ket egy kicsit ?

morpho 2017.07.20. 21:12:49

@VaradiJanos: Egy hozzád hasonló abortuszmaradék ne ugasson, hanem húzza össze magát Gyánuageregyében nagyon kicsire és örüljön neki, hogy ingyen van a levegő. Attól, hogy valaki a városban él, még nem biztos, hogy ott született. Ráadásul a vidéki városok is vidékiek, te egészen különösen nagy darab szar! Az, hogy vidéki, nem pejoratív, hanem tény. Van a budapesti, meg a nem budapesti, aki vidéki. Magyarországon a legócskább emberek vidéken laknak. Ez tény. Te is biztos egy szaros tyúkólban felnőtt vidéki köcsög vagy! Látszik a bunkó stílusodon.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.20. 22:28:22

Botka álszent módon a szegényekre hivatkozik,ezzel összeegyeztethetetlen és undorító a fényűző életmódja.
Rogán nem hivatkozik a szegényekre, ő megengedheti magának, ha ahhoz van kedve.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.20. 22:37:30

Rogán 5 perc alatt elhelikopterezi egy átlagember fizetését. Pont leszarja mit gondolnak róla, tipikus hülye gyerek. Azért is kapott maflást és ültették be a hátsó sorba egy időre.

morph on deer 2017.07.20. 23:03:41

Hááát... egy cseppet sem nőies darab, akármennyibe kerül is.

Azt azért nem értem, hogy mi köze ennek az órának az egyébként getzy férjhez?

Ha asszonyka adózott jövedelméből telik, akkor nyugodtan viselje a "botkakedvencét"! Ha neg Tónikától kapta, én simán elhiszem, hogy a szerencsétlen koplalt emiatt legalább két hónapig, még a homárral is képes volt beérni, csakhogy szeretett nejének ilyen botkásan randa órát vehessen..!

Nem vicc: mi a fax közünk van bárki órájához? Miért nem elég az amúgy dokumentált és nyilvánvaló sunyiság, mint pl a változó négyzetméter, vagy a nem létező helikopter, ami amúgy ingyen volt..?

Egyiptomban, Törökországban, stb., relatíve fillérekért tukmálják rád a "márkás" kópiákat, legyen az bármi!
(Egy darabig nem fogtam, hogy a "kubi" kifejezés valójában a "copy" megfelelője - a zöngétlen 'p' náluk nem létezik, 'b' a hang helyette.
Így lett pl a Peugeot 'Bidzsó', amit az Istennek sem találtam a bérautók között. :))
Rogánék helyében én akkor is kerítenék egy "kubi" órát, ha valódi is van - csak azért, hogy szivassanak minket, ha olyan hülyék vagyunk, hogy ilyesmikre gerjedünk a valós problémák helyett!

Le kéne már válni a pitiáner dolgokról, és úgy csapatostól lapátra tenni ezt a bagázst, órával, vagy óra nélkül!
Miért is nem?

Ps.: Én magam hallottam, amikor valaki azt kérdezte Bottkától, hogy hatalomra kerülés esetén mi módon garantálnák a korrupció felszámolását és a mostani tolvajok számonkérését, hogy:
- korrupció mindig volt, és mindig lesz, stb.,
Valamint:
- én nem hiszek a politikai felelősségre vonásban! (meg: Majd ha a rendszer amúgy "igazságos" lesz, akkor az igazságszolgáltatás is azzá fog válni..! - vagy valami hasonló, ebben az értelemben! Addigra már hüledeztem az első mondat miatt!)
Tehát, ha Botka valamilyen csoda folytán hatalomra kerülne, a mostani bűnözők bántódás nélkül megúsznák!

Lehet, hogy nem csupán az órájuk hasonlít?

kewcheg 2017.07.20. 23:07:41

Semmi gond ezzel.Megdolgoztak érte, hát élve zik az éltet.Nem kel írigykedni. PLdául én is elégett vagyok, lett végre saját lakasom, tizediken garzonnpanel.Tízenhét évig gyűjttöttem rá de lett, mert becsületesn dolgozok a hivatalba mint Rogánn celi is ahogy becsűletes munkájával vette meg az órát meg a táskát meg a cipőt. És még nem is kel sokat túláróznóm, öttböl három napot kel csak hatig benelli.száznegyven már nem oly rossz pénz, he? Mostt a vágyam egy auttó lezs, használt lada kalinkára gondoltam tíz év és megis van.Kilehet bírni...

Nbl 2017.07.20. 23:19:02

Aki sajót mond, mondjon hacsekot is!

morpho 2017.07.20. 23:20:42

@morph on deer: Az a gond, hogy Cilicicának sem volt rá pénze, a jövedelmek alapján. A Sarka Katával közös bt kb 7 milliós bevételt generált, annak a rá eső része kb elment a helikopterre... Mindenesetre az óra már nem jött volna ki belőle. Bár az kétségtelen, hogy az eltitkolt vagyonosodás egy politikus feleségénél leginkább a NAV-ra tartozik és nem politikai kategória. De Cilike ellen NAV sem fog nyomozni soha.... Viszont nem nézem ki Cilike kőokos tekintetéből, hogy bármilyen önálló gondolattal valaha is meg kellett volna küzdenie.

morph on deer 2017.07.20. 23:44:08

@morpho:
"Viszont nem nézem ki Cilike kőokos tekintetéből, hogy bármilyen önálló gondolattal valaha is meg kellett volna küzdenie."

Óriási! :D

laci_52 2017.07.21. 00:02:54

@Orbán Hazaáruló Viktor: Rogán egy hülye. Addig csinálja a műsort, amíg Orbán egyszercsak megunja és teljesen a partvonalra helyezi.

Pop40 2017.07.21. 01:15:38

Fideszesek, lopnak.
Hol itt az újdonság?

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.07.21. 02:57:41

Nevetseges, a 270 milliardos METROLOPAS mellett, egy oraval tamadni valaki feleseget.

Singerkém 2017.07.21. 06:09:20

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból:

Hát a Fidesz is van olyan hülye, hogy órákkal támadja a Botkát. Ki a faszomat érdekel egy pár Rolex? Kb 1000-10000-szer nagyobb értékek tűntek el mindkét oldalon.

Rónarider 2017.07.21. 07:00:32

Ha már lopnak, annyi eszük lehetne, hogy kussban. Ahhoz viszont marhák.
Rükvercben az ország.

$pi$ 2017.07.21. 07:31:04

@kewcheg: ".Tízenhét évig gyűjttöttem rá de lett, mert becsületesn dolgozok a hivatalba mint Rogánn celi is ahogy becsűletes munkájával"

Trágyát lapátolsz te, nem hivatalban dolgozol, hisz még írni sem tudsz! Ha megtanultál volna írni, akkor nem sírna a szád, hogy téged mennyire kizsákmányolnak, hanem tényleg hoznál valami hasznot és jutna belőle neked is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.21. 07:41:01

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: Hülye vagy faszfej! Nem loptak 270 milliárdot, csupán ennyire mondja az EU hogy problémás volt a munkákkal kapcsolatos szerződés. Túlszámlázás, stb.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.21. 07:45:23

@ulpius66: ".EZEK A TÉNYEK!!!!!!!"

Ezek

Államadósság
2010 április 19330 milliárd forint
2017 május 25800 milliárd forint

Közben eltűnt 3000 milliárd forint manyup és a 33 milliárd euró devizatartalékból 22 milliárd lett. Ami 3300 milliárd forint.

EZEK A TÉNYEK!!!!!!!

Csaba Szikora 2017.07.21. 08:33:44

Akkor most Botka mamit is káderezzük le?Rolex Laci megmondta,felesége sikeres orvos(hálapénz nélkül),és kilóra veszi a Rolexet Lacusnak.

$pi$ 2017.07.21. 08:39:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

- 2002-2010: Az mszp 12% alapkamat mellett, 240 forint/euró magasságában felvesz egy kazal valutát kölcsönbe. Aztán eltörlik a jegybank árfolyamcélját.
- 2010-2017: Normálisra visszaállított alapkamat, normális valutaárfolyam mellett Kurt úrfi átszámolja a felvett pénzt forintra. Telekürtöli a világot hogy milyen szörnyen növekszik a zorbán alatt az államadósság.

Vicces.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.21. 08:57:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"33 milliárd euró devizatartalékból 22 milliárd lett. Ami 3300 milliárd forint."

Te szerencsétlen, ez egy javulást jelentő pénzügyi mutató: az IMF hitel visszafizetése miatt csökkent az ország finanszírozási költsége.

morpho 2017.07.21. 11:42:28

@$pi$: @Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert): Azért a közgáz felvételit ne próbáljàtok ki mostanában. Egyébként szórakoztató, azt meg kell hagyni. Bármelyik falunapon garantált a siker!!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.21. 13:53:58

@$pi$: Te hülyegyerek! A magyar alapkamatnak mi köze a devizaadósság kamatához?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.21. 13:55:32

@Csaba Szikora: Faszkalap! Nézz utána az MNB és az ÁKK hivatalos oldalán!

Gyorgy Nagy 2017.07.21. 14:30:45

@VaradiJanos: F.sz kalap.Vidéki vagyok de utálom a volt KISZ titkár aki agyon lopjâk magukat és rázzák a rongyot és seggeket nyalnak hogy elöbrég ugorjanak.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.21. 17:17:09

@ulpius66: "Az a TÉNY még véletlenül se zavarjon, hogy Magyarország 13 éves EU tagsága alatt az EU Csalás Elleni Hivatala Magyarországgal kapcsolatban - bár több tucat vizsgálatot folytatott le - két esetben állapított meg csalást, lopást!!!!!!!!"

Szóval ha 1000 bűncselekményt jelentenek be, de csak 50-et derítenek fel sikeresen, akkor az a 950 meg sem történt.

Ugye nem az eszedből élsz?

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.21. 19:18:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A devizatartalék növelése céljából 2009-ben IMF hitelt vettek fel; amit idő előtt visszafizettek, amivel 3,5 milliárd forint kamatköltséget takarított meg az ország. Ezt minden normális ember örül, pozitívnak értékeli. Te nem. Értem.

morpho 2017.07.21. 19:33:33

@Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert): Az a gond ezzel, hogy nem igaz. A MOL pakettet miből is vették meg? Az Eximbankot miből is rakták össze? Csak nem ugyanebből az IMF hitelből? Ezen eddig mennyit is bukott az ország? 200-300 milliárdot? Ja majd felmegy a kötvények ára? Aha. És ha nem? Jelenleg nem úgy tűnik, ráadásul az energiaárak zuhanóban. Írtam már neked, hogy a közgazdasági kérdéseket messze kerüld el, mert hamar kiderült, hogy hülye vagy hozzá!

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.21. 19:56:00

@morpho: De igaz. Amit írtál, azt nem befolyásolja az, hogy a hitel visszafizetése kedvező volt az országnak, mert kamatköltséget takarítottunk meg. Az összefüggéseket tisztán kell látni, erre képtelen vagy.
A MOL részvényvásárlás nyereséges volt. Ma az árfolyam megegyezik a vásárláskorival, miközben részvényenként évi 500-600 forint osztalékot fizetnek. Az Eximbank is sikeres.

morpho 2017.07.21. 22:56:18

@Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert): Attól, hogy hazudozol még nem lesz így. De könnyen rendbe rakhatod a dolgot. Másold ide, hogy mennyiért vettünk MOL részvényeket és milyen árfolyamon. Aztán ezt az árfolyamot arányosítsd az aktuális árfolyammal, aztán számold ki a különbséget. Aztán számold ki a részvényárfolyam alakulását 2010 és 2017 között, aztán amikor kijön egy szám, azt írd ide! Aztán ugyanezt csináűld végig az Eximbankkal. Nézd meg, hogy a bank által finanszírozott projektek mennyi nyereséget/veszteséget termeltek és ezt vesd össze a hitel bekerülési költségével. Aztán számold ki azt, hogy ez mennyi pénzébe került a magyar adófizetőknek mai árfolyamon. Konkrétan az, hogy nem fizették vissza a hitel feol nem használt részét, amire csak készenléti díjat kellett fizetni. Figyelek kurvára. Állítotttál valamit, bizonyítsd be, hogy úgy is van. Kár, hogy most nem fogsz reagálni, de sebaj, találkozunk még a blogtérben, majd megkérdem.

morpho 2017.07.21. 23:00:13

@Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert): Ja, nekem azért vannak érveim: "Közel 76 milliárd forintot bukna az állam az orosz Szurgutnyeftyegaztól öt éve megvásárolt Mol-pakettjén, ha azt most eladná"
www.vg.hu/penzugy/az-allam-a-molban-nyeretlen-oteves-470357/

A Világgazdaság Pénztáros Lőrincz (Orbán Viktor) tulajdonában van. Még mielőtt....

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.22. 10:13:37

@morpho:
www.vg.hu/penzugy/az-allam-a-molban-nyeretlen-oteves-470357/ - Ez egy tavaly május 23-i cikk, ami így ír: "Márpedig a Mol-papírok még a jelentősebb drágulásukat követően is csak 16 500 forintot érnek, s jegyzésük a következő egy évben a legoptimistább elemzések szerint is maximum 17 300 forintig mehet fel." Ezzel szemben a tény: a Mol árfolyama 2017 május 12-én 22950 forint volt. Ez tény. Tehát amit a cikk ír, a maximum 17300 forint, tapasztalatilag cáfolt.
1000 forintonkénti részvényárfolyamváltozás az állam kezében lévő Mol papírok értékét 22,2 milliárd forinttal módosítja. A veszteség/nyereség persze csak fiktív, valóssá a részvények eladásakor válna.
Tehát, 2017 május 12-én csak az árfolyamnyereség 11 milliárd forint volt. Plusz évente 10-12 milliárd forint osztaléknyereség van (amit ha nem fizetnének ki, árfolyamnövekedésben jelentkezne). A tranzakció tehát pénzügyileg is nyereséges, plusz az orosz befolyás is megszűnt a Molban.
Te állítottad az Eximbank veszteséges voltát, bizonyítani nem tudtad, tehát blöfföltél. Az Eximbank nyereséges, az utóbbi két év eredményei: "Az Eximbank adózás előtti nyeresége 2016-ban 1,064 milliárd forint volt, ami 3,076 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél. Az eredmény összetevői közül a kamatkülönbözet 45 százalékkal, 4,837 milliárd forinttal nőtt, a díjkülönbözet pedig közel négyszeresére, 68 millió forintról 271 millió forintra."

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.22. 22:42:21

@morpho: Válaszod hiányával is elismered, hogy tájékozatlan vagy/manipulálni próbáltál.
süti beállítások módosítása