Miközben Európa vezetői igyekeznek a lehető legnagyobb távolságot tartani a keleti kényuraktól - mint Putyin és Erdogan – Orbán épp hozzájuk próbál veszettül dörgölőzni. Olyannyira, hogy önmagával is hajlandó ellentmondásba keveredni a kedvükért.
A jelenlegi Moszkva-Ankara tengely nem tekint vissza hosszú múltra. A tavalyi török puccskísérlet (?) óta megbonthatatlan a két nép barátsága. Miközben Erdogán politikai boszorkányüldözésre használja az állítólagos hatalomátvételi próbálkozást, lépten-nyomon szívességeket igyekszik tenni Putyinnak, s immár együttes erővel lépnek fel a szír válságban is. Olyannyira, hogy a törökök még NATO-szövetségeseikkel, elsősorban az amerikaiakkal és a németekkel is hajlandóak Moszkva kedvéért tengelyt akasztani.
Putyin oldaláról érthető a vonzódás Erdogánhoz. Nem csupán a hatalom egyforma akarása, vonzódásuk az illiberalizmus iránt és a gátlástalanságuk köti őket össze. Moszkva tisztában van azzal, hogy Ankara a mai napig zsarolja az EU-t a Törökországban rekedt, közel 3 millió szír menekülttel. Miközben Erdogan eurómilliárdokat kaszál a határok zárva tartásával, folyamatosan fenyegetőzik a menekültáradat megindításával. Ma már a korábban oly nagyon vágyott és remélt uniós tagság sem érdekli, sokkal inkább a putyini hatalomgyakorlás mindennapi csínja-bínja foglalkoztatja.
Ilyen helyzetben az EU vezetői, főként azon országok első emberei, ahol jelentős török kisebbség él, igyekeznek egyértelművé tenni: állampolgáraikat Erdogán nem radikalizálhatja frissen ébredő iszlamista diktatúrája számára. Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium és Hollandia is kijelentette: nem tarthat politikai nagygyűlést a radikalizálódó iszlamista Ankara.
Ezzel szemben Orbán Viktor az ország meglévő szövetségi rendszere - EU, NATO – ellenében sokkal szívesebben barátkozik Putyinnal és Erdogánnak, mint uniós kollégáival. A frissen választott francia elnöknek keményen nekiment, miközben Moszkva tejhatalmú ura lényegében hazajár Budapestre. De mielőtt újra itthon köszöntené Putyint, Orbán kisietett Erdogánhoz egy baráti vizitre. A helyi lapok ki is emelték: az EU-tagállamok vezetőivel ellentétben Orbán Ankara pártján áll. Azt értjük, miért jó ez a törököknek, na de nekünk miért?
A fő kormánypárti napilap – ellenzéki már csak mutatóban maradt, de az sem sokáig –, a Sabah beszámolója szerint: Orbán kijelentette, hogy Törökország védte és védi meg a menekültáradattól Európát, amelynek ezért szüksége van Ankarára.
Tessék?
Eddig végig azt hittük, hogy ezt a munkát mi, magyarok végezzük. Ahogy a törökökkel szemben is mi voltunk Európa védőbástyája. (Bár azt még értjük, hogy ezt Ankarában nem illik felhánytorgatni, főleg, ha nyalni ment oda Orbán.) És nem légből kapott volt fejünkben az idea saját szerepünk nélkülözhetetlenségéről: épp Orbán hangoztatta eddig lépten nyomon, hogy nem a Berlin által tető alá hozott török megállapodás miatt apadt el a menekültek áradat, hanem bizony a magyar kerítésen akadt fenn minden terrorista migráns. És most tessék! Szemünkbe hazudott volna a kedves vezető? Vagy Erdogánnak nyalintott egy olyan mélyet, hogy magát köpte közben szemen? Vagy a török vezetőt éltető szavai közben volt csuriban az ujja?
Elképzelhető, hogy Orbánnak van egy külföldre és egy másik, belföldre szánt valóság-leírása? Akkor is, ha ez a kettő gyakorta ellentmond egymásnak? És az elképzelhető, hogy ezzel még tisztában is van, csak épp tojik rá? Ezek után az elképzelhető, hogy a színfalak mögött is mást mond, mint amikor hívei – vagy az ország – elé lép?
Elképzelhető, hogy egy ilyen vezetőben nem érdemes bízni?
El.
