B1 blogcsalád



Két poént is elsütött a Népszabadság sírja felett annak gyilkosa

2016. december 18. - Mr Flynn Rider

Orbán Viktor irtó poénosnak tartja a Népszabadság meggyilkolását, nem is leplezte kárörömét a HírTV felvételein.

Pár nappal ezelőtt írtuk meg, hogy a Népszabadság újságíróját kitiltották Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatójáról, helyhiányra hivatkozva. Helyhiány nem volt, Orbán láncos kutyája, Havasi Bertalan ennek ellenére kizavarta az újságírót a sajtótájékoztatóról.

 

 

Orbán Viktor pedig két poént is elsütött a levadászott és szétzavart napilap kárára.

  1. Lesorosbérencezte annak újságíróját, Halmai Katalint (ő az, akit kiküldtek a teremből).
  2. Aztán elheherészett azon, hogy lakossági fórumon fog interjút adni Halmai Katalinnak, aki nem újságíróként, hanem állampolgárként kérdezheti őt.

Mindezt a HírTv kamerája is rögzítette, meg is nézheti ezen a felvételen. Van olyan ember, akinek az okoz örömet, hogy ellenfelei vérében fürdik és pökhendi módon szórakozik azokkal is, akiket már egyszer megvert. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8212055597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 12:33:41

@morpho:

Szóval fedezed a ballib milliárdosok lopott közpénzből összeharácsolt vagyonát ?
A Gyurcsány féle tolvajok fizetnek azért tagadod le a létezésük is ha az érdekeid azt kívánják ?

morpho 2016.12.20. 12:34:09

@konrada:

Lehet olyat is, hogy zsarolással lenyúlunk 3ezer Mrd forintot, abból finanszírozzuk a hiányt és közben nem nő az adósság. Ez lenne az innováció?

fércnél maradandóbb 2016.12.20. 12:36:12

@morpho:
Már megint csak a lényegre nem reagáltál

A Népszabadság eredeti tulaja az MSZP volt. Ha kézben akarták volna tartani akkor most is náluk lenne. Ha pedig eladták, még mindig van számos jogi eszköz arra, hogy próbálják megőrizni a kontrollt a szerződésbe foglalt klauzúlákkal. Ezt láthatólag meg sem próbálták, nem kellett nekik a lap

Tudod amit csináltok az olyan, mint amikor eladom a lakásom valakinek, majd az új tulaj kikapcsolja a fűtést bezárja lakattal és máshova költözik, aztán panaszkodom hogy elvették és bezárták a lakásomat

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 12:36:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Az elkúrásnak van számtalan mérő foka.

Pl államadósság alakulása, munkanélküliségi ráta, infláció, banki kamat, rezsi árak EU-s viszonylatban, kormányzás alatti és utáni támogatottság az emberek részéről .....

Ezek alapján a kedvenc ballib hazaárulóid mindenben elkúrták, és a Fidesz semmiben sem.

Ma is nagyobb támogatottságnak örvend, mint az összes elkúró ballib együtt.
ÉS pontosan ez az ami titeket nagyon zavar, ezért kell nektek napi 8 órában bérrettegni, mert semmilyen racionális indok nem szól az elkúrók mellett !

morpho 2016.12.20. 12:37:03

@Ballib cenzúrázók réme 18:

Tegnap láttam egy halat. A kankalin pedig sötétben virágzik. A terelésed harmatgyenge és érdektelen. Még valami?

6.Lenin 2016.12.20. 12:37:21

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Cicus, még mindig nevetek a filantróp Gyuri'bá-n. Jól kezdődött ez a hetem. Kösz.

konrada 2016.12.20. 12:38:33

@morpho:
No akkor írd már le, mennyi is volt az ára az újságnak, és abból mennyit milyen jogcímen fizetett ki a magyar állam, ha ennyire ezen lovagolsz.

...tudom a válaszod: más jogcímeken kapta meg Mészáros, és bingó!
Ez pont így működik máshol is...
(Érdekességképpen: demokráciákban ügyesebb "üzletemberek" máshol is alapítanak úgy sajtóterméket, mely kipécéz magának valamely pénzesebb, befolyásos üzletembereket. Pont arra, hogy majd azok úgyis megveszik. ...de ez csak demokráciákban működőképes modell: máshol ezt fegyverrel intézik: lásd Oroszország, Törökország, Fenyő János...)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 12:40:54

@morpho:
"Nem tudom ki az a Gyurcsány"

Ezt pedig te írtad. Mert ha Gyurcsány összelopdosott közpénzéről esik szó, akkor csak hablatyolni tudsz.
Minden MSZP-s zsebében csak és kizárólag lopott közpénz van.

Ez éppen olyan erősségű tény, mint hogy Mészárosnál az van.
Mondhatni közismert.

morpho 2016.12.20. 12:41:51

@fércnél maradandóbb:

Már sokszor válaszoltam erre, de legyen még egyszer. Nem érdekel az MSZP nem az MSZP zárta be az újságot. Pont leszarom az MSZP-t. Képtelenek vagytok felfogni, hogy normális országokban a sajtó nem az orbáni logika szerint van összerakva, miszerint a tulajdonosi háttérben keress egy pártot. Az index, hvg, 444 tulajdonosai közt sincs párt. Ki nem szarja le az MSZP-t? A Népszabit Orbán nyírta ki! Felvásárolta a kiadót közpénzből, a lapot pedig megszüntette. Ennyi.

morpho 2016.12.20. 12:43:48

@konrada:
Nem tudom mennyit fizettek az osztráknak, de érdekelne. Sosem fogjuk megtudni.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 12:44:16

@morpho:
"Az index, hvg, 444 tulajdonosai közt sincs párt"

Ez a legviccesebb mondatod eddig.
Az említett szarkupacok egytől-egyig betagozódtak a Soros Gyuri féle ballib szarkavarók mögé.
A legekletánsabb példák a "Az index, hvg, 444" hazai ballib média prostituáltak gyűjteményére.

polgári kór 2016.12.20. 12:46:43

a karácsonyi merényletet nem lehet félvállról venni

ébresztő, mi kell még

tömeges deportálásra felkészülni

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.20. 12:48:23

@laci_52: "a bajok akkor kezdődtek, amikor az MSZP kihátrált a lap mögül."

Az mszp-nek csak kisebbségi tulajdona volt. Huszonvalahányszázalék. Ezt a tényt valahogy szereti mindenki elfelejteni. És valljuk be: nem is egészséges, hogy egy politikai párt részesedéssel bírjon egy országos közéleti sajtótermékben.

A bajok akkor kezdődtek, amikor a Ringier kiszállt a lapból és eladta azt a Mediaworks-nek. Nyomásra vagy csak szabadulni akart tőle, az nem tudható. Annak a kormányzati (!) hátterű vállalkozásnak, amely a színfalak mögött nyíltan abbéli szándékkal vette meg a lapot, hogy utána rövidesen bezárja.

Miért kellett megvennie? Fantáziát látott benne, aztán mégsem? Ehhez túl naivnak, hülyének, és legfőképpen orbánseggnyaloncnak kell lenni, hogy valaki ezt elhiggye.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 12:48:40

@morpho:
""Az index, hvg, 444 tulajdonosai " éppen ugyanaz a kör akiről Udo Ulfkotte is ír.
Akik ledarálták és megsemmisítették Németországban a sajtószabadságot.

magyarhirlap.hu/cikk/74889/Uj_Ulfkottekonyv
„Aki ma a németnyelvű területen újságíróként gazdasági vezetőkkel vagy politikusokkal kapcsolatban bizonyos dolgokról ki akarna pakolni, az azt a veszélyt kerülgeti, hogy »összeesküvés-elméleteket szövögetőnek« gúnyolják. De ez a kellemes változat. A másik? Hogy megölik.” - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/74889/Uj_Ulfkottekonyv#sthash.j1AShXoY.dpuf

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 12:50:23

Ismerős momentum ez is a magyar olvasók számára nem ?

---------------
Ulfkotte oly sok példája közül érdekes az is, amikor bemutatja, miként manipulál a sajtó az AfD (Alternatíva Németországért) párt esetében. Amikor azt írja (Die Welt, 2016. szeptember 9): „Usedom: ahol Hitler rakétákat épített, ma az AfD-t választják”, felteszi a kérdést, vajon melyik német újság merné azt a címet adni egy cikkének, hogy „Nürnberg: ahol Hitler pártkonferenciát és pártfelvonulásokat rendezett, ma a szociáldemokratákra szavaznak”? - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/74889/Uj_Ulfkottekonyv#sthash.j1AShXoY.dpuf

konrada 2016.12.20. 12:50:41

@morpho:
...ahhoz képest igen, hogy felveszünk IMF+EU hitelt, aztán abból az adósság is, meg a hiány is nő, ráadásul még gyámság is lesz olyan feltételek kiszabásával, mely miatt a spirál garantált...

...no ahhoz képest sokkal értelmesebb innováció volt...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 12:51:54

@fércnél maradandóbb: "Ha kézben akarták volna tartani"

Miért kéne egy független orgánumot bárkinek is kézben tartani?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 12:52:37

Mégegy oly ismerős momentum a "Az index, hvg, 444" ... kapcsán

-----------
„Újságírók és politikusok a német térségben lakó polgárokat még soha nem kezelték le úgy, mint ma. Arrogánsan, felsőbbrendűen és önelégülten, miközben fütyülnek a semlegességre, a tárgyilagosságra és az igazságra. Ennek az értelmező elitnek a mértékadó szavai: »Mi jobban tudjuk.« Csakhogy az embereknek már jó ideje elegük lett abból, hogy magukat bűntudattal engedjék beoltatni.” - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/74889/Uj_Ulfkottekonyv#sthash.j1AShXoY.dpuf

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 12:53:39

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Az elkúrásnak van számtalan mérő foka."

Igen, orbán szinte mindegyikben "remekelt". :(

morpho 2016.12.20. 12:53:53

@Ballib cenzúrázók réme 18:

"Az említett szarkupacok egytől-egyig betagozódtak a Soros Gyuri féle ballib szarkavarók mögé."

"Az MSZP adta el az Osztrák tulajnak a Népszabit.
Visszavételre ajénlotta az Osztrák tulaj többször is, soha senkinek nem kellett a ballib hazugsággyár, és a korrupt hírhamisító média csicskái."

Na várjál nagytudású! Most akkor Sorosnak kell, ami amúgy nem kell senkinek? Hogy is van ez? Vadász, vadász, tudom, hogy miért jársz te ide! :))

Dizavul 2016.12.20. 12:54:00

A "gyilkosozók" figyelmébe ajánlom hogy ha ez gyilkosság volt, akkor mégis inkább öngyilkosság...
A régi magyar mondás szerint: ebül szerzett jószág ebül is vész el.

Nos, a Szabad Népet Népszabadságként a "rendszerváltás" után igencsak ebül mentették át.( Szabad Sajtó pártalapítvány, no hiszen...)
És a Simon(ok) külföldi számlái helyett talán a pénzeket inkább a sajtóba kellett volna fektetni az eftársaknak. Ehelyett ünnepelték a Pecinákat, ahogyan korábban a Maxwell Robikákat, mondván hogy megvan a megoldás, a külföldinek kutya kötelessége finanszírozni őket, hiszen ők a tutik meg a demokraták.
Jelzem, a Népszava, Vasárnap Hírek kombó is liechtensteini "'befektető" felé vette az irányt...Meg a 168 Óra & Co. egy zsidó vallási szekta felé...
Csak szólok, aztán pár év múlva ne tessék emiatt (is) Orbánt gyilkosozni..

Ami pedig a Halmai Katalint illeti. Ő bevallottan is Soros ötödik hadoszlopának egyik képviselője, anno Göncz Kinga hivatalának is tagja.
Aki ugye munkaadó nélkül maradt. Mégis, valamiért neki megéri hogy Brüsszelben maradjon, a világ egyik legdrágább városában, csak azért hogy blogot írjon. Aha.
Ha csak úgy nem.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.20. 12:55:48

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"Pl államadósság alakulása, munkanélküliségi ráta, infláció, banki kamat, rezsi árak EU-s viszonylatban, kormányzás alatti és utáni támogatottság az emberek részéről .....

Ezek alapján a kedvenc ballib hazaárulóid mindenben elkúrták, és a Fidesz semmiben sem."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 12:56:12

@6.Lenin: Soros a legnagyobb patrióta Széchenyi óta.

orbán a legnagyobb hazaáruló.... Senki nem volt soha hozámérhető hazáruló.

Hogy orbánnak meg a fasszopóinak ez csípi a szemét? Leszarom.

morpho 2016.12.20. 12:56:48

@konrada:

Ha te a zsarolásos lopást innovációs alternatívaként állítod a hitelfelvétellel szemben, akkor te hülye vagy, már ne is haragudj.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.20. 12:57:10

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Az említett szarkupacok egytől-egyig betagozódtak a Soros Gyuri féle ballib szarkavarók mögé."

Ez az, szarkupac! Érvekre és tényekre a szokásos bolsevik trükk: a kitalált mantrákkal való ködösítés, befeketítés - úgymint Sorosgyurzás, moszadügynöközés, zsidókarvalytőkésezés, satöbbi és satöbbi...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 12:57:45

@Ballib cenzúrázók réme 18: "kedvenc ballib hazaárulóid"

Valakivel keversz, seggfejkém.

Az orbán se nem baloldali, se nem liberális, csak köpönyegforgató. És legkevésbé a kedvencam.

kheiron 2016.12.20. 13:02:49

@morpho:

Jaj, jaj.

Egy szóval sem írtam, hogy te szerinted is nyereséges lett volna.

kheiron 2016.12.20. 13:04:25

@morpho:

" Hogy miért nincs értelme új lapot indítani, azt az imént leírtam. "

Tévedsz szerintem. A volt népszabadságos újságírók és kapcsolataik élnek, csak infrastruktúrát kell mögéjük tenni, és máris letarolják a médiapiacot.

morpho 2016.12.20. 13:06:36

@kheiron:
"akkor racionális a bezárás, ha a "jaj de nyereséges volt" mantra hazugság."

E szerint volt ilyen mantra. Részemről nem volt.

morpho 2016.12.20. 13:08:19

@kheiron:
Infrastruktúrát, pénzt kell mögéjük tenni, valamint visszaadni a nevet. De ez sem biztos, hogy elég, mert ha egy napilap csak egy-két napig nem jelenik meg, annak vége van.

NBarbieReloaded 2016.12.20. 13:14:08

@morpho: Bizonyitekot kertem, nem elmeleteket. Tehat akkor kijelenthetjuk, hogy tovabbra sincs.
Elmeleteket en is tudok gyartani, peldaul hogy minek vesztegetne orban az idot egy utolsokat rugo lap bezaratasara, mikor nelkule is becsodolne max. par honapon belul?
Masreszt, amennyire en kovettem a torteneseket, az osztrak tulaj meg azelott zaratta be, mielott lorinc barat megvette. De ha nem, akkor is lenyegtelen. O megvette es bezaratta, szive joga. Lattunk mar ilyet nem egyet, lasd cukorgyarak felvasarlasa a privatizacionak csufolt szabadrablas soran, majd azok bezarasa azzal a lendulettel, hogy utana a dragabb sajat termeket hozza MO-ra. Volt ballib hiszti ezeknel az eseteknel? Nyilvan nem.
Aztan, en nem tudok rola, hogy az osztrak tulaj kizarolag meszarosnak arulta volna, te igen? Marpedig ha nem, akkor a kerdes tovabbra is all: miert nem allt ossze par ballib penzember (a sajat idejukben osszelopott milliardokbol egy kis reszt erre forditva), raigertek volna meszaros ajanlatara ha kell es ovek a hon ahitott lap? Hmmm?
Nem kell terelni, mismasolni, ha a ballib oldalnak annyira fontos volt ez a lap, akkor miert adtak el a reszuket eloszor, majd mikor eladova valt az egesz, miert nem vettek meg ok?
Es ha nem tettek, akkor az uj tulajt mi alapon kerik szamon, akarmit is csinaljon a tulajdonaval?

konrada 2016.12.20. 13:20:13

@morpho:
Nézd, te nevezted zsarolásos lopásnak azt, amikor az állam által a nyugdíjasok részére beszedett pénzt a költségvetésből kötelezően magánszámlákra átírányították, majd vissza.

...ettől én még nem hülyézlek le, csak úgy gondolom, kevés az információd, ezért hiszed azt, hogy egy egyre jobban eladosodó, hiányt kezelni nem tudó országnak jobb megoldás az, ha hitelezőkből álló protekturátust állítanak fölénk (akiknek alapérdeke az, hogy a hitelük minél többet fialjon), mintha a hiány növekedésének az egyik okát megszüntetik, azaz a TB bevétel egy részét nem magáncégek számlájára utalják, hanem arra fizetik ki, amire beszedik: a nyugdíjak kifizetésére.

morpho 2016.12.20. 13:21:14

@NBarbieReloaded:

Minden kérdésedre választ kapsz, ha visszaolvasod a kommentjeimet. Jó szórakozást hozzá!

Dizavul 2016.12.20. 13:22:02

@Dizavul: "És a Simon(ok) külföldi számlái helyett talán a pénzeket inkább a sajtóba kellett volna fektetni az eftársaknak. Ehelyett ünnepelték a Pecinákat, ahogyan korábban a Maxwell Robikákat, mondván hogy megvan a megoldás, a külföldinek kutya kötelessége finanszírozni őket, hiszen ők a tutik meg a demokraták.
Jelzem, a Népszava, Vasárnap Hírek kombó is liechtensteini "'befektető" felé vette az irányt...Meg a 168 Óra & Co. egy zsidó vallási szekta felé...
Csak szólok, aztán pár év múlva ne tessék emiatt (is) Orbánt gyilkosozni.."

Alig írtam ezt le, máris bejelentették hogy Puch László elvtárs, MSZP-s pártpénztárnok tulajdonában levő osztrák/bécsi cég megvette a Népszavát és a Vasárnapi Híreket no meg a Szabad Földet...
Úgy látszik, az elfársak felismerték az utolsó óráikban hogy a külföldre lopott pénz egy részét mégis csak
vissza kellene forgatni a médiájukba.

NBarbieReloaded 2016.12.20. 13:29:32

@morpho: Mondtam elore, hogy ne terelj, megis megtetted...
Allitasoddal szemben nincs valasz a kerdeseimre.
Van egy rakat ballib kotodesu milliardos, nemelyik akar egymaga felvasarolhatna a fel Magyar media piacot. Megsem teszik, nem akarnak ilyenekre aldozni. Szive joga, csak akkor a ballib oldal kussoljon, ha mas megteszi azt, amit ok is megtehettek volna, csak nem akarodzott ra aldozni.

polgári kór 2016.12.20. 13:29:35

segítenünk kell a cseheknek és az osztrákoknak, és lengyel barátainknak, hogy hermetikusan lezárják a német határt

mi nem akarunk német módra karácsonyozni! Elegünk van. Már itt a prágai vásáron is erős forgalomcsökkenés érzékelhető. Az emberek rettegnek minden kamiontól, gépfegyveres rendőrtől, bombaöves kisgyerektől.

Gratula az EUnak hogy sikerült közel keleti állapotokat előidéznie a szent ünnep előtt, az adófizetők pénzén. Jövőre sem lesz unalmas év.

morpho 2016.12.20. 13:29:58

@konrada:
Az, hogy zsarolás nem kérdés. Ha nem lépsz át, elveszíted az állami nyugdíjat. Ez nettó zsarolás. Ráadásul azóta kiderült, hogy lófaszt veszíted el. Továbbá nem annak kellett nyilatkoznia, aki át akart lépni, hanem annak, aki nem akart változtatni semmit. Ez nettó csalás, ilyen nincs! Aztán. Szokták mondani, hogy ez állami pénz volt, nem is magán tulajdon. Akkor miért kellett nyilatkozni? Ha állami, akkor nem kérdeznek meg senkit. Ha nem saját, akkor miért fizettek reálhozamot?? Továbbá azt is szokták mondani, hogy az EU jóváhagyta. Mégis mit tehetett volna? Ha kötelezi az államot, hogy fizesse vissza, amit elköltöttek, csődbe taszítja Magyarországot. Ezt nyílván nemtehette. Ügyesen ki volt ez fundálva. Pont mint az államosítások 1948-ban. Az is törvényes volt, volt róla parlamenti döntés. Aztán a rendszerváltás után mégis beindult a kárpótlás. Az egész rendszert meg azért hozták létre, hogy 2025-ben is tudjanak nyugdíjakat fizetni. Jelen állás szerint nem fognak tudni.
Az IMF pedig a mi bankunk. Miért ne lehetne tőle hitelt felvenni? Ez milyen hülyeség már?

morpho 2016.12.20. 13:31:27

@NBarbieReloaded:
Ha nem, hát nem. Nem írom le még egyszer. Még a te kedvedért se.

monddazigazatmar 2016.12.20. 13:40:17

@sőőtnagyonis: "Az ellenzéki sajtó a belsőnk, a lelkiismeretünk hangja is volt, ehhez adott nyilvánosságot."
Eeez nagyon szép volt. El is morzsoltam egy könnycseppet. Kár hogy egy kibaszott szó nem igaz belőle. Az ellenzéki sajtó pont hogy kelti a gyűlöletet.
Itt ez a jelenlegi poszt is.
Orbán embere kiterel valakit, Orbán szerint ez nem helyes. Orbán ezért nem szétalázza az emberét, nem felülbírálja, nem leugatja, hanem később extra időt szán a kiküldött zugfirkászra. Erre itt károgtok.
Tényleg nem zavar, hogy a ballib folyamatosan lámpavasazik?

monddazigazatmar 2016.12.20. 13:42:53

@morpho: "Az IMF pedig a mi bankunk. Miért ne lehetne tőle hitelt felvenni?"
Azt a kurva élet! :D:D:D
Ja. Olvasd már el a feltételeit, hogy hogyan lehet felvenni, te nagyon hülye. Biztos azért tiltakozik mindenki az imf hitel ellen mert olyan jó az.

morpho 2016.12.20. 13:44:10

@monddazigazatmar:

Akkor minek olvasol és kommentelsz ilyen gyűlölködő posztokat? Miért nem a 888 aranyigazságaira hegyezed a répádat?

morpho 2016.12.20. 13:45:54

@monddazigazatmar:

Az IMF-et Orbán úgy jellemezte, hogy olyan, mint „egy bank, egy pénzügyi szervezet” és „mi tagjai vagyunk ennek a banknak”, akitől szükség esetén hitelt, biztosítást kérhetünk. A kormányfő szavai szerint tehát arról van szó, hogy „mi a saját bankunkkal tárgyalunk.”
index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/16/orban_az_imf_a_sajat_bankunk/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.20. 13:59:24

@NBarbieReloaded:

" Ja, hogy annyira nem fontos, de ha megszunik, akkor lehet miatta teli szajjal orbanozni."

A fején találtad a szöget. A Néphazugság mint lap már senkinek nem kellett, alig vették és olvasták. Nagyobb hatást lehetett elérni azzal, hogy a ballibák kilépnek mögüle és hagyják megszűnni.

monddazigazatmar 2016.12.20. 14:00:57

@morpho: Igy van. És mivel szarok voltak a feltételek inkább hagyták. Van evvel valami gondod?
Ha te bemégy a bankba és szarok a kondíciók, akkor ki is mehetsz. A liberálisok vízionáltak világvégét, ha az ország nem úgy ugrál ahogy az imf fütyül

konrada 2016.12.20. 14:01:29

@morpho:
"Az IMF pedig a mi bankunk." Na látod: aki benne van, az tudja, milyenek a feltételei, és azt is, hogy arra való, hogy tejeljen nekünk.
...a többieknek meg ott a döbi, amikor jönnek azok a feltételek, mely biztosítják azt, hogy a kamatot pontosan fizessék vissza, illetve hogy ezt a kamatvisszafizetés állandó, és növekvő mértékű legyen, mert azok olyanok, hogy a gazdasági pangást a biztonságos visszafizetéshez szükséges megszorításokkal fenntartsák...

monddazigazatmar 2016.12.20. 14:06:50

@morpho:
Már annyiszor elmondtam, de akkor neked ismét tessék:
Az intelligens ember kiváncsi mások véleményére. Főleg ha azok szögesen ellentétesek a sajátjával. Ezért olvassa el mondjuk az ellenzéki blogokat. Hogy lássa azt, hogy egy ilyen ügyből, amit én így értékelek mások mit hoznak ki.
Nem akarom olvasni azt, aki ugyanazt gondolja mint én. Minek? Az olyan lenne mintha együtt röfögnénk a dagonyában. Pont olyan mint amit ti csináltok. Egymásra licitálgattok az orbánutálatban, és ennyi. Még azt is kizavarnád aki idejön és mást gondol. Némelyik blogon ki is tiltják azokat akik mást mernek írni.
Meg sem próbáljátok megérteni azt a x millió embert aki a patásra szavaz.

morpho 2016.12.20. 14:07:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

" Nagyobb hatást lehetett elérni azzal, hogy a ballibák kilépnek mögüle és hagyják megszűnni."
Nagyobbat, mint folyamatosan megírni Rogán és Matolcsy disznóságait. Aha! Te elhiszed a saját hülyeségedet, vagy bemásoltad a körlevél ide vonatkozó részét?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 14:07:42

@monddazigazatmar: "szarok voltak a feltételek"

A kamat jó volt, csak a szabályok miatt nem lehetett volna az országot legatyásítani. A hazaáruló vállatvont, és inkább az országnak tragikus lehetőséget választotta. Az eredményt látjuk. :(

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 14:09:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "alig vették és olvasták"

Megint beszoptad a habonymédia hazugságait. A legnagyobb országos közéleti napilap volt.

Ha nem olvasták volna, akkor nem is kellett volna eltaposnia orbánnak.

morpho 2016.12.20. 14:13:21

@monddazigazatmar:

"Igy van." Most, hogy kiderült, hogy Orbánt idéztem, hirtelen így van. Eddig meg "Azt a kurva élet! :D:D:D"
Ezt a szart már nem tudod kimagyarázni a nyelőcsövedből. Remélem ízlett. :)) Muhahha!

" Még azt is kizavarnád aki idejön és mást gondol. Némelyik blogon ki is tiltják azokat akik mást mernek írni." Mi van??? Én??? A párhuzamos hazugságok mi? Szerintem azért nem olvasol okos jobber blogot, mert nincs. A többi meg hanta. Kedves Ibolyka!

morpho 2016.12.20. 14:16:55

@konrada:

A kerethez képest nagyon kevés pénzt hívtak le Bajnaiék az IMF hitelből. Inkább biztonsági szerepe volt a piacok megnyugtatására. Orbán például ebből vette meg a MOL pakettet. By the Way...
Viszont a manyup ügyben ezek szerint igazat adtál, ha jól olvaslak. Legalább is nem tiltakoztál.

morpho 2016.12.20. 14:17:45

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Nem szopta ő be a Habony média hazugságait, hanem ő is terjeszti azokat...

monddazigazatmar 2016.12.20. 14:47:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
A kamatok jók voltak. Csak az nem volt jó, hogy mennyit akartak adni. Meg milyen távra.
Teljesen felesleges elmagyaráznom, mert úgysem fogod megérteni.
Fogadd el, hogy néha jobb az, hogy felveszel egy milliót egy évre 10% kamatra, mint ötmilliót öt évre 5% ra. Az első esetben százezret fizetsz kamatot, a másiknál 250-et, évente.

monddazigazatmar 2016.12.20. 14:53:56

@morpho: Azt a kurva élet, mert teljesen más kontextusban írtad. Melyik része nem érthető?
Az egyik esetben azt írtad, hogy tárgyalnak a másikban meg, hogy miért nem lehet tőlük hitelt felvenni.
Miért ne lehetne tárgyalni akárkivel? Lehet.
Miért ne lehetne hitelt felvenni tőle? Talán azért mert a tárgyalások oda jutottak, hogy szarok a feltételek?

Milyen párhuzamos igazságok? Nem te kérdezted, hogy miért itt vagyok, és nem a 888. on hegyezem a répát? Ez csak informálódás volt?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 15:05:20

@monddazigazatmar: "Fogadd el, hogy néha jobb az, hogy felveszel egy milliót egy évre 10% kamatra, mint ötmilliót öt évre 5% ra. Az első esetben százezret fizetsz kamatot, a másiknál 250-et, évente."

Ez kábé az eltolcsi szintje. :))

Hiába olcsóbb egy évre a 10% kamat, mint 5 évre az 5%, a 10% kamat kifizetése után megint fel kell venned hitelt. A rövidlátóságod miatt a többszörösét fizeted ki.

NBarbieReloaded 2016.12.20. 15:12:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
"Megint beszoptad a habonymédia hazugságait. A legnagyobb országos közéleti napilap volt.
"
Tiszta ovoda kiscsoport.
Csak a lenyeg maradt ki: a legnagyobb orszagos kozeleti napilap volt....de meg igy is veszteseges.
A veszteseget pedig a lap szellemisegehez kozelallo penzemberek nem voltak hajlandok finanszirozni a tovabbi megjelenes erdekeben,
Es ennyi. Innentol meg nem tul elegans, hogy a ballib hagy veszni valamit, majd mikor ez bekovetkezik, akkor habzo szajjal orbanozik.
morpho haverod is terelt errol, hatha te tudod. Az osztrak tulaj csak es kizarolag meszarosnak volt hajlando eladni?
Nyilvan nem, ha jott volna egy ballib penzember, aki valamivel tobbet ad erte, akkor az oveke.
De nem volt ilyen, mert mikor a penztarcat kellett volna kinyitni, akkor mar nem volt olyan fontos a lap megmentese.
Meszaros bezaratta, mert megtehette, mert azok, akiknek szavakban annyira fontos volt ez a lap, nem csinaltak semmit ellene. Ennyi a sztori.

monddazigazatmar 2016.12.20. 15:12:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Jajj, elfelejtettem, hogy te mennyire hadilábon állsz a számokkal, te balfasz :D:D:D
Pont azért hoztam ezt a végtelenül egyszerű példát, de ezek szerint még ez is magas neked.
Na, szóval, ha egymillióra van szükséged, akkor nem veszel fel ötöt, hiába jobb a kamat. Ha meg továbbra is kell pénz, akkor az év végén újra meg lehet nézni a feltételeket, mert változnak. Ahogy mellesleg változtak is.

konrada 2016.12.20. 15:13:55

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
...kivéve, ha a hiteladó meghatározza, hogy a lejárat ideje alatt hogyan költheted ela hitelt, és mire.

...mert ez esetben lehet, pont azért kell hitelt felvenned majd, mert a feltételek miatt nem vagy képes kezelni azt a problémát, ami miatt egyáltalán hitelre volt szükséged...

monddazigazatmar 2016.12.20. 15:14:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Egyébként tényleg ennyire nem tudsz számolni?????
Az egyiknél 100, a másiknál 250 az év alatt kifizetett kamat. Akkor hogy a picsába jössz azzal, hogy a következő évben újra fel kell venned????

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 15:17:41

@NBarbieReloaded: "a legnagyobb orszagos kozeleti napilap volt....de meg igy is veszteseges."

És? obán nem azért taposta el, mert veszteséges volt, hanem hogy megírta róla az igazat.

2015-ben pont nyereséges volt. De ez nem számít, ha eladják, az új tulajdonst nem érdekli, ha régen veszteséges volt vagy éppen nyereséges.

Nem kell nyomni ezt a veszteséges mantrát, ez kifingott, a habonyművektől jöhetne már egy jobb hazugság.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 15:21:10

@monddazigazatmar: Te vagy a Zsoltibácsi, akit mindig összezavarnak a számok? :))

NBarbieReloaded 2016.12.20. 15:24:41

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Ja, ertelek.
Egy piacgazdasagban nem lenyeg, hogy valami veszteseges. :DD
Fogd mar fel, tovabbra is irhatnanak orbanrol, amit akarnak, csak ehhez a ballibeknek es a milliardosaiknak bele kellett volna tenni egy kis penzt, csak az nem tetszett nekik.
Nem a habonymuvekes mantrat kell lokni, csak jozanul gondolkodni.
A kerdes meg mindig all: csak meszarosnak volt elado, vagy barki mas is megvehette volna?
Ertem en, hogy nem akarodzik beismerni, de lassan muszaj lesz. :)

monddazigazatmar 2016.12.20. 15:36:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Jelenleg éppen te kampányolsz azzal, hogy jobb évi 250 kamatot fizetni mint 100at, de ne zavarjon.

A népszabadság nyereséges volt? Akkor mit nyekeregtek, hogy nem hirdet ott a kormány? Miért nem fizették ki az 5 milliárdnyi adósságát? Mellesleg mégis hogyhogy nyereséges volt amikor egyre csökkent a lapszám?
Mert én úgy emlékszem, hogy egy darab nagyobb tétel volt a 2015ös évben ami megdobta, és ezért volt pluszos. De attól, hogy egy darab nagyobb valamit eladtak még a működésük továbbra is minuszos.

5perc 2016.12.20. 15:36:49

Ezt a sorosbérencezést be kellene bizonyítani, putinbérencek!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 15:39:03

@NBarbieReloaded: "Egy piacgazdasagban nem lenyeg, hogy valami veszteseges."

Egy piacgazdaságban nem lényeg, hogy valami a korábbi tulajdonosnak veszteseget termelt, mert nem tudta gazdaságosan működtetni.

"a ballibeknek es a milliardosaiknak bele kellett volna tenni"

Fogadd el, hogy nem csak hazug habonymédia létezik, amit csak a fideSS fasszopói néznek, de pénzt nem akarnak rá költeni, ezért közpénz milliárdokat kell hozzá lopni. A független média megáll a maga lábán piaci alapokon.

"csak meszarosnak volt elado, vagy barki mas is megvehette volna?"

Egy percig se volt eladó, eltaposták.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 15:43:29

@konrada: "a hiteladó meghatározza, hogy a lejárat ideje alatt hogyan költheted ela hitelt, és mire."

Igen. Arra költheted, amire kérted. A hitel adójának és a felvevőjének is az az érdeke, hogy a hitel több hasznot termeljen ki, mint amit kamatként ki kell fizetni.

orbánnak ez nem tetszett, mert az országnak lett volna jó, nem neki.

NBarbieReloaded 2016.12.20. 15:50:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Jaaa, igy konnyu. :D Ami neked szimpi a sztoribol azt mantrazod, ami meg nem, az habonymedia. :))

Ki mondta, hogy lenyeg az uj tulajnak, hogy az elozovel veszteseges? En nem. En arrol beszlek, hogy a ballib oldal nem akart az uj tulaj lenni. De mikor mas megvette eloluk, akkor sirankoznak.

A (lofaszt) fuggetlen media ezek szerint nem all meg a sajat laban, mint a nephazugsagos pelda jol mutatja.
Most hala Istennek nincsenek a ballibek kormanyon, most nem tudjak kitomni allami reklampenzekkel a hazilapjukat. Igy ha megis szeretnek, hogy tovabb mukodjon, akkor aldozzanak ra a zsebukbol penzt. De ok nem akartak. csak orbanozni egy jot, amikor bekovetkezik a csod.

"Egy percig se volt eladó, eltaposták. "
Rizsa. Tenyeket, ne az almaidat.

monddazigazatmar 2016.12.20. 15:52:23

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Zuzu Petals a rokonod?
Az imf hitel marhára nem lett volna jó az országnak. Többet kellett volna visszafizetni, ráadásul adtak volna olyan feltételeket, hogy beledöglik az összes nyugger. Mondjuk a te munkásságodat elnézve lehet, hogy ez nem is lett volna akkora baj...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 17:52:33

@monddazigazatmar: Olcsóbb hitel volt, mint amit végül is felvett orbán. Asszem valami 6 milliárdot kellett ráfizetnie. De mi az a hatmilliárd veszteség az országnak, ha százmilliárdokat tud lopni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 17:53:02

@NBarbieReloaded: "nem akart az uj tulaj lenni."

Egy percig se volt eladó, eltaposták.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 17:54:51

@monddazigazatmar: "Miért nem fizették ki az 5 milliárdnyi adósságát?"

Nem volt 5 milliárd adósság, valamit félreértettél. Többször gazdát cserélt, és a régi tulajdonosoknak le kellett nyelni a veszeséget, legalább az eladással csökkentették.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 17:56:00

Nah, a fidesztrollok gazdasági zsenit játszanak nulla hozzáértéssel. Nem kéne a habonymédiának minden fasságot elhinni.

Gérard Duchemin 2016.12.20. 18:21:30

Mocskos, rohadt orbánfasiszta

Gérard Duchemin 2016.12.20. 18:25:26

@NBarbieReloaded: Szar, fasiszta troll vagy. És buta is.

Gérard Duchemin 2016.12.20. 18:28:26

@morpho: be is szopta, és terjeszti is. Amúgy szerintem ha lenne ebben az országban halálbüntetés, akkor elsősorban nem orbánfasisztát kéne kivégezni, hanem göbbelshabonyt.

NBarbieReloaded 2016.12.20. 18:33:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
"Egy percig se volt eladó, eltaposták."
Rizsa. Tenyeket, ne az almaidat.
Mar mondtam.

NBarbieReloaded 2016.12.20. 18:34:18

@Gérard Duchemin: De te, aki bejon egyet szemelyeskedni, mindenfele magyarazat nelkul, na te lennel az okos nem troll, ugye? Te szerencsetlen. :DD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 18:40:05

@NBarbieReloaded: "bejon egyet szemelyeskedni"

Nem személyeskedik, tényeket közöl.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 18:41:44

@Gérard Duchemin: "nem orbánfasisztát kéne kivégezni, hanem göbbelshabonyt."

Pedig az orbán az, aki mindent eldönt, a takonyhabony csak tanácsadó meg stróman.

Mondjuk kigyezhetünk egy döntetlenben: egyszerre mindkettőt!

6.Lenin 2016.12.20. 18:49:17

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Nah, győzött a patrióta- filantróp Gyuri'bá magyar hangja, cicuska.
Kiborított mindenkit, reggel óta, hatalmas hozzánemértésével.

Mikor változtatsz már nevet?
a gyűlölködő uszítás eredménye; már megint egy tucat meghalt, már több százan. (Orbán irányítja a világot, hiába nah)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 18:58:51

@6.Lenin: A terrorizmus ellen nincs garantált védelem, csak csökkenteni lehet a veszélyét. Evvan. Korszellem.

Mostanában kevesebb a terrorizmus, mint évtizedekkel ezelőtt, csak te akkor még nem éltél.

M.o.-on orbán a terrorista. Illetve nem, nem, nem terroristának hívjuk, hanem hazaárulónak.

Nektek mindenről a Soros jut eszetekbe? Nagyon beakadt. :))

patkányarcúáginéni 2016.12.20. 19:06:23

Völkischer Beobachter - mond ez valamit? Az elnyomó diktatúra központi lapja volt. Csak úgy, mint a "Népszabadság" torz szóval címzett. Rég (1990-ben) pusztulnia kellett volna tagságával együtt. Nem ez történt. A diktatúra propagandistái tovább mérgeznek a ballib médiákban. Utódaik pedig irkálják az ehhez hasonló blogbejegyzéseket.

6.Lenin 2016.12.20. 19:17:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Te hoztad szóba Gyuri'bát, mint a legnagyobb patrióta filantrópot.(azóta is nevetek ezen)
Cicus, nem semmi 1 pali lehetsz. Azért te képes vagy padlóra küldeni a ballib tábort 18-ban. mindennel rendelkezel, ami ehhez szükséges. Orbán is hálás lehetne ezért . Valami kereszt hátha leesik majd neked is, vörös csillaggal, vagy térd szalaggal.
Mind1.

na4 2016.12.20. 20:27:35

Hála Istennek megszűnt egy őskomcsi, veszteséges szennylap. Egy mocsokkal kevesebb.

morpho 2016.12.20. 20:40:39

@na4:
De hál istennek van helyette Magyar Idők, Ripost, meg 888!!! Így már jobban alszol!

NBarbieReloaded 2016.12.20. 21:36:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Jaj de aranyos, ahogy egyre jobban beegsz a mantraiddal, egy epkezlab, tenyszeru magyarazatod nem volt semmire, majd jon egy hasonlo szellemi szinvonalon levo haverod egy joizut mocskolodni, te meg rogton megveded, hogy a szarfasisztabutatroll az amugy nem is szemelyeskedes. :DD
Zsak a foltjat, egyik vitakeptelen ostoba ballib vedi a masikat. :D

Jakab.gipsz 2016.12.20. 21:41:56

Megszűnt a Népszabadság!
Igen jobban alszunk, és legszebb öröm a kár öröm.
Egy elmebajos libsi szócsővel és szarfészekkel kevesebb, a habzószájú újságírók pedig próbálkozzanak a versenyszférába.

Egy következetesen baloldali lapért kár lett volna, de amit a liberális demokraták csináltak belőle, (és még a sakk rovatot is kiszervezték), azt a lapot nem sajnálom.

CM2131 2016.12.20. 22:36:57

Magyarország egyik legnagyobb szégyene, hogy 26(!!!) évvel a rendszerváltás után még működhetett a kommunista diktatúra első számú szócsöve, elvtelen kiszolgálója, a Népszabadság. Ráadásul ennyi év múltán is ugyanazt a fost öntötte az emberekre, mint annak idején.

fércnél maradandóbb 2016.12.20. 23:35:53

@morpho:
@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya:

Ti nagyontudatlanok, hát kinek 100%-os tulajdona volt a Népszabadság eredetileg? Ott volt a fejlécében, akkor meg mit jöttök azzal hogy az Orbáné, meg hogy a szocik csak kisebbségi tulajok voltak

Senki nem akarta elvenni tőlük ezt a világéletében ganaj lapot, most is 100% tulajdonosok lennének ha nem kótyavetyélik el, ugyanúgy, mint a többi elherdált tulajdont

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.21. 00:29:26

@csentecsa: Igen, annak a jelképe, ahogy a pofánkba röhögtek az elvtársak..Jó hogy megszűnt végre. Különösen tetszik az a szimbolikus gesztus, hogy a Terror házába került a felirat..

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.21. 00:31:46

@fércnél maradandóbb: Na ez az a "piac beárazta",ahogy ők mondták az Új Magyarország, meg a többi jobboldali lap megszűnésekor. Most titeket árazott be a piac srácok. Ez van..

gigabursch 2016.12.21. 04:59:17

@a nemzet fogatlan provokátora:
Ezek a gyűlölködö internácik olyanok, hogy hiába kapnak észérvet, az nem számít, csak a saját mantrájuk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.21. 12:05:55

@CM2131:

"Magyarország egyik legnagyobb szégyene, hogy 26(!!!) évvel a rendszerváltás után még működhetett a kommunista diktatúra első számú szócsöve, elvtelen kiszolgálója, a Népszabadság."

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ez a tény a legütősebb cáfolata annak a Nyugaton is terjesztett ballibsi hazugságnak, miszerint Magyarországon diktatúra épül és nincs sajtószabadság.

Hab a tortán, hogy osztrák tulajdonos szüntette meg, akit nehezen lehetne Orbán-bérencnek feltüntetni. A leghangosabban rinyáló maszop meg simán eladta a lapot, most meg ajvékol a megszüntetés miatt. Jól értsd meg: az a maszop rinyál a megszüntetés miatt, amelynek nem kellett a lap, amely eladta azt egy osztrák cégnek. Vicces, nem?

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.21. 14:04:39

@fércnél maradandóbb: Arról dumáljál, te féreg, hogy mi a fenének vette meg a Népszabit az azt aztán felszámoló fideszközeli Médiaworks, amely céget aztán kisvártatva felvásárolta a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opimus Press?

Erről nyikorogjál, te aknamunkás. Azért vették meg a Népszabit, hogy eltakarítsák a színről. Ez teljesen nyilvánvaló. Te a többi kivezényelt pártszolgával tegnap ezt a tényt próbáltad letagadni meglehetősen nagy igyekezettel, de mi a faszér' is kell ezt letagadni? Ki a fasz szopja be ennek ellenkezőjét szerinted?

fércnél maradandóbb 2016.12.21. 14:12:19

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya:
"fideszközeli Médiaworks"

Neked vissza kéne menned a kisegítő oviba, nem pedig felnőttekkel vitatkozni

NBarbieReloaded 2016.12.21. 15:16:33

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya: Te meg arrol nyikorogjal mar, hogy a Mediaworks/ML hogy tudta megvenni? Jaa, hat ugy, hogy elado volt. A ballibaknak es dusgazdag partfogoiknak is pont annyi lehetosege volt megvenni, mint az elobbinek. Csak ha a penztarcat is nyitni kellene, ugy mar nem erdekelte oket. Magyarul hagytak veszni, hogy utana osszekacsintva egy jot orbandiktaturazzanak meg rinyaljanak a sajtoszabadsagert. A terv jo volt, csak nem jott be.

Chris Lamb 2016.12.22. 10:33:32

@Tibi !: szevasz te zéró IQ- val rendelkező kis senki.

Chris Lamb 2016.12.22. 10:41:22

@konrada: Amikor szó volt hogy emelik az internet díját. Na arra ki tudott menni pár tízezer ember. Lehet hogy ott voltak hatvanezren. :)

sőőtnagyonis 2016.12.22. 11:36:31

@monddazigazatmar:
Olyan ez a gesztus, mint Júdás csókja, vagy a medve ölelése.
Álszent. Ki hallotta mit beszéltek? Talán csendőr pertuban vannak?
süti beállítások módosítása