B1 blogcsalád



Jöhet a Békemenet a migráncsok ellen

2016. november 15. - nickgrabowszki

bm_1.jpg

A hisztéria a és a parasztvakítás folytatódik. Vona Jobbik-elnök az MTI szerint kedden Balassagyarmaton azt mondta:

magyar társadalomnak kell nyomást gyakorolnia a kormányra, és azt sem tartja kizártnak, hogy az embereknek az utcára kell vonulniuk Magyarország megvédését követelve.

Utcára vonulni. Magyarország megvédését követelve.

Még mielőtt arra gondolnánk, hogy ezeknek elment az eszük, és teljesen képtelen ötleteket dobnak be, amelyek abszolút irreálisak, és esély sincs arra, hogy megvalósuljanak, jusson eszünkbe, hogy

  • a Jobbik tavaly novemberben népszavazást akart az "idegenekről", a kormány idén februárban népszavazást kezdeményezett a "betelepítésről";
  • a Jobbik idén áprilisban alkotmánymódosítást javasolt a betelepítés ellen, Orbán Viktor októberben alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be a betelepítés ellen.

És eközben senkit nem zavar, hogy nincsenek idegenek. Senki nem olyan hülye, hogy pont ide akarjon bevándorolni. Már átvándorlások sincsenek. Sőt, betelepíteni se akar ide senki senkiket. Legfeljebb azt, de azt is csak félszívvel és főleg szavakban, hogy a menekültkérelmek egy részét - egy kicsi részét - a magyar hatóságok bírálják el. 

Mindennek dacára a menekült-/migránsügy, úgy tűnik, mindenre jó. Mindennek az elfedésére.

  • Azt is el tudja fedni, ha a köztörvényes bűnözők akadályoznak meg valakiket (pl. Nyakó MSZP-szóvivőt) politikai jogainak gyakorlásában.
  • Meg azt is, ha érvénytelen lesz Orbán népszavazása a horribilis összegekből kivitelezett egyoldalú kormánykampány után.
  • Meg persze az ipari méretű rablássorozatot is, amit puszta véletlenből kormányzásnak neveznek.

Amit ebben az ügyben a Jobbik felvet, azt a kormány előbb-utóbb felkarolja. Inkább előbb, mint utóbb. Ha Vona tömegtüntetéseket akar az "ország megvédésére", akkor tömegtüntetések lesznek az ország megvédésére, csak Orbán fogja vezetni őket.

A Fidesz politikáját ma a Jobbik határozza meg.

Már a lopáson kívüli részét. Illetve az a félelem, hogy a Jobbik elviszi vagy legalább megosztja migrációellenes szavazótábort. A deklasszálódó vagy attól tartó munkás- és alsóközéposztályt. A nem túl kifinomult gondolkodásáról ismert, tájékozatlan, a propagandának teljesen kiszolgáltatott magyar white trasht.

Felkészül Bencsik, Bayer és a Békemenet.

Milyen ironikus, hogy Vona éppen Balassagyarmaton vetette föl az utcáravonulást. Gyarmat, értik?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1711963061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.11.16. 16:35:35

Valaki a Jobbikból kitalálta, hogy ne legyen óra átállítás. Erre a Fidesz rögtön ráharapott és azonnal támogatja. Vajon ara ki gondolt, hogy mi lesz a rengeteg rádió vezérelte órával? Azok ugyanis nem Budapestről kapják a jeleket. Kidobhatjuk őket a kukába?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.16. 16:49:48

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: nem tudsz egy orat atallaitani?:):)
azt viszont nem ertem miert kellene a nyari idoszamitasra atterni? van normalis idonk, ami most van eppen, ehhez kepest nem kellene nyaron varialni

tibi666 2016.11.16. 17:09:13

Ennyire nincs témátok?Az az érdekes,hogy a szintén Németh Gábor ifjú szocialista által vezetett Egyenlítő blogban több,a menekültek ellen uszító,gyűlölkodő cikk is megjelent...úgy látszik Németh Gábor megrendelésre bármiről előhúz bármilyen véleményt a fiókból.Erre mondják hogy pénzért az anyját is...

Sean MacTíre 2016.11.16. 17:12:01

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: az csak a basic jelet kapja elvileg, maga az ora tudja, hogy van-e nyari idoszamitas vagy nincs. A butabbakkal gond lehet, de pl. a karoramon ez egy funkcio, most be van kapcsolva.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.11.16. 18:54:51

@hagyma: át tudok állítani egy órát, de a rádiójel visszaállítja a közép európai időre!

Vlad Tepes a jófiú 2016.11.16. 19:03:43

Nincsenek idegenek? És a gyíkemberek az smafu?

nu pagagyí 2016.11.16. 19:30:12

Migráncsozás már nem lesz. Belebuktak.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.11.16. 19:39:56

@Sean MacTíre: Igen, egy drágább karóra, de gondolj a mindennapi eszközökre: faliórák, időjárásjelzők, stb. Nálam a lakásban csak ilyenből van hat darab.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.11.16. 19:46:01

@hagyma: Egyébként most jut eszembe, hogy a falióráim között van olyan, amelyen nem is lehet manuálisan állítani az időt. Én csak annyit tudok tenni, hogy berakom az elemet.

Jakab.gipsz 2016.11.16. 20:03:54

Nem az a helyes kérdés felvetés, hogy fogadjunk vagy sem migránsokat, befogadtunk cigányokat és zsidókat, van némi tapasztalatunk.
A zsidók szerint genetikusan korcsok vagyunk mert még mindig nem viselkedünk úgy, hogy ők jól érezzék magukat közöttünk, ezt (Kertész Ákos közölte mindenkivel).
Soros Gyuri azt javasolja, hogy a rokonságot is fogadjuk be, persze ez a demokratikus ellenzék követelése is.
Csakhogy van egy kis probléma a zsidó- muszlin viszálykodást már a biblia is szóváteszi, Sára nénék és Hága vitája az elsőbbség jogáról, nem mai keletű veszekedés.
Vegyük úgy, hogy a magyaroknak Soros Gyuri a filozófus egy teológiai házi feladat adott fel,- amit előbb meg kell oldani, ami egyszerűnek tűnik, mert csak egy családi perpatvart kell elsimítani ezt követően, mindenki vissza térhet oda ahonnan jött.

Ami pedig az óra állítgatást illeti én sohasem szoktam piszkálni, magától így is úgy is helyre áll a rend.

$pi$ 2016.11.16. 20:12:12

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: "Egyébként most jut eszembe, hogy a falióráim között van olyan, amelyen nem is lehet manuálisan állítani az időt."

Olyan dolgokon hokizol, amit a technika már réges régen megoldott. Nem, a német adó nem középeurópai időt küld, hanem UTC-ben küldik az időt. Azt már a te órád tudja, hogy melyik időzónában van. Mármint amelyik tudja, sok van, amelyik nem tudja, ezért nem is hajlandó egy óránál messzebről ráhúzni az időt az adóra.

Sir Galahad 2016.11.16. 20:45:04

Erős túlzás, hogy a Fidesz politikáját ma a Jobbik határozza meg. Az tény, hogy az ellenzék pártjai közül egyedül a Jobbik tud időnként előállni olyasmivel, ami eléri azt a szintet, hogy a Fidesz reagáljon rá, de ez nem azt jelenti, hogy a Jobbik meghatározó erő. Inkább azt, hogy az ellenzék többi, baloldali része olyan gyenge, mintha nem is lenne. Vakok között meg, mint tudjuk, a félszemű a király.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.11.16. 21:19:30

@$pi$: Igen, a német adó UTC időt küld és az én órám tudja, hogy az UTC+1-ben van. Majd a nemzetközi óraátállításkor, amikor az UTC-t megváltoztatják 1 órával, rádöbben, hogy az UTC+2-ben van és tavasszal ugyanez fordítva. Akkor visszaáll az UTC-1-re.

Willkommenskultur 2016.11.16. 22:04:14

nincsmigráncs, nemvédmegakerítés, embertelenakerítés c. müsort hallottuk...köszönjük, emese
süti beállítások módosítása