B1 blogcsalád



Egy valóságshow-hőst választottak meg elnöknek az amerikaiak

2016. november 09. - Mr Flynn Rider

A Föld leghatalmasabb országának vezetője egy bohóc lett: Donald Trump a 45. elnöke az Egyesült Államoknak. Az ingatlanmágnást, reality-hőst körberöhögték, amikor jelöltette magát elnöknek, most pedig győzött – méghozzá a billegő államok megnyerésével. Hillary Clinton a telefonban gratulált a vetélytársának.

trump1.jpg

Sokáig mi is úgy gondoltuk, hogy egy érzelmileg labilis, bigott, hazudozó, aki ráadásul szexuálisan zaklatta a nőket, nem kaphat meg ilyen fontos közhivatalt.

Hillary Clinton lehetett volna az első női elnöke az Egyesült Államoknak. Viszont azokat az államokat is elvesztette, amik hagyományosan demokrata szavazóbázissal bírnak, mint Pennsylvania, vagy Iowa.

Így a Trump-féle rémálom valósággá vált.

Az a társadalom, amelynek a fejlett, nyugati világot vezetnie kellene – inkább a pokol felé tett egy lépést.

Mostantól az Egyesült Államok nem inspirálja a világot a jobbra, hanem inkább félelmet kelt. Ahelyett, hogy az első női elnököt ünnepelnénk, megdöbbenve nézzük, hogy egy olyan veszélyes szociopata kapta meg a nukleáris kódokat, akit a saját kampánycsapata letiltott a Twitter-fiókja kezeléséről. Annyira nem bíztak benne az utóbbi napokban, nehogy valami ostobaságot twitterezzen ki a világba.

Ráadásul mekkora hatalmat kapott! A Republikánusok majdnem mindent vittek ezen a választáson – így senki sem lesz, aki az elnököt valahogy kordában tartsa. Minden választható pozícióba republikánust szavaztak meg.

De milyen hatása lesz ennek a világra és az Egyesült Államokra? Csak abba érdemes belegondolni, amit ígért:

  • 11 millió illegális migráns erőszakos kitelepítése, akik a munkaerőpiac 6%-át adják – ezzel szépen meginog az amerikai munkaerőpiac és gazdaság.
  • Minden muszlimot megállítanak a határon – de ki és hogyan fogja ellenőrizni, hogy ki vallja magát muszlimnak? Nyilván, lesznek egyértelmű esetek, de mi történik akkor, ha egy svéd muszlim próbál bejutni Amerikába, aki szőke és kék szemű? Milyen irgalmatlan soviniszta, rasszista kijelentés, amit Trump megengedett magának egy világvallással szemben?
  • Hatalmas falat épít a mexikói határhoz – amiről kiderült, hogy sokkal több mexikóit tartana bent az Egyesült Államokban, mint távol tőle…
  • Megbüntetné azokat a nőket, akik abortuszt szeretnének elvégeztetni.
  • Ez az ember magasról szarja le a környezetvédelmet, a globális felmelegedés szerinte csak egy álhír, amit a kínaiak terjesztenek; boldogan fogyasztaná tovább az olaj-szén-gáz világpuszító hármasát.

 putyin_nevet.gif

Sokan azt mondják, hogy mindez csak a kampány része volt és Trump mérsékeltebb hangnemet üt majd meg a kampány vége felé, de nem ez történt.

Most pedig bizonyára a győzelme megerősíti abban, hogy igaza volt mindabban a hülyeségben, amit összehordott.

Nem csak az Egyesült Államok szívja meg ezzel az idiótával, de a többi ország is. Egy olyan valóságshow-szereplőre bízták a nukleáris kódokat, akinek semmi tapasztalat a diplomáciában, a politikában. Ez az a pasas, csak, hogy emlékeztessünk mindenkit, aki többször megkérdezte a katonai eligazításokon a választások előtt, hogy az Egyesült Államok miért nem használta a nukleáris fegyvereit. Ez az a pasas, aki közölte, hogy „szereti a háborút”. Aki az Iszlám Államma kapcsolatos háborús helyzetre egyszerűen kijelentette: szétbombázná őket a szarba és ellopná az olajukat.

Míg, mondjuk, egy kocsmai beszélgetésen, két feles között Kőbánya alsón ez a színvonal elmegy, a Fehér Házban kissé fura lesz.

Gondoljunk csak arra, hogy Trump többször megerősítette, nem hisz abban, hogy a NATO-nak meg kellene védenie a Balti államokat, vagyis, hogy ha egy államot megtámadnak, akkor a többinek meg kellene védenie.

Ennek alapján az oroszok mostantól bárkit lerohanhatnak Kelet-Európában. Igen, Magyarországot is. 

Pláne, hogy Putyint Trump a hősének nevezte, akit a saját példaképének tart. Képzeljük el, ha az Egyesült Államok, "a szabadság földje" elkezdi átvenni Putyin diktatórikus módszereit.

Van még valami, mindezeken túl: a rasszista felhangok. Trumpot a Ku Klux Klan vezetője is támogatja, akárcsak a holland szélsőjobb, vagy éppen Marine Le Pen, a francia szélsőjobb vezetője.

Félhetünk-e mostantól? Utáljuk, hogy azt kell mondanunk, de alapvetően igen. A világnak mostantól tartania kell az Egyesült Államok elnökétől.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9311944727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2016.11.09. 11:11:02

"aki ráadásul szexuálisan zaklatta a nőket"
Tényleg? Mikor is ült börtönben emiatt? Nem találtam választ a neten...

Scott Tenorman Must Die 2016.11.09. 11:24:22

@brumm.a.tejbe: a szexuális zaklatás csak trumpnál gáz, vudi ellennél, meg kón bandinál erény

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.09. 12:42:29

Trump pont olyan hataloméhes pszichopata, mint orbán. Ha ő is lejtőre küldi az országa gazdaságát, az EU veheti át a vezetést. Hajrá Trump, Amerika jobban teljesít! :))

Boross Bence 2016.11.09. 12:45:53

A balliberalizmus világszerte visszavonulóban van. Az okok sokrétűek, de a fő irány világos: az alterglobalizáció, amit eredetileg a balosok hirdettek (pl. nálunk Schiffer András), jobboldalról fog megvalósulni, mert a baloldal hiteltelen maradt a kérdésben, nem tudott kilépni az elit és a globális pénztőke (amelyet nálunk Soros György személyesít meg) vonzásából.

Boross Bence 2016.11.09. 13:08:37

@Boross Bence: Javítás: "nem tudott kilépni a korrupt elit és a globális pénztőke vonzásából."

Francois77 2016.11.09. 14:51:33

nem sokat vártatok a menetrendszerű világvége bejelentésével :) pedig a világnak természetesen most sem lesz vége. mondjuk egy támogató kiesett 2018-ra, de hát ilyen az élet :)

Shed 2016.11.09. 17:45:25

"Mostantól az Egyesült Államok nem inspirálja a világot a jobbra. "
Ez volt a legjobb rész.

"Gondoljunk csak arra, hogy Trump többször megerősítette, nem hisz abban, hogy a NATO-nak meg kellene védenie a Balti államokat, vagyis, hogy ha egy államot megtámadnak, akkor a többinek meg kellene védenie. "
Igen, tudod az amerikai katonák arra vannak csak, hogy meghaljanak világvégi, megyényi nagyságú országok miatt. Olyan természetes nem? Majd ők meghalnak helyettünk is ha harcolni kell. Egyébként meg azt mondta hogy azok a NATO államok, amelyek nem hajlandóak legalább a GPD 2%-át a védelemre költeni, azokért nem fognak kiállni. Csak hát itt EU-ban a hozzád hasonló barmok sivalkodnak ha a seregre költenek az országok és nem valami más baromságra. Kb. ezért gatyásodott le minden sereg errefelé. Mert majd az USA katona meghal helyetted. Saját szempontjából kurvára igaza van Trumpnak.

Márk_Márk 2016.11.09. 21:19:13

"Hillary Clinton a telefonban gratulált a vetélytársának."
Az a barom, aki ennyire nem tud magyarul, mi a ferde faszért akar írni?
TelefonON magyarul te ostoba fasz.

De az egész cikk totál magyartalan, iszonyatosan szar helyesírással.

pamut 2016.11.09. 21:45:02

Engem is megdöbbentett, bár tegyük hozzá, a rég elavult, torz választási rendszer hozta ki a bohócot győztesnek, valójában bukott, mivel kevesebben szavaztak rá mint Clintonra. De ettől még a hülye választási rendszerük miatt a bukott győztessé vált, a győztes meg vesztessé.

Szerintem pár hónap és a most ujjongók nagyon fogni fogják a fejüket. Trump egy síkhülye dilettáns, aki eleve egy milliárdos családba született, azaz egész életében a milliárdosok életét élte burokban, lila gőze sincs a valóságról, és 70 évesen már nem fog megváltozni. Rengeteg kárt fog okozni, botrányt követ majd botrány, a híres nagy Amerika közéleti szintje lesüllyed egy latin-amerikai vagy éppen magyaros, balkáni szintre.

Másrészről viszont az USA elnöki pozíció egy nagyon erős pozíció, szinte lehetetlen megbuktatni az elnököt még látványosan kretén is.
Könnyen lehet hogy egy korszakhatáron állunk, és kiderül, hogy az utóbbi bő 200 éves útja a nyugati civilizációnak, amely a felvilágosodáson alapult, véget ér. Csak egy múló epizód lesz a történelemben, amely egyébként előtte még a látszatára sem akart adni hogy ne lenne velejéig mocskos és öncélú és könyörtelen. Technikailag fejlődött az emberiség, de szellemileg úgy látszik csak önámítás volt azt hinni hogy volt előrelépés. Egy high-tech középkor jöhet újra, a fanatikusok, politikai és vallási idióták, és a gátlástalanok, a gyűlölködő mennyországa.
Mellesleg Kínának sem kell a felvilágosodás meg demokrácia, nagyon szépen megy előre ezek nélkül is, akiknek meg igénye lenne némi szabadságra meg emberi méltóságra és nem kussol, azokat szépen agyonverik a börtönökben.

Rwindx 2016.11.09. 21:45:07

"Sokáig mi is úgy gondoltuk, hogy egy érzelmileg labilis, bigott, hazudozó, aki ráadásul szexuálisan zaklatta a nőket, nem kaphat meg ilyen fontos közhivatalt."

Mert egy hatalommániás, hazudozó, gátlástalan pszichopata, aki szarik a törvényekre, nemzetbiztonságra megkaphat fontos közhivatalt?

Ja, az normális :D

Ehhez a sértődöttség és ballib hiszti kevés lesz...

pamut 2016.11.09. 21:47:21

@Rwindx: Nem Orbánra és Magyarországra gondoltak, hanem az USA-ra.

morph on deer 2016.11.09. 21:59:04

@pamut:
Pedig épp lehetne..!
Ahogy sikkesen libben a felcsúti tahó és közben elmélyülten vizsgálgatja a hölgy karkötőjét...
Gondolom mielőtt összenyálazná, még megnézi, hátha jó lenne egy ilyen otthon is a háztartásban..!

Miértmuszáj ezt még megörökíteni is?

Bogyó 2 2016.11.09. 22:03:48

@Shed: "Igen, tudod az amerikai katonák arra vannak csak, hogy meghaljanak világvégi, megyényi nagyságú országok miatt."

Hát baszki, ezért van a NATO. A katonai szövetségek már csak ilyenek. Azért szövetkezünk, mert nemcsak a magunk védelmét kívánjuk ellátni, hanem megvédjük egymást. Mert ez így hatékonyabb. Amerikának katonái vannak, a balti államok meg közel vannak Moszkvához, ami nekik nem jó, de Amerikának igen. Gondolom, senki nem írta elő a NATO-nak, hogy fel kell venni a baltiakat, de megtették, akkor meg ez ezzel jár, hogy a világvégi - mellesleg innen nézve meg Los Angeles tűnik világvéginek - országok se dögöljenek meg nyugodtan, hanem mondjuk van olyan, hogy bajtársiasság, szolidaritás, meg szövetség. Hogy ne járjunk úgy, mint '56-ban. És ne számítson már, hogy megyényi vagy nem, ha tag, akkor tag. Amerikai-orosz szempontból 7 millió balti kis tétel, de ez nem szabad, hogy csak erről szóljon. Akkor majd országon belül is ha csak egy kis határ menti falut irtanak ki a szomszédok, akkor nem megy oda a hadsereg, mert a pesti gyerekek nem azért vannak, hogy néhány koszos falusiért meghaljanak?

1ghost 2016.11.09. 22:10:35

Az emberiség fejlődése sohasem egyenletes, hanem cikk-cakkban haladt. Vagyis a trend határozottan felfelé ivelő, de hát ugye, lejtmenetek mindig voltak és vannak.

Anno voltak vallási háborúk, boszorkányégetések, majd kommunisták, nácik! Ma ehhez képest csak trumphok, putyinok, orbánok, erdogánok vannak. Persze legjobb lenne, ha nem lennének, mert jobb hely lenne a világ nélkülük.

morph on deer 2016.11.09. 22:18:57

@1ghost:
"Ma ehhez képest csak trumphok, putyinok, orbánok, erdogánok vannak."

Nyugodj meg, nem fognak 'csalódást' okozni, sajnos!
Elég tanulékonyak, és helyből magasan kezdték, szóval fog ez menni..!

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2016.11.09. 22:20:59

Két rossz közül lehetett választani és az agymosott amerikaiak végre a jobbik rosszat választották - mert ez így helyes. A Boszorkány rövid időn belül totális háborút indított volna Szíria, Irán, esetleg megint Irak, később talán Szudán (a világ legnagyobb kőolajtartaléka van a lábuk alatt) és ki tudja még mennyi állam ellen. Talán még az oroszokat is megtámadta volna, amilyen ostoba.
Ellenben a "bohóc" most elbohóckodja az elkövetkező éveket és biztosak lehetünk, hogy nem kerülünk háborúba.

Ehhez egy kis OFF.
Mindenki isteníti a háborúmániás Kennedy-t, hogy milyen szépen elkerülte a harmadik világháborút - miközben éppen elkezdte azzal, hogy blokádod vont egy független állam (szigetország) köré, csak azért, mert neki nem tetszett valami. Ha ezt az orosz meg meri tenni mondjuk Németországgal, esetleg mostanában Romániával vagy anno Olaszországgal (mindenhová raktak le szép számmal atombombát a jenkik), akkor ők a csúnya támadók. Amikor Kennedy tette meg ezt a lépést, ő volt a szent.
Az naja... Szent szar.

A Boszorkány is hasonló elvek alapján rángatott volna bele mindenkit valamiféle "erkölcsös és demokratikus" háborúba. Ettől menekültünk meg. Inkább a bohóc.

Egyébként Bernie volt a legnagyobb valódi elnök-esélyes.

pamut 2016.11.09. 22:25:24

@Tom Bobb: ez mondjuk igaz, hisz Clinton maga a patás ördög és atomháborút indított volna a vatikán ellen is, meg már a férje is atomháborút indított a világ ellen, ez így van hisz te mondod.

Bogyó 2 2016.11.09. 22:28:40

@Boross Bence: Vagy inkább arról van szó, hogy a jobboldali populizmus benyalják a tájékozatlan, tudatlan és elégedetlen tömegek, akiknek az IQ addig nem terjed ki, hogy számon is kérjék az ígéreteket, mert vallási szinten hisznek. A ballib szavazók elfordultak a pártjaiktól, mert racionálisabbak, ezt bizonyítja, hogy közülük sokan lettek apatikusak, bizonytalanok, a választásoktól távol maradók. De valahogy nem látom a jobbos populista sikertörténeteket, amint felemelik a nemzeteket a berlusconik, a szabadságpártosok, az eu-szkeptikusok, a le penek, az ifj. george bush-ok. Trump jó esetben a kis Bush útját járja majd, a rosszabb esetet, ha mégis önállósodik ne is emlegessük... Egy tény, világjelenség, hogy az országok megint magukba akarnak fordulni, csak én, én, én fogok számítani, ilyenkor szoktak polgárháborúk és háborúk lenni. 1914-re is elunták a hosszú békét, vérre vágytak az emberek, és már most is elfelejtették milyen rossz az, és nem bánnának egy kis öldöklést, ha cserébe emelkedhet a fizetés. Pedig az együttműködések, a globalizáció nem véletlenül van, és tetszik, nem tetszik, de egyáltalán nem éltek jobban az emberek az Eu előtti Európában, vagy a bezárkózó Amerikában. Persze, vannak hibák és egyes rétegek kevésbé részesülnek az előnyökből, de nem már megint a fürdővízzel a gyereket. Lehet, persze, hogy betörik Trumpot, de hogy egy ilyen prolihős legyen a világ első számú hatalmának vezetője, ez tragikomikus. Persze a clintoni elit maga főzte és rájuk fért egy pofon, de azért az ember azt várná, hogy ilyen hatalma egy művelt és intelligens embernek legyen, Orbán vagy Gyurcsány is Nobel-díjas prof. ehhez a Donald kacsához képest, vagy csak nagyon jól játssza a hülyét, ami bejön a vörösnyakúaknak. A mai nyilatkozat erre is ad esélyt, de majd meglátjuk. Mindenesetre nekem idegesítőbb, hogy nála lesz az atomtáska, mintha Hillarynál lenne.

monddazigazatmar 2016.11.09. 22:38:06

@pamut: Te szegény idióta.
"Trump egy síkhülye dilettáns, aki eleve egy milliárdos családba született, azaz egész életében a milliárdosok életét élte burokban, lila gőze sincs a valóságról, és 70 évesen már nem fog megváltozni."

Oszt az nem ciki, hogy ez a síkhülye milliárdos mégis csak jobban megértette az amerikai átlagember problémáját és gondolkodását, mint a nagyonokos nagyonliberális picsa?

Az a szép, hogy te, meg a fajtád még ebből sem fogott fel semmit, csak azt, hogy hülye a nép... :D Segítek kicsit. Kérdezz meg bárkit, hogy melyik zavarná jobban, Mészáros holnap megnyer egy tendert és keres kétmilliárdot, vagy ha melléköltöztet az önkormányzat egy cigánycsaládot.

pamut 2016.11.09. 22:47:20

@monddazigazatmar: :D
kihisztizted magad hogy a kis kretén kedvencedről leírtam az igazat? :D
mondjuk az értem te miért bírod...

Bogyó 2 2016.11.09. 22:56:44

@Tom Bobb: Ez teljesen hülyeség. A republikánus George Bush alatt repültek a tornyokba, és alatta indult Afganisztán és Irak ellen is háború. Most Clinton volt a külügyminiszter és ki ellen indult háború az elmúlt években? Nyilván Clinton nem feküdt volna le Putyinnak, mint a nem ostoba Trump.

Az meg milyen jó, már, hogy azt írod Kennedyről, hogy " blokádod vont egy független állam (szigetország) köré, csak azért, mert neki nem tetszett valami. "
Az a valami az volt, hogy atomfegyvereket tettek le Kubába az imádott ruszkijaid, 200 km-re Miamitől, hát, igen, nem tetszett nekik és léptek amit tudtak, te gondolom hagytad volna helyükben és legalább ne dicsőséges Szovjetunióra hivatkoztál volna akik itt tartózkodtak ideiglenesen 40 évet, mert ők aztán nagyon tiszteletben tartották egy ország függetlenségét. A példád úgy lenne jó, hogy Amerika csak blokádot vont Kuba köré, míg a SZu csapatokat állomásoztatott olyan megszállt országokban, ahol nem tartottak szabad választásokat. Hogy mostanára az oroszok szövetségesek nélkül maradtak és nem telepíthetnek fegyvereket más helyekre úgy mint az amerikaiak, hát, kérem, megvannak a tapasztalataink. Csak sajnos vannak, akik nem tanulnak a történelemből....

monddazigazatmar 2016.11.09. 22:58:36

@pamut: Látod? Még mindig nem értesz semmit :D:D:D
Ott fogsz majd keseregni 18ban, hogy miért csak 3% a kis pártocskád.

Bogyó 2 2016.11.09. 23:08:12

@monddazigazatmar: "Oszt az nem ciki, hogy ez a síkhülye milliárdos mégis csak jobban megértette az amerikai átlagember problémáját és gondolkodását, mint a nagyonokos nagyonliberális picsa?"

Nem ciki, mert Trump populista. Azaz hazudik, vagy hülye. Mert a dolgok nem úgy működnek ahogy a redneckek elképzelik, vagy ha igen az szenvedéssel jár. A megértette a problémájukat az azt jelenti, hogy valóban megértette és azt mondja amit azok hallani szeretnének, de nem mond megoldást. Vagy igen, de az megvalósíthatatlan, vagy akkor sem úgy. Vagy valójában megvalósítani nem is akarja? Hja kérem, az más kérdés. Ugye mennyire egyszerű azt mondani, hogy nincs globális felmelegedés, mert a kansasi farmer nem járt gleccsernézőben Grönlandon és amúgy se lát túl a farmján. Majd feltűnik neki, ha az évi 30 tornádó helyett 130 lesz, de akkor már elkésett. Mert ugye a felmelegedést komolyan vehető ember nem vitatja ma már. Al Gore-t még elküldték ezzel a picsába, de egyre jobban látszik, hogy neki volt igaza, nem a "jópofa" Bush-nak.
Persze, értem én, hogy Clinton elszállt, meg esetleg érzéketlen - bár akkor miért pont a feketék, peremen élők szavaznak rá többek között, de fogadjuk el, hogy így van - de ez nem azt jelenti, hogy akkor örüljünk egy viccfigurának, mert az visszaböfögi amit egy kocsmai hőbörgésben hallunk. Sajnos a világ problémát nem a kocsmai hőbörgők szokták megoldani, ezt lenne jó már látni.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.09. 23:09:29

Egész nap röhögök azon hogy az USA is megkapta a maga atomáris sorscsapását, a saját orbán-matolcsi génmanipulált idiótáját. Ez is gyorsnaszádról álmodik, ennek is mindeki ellenség akinek vannak önálló gondolatai és nem betegesen hipófehér színü a bőre.

Ez is pont úgy fogja tönkretenni és a történelem lejtőjére vezetni az USA-t, ahogy orbán diktáror bóvliba vágta Magyarországot.

Nem kell sokat várni és Trump is elkezd majd betegsen fosni attól hogy a CNN meg akarja őt buktatni a külső erőkkel egyetemben. Még az is lehet, hogy felfedezi, hogy a norvég alapok is benne vannak a kitervelt kormány buktatásban. És az egész Soros család!

A mi segghülye primitív fidiótáinknak meg pártparancsra a következő években itt kell majd élőben szopniuk orbán diktátor kórtermi társának a farkát.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.09. 23:11:28

@monddazigazatmar:

trumpnak pont az a primitív ostoba segghülye proletárság a célpontja mint orbán diktátornak.

monddazigazatmar 2016.11.09. 23:13:52

@Bogyó 2: Hmm. Tehát populista. Értem.
Azt minek nevezed, hogy valaki Washingtonban kitalálja, hogy az araboknak majd tolunk demokráciát, és jó lesz? Vagy hogy boldogan fognak élni egymás mellett a különböző kultúrák? Meg az összes többi megbukott liberális hülyeség?
Mert pont ugyanakkora álomvilágban élnek, mint az aki szerint nincs felmelegedés. Csak a másik oldalon.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.09. 23:24:25

@monddazigazatmar: "Azt minek nevezed, hogy valaki Washingtonban kitalálja, hogy az araboknak majd tolunk demokráciát, és jó lesz?"

szegénykém, te annyira faék osotba vagy, hogy az már orbán gazdidnak is fáj. Először is Washingtonban nem azt találták ki, hogy tolnak demokráciát (ez meg mitől lenne borzalmas te nagyon hülye??) hanem azt, hogy leszámolnak a tömeggyilkos diktátorral (Husszein).

Másodsorban pedig, a diktatúra leverese után átadják a politikai önrendelkezést a helyi lakosságnak. Hogy ezt aztán azok nem tudták kihasználni, nem tudtak a parlamenti demokráciával előrehahaladni, alapkérdésekben konszenzusra jutni, ez meg az ő saruk.

Egyébként Washington egykoron azt is támogatta hogy Kelet-Európa felszabaduljon az orosz elnyomás alól, az nem volt baj?
Amúgy meg a magyar is csak annyira vitte mint egy arab ország, a demokráciában mást se csinált, mint hogy egymást kinyírják, a történelemben visszazuhantak oda ahol a váltás előtt voltak.

Sok ostobaság van a te fejedben, miközben a magad leszereplését nem látod, dehát erről ismerjük meg a fidióta szektás szavazót.

monddazigazatmar 2016.11.09. 23:33:45

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:
Jajj, te hülye barom.
Husszeint 2003ban fogták el, 2006ban kivégezték.
Arab tavasz: 2011.
Mitől is borzalmas? Á, semmitől. Tök jó, sose volt ilyen békés a közel-kelet. Nincs menekültválság sem, sem iszlám állam.
Akarod még égetni magad? :D

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.11.09. 23:41:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "Ha ő is lejtőre küldi az országa gazdaságát, az EU veheti át a vezetést. Hajrá Trump..."

Te csak ne legyél abban biztos, hogy idővel Európában nem történik meg az egyre inkább világtendenciaként kibontakozó átrendeződés. Jövőre Francia-és Németo.-ban is választások. Ki garantálja, hogy hosszabb távon Európát nem falja föl a populista őrület? Csak bízhatunk benne. A mi szempontunkból már csak azért is, mert Orbánt jóformán csak az EU tartja féken.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.11.09. 23:47:30

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya: ...valamennyire.

pamut 2016.11.09. 23:50:41

@monddazigazatmar: most komolyan ennyire nem bírsz szembenézni azzal hogy Trampi egy nyomorult bohóc aki egyedül abban profi hogy szánalmas valóságsókban üvöltözzön ész nélkül meg szerencsétlen buta csajokat pinán ragadjon?

monddazigazatmar 2016.11.10. 00:11:11

@pamut: Ja. Hát lehet. Bezzeg a klingonné, az aztán másra is képes. Mondjuk egy-két háború kirobbantásában, egy-két válság eszkalálásában mélyen benne volt a keze.

Ja, a bohóc dollármilliárdos. Csináld utána.

monddazigazatmar 2016.11.10. 00:18:22

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya:
"Ki garantálja, hogy hosszabb távon Európát nem falja föl a populista őrület?"
Tetszik ez a populista duma. Mondjuk amikor azt mondja valaki, hogy szír menekültek majd megtermelik a nyugdíjat az nem populizmus? Azt leszámítva, hogy csak az agyatlan ballibek veszik be - de hogy valóságalapja nincs, az biztos.
Szóval, ha a magyar valóságból indulnánk ki, akkor melyik a populista, aki azt állítja, hogy a kerítés megállítja a migráncsokat, vagy az, aki szerint kellenek a szír mérnökök.

pamut 2016.11.10. 00:31:38

@monddazigazatmar: bazdmeg téged még egy kocsmában is kiröhögnének az ócska böfögésedért. de most komolyan neked ez az érvelés, nem hiszem el hogy ennyire hülye vagy....

monddazigazatmar 2016.11.10. 00:36:00

@pamut: Veled szemben mit kéne? Hülye vagy mint a segg, távol a realitásoktól. Gyakorlatilg az orbánfóbiád az egyetlen biztos pont a világodban.
"Trampi egy nyomorult bohóc aki egyedül abban profi hogy szánalmas valóságsókban üvöltözzön ész nélkül meg szerencsétlen buta csajokat pinán ragadjon?"
Íme, a te komoly és megfontolt érvrendszered :D Ezzel mit kéne kezdeni? Van 7 milliárd dollárja, azt valahogy összeszedte. Neked mid is van, te kis lúzer?:D Egy angyalföldi szobakonyha? Nem te vagy a bohóc?

pamut 2016.11.10. 01:22:55

@monddazigazatmar: igen, 20-as IQ alatt ennyit tudsz felfogni a világból te idióta. Trump a vagyonát részben örökölte részben sorozatosan átejtve üzelttársait és befektetőit összeharácsolta, úgy hogy hogy 20 év nem fizet adó (nem csoda hogy nem is hajlandó nyilvánosságra hozni az adóbevallását). Magyarul egy csaló szélhámos, persze tudom a te kis világodban ez érték és dicsőség. persze ha lenne agyad akkor érvelni sem kéne mert elég 1 percig nézni a faszit és leíró róla hogy egy nagypofájú nárcisztikus debil majom, egy szánalmas egomán bohóc. Soha semmilyen választott hivatalban nem volt, lövése sincs sem a valóságról sem a politikáról, sem a bürokrácia működéséről, hát még irányításáról, sem semmiről ami egy elnöknél még csak a belépő lenne, és kibaszott sok kárt fog okozni a hazájának miközben persze még ő lesz megsértődve hogy krizitálják meg kiröhögik a nyomit. De mindez, mondom, fél perc alatt bárki számára átlátható 20-as IQ fölött, mert világít róla, az elmúlt 100 év legnagyobb trollja, még a saját pártelitje is undorodik tőle.

monddazigazatmar 2016.11.10. 10:26:31

@pamut: Hát, igen, ilyen amikor valaki csak az index cikkek alapján ugatja a világot.
Mondom, szerencsétlen balfasz vagy, és még mindig nem értesz semmit. Nyilván nem is fogsz. Pont ugyanúgy értetlenkedsz majd 2 év múlva, meg mindig. Egy hülye nyugger fasz vagy.
Örökölte a vagyona egy részét? Valami 14 millió dollárt, abból csinált 7 milliárdot. Csináld utána, könnyű.
Adót nem nem fizet, hanem élt a rendszerben található lehetőségekkel. Az usa adóhivatala nem szarozik, ha találtak volna valami csalást már lecsukták volna.
Nem volt választott hivatalban? Hmm. Mondjak olyat akinél meg az volt a bajotok, hogy nem dolgozott a civil szférában?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.10. 11:32:56

@monddazigazatmar: "csinált 7 milliárdot. Csináld utána, könnyű."

Neked talán az, de akinek volt gyerekszobája, annak nem könnyű. Ezt nem olvastad el: "sorozatosan átejtve üzelttársait és befektetőit összeharácsolta"

Én nem ismerem ezt a pojácát, nem is érdekel, de ismerem a fajtáját.

monddazigazatmar 2016.11.10. 13:16:25

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Persze, átejtette. Mert az usában nincs se törvény, se rendőrség, se bíróság.
Ez pont olyan, mint mikor a mérges szomszédasszony kígyót-békát kiabál a másikra.

A "volt gyerekszobája" duma, annyira gáz. Pont ebből van mindenki normális embernek elege. Egy elitista fasz vagy, akinek "volt gyerekszobája" és te csak kesztyűben nyúlnál a faszhoz is, mélyen elítéled, hogy együzleti szeződéssel az nyer akinek több esze van. Nyolcadik osztály felett már ciki ilyenekkel érvelni, hogy azért vert meg Pistike a folyosón, mert te úriemberként boxolsz, ő pedig proliként tökön rugott.
Akárkivel üzletelt Trump- akit állítólag átvert-az pontosan ugyanazok a szabályok szerint játszott mint ő. Ennyi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.10. 13:47:52

@monddazigazatmar: "az usában nincs se törvény"

Nagyon keveset tudsz te az életről. Magyarról, amerikairól egyaránt.

"A "volt gyerekszobája" duma, annyira gáz."

Anyádra haragudj, ne rám.

"Akárkivel üzletelt Trump- akit állítólag átvert-az pontosan ugyanazok a szabályok szerint játszott mint ő. Ennyi. "

He? Na, a Trumpot mondom nem ismerem, de a fajtáját igen. Nézz utána, hogyan vesztette el a lövészklub a Marczibányi téri lőteret. És utána elmélkedj a jogról, igazságról és ügyességről.

monddazigazatmar 2016.11.10. 14:51:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Ha saját bevallásod szerint sincs fingod sem Trunpról, akkor mi a lófaszt okoskodsz egy róla szóló blogon?
A kis "gyűlölködő uszításos" világképedbe hogy fér az bele, hogy ismered a fajtáját? Ez pont általánosítás, rasszizmus, gyűlöletkeltés- gyakorlatilag a fasizmus-ami ellen annyira harcolsz.
Nyilván keveset tudok az amcsi életről, de elég sok híres embert vernek ott sittre mondjuk adócsalás miatt. Szóval ha annyira nagyon tisztességtelen lenne a trump akkor a 70 éve alatt leperelték volna róla a gatyáját is.
Marcibányi téri lőtér? :D:D:D:D Ezt a hülyét. Eszem faszom megáll.. :D Ki a faszt érdekel? Biztos trump volt.

jó az arab gyerekeknek mert homokozhatnak 2016.11.10. 23:44:09

@pamut: Jééé, te még élsz? Már azt hittem felkötötted magad, miután jól elverték kedvenc Killarydet! :)))
süti beállítások módosítása