B1 blogcsalád



Üzenjük Lázárnak: ne hazudj!

2016. szeptember 16. - B1blog

laz.jpgHa menekültek jönnek Magyarországra, a romáktól kell megvonni a segélyt – ez a kormányzati propaganda egyik új vezérmotívuma. Természetesen azért szajkózzák, mert így akarják mozgósítani a politikailag kevésbé aktív romákat.

Épp ilyen szociális sovinizmus volt a 23 millió románnal való fenyegetőzés – és ugyan ennyire igaz is. Ugyanis utóbbi

ordas nagy hazugság.

Megint.

Szabó Tamás, Jászberény fideszes polgármestere a minap egy fórumon kijelentette: a romáknak be kell látniuk, hogy „minden segítség véges”, és ha a migránsokat betelepítik, és segélyt kell nekik adni, „innen vonjuk el az erőt”.

Ezek után Lázár János, kancelláriaminiszter csütörtöki észosztásán rákontrázott: a betelepítés azzal jár, hogy a magyar adófizetőknek kell állniuk anyagilag ennek a terhét:

Ha 100 egységnyi segélyt 150 egységre kell elosztani, akkor értelemszerűen csökkenni fog a segély összege.

A miniszter szerint ha a rászorulók nem 100-an, 200-an lesznek, hanem többen, nyilván kevesebb jut egy emberre, hisz nem fog a település több adót beszedni.

Értjük a lényeget: rá kell venni – ha máshogy nem megy, hát megfélemlítéssel - a romákat, hogy menjenek el október másodikán szavazni. Máskülönben éhen halnak. Ilyen egyszerű. A szokásos, kétbites üzenet. Valóságtartalma pedig még annál is kevesebb.

A menekültek betelepítése és a kötelező kvóta: az bizony van. Szám szerint 1294 embert kellene befogadnia Magyarországnak. Ha igazságosak akarunk lenni,

minden településre 0,4 migráns jutna.

De öt falunak együtt lehetne két egész menekültje, aztán vetésforgóban lehetne tőlük rettegni. Persze ennyi sem lesz, mert Szlovákia és Magyarország megtámadta az Európai Tanács döntését a bíróságon. (Ez a hatalmas szám is úgy jött ki, hogy Brüsszel Görögország és Olaszország mellett Magyarországról elszállítani akart menekülteket. De a kedves vezető ezt kerek perec visszautasította a segítséget. Nem is nagyon tehetett volna mást, hisz Magyarországon egyetlen menekült sem volt. Ideérkeztek és amilyen gyorsan tudtak, távoztak is. Most sincsenek többen a befogadó állomásokon 2000-nél.)

De vissza a lázári blöffhöz. Ha holnap elbukja az állam – Pozsonnyal együtt – a pert, menekült akkor sem jönne automatikusan. Hiszen ha Budapest nemet mond e kötelezettségére, akkor az Európai Bizottság kötelezettség-szegési eljárást indít. Ennek az átfutása kb olyan hosszú, hogy mire lezárul, Szíriában megint béke lesz. (Reméljük.)

De ha valami csoda folytán, mégiscsak be kell fogadni holnap ezt az irdatlan embertömeget – még egyszer: 1294 darab emberi lényt -, akkor

Brüsszel támogatása mellett kell megtenni.

Az Európai Bizottság - a Tanács és a Parlament döntése nyomán – létre hozott egy új segítségnyújtási alapot épp az ilyen helyzetekre. Idén 700 millió euró került e zsebbe. Ezen kívül működik a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (AMIF) és a Belső Biztonsági Alap (ISF). E kettőben 2020-ig összesen 1,8 milliárd euró áll a tagállamok megsegítésére.

Persze, ha a Fidesz-garnitúra ezen uniós pénzeknél is a 90-10 százalékos arányban tervezi a saját zsebe megtömését, akkor bizony valóban kénytelenek lennének az éppen ilyen helyzetekre létre hozott költségvetési tartalékhoz nyúlni. Igaz, ha menekültekre kellene költeni belőle, akkor nem jutna stadionokra - tavaly ugyanis erre verte el a tartalék nagy részét a kedves vezető.

ashwood

(Kép: Index)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3511711115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

banurr 2016.09.16. 12:46:55

Megjegyzem a Szocik riogatásának volt alapja ... Hány becsületesen dolgozni akaró, alacsony képzettségű becsületes magyar állampolgár veszítette el az állását a 90-es években, mert jöttek Romániából a gazdasági migráncsok az építőiparba, a kereskedelembe, a vendéglátóiparba, és fél munkabérért, bejelentés nélkül dolgoztak, aztán eltűntek 2010 környékén innen ...

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 12:53:12

@banurr: "jöttek Romániából a gazdasági migráncsok az építőiparba, a kereskedelembe, a vendéglátóiparba"

Aj, régi szép idők, amikor M.o. gazdasága még jól teljesített!

Stock 2016.09.16. 18:03:16

migráns kérdés?! ameddig ez mehet az országban, addig amigránsokkal kell riogatni?! vagy pont emiatt....

nemzetbiztonsagikockazat.blog.hu/

2016.09.16. 19:05:07

@sírjatok: Há jóvanna.... csak próbálnak hasonlítani a baloldalhoz, aki saját magával sem tud megegyezni, hogy akkor most:

- ööö....el kell menni szavazni igennel,
- ööö...egyáltalán nem kell elmemni szavazni
- ööö...el kell menni szavazni, de érvénytelen szavazatot kell leadni
- ööö...el kell menni szavazni és NEM-mel kell szavazni....

jah.... az utolsó még nem volt , de ahogy elnézem, milyen idióták, még van rá esély, hogy lesz! :-)

Sexual Harassment Panda 2016.09.16. 19:09:58

Ashwood- a kurva anyàdat.
Te hazudsz, nem 1200 "menekültről" van szò, hanem kötelező érvènyű, àllandò mechanizmusròl .
Akkir is hazudtàl, amikor azt mondtad hogy ide senkit sem küldenek vissza, ugyanis èppen 52.000 retjet akarnak az osztràkok visszabaszni.

Sexual Harassment Panda 2016.09.16. 19:10:39

@atpijkamo116: gondolom a 2004-es nèpszavazàs nem volt gyűlöletkeltő.

sírjatok 2016.09.16. 19:15:37

A cikkben:
"A menekültek betelepítése és a kötelező kvóta: az bizony van. "

A tegnapi cikkben:
"Most már hivatalosan sincs napirenden a kvótaötlet, ami nemhivatalosan már legalább tavasz óta nincs az asztalon."

És még ti üzentek Lázárnak, hogy ne hazudjon :D Baszki, ez valami kabaré.

2016.09.16. 19:27:40

"A szokásos, kétbites üzenet. Valóságtartalma pedig még annál is kevesebb."

Ezt egyébként egybitesnek hívják, mivel egy bit két állapotot vehet fel, lehet 1 vagy 0 az értéke. Köztes állapot nincs.

Ellenben két bit a következő állapotokat veheti fel: 00,01,10,11. Ez már sokkal bonyolultabb és az egybitesek ennyi sok információt már nem képesek feldolgozni. :-)

sírjatok 2016.09.16. 19:32:22

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "Ezt egyébként egybitesnek hívják, mivel egy bit két állapotot vehet fel, lehet 1 vagy 0 az értéke. Köztes állapot nincs."

Ha macska lennék, most dorombolnék.

bloglegelő 2016.09.16. 19:34:29

brüsszel fizeti ? igazuk is van, ha én a környék összes agresszív csövesét áttolhatnám a szomszéd utcába némi fizetség árán, már utalnám is a pénzt, ennyit MINDENKÉPPEN megér.

Egyébként október 2.-án a népszavazáson válaszolni lehet a kérdésre, miszerint:

Akarom-e, hogy az otthonomba a beleegyezésem nélkül mások beköltöztessenek megint másokat.

A válaszom: NEM

zia77 2016.09.16. 19:35:31

Az romák "ijesztgetése" lehet, hogy hazugságon alapszik, de ugyanakkor egy aljas zsarolás és megtévesztés. Az ország eddig i legkorruptabb kormánya a zsarolást is mesterfokon űzi. Sok embernek teszi, de ez egy ilyen ország.

Semper Fidelis 2016.09.16. 19:35:48

Ez a blog egyre szánalmasabb.

sírjatok 2016.09.16. 19:42:09

@Semper Fidelis: Bocs, de egyáltalán nem értek egyet veled. Ez a blog ugyanolyan szánalmas az indulása óta.

2016.09.16. 19:42:51

@sírjatok: Én sem értek egyet veletek... ez a blog egyre viccesebb :-)

Tom66 2016.09.16. 19:43:12

Bagoly mondja... Szánalmas, folyamatosan hazudoztok, az Index is mindenestől a kukában fogja végezni.

zia77 2016.09.16. 19:48:54

Természetesen ezeknek a határsértőknek semmi keresnivalójuk nincs az országban. Papirok nélkül jönnek, ki tudja honnan. A vonattal, autóval (nem embercsempészek útján), hitelesnek tekinthető igazolásokkal érkezőkkel szemben más lehet az eljárás. Persze a hatóságoknak is oda kell figyelni.

midnight coder 2016.09.16. 19:51:55

"A menekültek betelepítése és a kötelező kvóta: az bizony van. Szám szerint 1294 embert kellene befogadnia Magyarországnak."

Ez kb. fél éves adat. Azóta jöttek még, bár nem rajtunk keresztül. Másrészt Merkelék családegyesítést is akarnak, ami alsó hangon is legalább ötszörös szorzó.

"Ennek az átfutása kb olyan hosszú, hogy mire lezárul, Szíriában megint béke lesz. "
Ott kb. akkor lesz béke, amikor majd Izrael kivonul Palesztinából, vagy a kínaiak Tibetből. A migrik pedig kb. akkor mennek majd vissza, amikor a török vendégmunkások hazamennek a németektől.

"Az Európai Bizottság - a Tanács és a Parlament döntése nyomán – létre hozott egy új segítségnyújtási alapot épp az ilyen helyzetekre. Idén 700 millió euró került e zsebbe."
Ami akár két heti kajáját is fedezheti a németeknél egy migrinek.

"E kettőben 2020-ig összesen 1,8 milliárd euró áll a tagállamok megsegítésére."
Ez hány forint is egy évben egy-egy migrire leosztva ? 140 ezer forint ? Persze, csak ha nincs családegyesítés. Ebből kell ugye megoldani a lakhatást, a kaját, megtanítani valami civilizált nyelven beszélni illetve írni-olvasni, és persze a civilizált viselkedés alapjaira (Pl. nem erőszakolunk meg nőket a nyílt utcán, akkor sem ha nincs zacsi a fején).

A post elkövetője nincs 2 bites. Vagy az olvasóit nézi nagyon hülyének.

Arcade Macho 2016.09.16. 19:58:42

nem riogatni kellene a romakat, hanem besorozni hogy lojek a hataron az ujmigriket

Arcade Macho 2016.09.16. 20:04:42

ez a tolunk elvisznek 60e -t meg elosztanak 160e -t cca 1 eves sztori
1 eve nem voltak kepesek megoldani a dolgot
mi Viktor apanknak koszonhetoen megoldottuk, legalabb elkerulnek

1ghost 2016.09.16. 20:07:55

A blog baromi jó! Az összes fideszes ócska, hazug ember. Mérhetetlenül korrupt, tolvaj banda. Ez maradt belőlük, gazemberek gyűjtőhelye.

Ráadásul még matolcsy kurváját is el kell tartanunk, havi cirka 2 milláért meg még amiről nem tudunk.

bloglegelő 2016.09.16. 20:34:04

@Arcade Macho: nagy öngól lenne. A cigányok teljesen alkalmatlanok minden hadviselésre. Ez most nem minősítés, csak tény.

$pi$ 2016.09.16. 20:52:40

"A menekültek betelepítése és a kötelező kvóta: az bizony van. Szám szerint 1294 embert kellene befogadnia Magyarországnak. Ha igazságosak akarunk lenni,
minden településre 0,4 migráns jutna."

Azért azt a másik 52000-et se felejtsük el, amelyiket eddig ide akartak küldeni. Ha az 1200 előtt kinyitjuk a kaput, akkor a következő listán az 52000 is rajta lesz.

Aztán jönnek azok, akik tavaly jöttek. Azokból még arányosan olyan 50000 szintén ránk esik, ha közösen viseljük a terheket, akkor nyilván arányosan, nem?

Gusztustalan fizetett propagandacikk mocskolódással, hazudozással, naponta tíz ilyen jön... :(

Janossz 2016.09.16. 21:15:54

Én már nem értem ezt az egészet. Időnként bejelentik a fidesznyikek, hogy tutira megnyerték a népszavazást (volt itt már 8 millió szavazatot jósoló is), közben meg egyvégtében kampányolnak mindenféle gyanús baloldali blogokon....
Normális??
Mindenki szavazzon (vagy ne) lelkiismerete szerint. Pont.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.09.16. 21:45:17

@B1blog:
" uzenjuk_lazarnak_ne_hazudj"
Nem tudja megállni!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.16. 21:57:52

Bámulatos, hogy a kis zsebnáci fideszesek most milyen cukin aggódnak a romákért. Tudom, mert ezt követeli a KAMPÁNY és persze Viktor. Annyira hülyék vagytok bammeg.

Miközben az egész az EU-ból való kilépésünket készíti elő. Ehhez asszisztáltok fidesz tökik.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.16. 21:58:40

@$pi$: Ám szerencsére a hozzád hasonló fideszes bérkommentelők a nap 24 órájában rendelkezésre állnak. :-)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:09:21

@Sexual Harassment Panda: "gondolom a 2004-es nèpszavazàs nem volt gyűlöletkeltő."gondolom a 2004-es nèpszavazàs nem volt gyűlöletkeltő. "

Ha emlékeznél, a fasz gyurcsányi egymillió románnal riogatott. Ez a gyűlölködő xenofób proli nép meg nem szavazta meg. Mindegy, csak valakit gyűlölni lehessen. Nagy pofon volt szegény kinti magyaroknak. Persze ezért most mind orbánra szavaz. Nem veszik észre, hogy ha kilépteti M.o.-ot az EU-ból, megint határ lesz a magyarok közt.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:11:04

@bloglegelő: "Akarom-e, hogy az otthonomba a beleegyezésem nélkül mások beköltöztessenek megint másokat."

:)) Na, látom, te sem értetted meg a népszavazási kérdést. Be ne búsulj, még a politológusok sem értik.

morph on deer 2016.09.16. 22:11:33

Azért ennyi jövőbe látó orbánhivő faszkalapot nem lehetett könnyű összeverbuválni..!

"Mert majd biztos, hogy nem is így lesz, meg egyébként is, ha most elfogadjuk, akkor majd...!"

Jézusmáriám..!

Ti tényleg ennyire sötétek vagytok, vagy csak ez van a napiparancsban?

Szerintetek épelméjű ember azért fog szavazni erre az orbanista faszságra, mert ti látjátok a jövőt?

Szóval ennyire lenézitek a honfitársaitokat, hogy feltételezitek, mindenki annyira hülye mint ti, és elhiszi ezeket az idióta dumákat?

Nagy gond lehet Fidesztánban, ha már itt tartunk..!

Érdemes lenne átgondolni a klasszikus példabeszédet, hátha le tudtok szűrni némo tanulságot! E szerint:

"Úgy járt, mint a nagy, zöldszemű gorilla: akkora követ emelt fel, hogy aztán nem bírta letenni..!"

Úgy néz ki, ez a helyzet nálatok is, szóval nem ártana felkészülni... Csak tanács, "mert én nem haragszom" mondta (na, ki tudja?)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:14:36

@midnight coder: "Szám szerint 1294 embert kellene befogadnia Magyarországnak."
Ez kb. fél éves adat. Azóta jöttek még"

Hazugság az egész. De mondjuk legyen 1500 menekült, aki el kell látnunk. Azhhoz, hogy ennyien legyenek 500-at át kell adnunk Brüsszelnek, mert már most vannak 2000-ren. Lenne több is, ha nem menekültek volna nyugatra.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:17:05

@midnight coder: "2020-ig összesen 1,8 milliárd euró áll a tagállamok megsegítésére."
Ez hány forint is egy évben egy-egy migrire leosztva ? 140 ezer forint ?"

Ha a 10 milliárdos választásra kidobott pénzt nézed, és elosztod 1000 menekülttel, akkor 10 millió jut egy menekültre.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:18:12

@Arcade Macho: "besorozni hogy lojek a hataron az ujmigriket"

Besorozni, és elküldeni Romániába. Ha vesztenek, nincs több cigány, ha győznek, miénk Erdély.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:19:40

@bloglegelő: "A cigányok teljesen alkalmatlanok minden hadviselésre."

A romániai forradalom idején talán Marosvásárhelyen megmentették a magyarokat a román csőcseléktől.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:21:04

@$pi$: "52000-et"

:))

A románok a Tisza vonalán akarták a határt. Csináljunk népszavazást ellene.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.16. 22:27:38

@bloglegelő: "Közben mindinkább fokozódtak az utcai harcok, a főtéren minden kézbe eső tárgyat felhasznált a két fél, a románok oldaláról Molotov-koktélok is repültek. A magyar tömeg létszáma egyre apadt, mivel a nőket és gyerekeket hazaküldték, illetve bemenekültek a városháza épületébe. Este 8 óra után 40-50 fős csoportokban magyar nemzetiségű marosvásárhelyi cigányok érkeztek a Hidegvölgyből. Ekkor hangzott el a híressé vált kiáltás: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” – majd bekapcsolódtak ők is a harcba."

hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_m%C3%A1rcius

bloglegelő 2016.09.16. 23:08:06

@atpijkamo116: és az hadviselés, gyermekem ?

Rwindx 2016.09.16. 23:16:34

"ordas nagy hazugság"
Ma reggel olvastam egy posztotokat, hogy értelmetlen a kvóta népszavazás, mert nem lesz kötelező kvóta, na az ordas nagy hazugság volt, mint Juncker cáfolta. Talán most is hazudtok, ahogy eddig tettétek.

we dont want arabs here..So what 2016.09.16. 23:20:19

Ok emberek, már hosszú ideje mindenki mondja a magáét, az ellenzék pedig különösen ostoba módon még mélyebbre ásta magát a vereség gödrében mint bármikor eddig is.
Miért? Mert a migrációs kérdésben nem lehet nyerni, nekik végképp nem. Miért nem?

Mert a magyarok jelentős többsége, és ez alatt nem csak a szavazáson résztvevő NEM választ beixelőket értem, hanem azokat is akik nem veszik a fáradtságot az urnákhoz való út megtételére.

Az ellenzék álláspontja abszurd és irracionális, és ennek a kérdésnek ennyi lényege.
A magyarok nem akarnak kútba ugrani. Ennyi.

Kedves ellenzéki retardáltak, és akkor most lehet tovább ásni azt a gödröt teljes erővel, aztán ha elég mély, akkor elkezdjük visszatemetni a gödröt..mi, azon magyarok akik megértették hogy a veszély valós.

we dont want arabs here..So what 2016.09.16. 23:24:16

@atpijkamo116: határ most is van Te faszkalap, ha van EU ha nincs

we dont want arabs here..So what 2016.09.16. 23:31:09

@zia77: csak szólok hogy ezt roma védekezés dolgot nem a kormány és a fidesz találta ki hanem a romák, ugyanis rájöttek saját maguktól ( és nem a segélyről van szó ) hogy minden egyes írni-olvasni alig t vagy egyáltalán nem tudó, szakmával képzettséggel nem rendelkező migráns, az Ő munkalehetőségeiket fogja erősen csökkenteni.
A romák nem hülyék, tudják hogy veszélyben a haza és benne az Ő helyük is.
Szoval ne kormányozzál meg fideszezzél kis faszkalap, hanem figyelj és okulj.

Buchhalter 2016.09.16. 23:47:43

Sza r cikk,lehet csak beakarta ugratni az embereket?A magyarok és most már az európai fehérek többséges se akar menekülteket.Ez olyan nehezen felfogható??

morph on deer 2016.09.17. 01:00:27

@bloglegelő:
"...és az hadviselés, gyermekem ?"

Az biztosan nfm,

morph on deer 2016.09.17. 01:02:35

@morph on deer:
Szóval:
Az biztosan nem, az csak normális emberi viselkedésmód!
Ahogy kell/kéne, tudod?

E.Katolnai 2016.09.17. 05:16:47

Minden olyan alak szemétláda, aki nem veszi figyelemben a világhálon százasával megtalálható képanyag, amin tisztán látni mit művelnek Nyugat-Európában az arab és néger bandák. Minden olyan alak szemétláda, aki elbagatellizálja a nők, lányok meggyalázását, a szerencsétlen német és francia férfiak elverését, megrugdosását, minden olyan alak aljas, aki olyasmit hangoztat, h ezek „elszigetelt”, kevés számú esetek, holott százasával, de lehet ezresével lehet könnyedén dokofilmeket találni, ami bemutatja az arab, néger bandák erőszakos őrjöngését, gyalázatos brutalitását.
Minden olyan alak gonosz szemétláda, aki ugyanezt szeretné látni hazánkban is, aki szenvedést, terrort akar a magyar nép nyakába zúdítani, minden olyan alak szemétláda és aljas féreg, aki ezt az alantas söpredéket hazánkba szeretné telepíteni.

E.Katolnai 2016.09.17. 05:39:16

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: mikor megkérded a velejéig romlott bal-libsiket nevezennek meg egyetlen Európai várost, ahol sikerült ezeket a primitiv hordákat integrálni: nem válaszolnak.
mikor megkérded a velejéig romlott bal-libsiket miért hivják a pakisztáni, marokkói, algériai, bangledesi, nigériai stb. hóditó bandákat "háborus menekülteknek" nem válaszolnak.
mikor megkérded a velejéig romlott bal-libsiket, mit szolnak a mohamedán vezetők gyűlölettel teli nyilatkozataikról (különösen a homokosok legyilkolásáról): nem válaszolnak.
mikor megkérded a velejéig romlott bal-libsiket: milyen haszna lehetne hazánknak, a magyar embereknek ezekből a tanulatlan, kutúrálatlan, semmirekellő népségekből:
nem válaszolnak.
Nem vélaszolnak, hanem törölnek, kitiltanak és az olyan arab-néger seggnyaló hozzászólókkal vértezik fel magukat, mint; pamut, morfondir, zorroaszter, janossz stb. olyan látszatot keltve ezálltal, mintha a többség velük értene egyet. Holott a valóság pont az ellenkezője!

E.Katolnai 2016.09.17. 05:54:57

@$pi$: Teljesen igazad van, egyre elkeseredetebben ágálnak a söpredék behozataláért, velük szeretnék elvégeztetni a piszkos munkát; először a magyarok megfélelmitését, majd terrorizálását, utána a hazafiak legyilkolását, majd végül a magyarok nemzete végleges felszámolását. Ezek az aljas alakok népünk esküdt ellenségei, elpusztitanának minket egy kanál vitben, de kevesen vannak, nem elég erősek, hát ezért akarják a mohamedán és a néger bandákat a nyakunkra szabaditani.
Valójában ők sem szeretik ezeket (hiszen sok köztük pl. a homokos, és az izraelita), de a magyarokat mindennél jobban gyűlölik, ám ahelyett, h kivándorólnának, oda ahova valók, nem, hanem a mi vesztünket akarják.

bkkzol 2016.09.17. 05:59:58

Az EU nyilatkozatai kisse zavarosak. Mikor ki mennyire van betepve vagy berugva. Sajnalatos!
Az hogy a menekultek tatsai koltsegeit fizetik nem hiszem. Esetleg fizetenk bele valamit. Ez nagy kulonbseg. Hova kellne rakni oket? Az nagy segitseg, hogy a szaudiak epitenek mecsetet nekik, de a szocialis es egeszsegugyi koltsegeiket ki fizeti? Kotelesek lennenk halal food-ot adni?Tovabbkepzest, nyelvtanulas? Mint az kozismert dipolasok, de azert bizos ami biztos meg kellene nekik mutatni, hogy a lapat melyik veget kell fogni es melyikre a foldet tenni. Az uj tudasukat mar is kamatoztathatjak a magyr-roman hataron a kerites epitesnel.
A csaladegyesites is lehetseges. Szepen vissza megy a csaladjahoz. Mar egyutt is a boldog csalad.

$pi$ 2016.09.17. 06:40:18

"De ha valami csoda folytán, mégiscsak be kell fogadni holnap ezt az irdatlan embertömeget – még egyszer: 1294 darab emberi lényt "

A valóság pedig:

"A Magyar Nemzet a Belügyminisztériumtól megtudta, hogy a tavalyi menekülthullám kezdete óta összesen 52 ezer menekültet akartak az uniós országokból visszatoloncolni Magyarországra"

Ez körülbelül akkora mint Eger, kétszer akkora mint Siófok. Körülbelül egy év alatt. És ezek csak azok lennének, akiket automatikusan visszaküldenek, mert történetesen felénk jártak egyszer. Ehhez jönne még azoknak a száma, akikből elege van a németeknek és svédeknek és akiket azért küldenének ide, merthogy vegyük már ki a részünket a Merkel álmok megvalósításából.

2016.09.17. 08:24:51

Nem olvastam el a blogot, kb csak két mondatot, de gondolom, félreértésről van szó, vagy ferdítésről.
A helyzet az, hogy ha Brüsszel fizet is bármiért, az EU s pénz lesz. Bár Magyarország nem ad semmit a közösbe, ezek a milliárdok máshová is mehetnének Magyarországon. Ezen felül azok az országok, nyugat városok, kisvárosok, akik már szállásokat adtak át, építettek, saját önkormányzati forrásból emberi erőforrást is finanszíroznak a bevándorlók és gyerekeik ellátására, azok sem csak eu s pénzből gazdálkoznak. A banki kondíciók is változtak, amit semmi nem tett indokolttá, csak ez. Megszorítás szükséges, nyilván a szociális juttatások terén is, hiszen ezt minden ország maga szabályozza. Azért nem lehet több pénzt az eu tól kérni, hogy több ember kaphasson segélyt. A segélyezés módján kell ezért változtatni.

bloglegelő 2016.09.17. 08:46:06

@morph on deer: és ?

mi köze ennek ahhoz, hogy a cigányok teljesen alkalmatlanok hadviselésre ?

(ja, ha üres, kényszeres riposztokkal szerzel örömet magadon, az csak a te dolgod)

Netuddki. 2016.09.17. 09:00:43

OFF
Kicsit megmosolyogtató, hogy "ezek" akarják leváltani a maszopot és a dékát. Ahhoz a kritikát egy kicsit jobban kéne bírni. Nem igaz fehérbalázska? Vagy csak ti is a fidesz egyik szavazatelvonó kamupártja vagytok? Szerintem ez lehet a háttérben.
pkpkozosseg.blog.hu/2016/09/16/az_mszp-nek_meg_kell_szunnie
"Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!"

ON
A lézerék meg jobban tennék ha utánanéznének, hogy a farkasfóris miért nincs még rács mögött a több 100milkás sikkasztásai miatt!

Amúgy többet érnének vele ha a romáknak fejenként 5ezret ígérnének ha elmennek szavazni.
Ja, várjál, aztat nem lehet mert bűncselekmény. Ami mellesleg nem nagyon szokta érdekelni a fijjuggat. Akkor hajrá tolvajok!

midnight coder 2016.09.17. 09:41:47

@atpijkamo116: Eleve 1400 lett volna leosztva akkor, amikor a németeknél még csak egymillióan voltak. Ez pedig több mit fél éve volt. Plusz, Merkel nyanya be akarja engedni a kis családjukat, úgy hogy ezt nyugodtan szorozd meg 5-tel. És mivel a kvóta egy arányszámot jelent, ez úgy nagyjából 8-10 ezer migrit jelent.

Másrészt 10 millióból sem fogsz egy mirgiből európai embert faragni. Mondjuk ennyiből úgy 3 évig el tudod tartani, plusz meg tudod tanítani magyarul, és kb. az európai viselkedés alapjaira. Már persze, ha ő is ezt akarja. És persze a megtanítás és az elfogadás az nagy kettő. A 3 év után pedig optimális esetben is lesz egy szabolcsi cigány szintjén álló hajléktalanod.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2016.09.17. 09:42:03

@Tibi !: te azért nem kommentelhetsz, amiért még a varánusz szenny blogról is kitiltottak: egy mocskos, zsarházi féreg vagy.

Netuddki. 2016.09.17. 10:20:47

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Tolvaj, hazug fidesztroll beböfögésére senki nem kíváncsi.

Ostoba hazug tolvajfidesz trollt meg könnyebb utolérni mint a sánta vajdát.

" Varánusz Közpénzből nemi élet: így dugtok ti 2016.09.17 09:03:33
Tibi ! 2016.09.17 10:17:59
A fidesznél a család az első. Persze. Muhaha!"

Netuddki. 2016.09.17. 10:22:41

@Tibi !: Apropó!
"Ostoba hazug tolvajfidesz trollt meg könnyebb utolérni mint a sánta vajdát."

A hazug vajda is lebukott:
index.hu/belfold/2016/09/17/az_ellenkezoje_tortent_pozsonyban_mint_amirol_orban_beszelt/

$pi$ 2016.09.17. 10:35:21

"Kvótaügyben Orbán szerint mindenképpen szükség lesz a magyar népszavazásra, azonban a záródokumentumban van egy erős utalás arra, hogy a tanácsban ezentúl nem akarnak olyan eszközökkel élni, amelyekben nincs teljes konszenzus:"

Aha! Akkor Orbán nyilván hazudott, nincs szükség népszavazásra, mert van a záródokumentumban egy "erős utalás", hogy "nem akarnak" ránk erőltetni "ezentúl" semmit.

Ez azért megint az index legalja.

Tom66 2016.09.17. 10:39:13

@$pi$: Bohózat amit az Index és társai művelnek.

$pi$ 2016.09.17. 10:40:28

"Nem változtatták meg a bevándorláspolitikát. Sőt, továbbra is a korábbi önsorsrontó és naiv bevándorláspolitika uralkodik. "

"A zárónyilatkozat ugyanis egyáltalán nem szól a migránsok szétosztásáról. Helyette viszont éppen azok a pontok vannak benne, amiket a magyar miniszterelnök hiányolt.

Soha többet nem engedhetjük meg a tavalyi ellenőrizetlen hullám megismétlődését, és tovább kell csökkenteni a szabálytalanul érkező migránsok létszámát.
Biztosítani kell a schengeni külső határok teljes ellenőrzését."

Vagyis nem változik a bevándorláspolitika, csak ezentúl szervezettebben akarják beengedni őket. Akkor Orbány nyilván ebben is hazudott, hiszen ezentúl nincs semmi gond a bevándorláspolitikával. Hogy is lenne, alapjában véve minden más lesz.

Ezentúl is jöhet mindenki, csak szépen kettes sorokban. Hurrá!

$pi$ 2016.09.17. 10:41:35

@Tom66: "Bohózat amit az Index és társai művelnek. "

Abszolút! És jönnek ezek a tibi félék, akik sulykolják, de igen, de igen, de igen, rohadák fideszes, mocskos fidesz.

Őrület, nem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 10:50:54

Vicces ez a blog. Tegnap még tagadta a kötelező kvóta létét, ma pedig már állítja, hogy van. És még van bőr a képén mást hazugsággal vádolni?

Drága aesvud! Te befogadnál 10 cigányt a lakásodba, ha valaki más fizetné az ellátásukat? Na ugye!

Azt meg ugye nem gondolod, hogy az EU fizetni fogja tartósan az ellátásukat. Ha ez lenne a helyzet, akkor a kötelező betelepítési kvóta meghatározásánál nem vennék figyelembe az adott ország gazdasáhi helyzetét.

Nem. Ahogy máshol valaki találóan írta, a szar nem lesz kevesebb vagy illatosabb attól, ha szétterítik az egész házban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 10:52:33

@$pi$:

Bizony, a legalja. Egy "erős utalás" mióta kötelező határozat?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 10:54:31

@$pi$:

Nem lehet, hogy ez az aesvud írta az általad is hivatkozott Eurológus-cikket is?

Tegnap még bedőlt Juncker kapatos beszólásának, ma meg egy épp ellenkező értelmű "erős utalásnak".

Netuddki. 2016.09.17. 10:54:53

@$pi$: "Aha! Akkor Orbán nyilván hazudott..."

Nyilván. Nem először és nem utoljára. Pont.
index.hu/belfold/2016/09/17/az_ellenkezoje_tortent_pozsonyban_mint_amirol_orban_beszelt/

Netuddki. 2016.09.17. 10:58:21

@$pi$: Abszolút, és jönnek ezek a $pi$ félék és nyomatják a fideszes agitpropot. Nyehehe!

Látom népszerű lettem a fidesztroll körökben. Nagyon helyes, remélem zavarok! Főleg hogy egyik párt szekerét se tolom, és erkölcsileg messze fölöttük állok. Minden tolvajt megvetek, legyen az bármelyik párt tagja, vagy a pártok vezetőinek a haverja.

Netuddki. 2016.09.17. 11:03:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ostobenkó! A tolvaj gazdáid már annyi közpénzt elloptak, hogy abból fél Szíriát be lehetne fogadni!

Bírom ezt a zsigeri fideszes dedós agitpropot is! Mer' akkó' aztat akarod, hogy idegyüjjenek a migráncsok! Akarja a kisfszom! de fogjátok már fel balfaszok, hogy akkor se fogok úgy ugrálni ahogyan a vajdátok fütyül! Rohadjon meg a tolvaj tetü a nép szavaztatásával együtt! Remélem, hogy messze az érvényes alatt lesz a részvétel, csak hogy a csuti tolvajok fejedelme is megértse, hogy a ki pöcsével játsszon a kisvasútján, ne a köz pénzével és idegeivel!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 11:05:56

@Tibi !:

"Ostobenkó! "

Tőled ezt dicséretnek számít. Mi sem keserítene el jobban, mint ha a magadfajták jó véleménnyel lennének rólam. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 11:07:31

@Tibi !:

"Látom népszerű lettem a fidesztroll körökben."

Dehogy lettél népszerű. Attól, hogy körberöhögnek téged, mint anno a falu bolondját, még nem vagy népszerű.

Sexual Harassment Panda 2016.09.17. 11:09:42

@Tibi !: sűrgősen keress fel egy orvost.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.17. 11:13:26

@Sexual Harassment Panda:

Ugyan már! Rég a zárt osztályon van, csak ugye már ott is van Wi-Fi. :(

Netuddki. 2016.09.17. 11:18:25

Látom megszállták a blogot a fidesztrollok, mint szart a legyek. Na én léptem, további jó trollkodást!

$pi$ 2016.09.17. 13:02:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tegnap még bedőlt Juncker kapatos beszólásának,

Egyszer azért nincs értelme népszavazni, mert úgyis lesz kvóta, másnap azért, mert úgysem lesz. Az állandó elem csak az, hogy nincs értelme népszavazást tartani. Volt itt már minden, kivéve egyetlen dolgot: "menjünk el, aztán szavazzunk, végülis demokraták vagyunk papíron". :)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.18. 13:35:44

@midnight coder: "Eleve 1400 lett volna leosztva"

Az EU belügyminiszterei döntöttek arról, hogy Magyarország 2 év alatt 1294 menedékkérő ügyét bírálja el. Magyarország az EU-ba való belépéssel ezt önként vállalta, senki nem fogott pisztolyt a fejünkhöz. De ha akarod, legyen 1400, mindegy.

"10 millióból sem fogsz egy"

A fejenkénti 10 milló az a pénz, amit most úgyis kidobunk az ablakon. Erre mondtam, hogy akár a menekültekre is lehetne költeni, talált pénz.

"mirgiből európai embert faragni"

Nem migráns, hanem menekült, és nem ez a feladat. El kell bírálni az ügyüket. Ha úgy találjuk, hogy jogosultak a menekültstátuszra, akkor kell vele foglalkozni. Mivel orbánék minden ezredik menekült ügyét bírálják el pozitívan, összesen 1-2 emberről beszélünk. Ettől a 2 embertől tettegnek a fideSS bérrettegők.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.18. 13:40:40

@$pi$: "Az állandó elem csak az, hogy nincs értelme népszavazást tartani."

Igen, semmi értelme. Illetve az az értelme orbán szempontjából, hogy gyűlöletre uszítja a lakosságot, növeli a szavazótáborát. és eltereli a tolvajlásairól és az ország sanyarú állapotáról a figyelmet. Ennek a 10 milliárdnak jobb helye lett volna mondjuk az oktatásban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.18. 13:46:54

@atpijkamo116:

"Ennek a 10 milliárdnak jobb helye lett volna mondjuk az oktatásban."

Fene tudja. Az oktatásba ölt pénz a hazai munkalehetőségek és a bérek fejlesztése nélkül csak azt eredményezi, hogy több ill. jobban képzett szakemberek fognak Magyarországról Nyugat-Európába vándorolni.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne költsünk többet az oktatásra, hanem csak azt, hogy ez nem elég. Amivel persze nem mondtam nagy újságot, ráadásul megoldást sem tudok a problémára, mert szerintem túl vagyunk már azon a ponton, ahol visszafordítható lenne az agyelszívás.
süti beállítások módosítása