B1 blogcsalád



Orbán megsarcolja az ellenfeleit, de a klientúrának nem kell áldozatot hozni

2020. április 04. - nickgrabowszki

Ilyen a fideszes közteherviselés. orban-meszaros.jpgA járvány elleni védekezéshez közös teherviselést kér a kormány - Gulyás Gergely szombati bejelentéséből az látszik, hogy a kormány sok mindenkit megsarcol, hogy aztán ennek eredmények saját sikereként állítsa majd be. Másfelől pedig a járványt felhasználja arra, hogy kivégezze a politikai/gazdasági ellenfeleit.

  • Például a pénzelvonással a - csaknem 3 millió választót képviselő - ellenzéki pártokat.
  • Továbbá az önkormányzatokat - ha már kénytelen voltak visszavonni a kormányhivatalok alá rendelésüket.
  • Valamint a lakosság élelmezését biztosító kiskereskedelmi láncokat (felélesztve a szándékot a Magyarországról való kiűzésükre, amit korábban a vasárnapi boltbezárással próbáltak elérni, és amitől akkor kényszerűségből elálltak). 

Ezekből kitűnik, hogy a koronavírus ürügyén teljhatalomra jutott Orbán Viktor már a járvány utáni időszakra készül: a veszélyhelyzetet az ország neki tetsző átalakítására és az ellenfeleivel/ellenségeivel való leszámolásra használja fel.

A "közteherviselés" ugyanis nem vonatkozik mindenkire.

Ez már csak abból is látszik, hogy szó sem esett arról, hogy a Fidesz-kormány, illetve Orbán miniszterelnök maga is áldozatot hozna.

  • Például, hogy lemondaná a 2023-as atlétikai vébét, amivel felszabadíthatná a stadionépítésre szánt soktízmilliárd forintot.
  • Ugyanennyit lehetne megtakarítani a stadionhoz vezető - másra nem is jó - Duna-híd megépítésének elhalasztásán.
  • Néhány tízmilliárd forintot meg lehetne spórolni a - máshol profitábilis, Magyarországon veszteséges - látványsportok állami finanszírozásának megszüntetésén. Ráadásul ez még népszerű is lenne, de szó se esett arról, hogy a tao-pénzeket a kormány a vírus elleni védekezésre tervezné fordítani.
  • Ugyancsak szóba kerülhetett volna, hogy a valamilyen különadót vetne ki a Fidesz azokra az oligarchákra, akik a NER évtizedében szerezték soktíz-, illetve egyes esetekben sokszázmilliárd forintos vagyonukat. Most jól jönne ez a pénz az államnak, amit a koronavírus előtt átjátszottak a közvagyonból a kleptokratáknak.

Ehelyett viszont mi történt?

Az ún. akcióterv bejelentését elhalasztották 3 nappal, szerdáról szombatra, hogy nagyszabású sarcok bejelentése időben megfelelőnek tartott távolságra kerüljön annak nyilvánosságra hozatalától, hogy a járvány elleni védekezés alatt és mindenki más megsarcolása idején Mészáros és Tiborcz urak azért kaptak még csaknem kétmilliárd forintnyi állami támogatást balatoni kikötőfejlesztésre.

Ami úgyszólván nélkülözhetetlennek tűnik a jelenlegi helyzetben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9115591198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.06. 19:08:39

@Grimbusz Makszimusz: De neked is sőt inkább!
De te ettől vagy boldog,sőt még repetát is kérsz!

chrisred 2020.04.06. 19:08:39

@alöksz róz: Nem, a komoly az, hogy megint képtelen voltál értelmezni azt, amit leírtam. Valójában arról volt szó, hogy te nem ismered az egyszerű hétköznapi szavak jelentését, azért ütközöl logikai önellentmondásokba.

alöksz róz 2020.04.06. 19:25:07

@chrisred: sokadik eset, hogy még azt se tudod értelmezni, amit te magad írtál

és ez tanít gyerekeket, beszarás bazmeg

Tényelek 2020.04.06. 20:18:47

@nincs1itt: "látom nem érted... az audi nem kap fizetést havonta, "
Látom nem érti a lényeget, az Audinak tudnia kellene fizetést adni a dolgozóinak pár hónapig, ha gubanc van, .., de bassza adni.
Érdekes, hogy a profitot nem osztja szét ilyen ügyesen, mint ahogy tarhálja az államokat a munkások béréért.
Hogy a fenébe van az, hogy Orsós Kelmentinnek Szatmárpusztán lennie kell egy félévre való tartalékának arra az esetre, ha nincs bevétele, az Audi meg olyan csóró, hogy félórára elegendő tartaléka sincs.
Az Audi féle parazitákat értem, de önnek mi abban a jó, ha a multikat stafírozzák az államok, azért, hogy utána bőven legyen extraprofitja?

eszti..... 2020.04.06. 20:21:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

hát persze, hogy vicc volt!
mernék én ujjat húzni veletek? :D :D

Tényelek 2020.04.06. 20:22:53

@chrisred: "a parlament a múlt héten úgy döntött, hogy a kormány bármeddig elmehet. "
Látom nem olvasta a törvényt, csak a libeálbolsi média ferdítését nézegette, .., ami gond, hogy el is hitte.
A törvény arról szól, hogy a kormány addig birtokolja a felhatalmazást, amíg véget nem ér a járvány vagy a parlament vissza nem vonja a felhatalmazást, .., a kormány ellenében is megteheti.

nincs1itt 2020.04.06. 20:25:12

@Tényelek: te kretén! csak mo.-on nem ad fizetést(mert a "remek" törvények megengedik), itt németo.-ban KuG-et fizeti mindegyik cég, minden munkavállalójának. az állam besegít, köcsög, nem kellett egyetlen cégnek sem "tarhálni" és seggetnyalni, ez nem mo.! az állam azért (is) segít, mert olcsóbb mint a munkanélküli segély... könnyebben indul majd újra a cég, ha a szokásos dolgozóival kezdhet.
te ostoba, irigy magyar... lövésed sincs arról, miről ugatsz!

eszti..... 2020.04.06. 22:33:46

@Grimbusz Makszimusz:

Ez olyan, mintha egy kocsmába járnánk.
Ha így vesszük, grab' a csapos.. hass oda, hogy a szorgalmasok ne bactassák! :)

eszti..... 2020.04.06. 22:35:17

@Tényelek:

és tényleg! feltúrtam a blogot, Lenin írta.
elnézést! :)

/\ngel 2020.04.06. 22:54:40

@Nekoashi2005: A lányod nálad is hülyébb?? Hányasod volt középiskolás matekból , te "szellemi arisztokrata"? :DD
Továbbra sem tudsz érdemben reagálni arra a kérdésre, hogy milyen alapon követel bármilyen válságkezelő intézkedést az, aki kormányon cserbenhagyta a magyar társadalmat egy gazdasági válság idején.

mgdé 2020.04.07. 01:05:41

@Grimbusz Makszimusz:

De csak azért, Cicus, mert szerinted a Gestapo túl szelíd, túl humánus ... :P

chrisred 2020.04.07. 06:28:48

@Tényelek: Kettőnk közül valaki nem olvasta a törvény szövegét, csak a pártmédia ferdítését ismeri. Mert valójában nem az van benne, hogy a kormány addig birtokolja a felhatalmazást, amíg véget nem é a járvány, hanem addig hosszabbíthatja meg az általa hozott rendkívüli intézkedések hatályát, amíg a vészhelyzet meg nem szűnik (amiről a kormány dönt). És a parlament visszavonhatja a felhatalmazást, ami azt jelenti, hogy azt követően a kormány már több rendelet hatályát nem hosszabbíthatja meg, de arról egy szó sincs benne, hogy mi lesz a már korábban meghosszabbított hatályú rendeletekkel.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 08:24:58

@/\ngel: az itt és most, a szükség alapján;-)...
milyen alapon feszegeti az vagy a támogatói gyurcsány vagyonának eredetét, aki az orbán-bányákkal alapozta meg a közvetlen családjának jólétét?;-)...
ha hiszünk orbán vagyonbevallásában, akkor a következő a helyzet: orbán egyik gyerekének sem tud semmit sem biztosítani anyagilag, ha ráhelt nem veszi el tiborcz, akkor semmilye sincs, csak az, amit a nagyszüleitől vagy nagybátyjaitól kap;-)... látható, hogy szerencsétlen még állást sem talál magának, miközben minden barátja, ismerőse nagyon jól fizető -igaz többnyire költségvetési forrásokból finanszírozott- állásokban tudtak elhelyezkedni, nyilván tehetségüknek és rátermettségüknek köszönhetően;-)...

sz'al sz'tem ne röhögtesd ki magad, ne pozíciónáld magad zsákutcába;-)...

S természetesen egyetértek veled abban, hogy gyurcsánynak távoznia kellene a közéletből, s mindenki aki rá szavaz, annak egy szava sem lehet akkor, amikor megyjegyzed "te egy olyan embert bíztál meg képviseletével, aki egy szót sem szólhat, ha -nem büntetőjogi értelemben- hazug tolvaj csalódnak nevezik"...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 09:40:45

@Sir Bates dö Hól: sz'al sz'tem ne röhögtesd ki magad, ne pozíciónáld magad zsákutcába;-)...

De te se! Amíg az ellenzék az általad is elismerten totál alkalmatlan Gyurcsányt jelenti, addig nevetséges Orbán bányákkal és egyéb gyerekes prolihergeléssel a jelenlegi állapotok ellen akár egy szót is szólni! Változást akartok barmok? Akkor bírjatok ki még egy ciklust Orbán alatt úgy, hogy a következő választáson rá szavaztok, vagy nem mentek el! Akkor ez a mostani ellenzék éhen döglik, kivonul a politikából, mert csak megélhetésiek és akkor feltűnnek igazi, normális figurák, akikkel ha nem is ért egyet mindenben az ember, de legalább nem kap sikítófrászt, mint Gyurcsánytól, Tordaitól, Jakab Pétertől, Hadházytól!

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 10:57:37

@Grimbusz Makszimusz: bro' anyádat barmozd!;-)... s én én vagyok, nem ti;-)... egyes szám első személyben írok;-)...

nem prolihergelés, csak jeleztem, de ezek a jelzések téged mindig felhasználó idegileg, érzelmileg... miért? talán bármikor, bárhol azt írtam volna, hogy "gyurcsány vagyonának eredetét nem kell vizsgálni!" vagy "ez már lerágott csont, ez nem számít!"? nem, sosem tettem ilyet;-)...
miért áll ki valaki mészáros vagy a többi lovag harácsolt vagyonának védelmében‽ erre lennék kíváncsi;-)... te például miért?;-)....
de csak őszintén, a bullshitre nem vagyok kíváncsi;-)...
de ha nem válaszolsz, akkor sincs harag kettőnk között;-)...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 11:14:46

@Sir Bates dö Hól: A "barom" természetesen költői túlzás, csak a szerző érzelmi állapotának felfokozottságára utaló dramaturgiai eszköz! :D
Röviden: amíg nincs épelméjű ötletetek, addig ne beszéljetek lecserélésről, ne támadjátok azokat, akiknek legalább elképzelésük van!
Ez a harácsolós duma nevetséges, a tények pedig egyértelműen Orbánék mellett szólnak!
Az ellenzék mostani "aszkétizmusa" pusztán a kényszer hatása, a rendszeres balhézásaik hátterében egyedül a "nem mi lopunk" a mozgatórugó! Mert nem tudnak!
Ismered a viccet?
-Tíz éve nem iszom, nem dohányzom, nem nőzök, este nyolckor ágyban vagyok, rendszeresen dolgozom!
-Nagyszerű és hogy bírta ki?
-Muszáj volt, mert börtönben ültem!

Na ennyit a látszólagos becsületességről!

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 11:18:10

Akkor ez a mostani ellenzék éhen döglik, kivonul a politikából, mert csak megélhetésiek és akkor feltűnnek igazi, normális figurák, akikkel ha nem is ért egyet mindenben az ember, de legalább nem kap sikítófrászt, mint Gyurcsánytól, Tordaitól, Jakab Pétertől, Hadházytól!"

pontosan orbán központosított rendszere és annak működése nem engedi hogy bármely más számára nem szimpatikus ellenzéki csoportosulás létrejöjjön;-)... például ellehetetleníti a sajtó szabad működését;-)... az egy skála, 0 és 1 között, s igencsak a 0-hoz közel konvergál jelenleg;-)... nem "sorosbérencezni " kell ezerrel, hanem az igazat írni, a tényeket, s majd én eldöntöm, hogy kinek a véleményét fogadom el... "Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de senkinek sincs joga a saját tényeihez."

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 11:21:44

@Grimbusz Makszimusz: "Röviden: amíg nincs épelméjű ötletetek, addig ne beszéljetek lecserélésről, ne támadjátok azokat, akiknek legalább elképzelésük van!"

Az elképzelés eddig a család, a lovagok és a slepp vagyonosodásában manifesztálódott... Írtam, nem kell válaszolni, ha csak a bullshitre futja;-)...

6.Lenin 2020.04.07. 11:38:50

-Elnézést uram, de ön 1 seggfej.
-Tiltakozom, ön nem mondhat ilyent mások előtt.
-Miért? Nekem ez a véleményem önről, védje meg magát.
-Hogyan védjem, ha ön állandóan ezt állítja rólam.
-Mondjuk, hogy érvekkel megcáfolja.
-De ön akkor is ezt állítja , bármit is írok.
-Milyen bármit, 1x sem cáfolta érvekkel.
-Miként cáfolhatnám, ha ön állandóan az írja rólam hogy seggfej vagyok. Így miként lehet cáfolni.
-Tényekkel alátámasztva, hogy ez nem igaz. Én csak az igazat írom önről.
-Hát pont ez a baj, ne írja, és akkor nekem nem kellene semmit cáfolnom.
-De én miért nem írhatnám le az igazam?
-Látom nem érti. Ha leírja, akkor cáfolnom kéne.
-És?
-Mit és? Nem érti? Lehetetlenné teszi, hogy cáfoljam.
-De miért nem cáfolja?
-Mert ön mindig megírja, hogy seggfej vagyok.
-De, ha az, akkor mi a faszt írjak, bassza meg?
-Semmit nem írjon rólam, és akkor én azt írok, amit akarok.
-
-
-
-

2320 Hétfői Hírek, az ellenzék egy seggfej társaság.

-Már megint kezdi?
-Mit?
-Hogy akadályoz az igazság megírásában?
-Mi az igazság?
-Hogy írjam le, ha nem hagyja?
-
-
-

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 11:44:11

@Sir Bates dö Hól: "pontosan orbán központosított rendszere és annak működése nem engedi hogy bármely más számára nem szimpatikus ellenzéki csoportosulás létrejöjjön;-)... például ellehetetleníti a sajtó szabad működését;-)"

Okés befejeztem, nincs tovább értelme!
Sajtó szabad működése! Nevetséges szar, mit nem írhattak le ezek az aljas szarok? Ja, hogy már nem 100%-át bitorolja a ballib a médiának?
Tessék basszájba, itt a szabad működésű, a vitán felül demokratikus és liberális anglia szabad médiája, amelyik elhallgat, manipulál a nagy szabadságában!

Vadhajtások.
A hét éves Emily, anyák napján március 22-én az édesapjával kirándult Boltonban, a Heaton Queens parkban.

A kislány éppen a rollerjével haladt el egy pad mellett, ahol egy afrikai nő ült. A szomáliai migráns minden előzmény nélkül elővett egy kést és brutális módon megtámadta a kis Emily-t. A kislány nyakán érte a halálos döfés – írja a Theboltonnews.co.uk.

A mentők egyből kiértek a helyszínre és kórházba szállították a kicsit, de az erőfeszítések ellenére sem tudták megmenteni Emily-t.

A 30 éves afrikai nőt a rendőrök letartóztatták és őrizetbe helyezték.

Megdöbbentő módon a szomáliai támadó nemzetiségét meg sem említette az Egyesült Királyság mainstream médiája, amely úgy tűnik, hogy leplezné ezt a tragikus bűncselekményt.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 11:48:18

@Sir Bates dö Hól: Az elképzelés eddig a család, a lovagok és a slepp vagyonosodásában manifesztálódott... Írtam, nem kell válaszolni, ha csak a bullshitre futja;-)..

Nem írok. Marad egyedül a te szar bullshited!
Bullshit írása után bullshitezni ősi román szokás monsieur Bulanzsé! :P

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 12:06:47

@Grimbusz Makszimusz: Nem írok. Marad egyedül a te szar bullshited!
Bullshit írása után bullshitezni ősi román szokás monsieur Bulanzsé! :P

Bulangiu;-).... vagy Boulanger (ez viszont péket jelent franciául;-)... s tudok kenyeret sütni, a kovászt is megcsinálom;-)...)
(mit mondjak tesó az idézett szövegedre‽;-)... szégyelled te magad anélkül is, hogy én bármit is írnék... sajnállak, komolyan... Béke;-))

eszti..... 2020.04.07. 12:09:00

@Sir Bates dö Hól:

nem akarom megzavarni a cívódást, de nem tudnád linkelni ezt?
hvg.hu/360/20200406_TGM_Gyurcsany_rosszul_teszi

nekem nincs előfizetésem, múltkor a tiéd alapján mégis sikerült megnyitnom az egészet

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 12:19:35

@Sir Bates dö Hól: szégyelled te magad anélkül is,.................

Most ne apellálj a lelkiismeretemre! Benyomtad a bullshitedet a "család, lovagok, slepp," szentháromság formájában (bevett klisé, ezerszer láttam) viszont ennél tovább soha nem jutsz, hiába noszogatlak!
Ajánlok egy fikciót, ez ellenzéki oldalon alapvető életszükséglet a lét megéléséhez amúgy is, ezért nem lesz szokatlan, nem kényszerít ki a komfortzónádból!
Tehát!
Én most kb. egy órára teljesen meg vagyok győzve orbán, Lölö, lopás, slepp leváltás vonalon, kérem a következő miniszterelnök (ök) nevét, akik alkalmasak erre a posztra és azt a pártot, amelyik struktúrájában, támogatottságában, szellemi és szakmai holdudvara birtokában el fogja tudni vezetni ezt a "kurva országot" !

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 12:26:10

@eszti.....: Nem;-)... de nem hiszem, hogy túl érdekes lenne -eszmetörténeti utazáson túl!-... TGM nem evilági: aki kizárja önmagát a tabukörből, az körön kívüli, s így semmilyen tabu védelme alatt nem áll... ennyi;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 12:51:55

@Grimbusz Makszimusz: egy rendes, demokratikus választás után (melyhez azonos forrásokkal rendelkeznek az indulók) esély lenne arra, hogy kialakuljon egy "normális" struktúra moon! moon például nincs önkormányzatiság! enélkül pedig demokrácia sem létezhet! miként transzparencia nélkül sem!

az, hogy én mit gondolok az államról, annak elsődleges feladatairól, a (szerintem) ideális redisztribuciós politikáról, a társadalmi csoportok esélyegyenlőségének megteremtésének módjairól, az mellékes most;-)... én egy végletesen transzparens kormányzatot és önkormányzatokat tartok szükségesnek, mert anélkül szintén nem beszélhetünk demokráciáról... s igen, ebben elengedhetetlen a most az "ellenzék" ellen szavazók közreműködése, részvétele is, hiszen ők is viselik a terheket...

te bele akarsz vinni "ravaszul" abba, hogy X vagy Y lenne a jó vezető... ;-) ne má';-)... különböző társadalmi csoportok vannak, különböző érdekekkel, prioritásokkal, s mindegyik legitím: az is, hogy a roma purdé is jó oktatást kapjon, s az is, hogy wasst lehessen olvasni, s az is, hogy egy bazi nagy kocsival járhasson az, akinek ez az igénye, s ezt tehetségével és szorgalmával megteremti magának... s nem zárhatók ki a közösségből sem a betegesen etnicisták, de a multikulti támogatói sem;

egy világnézetileg teljesen semleges és szekurális államot tartok helyesnek, sz'al lófaszt támogatást adnék bármely egyháznak: akinek a hobbija, az áldozzon arra...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 13:02:09

@Sir Bates dö Hól: ja, és persze a hideg ráz ki pl. a Városházán tapasztalható személyzeti politikától, a költségtérítéseket is beleértve, legalább annyira, mint a ner-ben tapasztalható nepotizmustól... a ner ugyanazt folytatja, mint a '10 előttük (aminek orbán és simicska is a része volt!), csak sokkal hatékonyabban a párt szempontjából; s a választók ezt utasították el '10-ben;-)... s '10 júniusában a fidesz ugyanazt tette, mint amiért most a városházát fikázzátok (s ebből a szempontból jogosan!);-)... csak a ner (orbán és szűk köre) még az akkor volt minimális demokráciát is lebontotta...

(a kubikus a fentieket pl. ködevésnek minősítette, de az ő intellektuális korlátaival ez nem is csoda)

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 13:10:16

@Grimbusz Makszimusz: ez most mi (azon kívül, hogy kiderült milyen intellektuális mocsokba vagy képes lemászni... én pl. nem nyitnék meg sosem egy nyugatifényt, vagy más ilyet sem, de gyerekpornóra sem vagyok kíváncsi pl.... nálam ezek egy szint)?

ez mit jelent? minden szomáliai harmincas nő gyilkos? vagy mi a faszom? miért tette azt, amit tett? mert ez már nem derült ki... vagy az nem is fontos, csak az, hogy szomáliai?

ezért az egybitesek lapja ez, de a bors, velvet, the sun is... a funkcionális analfabéták lapjai...

chrisred 2020.04.07. 13:11:33

@Grimbusz Makszimusz: Tessék, kellett nekik kilépni az Unióból.

eszti..... 2020.04.07. 13:30:19

@Sir Bates dö Hól:

nem evilági.. ő az én emberem.
kösz!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 13:37:22

@Sir Bates dö Hól: te bele akarsz vinni "ravaszul" abba, hogy X vagy Y lenne a jó vezető... ;-) ne má';-).

Mi ebben a ravasz belevivés? Gyakorlatilag az összes érveddel konkrét személyt (Orbánt) és konkrét pártot (Fidesz) támadsz, ilyen alapon kérem szintén konkrét személy megnevezését! Ha ebben csapda van, akkor ezt magadnak állítottad!
Nagyon fasza a víziód a szerinted tökéletes választásokról és államrendről, de ezek általánosságok, a választásoknál meg célszerű elfelejteni ezt a majd meglátjuk, meg majd csak lesz valami felfogást, mert a "nem létező" háttérhatalom bizony ugrásra készen várja, hogy a hülye magyarok meglépjék ezt a baromságot és nekik aztán vannak konkrét terveik ne félj és meg is valósítják majd azokat és abban nem lesz köszönet!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 13:45:31

@Sir Bates dö Hól: Nem jött le? Eltitkolták a származását a libsik, mert rontaná a migrációval kapcsolatos propagandájukat! Szomáliai nő gyilkolt meg egy kislányt ugyebár! Érdekes módon egy vírusban elhunyt ápolónőnek nem titkolták a származását, ki volt téve a fejkendős fényképe egy arab szépségnek, akkor nem játszottak a személyiségi jogok!
Te magyaráztál az itthoni a független libsi sajtó állítólagos elnyomásáról, arra tettem fel a védenceid tevékenységéről egy jellemző példát!

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 14:21:54

@Grimbusz Makszimusz: nincsenek védenceim, ne írj már baromságot!... szerinted hallgattam valaha bolgárt? vagy nem mentem szemben a közösséggel a gyíkok, hogy "azért kezeljük már a helyén kálmán olgát!" vagy valaha volt olyan, hogy nem ismertem el, hogy "igen, varga rengeteget tett azért, hogy kifehérítse a gazdaságot, s ezt ezelőtt senki sem lépte meg"! vagy ne ismertem volna el, hogy a jobbik által felvetett kérdéseknek ne lenne létjogosultsága? (csupán azt jeleztem, hogy ez nem genetikai, hanem szociológiai determináltság)
most sem mered felvállalni a normális, higgadt párbeszédet, mert tudod, hogy nincs igazad;-)... mikor támadtalak, ha leírtad a cionizmussal szembeni averzióidat?! sohasem. csupán elkülstelek anyádba, ha szalonzsidóztál, ha egy igazi vérnősző barom zsidófaló írt bárhová, maximum annyit reagáltam, hogy "hülye vagy, ez nem ezért van így" és kiröhögtem... én írtam valaha is, hogy a bevándorlás az üdvözlendő? nem. te nem vagy hajlandó a vitára, nem én;-)...

az előző hsz-ed szerint én csakis orbánt támadom;-)... én azt is kifogásolták, mikor bihari lett alkotmánybíró;-)... szekerest ugyanúgy küldtem el az anyjába a szállója miatt, mint szíjjártót és szüleit a kartellezésért... B+, engem 97-től basztattak az mszp-szdsz köcsögök, s ez folytatódott 98-02 között a fidesz+kdnpmdffkgp gyökerek részéről;-)... én ugyanúgy a kurva anyjába küldtem el hagyót, mint sesztákot (őt speciel nyakon is basztam)!

sohasem írtam, hogy az önkormányzatiságot a fidesz számolta fel, azt írtam, az utolsó szöget verte annak koporsójába, ugyanezt írtam az egészségügy, az oktatás vonatkozásában... mindig is... játsszunk el azzal a gondolattal, hogy most ültünk le fröccsöntő, jó?... most van az, hogy azt mondom "Mirr-Murr, inkább beszéljünk a csajokról, családról, kocsiról, de hagyjuk ezt a hülye terheléses, mert akkor inkább felálló és távozom (nem elmegyek!;-)), mert nem akarom rád borítani az asztalt! tesó, leültünk normálisan beszélgetni, te meg szalmabábozol és inszinuálsz, erre meg ki a fasz kíváncsi?;-)"...

alöksz róz 2020.04.07. 14:22:53

@Grimbusz Makszimusz: a magyart meg odaírják kiemelik
még a cigányokhoz is magyart írnak

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 14:33:29

@6.Lenin: te meg mi a kurva anyádat akarsz, köcsög? szellem és értelem nélkül csak az izzadságszag jön át... meg csak ismét összefosod magad a nagy erőlködésben... könnyen, lazán, szellemmel... ha nincs humorod, akkor nem fog menni;-)... kisköcsög, 100-as IQ-val, alapok nélkül nem leszel Voltaire, csak egy gajdics ottó...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 14:35:27

@alöksz róz: hol? mihez? mikor? (figyelnek, hogy minden kutyaszarba belelépsz?;-))

alöksz róz 2020.04.07. 15:00:53

@Sir Bates dö Hól: bűnelkövetéshez
arról szólt a hsz

alöksz róz 2020.04.07. 15:02:51

kigyűjtik hol melyik országban követtek el bűnt a cigányok és reklámozzák h mit csinált a magyar

mgdé 2020.04.07. 15:12:01

@Sir Bates dö Hól:

"sesztákot (őt speciel nyakon is basztam)!"

Ludas Matyi (1949):
"Mátészalka gyászban van, gyászban van"
zenés jelenet

:D

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 15:13:59

@alöksz róz: hol írják oda? angliában? egy mínuszos hírhez?
B+, egybites seggfejek vagy aljas kis geciputtonyok rohangálnak ilyen híreket lobogtatva, bármely oldalon is állnak, hogy alátámasszák vagy bebizonyítsák az ilyen vagy olyan ideológia ezt vagy azt teszi;-)... valószínűleg kattant volt a nő vagy személyes ügy volt a háttérben... ne tegyük már magunkat nevetségessé;-)... minden német náci? vagy minden fideszre szavazó a ner csókosa? vagy jellemtelen? minden esetben a nem a válaszom;-)...

mgdé 2020.04.07. 15:16:08

@alöksz róz:

Mágával is pont ez van ...

morph on deer 2020.04.07. 15:33:52

@Grimbusz Makszimusz:
“ Akkor ez a mostani ellenzék éhen döglik, kivonul a politikából, mert csak megélhetésiek és akkor feltűnnek igazi, normális figurák,”

De honnan, wazze?
Egyrészt.
Másrészt hogyan, miből és mi módon építhetne ki szervezetet, infrastruktúrát, ésígytovább egy mégoly elhivatott, tehetséges, stb. társaság a semmiből?

Mindenféle előzetes politikai tapasztalat nélkül mire juthatna bárki is egy faltól-falig szervezett, hitéleti alapokra épített politikai szerveződéssel szemben, mint a NER?

Lásd Momentum. Bár nekik csak az volt a céljuk, hogy politikusok legyenek, és átvegyék azt a szerepet, amely korábban az LMP-é volt, mindenféle konkrét elképzelés nélkül, ami látszik is...

Hidd el, aki hajlandó lemenni politikusi szintre, azoknak a java része már ott is van valahol.

Szerintem már rég értelmét veszítette, hogy szeretem-nem szeretem alapon nézzük a mezőnyt, mert totál mindegy.
Én már elég régóta csak azt nézem, hogy valaki hajlandó-e tenni valamit ez ellen az alávaló bagázs ellen, teljesen függetlenül attól, hogy kicsoda, és milyen párt, vagy belesimul a szarba. Ennyi.

Elmozdulás meg majd akkor lesz, ha mindenki más is így gondolja. Mert ez még mindig olyan, mint mikor a ház ég, és az érintettek még órák múlva is azon vitatkoznak, hogy ki olthat egyáltalán, milyen színű vödörrel kéne merni a vizet, és annak mennyi lehet a megengedett Ph-ja... :(

morph on deer 2020.04.07. 15:42:46

@Sir Bates dö Hól:
“...minden fideszre szavazó a ner csókosa? vagy jellemtelen?”

Igen!
Az egyetlen fennmaradó lehetőség még az lenne, hogy “és hülye szegény”, de a többségre tökéletesen illik minimum az első kettő.
Bár, ahogy így belegondolok, elég komoly a felzárkózás a harmadik kategóriában is...

De nyugodtan említs meg akárcsak egy másik indokot, amely egy épelméjű embert arra inspirálna, hogy ez az aljadék bagázs határozza meg az ő-, gyerekei és unokái sorsát!
Komolyan mondom.

chrisred 2020.04.07. 15:56:40

@alöksz róz: Pedig igazán tudhatnák, hogy ők négy évente csak azon az egy napon magyar polgárok, amikor a Fideszre szavaznak.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 15:59:29

@alöksz róz: kicsoda? micsoda? itt egy konkrét esetről volt szó, link nélkül, én speciel a vadhajtások.hu-t sem gondolom sajtóterméknek, nem tudom, hogy vannak-e ott linkek a forrást jelölendő (a froi események, hivatozások esetén ez a kesmától megszokott), ugye bede angoltudását láttuk már, mit minősít az angol site mainstreamnek, stb.,stb., stb.... mert ez így, eddig lófasz...

alöksz róz 2020.04.07. 16:06:29

@Sir Bates dö Hól: nem, itt :D
ne játszd már értetlent, nem áll jól

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 16:37:31

@morph on deer: szerintem az is legitim indok, hogy
- gyurcsány megveretett 2006-ban;
- nekem kedvező a mostani adópolitika, annak kedvezményezetje vagyok, a "szociálpolitikájuk" is nekem kedvező, a gyermekeim meg majd a transzatlanti térségben fognak élni, s független vagyok a moi folyamatoktól;

nekem sem tetszenek ezek az indokok, de a második az racionális, az első emocionális, sz'al sz'tem megérthető, bár a jövőre nézvést sem akceptálhatóak nekem, de különbözőek vagyunk... csak ezt így el kellene ismerni, s nem mellébeszélés, mint a retkes kurva szokta volt (ha olvassa, ő tudni fogja, hogy kicsoda)...

én nagyon balos vagyok, de elsősorban a szabadságot szeretem, de ezt az itteni baribaszó ner-cselédekkel megvitatni képtelenség, hiszen mind politikafilozófiai, mind eszmetörténeti, mind általános műveltségi, mind történelmi tudásuk minimum erősen hiányos, bár sokuknál a nullához konvergál ez az érték...
múltkor is az az import bulangiu itt magyarázza a szent korona-tant... szerencsére levették a vállamról a részletes cáfolat terhét, ezért én csak a kurva anyjába küldtem el... nélkülem is hülyét csinált magából...

az itteni baribaszók általában nem azért nem mennek bele egy eszmecserén, mert tudják, hogy tarthatatlan az álláspontjuk, hanem az alapvető gondolkodási műveletek is gondot okoznak nekik, mint írtam, sem asszociálni, sem absztrahálni, sem absztrakcióra nem képesek, s még csak az "a" betűt érintettük...

s ez igaz a kesmás propagandájuk szereplőinek minimum 90%-ára, de nekik ők az istenek... ja, szívesen lealáznám egy vita során gajdicsot, bár bizonyost nyakon kellene basznom, hogy ne ordítson...

nálam, aki "sivalkodnak", "ajvékolnak", "tüntikéznek", "zsebecskéiket tömögetik" kifejezést használ, annak egyszer szólok normálisan, hogy vagy magyarul vagy konzekvencia, ha nem ért, akkor kurvaanyád, vagy orrba baszom, vagy fejbe plenyóból, ha folytatja... megy nekem a sunyi félművelt parasztok stílusa is, csak nem kedvelem, nem vagyok állat, én homo sapiens sapiens vagyok...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 16:40:02

@alöksz róz: és nekem ehhez mi a közöm? én szoktam csinálni? nem. akkor tedd szóvá annak, akit illet...

árpádfi, nem én próbálok kicsúszni most sem, hanem te;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 16:44:26

@mgdé: én szóltam "Miklós, álljál le bazd meg, mert felrúglak, nem anyáddal vagy a kölköddel beszélsz, és tudod, nem pereskedek"... azt hitte viccelek...

mgdé 2020.04.07. 16:53:31

@Sir Bates dö Hól:

Nekem tetszik ez, konkrét személyében sem kedvelem őt, sőt.
Van róla zöldmezős üzem telepítés próbálkozási történetem. Legalább sakkozni tudna ...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 17:10:20

@mgdé: nem rossz fejű (olyan persze nincs, mint én;-)), csak egyrészt azt hitte, hogy minden helyen hivatkozhat a státuszára (tudod, ha csínbe mész, ott ez nem számít, már nem vagy "civil";-)),másik meg a buzi pannonhalmi gimnáziumban szocializálódott... én meg nem... sunyi arrogáns kis paraszt, ugyanolyan uborkafára felkapaszkodott, mint a retkes kurva (az is b+, személyeskedéssel vádol másokat! nem hittem a szememnek, mikor "maszturbálsz te rendesen?"... úgy vágnám szájba elsőnek az emberét, majd őt utána, csak sisteregne... az utóbbi 23-24 évben csak varratni voltam orvosnál...)

alöksz róz 2020.04.07. 17:35:58

@Sir Bates dö Hól: téged illet. most komolyan kérdezed, mi közöd van ahhoz, hogy az értetlent játszod?

mgdé 2020.04.07. 17:37:03

@Sir Bates dö Hól:

Ha más módon is, de itt is mellélőtt, nem lett sem üzem, sem másegyéb. Ha egyszer - szólja a gitár - a langyos sör is jó ... Mivel most épp a lányok sem mehetnek Svájcba, stb. 'dolgozni', lehet zűr arrafelé is ...

6.Lenin 2020.04.07. 17:41:16

@Sir Bates dö Hól:

"az utóbbi 23-24 évben csak varratni voltam orvosnál...) "

Seggdugó, akkor elkenték párszor a nagy pofád. Said nem volt a közelben?
Mi ez az önigazolási kísérlet? Megint elkentek valahol?
Nem valami szép önarcképet festettél most magadról. Akkor betalált amit írtam rólad.
Jót nevettem ezen a önmaszatolásodon. Szarzsák vagy, most már tuti.

mgdé 2020.04.07. 17:54:37

@6.Lenin:

Lenyinke, neked S. az erkölcsi példakép?

Akkor már mindent értek! :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 17:54:58

@6.Lenin: kussolj paraszt, majd akkor ugass, ha megjelenik a nickemben az immortal vagy inviolable, addig meg pofád sutba, gyökér...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 17:57:00

@alöksz róz: nálam nem kell maszatolnod árpádvére... nincs linked, nincs linked...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 18:11:57

Na, itt van kancsalgyurka terve is 444.hu/2020/04/07/matolcsy-a-virus-megtamadta-magyarorszagot-es-ha-hagyjuk-megtamadna-a-penzugyeinket-is

akarja valaki, hogy már most minden ponthoz hozzáírjam a fő kedvezményezett cégeket, vagy megy mindenkinek?
b+, moon nem csak a közbeszerzéseket írják cégekre...
a másik poszt alatt nagyon kussolnak a baribaszók, persze, mit is írhatnának, az elején már azonnal leszopták mészárost, a vőt és a lovagokat...

na, ez is b+... ennek is inkább szakadt volna a feje az anyjába 444.hu/2020/04/07/palkovics-reszletezte-a-gazdasagvedelmi-tervet-roviditett-munkaidonel-3-honapja-vallalja-at-az-allam-ber-70-szazalekat

s a legszebb, ha igaz...

444.hu/2020/04/07/az-adatok-nem-azt-mutatjak-hogy-a-fovarosiak-kulonosen-fegyelmezetlenek-volnanak

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 18:19:25

@mgdé: miért? ki legyen, a tartótisztje?;-)...

innen is eltűntek a lányok, három hete egyet sem látsz... lesz emiatt gond mindenhol a szubkultúrákban, mo, ro, bg, stb...

alöksz róz 2020.04.07. 18:41:53

@Sir Bates dö Hól: azt hittem olvasol indexet. vagy ha nem, akkor legalább a címlapot átfutod
az ilyeneket MINDIG kirakják
index.hu/belfold/2020/03/06/angliabol_iranyitottak_a_magyar_unokazos_bunbandat/
magyar bűnbanda, magyar hálózat, magyar banda, magyar stricik, magyar férfi kulcsszavakkal rengeteg ilyen cikk van, megpróbálhatod elmaszatolni
persze megértem, nyilván az ilyet nem jegyzi meg az ember, nehogy belerondítson neki a valóba. pl. én se jegyeztem meg semmi jót azokból, amiket a lippsik csináltak.

korai volt még neked a függetlenobjektív szerep, lássuk be :-)

6.Lenin 2020.04.07. 18:47:29

@mgdé:

Semmit sem értesz, ahogy a seggdugó barátod sem, de nagy a pofátok.
Majd időnként összevarrnak benneteket.

Álomvilágban éltek, igaza volt mirr-murrnak, ha valakit konkrétan kellene megnevezni
akkor előjöttök egy sehol nem létező faszsággal, de minden szar, amit nem ti csináltatok,dew nmit is kéne jobbat a gyakorlatba, kérdésre nincs valós válasz.

Tipikus balfasz hozzáállás.

(A mostani sem tökéletes, de legalább valamilyen szinten működik)

eszti..... 2020.04.07. 19:04:48

@alöksz róz:

mutass már egy nem lippsi lapot, ők hogyan hozták le ezt a hírt?
/nem kívánok belefolyni a csörtében, szimplán érdekelne/

alöksz róz 2020.04.07. 19:30:54

@eszti.....: bár nem szoktam lapszemlét tartani, de csak a lippsi propagandalapoknál szedik össze az összes létező ilyet
kigyűjtik ezek a magyargyűlölő zsidó újságírók a cigánybűnözőket, aztán mutogatják h ne, ezek a magyarok

máshol néha írnak, néha nem
www.origo.hu/itthon/20200306-unokazos-bunbanda-tagjai-ellen-emeltek-vadat.html

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 19:32:45

@alöksz róz: Árpád vére, mi a kurva anyád van?! Olvasd már el azt a cikket, mit írnak abban?;-)... Magad szopatod megint? S mikor állítottam azt, hogy független objektív lennék? Magamtól? Magamtól függetlenedjek, s ne a saját szubjektumán keresztülszűrve lássam a világot?;-)...
Te is szopni jársz ide? Vannak még páran, de hogy egyből torokra veszed, s főleg az enyémet? Hízelgő, nem mondom;-)...
(B+, bárki, aki elolvassa a cikket, körberöhög téged;-)... )

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 19:37:29

@alöksz róz: egyébként pontosan mit is maszatolok? magyar állampolgárok Angliából szervezve Magyarországon bűncselekményeket követtek el, szintén magyar társtettesekkel, s magyarországi nyugdíjasok voltak az áldozataik...
Mit maszatolok? A magyar rendőrség járt el az ügyben.
Szerinted mit kellett volna írniuk? Hogy mindez máshol történt?
Hülye vagy b+?

eszti..... 2020.04.07. 19:54:45

@Sir Bates dö Hól:

én értem. úgy gondolja, nem a magyarok, hanem cigányok voltak az elkövetők.
ezért sérelmezi a magyar megnevezést.

mi a franc van ma veletek? front van? ádáz dühvel gyilkolásszátok egymást egész nap.

alöksz róz 2020.04.07. 19:55:08

@Sir Bates dö Hól: "S mikor állítottam azt, hogy független objektív lennék?" - ezt próbálod játszani, csak egyelőre még rajtad kívül senki se hitte el :-)

nem egy cikkről van szó, papa, ne maszatolj, az ártatlan szemeket meg még gyakorold
eszti biztos tud benne segíteni :D
itt az eleje, ne kelljen visszakattintgatni
<Grimbusz Makszimusz2020.04.07. 13:45:31
@Sir Bates dö Hól: Nem jött le? Eltitkolták a származását a libsik, mert rontaná a migrációval kapcsolatos propagandájukat! Szomáliai nő gyilkolt meg egy kislányt ugyebár! Érdekes módon egy vírusban elhunyt ápolónőnek nem titkolták a származását, ki volt téve a fejkendős fényképe egy arab szépségnek, akkor nem játszottak a személyiségi jogok!
Te magyaráztál az itthoni a független libsi sajtó állítólagos elnyomásáról, arra tettem fel a védenceid tevékenységéről egy jellemző példát!
alöksz róz2020.04.07. 14:22:53
@Grimbusz Makszimusz: a magyart meg odaírják kiemelik
még a cigányokhoz is magyart írnak>
amit azóta írtál, mind maszatolás

eszti..... 2020.04.07. 19:57:01

@alöksz róz:

én is úgy értettem, mint sírbatesz. nem a nációjára, hanem az állampolgárságára vonatkoztattam a magyart..

az index meg csapnivaló, ne olvasd!

eszti..... 2020.04.07. 20:00:15

@alöksz róz:

menj a picsába, alex! ne vonj bele!!!!
a reggeli merevedés felkúszott az agyatokra? vagy elmaradt?
ezért vagytok egész nap hisztérikusak, így édes hármasban /ti+ grimbi/?

alöksz róz 2020.04.07. 20:02:33

@eszti.....: valamit kapisgálsz, de nem önmagában a megnevezés, hanem a propaganda.

alöksz róz 2020.04.07. 20:09:09

@eszti.....: index, hvg, 24, 444, napi, mind ilyen. de ezt már egyszer régebben megbeszéltük.
mutass olyan szlovákiai lapot portált, ahol összegyűjtik az összes esetet ahol szlovák állampolgár érintett lehet valami negatív dologban, kirakják a címoldalra és egy jóízűt szlovákoznak hozzá... így se rémlik a téma? :-)

eszti..... 2020.04.07. 20:10:03

@alöksz róz:

oszt ehhez sírbatesznek mi köze? vagy mikor már nincs muníció, a gumipuskába jó a fagyott krumpli is?
mindegy, csak csípjen?

rendezzétek ezt le egymás közt, mert ha szétbasszátok a blogot, kitekerem a nyakatokat!

eszti..... 2020.04.07. 20:12:14

@alöksz róz:

bazmeg! ott nincs kormánylap meg ellenzék lapja.
imádom, mikor ezzel a szlovákozással jön valaki.
ott az újságírók lőnek a politikusokra. vadul.
liberális mainstremet csak a hoax portálok emlegetnek.

vili???

eszti..... 2020.04.07. 20:13:05

ennyi. további jó acsarkodást!

alöksz róz 2020.04.07. 20:13:23

@eszti.....: férfiak feszültebbek ilyenkor
nem lehet körbehugyozni a területet

alöksz róz 2020.04.07. 20:15:23

@eszti.....: hát ezt kérdezd meg tőle
ő szállt bele maszatolni, értetlenkedni, valót meg nem valót játszani, mert nem tetszett neki

alöksz róz 2020.04.07. 20:17:37

@eszti.....: nem vili, rizsa. ez volt a kérdés?

eszti..... 2020.04.07. 20:20:16

@alöksz róz:

aha! ő.
te voltál az, aki belekontráztal a vitájukba, aztán átvetted grimbitől a stafétát.

de csak árulkodjál az óvónéninek, hátha megsimizi a buksidat.

alöksz róz 2020.04.07. 20:20:58

@eszti.....: "rendezzétek ezt le egymás közt, mert ha szétbasszátok a blogot, kitekerem a nyakatokat!" - ez kibaszott hiteles a taga ámokfutásának bátorítása után

amúgy ott az új poszt, játszódjatok ott

szerintem itt már nem zavarunk senkit

alöksz róz 2020.04.07. 20:24:24

@eszti.....: inkább a simimet buksizza meg

eszti..... 2020.04.07. 20:29:33

@alöksz róz:

taga az taga. nem tud haragot tartani, 3mp után küld egy zenét.
de ti másféle fából faragtattatok.

egyszer már elveszítettem egy játszóteret és vele együtt több odajárót az értelmetlen acsarkodás miatt.

hmm.. ezt beszéld meg vele. ahogy hallom, eltűntek a lányok... :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 20:36:48

@eszti.....: Én? Megsütötte a napocska a fejedet?;-)... Olyan kedves voltam egész nap;-)...
Tegnap az tény, hogy felbaszott a sunyi félművelt paraszt bejelentett történelmi léptékű akcióterve, az tény... Nem is jött hozzám senki közelebb 5 méternél a hipermarketben, működött mindenki életösztöne;-) Mint komor bikáé, olyan a járása,/ Mint a barna éjfél, szeme pillantása,/ Mint a sértett vadkan, fú veszett dühében; haverom végigröhögte az egészet, mondta majd megmutatja ezt a cikket, ha legközelebb nagy tömeg lesz;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 20:44:00

@alöksz róz: acsarkodtunk volna? sz'tem nem: faszságokat írogatsz, azt mondtam, maszatolsz, azt is mondtam, személyeskedsz, arra meg semmit sem mondtam, helyén kezelem;-)...

@eszti.....: milyen blogot? a mindenoldali debilek gyűjtőhelyét?;-)... magadnál vagy? ezt a blogot nem lehet szétcseszni;-)...

mgdé 2020.04.07. 21:00:47

@6.Lenin:

Lenyinbátsi hiába bomolsz, ez még a szokásosnál is nagyobb ostobaság részedről, S.-nél még én is az ország számára több eredménnyel, no meg korrektebbül is, csinálnám a fejlesztést, még zsebre dugott félkézzel is. Te, mint vidéki ember hogyhogy nem tudod, hogy vetés nélkül nincs aratás?

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 21:15:29

Na, ez a tökös trollkodás, nem a hatalom seggéből, mint a baribaszó ner-cselédek csinálják;-) DDDDD...
youtu.be/hbrPcMhV7DA

az eredeti youtu.be/S7woEXovruc

eszti..... 2020.04.07. 21:28:56

@Sir Bates dö Hól:

te is tudod, én is tudom, kimondhatatlanul gyökér tudsz lenni, ha túlcsordul a pohár. cinikus gyökér. na ezzel nincs addig gond, míg egy hozzád hasonlóval nem kezdesz el acsarkodni- készségszintű írás-olvasás és az "A"-k - absztrahálás stb.

Olyan kedves voltam egész nap;-)...- aha! csak épp oda szúrtál mérgezett nyilat,ahol a legjobban fáj- azoknak, akiket alapjáratban megbecsülsz.
bakker! legközelebb szüless nőnek, majd megtanulod mi az elfogadás--elengedés.

ezt a blogot nem lehet szétcseszni;-)...na, ne mond! azt hiszed én jókedvemből játszom ovónéniset? amikor te alexnak a pöcsödet kínálgatod, mert nem bírsz vele- ő is az az angolna típus- izomból, ott már gond van.
a blog szétcseszése nem más, mint a funkcionális analfabéták túlsúlya.
van még néhány nehéz hónap előttünk... inkább nem próbálnám ki.

megígérem, legközelebb kussban maradok. mert mikor beleszóltam épp vesztésre álltál. alex most dörzsöltebb volt....

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 22:01:03

@eszti.....: Baba, hülye vagy?;-)... ez nem ki nyer ma? állít valamit, amit én nem állítottam, faszoskodik a függetlenobjektív baromsággal, mintha nekem annak kellene lennem, holott sosem vártam el senkitől semmi ilyesmit, csak ne propagandát nyomjon, mindenkinek joga van a saját véleményéhez, az meg a legkevésbé sem érdekel, hogy szerinted (vagy akárki más szerint) ki "áll nyerésre";-)... óvonéniként önkénteskedhetsz, de én nagyfiúk vagyok már;-)... s abba szólsz bele, amibe akarsz, de itt vélemények vannak, ha nem tetszik az, amit írok, akkor majd görgetsz legközelebb;-)... nincs harag;-)...

eszti..... 2020.04.07. 22:16:43

@Sir Bates dö Hól:

ez a mai Magyarország. vagy ide állsz, vagy oda. nincsenek belgák.
ez van.
peace! :)

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:02:50

@eszti.....:baba, ha funkcionális analfabéta akarsz lenni, én nem állok az utadba... ez b+ egy kocsma, polgári szalont keress máshol...

alöksz róz 2020.04.08. 00:47:47

@Sir Bates dö Hól: lehet h acsarkodtunk
de nekem se tűnik kirívónak

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 00:48:09

@eszti.....: én se vallon, se flamand nem vagyok...

alöksz róz 2020.04.08. 00:49:20

@eszti.....: "megígérem, legközelebb kussban maradok. mert mikor beleszóltam épp vesztésre álltál. alex most dörzsöltebb volt...." - eej, ez a finom kis női jóindulat :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 01:14:19

@alöksz róz: menj már a picsába, mi nem acsarkodunk... soha... az nem a mi szintünk...

alöksz róz 2020.04.08. 02:03:05

@Sir Bates dö Hól: jó, akkor csak én :D
ugorhatok 1.10-et akkor is ha tudok nagyobbat, nehogy má leverjem

eszti..... 2020.04.08. 09:44:09

@alöksz róz:

ez volt az első és utolsó eset, hogy beleszóltam a titánok csatájába. uff!

eszti..... 2020.04.08. 18:54:50

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

drága tigrincs! én már ebben a témában nem szólalok meg. a legközelebbi ki pisil messzebbre versenynél popcorn, kóla...