B1 blogcsalád



Orbán megsarcolja az ellenfeleit, de a klientúrának nem kell áldozatot hozni

2020. április 04. - nickgrabowszki

Ilyen a fideszes közteherviselés. orban-meszaros.jpgA járvány elleni védekezéshez közös teherviselést kér a kormány - Gulyás Gergely szombati bejelentéséből az látszik, hogy a kormány sok mindenkit megsarcol, hogy aztán ennek eredmények saját sikereként állítsa majd be. Másfelől pedig a járványt felhasználja arra, hogy kivégezze a politikai/gazdasági ellenfeleit.

  • Például a pénzelvonással a - csaknem 3 millió választót képviselő - ellenzéki pártokat.
  • Továbbá az önkormányzatokat - ha már kénytelen voltak visszavonni a kormányhivatalok alá rendelésüket.
  • Valamint a lakosság élelmezését biztosító kiskereskedelmi láncokat (felélesztve a szándékot a Magyarországról való kiűzésükre, amit korábban a vasárnapi boltbezárással próbáltak elérni, és amitől akkor kényszerűségből elálltak). 

Ezekből kitűnik, hogy a koronavírus ürügyén teljhatalomra jutott Orbán Viktor már a járvány utáni időszakra készül: a veszélyhelyzetet az ország neki tetsző átalakítására és az ellenfeleivel/ellenségeivel való leszámolásra használja fel.

A "közteherviselés" ugyanis nem vonatkozik mindenkire.

Ez már csak abból is látszik, hogy szó sem esett arról, hogy a Fidesz-kormány, illetve Orbán miniszterelnök maga is áldozatot hozna.

  • Például, hogy lemondaná a 2023-as atlétikai vébét, amivel felszabadíthatná a stadionépítésre szánt soktízmilliárd forintot.
  • Ugyanennyit lehetne megtakarítani a stadionhoz vezető - másra nem is jó - Duna-híd megépítésének elhalasztásán.
  • Néhány tízmilliárd forintot meg lehetne spórolni a - máshol profitábilis, Magyarországon veszteséges - látványsportok állami finanszírozásának megszüntetésén. Ráadásul ez még népszerű is lenne, de szó se esett arról, hogy a tao-pénzeket a kormány a vírus elleni védekezésre tervezné fordítani.
  • Ugyancsak szóba kerülhetett volna, hogy a valamilyen különadót vetne ki a Fidesz azokra az oligarchákra, akik a NER évtizedében szerezték soktíz-, illetve egyes esetekben sokszázmilliárd forintos vagyonukat. Most jól jönne ez a pénz az államnak, amit a koronavírus előtt átjátszottak a közvagyonból a kleptokratáknak.

Ehelyett viszont mi történt?

Az ún. akcióterv bejelentését elhalasztották 3 nappal, szerdáról szombatra, hogy nagyszabású sarcok bejelentése időben megfelelőnek tartott távolságra kerüljön annak nyilvánosságra hozatalától, hogy a járvány elleni védekezés alatt és mindenki más megsarcolása idején Mészáros és Tiborcz urak azért kaptak még csaknem kétmilliárd forintnyi állami támogatást balatoni kikötőfejlesztésre.

Ami úgyszólván nélkülözhetetlennek tűnik a jelenlegi helyzetben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2715591198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2020.04.04. 15:52:39

@MAXVALL bircaman közíró:

Nem, te csak a második vagy, első a poszt, annyit ér.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.04.04. 15:59:29

@6.Lenin: ne szóljál be! A cikk az csak simán szar.

6.Lenin 2020.04.04. 16:01:10

Így kell ezt csinálni...

www.atv.hu/belfold/20200404-itt-a-bejelentes-gyurcsany-gigantikus-meretu-3000-milliardos-csomagot-hirdetett

Se hatalom, se pénze, de rátett vagy 10 lapáttal. Más farkával verni a csalánt. Feri ebben nagymester.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.04. 16:24:28

vannak a győztesek + az irigy prolik
gradlopszki így lyárt
ha a népszaga nem m1 csődbe, akár olvasói leveleket is küldhetett volna be, de mára ez maradt neki

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.04. 16:26:06

@6.Lenin: mi lett a 2000 milliárddal, ami a libbsik szerint átutaltak Viktornak?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 16:50:05

Ezekért a húzásaiért imádom Orbánt! Az ellenzék hetek óta agyra főre követel tesztelést, maszkokat, lélegeztetőgépeket, meg fizetésemelést az egészségügyi dolgozóknak, majd ugatnak, hogy ők érték el, Viktor az ő kottájukból játszik, erre most a csuti kicsit belenyúl a zsebükbe, hogy még jobban ki tudják venni a részüket a dicsőségből! :DDDDDD Zseniális!
Persze így már kissé másképp szól a nóta, az anyagi áldozattal járó dicsőség nem olyan szép és egyből jönnek a j"javaslatok" hogy miből kéne kifizetni és ebben a felsorolásban természetesen nem szerepel az ő pénzük!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 16:52:03

@Grimbusz Makszimusz: hát a te fajtádnál a sunyiság aljasság erény!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 16:54:01

Gondolom már égnek a vonalak Brüsszelben, hogy mit csinált megint az Orbán! :DD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 16:54:16

Mondjuk nyilvánvaló hogy vikiék nem magukon kezdik a spórolást és még ilyenkor is a spájzolás az első!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 16:56:34

@Grimbusz Makszimusz: na de kit érdekel a haldokló eu ? Majd csatlakozunk a szovjet kínai tengelyhez!az a pár százezer hülye aki még majd kimegy nyugatra rábaszik!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 16:57:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nyugi proli, nincs probléma, dobjátok össze az ellenzéki pártoknak a kieső pénzt, ahogy fizetitek a lófasztáblás zsenitek büntetéseit is! :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 16:57:20

Megnyugodtam.
Sz'al ismételten kollektivizáljuk a költségeket, mint a legutóbbi válság idején, majd a hasznokat privatizáljuk.
Mo piacgazdasága és nagytőkései az alábbi alapokon nyugszanak: viszza_nem_térítendő_támogatások + állami és/vagy önkormányzati beruházások megcsípése alkotmányos költséggel + nem rászorulóknak kedvező redisztribuciós politika... párhuzamosan az egészségügyi és oktatási alrendszer szándékos szétbarmolása és privatizációja... S hogy felb@sszatok naponta, ehhez még kancsalgyurka baromságait is mellékelitek...
Meg a deszkán telib@szott retkes kurv@ @nyátokat...

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 16:59:14

Ja, majd elfelejtettem, üzenet az orbán-fannoknak:
Mivel eddig azt hallottuk Mordorból, hogy az az EU gazdasági motorja, s mivel vezénylő csillagotok most hivatalosan is nevére vette, ezért biztos meglesztek majd egyedül is, nekünk most kicsit megbicsaklott a gazdaságunk, arra koncentrálunk, sz'al a következő EU-büdzsétől ne várjatok sokat. De ti eddig sem abból éltetek! Azért a kiváló minőségű "made by Mordor" feliratú termékeiteket várjuk piacainkon!
Csókpuszi,
A haldokló liberális Nyugat

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 16:59:43

Azért lehet vikiêk is húztak a nadrágszíjon!két milliárd az náluk aprópénz!lehet hogy ilyen ínséges időkben ők is lehajolnak minden fillérért?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:04:27

@Grimbusz Makszimusz: azt azért látom hogy te is a kormány médiából tájékozódsz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:08:27

@Sir Bates dö Hól: szerintem még szét kéne osztani az MNB valutatartalék maradékát

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:10:25

és nagy részét lőrincre bízni!
Olyan lenne mint a Tippmix hogy milliomost csinál a milliárdosbó!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:12:24

@Sir Bates dö Hól: figyelj öccse!Sokat szôvegelsz exportáljuk nektek Viktort Lőrincet meg matolcsit aztán megnézhetitek magatokat!

6.Lenin 2020.04.04. 17:25:36

Na, itt a másik lángész...

index.hu/belfold/2020/04/04/karacsony_gergely_budapest_nyilatkozat/

Sok az éhes száj Bp-en a önkormányzatnál. Ők fogják ezt a köcsögöt elzavarni?

Nagy szám lenne.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 17:27:13

@Sir Bates dö Hól: "Csókpuszi,
A haldokló liberális Nyugat"

Szerintem várj még azzal a kioktatással, mert nem futott le még a járvány és néhány liberális vezetésű helyről elég érdekes hírek jönnek! Szerinted ha rosszul alakul arrafelé ez a vírusügy, elég lesz a balliberális média szokásos vakerálása?
Azt még egyes libsi beállítottságúak is kijelentették, hogy a járvány után semmi sem fog úgy folytatódni, ahogy eddig volt!

Szabó Miklós János 2020.04.04. 17:27:19

"pénzelvonással a - csaknem 3 millió választót képviselő - ellenzéki pártokat" "az önkormányzatokat"

Nagyon helyes!!!!!!!

Itt volt már az ideje, már csak azért a cirkuszért is, amit a Koronavírus-törvény kapcsán műveltek, illetve amiért folyamatosan hazánk ellen keltik a hangulatot Brüsszelben is.

Egyetlen dolgot sajnálok: hogy nem az összes támogatást vonták meg tőlük 2022-ig.

Illetve még egy dolgot fájlalok nagyon, hogy a külföldi támogatást kapó ún. Soros-szervezetekkel szemben nem növelték az elvonás mértékét...

"a lakosság élelmezését biztosító kiskereskedelmi láncokat"

Akik minden más üzlettel, szolgáltatóval szemben továbbra is működhetnek, és bevételeket realizálhatnak (sőt, még nőtt is a forgalmuk, mert az emberek tartalékokat képeznek).

A kormánypártok onnan tudják, hogy a politikájukkal jó úton járnak, hogy az ellenzéki térfélen egyre hangosabb a kétségbeesett sivalkodás: már tudják, hogy 2022 is elveszett, és sokakra közülük a megszűnés (pl. az LMP-re, de akár az MSZP is erre a sorsra juthat, vagy csődbiztosként Gyurcsány veszi át őket), másokra az eljelentéktelenedés vár (pl. az egyre csak zsugorodó, "nemzeti" karakterét elvesztő Jobbikra).

És ezzel együtt az ellenzékben lassan teret nyerhetnek a politikailag kevésbé káros, jobb szándékú kezdeményezések (mint pl. a Mi Hazánk vagy a Munkáspárt).

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:34:04

@Grimbusz Makszimusz: mé' lippsiket jobban támadja a vírus?!
Na és az illippsiket?

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.04. 17:34:21

@Grimbusz Makszimusz:

Te dobtál már be a fidesz pénztárába? No ugyé! Majd akkor agitálj erre másokat, ha te jársz elől példával. Mert a köz pénzéből kapta a fidesz is a támogatást.

Mellesleg a multi majd felemeli az árakat, oszt az neked jó lesz? Mert én nem örülök neki. Márpedig minden adót átháríthatnak a fogyasztókra, mert megtehetik.
Sőt ki is vonulhatnak, oszt beszarsz te is, mert itthon nem termelődik annyi élelmiszer, mint amennyire szükség van. Jó lesz az neked?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 17:35:48

@Sir Bates dö Hól: "Sz'al ismételten kollektivizáljuk a költségeket, mint a legutóbbi válság idején, majd a hasznokat privatizáljuk."

Pártok emlékeim szerint soha nem állták a költségeket, azt mindig a plebs állta! :D
Egyébként, hogy lásd, mennyire független vagyok én is, abban az esetben, ha a hasznot tényleg privatizálják, segítek nektek tiltakozni!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:39:40

@Szabó Miklós János: tíz év kétharmad után még mindig a zellenzék!
Oké 22- Ben is szarrányerik magukat a gazdádék!
Még párszázezren kimennek nyugatra ti meg húsz év múlva is azt hallgatjátok a gazdátoktól hogy húsz év múlva utoléritek ausztriát!
Haha hiteles mi hazánk!

Szabó Miklós János 2020.04.04. 17:40:43

@Grimbusz Makszimusz: "ha rosszul alakul arrafelé ez a vírusügy"

Nincs ha, ez már összejött nekik, nézd meg a munkáspárt vezette spanyolokat, vagy Contéékat Olaszországban...

Egész Európában a legrusnyább statisztikákat hozzák, a nyugdíjasaik jó része már ellátatlanul hal meg (mert nincs elég lélegeztetőgép), hullanak az orvosaik (védőfelszerelés hiányában)... Olaszországban pedig már éhséglázadás, anarchia is fenyeget délen (ahol a járvány még csak most kezd majd igazán tombolni).

Persze a hülye eurokratákat nem az áldozatok ezrei érdeklik, hanem a vészhelyzet elhárítása érdekében hozott magyar Koronavírus-törvény... Az emberek élete ezeknek fele annyit sem ér, mint a politikai haszonszerzés lehetősége.

Gondolom ezeket a kiváló "prioritásokat" és az "eredményes" válságkezelést azért majd a választóik is értékelni fogják...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:42:17

@látjátok feleim szümtükkel: gondolom amikor vikiék a 100 forintokat gyűjtötték azért csak kért az anyjától egy százast!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:45:31

@Szabó Miklós János: Baszod te elmondtad az igazságot a fideszről?
Mit fogsz te ezért kapni!

Szabó Miklós János 2020.04.04. 17:46:10

@látjátok feleim szümtükkel: "itthon nem termelődik annyi élelmiszer, mint amennyire szükség van"

Ha kivonulnak, és nem jön az import élelmiszer, akkor majd FOG termelődni.

Tekintve, hogy Magyarország egyébként megfelelő mezőgazdasági adottságokkal, élelmiszeripari hagyományokkal rendelkezik, és csak gazdaságpolitikai baklövések sorozata (pl. az édesiparunk elkótyavetyélése a csak piacszerzésre hajtó nyugatiaknak, olcsó importélelmiszer preferálása a profitvezérelt multiknál) vezetett oda, hogy elsorvadt a magyar élelmiszeripar.

Ha a mezőgazdaságot, élelmiszeripart végre stratégiai ágazatként kezelnék, akkor hamar sikerülne betölteni az import által hagyott űrt...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 17:50:50

@látjátok feleim szümtükkel: "Mellesleg a multi majd felemeli az árakat, oszt az neked jó lesz? "

Ne adóztassuk a multikat mert úgyis áthárítják! Tényleg bazmeg, jobb elszegényíteni a lakosságot, fizessenek a barmok és még emellé az ilyen hülyék örülnek is, hogy a multik nem fizetnek ezért olcsó a trash kaja az ócskánban!
Ennek a logikának köszönhető az az érdekesség, hogy az elvileg mindent megadóztató államok fülig el vannak adósodva kvázi magánszemélyeknek és fizetnek is nekik mint a barom, ahelyett hogy elkapnák őket! Na ez a deep state logikája és szomorú, hogy ilyen nyilvánvalóan nincstelen faszok mint te is még ezeknek a propagandáját tolják!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.04. 17:51:46

májklém tiglis a fellaliban nagyon m1 ma
+találta a 2est a váltón?

Szabó Miklós János 2020.04.04. 17:56:16

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Gazdáim? Olyanjaid csak neked vannak (Gyuri bácsiék)...

Ami a kormányt illeti, az EU-jogszabályok béklyóiban sokmindent sajnos már nem tudtak érte tenni, de amit tudtak, azért megtették ők (kaptak is érte hideget-meleget, hogy a magyar tulajdonú CBA-franchise-t preferálták a külföldi kisker. multikkal szemben; és megvédték a magyar dinnyetermelőket a külföldi dömping, pénzéhes kiskerláncok ellenében).

Az ősbűnt még a '90-es években sikerült elkövetni, amikor szarért-hugyért eladták a magyar élelmiszeripari vállalatokat a nyugati multinak; ők meg szépen bezárták a cukorgyárakat stb. és helyette ránk öntötték a sok import szart...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 17:56:32

@Szabó Miklós János: Nincs ha, ez már összejött nekik, nézd meg a munkáspárt vezette spanyolokat, vagy Contéékat Olaszországban...

Ott igen, de máshol még most kezdődik, a svédek pl. egészen idiótán állnak hozzá!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:59:53

@Grimbusz Makszimusz: biztos ő a nincstelen hozzád képest faszkalap!
Te szereted ha a szádba szarnak nem mi!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 18:03:23

@Szabó Miklós János: baaazz! Ha én csaktizedannyit kapnék Gyuri bácsitól mint anno a gazdád!
Amúgy a kitömött pénztároslölö nem tudna ezügyben tenni semmit?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 18:04:56

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ez sajnos rátok nézve szomorú és kellemetlen!
Kár hogy nem értitek!

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 18:11:37

@Grimbusz Makszimusz: szerinted, ha a "nemzetiek" kerülnek hatalomra akkor az első dolguk lesz a "kódis tolvaj keleti köcsögöket" támogatni a nemzetközi nacionalizmus nevében?;-).......

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 18:14:09

@Szabó Miklós János: az a jó, hogy aki leírja a "sivalkodnak" szót, arról azonnal tudhatod, hogy egy érve sincs;-)... Megbasztad a Rárót? Mer' én anyádat igen, bulangiu;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 18:14:43

@Sir Bates dö Hól: ott a pont!
Mikor örömködnek a hülyék hogy Merkel bukni fog!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 18:19:09

@Sir Bates dö Hól: ezért kérdeztem tőle hogy hány emelet van felette?

morph on deer 2020.04.04. 18:20:43

@Szabó Miklós János:
“ Ha a mezőgazdaságot, élelmiszeripart végre stratégiai ágazatként kezelnék, akkor hamar sikerülne betölteni az import által hagyott űrt...”

A fejedben sem ártana...

Azt valahogy sikerült teljesen elfelejtened, hogy valamilyen csoda folytán a legtöbb magyar élelmiszer előállítása lényegesen többe kerül, mint az import, a mezőgazdaságunk termelékenysége meg még a közelében se jár a nyugateurópai átlagnak..!

Ez azzal is jár, hogy import nélkül az egekbe emelkednek az élelmiszerárak, ha nem sikerült volna magadtól kiokoskodni.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 18:21:04

@Sir Bates dö Hól: szerinted, ha a "nemzetiek" kerülnek hatalomra akkor az első dolguk lesz a "kódis tolvaj keleti köcsögöket" támogatni a nemzetközi nacionalizmus nevében?;-)......

Te ilyen csicskamentalitás mentén tudsz csak gondolkodni? Nem bazmeg, elég lesz ha korrektek lesznek, épeszűek és minket meg békén hagynak! A nyugati libsik gazdái az itteni libsiknek, a mi ellenzékünk már nem is lenne, illetve m,ár lecserélődött volna normálisabbra, csak a nyugati támogatóknak tehetségtelen és megfelelően aljas irányítható férgekre van szüksége, ezért vannak fletóék! A nyugati libsizmus bukásával az igazi hazai ellenzék is jól járna!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 18:25:57

@Grimbusz Makszimusz: Látom a gumiszobában is van gép ott az elmegyógyintézetben!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 18:28:08

@morph on deer: Azt valahogy sikerült teljesen elfelejtened, hogy valamilyen csoda folytán a legtöbb magyar élelmiszer előállítása lényegesen többe kerül, mint az import,

Hogyne, de ha annyi eszed van, hogy teljesen leállsz az önellátásról, akkor az olyan válsághelyzetekben mint ez, nézhetsz ki a fejedből, mert jobb esetben aranyáron jön az olcsóbb, de esetleg még így sem jut, mert megveszik a gazdagabbak te meg éhen döglesz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 18:28:39

@Grimbusz Makszimusz: Na azért fideszsegnyalóként csicskázni.....valami egészen gyönyörű!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 18:29:30

@morph on deer: Azt valahogy sikerült teljesen elfelejtened, hogy valamilyen csoda folytán a legtöbb magyar élelmiszer előállítása lényegesen többe kerül, mint az import,

Hogyne, de ha annyi eszed van, hogy teljesen leállsz az önellátásról, akkor az olyan válsághelyzetekben mint ez, nézhetsz ki a fejedből, mert jobb esetben aranyáron jön az olcsóbb, de esetleg még így sem jut, mert megveszik a gazdagabbak te meg éhen döglesz! Persze erről soha nem dumáltok, csak pl. zárjuk be a cukorgyárakat, mert a szlovák cukor öt forinttal olcsóbb!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 18:32:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:Ne mondd, hogy keresztülnézek rajtad és nem szólok hozzád: KUSSOLJ BE LUPENPROLI!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 18:35:37

@Grimbusz Makszimusz: Baszod ha én proli vagyok akkor te mi vagy?
Hmmmm.....lássuk csak mi van az alatt...?

belaim7005 2020.04.04. 18:36:58

@Szabó Miklós János: azért te se kicsit vagy hülye:) nem baj örüjjé, még egy-két év és itt a tökéletes kádár kapitalizmus. Na akkor lehet belőled megint alapszerviens párttitkár:)))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 18:37:17

@Grimbusz Makszimusz: Asszem inkább neked kellett volna valami speciális iskola!
Ha csak nem az volt!

Abrakadabra777 2020.04.04. 19:11:23

A CSALÁSSAL HATALOMBA RAGADT ZSICI DÖBRÖGI...- DEGENERÁLT, IDEGENSZÍVŰ NEResztényeket SZABADÍTOTT RÁ SZERETTEINKRE‼️‼️‼️ - MERT ÁTKOZOTT FAJTÁJÁNAK AZ ISTEN KINCSE SEM ELÉG‼️‼️‼️ - ÉS MINDENT EL AKAR LOPNI A BECSÜLETTEL DOLGOZÓ MAGYAROKTÓL‼️‼️‼️

nincs1itt 2020.04.04. 19:19:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ez csak természetes egy olyan országban, aki az eu-ban egyedülálló módon, a járvány miatt munkájukat elvesztőknek egy vasat sem fizet, sőt azt ajánlja o.v., hogy találjanak gyorsan új munkát.
nem végeznek kellő mennyiségű tesztet, ezért még csak közelítős fogalmuk sincs a fertőzés valódi nagyságáról(amiről nem tudok az nincs is). de kuszaszeműpénzsámán már látja a jövőt!!!
az eü. állapota tragikus...

rallus 2020.04.04. 19:23:56

@morph on deer: Ha megszűnne minden állami és piaci támogatás a mezőgazdaságban, akkor szinte Európa valamennyi államát szarrá vernénk! Így volt ez már a TSZ-ÁG: világban is és nem véletlen, hogy a mezőgazdaság lepusztítása volt az EU felvétel egyik sarkalatos pontja, arról nem is beszélve, hogy a feldolgozó ipart felvásárolták, aztán lepusztították és elkezdték felvásárolni a termőföldet. Magyarország átlagosan 25 millió ember élelmiszerét termeli meg évente!

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.04. 19:30:54

@Szabó Miklós János:

Meg aogy a Móriczka elképzeli.

Az utóbbi 10-20 év éghajlatváltozása olyan viszonyokat teremtett, hogy a szabadföldi zöldségtermelés már nem nyereséges. Annyi esze meg minden parasztnak van a nyaka feletti cserépedényben, hogy ingyen nem termel. Tudod nem nagyon akadnak jelentkezők a vidéki kertészetek megvételére sem, mert folyamatos és nehéz a munka.

Én sokáig veteményeztem a kertemben, de már évek óta nem teszem, mert későn jön a tavasz, amikor itt van nagy a szárazság nehéz a föld rotálása, a vetés kiszárad, nem kel a mag, rosszak a fajták, gyenge a termés. Rengeteg a kártevő, ha vegyszerezek, akkor jobb, ha egyből én eszem meg és nem a növényre szórom, kb. ugyan az a hatás ér úgy is. Szóval könnyű a panelból a múltbéli szokásokra hivatkozni. Gyere vidékre, és termelj! De úgy, hogy meg is tudj élni belőle.

Mellesleg tudod miért sok az idős ember a falvakban? Elmentek a fiatalok a városokba ahol jobban meg tudnak élni.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.04. 19:37:15

@rallus:

Búzából, kukoricából, napraforgóból annyi terem, hoyg Dunát lehet rekeszteni vele.

A tavalyi alma pl. olyan gyatra, hogy nem kell a boltban, hiába olcsóbb, mint az 5-600 forintos külföldi.

A 2019-es búzát pl. a tyúkjaim nem szeretik, mert valamitől nagyon gyenge. Lehet, hogy az aszálytól? Helyi termés, az itteni tárolóból vesszük.

Mellesleg a híres makói hagyma is már lassan csak a nevében él, mert a munkába bele rokkant idősek nem termelik, a fiataloknak meg nem kell a fizikai munka, főleg nem a tűző napon.

white999 2020.04.04. 19:42:52

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: azt azért látom hogy te is a kormány médiából tájékozódsz!
Tájékozódik? Nekem ez eddig nem tűnt fel.

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 19:43:00

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ha mind rá is omlik, kiásom, hogy mellettem masírozhasson!;-)..

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 19:45:34

@Grimbusz Makszimusz: Mirr-Murr, b+, ne a csavarlazítót igyad! Inkább a tablettást;-)... a hülye propagandát meg ne rám pazarold, arra a baribaszó ner-cselédek a vevők;-)...

rallus 2020.04.04. 19:50:56

@látjátok feleim szümtükkel: A támogatott dömpinggel nem lehet versenyezni! Példának ott van a méz, vagy az import tej. Azért mondtam, hogy csak a tényleges "szabadpiac" hozhatna változást, de azt is azok akadályozzák, akik a legtöbbet pofáznak róla!
Ráadásul az emberek 95%-a is konzumidióta lett, a szemével vásárol, megveszi a gyönyörű, de vízízű és szart sem érő import epret. A nagy áruházláncok meg kifejezetten szabotálják a magyar termékek forgalmazását és ha a kormány lépni akar, akkor megint jön a "szabadpiac"...

rallus 2020.04.04. 19:57:28

@látjátok feleim szümtükkel: Még valami.. 1973 körül Demján Sándor a Gorsium ÁFÉSZ elnöke volt és gyógynövénnyel is foglalkoztak. Tárgyaltunk vele konkrétan anyarozs, (Clavceps purpurea) termelés ügyben, Azt mondta, nincs értelme, mert a hatóanyagot már a vegyipar is képes gyártani és ugyan nem ér szart sem, de olcsó és ez a döntő....

6.Lenin 2020.04.04. 20:03:58

@Abrakadabra777: látom, hogy hülye vagy szarzsák te is, de engem annyira nem érdekel.

AngeI 2020.04.04. 20:31:14

"Továbbá az önkormányzatokat - ha már kénytelen voltak visszavonni a kormányhivatalok alá rendelésüket."

Emlékszünk még, amikor az önkormányzatok adósságát átvállalta az állam? Mikor csinált ilyet balliberális kormány?

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 20:45:16

@/\ngel: kik is uralták az önkormányzatokat akkor? s az nem átvállalás, hogy cserébe einstandolta az infrastruktúrát...

Nekoashi2005 2020.04.04. 20:59:27

zeroz2ro.tumblr.com/post/614467691762286592/nem-lesznek-megszor%C3%ADt%C3%A1sok

Nem lesznek megszorítások”

“Gulyás Gergely bejelentette: járványvédelmi és gazdaságvédelmi alapot hoznak létre. Előbbihez közös teherviselést kérnek: a párttámogatások 50 százaléka, összesen 1,2 milliárd forint a járvány elleni védekezési alapba megy, de a multiknak és a bankoknak is be kell adni a magukét, a multinacionális kereskedelmi láncoktól 36 milliárdot szednének be, a bankoknak összesen 55 milliárd forintot, az önkormányzatoknak mintegy 36 milliárd forintot kell befizetniük a közösbe. A kormány becslései szerint 663 milliárd forint lesz az a pénz, amit kimondottan a védekezésre fognak költeni, de ez egy felülről nyitott alap. “

Nézzük:
- A párttámogatások 50 százaléka = 1,2 milliárd forint, a dupláját kapta a múlt héten Tiborcz balatoni kikötőfejlesztésre. Az ellenzéki pártoknak ez viszont valóban élet-halál pénz, nincs pénz = nincs kampány, természetesen ha ellenkeznek, akkor megint el lehet mondani hogy ismét a vírus oldalára álltak.

- A multinacionális kereskedelmi láncoktól 36 milliárdot:
Kb. az egyetlen ágazat ami működik és ellátják az országot, nosza, ha profit van azonnal vegyük is el!

- A bankoknak összesen 55 milliárd forintot
Csak az OTP csak a tavalyi nyeresége 412 milliárd volt, 70 milliárdot fizettek ki osztaléknak, ennek a fényében az az összeg nevetséges, másrészt csak kevéssel nagyob mint a kereskedelmi láncokra kivetett 36 milliárdo különadó, ahol minimális profit volt tavaly …

-Az önkormányzatoknak mintegy 36 milliárd forintot
A súlyadót veszik el, ami az IPA mellett a második legfontosabb bevételi forrásuk az önkormányzatoknak. És hogy állnak a cége, IPA sem lesz nagyon …

És akkor a bejegyzés írója még nem is vette figyelembe, hogy a pártokat sújtó 50% elvétel - 1,2 milliárd - mellett nem nyúlnak az állami (párt) propagandára szánt 150 milliárdhoz...

Ha ennyire "gyenge" az ellenzék, akkor miért retteg ennyire tőlük a csuti?

Hogy is mondta Sándor György, amikor egy testnevelőtanárt parodizált: "Egyenlő pályák, egyenlő esélyek! Én kerékpárral megyek....

morph on deer 2020.04.04. 21:18:58

@Nekoashi2005:
“ Hogy is mondta Sándor György, amikor egy testnevelőtanárt parodizált: "Egyenlő pályák, egyenlő esélyek! Én kerékpárral megyek....”

Azt mondta: “Én biciklivel megyek...”

A többi stimmel.
Sajnos.
Azért igazán megemberelhetné már magát ez a vírus, és szétüthetne ebben az ótvaros bagázsban, de most komolyan..!

sZulamith 2020.04.04. 21:29:10

A poszt nagyon jó, mert rövid, és tartalmas. Jó a felsorolás, hogy a közteherviselés nem vonatkozik mindenkire. Miért kellenek, most éppen nem aktuális, elnapolható nagy kiadások? Az ellenzéknek ebben kéne lépnie, összefognia, mert a tömegek mindennapi megélhetése forog kockán. Vagy kell megint egy új párt aki sikerrel megvétózza a rongyrázást, mint az olimpiát.

Nekoashi2005 2020.04.04. 21:32:46

@/\ngel:
"Emlékszünk még, amikor az önkormányzatok adósságát átvállalta az állam? Mikor csinált ilyet balliberális kormány?"

Nem "átvállalta" hanem bevette a közösbe, majd minden magyar állampolgárra és minden önkormányzatra szétdobta. Amelyik önkormányzat szigorú költségvetést folytatott, nem adósodott el, az megszívta, mert így nem kapott semmit, pontosabban a nagy közösből adósságot, amelyik meg sok adósságot csinált, röhögött a markába.... Ilyen volt például a Lázár vezette Hódmezővásárhely, amely egy főre vetítve a legnagyobb adósságot csinálta....

Nekoashi2005 2020.04.04. 21:36:17

"Ezúton javaslom, hogy Orbán Viktor Mészáros Lőrinc általi támogatása is csökkenjen a felére. "

morpho 2020.04.04. 21:43:10

@/\ngel: "Emlékszünk még, amikor az önkormányzatok adósságát átvállalta az állam?"

Sajnos igen. 2006-ban minden önkormányzat élére (mínusz Bp és Szeged)) fideszes polgármester került. Mivel kormányon nem ők voltak, ezért az önkormányzatok eladósításán keresztül tudtak csak pénzhez jutni. Kemény amit most írok, de devizahiteleket vettek fel tömegével az előrelátó fideszes önkormányzatok, akik aztán visszafelé mutogattak,m hogy az rossz termék volt. Aztán mikor a fidesz hatalomra jutott, akkor elegánsan átvállalta az általa eladósított önkormányzatok adósságát az állam. Az egyes városokon keresztül kilopott pénzt államadóssággá alakították. Lehet azt mondani, hogy ez nem volt előre így kitalálva, csak sajnos nem hiszem el.

morph on deer 2020.04.04. 21:55:45

@rallus:
“ akkor szinte Európa valamennyi államát szarrá vernénk!”

Bár már látnám!
Sajnos pillanatnyilag még egy, a működés reményével bíró koncepció sincs, a megvalósításról nem is beszélve..!

“Így volt ez már a TSZ-ÁG: világban is”

De tudod miért? Mert annak volt egy kialakult termelési és értékesítési rendszere, ami működött!
Azt mind sikerült szétrúgni, mint komcsi csökevényt, - ahelyett, hogy pl részvénytársasággá alakultak volna, amelyben a tagok tulajdonosok is, - aztán azóta az istennek sem értjük, hogy külön-külön, mindenki mindenki ellen miért nem megy.
Így naná, hogy a nepperek viszik el a hasznot, és nem a termelők.

Nyugaton is komoly szövetkezeti rendszerekben gazdálkodnak, elenyészően kevés az, aki mindenféle szerveződéstől mentesen próbálkozik.
A közösen, nagy mennyiségben beszerzett anyagokhoz és eszközökhöz így jóval kedvezőbb áron jutnak hozzá, a közös értékesítéssel meg jobb üzleti pozícióban vannak, mint az egyén.
Csak ehhez a megfelelő mentalitás is szükséges, anélkül ez nem megy.

eszti..... 2020.04.04. 22:06:53

@sZulamith:

nem igazán értelek. miért kellene az ellenzéknek összefognia? u.ez vonatkozik az új pártra is. 5 napja a parlament döntése alapján határozatlan ideig rendeleti kormányzás van Magyarországon.

19540511 2020.04.04. 22:19:20

@morph on deer: Teljesen igazad van! Ráadásul nem lenne akkora munkanélküliség vidéken. Az sem volt véletlen, hogy a "szocializmusban" vidéken jobban éltek az emberek, mint a városban, pont a tsz-ek, állami gazdaságok miatt, mert volt munka plusz a háztáji. Nekünk pl. anno mindig a férjem hugáék adtak kölcsön, ha pénz kellett, mert nekik vidéken sokkal jobb volt a megélhetésük, a keresetük, mint nekünk Pesten. Ezt hatalmas hiba volt szétverni a rendszerváltás után. Persze az is igaz, hogy ha megmaradtak volna a tszek, most nem lenne Orbánnak szavazóbázisa, mert a jelenlegi lebutított, tönkretett vidék sajnos már nem az a büszke, jómodú embereké, mint egykoron, azokat nem lehetne megetetni és kihasználni, mint ezeket a mai szerencsétleneket.

AngeI 2020.04.04. 22:23:43

@Sir Bates dö Hól: Nem csak azok csinálták az adósságokat, akik épp akkor vezették az önkormányzatokat. Másrészt sok önkormányzat a működésképtelenség határán egyensúlyozott az adósságkonszolidáció előtt. Az átvett infrastruktúrát pedig működtetni is kell, és azért is kellett átvenni, hogy ne termelődjenek újra az önkormányzati adósságok.

AngeI 2020.04.04. 22:25:22

@morpho: Ó persze, és tényleg elhiszed, hogy az az adósságtömeg 2006 után képződött?

morpho 2020.04.04. 22:33:53

@/\ngel: Ami 2006 után képződött, az 2006 után képződött. Ami előtte, az meg előtte. A számok már csak ilyenek. Te egyébként elmeroggyant vagy?

"sok önkormányzat a működésképtelenség határán egyensúlyozott az adósságkonszolidáció előtt" Bizony, elköltöttek mindent, a fideszes polgármesterek.

"Az átvett infrastruktúrát pedig működtetni is kell" Bizony! Ezért nem kellett volna kilopni a pénzt az önkormányzati kasszából!

Egyébként sokkal több pénzt vettek el az önkormányzatoktól, mint amibe az iskolák, kórházak üzemeltetése került.

Szabó Miklós János 2020.04.04. 22:38:40

@Sir Bates dö Hól: Látom a gyalázkodásnál, ajvékolásnál többre neked sem futja, lipsikém.

Sajnálom, de rátok és a kedvenc NGO-itokra mostantól Magyarországon rossz idők járnak! És ez még 2022-re is bőven igaz lesz!

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Ha én csaktizedannyit kapnék Gyuri bácsitól mint anno a gazdád!"

Sajnálom, lipsikém, Gyuri bácsi gazdád ugyan gonosz, de azért nem hülye.

Látja, hogy a hozzád hasonló félhülye propagandistái majdhogynem több kárt csinálnak, mint hasznot, ezért kaptok ti csak az aprópénzből.

Majd ha annyira kártékonyak (az ő szempontjából hasznosak) lesztek, mint a TASZ és az Amnesty International, Helsinki Bizottság sztárjai, akkor számolhattok magasabb apanázzsal.

AngeI 2020.04.04. 22:41:14

@morpho: Kissé ellene mond a gondolatmenetednek, hogy az egy főre jutó legtöbb átvállalt adósság Dunaújváros esetében volt, ahol 2006 után mszp-s, 2010 után fideszes városvezetés volt..

Maxval Balfácán Bircaman 2020.04.04. 22:42:26

Annyira bebasztam, hogy a csapba huggyozok.

morpho 2020.04.04. 22:44:56

@/\ngel: Ez nem mond ellent semminek. Kivételek mindig vannak. Olyan törvényt nem mertek hozni, hogy csak a fideszes önkormányzatok adósságát vállalják át. Vagy azt akarod mondani, hogy direkt Dunaújváros miatt hozták a törvényt és nem a kismillió fideszes város miatt? :))
Ne má! :))

morpho 2020.04.04. 22:49:10

@/\ngel: Az adósságátvállalás ráadásul '14-ig tartott...

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 23:00:01

@/\ngel: ez megint csak részben igaz... legyél oly szíves, s ne nekem;-)... sz'tem mindketten értjük/tudjuk/látjuk, hogy mi, miért és hogyan történt ebben az ügyben, miként azt is, hogy az az utolsó előtti szög volt az önkormányzatiság koporsójában...
Előre is köszönöm megértésed;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 23:05:47

@Szabó Miklós János: az lehet, de előtte megbaszom anyádat az itteni kocsisoron, bulangiu... de viszem a spanom is, kétméteres feka barom, mert most "egyet fizet kettőt kap" akciót tart jó szüléd, s 5€-t ő is megér... Te meg addig Rárót húzhatod;-)...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.04. 23:09:08

HATALMAS ELLENZÉKI, ÉS NEMZETKÖZI SIVALKODÁS LESZ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A PÁRTOKTÓL ÉS A BANKOKTÓL IS ELVON A KORMÁNY !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

MOST ÉPPEN AZON GONDOLKODNAK, MILYEN LEGYEN AZ EGYSÉGES SIVALKODÁS !!!!!

"Gulyás Gergely szombaton bejelentette, hogy egy több mint ezermilliárd (!) forintos alapot hoznak létre a járvány elleni védekezésre. Az alapba bekerül a pártok állami támogatásának 50%-a, és bizony a bankokat is 55 milliárd befizetésére kötelezik!

Már fogalmazza a csicska ellenzék a közös tiltakozás szövegét, mert a románokkal ellentétben mi nem az IMF-től vettünk fel kölcsönt, amibe később majd újra belerokkan az ország. Még nincsenek azonnali válaszreakciók, mert egyelőre fingjuk sincs, hogy mit reagáljanak ellenzékék: ha azt mondják, hogy felháborító a pártok állami támogatásának elvonása, akkor a magyarok ellen fogalmazzák meg sirámaikat, ha helyeslik, akkor bizony a kormány döntését helyeslik! Ugyanez vonatkozik a bankokkal kapcsolatos kötelezettségekre is!"
mindenszo.hu/hatalmas-ellenzeki-es-nemzetkozi-sivalkodas-lesz-a-partoktol-es-a-bankoktol-is-elvon-a-kormany/

SAKK - MATT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.04. 23:10:35

KARÁCSONY GERGELY NEM CSAK A BKK JÁRATAIT RITKÍTJA, HANEM A BUDAPESTI LAKOSOKAT IS !!!!!!!!!!!!!!!!

EZ VOLT A GYURI BÁCSITÓL KAPOTT 1 MILLIÓ EURO ÁRA ?!!!!!!!!!!!!!

"Lehet ez volt az 1 millió EURO ára? A járvány elleni védekezés gátlása, és a vírus elszabadításának megtámogatása? Budapest mindenkié? A vírusé is? Mert mire is gondolhat az ember akkor, amikor egyértelműen járatokat kéne süríteni, hogy az utasok tudják tartani a legalább 1.5m-es távolságot. Helyette Karácsony Gergely, mögötte a 2 tucat tanácsadóval, mit csinál? Ritkítja a járatokat, “hadd dögöljön a magyar”!

Nem lehet ilyen amatőr valaki. Nem, inkább gonosz, velejéig romlott, és aljas, aki csak abban érdekelt, hogy az országban mégnagyobb káosz legyen.

Itt az idő Karácsony Gergelyt szándékos közveszély okozásért a hatóságnak elővennie!"
mindenszo.hu/karacsony-gergely-nem-csak-a-bkk-jaratait-ritkitja-hanem-a-budapesti-lakosokat-is/

MIRE VÁRUNK MÉG ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.04. 23:11:58

ÓRIÁSI SIKER !!!!!!!!!!!!

KARÁCSONY GERGELY, A KEDVES VEZETŐ MEGÁLLAPÍTÁSOKAT TETT !!!!!!!!

A MI BÁTOR VEZÉRLŐ CSILLAGUNK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Dicsérni jöttünk! Dicsérni, dicsérni, dicsérni a mi Kedves Vezetőnket!
Ő a mi felszabadítónk, a mi vezérlő csillagunk, aki 2019. október 13 óta felszabadította Budapestet. A Kedves Vezető nemrég lement a népe közé, és megállapításokat tett, a média csak úgy itta minden szavát. Megállapította, hogy ami nem jó, az nem jó. Majd hazament Facebookozni.
Ő a mi igazságos Mátyás királyunk. A modern kori Kádár Jánosunk, mindenki Karácsony Gergelye.
Mindenhol ott van, ahol kell! Mindig azt mondja, ami szükséges!"
Részletek és mémek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/oriasi-siker-karacsony-gergely-a-kedves-vezeto-megallapitasokat-tett/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 23:54:56

Viktor, hogy b@sznád szájba az @nyád!
Ezt küldöm neked, mint Arany a Walesi bárdokat;-)...

youtu.be/NieKfRjgy5U

DR. Smit Pal 2020.04.05. 01:28:57

"Orbán megsarcolja az ellenfeleit, de a klientúrának nem kell áldozatot hozni"

Nem sarcolni kene, hanem kivegezni az osszes mocskos hazarulo sorosberencet.

István Tamasi 2020.04.05. 02:06:29

@Szabó Miklós János:
Valóban. Egykor a magyar mezőgazdaság oly erős volt, hogy egyike volt a világ két nettó profittermelő (több nyereséget termelt mint amennyi támogatást kapott) mezőgazdaságának. Nem csak képes volt a hazai lakosságot ellátni, de még bőven tudott exportálni is.
Pardon, ez a Kádár rendszerben volt és a rendszerváltás elején sürgősen szét kellett verni.

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 03:03:33

@DR. Smit Pal: miva'köcsög? nem elég az, hogy ⅔? mi a telibaszott kurva anyádat akarsz még? hiriget? neten keresztül? neked aztán van vér a pucádban, a kurva anyád büszke lehet rád...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 06:46:59

Nagyon szép napsütéses, madárdalos, tavaszi jó reggelt kívánok az összes jelenlévő lippsibuzi kommentelőnek, az ordaskurva feleségeiknek és a mongolidióta kölykeiknek!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 06:56:45

@Sir Bates dö Hól: Ezt küldöm neked, mint Arany a Walesi bárdokat;-)...

Nüansznyi különbség, hogy Arany nem külföldről küldte!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 07:06:34

@19540511: "Az sem volt véletlen, hogy a "szocializmusban" vidéken jobban éltek az emberek, mint a városban, pont a tsz-ek, állami gazdaságok miatt, mert volt munka plusz a háztáji."

Jól van nyugger, gondolom az 54 a születési időd és így érthető a nosztalgiád, hiszen Kádár alatt még felállt neked is! Persze vidéken háztáji, annak aki szorgalmas volt de a városban meg ment a fusi. Úgyhogy ebben a formában csak annyit mondtál, hogy aki akart és tudott dolgozni, az jobban élt, de ez most is így van! Van pár ismerősöm akiket soha nem hallottam sírni és a legszarabb időkben is megtalálták a munkát, mert ez akarat kérdése főleg!

chrisred 2020.04.05. 07:17:56

A klientúrának kell a legnagyobb áldozatot hozni, mert hozzájuk menne az 2 000 milliárdos uniós támogatás, ami átirányozható a koronavírus elleni védekezésre.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 07:25:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: : "baaazz! Ha én csaktizedannyit kapnék Gyuri bácsitól mint anno a gazdád!"

Valószínűleg kaptál volna, ha tehetséges vagy, mert Soros nem adott, meg jótékonykodott, hanem befektetett! Különféle ösztöndíjakat adott tehetséges felsőfokú tanulmányokat végzőknek, hogy később azok hálásak lehessenek amikor magas pozícióba kerülnek!
Orbánnal annak idején jó lóra tett, mert ennél magasabb posztra támogatottja nem nagyon került szerintem, viszont rábaszott, mert most amikor tartotta a markát és kérte a szívességet, Viktorunk nem árulta el a hazáját, hanem a tenyerébe köpött a vén zsidónak!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 07:34:53

@chrisred: Mindenkinek (!!!) áldozatot kell hozni most, szemmel láthatóan ti nem akartok, de most rá lesztek kényszerítve!
Tényleg azt hittétek, hogy kívülről kritizálva, kényelmesen bezsebelve a politikai hasznot megússzátok a járványt? Vazze, hetek óta röhögve nyomjátok a jobbnál jobb ötleteiteket, amik között vannak jók és szükségesek, de rengeteg pénzbe kerülnek, közben csökkenek az állami bevételek! Nyilvánvalóan az államcsődre játszottatok, csak kihagytátok ezt a lehetőséget, hogy nektek is lehet húzni a nadrágszíjon! Na gyerünk, vegyétek ki a részeteket egyszer az életben a haza megmentéséből, még ha nem is akarjátok!

rallus 2020.04.05. 07:43:22

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Az biztos, hogy Kínában Karácsony Gergelyt már nyilvánosan kivégezték volna a járvány terjesztése miatt.
Ott valóban tudták, hogy lehet a tömeges halálozást megakadályozni....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.05. 07:49:55

@Grimbusz Makszimusz: "Orbánnal annak idején jó lóra tett, mert ennél magasabb posztra támogatottja nem nagyon került szerintem, viszont rábaszott"

:))

Cseppet se zavar, ha egy mondaton belül ellentmondasz önmagadnak. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.05. 07:52:39

@chrisred: "A klientúrának kell a legnagyobb áldozatot hozni, mert hozzájuk menne az 2 000 milliárdos uniós támogatás, ami átirányozható a koronavírus elleni védekezésre."

Nyugi, nekik fog menni, a nyuggerek meg csak hadd hulljanak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.05. 08:00:05

@DR. Smit Pal: Nem sarcolni kene, hanem kivegezni az osszes mocskos hazarulo fidesztolvajt.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 08:03:38

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
"Cseppet se zavar, ha egy mondaton belül ellentmondasz önmagadnak. :))"

Elnézést, hogy feltételeztem bizonyos szintet és nem magyaráztam túl, bár akkor meg az zavart volna be nálatok! Teljesen jó a leírásom, benne van a kialakult helyzet és ott volt a kulcs, az "annak idején" ! Soros terve bejött, hiszen a cél olyan emberek támogatása volt, akikből lehet valaki és Orbánból lett! Eddig a sikersztori Soros számára, jobban be sem jöhetett volna a terve, viszont a hála nem politikai kategória és ezt Viktor be is bizonyította! Ezért van látszólag ellentmondás a mondatomban, mert egy Soros számára jól induló, de rosszul végződő történést ír le!

chrisred 2020.04.05. 08:06:56

@Grimbusz Makszimusz: Összekeversz Mészáros Lőrinccel. Hozzám egy fillér állami vagy uniós támogatás nem jut.

chrisred 2020.04.05. 08:09:34

@rallus: És minden orvos börtönben lenne, aki március elején azt mondta, hogy a járványügyi intézkedések lennének fontosak, nem a migráció és Brüsszel elleni harc.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 08:10:50

Büszkének kellene lennie az ellenzéknek, hogy segíthet a járvány elleni harcban, ehelyett sarcolásról beszél???????
Köszönjük a pénzt és nagyon büszkék vagyunk rátok!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 08:13:31

@chrisred: Azt csak szeretnéd, hogy összekeverjenek Lőrinccel! :D

rallus 2020.04.05. 08:19:45

@chrisred: Ne nyafogj, tedd magad hasznossá és majd kapsz! Van erre pozitív példa!

"Ismét elnyert egy brüsszeli pályázatot az Altus Zrt., értesült az Index. Gyurcsány Ferenc cége ezúttal a lengyel fejlesztéspolitikát vizsgálhatja nagyjából 400 ezer euróért, vagyis 120 millió forintért, a cég már meg is kötötte a szerződést az Európai Bizottsággal."

Hasznos dologra adnak csak, nem pofára, erre ügyelj!

rallus 2020.04.05. 08:28:18

@chrisred: Ne keserítsen el, hogy te nem kened-vágod úgy a lengyel fejlesztéspolitikát, mint a polihisztor Gyurcsány, ígérd meg, hogy beletanulsz! Fog az menni! Nézd meg Karácsonyt, micsoda remek főpolgi lett! Már egész Budapest járványtűrő képességét teszteli élőben! És még van néhány éve vissza....

chrisred 2020.04.05. 08:34:35

@Grimbusz Makszimusz: Magadból indulsz ki, titokban biztosan arról álmodozol, hogy bárcsak Apró Piroska lenne az anyósod. :)

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 08:35:31

@rallus: Újabb bölcs Brüsszeli döntés, ki is értene jobban a fejlesztéshez, mint a Magyarországot is úgy felvirágoztató volt miniszterelnökünk, Gyurcsány Ferenc őméltósága!

chrisred 2020.04.05. 08:36:46

@rallus: Inkább csak néhány járványügyi különleges kormányintézkedése van vissza, amivel teljesen lerabolják Budapestet.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 08:42:40

@chrisred: Inkább csak néhány járványügyi különleges kormányintézkedése van vissza, amivel teljesen lerabolják Budapestet.................................

A negyvenegy tanácsadó, meg a régi tolvajok felbukkanása a városházán, inkább az ellenzéki rablás jele szerintem.

chrisred 2020.04.05. 08:48:16

@Grimbusz Makszimusz: Ez egyszerű matematikai kérdés. Több tanácsadó van most a városházán, mint korábban volt? Mint mondjuk a kormányban az államtitkárok száma, ami megnégyszereződött 2010 óta?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 08:53:29

@chrisred: Járványügyi intézkedésekkel rabolják le Budapestet? Azt nem úgy kéne, hogy Budapest vezetésének önként kellett volna felajánlania a segítséget?
Érdekes kis ízelítő egyébként az ellenzéki önkormányzatok aljasságáról, hogy a gépjárműadó elvonásának esetére kilátásba helyezték a kerületi idősellátás megszüntetését, bevétel híján, ahelyett, hogy lemondtak volna az illetményük minimálbér feletti részéről, a szakértők díjazásának felfüggesztéséről és egyéb szükségtelen kiadások megszüntetéséről!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 08:57:42

@chrisred: Most azt kérdezzétek, hogy ti mit tehettek az országért! (J.F. K: után szabadon)
Nem visszaugatni kell, hanem kibaszni Kálmán Olgát, Vágó Istvánt, Draskovicsot, Havas Szófiát és társaikat és akkor lesz pénz, a járvány elleni védekezésre!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 09:04:33

Alakítsák át a városházát járványkórházzá és Karácsony home office üzemmódban irányítsa Budapestet! Elsőre talán meglepő javaslat, de belefér, hiszen Karácsony tervei között egy homoszexuálisok számára fenntartott szórakozóhely kialakítása szerepelt a városháza alsó szintjén és a szivárványos zászló kitűzése!

Magentax 2020.04.05. 09:06:24

@Grimbusz Makszimusz: Aha persze. Lölöke, meg a többi potentát mit tett a közösbe? Egy nagy, büdös lóf@szt.

Magentax 2020.04.05. 09:10:45

@rallus: Hogy te mekkora hülye segg vagy! Lovagoltok ezen a BKV ügyön. Nem volt utas, nincs sofőr, kipróbálták a járatritkítást.
Nem jött be, ezért rögtön vissza is állították az eredeti menetrendet.
Persze, sofőr most sincs - és hát ugye, ez is Karácsony hibája és nem az elődé. hisz egy teljesen kizsigerelt, lepukkant BKV-t vett át.

Magentax 2020.04.05. 09:12:31

@Grimbusz Makszimusz: Röhej, hogy még mindig mennyire fostok Gyurcsánytól, több, mint 10 év után is őt emlegetitk. Muhahahaha...

Magentax 2020.04.05. 09:13:27

@Grimbusz Makszimusz: Ezt nyilván onnan veszed, hogy már alig vártad, hogy végre megnyíljon és az elsők között felavathasd.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 09:13:34

@Magentax: Mindenki tegye a dolgát, adakozzatok, ne terelgessetek Lölöre, fizessetek!
Mindent kitaláltok bazmeg, olyanok vagytok mint a cigányok, mindenáron a segíly kell, még anyátokat is megbasznátok pár fillérért, szartok a járványra!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 09:16:05

@Magentax: :DDDD Fú de tussé!!!!!! Kemény vagy Csoki!

nincs1itt 2020.04.05. 09:17:00

@Grimbusz Makszimusz: maxi, azt kiabáljátok, hogy soha ilyen gazdag nem volt az állam. akkor mi a faxért kell az "ellenzéket" baxogatni?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 09:23:03

@Magentax: Röhej, hogy még mindig mennyire fostok Gyurcsánytól, több, mint 10 év után is őt emlegetitk. Muhahahaha...

Ha kevesebb szótaggal írod a muhahát és inkább megnézed mihez szólsz hozzá, akkor látod, hogy egy aktuális hír kapcsán történt az emlegetés, a fosásunk Gyurcsánytól pedig teljes egészében a te fantáziád szüleménye! De tudod mi a nevetséges? Az, hogy tíz év alatt nem tudtatok egy normálisabb embert felmutatni! Persze jobbat nem is érdemeltek!

István Tamasi 2020.04.05. 09:29:36

@Grimbusz Makszimusz:
Az ocsmány hazudós, tolvaj, elmebeteg suttyó szórja a közpénzt a strómanjának, a vejének, a sunyi egyházaknak, de elvesz az önkormányzatoktól hogy azoknak ne legyen pénze segíteni a szociális válságba került szegényeken. Ezért o1g "amagyaremberek" ellensége.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 09:30:59

@nincs1itt: Bocsáss meg, de nektek a bajtársi harc a vírus ellen baszogatás?
A tesztelés agy nélküli követelése a baszogatás, nem ez! Semmi erőfeszítést nem akartok tenni a járvány megfékezésében? A tanácsok amiket adtatok, pénzbe kerülnek, csak látom azt nem gondoltátok, hogy a ti pénzetekbe is! Amúgy ott van a Soros lóvéja, azt nagyon reklámoztátok, hogy milyen jelentős összeg és mekkora segítség, a kormány által fizetett pénzeket meg nem is említettétek, azok jelentéktelenek voltak a számotokra! Akkor most ne is hiányozzanak!

morph on deer 2020.04.05. 09:36:42

@Grimbusz Makszimusz:
“ Viktorunk nem árulta el a hazáját”

Annyiért? Magadnál vagy?
Mikor sokkal jobb ajánlata is volt? Az eladás addigra már egyébként is megtörtént.

Ráadásul azt meg még vissza sem utasíthatta, mert akkor borul a királyságról dédelgetett álma, és mehet szertárosnak Felcsútra!

Ugyanis viktorunk tevékenységét nem csupán Soros szponzorálta, ő csak az, akiről tudsz/tudhatsz.
Szeva bácsi viszont nem verte nagydobra áldásos közreműködését, de legalább törődött vele, hogy ne vesszen el az utókor számára: ma is a megfelelő kezekben van.
Azóta meg már annyi újabb történettel egészült ki a gyűjtemény, hogy ebből már régen nincs a viktornak kiút.
Na nem mintha annyira ki akarna szállni...:(
Ja, egy igazi hős a viktor, az bizony.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.05. 09:40:20

"Háborús üzemmódban dolgoznak a New York-i mentősök... egy szívleállás után maximum húsz percig kísérleteznek a keringés újraindításával. Ha ennyi idő alatt sikertelennek bizonyulnak, akkor abbahagyják a mesterséges lélegeztetést és a szívmasszázst. Ezután pedig a helyszínen hagyják a beteget, nem szállítják be a kórházba. "

liberrállt vezetést akartak
megkapták

morph on deer 2020.04.05. 09:44:42

@Grimbusz Makszimusz:
“ Azt nem úgy kéne, hogy Budapest vezetésének önként kellett volna felajánlania a segítséget?”

Azon felül, hogy ők törődnek Budapesttel is?
Nem vagy te egy kicsit telhetetlen, szivi?

cleanwater 2020.04.05. 09:47:35

@Grimbusz Makszimusz: Büszke lehetsz magadra!Ugyan akkora barom vagy, mint néhaiCicman...

morph on deer 2020.04.05. 09:48:10

@Grimbusz Makszimusz:
“ Karácsony tervei között egy homoszexuálisok számára fenntartott szórakozóhely kialakítása szerepelt a városháza alsó szintjén és a szivárványos zászló kitűzése!”

Na végre, lesz hova járnotok, és nem kell állandóan itt rontanotok a levegőt!
Azért öröm is van ezekben a nehéz időkben..:))

nu pagagyí 2020.04.05. 09:52:30

Azt hiszem itt az ideje, hogy Karácsonyék bevezessék a Tiborcz -adót olyan összegben, amivel a kormány megkárosítja Budapestet a gépjárműadóból befolyt pénzek elkobzásával, amivel tulajdonképpen a szociális feladatok teljesítésétől vonja el a pénzt. A Tiborcz-adó alanya lehetne minden magánkézben levő nagy értékű (mondjuk 500 millió feletti) ingatlan, no meg azok az ingatlanok, amiket a Fidesz-rezsim által nem közpénznek hazudott állami pénzekből létesített alapítványok birtokolnak, különös tekintettel a Matolcsy és Schmitt Mária-féle alapítványok ingatlanvagyonára.
Az adó bevezetésével egyidejűleg egy világos támogatási rendelet is kell, ami kijelöli azokat a rászorulókat (munkájukat elvesztő emberek, a komolyabb bevétel és tartalékok nélkül vegetáló családok, azok, akiken az állam eddig sem segített és nincs is szándéka rá).

rallus 2020.04.05. 09:56:51

@morph on deer: Miben nyilvánult meg a törődés?
A kormánytól kapott 10 milliárdból és Gyuri bátyátok 360 milliójából mennyi "lélegeztetőgépet" vett Karácsony? Vagy legalább néhány nyomorult maszkot....
Mire az előrelátó ballibek valóban tesznek valamit, addigra véget ér a járvány, hacsak Karácsonynak nincs valami ötlete megint, hogy hogy zsúfolhat össze megint olyanokat, akiknek dolgozni KELL.
A legjobb lenne valami összellenzéki tömegtüntetés az Arénában...

nu pagagyí 2020.04.05. 09:58:26

@Grimbusz Makszimusz: A kormány nem ad, hanem elvesz, eddig az iparűzési adó nagy részét lopta el Budapesttől, most már a gépjárműadóra is szemet vetett. A rezsim nem számít az önkormányzatokra, nem is tárgyal velük, szándékát viszont világosan jelezte a taktikailag visszavont (majd később bevezetendő) politikai biztosok nyakukra ültetésével.

6.Lenin 2020.04.05. 09:58:46

Visít a ballib tábor, nem lesz miből fizetni a sleppet. Orbán nagy penge, megint kibaszott velük.A nyugat meg tépi a haját, próbálnak megint kintről beavatkozni, mert a hazai ellenzék balfasz hozzá, hogy megmogyorózza Orbánt.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 10:03:14

@cleanwater: Ugyan akkora barom vagy, mint néhaiCicman...

Megtisztelő, hogy emlékszel a régi nicknevemre, valóban jó a meglátásod, még mindig rühellem a proli fajtátokat!

nu pagagyí 2020.04.05. 10:03:54

@rallus: A lélegeztető gépet nem az önkormányzatnak kell megvennie, az egészségügyet az oktatáshoz hasonlóan pénzzel együtt elvette a rezsim az önkormányzatoktól, hogy aztán szétlopja és kibelezze. A lélegeztetőgépek (orvosok, nővérek, egyéb eszközök) azért hiányoznak, mert az adófizetők járulékait (mint minden egyéb költségvetési pénzt) a rezsim saját oligarcháira és a vezér passzióira cseszte el.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 10:08:04

@nu pagagyí: " A rezsim nem számít az önkormányzatokra, nem is tárgyal velük, szándékát viszont világosan jelezte a taktikailag visszavont (majd később bevezetendő) politikai biztosok nyakukra ültetésével."

Ez színigaz, de megérthetnéd, hiszen az ellenzéki önkormányzatok a választási sikereik ködös pillanataiban szinte azonnal hadat üzentek a kormánynak, hogy most aztán ezt, meg azt fognak csinálni! Egyből építkezéseket állítottak le, tettek keresztbe minden vonalon és folyamatosan rinyáltak! Az ugye megvan, hogy sosem a szar húzza le a vécét?

morph on deer 2020.04.05. 10:10:46

@Grimbusz Makszimusz:
“ A tesztelés agy nélküli követelése a baszogatás, nem ez!”

Hát agy tényleg kéne hozzá, az nem vitás, de ahogy látom, ez legfeljebb vágyálom marad
Cserébe viszont megismerhettük a tojások hypózásának rejtelmeit... Miért, az is valami, nem?

nu pagagyí 2020.04.05. 10:11:00

@6.Lenin: Büszke lehetsz tanítómesteredre Vlagyimír Iljicsre, akit mély empátiával, Rákosi hangján interpretálsz. Nyilván ugyanígy vísítottak a "kulákok" és a papok is annak idején.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 10:12:56

@nu pagagyí: "Azt hiszem itt az ideje, hogy Karácsonyék bevezessék a Tiborcz -adót "

Őszintén szólva ezt én is nagyon várom, mert Karácsony hétfőn bevezeti a Tiborcz-adót, kedden az adószedő becsenget a Szemlőhegyi út gondolom sejtitek hányas kapuján, szerdán meg már el is lesz a Geri ásva!

6.Lenin 2020.04.05. 10:13:35

@nu pagagyí:

A bp-i önkormányzatok megduplázták a sleppjüket, azok fizetését, hatalmas lángelmék ülnek a f. bizottságokban, nekik fognak hiányozni ezek a pénzek.
Semmi olyasmit nem csináltak, ami a kerületi ott lakóknak lett volna bármilyen előnyükre.
Eddig csak a kasszát ürítették, most erre nem lesz módjuk. Fáj nekik, nagyon, ez érthető.
Ezek még azokat is leszarják, akik beszavazták őket a húsosfazék közelébe.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 10:16:01

@morph on deer: Cserébe viszont megismerhettük a tojások hypózásának rejtelmeit... Miért, az is valami, nem?

Persze, csak ne a rántottára öntsd a hypót, mert úgy tényleg nem finom! :D

6.Lenin 2020.04.05. 10:16:16

@nu pagagyí:

Azt akarod mondani ezzel, hogy a hatalmas eszű Vágó Pisti a szorgalmas, dolgos kisember mintapéldánya?
Mióta nem ettél normális ételt?

nu pagagyí 2020.04.05. 10:19:52

@Grimbusz Makszimusz: Az ellenzékieket azért választották meg, hogy ne azt csinálják, amit a bukott kormánypárti polgármesterek műveltek korábban. Csak a harcban égő vezéred tekinti ezt hadüzenetnek (neked nincs önálló véleményed), pedig ez csak a demokrácia lényege, ami visszakézből pofán vágta a főnöködet. A rezsimnek tisztelnie kellene a választók döntését és együttműködni a választott polgármesterekkel, főleg ebben a szarban. Mivel a rezsim láthatóan nem tiszteli az önkormányzatokat, tagadja is a demokráciát, amelyre viszont saját felhatalmazásával kapcsolatban lépten-nyomon hivatkozik. Ebből is látszik, hogy egy hazug szarkupacnak adtad el a lelked, mondjuk nem volt nehéz, mert te is az vagy.

rallus 2020.04.05. 10:20:03

@nu pagagyí: Sosem írnám, hogy buta vagy, de:
"A kormány és a Fővárosi Önkormányzat között korábban létrejött megállapodás értelmében Budapest az elkövetkezendő 5 évben az egészségügy fejlesztése érdekében összesen 50 milliárd forint központi költségvetési támogatásban részesül, jelentette be !!!!!az első tízmilliárdos részlet átutalását !!!!közös közleményben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester." Index 2020.02.08.

A ! azért, mert hátha vak is vagy, mert hogy csőlátó, az biztos....

6.Lenin 2020.04.05. 10:22:20

Drága Ballipsi Honfitársaim!

Szeretnék veletek 1 fogadást kötni. Teljesítem 3 kívánságát annak, aki bebizonyítja, hogy Soros Gy, bá, mondjuk holnaptól egy lyukas kanyit se adna senkinek csak szétosztaná köztük az elméleteit kinyomtatva, ürgebőrben, de őszre ugyan annyi híve lenne, mint most.
Várom a fogadók névsorát, és a kívánságlistákat.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.05. 10:25:56

@6.Lenin: Teljesítem 3 kívánságát annak

vigyázz mert még megjelenik taga és bizonyítás nélkül is behajtja rajtad

morph on deer 2020.04.05. 10:26:32

@Grimbusz Makszimusz:
“ bajtársi harc a vírus ellen”

Már te is harcolsz, “bajtárs”?!:)))
Egyenruha, fegyver, van már?
Vagy te is még a papírcsákó-hintaló-fakard szinten vagy, és katonásdit játszol, mint orbán?

Akkor most szólok: ez a vírus nem egy ijedős fajta! Ennek te beszélhetsz harcról, hordhatsz géppisztolyt az utcán, sőt, tankokkal is járőrözhetsz, ez a vírus magasról tesz arra, hogy te a dandártábornok úr vagy-e, vagy Bözsi néni kisnyugdíjas!

“Bajtársi harc”...! Maaargit..!

nu pagagyí 2020.04.05. 10:26:50

@6.Lenin: Nem tudom, hogy jön ide "Vágó Pisti", úgy látszik már nem tudsz logikusan gondolkodni. De ha már hatalmas észről beszélünk, nézz végig a kormányzati embereken, csupa szellemi óriás, Semlyén, Palkovics, Kásler, igazi aranycsapat.

morph on deer 2020.04.05. 10:33:05

@Grimbusz Makszimusz:
“ csak ne a rántottára öntsd a hypót”

:))) Azért vannak pillanataid, Cica!

6.Lenin 2020.04.05. 10:33:25

@nu pagagyí:

Te írtál a kulákokról. Hogy jön ide Vágó Pisti? Kiknek kell a pénz Bp-en? Talán a nép között osztogatnak Geriék?
Karácsonyék október óta nem OSZTOGATNAK, hanem FOSZTOGATNAK, és te beszélsz észről?

Tényleg baloldalon mindenki ilyen?

chrisred 2020.04.05. 10:34:05

@Grimbusz Makszimusz: Én a magam részéről megtettem, ami ehhez kellett, mit csináljak, ha mások meg beszavazták őket a hatalomba önkormányzati szinten? Ugyanaz a helyzet, mint állami szinten a narancsos vérszopókkal.

nu pagagyí 2020.04.05. 10:35:04

Az mindenesetre látszik, hogy nem volt érdemes felpumpálni közpénzből Lőrincet, mert hatalmas cégbirodalma semmi használhatóval nem tud szolgálni a jelenlegi katasztrófa helyzetben. Persze katasztrófa nélkül is csak vitte a pénzt, nem pedig hozta. Nem véletlen, hogy kiemelten őt segélyezi az első gazdasági csomag (szerencsejáték, turizmus, foci), nyilván rászorul. Annyira elszegényedett, hogy a magánvagyonából sem futja egy jelképes felajánlásra sem. Marika néni a kisnyugdíjából is bőkezűbben segít a nála nyomorultabban élőkön.

Apropó, mi van Bayerrel, feltűnően hallgat, csak nem vitte el a vírus?

chrisred 2020.04.05. 10:35:49

@Grimbusz Makszimusz: "Viktorunk nem árulta el a hazáját, hanem a tenyerébe köpött a vén zsidónak!"

Azt a hazát nem árulta el, amit a Kremlből irányítanak.

morph on deer 2020.04.05. 10:36:25

@6.Lenin:
A világon nincs annyi ürge! :))

6.Lenin 2020.04.05. 10:37:34

@chrisred:

Te országosan szívtad meg, mások csak Bp-en. C'est la vie, mondja a művelt román.

nu pagagyí 2020.04.05. 10:37:43

@6.Lenin: Ja! Az fáj, hogy nem a Századvéget kérte fel tanácsokért a főváros? Miért tette volna? Rossz tanácsokat adtak bele is bukott a teljes Fidesz-garnitúra.

chrisred 2020.04.05. 10:42:36

@6.Lenin: Október óta az állam fosztogatja a budapestieket: színházak, gépjárműadó elvétele, az iparűzési adó elvételének belengetése.

6.Lenin 2020.04.05. 10:43:53

@morph on deer:

Mophikám, az ajánlatom, egy nagyon aljas ajánlat volt, biztosra mentem. Nem szartam be 1 mp-re sem, hogy talán 1 azaz egy kívánságot is teljesítenem kellene.

A jelenlegi bp-i vezetést csak a PÉNZ érdekli, vagyis a mögöttük állókat. Ha jól megnézed a listát -polgármestereket- ezeknél nagyobb balfaszokat nem is lehetett volna találni, beleértve KariGerit is.

Ezeknek a feladatuk a főváros kifosztása, semmi más. 22-re sok pénz kellene a kampányra. Feri is sokat beletolhatott a fővárosiba, most már kéne valamit visszaszereznie is.

chrisred 2020.04.05. 10:44:07

@6.Lenin: Szerintem meg én kétszeresen szívtam meg, mert budapesti vagyok.

6.Lenin 2020.04.05. 10:46:25

@chrisred:

Tedd fel az egyetlen értelmes kérdést. Miért is?
(miért gondolod, hogy a másik oldal is csupa hülyékből áll?)

6.Lenin 2020.04.05. 10:47:17

@chrisred:

Nem vagy egyedül. Így jártál.

nu pagagyí 2020.04.05. 10:47:29

@chrisred:
A fosztogatás mértékéről itt egy jó kis összeállítás:
24.hu/fn/gazdasag/2019/08/27/budapest-bevetelei-gdp/

morph on deer 2020.04.05. 10:48:14

@rallus:
Nem tudom a darabszámot, de hogy rendeltek már, azt tudom.
A kerületi önkormányzatok is, több tízezres nagyságrendben az ápoló- és szociális munkát végző személyzetnek.
Őket tesztelik is, - mondván nélkülük megáll az élet,- hogy aki fertőzött azt azonnal ki lehessen vonni. Csomó helyen a karanténban levő idősek ellátását is ők oldják meg, pl.
Szóval van mit, nyugodj meg.

nu pagagyí 2020.04.05. 10:49:55

@6.Lenin: A hülye helyett én aljast használnék a kedvenceid jellemzésére, bár kétségtelen, hogy hülyék is.

morph on deer 2020.04.05. 10:51:41

@6.Lenin:
“ biztosra mentem”
:)
Megnyugtatsz, mert én állatbarát vagyok!
(Inkább, mint bármi más.)

nu pagagyí 2020.04.05. 10:54:20

@6.Lenin: A tolvaj az aki lopja a pénzt, nem pedig a károsult. Ez akkor is így van, ha a tolvaj a valóságnak megfelelően megállapítja, hogy az áldozat pénzt akar tőle.

chrisred 2020.04.05. 10:55:01

@6.Lenin: Nem kell feltennem a kérdést, tisztában vagyok azzal, hogy a Fidesz szavazótábora a nem urbanizált közösségekben magas, így nincs sok vesztenivalójuk, amikor büntetésből a fővárosi lakosságot szopatják.

nincs1itt 2020.04.05. 10:59:00

@Grimbusz Makszimusz: maxi, olyan buta vagy most, ami még egy mudzsahed ibn fidesz-től is meglepő! itt lenne a lehetőség, hogy az ellnezék végleg eltűnjön a süllyesztőben(ahol a helye lenne), csak annyit kéne tenni, hogy fizet a kormány az embereknek és passz...

chrisred 2020.04.05. 11:00:45

@nu pagagyí: Nem hülyék. Mindkét oldal hataloméhes parazitákból áll, csak a narancsosok sikeresebbek annál a szavazótábornál, amelyik tiszteli a hataloméhes parazitákat. Ezért a ballibek kénytelenek annak a szavazótábornak eljátszani a mimikrit, akik utálják a hataloméhes parazitákat. Viktor is így tett a kétezres években, amikor a ballibek tündököltek.

6.Lenin 2020.04.05. 11:04:20

@nu pagagyí:

Aki az ellenfelét hülyének nézi, még akkor is, ha azok tényleg azok, akkor az óriási hibát vét.
Valamikor az őskorban is már a barbárok úgy gondolkodtak csata előtt, hogy az ellenfelet dicsérni kell, és semmi esetre sem alábecsülni. Ennek praktikus okai vannak.

) elbízzák magukat, könnyebb legyőzni őket.
) ha vesztünk...na ugye mi is megmondtuk, hogy jobbak
) ha mi győzünk, sokkal nagyobb a győzelem értéke, hiszen a legjobbakat győztük le

ezeket nem vagytok képesek felfogni. Kurva okosaknak tarjátok magatok, de ezt a büdös életben nem sikerült még bizonyítani a gyakorlatban.

Itt ez az eset is. Feri-KariGerin keresztül hülyének nézte Orbánt, most meg nem érti, hogy kurvára megszívták. Visítanak, mint a szopós malac.

Nemcsak pénzt fognak veszíteni, de az emberek szemében is buknak, hiszen ellenük fordítható az ellenkezésük is. Mint a legutóbbi szavazás is.
Látszik is a felméréseken. Megint a Fidesz jön ki jobban ebből a járványból, eddig.
Az ellenzék taktikája a szarral egyenlő.

Ezt nem érteni, óriási hiba, bűn a részükről, vagy igaz az, hogy tényleg csak erre képesek, az meg még szomorúbb, rájuk nézve, meg azokra, akik abban reménykedtek eddig, hogy lesz valaha NORMÁLIS ellenzék Mo-on.

6.Lenin 2020.04.05. 11:05:47

@nu pagagyí:

Tolvajtól elvenni nem bűn, kötelesség.

6.Lenin 2020.04.05. 11:09:34

@chrisred:

Mindig tudtam, mert nyilvánvaló volt a hozzászólásaidból, hogy hülye elképzeléseid vannak a valóságról. Te is csak erre vagy képes. Na, bumm, és akkor mi van? Megszívtad.
C'est la vie. Ha vannak nyertesek, akkor veszteseknek is kell lenniük. Örök körforgás.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.05. 11:22:16

az a gond Viktorral hogy vajból van a szíve
az ilyen geryke fajta hülyegyereket rég sittre kellett volna vágni oszt fapapucs
közveszély okozás, közpénz elsikkasztása és van még vaj a füle mögött

6.Lenin 2020.04.05. 11:27:42

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Amíg Fletó szabadlábon van, addig Orbán a hatalomban. Kár lenne lecsukni ezeket a faszokat. Aranyat érnek szabadlábon.

2020.04.05. 11:30:35

Ha összeadjuk az összes ellenzéki párt javaslatait és minden tételt csak egyszer számítunk /Mert vannak közös pontok, azt csak egyszer számoljuk!/, akkor 8.000 milliárd forintot kellene költeni csak ebben az évben, ha elhúzódik a járvány, akkor arányosan többet.
Ebben az összegben nincs benne maga közvédekezés költsége, ..,ami azért szintén bele fog kerülni 2-3.000 milliárdba, attól függően, hogy mennyi ideig tart, illetve hány embert érint.
A lényeg, ha a liberálbolsevikokra lenne bízva, akkor simán ugyanott lennénk, mint 2010-ben.

Szabó Miklós János 2020.04.05. 12:10:40

@nincs1itt: "csak annyit kéne tenni, hogy fizet a kormány az embereknek és passz"

A régi jó kádári recept: pénzt az embereknek!!! Az minden problémát megold!

De arra nem nagyon tér ki senki, hogy ezt utána visszafizetni ki fogja?

Úgy mint a kódisok szokták, hogy "Az Isten fizesse meg!"?

Hát erre van az a szép magyar mondás, hogy "Aki nem dolgozik, ne is egyék!"

Magyarországon a kijárási korlátozás ma még lehetővé teszi az embereknek, hogy munkába járjanak, dolgozzanak; így nem indokolt, hogy valaki (mondjuk állam bácsi) munka nélkül fizessen nekik.

Aki meg elvesztette a munkahelyét, mert pl. a vendéglátásban dolgozott, és a cégének nem volt tartaléka; az a rendes szabályok szerint kaphatja az álláskeresési járadékot. Egyébként a vészhelyzet idejére ők is kereshetnek maguknak más munkát (pl. futárokra kifejezetten megnőtt az igény).

És azok az ápolók például, akik a néhány ezer forinttal magasabb bérért a kórházból az IKEA-ba mentek át dolgozni, most a vészhelyzet idején az eredeti szakmájukban tehetik hasznossá magukat (az IKEA most úgy is bezárt, de a kórházakban igény van minden munkáskézre).

Bizony, a magyar az egy munkaalapú társadalom, ahol nem a léhűtőket, hanem a dolgozókat akarják segíteni; még a járványos időkben is, mert ez kell ahhoz, hogy a társadalom, gazdaság működőképességét ilyenkor is megőrizzük. Nem bonyolult.

eszti..... 2020.04.05. 12:12:56

Vannak adatok a napi tesztelésről?

Csehország:
április 3- 6898,
április 4- 6034

Szlovákia:
április 3- 1898,
április 4 -1524

Csak az eddig elvégzett tesztek számát látom.
Magyarország: 21 250
Csehország: 80 304
Szlovákia: 15155

Ellenzéki szavazó 2020.04.05. 12:24:05

@eszti.....: A pandemia.hu -n kigyűjtötték a naponta elvégzett tesztek számát is (a koronavirus.gov.hu adatai alapján):

pandemia.hu/koronavirus-magyarorszag/ Legalsó grafikon.

Hogy megbízható-e teljesen, azt nem tudom.

eszti..... 2020.04.05. 12:27:14

@Szabó Miklós János:

Figyelj már!

A Szlovákiába települt legnagyobb autóipari vállalatok kurzarbeit-ot követelnek. Nem hiszem, hogy épp Magyarország esetében tennének kivételt.

eszti..... 2020.04.05. 12:34:46

@Ellenzéki szavazó:

kösz a segítséget. vagyis Mo.
ápr 3: 1655
ápr 4: 1826

Szabó Miklós János 2020.04.05. 12:34:47

@eszti.....: Kurzarbeit? Gondolom ez az éves munkaidő-keret átcsoportosítását takarja. Most takaréklángon dolgoznak (vagy úgy sem) és az év második felében meg (jó esetben) többet. Ennek mi akadálya? Úgy tudom, arról is szó volt, hogy a munkaidőkeret átvihető legyen éven túlra is.

De tegyük fel, hogy nem egy rendes állásban lévőről van szó, hanem kölcsönzött munkaerőről, akit most a termelés leállása miatt elküldenek. Na, az ő esetében, ha eddig a szalag mellett húzta a csavarokat az autógyárban, akkor mi az akadálya annak, hogy most pár hónapig inkább pl. futárként dolgozzon és pl. szupermarketekből élelmiszert szállítson ki a megrendelőknek?

chrisred 2020.04.05. 12:36:39

@Szabó Miklós János: "De arra nem nagyon tér ki senki, hogy ezt utána visszafizetni ki fogja?"

Dehogynem. Pont arról van szó, hogy az állam fizesse vissza az embereknek azt, amit elvett tőlük.

eszti..... 2020.04.05. 12:49:29

@Szabó Miklós János:

ezt jelenti:
"a cégek vállalják, hogy leépítés helyett csökkentett munkaidőben foglalkoztatják tovább az alkalmazottaikat, állami támogatást kapnak a bérköltségeik csökkentéséhez."

"A német kormány bejelentését aztán egymás után követték a Németországhoz hasonlóan erős jóléti állami hagyományokkal rendelkező országok: Dánia, Norvégia, Svédország, Franciaország, Spanyolország, Portugália és Olaszország gazdasági csomagjainak is részét képezte valamilyen módon az államilag támogatott munkaidő-csökkentési támogatás.

Azóta ugyanakkor olyan országokban is így döntöttek, ahol eddig nem volt ennek az intézménynek hagyománya: az Egyesült Királyságban és Csehországban 80, Bulgáriában 60 százalékos bérkiegészítést jelentettek be, Lengyelországban pedig a fizetés 40 százalékát finanszírozza meg az állam azoknál a cégeknél, amelyeknél a járvány miatt jelentősen visszaesik a bevétel. Az alábbi térképen ezeket az intézkedéseket szedtük össze."
g7.hu/vilag/20200325/elkezdik-kifizetni-a-bajba-jutott-dolgozok-beret-az-europai-kormanyok/

a cikkben van lévő térkép alatt felsorolták azokat az országokat, ahol már bevezették. ha rákattintasz az adott országra, részletesen is olvashatsz az intézkedésekről.
pl. itt a cseheké
news.expats.cz/weekly-czech-news/breaking-czech-state-to-cover-80-of-employee-wages-for-businesses-closed-by-quarantine/

a csehek pl. a munkaközvetítő irodáknak is fizetnek, nehogy elengedjék a kölcsönzött munkaerőt

nincs1itt 2020.04.05. 12:58:35

@Szabó Miklós János: figyelj te szellemi fogyatékos, európa minden országában fizeti 50-95%-ig a munkabérét az állam, akik a covid19 miatt nem tudnak dolgozni!
mi a telibevert kurvaanyádról hablatyolsz, te kretén szarcsimbók, orbánék seggében?
aki nem dolgozik... te abortusz selejt! nagy kár, hogy anyád nem dunába szart!
német kormány is kádárista?
azt ajánlja a csútisegédfodbalista, hogy "gyorsan találjon munkát, aki most elveszíti"??? baz+! aztán nekilát akcijóstörzseket fabrikálni, rozzant alkoholista katonákból, korrupt ostoba rendőrökből, meg a szot nőtanácsának visszamaradt kövületeiből??
te rohadék, elő kellene venni a lopott pénzt és visszatenni a kasszába! és a népet finanszírozni, nem impotens faszom se tudja milyen csoportokat fabrikálni...
menj a telibevert kurvaanyádba!

alöksz róz 2020.04.05. 12:59:43

@morph on deer: "Azért igazán megemberelhetné már magát ez a vírus, és szétüthetne ebben az ótvaros bagázsban, de most komolyan..!" - mondta az elborult agyú, beteg lelkű vén komcsi

nincs1itt 2020.04.05. 13:03:04

@Szabó Miklós János: te utolsó, aljas, szemét tetű vagy! ki fogja visszafizetni??? te meg anyád, kiálltok szépen a sarokra, ahogy eddig is! egy százas helyett ötvenért vállaltok ketten egy fuvart... mocskos, irigy jobbágy! igazi alja magyar vagy!

alöksz róz 2020.04.05. 13:08:59

Operatív törzs: Budapesten berobbanhat a járvány
index.hu/belfold/2020/04/05/operativ_torzs_koronavirus_osszefoglalo_vasarnap/
arigeri járatritkítással segít a járványnak, az emberek meg fullon a madaras teszkóban obiban praktikerben mint karácsonykor

alöksz róz 2020.04.05. 13:10:33

@nincs1itt: semmi közöd hozzá h ki fogja visszafizetni, az a magyarok dolga, nem a tied

alöksz róz 2020.04.05. 13:12:08

@nincs1itt: a mi pénzünkhöz neked semmi közöd, azt csinálunk vele, amit akarunk

eszti..... 2020.04.05. 13:12:23

@alöksz róz:

"az emberek meg fullon a madaras teszkóban obiban praktikerben mint karácsonykor"

ez is karigeri sara, vagy a kormányé?

obi, praktiker - már rég be kellett volna záratni.. na, nem karigerinek....

2020.04.05. 13:16:09

@eszti.....: Ha a magyarországi tesztek számára kiváncsi, akkor meg kell nézni az adott napon hány fertőzöttet találtak és azt szorozza be 30-al, ennyi kell nagyjából a kontaktkutatáshoz.
Ez a kezdetektől így van.
Egyébként az eszetlen tesztelésnek semmi értelme nincs csak drága, ezért nem si csinálják azok az országok sem, ahol azt állítják, hogy dehogynem.
Pl. a németeknél a a 96.000 fertőzöttre 918.000 tesztelés jut.
Egy fertőzöttnél kell csinálni két tesztet a megerősítésért, ami azt jelenti, hogy a németek csak kilenc tesztet csinálnak egy fertőzöttre számolva pluszban, .. nálunk vagy a szlovákoknál elvágnák a saját nyakukat, hogy még a kontaktkkutatást sem végzik el rendesen.
Ez az orrba-szájba tesztelés olyan dolog, hogy jó lenne, ha valaki megcsinálná, de nagyon drága és abban bíznak a többiek, hogy egy idióta majd a saját költségén meg fogja csinálni, hogy az adatokat ők is fel tudják használni, .., de nem akarja senki elkezdeni, mert, hogy értelme sincs.
Ezért találta ki a WHO, hogy egy újonnan kidolgozott protokoll alapján végeznek kutatást annak kiderítésére, hogy megtudják milyen szintű lehet a társadalom átfertőződése, ezeket most kezdték világszerte.
Az eszetlen tesztelést meg hanyagolják, azt meghagyják azoknak a butusoknak, akik azt hiszik, hogy az majd megvédi őket a vírustól.
Ez hatékonyabb lesz, már élestesztben van a goglival karöltve;
www.portfolio.hu/uzlet/20200320/a-koronavirust-is-megfekezheti-az-app-amit-egy-magyar-ceg-fejleszt-420965

AngeI 2020.04.05. 13:17:41

@morpho: Az volt az alapvetésed, hogy 2006 után a fideszes városok nem kaptak elég támogatást a szoci kormánytól , ezért adósságfelhalmozásba kezdtek. Ehhez képest az akkor kormánypárti Dunaújváros egy főre eső adósságátvállalása volt a legjelentősebb később..

Szabó Miklós János 2020.04.05. 13:18:22

@chrisred: "az állam fizesse vissza az embereknek azt, amit elvett tőlük."

Ez erős fogalmi zavarra utal. Az állam pénze közpénz, az adófizetők pénze.

Ha az állam bácsi fizet az állampolgároknak, akkor ezt csak úgy tudja megtenni, hogy ugyanazok vagy más állampolgárok, cégek befizetnek (pl. adó, illeték, járulék formájában) az államkasszába, vagy ugyanakkor, vagy valamivel később (és akkor az időbeli szakadék áthidalására az állam hitelt vesz fel, amit kamatostul kell majd visszafizetni).

Azaz "az emberek" végső soron sehogy nem tudnak több pénzt kapni, mint amit elvesznek tőlük. (És az elvett pénz egy részét nem kapják vissza, mert az az állam működésének költségeit fedezi, pl. az ilyen redisztribúciós mechanizmusok működtetésének is komoly költsége van.)

A teljesség kedvéért azt is hozzátehetjük, hogy a jegybanki függetlenség és a monetáris finanszírozás tilalma miatt Európában ugyan nem, de máshol az is felmerül, hogy a központi bank nyomtasson plusz pénzt, amit kiszórnak az embereknek. De "az emberek" (úgy általában) még ezzel sem járnak jobban, mert ezzel az eddig is náluk lévő pénz, a pénzbeli vagyonuk, megtakarításaik értéktelenednek el.

Nincs ingyen ebéd.

@eszti.....: Nálunk az éves munkaidő-keret átcsoportosítása (akár éven túl is) ugyanennek a problémának a megoldását szolgálja az állam bevonása nélkül, a munkaügyi szabályok rugalmasabbá tételével. A melós ne halljon éhen addig se, amíg takaréklángon működik az üzem, de ne járjon rosszul a cég sem, mert a kifizetett bér ellenértékét többletmunka formájában később megkapja a melóstól.

Persze az állam is igyekszik segíteni, pl. a hitelmoratórium meghirdetésével, a járulékok, kata elengedésével (stb.), ami már eddig is 100+ milliárd forint kiesést jelentett a költségvetés számára, és a gazdaságvédelmi intézkedések nagyját még csak a jövő hét elején fogják bejelenteni (Orbán Viktor miniszterelnök úr, és Prof Palkovics László miniszter úr).

rallus 2020.04.05. 13:24:50

@morph on deer: "Nem tudom a darabszámot, de hogy rendeltek már, azt tudom.
A kerületi önkormányzatok is, több tízezres nagyságrendben az ápoló- és szociális munkát végző személyzetnek...."
Végre valami konkrétum....
Ahogy eddig megfigyeltem Karácsony stílusát, az első általuk beszerzett maszkot fotósok kereszttüzében biciklin viszi be egy öregek otthonába és Gréczi Zsoltot kéri meg, hogy kösse valakinek lába közé....
Ez persze még nagyon messze van, mert a ballibek előrelátóbbak a kormánynál....

2020.04.05. 13:25:33

@eszti.....: "obi, praktiker - már rég be kellett volna záratni.. na, nem karigerinek.... "
Na ilyen értelmes ötletei vannak itthon a liberálbolsevik pártoknak is.
Ha megtették volna régen, akkor pl. Mi van azokkal, akiknek elfogyott a tüzelője és befutott az egyhetes minusz öt fok, fagyjon meg, akit érint?
Vagy miért ne legyenek bevetve a kertek és annak milyen hatása lenne a lakosságra?
Leszakad a polc még hagyján, de ha tönkremegy a bejárati ajtó, akkor drótozzák a járvány végéig?
Tele van a padlás ilyen okos libsi ötletekkel!
Bár eddig a legjobb a feltétel nélküli jövedelem azonnali bevezetésének az ötlete, minden lakosnak 150.000 forinttal, amit a parlament főbuzija Tordai dobott be, ..., és hát egyszerű matek, havonta 1.500 milliárdba kerülne csak ez.

István Tamasi 2020.04.05. 13:30:08

@Szabó Miklós János:
Ha Nemzetthy Szotyialista Mutyisztán fizet(ne) az állampolgároknak alapjövedelmet akkor azt úgy is megtehetné, hogy nem osztogatja a közpénzt strómanoknak, NER lovagoknak ahogy azt a hazudozós, tolvaj, elmebeteg suttyó még most is teszi.

rallus 2020.04.05. 13:32:47

" Orbán Viktor tájékoztatása szerint a kormány vasárnap a helyzet megoldása érdekében rendeletet alkotott, amely a Magyar Közlönyben még a nap folyamán megjelenik. Ennek értelmében hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon – közölte a kormányfő."

Ezt a rosszindulatot! Így most már biztosan elássák valahová Karigerit azok, akiknek odaajándékozta a fizetős parkolás bevételét! Szegény, pedig mindent elkövetett az érdekükben, még imádott választóinak rovására is....
Sic transit gloria mundi!

2020.04.05. 13:38:42

@nincs1itt: " figyelj te szellemi fogyatékos, európa minden országában fizeti 50-95%-ig a munkabérét az állam, akik a covid19 miatt nem tudnak dolgozni! "
Érdekesen közelíti meg a dolgokat, .., azt természetesnek veszi, hogy a társadalom minden tagjának kell lennie a tartalékának, hogy ki tudja húzni, ha esetleg félévig nincs jövedelme, .. és azt is természetesnek veszi, hogy nagy multiknak annyi tartaléka sincs, hogy egy napot kibírjon így, .., mert onnantól fognak kapni a közkasszából, .. ne basszus, ilyen csóringerek ez a multik, akkor, hogy uralják a világot, .., hát így, hogy nekik nem lehet veszteségük, egyből állami segítséget kérnek és kapnak.
Az még hagyjám, hogy a multik élnek a nemzetközi kapcsolataikkal és ugyanúgy kaszálnak, mint krízis nélkül, de hogy az olyan figurák, mint ön is, miért támogatják ezt a rablási módszert, .., na arra csak egy magyarázat lehet, hogy mert hülyék.
A Diktátor című filmben mondja a beszédében a fickó, .., hogy milyen jó a diktatúra, mert a kormány kisegíthei a barátait, ha vesztenek a szerencsejátékon ...

alöksz róz 2020.04.05. 13:40:44

@eszti.....: dehogy kellett volna bezáratni, sok dolgot onnan lehet beszerezni.
ez az embereknek a hülyesége, ilyenkor is bandával járnak vásárolni.

Szabó Miklós János 2020.04.05. 13:41:36

@István Tamasi: Ez már egy lerágott gumicsont; az alapjövedelem nem hatékony, ellenben rendkívül drága és pazarló: qubit.hu/2019/06/13/miert-nem-jo-otlet-a-feltetel-nelkuli-alapjovedelem

Ami konkrétan a válságkezelést illeti, HA a járvány esetleg eldurvulna, és nálunk is kénytelenek lennének olyan intézkedést hozni, mint a spanyoloknál és az angoloknál, hogy a nem "kulcsfontosságú munkát" (tágan értelmezett egészségügy, szociális ellátás, élelmiszertermelés, kiskereskedelem stb.) végzők számára a munkahelyükre is tilos bemenni (azaz nem dolgozhatnak, ha otthonról nem tudnak), akkor lenne indokolható ilyen általános jövedelempótló támogatás bevezetése. Addig ez egyszerű pazarlás, és most az állam végképp nincs abban a helyzetben, hogy indokolatlanul szórhassa a pénzt.

Célzott munkahelyvédelmi, gazdaságvédelmi intézkedésekre persze szükség van, és ezeket nálunk be is fogják vezetni, az intézkedések részleteit hamarosan (már a jövő hét elején) megismerhetjük.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 13:52:21

Salynosch parkolási díjat sem szedhettek mostantól! :DDDDDDDDDDDDDD

chrisred 2020.04.05. 13:55:48

@Szabó Miklós János: "Ha az állam bácsi fizet az állampolgároknak, akkor ezt csak úgy tudja megtenni, hogy ugyanazok vagy más állampolgárok, cégek befizetnek (pl. adó, illeték, járulék formájában) az államkasszába"

Mi itt a fogalomzavar? Erről van szó. Ehhez tegyük hozzá, hogy a cégek társasági adója adóparadicsomi szinten van, az emberek viszont világrekorder szintű áfát fizetnek, tehát pontosan belőhető, hogy az állam bevételei túlnyomórészt honnan származnak. Tehát az állam részéről a munkahelymegtartó bértámogatás elsősorban a jövőre szóló befektetés lenne.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.05. 14:04:19

@rallus:

Valamit nagyon félre nézel.

Mit akarsz a mézzel, hiszen alig vannak méh legelők, mert akácot nem lehet telepíteni, lucenát már nem termelnek, repce is egyre kevesebb van, a búzából, meg a napraforgóból nem lesz jó méz.

Az anyarozsról meg jut eszembe a tavalyi búzáról, hogy bezony fuzáriumos volt, még a tyúk sem szereti megenni.

Vegyétek már észre, hogy ez a mezőgazdaság nem a 30 évvel ezelőtti mezőgazdaság, és az éghajlat sem az. Mi már soha nem leszünk önellátók élelmiszerből. Még a húst sem tudjuk olcsóbban megtermelni, mint p. a lengyelek, mert a disznót is külföldről hozzák. Most előfordulhat, hogy majd a baromfit is, mert itt a madárinfluenza, ölik a jószágot, és akinek az állományát lemészárolják, az valószínűleg más szakma után néz. Nálunk több baromfibolt be is csukott, tehát nincs nevelés, mert ha lenne, akkor muszáj lenne nyitva tartani, a húst el kellene adni.

A vevő meg inkább megveszi az ízetlen de tartósabb földiepret, málnát, mint az ízes, de másnapra penészes magyart. Sajnos ezek téyek., ezét ne engem akaj kioktatni.

Demjánnak meg igaza volt, mert a kádárizmusban is fontos szempont volt, hogy minél olcsóbban termeljenek, de a kapitalizmusnak meg ez az alapja. Olcsón termelni, drágán eladni. Kérdezd csak meg Csányit, Mészárost, meg Orbán többi haverját.
Jut eszmebe a gazdasági élénkítő csomagból ezek megadóztatása valahogy kimaradt. Nem is tudni miért.

DR. Smit Pal 2020.04.05. 14:05:40

@Grimbusz Makszimusz: Amig ez a szerencsetlen BAROMALLAT kamugeri ritkitja a tomegkozlekedest, had legyen meg nagyobb a zsufoltsag, addig a kormany eltorli a parkolasi, hogy aki tudja inkabb az autojat hasznalja.

Ha lecseng a jarvany az elmebeteg kamugerit el kell takaritani Budapestrol.

chrisred 2020.04.05. 14:16:01

@Szabó Miklós János: Mert azt a verziót, ami nem lenne pazarló és drága, lényegében csak baloldali érvekkel lehet támadni, lásd a belinkelt cikkből a vonatkozó részt:

"Ezzel egyrészt az a gond, hogy rengeteg ember számára nem járna akkora életszínvonal-emelkedéssel, mint ahogy első látásra gondolnánk, hiszen jelentős részben az eddigi szociális juttatásaik helyett kapnák. Másrészt egy csomó célzott szociális program szűnne meg így; olyan programok, amikből például a munkájukat időlegesen elvesztő embereket, rokkantakat vagy öregeket támogatunk. Ezeknek a szociális költéseknek a jelentős része nem is feltétlenül közvetlen készpénzes juttatás (például segély), hanem ellátórendszerek fenntartására megy (például idősgondozás, szociális munkások fizetése), vagyis nehezen lenne helyettesíthető készpénzes juttatásokkal. Harmadrészt, bár az FNA egyik előnye, hogy bürokratikusan egyszerű, míg ma sokszor bonyolult hozzájutni bizonyos állami juttatásokhoz, az FNA definíciószerűen borzasztóan rosszul céloz különböző társadalmi csoportok között, hiszen mindenki ugyanannyi pénzt kap."

Lényegében arról van szó, hogy az FNA csak a bérből, fizetésből élő középosztály számára jelentene előnyt. Az elit számára nem olyan összeg, ami jelentősen változtatna a lehetőségein. A szociálisan eltartottaknak pedig bele kellene törődniük, hogy míg korábban csak az igényeiken és az állam szándékain múlt, milyen forrásokban részesülnek, addig az FNA egy konkrét összeg, amihez alkalmazkodniuk kell, be kell osztaniuk. Végül, de ném utolsósorban, az FNA eldughatatlan jövedelem lenne, bármiféle tartozás vagy károkozás esetén számolni kell azzal, hogy a sértett jóvátételt követeljet belőle. Jelentősen változtatna szerződéses fegyelmen.

2020.04.05. 14:19:32

@látjátok feleim szümtükkel: "Olcsón termelni, drágán eladni. Kérdezd csak meg Csányit, Mészárost, meg Orbán többi haverját. "
Ha mint állítja csak Orbán haverjai tudják ezt Magyarországon, nem csoda, hogy Gyurcsányék nem tudnak újra hatalomra jutni, mert még ahhoz is hülyék, hogy megértsék miként működik a liberális gazdaság, .., mondjuk a multiknak pont ilyen hülyékre lenne szükségük, nem véletlenül nyomják Orbánt lefelé, Gyurcsányékat meg felfelé.

morph on deer 2020.04.05. 14:22:32

@DR. Smit Pal:
“ Ha lecseng a jarvany az elmebeteg kamugerit el kell takaritani Budapestrol.”

Azt előbb meg kéne érned, pubi, az meg egyáltalán nem biztos.

morph on deer 2020.04.05. 14:23:55

@alöksz róz:
“ mondta az elborult agyú, beteg lelkű vén komcsi”
:)
A komcsit nem találtad el, csak tájékoztatlak!

6.Lenin 2020.04.05. 14:31:47

@DR. Smit Pal:

Majd a haverjai szép csendben elássák. Talán hamarább is, mint a járvány végén.

alöksz róz 2020.04.05. 14:36:00

@látjátok feleim szümtükkel: te valahol nagyon eltévedtél, papám. nem tudom hallottál-e már élelmiszer-exportról

alöksz róz 2020.04.05. 14:38:55

@látjátok feleim szümtükkel: "A vevő meg inkább megveszi az ízetlen de tartósabb földiepret, málnát, mint az ízes, de másnapra penészes magyart. Sajnos ezek téyek." - és még véletlenül se azért hazudja rá a külföldi eperre h magyar, hogy el tudja adni :-)

eszti..... 2020.04.05. 14:42:15

@alöksz róz:

nálunk mindenki online vásárol. a nagy áruházláncok gyorsan alkalmazkodtak az új életstílushoz. eltörölték vagy minimalizálták a szállítási költséget, akciókat hirdettek.
hétfőtől szigorú higiéniai előírások mellett kinyithatott néhány kiskereskedés. viszont gond van az ellátással, hiába rendelik meg az árut, nem érkezik meg.

eszti..... 2020.04.05. 14:44:12

@Tényelek:

bocs, nincs időm gyógypedezni. talán délután....

alöksz róz 2020.04.05. 14:45:57

@morph on deer: akkor nyilván a többivel már nem is kell foglalkozni

eszti..... 2020.04.05. 14:47:43

@Szabó Miklós János:

az általad felvázolt intézkedések "békeidőben" érvényesek. most vészhelyzet van, kvázi szükségállapot. nem lehet a munkáltatókra bízni a megoldást. annak cudar vége lesz.

alöksz róz 2020.04.05. 14:51:20

@eszti.....: "hétfőtől szigorú higiéniai előírások mellett kinyithatott néhány kiskereskedés." - oszt minek, senki se megy boltba

alöksz róz 2020.04.05. 14:53:10

@eszti.....: na de békeidőben se lehet a munkáltatókra bízni a megoldást, mert ugyanolyan cudar vége lesz :-)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.05. 15:03:41

lessétek felejim szümtükel az tótisztán maga csoda

alöksz róz 2020.04.05. 15:06:17

@eszti.....: egyébként tényleg csodálatosak ezek a bezzegszlovákok. itt magyarországon meg senkinek nem jutott eszébe ilyesmi, hogy online is lehet vásárolni. de ezek a szlovákok, hogy ez az eszükbe jutott, le a kalappal tényleg.

meg hogy szájmaszkot, lélegeztetőgépet is rendeltek, meg a külföldön ragadt állampolgárokat is hazaszállítják (repülővel!!!), zseniális, hogy nem jutott ez másoknak is eszébe, érthetetlen

6.Lenin 2020.04.05. 15:12:11

Azért egy kicsit hiányzik a Taga. Lógópöcsű vén buzi az is, de azért a segge még jó.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.05. 15:14:19

@alöksz róz: Remélem egyszer majd utolérjük Szlovákiát.... majd később esetleg Romániát is! Fletóék alatt majdnem sikerült, de aztán nem tudták befejezni a munkájukat! :D

Szabó Miklós János 2020.04.05. 15:26:09

@eszti.....: "nem lehet a munkáltatókra bízni a megoldást"

Nem a munkáltatókra kell bízni, hanem a munkaadói és munkavállalói oldal megállapodására, a megfelelő jogszabályi környezet (munkajogi jogszabályok) megteremtése mellett. Ne gondoljuk, hogy állam bácsi mindent jobban tud!

@chrisred: "Mi itt a fogalomzavar?"

A fogalomzavar ez: "az állam fizesse vissza az embereknek azt, amit elvett tőlük"

Az állam maximum az általa felvett hiteleket tudja visszafizetni (kamatfizetés mellett), azaz azoknak az állampolgároknak (és nem állampolgár magánszemélyeknek, szervezeteknek, hazai és külföldi cégeknek) fizet, akik állampapírokat

Amit "elvett" (pontosabban: elvont) adóként, illeték és járulék formájában, azt már eddig is vagy az állampolgárokra költötte (szociális juttatások, nyugdíjak stb. formájában), vagy az állami működés fenntartására, áru- és szolgáltatásvásárlásra költötte el (sőt generált még hiányt is, ami hitelfelvételt generált), azaz az a "pénz" már nincs meg, nincs is mit visszaadni belőle.

Tekinthetsz a bérek állami kifizetésére "jövőbe való befektetésként", de igen fura egy "befektetés" az, ami a jövőben nem bevételszerzési lehetőségekkel, hanem csak és kizárólag kiadással (a felvett hitelek utáni tőke- és kamattörlesztéssel) jár.

Ettől függetlenül gazdaság- és munkahelyvédelmi intézkedésekre a vészhelyzeti időkben szükség van, de nem "FNA", hanem célzott, a konkrétan veszélyeztetett munkahelyek, cégek megőrzését, valós segítségnyújtást szolgáló formában.

nincs1itt 2020.04.05. 15:30:34

@alöksz róz: egy büdös vasatok nem lenne eu nélkül! a külföldi befektetők tartják el mo.-ot. illene azért gondolkodnod is néha, te 2 soros jobbágy...

nincs1itt 2020.04.05. 15:37:54

@Tényelek: ezen a néven is csak egy baribaszó ner-cseléd vagy... nem a multikról van szó, te faszkalap, hanem pl. a győri audinál leállt termelés miatt nem dolgozók bérének állami pótlásáról beszélek. de te olyan hülye vagy, hogy ezt sem érted. pl. a német audi, bmw, bosch stb állami segítséget is kap, a dolgozók bérének kifizetéséhez 60-95% közötti összegről van szó. ha multi csődbe megy, akkor az addigi dolgozói az államnak okoznak gondot, sokáig és drágán, így megsegítve viszont megőrizhetők a munkahelyek.
de te csak egy buta, magyar jobbágy vagy!

chrisred 2020.04.05. 15:38:12

@Szabó Miklós János: "Amit "elvett" (pontosabban: elvont) adóként, illeték és járulék formájában, azt már eddig is vagy az állampolgárokra költötte (szociális juttatások, nyugdíjak stb. formájában), vagy az állami működés fenntartására, áru- és szolgáltatásvásárlásra költötte el (sőt generált még hiányt is, ami hitelfelvételt generált),.."

Vagy Paks2-re, Belgrád-Budapest vasútra, csokra, stadionokra, karmelita kolostorra, biodómra ésatöbbi, ésatöbbi.

"...azaz az a "pénz" már nincs meg, nincs is mit visszaadni belőle."

Senki se azt a pénzt adja vissza, amit kölcsönkér vagy hitelként felvesz, hiszen azt azért kéri, hogy valamire felhasználja. A későbbi bevételei terhére vállal kötelezettséget, tehát az nem lehet mentség, hogy a felvett pénz már nincs meg.

rallus 2020.04.05. 15:39:25

@nincs1itt: A "külföldi befektetők" a hazai NGO-k ordibáló bérenceit tartják el, valamint az ellenzéki sajtót. Természetesen legálisan és Gyurcsányék sem ajándékba szoktak néhány milliócskát kapni, hanem nélkülözhetetlen tanácsaikért... Természetesen ők nem jobbágyok, mint ahogy te sem! Teljesen más kategória vagytok....

nincs1itt 2020.04.05. 15:40:01

@Szabó Miklós János: te anyabaszó, szerencsétlen kretén! te verted itt a nyálad, hogy demilyenkurvagazdag mo.! milyen hitelről pofázol? okleveles köcsög vagy!

nincs1itt 2020.04.05. 15:43:17

@rallus: akkor mesélj még a szín árpádvére, turulsarja magyar termelő vállalkozásokról!!! suzuki? opel(gm), mercedes, audi??? tesco, aldi, lidl??? auchan??? continental, hankook, bosch, zf+tyssen? lear corp?
legalább hazudni megtanulhattál volna a gazdádtól!

alöksz róz 2020.04.05. 15:49:08

@nincs1itt: nagyon ügyesen tudsz ostoba jelszavakat óbégatni, látszik h index-olvasó vagy. eu-tagság nélkül is megvoltunk, sőt kifejezetten jól is ment, amikor nem az elvtársaid irányítottak. kölcsönösen előnyös együttműködés, nem ajándékot ad senki.
de ha az lenne, neked ahhoz sincs semmi közöd, nem te vagy a befektető, te csak egy német zöldgombnyomogató vagy, semmi beleszólásod nincs a magyarok dolgába

maxvall baribaszó 2020.04.05. 15:50:12

Ki beszélt itt szerelemről?!

2020.04.05. 15:52:46

@eszti.....: "bocs, nincs időm gyógypedezni. talán délután.... "
Bocsi, nem tudtam, hogy gyógypedagógus foglalkozik önnel, mert ez arra is utal, hogy még gyerek, .., Ezt jól elnéztem! Ez sokmindent megmagyaráz a hozzászólásait illetően.
Mégegyszer bocsi, .. elismerésem a gyógypedagógusának, aki gondolom csak telefonon vagy neten tudja önt kezelni, kemény meló lehet így járvány idején.
Mondjuk szerintem azt nem tudja, hogy a kiadott feladatok helyett hülyeségeket írogat itt, ..., de a féldebilek már csak ilyenek :-) .

Szabó Miklós János 2020.04.05. 15:52:59

@nincs1itt: "milyen hitelről pofázol?"

Milyen hitelről? Lipsikém, az ÁLLAMADÓSSÁG finanszírozására felvett (és felveendő) hitelekről!

Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kb. a GDP 80%-ának megfelelő államadósság-szinttel adta át a kormányrudat az Orbán-kormánynak. Bár mostanára ezt a mutatót sikerült valamelyest leszorítani (hála jórészt az elmúlt években tapasztalt dinamikus gazdasági növekedésnek!), de még így is jelentősen magasabb, mint a régiós vetélytársaink szintje vagy a maastrichti előírás szerinti adósságszint (és a válság során a nevező zsugorodása miatt nyilván nőni is fog), így van még tennivaló elég.

És most persze az ellenzéki oldalon megy az ötletelés, a hozzád hasonló kibicekkel karöltve, hogy kinek, minek mennyi pénzt kéne még osztogatni a szerintük nyilván "feneketlen" államkasszából (ami persze már így is üres; hiszen a válság idején megugranak a költések, visszaesnek a bevételek), csak arra nem gondol senki, hogy ha most nyakra-főre osztogatnak, amihez sajnos, nincs mit tenni, _hiteleket_ kell felvenni, akkor vajon mibűl lesz ez majdan visszafizetve?

Egy felelős kormány ilyenkor nem tehet mást, mint rámutat, hogy ez a sok nagyszerű ötlet sajnos nem finanszírozható, mert NEM TELIK, és összerak egy olyan munkahely- és gazdaságvédelmi csomagot, ami ott ÉS CSAK OTT lazít, ahol valóban szorít a cipő.

Ezzel pedig megelőzi azt, hogy a válság és az abból való kilábalás során a JÖVŐNKET éljük fel, mint Medgyessy-Gyurcsány alatt történt!

alöksz róz 2020.04.05. 15:53:04

@Grimbusz Makszimusz: "Remélem egyszer majd utolérjük Szlovákiát" - á, míg eszti él, addig ilyet nem lehet kijelenteni
képzeld, náluk tesztelik az embereket koronavírusra

rallus 2020.04.05. 15:54:58

@nincs1itt: Amikor Teheránban a művelt nyugat ráígért a Hitler-Sztálin paktumra bennünket is, hogy a demokratikus Szovjetunió polgárai haljanak meg a derék nyugatiak helyett, eldőlt a sorsunk!
Aztán bukott az egyetlen tudományos ideológia és a derék nyugatiak gondoskodtak róla, hogy a vezető kommunistáknak legyen lehetőségük szarért-húgyért átjátszani nekik az ország vagyonának döntő részét.
Most végre megpróbálunk óvatosan kikapaszkodni ebből a csapdából, de vannak ők és vagytok ti, ezért nehéz...

Szabó Miklós János 2020.04.05. 15:55:55

@chrisred: "Paks2-re, Belgrád-Budapest vasútra, csokra, stadionokra, karmelita kolostorra, biodómra"

Ezek mind besorolhatók az elmondott kategóriák valamelyikébe, ti. állami működés finanszírozása, áru- és szolgáltatásvásárlás; utóbbiakban persze az állami beruházások is benne vannak, de azok egy része [pl. infrastrukturális fejlesztések] jó esetben legalább bevételeket hozhat a jövőben, ellentétben a Medgyessy-féle 100 napos programmal, amit nagyrészt tisztán osztogatás, jövőfelélés volt.

Na, ilyeneket nem szeretnénk itt még egyszer.

Szabó Miklós János 2020.04.05. 16:00:53

@chrisred: @Szabó Miklós János: Illetve bocs, most látom, hogy a CSOK-ot is írtad, na az meg szociális juttatás (amit szintén említettem), de legalább CÉLZOTT, és a CSALÁDOS középosztálybelieket segíti (akik az ország jövőjét jelentik), hatékonyabban, mint az FNA.

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 16:04:28

@Grimbusz Makszimusz: Európa a hazánk... legalábbis két éve még azt védtétek!-)...
Mivel volt gond? Feliratos változatot küldtem;-)...

2020.04.05. 16:04:59

@alöksz róz: Szlovákiában 15155 tesztet csináltak, eddig 485 fertőzöttjük van, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy nagyjából 30 teszt jut egy fertőzöttre, mint nálunk (733/21250).
Nem teljesen világos, hogy miről szövegel a büszke szlovák elvtársnő?!
www.worldometers.info/coronavirus/

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 16:08:20

@Grimbusz Makszimusz: Mirr-Murr, menj már a picsába! Nekem több tapasztalatom van a munkával kapcsolatban, mint neked, pedig én sem tudok felmutatni öt évet összesen (s abba már a gimnázium alatti nyári munkák is benne vannak!);-)... Sz'tem, mint kívülállók, ebből maradjunk ki;-)...

PuniValdes 2020.04.05. 16:19:02

Lázongva e vaksi a lábujjamat?

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 16:44:36

Na, most akkor én rendelek egy kávét és nézem páholyból, amint a (fülke)forradalom gyermekei felfalják egymást;-)...
Mert a magországok hagyják az európai gazdaság motorját önállóan berregni, azt nem terhelik a maguk gondjaival: sz'al ami lét eddig nem zsákoltatok be, azt már nem is fogjátok;-)...

alöksz róz 2020.04.05. 16:49:08

@Tényelek: szlovákba már online teszteket is csinálnak
csak még egyelőre nincs elég e-mail cím az országban
de már rendeltek kínából (ahogy kell, jelszóval adatokkal)

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 17:00:59

Baribaszó ner-cselédek!
Ínséges időkben a kicsi is számít, meg a legszebb öröm a káröröm, sz'al:
-ugyan szopni fognak az ellenzék által elvitt önkormányzatok, de a kisvárosi/falusi önkormányzatok is (ugye erre vertétek a melleteket, hogy "a fidesz nyerte az önkormányzati választásokat!);
-s ott az elvonások jobban fognak fájni; majd a helyi kiskirályoknak kell megmagyarázni, hogy miért nincs pénz semmire, s mindezt azoknak a kibaszott tájékozott helyi lakosoknak, akik tíz kiló krumpliért szavaztak, s a ti itteni propagandátok kurvára nem éri el őket;
-s majd ezt legkésőbb a következő választáson érezni is fogják a ner helyi döbrögijei.
Sz'al lehet, hogy a libsik szopni fognak, de ti is! S a libsiknek (aka a ner-t utálóknak) már tíz év rutinjuk van a szopásban, s még mindig itt vannak, léteznek, ezt ne feledjétek!

Stílszerűen "A haza nem lehet ellenzékben!"
A belpesti romkocsmák kígyóvállú bölcsészeinek megmagyarázható a nemzetközi helyzet, de próbáljátok majd ugyanezt ott, az iskolázatlan romáknak és parasztoknak.
Előre is sok sikert, kitartást és b@sszátok szájba a kurv@ @nyátokat addig is.
Szeretettel,
egy migráncs a haldokló Nyugatról;-)...

alöksz róz 2020.04.05. 17:02:46

az összes pénzből lélegeztetőgépet kellett volna venni, látjátok, nem itt tartanánk

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 17:06:08

@nincs1itt: egy importált bulangiut ne magyar jobbágyozzál!...

alöksz róz 2020.04.05. 17:14:30

@Sir Bates dö Hól: ó, nagyon szépen elő lehet ezt adni:
"Érdekes, hogy az ország kormánypárti polgármesterei - akik jóval többen vannak, mint az ellenzékiek - nem panaszkodnak, és nem a hangulatkeltésen dolgoznak, hanem a helyzetet tudomásul véve végzik a feladataikat. Csak a baloldali kerületek polgármesterei gondolják úgy, hogy a közös teherviselés az, amikor mindenkinek - a munkavállalóknak, a vállalkozásoknak, multiknak, bankoknak, a kormánynak, tényleg mindenkinek - kevesebb pénze lesz, akkor nekik nem"
"Egyre világosabban látszik, hogy valójában nem akarják kivenni a részüket a közteherviselésből. Saját megerősödésüket remélik az ország legyengülésétől"
és talál is, az a baj

morpho 2020.04.05. 17:27:41

Amikor ilyen nagyokat hazudnak, akkor árulják el, hogy pontosan tudják, hogy amit művelnek, az gyalázatos.
index.hu/kultur/media/2020/04/05/kovacs_zoltan_hulyenek_nezi_az_embereket/

eszti..... 2020.04.05. 17:29:39

@alöksz róz:

nem hiszem, hogy te a húsvéti sonkapénzért kommentelsz. mégis elmész abba az irányba..
mondtad- tömörülnek a népek az obi és a praktiker előtt
mondtam- zárják be
mondtad- szükségük van az ott kapható árura
mondtam- rendeljék meg neten, nálunk is így csinálják
mondtad- "egyébként tényleg csodálatosak ezek a bezzegszlovákok..." - vagyis semmit

6.Lenin 2020.04.05. 17:34:18

@morpho:

Miért dicsexel azzal, hogy nem értetted te sem, mit is írt Kovács.

CSOKKI MÁLNA 2020.04.05. 17:36:53

Piros narancs sárga, zöldképű cigány!

chrisred 2020.04.05. 17:37:52

@Szabó Miklós János: A csok az elitet segíti, a bérből, fizetésből élő középosztály számára elérhetetetlen.

chrisred 2020.04.05. 17:45:13

@Szabó Miklós János: A közalkalmazottak béremelése (ami valojában a Bokros csomag óta befagyasztott és elinfálódott egészségügyi, közoktatási bérek reálértékének visszaállítása volt) ugyanolyan jövőre vonatkozó befektetés volt, mint most az egészségügyi dolgozóknak ígért 500 ezer forint. Megelőzni a tömeges pályaelhagyás esetén bekövetkezö humanitárius válságot.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.05. 17:50:13

@alöksz róz: az eszti fajták faragják az emileket a foglalkoztatóban
előtte demokratikusan megszavazzák aznap ki lesz a "tanítónéni"

alöksz róz 2020.04.05. 17:55:52

@eszti.....: "vagyis semmit" - hát igen, ugyanannyit mint te :-)

mgdé 2020.04.05. 18:11:03

@eszti.....:

Most mit csodálkozol? Hisz sose mond semmit. :D

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.04.05. 18:19:50

@eszti.....: Ahogy már előttem többen is elmondták, az Obi meg a Praktiker azért van nyitva, hogy ha az amúgy várhatóan hosszú járványos időszak során valakinél valamilyen fontos háztartási kellék elromlik (pl. egy csap korrózió áldozata lesz, elromlik az ajtózár), akkor azt azért valahogy ki lehessen cserélni, meg lehessen javítani. Ilyen esetekben amúgy az online vásárlás, kiszállítással az ezzel járó várakozás miatt nem ideális (és nem működik az sem, hogy akinek nincs internetkapcsolata, akkor legfeljebb pár hónapig nem mos kezet)

Nyilván ha a járványügyi helyzet rosszabbodna, a mostaninál szigorúbb korlátozásokat, kijárási tilalmat vezethetnek be nálunk is (mint pl. a spanyoloknál), és akkor az már egy más helyzetet jelent (de kétséges, hogy ezeket a legszigorúbb korlátozásokat mennyi ideig lehet fenntartani, betartatni).

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.05. 18:20:56

az 1000es klubb

Italy 15,887
Spain 12,418
USA 9,149
France 7,560
UK 4,934
Iran 3,603
China 3,329
Netherlands 1,766
Germany 1,523
Belgium 1,447

Nekoashi2005 2020.04.05. 18:34:04

Ugye most be van ígérve az egészségügyi dolgozóknak a 20%-os béremelés.

Igen ám, de orbanisztánban vagyunk, ahol már előfordult az egészségügyben, hogy a béremelés után a dolgozó forintra ugyanannyit kapott mint béremelés előtt! Ugyanis sok kórház különböző "adható" pótlékokat alkalmaz, és ha az alapbér nő, a pótlék csökken.... Az összeg meg ugyanakkora!

A másik problémám, hogy novemberre is be volt ígérve körülbelül 20%-os béremelés. A mostani 20% annak az előrehozása, vagy a mostani 20%-kal emelt bérre fog jönni még 20%?

Mert ha a novemberi emelés előrehozása, az egészségügyi dolgozók joggal fogják becsapva érezni magukat, és bizony tőlünk nyugatra vadászni fognak a jólképzett egészségügyi személyzetre!

alöksz róz 2020.04.05. 18:35:40

@Szergej Szergejevics Szergejev: szépen odaállítani egy katonát vagy rendőrt az utcájába. menne a jajongás

eszti..... 2020.04.05. 18:37:08

@Szergej Szergejevics Szergejev:

alex méltatlankodott azon, hogy a fent említett áruházak előtt tömörültek az emberek.
erre vázoltam, hogyan oldották meg nálunk a helyzetet.
2 hétig minden bolt zárva volt az élelmiszeren, drogérián, patikán kívül, ahogy az összes szolgáltatás is.
kibírtuk. ugyanez volt-van a cseheknél. náluk húsvét után lesznek engedmények.
itt a lazítás előtt megmondták, amennyiben nő a mobilitás, újra bezárnak mindent.
ebben a helyzetben nem lehet cicózni.

eszti..... 2020.04.05. 18:38:17

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

V4 összeállítás nincs? arra mondjuk kíváncsi lennék...

alöksz róz 2020.04.05. 18:38:59

@Nekoashi2005: "Ugyanis sok kórház különböző "adható" pótlékokat alkalmaz, és ha az alapbér nő, a pótlék csökken" - a dékás kórházigazgatók elveszik a béremelést, jól beszélsz

rallus 2020.04.05. 18:40:44

@Nekoashi2005: Ez a szerethető bennetek! Habozás nélkül odaadnátok a bal tökötöket cserébe, csak történjen már valami rossz ebben az országban, ami elvileg a hazátok...
Sok kicsi kunbéla....

Nekoashi2005 2020.04.05. 18:40:47

@Szergej Szergejevics Szergejev:
'Ahogy már előttem többen is elmondták, az Obi meg a Praktiker azért van nyitva, hogy ha az amúgy várhatóan hosszú járványos időszak során valakinél valamilyen fontos háztartási kellék elromlik "

Nemcsak ezért vannak nyitva ezek az üzletek, meg a mezőgazdasági boltok, hanem azért is, mert most van a tavaszi kerti munkák szezonja! Én is készitem elő anyám kertjét némi burgonya elvetéséhez, mert elég drága lesz ősszel. A szomszéd özvegy néni fia is ott rotált. Mondtam is neki, ha továbbtanult volna, nem kellene a földet túrnia! A megyei bíróságon büntető bíró....

eszti..... 2020.04.05. 18:41:38

@alöksz róz:

az én utcámba? :D

még a szigorú kijárási tilalom alatt is kimehetsz naponta 1x vásárolni. én hetente 2x szoktam, szóval mellélőttél.

Nekoashi2005 2020.04.05. 18:43:53

@alöksz róz:
Nem dk-s, a fidess tagja, de majdnem talált.... De ez előfordult mentősökkel is, amely külön szervezet...

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 18:44:13

@alöksz róz: ;-)... ha az én főnököm a sunyi félművelt paraszt lenne, én sem szólnék semmit... azt az egyet nem lehet elvitatni, hogy ott csak egy akarat van, az övé... s az vasakarat; de pontosan ebben rejlik a ner végzete is;-)...

én meg a valót írtam, nem az alternatív valóságot... az csak addig működik, amíg a "csillagok szerencsés együttállása" tart;-)... na, ennek baszott be a covid-19...

Nekoashi2005 2020.04.05. 18:46:17

@rallus:
Mond azt, hogy nem igaz!
Jelentsd ki, hogy ez a 20% nem a novemberi 20%!

És akkor lementem, hogy november után a képedbe vágjam!

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.04.05. 18:46:18

@Nekoashi2005: Igen, munkaeszközök beszerezhetők mezőgazd. munkákhoz is.

@eszti.....: Ha két hétről lenne szó, annyit ki lehet bírni.

De nálunk Magyarországon sajnos még nem várható, hogy két hét múlva sokkal jobb lesz a helyzet, leginkább abban lehet reménykedni, hogy nem lesz rosszabb (pl. Budapesten és az agglomerációban nem robban be az esetszám).

Én ráadásul attól is tartok, hogy korlátozások ide vagy oda, húsvétkor sajnos vidéken nem mindenki fogja megállni, hogy átruccanjon a rokonokhoz (bár ne legyen igazam).

eszti..... 2020.04.05. 18:46:47

@mgdé:

á, dehogy! ciklikusan használja a mellébeszélt, öreg komcsi stb szavakat. de, hogy minek? :D :D

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.04.05. 18:48:32

@eszti.....: "kimehetsz naponta 1x vásárolni"

Ez viszont kicsit túlzásnak tűnik. Azért annyi előrelátás, teherbíró képesség csak szükséges mindenkinek, hogy ha bevásárol, akkor 2-3 napra be tudja osztani.

alöksz róz 2020.04.05. 18:49:52

@Sir Bates dö Hól: ahogy érzed, papám, ha nem akarsz tudomást venni, nem veszel

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 18:50:40

@alöksz róz: egyébként miért nem jelölöd meg a forrást? dolgoztatsz?;-)...

eszti..... 2020.04.05. 19:00:15

@Szergej Szergejevics Szergejev:

nálunk az elején baromi keményen beszigorítottak. aztán a engedélyezték bizonyos kiskereskedéseknek és szolgáltatásokat.
itt a lista: optikák,autószerelő műhelyek, valamint a kertészeti, építési anyagokat értékesítő, méteráru boltok, továbbá a közjegyzői és ügyvédi irodák, lízingszolgáltatás, telekommunikációs szervizszolgáltatások, kulcsmásolók, hulladékgyűjtő udvarok, kerékpárboltok, festékboltok, műszaki, építkezési és vasáruboltok
de a nagyáruházak pl. baumax zárva maradtak. ők online értékesítenek.

húsvét- ma este jelenti be a kormány a húsvétra vonatkozó szabályokat. a kormányfő újabb szigorításokat, kvázi az ünnepek idejére szóló kijárási tilalmat szeretne bevezetni. de a pandemiológiai szakcsoport véleménye dönt.

alöksz róz 2020.04.05. 19:05:06

@eszti.....: nem, azéba aki nem bírja kicsit komolyabban venni
teleríná a fórumokat
diktatúra

eszti..... 2020.04.05. 19:05:56

@Szergej Szergejevics Szergejev:

gondolj bele a vásárlási szokásainkba, életvitelünkbe!
éltem én is BP-n. a vásárlás egy szabadidős tevékenység volt, nem szimplán hazahúzom a bölényt.. beszerzés.

6.Lenin 2020.04.05. 19:08:26

@eszti.....:

Senki nem ugrik a témára? Akkor nézzünk egy érdekes részlet kérdést....

1re inkább tudott, hogy a veszélyes korosztály a 65 felettiek, gyerekekre , középkorúakra korlátozottan, elvétve.
Matovič bá le akarja állítani Bezzegországot. Hány 65 éves dolgozik nálatok, akik a vállukon viszik az országot? Nem lenne elég csak őket elkülöníteni, házi karanténba?
Mire ez a nagy cirkusz?

alöksz róz 2020.04.05. 19:10:13

@Sir Bates dö Hól: most jött ki az origón
meg kocsis málé facebookján
lájkolják az emberek
gondolom szépen jön majd alá, hogy azért a családnak, kálmánolgáknak, régi barátoknak, bűnözőknek kiszórt pénzekhez bezzeg ragaszkodnának, arra van pénz, a vírusra sajnálják de arra nem

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 19:11:29

@Szergej Szergejevics Szergejev: normális az lenne, ha minden sarokra kibasznának egy rendőrt, de azzal nem lehetne rátolni a kudarcot az ellenzékre (meg már úgyis mindegy: a főni és a habonyművek, látva a valós számokat, most kiélheti magát a House of Cards játékban, nekik ezt jelenti a politika: a hatalom megszerzése, megtartása... nem véletlenül nem adnak ki egyetlen valós adatot sem; már kiküldték az aktivistáknak a sorvezetőt, a "független" vadhajtások és mindenszó kezdte most a "hadműveletet", az orkok folytatják, a kesma az ellenzéki polgármestereket ekézi, holnap a sajtóklub összegez... ki van ez találva, ha meg hullik a "férgese"(nyuggerek), már az sem számít, vészhelyzet van az idők "végezetéig", azaz amíg le nem térdel az ellenzék;-)... hogy ez mennyi plusz áldozatba kerül? "ahol fát vágnak, ott hullik a forgács"... ellenben a szervereket és a belső levelezést megint elfelejtik törölni, mert - mint mindent és mindig - megint trehányul intézik a dolgaikat, de ez benne van minden kontraszelektált szervezetben;-)...)

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 19:13:30

@alöksz róz: vannak az aktivisták, meg a "hasznos idióták"... remélem te egyik sem vagy! csak a cash, s azonnal!;-)...

Nekoashi2005 2020.04.05. 19:15:09

Mi a jó abban hogy sok országban az állam kisebb-nagyobb mértékben átvállalja a béreket? Egyrészt a munkavállalók - és nem a mészáros-tiborc félék - érzik az állam gondoskodását - ami a kormányzó oldalnak még jól jöhet a következő választásnál, mert mégis a nunkavállalók vannak többen - másrészt megmarad a munkaviszonyuk folytonossága, így bért csökkenteni a válság után csak mindkét fél egyező akarata alapján lehet.

De ez hogy néz ki itt? A cégek elküldik az embereket - a munkaügyi központokba több héttel későbbi időpontra lehet találkozót kérni - majd amikor visszaveszik őket, majd a minimálbért fogják a régi bérük helyet adni! És ha majd ha ezt sérelmezi a munkavállaló, akkor majd megkapja, hogy "van a helyedre 100 ember!"

eszti..... 2020.04.05. 19:21:28

@6.Lenin:

nagyon úgy néz ki, a blackoutból nem lesz semmi. a kormánypárti miniszterek sem támogatják egyöntetűen .
szerintem nem elég csak a 65 felettiek elkülönítése. gondolj csak pl. az okológiai betegséggel küzdő gyerekekre, felnőttekre vagy a súlyos cukorbetegekre.

Nekoashi2005 2020.04.05. 19:21:39

@alöksz róz:
g7.hu/kozelet/20200220/egy-puskas-stadionnyi-penzt-kolthet-propagandara-az-allam/

Ebből a pártpropagandára szánt 150 milliárdból mennyit költenek a vírus ellen?

Szeretném lájkolni...

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.05. 19:25:34

@alöksz róz:

Menj be egy multiba és nézd meg mennyibe kerül az import . Mondjuk annak a magyartól jobb minősége is.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.05. 19:29:35

@alöksz róz:

Kíváncsi lennék rá, hogy mi milyen magyar mezőgazdasági terméket exportálunk a búzából, kikoricából, napraforgóból előállíott termékeken kívül. Nem kicsi, hanem nagy mennyiségben. Te tudod? A pick szalámi nem ér, azt már a kádárék is exportálták, oszt még sem állt tőle talpra az ország.

rallus 2020.04.05. 19:29:45

@Nekoashi2005: A Gyurcsányék 18 000 milliárddal növelték meg az államadósságot! Számold át lélegeztető gépekre!
És akkor az elkótyavetyélt állami vagyonról még szó sem esett...

6.Lenin 2020.04.05. 19:32:06

@eszti.....:

De ezekkel amúgy is baj van, vagy meghalnának. Meg Bezzegországban is meghalnak simán naponta 2-3 százan, kamuztok a halottak számával? (meg mással is?)

rallus 2020.04.05. 19:32:40

@látjátok feleim szümtükkel: Szerinted kik és miért privatizálták a hazai feldolgozóipart?

eszti..... 2020.04.05. 19:33:00

@alöksz róz:

aki nem bírja kicsit komolyan venni.............. itt van Bencsik meakulpája. leírta, miért nem vette kezdetben komolyan:

"Aztán megértettem, és ezzel a példával szeretném érzékeltetni az olvasónak, milyen nagy a baj, illetve a kormányzati kommunikációs stábnak, hogy mit mulasztottak el az első napokban. Azt jelesül, hogy értelmesen és főleg szemléletesen elmagyarázzák, miért olyan veszélyes a járvány fenyegetése akkor, amikor még nincs járvány, hiszen csak pár ember betegedett meg. Talán ha ezzel kezdik, hamarább megértjük mi, mindig kételkedők is, akik állandóan azon spekulálunk – mint Fülig Jimmy Rejtő regényében, ahogy az öreg Piszkos Fredet figyeli, amint kevergeti a málnaszörpöt –, hogy mi van a dolgok hátterében."

demokrata.hu/velemeny/mese-a-2-buzaszemrol-224363/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202004

eszti..... 2020.04.05. 19:37:06

@6.Lenin:

Jaj, Barnuskám, csak azt ne! - a történetet ismered....

2020.04.05. 19:38:59

@nincs1itt: "nem a multikról van szó, te faszkalap, hanem pl. a győri audinál leállt termelés miatt nem dolgozók bérének állami pótlásáról beszélek."
Ja, bocsi, eddig azt hittem, hogy az Audi is egy multi, .., de ezek szerint az nem az, .., de én komolyan úgy gondoltam eddig, .... köszönöm, hogy felnyitotta a szemem és nem kell vakon bóklásznom a gazdasági élet területén :-) !

Nekoashi2005 2020.04.05. 19:41:10

@rallus:
"A Gyurcsányék 18 000 milliárddal növelték meg az államadósságot!"
Nem akarsz egy kicsit még régebbre menni? Világos? Mohács? Muhi csata?
Egyébként ha írsz valamit, forrást is tegyél hozzá!

És hogy jön ez ide?

6.Lenin 2020.04.05. 19:44:08

@eszti.....:

www.bumm.sk/uploads/images/hal%C3%A1loz%C3%A1si_r%C3%A1ta(1).png

Ez évente 60-70 ezer/ 365 nap. Minden évben/nap.
Azok, akiket felsoroltál, amúgy sem dolgoznak. Szóval, miért is kellett volna az egész országot leállítani? Miért nem elég csak a veszélyeztetteket jobban ellenőrizni?

Vagy akkor nem lehetne ekkorát aggódni?

alöksz róz 2020.04.05. 19:48:09

@Sir Bates dö Hól: és odanézel, és látod, hogy geci tényleg igaz :D
ez a szomorú, látod

alöksz róz 2020.04.05. 19:49:26

@látjátok feleim szümtükkel: van vagy nincs?
egyszerű eldöntendő kérdés

alöksz róz 2020.04.05. 19:51:59

@eszti.....: én nem a kezdetről beszélek, hanem most mi van
minek hergelni a prolikat, azt mondjátok meg

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.04.05. 19:52:16

@Sir Bates dö Hól: "normális az lenne, ha minden sarokra kibasznának egy rendőrt"

Nyilván húsvétkor bizonyára fokozott ellenőrzés lesz, de azért rendőrből sincs végtelen számú, na meg ha netán helybéli, akkor lehet, hogy az unokatesókat locsoló szomszéd gyereket épp nem annyira akarja majd észrevenni. Ha meg a rendőrök mellé kivezénylik a katonákat is, akkor meg jönne a "juntázás", diktatúrázás...

"nem véletlenül nem adnak ki egyetlen valós adatot sem"

Az adatok szerintem valósak (szerintem pl. az esetszámban szerepel az összes, a hivatalos NNK-akkreditált laborokban pozitívnak talált, megerősített minta), csak éppen a helyükön kell őket kezelni, megfelelően kell értelmezni.

Ha a protokoll olyan, mint pl. az Egyesült Királyságban is, hogy elsősorban a kórházba kerülő eseteket, egészségügyi dolgozókat tesztelik, akkor nem szabad azt gondolni, hogy a "diagnosztizált esetek száma" a "fertőzöttek számát mutatja", hiszen a tünetmentes és enyhe esetek a diagnosztizált esetszámban nincsenek benne.

Ezzel kapcsolatban amúgy a hatóságok egyáltalán nem ködösítenek, a tisztifőorvos többször, de még Orbán maga is hangsúlyozta, hogy ez van (l. www.napi.hu/magyar_gazdasag/operativ-torzs-minden-telepulesen-jelen-lehet-a-virus-mar-nem-mindig-lehet-tudni-ki-kit-fertoz-meg.703518.html ).

"ha meg hullik a "férgese"(nyuggerek), már az sem számít"

Ha nem számítana, hogy mennyien halnak meg, akkor nálunk most sem lenne kijárási korlátozás, nem állították volna le a gazdaság jelentős részét...

"vészhelyzet van az idők "végezetéig""

Szerintem a felhatalmazási időkorlát ügye csúnyán túl lett fújva.

Ha a járványveszély valamilyen módon megszüntethető (baromi bizonytalan, hogy hogyan és mikor, ez ügyben nemcsak mi, hanem nyugati kormányok sem mernek semmi biztosat mondani), akkor a vészhelyzetet és a felhatalmazást "politikailag" nem lehet tovább fenntartani.

És nincs is értelme, hiszen nem nagyon képzelhető el olyan horroforgatókönyv, hogy a parlamentben legalább a normál "feles" többség ne maradjon meg a járvány utánra is.

2020.04.05. 19:58:41

Megy a rémhírterjesztés ezerrel a liberálbolsevik médiában, .., meg ugye megint a visszahivatkozás NT-re ahova az egyik itteni libsi Novák Benjamin írt egy cikket.
Lassan csak be kellene már vezetni a statáriális biráskodást az ilyen patkányok ellen!
Mindent egy "titkos információra :-) " alapoznak, ami az hivatkozási alap szerint nem is létezik, majd két nevét elhallgató orvos nyilatkozata alapján még egy rémhírt mellé csapnak, a ha lúd, hát legyen kövér címszóval.
A végkövetkeztetés az, hogy valószínűleg nem igaz, de a cím az ütős és alkalmas a pánikkeltésre, amire a libsik a kezdetektől játszanak, ..., maradt a "Hajrá Vírus" effektus a kormány Hajrá Magyarországával szemben, .., pont mint a Tanácsköztársaság óta bármikor.
24.hu/belfold/2020/04/05/new-york-times-egy-titkos-diplomaciai-tavirat-szerint-mar-hetek-ota-a-tomeges-fertozesek-fazisaban-van-magyarorszag/

AngeI 2020.04.05. 20:00:12

Ferge Zsuzsa véleménye Gyurcsányék válságkezeléséről:

„2008-ban Magyarország volt az egyetlen válság érintette állam, amely semmit, egyáltalán semmit, egy gyufaszálat sem tett keresztbe azért, hogy a válság nyilvánvaló veszteseivel valami történjen. Ilyen ország nem volt még egy. Mindenütt legalább a munkanélküli ellátást vagy a segélyezést vagy valami mást kiterjesztettek. Ennek következtében nálunk különösen nagy volt a szegényeket érintő veszély.”

Szóval Feri, jobb, ha csendben vagy most..

2020.04.05. 20:03:16

Meg vagyunk mentve!
Visszatért a farokverő Gréczy Zsolt és át akarja venni az országban a hatalmat, szerinte a járvány erre a legjobb alkalom, .. ha netán valaki azt hitte volna, hogy itt nem erről szól az ellenzék betartási sorozata.
www.facebook.com/greczy.zsolt/posts/10207348500508100?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202004

eszti..... 2020.04.05. 20:09:44

@alöksz róz:

miért nem, alex? miért nem lehet a kezdetekről beszélni?
miért csak Bencsiknek van annyi vér a pucájában, hogy ezt leírja?
azt hiszed mindenki szelektív amnéziában szenved?

minek hergelni a prolikat, azt mondjátok meg- ezt tőlem kérdezed????????????????
királyi többesben?????????
bakker! engem max. azért bactathatsz, mert idehozom a szlovák és a cseh helyzetet.

Nekoashi2005 2020.04.05. 20:15:16

@/\ngel:
'Ferge Zsuzsa véleménye Gyurcsányék válságkezeléséről:

„2008-ban Magyarország volt az egyetlen válság érintette állam, amely semmit, egyáltalán semmit, egy gyufaszálat sem tett keresztbe azért, hogy a válság nyilvánvaló veszteseivel valami történjen. Ilyen ország nem volt még egy. Mindenütt legalább a munkanélküli ellátást vagy a segélyezést vagy valami mást kiterjesztettek. Ennek következtében nálunk különösen nagy volt a szegényeket érintő veszély.”

Szóval Feri, jobb, ha csendben vagy most.."

Ez szép, de miért írtad ide? Hogy a csuti ne kövesse el ugyanazt a hibát? És neked is azt tudom ajánlani - hamár időben visszafelé haladunk - ne állj meg! Jőjjön Világos, Mohács, Muhi!

2020.04.05. 20:22:01

@Nekoashi2005:
Ne csodálkozzon azon, ha a történelemben is megyünk néha, mert van egy Hunyadink, aki híres törökverő volt és király lett a fia, ...
most meg előlépett a híres fatokverő Gréczy, aki szintén ebben bízik, .. , kisérteties a párhuzam.

chrisred 2020.04.05. 20:26:08

@alöksz róz: Mint például Pokorny vagy Szentgyörgyvölgyi?

Nekoashi2005 2020.04.05. 20:26:59

www.magyarhirlap.hu/belfold/20200307-az-ellenzek-olcso-politikai-haszonszerzesre-hasznalja-fel-a-virust

„Az ellenzék olcsó politikai haszonszerzésre használja fel a vírust”

Minden politikai párt támogatás 50 %-ának - 1,2 miiliárd - elvonása. De a fidessnek még ott van kormány/párt propagandára 150 milliárd....

www.origo.hu/itthon/20200324-orban-viktor-kinai-szallitmany-video.html

www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/orban-viktor-megtekintette-a-satoraljaujhelyi-bortonben-a-maszkgyartast

Hát ha ez nem a vírus olcsó politikai haszonszerzésre felhasználása, akkor nem tudom mi?

Egyébként is a minidúcse mit járkál összevissza? Egy komoly országvezető szervezi a munkát!

Ez mitugrász meg választási kampányvideókat gyárt!

AngeI 2020.04.05. 20:28:01

@Nekoashi2005: Hát, hogy minimum a DK meg a szocik ne szövegeljenek már a szegények megsegítéséről a válság idején, amikor ők kormányon semmit nem tettek ezügyben..

Nekoashi2005 2020.04.05. 20:28:55

@Tényelek:
"Ne csodálkozzon azon, ha a történelemben is megyünk néha, mert van egy Hunyadink, aki híres törökverő volt és király lett a fia, ...
most meg előlépett a híres fatokverő Gréczy, aki szintén ebben bízik, .. , kisérteties a párhuzam. "

Te mit szívsz?

AngeI 2020.04.05. 20:29:55

@Tényelek: Mit csinálhat mostanában a DK-s dákó? Számolja a tagsági díjakat az alagsorban? :))

morph on deer 2020.04.05. 20:30:06

@Nekoashi2005:
“ Mi a jó abban hogy sok országban az állam kisebb-nagyobb mértékben átvállalja a béreket?”

Az milyen, hogy akkor mondjuk nem térdel le a társadalom, és tegyük fel lesz ereje ott folytatni, ahol abbahagyta?

Mert most szólok, hogy az a rengeteg tönkrement ember, akiket most néhány százezer forint megmentene, az nem ugyanaz az ember lesz fél év múlva, mint aki egy hónapja volt!
Ebből a hozzáállásból teljesen biztos, hogy nem lesz gazdasági felállás a járvány után, ha tetszik, ha nem.

A jó hír viszont az, hogy legalább a kormánypropaganda 250 milliárdos költségvetése érintetlenül megmarad, csakúgy, mint az összes fideszes média, - köztévé, KESMA, - pénzei, továbbá a foci néven közismert társasjáték sok százmilliárdos juttatásait sem zavarja meg a járvány, sőt, még a TAO is hozzájuk kerül, továbbra is!

Ennyire primitív szarrágó barmok vajon Alcsútdoboztól távolabb is készültek, vagy ez kizárólag helyi sajátosság?

Mert azt nem felfogni, hogy mostantól más lesz a világ, és makacsul nyomni a régi mantrát, mintha mi sem történt volna, azért elég komoly szegénységi bizonyítványra vall.

De azért hail to the chief, azaz viktor, viktor, ugye kretének?

morph on deer 2020.04.05. 20:31:49

@Nekoashi2005:
“most meg előlépett a híres fatokverő Gréczy, aki szintén ebben bízik, .. , kisérteties a párhuzam. "

Te mit szívsz?”

Nem látod? Fatokot. Hát ja...

2020.04.05. 20:37:04

@/\ngel: Szerintem inkább a spermaszámlálás az ő szakterülete a párton belül, bár lehet, hogy azt ők taglétszám ellenőrzésnek hívják.

morph on deer 2020.04.05. 20:39:48

Az ország népének védelme valóban a legjobb kezekben van... Ha meg mégsem, akkor legalább mi is láthatjuk, hogy mivel is fog foglalkozni szeretett vezérünk 2023-ban:

m.facebook.com/watch/?v=618838818846817&_rdr

2020.04.05. 20:41:48

@morph on deer:@Nekoashi2005:
Látom nem olvasták a híres Farokverő útmutatásait, ..., pedig megint ő lett az ellenzéki pártok húzogató arca!
Tessék követni Magyarország megmentőjét, még én is betettem az útmutatásait, hogy ne szenvedjenek hiányt, .., ha már így kitört az alvezérükből ez az egész, mint nem rég a spergamen ,,, .

morph on deer 2020.04.05. 20:42:06

@Tényelek:
“ a spermaszámlálás az ő szakterülete”

- “Egy orbán, két orbán, három orbán, négy orbán...”
:)))

Nekoashi2005 2020.04.05. 20:42:07

@/\ngel:
"Hát, hogy minimum a DK meg a szocik ne szövegeljenek már a szegények megsegítéséről a válság idején, amikor ők kormányon semmit nem tettek ezügyben.. "

Lehetséges... De nem is építettek stadiont Gyurcsány kertje végébe.... És nem is lett - legalább is papíron- a gyerekkori jóbarátja a leggazdagabb..... Meg a veje sem tanult meg a mi lábunkon állni....

Ahogy mondani szokták, okos ember a más hibájából tanul, a hülye a sajátjából sem....

Ha a baloldali kormányok nem tettek meg valamit tizenegy éve - amit meg kellett volna- de most azt mondják ellenzékként a mostani kormánynak, hogy hasonló helyzetben tegye meg azt amit ők elmulasztottak, akkor ti azt tudjátok válaszolni, hogy "DK meg a szocik ne szövegeljenek már a szegények megsegítéséről a válság idején"?

Ti normálisak vagytok?

Most mondhatnám, hogy nem baj, a csuti csak vágja a fát maga alatt, majd a mostan munkanélkülivé vált százezrek és családtagjaik ezt nem fogják elfelejteni, de sajnos addig szó szerint sokan belefognak dögleni a válságba, a csuti meg közpénzmilliárdokkal kipárnázott helyre fog esni....

6.Lenin 2020.04.05. 20:43:18

@morph on deer:

Rosszul látod, mivel nem tudni milyen hosszan fog elnyúlni a karantén korszak, olimpia is elmarad.
A DK-s vezér megbízta Gréczyt, hogy nyárra hozzon össze egy zsebhoki bajnokságot ellenzékiek részvételével, természetesen a neten keresztül, kamerával látnák egymás teljesítményét , és ütőjét, bocs ütendőjét, Zsolt lenne a kapitány. Remek, tapasztalt szakember. Komoly múlttal.

morph on deer 2020.04.05. 20:44:23

@Nekoashi2005:
“ közpénzmilliárdokkal kipárnázott helyre fog esni....”

Az biztos, csak még az nem, hogy hány darabban

Nekoashi2005 2020.04.05. 20:47:05

@morph on deer:
Dehogy fog odakerülni... Majd vesz valami szép dácsát Moszkvában a szomszédban Grueszkivel... Onnan úgy sincs kiadatás.... Csak nehogy úgy járjon, mint Rákosi, hogy a Kaukázusba száműzik...

6.Lenin 2020.04.05. 20:50:25

@morph on deer:

A bajnokság úgy zajlott volna, hogy kivetítőn közösen nézték volna Vadait lenge öltözetben, de az első edzésen kudarcba fulladt a kísérlet, nem voltak ütőképes állapotban az ütendők. Volt még néhány kísérlet, de feladták. Biztos hibás volt a kivetítő.

morph on deer 2020.04.05. 21:00:04

@6.Lenin:
“ Biztos hibás volt a kivetítő.”
:D))

AngeI 2020.04.05. 21:03:51

@Nekoashi2005: Ügyes terelés a stadionozás (bár emlékeim szerint egy évvel azután, hogy Ferenc Őszödön elmondta, hogy "nincs tovább, azért nincsen, mert elkúrtuk"a magyar foci EB pályázat-mely komoly beruházásokat tartalmazott a hazai futball infrastruktúrába- az utolsó körbe jutott). De visszatérhetnénk oda, hogy a ma két pofával a szegények támogatását követelő DK és Mszp kormányon miért nem tett ez ügyben semmit a 2008-as válság idején?

" De nem is építettek stadiont kertje végébe"

Viszont egy holokauszttúlélőtől elzabrált villában él a mai napig kis családjával..

AngeI 2020.04.05. 21:07:13

@Tényelek:

"..bár lehet, hogy azt ők taglétszám ellenőrzésnek hívják. "

Akkor a pöcsöket, és a hülye picsákat számolná..:DD

Nekoashi2005 2020.04.05. 21:12:25

@/\ngel:
"De visszatérhetnénk oda, hogy a ma két pofával a szegények támogatását követelő DK és Mszp kormányon miért nem tett ez ügyben semmit a 2008-as válság idején?"

Te sem vagy a szellem arisztokratája....
"De visszatérhetnénk oda" Persze! Ahogy építesz egy időgépet..... Ha vissza tudnék menni az időben, sok mindent másként csinálnék! De nem tudom megtenni....

A lányom szokott így csinálni, amikor mondom neki, hogy egy kis tanulással kaphatott volna négyes helyett ötöst is matekból, erre azt válaszolja "hogy te hanyas

Nekoashi2005 2020.04.05. 21:14:10

@/\ngel:
"De visszatérhetnénk oda, hogy a ma két pofával a szegények támogatását követelő DK és Mszp kormányon miért nem tett ez ügyben semmit a 2008-as válság idején?"

Te sem vagy a szellem arisztokratája....
"De visszatérhetnénk oda" Persze! Ahogy építesz egy időgépet..... Ha vissza tudnék menni az időben, sok mindent másként csinálnék! De nem tudom megtenni....

A lányom szokott így csinálni, amikor mondom neki, hogy egy kis tanulással kaphatott volna négyes helyett ötöst is matekból, erre azt válaszolja "hogy te hányas voltál ilyen korodban"? Sokkal rosszabb, és ezért kellett felnőtt fejjel érettségiznem és diplomáznom! De ő még csak 15 éves!

alöksz róz 2020.04.05. 21:14:59

@eszti.....: az nem királyi többes
beszélhetsz arról is de most most van
nem fértek a bőrötökbe

Nekoashi2005 2020.04.05. 21:27:58

@/\ngel:
"Akkor a pöcsöket, és a hülye picsákat számolná..:DD"

Nem hiszem hogy beengednék a Lendvai utcai pártközpontba..

alöksz róz 2020.04.05. 21:31:14

@eszti.....: szombaton Igor Matovic miniszterelnök 300 új lélegeztetőgép megrendeléséről írt alá szerződést
index.hu/kulfold/2020/04/05/koronavirus_korkep_kornyezo_orszagok_kinai_koronavirus/
gyaa, ti még csak most rendeltétek?

alöksz róz 2020.04.05. 21:38:40

@chrisred: ők is tiltakoznak? nem láttam az indexen

István Tamasi 2020.04.05. 21:42:16

@Szabó Miklós János: "az állam nincs abban a helyzetben, hogy szórhassa a pénzt"
Akkor a nemzetthy strómannak és a nemzetthy vejnek kikötő építésére ajándékozott 2 milliárd miért? A focira fordított TAO százmilliárdok miért? A Bp-Belgrád vasútra költött százmilliárdok miért? A kancsalmarcsának ajándékozott ingatlanok miért? Folytathatnám a sort egy álló hétig.

morpho 2020.04.05. 22:39:10

Az államfőről nem tud valaki valamit? Mármint a magyarról. Az az egyik vezető hír a magyar médiában, (origón is), hogy II. Erzsébet beszédet intézett a britekhez. Ez nagyon fasza, de a magyar elnöknek nem kéne valamit mondania? Vagy horgászni ment? A felhatalmazási törvényt kivitték neki aláírni a tóhoz?

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 22:42:48

@alöksz róz: ismersz, én nagyon toleráns vagyok;-)... ha moon lennék, ott tapsolnék az első sorban;-)... persze röhögve;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 22:58:08

@Szergej Szergejevics Szergejev: nézd, ha orbán moért dolgozna, akkor nem szopatná a lakosságot, a tárdadalmat;-)...

én látom, hogy mi megy máshol, mit tesznek a kormányok (beszorulva otthonra, mi a faszt tehetnék, nem is tudtam, hogy ennyi hírcsatornám van), s látom a faszszopó hírtv-t is (a bayer show most hazudozó egyet... persze azonnal a "migránsok Párizs 18. kerületében), s miért is nem hiszek a moi hivatalos adatoknak? mert ugye azért a hírtv az tekinthető a kormány hivatalos szócsővének?;-).. (most bayer éppen Bernie Sanderst teszi helyre kovács zoltán, hivatalos köcsöggel)

egyébként meg pont le kellene szarni mindent, ha már egyszer istenkirály lettem, nem?;-)...

(azért, most nem irigylem a helyzetet neked sem;-)...)

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.04.05. 23:00:45

Penetráns fingszag van és ez így jó.

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 23:02:15

@/\ngel: látom, azért körbefut az egész kesmán a cikk;-)... köcsög egy geci, de a liszkay azért érti a dolgát, el kell ismerni;-)...

alöksz róz 2020.04.05. 23:02:16

@morpho: minek? hogy köpködjed? :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 23:03:59

Édes faszom, deutsch tomi jogi szakért!!!;-DDDDDDDD... iiiiiii, b+, óriási;-)...

eszti..... 2020.04.05. 23:05:58

@alöksz róz:

látod, látod, így jártunk... :D
véletlenül van Szlovákiában egy kis vállalat a Chiaran Medical, amelyik orvosi eszközöket gyárt, többek között lélegeztetőgépeket. eddig termékeik 95%-át az uniós piacon értékesítették.
de most átszervezték gyártásukat, lemondták a külföldi megrendeléseket és kizárólag Szlovákia számára készítenek lélegeztetőgépet.
vagyis júniusra mikor a járvány tetőzik, lesz 300 megbízható csúcsminőségű lélegeztetőgépe az országnak. nem kell Kínában túllicitálni a többi országot, aranyárért vásárolni és szállítani.
itt lesz helyben.

miért az indexről hozol hírt? baromira pontatlanok. pl. sajnos van már egy halálos áldozata a Covidnak nálunk is és további 3 ember van lélegeztetőgépen.

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 23:06:51

@/\ngel: azért hadd jelezze már azt, hogy most is csak a család érdekei számítanak a sunyi félművelt parasztnak;-)...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.05. 23:10:35

émmost csalódtam a tótokban
már ott is van 1 (egy) áldozat
nem tudták volna annak a kórlaplyát is meghamisítani, mint a többit

alöksz róz 2020.04.05. 23:11:01

@Sir Bates dö Hól: nem játék ez már, mintha sokan nem fognák fel
(ha meg fel is fogják, az még rosszabb)

István Tamasi 2020.04.05. 23:12:50

@Sir Bates dö Hól: Sőt megborotválkozott tompika: csak a hangjáról lehet felismerni.

alöksz róz 2020.04.05. 23:13:37

@Sir Bates dö Hól: 15 évig tanulta
csak ért hozzá

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 23:18:04

Látom, a köcsög bulangiu itt van több nicken is, s deutsch tomi is több tiszteletet követel monak brüsszeltől, amíg nem kérnek bocsánatot (mármint az epp és a levelet jegyző kormányok) addig "in áff is ináf" (komolyan így mondta;-)), sz'al álló mondom, hogy mi van; büdzsé lófaszt, kibaszva az epp-ből, már készítik elő az újabb szabadaágharcot, addig is leforgatják orbán fácséjára a star war 2.0-t...

Sz'al kávé rendel, teker egy jointot, s élvezi a vergődést... és sajnállak mindannyiótokat, akik mordorba szorultatok be, akár orkok vagytok, akár nem... srácok, igazából ezt nem érdemeltétek...

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 23:26:44

@alöksz róz: ez az!!-)))) ne is mondj semmit, minden tiszta, drukkolok, komolyan;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.05. 23:29:07

Hamá' a bulangiuk is itt vannak, akkó' altatónak hadd röhögjetek rajtam;-)...

Baribaszó ner-cselédek, lovagok és csicskásaik!

2002-ben kezdődött a polgárháborús uszítás. 18 évvel ezelőtt. Az azt jelenti, hogy az aki akkor volt 14 éves, az most 32. Sz'al mo 16-32 korosztálya ebben nőtt fel. S akik idősebbek, s azoknak is egy jelentős része utál titeket, mint a szart. Amire most legyinthettek, de a konszolidáció esélyét, mely megvolt '14-ben, elengedték, illetve a kegyelmi állapottal nem éltek azok, akik élhettek volna ezzel. S a ner-t már nem lehet konszolidálni, már jellege, s belső dinamizmusa okán is egyre gyorsul. Mert gyorsulnia kell, mert, ha lassul, akkor megáll.
18 éve polgárháborús pszichózisban él mo. Mégis mire számítotok, mi lesz? Ugyanaz, mint '90-ben? Nincs már Sólyom László, aki a jogállamiságot fontosabbnak tartotta, mint a lusztrációt. Ti "kergettétek" el őt és a hozzá hasonlókat. Ha bukik a ner, akkor borzalmas dolgokra számíthattok. Az a minimum, hogy leköpnek az utcán titeket. De lesz akit szájba is baszdosnak majd. S a rendőr, aki kimegy, azt fogja mondani annak, akinek még az öklén a vérerek "Menj már a picsába, nem láttalak." , s kacsint hozzá. S hirtelen tanú sem lesz, mert senki sem fog mellétek állni. Miért is állna? Az elmúlt tíz év kezeléséért, megalázásáért? Az elvett vagy el nem nyert trafikért?
A családnak nem lesz gondja, de ti nem tartoztok oda. S ha el is mentek mi lesz a szüleitekkel? Tényleg azt gondolja valaki, hogy kupaklala anyját nem fogja valaki felrúgni az utcán? Akár naponta? Vagy megy az egész pereputty? Lesz rá elég cash? Hogy a helyi döbrögik rokonságának nem lesz gondja? Ti kondicionáltátok ilyenné a plebset. S a létek az nem kpban van, hanem a mindenki által irigyelt kacsalábon forgó palotáitokban a kisváros vagy falu legjobb helyén. Amiről mindenki tudja, hogy szarért-hugyért szereztétek.

S az egyetlen, aki majd felemeli a szavát értetek, az TGM lesz. Mert ő ilyen. Még talán Hont is ír egy esszét, hogy "talán ezt azért mégsem kellene...". De az a három pont azt jelenti, hogy " de, ha ettől megnyugodtak, ha jobban érzitek magatok, hát akkor, végül is igazuk van a lincselőknek". S igen, az emberek ettől jobban fogják érezni magukat, mert nekik ott és akkor fontos lesz, mindennél fontosabb, hogy azt érezzék, hogy Magyarország többé nem "következmények nélküli ország!" Hogy érezzék: visszavették az országukat, a városukat, a falvaikat!
Ahogy az angol mondja " mark my words": van még maximum 2-6 éberek, hogy leszakadjatok a ner-ről. Vagy, hogy lopjatok, ami a csövön kitér, s közben találjatok egy jó és kellemes helyet azoknak, akiket nem szeretnétek a mókusok előtt látni. S ezek a mókusok a Nagyon vadon mókusai lesznek. Mert a család gépén nektek nem lesz hely.

PS. Csak szólok: külföldön, pucolósan, minden sokkal többe kerül. S nem árt a nyelvet is tudni.
Én szóltam;-)...

Ja, és ezzel nem azt mondtam, hogy utána jobb lesz. Mert nekünk velünk született tehetségtelenségünk van ahhoz, hogy mindig a lehető legszarabbat válasszuk. De pár napig a többség sokkal faszábban fogja érezni magát. Ti viszont nagyon szarul magatok.
Visszaszámlálás indul;-)...

Mert sokan emlékeznek még arra, amit Antall mondott: "Tetszettek volna forradalmat csinálni."

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.04.06. 00:23:16

@Sir Bates dö Hól: "miért is nem hiszek a moi hivatalos adatoknak? mert ugye azért a hírtv az tekinthető a kormány hivatalos szócsővének?"

Nem, a HírTV nem tekinthető a kormány hivatalos szócsövének. Az általad emlegetett vitaműsorban szereplő publicisták, újságírók (pl. Bayer Zsolt) ugyan a kormánypártokkal szimpatizálnak, de bizonyos kérdésekben a "hivatalostól" kissé vagy nagymértékben eltérő véleményt alakítanak ki.

Ha konkrétan a Covid-19 kapcsán akarsz hivatalos információkhoz jutni, akkor ezeket a közleményeket a koronavirus.gov.hu oldalon találhatod meg.

Szerintem arra egyszerűen nincs okuk, hogy a koronavírussal kapcsolatban adatkkat hamisítsanak. Az nem hamisítás, hogy a tesztelési protokoll (eljárásrend) szerint, pl. Svédországhoz vagy az Egyesült Királysághoz hasonlóan prioritást élvez a kórházi ellátást igénylő eseteket és az egészségügyi dolgozók tesztelése az enyhe tüneteket mutató egyéb betegekkel szemben (és feltehetőleg a tünetmentes fertőzötteknek is csak kis része kerül tesztelésre). Így a diagnosztizált esetszám jelentősen alatta marad a fertőzöttek feltételezhető számának, de ez nem hamisítás, hanem valós adathiány.

Ennél amúgy az Egyesült Királyságban jelentősen durvább a helyzet, ott a közelmúltig az egészségügyi dolgozók tesztelése se nagyon ment, másokat meg pláne nem nagyon akartak tesztelni, ha nem volt tüdőgyulladásuk, ebből adódna a látszólag kiugróan magas halálozási arányuk, ami azonban csak a tesztelés szelektivitását mutatja.

És persze azt is el tudom képzelni, hogy különösen a járvány korai szakaszában, ill. mostanában a nem kórházban (hanem pl. otthon) elhalálozott (eleve rossz egészségi állapotú) nagyon idősek (90-100 évesek) esetében is lehetett egy-két olyan, aki koronavírus-fertőzött lett, de nem tesztelték, mert náluk jó eséllyel az egyszerű influenza vagy akár az egyéb krónikus betegségük is ide vezetett volna, így nem lettek gyanúsak. (De ennyi hiba benne van a rendszerben mindenhol máshol is!)

"azért, most nem irigylem a helyzetet neked sem"

Őszintén szólva nem nagyon tudom, hogy jelenleg kit lehetne irigyelni. Talán a kínaiakat? (HA nekik valósak és a lehetőségekhez képest pontosak az adataik.)

Veled pl. szerintem most nem cserélnék – mindent mérlegre téve, még mindig kisebb veszélyben érzem magam itt, mint pl. Párizs közelében (és errefelé még a korlátozások is enyhébbek); de sajnos (itt is, ott is) a neheze még csak most jön...

10 év fegyházat minden indexes újságírónak !!! 2020.04.06. 00:47:52

@Sir Bates dö Hól: "Amire most legyinthettek, de a konszolidáció esélyét, mely megvolt '14-ben, elengedték, illetve a kegyelmi állapottal nem éltek azok,"

Es megis mi lett volna a konszolidacio, hogy Soros Gyorgy az arabjaival elfoglalja az orszagot es bevezeti sariat ?
Ez tetszett volna nektek.

Sir Bates dö Hól 2020.04.06. 00:59:59

@10 év fegyházat minden indexes újságírónak !!!: Nem, az amit (az általam mélyen megvetett és utált, cinikus és geciláda) lázár akart: vissza a 70%-30% nyugalmába... s akkor is nyer a fidesz és csalni sem kell hozzá, orbán nevét meg aranybetűkkel írják a történelemkönyvek lapjaira, amíg világ a világ;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.06. 01:11:49

@Szergej Szergejevics Szergejev: figyelj, a járvány ideje alatt tanúsított magatartásod, kommentjeid a korábbi hsz-eid alapján rólad kialakult véleményem gyökeresen megváltoztatta (nem gondolom, hogy számít, de jelzem), s komolyan írtam, mikor megköszöntem azokat, mert sokkal többet tettél mo lakosságának védelmében, mint az általad jelzett oldal... a "kötelező" sallangokat a helyén tudom kezelni, pragmatikus és flexibilis vagyok, s csak kiskoromban aspiráltam arra, hogy grál-lovag legyek a fehér lóval (amíg nem láttam élőben azokat a böszme és rosszindulatú rohadékokat, elől harap, hátul rúg, büdös, mint a dög, csak végszükség esetén ülök lóra, ha nincs más megoldás, a faszom vitatkozzon egy ekkora böszme állattal), sz'al respect... komolyan...

Sir Bates dö Hól 2020.04.06. 01:14:29

@10 év fegyházat minden indexes újságírónak !!!: Egyébként komolyan fullba kell nyomni a kretént? s mindenkivel szemben? mérlegeljünk már bro';-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.06. 01:31:37

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Veled pl. szerintem most nem cserélnék – mindent mérlegre téve, még mindig kisebb veszélyben érzem magam itt, mint pl. Párizs közelében (és errefelé még a korlátozások is enyhébbek); de sajnos (itt is, ott is) a neheze még csak most jön..."

hidd el, százszor nagyobb eséllyel éled itt túl, mint moon... ha lehetne, kihozatnám a muttert, pedig ő 80+... azt azért láthattad eddig is, nem kenyerem a wiahfullthink... főleg nem ilyenben...
Párizs most fog szopni, fro is eléri sz'tem a 10k elhunytat a végére; most il de France és bretagne a leghúzósabb, mi már stabilan vagyunk (Alsace), bár tény, hogy Haut-Rhin katasztrófa sújtotta terület (ez a Freiburg/Mulhouse/Basel közös repülőtérnek köszönhető: Mulhouse gyakorlatilag a belépési pont volt a covidnak froban), de én strasbourgban vagyok (Bas-Rhin), ide később ért; tény, hogy le kellett volna fújni az önkormányzatit, de a politikusok itt sem szentek...

chrisred 2020.04.06. 04:30:13

@/\ngel: Az EB pályázás során csak makettek épültek.

A ballibek idején is durván meg voltak adóztatva az alacsony jövedelműek, de legalább volt adóvisszatérítés.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 06:02:29

A németek tovább tesztelnek.

"Helge Braun kancelláriaminiszter, aki végzettségét tekintve orvos, és évekig intenzív osztályon dolgozott, úgy véli, hogy a járvány még nem tetőzött, a fertőzöttek és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma egész biztosan tovább emelkedik. Ahhoz, hogy a rendszer túlterhelődését elkerülhessék, tartósan 10 nap, sőt valószínűleg 12 vagy 14 napra kell emelni az igazolt fertőzöttek számának duplázódási idejét. Ehhez az ellátórendszer kapacitását is tovább kell növelni, és javítani kell a kapcsolatkövetés hatékonyságát, vagyis gyorsabban és megbízhatóbban kell megállapítani, hogy egy fertőzött a fertőzőképesség kezdetétől kikkel került annyira közeli fizikai kapcsolatba, amely lehetővé tehette a vírus továbbadását."

index.hu/kulfold/2020/04/05/tartosnak_tunik_a_jarvany_lassulasa_nemetorszagban/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 06:27:48

"Hadházy: Az új eljárásrend szerint már csak a legsúlyosabb, kórházban kezelt koronavírusos betegeket tesztelik

A képviselő szerint a kevés teszt és a részletes területi adatok hiánya miatt a kormány olyan lapos görbét rajzol, amilyet akar, de ez nem jelenti azt, hogy a valóságban olyan is marad."

444.hu/2020/04/05/hadhazy-az-uj-eljarasrend-szerint-mar-csak-a-legsulyosabb-korhazban-kezelt-koronavirusos-betegeket-tesztelik

Nekoashi2005 2020.04.06. 07:07:22

@chrisred:
A minimálbéresek akkor nem fizettek jövedelemadót! Most meg 16%-ot!

chrisred 2020.04.06. 07:34:43

@Nekoashi2005: De nem csak a minimálbérre vonatkozott, bőven az átlagbér feletti jövedelmekre is:

"Jelentősen megemelkedik az alsó kulcs sávhatára az adókulcsok csökkenése mellett. Így évi 5 millió forintos jövedelemig az adó mértéke 17 százalék, efelett pedig 32 százalék. Ezzel összhangban változik az adójóváírás mértéke is. Az adójóváírás a bér 17 százaléka, legfeljebb havi 15 100 forint, amely teljes egészében utoljára az évi 3188 ezer forintos jövedelemnél vehető igénybe, ezt követően 12 százalékkal fut ki, így 4698 ezer forintos éves jövedelemszintig érvényesíthető, efelett már nem."

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 07:38:35

Ha egy általános iskolás ma Magyarországon gimnáziumba szeretne jelentkezni, akkor egy időre abba kell hagynia a tiktokozást meg a letöltögetést, hogy belépjen a KIFIR középfokú felvételi információs rendszerbe, ahol megkeresi a vonatkozó digitális űrlapot az elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára létrehozott felületén, kitölti, majd - nem, nem megy vissza tiktokozni, hanem - a kitöltött digitális dokumentumot kinyomtatja, borítékba dugja és elküldi egy győri címre, illetve a kiválasztott iskolába.

Ez a jellegzetesen magyar áldigitális folyamat annyira megtörte a szülőként érintett Hadházy Ákos képviselőt, hogy fogta magát és utánanézett, mi készült el a 15 milliárd forint uniós pénzből beindított Digitális Jólét Program (DJP) eddigi története során.

Hadházy a tapasztalatait úgy foglalta össze, hogy

"A DIGITÁLIS JÓLÉT PROGRAM NÉHÁNY NER-CÉG TULAJDONOSÁNAK JÓLÉTÉT SZOLGÁLJA."

444.hu/2020/02/27/ilyenekre-koltottek-el-a-digitalis-jolet-program-milliardjait

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 07:40:37

A digitalizáció csodájának legszebb megtestesülése talán az Etanulás Módszertani Kutatóintézet Kft. A szegedi Varga Zoltán Tamás tulajdonában lévő cég ugyanis egyrészt nulla darab alkalmazottal tart fenn - már ha hihetünk a nevének - kutatóintézetet. Másrészt nulla kutatóval is képes volt felkelteni az állami pénzcsap figyelmét. Ugyanis éppen őket bízta meg a DJP hatmillió forintért egy tanulmány megírásával. És mit tesz isten, abban az évben, vagyis 2018-ban ez a hatmillió forint volt a cég teljes bevétele. Az ő példájuk ráadásul tökéletesen illusztrálja azt a tudományosan és büntetőjogilag nem bizonyított, de széles körben elfogadott tételt, miszerint "minél nagyobbat szól a bullshitágyú, vagyis minél pofátlanabb a kamu jogcím, annál gyanúsabb, hogy kamu kifizetésről lehet szó." A hatmilliós tanulmány témája ugyanis, idézem

"ajánlás megfogalmazása az oktatási célú digitális tartalmak hazai környezetben bevezethető interoperabilitási szabványrendszerére, melyet helyzetfelmérést és ajánlásgyűjteményt is tartalmazó, a digitális köznevelési tartalmak és szolgáltatások interoperabilitási szabványrendszerére vonatkozó szakértői tanulmány elkészítése útján valósít meg".

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 07:54:55

@Nekoashi2005: "@chrisred:
A minimálbéresek akkor nem fizettek jövedelemadót! Most meg 16%-ot!"

Nem volt 27% ÁFA - amit a kisemberek fizetnek meg.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 07:57:09

A Momentum ezt a két hírt kapcsolta össze, amikor a vasútvonal építésének leállítását kezdte követelni a kormánytól.

Szerintük ugyanis szerint „ez a beruházás önmagában felesleges, és különösen a vírusjárvány sújtotta egészségügyi és gazdasági válságban egyáltalán nem időszerű, sőt, kifejezetten káros Magyarországra nézve! A kormány állítsa le a vasútvonal építésével kapcsolatos összes beruházást, az erre szánt 590 milliárd forintot pedig fordítsa a magyar egészségügyre és a magyarok munkahelyének megőrzésére!”

Emlékeztetnek rá, hogy Gulyás Gergely tegnapi bejelentése alapján körülbelül 34 milliárd forintot vonnak el az önkormányzatoktól, mely „ennek a beruházásnak a töredéke, viszont több önkormányzat működését, ezzel az idősek és karanténban élők napi ellátását is veszélyezteti.”

444.hu/2020/04/05/a-momentum-azt-koveteli-hogy-a-kormany-fuggessze-fel-a-budapest-belgrad-vasutvonal-epiteset

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 08:19:24

@morpho: "Az államfőről nem tud valaki valamit? Mármint a magyarról. Az az egyik vezető hír a magyar médiában, (origón is), hogy II. Erzsébet beszédet intézett a britekhez. Ez nagyon fasza, de a magyar elnöknek nem kéne valamit mondania?"

Ezt az ócska toplák kötözködést! Nem mondott beszédet Áder, lehet hogy horgászik! Ó te szerencsétlen eszköztelen lúzer! Gondolom libsi kormánynál hallgathatnánk a "beszédeket"! A "János" ideje, meg a szereplés ideje nem most van, helyette tegnap Orbán mondott "beszédet" majd pajkos mosollyal aláírta a parkolásócsító rendeletét! :D

rallus 2020.04.06. 08:25:00

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "több önkormányzat működését, ezzel az idősek és karanténban élők napi ellátását is veszélyezteti.”
Nagy kő esett le a szívemről! Már azt hittem, hogy Draskovics, Vágó, Tüttő Kata, vagy a többi, a járvány ellen eddig rendkívül hasznosan küzdő hősünk tiszteletdíját csökkentik!
Most megnyugodtam, az öregek járnak rosszul!
Igazi szocialist humánum! Jól döntöttetek fővárosi barátaim!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 08:27:19

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Emlékeztetnek rá, hogy Gulyás Gergely tegnapi bejelentése alapján körülbelül 34 milliárd forintot vonnak el az önkormányzatoktól, mely „ennek a beruházásnak a töredéke, viszont több önkormányzat működését, ezzel az idősek és karanténban élők napi ellátását is veszélyezteti.”

Mennyire jellemző, hogy a bevételkiesés nem Kálmán Olgica és társai munkahelyét fenyegeti, hanem az idősellátást!
A vasútépítéshez nem tudok mélyebben hozzászólni, de a remek ötletnek elég nagy buktatója, hogy nemzetközi szerződést érint, így az építésre szánt összeg felmondás esetén menne kötbérbe, meg kártérítésbe zsenikéim! Gondolkodni kéne, nem összevissza pofázni!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 08:32:36

@rallus: Ebből is látszik, hogy milyen profi politikusok, olyasmivel fenyegetőznek, ami egyből visszaüt rájuk!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 08:36:44

@Nekoashi2005: A kis ripacs csuti utánozza a nagy ripacs donald trumplit....

Bezonyám és még a pofátokba is röhögött közben! :DDDDDDDDD

István Tamasi 2020.04.06. 08:40:04

@Grimbusz Makszimusz:
A hazugságkampányra betervezett - és el nem vont - pénz kb 5x annyi mint amit az önkormányzatoktól elvesz az elmebeteg suttyó.
A labdakergetők TAO pénze is többszöröse az önkormányzatoktól -és így a szegények szociális segítésétől - elvont pénznek.

chrisred 2020.04.06. 08:44:01

@rallus: Budapesten nyilvánvalóan a kerületi önkormányzatok feladata a területén élő idősek ellátása, ahogy a parkolási díjakat is ők szedik be. A felsoroltak meg Vágó kivételével a fővárosi önkormányzatnak dolgoznak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 09:05:26

@rallus: "Igazi szocialist humánum!"

Se szocialista, se semmilyen humánumot ne várj Ondó Viktortól.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 09:05:55

@István Tamasi: A hírek szerint a focisták pénzét is jelentősen csökkentették! Egyébként az önkormányzatok megszorítása a jelenlegi helyzettel függ össze, nem hivatkozz vissza régebbi kifizetésekre ennek helyettesítésére, mert ostoba logikátlan érvelés!
Itt ismét csak a balliberálisok jellemtelensége ütközött ki, eddig egyfolytában különböző intézkedéseket követeltek, nyilvánvalóan azzal a hátsó szándékkal, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák a kormányt a források előteremtésére, de Viktor rövidre zárta és akaratuk ellenére bevonta őket a buliba! Természetesen ezek a nagyszerű emberek csak más faszával szeretik verni a csalánt és így most fenemód ajvékolnak!
Számomra egyébként külön elégtétel, hogy nem is titkolják, mennyire rosszul esik nekik a szopatás, annyi eszük sincs, hogy eltitkolják, így még jobban lehet rajtuk röhögni!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 09:08:06

@Grimbusz Makszimusz: "A vasútépítéshez nem tudok mélyebben hozzászólni, de a remek ötletnek elég nagy buktatója, hogy nemzetközi szerződést érint, így az építésre szánt összeg felmondás esetén menne kötbérbe"

Gondolod, hogy bálványod, Ondó Viktor megint a maga számára gyümölcsöző, az országot gúzsbakötő remek szerződést kötött. :))

Nekoashi2005 2020.04.06. 09:08:12

@Grimbusz Makszimusz:
Köszönöm, hogy megerősítetted, hogy a csuti egy ripacs, vagyis alkalmatlan!

eszti..... 2020.04.06. 09:08:49

@Grimbusz Makszimusz:

Bakker! Neked is szar lesz, csak még nem jöttél rá. :D

Nekoashi2005 2020.04.06. 09:10:46

@Grimbusz Makszimusz:
Önkormányzatoktól elvesz a csuti, saját magának meg ad 20 milliárdot győri vizipark építésére....

Ügyes!

6.Lenin 2020.04.06. 09:12:31

Visítanak a ballipsik? Naná, most bukják végleg a 22-es választást.
Ez jó hír. ez a hét jól kezdődik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 09:12:53

@Grimbusz Makszimusz: "különböző intézkedéseket követeltek, nyilvánvalóan azzal a hátsó szándékkal, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák a kormányt a források előteremtésére"

Miért, a forrást a munkájukat elvesztett dolgozók bérének 80%-ára, amit a kormány kifizet, kinek másnak kéne "előteremtenie"?

eszti..... 2020.04.06. 09:14:20

@morpho:

Minden államfő, még a nyolcvan körüli Zeman is egyeztet. Čaputová pl. minden héten megnyilvánul. Vagy bátorítólag szól a néphez, vagy egyéb ügyben áll a kamerák elé. Ma pl a kormányfőt és a parlament elnökét látja vendégül, akik tájékoztatják az új intézkedésekről.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 09:15:09

@chrisred: A felsoroltak meg Vágó kivételével a fővárosi önkormányzatnak dolgoznak...........................

Mi van bazmeg, ti idehozhatjátok a stadiont, Lölöt, a TAO-t de nálunk elvárás a hajszálpontos érvelés? Szerinted a kerületeknél nincsenek ugyanilyen naplopók? Szerintem vannak! Azon, hogy azt írtad "dolgoznak" külön fetrengtem egyet röhögve a padlón!! :DDDDDDDD Vicces belegondolni abba a nagy dolgozásba, amit ezek művelhetnek!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 09:22:25

@Nekoashi2005: "Köszönöm, hogy megerősítetted, hogy a csuti egy ripacs, vagyis alkalmatlan!"

Ez csupán a képzeleted szüleménye, biztosíthatlak, hogy nem erősítettem meg semmit!
Zsinórban harmadszor miniszterelnök! Alkalmatlan mi? :DDDDDDDD
De hozzatok egy alkalmasabbat basszátok meg, engem is megnyugtatna, ha nem Fletó várakozna a következő ámokfutásának az elkezdésére!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 09:27:41

@eszti.....: És a rendszeres államfői beszédtől szépen gyógyulnak a tótok? Mert nálunk most rinyálnak a libsi idóták, kínjukban éppen azon rugóznak, hogy Áder nem szólalt meg, de nézd meg csak az újévi beszéde után mit csinálnak ezek a hülye buzik, napokig megy a debil gúnyolódás!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 09:31:33

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Miért, a forrást a munkájukat elvesztett dolgozók bérének 80%-ára, amit a kormány kifizet, kinek másnak kéne "előteremtenie"?........

Kurvára igazad van, a kormánynak természetesen! Teremti is, többféle módon! :D

chrisred 2020.04.06. 09:35:18

@Grimbusz Makszimusz: Biztosan vannak ilyenek, csak éppen a 23 kerületből kilencben fideszes vagy független polgármester van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 09:35:20

38 halott 744 igazolt fertőzött. Továbbra is 4% körül mozog a halálozási ráta.

A "operatív törzs" is bevallotta, hogy még mindig elégtelen számú a tesztelést csinálnak. „a beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek”.

index.hu/belfold/2020/04/06/koronavirus_fertozes_jarvany_covid19_magyarorszag_operativ_torzs/

eszti..... 2020.04.06. 09:37:56

@Grimbusz Makszimusz:

Hát nem az lenne a dolga???
Basszus! A három legfontosabb közjogi méltóság közül ő az egyik.
Vagy ennyire súlytalan a poszt amit betölt? )))))

morph on deer 2020.04.06. 09:45:34

@Grimbusz Makszimusz:
“... tegnap Orbán mondott "beszédet" majd pajkos mosollyal aláírta a parkolásócsító rendeletét! :D”

Pedig néha már reménykedtem, hogy ha felnőni nem is képes, legalább öregszik, és komolyodik kicsit. De nem, ugyanolyan infantilis módon kárörömködő, erőszakos kis pöcs maradt, mint mindig is volt.
De legalább a hasonló gyökereknek nem hiába szerepel, ők imádják a parasztságait!
Similis simili gaudet.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 09:46:32

@chrisred: éppen a 23 kerületből kilencben fideszes vagy független polgármester van..................

Azok nem is nagyon szólnak, ők belátják, hogy most erőfeszítésekre van szükség!
Megszorítóék meg visítanak, amikor a megszorítások rájuk is vonatkoznak és nem csak annyiból áll, hogy ők mondják, "nem kell félni, nem fog fájni" !

Nekoashi2005 2020.04.06. 09:49:42

@Grimbusz Makszimusz:

Nekoashi2005
1 órája
A kis ripacs csuti utánozza a nagy ripacs donald trumplit....

youtu.be/x86-ti1BcQE

m.facebook.com/watch/?v=357042781870497&_rdr

Grimbusz Makszimusz
1 órája
@Nekoashi2005: A kis ripacs csuti utánozza a nagy ripacs donald trumplit....

Bezonyám és még a pofátokba is röhögött közben! :DDDDDDDDD
válasz erre

Akárhogyan nézem, nem tagadtad amit írtam, vagyis megerősítetted!

Most mitől félsz! Kevesebb lesz a fizetés? Legalább egyszer igazat írtál! Ennyit megért az igazmondás!

Nekoashi2005 2020.04.06. 09:50:43

@Grimbusz Makszimusz:

"Azok nem is nagyon szólnak, ők belátják, hogy most erőfeszítésekre van szükség!

Mert mernek szólni..

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 09:51:41

@morph on deer: Hú de komolyak tudtok lenni, amikor rajtatok kell röhögni! Az ember nem is gondolná, hogy ez ugyanaz a mindenen gúnyolódó ellenzék! :D
Orbán komolytalan mi? :P Nézd meg a faszverő Gréczyt, hogy mit mondott, na az a komolytalan!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 09:57:09

@Nekoashi2005: Mit erőlködsz, nem is értem!:D A pofátokba röhögött? Igen! Azért, hogy még jobban felbasszon benneteket? Igen! Sikerült? Igen! Sikerült az alakítás, elérte a célját, a ripacson röhögni szoktak, de ti nem röhögtök egyáltalán vazze!
Itt most MI röhögünk!
Köszönjük Viktor!

István Tamasi 2020.04.06. 10:00:28

@Grimbusz Makszimusz:
A hírek szerint a focisták pénzét is jelentősen csökkentették - csak nem Nemzetthy Szotyialista Mutyisztánban, mert itt a labdakergetők TAO pénzét érintetlenül hagyja o1g.
Az elmebeteg, hazudós suttyó a szegény "magyarembereket" szopatja azzal, hogy a - fideszes és nem fideszes - önkormányzatok pénzét vonja el - miközben tovább osztogatja a közpénzt a strómanjának és a vejének - és ezzel újabb bizonyítékát adja, hogy ő "amagyaremberek" ellensége és ennek -te az agyatlan fitymaszbirka - örülsz.

eszti..... 2020.04.06. 10:01:50

@Grimbusz Makszimusz:

Nézd meg a faszverő Gréczyt - jóvammá' ne egy paprikajancsival hasonlítsd össze a miniszterelnököt!
Nekem az volt a kedvencem, mikor minden ellenzéki párt bemutatta a válságkezelési programját.
Na, az érdekes volt!

Én botor azt hittem, hogy legalább vészhelyzetben képesek vagytok elhagyni ezt a ripacskodást- ellenzék versus kormány.
De az első megnyilvánulás - az ellenzék a vírusnak szurkol- után elszállt minden ebbéli reményem.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 10:04:20

@eszti.....: Egy beszéddel mi a lófaszt érünk????

morph on deer 2020.04.06. 10:04:59

@Grimbusz Makszimusz:
“ Orbán komolytalan mi? :P”

Nem komolytalant mondtam, hanem infantilist. Nem ugyanaz, még ha vannak is hasonló elemei.
Az ő esetében ez azzal jár, hogy az érzelmi intelligenciája leragadt egy korai tizenéves szinten, ahol az a teljesítmény, ha messzebbre tudsz pisilni, mint a haverod...

Komolytalan csak akkor lehetsz, ha arról is van fogalmad, hogy milyen komolynak lenni.
Na ez az, ami itt fel sem merül.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 10:11:52

@eszti.....: "Én botor azt hittem, hogy legalább vészhelyzetben képesek vagytok elhagyni ezt a ripacskodást- ellenzék versus kormány."

Bocsika, de az elején még szépen kérte a kormány az ellenzéket, hogy fogjanak össze, ne nehezítsék a munkájukat, járvány van ez nem a politikai tőke kovácsolásának az időszaka! Az ellenzék leszarta, azt a kurva felhatalmazást sem adták meg, pedig tudták, hogy egy hét múlva úgyis meglesz, tehát mindegy, de kiélvezték azonnal a zsarolási potenciáljukat, meg ezerrel diktatúráztak!
Nincs itt most mit számonkérni a kormányon, ebben a helyzetben nincs idejük ezekkel a hülyékkel kínlódni, odabasztak nekik ahogy kell, nagyon helyesen!

eszti..... 2020.04.06. 10:12:36

@Grimbusz Makszimusz:

te semmit. neked ezek nem fontosak.
de vannak helyek, ahol szükségesnek látják a normális ügymenetet, minimum a betöltött poszt iránti tiszteletből.

eszti..... 2020.04.06. 10:16:10

@Grimbusz Makszimusz:

Csehországban az ellenzék nem akarja megszavazni, hogy a kormány a megszokott 14-tól eltérően, 30 napig kapjon különleges jogköröket.
Babis annyit válaszolt, a kormány kész kompromisszumot kötni.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 10:17:36

@chrisred: Jaj kisfiam, ez a kedvencem, kitalálták, hogy félnek a parkolási dugótól!
Mégsem mondhatják, hogy kell a lóvé! Tényleg beszálltak ebbe fideszesek is, de azt nem mondták, hogy megszüntetik az idősellátást! Mert ez a lényeg, nekem ez nem tetszik, amúgy hidd el, leszarom a parkolási cécót úgy önmagában, nekem ez az aljas zsarolás csípi a szememet!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.06. 10:20:50

megint jól csinált valamit Viktor, a prolik hörögnek
ja azok mindenen hörögnek
-> Viktor mindent jól csinál

eszti..... 2020.04.06. 10:23:52

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

időnként, mint pl most is olyan érzésem van, mintha kifiguráznád az agymosott fidesz szavazókat... :D :D

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 10:25:57

@eszti.....: "Csehországban az ellenzék nem akarja megszavazni, hogy a kormány a megszokott 14-tól eltérően, 30 napig kapjon különleges jogköröket.
Babis annyit válaszolt, a kormány kész kompromisszumot kötni."

És? Nálunk nem Babis a kormányfő, hanem Orbán és ő megoldotta!
Egyébként te lesed a cseheket állandóan, én semmit nem tudok róluk, meséld már el, milyen az ottani ellenzék! Azokat is egy bukott alkoholista miniszterelnök vezeti, azok is sípolnak, báboznak, pulpitust foglalnak el, megafonoznak, obszcén táblákat mutatnak fel, ajtónak szaladnak, nem tudnak helyesen írni, földön fetrengenek, maszturbálós képeket küldözgetnek ? Kompromisszum ezekkel?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.06. 10:30:22

@eszti.....: én ide röhögni lyárok
1általán nem érdekel a politika, 1 szerűen leszarom ki van 6almon
most Viktort imádom, mert arra ugranak az agymosott libbsik, fotelfaszisták

2020.04.06. 10:38:03

@Sir Bates dö Hól: "Látom, a köcsög bulangiu itt van több nicken is,"
Én meg azt látom, hogy annyira ki van éhezve egy kis fekáliára, hogy már mindenkinek ajánlkozik, akiről feltételezi, hogy férfi, ..., fogyóban vannak a pár euróért fartúrást engedélyező arabok és román cigányok?
Mondjuk azt viszont díjazom, hogy már a román anyanyelvét már nyiltan vállalja, semmi tagadás, sőt szinte minden hozzászólásába berak pár szót az édesanyanyelvéből.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 10:38:32

@eszti.....: időnként, mint pl most is olyan érzésem van, mintha kifiguráznád az agymosott fidesz szavazókat... :D :D..................

Látod ezt utálom a kibaszott lippsikben, hogy aki nem úgy látja a világot ahogy ők, akkor az csak agymosott lehet, egyből lebirkázzák, lehülyézik!
Baszdmeg, te ugatsz kompromisszumról, te várod el ezek után? Mit csodálkozol, ha az agymosott elküld a jó kurva anyádba, amikor ilyen dumák után azt mondod, hogy egyezkedni szeretnél?

6.Lenin 2020.04.06. 10:42:13

1et kezdek nagyon nem érteni. Az emberek 90 %-a 1etért a kormány intézkedéseivel.

Mi a redvás kutya faszát kell foglalkozni az idióta "ellenzék" nyavalygásaival?

Most kőkeményen bizonyították, hogy kik is ők valójában (már október óta). Reszketnek a pénzért, amit gondolom már régen elosztottak egymás közt.

Ezek nullák, pénzéhes szarjankók. Pont azzal, hogy szóba hozzuk őket, azt a látszatot keltjük, hogy még számítanak valamit is, semmit. Nagy ívben le kell szarni őket.

Ez nem ellenzék, ezeket az emberek sorsa egy mp-ig sem érdekli, a saját bandájukon kívül.
Csak féljen KariGeri , hogy el lesz ásva, megérdemli. Ilyen faszverő hányadékok szeretnének kormányt váltani? Emberek, kapjatok már a fejetekhez.
Ők csak verjék egymásét ki nyugodtan, és menjenek a P-be, ahová valók, a híveikkel együtt.

Az irány jó, a kormányos a helyén, haladunk.

2020.04.06. 10:46:13

@chrisred: Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy pl. Ausztriában az egész országban ingyenes a parkolás már hetek óta, .., azért mert így segítik a tömegközlekedés kikerülését, .., pedig a szegényebb a tartományokban biztosan hiányzik a közkasszából ez a pénz.
A buszokon, metrón csak lézengenek az ember, .., sűrítették a munkaidőben közlekedő járatokat még így is, nem ritkították, mint a patkány Karácsonyék Budapesten.
De, ha abból indulunk ki, Karácsony vezetése alatt a parkolás nem bevételt, hanem sok milliós folyamatos kiadást jelentett Zuglónak, akkor minden egyes hónapban sok tízmilliót takarít meg a főváros.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 10:50:26

@eszti.....: "de vannak helyek, ahol szükségesnek látják a normális ügymenetet, minimum a betöltött poszt iránti tiszteletből."

Fogd már fel, hogy ez nem a reprezentációs duma ideje, itt most baj van és cselekedni kell! Egyébként tőlem szónokolhatna Áder, de bár ő fő közjogi méltóság, konkrét hatásköre nem sok van, így egy beszédet számonkérni, ezen problémázni nevetséges és mint ahogy említettem, az ellenzék minden esetben kigúnyolja, tehát érthetetlen is ennek a hiányolása!

morph on deer 2020.04.06. 10:56:30

@Grimbusz Makszimusz:
“ de kiélvezték azonnal a zsarolási potenciáljukat, meg ezerrel diktatúráztak!”

Kit zsaroltak, mivel?

Arról volt szó, hogy a járvány elleni intézkedéseket támogatják, orbán korlátlan időre szóló és teljhatalmat biztosító felhatalmazását, nem, csak az adott időtartamra, pl. 90 adnák meg!
Továbbá a BTK gumiszabályokkal való kiegészítését, - amely a szólásszabadságot hivatott korlátozni, - nem támogatták, mivel nem a vírus terjedésének megakadályozására szolgál!

Szóval mesélj szivi, mi volt ebben a zsarolás?

Egyértelművé tették, hogy ők csak a járvány elleni intézkedésben hajlandók együttműködni a kormánnyal, az orbán sunyi hatalomnövelését pedig ők nem támogatják, azt intézze a fidesz-kádéempé maga!

És viseljék is döntésükért a felelősséget, ahogy illik!
Na ez nem esett egybe a viktor elképzeléseivel, mert ő mindenképpen azt akarta elérni, hogy őt az ellenzék is támogassa a hatalom teljes kisajátításában, így legyen még kire szétkenni a szart. Lenne is bőven, már most látszik...
Így meg csak az övék marad, legfeljebb csak egymás között tudnak maszatolni. Eljön az ideje annak is, ne aggódj!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 10:58:09

@antal100:
antal100
0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2010.12.29. óta tag.

Öreg, te előbb magadat helyezd el emberileg a trágyadombon, ahova való vagy a szar tartalékos hari nickeddel, valamint ha számon akarsz rajtam kérni valamit, abba ne suszterold be a saját hülyeségedet, kiegészítésül, mert abban a formában anyádon kívül senki sem tudja a választ a nyomorodra!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 11:01:08

"Már az MNB kedden bejelentett 2-3%-os GDP-növekedési előrejelzése is meglepetést váltott ki, a prognózis ma megismert részletei pedig tovább növelik a homályt, miként is látja a jegybank a magyar gazdaság közeljövőjét. "

www.portfolio.hu/gazdasag/20200326/egeszen-furcsa-elorejelzessel-allt-elo-a-magyar-nemzeti-bank-422166

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 11:02:20

1 EUR = 364,42 Ft
Ondó Viktor szerint a kormány A L K A L M A T L A N .

2020.04.06. 11:03:10

@Nekoashi2005: "A minimálbéresek akkor nem fizettek jövedelemadót! Most meg 16%-ot! "
Eddig úgy tudtam, hogy egységesen 15% az adó mindenkinek, .., hol találta azt az információt, ami szerint nekik plusz egy százalékot kell még fizetni, ..., mivel indokolták, hogy pont a legrosszabbul keresők fizetik a legtöbb adót?

chrisred 2020.04.06. 11:06:19

@Tényelek: Tegyük hozzá, nem csak a közterületeken, hanem Bécsben a mélygarázsokban is kedvezményes parkolhatnak a munkába járók. Így ez az intézkedés náluk tényleg többlet parkolóhelyet jelent. Míg nálunk az lesz az eredménye, hogy az ingázók az ott lakók helyeit foglalják el, így nem kevesebb, hanem több ember lesz az utcán, ha a helyi lakosok csak az otthonuktól távol tudnak leparkolni.

Semlegesként úgy gondolom, hogy munkába járóknál a reggeli zsúfoltság közös felelőssége a kormánynak és a fővárosnak. A kormány azzal, hogy a 9-12 óráig csak a 65 év felettieknek engedélyezi a vásárlást, ráirányította a munkába nem járó 65 év alattiakat a munkába járók közlekedési idősávjára. A BKK meg rossz intézkedést hozott a szombati menetrend bevezetésével, mert ők csak arra koncentráltak, hogy 9 és 12 között legyen elég jármű az idősek számára, nem számoltak azzal, hogy ez az intézkedés a 9 óra előtti utazási számot is növelni fogja.

2020.04.06. 11:07:25

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Elég nagy gond, hogy megint el kezdett erősödni a forint, remélem ez csak átmeneti állapot!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 11:07:31

@morph on deer: Most mindenképpen szükségük van egy vitán felül álló hatáskörre a helyzet kezeléséhez és nincs idő kretén ellenzékiekkel vitatkozni (Tordai, Jakab, Gyurcsány) a hülye szónoklataikat hallgatni!
A hatalommal kapcsolatos aggályok pedig feltételezések, arra később kellene visszatérni, hogy ténylegesen el lehessen dönteni kinek volt igaza! Ha már messze jár a vírus, de Karigeri üzlettársai még indig nem szedhetik be az őket "megillető" parkolási díjat, igazat fogok adni neked, nyilvánosan bocsánatot kérek és meghívlak valamire!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.06. 11:10:47

@Tényelek: Igen, nektek, a hazaáruló fideSSfasszopó trolloknak ez jó. :))

morph on deer 2020.04.06. 11:10:50

@6.Lenin:
“ 1et kezdek nagyon nem érteni. Az emberek 90 %-a 1etért a kormány intézkedéseivel.”

Akiket megkérdeztek, az 1000 fő.
Szerintem azért “az emberek” valamivel többen vannak. Amúgy még kerekítve sem 90%, de annyi baj legyen:

“ A megkérdezettek 78 százaléka elégedett a kormány koronavírus terjedése ellen tett intézkedéseivel - olvasható a kormányközeli Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában.”

index.hu/belfold/2020/04/06/nezpont_publicus_egeszsegugy_koronavirus/

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.06. 11:11:37

nézelődve az adatok között azt látom most indul be a vírus finglandba, ruszkiba, fülöpbe
a katasztrófa az lesz, amikor africában, indiában fog robbani

morph on deer 2020.04.06. 11:13:28

@Grimbusz Makszimusz:
“ nyilvánosan bocsánatot kérek és meghívlak valamire!”

Ne zavartasd magad Cica, nincs rá szükség!:)

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 11:16:53

@chrisred: "Tegyük hozzá, nem csak a közterületeken, hanem Bécsben a mélygarázsokban is kedvezményes parkolhatnak a munkába járók. Így ez az intézkedés náluk tényleg többlet parkolóhelyet jelent. Míg nálunk az lesz az eredménye, hogy az ingázók az ott lakók helyeit foglalják el, így nem kevesebb, hanem több ember lesz az utcán, ha a helyi lakosok csak az otthonuktól távol tudnak leparkolni."

Akkor majd gyalogolnak bazdmeg! Egyébként ha nem dolgozik, akkor miért áll ki a parkolóhelyéről, ha meg dolgozik akkor addig nincs szüksége arra a parkolóhelyre, amikor meg véget ér a munkaideje, akkor már a helyére állónak is véget ér a munkaideje és kiáll a parkolóhelyről! Amúgy milyen precíz kis lippsik vagytok ilyenkor, mert még egy séta hosszát is figyelembe veszitek, de amikor a kormánynak "javasoltok" valamit, akkor az "csinájja meg azonnal, ahogy akarja de legyen meg" Ugye?

2020.04.06. 11:19:27

@chrisred: A szombati menetrendben csak korlátozott járatok vannak alapból a munkába járóknak és természetesnek veszik, hogy az akkor zsúfolt is, .. ezt vezették be, most, amikor nem lehetne zsúfolt, ..,
Ha békeidőben zsúfoltak volta a járatok egyébként is, akkor mitől lennének most nem azok, amikor most még több ember utazik rajta a munkába, mert megerősített műszakok vannak a kereskedelmi, rendvédelmi, logisztikai, eü területeken.
Ezért a mostani intézkedésből csak és kizárólag azt a következtetést lehet levonni, hogy szándékosan próbálják a járványt gyorsítani.
Ezt erősíti az is, hogy szerdán kiderül mekkora baromságot csinál Karácsony, .., de ennek ellenére öt napig minden maradt, sőt most a hatodik nap is változatlan a helyzet, .., talán majd ma dönt a sűrítésről, .., ennyi idő elképesztően sok a vírusnak, hogy akár egész Budapestet lefertőzze.
Abban igaza van, hogy a kormánynak is van felelőssége, mert későn lépett fel ez ellen, de szerintem ők el sem tudták képzelni, hogy Karácsony képes lesz arra, hogy gyakorlatban álljon a vírus mellé, ezért kivártak, .., szerintem , mivel a kormány nem avatkozhat be a BKV menetrendjébe, már csütörtökön ingyenessé kellett volna tenni a parkolást, hogy menekülő utat adjanak az embereknek Karácsony terve elöl!

chrisred 2020.04.06. 11:22:06

@Grimbusz Makszimusz: Mellébeszélsz, csak hogy megkerüld a kényes témát, a kormány miért csak a közterületi parkolásra összpontosított.
Amúgy képzeld el, most, hogy az üzletek többsége délután 3 órakor bezár, egyáltalán nem igaz, hog mindenki ugyanakkor fejezi be a munkát.

chrisred 2020.04.06. 11:23:48

@Grimbusz Makszimusz: Amúgy én a libsizést azok számára szoktam fenntartani, akik annak tapsolnak, amikor a bérből, fizetésből élők pénze egyre kevesebbet ér.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 11:24:28

@morph on deer:
“ 1et kezdek nagyon nem érteni. Az emberek 90 %-a 1etért a kormány intézkedéseivel.”

Akiket megkérdeztek, az 1000 fő."

Ez kevés, ezért nem is hiszed el! Ugyanakkor ha 90 % nem értett volna egyet, akkor azt te magad linkeled ide! :DDDDDDDDD

mgdé 2020.04.06. 11:25:36

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

+ még Bangladesh, Pakisztán, Indonézia, Malaysia, (ha már a Fülöp-szigetek), Brazília*, Mexikó, Törökország*, Vietnam, Thaiföld. Japán talán megússza.

*már látszik, h valószínűleg komoly baj lesz

6.Lenin 2020.04.06. 11:30:42

@morph on deer:

És te ebből azt a következtetés vonod le, hogy nyugodtan lehet tovább visítani?

Készítettek az ellenzékinek csúfolt barmok saját felmérést? Nyilván, annyira nem hülyék, de arról mélyen hallgatnak, de azt tényleg nem értem, hogy mi ma faszért gondolják még mindig, hogy ebből bármilyen előnyük származna?

B+,2006 óta csúsznak lefelé, minden választást elbuktak. A Fidesz még azt is megteheti, hogy néha-látszatra a nyugat felé- átenged néhány jelentéktelen részt nekik. Orbán már simán megengedi magának, hogy vicces is legyen néha.

És ti, még mindig egy elmebeteg, és faszverő idiótákban reménykedtek? Elképesztő ez nekem. Orbán már ezt a seggfejekből álló EU-t is semmibe veszi. Már velük is lazán viselkedik, simán visszavág néha elég nyíltan eligazítja őket.

Nektek is jobb lenne, ha ezt az ellenzéknek csúfolt bandát elzavarnák már a picsába, és el lehetne kezdeni valami normálisat is felépíteni, mert nyilván szükség is lenne rájuk.

chrisred 2020.04.06. 11:32:38

@Tényelek: "A szombati menetrendben csak korlátozott járatok vannak alapból a munkába járóknak és természetesnek veszik, hogy az akkor zsúfolt is, .. ezt vezették be, most, amikor nem lehetne zsúfolt, ..,"

Igen, csak az alaphelyzet az volt, hogy a munkába járók száma drasztikusan csökkent. A kormány intézkedésének meg az lett az eredménye, hogy aki reggel nem munkába megy, az helyette bevásárolni indul ugyanabban az időben, hogy kilencig be tudja fejezni.

"Ezt erősíti az is, hogy szerdán kiderül mekkora baromságot csinál Karácsony, .., de ennek ellenére öt napig minden maradt, sőt most a hatodik nap is változatlan a helyzet, ..,"

Igen, csak szombat és vasárnap már végképp nem a munkába járók miatti zsúfoltság volt, hanem amiatt, hogy a 65 éven aluliak el akarták intézni a bevásárlást. Tehát akkor már egyértelműen a kormányintézkedés generálta a zsúfoltságot.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 11:37:17

@chrisred: Látod itt a válasz mindenre! A kormány hoz egy parkolással kapcsolatos döntést, ami önmagában jó! Erre elkezdődik az ellenzéki fingfűrészelés, hogy de ettől nem jó, attól nem jó, amik között van igazság is, de alapjában véve csak a megoldást gátolja és minden maradna a régiben és csak az egyhelyben toporgás menne! Ezért marad a döntés férfiasan, majd a rendelkezés aláírása egy kaján mosoly kíséretében a kamerák előtt!

2020.04.06. 11:44:44

@chrisred: "Igen, csak az alaphelyzet az volt, hogy a munkába járók száma drasztikusan csökkent."
Vitézyék szerint csak a budai oldalon csökkent jelentősen, a pesti oldalon szinte ugyanannyi.
Ha ezt Vitézy anélkül tudja, hogy benne lenne a cég vezetésében, akkor azok miért nem akiket ezért fizetnek.
A pesti oldalon a kihasználtság csak a munkába járókkal 60-70%-os lenne, ami járványhelyzetben duplája a megengedhetőnek, .., amiről ön ír, hogy ehhez még jönnek esetleg mások is már csak hab a tortán, .., miattuk nem változik a másfélméteres szabály, hanem a 70 centis távolság 35 centire csökken, .. aminek meg már nincs jelentősége, mert mindkettő bőven a javasolt távolságon belül van.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 11:49:20

@antal100: Ennyi? Csórikám, nálad nagy a deficit!

alöksz róz 2020.04.06. 12:14:56

@chrisred: te nem budapesten laksz, igaz?

eszti..... 2020.04.06. 12:27:43

@Grimbusz Makszimusz:

meséld már el, milyen az ottani ellenzék....
szelektíven olvasol? mondtam már, még a 30 napos kivételes jogkört sem szavazták meg..

megsúgom: a V4-ek közül egy kormánynak sem jutott eszébe korlátlan ideig tartó felhatalmazást kicsikarni... csak gyevi bíróéknál...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 12:29:15

@alöksz róz: Szerintem pesti, vidéken nincsenek prolik!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 12:29:15

@alöksz róz: Szerintem pesti, vidéken nincsenek prolik!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 12:31:32

@eszti.....: szelektíven olvasol?

valamelyik nap te sem tudtad miért varrnak a tanműhelyben! :D

mgdé 2020.04.06. 13:09:43

@Grimbusz Makszimusz:

Ja, ja, az Edda tagjai is csak és kizárólag saját maguknak zenéltek/zenélnek! Tiszta már sarkköri_norvég örömzene! :D

alöksz róz 2020.04.06. 13:24:09

@chrisred: "az intézkedés a 9 óra előtti utazási számot is növelni fogja" - papám, erre vannak adataid is? vagy csak a hasraütésen alapuló kristálytiszta logika? :-)
szerinted mennyit kell utazni hogy elmenjen a boltba valaki
mennyit változott a boltok forgalma a reggeli órákban

2020.04.06. 13:27:02

Gyurcsányék megtalálták a legjobb megoldást, mivel tudnának legjobban segíteni az embereknek a járvány idején, ....., meg kell emelni a lakhatási költségeiket egyharmaddal, ..,
24.hu/kozelet/2020/04/06/obuda-onkormanyzati-lakas-kozos-koltseg-fizetes-koronavirus/

FCUK29 2020.04.06. 13:29:46

minden párt állami támogatása feleződik, nem csak az ellenzékieké. szóval hazudik és csúsztat az írás.

egyébként a kérdés még mindig az: grabo, meddig vagy szabadlábon?

eszti..... 2020.04.06. 13:34:10

@FCUK29:

hányszor jelentetted fel? :D

2020.04.06. 13:34:15

@eszti.....: "egy kormánynak sem jutott eszébe korlátlan ideig tartó felhatalmazást kicsikarni..."
Ez végül is egyértelmű volt, hogy mind a négy országban így fog történni, bár sokan aggódtak az új szlovák kormány miatt, mert semmit sem lehetett róluk tudni, de szerencsére ők sem kértek korlátlan időre felhatalmazást, mint előtte a másik három!

alöksz róz 2020.04.06. 13:40:45

@Tényelek: "Ezért a mostani intézkedésből csak és kizárólag azt a következtetést lehet levonni, hogy szándékosan próbálják a járványt gyorsítani." - hát ja, ez a sok évtizedes munkásságuk alapján valóban adja magát. minél rosszabb lesz a helyzet, nekik annál jobb. és erre kapták a pénzt is sorostól, hogy szándékosan ártsanak.
de van még egy lehetséges következtetés, hogy ezek tényleg ennyire hülyék.
arigeri tényleg totál alkalmatlan, bazmeg egyszerűen nem lehet róluk olyan negatív kijelentést tenni, amit ne igazolnának az első adandó alkalommal, félelmetes...

alöksz róz 2020.04.06. 13:42:59

@eszti.....: egyszer se. csak vagánykodik.

eszti..... 2020.04.06. 13:43:05

@Tényelek:

szólj annak, aki ezt diktálta, hogy értelmezhetetlen.
ér-tel-mez-he-tet-len

menni fog? :D

eszti..... 2020.04.06. 13:44:52

@alöksz róz:

ennyire képben vagy? nálad van az adatbázis?

2020.04.06. 13:51:05

@eszti.....: Debileknek lerövidítve;
A négy ország közül egyikben sem kapott korlátlan időre felhatalmazást egyik kormány sem. Háromban időkorlát van, míg Magyarországon a járvány vége a korlát vagy ha, a parlament úgy dönt, hogy megvonja azt.
Az érdekes is lenne, ha korlát nélküli felhatalamazást adnának bárkinek, olyan csak Észak-Koreában és Franciaországban van, ..a V4 országai nem a diktatúra irányába mozdultak el az elmúlt 30 évben.

eszti..... 2020.04.06. 13:53:15

@Tényelek:

na, látod! így már érthető. csak megfelelően kell motiválni téged....

2020.04.06. 13:56:40

@eszti.....: Mondjuk ezt más elolvassa és érti, ..de ha ...., akkor nem megy.
Látom nem hatott a tegnapi gyógypedagógiai kezelés önre!

FCUK29 2020.04.06. 13:57:24

@eszti.....: én csak egyszer, de szerencsére az írásaiban sokszor lép bele ugyanabba a szarba, így megáll a folytatólagosság

FCUK29 2020.04.06. 13:58:56

srácok, egyébként mikor lesz egy írás arról, hogy hazudtatok, és az információitok alapján az Unió is? épp most ülésezik a parlament... akkor annyira nincsenek felfüggesztve, ugye?

alöksz róz 2020.04.06. 14:04:12

@chrisred: ez korábbi, mint az intézkedés, nem tűnt fel? azt másold be, ahol pokorni meg fideszes polgik tiltakoznak. ja hogy nincs ilyen, mert csak a ballib tiltakozik amiatt h kevesebb pénzt tudnak kitalicskázni.

alöksz róz 2020.04.06. 14:08:35

@eszti.....: gondoltam akkor nem lett volna új poszt
de úgy látszik tévedtem és nincs itt semmiféle diktatúra

alöksz róz 2020.04.06. 14:14:36

@eszti.....: fel lehetett volna eddig is simán jelenteni koronavírus törvény nélkül is, ha valakit annyira érdekelt volna
gyűlöletbeszéd, rágalmazás ilyenek, kommentekért is ő felel

maxvall baribaszó 2020.04.06. 14:51:33

Anyátokba már, a baribaszás copyright.

chrisred 2020.04.06. 15:06:53

@alöksz róz: Csakhogy én erre reagáltam: "Érdekes, hogy az ország kormánypárti polgármesterei - akik jóval többen vannak, mint az ellenzékiek - nem panaszkodnak,..."

chrisred 2020.04.06. 15:09:33

@alöksz róz: Eleget laktam a belső kerületekben, hogy ismerjem az ottani parkolási állapotokat.

chrisred 2020.04.06. 15:11:21

@Grimbusz Makszimusz: Lehet, hogy a kötmanyup és a devizahitel is önmagában jó intézkedés volt, de mégis több problémát okozott, mint amennyit megoldott.

N. Barbie 2020.04.06. 15:12:30

@FCUK29: "minden párt állami támogatása feleződik, nem csak az ellenzékieké. szóval hazudik és csúsztat az írás."

Pontositva te csusztatsz es hazudsz, meg pontosabban szandekosan nem fejted ki a lenyeget.
Most mondok egy osszeget, nem neztem utana, a fidesz kap evi mondjuk 5 milliardot. Ki az aki komolyan elhiszi, hogy ha csak a felet kapjak, azt barmilyen modon is megerzik?
Megy a telefon lolonek, hogy dobj par milliardot haver, masreszt az evi tobb szaz milliard kozpenzbe kerulo kormanyzati kommunikacionak alcazott mocskos hazugsagaradat meg mindig ott less, az arra fordithato osszeg nem lett megfelezve, vagy meg inkabb lenullazva. Tehat lenyegeben kiapadhatatlan penz all a fidesznek tovabbra is rendelkezesre. Nekik es csak nekik.
Ezzel szemben az ellenzeki partok valoban csak az allami penzbol mukodhetnek, nekik igen fajo annak a felenek az elvesztese.
A napnal vilagosabb mire megy ki a dolog, a maffiafidesz ismet megbunteti az ellenzeket, ahogy viktor igerte, elegtetelt vesznek.
Gondolom meg a legelborultabb fidesznyik se gondolja komolyan, hogy pont az a par szaz millio partoktol elvont penz hianyzik a koltsegvetesbol.
Szimpla elmebeteg bosszu a nagykereszteny nagymagyar fiukaktol.

2020.04.06. 15:19:23

@N. Barbie: "masreszt az evi tobb szaz milliard kozpenzbe kerulo kormanyzati kommunikacionak alcazott mocskos hazugsagaradat meg mindig ott less, az arra fordithato osszeg nem lett megfelezve, vagy meg inkabb lenullazva. Tehat lenyegeben kiapadhatatlan penz all a fidesznek tovabbra is rendelkezesre. Nekik es csak nekik."
Szerintem a klasszikus liberálbolsevik értelmezés teszi lehetetlenné, hogy megértse a legalapvetőbb dolgokat is.
Ön szerint mit jelenthet az a gyakorlatban, hogy a kormány önmagán kezdte a takarékoskodást, és elvont a tárcáktól 1850 milliárd forintot?

N. Barbie 2020.04.06. 15:20:18

@Tényelek: "A négy ország közül egyikben sem kapott korlátlan időre felhatalmazást egyik kormány sem. Háromban időkorlát van, míg Magyarországon a járvány vége a korlát vagy ha, a parlament úgy dönt, hogy megvonja azt."

Nagyon cseles. Ezzel a nevetseges ervelesel probalkozott a kis miniszterasszonyka is az osztrak kozteveben, csunyan fel is sult vele.
Tehat harom orszagban annak rendje es modja szerint idokorlatot raktak a torvenybe, mig orbanisztanban az osszecsalt fideszes ketharmad fog donteni rola.
Meg egyszerubben, fideszeseknek fogalmazva: a fidesz fogja eldonteni, hogy a fidesz altal hozott torvenynek mikor legyen vege.
Hat ja, vegulis majdnem ugyanaz, mint a tenyleges idokorlat, varjunk csak, nem, kurvara nem az.

chrisred 2020.04.06. 15:25:15

@Tényelek: "Háromban időkorlát van, míg Magyarországon a járvány vége a korlát vagy ha, a parlament úgy dönt, hogy megvonja azt."

1. A kormány határozza meg, mikor ér véget a járvány, vagy legalábbi a miatta elrendelt vészhelyzet.
2. Ha a parlament visszavonja a felhatalmazást, azt jelenti, hogy a kormány több korlátlan időtartamú intézkedést nem hozhat, de a korábbi intézkedései addig tartanak, ameddig akarja.

N. Barbie 2020.04.06. 15:25:32

@Tényelek: A nagy libsibolsizas kozepette megint nem sikerult cafolni oreg.
Tudsz mutatni egy adatot arrol, hogy mondjuk az ez evre betervezett 150 milliardos propagandakeret konkretan mennyivel is csokkent? Illetve lement-e nullara, ha mar igy vered a melled a kormany allitolagos nagy magan sporolasan?
Kivancsian varom.
Mert az, hogy osszesen 1850 millardot szedtek ossze, onmagaban semmivel nem cafolja amit irtam, ettol meg mondjuk a propaganda osszeg nyugodtan lehet erintetlen.

2020.04.06. 16:01:00

@N. Barbie: Ha engem konkrétan érdekel egy ilyen adat összegszerűen, akkor megnézném az azóta kiadott Közlönyökben, illetve a kormányhatározatokban, önnek is ezt tudom ajánlani, mert egyelőre lusta libsik számára nem üzemeltetek titkárságot, .., igaziból nincs is szándékomban ilyet létrehozni!

A korlátlan felhatalmazás fogalmát még tanulmányozza egy kicsit, mert ugyanolyan lükének tetszik lenni, mint az összes liberálbolsevik párt!
Nem tudom feltűnt-e önnek, de egy olyan országban, ahol a kormánypártnak kétharmada van, ott bizony mindenütt a kormánypárt fog dönteni minden kétharmados törvényről, .., erről szól a demokrácia.
Az osztrák köztévét meg ne nagyon hozza fel etalonként, mert a legutóbbi kormányváltásnál Kurz irányítási jogkört adott a zöldeknek, azóta egy trágyalé lett belőle, minden csapból libsi baromság folyik, ... most éppen arról szól egy rakás agipropp szöveg, hogy vonja vissza a kormány a Sopron-Kismarton összekötő autópályát, .., mert az káros a környezetre, .. na mert a sima úton kocsisor az nagyon környezetkímélő, .., persze libsiknél nem szabad logikát keresni!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 16:01:04

@chrisred: :" Lehet, hogy a kötmanyup és a devizahitel is önmagában jó intézkedés volt, de mégis több problémát okozott, mint amennyit megoldott."

Értem én, hogy hivatalból hülyének kell lenned, mert normális érvekkel a lippsik nem védhetők, de ne told túl és vigyázz az arányokra, mert visszatesznek az ápolóid a ketrecedbe!

alöksz róz 2020.04.06. 16:04:42

@chrisred: de most nem ott laksz, és a tömegközlekedésről kellene regélned

2020.04.06. 16:05:02

@chrisred: Ha visszavonja a felhatalmazást, akkor valóban nem hozhat több intézkedést, a régiek akkor szűnnek meg, ha visszavonja a kormány vagy, ha a parlament megszünteti a vészhelyzetet.
A legfontosabb esetekben mindig a parlamenté a végső döntés, ... a kormány most csak arra kapott felhatalmazást, hogy vészkormányozhat.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 16:07:01

@N. Barbie: Meg egyszerubben, fideszeseknek fogalmazva: a fidesz fogja eldonteni, hogy a fidesz altal hozott torvenynek mikor legyen vege......................

Igen bazmeg és ha felfogod azt a tényt, hogy a fidesz van többségben és kétharmaddal, akkor mindent megértesz majd!

2020.04.06. 16:07:17

@N. Barbie: @chrisred:
Gondolom azzal mindketten tisztában vannak, hogy a magyar parlament köszöni szépen, jól van, továbbra is működik, pl. ma is több törvényről dönt, vannak interpellációk és egyebek.

alöksz róz 2020.04.06. 16:08:22

@chrisred: csakhogy amit írtál, azt nem sikerült alátámasztanod, mert nem panaszkodnak

FCUK29 2020.04.06. 16:16:47

@N. Barbie: lényeg a lényeg: mindenki bead 2 forintból 1-et. az, hogy az ellenzéknek nincs tehetős támogatója, nem az ország gondja, mellesleg nem tehetős is egyre kevesebb van, lásd választók. nem a felét kellett volna egyébként visszatartani, hanem az egészet.

chrisred 2020.04.06. 17:03:02

@Tényelek: A parlament nem szüntetheti meg a vészhelyzetet, arra csak a kormánynak van jogköre.

chrisred 2020.04.06. 17:04:25

@Tényelek: Persze, a parlament bármilyen döntést hozhat, és a kormány a parlament bármelyik döntését felülírhatja egy rendelettel.

chrisred 2020.04.06. 17:17:43

@alöksz róz: Érdekes nézőpont, ha öt ember ugyanazt mondja, akkor lehetséges, hogy közülük három panaszkodik, kettő meg nem?

chrisred 2020.04.06. 17:17:43

@alöksz róz: Érdekes nézőpont, ha öt ember ugyanazt mondja, akkor lehetséges, hogy közülük három panaszkodik, kettő meg nem?

alöksz róz 2020.04.06. 17:24:10

@chrisred: hát akkor tessék, másold ide, hol panaszkodnak az intézkedések miatt a fideszes polgik

eszti..... 2020.04.06. 17:38:48

@alöksz róz:

gondolj csak bele, alex! magunkkal bacarintanánk ki, ha feljelentene vki a társaságból /esetleg tömegesen/ a bloggazdát. mert akkor hová járnánk nap mint nap?
mi lenne pl. mirr-murral, akinek szerintem ébredés utáni második gondolata az, hogyan alázza le a b1-en a lippsibolsikat?
hiába virtuális ez az egész, baromira hiányozna. én már voltam egy blog árvája.... nem igazán szeretném újra átélni....

alöksz róz 2020.04.06. 17:42:51

@eszti.....: régebben nem volt ennyire lezüllve, volt valami moderáció, még ha nem is volt korrekt
de gondolom már nincs szegénynek ideje, egyedül tartja a népfrontot :D

2020.04.06. 18:09:52

@chrisred: A kormány "foglakoztatója" a parlament, bármikor elveheti a plusz jogot és bármikor le is válthatja, .., ne hülyítsük már egymást ilyenekkel, amiket ön írt!
Ha a parlament működik, mint most is és bármikor a vészhelyzet fennállása alatt, az azt jelenti, hogy a kormány csak addig mehet el, amíg a parlament engedi.

eszti..... 2020.04.06. 18:28:22

@alöksz róz:

utálom a moderálást. az kiherél egy blogot. tolják csak nyugodtan, ahogy csövön kifér!
biztos vagy benne, hogy az akkori színvonalasabb volt? vagy csak az idő megszépíti az emlékeket?
múltkor sírbatesz és tigrincs is azon nosztalgiázott, mennyire jobbak voltak a régi trollok.
olyanok vagytok, mint az öreg partizánok a találkozón.:D
tök mindegy mi volt. most ez van, ezt szeressük!

eszti..... 2020.04.06. 18:32:41

@Tényelek:

szivi! múltkor azt magyaráztad, azért kell a külön felhatalmazás - rendeleti kormányzás, hogy a kormány saját maga foglalkoztatója legyen.
mert a parlament kihalhat és döntésképtelen lesz.
hogy is van ez????

2020.04.06. 18:42:45

@eszti.....: "kormány saját maga foglalkoztatója legyen."
Ez úgy van, hogy sohasem írtam ekkora hülyeséget, ...
, a parlament minden esetben a kormány fölött áll, most is, .., ha akarja lenyomja, mint a bélyeget, ha úgy dönt, akkor hagyja dolgozni.
Nem tudom mennyire ismeri a demokrácia szabályait, de pl. nálunk úgy működnek a dolgok, hogy van egy választás, .., utána az alakuló ülésen megbízzák a győztes párt vezetőjét, hogy alakítson kormányt, .., az elindul és összeszedi a kormánya tagjait, .., majd ezt hagyja jóvá a parlament, .., Szlovákiában nem így működik, ezért nem érti, hogy rendben van a kormány felhatalmazása?
A parlament nélkül nincs kormány, .., ezért hatalmas baromság, amit liberálbolsik állítanak, hogy innentől diktatúra van.

chrisred 2020.04.06. 18:45:08

@Tényelek: Szerintem az a hülyítés, ha nem fejti ki, hogy tényszerűen mi nem igaz abból, amit írtam. A parlament nem veheti el a plusz jogot, csupán a felhatalmazást vonhatja vissza, hogy a kormány bármilyen rendeletének a hatályát meghosszabbíthatja lényegében addig, amíg neki jólesik. Valóban, nevezhet ki kormányfőt, de az általa alakított kormánynak pont ugyanazok lesznek a jogkörei, mint az előzőnek, amíg a kormány meg nem szünteti a vészhelyzetet.

"Ha a parlament működik, mint most is és bármikor a vészhelyzet fennállása alatt, az azt jelenti, hogy a kormány csak addig mehet el, amíg a parlament engedi."

És a parlament a múlt héten úgy döntött, hogy a kormány bármeddig elmehet.

chrisred 2020.04.06. 18:47:47

@alöksz róz: Akkor előbb fejtsd ki, mit jelent az, hogy valaki panaszkodott, mert a jelek szerint egy polgármester sem tette, csupán nem értenek egyet a köztéri parkolás ingyenessé tételével.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 18:48:01

@eszti.....: "gondolj csak bele, alex! magunkkal bacarintanánk ki, ha feljelentene vki a társaságból /esetleg tömegesen/ a bloggazdát. mert akkor hová járnánk nap mint nap?
mi lenne pl. mirr-murral, akinek szerintem ébredés utáni második gondolata az, hogyan alázza le a b1-en a lippsibolsikat?"

Ez pontoschan így van, kösz hogy gondolsz rám! Valamelyik nap ugyanez volt a téma és én is írtam, hogy el ne vitessék a gestapoval Grabovszkyt!

nincs1itt 2020.04.06. 18:50:32

@Tényelek: jááános, te balfasz magyar(?), látom nem érted... az audi nem kap fizetést havonta, de a dolgozói igen... külföldön, de mo.-on nem. mert ha beszélnél bármilyen nyelven, a magyar is csak akadozva, akkor megtekinthetnéd, hogy mi történik fodbalisztánon kívül. pl. covid19 járvány miatt nem dolgozó munkások, a bérük 60-95%-át megkapják a cégtől és az állam is besegít...
te nem csak a gazdaság világában jársz, kelsz vakon, de bármilyen témában is hülye vagy
eredej a telibebaszott kurva anyádba, ostoba fidesz-tálib....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.06. 18:52:44

@Grimbusz Makszimusz: Mondtam már hogy ti fideszbirkák szeretitek ha a szátokba szarnak,mi nem!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.06. 18:59:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mondtam már hogy ti fideszbirkák szeretitek ha a szátokba szarnak,mi nem!..................

Nem nekünk szarnak perpillanat a szánkba ! :D

alöksz róz 2020.04.06. 18:59:54

@chrisred: ez most komoly?
fingod nincs miről beszélsz, egyszerű hétköznapi szavak jelentését nem ismered, de azért osztanád az észt?? :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.06. 19:06:08

@eszti.....: XDXD
És most mindketten reméljük hogy vicceltél!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.06. 19:08:39

@Grimbusz Makszimusz: De neked is sőt inkább!
De te ettől vagy boldog,sőt még repetát is kérsz!

chrisred 2020.04.06. 19:08:39

@alöksz róz: Nem, a komoly az, hogy megint képtelen voltál értelmezni azt, amit leírtam. Valójában arról volt szó, hogy te nem ismered az egyszerű hétköznapi szavak jelentését, azért ütközöl logikai önellentmondásokba.

alöksz róz 2020.04.06. 19:25:07

@chrisred: sokadik eset, hogy még azt se tudod értelmezni, amit te magad írtál

és ez tanít gyerekeket, beszarás bazmeg

2020.04.06. 20:18:47

@nincs1itt: "látom nem érted... az audi nem kap fizetést havonta, "
Látom nem érti a lényeget, az Audinak tudnia kellene fizetést adni a dolgozóinak pár hónapig, ha gubanc van, .., de bassza adni.
Érdekes, hogy a profitot nem osztja szét ilyen ügyesen, mint ahogy tarhálja az államokat a munkások béréért.
Hogy a fenébe van az, hogy Orsós Kelmentinnek Szatmárpusztán lennie kell egy félévre való tartalékának arra az esetre, ha nincs bevétele, az Audi meg olyan csóró, hogy félórára elegendő tartaléka sincs.
Az Audi féle parazitákat értem, de önnek mi abban a jó, ha a multikat stafírozzák az államok, azért, hogy utána bőven legyen extraprofitja?

eszti..... 2020.04.06. 20:21:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

hát persze, hogy vicc volt!
mernék én ujjat húzni veletek? :D :D

2020.04.06. 20:22:53

@chrisred: "a parlament a múlt héten úgy döntött, hogy a kormány bármeddig elmehet. "
Látom nem olvasta a törvényt, csak a libeálbolsi média ferdítését nézegette, .., ami gond, hogy el is hitte.
A törvény arról szól, hogy a kormány addig birtokolja a felhatalmazást, amíg véget nem ér a járvány vagy a parlament vissza nem vonja a felhatalmazást, .., a kormány ellenében is megteheti.

nincs1itt 2020.04.06. 20:25:12

@Tényelek: te kretén! csak mo.-on nem ad fizetést(mert a "remek" törvények megengedik), itt németo.-ban KuG-et fizeti mindegyik cég, minden munkavállalójának. az állam besegít, köcsög, nem kellett egyetlen cégnek sem "tarhálni" és seggetnyalni, ez nem mo.! az állam azért (is) segít, mert olcsóbb mint a munkanélküli segély... könnyebben indul majd újra a cég, ha a szokásos dolgozóival kezdhet.
te ostoba, irigy magyar... lövésed sincs arról, miről ugatsz!

eszti..... 2020.04.06. 22:33:46

@Grimbusz Makszimusz:

Ez olyan, mintha egy kocsmába járnánk.
Ha így vesszük, grab' a csapos.. hass oda, hogy a szorgalmasok ne bactassák! :)

eszti..... 2020.04.06. 22:35:17

@Tényelek:

és tényleg! feltúrtam a blogot, Lenin írta.
elnézést! :)

AngeI 2020.04.06. 22:54:40

@Nekoashi2005: A lányod nálad is hülyébb?? Hányasod volt középiskolás matekból , te "szellemi arisztokrata"? :DD
Továbbra sem tudsz érdemben reagálni arra a kérdésre, hogy milyen alapon követel bármilyen válságkezelő intézkedést az, aki kormányon cserbenhagyta a magyar társadalmat egy gazdasági válság idején.

mgdé 2020.04.07. 01:05:41

@Grimbusz Makszimusz:

De csak azért, Cicus, mert szerinted a Gestapo túl szelíd, túl humánus ... :P

chrisred 2020.04.07. 06:28:48

@Tényelek: Kettőnk közül valaki nem olvasta a törvény szövegét, csak a pártmédia ferdítését ismeri. Mert valójában nem az van benne, hogy a kormány addig birtokolja a felhatalmazást, amíg véget nem é a járvány, hanem addig hosszabbíthatja meg az általa hozott rendkívüli intézkedések hatályát, amíg a vészhelyzet meg nem szűnik (amiről a kormány dönt). És a parlament visszavonhatja a felhatalmazást, ami azt jelenti, hogy azt követően a kormány már több rendelet hatályát nem hosszabbíthatja meg, de arról egy szó sincs benne, hogy mi lesz a már korábban meghosszabbított hatályú rendeletekkel.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 08:24:58

@/\ngel: az itt és most, a szükség alapján;-)...
milyen alapon feszegeti az vagy a támogatói gyurcsány vagyonának eredetét, aki az orbán-bányákkal alapozta meg a közvetlen családjának jólétét?;-)...
ha hiszünk orbán vagyonbevallásában, akkor a következő a helyzet: orbán egyik gyerekének sem tud semmit sem biztosítani anyagilag, ha ráhelt nem veszi el tiborcz, akkor semmilye sincs, csak az, amit a nagyszüleitől vagy nagybátyjaitól kap;-)... látható, hogy szerencsétlen még állást sem talál magának, miközben minden barátja, ismerőse nagyon jól fizető -igaz többnyire költségvetési forrásokból finanszírozott- állásokban tudtak elhelyezkedni, nyilván tehetségüknek és rátermettségüknek köszönhetően;-)...

sz'al sz'tem ne röhögtesd ki magad, ne pozíciónáld magad zsákutcába;-)...

S természetesen egyetértek veled abban, hogy gyurcsánynak távoznia kellene a közéletből, s mindenki aki rá szavaz, annak egy szava sem lehet akkor, amikor megyjegyzed "te egy olyan embert bíztál meg képviseletével, aki egy szót sem szólhat, ha -nem büntetőjogi értelemben- hazug tolvaj csalódnak nevezik"...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 09:40:45

@Sir Bates dö Hól: sz'al sz'tem ne röhögtesd ki magad, ne pozíciónáld magad zsákutcába;-)...

De te se! Amíg az ellenzék az általad is elismerten totál alkalmatlan Gyurcsányt jelenti, addig nevetséges Orbán bányákkal és egyéb gyerekes prolihergeléssel a jelenlegi állapotok ellen akár egy szót is szólni! Változást akartok barmok? Akkor bírjatok ki még egy ciklust Orbán alatt úgy, hogy a következő választáson rá szavaztok, vagy nem mentek el! Akkor ez a mostani ellenzék éhen döglik, kivonul a politikából, mert csak megélhetésiek és akkor feltűnnek igazi, normális figurák, akikkel ha nem is ért egyet mindenben az ember, de legalább nem kap sikítófrászt, mint Gyurcsánytól, Tordaitól, Jakab Pétertől, Hadházytól!

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 10:57:37

@Grimbusz Makszimusz: bro' anyádat barmozd!;-)... s én én vagyok, nem ti;-)... egyes szám első személyben írok;-)...

nem prolihergelés, csak jeleztem, de ezek a jelzések téged mindig felhasználó idegileg, érzelmileg... miért? talán bármikor, bárhol azt írtam volna, hogy "gyurcsány vagyonának eredetét nem kell vizsgálni!" vagy "ez már lerágott csont, ez nem számít!"? nem, sosem tettem ilyet;-)...
miért áll ki valaki mészáros vagy a többi lovag harácsolt vagyonának védelmében‽ erre lennék kíváncsi;-)... te például miért?;-)....
de csak őszintén, a bullshitre nem vagyok kíváncsi;-)...
de ha nem válaszolsz, akkor sincs harag kettőnk között;-)...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 11:14:46

@Sir Bates dö Hól: A "barom" természetesen költői túlzás, csak a szerző érzelmi állapotának felfokozottságára utaló dramaturgiai eszköz! :D
Röviden: amíg nincs épelméjű ötletetek, addig ne beszéljetek lecserélésről, ne támadjátok azokat, akiknek legalább elképzelésük van!
Ez a harácsolós duma nevetséges, a tények pedig egyértelműen Orbánék mellett szólnak!
Az ellenzék mostani "aszkétizmusa" pusztán a kényszer hatása, a rendszeres balhézásaik hátterében egyedül a "nem mi lopunk" a mozgatórugó! Mert nem tudnak!
Ismered a viccet?
-Tíz éve nem iszom, nem dohányzom, nem nőzök, este nyolckor ágyban vagyok, rendszeresen dolgozom!
-Nagyszerű és hogy bírta ki?
-Muszáj volt, mert börtönben ültem!

Na ennyit a látszólagos becsületességről!

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 11:18:10

Akkor ez a mostani ellenzék éhen döglik, kivonul a politikából, mert csak megélhetésiek és akkor feltűnnek igazi, normális figurák, akikkel ha nem is ért egyet mindenben az ember, de legalább nem kap sikítófrászt, mint Gyurcsánytól, Tordaitól, Jakab Pétertől, Hadházytól!"

pontosan orbán központosított rendszere és annak működése nem engedi hogy bármely más számára nem szimpatikus ellenzéki csoportosulás létrejöjjön;-)... például ellehetetleníti a sajtó szabad működését;-)... az egy skála, 0 és 1 között, s igencsak a 0-hoz közel konvergál jelenleg;-)... nem "sorosbérencezni " kell ezerrel, hanem az igazat írni, a tényeket, s majd én eldöntöm, hogy kinek a véleményét fogadom el... "Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de senkinek sincs joga a saját tényeihez."

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 11:21:44

@Grimbusz Makszimusz: "Röviden: amíg nincs épelméjű ötletetek, addig ne beszéljetek lecserélésről, ne támadjátok azokat, akiknek legalább elképzelésük van!"

Az elképzelés eddig a család, a lovagok és a slepp vagyonosodásában manifesztálódott... Írtam, nem kell válaszolni, ha csak a bullshitre futja;-)...

6.Lenin 2020.04.07. 11:38:50

-Elnézést uram, de ön 1 seggfej.
-Tiltakozom, ön nem mondhat ilyent mások előtt.
-Miért? Nekem ez a véleményem önről, védje meg magát.
-Hogyan védjem, ha ön állandóan ezt állítja rólam.
-Mondjuk, hogy érvekkel megcáfolja.
-De ön akkor is ezt állítja , bármit is írok.
-Milyen bármit, 1x sem cáfolta érvekkel.
-Miként cáfolhatnám, ha ön állandóan az írja rólam hogy seggfej vagyok. Így miként lehet cáfolni.
-Tényekkel alátámasztva, hogy ez nem igaz. Én csak az igazat írom önről.
-Hát pont ez a baj, ne írja, és akkor nekem nem kellene semmit cáfolnom.
-De én miért nem írhatnám le az igazam?
-Látom nem érti. Ha leírja, akkor cáfolnom kéne.
-És?
-Mit és? Nem érti? Lehetetlenné teszi, hogy cáfoljam.
-De miért nem cáfolja?
-Mert ön mindig megírja, hogy seggfej vagyok.
-De, ha az, akkor mi a faszt írjak, bassza meg?
-Semmit nem írjon rólam, és akkor én azt írok, amit akarok.
-
-
-
-

2320 Hétfői Hírek, az ellenzék egy seggfej társaság.

-Már megint kezdi?
-Mit?
-Hogy akadályoz az igazság megírásában?
-Mi az igazság?
-Hogy írjam le, ha nem hagyja?
-
-
-

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 11:44:11

@Sir Bates dö Hól: "pontosan orbán központosított rendszere és annak működése nem engedi hogy bármely más számára nem szimpatikus ellenzéki csoportosulás létrejöjjön;-)... például ellehetetleníti a sajtó szabad működését;-)"

Okés befejeztem, nincs tovább értelme!
Sajtó szabad működése! Nevetséges szar, mit nem írhattak le ezek az aljas szarok? Ja, hogy már nem 100%-át bitorolja a ballib a médiának?
Tessék basszájba, itt a szabad működésű, a vitán felül demokratikus és liberális anglia szabad médiája, amelyik elhallgat, manipulál a nagy szabadságában!

Vadhajtások.
A hét éves Emily, anyák napján március 22-én az édesapjával kirándult Boltonban, a Heaton Queens parkban.

A kislány éppen a rollerjével haladt el egy pad mellett, ahol egy afrikai nő ült. A szomáliai migráns minden előzmény nélkül elővett egy kést és brutális módon megtámadta a kis Emily-t. A kislány nyakán érte a halálos döfés – írja a Theboltonnews.co.uk.

A mentők egyből kiértek a helyszínre és kórházba szállították a kicsit, de az erőfeszítések ellenére sem tudták megmenteni Emily-t.

A 30 éves afrikai nőt a rendőrök letartóztatták és őrizetbe helyezték.

Megdöbbentő módon a szomáliai támadó nemzetiségét meg sem említette az Egyesült Királyság mainstream médiája, amely úgy tűnik, hogy leplezné ezt a tragikus bűncselekményt.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 11:48:18

@Sir Bates dö Hól: Az elképzelés eddig a család, a lovagok és a slepp vagyonosodásában manifesztálódott... Írtam, nem kell válaszolni, ha csak a bullshitre futja;-)..

Nem írok. Marad egyedül a te szar bullshited!
Bullshit írása után bullshitezni ősi román szokás monsieur Bulanzsé! :P

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 12:06:47

@Grimbusz Makszimusz: Nem írok. Marad egyedül a te szar bullshited!
Bullshit írása után bullshitezni ősi román szokás monsieur Bulanzsé! :P

Bulangiu;-).... vagy Boulanger (ez viszont péket jelent franciául;-)... s tudok kenyeret sütni, a kovászt is megcsinálom;-)...)
(mit mondjak tesó az idézett szövegedre‽;-)... szégyelled te magad anélkül is, hogy én bármit is írnék... sajnállak, komolyan... Béke;-))

eszti..... 2020.04.07. 12:09:00

@Sir Bates dö Hól:

nem akarom megzavarni a cívódást, de nem tudnád linkelni ezt?
hvg.hu/360/20200406_TGM_Gyurcsany_rosszul_teszi

nekem nincs előfizetésem, múltkor a tiéd alapján mégis sikerült megnyitnom az egészet

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 12:19:35

@Sir Bates dö Hól: szégyelled te magad anélkül is,.................

Most ne apellálj a lelkiismeretemre! Benyomtad a bullshitedet a "család, lovagok, slepp," szentháromság formájában (bevett klisé, ezerszer láttam) viszont ennél tovább soha nem jutsz, hiába noszogatlak!
Ajánlok egy fikciót, ez ellenzéki oldalon alapvető életszükséglet a lét megéléséhez amúgy is, ezért nem lesz szokatlan, nem kényszerít ki a komfortzónádból!
Tehát!
Én most kb. egy órára teljesen meg vagyok győzve orbán, Lölö, lopás, slepp leváltás vonalon, kérem a következő miniszterelnök (ök) nevét, akik alkalmasak erre a posztra és azt a pártot, amelyik struktúrájában, támogatottságában, szellemi és szakmai holdudvara birtokában el fogja tudni vezetni ezt a "kurva országot" !

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 12:26:10

@eszti.....: Nem;-)... de nem hiszem, hogy túl érdekes lenne -eszmetörténeti utazáson túl!-... TGM nem evilági: aki kizárja önmagát a tabukörből, az körön kívüli, s így semmilyen tabu védelme alatt nem áll... ennyi;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 12:51:55

@Grimbusz Makszimusz: egy rendes, demokratikus választás után (melyhez azonos forrásokkal rendelkeznek az indulók) esély lenne arra, hogy kialakuljon egy "normális" struktúra moon! moon például nincs önkormányzatiság! enélkül pedig demokrácia sem létezhet! miként transzparencia nélkül sem!

az, hogy én mit gondolok az államról, annak elsődleges feladatairól, a (szerintem) ideális redisztribuciós politikáról, a társadalmi csoportok esélyegyenlőségének megteremtésének módjairól, az mellékes most;-)... én egy végletesen transzparens kormányzatot és önkormányzatokat tartok szükségesnek, mert anélkül szintén nem beszélhetünk demokráciáról... s igen, ebben elengedhetetlen a most az "ellenzék" ellen szavazók közreműködése, részvétele is, hiszen ők is viselik a terheket...

te bele akarsz vinni "ravaszul" abba, hogy X vagy Y lenne a jó vezető... ;-) ne má';-)... különböző társadalmi csoportok vannak, különböző érdekekkel, prioritásokkal, s mindegyik legitím: az is, hogy a roma purdé is jó oktatást kapjon, s az is, hogy wasst lehessen olvasni, s az is, hogy egy bazi nagy kocsival járhasson az, akinek ez az igénye, s ezt tehetségével és szorgalmával megteremti magának... s nem zárhatók ki a közösségből sem a betegesen etnicisták, de a multikulti támogatói sem;

egy világnézetileg teljesen semleges és szekurális államot tartok helyesnek, sz'al lófaszt támogatást adnék bármely egyháznak: akinek a hobbija, az áldozzon arra...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 13:02:09

@Sir Bates dö Hól: ja, és persze a hideg ráz ki pl. a Városházán tapasztalható személyzeti politikától, a költségtérítéseket is beleértve, legalább annyira, mint a ner-ben tapasztalható nepotizmustól... a ner ugyanazt folytatja, mint a '10 előttük (aminek orbán és simicska is a része volt!), csak sokkal hatékonyabban a párt szempontjából; s a választók ezt utasították el '10-ben;-)... s '10 júniusában a fidesz ugyanazt tette, mint amiért most a városházát fikázzátok (s ebből a szempontból jogosan!);-)... csak a ner (orbán és szűk köre) még az akkor volt minimális demokráciát is lebontotta...

(a kubikus a fentieket pl. ködevésnek minősítette, de az ő intellektuális korlátaival ez nem is csoda)

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 13:10:16

@Grimbusz Makszimusz: ez most mi (azon kívül, hogy kiderült milyen intellektuális mocsokba vagy képes lemászni... én pl. nem nyitnék meg sosem egy nyugatifényt, vagy más ilyet sem, de gyerekpornóra sem vagyok kíváncsi pl.... nálam ezek egy szint)?

ez mit jelent? minden szomáliai harmincas nő gyilkos? vagy mi a faszom? miért tette azt, amit tett? mert ez már nem derült ki... vagy az nem is fontos, csak az, hogy szomáliai?

ezért az egybitesek lapja ez, de a bors, velvet, the sun is... a funkcionális analfabéták lapjai...

chrisred 2020.04.07. 13:11:33

@Grimbusz Makszimusz: Tessék, kellett nekik kilépni az Unióból.

eszti..... 2020.04.07. 13:30:19

@Sir Bates dö Hól:

nem evilági.. ő az én emberem.
kösz!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 13:37:22

@Sir Bates dö Hól: te bele akarsz vinni "ravaszul" abba, hogy X vagy Y lenne a jó vezető... ;-) ne má';-).

Mi ebben a ravasz belevivés? Gyakorlatilag az összes érveddel konkrét személyt (Orbánt) és konkrét pártot (Fidesz) támadsz, ilyen alapon kérem szintén konkrét személy megnevezését! Ha ebben csapda van, akkor ezt magadnak állítottad!
Nagyon fasza a víziód a szerinted tökéletes választásokról és államrendről, de ezek általánosságok, a választásoknál meg célszerű elfelejteni ezt a majd meglátjuk, meg majd csak lesz valami felfogást, mert a "nem létező" háttérhatalom bizony ugrásra készen várja, hogy a hülye magyarok meglépjék ezt a baromságot és nekik aztán vannak konkrét terveik ne félj és meg is valósítják majd azokat és abban nem lesz köszönet!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.07. 13:45:31

@Sir Bates dö Hól: Nem jött le? Eltitkolták a származását a libsik, mert rontaná a migrációval kapcsolatos propagandájukat! Szomáliai nő gyilkolt meg egy kislányt ugyebár! Érdekes módon egy vírusban elhunyt ápolónőnek nem titkolták a származását, ki volt téve a fejkendős fényképe egy arab szépségnek, akkor nem játszottak a személyiségi jogok!
Te magyaráztál az itthoni a független libsi sajtó állítólagos elnyomásáról, arra tettem fel a védenceid tevékenységéről egy jellemző példát!

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 14:21:54

@Grimbusz Makszimusz: nincsenek védenceim, ne írj már baromságot!... szerinted hallgattam valaha bolgárt? vagy nem mentem szemben a közösséggel a gyíkok, hogy "azért kezeljük már a helyén kálmán olgát!" vagy valaha volt olyan, hogy nem ismertem el, hogy "igen, varga rengeteget tett azért, hogy kifehérítse a gazdaságot, s ezt ezelőtt senki sem lépte meg"! vagy ne ismertem volna el, hogy a jobbik által felvetett kérdéseknek ne lenne létjogosultsága? (csupán azt jeleztem, hogy ez nem genetikai, hanem szociológiai determináltság)
most sem mered felvállalni a normális, higgadt párbeszédet, mert tudod, hogy nincs igazad;-)... mikor támadtalak, ha leírtad a cionizmussal szembeni averzióidat?! sohasem. csupán elkülstelek anyádba, ha szalonzsidóztál, ha egy igazi vérnősző barom zsidófaló írt bárhová, maximum annyit reagáltam, hogy "hülye vagy, ez nem ezért van így" és kiröhögtem... én írtam valaha is, hogy a bevándorlás az üdvözlendő? nem. te nem vagy hajlandó a vitára, nem én;-)...

az előző hsz-ed szerint én csakis orbánt támadom;-)... én azt is kifogásolták, mikor bihari lett alkotmánybíró;-)... szekerest ugyanúgy küldtem el az anyjába a szállója miatt, mint szíjjártót és szüleit a kartellezésért... B+, engem 97-től basztattak az mszp-szdsz köcsögök, s ez folytatódott 98-02 között a fidesz+kdnpmdffkgp gyökerek részéről;-)... én ugyanúgy a kurva anyjába küldtem el hagyót, mint sesztákot (őt speciel nyakon is basztam)!

sohasem írtam, hogy az önkormányzatiságot a fidesz számolta fel, azt írtam, az utolsó szöget verte annak koporsójába, ugyanezt írtam az egészségügy, az oktatás vonatkozásában... mindig is... játsszunk el azzal a gondolattal, hogy most ültünk le fröccsöntő, jó?... most van az, hogy azt mondom "Mirr-Murr, inkább beszéljünk a csajokról, családról, kocsiról, de hagyjuk ezt a hülye terheléses, mert akkor inkább felálló és távozom (nem elmegyek!;-)), mert nem akarom rád borítani az asztalt! tesó, leültünk normálisan beszélgetni, te meg szalmabábozol és inszinuálsz, erre meg ki a fasz kíváncsi?;-)"...

alöksz róz 2020.04.07. 14:22:53

@Grimbusz Makszimusz: a magyart meg odaírják kiemelik
még a cigányokhoz is magyart írnak

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 14:33:29

@6.Lenin: te meg mi a kurva anyádat akarsz, köcsög? szellem és értelem nélkül csak az izzadságszag jön át... meg csak ismét összefosod magad a nagy erőlködésben... könnyen, lazán, szellemmel... ha nincs humorod, akkor nem fog menni;-)... kisköcsög, 100-as IQ-val, alapok nélkül nem leszel Voltaire, csak egy gajdics ottó...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 14:35:27

@alöksz róz: hol? mihez? mikor? (figyelnek, hogy minden kutyaszarba belelépsz?;-))

alöksz róz 2020.04.07. 15:00:53

@Sir Bates dö Hól: bűnelkövetéshez
arról szólt a hsz

alöksz róz 2020.04.07. 15:02:51

kigyűjtik hol melyik országban követtek el bűnt a cigányok és reklámozzák h mit csinált a magyar

mgdé 2020.04.07. 15:12:01

@Sir Bates dö Hól:

"sesztákot (őt speciel nyakon is basztam)!"

Ludas Matyi (1949):
"Mátészalka gyászban van, gyászban van"
zenés jelenet

:D

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 15:13:59

@alöksz róz: hol írják oda? angliában? egy mínuszos hírhez?
B+, egybites seggfejek vagy aljas kis geciputtonyok rohangálnak ilyen híreket lobogtatva, bármely oldalon is állnak, hogy alátámasszák vagy bebizonyítsák az ilyen vagy olyan ideológia ezt vagy azt teszi;-)... valószínűleg kattant volt a nő vagy személyes ügy volt a háttérben... ne tegyük már magunkat nevetségessé;-)... minden német náci? vagy minden fideszre szavazó a ner csókosa? vagy jellemtelen? minden esetben a nem a válaszom;-)...

mgdé 2020.04.07. 15:16:08

@alöksz róz:

Mágával is pont ez van ...

morph on deer 2020.04.07. 15:33:52

@Grimbusz Makszimusz:
“ Akkor ez a mostani ellenzék éhen döglik, kivonul a politikából, mert csak megélhetésiek és akkor feltűnnek igazi, normális figurák,”

De honnan, wazze?
Egyrészt.
Másrészt hogyan, miből és mi módon építhetne ki szervezetet, infrastruktúrát, ésígytovább egy mégoly elhivatott, tehetséges, stb. társaság a semmiből?

Mindenféle előzetes politikai tapasztalat nélkül mire juthatna bárki is egy faltól-falig szervezett, hitéleti alapokra épített politikai szerveződéssel szemben, mint a NER?

Lásd Momentum. Bár nekik csak az volt a céljuk, hogy politikusok legyenek, és átvegyék azt a szerepet, amely korábban az LMP-é volt, mindenféle konkrét elképzelés nélkül, ami látszik is...

Hidd el, aki hajlandó lemenni politikusi szintre, azoknak a java része már ott is van valahol.

Szerintem már rég értelmét veszítette, hogy szeretem-nem szeretem alapon nézzük a mezőnyt, mert totál mindegy.
Én már elég régóta csak azt nézem, hogy valaki hajlandó-e tenni valamit ez ellen az alávaló bagázs ellen, teljesen függetlenül attól, hogy kicsoda, és milyen párt, vagy belesimul a szarba. Ennyi.

Elmozdulás meg majd akkor lesz, ha mindenki más is így gondolja. Mert ez még mindig olyan, mint mikor a ház ég, és az érintettek még órák múlva is azon vitatkoznak, hogy ki olthat egyáltalán, milyen színű vödörrel kéne merni a vizet, és annak mennyi lehet a megengedett Ph-ja... :(

morph on deer 2020.04.07. 15:42:46

@Sir Bates dö Hól:
“...minden fideszre szavazó a ner csókosa? vagy jellemtelen?”

Igen!
Az egyetlen fennmaradó lehetőség még az lenne, hogy “és hülye szegény”, de a többségre tökéletesen illik minimum az első kettő.
Bár, ahogy így belegondolok, elég komoly a felzárkózás a harmadik kategóriában is...

De nyugodtan említs meg akárcsak egy másik indokot, amely egy épelméjű embert arra inspirálna, hogy ez az aljadék bagázs határozza meg az ő-, gyerekei és unokái sorsát!
Komolyan mondom.

chrisred 2020.04.07. 15:56:40

@alöksz róz: Pedig igazán tudhatnák, hogy ők négy évente csak azon az egy napon magyar polgárok, amikor a Fideszre szavaznak.

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 15:59:29

@alöksz róz: kicsoda? micsoda? itt egy konkrét esetről volt szó, link nélkül, én speciel a vadhajtások.hu-t sem gondolom sajtóterméknek, nem tudom, hogy vannak-e ott linkek a forrást jelölendő (a froi események, hivatozások esetén ez a kesmától megszokott), ugye bede angoltudását láttuk már, mit minősít az angol site mainstreamnek, stb.,stb., stb.... mert ez így, eddig lófasz...

alöksz róz 2020.04.07. 16:06:29

@Sir Bates dö Hól: nem, itt :D
ne játszd már értetlent, nem áll jól

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 16:37:31

@morph on deer: szerintem az is legitim indok, hogy
- gyurcsány megveretett 2006-ban;
- nekem kedvező a mostani adópolitika, annak kedvezményezetje vagyok, a "szociálpolitikájuk" is nekem kedvező, a gyermekeim meg majd a transzatlanti térségben fognak élni, s független vagyok a moi folyamatoktól;

nekem sem tetszenek ezek az indokok, de a második az racionális, az első emocionális, sz'al sz'tem megérthető, bár a jövőre nézvést sem akceptálhatóak nekem, de különbözőek vagyunk... csak ezt így el kellene ismerni, s nem mellébeszélés, mint a retkes kurva szokta volt (ha olvassa, ő tudni fogja, hogy kicsoda)...

én nagyon balos vagyok, de elsősorban a szabadságot szeretem, de ezt az itteni baribaszó ner-cselédekkel megvitatni képtelenség, hiszen mind politikafilozófiai, mind eszmetörténeti, mind általános műveltségi, mind történelmi tudásuk minimum erősen hiányos, bár sokuknál a nullához konvergál ez az érték...
múltkor is az az import bulangiu itt magyarázza a szent korona-tant... szerencsére levették a vállamról a részletes cáfolat terhét, ezért én csak a kurva anyjába küldtem el... nélkülem is hülyét csinált magából...

az itteni baribaszók általában nem azért nem mennek bele egy eszmecserén, mert tudják, hogy tarthatatlan az álláspontjuk, hanem az alapvető gondolkodási műveletek is gondot okoznak nekik, mint írtam, sem asszociálni, sem absztrahálni, sem absztrakcióra nem képesek, s még csak az "a" betűt érintettük...

s ez igaz a kesmás propagandájuk szereplőinek minimum 90%-ára, de nekik ők az istenek... ja, szívesen lealáznám egy vita során gajdicsot, bár bizonyost nyakon kellene basznom, hogy ne ordítson...

nálam, aki "sivalkodnak", "ajvékolnak", "tüntikéznek", "zsebecskéiket tömögetik" kifejezést használ, annak egyszer szólok normálisan, hogy vagy magyarul vagy konzekvencia, ha nem ért, akkor kurvaanyád, vagy orrba baszom, vagy fejbe plenyóból, ha folytatja... megy nekem a sunyi félművelt parasztok stílusa is, csak nem kedvelem, nem vagyok állat, én homo sapiens sapiens vagyok...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 16:40:02

@alöksz róz: és nekem ehhez mi a közöm? én szoktam csinálni? nem. akkor tedd szóvá annak, akit illet...

árpádfi, nem én próbálok kicsúszni most sem, hanem te;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 16:44:26

@mgdé: én szóltam "Miklós, álljál le bazd meg, mert felrúglak, nem anyáddal vagy a kölköddel beszélsz, és tudod, nem pereskedek"... azt hitte viccelek...

mgdé 2020.04.07. 16:53:31

@Sir Bates dö Hól:

Nekem tetszik ez, konkrét személyében sem kedvelem őt, sőt.
Van róla zöldmezős üzem telepítés próbálkozási történetem. Legalább sakkozni tudna ...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 17:10:20

@mgdé: nem rossz fejű (olyan persze nincs, mint én;-)), csak egyrészt azt hitte, hogy minden helyen hivatkozhat a státuszára (tudod, ha csínbe mész, ott ez nem számít, már nem vagy "civil";-)),másik meg a buzi pannonhalmi gimnáziumban szocializálódott... én meg nem... sunyi arrogáns kis paraszt, ugyanolyan uborkafára felkapaszkodott, mint a retkes kurva (az is b+, személyeskedéssel vádol másokat! nem hittem a szememnek, mikor "maszturbálsz te rendesen?"... úgy vágnám szájba elsőnek az emberét, majd őt utána, csak sisteregne... az utóbbi 23-24 évben csak varratni voltam orvosnál...)

alöksz róz 2020.04.07. 17:35:58

@Sir Bates dö Hól: téged illet. most komolyan kérdezed, mi közöd van ahhoz, hogy az értetlent játszod?

mgdé 2020.04.07. 17:37:03

@Sir Bates dö Hól:

Ha más módon is, de itt is mellélőtt, nem lett sem üzem, sem másegyéb. Ha egyszer - szólja a gitár - a langyos sör is jó ... Mivel most épp a lányok sem mehetnek Svájcba, stb. 'dolgozni', lehet zűr arrafelé is ...

6.Lenin 2020.04.07. 17:41:16

@Sir Bates dö Hól:

"az utóbbi 23-24 évben csak varratni voltam orvosnál...) "

Seggdugó, akkor elkenték párszor a nagy pofád. Said nem volt a közelben?
Mi ez az önigazolási kísérlet? Megint elkentek valahol?
Nem valami szép önarcképet festettél most magadról. Akkor betalált amit írtam rólad.
Jót nevettem ezen a önmaszatolásodon. Szarzsák vagy, most már tuti.

mgdé 2020.04.07. 17:54:37

@6.Lenin:

Lenyinke, neked S. az erkölcsi példakép?

Akkor már mindent értek! :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 17:54:58

@6.Lenin: kussolj paraszt, majd akkor ugass, ha megjelenik a nickemben az immortal vagy inviolable, addig meg pofád sutba, gyökér...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 17:57:00

@alöksz róz: nálam nem kell maszatolnod árpádvére... nincs linked, nincs linked...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 18:11:57

Na, itt van kancsalgyurka terve is 444.hu/2020/04/07/matolcsy-a-virus-megtamadta-magyarorszagot-es-ha-hagyjuk-megtamadna-a-penzugyeinket-is

akarja valaki, hogy már most minden ponthoz hozzáírjam a fő kedvezményezett cégeket, vagy megy mindenkinek?
b+, moon nem csak a közbeszerzéseket írják cégekre...
a másik poszt alatt nagyon kussolnak a baribaszók, persze, mit is írhatnának, az elején már azonnal leszopták mészárost, a vőt és a lovagokat...

na, ez is b+... ennek is inkább szakadt volna a feje az anyjába 444.hu/2020/04/07/palkovics-reszletezte-a-gazdasagvedelmi-tervet-roviditett-munkaidonel-3-honapja-vallalja-at-az-allam-ber-70-szazalekat

s a legszebb, ha igaz...

444.hu/2020/04/07/az-adatok-nem-azt-mutatjak-hogy-a-fovarosiak-kulonosen-fegyelmezetlenek-volnanak

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 18:19:25

@mgdé: miért? ki legyen, a tartótisztje?;-)...

innen is eltűntek a lányok, három hete egyet sem látsz... lesz emiatt gond mindenhol a szubkultúrákban, mo, ro, bg, stb...

alöksz róz 2020.04.07. 18:41:53

@Sir Bates dö Hól: azt hittem olvasol indexet. vagy ha nem, akkor legalább a címlapot átfutod
az ilyeneket MINDIG kirakják
index.hu/belfold/2020/03/06/angliabol_iranyitottak_a_magyar_unokazos_bunbandat/
magyar bűnbanda, magyar hálózat, magyar banda, magyar stricik, magyar férfi kulcsszavakkal rengeteg ilyen cikk van, megpróbálhatod elmaszatolni
persze megértem, nyilván az ilyet nem jegyzi meg az ember, nehogy belerondítson neki a valóba. pl. én se jegyeztem meg semmi jót azokból, amiket a lippsik csináltak.

korai volt még neked a függetlenobjektív szerep, lássuk be :-)

6.Lenin 2020.04.07. 18:47:29

@mgdé:

Semmit sem értesz, ahogy a seggdugó barátod sem, de nagy a pofátok.
Majd időnként összevarrnak benneteket.

Álomvilágban éltek, igaza volt mirr-murrnak, ha valakit konkrétan kellene megnevezni
akkor előjöttök egy sehol nem létező faszsággal, de minden szar, amit nem ti csináltatok,dew nmit is kéne jobbat a gyakorlatba, kérdésre nincs valós válasz.

Tipikus balfasz hozzáállás.

(A mostani sem tökéletes, de legalább valamilyen szinten működik)

eszti..... 2020.04.07. 19:04:48

@alöksz róz:

mutass már egy nem lippsi lapot, ők hogyan hozták le ezt a hírt?
/nem kívánok belefolyni a csörtében, szimplán érdekelne/

alöksz róz 2020.04.07. 19:30:54

@eszti.....: bár nem szoktam lapszemlét tartani, de csak a lippsi propagandalapoknál szedik össze az összes létező ilyet
kigyűjtik ezek a magyargyűlölő zsidó újságírók a cigánybűnözőket, aztán mutogatják h ne, ezek a magyarok

máshol néha írnak, néha nem
www.origo.hu/itthon/20200306-unokazos-bunbanda-tagjai-ellen-emeltek-vadat.html

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 19:32:45

@alöksz róz: Árpád vére, mi a kurva anyád van?! Olvasd már el azt a cikket, mit írnak abban?;-)... Magad szopatod megint? S mikor állítottam azt, hogy független objektív lennék? Magamtól? Magamtól függetlenedjek, s ne a saját szubjektumán keresztülszűrve lássam a világot?;-)...
Te is szopni jársz ide? Vannak még páran, de hogy egyből torokra veszed, s főleg az enyémet? Hízelgő, nem mondom;-)...
(B+, bárki, aki elolvassa a cikket, körberöhög téged;-)... )

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 19:37:29

@alöksz róz: egyébként pontosan mit is maszatolok? magyar állampolgárok Angliából szervezve Magyarországon bűncselekményeket követtek el, szintén magyar társtettesekkel, s magyarországi nyugdíjasok voltak az áldozataik...
Mit maszatolok? A magyar rendőrség járt el az ügyben.
Szerinted mit kellett volna írniuk? Hogy mindez máshol történt?
Hülye vagy b+?

eszti..... 2020.04.07. 19:54:45

@Sir Bates dö Hól:

én értem. úgy gondolja, nem a magyarok, hanem cigányok voltak az elkövetők.
ezért sérelmezi a magyar megnevezést.

mi a franc van ma veletek? front van? ádáz dühvel gyilkolásszátok egymást egész nap.

alöksz róz 2020.04.07. 19:55:08

@Sir Bates dö Hól: "S mikor állítottam azt, hogy független objektív lennék?" - ezt próbálod játszani, csak egyelőre még rajtad kívül senki se hitte el :-)

nem egy cikkről van szó, papa, ne maszatolj, az ártatlan szemeket meg még gyakorold
eszti biztos tud benne segíteni :D
itt az eleje, ne kelljen visszakattintgatni
<Grimbusz Makszimusz2020.04.07. 13:45:31
@Sir Bates dö Hól: Nem jött le? Eltitkolták a származását a libsik, mert rontaná a migrációval kapcsolatos propagandájukat! Szomáliai nő gyilkolt meg egy kislányt ugyebár! Érdekes módon egy vírusban elhunyt ápolónőnek nem titkolták a származását, ki volt téve a fejkendős fényképe egy arab szépségnek, akkor nem játszottak a személyiségi jogok!
Te magyaráztál az itthoni a független libsi sajtó állítólagos elnyomásáról, arra tettem fel a védenceid tevékenységéről egy jellemző példát!
alöksz róz2020.04.07. 14:22:53
@Grimbusz Makszimusz: a magyart meg odaírják kiemelik
még a cigányokhoz is magyart írnak>
amit azóta írtál, mind maszatolás

eszti..... 2020.04.07. 19:57:01

@alöksz róz:

én is úgy értettem, mint sírbatesz. nem a nációjára, hanem az állampolgárságára vonatkoztattam a magyart..

az index meg csapnivaló, ne olvasd!

eszti..... 2020.04.07. 20:00:15

@alöksz róz:

menj a picsába, alex! ne vonj bele!!!!
a reggeli merevedés felkúszott az agyatokra? vagy elmaradt?
ezért vagytok egész nap hisztérikusak, így édes hármasban /ti+ grimbi/?

alöksz róz 2020.04.07. 20:02:33

@eszti.....: valamit kapisgálsz, de nem önmagában a megnevezés, hanem a propaganda.

alöksz róz 2020.04.07. 20:09:09

@eszti.....: index, hvg, 24, 444, napi, mind ilyen. de ezt már egyszer régebben megbeszéltük.
mutass olyan szlovákiai lapot portált, ahol összegyűjtik az összes esetet ahol szlovák állampolgár érintett lehet valami negatív dologban, kirakják a címoldalra és egy jóízűt szlovákoznak hozzá... így se rémlik a téma? :-)

eszti..... 2020.04.07. 20:10:03

@alöksz róz:

oszt ehhez sírbatesznek mi köze? vagy mikor már nincs muníció, a gumipuskába jó a fagyott krumpli is?
mindegy, csak csípjen?

rendezzétek ezt le egymás közt, mert ha szétbasszátok a blogot, kitekerem a nyakatokat!

eszti..... 2020.04.07. 20:12:14

@alöksz róz:

bazmeg! ott nincs kormánylap meg ellenzék lapja.
imádom, mikor ezzel a szlovákozással jön valaki.
ott az újságírók lőnek a politikusokra. vadul.
liberális mainstremet csak a hoax portálok emlegetnek.

vili???

eszti..... 2020.04.07. 20:13:05

ennyi. további jó acsarkodást!

alöksz róz 2020.04.07. 20:13:23

@eszti.....: férfiak feszültebbek ilyenkor
nem lehet körbehugyozni a területet

alöksz róz 2020.04.07. 20:15:23

@eszti.....: hát ezt kérdezd meg tőle
ő szállt bele maszatolni, értetlenkedni, valót meg nem valót játszani, mert nem tetszett neki

alöksz róz 2020.04.07. 20:17:37

@eszti.....: nem vili, rizsa. ez volt a kérdés?

eszti..... 2020.04.07. 20:20:16

@alöksz róz:

aha! ő.
te voltál az, aki belekontráztal a vitájukba, aztán átvetted grimbitől a stafétát.

de csak árulkodjál az óvónéninek, hátha megsimizi a buksidat.

alöksz róz 2020.04.07. 20:20:58

@eszti.....: "rendezzétek ezt le egymás közt, mert ha szétbasszátok a blogot, kitekerem a nyakatokat!" - ez kibaszott hiteles a taga ámokfutásának bátorítása után

amúgy ott az új poszt, játszódjatok ott

szerintem itt már nem zavarunk senkit

alöksz róz 2020.04.07. 20:24:24

@eszti.....: inkább a simimet buksizza meg

eszti..... 2020.04.07. 20:29:33

@alöksz róz:

taga az taga. nem tud haragot tartani, 3mp után küld egy zenét.
de ti másféle fából faragtattatok.

egyszer már elveszítettem egy játszóteret és vele együtt több odajárót az értelmetlen acsarkodás miatt.

hmm.. ezt beszéld meg vele. ahogy hallom, eltűntek a lányok... :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 20:36:48

@eszti.....: Én? Megsütötte a napocska a fejedet?;-)... Olyan kedves voltam egész nap;-)...
Tegnap az tény, hogy felbaszott a sunyi félművelt paraszt bejelentett történelmi léptékű akcióterve, az tény... Nem is jött hozzám senki közelebb 5 méternél a hipermarketben, működött mindenki életösztöne;-) Mint komor bikáé, olyan a járása,/ Mint a barna éjfél, szeme pillantása,/ Mint a sértett vadkan, fú veszett dühében; haverom végigröhögte az egészet, mondta majd megmutatja ezt a cikket, ha legközelebb nagy tömeg lesz;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 20:44:00

@alöksz róz: acsarkodtunk volna? sz'tem nem: faszságokat írogatsz, azt mondtam, maszatolsz, azt is mondtam, személyeskedsz, arra meg semmit sem mondtam, helyén kezelem;-)...

@eszti.....: milyen blogot? a mindenoldali debilek gyűjtőhelyét?;-)... magadnál vagy? ezt a blogot nem lehet szétcseszni;-)...

mgdé 2020.04.07. 21:00:47

@6.Lenin:

Lenyinbátsi hiába bomolsz, ez még a szokásosnál is nagyobb ostobaság részedről, S.-nél még én is az ország számára több eredménnyel, no meg korrektebbül is, csinálnám a fejlesztést, még zsebre dugott félkézzel is. Te, mint vidéki ember hogyhogy nem tudod, hogy vetés nélkül nincs aratás?

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 21:15:29

Na, ez a tökös trollkodás, nem a hatalom seggéből, mint a baribaszó ner-cselédek csinálják;-) DDDDD...
youtu.be/hbrPcMhV7DA

az eredeti youtu.be/S7woEXovruc

eszti..... 2020.04.07. 21:28:56

@Sir Bates dö Hól:

te is tudod, én is tudom, kimondhatatlanul gyökér tudsz lenni, ha túlcsordul a pohár. cinikus gyökér. na ezzel nincs addig gond, míg egy hozzád hasonlóval nem kezdesz el acsarkodni- készségszintű írás-olvasás és az "A"-k - absztrahálás stb.

Olyan kedves voltam egész nap;-)...- aha! csak épp oda szúrtál mérgezett nyilat,ahol a legjobban fáj- azoknak, akiket alapjáratban megbecsülsz.
bakker! legközelebb szüless nőnek, majd megtanulod mi az elfogadás--elengedés.

ezt a blogot nem lehet szétcseszni;-)...na, ne mond! azt hiszed én jókedvemből játszom ovónéniset? amikor te alexnak a pöcsödet kínálgatod, mert nem bírsz vele- ő is az az angolna típus- izomból, ott már gond van.
a blog szétcseszése nem más, mint a funkcionális analfabéták túlsúlya.
van még néhány nehéz hónap előttünk... inkább nem próbálnám ki.

megígérem, legközelebb kussban maradok. mert mikor beleszóltam épp vesztésre álltál. alex most dörzsöltebb volt....

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 22:01:03

@eszti.....: Baba, hülye vagy?;-)... ez nem ki nyer ma? állít valamit, amit én nem állítottam, faszoskodik a függetlenobjektív baromsággal, mintha nekem annak kellene lennem, holott sosem vártam el senkitől semmi ilyesmit, csak ne propagandát nyomjon, mindenkinek joga van a saját véleményéhez, az meg a legkevésbé sem érdekel, hogy szerinted (vagy akárki más szerint) ki "áll nyerésre";-)... óvonéniként önkénteskedhetsz, de én nagyfiúk vagyok már;-)... s abba szólsz bele, amibe akarsz, de itt vélemények vannak, ha nem tetszik az, amit írok, akkor majd görgetsz legközelebb;-)... nincs harag;-)...

eszti..... 2020.04.07. 22:16:43

@Sir Bates dö Hól:

ez a mai Magyarország. vagy ide állsz, vagy oda. nincsenek belgák.
ez van.
peace! :)

Sir Bates dö Hól 2020.04.07. 23:02:50

@eszti.....:baba, ha funkcionális analfabéta akarsz lenni, én nem állok az utadba... ez b+ egy kocsma, polgári szalont keress máshol...

alöksz róz 2020.04.08. 00:47:47

@Sir Bates dö Hól: lehet h acsarkodtunk
de nekem se tűnik kirívónak

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 00:48:09

@eszti.....: én se vallon, se flamand nem vagyok...

alöksz róz 2020.04.08. 00:49:20

@eszti.....: "megígérem, legközelebb kussban maradok. mert mikor beleszóltam épp vesztésre álltál. alex most dörzsöltebb volt...." - eej, ez a finom kis női jóindulat :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.08. 01:14:19

@alöksz róz: menj már a picsába, mi nem acsarkodunk... soha... az nem a mi szintünk...

alöksz róz 2020.04.08. 02:03:05

@Sir Bates dö Hól: jó, akkor csak én :D
ugorhatok 1.10-et akkor is ha tudok nagyobbat, nehogy má leverjem

eszti..... 2020.04.08. 09:44:09

@alöksz róz:

ez volt az első és utolsó eset, hogy beleszóltam a titánok csatájába. uff!

eszti..... 2020.04.08. 18:54:50

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

drága tigrincs! én már ebben a témában nem szólalok meg. a legközelebbi ki pisil messzebbre versenynél popcorn, kóla...
süti beállítások módosítása