B1 blogcsalád



A miséket és istentiszteleteket továbbra sem tiltja be a kormány

2020. március 16. - nickgrabowszki

Keresztény szabadság a vírus terjesztésére.
semjen_2.jpg

Március 11-én, amikor a kormány elrendelte a veszélyhelyzetet, és betiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket a koronavírus-járványra tekintettel, akkor maga a kormány (formálisan) második embere, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tett javaslatot a rendelkezés kijátszására:

a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban misét és istentiszteletet.

5 nappal később, a kormány jelentősen korlátozta a személyes- és mozgásszabadságot, az üzletek nyitvatartását, és maga a miniszterelnök jelentette be, hogy a személyforgalom számára lezárják az országhatárt, valamint betiltják a "rendezvények" megtartását.

Amit csak üdvözölni lehetett, valamint arra lehetett gondolni, hogy nincsenek kivételek. Az ún. operatív törzs tájékoztatóján azonban kiderült, hogy mégiscsak vannak.

Ott ugyanis azt jelentették be, hogy a "rendezvények" kifejezés a zenés-táncos, illetve egyéb szórakozási célú eseményekre vonatkozik.

A misék és istentiszteletek viszont nem rendezvénynek, hanem a vallási közösségek szertartásának minősülnek.

Ennél fogva nem tilosak. Amiből több dolog is következhet:

  • Nem mernek beleszólni az egyházak dolgába (mindenki máséba igen), mert hogy venné ki az magát, ha korlátoznák a keresztény szabadságot.
  • Vagy a kormány számára nem számít védendő célcsoportnak a zömében idős, 60 vagy inkább 70 év fölött templomba járó néhány 100 ezer magyar állampolgár.
  • Esetleg úgy vélik, hogy a Covid-19 úgyis megáll a templomkapuban, belül nem fertőz, mert erős vár nekik az Isten.

A hívek azonban alighanem másként gondolják, ami abból is látszik például, hogy Erdő Péter esztergomi érsek a járvány miatt felmentést adott a híveknek a miselátogatás kötelezettsége alól:

Kérjük tehát a paptestvéreket, hogy nyugtassák meg az idősebb testvéreket, akik nem mernek a járvány idején templomba menni, hogy ezzel nem követnek el bűnt! 

A híveknek és az egyházaknak több eszük van, mint a kormánynak. A fertőzés terjesztésében viszont még így is nagy szerepet vihetnek a misék és istentiszteletek. (Update: a katolikus püspöki kar dicséretes józanságról tett tanúságot: bár a kormány nem kötelezi őket erre, ők önként felfüggesztik a liturgiát, beleértve misézést.)

Az egyik koreai keresztény (lutheránus) egyház például sós vizet fecskendezett közvetlenül a hívek torkába abból a megfontolásból, hogy az remek a vírus ellen.

Az eredmény: 46 új fertőzött.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5815527392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

havrilla 2020.03.16. 20:36:58

Tényleg ennyire hülye lehet egy firkász, amilyennek mutatja magát?

morpho 2020.03.16. 21:04:40

@havrilla: Az hagyján, de hogy egy politikus milyen hülye lehet! Meg egy fekete öves narancskullancs! Na az kemény!

De ami igazán megnyugtat, hogy megszüntették a szájbaáldozást!
www.facebook.com/szemettelepchannel/videos/218749012578195/

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.03.16. 21:46:47

Az a szerencse, hogy a mindenre alkalmatlan kormányunk mellett az egyéb szervezetek, itt, az egyházak, tudják a dolgukat. :-)

Maradj otthon hívő és nem hívő! Nem bonyolult. :-)

A miniszterelnök kezit csókoló meg cseppfertőző. :-( Hogy ezeket a trollokat hogyan lehetne fertőtleníteni? Valszeg sehogy. Nem kell rájuk reagálni. :-)

Ader Janos 2020.03.16. 22:21:58

"A miséket és istentiszteleteket továbbra sem tiltja be a kormány"

Isten megvedi a normalis embereket. Csak a mocskos hazaarulo, kecskebaszosimogato lipsikre fog lesulytani.

morph on deer 2020.03.16. 22:35:54

@morpho:
“ De ami igazán megnyugtat, hogy megszüntették a szájbaáldozást! ”

Ja, már megjelentek a szájmaszkos pornók, én is olvastam.

klimahisztiverseny győztes 2020.03.16. 22:53:15

'hogy a személyforgalom számára lezárják az országhatárt, valamint betiltják a "rendezvények" megtartását.
Amit csak üdvözölni lehetett, valamint arra lehetett gondolni, hogy nincsenek kivételek.'

Ezek szerint akkor már a b1 blog is fasizálodott. Hát mi lesz így a szegény menekültekkel, hogy fognak így az országok közt csatangolni, kedvükre válogatni ?
És mi lesz az ellenzékkel, mi lesz az elveikkel. Az ellenzék az egész hitrendszerét a határok lebontására, az országok megszüntetésére az Europai Egyesült Államok eszméjére alapozta. Most pedig unios intézkedések HIJJÁN, az egyes országok külön külön ÖNÁLÓAN, a határaik lezárásával védekeznek.(aminek a liberálisok szerint már rég nem is szabadna létezniük)
Vagyis az elmult két hétben az egész baliberális eszmerendszer LENULLÁZODOTT, MEGSEMMISÜLT.
Orbán Viktor váratlan segítséget kapott, A VIRUS KIVÉGEZTE A GLOBALIZMUST, A LIBERALIZMUST !!!!!!!

Muhammad Balfas 2020.03.16. 22:58:47

Mi a helyzet a mecsetekkel..?

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.03.16. 23:06:05

A mise az fingás ellen is véd. Ezért nem megyek.

morph on deer 2020.03.16. 23:19:11

@Muhammad Balfas:
Ecsetleg azokat is bazárják, ha így megy tevébb.
Insallah, akarom mondani: إِنْ شَاءَ ٱللّٰهُ‎, Abu Balfas.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.03.16. 23:35:12

@Muhammad Balfas: épülnek, szépülnek
minden új cstadiony mellé föl húzunk eggyet

Muhammad Balfas 2020.03.16. 23:58:00

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Miért nem rendezünk egy Foci EB-t, ha vége a járványnak? (Egyszer már tetszett az ötlet..;)

morpho 2020.03.17. 00:02:43

@klimahisztiverseny győztes: " A VIRUS KIVÉGEZTE A GLOBALIZMUST"
Mondjuk nem tudom, hogy mit jelent a globalizmus, gyanítom nincs ilyen, de hogy ki lett végezve, az tuti! Jegyzem meg, ideje volt, hogy valaki elbánjon vele! Ha véletlenül a globalizációra gondoltál, akkor viszont el kell, hogy keserítselek. Éppen a vírus gyors, világszintű elterjedése bizonyítja, hogy elég erős lábakon áll.

@Muhammad Balfas: Mit akarsz te a mecsetekkel? Szeretnél egyet, vagy mi? A sok katolikus templom már nem is elég? Sztúpa nem kéne? Azt lehet, hogy el tudok egyet olcsón intézni! Most akciós!

morpho 2020.03.17. 00:04:22

@Muhammad Balfas: "Miért nem rendezünk egy Foci EB-t" Úgy tudom, hogy eredetileg rajta van az idei listán. Ha csak nem marad el a kamujárvány miatt...

Nekoashi2005 2020.03.17. 06:09:18

@klimahisztiverseny győztes:
"A VIRUS KIVÉGEZTE A GLOBALIZMUST"
Hurrá, akkor háborúkban fogunk meghalni!

Nekoashi2005 2020.03.17. 06:29:15

"Döbbenet: hagyják "meghalni" a 80 év felettieket Olaszországban az egészségügy túlterheltsége miatt
A koronavírus által leginkább sújtott olasz régiók új javaslatot dolgozott ki, amiben megmondják, ki fog élni és meghalni - írja Telegraph helyi információkra hivatkozva.​

Döbbenet: hagyják "meghalni" a 80 év felettieket Olaszországban az egészségügy túlterheltsége miatt
Torino tartományának válságkezelő egysége sokkoló javaslattal állt elő: az olasz egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt a 80 év feletti vagy krónikus betegséggel küzdő koronavírus áldozatoktól meg kell tagadni az intenzívellátást.

Az orvosok attól tartanak, hogy akiktől megtagadják az intenzív ellátást, az valójában egyet jelent a halállal.

A Telegraph által látott protokoll szerint az egység által készített jelentés meghatározza, hogy a járvány fokozódása esetén (ha nincs elegendő hely), mely betegek részesülhetnek intenzív ellátásban, és melyek nem.
Azzal indokolják ennek szükségességét, hogy véges az intenzív ápolási kapacitás a kórházakban.

Piemont, az egyik legsúlyosabban érintett régió polgári válságkezelő osztály szintén nagyon kemény javaslattal állt elő: "az intenzív ellátáshoz való hozzáférésnek feltétele a 80 év alatti életkor."

Egy nyilatkozó orvos azt mondta, hogy "az életkor és egészségi állapot határozza meg, hogy ki él, és ki hal meg. Így van ez egy háborúban is."

Nem csak az életkor, hanem az intenzív ágyak száma is meghatározó!

Nem számít, csak stadion legyen!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 07:31:57

Ha nem a tifajtátok tátogna emiatt, még hitelesnek is venném, kopjatok le az egyházról mocskos férgek!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.03.17. 07:38:39

Maradjatok otthon, és kakáljatok rendszeresen.

Nekoashi2005 2020.03.17. 07:41:02

@Grimbusz Makszimusz: Én már gyerekkoromban lekoptam az egyházról, mert féltem kettesben maradni a pap elvtársakkal!

Nekoashi2005 2020.03.17. 07:54:54

Nem én írtam, de egyetértek vele!

"való igaz, a Fidesz sokkal sikeresebb volt a megszorításban -- kb százötvenszer annyit pénzt vont ki a közszolgáltatásokból és vett el a forint rontásán keresztül a "zemberektől", mint amenyiért dilizett és hazaárulózott Gyurcsánnyal szemben"

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 08:16:40

@Grimbusz Makszimusz: "kopjatok le az egyházról"

Az egyháznak kéne lekopnia a rendes emberekről. Faszé dumál bele az életünkbe. Le kéne választani a babonás szektát az államról, normális helyeken ezt már évszázadokkal ezelőtt megtették.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 08:24:16

@Nekoashi2005: Nem vagyok vallásos, mindössze a mindenbe beleugató lippsibuziknak szólt amit írtam, hogy tudják, hol a helyük! Ez a papok vs. gyerekek történet is a libsi összeesküvés része, mert a nagy kapányuk közben full liberális biboldók buknak meg pedofíliával, meg nemi erőszakkal és mindenféle undorító perverzióval, papokról nem hallani, ötven, hetven éves emberek állnak ki, hogy gyerekkorukban molesztálták őket, régen meghalt, védekezni már nem tudó "bűnösök" ! Ezek a tények!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 08:29:18

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Az egyháznak kéne lekopnia a rendes emberekről. Faszé dumál bele az életünkbe.

Te nem vagy rendes ember és az egyház nem dumál bele az életedbe! A hívők pedig épelméjű emberek, nekik nem kell beledumálni, mert megvan a normális értékrendjük és ezzel az értékrenddel én is egyetértek, pedig én nem járok templomba és hívő sem vagyok!

Sir Bates dö Hól 2020.03.17. 08:43:12

@klimahisztiverseny győztes: annyira szép, mikor a ner-cselédek megpróbálnak arisztotelész és Platón nyomdokain haladni: legalább egy lépést tudna valamelyik tenni ezen az ösvényen orra bukás nélkül, de nem, eddig még nem sikerült egyiknek sem...

Sir Bates dö Hól 2020.03.17. 08:46:29

@Grimbusz Makszimusz: ez így, ahogy írod, nem felel meg a valóságnak;-)...

morpho 2020.03.17. 09:18:26

@Grimbusz Makszimusz: A pápa is a libsi összeesküvés miatt kért bocsánatot a pedofil papok miatt. Ez a járvány is csak libsi összeesküvés. Csak a soros terv létezik mind felett! Elmész ám a picsába mostmár!

2020.03.17. 09:19:16

Látom a B1 szintet lépett, a hisztériakeltés mellé belépett a gyűlöletkeltés is a repertoárba.

Muhammad Balfas 2020.03.17. 09:36:26

@morpho: Fletó gyászos regnálása idején még nem tiltakoztál ellene..

morpho 2020.03.17. 09:47:53

@Tényelek: Shortolnak a geci kapitalisták! Kemény.

rallus 2020.03.17. 09:55:31

@Nekoashi2005: Azt azért belátod, hogy kellemesebb érzés most 98 éves vírusfertőzöttnek lenni Olaszországban, mint a klikk hiénái által megtámadott Eszenyinek Budapesten...

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 10:06:35

@Tényelek: Valahol olvastam, hogy hoztak korlátozást a tőzsdei manipuláció ellen! Ezt meg kéne lépni világviszonylatban is nehogy itt a befektetőknek aranykorként szerepeljen a világjárvány a visszaemlékezéseikben, mert mindennek van határa és a tőzsdei manipuláció még rendes időkben is undorító, hiába védik a biboldók, de ilyenkor ténylegesen halálbüntetést érdemelne!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 10:10:54

@Sir Bates dö Hól: " ez így, ahogy írod, nem felel meg a valóságnak;-)..."

Amire írtam, az megfelel a valóságnak? A kettőt összehasonlítva melyik áll rosszabbul valóságtartalomban? Én részemről állok az összehasonlítás elé bármikor! :DDDDDD

6.Lenin 2020.03.17. 10:17:45

Miről is szól a poszt?
Mo-on mióta KÖTELEZŐ templomba járni.

Balfasz ballibák, eddig arról járt a mocskos pofátok, hogy a templomok konganak az ürességtől, mert az emberek már nem járnak templomba, most meg pont az ellenkezőjéről ordibáltok.

Tulajdonképpen köszönet jár lassan ezekért nektek. Remélem a lassan már az a néhány embernek látszó élőlény is rájön, mekkora balfaszok, aljas söpredék vagytok, akik eddig talán még más elképzelést melengettek a nyomorult lelkük helyén.

Az már most biztos, hogy az idióta libsi elképzeléseket hazavágta ez a vírus. Lezárt határok, nemzetállami intézkedések, ezeket már nem lehet semmisnek nyilvánítani.

Orbán megint előrelátóbb, mint bármelyik idióta libsi seggfej. Kinyalhatjátok a saját seggeteket ballibák. Megbuktatok.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 10:19:56

@Grimbusz Makszimusz: "A hívők pedig épelméjű emberek"

:))

Tudatlan barmok. A kvantumfizika nem egyeztethető össze az "isteni csodával". Vagy isten irányítja a világot, vagy a természeti törvények. Ti nem vagytok épelméjűek, ha a csodákban hisztek. Barmok. :))

2020.03.17. 10:26:23

@morpho: "Shortolnak a geci kapitalisták! Kemény. "
Mindenkinek más az etikai szintje, de ha rám bíznák, akkor gyorsan felszámolnám az ilyen patkány "üzleteket", .., mondjuk génvizsgálattal kiszűrni azokat, akik más halálán képesek nyerészkedni, .., a további részén már lehetne vitázni, hogy hogyan, ..., de a probléma megszűnne.

Nekoashi2005 2020.03.17. 10:28:04

@6.Lenin:
"Mo-on mióta KÖTELEZŐ templomba járni?"

Még!

Kedves büdös kommunista, talán visszaemlékezhetnél arra, hogy úttörőnek sem volt kötelező lenni meg kisz tagnak sem. Csak nyomatékosan ajánlott volt!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 10:33:20

@morpho: " Shortolnak a geci kapitalisták! Kemény."

Te akkora hülye lumpenproli vagy, mint ide lacháza! Soha nem értettem a fajtádat, mert gondolom valami csóringer pöcs vagy, de legjobb esetben is egy jobb napokat látott lecsúszott kispolgár, tehát hasznod nem lehet a shortolásból, így érthetetlen, hogy miért véded a saját érdekeid ellenére is, hiszen az ilyen tőzsdei manipulációk kihatnak közvetve mindenkire, így téged is meglopnak ilyenkor! Na mindegy, örülj te hülye birka!

6.Lenin 2020.03.17. 10:47:47

@Nekoashi2005:

Akkor én most írok neked egy meglepőt.

Van egy jó ismerősöm-kommunista beállítottságú-, és néha jókat vitatkoztunk erről a témáról. Ő állította váltig, hogy a kommunizmus megbukott.

Én azt mondtam, hogy egy eszme nem tud megbukni, hanem azok, akik félreértik, félremagyarázzák, szándékosan, vagy butaságból. Ő nem tudta indokolni az állítását.
Én igen, hogy a magukat kommunistának valló söpredék bukott. Minden ideának a söpredéke bukik, nem az eszme, az , ha nem ember ellenes, mindig visszatérhet. igaz a söpredék is. Mert arra is van-sajnos- igény mindig. Most is.

Nézd meg Nyugat-Európát. Marx, és Lenin szobrot állítanak, emlékeznek rájuk. Mit szeretnének az amerikai demokraták? Amerikában. Mire buknak az amerikai egyetemek fiatalsága? Szocializmust, kik ellen "harcol " a kis buta Gréta? A kapitalizmus ellen?
Mi t is jelent ma a liberalizmus?

Te olyan bunkó vagy, hogy le se lehet írni. Tényleg olyan bonyolult neked gondolkodni?

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 10:59:55

@6.Lenin: A kommunista söpredék nem bukott meg, csak "izmust" váltott és most a liberalizmus híveiként terjesztik, erőszakolják az igét, terrorizálnak a nevében másokat, de csodálatosképpen, akárcsak a kommunizmus esetében, magukra nézve már nem tartják be annyira szigorúan a szabályokat!

Nekoashi2005 2020.03.17. 11:07:19

@Grimbusz Makszimusz:

Lehet hogy meglep, de most teljesen igazat adok neked a tőzsdével kapcsolatosan!

Vegyünk egy közelmúltbéli példát!
2010 ben egy k. lali nevű kibukott közgazdászhallgató - akinek nincs diplomája, de sajnos pozíciója volt és van - azt mondta hogy Magyarország a csőd szélén áll. Ezt még magasabb szintről is megerősítették. Erre a forint árfolyama zuhant, majd amikor kiderült - mert most magasabb szinten is ezt mondták - hogy marhaság, így a forint értéke visszaállt. Ebben mi volt az üzlet? Mondjuk vett valaki 300 forintos áron száz eurót 30.000 forintért. Majd amikor 320 forint volt az árfolyam, akkor eladta így lett 32.000 forintja. Majd megvárta hogy visszamenjen az árfolyam, és megint vett száz eurót 30.000 ezer forintért, vagyis lett 100 eurója és még 2.000 forintja! És ezt gondoljuk végig néhány tíz millió euróval! Azért erről szívesen megkérdezném S. Lajost - aki akkor még jó barát volt - és Cs. Sándort, aki most is jó barát, és szereti a focit!
Természetesen a tranzakció haszna nem a levegőből jött, hanem a devizahitelesek zsebéből!

Szerintem a csuti már utasította pénztáros lőlőt, hogy a járvány lecsengése után azonnal vegyen kézfertőtlenítő és maszk-gyárat, de egy gyógyszergyár is jól mutatna a családi vagyonban!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 11:11:19

@Grimbusz Makszimusz: "A kommunista söpredék nem bukott meg"

Bizony nem, ott van a fideSSben.

6.Lenin 2020.03.17. 11:11:30

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Nem vagyok hívő, de...

Mit gondolsz, hogy néz ki Isten? Egy kurva vén, félig vak NER nyugdíjas?

A törvények miért nem következhetnek egy teremtett világból, mint egy természetes következmény? Vagyis a törvények is az isteni (?) teremtett világ következményei, hiszen átgondolt, logikus.

Ki tudja meghatározni pontosan, tudományosan, hogy mit is takar az Isten?
Tökéletesen tisztában van valaki is az Univerzum mibenlétével "nagyságával" keletkezésével, céljával, és sorolhatnánk a naponta változó kérdések sokaságát.

Szerintem pont nem egy hozzád hasonló fasz fogja ezt nekünk tisztába tenni.

Nekoashi2005 2020.03.17. 11:16:22

@6.Lenin:

Szép volt munkásőr kommunista!

"Van egy jó ismerősöm-kommunista beállítottságú-, és néha jókat vitatkoztunk erről a témáról. Ő állította váltig, hogy a kommunizmus megbukott.

Én azt mondtam, hogy egy eszme nem tud megbukni"

Szép coming out!

6.Lenin 2020.03.17. 11:21:36

@Grimbusz Makszimusz:

De, mint kommunista söpredék, igen, Most mint liberális söpredék van soron. A söpredék mindig bukik.
Természetesen az eszmék is átalakulnak bizonyos mértékben, hiszen a fejlődés, körülmények változása rájuk is hat. A söpredékre csak a saját ösztöneik, az meg szinte állandó.
A tehetségtelenség, irigység, rosszindulat az náluk a mozgató rugó. Ilyenkor is világosan látszik. Remegve várják a katasztrófát, hátha ebből most jól jöhetnének ki.
Soha nem jöttek ki jól, szerencsére. Ezért is kénytelenek mindig váltani, mert mindent tönkre vágnak maguk körül.
Amit eddig elleneztek, most követelik, holnap már ők se fogják tudni, mit is szeretnének tulajdonképpen, azon kívül, hogy mindenki más bukjon, csak ők kerüljenek a hatalomba.

Nem bonyolult lelkek. Az emberiség söpredéke volt/van/lesz, sajnos.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 11:26:19

@6.Troll: "hogy néz ki Isten? Egy kurva vén, félig vak NER nyugdíjas?"

:))

Istennek képzeled magad. :))

6.Lenin 2020.03.17. 11:27:56

@Nekoashi2005:

Az amerikai demokraták is engem igazolnak, és az európai libsik is. Most próbálnak eszmét váltani, átmagyarázni, de ezt is szétbasszák, mielőtt buknak.

Te pedig még mindig kurva nagy bunkó vagy, Semmit nem változtál az elmúlt percekben (sem).

Hallottál már arról, hogy rengeteg embernek simán megy a gondolkodás? Egészségesek, aktívak, semmi káros következményt eddig nem mutattak ki náluk.

6.Lenin 2020.03.17. 11:33:30

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Lehetséges ez is. Én a helyedben félnék ezt a témát piszkálni. Gondolod, hogy nem lehet véges az én türelmem is irántad?
Szerintem jobb lenne visszafogni magad, mert mintha kicsit ma idegesebb lennék valamiért. Bár a villámszórómat betettem a fiókba és lezártam, igaz emléxem, hogy a kulcsát hová tettem.
Légy óvatosabb, az soha nem árt.

Nekoashi2005 2020.03.17. 11:33:58

@6.Lenin:
"Hallottál már arról, hogy rengeteg embernek simán megy a gondolkodás? Egészségesek, aktívak, semmi káros következményt eddig nem mutattak ki náluk."

Hogyne hallottam volna! Ezért is vagyok egészséges, és nem munkásőr kommunista, mint te!

De ha már annyira gondolkodni akarsz, adok témát! Mi a véleményed arról, higy olyan töménytelen közpénz megy a csuti falujába?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 11:42:42

@6.Troll: "Egy kurva vén, félig vak NER nyugdíjas?
Lehetséges ez is."

Bazmeg, mindig sejtettem, hogy nem olvasol, csak vakon írsz. :))

illaim 2020.03.17. 11:43:51

A fidess SA csürhéje folytatja pártja goebbelsi , jezsuita propagandáját!
"Vádold meg az ellenfeled azzal amit te saját magad akarsz elkövetni, vagy már el is követtél". Ez az istenverte gyűlöletpolitika eredményezte Trianont is. de ez a degenerált
szürke marha fajta még a saját kárából sem képes tanulni! LOL

Muhammad Balfas 2020.03.17. 11:45:04

@morpho: A magyar futball EB pályázat ellen..

6.Lenin 2020.03.17. 11:45:55

@Nekoashi2005:

Ha közelebb laknék, oda járnék meccsekre, és állandóan a kisvasúton lógnék. Mindkettő nagyon tetszik, én szívesen használnám a stadiont , és a kisvasutat is.

Az képtelenség, hogy agyilag is egészséges vagy, tök kizárt. Lehet, hogy zabálsz, kakálsz, pisilsz, mint sok más ember, de az ember a gondolkodás képességétől teljes értékű.
Ne dicsekedj más élőlények tulajdonságaival, lehet, hogy ezt még ők sem értékelnék veled kapcsolatban.

Muhammad Balfas 2020.03.17. 11:47:08

@illaim: "Vádold meg az ellenfeled azzal amit te saját magad akarsz elkövetni, vagy már el is követtél"

Most pont ezt csinálod..:)

Nekoashi2005 2020.03.17. 11:52:00

@6.Lenin:
"Ha közelebb laknék, oda járnék meccsekre, és állandóan a kisvasúton lógnék. Mindkettő nagyon tetszik, én szívesen használnám a stadiont , és a kisvasutat is."

Igazi fidess kommunista vagy, de olyan buta, hogy még büszke is vagy rá!

És azt tudtad, hogy még a kisvonatot is lopta a csuti?

6.Lenin 2020.03.17. 11:52:43

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

B+ tele a Tesco olcsó olvasó szemüveggel. Az íráshoz is jó. Pont az istennek okozna gondot venni egy olvasó szemüveget. B+, hogy te mekkora barom vagy? Még ez nekem is gond elképzelni. Tuti, hogy a fajtád valahol nagyon félresiklott. Letagadom, hogy a teremtményem lennél, még szemüveg nélkül, kissé piásan se tudnék ilyen szar munkát végezni. Jó lesz utána néznem, ki a fasz is végez ilyen kontár munkát.
(ja, és ne erőlködj, gyengén megyen ez neked)

6.Lenin 2020.03.17. 11:56:40

@Nekoashi2005:

Tőled? És miért nem használhatnám? Visszapereled? Le van zárolva?

Most megyek ebédelni, de, ha utána is szeretnél magadból hülyét csinálni, szívesen segítek ebben.

morph on deer 2020.03.17. 11:58:40

@Muhammad Balfas:
“ Be merik? Nem nácizmus ez?”

Ó, dehogy! Ez csak egy átlagos, szerény kis keresztesháború!
Na jó, horogkeresztes, de az már majdnem olyan, nem?

Már a tisztifőorvosov is a “láthatatlan ellenségről” beszél, - csakúgy, mint a szerb elnök, miután találkozott orbánnal, - szóval lesz itt még sorosista-iszlamista összeesküvés, ne aggódj, akiknek a legújabb fegyvere a Covid-19!
Most dolgoznak a pontos szövegen, hogy éppen kit kell megállítani, hogy ne röhögjön.

Mert az nagyon hatásos, szokott is sikerülni: lám Brüsszel is ott áll, azóta is...:)) Szóval pár jól sikerült plakát, és meg vagyunk mentve! Vagy ha nem, hát legfeljebb megállunk, mint Brüsszel.

Nekoashi2005 2020.03.17. 12:02:40

@6.Lenin:
Buta fidesspatkány vagy aki még büszke is arra hogy a csuti lop!

Nekoashi2005 2020.03.17. 12:24:45

Azért kiváncsi lennék hogy a KEDVES VEZETŐT a CSALÁDJÁT és környzetét milyen időközönként tesztelik le! Lehet, hogy akkora számban használnak, hogy az hétköznapi embereknek már nem jut?

Muhammad Balfas 2020.03.17. 12:25:24

@morph on deer: Tehát akkor nem támogatod a mecsetek-akár erőszakos-bezárását.

Egy korábbi tisztifőorvos és baloldal főpolgármester jelölt véleménye az iskolabezárásokról:

mandiner.hu/cikk/20200312_falus_ferenc

:)

6.Lenin 2020.03.17. 12:58:40

@Nekoashi2005:

Mit lop, te szerencsétlen. Ott van, bárki használhatja, jól érezheti magát ott.

Mutatok még neked egynéhány lopott dolgot, amit mostanában loptak a csutiék.

www.youtube.com/watch?v=Qnk9aepezQg&t=47s
www.youtube.com/watch?v=Qw1BFKr6ugw

Ezt mind mostanában (az elmúlt 10 évben) lopták el tőlünk, a mocskok. De, ha gondolod mutathatok még, csak erről a környékről.
Rohadt, szemét, fideszes banda. Igaz teljes képernyős módban, mintha, de ne hagyja senki magát megtéveszteni! Éberség, elvtársak, a haza veszélyben!!!
Hülye libsik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 13:06:54

@6.Lenin: "Mutatok még neked egynéhány lopott dolgot, amit mostanában loptak a csutiék."

Ez semmi. A teljes Balatont körbelopta a gazdád, kastélyokat, szállodákat, erőműveket, felsorolni sincs itt hely.

morph on deer 2020.03.17. 13:10:10

@Grimbusz Makszimusz:
“... hiszen az ilyen tőzsdei manipulációk kihatnak közvetve mindenkire, így téged is meglopnak ilyenkor!”

Miket nem mondasz nemzetünk pirospöttyös-seggű unorthodox zsenijéről, nahát!
Hiszen tudhatnád, hogy a legtöbbet ő nyerészkedik a forint árfolyamán, a NER nagyobb dicsőségére!
Aztán az a sok százmilliárdnyi lóvé serényen “elveszti közpénz jellegét“, ahogy a haza bölcse, Kósa Lala olyan találóan megállapította...
Méghogy ő is meglopna?
Ezt neeem hiszem eeel!

Muhammad Balfas 2020.03.17. 13:25:13

@morph on deer: A tudjukkik a legnagyobbat a magas jegybanki kamatokon szoktak húzni , amely kamat mostanában igen alacsony..

Sir Bates dö Hól 2020.03.17. 13:25:29

@Grimbusz Makszimusz: amennyiben a kolléga nem a hitet támadja, hanem az egyházat, mint manifesztálódott struktúrát, akkor nincs gond a kommentjével; nálad ellenben mindenféleképpen gond van a tényekkel (az nem elfogadható számomra, hogy bármilyen felvetésre a valóság meghamisítása lenne a helyes válasz; s igazad van, a ner-ellenes oldal se szalonképes az esetek többségében: biztos lehetsz abban, hogy az "ellenzék" regnálása alatt is kurvaanyáznék rendesen... ellenben kezdesz olyan lenni, mint a ner-cseléd lakájmédia fasszopói (huth, jeszenszky, apáti, gajdics, stb.... már nekem kellemetlen, jobban kedveltem hájas testvért;-)...)

morph on deer 2020.03.17. 13:26:11

@Muhammad Balfas:
“Tehát akkor nem támogatod a mecsetek-akár erőszakos-bezárását.”

Mi az hogy!
Dehogynem! Az összes egyéb hasonló intézménnyel együtt, beleértve templomot, zsinagógát, imaházat, stb.

Az érdekeltek legtöbbjének már úgy is osztják az egyirányú jegyeket, hogy személyesen is elmondhassák véleményüket orbán eredetijének, semmi szükség pl Semmilyen Zsóti tolmácsolására!

A felszabadult ingatlanokból meg lehetne új luxushotel Ráhelkének, vagy lovarda Lőrincnek, a nagyobbak meg még talán fociakadémiának is beválnának, ha (befüvezik) befüvesítik a kőpadlók helyett...

Kérdezz csak nyugodtan, látod, ssgítek!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 13:30:57

@morph on deer: Iggen, sikerült ismét egy bölcs kommentet kiizzadnod a globális pénzügyi háttérhatalom védelmében! Ti vagytok Lenin bácsi hasznos idiótái, csak most libsi szolgálatban!
Az a baj, hogy az ezzel kapcsolatos hírek (mármint a világ tőzsdéin felbukkanó befektetői manipulációk, amik próbálnak hasznot húzni a járványból) még az indexen is kezdenek felbukkanni, de te lófaszt sem értesz megint, hanem elkezdesz NER-ezni! Persze egy hasznos idióta csőlátású, csak be kell etetni valamivel, aztán azt böfögi vissza, ha kell, ha nem, ettől hasznos és ettől idióta!

morph on deer 2020.03.17. 13:33:54

@Muhammad Balfas:
“ a magas jegybanki kamatokon szoktak húzni”

Azt mégis hogyan?
Szerinted Járai összejátszott Gyurcsánnyal, és éjszaka “talicskázták” haza a lóvét?
Vagy mi?

Muhammad Balfas 2020.03.17. 13:36:00

@morph on deer: Bohóckodással próbálod megkerülni a válaszadást, hisz az idegen kultúra és vallás feltétlen tisztelete nem engedi számodra az egyértelmű és nyilvánvaló választ. Én megértem..:)

morph on deer 2020.03.17. 13:41:43

@Grimbusz Makszimusz:
“Persze egy hasznos idióta csőlátású, csak be kell etetni valamivel, aztán azt böfögi vissza”

Én magamtól is látom, hogy hogyan működsz, de azért kösz a segítséget.

Azt miért nem cáfolod, amit írtam, ha szerinted nem stimmel? Talán nem érsz rá?
Na mesélj!

Muhammad Balfas 2020.03.17. 13:43:08

@morph on deer: Matolcsy óta alacsony,aminek nem örülnek a tudjukkik..

6.Lenin 2020.03.17. 14:00:53

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Ezért lax pincében?
Ritka egy barmok vagytok, az már szent. Igaz nektek a szaron kívül hülyeség bármit is adni, ti csak azt szeretitek.
Válság van, szorítani, elvtársak (legalább is csak ti, kis hülyék, mi akkor is jól élünk, sőt, akkor a legjobban)

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 14:02:44

@Sir Bates dö Hól: Többször említettem (és te is jelezted, hogy észrevetted) én bármikor nyitott vagyok egy korrekt tárgyilagos vitára, ami mindkét oldal hibáit kitárgyalja kíméletet nem ismerve, de csakis egy ugyanilyen szemléletű ellenféllel! Csőlátású, elvakult, csak orbánozni és fideszezni képes de érdemi meglátásoknak híján levő demagóg buzikkal erre nem vagyok hajlandó! Megjegyzem, hogy még így a szintén kritikátlan kormányvédelmem mellett sem vagyok hajlandó hazugságokat és alaptalan rágalmakat használni, bár ezzel könnyű dolgom van, hiszen garmadával vannak valós bűneik az ellenzéki oldalnak!

morph on deer 2020.03.17. 14:14:53

@Muhammad Balfas:
“ Bohóckodással próbálod megkerülni a válaszadást”

A bohóckodás stimmel, de eszem ágában sincs megkerülni semmit. (A guta, na az kerülgesse..:))

Mondom: IGEN, szerintem be kell zárni, ahogy a többit is!
Abban igazad van, hogy én valóban tisztelem mindenki agybaját, addig a pontig, míg nem próbálja rám tukmálni.
Vagy éppen bárki másra.

Ebből a szempontból nekem teljesen mindegy, hogy milyen vallás fanatikusa is az illető, mivel innen nézve egyik sem különb a másiknál.

Aki valóban hívő, az nem “használja” a vallását, hanem a tanításai szerint él, és tiszteletben tartja a többi ember meggyőződését. Aki meg nem ilyen, az nyugodtan odaállhat orbán meg Semjén közé, és kéz a kézben elvonulhatnak a büdös bánatba! Arra tessék!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.03.17. 14:17:53

várom ratyiszív véleményét
neki keresztény ügyben mindig is vannak meglátásai

morph on deer 2020.03.17. 14:17:58

@Muhammad Balfas:
“ Matolcsy óta alacsony,aminek nem örülnek a tudjukkik..”

Mint Európában szinte mindenhol! Pár helyen volt negatív alapkamat is, pedig egy darab Matolcsyjuk sem volt, na mit szólsz?

Eltiltott Vélemény 2020.03.17. 14:46:27

@Nekoashi2005: " ... Döbbenet: hagyják "meghalni" a 80 év felettieket Olaszországban ... "

Ugye az megvan, hogy a Csuti Törpe láncos kutyája a Salvini épp megbukott, és most épp a migráncspárti liberálfasiszta népség uralkodik ottan ....

" ... Nem számít, csak stadion legyen! ... "
A Csuti Mélynövésű Vitya ott nem építtetett stadiontot, ottan ezt a liberálisék döntötték el, végül is racionális, mi több liberális a dolog, a vírusnak is vannak jogai, legalább megszabadítja az országot a kivénhedt kolonctól, mert ugye az öregeknek is van joguk meghalni, és újra száguldani fog a gazdaság...

Eltiltott Vélemény 2020.03.17. 15:03:11

" ... Amit csak üdvözölni lehetett, valamint arra lehetett gondolni, hogy nincsenek kivételek. Az ún. operatív törzs tájékoztatóján azonban kiderült, hogy mégiscsak vannak.

Ott ugyanis azt jelentették be, hogy a "rendezvények" kifejezés a zenés-táncos, illetve egyéb szórakozási célú eseményekre vonatkozik.
A misék és istentiszteletek viszont nem rendezvénynek, hanem a vallási közösségek szertartásának minősülnek. ... "

Hát méri is lenne tilos misét tartani? Magjelenik ott kb 20 ájtatos és még 20 képmutató nyugger... Én még nem hallottam olyat, hogy a nagy ünnepi (karácsony, húsvét, esküvő, temetés stb.) miséken kívül néhány 10 mamókánál többen lennének a pap maszlagolását hallgatni ...

A B1.blog megint tátott szájjal rohan a faszerdőben, pont a miséken kell pörögni, aminek semmi értelme nincs? Most aztán lehetne latolgatni az esélyeket, itt a recesszió, amit már nagyon vártak a magyar libernyákok, és hol vannak a cikkek, hogy megbukikazorbán?
De jó téma lenne, MOST egésségügyezni is, mert ugye a Csuti Enyveskezű Dictator kivéreztette az egésségügyet, mindmeghalunk stb.... Hol vannak a magyar apokalipszist jósoló B1 cikkek? Miért nem példálóznak azzal, hogy bezzeg az Anttartticon nincs egy megbetegedés sem?

morpho 2020.03.17. 15:05:39

@Muhammad Balfas: Sosem volt semmi bajom az EB pályázattal, akárki is adta be. Ezt honnan veszed? Én az olimpiai hakni ellen ágáltam.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 15:05:56

@Grimbusz Makszimusz: "bármikor nyitott vagyok egy korrekt tárgyilagos vitára"

:))

morpho 2020.03.17. 15:12:42

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Pont most akartam bemásolni ugyanennek, ugyanezt! :))

FCUK29 2020.03.17. 15:19:05

srácok, a fél ország otthon van home officeban, tessék gyakrabban blogbejegyzést írni, kell a szórakozás :)

morpho 2020.03.17. 15:22:40

Most olovasom: Nincs több nyilvános mise Magyarországon a járvány miatt!

Hát sajnálom. A püspöki kar arra bátorítja a híveket, hogy otthonról, tévén, rádión, interneten keresztül kapcsolódjanak be a szentmisébe. A szájbaáldozás viszont sajnos ugrott...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 15:25:41

@morpho: "A szájbaáldozás viszont sajnos ugrott..."

Egy faszt ugrott. A sok fideSSes dezinformátor troll egyfolytában azt kapja. És még örül is neki. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 15:29:33

Ondó Viktor elbaszta, lekéste a határok lezárását és a teszteléseket, már szétterjedt a fertőzés az országban. Egy dolgot megtehet, leállítja az országot, és csak az mozoghat, aki a többieket eteti, gondozza. Ezzel elkerülné sokezer honfitársunk halálát, nem egyszerre kéne gondozni a súlyos betegeket, időben elhúzódna a járvány, talán az egészségügy bírná a terhet.

morpho 2020.03.17. 15:37:42

@Muhammad Balfas: A koronavírus-járvány miatt 2021 nyarára tették át a futball-Eb-t, amelynek Budapest is az egyik helyszíne. Fellélegzettem!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 15:45:37

@morpho: Én fordítva csináltam volna. Inkább a a futball-Eb-t tartottam volna idén, és a koronavírus-járványt tettem volna át 2021 nyarára, és nem tettem volna Budapestet az egyik helyszínné. :))

morpho 2020.03.17. 15:53:59

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Én is ezt csináltam volna, de a beözönlő, vírusgazda migráncsok milliárdjai átírták a forgatókönyvet. De ezt meg lehettt tudni előre, hiszen feketén , fehéren benne van a soros tervben! Akkor miért nem tettek semmit? Tényleg Erdogannal és menekültjeivel mi újság? Erről hallott valaki mostanában valamit, vagy ez a hakni most valamiért nem pörög?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 15:58:31

@morpho: Az a baj, hogy a vélt migráns veszedelmet, meg a 90 éves patrióta Soros György vélt támadásait uszító propagandával "vissza lehet verni", de a duma nem elég a vírus ellen, akármennyit is költ rá a geci pénzünkből. :))

6.Lenin 2020.03.17. 16:03:06

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

"akármennyit is költ rá a geci pénzünkből. :))"

Amit te ezért kapsz, az csak geci pénz lehet, egy gecinek.
Végre őszinte voltál.

Sir Bates dö Hól 2020.03.17. 16:06:09

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: @morpho: okés, hogy magas a labda, de @Grimbusz Makszimusz: idézett mondatai az empirikus valót jelenítik meg: ha a csöppnyi szarkazmust és inszinuációt felejted/átlépsz azokon, akkor igenis lehet vele eszmét cserélni;-)...

morph on deer 2020.03.17. 16:21:07

@morpho:
“ Fellélegzettem!”

Csak ne kiabáld el!
Mert nem lesz ez mindig így, attól tartok...:(

morpho 2020.03.17. 16:28:14

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Pedig én azt hittem, hogy ami eddig olyan remekül működött az ellenségek ellen, az most is menni fog! Stop Vírus! plakátok, meg Stop Vírus népszavazás, meg Stop Vírus nemzeti konzultáció, meg egy combos Stop Vírus békemenet.+ Németh "rezsi" Szilárd! Ez most nem elég? Miért?

@Sir Bates dö Hól: Vitatkoznék. Korrekten és tárgyilagosan. Aszongya a narancskullancs: "nyitott vagyok egy korrekt tárgyilagos vitára" Ehhez négy szó alapvető értelmezésére szükség lenne. Az egyik a "nyitott", a másik a "korrekt", a harmadik a "tárgyilagos", a negyedik a "vita". Mivel az említett egyed egy kivezényelt narancsdroidnak tűnik, ezt a négy szót eredeti értelmezésében nem tudja, vagy nem akarja használni. Ezért aztán alapjaiban reng meg az egész mondat és átkerül az elméleti tartomány fikciós rekeszébe.

morpho 2020.03.17. 16:29:59

@morph on deer: Mire gondolsz? Nem kapok majd levegőt? Az simán benne van...

6.Lenin 2020.03.17. 16:43:17

@morpho:

Érdekes magyarázat egy olyasvalakitől, akitől még ezen a blogon értelmes hozzászólást, nemhogy korrekt, tárgyilagost nem lehetne találni a blog létezése óta.
Ritka öntelt fasz vagy.

morpho 2020.03.17. 16:47:55

Mindensetre tájékozódjatok hiteles forrásból! Most, hogy már mindenki tud mindent, ideje volt egykét offline eszközt is bevetni! Az azért vicces, hogy ha már óriásplakát, akkor nem azt írják rá, hogy moss kezet, vagy maradj otthon, hanem, hogy nézz utána a neten! :)) Kabaré! Ok, tudom, hogy elmaradt a nagy konzultációs, plakátos lenyúlás a börtönbiznisz hakni miatt és most be kell hozni valamennyi zsetont, de könyörgöm! Úgy nem tudnak lopni, hogy valami értelmes dolgot írnak arra a kurva plakátra!?
index.hu/mindekozben/poszt/2020/03/17/jo_hat_nem_lehet_mindig_brusszelt_meg_sorost_megallitani_veszelyhelyzetben_jol_jonnek_az_informativ_tajekoztato_jellegu_oriasplakatok/

morpho 2020.03.17. 16:58:11

@6.Lenin: "akitől még ezen a blogon értelmes hozzászólást, nemhogy korrekt, tárgyilagost nem lehetne találni a blog létezése óta"

Én leglább meg tudom fogalmazni magyar nyelven, amit gondolok. Neked ez meg nem megy Lenin. Mindig átugrom a kommentjeidet, most egybe véletlenül belenéztem, aztán tessék! Nem magyarul van. Ezt csak jobbító szándékkal írom. Legközelebb gondold át, hogy mit is akarsz leírni, aztán futtasd át valami értelmező szoftveren, mert így a barátaid is ki fognak röhögni. (már ha vannak)

Ellenzéki szavazó 2020.03.17. 17:01:03

@morpho: "Mire gondolsz? Nem kapok majd levegőt? Az simán benne van..."

Simán benne van sokunknál.

Amivel szembe kell néznünk, mert nem magyar sajátosság, hogy ezt a járványt a külföldi szakértők egybehangzó értékelése szerint az európai lakosság többsége a most meghozott intézkedések ellenére IS el fogja kapni -- a terjedési tulajdonságai miatt; amiben a fertőzőképességen és az immunitás hiányán túl a lappangási idő & sokszor enyhe lefolyás, ill. fokozatos bedurvulás miatt.

Az Egyesült Királyságban és Németországban is hasonló arányt, 60-70%-ot "lengettek be" (kormányzati körökben, nyilvánosan); célként pedig csak az esetgörbe szétterítését, a legveszélyeztetettebb korosztályok megkímélését határozták meg.

Az egyedüli különbség ezek után az lehet, hogy hol milyen hatékonyan tudják lassítani a vírus szétterjedését, és mennyire tud soktízezer esettel hatékonyan megbírkózni az egészségügyi rendszer.

Az előbbi tekintetben a nálunk bevallottan külföldi (osztrák) mintára meghozott kormányzati intézkedések még segíthetnének, de utóbbiakban a kapacitáskorlátok rövid távon nem nagyon küzdhetőek le, okos szervezéssel, az egészségügyi dolgozók hatékony védelmével esetleg a csökkenésük megakadályozható.

A járvány elültével viszont bizonyára fel fog lendülni a sírkő-biznisz.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.17. 17:09:09

@morpho: "az említett egyed egy kivezényelt narancsdroidnak tűnik, "

Tudod kisfiam, ilyet csak egy seggfej ír le, miért vennélek komolyan?

István Tamasi 2020.03.17. 17:16:59

A fideszmaffia nem engedte, hogy a hazugságkampányra betervezett 150 milliárdot inkább a vírus illetve hatása elleni küzdelemre fordítsuk. Bezony, hiszen aki nem hiszi, hogy habonytakonyi propagandával is meg lehet állítani a vírust az ugye nem is "igazmagyarember".

6.Lenin 2020.03.17. 17:27:32

@morpho:

Ez így egy nagy nulla. Melyiket nem éretted, és miért? Ha már korrektségről beszélsz.
Félsz, hogy kiderülne, hogy tényleg csak te nem érted?

A másik,nem az a tárgyilagos vita, hogy el KELL fogadnom, amit te állítasz, az sem biztos, amit én állítok. Egy vitában lehet, sőt kell is keményebben fogalmazni, csúsztatni is, hogy kiderüljön, a másik érti-é valóban azt, amiről vitázni szeretne.
Az állítást bizonyítani kell, nem kinyilatkozni, hogy csak neked lehet igazad. Ez pubikám így egy jó nagy faszság. Fogalmad sincs a vita lényegéről. Te azt szeretnéd, ha mindig mindenki elfogadná, bármit is állítasz, bármekkora faszság is az, esetleg.

És a vitának van még egy nagyon lényeges része, ha nem tudod bizonyítani az állításodat, az nem vereség számodra, hanem esetleg kevés az ismereted, más megközelítéssel próbálkoztál, ami tévesnek bizonyult. Ezt is el kell tudni fogadni, és nem vereségként megélni, és a másikat hibáztatni.

Ezért nem tudtok ti vitázni, mert fingod sincs ezekről. Ti csak győzni szeretnétek, pedig a vita az csak a tanulás egyik formája, és egy másik ember legyőzéséről szól.

Pubikám, seggfej vagy te ezekhez. (hogy a módszereddel válaszoljak)

A jobbító szándékot mindig értékelem, elfogadom, de te ehhez nagyom messze vagy.

6.Lenin 2020.03.17. 17:30:54

@6.Lenin:

jav..

és NEM egy másik ember legyőzéséről szól. Bocs.

morph on deer 2020.03.17. 17:40:45

@morpho:
“ Mire gondolsz? Nem kapok majd levegőt? Az simán benne van...”

Hogy nem KAPSZ?
Há’ vegyéé, baxky!
:(
Amúgy igen, arra gondoltam.
Szar érzés, csak szólok. Nem egészen waterboarding, de ad némi beleérzési lehetőséget.
Ez volt a dolog pozitív vonatkozása, egyébként.

Sir Bates dö Hól 2020.03.17. 17:54:50

@morpho: minden ül abból, amit írsz, egy apró, ám lényeges eltéréssel: azzal ilyen, aki szerinte "amilyen az adjonisten"... semmiképpen sem nevezném naracsdroidnak, egyet meg azért nem ért veled, mert "ha egyetértek, akkor holnap már ellenem hozzák fel a libsik"... sokkal több a közös, mint gondolnád, a fő különbség az, hogy ő nagyságrenddel jobban utálja gyurcsányt, mint amennyire nem ért egyet orbánnal (nem fideszbirka, inkább egy patrióta kispolgár (kinek patriotizmusa gyakran csap át etnicizmusba, ha értetlenek veszik körül) konzervatív beütéssel, s balos attitűddel... hogy veled csak inszinuál, azt látom... de, tegyük a szívünkre a kezünk: te se nagyon akarsz eszmét cserélni vele, nem?!;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.03.17. 17:56:31

@6.Lenin: Lajos, a felnőttek dolgába ne szólj bele!

Nekoashi2005 2020.03.17. 18:27:09

@morpho:
Kedves morpho! 6. Leninnel értelmes beszélgetést folytatni olyan, mint lóval imádkozni!

Saját nézeteiről így nyilatkozik:
"Van egy jó ismerősöm-kommunista beállítottságú-, és néha jókat vitatkoztunk erről a témáról. Ő állította váltig, hogy a kommunizmus megbukott.
Én azt mondtam, hogy egy eszme nem tud megbukni, hanem azok, akik félreértik, félremagyarázzák, szándékosan, vagy butaságból."

Arról pedig, hogy mi a véleménye arról, hogy mennyi közpénzt égettek/loptak el felcsuton, a következőképpen:

"Ha közelebb laknék, oda járnék meccsekre, és állandóan a kisvasúton lógnék. Mindkettő nagyon tetszik, én szívesen használnám a stadiont , és a kisvasutat is."

Szóval az illető egy begyepesedett agyú kommunista, aki örül, hogy megérhette azt hogy Magyarországot Kádár reinkarnációja vezeti. De legalább Kádár szerény volt.....

morpho 2020.03.17. 18:31:08

@Sir Bates dö Hól: 'tegyük a szívünkre a kezünk: te se nagyon akarsz eszmét cserélni vele, nem?"
Valóban nem. Ördögöd van.
De én nem is megyek fel a mandinerre liberális métellyel fertőzni a mélymagyar nemzettestet és nem írok olyanokat, hogy az etalont én őrzöm, mindenki hülye és éljen Gyurcsány az igazságos! (Brrr!) Továbbá nem személyeskedek feleslegesen és ha leírja valaki a véleményét valamiről, akkor nem azt írom, hogy libsi köcsög, amit leírt, azt meg elegánsan figyelmen kívül hagyom. Továbbá nem provokálok senkit feleslegesen, csak ha megtalál, vagy ha nyilvánvaló troll! Ezen kívül nekem van saját életem, ezért nem vagyok napi 25 órában fenn a blog.-hun, mint helgácska, vagy grimbusz, vagy fasz tudja. Több neve van mint Ságvárinak. Ebből is gyanítom, hogy droid és nem egy patrióta kispolgár. Aki ennyire ráér, az miből él? Nyilván ebből. Én ugyanazon a nicken komentelek több mint tíz éve. Meg olyat sem írok neki, hogy bármikor nyitott vagyok egy korrekt tárgyilagos vitára, mert vele nem vagyok. Szóval ez azért nem ugyanaz.

Nekoashi2005 2020.03.17. 18:31:30

Megkövetem Orbán Viktor Miniszter Elnök Urat! Igaza volt! Tényleg több nap kell ahhoz, hogy a koronavírus fertőzés miatt a szervezetben létrejövő antitesteket kimutassák!

De mielőtt 6. Lenin, vagy Grimbusz Makszimusz billentyűzetet ragadna, hogy „ mi van libsi, csak el ismered a minielnök úr igazát!” Azt kell mondanom, hogy nagy szarban vagyunk!

Miért is? Azért mert:
1. A KEDVES VEZETŐ, KIM DZSONG ORBÁN tudományos tanácsadóinak tudása megragadt a 80-as évek szintjén, vagy
2. Meg van a legmodernebb technika, de azt nem akarják a magyar mezei állampolgárok javára használni!

Miért mondom ezt?
Grimbusz Makszimusz már rámpirított azzal, hogy már a kormányinfón is megmondták, hogy minek annyit tesztelni, meg a Dél-Koreaiak hülyék stb. Ezzel csak az a probléma hogy a Dél-Koreaiak a saját fejlesztésű, XXI. századi berendezéseiket használják, amelyek nem a vírussal szemben az emberi szervezetben létrejövő antitesteket keresik, hanem mást!
Az Indexen van erről egy jó cikk:

index.hu/techtud/2020/03/17/minden_a_tomeges_tesztelesen_all_vagy_bukik/

Egy idézet belőle:
„Az első lépésben a mintában lévő koronavírus RNS-t át kell írni DNS-sé, mert a polimeráz-láncreakció (PCR) DNS esetén működik. Ezt végzi a reverz transzkriptáz enzim, amely – ahogy a neve is mutatja – a fordított irányú átírásra képes, és az RNS alapján gyárt DNS-t.”

Maradjunk a laikus szintjén, a vírus DNS-ét keresik és kész! Nem kell ezt túlbonyolítani! Akit érdekel – és megérti – olvassa el! De magát a vírust így már akkor is ki lehet mutatni, amikor még a szervezet nem termelt antitesteket!

Persze erre lehet azt mondani, hogy a Koreaiknak van, nekünk meg nincs!
Ezzel az a probléma, hogy ezt a dél-koreai kütyüt már 2016. 04. 04-én az Országos Tisztiorvosi Hivatalban bemutatták, majd tesztelték a Szent László Kórház Mikrobiológiai Intézetében illetve az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben.
Persze, 6. Lenin, vagy Grimbusz Makszimusz már kapkod a billentyűzethez, hogy „idióta libsi, 2016-ban hol volt ez a vírus!” Ez pont nem volt, de volt ezer más, amit képes kimutatni!
2017-ben a saját szememmel láttam a rendszer működését a Szent Lászlóban, voltak Koreából is mérnökök és tolmácson keresztül lehetett kérdezgetni őket. Maga a rendszer egy laptopból meg egy nagyobb asztali lézer-nyomtató méretű eszközből állt. Valahogy úgy próbálták megmagyarázni, hogy a lényeg azokban valamikben – nevezzük az egyszerűség kedvéért kémcsövekben – van, amibe beleteszik a mintát. Minden vírusra más és más ilyen speciális „kémcső” szükséges, és ezért, ha egy új vírus jön, akkor ki kell fejleszteni hozzá ezt a „kémcsövet” és utána lehet tesztelni.
Egy ilyen eszközbe több ilyen „kémcsövet” lehet beletenni – már nem emlékszem, hogy hatot vagy tízet. Minden ilyen kémcső pár dollárba kerül, de minthogy tömegesen lehet vele tesztelni, így biztos jó üzlet.

A teszt úgy zajlott, hogy átadtak a Koreaiaknak tíz mintát, melyből öt tbc-és betegekből származott, és öt meg nem tbc-sektől. Lement a teszt, és a gép azt mutatta hogy hét pozitív három meg negatív.

Mielőtt még Grimbusz Makszimusz vagy 6. Lenin nyúlna a billentyűzetért, még várjanak, ugyanis a magyarok egy kis „magyaros” trükköt is bevetettek, ugyanis az öt nem tbc-ből kettő gyógyult tbc-s volt, és így kimutatható volt a szervezeükben a tbc DNS-e! A magyarok nagyon elégedettek voltak, mert inkább legyen a két „fals” pozitív eredmény, és megcsinálják az antitest kereséses vizsgálatot ellenpróbaként, mint két „fals” negatív, és elengedjenek két fertőző beteget!

Nekem az a problémám, hogy ha van ilyen eszköz az országban, miért nem használják, ha meg nincs, akkor miért nincs? Egyébként nemcsak emberi betegségek szűrésére is használható, hanem haszonállatok betegségeire is, így pl. nem kellene sertések ezreit, százezreit levágni sertéspestis gyanúja esetén!

A cég neve Nanobiosys!

morpho 2020.03.17. 18:33:23

@Nekoashi2005: Köszi az infót. Ez csak megerősít abban, hogy a jövőben is átugráljam a háeszeit.

6.Lenin 2020.03.17. 18:52:01

@Sir Bates dö Hól:

Írja ezt egy szarzsák.

Most egy pillanatra megpróbállak komolyan venni.
Tényleg el akarod velem hitetni, hogy ezekre a felületekre azok jönnek, akik szeretnék tárgyilagosan megvitatni az ország, Európa, netán az egész emberiség égető problémáit?
Nem inkább kiélni az elfojtott jellembeli ferdüléseiket? Én erre adnám a tippem inkább, az elmúlt 10 valahány év tapasztalatai alapján.
Rengeteg itt a beteg jellemű ember. Nyilván a munkahelyén, társaságban kénytelen visszafogni magát, hogy esténként itt belerúgjon a másikba, kiengedve a gőzt.

Nem lennék messze az igazságtól, ha arra tippelnék, hogy neked is vannak kibeszéletlen, kompenzálásért kiáltó ferdüléseid (mint általában mindenkinek, de van akinek nem mindennapi szükség ezeket kiélnie)elvan ezekkel, mert ismeri önmagát.
Egy öntelt seggfejnek, mert ennek tartalak az itt bemutatottak alapján, nehéz lehet ezt elfogadni. Nincs ebben semmi meglepő.

6.Lenin 2020.03.17. 19:03:08

@Nekoashi2005:

"De mielőtt 6. Lenin,"

Azt sose szégyelld, hogy volt egy pillanatod, amikor véletlenül gondolkodtál is. Ha több időt szánná ilyen tevékenységre, az csak előnyödre válna.
Az is nagyon rossz irány, ha mindenáron másoknak szeretnél megfelelni. Próbáld vállalni önmagadat.
Nekem olyan nevetséges, amikor két seggfej megpróbálja egymást igazolni. Rossz megoldás. De a te dolgod.

Ma Európában legitimek a kommunista pártok. Igaz a tagja csak hiszik, hogy kommunisták. Én nem lennék soha tagja egy ilyen pártnak. Nem is voltam.
Én másban hiszek, vagy mást gondolok a világról, de el tudom fogadni, ha mások másban hisznek, amit értenek, és elfogadnak a magukénak.
Érted te ezeket?

nincs1itt 2020.03.17. 19:04:02

drááága fidesz-tálibok, csak egyetlen kérdésem lenne covid19-hez. a világ igyekszik olyan eljárást találni, amellyel - talán - sikerül lassítani a terjedést és a halálozási ráta is csökkenthető. erre jön a jó magyar, hogy az faszság, mi(!) magyarok(!), majd egy különleges, tökéletes eljárást fogunk bevezetni, amivel 110%-os siker érhető el. addig pedig szarunk mindenre, mert az csak hülyeség lehet, amit "nyugat" kitalál, mert ezt is jobban tudjuk mi a nobelolimpiai-díjasok világbajnokai.
egyszer a történelemben, nem kellene csak simán követni egy eljárást, ami talán működik. mivel ilyesmi még nem fordult elő, ezért természetes, hogy a protokoll nem tökéletes, de akkor is. nem állandóan okoskodni? "minek annyi teszt!?", "úgysem ér semmit, mert a lappangás ideje alatt...." és sorolhatnám a többi "érvet".

@Tényelek: jááános! megint sikerült?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.17. 19:26:58

@nincs1itt: A svédek és az angolok már bejelentették, hogy a nem kórházi ápolást igénylő esetekben nem tesztelnek, hanem a légúti tüneteket mutató betegektől önkéntes elkülönülést kérnek, hogy az erőforrásokat (többek között a szűkös egészségügyi kapacitásokat) a kritikus esetek ellátására tudják fókuszálni.
"A jövőben csak azokon végzik el a koronavírus-tesztet Svédországban, akik már kórházban vannak, vagy valamelyik, kimagaslóan veszélyeztett csoporthoz tartoznak"
hvg.hu/vilag/20200314_Svedorszagban_megszuntetik_a_tomeges_koronavirustesztelest_es_a_pontos_adatok_kozzetetelet
"Health workers would no longer test people for the virus in their homes, but would continue to test people already in hospitals, where the risk of contagion is higher and the impact more serious."
www.theguardian.com/world/2020/mar/12/uk-moves-to-delay-phase-of-coronavirus-plan

A csoportos megbetegedések időszakában az összes eset részletes kontaktusvizsgálatára már nincs kapacitás, és ha a (bármilyen) légúti tüneteket mutató beteg (és szűk családja) amúgy is önkéntes karanténba vonul, akkor nincs értelme sem (hiszen nem a teszt védi meg a többséget, hanem a betegek felelős magatartása)

Muhammad Balfas 2020.03.17. 19:33:57

@morpho: Örülök, hogy végül azért örülsz a stadionoknak..:)

Muhammad Balfas 2020.03.17. 19:36:02

@nincs1itt: Svédország nem zárja be az iskoláit, holott már ezer körüli fertőzöttjük, és hét halottjuk van..

nincs1itt 2020.03.17. 19:49:10

@Szergej Szergejevics Szergejev: @Muhammad Balfas: és yeeeesssss! megmagyarázzátok... esetleg a szomszédos ausztria? németo.? a svéd és a brit eü is fényévekkel előzi meg a mo.-it. kicsit más lehet a megközelítés?
de most komolyan, szükséges volt megint bizonyítani, hogy ezt is(!) jobban tudja mo.?
durva nagy szerencsére még nem sok a fertőzött, de valamelyik magyar főakárki merte mondani, hogy 50-60 ezer fertőzöttel számolnak. mo.-on van 1100 intenzív hely, ha csak 10% szorul rá, már akkor is 5-6-szoros túlterheltséggel lehet számolni.
őszintén, miért nem lehet hallgatni és nem folyton okoskodni?

6.Lenin 2020.03.17. 19:54:34

@nincs1itt:

"őszintén, miért nem lehet hallgatni és nem folyton okoskodni?"

Fox is rá válaszolni ?

Muhammad Balfas 2020.03.17. 19:56:42

@nincs1itt: A számok egyelőre a magyar vezetést igazolják.

Muhammad Balfas 2020.03.17. 19:59:10

@nincs1itt: A brit állami egészségügy az egyik legpocsékabb Európában..

nincs1itt 2020.03.17. 20:03:34

@6.Lenin: vologya, ne beszélj bele. nem telefon...@Muhammad Balfas: a számok egyelőre csak annyit mutatnak, hogy nagy mennyiségű teszt elvégzésének hiányában, fingja sincs senkinek a valós a helyzetről. ennyi igazolt esetet tartanak nyilván.
a brit állami eü, tapasztalatból hallottam, tényleg valami borzasztó! egyenesen 3.világbeli állapotok uralkodnak...

Muhammad Balfas 2020.03.17. 20:08:07

@nincs1itt: Egyébként 1587 akkreditált laboratóriumban bevizsgált minta van itthon..

Muhammad Balfas 2020.03.17. 20:11:20

@Muhammad Balfas: 1587, akkreditált laboratóriumban bevizsgált minta..

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.17. 20:14:28

@nincs1itt: "valamelyik magyar főakárki merte mondani, hogy 50-60 ezer fertőzöttel számolnak"

Ez a szám a Magyar Orvosi Kamarától jött (vasárnap), ami nem kormányzati/államigazgatási szervezet, hanem szakmai köztestület, és a prognózisuk alapja, hogy ők 1000 jelenlegi fertőzöttel számolnak, amelyekből a betegség terjedésére más országokban is jellemző gyors exponenciális terjedési ütem alapján lehet két hét múlva 50-60 ezer.
mok.hu/koronavirus/velemenyek/a-magyar-orvosi-kamara-elnoksegenek-javaslata-a-koronavirus-okozta-jarvany-megfekezesere--20200315

Egyébként a javaslatok egy részét az operatív törzs és a kormány át is vette, azóta rendeletbe is ültette. Ha ezek az intézkedések elősegítik a járvány lassítását, akkor az 50-60 ezer fős esetszámot később érhetjük el.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.17. 20:19:03

@nincs1itt: "mo.-on van 1100 intenzív hely"

A kapacitások (bizonyos korlátok között) kitolhatók, pl. bizonyos magánegészségügyi szolgáltatók bevonásával:
www.portfolio.hu/gazdasag/20200316/jarvanykorhaz-lesz-a-budai-egeszsegkozpont-419809

Nekoashi2005 2020.03.17. 20:25:02

@6.Lenin:
Van az a mondás, hogy nem csak azt kell nézni, hogy mit mondanak az emberre, hanem azt is hogy ki mondja!

Ha egy levitézlett kommunistából kijön valami, az olyan, mint amikor a szippantós kocsiban megnő a metángáz nyomása, és a biztonsági szelep meg kifújja. Büdösnek büdös, mindenkit undorít, de hamar eloszlik, és már senkit sem érdekel!

2020.03.17. 20:27:46

@morph on deer: "Miket nem mondasz nemzetünk pirospöttyös-seggű unorthodox zsenijéről, nahát!
Hiszen tudhatnád, hogy a legtöbbet ő nyerészkedik a forint árfolyamán, a NER nagyobb dicsőségére!"
Nem tudom mennyire van képben azzal kapcsolatban, amiről ír, de az tény, hogy a liberálbolsi kormányok alatt évente sok tízmilliárd forint veszteséget termelt a MNB, az ön által lesajnál elnök az egyetlen az elmúlt 75 évben, akinek a keze alatt nem kell tíz-százmilliárdokat betolni az állami kasszából, ..., és most meg az a probléma, hogy némi szabadsággal költenek belőle, .., na ehhez kell a vastagbőr.

Muhammad Balfas 2020.03.17. 20:31:35

@Szergej Szergejevics Szergejev: Németországban a lakosság 60-70%-ának megfertőződésével számolnak. A kérdés csak a fertőződés üteme..

Muhammad Balfas 2020.03.17. 20:34:33

@Nekoashi2005: "Ha egy levitézlett kommunistából kijön valami, az olyan, mint amikor a szippantós kocsiban megnő a metángáz nyomása, és a biztonsági szelep meg kifújja. "

Hoffmann Gézára gondolsz? Ő volt ugye Koadár elvtárs biztonsági szelepe..:)

6.Lenin 2020.03.17. 20:35:17

@Nekoashi2005:

Ennyi gyűlölet van benned irántam? Nem érdemes, ennyire nem érdekelsz.

nincs1itt 2020.03.17. 20:36:16

@Szergej Szergejevics Szergejev: szerjózsef a rendelet nem akadályozza a terjedést... a kapacitások "kitolhatóak"... hm 5-6-szoros mértékben??? nem gondolom. de ne is legyen szükség rá!@Muhammad Balfas: végre egy szám. ez is valami. de majd 1 millió külföldön dolgozóval, akiknek jó a fele már vissza is tért mo.-ra, kicsit csekélynek tartom ezt a mennyiséget. mindannak ismeretében, hogy pénteken 13.-án reggel lépett mo.-ra egy magyar ismerősöm, németo. felől, megmérték a lázát, majd útjára engedték... ja, megkérdezték, hogy volt-e olaszo.-ban, nemmel válaszolt(pedig nem lehet tudni) és mehetett Isten hírével...

Ellenzéki szavazó 2020.03.17. 20:38:35

@Tényelek: Nem tudom mennyire van képben azzal kapcsolatban, hogy az MNB nem egy nyereségorientált vállalkozás, hanem a monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért felelős állami intézmény, és ennek megfelelően a működési hatékonyságának, eredményességének NEM a nyereség a legfőbb mércéje (hanem pl. az árstabilitás ill. a pénzügyi stabilitás megőrzése)?

Másfelől viszont állami szervezetként az MNB a bíróság szerint is a közpénzzel (ideértve a tevékenységének pénzügyi eredményét is) köteles átláthatóan, elszámoltathatóan, a vonatkozó jogszabályokat betartva gazdálkodni, nem "némi szabadsággal" úgy költeni, mintha az elnök magánvagyona lenne?
24.hu/fn/penzugy/2016/03/24/ujabb-birosag-mondta-ki-jogerosen-hogy-kozpenzt-kezel-az-mnb-alapitvanya/

6.Lenin 2020.03.17. 20:41:46

@Muhammad Balfas:

Nagy tételben fogadok, hogy a családja nagy része párttag volt az 50-60-as években.
Nagypapi, nagymami tuti.

nincs1itt 2020.03.17. 20:41:49

@Muhammad Balfas: tudod, ez egy természet tudós kanzellár véleménye, amit gondolom szintén szakértők számításaira alapozott. 60-70% fertőződhet meg. 50 éves kor alatt, gyakorlatilag enyhe meghűlés tüneteit mutatja és slussz, 50, de inkább 60 felett alakulhat ki egyéb, súlyosabb következmény. természetesen ez függ az általános egészségi állapottól is.
szóval, legyünk kicsit pesszimisták és meglepődünk ha jobb lesz!

Nekoashi2005 2020.03.17. 20:53:29

@6.Lenin: Miért gyűlölnélek? Sajnállak!

"Nagy tételben fogadok, hogy a családja nagy része párttag volt az 50-60-as években.
Nagypapi, nagymami tuti."

Ne tévessz össze a családoddal, munkásőr!
Apai ágon dédnagypapa csendőr, anyai ágon meg nagyapa testvére nyilas! Apai nagyapám három testvére málenkíj robotban halt meg, mert az elvtársaid elvitték! Nem is csoda, hogy ekkora csuti imádó vagy, mert ő is imádja Putyin főtitkár elvtársat, és a te szemedben aki az orosz kommunistákat imádja, az rossz ember nem lehet!

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.17. 20:54:38

@nincs1itt: "szerjózsef a rendelet nem akadályozza a terjedést"

Ne játszd meg, hogy nem érted, hogy nem a rendelet, hanem a benne foglalt intézkedések lassítják a terjedést... A MOK a javaslatoz 15-én tette, a következő rendelet meg egy nappal később született:
"A koronavírus-járvány közösségben terjed a leggyorsabban. Ezért komoly, a csoportosulásokat korlátozó intézkedések lépnek életbe a vendéglátóhelyekre, üzletekre, tilos a rendezvények szervezése, a mozik és más kulturális intézmények látogatása."
koronavirus.gov.hu/cikkek/kormany-kihirdette-az-ujabb-rendkivuli-es-csoportosulasokat-korlatozo-intezkedeseket

Ha igaz az, hogy a szociális érintkezés csökkentésével, korlátozásokkal hatékonyan lassítható a fertőzés (márpedig ezeket az intézkedéseket ezért hozták meg, mi és más országok is), akkor van arra remény, hogy a fertőzés terjedése valamelyest lassítható (azaz nem 5-6 nap alatt duplázódik a fertőzöttek száma), és az 50-60 ezres fertőzötti létszámot később fogjuk elérni; időt nyer az egészségügy is (ami jelen esetben életek megmentését jelentheti).

"5-6-szoros mértékben??? nem gondolom"

5-6-szoros mértékben én sem gondoltam, de minden egyes újabb hely újabb életesélyt jelenthet a kritikus helyzetben lévőknek.

Ezen a járványon véráldozat nélkül egyik ország sem fog túljutni, mi sem; a kérdés csak a mérték, ami a terjedés lassításával befolyásolható.

6.Lenin 2020.03.17. 21:00:27

@Nekoashi2005:

Még csak annyit, hogy nyugodalmas éjszakád legyen...

Ezt már nem úszod meg, dúl, fúl benned az indulat, hogy valami nagyon borzalmassal visszavágjál, de nem akar összejönni. Elárulom neked,nem is fog.
Ez a seggfejek sorsa, ha megpróbálják beleélni magukat olyasmibe, ami születésük óta nem adatott meg nekik, és már nem is fog.Mind1 is.

Jó8!

www.youtube.com/watch?v=G3ipWLgg0nc

Nekem bejött, jó volt hallgatni, és téged olvasni.

Nekoashi2005 2020.03.17. 21:04:03

@6.Lenin:
" dúl, fúl benned az indulat,"
Már megint kifújt valami büdös...

eszti..... 2020.03.17. 21:07:14

@nincs1itt:

Itt is megvan a terjedési modell prognosztikája az Egészségpolitikai Intézet jóvoltából.

ujszo.com/kozelet/ismerjuk-a-koronavirus-terjedesi-modelljet-szlovakiaban

Muhammad Balfas 2020.03.17. 21:08:36

@nincs1itt: Valóban természettudós kancellár, de a szakterülete tudtommal a fizikai kémia. Járványügyi szakemberek mondták neki ezt a várható adatot:

24.hu/kulfold/2020/03/09/koronavirus-nemetorszag-jarvany/

"Lothar Wieler, a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője hozzátette: az új koronavírus az oltás és az ellenálló képesség hiánya miatt várhatóan az lakosság 60-70 százalékát megfertőzi, a kérdés csak az, hogy milyen ütemben. A legfontosabb a vírus terjedésének lassítása."

eszti..... 2020.03.17. 21:10:17

@Szergej Szergejevics Szergejev:

hmm......

Lehetséges forgatókönyvek
Minimális korlátozások
Ha végképp nem lenne korlátozva az emberek mozgása, akkor a vírus terjedésétől számított 26 napon belül, március végén csúcsosodna ki a járvány. Ekkor 2,4 millió ember lenne fertőzött, ami a lakosság 45 százaléka. 50 nappal később a fertőzés a lakosok kevesebb mint tíz százalékát érintené. Ez a forgatókönyv figyelhető meg Spanyolországban és Olaszországban, ahol rendkívül magas a halálesetek száma.

Közepes korlátozások
Ilyen közepesen szigorú intézkedések voltak érvényesek Szlovákiában március 16-ig. Ha érvényben maradnak, akkor a fertőzések száma később, a 60. napon (április vége, május eleje) érik el a csúcsot. Kevesebb ember, a lakosok körülbelül 25 százaléka, tehát 1,36 millió személy fertőződne meg. A fertőzés terjedése így lelassul, ám nem áll le, a fertőzött személyek száma csak a 75. napon érné el a lakosság 10 százalékát.

Szigorú korlátozások
Ebben az esetben húzódik el a járvány a legtovább, ám jelent legkisebb megterhelést az egészségügynek. Olyan korlátozásokról van szó, amelyek jelenleg érvényesek az országban. S bár az összes fertőzött még így is a lakosság 10 százalékát jelenti (537 ezer ember), ezt a szintet csak a 110. napon érjük el, körülbelül június 2. felében. Augusztus közepén, tehát 150 nappal a járvány kitörésétől a fertőzöttek aránya kevesebb lesz, mint az összlakosság 5 százaléka.

a fenti linkből származik az infó

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 21:12:12

@morpho: "Mivel az említett egyed egy kivezényelt narancsdroidnak tűnik"

Érdekes módon nem az. A Tékozló Homáron nagyon vicces volt mindig. Itt meg mintha átment volna a Kedves Vezető véresszájú személyi védelmezőjébe. Számomra teljesen érthetetlen.

morph on deer 2020.03.17. 21:15:50

@Nekoashi2005:
“ Magyarországot Kádár reinkarnációja vezeti. De legalább Kádár szerény volt.....”

Ez messze nem Kádár!
Ő soha nem volt ilyen öntelt geci, mint ez a...
Ráadásul Kádár nem focizott, ami helyből tíz pluszpont!

Rákosi elvtárs jelleme viszont már sokkal inkább megfelel a mi kis cezaromániás nemzetvezetőnk karakterének, mivel ő valóban az önnön nagyságától megrészegült, ámbár teljesen paranoid mindenható elvtárs volt, aki ugyancsak hithű csinovnyikokkal vette körül magát a hozzáértő szakemberek helyett!

Meg is lett az eredménye, mondjuk.
Ahogy ennek is, csak azóta itt eltunyult a nép...
A kérdés már csak az, hogy ez a bambaság tényleg végleges-e, vagy a nép egyszer mégiscsak rájön, hogy a gerincesek törzséhez tartozik.
Ki tudja...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 21:21:49

@Muhammad Balfas: "Valóban természettudós kancellár, de a szakterülete tudtommal a fizikai kémia"

Tök mindegy, mi a szakterülete. Egy gondolkodó ember, tudja a saját határait, és nem pofázik bele, amihez segg. A geci gazdáddal ellentétben. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 21:23:53

@Nekoashi2005: @morph on deer: "De legalább Kádár szerény volt.....”

És miatta nem halt meg ennyi honfitársunk.

Nekoashi2005 2020.03.17. 21:26:56

@morph on deer:
Kádár sakkozott, de ugyanakkor a focit is szerette, a Vasasnak szurkolt!
A focit nem kell bántani, most így visszagondolva több mint ezer meccset láttam eddig élőben, és az első meccsen, amin életemben voltam, kétszer annyian voltak, mint most az nb1-ben két - nem zártkapus - forduló összes meccsén! 20.000 ember volt kint egy vidéki városban! Még abban az évben voltam egy 25.000-es meccsen is!

2020.03.17. 21:29:39

@Ellenzéki szavazó: "Másfelől viszont állami szervezetként az MNB a bíróság szerint is a közpénzzel (ideértve a tevékenységének pénzügyi eredményét is) köteles átláthatóan, elszámoltathatóan, a vonatkozó jogszabályokat betartva gazdálkodni, nem "némi szabadsággal" úgy költeni, mintha az elnök magánvagyona lenne?"
Arra próbáltam rávilágítani, hogy mégiscsak jobb ezen vitázni, mint minden évben benyújtani az elszámolást, ahol 30-70-100 milliárd forintot kell betolni az MNB-ba a költségvetésből, ..., és hát 4945-óta Matolcsy az egyetlen, akinek a regnálása alatt ilyenre nincs szükség, ..., és ez mindentől függetlenül egy komoly érdem, .., attól még abban egyetértünk, hogy azzal el kell számolnia.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 21:33:11

@Ellenzéki szavazó: "NEM a nyereség a legfőbb mércéje"

Semmilyen mércéje nem a nyereség. A forint árfolyamára kedve szerint van hatással, ennek folyományaként korlátlan pénzt tud nyerni a forint gyengítésén, mert előre tudja, mikor gyengíti. Ennek az enyhébb formáját nevezik bennfentes kereskedelemnek, és keményen büntetik. És amennyit a forint rontásán nyer, az ország a sokszorosát veszíti. Kurvára nem jó üzlet.

Muhammad Balfas 2020.03.17. 21:33:54

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Gazdája neked, meg a kutyámnak van..Sikerült egy jó nagy értelmetlen hülyeséget reagálnod. Legalább azt olvasd el, amire válaszul írtam te buta segg. Nincs1itt épp azt írta, hogy ez Merkel véleménye. Miközben éppúgy nem a saját ötleteit közli a nyilvánossággal, mint Orbán, hanem azt amit a szakértők mondanak nekik..

2020.03.17. 21:37:04

@morph on deer: "Rákosi elvtárs jelleme viszont már sokkal inkább megfelel a mi kis cezaromániás nemzetvezetőnk karakterének, mivel ő valóban az önnön nagyságától megrészegült, ámbár teljesen paranoid mindenható elvtárs volt, aki ugyancsak hithű csinovnyikokkal vette körül magát a hozzáértő szakemberek helyett!"
Rákosi felsőbbrendű elvtárs a társadalom 10%-át küldte át a másvilágra, ha Orbán ugyanezt csinálná, ahogy ön ezt állítja, akkor ön már rég nem élne, biztosan belekerülne a 10%-ba, ráadásul Rákosi vállaltan baloldali volt és az akkori globalizáció elkötelezett híve, .., nem véletlen, hogy a mostani liberálisok az ő csinovnyikjainak a leszármazottjai.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 21:39:21

@Muhammad Balfas: "Miközben éppúgy nem a saját ötleteit közli a nyilvánossággal, mint Orbán"

Márpedig Ondó Viktor gazdád a saját ötlete szerint nem engedi a tesztelést, és terjeszti a kórt, de a saját ötlete teljes félreértésen alapul. Azt hiszi, a tesztek az antitestek jelenlétét mutatják ki, nem a vírus örökítő anyagát. Szánalmas segg, aki csak a tolvajláshoz ért, de Napóleonnak képzeli magát. :))

Muhammad Balfas 2020.03.17. 21:42:27

@morph on deer: "Ő soha nem volt ilyen öntelt geci, mint ez a...
Ráadásul Kádár nem focizott, ami helyből tíz pluszpont!"

Nem e? Miután szegény Rajkot a segítségével tőrbe csalták, gyakran sztorizott arról később a pártiskolán, hogy milyen rafkósan húzta az időt a Rajkkal folytatott sakkparti során, aki igyekezett volna haza a kisfiához és a feleségéhez. De úgy kellet intézni, hogy ne érjen haza túl korán.
Foci.. Kádár nagy Vasas drukker volt.. Ezenkívül a vadászatra is hamar rászokott, mint oly sok elvtárs.. A gyűlölt grófok sportjára.:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 21:43:08

@Tényelek: "Rákosi felsőbbrendű elvtárs a társadalom 10%-át küldte át a másvilágra"

Ondó Viktor gazdád évente csak a társadalom 3 ezrelékét küldi át a másvilágra. Rákosit csak 30 év alatt éri utol.

Muhammad Balfas 2020.03.17. 21:44:08

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: 1587 akkreditált vizsgálat volt eddig te barom..Ezeket a hülyeségeket magadtól találod ki, vagy valamelyik NGO-tól kapod terjesztésre? :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 21:45:26

@Tényelek: "némi szabadsággal költenek belőle"

Kurvára ellopják. És a forint lerontásán nyerészkedtek, amit mi fizetünk meg.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 21:49:18

@Muhammad Balfas: "1587 akkreditált vizsgálat volt eddig"

Igen, rendkívül kevés. Máshol naponta a többszöröse. A tesztek tiltásával sikerült elterjesztenie a kórt a geci gazdádnak. Teljesen alkalmatlan egy zsákfalu vezetésére is.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.17. 21:49:41

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Azt hiszi, a tesztek az antitestek jelenlétét mutatják ki, nem a vírus örökítő anyagát."

Van olyan teszt, ami az antitestek jelenlétét mutatja ki, ez az, ami nálunk viszonylag olcsón elérhető lesz majd.

"A tesztek egy másik nagy csoportját azok az eljárások jelentik, melyekkel az antitesteket keresik. Szerológiai tesztet Kínában már kifejlesztettek, de Szingapúrban is elkezdtek kísérletezni ilyen technikával.

Ehhez a a vizsgálathoz vérminta szükséges. Amikor az eljárást használják, olyan antitestek után kutatnak, melyeket a szervezet állít elő, hogy megküzdjön a koronavírussal.

A módszer előnye a PCR-rel szemben, hogy a gyógyult pácienseknél is kimutatja a korábbi fertőzést.

Mindkét eljárással egy napon belül eredményeket lehet elérni, igaz, ha a fertőzés még kifejezetten friss, mindkét módszer tévedhet."
24.hu/tudomany/2020/03/11/koronavirus-teszt-vizsgalat/

"A jövő héten [a cikk múlt heti] pedig egy új, azonnal eredményt mutató termék, a Screen Italia nevű olasz egészségügyi cég koronavírus-gyorstesztje érkezik Magyarországra. A forgalmazó BIO-KASZTEL kft. ügyvezetőjétől, Barta Judittól tudjuk, hogy a gyorsteszt:

egy csepp vérből mutatja ki a vírus hatására a szervezetben termelődő ellenanyag jelenlétét,
a fertőzöttséget követő ötödik-hatodik nap után ad biztos eredményt,
a kiértékeléséhez egészségügyi szaktudás szükséges.
A tesztcsík darabja nettó 3900 forintba kerül."
24.hu/belfold/2020/03/13/koronavirus-gyorsteszt-olasz/

morph on deer 2020.03.17. 21:52:38

@Tényelek:
“ és most meg az a probléma, hogy némi szabadsággal költenek belőle, .., na ehhez kell a vastagbőr.”

De nekik szemmel láthatóan van, tehát ez nem lehet probléma!

A probléma az, hogy az NEM az ő pénzük, hanem közpénz!
Ehhez képest a “némi szabadság” évente többszáz milliárd forint elcseszését jelenti, amit egyébként eleve a devizaárfolyam béka segge alá való lenyomásával kerestek, az átlag magyar adófizető rovására!

Ha pedig a szerencsétlen devizahitelesek ennek a manipulációnak köszönhető hajléktalanná válására gondolok, akkor szívesen kiigazítanám a mi kis unorthodox zsenink szemtengelyét, valami komolyabb rokokó bútorral, vagy egy Stradivari hegedűvel...
}:€

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.17. 21:55:13

@Szergej Szergejevics Szergejev: "elérhető lesz majd"

A most használatos tesztekről hiszi Ondó Viktor gazdád, hogy az antitestek jelenlétét mutatják ki, és ezért nem engedi használni széles körben, amivel jól elterjesztette a kórt.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.17. 22:18:36

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Ahogy a fenti cikk is kiemeli, a PCR-ben és az antitestekre utazó vértesztben közös, hogy az egészen friss fertőzést nem (nem megbízhatóan) mutatják ki, tehát az olyan használat, ahol pl. az Olaszországból frissen hazatért turista tesztelteti magát, megnyugszik a (fals) negatív eredmény láttán, és ezután megsérti a karantén előírásokat (pl. vendéget fogad), nem éppen előnyös.

Ilyen esetekben (ismert kontaktnál, fertőzött területről hazatérve) a karantén-előírások betartása szükséges mindenféleképpen. Ahogy a légúti tüneteket mutató páciensnek is (teszteredmény hiányában is) el kell különülniük a társadalom többi tagjától. A nem súlyos esetekben egyébként is ugyanaz javasolható nekik, mintha influenzájuk lenne (ne érintkezzenek másokkal, pihenjenek, a lázukat szükség szerint csillapítsák).

Kritikus a tesztek jelentősége a súlyos tüneteket mutató (pl. súlyos tüdőgyulladásos), a kórházakban megjelenő betegeknél

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.17. 22:19:52

@Szergej Szergejevics Szergejev: ... mert őket a többi pácienstől el kell különíteni, megfelő óvintézkedések mellett kell kezelni; de ebben az esetben a protokoll már engedélyezi a tesztelést.

2020.03.17. 22:21:10

@morph on deer: "amit egyébként eleve a devizaárfolyam béka segge alá való lenyomásával kerestek,"
Na mondjuk én nem teljesen értettem, hogy a dán, norvég és svéd korona miért gyengült annyit mint a forint, .. de most már legalább tudom, hogy mindenben Matolcsy a ludas.

2020.03.17. 22:25:33

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: ""1587 akkreditált vizsgálat volt eddig"

Igen, rendkívül kevés. Máshol naponta a többszöröse. A tesztek tiltásával sikerült elterjesztenie a kórt a geci gazdádnak. "
Pontosan mennyi tesztet kellett volna elvégezni és kiken?

morpho 2020.03.17. 22:45:25

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "A Tékozló Homáron nagyon vicces volt mindig. Itt meg mintha átment volna a Kedves Vezető véresszájú személyi védelmezőjébe. Számomra teljesen érthetetlen."

Hát van olyan, hogy valaki munkahelyet vált...

Egyébként azon röhögök nagyon, hogy minden narancskullancs ha neked válaszol járványügyben, úgy kezdi a mondókáját, hogy "A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel" :)))

morph on deer 2020.03.17. 23:05:29

@Tényelek:
“ annyit mint a forint”
:))
Hát hogyne! Mindegyik mínusz 30%-on áll, csak azért, hogy mi ne erezzük magunkat egyedül!
Ráadásul ott is a saját állampolgáraik rovására nyerészkednek, ez nyilván ősi skandináv szokás...
Hogy én ezt eddig nem vettem észre! Látod, milyen vagyok?
Kösz a felvilágosítást!
Ez már úgy kellett, mint a Tiborcz féle led-lámpák, de tényleg!

Muhammad Balfas 2020.03.17. 23:09:22

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Az a te szerencséd, hogy ebben a kritikus helyzetben ő a miniszterelnök és nem Gyurcsány. Már úgy állnánk kb. mint az olaszok..

g7.hu/vilag/20200313/az-egyik-leggazdagabb-europai-orszag-elkepeszto-benazassal-segiti-a-koronavirus-terjedeset/

"Svájcban az egyik legnagyobb probléma, hogy a teszteket annak ellenére sem használják elég aktívan, hogy immár ezer fölé nőtt az igazolt koronavírusos megbetegedések száma. Csak azokat tesztelik, akik már minden tünettel rendelkeznek, illetve az idős, különösen veszélyeztetett embereket."

2020.03.17. 23:24:15

@morph on deer: pl. a norvég korona az elmúlt három hétben 10 százalékot gyengült a forinthoz képest, miközben a forint pofára esett az euróval szemben, ...,
Matolcsy megszívatta a norvégokat :-) ? Hááát, lehet itt tanulni a pénzügyekről titkos dolgokat :-) !
arfolyam.iridium.hu/NOK

morpho 2020.03.17. 23:42:44

@Muhammad Balfas: "ebben a kritikus helyzetben ő a miniszterelnök és nem Gyurcsány. Már úgy állnánk kb. mint az olaszok" Oszt ezt miből raktad össze balfasz? Nincs ennek még vége, sőt, igazán el se kezdődött. Az olaszoknál kb három héttel hamarabb kezdődött az egész. Amúgy sem vethető össze. Jóval nagyobb a népsűrűség. Lombardiában 23 ezer négyzetkilométeren többen élnek, mint Magyarországon a 93 ezren. Továbbá nagyobb az életszínvonal, jóval több a közösségi tér és sokkal nagyobb a zemberek mobilitása. Nagyon remélem, hogy Magyarország nem jut idáig, de ha igen, akkor majd lehet érte Orbánt okolni ugye?

eszti..... 2020.03.17. 23:57:29

@Tényelek:

"Pontosan mennyi tesztet kellett volna elvégezni és kiken?"

Elsősorban azokon, akik a legtöbb embert fertőzhetik meg és a legnagyobb szükség van rájuk.
Az egészségügyi dolgozók.
Fel kellene mérni, ki volt kontaktusban fertőzött beteggel, vagy az elmúlt két hónapban az olasz / tiroli sípályákon.

Csehországban kedd este 434 regisztrált fertőzött volt. Kilencvennel több, mint hétfőn.
4400 tesztet végeztek el
Szlovákiában 97 regisztrált fertőzött, a 25-tel több, mint előző nap. Az elvégzett tesztek száma 2000.

morph on deer 2020.03.18. 00:12:50

@Tényelek:
“ pl. a norvég korona az elmúlt három hétben 10 százalékot gyengült a forinthoz képest”

Ó, hát hogyne! Mert mi vagyunk a zászlóshajó a hülye vikingekhez képest, ez egy közismert tény!
Mint ahogy az is, hogy bármelyik esős bergeni napon inkább legyen a pénzem norvég koronában, mint magyar forintban, ennek ellenére is!

(Na jó, elárulom, hogy ez az olajárról szól, mert nekik olyanjuk is van.)
Matolcsyjuk viszont hálistennek nincs, mert otf nem elmebetegek kormányoznak.
Még.

morph on deer 2020.03.18. 00:16:04

@morpho:
“ Magyarország nem jut idáig, de ha igen, akkor majd lehet érte Orbánt okolni ugye?”

Szó se lehet róla!
Akkor is mindenért Gyurcsány, Soros és a migránsok lesznek hibásak, ez nem lehet kérdés!
Na azééér..!

DR. Smit Pal 2020.03.18. 00:30:36

@morph on deer: Az eleg nyilvanvalo, hogy Soros, az NGO-okal ideszallitott arabokkal terjeszti a virust. Miutan egyenlore nem sikerult az arab megszallas, most biologiai fegyverrel tamadja az Europai orszagokat.

2020.03.18. 00:42:19

@morph on deer: "(Na jó, elárulom, hogy ez az olajárról szól, mert nekik olyanjuk is van.)"
Meg még lazacuk, migrijük,gázuk, vörös szeplős nőjük, tülkös sisakjuk, stb.
Csak, hát nem erről beszélünk, hanem a devizaárfolyamról, .. és hát a norvég korona három héttel ezelőttig ugyanannyit romlott, mint a forint, most meg még jobban belehúzott,
A svéd korona pont annyit esett, mint a forint az elmúlt évtizedben.
Ön azt állította, hogy a forint kizárólag Matolcsy miatt, esett ,
Ha ez így van, akkor a norvég és svéd korona nem eshetett, mert azt ön is elismeri, hogy nekik nincs Matolcsyuk, .. , mégis esett!, ...., és ha önnek van igaza, , ..., akkor ez egy feloldhatatlan anakronizmus :-) ?

2020.03.18. 00:46:59

@eszti.....: "Szlovákiában 97 regisztrált fertőzött, a 25-tel több, mint előző nap. Az elvégzett tesztek száma 2000. "
Magyarországról 17. reggeli adat van, abból kiindulva nagyjából ugyanannyi tesztet hajtottak végre, mint Szlovákiában, nem az ő bűnük, hogy fele annyi fertőzöttet találtak.

Ön azt állítja magáról, hogy Szlovákiában él, honnan tudja, hogy nem tesztelik itthon az egészségügyi dolgozókat, .., miközben a karanténban lévők zöme onnan kerül ki?

eszti..... 2020.03.18. 01:12:36

@Tényelek:

1. Szlovákia feleakkora, mint Magyarország.
2. Utazási anamnézis miatt is kerülnek karanténba eü dolgozók Magyarországon? Erről nincs infóm. Mert ők úgy is fertőzhetnek, ha nem produkálnak tüneteket.

morpho 2020.03.18. 01:13:31

@morph on deer: Ez a @Tényelek néven fel-fel tűnő szakkommentátor sajnos nem látja az összefüggést a pillanatnyilag zuhanó nemzetközi olajár és a devizaárfolyamok közt, de lehet, hogy ő a norvég korona-vírusra gondolt és ez zavarhatta meg. Én mindig a jót tételezem fel elsőre...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 05:55:11

@Muhammad Balfas: "szerencséd, hogy ebben a kritikus helyzetben ő a miniszterelnök és nem Gyurcsány"

Az nem szerencse, hogy az egyik balfas és nem a másik balfas kormányoz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 05:59:16

@Tényelek: "Pontosan mennyi tesztet kellett volna elvégezni és kiken?"

Nagyságrendekkel többet, EÜ. dolgozókon, és a fertőzés szimptómáit mutató betegeken.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 06:06:43

@Szergej Szergejevics Szergejev: "a PCR-ben és az antitestekre utazó vértesztben közös"

Nem az a baj, hogy rossz tesztet használnak, hanem hogy kurva keveset tesztelnek a tudatlan gazdád miatt. Az indoklása, hogy miért nem tesztel, elképesztő tájékozatlanságról tanúskodik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 06:10:09

@Tényelek: "ki az a 3 ezrelék?"

A gyógyítható betegségben meghaltak fele, a kórházi fertőzésben meghaltak jó része, stb... Akik az EÜ-ből kivont pénz miatt halnak meg tízezer számra minden évben.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 07:07:34

@morpho:" De én nem is megyek fel a mandinerre liberális métellyel fertőzni a mélymagyar nemzettestet és nem írok olyanokat, hogy az etalont én őrzöm, mindenki hülye és éljen Gyurcsány az igazságos! (Brrr!) "

Először is nem mérvadó amit TE csinálsz, úgyhogy ez szar példa. Ha nem tetszik amit írok, akkor próbáld meg értelmesen kifejteni a képességeidhez mérten, hogy te hogy látod és ne mélymagyarozz, mert akkor le libsibuzizlak és ennek nem is a személyes megsértettségem az oka, hanem arra ugrok legjobban, amikor egy elméletileg szintén magyar gyalázza a magyarságot! Ez egyrészt undorító, másrészt érthetetlen, amit idéztem tőled, abban azt írod, hogy etalonnak képzelem magam, közben az derül ki, hogy te magyar etalonként megveted a többi magyart, ami még helyén is lehetne, hiszen vannak jók és jobbak, de te a megnyilvánulásaiddal nem azt támasztod alá, hogy a jobbak között lennél!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 07:17:00

@morpho: "Egyébként azon röhögök nagyon, hogy minden narancskullancs ha neked válaszol járványügyben, úgy kezdi a mondókáját, hogy "A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel" :)))"

Mert alacsony szintű a humorérzéked, valamint mert a sivár lelkivilágod és a képességeid szerénysége miatt ritkán ajándékoz meg nagyobb sikerélménnyel az élet!
Tömören: "szegény ember vízzel főz és fingon nevet" ! :DDDDDDDD Érted kis lumpenproli?

Nekoashi2005 2020.03.18. 07:23:56

444.hu/2020/03/17/ott-is-keves-a-vedofelszereles-ahol-elkulonito-reszlegen-latjak-el-a-koronagyanus-betegeket

"Vízálló zubbonyból, védőszemüvegből és arcvédő plexiből azonban a koronavírusosokkal foglalkozó részlegen is nagyon kevés van. A helyzet javítása érdekében a kórház kiadta a dolgozóinak, hogy aki tud, szerezzen be vízhatlan köpenyt és védőszemüveget magánúton,

akár valamelyik barkácsáruházból."

Nem számít, csak stadion meg kisvasút legyen!

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 07:54:50

"Amit csak üdvözölni lehetett, valamint arra lehetett gondolni, hogy nincsenek kivételek. Az ún. operatív törzs tájékoztatóján azonban kiderült, hogy mégiscsak vannak.

Ott ugyanis azt jelentették be, hogy a "rendezvények" kifejezés a zenés-táncos, illetve egyéb szórakozási célú eseményekre vonatkozik."

Mellesleg nem vonatkozik a kaszinókra sem. Azokat nem zárták be.

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 07:57:48

@Grimbusz Makszimusz: "...le libsibuzizlak és ennek nem is a személyes megsértettségem az oka, hanem arra ugrok legjobban, amikor egy elméletileg szintén magyar gyalázza a magyarságot!"

Gratula! Tőled szebben senki más sem tudja gyalázni magyar honfitársait. Vagy te nem vagy magyar? Mert úgy más a leányzó fekvése.

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 07:59:49

Egyébként tegnap egy temetésen a lelkész azt mondta, hogy elmarad a szokásos vasárnapi istentisztelet, emlékezzen mindenki otthon az elhunytra egyedül.

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 08:02:11

@Tényelek:

Honnaan tudja? Hát az eü. dolgozóktől. Mert azért a hírek nem csak a kormánysajtóban terjednek.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 08:08:18

@eszti.....: "Utazási anamnézis miatt is kerülnek karanténba eü dolgozók Magyarországon? Erről nincs infóm. Mert ők úgy is fertőzhetnek, ha nem produkálnak tüneteket."

Az egészségügyi dolgozókat (még mások előtt) eltiltottak a külföldre utazásokról. (Akkor még) volt ebből kisebb zúgolódás is. Gyakorlatilag Magyarországon már nem nagyon maradhatott olyan egészségügyi dolgozó, aki a "frontvonalban" szolgál és az elmúlt 14 napban külföldön volt.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 08:13:27

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Ahogy a briteknél és a svédeknél is abbahagyták a tesztelést a nem kórházba kerülő eseteknél, úgy ez nálunk is hasonló okokból elkerülhetetlen volt.
hvg.hu/vilag/20200314_Svedorszagban_megszuntetik_a_tomeges_koronavirustesztelest_es_a_pontos_adatok_kozzetetelet

A csoportos megbetegedések, gyors felfutás időszakában a nem kórházi esetek széleskörű tesztelése már értelmét veszti – nem lehet minden beteg minden kapcsolatát tesztelni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 08:18:44

@Szergej Szergejevics Szergejev: "abbahagyták"

Ondó Viktor gazdád nem abbahagyta, hanem EL SE KEZDTE!!!

Nem érted te se, ugyanolyan segg vagy, mint a geci. :))

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 08:24:00

@látjátok feleim szümtükkel:" Gratula! Tőled szebben senki más sem tudja gyalázni magyar honfitársait."

Na a másik libsibuzi már elő is került a hazug rágalmazó tetves visszafordító érvelésével!
Hol gyaláztam magyar honfitársamat magyarságában, keresd elő azonnal! Ha a honfitársam szidja a hazámat, a magyarokat akkor eleve nem tekintem magyarnak, csupán lakótársnak, akivel a sors fintorából egy helyen élek! Na ezeknél már csak az "emigrált" "magyar " a rothadékabb, aki távol élve is ide kommentel észt osztva, az általa elhagyott földet gyalázva, az itt élőket lehülyézve!

Nekoashi2005 2020.03.18. 08:24:50

@Szergej Szergejevics Szergejev:
A dél-koreaiak meg folytatták a tesztelést!

Nekoashi2005 2020.03.18. 08:30:27

@Grimbusz Makszimusz:
"Hol gyaláztam magyar honfitársamat magyarságában, keresd elő azonnal! "

Sajnos nincs annyi karakter lehetlőség

Nekoashi2005 2020.03.18. 08:32:16

@Grimbusz Makszimusz:
"Hol gyaláztam magyar honfitársamat magyarságában, keresd elő azonnal! "

Sajnos nincs annyi karakter lehetőség, hogy az összest leírjam! Ahányszor reagáltál, amikor a csutira ráolvasták a bűneit!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 08:50:00

@Nekoashi2005: Annyi van, hogy hirtelen egyet sem írsz ide? Értem! De most se hazug prolizzalak le ugye?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 09:03:10

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Látom, csak a közönségességre, gyalázkodásra fussa... Hát, te tudod.

@Nekoashi2005: A dél-koreaiak esetében volt egy nagyon speciális, egyedi körülmény, ti. a kezdeti megbetegedések egy bizonyos nagylétszámú vallási szektához (annak is leginkább egy tömegrendezvényéhez) kötődtek, ami segítette számukra a kezdeti esetek felderítését.

Azonban, bár az igazolt fertőzésszám azóta jelentősen visszaesett, az új esetek egy részénél a fertőzési láncok teljes felderítése már ott sem megy, így szakértők valószínűsítik, hogy a jelentős tesztelési erőfeszítésekkel is csak a járvány gyors felfutásának elodázását tudták elérni.

"Even after driving case numbers down, the country is braced for a resurgence.

New clusters are now appearing. Since last week, authorities have reported 129 new infections, most linked to a Seoul call center. “This could be the initiation of community spread,” through Seoul and its surrounding Gyeonggi province, Kim says. The region is home to 23 million people.

“People were shocked by the Shincheonji cluster,” Chun says, which boosted compliance. Less than 1 month after Case 31 emerged, “The cluster is coming under control,” Oh says.

Yet new clusters are emerging, and for 20% of confirmed cases, it’s unclear how they became infected, suggesting there is still undetected community spread. “As long as this uncertainty remains, we cannot say that the outbreak has peaked,” Chun says."
www.sciencemag.org/news/2020/03/coronavirus-cases-have-dropped-sharply-south-korea-whats-secret-its-success

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 09:05:47

@Nekoashi2005:" A dél-koreaiak meg folytatták a tesztelést!"

Milyen mázli, hogy durván 260 állam van a földön, így találtál egyet, amin tudsz lovagolni!
Nem zavar, hogy a világ másik végén van és nálunk Európában már rengetegen rájöttek, hogy a teszt nem old meg semmit ugye? Kövessük Dél Koreát! Ti libsik mindig követtek valakit agy nélkül,, olyanok vagytok mint az idióták, akik megtalálták Brájent és még azt is megkérdezték, hogy "hogy menjünk a picsába" ! Hülye birka libsik vagytok!

6.Lenin 2020.03.18. 09:07:25

Drága Ballibsi (seggfej) Honfitársaim!

Soxor elképedek, hogy milyen hatalmas "szaktudással" rendelkeztek (képzelitek, hogy..), utána már csak azon csodálkozom még jobban, ha kormányra kerültök mi a faszért hülyültök meg teljesen ? Árulja már el valaki.
Nagy teher lehet nektek a gondolkodás. Ellenzékben csak pofázni kell, az megy, amint látom.
Mennyi ballibsi barom szaladgál még szabadon, egy diktatúrában, felfoghatatlan.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 09:08:43

@Szergej Szergejevics Szergejev: "ntős tesztelési erőfeszítésekkel is csak a járvány gyors felfutásának elodázását tudták elérni."

Pont ez a cél. Amilyen segg vagy, még mindig nem érted. :))

És ami az igazi baj, a segg gazdád ugyanúgy nem érti.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 09:12:01

@Grimbusz Makszimusz: "ntős tesztelési erőfeszítésekkel is csak a járvány gyors felfutásának elodázását tudták elérni."

De megold. A következetes alkalmazásával késlelteni lehet a járvány kifejlődését. Különösen fontos lenne ez kishazánkban, ahol az EÜ már eleve a földön van, a napi feladatokkal se tud megbirkózni. De te se érted, ahogy egyik fideSSfasszopó sem, a főnit is beleértve. :))

És ilyen seggekre vannak bízva ezrek élete.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 09:13:45

@6.Troll: "milyen hatalmas "szaktudással" rendelkeztek"

A döntéshozóknak kéne hatalmas "szaktudással" rendelkezniük, de bizonyították, hogy seggek. Ez a szomorú.

Nekoashi2005 2020.03.18. 09:14:56

@Grimbusz Makszimusz:
A dél-koreaiak XXI. századi technikát alkalmaznak, olyat amellyel 30 perc alatt ki lehet mutatni a fertőzést, és nem az antitesteket keresik, hanem a vírus dns-ét! És ezt a technológiát már 2016-ban bemutatták az Országos Tisztiorvosi Hivatalban és tesztelték a Szent Lászlóban és a Korányiban!

Csak abból a pénzből, amit a csuti falujában elköltöttek a falábuakra, annyi ilyen eszközt lehetett volna venni, hogy az egész országot le lehetne tesztelni egy hét alatt!

Nekoashi2005 2020.03.18. 09:19:37

@6.Lenin:
Valami konkrétumot, metánszagú komcsi, konkrétumot!

Vagy így talpalsz az alcsuti ingyen focibérletért? Ne menj le kutyába, mond nekik, hogy meccsenként 50 rongyért ki fáradsz a meccsükre, csak adjanak valami olvasnivalót, mondjuk Lenin összest, vagy Kim Ir Szen összegyűjtött mondásait!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 09:20:13

A legfontosabb lenne a tájékoztatás, az emberek felkészítése. De Ondó Viktor titkolózik, nemhogy tájékoztatna. Nem hogy hónapokkal előre tervezne, de azt setudja, mi lesz holnap. Csütörtökön még betiltja az iskola bezárásokat, pénteken meg már elrendeli. :))

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 09:26:25

@Nekoashi2005: "Csak abból a pénzből, amit a csuti falujában elköltöttek a falábuakra, annyi ilyen eszközt lehetett volna venni, hogy az egész országot le lehetne tesztelni egy hét alatt!"

Most akkor mi a hivatalos lumpenproli álláspont, lélegeztető gépeket, vagy víruskimutató gépeket vegyünk a csuti falujában történő fejlesztések helyett? Valamint ha Pesti lett volna a csuti, akkor nyavalyognátok ócska demagóg módon a hármas metró felújítása miatt is mert fejlesztik a csuti faluját? :DDDDD

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 09:33:50

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "A következetes alkalmazásával késlelteni lehet a járvány kifejlődését. Különösen fontos lenne ez kishazánkban, ahol az EÜ már eleve a földön van"

Az egészségügyi kapacitásokkal baj lesz, de nem most, hanem később, a járványcsúcs közelében, és nem csak Magyarországon, hanem mindenhol a fejlett világban.

Annyi időt pedig nem lehet (nem lehetett) nyerni, hogy a védőoltás vagy "hatékony gyógyszer" kifejlesztéséig el lehessen tolni a járvány tömegesedését.

A késleltetés a gyors csoportos terjedés időszakában lesz igazán fontos, de az esetszám miatt a (kórházba nem kerülő) esetek tesztelése már kivihetetlen lesz, ahogy ezt Svédországban és az Egyesült Királyságban is kimondták. És indokolatlan is, mert akkor a kórházakban nem marad elég teszt (és kapacitás).

morph on deer 2020.03.18. 09:36:41

@DR. Smit Pal:
“ Az eleg nyilvanvalo, hogy Soros, az NGO-okal ideszallitott arabokkal terjeszti a virust.”

Az bizony.
Ezért is kezdődött Kínában!
Vagy várjál csak...

Megvan!
Szóval az úgy volt, hogy a Soros annyira fondorlatos, hogy megtévesztésül direkt Wuhanba küldte a hajókat az arabokkal, akik onnan Iránon(!!!) keresztül illegálisan Budapestre migráltak, mint orvostanhallgatók!

Csakis így történhetett, tehát a hír igaz!
Csak nem arabok, hanem perzsák, nem illegálisan, hanem vízummal, és nem az NGO-k, hanem a magyar állam segítségével, de a többi stimmel.

Hogyhogy milyen többi?
Hát a Soros, nem?

Te tényleg ennyire hülye vagy?
Mert akkor orbán nem tévedett, elég a cselédeit megetetni ezzel a baromsággal, azok majd terjesztik boldogan!
Szarni rá, hogy egy árva szó nem igaz belőle, mert nekik ez teljesen mindegy!
És mivel képtelenek az önálló gondolkodásra, soha a büdös életben nem jönnek majd rá, hogy árnyékboxolásra küldte őket drága jó vezérük, ők püfölik lelkesen a nagy semmit!

Tényleg igaz lehet, hogy fideszesnek születni kell.
Mert az a jelen ismereteink szerint szinte kizárt, hogy aki egy cseppet is értelmes volt valaha, az természetes módon ennyire leépülhessen szellemileg, tehát eleve hülyén kell születni ahhoz, hogy később meg tudj felelni a szigorú elvárásoknak, és fideszes lehess..!

És ahogy látom, neked ez sikerült! Hát gratulálok.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 09:40:38

@Szergej Szergejevics Szergejev: " esetek tesztelése már kivihetetlen lesz, ahogy ezt Svédországban és az Egyesült Királyságban is kimondták. "

Ilyenkor érdekes módon nem szopják ennek a két kiváló államnak a faszát, mint általában és bár ők is ismerik ezeket a tényeket, de nem törődnek vele, hanem most Dél-Korea a fő csapásirány, ami mentén lehet csutizni és tesztezni!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 09:40:38

@Szergej Szergejevics Szergejev: " esetek tesztelése már kivihetetlen lesz, ahogy ezt Svédországban és az Egyesült Királyságban is kimondták. "

Ilyenkor érdekes módon nem szopják ennek a két kiváló államnak a faszát, mint általában és bár ők is ismerik ezeket a tényeket, de nem törődnek vele, hanem most Dél-Korea a fő csapásirány, ami mentén lehet csutizni és tesztezni!

6.Lenin 2020.03.18. 09:43:04

@Nekoashi2005: @A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Nálatok élőbb példát nem is lehetne felsorolni. Tök mind1, hogy mi a téma, mindenben otthon vagytok, csak úgy árad belőletek a bunkóság.
Igaz, a cicus mérföldekkel aljasabb bunkó.

eszti..... 2020.03.18. 09:51:45

@Szergej Szergejevics Szergejev:

az elmúlt egy-két hónapot nézik a cseheknél és a szlovákoknál is. itt találtak tüneteket nem produkáló, de fertőzött orvosokat. egy orvos minimum 50-70 beteget fertőzhetett meg. plusz a kollégái.

6.Lenin 2020.03.18. 10:08:29

Mikor fog lépni a kormány, hogy ezeket a seggfej pánikkeltőket , pöcsméregetőket egy rövid időre hűvösre teszi?
Nagyon ideje lenne már.

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 10:10:27

@Grimbusz Makszimusz: "... a hazug rágalmazó tetves visszafordító érvelésével!"

24.hu/kulfold/2020/03/18/bessenyei-istvan-maganrepulo-csanyi-sandor-meszaros-lorinc/

Ner gépekre nem vonatkozikk a vírustörvény? Ki is hazudozik, és mit?

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 10:14:28

@Grimbusz Makszimusz:

Egy példa? No ezt te írtad: " Hülye birka libsik vagytok!"

Mondaj ezeket a kedves szüleidnek, akik jobban tették volna, ha helyetted kisszéket csinálnak.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 10:15:21

@eszti.....: Ismét ugyanaz a libsi trükk! Az egyik mantrázza és számonkéri a tesztelés minél szélesebb alkalmazását, amiről már régen kiderült, hogy csak alapos gyanú esetén ér valamit és én is erről beszélek, te pedig egyből úgy állítod be, mintha a teljes haszontalanságát hangoztattam volna, ami ferdítés! Persze a tények nem haverok sosem ezért szükség van egy kis hazudozása igaz?
Amúgy mi magyarok vagyunk, te szlovák...(iai magyar) tehát mi közünk a csehekhez és amúgy mennyi annak az országnak a népessége? Lám a csehek tesztelnek, vegyék, vigyék a libsi féknyúzt, nem baj, hogy csak 150 ezer tesztet vettek, ami kurvára nem a széleskörű bevetését sejteti a gyógyító és megelőző hatású járványügyi intézkedésnek, hanem lófaszra sem elég és ugyanúgy alapos gyanú esetén alkalmazzák, ahogy itt is jelen pillanatban! Elbasztad Szopova!

morph on deer 2020.03.18. 10:16:02

@Tényelek:
“ Ön azt állította, hogy a forint kizárólag Matolcsy miatt, esett ,”

Rosszul emlékszel.
Azt állítottam, hogy ők tesznek zsebre többszáz milliárdos profitot, amit a forint leértékelésével keresnek.

Azt állítottam, hogy azt jogtalanul tekintik az MNB jövedelmének, mivel az a közpénz hozadéka (és mivel az MNB nem folytathat önállóan gazdasági tevékenységet).

A forint árfolyama pedig igen nagy részben a tudatos manipuláció eredménye, amit a nyerészkedésen kívül még az államháztartási egyensúly és a GDP kozmetikázására is használnak.
Csak akkor van a csodálkozás, amikor ugyanerre rárepülnek további spekulánsok is, meg amikor bejön a képbe pár egyéb gazdasági faktor, aztán kiderül, hogy nekünk már nincs mozgásterünk, nincs hova hátrálnunk.

Ezt a helyzetet összehasonlítani például a norvég koronával azért elég bátor dolog, de te tudod.
Ugyanis az általad említett országok mindegyikének nagyságrendekkel megalapozott gazdasága van, ahol az árfolyamváltozás nem a világvége, szemben a mi kis unorthodox királyságunkkal.
Na ennyit erről.

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 10:19:17

@Grimbusz Makszimusz:

Csuti aluban hamarab leállítottták közegészségügyi okokból a kisvasútat, mint ahogy bezárták az iskolákat.

Hiába, aki fontos, azt védeni kell, a többi meg le van szarva?

eszti..... 2020.03.18. 10:21:29

@Grimbusz Makszimusz:

csak 150 ezer tesztet vettek....
vennének többet is, csak nincs honnan beszerezni.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 10:22:00

@látjátok feleim szümtükkel: Nem nemzeti önérzetedben sértettelek meg a libsizéssel, mint ti a magyargyalázással minket, de egyébként ebből is látszik, hogy még a nemzeti jelentésével sem vagy tisztában, az önérzettel annál inkább, mert az a proliknak bőven van, ezzel helyettesítik a jellemet és a tartást! Tehát én magyarságában senkit nem sértettem meg, más nemzet tagját sem szoktam, csak ha ő előbb megsért, a sima sértést pedig hagyjuk, mert még jóhogy visszasértem és nem bánok kesztyűs kézzel a fajtátokkal, büdös lippsik! :P

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 10:23:07

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Az egészségügyi kapacitásokkal baj lesz, de nem most, hanem később, a járványcsúcs közelében"

Ezt mondom, te segg.

"Annyi időt pedig nem lehet (nem lehetett) nyerni, hogy a védőoltás"

Hogy jut ilyen eszedbe? Ha kihagyják az állatkísérleteket, akkor is 2021-ben jöhetne az oltás leghamarabb, te segg.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 10:25:32

@Szergej Szergejevics Szergejev: "az esetszám miatt a (kórházba nem kerülő) esetek tesztelése már kivihetetlen lesz"

Még mindig nem érted. A járvány legelején kellett volna, illetve kell alkalmazni a tesztet. Csak Ondó Viktor gazdád nem érti, mert ugyanolyan segg, mint te vagy.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 10:29:48

@6.Lenin: "mindenben otthon vagytok"

Valóban. Különösen feltűnő ez, mikor a Legfőbb Döntéshozó gazdád látványosan lejáratja magát a hozzánemértésével.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 10:31:11

@eszti.....: vennének többet is, csak nincs honnan beszerezni.

De nem vettek, tehát ennyit tudnak használni! A másik probléma pont ez, ami miatt provokátor libsik vagytok, ez a beszerzés! Nyilván a magyar felhasználás szigorúságának szintén ez lehet az oka, amiért csak indokolt esetben alkalmazzák, mert elfogy és nehéz most beszerezni, de ti agyatlanul követelitek az agyra főre használatát és jó libsi szokás szerint ha elfogyna akkor már ezért nem vállalnátok a felelősséget, hanem azért visítanátok, hogy miért nincs!
Voltaképpen magad adtad meg a választ, hogy miért nem végeznek annyi tesztet! :D Mondtam, hogy elbaszod szívem, nem hiszel nekem? :P

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 10:32:45

@Grimbusz Makszimusz: "még a nemzeti jelentésével sem vagy tisztában"

Mindenki tudja, hogy a tarfik a nemzeti. Ondó Viktornak csak ennyit jelent ez a szó.

eszti..... 2020.03.18. 10:33:38

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

most már a lakosságot kellene felkészíteni a vészhelyzetre. kötelező maszkviselés, stb.
nálunk a rendőrség ellenőrzi a közterületeken. az emberek baromira fegyelmezetlenek.
védőmaszkot sehol sem kapni.
magas hőfokon mosható maszkokat varrnak önkéntesek az önkormányzatok számára, amit idős lakosoknak szánnak.
a háztartások maguk készítik el.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 10:34:58

@Grimbusz Makszimusz: "a magyar felhasználás szigorúságának szintén ez lehet az oka, amiért csak indokolt esetben alkalmazzák"

Indokolt esetekben sem alkalmazzák.

"agyatlanul követelitek"

Agyatlanul követelték az iskolák bezárását. Ondó Viktor megtiltotta, de aztán meghátrált.

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 10:35:30

Szakértelem?

www.atv.hu/belfold/20200318-kasler-tegnap-informaciokat-kert-a-lelegeztetogepekrol-a-fogorvosoktol/hirkereso

Mert ugyé a fogorvosi klinikákon kívül minden fogorvos tart a rendelőjében lélegeztető, és altató gépet.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 10:36:19

@látjátok feleim szümtükkel: Csuti aluban hamarab leállítottták közegészségügyi okokból a kisvasútat, mint ahogy bezárták az iskolákat........

Bazmeg, ti mindent valami csutis történésen keresztül tudtok vizsgálni? Kisvasútról az iskola jut eszedbe? Ostoba. Ceteum censeo ugye, orbán, orbán orbán! Szánalmas ökrök!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 10:37:20

@morph on deer: "jogtalanul tekintik az MNB jövedelmének"

Az az MNB nyeresége. A nyereséget be kell fizetni a költségvetésbe, és a veszteséget is a költségvetésből fedezik.

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 10:39:01

@Grimbusz Makszimusz:

Tudod, a kádárizmusban nem a katasztrófát védték, hanem az úgynevezett polgári védelem jelentős készleteket tárolt ilyen helyzetekre sok eszközből. És képzeld, időszakonként le is sejeltezték, mert lejárt a használati idejük, de tettek a raktárba új készleteket.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 10:40:59

@látjátok feleim szümtükkel: Mert ugyé a fogorvosi klinikákon kívül minden fogorvos tart a rendelőjében lélegeztető, és altató gépet...........................

Nem tart mindegyik, mert akkor csak megnézik hány fogorvos van és annyi a náluk levő lélegeztetőgépek száma is és nem kell megkérdezni!
Érted buta horpadtfejű lippsi pistike? Nem kell mindig játszani a hülyét, ha megkérdezik, akkor megkérdezik, mi a bajod ezzel?

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 10:41:30

@Grimbusz Makszimusz:

B+! Nem én részesítem a ner tagokat, meg Orbán barátait még most is előnyben!

Ja, persze szeritned nekik több jár, mint az eccerű magyar embernek. Ezt nem tartod megalázónak azokra a magyarokra nézve, akiknek nem jut a jóból?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 10:42:52

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Ezt mondom, te segg."

Nem, te a nem kórházi esetek tömeges teszteléséről hadováltál, amiről már más európai országok is lejöttek, mert jelen fázisban már értelmetlen. Ennyi.

A gyors felfutáskor a csúcs késleltetésén, elnyújtásán túl már semmit nem lehet tenni, ebben pedig a nem klinikai esetek tömeges tesztelésének nálunk, Svédországban és az Egyesült Királyságban sem lesz szerepe. A szűkös erőforrásokat az ellátás megszervezésére, valamint a gazdaság, társadalom működőképességének megőrzésére kell fordítani.

"Ha kihagyják az állatkísérleteket, akkor is 2021-ben jöhetne az oltás leghamarabb, te segg."

Így van, de ki mondott mást?

A "hogy jut eszembe" dologhoz csak annyit, hogy ha az idei magyar/európai járványcsúcs idején még biztosan nem is, de később (pl. a visszatérés meggátlásában a most valamiért megkímélt közösségekben) még segíthet.

"Lothar Wieler megerősítette: azzal kell számolni, hogy az új vírus a lakosság 60-70 százalékát megfertőzi. A világjárvány várhatóan két év alatt cseng le, addig hullámszerűen, időben és térben eltérő intenzitással lesz jelen. Védőoltás 2021-re várható."
www.portfolio.hu/gazdasag/20200317/koronavirus-nemetorszagban-kiadtak-a-legmagasabb-figyelmeztetest-419987

eszti..... 2020.03.18. 10:43:49

@Grimbusz Makszimusz:

Mirr-Murr! Tegnap este 20.00 óta ma reggel 9.00-ig 8 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Vagyis a jelenlegi szám: 105.
A nap végére elérjük a 140-150 et.

Most azért tesztelnek, hogy figyeljék mikor robban be a fertőzöttek száma.
Ez agyatlanság????

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 10:49:43

@látjátok feleim szümtükkel: Tudod, a kádárizmusban nem a katasztrófát védték, hanem az úgynevezett polgári védelem jelentős készleteket tárolt ilyen helyzetekre sok eszközből.......

Milyen tartalékra gondolsz jelen esetben csökkent képességű barátom? A koronavírus új fertőzés és most a tesztről beszéltünk Esztikével! Tehát nincs teszt tartalékban, ez fáj? Amúgy miből volt akkor jelentős készlet? Katonaként láttam pár elavult, éles helyzetben lófaszt sem érő készletet, de azok is és a polgári készletek is háború esetére, főleg azzal összefüggésben voltak felhalmozva!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 10:54:50

@Szergej Szergejevics Szergejev: "jelen fázisban már értelmetlen"

Szerintem még most is értelmes. De eddig is értelmes lett volna, ha a gazdád nem tiltja, mert - bebizonyította magáról, hogy - tudatlan segg, mint te. De ezt már mondtam.

"ki mondott mást?"

Te jöttél az oltás fassággal.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 10:55:34

@eszti.....: Mirr-Murr! Tegnap este 20.00 óta ma reggel 9.00-ig 8 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Vagyis a jelenlegi szám: 105.
A nap végére elérjük a 140-150 et....................................

Járvány van nem tudtad? Ha tesztelnek megáll?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 11:05:57

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Szerintem még most is értelmes"

"Nagy kár", hogy ez nem "szerintemre" megy, hanem a járványügyi szakemberek (az NNK) fognak erről dönteni.

Ahol még most is a tömeges tesztekkel próbálkoznak, ez leginkább a "lakosság megnyugtatását" célzó értelmetlen pótcselekvés (leginkább azoknak a naiv embereknek szól, akik még mindig abban remrnykednek, hogy a járvány ebben a fázisban még elfojtható).

látjátok feleim szümtükkel 2020.03.18. 11:07:32

@Grimbusz Makszimusz:

Ki beszélt itt a katonaságrólí? Nem látsz olvasni?

eszti..... 2020.03.18. 11:08:59

@Grimbusz Makszimusz:

tegnap az előző naphoz képest megduplázódott a pozitív minták száma. jelenleg fontos a tesztelés, mert ebből látják milyen gyorsan terjed a fertőzés. a mobilszolgáltatók adatait is folyamatosan elemzik. ha az emberek nem tartják be az előírásokat, nem maradnak otthon, valószínűleg szigorítják az intézkedéseket - kijárási tilalom.

2020.03.18. 11:13:31

@eszti.....: "2. Utazási anamnézis miatt is kerülnek karanténba eü dolgozók Magyarországon? Erről nincs infóm."
Nekem a többiről sincs infom, meg senkinek sem, mert azok személyhez kötött nem nyilvános információ, .., egyedül ön és még pár ember állítja, hogy pontos információik vannak arról kiket tesztelnek,
Engem most már csak az érdekel, hogy honnan szedi a pontos infóit, .., mert állítja, hogy ön tudja a tutit itt Magyarországon?!

n_dy 2020.03.18. 11:18:02

azért nem tiltják be, mert a keresztények és a jobboldaliak fényévekkel kultúráltabbak és maguktól is tudják mi szolgálja a köz javát ...ellentétben a panellakó proli liberális csürhével

eszti..... 2020.03.18. 11:18:05

@Szergej Szergejevics Szergejev:

attól függ mit értesz tömeges tesztelés alatt?

az Ausztriában karanténban lévő családnál / a második eset Szlovákiában/ mielőtt még pozitív lett a tesztjük, megfertőződött az egyik pozsonyi ovi pedagógusa- rokonlátogatás.
attól 6 alkalmazott kapta el a vírust.
az oviba járó gyerekek közül eddig kettőnek lett pozitív a tesztje. van aki az eredményre vár, van aki a tesztelésre.

eszti..... 2020.03.18. 11:22:54

@Tényelek:

kerestem egy napokkal ezelőtti újságcikket. így informáltak a fertőzöttekről:

A péntek kora délután diagnosztizált esetek (9):
két pozsonyi férfi, mindketten otthoni karanténban
egy kassai nő, szintén otthoni karanténban
egy pozsonyi fiú, akit a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetében (NÚDCH) kezelnek
egy nő a Túrócszentmártoni Egyetemi Kórházban
valamint egy nő, két férfi és egy fiú, akiket a Túrócszentmártoni Egyetemi Kórházban vizsgáltak ki – ők is otthoni karanténban tartózkodnak

ujszo.com/kozelet/ujabb-ket-esetben-igazoltak-a-koronavirus-fertozest-32-re-nott-a-fertozottek-szama

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 11:23:38

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Nagy kár", hogy nem a járványügyi szakemberek, hanem a segg Ondó Viktor gazdád dönt.

2020.03.18. 11:23:39

@morph on deer: "Ugyanis az általad említett országok mindegyikének nagyságrendekkel megalapozott gazdasága van, ahol az árfolyamváltozás nem a világvége, szemben a mi kis unorthodox királyságunkkal. "
Magyarországon nagyjából a társadalom harmada örömujjongásban tör ki az árfolyamesés láttán, mert több pénze lesz ezáltal, ... , kizárólag azokat érinti, akik külföldre mennek nyaralni, telelni és forintban van a pénzeszközük.

A nemzetgazdaság szempontjából sem akkora gond ma már az árfolyamesés, mert már harmad annyi államadósságunk sincs devizában, mint a most nagyon hozzáértőként viselkedő balliberális kormányok idején.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 11:25:04

@eszti.....: Igen, de mire a teszteredmény megjön, addigra már az ovisok szintén fertőzött rokonai, barátai is rég továbbadták a fertőzést fejenként három embernek, és mire ahhoz a háromhoz eljutna a kontaktuskutatás meg a tesztelés, már három faluval odébb is mindenki köhögni fog.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 11:25:48

@Tényelek: Szóval azt mondod, hogy háromszor annyi adóssága van forintban a geci gazdádnak, mint az elkúrónak? Nem kapsz Kubatovtól fizetést. :))

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 11:27:00

@eszti.....: Azaz ez elég sziszifuszi, és sajnos sokra nem mennek vele. Mindenkinek a mindenkiét nem lehet elkaranténozni + tesztelni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 11:27:55

@Szergej Szergejevics Szergejev: "mire a teszteredmény megjön, addigra már az ovisok szintén fertőzött rokonai, barátai is rég továbbadták a fertőzést fejenként három embernek"

Igen, ezért kell a potenciális fertőzőket karanténban tartani. Mentek is az olaszból visszatérők a Lászlóba, de a segg Ondó Viktor gazdád parancsára elhajtották őket.

2020.03.18. 11:28:52

@eszti.....: Ebben egy szó sincs arról, hogy Magyarországon kit tesztelnek, viszont ön az állítása szerint, azzal kapcsolatban rendelkezik olyan információkkal, amivel csak és kizárólag az egészségügyi rendszer rendelkezhet és azt senkinek sem adhatja ki,.
Újra kérdezem; Honnan származnak a pontos információi ?, mert vagy hazudozik, vagy pedig bűncselekményt követ el azzal, hogy titkos információkat hoz nyilvánosságra, .., mondjuk a hazudozás viszont a rémhírterjesztés kategóriában bűncselekmény, amiért három év börtön jár, .., szerintem a szlovákok simán kiadják, ha a magyar kormány kikéri.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 11:30:04

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Mindenkinek a mindenkiét nem lehet elkaranténozni + tesztelni. "

Ezért kellett volna még az elején, amikor kezlehető méretű volt tesztelni, de a segg Ondó Viktor gazdád megtiltotta. Te ezt még mindig nem érted. De beleugacc, mint a gazdád, aki ugyanígy nem érti.

eszti..... 2020.03.18. 11:30:48

@Szergej Szergejevics Szergejev:

mindannyian karanténban várják vagy a tesztelést, vagy az eredményt március 9-től.

2020.03.18. 11:31:08

@eszti.....: "Itt is van hír fertőzött szlovákiai orvosokról. "
Ki nem szarja le, hogy Szlovákiában mi van, ön többször határozottan állította, hogy Magyarországon kit és kit nem tesztelnek, .., na annak a forrását adja meg!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 11:31:53

@Tényelek: "egy szó sincs arról, hogy Magyarországon kit tesztelnek"

Szinte senkit, mert a segg Ondó Viktor gazdád azt hiszi, hogy antitestekre tesztel, és azt hiszi, nem érdemes.

eszti..... 2020.03.18. 11:32:07

@Tényelek:

jelentsél fel, bazmeg! küldjem a pontos címet?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 11:34:20

@n_dy: "a keresztények és a jobboldaliak"

Ne keverd a buta babonás keresztényeket velünk, rohadt bolsevik fideSS söpredék.

eszti..... 2020.03.18. 11:35:02

@Szergej Szergejevics Szergejev:

a tesztelés kétséges, de a karantén fontos. én is karanténban vagyok péntektől.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 11:54:28

@látjátok feleim szümtükkel:" Ki beszélt itt a katonaságrólí? Nem látsz olvasni?"

Te bazmeg, csak nem tudtál róla, mert semmihez nem értesz és fogalmad sincs miről ugatsz itt összevissza!

"Tudod, a kádárizmusban nem a katasztrófát védték, hanem az úgynevezett polgári védelem jelentős készleteket tárolt ilyen helyzetekre sok eszközből......."

Ezt írtad és akkor a polgári védelem a honvédelmi minisztériumhoz tartozott. Szerintem maradj a csutizásnál, meg a kisvasút ügynél, úgyis mindenhez hülye vagy, felesleges tovább bonyolítani az így is szánalmas helyzetet, amiben vagy!

2020.03.18. 12:02:10

@eszti.....: Már megtörtént, .., eddig 79 ilyen irányú, pánikkeltésnek szánt beírását mentettem le és még bőven nem jutottam a végére.
A járvány már eljutott abba a szakaszába, ahol már az ilyenekért sorba börtönbe küldték más országok is azokat az embereket, akik arra élveztek el, mint ön is, hogy minél nagyobb legyen a káosz.

eszti..... 2020.03.18. 12:03:27

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Az a gond, hogy az emberek félvállról veszik a karanténra vonatkozó előírásokat. Pl. nálunk az egyik 70 fölötti néni úgy fertőződött meg, hogy a Tirolból hazatérő unokája meglátogatta.
Ez a felelőtlenség netovábbja!
Aki külföldről érkezett haza / nálam családtagok/, annak karanténba kell vonulni 14 napra. A vele egy háztartásban élőknek is.
Vagyis nem léphet a házba senki! Nincs kóricálás!

2020.03.18. 12:04:07

@eszti.....: "küldjem a pontos címet? "
Szerintem ebben a helyzetben erre semmi szükség, pontosan tudják hová menjenek!

eszti..... 2020.03.18. 12:06:55

@Tényelek:

gratula! jól fognak szórakozni a nyomozást végzők. mert a szövegértésed a béka segge alatt, az értelmi képességed maga a fekete lyuk.

2020.03.18. 12:22:58

@eszti.....: Ha abból indulunk ki, hogy a zöme 'tényállítás', .., mint pl. az eü dolgozókat itt nem tesztelik, .. szerintem elég egyértelműen el lehet dönteni az ön szándékát.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 12:33:01

@eszti.....: "az értelmi képességed maga a fekete lyuk."

:))

Ez különösen buta, mert ugyanannyira sötét, mint a társai, de még sokkal többet képzel magáról azoknál.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.03.18. 12:36:41

@eszti.....:
Ez a Tény Elek nevü herélt cecelégy akkor sem értene meg minket, ha egy ovónéni szinkrontolmácsolná gyereknyelvre le neki a mi szofisztikált mondanivalónkat!!!!!!!!!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 12:41:32

@Tényelek: "Magyarországon kit és kit nem tesztelnek"

Szemezgesd össze, faszfej. :))

"Tényleg nem végeztek koronavírus-tesztet azon a férfin, akinek később súlyosan beteg édesapjánál és édesanyjánál is diagnosztizáltak a koronavírus-fertőzést, mondta a 444 kérdésére a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. "

444.hu/2020/03/09/teszteles-nelkul-elkuldtek-a-ferfit-akinek-szulei-koronavirussal-fertozottek

De a tesztelést általában ellenzi a gazdád, mert nem tudja, hogyan működik. Ő maga mondta.

„Elegük lesz a bezártságból, kimennek, és másokat is megfertőznek” – szigorú karantén és sok tesztelés kell a WHO szerint"

www.szeretlekmagyarorszag.hu/eleguk-lesz-a-bezartsagbol-kimennek-es-masokat-is-megfertoznek-szigoru-karanten-es-sok-teszteles-kell-a-who-szerint/

Grimbusz Makszimusz 2020.03.18. 13:06:00

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Na megérkezett a te teszted eredménye és negatív! Az a baj, hogy nem koronavírusra, hanem IQ-ra lettél tesztelve!

2020.03.18. 13:25:40

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Atya gatya , 444 meg a szeretlekmagyarország, mint hiteles forrás :-)

Úgy egyébként meg a svédek, osztrákok, stb. sem végeznek tesztet az esetek többségében, inkább a karantén mellett döntenek, .., mert nincs értelme tesztelgetni helyzeten kívűl, .., a WHO is csak most változtatott az ajánlásán, de az indoklásukban nem virológiai, járványügyi indoklás szerepel, hanem társadalompszichológiai, .., lefordítva, azokat az idiótákat akarják megnyugtatni, akik szerint a tesztek számának ésszerütlen növelése csökkenti a fertőzésveszélyt, pedig nem.

Tényelek 2020.03.18. 13:29:45

A koronavírus nem viccel ha szedi áldozatát.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 13:33:19

@Tényelek: "a svédek, osztrákok, stb. sem végeznek tesztet az esetek többségében"

Hazug román dezinformátor vagy, másodpercek alatt buksz le. :))

" Sweden has been adjusting its strategy as the outbreak developed. Initially, people who showed symptoms after travel to high-risk regions abroad or close contact with confirmed cases were tested, since these were the most likely cases in which the symptoms (which in many patients are similar to those of the common cold or flu) might be a sign of coronavirus.

Authorities also traced the movements of infected people in order to contact people who may have been exposed to the virus, and test them if it was deemed necessary"

www.thelocal.se/20200313/what-you-need-to-know-about-the-coronavirus-outbreak-in-sweden-your-questions-answered#testing

Nemhogy teszteltek, de még a velük érintkezőket IS tesztelték, te segg. :))

Muhammad Balfas 2020.03.18. 13:37:06

@Tényelek: A svédek az iskolákat sem zárták be..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 13:39:13

Hazug fideSSfasszopó.

"Testing expanded to cover patients with respiratory symptoms as well as those who have recently travelled to high-risk areas or had contact with known cases"

www.thelocal.se/20200310/are-swedens-measures-to-limit-coronavirus-spread-enough-heres-what-experts-say

Tényelek 2020.03.18. 13:42:09

Ferenc pápa az interjúban kijelentette, azért imádkozott, hogy az Úr állítsa meg a mostani járványt. „Állítsd meg a kezeddel! - ezt kértem tőle” - mondta az egyházfő.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 13:47:37

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Na és sikerült megállítani a fertőzés terjedését Svédországban?

Nem. És ezért már át is álltak a második fázisra, a nem kórházi esetek tesztelésének abbahagyására.

"But now the authorities have shifted their focus ...

That means anyone who is generally healthy but has symptoms of the coronavirus (including a fever and cough) is advised to stay at home and limit social contact until they have been symptom-free for at least two days, but they may not be tested.

Sweden made this change following the first signs of community infection (cases that could not be linked to overseas travel or previously confirmed cases). This meant that contact tracing would no longer be as effective, since not all cases were accounted for, so in order to best prioritize resources, the Public Health Agency has shifted resources to focus on the most seriously ill or at risk patients.

The high worldwide demand for tests has prompted the EU's disease control authority to call for member states to save on resources."
www.thelocal.se/20200310/are-swedens-measures-to-limit-coronavirus-spread-enough-heres-what-experts-say

Jelen helyzetben, ekkora fertőzötti létszámnál az már nem segít, ha egy fertőzött összes (nem szoros) kontaktját megpróbálják lenyomozni, letesztelni, ezt kénytelenek voltak ők is elengedni.

Ahol ezt még nem tették meg, ott azért nem, hogy fenntartsák az emberekben a (hiú) reményt, hogy a fertőzést terjedése, a lakosság többségének átesése a fertőzésen még megakadályozható, holott ennek minden járványügyi modell ellentmond. Ehhez az kéne, hogy minden jelenlegi fertőzött kevesebb mint 1 új fertőzést okozzon, de a járvány ismert terjedési tulajdonságai miatt ez jelenleg nem megvalósítható.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 14:22:02

@Szergej Szergejevics Szergejev: "sikerült megállítani a fertőzés terjedését Svédországban?"

Maga a kérdésfeltevés is mutatja, hogy segg vagy hozzá. :))

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 14:56:48

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Nyilván szarkasztikus kérdés volt, hiszen ez nem lehetett reális cél.

De, ha már itt tartunk: mennyivel vannak most a svédek nálunk "előrébb"? (Már nem arra gondolok, hogy magasabb fejlettségű, gazdagabb ország – mert ez már évtizedek óta így van.)

Itt is, ott is beindult a közösségi terjedés; már lemondtunk minden fertőzési eset részletes vizsgálatáról; mára a tesztelési protokollunk is hasonlóvá vált (az uniós ajánlásoknak megfelelően a tesztelést a súlyos, kritikus esetekre fókuszáljuk); itt is, ott is még csak most jön el a kritikus időszak, amikor a társadalom és az egészségügy a legnagyobb megpróbáltatásoknak lesz kitéve. És ez persze sok más országra elmondható...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 15:09:36

@Szergej Szergejevics Szergejev: "mennyivel vannak most a svédek nálunk "előrébb"?"

:))

Megint csak azt bizonyítottad, hogy segg vagy hozzá. :))

Mivel nem csináltunk elég tesztet, azt se tudjuk, hogy mi hol vagyunk.

A svédek a dél-koreaiakhoz, olaszokhoz, Iránhoz képest jól állnak, de messze nem olyan jól, mint a japánok, szingapúriak, honkongiak.

fair.org/home/to-defeat-coronavirus-media-need-to-look-at-real-world-examples-not-play-simulitis/

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 15:42:05

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: A szingapúri, hongkongi példák sajnos Európában nem működnek, a kultúra, a társadalom és a gazdaság alapvető eltérései miatt.

Ez a Fair-cikk (ilyen mondatokkal, mint "It’s hard to escape the impression that “flattening the curve” has been offered as a solution because any strategy that aimed at actually stopping the spread of the virus would necessarily have a ruinous economic impact.") csak annyit bizonyít, hogy Amerikában még nem minden újságíró barátkozott meg mindenki a rideg matematikai valósággal, hogy a feletti terjedési rátát semmilyen valós intézkedéssel nem lehet 1 alá szorítani az európai országokban. Ha reálisan lehetne, akkor nyilván ezt választották volna Svédországban, Németországban (stb.) is, hiszen semelyik épelméjű politikus nem akar többtízezer-százezee halottat.

morpho 2020.03.18. 15:43:19

Orbán Vktor egy faszbukó bejegyzést nem tud felpakolni bazmeg! Ez kabaré! Az operatív törzs.... Nekem kellemetlen, de tényleg!

R. V. J. 2020.03.18. 15:43:27

De jól bejelentette a zorbán eztetet

morph on deer 2020.03.18. 15:45:22

@Tényelek:
” Magyarországon nagyjából a társadalom harmada örömujjongásban tör ki az árfolyamesés láttán, mert több pénze lesz ezáltal, ... ”

Több pénze lesz?
Mert a munkaadó az értékcsökkenés arányában többet fizet, vagy hogy?

“...kizárólag azokat érinti, akik külföldre mennek nyaralni, telelni és forintban van a pénzeszközük.”

És még azt, aki Magyarországon vásárol körülbelül bármit.
Tekintve, hogy gyakorlatilag nincs magyar könnyűipar, de már a szlovák tej meg tojás is euróba kerül, a nemzetközi fuvarozás szintén!

Ez az állítás azért már megüti akár egy fideszes alelnök szintjét, ami azért szép teljesítmény ennyi rivális mellett, ha belegondolunk...

morph on deer 2020.03.18. 15:47:17

@R. V. J.:
Mert ez egy titkos információ!
Ennyit nem tudsz?
:D)

eszti..... 2020.03.18. 15:47:27

@Szergej Szergejevics Szergejev:

"Ahol ezt még nem tették meg, ott azért nem, hogy fenntartsák az emberekben a (hiú) reményt, hogy a fertőzést terjedése, a lakosság többségének átesése a fertőzésen még megakadályozható.."

Hülyeség. Ma az összes szlovák lap lehozta, a csehek is hasonlóképpen, az eddigi szigorú intézkedések csak azt akadályozzák meg, hogy heteken belül a kórházakban ne tízezreket, hanem ezreket kelljen ápolni.
Ez a legideálisabb prognózis.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 16:01:13

@Szergej Szergejevics Szergejev: Most már mutatod a megértés szikráját, de ez még kevés. Könnyedén megteheti a geci a diktatúrájában, hogy mindenkit otthoni karanténba zár, és csak a társadalom 5-7%-a mozog, aki ellátja és eteti a többieket. A fertőzés mindössze a társadalom 20-25%-ra terjedne ki, a halálesetek száma a negyed-ötöd részére csökkenne. Csak drága lenne, nem tudna eleget lopni. Meg a magyargyűlölő Ondó Viktor kifejezett célja az öregeket eltenni láb alól, csökkentve az EU és nyugdíj kiadásokat, annyival is többet lophat.

alöksz róz 2020.03.18. 16:04:20

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Meg a magyargyűlölő Ondó Viktor kifejezett célja az öregeket eltenni láb alól, csökkentve az EU és nyugdíj kiadásokat, annyival is többet lophat." - a dékás propaganda :D

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 16:18:05

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Ez a 20-25% inkább kincstári optimizmus, ilyen alacsony aránnyal nem nagyon számolnak még Nyugat-Európában sem.

60-70% lesz az inkább (Patrick Vallance szerint a briteknél a 80% a pesszimista forgatókönyv); a törekvés pont az mindenhol, hogy a nyugdíjasok és a krónikus betegek lehetőség szerint tartozzanak a megkímélt 30%-hoz (bár a dolog nem egyszerű, mert az önellátásra képtelenek esetében nem megoldható a teljes elkülönülés/elkülönítés; és nem lehet mindenkit full vegyvédelmi cuccban ápolni).

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.18. 16:18:53

@eszti.....: Ezek szerint a cseh-szlovák lapok legalább realisták... Ez is valami.

6.Lenin 2020.03.18. 16:50:49

Végre, ezzel kellett volna kezdeni...

"Társadalmi erő a kormány mögött – a rémhírterjesztőket szankcionálni kell"

Az ilyen cicus féléket vissza vissza kéne dugni néhány hónapra a szülőhelyére a pöcegödörbe, mert odavaló.

hirtv.hu/ahirtvhirei/drakoi-szigor-szukseges-a-koznyugalom-es-kozbizalom-megzavaroival-szemben-2497195

eszti..... 2020.03.18. 16:59:50

@Szergej Szergejevics Szergejev:

nem tudom, nálatok mi a helyzet. Csehországban eddig 10 községet, kisvárost zártak le hermetikusan - útzárak stb. csak engedéllyel lehet közlekedni. kötelező a védőmaszk.
a rendőrök mellett katonák is vannak az utcákon.
Szlovákiában még nem zártak le települést, de a többi ugyanaz. Ma kezdték osztani a segélyeket. A posták előtt rendőrök, biztonsági szolgálat, nagyobb helyeken katonák vigyáznak a rendre. Csak egyesével engednek a be postára, maszkban.
Az utcán figyelmeztetik azokat, akiken nincs szájmaszk. Anélkül sehová sem léphet be, közterületen sem tartózkodhat.
Az újságokban, rádióban, tv-ben, online felületeken folyamatosan figyelmeztetnek a biztonsági előírásokra. Városi hangszórókban is, naponta többször.

eszti..... 2020.03.18. 17:07:09

@6.Lenin:

ez egy blog, itt csevegünk. rémhírterjesztés az, ha kirakod egy közösségi oldalra, hogy holnap lezárják valamelyik fővárost, pl. Pozsonyt. és egyéb hoaxokat....

okszerűtlen kritika. bakker! amit a szlovák és a cseh kormány kap nap mint nap a helyi orvosi kamarától és a szakszervezetektől, az brutális.
aztán Babis és Pellegrini elnézést kér, amiért nincs elég védőeszköz az eü dolgozóknak......
mert nincs, ezt ők is tudják és nyíltan beszélnek róla.

2020.03.18. 17:14:58

@Tényelek :
Kedves liberálbolsi Klón!
Szerintem az már előrelépés, hogy tudatában van annak, hogy hazudik, de a libsi vallása miatt mégis úgy érzi, ki kell jönni a hazugságainak valamilyen formában, .., de szerintem az nem megoldás, ha ezt más nevében teszi meg.
Mindenki tudja, mert a főrabbijuk maga vallotta be, hogy az ön fajtájának hazudnia kell reggel, délben, meg este, ...., de ezt tisztább lenne úgy megoldania, hogy létrehoz egy másik saját nicknevet a meglévő ötven mellé, ..., !

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.18. 17:18:37

@Szergej Szergejevics Szergejev: "ilyen alacsony aránnyal nem nagyon számolnak még Nyugat-Európában sem."

Igen, ott nincs diktatúra, nem tudják megcsinálni.

2020.03.18. 17:23:08

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

"Eközben az 5. koronavírus-fertőzött magyar férfi fia már Svédországban volt.
„Ott értesített ugyan egy kórházat, elmondta, hogy az édesapját Magyarországon koronavírussal diagnosztizálták, ezért szeretné, ha rajta is elvégeznék kint a vizsgálatot. Azonban a svédek arról tájékoztatták, hogy mivel ő már tünetmentes, nem végzik el a tesztet" – mondta a lapnak a férfi."
www.blikk.hu/aktualis/veszhelyzet/koronavirus-70-eves-fertozott-fia-teszt-hazakuldtek-problemak/g7f21mv
/A zsindexen is fent van ez a cikk, ha esetleg felekezeti ellenérzése lenne a blikkel szemben!/

6.Lenin 2020.03.18. 17:23:43

@eszti.....:

Tudod, hogy hányan olvassák? Nem minden köcsög (beleértve engem is) ír, ide.
Én nem azt mondom, hogy nem lehetne róla tényleg ÉRTELMESEN akár csevegni is.

De áruld már el te is, hogy ez a bezzeg az én apukám pöcse nagyobb, mire jó?

Le lehet írni, hogy itt-ott ez történik, mert ők ezt rartják jónak elfogadhatónak. Semmi biztosíték nincs ara, hogy AZ AZ EGYEDÜLI TÖKÉLETES MEGOLDÁS. Nyilván mindenhol a keresik a megoldásokat, de olyasmit írni, hogy valaki azért bazírozik a nyugdíjasok kiirtására, mert lopni szeretne.

Ilyesmit még Gyurcsányról se feltételeznék, pedig ő nagy gazember. De nem szeretnék most minden mocskot felsorolni, amit egyesek a saját elbaszott életük kompenzálása okán néha itt előadnak.
Háborús körülmények közt az ilyeneket simán agyonlövik. Én csak bebasznám őket egy pöcegödörbe, míg ez a járvány tart, aztán kibasznám őket az országból, menjenek oda, ahol tobzódhatnak a szarban.

"mert nincs, ezt ők is tudják és nyíltan beszélnek róla. " és attól lesz?

Minden értelmes ember tisztában lehet azzal, hogy ilyen nagyságú, hirtelen jött helyzetben mindenhol lehetnek hiányosságok is. Nem pofázni kell róla, és a hülyék közt pánikot kelteni, hanem MEGOLDANI, erről beszélni, mert ad bizalmat az embereknek.

Te meg örülj annak, hogy a tótok, meg a csehek pöcse nagyobb, és ezek a rendelkezésedre állnak (vagy nem állnak, le vannak konyulva most)

2020.03.18. 17:37:33

@morph on deer: "” Magyarországon nagyjából a társadalom harmada örömujjongásban tör ki az árfolyamesés láttán, mert több pénze lesz ezáltal, ... ”
Több pénze lesz?
Mert a munkaadó az értékcsökkenés arányában többet fizet, vagy hogy?"
Igen, erről szól az árfolyamváltozás azok esetében, akik kint élnek és dolgoznak vagy ingázóként járnak ki eruóövezeti országba.
Ezek száma nagyjából egy millió lehet összesen, ha a családtagokkal együtt nézzük, akkor olyan 3 millió embert érinthet Magyarországon, erre írtam az egyharmadot.
Volt időszak, amikor a briteknél dolgozók szívtak rendesen, de mostanra már az is helyreállt.
Ha nem lenne a jelentős forint leértékelődés, akkor az itthoni bérek sem tudnának emelkedni évente nettó 10+%-al, ..,

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.18. 17:39:52

@6.Lenin: Ahogy elnézem az őseid nyilasok voltak,mielőtt ávósok lettek.
Valahogy csak kellett lakást szerezniük.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.18. 17:45:51

@6.Lenin: állandóan a mások elbaszott életével jössz te köcsög vén munkásőrgeczi!
Valami nem stimmel otthon?

eszti..... 2020.03.18. 17:46:40

@6.Lenin:

Tudod mi kelt pánikot? Ha az egyszerű állampolgár azt érzi, hogy a kapott információ és a valóság között kurva nagy differencia van.
Nem szégyen az, hogy ezek a miniállamoknak nincs elég védőfelszerelése.
Senki sem számított egy vírusinvázióra.

nincs1itt 2020.03.18. 17:52:22

@Muhammad Balfas: megismételted amit írtam...

6.Lenin 2020.03.18. 17:54:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Te ilyenkor elélvezel, vagy csorog a nyálad? Vagy végre azt hiszed, hogy ember vagy te is?

Hogy lehet valaki ilyen nyomorult féreg? Tényleg érdekelne. Nem azért mert komolyan vettem amit írtál, hanem miért is írsz ilyesmiket.
Neked jelent valami kis örömöt?

Írd le, mit érzel ilyenkor, őszintén. Ne kímélj, lökj ki magadból mindent,a mi beléd szorult .

Ha nem válaszolsz, akkor egy jó nagy rakás szarnak foglak tartani (igaz, eddig is annak tartottalak, de hátha most megváltoztatnám)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.18. 17:54:34

@6.Lenin: Azért amúgy jó,hogy még a ballibek gyűlölködnek,ugye.:))

nincs1itt 2020.03.18. 17:55:42

@Tényelek: jááános, már szerinted is 1 millió? menni fog, menni fog...

nincs1itt 2020.03.18. 17:58:27

@Tényelek: ha egyszer majd, talán megtanulsz olvasni... jááános, ne mongolidiótázz, 40-es iq-val, mert röhejes vagy...

6.Lenin 2020.03.18. 17:59:42

@eszti.....:

Persze hogy most semmi sem számít, hiszen senki sem tudott felkészülni tökéletesen.
Látom nem sok fogalmad van a pánikkeltés miként is zajlik a valóságban.

A bizalmat meg soha nem az ígérgetés, hanem a cselekvés erősíti. Itt azok lesznek csak győztesek, akik túlélik. Mindenki más veszít. Abban lehet segíteni, hogy minél többen túléljék. Ilyenkor nincs vallási, és politikai különbség. Csak emberek vannak.

6.Lenin 2020.03.18. 18:04:07

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ránézésre? Te nagyobb marha vagy, mint gondoltam. Semmit nem tudsz rólam (igaz, valszeg egy ilyen nyomorultnak bármit is írnék, ragaszkodna a saját rögeszméjéhez)

Miért írsz ilyesmiket? Azt, hogy hülyének tartalak, azt abból következtettem, amit írsz, nem ránézésre. Beszarok rajtad.

2020.03.18. 18:06:52

@eszti.....: Magyarországnak 2+2000 /Gyengébbek kedvéért 4.000!/ gépe van a németeknek 28.000.
Ha lakosságarányosan annyi lenne a németeknek, mint nekünk, akkor közel 33.000 gépüknek kellene lenni, .. a mai tájékoztatón meg elhangzott, hogy az olaszokhoz viszonyítva sokkal jobban fel vagyunk szerelve.
Amiben hiány volt, de azt valószínűleg rohamtempóban pótolják, hogy Gyurcsiék kórházbezárási mániája miatt, intenzív ágyból kevés van, ..., de az eszközök megvannak a felszerelésükhöz ...
Az egészségügy és a közösségi ellátószervek 1,2 millió maszkkal indultak, azóta kaptak hozzá közel ugyanannyit, ..., ha minden igaz, akkor a patkány németek már megengedték, hogy ideszállítsák a már régen kifizetett de a kikötőjükben veszteglő újabb 1,2 millió ffp3-as maszkot.
Nem kell itt hülyíteni az embereket, van anélkül is elég baj, az ön és az önhöz hasonló patkányok élvezkedése nélkül is!

2020.03.18. 18:09:51

@nincs1itt: "már szerinted is 1 millió? menni fog, menni fog..."
Mi, hülyegyerek?

"ha egyszer majd, talán megtanulsz olvasni... jááános, ne mongolidiótázz, 40-es iq-val, mert röhejes vagy... "
Ütős, érvekkel teli hozzászólás, illik a szellemi színvonalához :-) .

nincs1itt 2020.03.18. 18:20:20

@Tényelek: jááános.... hogy nem érted, arról nem én tehetek. nem fogom elmagyarázni, mert ma nincs türelmem, hozzád hasonló retardáltakhoz. csak annyit, ha kibírod, akkor mellőzd a hozzászólás írást, mert egyre jobban bizonyítod a szobahőmérséklettel megegyező iq-dat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.18. 18:21:37

@Tényelek: Patkány az a te jó édes kurva anyád te idióta féreg!

6.Lenin 2020.03.18. 18:30:38

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Hagyjuk, szánalmas.....................................................................................vagy,de mind1 is.

morpho 2020.03.18. 18:35:23

19 ember halt meg egy spanyol idősotthonban.
Szerdára kétezernél is több fertőzöttet regisztráltak Spanyolországban. A kormány elismerte, nem szűrtek eleget.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.18. 18:36:31

@6.Lenin: Haver!Mit magyarázzak a magadfajta szerencsétlen barmoknak,akik nem képesek észrevenni saját magukat?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.18. 18:41:34

@morpho: Jójó de az spanyolország!

Ott elismerik.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.18. 18:43:00

Najólvan gyerekek, mára kianyáztam magam.
További jó mulatást mindenkinek!

2020.03.18. 18:52:35

@nincs1itt: "hogy nem érted, arról nem én tehetek. nem fogom elmagyarázni, mert ma nincs türelmem, hozzád hasonló retardáltakhoz. csak annyit, ha kibírod, akkor mellőzd a hozzászólás írást, mert egyre jobban bizonyítod a szobahőmérséklettel megegyező iq-dat. "
Megmutatná, hogy hol van ebben a hozzászólásban az értelem, .., érvet már nem is kérek, minek :-), .., ez mind minősítés, aminek az írogatása időpazarlás, ezért 60 IQ felett nem is szokták alkalmazni.

2020.03.18. 18:55:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Esztinek írtam; "Nem kell itt hülyíteni az embereket, van anélkül is elég baj, az ön és az önhöz hasonló patkányok élvezkedése nélkül is! "
Erre az ön reagálása; "Patkány az a te jó édes kurva anyád te idióta féreg! "

El tetszett élvezni, hogy érintve érezte magát :-) ?!

nincs1itt 2020.03.18. 19:04:47

@Tényelek: jááános, nem kell idézned mire válaszolsz, mert én emlékszem arra, mit írtam. meg különben is van olyan funkciója a blog felületének, amivel egy kattintással megtalálom azt a hozzászólást, amire válaszoltál.
röviden, kicsi retardált, ostoba magyar fidesz-tálib. értem, hogy hiába kötnek rántott húst a nyakadba, már a kutyát is untatod és inkább elfordul, mint foglalkozzon veled.
ne az én iq-mat méricskéld, a sajátodon dolgozz, hogy végre meghaladja a szoba hőmérsékletet...

Tényelek 2020.03.18. 19:10:36

Aki lopja a nevemet , száljon le rolla.

2020.03.18. 19:19:45

@nincs1itt: "ne az én iq-mat méricskéld, a sajátodon dolgozz"
Most egyébként sem tudnám méricskélni az ön iq-ját, mert kölcsönadtam a mikroszkópomat ...

2020.03.18. 19:21:15

@Tényelek : @nincs1itt:
Kedves Klón!
Látom megint megállt a tudomány az érveléssel, .., megjött a klónomként :-) !

nincs1itt 2020.03.18. 19:22:30

@Tényelek: és nem fogtad fel... jááános, olyan tréfás vagy. majdnem humoros. ja, nem... nagyon unalmas.

nincs1itt 2020.03.18. 19:23:55

@Tényelek: ugyan, jááános! ne reménykedj, hogy ennyire érdekelsz! van olyan mélység, ahova még én sem merészkedem.

mgdé 2020.03.18. 22:38:51

@6.Lenin:

Tessék mondani, kedves bácsika, akkor most Valóság nagybácsi is dutyiba kerül?
süti beállítások módosítása