B1 blogcsalád



Onnan érkezett a támadás a kormány nacionalista agymosásával szemben, ahonnan a legkevésbé várták

2020. február 04. - nickgrabowszki

Orbán irodalmi-kulturális harcosa is elítéli az "ideológiai töltetű irodalmat". deszi.jpg

Kertész és Ottlik helyett Wass Albert és Herczeg Ferenc, a történelem kizárólag hazafias szempontok alapján való értékelése, a győztes csaták kötelező bemutatása (tudván, hogy a többire úgyse lesz idő) - az új, ún. nemzeti ún. alaptanterv bevezetni tervezett változatásásait a szakma egybehangzóan nevezi

nacionalista-soviniszta ideológiai agymosásnak.

Hogy mennyire nem csak az ellenzéki, liberális, jobbközép vagy baloldali szemmel tűnik így, azt jelzi Demeter Szilárd nyilatkozata is.

A PIM magát "megveszekedett orbánistának" nevező, a kormány irodalmi harcosának szerepét betöltő igazgatója a propagandaholding egyik agitkájának, ráadásul a kormány egy másik harcosának, G. Fodor Gábornak nyilatkozott. És bár bár a konkrét kérdés az (alaptanterv által elhallgatni rendelt) kortárs irodalom támogatására vonatkozott, általánosságban is jól érthető: még neki se tetszik a kizárólagosságra való törekvés, az ellenoldal elhallgattatására irányuló szándék:

GFG: A jobboldalon is rendre kritikák fogalmazódnak meg, ha egy PIM-vezető díjazza a másik oldal íróit, költőit, van igazsága a kritikának?

Demeter:  Akik a jobboldalról ilyesmiket vetnek a szememre, azok tulajdonképpen ugyanazt akarják csinálni, mint az általuk joggal kárhoztatott ellenoldal. De kérdem én: ha ugyanazt csináljuk, mint ők, akkor mitől lennénk mi jobbak? Ez egy. Kettő: az egyoldalú, egylábú kultúra gyenge. Kibillenthető. Egy nemzeti kultúra attól lesz erős, ha sokszínű, sok lábon áll.

Ki lehet nyírni a másként gondolkodókat, éltünk már ilyen rendszert is, kommunizmusnak nevezték.

És ezt én legalábbis még egyszer nem szeretném átélni. Három: az olvasó nem az ideológiákra, vagy aktuálpolitikai szájkaratéra vevő. Ha kezedbe veszel egy irodalmi művet, akkor túl akarsz lépni a mai kocsmán. Egyébként

az ideológiai töltetű irodalmat is próbáltuk már, agitpropnak hívták.

Annyira azért nem jó. Az olvasó, vagy legalábbis én mint olvasó az izgalmas, érdekes és engem megérintő irodalomra vagyok kíváncsi. Nem olyan bonyolult az alapképlet, de beszűkült tudatállapotban nehéz ezt fölmérni. Mondok egy példát: álltunk a főigazgatói irodámban, az ablakból a PIM udvarán zajló Margó Fesztivál sok száz fős közönségét néztük egy magát nemzetinek tartó íróbarátommal, aki megkérdezte tőlem: Szilárd, hogy engedhetsz be ide ennyi libit? Mire én azt válaszoltam neki: De hülye vagy, barátom, ezek nem libik, hanem azok, akiket még egyáltalán érdekel az irodalom, vagyis az olvasóid. Ha jó irodalmat művelsz, ők fogják elolvasni, és leszarják, hogy egyébként kire szavazol. 

Ez így akár egy az egyben érthető az ideológiai agymosás kudarcának előre beismeréseként is. Hiába lesz kötelező Wass vagy Herczeg, olvasni úgyse fogja őket senki (vagy csak az, aki amúgy is olvasta volna).

Le lehet vinni a kormánypropagandát a tanulóifjúság közé, csak értelme nincs. A kommunisták 40 éven át próbálkoztak az agymosással, a társadalom átnevelésével a gyerekek gondolkodásának meghatározásával, mégis megbuktak az első adandó alkalommal.

Bár a kormány szándéka minden bizonnyal az, az új NAT aligha fog kicsi nacionalista Fidesz-szavazókat gyártani. Legfeljebb csak azelől veszi el a helyet és az időt, hogy valami praktikusat és értelmeset lehessen tanítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8315454796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.04. 14:54:02

Mi a baj libsik, látjátok bőven van nemzeti kultúra a libsibibsi kultúra helyett és nem csak a bőgatya meg a fütyülős barack maradt! :DDDDDDDDDDDD

Muhammad Balfas 2020.02.04. 14:57:39

A közelmúltig érvényes irodalimi kánont az aczéli kultúrpolitika alkotta meg..Önkényesen hagyva ki bizonyos szerzőket.Ezt a kánont kell megváltoztatni..
Az megvan egyébként ,hogy a két világháború között Wass Albert Baumgarten-díjat kapott?
Herczeg pedig kifejezetten jó viszonyt ápolt Karinthyékkal.Karinthy agyműtétének költségét jórészt Herczegné kalapozta össze a Sváb hegyi és Andrássy úti nagyságos asszonyoknál..

Grimbusz Makszimusz 2020.02.04. 14:58:35

Kertész és Ottlik helyett Wass Albert és Herczeg Ferenc, a történelem kizárólag hazafias szempontok alapján való értékelése,.........................

Kertész nem magyar, ezt ő maga mondta felháborodva, amikor annak titulálták!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.04. 15:06:54

@Grimbusz Makszimusz:
"Mi a baj libsik, látjátok bőven van nemzeti kultúra a libsibibsi kultúra helyett és nem csak a bőgatya meg a fütyülős barack maradt! "

Sajnos még mindig csak a bögatya meg a pálinka az értékelhetö ezek közül.
Az aki pl. Wass Albertet olvas, az lapozgatás közben gyakorlatilag visszamenöleg jóváhagyja 6 millió honfitársunk megsemmisítését!!!

Muhammad Balfas 2020.02.04. 15:18:06

@Grimbusz Makszimusz: De egyébként díjat kapott Orbánéktól pár éve..Ennyire utálják.

cleanwater 2020.02.04. 15:42:29

@Grimbusz Makszimusz: Csak az ilyen mű parasztok mint Te!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2020.02.04. 15:43:37

Az átlag diák nem olvas el semmit, szóval alapból parttalan a vita.

Ami pozitívum az új tantervben: pluralistább, szélesíti a látókört.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.04. 15:48:32

@R.V.J.:" Az aki pl. Wass Albertet olvas, az lapozgatás közben gyakorlatilag visszamenöleg jóváhagyja 6 millió honfitársunk megsemmisítését!!!"

Mucikám,Wass a legjobb tudomásom szerint semmi ilyenet nem írt és a lapozgatással kapcsolatos bárgyú szóképed sem az igazi salynos, uggyaniss pl. amikor én a pléjbojt lapozgattam, legnagyobb sajnálatomra nem kúrtam meg a benne előforduló jobbnál jobb szukákat! :P :D Értede?????

Grimbusz Makszimusz 2020.02.04. 15:54:30

@Muhammad Balfas: Jaj hagyjuk már az ilyen vica versa szemlélődést, hogy aszerint ítéljük meg egy irodalmár teljesítményét, hogy milyen viszonyt ápolt a zsidókkal, mert ebből már csak a régi felfogáshoz kanyarodunk vissza, miszerint az a legbiztonságosabb, ha eleve zsidó!

eszti..... 2020.02.04. 16:02:55

@Grimbusz Makszimusz:

Komolyan veszed RVJ-t? :D
Nem kellene, csak trollkodik.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.04. 16:03:51

@cleanwater: : Csak az ilyen mű parasztok mint Te!..............................

Erről beszélek, mit vesztünk, ha pl. téged eltávolítunk jó messze a kultúránktól? :D Köszi a magas labdát, persze ha nem te, akkor egy másik primkó fut be a csőbe!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.04. 16:05:33

@eszti.....: Komolyan veszed, hogy komolyan veszem? Lehet, hogy én is csak trollkodok!

eszti..... 2020.02.04. 16:10:54

@Grimbusz Makszimusz:

A helyedben óvatosan tennék hasonló kijelentéseket. Még a végén úgy jársz, mint Demeter Szilárd. Elhajlónak néznek.
Aztán magyarázkodhatsz... :D

Grimbusz Makszimusz 2020.02.04. 16:26:39

@eszti.....: " Elhajlónak néznek.
Aztán magyarázkodhatsz... :D"

Ahogy én szoktam magyarázkodni, az senkinek nem lesz jó..... még nekem sem! :DDDDDD

2020.02.04. 16:55:12

1919-ben nem volt idejük a bolsiknak kinyírni Herczeget, mert azon élvezkedtek, hogy naponta péppé verték a börtönben a tolerancia jegyében, mire bitóra mehetett volna, akkorra megbuktak a kiválasztottak.
A szocialista időkban elvették a villáját, amiben élt csak azért engedték meg neki, hogy mégis beköltözzön az egyik szobába, mert itt járt egy szovjet irodalmi delegáció és keresték az akkori világ egyik legjobb íróját,...., Sztálin szolt Rákosinak, hogy nem illő hogy hajléktalanként mászkál Budapesten egy ilyen kaliberű ember, ...., nagyvonaluan megengedték neki, hogy egy szobát visszakapjon a saját házában, de írni nem irhatott.
Most meg az akkori elnyomórendszer működtetőinek gyerekei, unokái szeretnék örökre eltüntetni munkásságát,..., a vér nem válik vízzé, csak most nem komcsiknak, hanem liberálbolsiknak hívják őket.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 17:00:51

@Tényelek: Márait is kénytelenek voltak megszokni ,majd Herczeget is megszokják..:)

havrilla 2020.02.04. 17:10:06

@R.V.J.:
Te tényleg ekkora hülye seggfej vagy? Hatmillió honfitárs megsemmisítése? Baszod anyád a hazugságoddal!

havrilla 2020.02.04. 17:11:17

@Grimbusz Makszimusz:
Nem , te simán hülye lehetsz.

megamedve 2020.02.04. 17:16:15

Hát szóval az a helyzet, hogy szerencsémre a nyugati határszélen élek.
És Ausztria tárt karokkal várja a magyar tanulókat, és már régen nem csak a középiskolásokat....
Már busz jár át értük, de eddig még azért erősen meggondolandó volt a dolog.
Azt azonban már nehezen viselem, ha agyatlan nemzeti-parasztok a védtelen gyerekemre akarják erőltetni a hányadék életszemléletüket.

2020.02.04. 17:38:26

@megamedve: Ausztriában már régóta olyan embereket nevelnek, akik csak a multikat érintő dolgokban képesek gondolkodni, önmenedzselésre képtelenek.
Az oktatásirendszerükből kikerülők közül nagyon kevesen képesek a felsőoktatásban megállni a helyüket, már a nulladik év felénél kibuknak.
Ha nem lennének a keleti bevándorlók otthon alapozott gyerekei, akkor elég szellősek lennének a kampuszaik.
Oda csak nelv miatt érdemes járatni a gyerekeket, de úgy, hogy itthon is bekell őket íratni magántanulónak.
Így gyakorlatilag itthon félévente visgázniuk kell, de legalább nem lesznek sík hülyék,...., a nyugati határ mellett mindenki így csinálja, aki jót akar a gyerekének.
Nem a vita kedvéért írtam csak a kiscsókák érdekében.

2020.02.04. 18:06:56

@Grimbusz Makszimusz:
Vass echte magyar, Herczeg meg német csak magyarként, magyarul írt.
Kertész az élete utolsó időszakában helyre tette régebbi önmagát magyar zsidóként halt meg.

Szerintem sokaknak az okoz gondot, hogy a Kárpát-medencében ezer évig csak magyarok éltek, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek voltak, milyen nyelven beszéltek,...., persze voltak szép számmal olyanok is, akiknél ez egyezett, de nem volt feltétel.

2020.02.04. 18:35:21

@Muhammad Balfas:
Szerintem Herczeggel az a legnagyobb gondjuk, hogy ha egy kicsit utánanéz valaki a munkásságának, akkor még az is kiderül, hogy mitől olyan a mostani MTA, amilyen, mert az akadémia komcsisításakor vágták ki őt is onnan,..., azóta meg csak a bent lévő sokadik generációs leberálbolsik mondják meg, hogy ki lehet tag.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 18:37:27

@megamedve: Nevelj belőlük osztrákot ! ”El lehet menni.”

NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK 2020.02.04. 18:41:55

Bezzeg ha a libsik határoznák meg a tantervet, akkor az kimerülne a Korán tanulmányozásába, mert szerintük másra nem lesz szükség a jövőben.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 18:45:29

@Tényelek: Tetszettünk volna forradalmat csinálni..

havrilla 2020.02.04. 19:18:13

@megamedve:
Seggfejkém, 15 éve viszi busz a tanulókat Ausztriába naponta.

2020.02.04. 19:18:16

@Muhammad Balfas:
Nyugaton már régóta multkulti módon nevelnek csak ennek szintje más.
Olyan, hogy osztrák, már csak az öregek és a vidékiek között van, ....., ha sikerül felszámolni a nemzetet, akkor nincs nagyközösségi ellenállás.
Mindennek célja van, semmi sem véletlen.

havrilla 2020.02.04. 19:19:33

@megamedve:
Ja és bunkó paraszt hányadák a jó édes anyád és a családod veled együtt.

Európai téridő 2020.02.04. 19:21:02

Tökfej Grabovszki, ne erőlködj és ne próbáld megmagyarázni D. Sz. helyett, hogy mit is akart ő mondani. Arany Jánossal élve: "Gondolta a fene".

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.04. 19:23:48

@havrilla: Csak nem betalált valami?
Azért max. anyázzunk ha kérhetem..!

2020.02.04. 19:28:10

@NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK:
Még az is jobb lenne, mint amit Magyar Bálint talált ki.
2013-ban változott meg az a szabály, hogy az idiótát sem szabad megbuktatni ötödikig.
A gyöngyöspatai díszvirágok is úgy kerültek abba a helyzetbe, hogy csak négy osztályuk van, nem tudnak írni-olvasni.
Elmentek ötödikig úgy, hogy semmit sem tanultak, buktatni nem lehetett őket, ötödikben meg már nem része az oktatásnak az olvasás tanítása, le kellett választani azoktól őket, akik rendesen tanultak.
Ez a rendszer több tízezer analfabétát öntött a társadalom nyakába, az utolsó ilyen szállítmány még két évig a rendszerben lesz, írja Pisa teszteket is, ., vagyis nézegeti és utána beadja.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 19:37:17

@Tényelek: De majd ha Ahmedka „álcsúcson pattintja” a gyereket ,akkor egy magyar fogorvos fogja helyrehozni..

megamedve 2020.02.04. 19:50:16

@havrilla: És ki állította ennek az ellenkezőjét, buzikám?

megamedve 2020.02.04. 19:51:59

@havrilla:
És erre most mit mondjak?
Nem is mertem remélni, hogy ilyen hamar bebizonyítod, hogy igazam van, és hányadék vagy.
Balfasz.

nincs1itt 2020.02.04. 19:59:59

@Muhammad Balfas: az álcsúcson, helyesen áLLcsúcson, persze aki pl. hamburgban, münchenben végzett, és pl. a német tb.-vel is szerződésben áll, de mo.-on (is) van praxisa... ahogy elnézem a mo.-i orvos helyzetet, inkább nektek kéne aggódni, hogy sok-sok fekete és arab orvos fog titeket gyógyítani... mert bizony amelyik orvos csak teheti, az már "nyugaton" dolgozik. csak háziorvosból 2700+ hiányzik... a speciálisan képzett orvosok közül ennél is több, lás sürgősségi érsebészet... de te csak hajtogasd a fidióta-mantrát!

2020.02.04. 20:00:55

@Muhammad Balfas:
Hát rendezetlen fogsorral elég megalázó lenne bocsánatot kérnie Amhedkától,....,., mert libsiéknél ez a szokás, a kölni erőszakolások után is megcsinálták az idióták.

nincs1itt 2020.02.04. 20:02:23

@Muhammad Balfas: éééés hurrrráááá! ismét európa bajnok mo.! ja, a 100 ezer főre vetített rákos megbetegedésekben... ez azért nem akkora siker...

nincs1itt 2020.02.04. 20:03:35

@Tényelek: te most melyik jááános vagy? elmarad a magázódás???

eszti..... 2020.02.04. 20:05:05

@Muhammad Balfas:

Kinek és mikor volt problémája Máraival?
Amennyiben ismernéd Márait, tudhatnád, hogy irtózott a magamutogató hamis hazafiasságtól.

"A hazafiak riszálják magukat, énekelnek, szavalnak, esküdöznek. De csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helytáll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. Minden más csak vásári mutogatás és tányérozás."

"A haza végzet, nem pedig trükk és mutatványszám.
S a hazafiasság a legszemérmesebb magatartás, olyasféle kötés és parancs, melynek mutogatásával nem szabad tapsokat aratni. De hányan és milyen lehetetlen alkalmak ürügyén élnek ebből a trükkösített, fröccsös hazafiasságból - élnek és éltek, mert ez a legbiztosabb mutatványszám mindenféle pódiumon."

" Semmit nem utálok úgy, mint az érzelgős honfibút, semmit nem vetek meg úgy, mint azt a böfögő hazafiasságot, amely kisajátítja és patentírozza egy földi tájhoz való, gyanús hangossággal vallott érzelmeit; az ilyen kötöttség szemérmes, igen, ez a legszemérmesebb érzés valamennyi között."

"Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is. Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, „szereted”-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon – inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha – férfiasan, kidüllesztett mellel megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered."

nincs1itt 2020.02.04. 20:13:31

@eszti.....: ha a szerzőt ismerik, már nagy dolog, ha a mű címét is, akkor már többszörös unicum laude tulajdonosok, pláné ha még el is olvasták a művet, a megértésről nem is beszélve... de ablak-zsiráf és mosó masa, na itt hasaltak el...

2020.02.04. 20:14:19

@nincs1itt:
Na ilyen hiteles infókért érdemes idejárni, mert egyébként sohasem tudnánk meg, hogy a 6500 háziorvosi praxisból 2700 betöltetlen :-) ,
Ez azt jelenti, hogy bő 4 millió embernek nincs háziorvosa, az állatorvoshoz kell nekik futkározni :-)
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_fea002b.html

nincs1itt 2020.02.04. 20:20:38

@Tényelek: elírtam, elnézést! egyel több nulla lett... de tényszerűen 270+, kettőszázhetvennél több praxis betöltetlen. szerintem ez ugyan nem 4 millió embert, de azért sokat érint. tovább romlik a helyzet, mivel a felajánlott hitelek után sincs érdeklődés. fogorvosból is kb ugyanennyi hiányzik.
de 1 év múlva, az elöregedés miatt, kb 2 millióan maradhatnak ellátás nélkül...

nincs1itt 2020.02.04. 20:22:00

@Tényelek: már megint ez durva nulla, beragadt, vagy mi! na szóval NEM 1 év, hanem 10, tíz év múlva!

2020.02.04. 20:31:52

@nincs1itt:
Magyarországon mindenki kap ellátást, mert a praxisok adhatóak, vehetőek.
Ausztriában fele ennyi háziorvos van, van házi főorvos, a nővér fel írhatja a krónikus betegek elfogyott gyógyszerét.
Szóval ne aggódjon, magában a rendszerben van bő 3000 fő háziorvos tartalék!
Úgy igazából nem értem., miért nem szedik apró darabokra a mostani rendszert és miért nem egy gazdaságosabb modellt futtatnak.

nincs1itt 2020.02.04. 20:45:42

@Tényelek: jááános... ismereteim szerint, németo.-ban, valószínűleg ausztriában is eladható/megvásárolható a háziorvosi praxis. a nővér, bizony a nyilvántartás alapján kinyomtathatja a receptet, amit az orvosnak kell aláírnia.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.04. 20:50:55

@havrilla:
"Hatmillió honfitárs megsemmisítése? "

Te mégis mivel vitatkozol??? Jártál már a Yad Vashemben! Ajánlom melegen, már ha beengednek Izraelbe.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.04. 20:53:57

@Grimbusz Makszimusz:
"amikor én a pléjbojt lapozgattam, legnagyobb sajnálatomra nem kúrtam meg a benne előforduló jobbnál jobb szukákat! "

Most jó hónaljszagú férfiállatnak lenni??? Hol élünk 1968-ban????

havrilla 2020.02.04. 20:54:25

@R.V.J.:
Képzeld hjártam, te idióta barom. Te azt írtad, hogy 6 millió honfitárs. Gondolom te magyarnak tartod magad, hol az anyádba halt meg 6 millió magyar zsidó???
Igaz, te egy szarrakás vagy, de nem honfitárs.

havrilla 2020.02.04. 20:56:05

@nincs1itt:
Nem kell mindent elhinni.

2020.02.04. 20:57:18

@nincs1itt:
Az osztrákoknál senki nem írja alá fizikailag, a rendszerek vannak összehangolva és az engedélyez vagy sem.
Tudja, hogy elfogyott a gyógyszer, csak akkor kell engedély, ha pl. mennyiségi változás van, az orvos nem is látja a receptet.
A főorvos egyes gyógyszereknél, komolyabb betegségnél jön képbe.
A praxis adásvétele az ellátás biztonságát szolgálja.
Az osztrák rendszer annyiban hatékonyabb, hogy ott az orvosnak csak a gyógyítással kell foglakoznia, az összes többit az aszisztensek csinálják vagy a "rendszer".

havrilla 2020.02.04. 21:03:06

@R.V.J.:
Jártam akkor is, amikor még nem volt divat, azaz 1990 előtt, mikor szívvel-lélekkel Arafatot imádtátok itt.
Jártam és nagyon büszke vagyok arra, hogy ott láttam, mennyi hazámfia mentette a zsidókat , azaz mennyi igaz ember volt Magyarországon. És láttam, hogy Izraelben megbecsülik ezt a tényt, nem mint a teféle szarevő hazátlan nímandok.

eszti..... 2020.02.04. 21:17:35

@Tényelek:

De bizony látja! Ahogy mondod, Ausztriában rendszer van, pl. számítógépes rendszer. Ott látja az orvos és ellenőrzi is, milyen receptek kerülnek kiadásra.
A gyógyszerek telefonon megrendelhetőek.
Nem kell fél napokat várakozni a rendelő várójában.
Amennyiben a páciens nem tud elmenni a rendelésre, a háziorvos házhoz jön vizsgálat céljából.
Ausztriában mindenki tisztában van a feladatkörével. Eszébe sem jutna megszegni a szabályokat.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.04. 21:24:14

@havrilla:
"És láttam, hogy Izraelben megbecsülik ezt a tényt, nem mint a teféle szarevő hazátlan nímandok."

Biztos nem a szövegedért szeretnek Izraelben.
6 millió európai zsidót pusztítottak el szellemi elődeid. Európai honfitársainkat!!!!

eszti..... 2020.02.04. 21:37:58

@nincs1itt:

a mű címét is A gyertyák csontig égnek stílusban.....

eszti..... 2020.02.04. 21:40:13

@havrilla:

egy troll szórakozik veled

2020.02.04. 21:53:50

@eszti.....:
Ha már ilyen mélységig belemegyünk: Az orvos sem fizikailag, sem számítógépen nem látja a receptet csak, ha kifejezetten meg akarja nézni.
A rendszer figyeli és csak akkor jelez, ha valami nem stimmel.
Egyébként meg mindenki saját kóddal, saját felelősséggel kapcsolódik a rendszerre, minden visszakereshető utólag.
Az osztrákoknál a betegnek sem kell aláírnia a receptet, amikor visszaigényli az adóból a saját hozzájárulását, akkor zárul az ellenőrzési kör.
Azért tulzásba ne essünk, ott is kell várakozni a háziorvosnál, szakrendelésen az adott időpont is csak tájékoztató jellegű.
A háziorvos Magyarországon is ingyen megy ki ahhoz, aki nem tud bemenni.

2020.02.04. 21:58:04

@Tényelek:
Az orvos aláírása a recepten az ő vonalkódja, amit központilag kapott a praxishoz, mindegyikhez mást.

eszti..... 2020.02.04. 22:01:51

@Tényelek:

3.5 évig dolgoztam kint ápolóként. Én intéztem a pácienseim gyógyszereit.
Az ausztriai az egyik legprofibb rendszer, amivel eddig találkoztam. Úgy, ahogy mondtad, átlátható, világos szabályokkal.

nincs1itt 2020.02.04. 22:01:54

@Tényelek: a "rendszer" nem tudja, hogy elfogyott-e a beteg gyógyszere... azt viszont igen, hogy melyeket szedi. elballagok a rendelőbe, a pultnál az asszisztensnek elmondom, hogy melyik gyógyszerem fogyott el, kinyomtatja a receptet a "tb" kártyám alapján és az orvos fogja aláírni.

2020.02.04. 22:26:15

@nincs1itt:
A rendszer pontosan tudja, hogy meddig elég a gyógyszer és csak adott időkereten belül engedi újra kiirni, ha valamiért ezen kívűl kéri a beteg a felírást, akkor kell a betegnek konzultálni az orvossal.
A rendszer adja a kódot, amit nevezhetünk az orvos hitelesített aláírásának is, de ettől még nem látja és toll sem kell hozzá.
A beteg megszokásból viszi magával a receptet, de a gyógyszertár akkorra már a rendszerben látja, hogy mit írtak fel és kinek a nevében.
Az aszisztens vagy az orvos is látja, hogy milyen gyógyszerek vannak a gyógyszertárakban.
Ha különleges gyógyszerről van szó, akkor megmondják hová menjen érte és jelzik is, hogy azt adott ideig ne adják el.
A számítógépes rendszereket nem csak játékra lehet használni :-)

2020.02.04. 22:28:52

@nincs1itt:
Ettől még a germánoknál lehet, hogy fakerekes módszerek vannak, én az osztrákot ismerem :-)

nincs1itt 2020.02.04. 22:33:30

@Tényelek: rendben jááános. de a germán fakerekes is csillagflotta a jelenlegi magyarhoz képest. de biztos vagy benne, hogy amit leírtál a teljesen ner-korrekt(dicsérni az osztrák rendszert!!!)? csak óvatosan, nehogy baj érjen!

eszti..... 2020.02.04. 22:36:45

@nincs1itt:

Intő példa Demeter Szilárd esete. Jobbról ekézik a jobbost. :D

nincs1itt 2020.02.04. 22:46:33

@eszti.....: hirtelen az jutott eszembe, hogy tényelek ausztriában él és/vagy dolgozik? onnan dicsőíti o.v.-t és ner-t? szinte perverz!

2020.02.04. 22:47:35

@nincs1itt:
Nekem csak a családom adja a függőséget, minden ez alá van rendelve.

De, ha már ebből is politikát csinál,......., nekem az a tippem, hogy rövidesen Magyarországon is az osztrák mintát akarják átvenni.
Tavaly év elején összekötötték a szakrendelőket, háziorvosokat, kórházakat, évvégén meg a gyógyszertárakat is becsatolták a rendszerbe, ami arra utal, hogy rendszerként akarják működtetni.
Ja, és már itt sem kell hagyományosan aláírni a receptet, sőt az új típusú személyi igazolvánnyal rendelkezőknek már receptet sem adnak, csak be kell menni a gyógyszertárba és odaadják, amit kell.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 22:48:01

@nincs1itt: Elképzellek ahogy Márait ,Herczeget ,és Wass Albertet olvasol..

2020.02.04. 22:53:01

@Muhammad Balfas:
Látom komoly perverziói vannak :-)

Muhammad Balfas 2020.02.04. 22:53:12

@eszti.....: Ügyesen guglizol..A Móricz naplóbol is tudnál idézni ,ha kérhetem..Egyébként Herczeget azok lehetetlenítették el , akik elől Márai elmenekült..

nincs1itt 2020.02.04. 22:57:35

@Muhammad Balfas: márait olvastam sőt wass-t is, mi több herczeget is(mindenevő vagyok, ha irodalomról van szó). egyiktől sem ájultam be a sarokba... nem mondom, hogy kifejezetten rosszak lennének, de pl. kertésznél, eszterházinál bármelyikük jobb... mert olvastam tőlük is. de ez csak egyéni ízlés kérdése.

nincs1itt 2020.02.04. 23:00:00

@Tényelek: ha az osztrák minta a cél, akkor ahhoz pénzt is kell rendelni... meg nem árt ha van orvos...

nincs1itt 2020.02.04. 23:02:06

@Muhammad Balfas: valamiért ellmaradt a reakciód a fogorvosos szösszenetedre adott reagálásomra... egyébként ide vágó téma...

eszti..... 2020.02.04. 23:02:07

@nincs1itt:

:D
a témához visszatérve, kolléganőimmel eleinte baromi sokat szidtuk az osztrák rendszert, mert eléggé körülményes.
majd rájöttem, azért van, mert az osztrákok mindenre gondolnak.
mi, kelet-európaiak, meg akartuk oldani a dolgokat okosba'. ahogy itthon megszoktuk.
kellett egy kis idő, míg hozzászoktam az ügymenethez.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 23:02:09

@nincs1itt: Orbánék háromszorosára emelték a kórházi orvosok bérét. Mi történt ezzel kapcsolatosan 2010 előtt?

2020.02.04. 23:07:03

@nincs1itt:
Ebben gaza van, de mint a német példa is mutatja, hiába van pénz, ha nincs akarat a szint emelésére, tartására, ezért menekülnek a német orvosok, ápolók Svájcba, meg Ausztriába, ....., még egy kevés idő és már Csehországba is.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 23:07:09

@nincs1itt: Egy l-lel írjuk az „elmaradt ” szavunkat..Ha már rosszul ejted , legalább írd helyesen! :)

nincs1itt 2020.02.04. 23:08:59

@Muhammad Balfas: a 2012-es 229 ezerről bruttó 400 ezerre az nem háromszoros... továbbá, 2010 is 10 éve volt, teljesen mindegy mi történt akkor, mert az a múlt.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 23:11:40

@nincs1itt: Valóban? Véletlenül nem nagy kezdőbetűvel volt írva a szerzők neve?

nincs1itt 2020.02.04. 23:11:54

@Tényelek: jááános, a német orvosok leginkább angliába, usa, ausztráliába és új zélandra "menekülnek". van pénz, a rendszer még nem hájtek, de ilyenek a németek, szeretik papír alapon intézni a dolgaikat. de működik, zökkenőmentes, hatékony... az ellátás színvonala pedig, szerintem, jó.

nincs1itt 2020.02.04. 23:14:09

@Muhammad Balfas: ha észrevetted, egyetlen tulajdonnevet sem írok nagybetűvel. az elismer csak elírás, de nálad az "álcsúcs", bizony mást jelent, mert piros hullámos vonal jelöli, ha valami nem helyes...

eszti..... 2020.02.04. 23:17:00

@Muhammad Balfas:

tudtam mit keresek. 90 táján kezdték kiadni Márai műveit. még a szövött kötésben, átlátszó műanyag borítóval.
a Kassai polgárok volt az első szerzeményem.
annyira új, szokatlan hangvétele volt, hogy beleszerettem.
a Füves könyv több példányban is megvan. tanácstalan, az élet nagy kérdéseivel nyűglődő barátnőimnek szoktam ajándékozni.
naplói csodálatosak. az idő múlásával egyre komorabb a hangvételük. Márai mint egy látnok, pontos diagnózist ad a korról és a kórról is, ami emészti.
polgár, hazafi és európeer egyszerre.
talán az utolsó író, akit a jelenlegi szekértáborok mindannyian magukénak érezhetnek.
ha élne, jól fejbebacna minket azért, amit teszünk magunkkal és egymással.

2020.02.04. 23:17:31

@eszti.....:
Ha ön szerint az osztrák rendszer körülményes, meg kell nézni az USA rendszerét, ahol, ha hibázik a nővér, orvos akkor pénzbüntetés vagy börtön, mondjuk oda csak az idióták mennek ki ebből a régióból.
Ismerek olyan magyar orvost, aki inkább ápolónak minősíttette le magát, amikor a lengyel kolléga bevonult a börtönbe egy kis hiba miatt, mert nem vállalta rizikót.

Muhammad Balfas 2020.02.04. 23:21:23

@nincs1itt: Elvitte a cica a shiftedet?:)

nincs1itt 2020.02.04. 23:22:00

@eszti.....: bizony ezt a "beidegződést" le kell vetkőzni, eltart egy darabig...

Muhammad Balfas 2020.02.04. 23:23:12

@nincs1itt: Kórházi orvosokról beszéltem.Nem figyeltél.

eszti..... 2020.02.04. 23:23:38

@Tényelek:

az most hogy jön ide? te kezdted el ekézni az osztrák rendszert azzal, hogy ott a nővérke is felírhatja a gyógyszert - ami ugye, nem igaz.
Ausztriában rend van, nemcsak az egészségügyben. hasonlóan jó tapasztalataim vannak pl. munkavállalás, adózás terén is.

nincs1itt 2020.02.04. 23:25:28

@Muhammad Balfas: csak eleget klimpírozok, ezért - képzeld - még a német helyesírást is lexarom, pedig ott ey kicsivel több a nagybetűvel írandó szó. de ha értelem zavaró, akkor hallgatok a helyesírás ellenőrzőre és nagybetűvel írom... lusta vagyok. nem is szép dolog, de azért jobb mintha nem ismerném a számontart vs számonkér szavakat...

nincs1itt 2020.02.04. 23:27:57

@Tényelek: jáános, ne váltsunk a münchhausen metódusra! igazán kiábrándító lenne!

nincs1itt 2020.02.04. 23:29:40

@eszti.....: apróságokon nem szokott fennakadni! csak hagyni kell kibontakozni... esetleg még egy kicsit etetni is...

nincs1itt 2020.02.04. 23:34:47

@Muhammad Balfas: de figyeltem és ezért megtekintettem egy olyan oldalt, ami kifejezetten az egészségügyről/nak/nek/suk/sük szól. 2012-ben 229 ezer, 2019-ben 400 ezer. ez kórházi orvosok átlag béréről beszél, mivel régiónként eltérő lehet, egy-egy orvos bére, hiába egyezik minden egyéb kritérium. tehát emelés történt, ez tény, nem is kicsi. de azért ez az összeg távolról sem elég a megtartáshoz.

2020.02.04. 23:43:19

@eszti.....:
Sehol sem írtam, hogy a nővér felírhatja a gyógyszert!
Aki állítólag egészségügyben dolgozott, annak illő lenne tudnia, hogy mi a különbség az ápoló, segédápoló, diplomás nővér, meg a háziorvos mellett dolgozó szakaszisztens között.
Ez utóbbi főiskolai végzettséget takar, a diplomás nővér Ausztriában középiskolát jelent, de ide sorolják be az itt főiskolát végzett ápolókat is.
Egyébként nem ekéztem a rendszert, sőt....
Ha netán szeretne ápolóként receptet is írni, akkor ezt a sulit kell elvégeznie:
https://www.felvi.hu/felveteli/szakok_kepzesek/szakleirasok/!Szakleirasok/index.php/szak/3475

2020.02.04. 23:46:18

@nincs1itt:
Én nem is akartam váltani, nem veszem el a kenyerét!

nincs1itt 2020.02.04. 23:54:19

@Tényelek: jááános, kezdted azzal, hogy a nővér is felírhatja, majd kilyukadtál az usa-ban börtönre ítélt lengyel orvásnál, aki miatt a magyar orvos csak ápolónak minősíttette magát... na szóval jó éjszakát!

eszti..... 2020.02.05. 00:04:00

@Tényelek:

aha! akkor ez mi? :D

"Tényelek2020.02.04. 20:31:52
@nincs1itt:
Magyarországon mindenki kap ellátást, mert a praxisok adhatóak, vehetőek.
Ausztriában fele ennyi háziorvos van, van házi főorvos, a nővér fel írhatja a krónikus betegek elfogyott gyógyszerét."

2020.02.05. 00:06:53

@nincs1itt:
A háziorvos mellet nem ápoló, hanem assziszten dolgozik!
A háziorvosnál kezelés folyik nem ápolás!
De betettem a linket, hogy milyen sulit kell elvégezni hozzá,...., akár önmagának is felírhatja csak jókor kell lenni jó helyen, hogy a háttér is stimmeljen.

havrilla 2020.02.05. 00:08:37

@R.V.J.:
Azt írtad, te seggfej, hogy 6 millió honfitárs! Anyádnak hazudja, te buzi kretén.

nincs1itt 2020.02.05. 00:10:17

@Tényelek: jááános ezt már elbaxtad... már megint! parancsolj: "@Tényelek:

aha! akkor ez mi? :D

"Tényelek2020.02.04. 20:31:52
@nincs1itt:
Magyarországon mindenki kap ellátást, mert a praxisok adhatóak, vehetőek.
Ausztriában fele ennyi háziorvos van, van házi főorvos, a nővér fel írhatja a krónikus betegek elfogyott gyógyszerét." "
ezt éppen @eszti.....: biggyesztette ide két perccel előtted. megint olyan területre tévedtél...

2020.02.05. 00:13:18

@eszti.....:
Látom nem megy jól a magyar.
A nővér lehet segédápoló, ápoló, diplomás ápoló, asszisztens,....
A szó onnan ered, hogy sok évszázadon keresztül a nem orvosi egészségügyi tevékenységet egyházi elköteleződésű nők végezték.

2020.02.05. 00:15:23

@nincs1itt: Ugyaz, mint esztinek!
Milyen gyorsan elfelejtik a külföldre szakadtak a nyelvet :-)

morph on deer 2020.02.05. 00:17:30

@közíró MAXVAL bircaman:
“ Ami pozitívum az új tantervben: pluralistább, szélesíti a látókört.”

Az biztos!
A látókör valami qrva széles lesz, de tényleg!
Olyan széles, hogy szélesebb már nem is igen lehetne!
Hajaj, de mennyire...

Például az Árpád-kori történelemből csak a győztes csatákat szabad tanítani!

Ez nyilván úgy fog kinézni, hogy tulajdonképpen Muhinál is mi győztünk, és a tatárokat csak vendégségbe hívtuk, ahogy a türk tanács tagjai közt ez illendő, mi?
Nem is volt tatárdúlás, az országot meg merő hobbiból építette újjá Béla, a honalapító, más dolga nem lévén..

Az bassky, merő egy pluralizmus.
Nooooormááááis????!!!!!

nincs1itt 2020.02.05. 00:23:41

@Tényelek: hát, bizony 1/4 század nem kis idő... de ezzel együtt, szakosodott nővér az megegyezik a szakápolóval. nyelvileg is. a diplomás nővér és a diplomás ápoló között, pusztán annyi a különbség, hogy gender semlegesen, nem utal a személy nemére. tudod, olyan ez mint a schneemann, gender semlegesen schneemensch... de ugyanazt a hóembert jelöli.
örülök, hogy ismét megpróbálsz mellébeszélni, ahelyett, hogy szépen hallgatnál mint az a bizonyos a fűben!
tehát szó szerint azt írtad: a nővér írja fel a gyógyszert(degradáló felhanggal), és az usa-ban börtönre ítélt lengyel orvos és emiatt magát ápolónak minősíttető magyar orvos sútkájával rukkoltál elő.
jóbarát, szerintem ne szakítsd meg az eddigi hallatásod üdvös hagyományát! ha nem akarsz mindenáron butának tűnni.

2020.02.05. 00:30:09

@nincs1itt: @eszti.....:
Hiába, éjfél körül,...
A nagy tiltakozásom annak szól, hogy ápolót értettem a nővér megnevezésen belül.
A lényeg, hogy a nővér írhatja fel az elfogyott, beállított gyógyszereket, ugyanúgy, mint Magyarországon, de itt még csak nagyon kevés olyan van, akinek ehhez meg van a képzettsége, mert nagyon új maga a képzés.

2020.02.05. 00:33:21

@nincs1itt:
A szakasszisztens nem azonos a szaknővérrel, az két külön szakma!

nincs1itt 2020.02.05. 00:37:55

@Tényelek: jááános, késői a megbánás. ausztriában sem írhat fel ápoló, még a diplomás ápoló/nővér sem - mivel ott az idősgondozói szakképesítés is diplomához/egyetemi végzettséghez/ kötött, egyéb esetekben csak "helfer=segédápoló/nővér" státuszban dolgozhat - gyógyszert, esetleg a "rendszerben" igazolhatja, hogy a beteg azt szedi - a kórelőzmény alapján - majd az orvos engedélyezi vagy digitálisan, vagy az aláírásával hitelesítve. egyébként minden stimmelt...

nincs1itt 2020.02.05. 00:40:13

@Tényelek: ööö, jáááánosom, szerintem pihenj le. ma sem sikerült, igazán nem gonoszságból mondom. ez tény. ennyi volt mára, majd ha lesz idő és főleg kedvem, holnap ismét vezetlek egy kört az orrodnál fogva!

2020.02.05. 00:45:47

@nincs1itt: Nem volt semmilyen degradáló, a nővér írja fel hozzászólásomban.
Nem is lehetett, mert szerintem a dokinak nem azzal kell foglalkoznia, hogy a beállított gyógyszerek receptjeit írogassa évekig, amikor elfogy,..., szerintem csak a beállítás a szakmunka, a többi adminisztráció,...., valószínűleg ezt az osztrákok is így gondolják, ezért csinálják így.

2020.02.05. 00:53:19

@nincs1itt:
Ahhoz, hogy az orromnál fogva tudjon vezetni, önnek még legalább 60 plusz iq kellene a mostai állományához, ., de azt írta, hogy már öreg, akkor viszont naponta csökken a készlete ezen a téren,....., magyarul nincs esélye, hogy összegyűjtse, így marad az eddigi felállás, hogy arra megyünk, amerre én akarok,....., de egy szava sem lehet, mert olyanokat tudhat meg, amiről soha életében nem hallott,...., bár ilyenkor a kegyetlenül buták inkább azzal vigasztalják magukat, hogy a másik hazudik.

2020.02.05. 00:58:15

@nincs1itt:
Most látom, hogy az idősgondozás egyetemi végzettséghez kötött Ausztriában :-)
Jó dolguk lehet az idős ápoltaknak :-)
Na most már tényleg lefekszem a hatalmas röhögés után :-)

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2020.02.05. 04:07:13

@morph on deer:

S amit leírsz, az hol szerepel a tantervben?

Grimbusz Makszimusz 2020.02.05. 08:06:02

@megamedve: "Azt azonban már nehezen viselem, ha agyatlan nemzeti-parasztok a védtelen gyerekemre akarják erőltetni a hányadék életszemléletüket."

Miért nem mész el akkor a jó kurva anyádba innen????? Lehet hogy erőltetnek itt pár dolgot, de a helyváltoztatás nincs korlátozva a biztos, húzz a gecibe, senkinek nem fogsz hiányozni!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 08:21:19

@havrilla:
"Anyádnak hazudja, te buzi kretén"

A kretént kikérem magamnak, te genocídium tagadó nàci pöffeteggomba!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 09:06:12

@Tényelek:
"Most látom, hogy az idősgondozás egyetemi végzettséghez kötött Ausztriában "

Nincs ezen semmi nevetnivaló kérlek, a fejlett nyugaton az egyetemi végzettség a munkaeröpiacra való belépés alapfeltétele.
A továbbtanulást az elsö PHD jelenti, amit az igazán tanultak akár meg is sokszorozhatnak.

6.Lenin 2020.02.05. 09:08:18

@eszti.....:

Jó tapasztalataid? Nem azért jöttél vissza Ausztriából, mert nem fizettek, vagy nem annyit, amennyit ígértek? egyszer ezt írtad.
Szoktál lódítani(hazudni)?

Grimbusz Makszimusz 2020.02.05. 09:31:39

@6.Lenin:" Jó tapasztalataid? Nem azért jöttél vissza Ausztriából, mert nem fizettek, vagy nem annyit, amennyit ígértek? egyszer ezt írtad."

Tudod hogy van ez, kimegy, kétszer háromszor annyit keres, de a rezsi meg az egyéb megélhetési költségek miatt a különbség az itthoni keresetekhez nem realizálódik ilyen arányban, ott is túlórázni és garasoskodnia kell, hogy félretegyen, ráadásul idegennek tekintik és megalázzák, lenézik, amit egy idő után a nagy része megelégel és hazatakarodik, majd elmeséli, hogy milyen jó kint minden, mert kínos lenne bevallani, hogy megszopatták!

rovid 2020.02.05. 09:55:37

vicces amikor egyik takonygerincű nyal be egy másik takonygerincűnek!!

István Tamasi 2020.02.05. 09:59:35

Ez a demeter szilus az élő példa arra, hogy milyen kártékonyak is tudnak lenni a migránsok.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 10:06:04

R.I.P Sziszó!!!!

Harcos lelked örökre velünkmarad!!!
#fightfrombeyond #provokethebigot #osztosokk

444.hu/2020/02/04/meghalt-nagy-szilvia-a-budapest-pride-elnoke

morph on deer 2020.02.05. 10:14:42

@közíró MAXVAL bircaman:
“ S amit leírsz, az hol szerepel a tantervben?”

Ha ráérek előkeresem, de:

“ Néhány konkrét történelmi tény NAT-ban való megjelenésével is volt gondjuk a történelemtanároknak: az általános iskolai témaköröknél például csak a győztes harcok és csaták szerepelnek az Árpád-korból, ami azt jelentené, hogy például a tatárjárás már nem fér bele.”

nincs1itt 2020.02.05. 10:42:41

@Tényelek: az a lényeg, hogy ausztriában a nővér írja fel a gyúgyszert, az usa-ban pedig bebörtönözik a lengyel orvosokat ezért a magyar orvosok ápolónak álcázzák magukat.
semmi gond jááános!!!

havrilla 2020.02.05. 10:43:25

@R.V.J.:
Tényleg ekkora seggfej barom vagy? Szeretsz hazudni? Én a 6 millió "HONFITÁRS" kifejezést, mert hazug, nem fogadtam el. Vagy te barom, szerinted 6 millió magyar halt meg a táborokban?
Ne erölködj tovább, mert csak hülyébb leszel.

havrilla 2020.02.05. 10:45:01

@morph on deer:
Ezt a baromságot a győztes csaták egyedüliségéről honnan veszed? Vagy szeretsz hazudni?

6.Lenin 2020.02.05. 10:52:47

@Grimbusz Makszimusz:

Még régebben írta, hogy betegápoló vagy valami ilyesmi volt Ausztriában, de átbaszták, mert nem is annyit fizettek, mint amennyit ígértek.

Olvastam a Határok nélkül blogon, hogy egy bíró is kiment Angliába betegügyi menager-nek (beteg tologató) 2000 euróért, ami ott szart se ér. A marhák mindig átszámolják Ft-ra.
Pont tegnap beszéltem eggyel, itthon mindent felszámolt, 1 évig volt Ausztriában, visszajöttek, pont azok miatt, amiket írsz. Most albérletben leknek, és karbantartó. A felesége valamikor főkönyvelő volt.Ausztriában egy motelben takarított 1300 €-ért. Ami szart se ér, kint.
Sokan ráfaragtak, csak nagyon keveseknek jött esetleg be, vagy nincs már mire visszajönniük.

@eszti is soxor kamuzik.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 10:59:49

@havrilla:
"agy te barom, szerinted 6 millió magyar halt meg a táborokban?"

Ki beszélt itt bármikor is magyarokról te tagbaszakadt börösvirsli!!!! EURÒPAI HONFITÀRSAINKAT gyilkoltátok meg hidegvérrel!!!!!!!!!!
6 MILLIÒT!!!!!!!!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.05. 11:14:23

@6.Lenin: Naná, beszéltem pár beszámítható nem kamus emberrel, onnan tudom, az egyik elmondta, hogy egy sört nem engedett meg magának, hogy hozzon haza valamit, ismeretlenekkel lakott együtt, de még az sem volt olcsó, biciklivel járt hajnalban dolgozni, aztán ellopták a bringáját, meg indiai volt a közvetlen főnöke aki lekezelte!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 11:23:52

@6.Lenin:
"Ausztriában egy motelben takarított 1300 €-ért. Ami szart se ér, kint."

Lehet, de ott még a levegö is jobb!!
Ahogy azt a menekültként érkezett szomáliai buszvezetö mondta nekem Karlsruheban:
"Er hat ein knallrotes Gummiboot
Mit diesem Gummiboot fahren wir hinaus
Er hat ein knallrotes Gummiboot
Und erst im Abendrot kommen wir nach Haus"

6.Lenin 2020.02.05. 11:35:10

@R.V.J.:

Az lehet, hogy egy szomáliainak Ausztria maga a Paradicsom, de egy magyar, volt főkönyvelőnek bunkó Szepik után takarítani, nem ugyan az a kategória.

Még mindig nem találod az irányt, ahová küldtelek? Pedig neked az sokat jelenthet(ne).

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 11:38:24

@6.Lenin:
"Még mindig nem találod az irányt, ahová küldtelek? "

Nememlékszem, frissitsd fel a memóriámat.

"volt főkönyvelőnek bunkó Szepik után takarítani,"

Nos, aki a fökönyvelésböl (akárhol a világban) nem él meg, az csak takarítson a kultúrnépek után.

6.Lenin 2020.02.05. 11:49:26

@R.V.J.:

Azokról a kultúrnépekről is tudnék mesélni, néhány szállodákban dolgozó ismerőseimtől hallott történetek alapján.

Ha jól emléxem elküldtelek a P-ba. Szerintem foglak is, míg a mostani vonaladon mozogsz. A vélemény szabad (még). Remélem az irány mutatása is, eltévedt honfitársainknak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 11:59:14

@6.Lenin:
"Azokról a kultúrnépekről is tudnék mesélni, néhány szállodákban dolgozó ismerőseimtől hallott történetek alapján."

Én is úgy hallottam, hogy a síró kelet-európai szolgák jajveszékelése szolgáltatja a háttérzenét az európai luxushotelekben.

6.Lenin 2020.02.05. 12:01:24

@R.V.J.:

Hogy értsd is az irány mutatást.

Azt, hogy egyes személyeket kifigurázol, akár melyik oldalról, akár engem is, főleg jól fogalmazott ironikus, szarkasztikus, vagy bármilyen stílusban, belefér, de olyasmivel szórakozni, amik mögött ártatlanok, (nem tehetnek arról , amibe mások - gazemberek - belekényszerítették) vagy más, szerencsétlen sorsú emberek életébe kerül, azt rendkívül aljas dolognak tartom.
Az utóbbiakat mindig, minden esetben nyíltan kell, szabad a nevén nevezni.

Soros tevékenysége nem lehet irónia tárgya, ő egy gazember, akinek vér tapad a kezéhez, emberek sokasága ment tönkre miatta. Jóval kevesebben - szintén gazemberek - élnek csak "jól" a pénzéből, kiszolgálva aljas terveit. Hitler is szerette a kutyáját, de ez nem mentheti fel semmi más alól.

Remélem képes vagy ezeket felfogni.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.05. 12:02:06

@6.Lenin: Miután a kézfogásra nyújtott kéz a jószándék jele, Trump okkal jelezte, hogy álságos gesztusnak tarja ezt attól a nőtől és nem fogadja el! A történet folytatódása, miszerint Pelosi teátrálisan összetépte a Trump által átadott iratokat, az elnököt igazolták, a nő ugyanolyan degenerált viselkedészavaros nyomoronc, mint a mi libsijein k, meg a világon az összes többi! :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 12:10:05

@6.Lenin:
"Soros tevékenysége nem lehet irónia tárgya, ő egy gazember, akinek vér tapad a kezéhez, emberek sokasága ment tönkre miatta."

Erre SINCS semmilyen bizonyítékod, azaz ez a narrativa csak a te fejedben létezik
R-GO
az általad felvázolt "szab´a´ly" minden formában értelmezhetetlen.

Soros György egy filantróp üzletember, így ismerik és tisztelik az egész világon.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 12:22:15

@Grimbusz Makszimusz:
"A történet folytatódása, miszerint Pelosi teátrálisan összetépte a Trump által átadott iratokat,"

Reakciója érthetö volt, ahogy egy interjúban elmagyarázta, a szépemlékü Patick Swayze szavai csengtek a fülébe ahogy visszahúzta kézfogásra nyújtott kezét.
"Nobody Puts Baby In A Corner!!"

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.05. 12:56:53

@R.V.J.: "Soros György egy filantróp üzletember, így ismerik és tisztelik az egész világon."

Igen. Kivéve a megvezetett, deprivált nincstelen csőcselék. Meg a hazaárulók.

Ondó Viktornak viszont vér tapad a kezeihez, évente több tízezer honfitársunk hal meg a lerohasztott egészségügy miatt gyógyítható betegségekben. Ja, és az oktatást is szétverte, a jövőnknek annyi, ez talán még nagyobb bűn, mint tízezrek megölése.

6.Lenin 2020.02.05. 12:58:33

@R.V.J.:

Milyen bizonyítékot vársz, te szerencsétlen? Dollár milliárdokat szán politikusok megvásárlására. Fizetett ügynökei szolgálják ki az elmebeteg elméletét. Média, politikusok tömege táncol arra, ahogy ő fütyül. Hány embernek a haláláért felel? A gazdasági csődbe vitt országokban? Megszámolta valaki? A migráció támogatása közben, hányan fulladtak a tengerekbe, haltak meg útközben. Ki sugallja ezeknek a szerencsétlen kibombázott, gazdaságilag tönkretett embereknek, hogy vár rájuk a Paradicsom Európában? A nevében tesznek tönkre embereket, és sorolhatnám reggelig.

Te tényleg mindenkit hülyének nézel?

2020.02.05. 13:01:20

@nincs1itt: A lényeg, hogy aki kegyetlenűl buta, mint ön is, az inkább kerűlje vitát, hogy ez a természet adta tulajdonsága ne váljon egyyértelműen láthatóvá!
Eszti állítólag gyógypedagógus, szerintem szívesen segít önnek a problémája kezelésében.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 13:01:25

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
"Ja, és az oktatást is szétverte, a jövőnknek annyi, ez talán még nagyobb bűn, mint tízezrek megölése."

Nagy´üzemben folyik hazánkban a egyetemi diplomás tisztasági managerek képzése, pedig a felvevö munkaeröpiac a Lajtán tul is véges, mert jönnek a robotok!!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 13:05:56

@6.Lenin:
"Dollár milliárdokat szán politikusok megvásárlására. Fizetett ügynökei szolgálják ki az elmebeteg elméletét. Média, politikusok tömege táncol arra, ahogy ő fütyül. Hány embernek a haláláért felel?"

Akkor mégegyszer. Ezekre a VÀDAKRA az agyvelödön kívül van bármilyen kézzelfogható, ellenörizhetö bizonyíték, ítélet vagy legalább egyetlen nyomorult bírósági kereset?????

morph on deer 2020.02.05. 13:12:42

@havrilla:
“Ezt a baromságot a győztes csaták egyedüliségéről honnan veszed? Vagy szeretsz hazudni?“

Nem vagyok sem a rokonod, sem magadfajta orbánhitű fideszes.

Magyar Közlöny megfelel forrásnak?

magyarkozlony.hu/dokumentumok/3288b6548a740b9c8daf918a399a0bed1985db0f/letoltes

Ha netán nehézségeid lennének 178 oldal átolvasásával, akkor elég, ha csak az 54-64 oldalt - ez 10 (tíz) oldal, csak a történelemre vonatkozik.

Erősen lebutított változat, nehogy a gyereknek fogalma legyen valahogy a teljes képről.
Mert képzeld el, akkor még azt is megértené esetleg, hogy miért siránkozik Kölcsey a Himnuszban a balsorsról!
Hát micsoda dolog az ilyen?

Na jól van, itt a részlet, mielőtt még megerőlteted magad, olvasni kényszerülsz, vagy ilyesmi...
Tovább is van, de ebből is látszik, hogy se tatárjárás, se Dózsa, de még Mohácsnál sem biztos, hogy mi vesztettünk, lehet, hogy csak a bíró csalta el a mérkőzést, ha egyáltalán...
Szóval minden szép, jó, de főleg diadalmas volt, egészen Trianonig, mert akkor adták el az emeszpések meg a Soros a “zországot”, gondolom.

—————-
Magyar Közlöny
54-64 oldal

II.3.4.1. Történelem

II.3.4. Történelem és állampolgári ismeretek

FŐ TÉMAKÖRÖK AZ 5–8. ÉVFOLYAMON
1. Személyes történelem: körülöttem a történelem; címer, zászló, pecsét, az idő mérése.
2. Fejezetek az ókor történetéből: az ókori Egyiptom világa; az ókori Hellász öröksége; az ókori Róma
öröksége; a görög-római hadviselés; képek a népvándorlás korából.
3. A kereszténység: az Ószövetség népe; Jézus élete, tanításai és a kereszténység.
4. A középkor világai: élet a várban – egy magyar vár (pl. Visegrád) és uradalom bemutatásával; élet a
kolostorban – egy magyar kolostor (pl. Pannonhalma) bemutatásával; élet a középkori városban –
egy magyar város (pl. Buda) bemutatásával; a keresztes lovagok világa.
5. Képek és portrék az Árpád-kor történetéből: történetek a magyarok eredetéről; honfoglalás és
kalandozások; Szent István és a magyar állam; Árpád-házi királyportrék; Árpád-kori szentek; Árpád-
kori győztes harcok és csaták; Magyarország koronázási jelvényei.
6. Képek és portrék a középkori magyar állam virágkorából: magyar királyportrék a 14–15. századból;
Hunyadi János, a törökverő; Hunyadi Mátyás, a reneszánsz uralkodó.
7. Új látóhatárok: a földrajzi felfedezések; korai kapitalizmus; a vallási megújulás; az új világkép
kialakulása.
8. Portrék és történetek Magyarország kora újkori történetéből: a török háborúk hősei; Bocskai, Bethlen és Zrínyi; II. Rákóczi Ferenc és szabadságharca; Mária Terézia.
9. Élet a kora újkori Magyarországon: élet a török hódoltság kori Magyarországon – egy konkrét település (pl. Debrecen vagy Kecskemét) bemutatásával; élet a 18. századi Magyarországon – egy konkrét település (pl. Temesvár) bemutatásával
10. Forradalmak kora: ipari forradalom; társadalmi-politikai forradalom.

Muhammad Balfas 2020.02.05. 13:14:06

@nincs1itt: A 400 az a magyar orvosok átlagbére. Ebbe beleszámítanak a többnyire nem szakosodott körzeti orvosok és üzemorvosok is. A kórházi orvosok átlagbére 7-800 körül van..

morph on deer 2020.02.05. 13:21:58

@6.Lenin:
“ Trump 5*, nagy ász a pacák!”

Te sem kártyáztál még, ahogy látom. ;)
Az öt csillag meg olasz, nem?

Trump egy pitiáner, modortalan tapló, à la orbán, ikertezsvér a javából!
Szép nagy család, amúgy, és még szaporodnak is, rendesen.
De van jó hír is: ők sem élnek örökké!

nincs1itt 2020.02.05. 13:27:21

@Tényelek: jááános, rövid "ü"a kegyetlenűl és a kerűlje is, ezek azok a hibák, amiket a fonetikusan írók(alacsony iskolázottság következménye) a leggyakrabban elkövetnek. a magázódás pedig felesleges modorosság, szerintem jobb lenne, ha ismét visszavonulnál, mert sok-sok betű pazarlásával sem tudtad eddig meggyőzni a "nagyérdeműt".

nincs1itt 2020.02.05. 13:35:02

@Muhammad Balfas: ilyen összegeket a mok javasolt egylépéses béremelési táblája tartalmaz. van olyan kórház, kaposvár, ahol tényleg 800 ezer, de a többiben az 500 is kimagasló!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.05. 13:42:08

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:" Ondó Viktornak viszont vér tapad a kezeihez, évente több tízezer honfitársunk hal meg a lerohasztott egészségügy miatt gyógyítható betegségekben. Ja, és az oktatást is szétverte, a jövőnknek annyi, ez talán még nagyobb bűn, mint tízezrek megölése."

Téged meg gyíkká változtatott, de még nem múlt el teljesen, a végtagjaid már eltűntek, a cső alakú test még megmaradt ezért kelted egy fasz benyomását!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 13:47:39

@morph on deer:
Ugye csak én látom rosszul és a Holocaust nem maradt ki a tantervböl??????

2020.02.05. 14:04:21

@nincs1itt:
A DáKós új kamarai elnök szerint az orvosok átlagfizetése tavaly 872000 ft volt, ehhez jött most az újabb kétszámjegyű emelés.
A védőnők keresnek mostan tól 410000 forintot.
Miérrt vitázik olyanról, amiről fogalma sincs, miközben a Közlönyben, Jogtárban, KSH honlapján pontosan megnézhető?!
De itt van egy liberálbolsi pártlap, libsi nyilatkozattal a 2019-es adattal lentebb,...., ráadásul itt még élvezkedhet is fikázáson, de attól még a fizetés annyi,....., csakhogy örüljön, miközben rájön, hogy ehhez a témához is hülye.

nincs1itt 2020.02.05. 14:14:37

@Tényelek: jááános, én nem láttam számokat az interjúban... igaz csak átgörgettem.

nincs1itt 2020.02.05. 14:17:39

@Tényelek: jááános, ez is olyan, mint az átlagbér számítás a ksh-nál? 1,7 millió embert hagytak ki? ez 2400 euró bruttó ha 800 ezerrel számolok... ugye nem akarsz mindenkit hülyének nézni?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 14:32:04

@Tényelek:
"ehhez jött most az újabb kétszámjegyű emelés."

Remélem, hamárcsak kétszámjegyü az emelés, akkor legalább a 99ft megkapják a dokik :'((((

2020.02.05. 14:40:39

@nincs1itt:
A látásán nem tudok javítani.
Meg kell probálni, hátha Esztinek van olyan ismerőse, aki tud segíteni a látásproblémáin, ., hogy valaki ennyire halmozottan sérűlt legyen, .., részvétem az ön körül élőknek!
De látom előjött a libsi betegsége is egyből, mert hiába ismeri el másik libsi, ön túl jónak tartja ezért egyből hitelességi problémái támadtak,....., ha meg akar gyógyúlni, akkor kemény kezelések várnak önre.

2020.02.05. 14:42:50

@R.V.J.:
Nem kellene kekeckedi!

6.Lenin 2020.02.05. 15:08:08

@morph on deer:

földbe alázta a vén ráncos picsát. Ami t ő vele tettek eddig, most egy pillanat alatt visszakapták kamatostól.
Igazad van, Orbánnak is ezt kéne tennie.

morph on deer 2020.02.05. 15:40:47

@R.V.J.:
“ Ugye csak én látom rosszul és a Holocaust nem maradt ki a tantervböl??????”

Nem látsz rosszul, nem másoltam be az egészet.
Szerepel, úgy többek közt, de deportálások csak a kommunista időkben történtek!
Mindenesetre figyelmedbe ajánlom, hogy a Horthy korszak csak mint fejlődés szerepel...
Aranyos, hát nem?
———
16. A Horthy-korszak: a politika irányai; gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés.
17. A második világháború: háború földön, tengeren és levegőben; Magyarország a világháború idején; a háború borzalmai; a holokauszt.
18. A megosztott világ: a hidegháború; a Nyugat.
19. Magyarország szovjetizálása: a kommunista diktatúra kiépítése Magyarországon; a Rákosi-diktatúra; deportálások „békeidőben”.
20. A forradalomtól az ezredfordulóig: az 1956-os forradalom és szabadságharc; a kádári diktatúra; élet a Kádár-rendszerben; a rendszerváltoztatás; Magyarország a rendszerváltoztatás után
21. Együttélés a Kárpát-medencében: a határon túli magyarok; a magyarországi nemzetiségek a 19. századtól napjainkig.
———-
Javaslom, hogy böngéssz bele az eredetibe, bár rohadtul belterjes, a szándék félelmetes!
Ó, bocsánat: “rémisztő” - mint a “képződmény” szokott lenni...
Ott a link, a történelem tíz oldal.
Az irodalom az első.

Az egész tulajdonképpen olyan, mint az agymosógép használati utasítása! Merthogy az is. :(((

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 15:49:49

@morph on deer:

Úristen, csak sikerült egy alpont alponjába besúvasztani a földkerekség legborzasztóbb népirtását, egy olyan országban, ahol a gyilkosok testi és szellemi örökösei a mai napig lengetik a karjukat a stadionokban és a budavári kitöréskor!!!!

Szerintem nemzetközi ellenöröknek kellene kontrollálni, hogy hány fideszes iskolában ugorják át a Holocaust és a Soah nyúlfarknyi lábjegyzetét a tantervben!!!!

eszti..... 2020.02.05. 15:51:40

@6.Lenin:

Valamit nagyon összekeversz. :D
Kint ügynökségnél dolgoztam, fix díjazásért. Nem volt min egyezkedni.
Hazajöttem, mert felajánlottak egy állást az eredeti szakmámban.

6.Lenin 2020.02.05. 16:23:47

@eszti.....:

Amikor ezeket írtad, akkor azt hiszem kannásbori névén kamuztál itt. Utána te ismerted be, hogy valóbban ezen a néven is sikeresen lökted a kamut.
Természetesen nekem tök mind1, de jó a memóriám.

2020.02.05. 16:41:39

@R.V.J.:
A franciák csak Algériában 9 millió embert irtottak ki és hát volt még ezenkívűl sok hasonló megmozdulásuk a világban,......, csak amíg a németek, magyarok, stb., szégyellik, addig a franciák büszkék rá,....., náluk rövidesen zsidókérdés sem lesz.

morph on deer 2020.02.05. 16:54:36

@6.Lenin:
“földbe alázta a vén ráncos picsát”

Ja. Egy egész percig.
Aztán pedig Nancy Pelosi vitte el a showt, még akkor is, ha ez neked nem tetszik!
Trump egy prick, azaz egy pöcs(ke), és ez egészen pontosan kiderült most is.

Azt mondod, hogy orbánnak is ezt kéne csinálnia?
Nála elég az, ha kezet csókol, vagy kezet akar csókolni!
A parasztsága teljesen egyértelmű, ehhez már nem kell többet hozzátenni.

Rossz lóra tettél, Aljosa, jobb, ha tudod.

2020.02.05. 16:57:48

@morph on deer:
Még nem láttam ilyen jó történelemtanítási megközelitést, ez ha jól látom, akkor nagyságrenddel realistább, mint a francia, román vagy szlovák "történelem oktatás".
Köszönöm, hogy berakta!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.05. 16:59:28

@Tényelek:
"A franciák csak Algériában stb stb"

Nem vagyok hajlandó belemenni ebbe relativitás játékba!!!
A téma szakértői is megmondták, hogy az összehasonlítgatók vagy családilag érintettek a Soá elkövetésében, vagy aktívan tervezik a következőt!!!!

6.Lenin 2020.02.05. 17:03:43

@morph on deer:

Amikor nem fogott kezet egy csalóval, és amikor a csaj hisztizett 1et., Trumpot állva tapsolta mindenki. Láttam a videót, a csaj egyedül volt a teremben, totál megsemmisülve.

Mellesleg tök mind1, a demokraták óriásit bénáztak, most is, és már évek óta, amikor hamis üggyel akarták kicsinálni az elnököt.

ebben hasonló az itthoni ellenzék. Már 10. éve hazudoznak Orbán ellen minden látványos eredmény nélkül. Az októberi halvány siker után 3 hónap alatt kicsinálták saját magukat. türelmetlenek, szinte reszketnek a hatalomért, aztán hülyeségek halmazát követik el.

Nagyon gyengén muzsikálnak, ott is, itt is.

morph on deer 2020.02.05. 17:08:53

@6.Lenin:
“ A migráció támogatása közben, hányan fulladtak a tengerekbe, haltak meg útközben. Ki sugallja ezeknek a szerencsétlen kibombázott, gazdaságilag tönkretett embereknek, hogy vár rájuk a Paradicsom Európában? ”

Gondolom ezt azért nem gondoltad végig, ugye?

Miért tenné ezt Soros, szerinted?
Mert néhány agyhalott fidesztálib esküszik arra, hogy Soros a majdan (nem Ukrajnában!) növekvő fogyasztói rétegről beszél, mert hogy a mostani piac kicsi, és kell a vevő!

Mi van?
Először is Soros NEM a hétköznapi kereskedelemben érdekelt!
Mikorra is fognak ezek a migránsok alkalmasint a tőzsdével foglalkozni?
Hányan is, mondjuk százezerből?

Soros 90 lesz augusztusban.
Szerinted MIKOR fogja élvezni a migráció esetleges áldásos következményeit?

Ha meg nem, te tudsz arról, hogy Soros olyasmibe fektet be, aminek esetleges eredményét soha nem fogja látni?

Már ne is haragudj, de gondolkozol te egyáltalán, vagy csak az orbáni igét hirdeted?

Csak kérdem.

6.Lenin 2020.02.05. 17:17:28

@morph on deer:

Te szeretnél megérteni egy önjelölt messiást, Napóleont, Nagy Sándort, vagy hozzájuk hasonlókat? Egy önön nagyságába szerelmes félistent? Ne bassz, ráadásul gyurcsányistaként?
Vicces vagy.

morpho 2020.02.05. 17:31:18

@morph on deer: Orbánt például megérted? :)) Ha már félisten...

morph on deer 2020.02.05. 17:44:29

@Tényelek:
“ Még nem láttam ilyen jó történelemtanítási megközelitést”

Nem buták, csak gecik. Szerintem, persze.
Dehát ez így működik, ha hosszú távra tervez valaki.
Lásd Daesh, ahol azzal kezdik, hogy a gyerekek indoktrinációját bevezetik. Vagy akár a tálibok.

Szóval nyomon vagyunk...:)
Tehát fog ez menni.

morph on deer 2020.02.05. 17:48:55

@6.Lenin:
“ Egy önön nagyságába szerelmes félistent?”

Aljosa, nagy vagy!
(Nem mondom, hogy imádlak, mivel már (férjnél vagyok) van feleségem.
:D)

Oxica 2020.02.05. 17:50:03

off

444.hu/2020/02/05/ujra-van-munkasorseg

Stefka és bencsik elvtársakat kérjük a fedélzetre.

Aki meg akarja védeni a forradalmi munkás-paraszt (felcsúti tolvaj cigány) kurmányt, az fegyverben sorakozzon a pártház előtt.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 2:0, EB nélküled geci.

on

6.Lenin 2020.02.05. 17:51:56

@morph on deer:

Ezért imádod Gyurcsányt, de őt sem érted. Ezért vagy gyurcsányista, félisten imádó.

morph on deer 2020.02.05. 18:02:10

@6.Lenin:
Alapvető tévedés.
Nekem a személy sosem számított, az teljesen érdektelen.
Engem az ügy érdekel, amit képvisel, - bárki, - és sosem az, hogy ki az.

Na most szerintem orbánhoz képest például Gyurcsány messze tisztességesebb, normálisabb, (most nem a Kastanienhofról beszélek) és civilizáltabb, bármit is mondasz.

Ez nyilván azért van így, mert én nem hívő vagyok, hanem szimplán antigeci. Shit happens! ;))

morph on deer 2020.02.05. 18:22:58

@morpho:
“Egy önön nagyságába szerelmes félistent?”

De meg ám!
A frusztrált kis falusi pöcs, aki még a feltűnésnek lehetőséget adó műfajban - foci - sem volt elég jó, kellően dörzsölt volt ahhoz, hogy megragadjon egy kínálkozó lehetőséget, hogy soha többé ne engedje el!

Ehhez megvolt a kellő intelligenciája, - lásd: itt a piros, hol a piros kóklerek, - és ismerete ahhoz, hogy szépen bevigye az erdőbe a mérvadó személyeket, ahogy ez a pszichopaták esetében általában történni szokott.
Innentől szabad volt az út, mígnem 2002-ben meglepetés érte, de felépülése után bosszút esküdött, és lőn!

Szerintem politikai ellenfelei az életben nem feltételezték róla, hogy teljesen gátlástalan, és dzsentlemenként bántak vele, ami végzetes hiba volt.

Így aztán itt tartunk, és ebben a hataloméhes, kapzsi ámokfutásban soha nem lesz megállás, ha csak meg nem állítjuk.
Amíg van valami esély arra, hogy megmentsük Magyarország maradékát, mielőtt végképp orbanisztánná válik.

6.Lenin 2020.02.05. 18:27:01

@morph on deer:

"Na most szerintem orbánhoz képest például Gyurcsány messze tisztességesebb, normálisabb, (most nem a Kastanienhofról beszélek) és civilizáltabb, bármit is mondasz"

???? No komment.

rallus 2020.02.05. 18:30:56

@morph on deer: Nem tudom ki lehetsz, de hogy nem Gyurcsányné vagy, az biztos!
Esetleg Vadai....?

6.Lenin 2020.02.05. 18:32:18

@morph on deer:

"Amíg van valami esély arra, hogy megmentsük Magyarország maradékát, mielőtt végképp orbanisztánná válik."

Melyik szimpibb a megmentettek közül? Ózd, Szeged, Budapest?
Csak, hogy legyen összehasonlítási alapom.

nincs1itt 2020.02.05. 18:52:15

@Muhammad Balfas: esetleg nem kormányszócső? de ez sem 800 "csak" 714... lassan eljutunk a valóságig, csak nehogy kiderüljön - mint a ksh országos átlagbér számításánál, hogy "kifelejtettek" 1,7 millió embert - itt is, hogy kihagyták a legalacsonyabb bérrel foglalkoztatottakat.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.05. 18:57:20

@morph on deer: "Ha meg nem, te tudsz arról, hogy Soros olyasmibe fektet be, aminek esetleges eredményét soha nem fogja látni?"

Már miért ne látná? Nem volt ő hülye sose.

Látja:
Orbánt - "1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutat:ócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől 1990 januárjáig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta..." írja a Wiki.

Schmidt Máriát - "Az 1980-as évek végén a Soros Alapítvány pénzügyi támogatásával történelmi kutatásokat végzett.", írja a Wiki.

Kovács Zoltánt - " 1992-ben kezdte meg MA tanulmányait a Közép-európai Egyetemen (CEU). ... Közép-európai Egyetemen MA diplomát...PhD ösztöndíjat kap a Közép-európai Egyetemen (CEU). " írja a Wiki.

Kövér Lászlót - "1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjasként a közép-európai társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozott.", írja a Wiki.

Biztosan lát még többeket is, de nekem ennyi i sokk. Csak mi "áldjuk" áldásos tevékenységéért. Akiknek adta a pénzét, nagyplakáton gyalázták, és saját hibáikért is őt teszik felelőssé.

Ha ennyi élvezet Sorosnak nem elég, akkor az már legyen az ő baja, nekünk ez bőven elég.

morph on deer 2020.02.05. 19:00:20

@R.V.J.:
“ A teve előtt miért kendítette vajon a karját???”

Mert náci teve volt, nem tudtad?
Ráadásul feljebbvaló, azaz tiszti rangban levő teve..!
Ilyesmit igazán tudhatnál!

De azt, hogy ez ma miért és mihez képest releváns ?You search me!

Muhammad Balfas 2020.02.05. 19:04:39

@eszti.....: '90 előtt éppúgy nem lehetett tanítani , mint Herczeget. Lássunk Máraitól más idézeteket is:

„A székely, az erdélyi magyar, aki húsz esztendőt töltött el kisebbségi sorban, megtanulta a dolgokat igazi valóságukban látni.” Ezt egy erdélyi magyar írók antológia kapcsán írta , amelyben Wass Albert is szerepelt..

„Nem szeretem a homoszexuálisokat; társaságuk… kínos ellenérzéssel tölt el. Nem az ellen van kifogásom, ami számukra a nemi élet megoldási képlete, ez teljesen közömbös, hanem jellemük, lényük ellen, ami torz, beteg, harmóniátlan.”

„A zsidóság. Két frontja van ma: egyik kapitalista, másik bolsevista; egyik a vagyonát védi minden áron, másik az életét. De mindkét tábor megegyezik abban az égő, olthatatlan gyűlöletben, ahogyan a magyarság egészének vesztét kívánják. Nem igazságot és jóvátételt kívánnak, ha­nem bosszút, az elszenvedett, valóban irtózatos és kegyetlen gyötrelmek és veszteségek miatt, bosszút hetedíziglen, tekintet nélkül a nemzet egyedeinek személyes bűntelenségére vagy felelősségére. Egy­formán kívánják, hogy pusztuljon el a nemzet…”

„A zsidókkal baj van. Nem az a baj, hogy a sok szenvedésből és nyomorúságból nem tanultak semmit – ki tanult valamit? Senki. Nem, az a baj, amit tanultak. Megtanulták a fasizmust, s a maguk zsidó módján csinálják tovább. Megtanulták, hogy a nihil forradalma, ez az anarchikus életérzés lehet üzleti, társadalmi gyakorlat. Minden szabad és lehet, csak mert lehet. Ennél veszélyesebb leckét nem is tanulhattak. S hajlamuk van erre.”

---

2020.02.05. 19:13:42

@nincs1itt:
Keressen már egy olyan embert, aki tud olvasni, ....., az egyből megfogja találni a 871.000 forintos bért 2019 decemberi datálással a táblázat alján!
Csak érdekességként írom, hogy ez nem 2400, ahogy ön számolta, hanem 2600 euró havonta.

Ha agygörcsöt szeretne kapni, akkor keresse meg a hvg cikkét, ahol egy libsi szakember arról beszél, hogy egyre több orvos jön haza :-)!

Muhammad Balfas 2020.02.05. 19:17:07

Azok a tanárok, akik őrjöngenek a Facebookon, hogy nem fognak fasiszta írókat tanítani , tisztában vannak vele , hogy a norvégok nagy írója, Knut Hamsun elküldte Nobel-díját Dr. Goebbelsnek tisztelet jeléül , és Hitlerrel is találkozott személyesen? Ma a Hamsun Központ nevű múzeum őrzi emlékét szülőhelyén..

nincs1itt 2020.02.05. 19:19:06

@Muhammad Balfas: stimmt. de azért a főorvos 1,5 millió alorvos 200 és meg is van a 700. azért fenntartom azt a véleményemet, hogy fidesz kormány által közzétett statisztikákat=siker propaganda komoly kétkedéssel fogadom! nem mintha a megelőző kormányok jobbak lettek volna.

nincs1itt 2020.02.05. 19:26:35

@Tényelek: jááános... annyira jó, hogy itt vagy! oklevelesként bármiben. te most tényleg elhiszed ezeket a faszságokat? 1 eur 337 forint az átlagbér @Muhammad Balfas: szerint is 714 ezer = 2118 eur + az apró... amennyiben sikerült minden orvost beleszámolni, mert azért ezzel vannak bajok... vagy esetleg benne vannak a külföldön dolgozó orvosok bérei is?
lassan tényleg fárasztó kezdesz lenni, jóbarát!
ahány magyar orvost ismerek, itt németo.-ban, az maradni fog. persze vannak akik visszamennek, de az orvos hiány krónikus mo.-on

2020.02.05. 19:46:03

@nincs1itt:
Ezért írtam, hogy keressen egy olyan embert a környezetében, aki tud olvasni!
Mohamed barátunk egy 2018-as cikket tett be, akkor valóban 714 ezer volt a fizetés, de ma már 2020 van, ...., de abban a cikkben ott van a kormánnyal kötött megállapodás a bérfejlesztésről, ahol 2019 decembertől ott látható a 871 ezer fforint,....., amit betettem cikket önnek, ahol a gyurcsányista új kamarai elnök nyilatkozik,...., szerinte 872000 ft a jelenlegi átlagbér.
Tudom, hogy a kórral a demencia esélye is nő, szerintem kezdje el élvezni a német egészségügy előnyeit, amíg még emlékszik rá, miért indult el oda!

nincs1itt 2020.02.05. 19:50:45

@Tényelek: a "kÓrral" nem nő a demencia esélye esetleg a kOrral. barátom, amit emlegetsz az csak egy ajánlás lenne a mok-tól... de neked valóság az is amit képzelt barátaid mondanak neked. ne harcolj már! tényleg értelmetlen. mo.-on nincs 700-800 ft-os átlagbér... csak a fidióták és a propagandisták fejében.

2020.02.05. 19:55:57

@nincs1itt:
Ezekszerint az új dákós kamarai elnök egy fidesz propagandista :-)?

Muhammad Balfas 2020.02.05. 19:56:58

Csak a győztes csatáink szerepelnek majd az új NAT-ban? Ezek szerint a muhi és a mohácsi csata is kimarad?? Nem hinném..

nincs1itt 2020.02.05. 19:59:06

@Tényelek: látom szereted, ha ütnek: azt állítja az úr, hogy "MÁR nincs kapcsolata a fidesszel..." szerinted? tudod ez nem a jááános kórház portási tiszte, kerülhet oda olyasvalaki, aki nem kapcsolódik a fideszhez? mondom, téged még a képzelt barátaid is kiközösítenek, olyan ostoba vagy...

nincs1itt 2020.02.05. 20:01:24

@Muhammad Balfas: mind a kettőt megnyertük? lech mezei csatát is?

morph on deer 2020.02.05. 20:03:24

@rallus:
“ de hogy nem Gyurcsányné vagy, az biztos! ”

Őt még csak nem is ismerem!
Egyáltalán, amióta tudok Gyurcsányról, azóta Dobrev Klára a felesége.
A korábbiakról fogalmam sincs.

Ja, és én egyik sem vagyok.
Megfelel?

morph on deer 2020.02.05. 20:13:01

@6.Lenin:
“ Csak, hogy legyen összehasonlítási alapom.”

Nem lesz. Én a maradék normális emberről beszélek, akik nélkül ez a terület már csak mint a türk tanács egyik Puytinhű tartozéka lenne/lehetne, feltéve persze, hogy ez viktornak személy szerint jobban jövedelmez, mint európainak álcáznia magát.

Nem az a bajom orbánnal, hogy ő volt a leggyorsabb sperma, hanem hogy még mindig versenyben van. Nyilván neki sem tűnt még fel, hogy célba ért, ahogy mi is csak a vadul csapkodó kis hímivarsejtet lát(hat)juk.
Pech, really.

morph on deer 2020.02.05. 20:22:36

@Muhammad Balfas:
“Ezek szerint a muhi és a mohácsi csata is kimarad?? Nem hinném...”

Miért nem ellenőrzöd személyesen? Megteheted.
Az 5-8 osztályig bizony így van ez.
Olvass utána:

magyarkozlony.hu/dokumentumok/3288b6548a740b9c8daf918a399a0bed1985db0f/letoltes

Magyar Közlöny
54-64 oldal, hogy könnyen a történelemhez juss.
Az irodalom sem jobb, csak az sokaknak nem sokat mond, míg a tatárjárásról páran már hallottak.
A kellően öregek közül.:)

6.Lenin 2020.02.05. 20:24:58

@morph on deer:

Látom, csak a levegőbe beszélsz.
Pedig csak 3 várost ajánlottam, nem véletlenül.
Egyik egy idióta volt náci párt öntelt vezérét nyögi.
A másik egy igazi bunkó komcsi.
A harmadik a haladó hülye tipikus példája.

Kik a megmaradt "normális" emberek? A Niedermüllerek, Korózsok, Kunkalmik?
A nagyon művelt ep csajszik? Vagy az itthoni főnökük?

Európából kik a követendők? Néhány név nem ártana. Az olyan művelt , tisztességes emberek, mint Gyurcsány , vagy a faszverő Gréczy?

Kikhez is kéne igazodnunk? Beszélsz a levegőbe hülyeségeket.

"mi is csak a vadul csapkodó kis hímivarsejtet lát(hat)juk. "

Neked is küldött képeket Gréczy? Remélem bőrkötésben .

morph on deer 2020.02.05. 20:25:48

@látjátok feleim szümtükkel:
“ Nem volt ő hülye sose.”

Hááát, most, hogy mondod..!
Dehogynem!

De most is, így 90 felé?
Vagy már megint?
“Szűzmáriám!” - mondta Gejza...

Muhammad Balfas 2020.02.05. 20:26:03

@nincs1itt: Éppen arról beszélek , hogy mindkettő vesztes csata volt , és nem hinném , hogy kimaradnának az új NAT-ból..

nincs1itt 2020.02.05. 20:28:29

@Muhammad Balfas: akkor ok! mert nem volt egyértelmű. azt is tudom, hogy a történelmet a győztesek írják...

2020.02.05. 20:34:42

@nincs1itt:
Kincses MDF-es volt, majd a DáKó megalakulása után ott kötött ki,...., az első Orbán kormánnyal is, mint MDF-es dolgozott,...., ennyi köze van a Fideszhez, ......, ne legyen már annyira ostoba, hogy állandóan bizonyítja az ostobaságát.!

alöksz róz 2020.02.05. 20:46:32

@morph on deer: na én nem voltam rest végigolvasni, és újfent meg kell állapítanom, hogy egy elborult agyú hazug komcsi szaralak vagy.
jobb lesz a világ, amikor végre elpusztulsz, ez 100%

2020.02.05. 20:47:41

@Muhammad Balfas:
A francia történelem tanítás szerint ott nem voltak deportálások, sőt a fasiszta kormány sem létezett, mindenki ellenálló volt, ők nyerték meg a II. Világháborút......
Nyista vesztes csta bár azt elismerik, hogy a német hadsereg megszállt Párizsban.

morph on deer 2020.02.05. 21:13:21

@6.Lenin:
“ Kikhez is kéne igazodnunk? Beszélsz a levegőbe hülyeségeket.”

Talán az alapvető emberi jogokhoz, meg az érvényes nemzetközi szerződésekhez, úgy kezdetnek.
Aztán pedig a demokratikus együttélés írott és íratlan társadalmi szabályaihoz, ahogy civilizált helyeken szokás.
Mindeközben az sem ártana, ha (pártunk és) kormányunk legalább a saját maguk által buherált alaptörvényt betartaná, ha már alkotmányunk nincsen.

Szóval ez a pár dolog az, amihez ennek a felcsúti suttyónak legalább a látszat kedvéért tartania kéne magát.
De csak ábrándozok, persze, hiszen még a jogerős bírói ítéleteket sem tartja be, amelyek pedig az általuk hozott törvények alapján születtek, sőt, felszólít a törvényes és jogerős ítéletek ignorálásra!

Hát mi van itt?

Hát még egy normálisabb banánköztársaságban sem tagadja meg a saját törvényeit a szolgálatos diktátor!

Igazodni? Még a felcsúti gyepen sem tanult meg, azóta pedig csak gátlástalanabb lett!

Ébredj már fel, Aljosa drága!
Ez nem az, ami Magyarország érdeke, ami itt történik, az kizárólag az orbán család érdeke!

És ne gyere nekem, légyszíves, hogy “bezzeg Gyurcsány”!
Gyurcsány szándékai alapvetően tisztességesek voltak, de gyakorlatlan volt, és elcseszte.
Nem kicsit, nagyon!

De ez nem jelenti azt, hogy ez a félművelt egocentrikus megalomán lenne a megoldás, az ég szerelmére!
Bár, ha ez az ország nem tud felmutatni valami értelmes, tisztességes és hozzáértő, elhivatott embert, akkor valóban nem érdemli meg, hogy megérje akár a 2050-et is.!

(Na jó, tudom, hogy addigra már nem pálinka lesz a nemzeti ital, hanem tequila, mert az agave megél a sivatagban is, ha a tevék ki nem tapossák...but still.)

morph on deer 2020.02.05. 21:27:17

@Muhammad Balfas:
“ tisztában vannak vele , hogy a norvégok nagy írója, Knut Hamsun elküldte Nobel-díját Dr. Goebbelsnek ”

Meg azzal is, hogy Knut Hansum nem kötelező olvasmány, amit egy náci hajlamú félfasiszta kormány ideológiai hadviselésének keretében suvasztottak bele az oktatási rendszerbe.
Mert a norvégek olyan hülyék, hogy rá merik bízni az egyénre, hogy saját értékítélete alapján alkosson véleményt, most képzeld!

Ki érti?
Nyilván rohadt libsik, akiket a Soros tart sakkban, mert úgy rá vannak szorulva Gyuri bácsira, hogy nem mernek kockáztatni egy nácira hajazó politikával...
Nyámnyila egy népség, ez nem vitás!

a nagy hohoohooo 2020.02.05. 21:36:31

@Tényelek: Csakúgy eszembe jutott mi maradt belőletek a kultúrában mihígmélymagyar nemzetthytakonynazik....hehee...a klasszikus:...bőgatya,..és barackpájinkás elbutultság...brühüühüüü..

2020.02.05. 21:45:38

@a nagy hohoohooo:
Látom megint sikerűlt kijátszania az ápolók éberségét a pszichiátrián,....,

a nagy hohoohooo 2020.02.05. 22:05:06

@Tényelek:Lácik nagy helyismereted van azon orbángyogyóintézetben....höhöö...hogy ilyen otthonosan érzed magad benne,...hehee...

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.05. 22:19:12

@Muhammad Balfas: "S hajlamuk van erre.”"

Lófauszt hajlam, tanulási képesség, és nem is akármilyen. De aki tanította őket erre, az viszont bunkó, mert azt gondolta, hogy övék a bölcsek köve, holott az csak a ló nemi szerve volt. Tévedésüket azóta sem vették észre.

Muhammad Balfas 2020.02.05. 22:46:14

@látjátok feleim szümtükkel: Hát de csak kiirtottak 6 millió zsidót? Hogy voltak erre képesek ezek a hülye gójok..?

Muhammad Balfas 2020.02.05. 22:57:32

@morph on deer: Lehet, hogy azért , mert a norvég iskolákban már nincsenek kötelező olvasmányok? ;) Mert ők ugye olyan fejlettek , hogy mindent alárendelnek a szent készségfejlesztésnek..:)
2009-et egyébként Norvégiában Hamsun emlékévnek nyilvánították..

eszti..... 2020.02.05. 22:57:39

@6.Lenin:

Hülye vagy öreg! Kamuztam? Másik névvel voltam itt és aztán nyíltan beszéltem róla. Mutass már egy száznevűt, aki bármikor is bevallotta volna, mikor és milyen neveken szórakozott! :D
Pontosan emlékszem, mikor és mit írtam.

Az átbacási teóriád már azért sem ül, mert aki ügynökségnél dolgozik, az nem saját magának egyezi ki a fizetését.
Felajánlanak neki egy fix napidíjas munkát, amit vagy elfogad, vagy kér egy másik helyet. Max. ügynökséget vált, ha kevesli a pénzt.
Az ügynökség intéz mindent, többek között a szerződést is, amiben rögzítve van a feladatkör és a bérezés.

eszti..... 2020.02.05. 23:01:18

@Muhammad Balfas:

Ezekkel mit szeretnél bizonyítani?
Igen, Márai írt a zsidókról is. Talán azért ilyen kritikus hangvételben, mert eredeti neve Grosschmid Sándor Károly Henrik volt. Jól ismerte azt a világot.

Muhammad Balfas 2020.02.05. 23:06:53

@eszti.....: Márai nem volt zsidó, hanem-tudtommal- kassai szász felmenőkkel rendelkezett.

Még egy idézet tőle:

"Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom. Csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó."

Csak árnyalni akartam egy kissé a képet..

eszti..... 2020.02.06. 00:00:58

@Grimbusz Makszimusz:

Tudod hogy van ez..... hát te sem vagy képben az ausztriai otthonápolási rendszerrel.
Egy ápoló nem fizet rezsit, nincs megélhetési költsége. A páciensnél lakik, étkezik. Költségeit, ahogy fizetését is az osztrák állam állja, megtéríti a családnak.

"idegennek tekintik és megalázzák, lenézik,"
Aha! Gondolom, ezért van a legálisan dolgozó ápolók számára kötelező kamarában külön képviselője a külföldi ápolóknak. Ezért kaptam havonta a német nyelvű kamarai tájékoztatókhoz magyar, szlovák és román nyelvű kivonatot is.
Ezért léptetett be az osztrák hivatal a II. nyugdíjpillér magánpénztárába. A havonta befizetett járulékok bizonyos százalékát automatikusan átutalták a számlámra.
Az ápolói szakma nem sétagalopp. Igen, voltak necces és kényelmetlen helyzetek.
De néhány "kiszolgáltatott kollégám" sértésnek vette, ha a család figyelmeztette hanyag munkájára, esetleg rájöttek, hogy a kosztpénz elszámolásánál hamis számlákat adtak le. Vagy a hivatal felelősségre vonta őket, mikor a magasabb gyermeksegély reményében hamis igazolásokat nyújtottak be.
Mesélhetnék még a királynő aspiránsokról, akik méteres műkörömmel és kilónyi sminkkel érkeztek ápolni.

Amennyiben valakit valóban megaláztak, lenéztek, annak is volt választási lehetősége, kérhetett új munkahelyet. Azok számára, akik vették a fáradtságot, megtanultak németül és jól dolgoztak, ez nem volt gond.

eszti..... 2020.02.06. 00:04:44

@Muhammad Balfas:

árnyalni a képet? nekem? :D

a tegnapi számodra írt válaszom egyik mondatát idézem:

talán az utolsó író, akit a jelenlegi szekértáborok mindannyian magukénak érezhetnek.

ugye, nem kell elmagyarázni...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.06. 01:37:54

Kossuth Lajos:
„A megyénkben tanyát vert sok zsidó, valamint az iparkodással egybeköttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földművelő népnél, amellyel legszorosabb egybenköttetésben él, súlyos ostora, a bővelkedésnek telhetetlen sírja, iparkodásának rothasztó nyavalyája. Vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzetekkel - kiknek közepette - mint a növény tápláló nedvét elszívó gomba - él, egybeolvadott, vagy a nationalismushoz tsak egy gondolattal is közelített volna. Egész helységeket tudok, hol a szegény földművelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat. Nints azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná - valamint nints egy tsalás, nints egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna. (Értekezés az éhínségek okairól, 1828)

Széchenyi István:
„Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt. Mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves, és azt nem eheti meg az ember. Más példát is hozok fel. Egy bárkában ülök, és abban van a gyermekem és másnak a gyermeke, és a bárkába bejön a víz, s előttem apodictice áll, hogy e két gyermeket benn nem tarthatom. Az igaz, hogy ha a magamét lököm ki, és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni. De bíz én inkább a magam gyermekét tartom meg, és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzet rovására történik. És az nem vélekedés, mert apodictice, számszerűen be lehet bizonyítani, hogy minden ilyenféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve." (Beszéd a Felsőházban, 1844. október 1.)

Petőfi Sándor:
„Dicsekedés nélkül szólva, a legnagyobb emberbarátok egyike vagyok s tisztelem, becsülöm a zsidókat, de már a kocsmákból csak kikergetném őket pokolig, mert a mi ronda, csak ronda az, hiába!" (Úti levél Kerényi Frigyesnek, 1847. július 12.)

Liszt Ferenc:
„El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése."

Kölcsey Ferenc:
„Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll." (A szatmári adózó nép állapotárul, 1830)

István Tamasi 2020.02.06. 07:52:53

Ez a demeter sziszi az élő példa arra, hogy nagyon károsak hazánkra nézve a migránsok.

István Tamasi 2020.02.06. 07:55:45

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Madách és a Az ember tragédiája kikerült a NAT-ból hogy helyet adjon a náci-nyilas rozsdabercikének

2020.02.06. 09:51:50

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @Muhammad Balfas:
Magyarországon a zsidók a 18. század végére detagozódtak a társadalomba,semmi gondunk nem volt velúk, magyar zsidónak vallották magukat.
1795-ben Lengyelország harmadik felosztása után kapott szabad költözési jogot az ott élő nagyszámú zsidóság, akik beözönlöttek Kárpátaljára, Borsodba, Szabolcsba, Észak-Erdélybe, Bukovinába, a mostani Kelet-Szlovákiába, ahol elszaporodtak és a gátlástalanságukkal olyan szintű nyomort idéztek elő, hogy az tömeges éhinséget, kivándorlást idézett elö.
Tőlük származik a mondás, hogy a nulla nem jelent semmit, ezért az általuk kötött szerződéseknél minden adóspapírhoz odaírtak belőle kettőt- hármat a végére.
Az ott élő szlovákok, románok, magyarok, németek és főként a ruszinok, nem ideológiai alapon lettek antiszemiták.

Muhammad Balfas 2020.02.06. 10:11:32

@eszti.....: Vagyis mi a helyzet? Tudok idézni a zsidósággal kapcsolatosan igencsak kritikus , vagy akár antiszemitának tekinthető mondatokat Máraitól , tudok idézni Móricztól.. De a magyar balliberális oldal mégis Wass Albertet tekint antiszemitának.Különös..

2020.02.06. 10:17:21

@morph on deer:
Ha a rozzs termés miatt gyenge a piaci kínálat, attól még enni kell, abból választunk , ami van.
Ön szerint jelenleg melyik párt jobb ajánlat a Fidesznél és miért?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 10:40:49

@Tényelek:
"Ön szerint jelenleg melyik párt jobb ajánlat a Fidesznél és miért? "

Köszönöm kérdését!

#MOMENTUM!!!!!

Muhammad Balfas 2020.02.06. 10:41:27

@Tényelek: Igen, erről szól a Kazárföldön című írás..Amelyben a szerző-Bartha Miklós- többször nyomatékosan különbséget tesz magyar zsidó és "kazár" zsidó között ,nem éppen utóbbi előnyére..

morph on deer 2020.02.06. 11:00:19

@alöksz róz:
“ jobb lesz a világ, amikor végre elpusztulsz, ez 100%”

Na látod, ebben nincs vita köztünk!
:)

Grimbusz Makszimusz 2020.02.06. 11:04:40

@R.V.J.: Momentum csak egy pillanatnyi elmezavar, nézd már meg a "politikusait" a két pitsát, hogy mit csinál Brüsszelben, a Fegyőrt, hogy az SZDSZ szellemiségének és erkölcsiségének az örököse és hogy kis párt lévén nincs meg a saját, munkára alkalmas kormányzási struktúrája, így általuk, velük egyből visszajönnének a már egyszer elzavart liberális szakemberek, mint a Drazsé Bpesten!

morph on deer 2020.02.06. 11:06:44

@alöksz róz:
“ na én nem voltam rest végigolvasni, és újfent meg kell állapítanom, hogy egy elborult agyú hazug komcsi szaralak vagy.”

Aha. Mi nem stimmel?
Vagy már a szemednek sem hiszel, mert inkább a viktornak?
Ott bizony az van, amit bemásoltam, feketén-fehéren.
Az meg egy másik kérdés, hogy te mit gondol(hat)sz erről, és/vagy én mit gondolok.
Ettől ilyen qrva szép az élet.

6.Lenin 2020.02.06. 11:20:21

@eszti.....:

@esztik-ém, leszarom, hogy kit tologattál, és kik nyukáltak reszkető kézzel a szoknyád alá.
Nem fogom visszakeresni azt a kommentedet, ahol elismerted, hogy kannásbori is te voltál.
Mellesleg ugyan az a stílus, foglalkozás, történet, igaz most a hepiend kicsit változott.
Legrosszabb (neked a jobb), hogy az élettársad volt az illető hölgy, vagy csak hálótársad, mind1. Közös sors, közös élmények, és itt olvasható néhány morzsája.

Nem kell ezen felhúznod magad, a kamuzásnak ez a velejárója, ha nem figyelsz. Én csak szóltam, hogy....
Ennyi.

Muhammad Balfas 2020.02.06. 11:23:18

@R.V.J.: NOlimpia helyett NOmentum..

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.06. 11:23:20

@Muhammad Balfas:" "Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom. Csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó.""

Hát, én nem egy mai nyeretlen kétéves vagyok, de életemben eddig 5, azaz öt zsidót láttam, akikről tudtam, hogy azok.
Egy maga mondta nekem, hogy ő, és a családja a füstölős lágerben volt, egyedül az anyja, és ő maradt meg. A másik egy rokonom férje volt, és nem titkolták. A harmadik egyetemista évfolyamtársam volt, néha láttam a fején azzal a kis kerek sapival, ebből tudtam. A negyedik és ötödik egy nagyon kedves idős házaspár volt, akik hazakeveredtek a lágerből, és a saját házukban ( nagyobbacska falusi ház volt ) egy szobában kaptak lakhatási jogot. Anyám a háború előtt náluk volt cseléd, és nagyon szeretette őket, azok meg engem, mint kisgyereket.

Azt mondják, hogy zsidókra jellemző a nagy orr. Nagyapámnak elég jó nagy nózija volt, de nem volt zsidó vallású. Sőt a déd, meg ük őseim sem.
Csak árnyalni akartam egy kissé a képet...

Szívesen venném, ha Márai vagy báki - akát te - elmagyarázná, miről ismerszik meg az utcán az ember kereszténysége, zsidósága. Nem olyan magyarázatra várok, hogy kipát, vagy keresztet hord, pajesza van, mert már a keresztény papok sem hordják a talpig érő fekete ruhát az utcán. Az anyám meg egész életében fejkendőben járt.

2020.02.06. 11:37:24

@R.V.J.:
A miértre elfelejtett válaszolni!
Nekem egyébként az a gondom a deviáns zanza gyülekezet Momentummal, hogy a hedonizmusuk mindent felülír, ennek következtében képtelenek középtávú tervezésre is, ami az országra nézve katasztrófa lenne, ahogy rájuk nézve is, de annak a költségeit leszámitva, nincs nagyközösségi hatása.

Muhammad Balfas 2020.02.06. 11:42:54

@látjátok feleim szümtükkel: Akkoriban ez sokkal nyilvánvalóbb volt..Tudták egymásról az emberek. És a vegyes házasságok sem voltak még annyira elterjedtek , mint a háború után. Apám már a Kádár rendszerben volt egyetemista.. Az ő idejében ez egyáltalán nem volt téma se a Holokauszt se az , hogy ki zsidó..Csak nagyon marginálisan találkozott ezzel a kérdéssel..

"Szívesen venném, ha Márai vagy báki - akát te - elmagyarázná, miről ismerszik meg az utcán az ember kereszténysége, zsidósága. "

Márai gondolom nem az utcán szembe jövő emberekkel kapcsolatban vonta le következtetését , hanem társas és munkakapcsolatai alapján..Mindenesetre Wass Albert van elkönyvelve antiszemitának és nem ő vagy Móricz..

Utóbbitól egy idézet :

"Két zsidó ül a hajón velem szemben. Valami rákényszerít, a most bennem forrongó tűnődések a zsidóság szerepéről, hogy erősen nézzem őket, s megállapítsam a lényüket. Az egyik lehet 62 éves, a másik 36. Lehetnek apa és fiú is, bár a mi gyakorlatlan, keresztyén szemünknek minden két zsidóban van annyi hasonlóság, amennyit ritkán látni ker. családtagok közt. Orruk, fülük nagy, szájuk furcsa, alsó ajkuk előredagad; olyan száj, amelyet mindig undorral láttam, úgy hogy el kellett fordítani róla a szemem. Hányásinger támadt a torkomban ettől a szájtól s mivel ösztönszerűleg mindig védekeztem attól, hogy a kellemetlen képzetekkel, halál, betegség, undor dolgaival foglalkozzam, nem is tudnám, miért: de most rájöttem, a megfigyelés erőszakja alatt, hogy ez az undor erotikus. Ez a száj erotikus tapadást ígér, s ez homosexuális iszonyt kelt. Szemük apró s olyan szem, amit folyton csipásnak látunk. Vastag szemöldök, középen kettős ránc. Óriási áll a fiatalnál, az öregnél viszont korcs, degenerált kiscsontú áll a lefittyent ajak alatt. A fiatal nagy álla miatt olyan pofoncsapott fej, az öreg pedig egy kis vakarcs héjafej."

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 11:47:29

@Grimbusz Makszimusz:
"Momentum csak egy pillanatnyi elmezavar, nézd már meg a "politikusait" a két pitsát, hogy mit csinál Brüsszelben, a Fegyőrt, hogy az SZDSZ szellemiségének és erkölcsiségének az örököse"

A #MOMENTUM valóban nem a hónajszagú nögyülölö taplógombák pártja. Ha nem szimpatizálsz az téged minösít. Az SZDSZ egy nagyon jó párt volt, irányvonalát megfiatalított köntösben továbbvinni igazán nem szégyen.

morph on deer 2020.02.06. 11:48:49

@Muhammad Balfas:
“ Lehet, hogy azért , mert a norvég iskolákban már nincsenek kötelező olvasmányok? ;) ”

Lehet! :)
A helyzet egyébként az, hogy Hamsun az összes hülyeségével együtt is zseniális író volt, - ami például nem történt meg Wass Alberttel, akárhonnan is nézzük.

(Számomra például kifejezetten nyögvenyelős és körülményes, túlzottan patetikus és teátrális a stílusa, Nem bírtam sokáig egyik könyvét sem abból a háromból, amivel próbálkoztam. Ez van.)

Egyébiránt az ominózus Nobel-érem ajándékozás azért történt, hogy találkozhasson Hitlerrel, ami össze is jött neki. Abból viszont rendes patália kerekedett, mert Hamsun a bebörtönzött norvégek szabadon bocsátását és az ottani elöljáró leváltását kérte, amiből konkrétan kiabálás lett, Adolfot a gutaütés kerülgette.
Viszont dicsőítő megemlékezést írt Hitler halálakor, amiből újabb botrány lett.
A háború után komolyan felelősségre is vonták a német szimpátiája miatt, valami pszichiátriai intézetbe is került - börtön helyett, - meg masszív pénzeket kellett fizetnie, stb.

Magyarul: a norvégek a maguk módján rendezték az ügyet.
Szóval messze nem az a helyzet, mint nálunk.

Nálunk legalább az egyetlen irodalmi Nobel-díjas írót épp most cserélték le egy középszerű, ámbár nyilas érzelmű íróra, aki nyilván jobban illik a mai tájképbe, mint egy nála sokkal jobb zsidó Nobel díjas.
Alakulunk, alakulgatunk...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 11:49:21

@Muhammad Balfas:
"NOlimpia helyett NOmentum."

Saját kútföböl? Gratulálok!!!!

2020.02.06. 11:51:55

@látjátok feleim szümtükkel:
Az a gond a zsidókérdéssel, hogy ami miatt utálják óket csak maximum 5-10 százalékukra igaz, csak az a kicsi patkányrész mindig a tisztességes egészre hivatkozik, ......., a zsidó barátaimnak is tele van a tőkéjük velük.
Ez inkább egy jelenség, aminek semmilyen külső megkülönböztető jele nincs, beleértve a kipát is.
Ha találkozik ilyennel, azt egy életre megjegyzi, totális gátlástalanság, nulla erkölcs, amit kulturáltan, öltönyben adnak elő.
Az erkölcsi alapállásuk, hogy a goj nem ember, ezért minden ígéret, kötelezetts€g csak formalitás, nem kötelezi őket semmire.
Annyiban előny számunkra ez az ismeret, hogy a muszlimok ugyanígy tekintenek a nem muszlimokra.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 12:00:15

@Tényelek:
"A miértre elfelejtett válaszolni!"

Akkor vegyük sorba.
1. A momentum a legfiatalabb bázisú párt R-GO mi vagyunk a jövö.
2. Politikai ujjunk pontosan érzékeli a divatos politikai áramlatok pulzusát, tehát a haladás élcsapatába tartozunk.
3. Az elözö pontból kifolyólag, pártunk és politikusaink hihetetlen népszerüek és közkedveltek a fejlett nyugaton.
4. Politikusaink szépek, vékonyak és jólöltözöttek.
5. A #MOMENTUM ezért egy vonzó, sexy, cool politikai entitás
6. Hosszútávú terveink egybeesnek a legújabb, legdivatosabb mozgalmakkal: klímaforradalom, húsbetiltás, migráció.
7. Elhatárolódunk a fidesz európaellenes politikájától, ezzel egyidöben a mi kül- és belpolitikánkat szorosan hozzáigazítjuk a EUs széljárásnak.

2020.02.06. 12:04:08

@morph on deer:
Kertész egykönyves iró, a Sorstalanságon kívüli könyveinek elolvastatása emberiesség elleni cselekménynek számít.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.06. 12:18:00

@Tényelek: Az a gond a zsidókérdéssel, hogy ami miatt utálják óket csak maximum 5-10 százalékukra igaz, csak az a kicsi patkányrész mindig a tisztességes egészre hivatkozik, ..............majd pogrom esetén ők eltűnnek, elmúltával előkerülnek, követelik a kárpótlást, "visszaveszik" az ottmaradott és rövidebbet húzó hitsorosaik javait, pl. villáját és ott folytatják, ahol abbahagyták, gyakorlatilag a halottaikból élnek és nem is rosszul, de mint tudjuk, üzletben nincs barátság, mert ez alapjában véve már ipar!

morph on deer 2020.02.06. 12:24:14

@István Tamasi:
“ Madách és a Az ember tragédiája kikerült a NAT-ból ”

Naná! Hát TRAGÉDIA!
Most meg minden szép, és jó, hát még milyen jó LESZ!
Majd!

És ilyen napsugaras jövőbe hogyan kerülhet bele “Az ember tragédiája”, de most tényleg!
Na ugye...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 12:28:54

@Grimbusz Makszimusz:
"Az a gond a zsidókérdéssel, hogy ami miatt utálják óket csak maximum 5-10 százalékukra igaz"

Nem! Nácikám a gond az, hogy a magadfajták antiszemitizmusból fakadóan hátatfordítanak a ténynek, hogy az a bizonyos 5-10 százalék (valójábn 0,5-1%) gazdasági ügyeskedö az a föld egész populációjára vonatkozik. Nektek persze csak a zsidó ügyeskedök fájnak, a többiek nem.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.06. 12:32:38

@R.V.J.: "Az SZDSZ egy nagyon jó párt volt"

Meggyesi szerint tele volt korrupcióval. Nála hitelesebb forrást aligha találsz. Persze a fidesz 3 nagyságrenddel magasabb szintre emelte a tolvajlást, de akkor se lehet ettől eltekinteni. A Magyar, a Kunce meg a Horn most már nagyon okosakat tudnak mondani, de akkor nem csinálták.

MÁV tulaj 2020.02.06. 12:36:02

@Tényelek: Egykönyves... Mint pl. Kipling, Reymont, Galsworthy, du Gard, Solohov, Madách vagy Joyce... Utóbbi kettő kivételével Nobel-díjasok.

morph on deer 2020.02.06. 12:36:17

@Tényelek:
“ Kertész egykönyves iró”

Akit az egyetlen Nobel-díjas magyar íróként ismer a világ, számtalan nyelvre lefordították, stb., Wass Albertről meg - hálistennek - a kutya se tud a magyarokon kívül, szerencsére nem vele azonosítják a magyar irodalmat szerte a világban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 12:37:51

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
"Magyar, a Kunce meg a Horn most már nagyon okosakat tudnak mondani, de akkor nem csinálták"

Pedig vitathatatlan tehetségekröl beszélünk, korunk entellektüelljei. Az SZDSZ-nél mindíg a vezetéssel volt baj, már a kezdetektöl (akárcsak az LMP-ben). Nálunk ez nem kérdés, Pártelnökúr szerencsére egy igazán karizmatikus vezetö!!

MÁV tulaj 2020.02.06. 12:39:21

@Grimbusz Makszimusz: S ez nagyjából minden népcsoportra elmondható, azaz vagy tíz százalékuk léhűtő, arrogáns, bűnöző, "patkány" stb.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.02.06. 12:44:34

Bejöttem a telepre, azt mégse kell szarnom. Nem értem.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.06. 12:47:42

@MÁV tulaj: Egykönyves... Mint pl. Kipling, Reymont, Galsworthy, du Gard, Solohov, Madách vagy Joyce... Utóbbi kettő kivételével Nobel-díjasok.............................

Persze, az egykönyves, meg a Nobel-díjas nem írja le a Kertész féle problémát, miszerint nem az írói teljesítmény, hanem a téma és annak napirenden tartása kapott itt díjat!
Ha lenne egy felmérés, hogy ezeket hányan olvasták, abból hányan olvasták végig, abból hányan tették le úgy, hogy ejnye de jó volt, akkor Kertész sehol sem lenne!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.06. 12:50:00

@MÁV tulaj: S ez nagyjából minden népcsoportra elmondható, azaz vagy tíz százalékuk léhűtő, arrogáns, bűnöző, "patkány" stb.

Igen, viszont csak a zsidó szed adót a halottai után.

6.Lenin 2020.02.06. 12:55:51

@R.V.J.:

8. Aki nem 1-70-ig, az sem fog szülni
9. Mi nem engedjük, hogy ordas eszmék okozzák a kipusztulásunkat, ez nekünk önerőből is menni fog.
10. Ezt mindenki kellő önuralommal legyen szíves kivárni. Így lesz mindenki utána boldog.

2020.02.06. 12:57:06

@morph on deer:
El kell keserítsem, Vass művei angolul, németűl, spanyolul, .., és románul :-) biztosan olvashatóak.
Az meg, hogy a libsik által lenácizott Vass USA polgárként élte az életét, a háborus bünök vádját meg ejtették ellene, ne zavarjon senkit :-)!

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.06. 13:01:31

@Tényelek:

Mintha nekünk lenne egy hasonló tulajdonságú népcsoportunk, csak ők hithű keresztények.

Muhammad Balfas 2020.02.06. 13:04:23

@morph on deer: Akkor viszont egyszerűen azt kellene mondani, hogy Wass Albert szar író volt , és nem azzal jönni , hogy fasiszta nem antiszemita volt.. Nem folyton keverni ezt a két dolgot.
Különösen úgy, hogy Móriczcal , Máraival , de még Kosztolányival kapcsolatosan is derülnek ki érdekes dolgok antiszemitizmus ügyben..

Hamsun úgy kapott emlékközpontot Norvégiában, hogy az ellen a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ nyomatékosan tiltakozott. A norvég kormány annak tudatában nyilvánította 2009-et Hamsun emlékévvé , hogy Hamsun az emberiség élharcosának nevezte Adolf Hitlert..

"mert Hamsun a bebörtönzött norvégek szabadon bocsátását és az ottani elöljáró leváltását kérte, amiből konkrétan kiabálás lett,"

Viszont messzemenőkig támogatta a náci kollaboráns Quisling-kormányt..

A norvégoknak saját SS hadosztálya is volt 'Wiking" néven..

morph on deer 2020.02.06. 13:05:39

@Tényelek:
“ jelenleg melyik párt jobb ajánlat a Fidesznél és miért?”

A helyzet az, hogy én nem pártban látom a megoldást, szerintem egy párt sem kéne, hogy vezesse az országot, - ez sem!

Én istenigazából egy úgymond szakértői kormányt látnék szívesen, - ahová mondjuk pártok delegálhatnák az általuk felkért/megbízott profikat, de semmiképpen nem bíznám az ország jövőjét egyetlen politikai formációra.
Egyetlen személyre meg végképp nem, bárki legyen is az!

Nagyjából úgy lehetne elképzelni, hogy tetszik, nem tetszik, le kéne ülni és kidolgozni egy konszenzuson alapuló “nemzeti (alap) minimumot” ami széljárástól függetlenül mindig betartható lehetne. Elsősorban olyan témákban, mint az egészségügy, infrastruktúra, stb, aminek mindig kell működnie, aztán a szociálpolitika, oktatás, gazdaság, stb, ahol a semlélet függvényében is legfeljebb a hangsúlyok változhatnának, de nem az alapelvek, aztán jöhetnének azok a témák, amelyek napi szinten mozoghatnak, mint külpolitika, külkereskedelem, stb.
Ez már az a terület, ahol a politikai szemléletnek lehetne szerepe, de én azt is kizárólag a demokratikus játékszabályokon belül tartanám elfogadhatónak, azaz teljhatalmat soha senki(k) kezébe!

Szerintem ez lenne az ideális.
Elvben még működhetne is, gyakorlatban pedig itt soha az életben még csak hasonló sem várható, sajnos. Egy olyan népség vagyunk, ahol muszáj mindig mindent valami/valaki ellen csinálni, hogy tudjuk bizonygatni, hogy bezzeg mi aztán stb. Ha meg minden kötél szakad, akkor még a szomszéd tehenének is képesek vagyunk segíteni a kimúlásban, mert nehogy már csak nekünk legyen rossz...

Én csak azt a formációt vagyok hajlandó támogatni, amelyik eleve a plurális hatalommegosztásban gondolkozik, - tehát nem csak kényszerből, jobb híján kooperál, - akármi is lesz a neve, ha ilyen majd előkerül egyszer.
Kábé ennyi.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 13:07:04

@Tényelek:
"El kell keserítsem, Vass művei angolul, németűl, spanyolul, .., és románul :-) biztosan olvashatóak."

Csak hogy erre van logikus magyarázat. Wasst a nyilas emigráció fordítatta le a helyi nyelvekre. Románul meg azért lett kiadva, hogy Wass rokonai is el tudják olvasni a müveket az anyanyelvükön.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.06. 13:08:16

@Muhammad Balfas:

Én nem szeretem Móriczot, ezért ezen sem csudálkozok. Mellesleg ha megkaparnánk a felszínt, lehet, hogy ő sem volt különb. Hiszen olyan ismreteket ír le, amiket én nem tudtam eddig. Vajon miért? Netán azért, mert saját tapasztalása volt, nekem meg nincs?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 13:09:06

@6.Lenin:
"8. Aki nem 1-70-ig, az sem fog szülni"

Ezt nem értem, de a többiben van fantázia

6.Lenin 2020.02.06. 13:13:21

@R.V.J.:

Fegyőr is ezért kampányolt Romániában? Az ő rokonsága is jár rendszeresen talpfrizura igazításra?
Mik derülnek ki, valszeg ezért nyal a franciáknak is. Ők is kedvelik a szőrös talpakat, hallkabb a járásuk a betonon.

6.Lenin 2020.02.06. 13:18:45

@R.V.J.:

Aki valamilyen módon olyan szerencsétlen, hogy képes lenne nemzésre, a másik szülni, és mégis momentumos, az önként lemond erről a rendkívül káros lehetőségről.
az 1-70 nemi identitású meg alapból olyan szerencsés, hogy ezzel a problémával nem kell azt a kevés agysejtjét is külön terhelnie.

2020.02.06. 13:20:55

@morph on deer:
Érdekes elképzelés, de ezzel már a lengyelek próbálkoztak, ezért lehetséges, hogy az USA Alkotmányát tőlük nyúlták le.
A végeredmény egy gyenge kormányzás, illetve az országot a szomszédos országok szétosztották egymás között, 170 évbe tellett, hogy saját hazájuk legyen újra.
Elvileg meg lehetne csinálni, ha lenne egy komplett független elitünk, de a holokauszttal eltüntettük a zsidó elitett, Rákosi eltüntette a magyar és a sváb elitet, helyette lett egy 4 elemivel diplomát kapott mű elitünk.
Jelenleg már a jobboldalnak is van elitje, a liberálbolsiké meg ugye jött a komcsi rendszerből.
Van két pártos elitünk és pár lézengő független.
Ha összeáll a teljes független elit réteg, akkor jöhetne az ön ötlete, de az valószínűleg sohasem fog bekövetkezni, mert menet közben azok is pártosodni fognak,.....,
Röviden az ön ötlete a lengyel példát követné, tehát több, mint rossz.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 13:24:38

@6.Lenin:
" Ők is kedvelik a szőrös talpakat, hallkabb a járásuk a betonon"

Nézd, ki nem állhatom a rasszista vicceket, de ettöl függetlenül észreveszem a minöségi munkát. +++

2020.02.06. 13:27:17

@R.V.J.:
A galliciából beáramló zsidók a ruszinok kétharmadát tette földönfutóvá, kényszerítette kivándorlásra, ők csak velük találkoztak, mint gátlástalan gazdasági szereplőkkel,..., ráadásul akkor ez még látható jelekkel volt felruházva.
Az maradt meg bennük, hogy a zsidók,......., és egy ilyen durva helyzetben a bélyeg a normális zsidókra is rákerűlt.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 13:29:56

@6.Lenin:
"az 1-70 nemi identitású meg alapból olyan szerencsés... bla bla bla"

Büszkén énekled a himnuszt ugye? Pedig Kölcsey azt egy hetyke huszárfiúhoz írta dobogó szívvel.

humenonline.hu/tenyleg-homoszexualis-volt-a-himnusz-szerzoje-kolcsey-ferenc-elete-es-titkai/

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 13:32:34

@Tényelek:
"A galliciából beáramló zsidók a ruszinok kétharmadát tette földönfutóvá, kényszerítette kivándorlásra"

Szép nagy kerek hazugság, egy Holocaustot sikerült is elindítani a hátán.

2020.02.06. 13:40:13

@R.V.J.:
A ruszinok régi vágású, becsületes emberek, a magyar zsidóikkal semmi bajuk nem volt csak a migri zsidók kipaterolását követelték Horthytól, amit az vonakodva ugyan, de végül megtett, visszaküldte őket Galiciába. A korabeli leírások szerint utcai népünnepélyek voltak a ruszin településeken /is/ ahol a kormányzót éltették,...., bár ez az Amerikába kényszerített rokonaikat már nem hozta vissza.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.02.06. 13:45:32

Ahh, mégis szartam egy nagyot

Én nem vagyok egykönyves.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 13:48:16

@Tényelek:
"A korabeli leírások szerint utcai népünnepélyek voltak a ruszin településeken /is/ ahol a kormányzót éltették"

Forrás: korabeli "Ripost"

Nos, ha a ruszinok 2/3 már elföldönfutott a zsidókat meg kiirtották, akkor nem sok ember maradt ott a Horthyval bulizni.

morph on deer 2020.02.06. 13:51:04

@Muhammad Balfas:
“ Akkor viszont egyszerűen azt kellene mondani, hogy Wass Albert szar író volt , és nem azzal jönni , hogy fasiszta ”

Tőlem mind a kettő is lehetett, én nem szeretem mint írót, a nyilassal meg nem tudok együttérezni.

Igen, tudok Quislingről, meg a norvég SS-ekről, ugyanakkor egészen komoly ellenállási mozgalom is volt, meg minden, ahogy illik.
Amúgy szerintem a leginkább gerinces népség arrafelé, akárhogyan is. A svédek például turistaként(!) engedték át a német inváziós haderőt az országon a finnek elleni támadáshoz, és mindkét oldalnak szállították az acélt, az utolsó pillanatig is.

Az egész NAT-dolog amúgy kicsit túl vadregényes az ízlésemhez.
Amit nem igazán értek az az, hogy mi a bánatért kell itt mindig annak a bizonyos lónak a túlsó oldalán lenni..?
Nem lehet más, mint egy kétdimenziós magyar gebe, amelyiknek kizárólag csak túlsó oldala van... Igazi hungarikum.:(

6.Lenin 2020.02.06. 14:02:35

@R.V.J.:

a) te románoztál, igaz kicsit prosztóbban

b) sose mondtam, hogy.... de vegyük az alapállást "0"-nak (ezért írtam 1-70 ig a kitérőket), Nos néha a jobb megértés okából az ember a nyelvét is használhatja, ha... Ez legyen 0,5 eltérés, tehát bőven befér 1 alá. Vagyis az én minősítésem jelenleg (még) 0+ 0,5, tehát mindenképpen 1 alatti.
Éneklés közben meg ritkán kötnek le szexuális gondolatok, akció közben meg szintén nem szoktam fennhangon énekelni, sőt, talán még dúdolni sem, himnuszokat meg pláne nem.

2020.02.06. 14:04:12

@R.V.J.:
A magyar állampolgársággal rendelkező összes zsidó maradt, a migri zsidókat sem irtották ki csak visszatelepítették.
Egyébként meg az ipariforradalom mitt mindenütt demográfiai robbanás volt Európában,...., szóval maradt elég ember ünnepelni.
Ha veszi a fáradtságot és elmegy Ungvár, Munkács környékére a helyiek szívesen mesélnek ezekről a dolgokról, mert olyan mély nyomot hagyott bennük, hogy beépűlt a kollektív önvédelmi reflexükbe.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 14:13:36

@Tényelek:
"Ha veszi a fáradtságot és elmegy Ungvár, Munkács környékére"

Lejárt a vízumom Ukrajnába, de ha már ruszinok, akkor tiszteljük meg öket azzal, hogy a városaikat a rendes nevükön nevezzük Mukachevo és Užhorod.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 14:16:28

@6.Lenin:
"Éneklés közben meg ritkán kötnek le szexuális gondolatok,"

Pedig vannak dalok, amik pont erre írodtak.
youtu.be/zNBj4EV_hAo

6.Lenin 2020.02.06. 14:53:09

@R.V.J.:

Ha már közben nótázni is lenne kedvem, akkor már másik kettő közül szívesebben dúdolnám...

www.youtube.com/watch?v=rHYZO19C8E4
www.youtube.com/watch?v=KjgWWjkNbhU

eszti..... 2020.02.06. 14:54:13

@6.Lenin:

max. azt keresnéd vissza, amikor tagadtam. de olyan kommentet nem találsz tőlem.

"Legrosszabb (neked a jobb), hogy az élettársad volt az illető hölgy, vagy csak hálótársad, mind1. Közös sors, közös élmények, és itt olvasható néhány morzsája."

ez mindent visz. :D
lángelméd valóban beragyogja a blogot. ez nyilvánvalóan a jobboldali gének hatása. abba ne hagyd! ))))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 15:04:57

@6.Lenin:

hmmmmmm...na igen az ikonok!!!
Ha már túl vagy az terep elökészítésén és be kell indítani a ütvefúró légkalapácsot, akkor jobb feltekerni a tempót.
Úgy zengjen a Rudas, hogy a kabinos is belepiruljon!!!

youtu.be/wN2tHv8gPm8
youtu.be/PGNiXGX2nLU
youtu.be/ptfZ3IPkAOY

6.Lenin 2020.02.06. 15:16:23

@eszti.....:

Egyszer valahol hallottam, egy megrögzött kamuzóval kapcsolatban, hogy az igazság nagyon fájó is tud lenni. Ő is napokig ordított fájdalmában, és hiába kenték be a fenekét kigyózsirral nem használt, sőt a kutyája is néhány órán keresztül vele együtt vonyított.

Mondjuk én azt is elhiszem a tótoknak, hogy Janosik egy nagy uralkodó volt, miért ne hinném, két tót betegtologatónak is lehet tök azonos élete. Még az öreg Szepi is mindkettőnek benyúlt a remegő kezével a szoknyájuk alá, miközben -félrevezetésként- Benest éltette.

Én leszálltam a témáról, is.

6.Lenin 2020.02.06. 15:21:51

@R.V.J.:

Ha neked nem esett le, én a zenét kedvelem, nem a zajt. Az énekes nem annyira lényeges.
A zene, és az általa kiváltott érzelmek, mert azt hiszem, hogy ez a lényege. Nem az énekes hovatartozása, és az általa keltett zaj nagysága.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 15:27:04

@6.Lenin:
Láttam filmen hogy csináljátok, és abban a melóban hullik a forgács. Gondoltam a tempó segiti végsö sikert.

6.Lenin 2020.02.06. 15:37:52

@R.V.J.:

Nem tudom, hogy filmen ez hogy megy.

De szerintem normáliséknál ez automatikus. Minden megy a maga útján. Legalább is én ezt tapasztaltam. Mondjuk némi fantázia sose árt, de olyan különleges noszogatás sose kellett, ha a céleszköz a látóteremben volt. Minden beindult szépen, automatikusan.
Csak, ha utána moziba mentem, be kellett kalkulálni a kezdést, 2-3 órával korábbi időpontban, nehogy lekéssem a film elejét. Néhány perc átállás mindenkinek jár.

eszti..... 2020.02.06. 15:39:45

@Muhammad Balfas:

Kiragadott mondatokat bárkitől lehet idézni. De az összkép a fontos.
Nem igazán tartom szerencsésnek, mikor egyes politikai kurzusok felkent hirdetői listázni kezdik, főleg visszafelé, az írókat-költőket.
Már csak azért sem, mert az idő rég megmutatta, ki volt istenadta tehetség és ki esett ki a rostán
Nem hiszek a politikailag megosztott irodalom létében. Szerintem nincs jobboldali vagy balliberális író.

alöksz róz 2020.02.06. 15:39:58

@morph on deer: "Például az Árpád-kori történelemből csak a győztes csatákat szabad tanítani!

Ez nyilván úgy fog kinézni, hogy tulajdonképpen Muhinál is mi győztünk, és a tatárokat csak vendégségbe hívtuk, ahogy a türk tanács tagjai közt ez illendő, mi?
Nem is volt tatárdúlás, az országot meg merő hobbiból építette újjá Béla, a honalapító, más dolga nem lévén.."

totál el van borulva az agyad, az nem stimmel...

eszti..... 2020.02.06. 15:42:25

@6.Lenin:

excellent! :D :D
a kinyilatkoztatás nagyatyja vagy! már csak a szövegértésen kellene kissé csiszolni.
de ahogy Halász Jutka énekli: A végtelenhez mérve, semmi sem tökéletes.....

6.Lenin 2020.02.06. 15:49:17

@eszti.....:

"Szerintem nincs jobboldali vagy balliberális író. "

Van, de ez nem baj, ha az eredeti jobb-, bal-, és liberális értékek mentén írja le a maga világát. Mindegyik külön-külön érték, értékrend.

A baj ott kezdődik, ha bármályik a sajátját, az egyedüli emberi értékként a másik fölé próbálja helyezni, erőszakosan. Visszafelé meg pláne, ebben 1etértünk.

eszti..... 2020.02.06. 16:05:17

@6.Lenin:

Miért ne? Az irodalom a képzelet, az irrealitás világa.
Az író, ha valóban tehetséges, emberi értékeit bárkié felé helyezheti.
Végül, te, mint olvasó döntöd el, képes vagy-e azonosulni vele?

6.Lenin 2020.02.06. 16:18:56

@eszti.....:

Van ilyen irodalom is. Mutathat az írója egy eddig nem létező világrendet is, mint egy esetlegesen elfogadásra felkínáltat, de, ha másik fölé szeretné helyezni akkor vagy messiásnak (Soros) képzeli magát, vagy őrült, és Istennek, vagy egy szar tróger diktátor.
Vagy vannak, akik megmutatják a maguk, és mások értékrendjének a lényegét a valós életben.
Nyilván az olvasónak kell eldönteni, hogy mit is vall magáénak, követendőnek. Ezért nem szabad osztályozni, fölemelni mások fölé, és semmisnek venni, elítélendőnek, mert emberi jog (nak kéne lenni) magamnak egy értékrendet választani, követni, ami nem lehet a mások értékrendjének a megsemmisítése, lekicsinylése, vagy közösség ellenes.

Egy nem létező Isten már van, kár tülekedni egy hasonló pozícióért.

eszti..... 2020.02.06. 16:29:00

@6.Lenin:

Irodalommal kapcsolatban nem szeretem a politika nyelvét használni.
Erőltetett, felesleges és mesterséges.
Egy irodalmi mű nem receptkönyv.

6.Lenin 2020.02.06. 16:36:45

@eszti.....:

Ez is egy véleményt. Te így látod. Válassz magadnak olyanokat, akik ezeket az igényeidet kielégítik. Teljesen elfogadható. Másoknak lehet más. A kettő nem ütheti egymást.
Szerintem.

Eltiltott Vélemény 2020.02.06. 16:53:50

@R.V.J.: " ... A #MOMENTUM valóban nem a hónajszagú nögyülölö taplógombák pártja. ... "

Ja, igen, buzeránsok gyülekezete, és mindenféle gyülevész népséggel összeívnak, mint pl kurcsányiták és maszopiták, de nem vetik meg a szalonnácikat sem! Beállnak egy takonygerincű Karigeri mögé, aki faszányosan tud segget csinálni a szájából, a buzeránsok legnagyobb örömére...

morph on deer 2020.02.06. 17:01:54

@alöksz róz:
“ totál el van borulva az agyad, az nem stimmel...”

Nem érted az iróniát, Sanya.
Én egy abszurd megoldást mutattam, amely legalább akkora balfaxság, mint a NAT változata.

Szerintem a cél nem szentesíti az eszközt.
Főleg úgy nem, hogy közben generációk nőnek fel hülyén, de legalább a hazafiság az egeket verdesi.
És a nyomorultak képesek arra, hogy a PISA tesztben ne legyen bibliaismereti kérdés, ahol bezzeg a magyar fiatalok sokkal jobban teljesítenének, ahogy Kásler háborgott.
Mert a jövő nyilván majd arról szól, nem?

morph on deer 2020.02.06. 17:18:20

@Tényelek:
“ a lengyel példát követné, tehát több, mint rossz.”

Nem ismertem a lengyel példát, és hogy őszinte legyek, egyik példa sem érdekel.
Ettől függetlenül az az érvelés enyhén biceg, miszerint “tehát” több mint rossz, mivel a lengyel rossz volt.

Kár, hogy a dolog lényege elkerülte a figyelmedet, miszerint én nem hiszek a pártpolitizálásban, abban meg főleg nem, hogy egy párt kéne. hogy vezesse az országot, bármelyik párt legyen is az.
Pedig ez lenne a lényeg.

2020.02.06. 17:44:16

@morph on deer:
A liberális demokráciát pártokráciának is hívhatnánk, mert valójában az.
A rendszer úgy működik, hogy nagy pártokkal működik normálisa, ha sok kis párt kénytelen összefogni, mint pl., az olaszoknál évtizedeken keresztül az évente több kormányváltást és társadalmi elszegényedést jelent, mint ahogy az olaszok leszakadása is jelzi.
Ezt a problémát csa úgy lehet kivédeni ha a győztes fel torzítják a rendszer.
Ezt csinálták erőteljesen a britek, franciák, közepesen az olszok, magyarok,..., de ez meg már nem tejes értékű demokrácia.
Ennél azonban a mostani kisérletek sokkal veszélyesebbek, hogy vonják be a civileket a kormányzásba, mert azok társadalmi támogatottsága nullával azonos, ....., legjobb példa erre a HB, akik a magyar társadalmat képviselték az EP vitában, miközben csak 9 ember adta nekik az adója 1 százalékát, magyarul még az alkalmazottaik közül is csak kevesen.
Az viszont tény, hogy a liberális demokráciák demokrácia deficite egyre elviselhetetlenebb, mondhatni válságban vannak a világ minden részén.
Azt is monhatnánk, hogy a fejünk fölött játszadoznak a különbőző hatalmi csoportok a gyerekeink jövőjével.
Nagy szükség lenne egy olyan rendszerre, ahol közelebb kerülnénk a valódi népakarathoz, de a mostani rendszerek haszonélvezői egy országban sem fogják feladni a pozíciójukat, elég csak megnézni az új színjátszó pártok működését a franciáknál, olaszoknál.

2020.02.06. 17:44:17

@morph on deer:
A liberális demokráciát pártokráciának is hívhatnánk, mert valójában az.
A rendszer úgy működik, hogy nagy pártokkal működik normálisa, ha sok kis párt kénytelen összefogni, mint pl., az olaszoknál évtizedeken keresztül az évente több kormányváltást és társadalmi elszegényedést jelent, mint ahogy az olaszok leszakadása is jelzi.
Ezt a problémát csa úgy lehet kivédeni ha a győztes fel torzítják a rendszer.
Ezt csinálták erőteljesen a britek, franciák, közepesen az olszok, magyarok,..., de ez meg már nem tejes értékű demokrácia.
Ennél azonban a mostani kisérletek sokkal veszélyesebbek, hogy vonják be a civileket a kormányzásba, mert azok társadalmi támogatottsága nullával azonos, ....., legjobb példa erre a HB, akik a magyar társadalmat képviselték az EP vitában, miközben csak 9 ember adta nekik az adója 1 százalékát, magyarul még az alkalmazottaik közül is csak kevesen.
Az viszont tény, hogy a liberális demokráciák demokrácia deficite egyre elviselhetetlenebb, mondhatni válságban vannak a világ minden részén.
Azt is monhatnánk, hogy a fejünk fölött játszadoznak a különbőző hatalmi csoportok a gyerekeink jövőjével.
Nagy szükség lenne egy olyan rendszerre, ahol közelebb kerülnénk a valódi népakarathoz, de a mostani rendszerek haszonélvezői egy országban sem fogják feladni a pozíciójukat, elég csak megnézni az új színjátszó pártok működését a franciáknál, olaszoknál.

alöksz róz 2020.02.06. 17:47:53

@morph on deer: még szép h nem értem, ha egyszer nincs mit.
sok lesz má a hergelésből, tényleg ennyire nem érzitek? te is 2 oldalon keresztül bizonygattad, nem a nulladikra ugrottam

Muhammad Balfas 2020.02.06. 17:50:25

@morph on deer: Tudtommal a finneket nem a németek , hanem a Vörös Hadsereg támadta meg..
Norvégiát pedig igen korán megszállták a németek. Volt idő , hogy kialakuljon egy ellenállási
mozgalom. Mindenesetre Hamsun nem közéjük , hanem a náci kollaboráns kormányt támogatók közé tartozott..Kb. mint aki nálunk Szálasiékat támogatta..
„Én nem szeretem , mint írót..”

Ízlések és pofonok..Én meg Sorstalanságot nem tartom túl sokra..Egy közepes mű , amelyből születhetett volna egy közepes film , de egy gyenge film lett az eredmény..

2020.02.06. 17:53:00

@morph on deer:
A történelmi példákra azért érdemes odafigyelni!
Ha látjuk, hogy valaki a konnektorba szeget tesz, hogy arra akassza a kabátját és e miatt egyfajta élményben van része, ....., okos ember ennek tudatában már ki sem akarja próbálni, hiába illeszkedik bele olyan spécin a nyolcvanas vasszeg.

alöksz róz 2020.02.06. 17:54:24

@morph on deer: na kezdheted köpködni lovasit is
"Ami meg engem illet: az ember bizonyos életkor fölött óhatatlanul egyedül marad ebben az erőtérben. Legalábbis kisebbségbe kerül. Olyan kisebbségbe, amely bár nem rajong a Fideszért, úgy látja, hogy az ellenzék számos ellentmondást hordoz, ami inkább taszító."
"Értelmezhetetlen hülyeségek bemondása helyett fontos lenne kiállnia az ellenzéki tömbnek és elmondani, mi várható, ha ők nyernek. Ehelyett azt halljuk, hogy csak le kell váltani Orbánt, aztán majd minden jó lesz. Mitől lenne jó?"

Muhammad Balfas 2020.02.06. 17:55:23

@eszti.....: Mindenesetre Máraitól , és Móricztól lehet ilyeneket idézni és nem Wasstól..Mégis ő van elkönyvelve antiszemitának.
Mellesleg akkor a te idézeteidre nem lehet ráfogni , hogy kiragadottak?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.06. 18:17:46

@6.Lenin: van pofád te féreg!
Remélem jól megfizetnek!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 19:05:55

@Kitiltott Vélemény:
"Ja, igen, buzeránsok gyülekezete"

Igen, azoké IS!!! De a klimaggódó vegetáriánusoké IS. Valamint a menekült befogadó szineseurópaiaké IS.
Megnyutatlak, hogy amikor TE megfideszárvulsz, akkor majd a tiéd IS lesz!!

A Pártelnökúr szeretettel vár, mint a papírgyár.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 19:19:16

Azt egyébkènt tudja valaki, hogy miért rakta a nickgrabowszki a Linkin Park énekesét a nyitóképbe???? Csináltak valami Wass Albert feldolgozást???

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 19:21:45

@6.Lenin:
Pártelnökúr olyan vagány, imádom!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.06. 19:46:27

MIÉRT IS VAN SZÜKSÉG AZ EMBERFŐK KIMŰVELÉSÉRE AZ ÚJ NAT-TAL ?!!!!!!

EZÉRT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Ez egy, a rendszerváltás óta nem látott szinten ókonzervatív Nemzeti Alaptanterv. Ideológiailag nyíltan egyszemléletű. Az irodalomban megjelent a náci Wass Albert és Nyírő Gyula. A történelem egy 100 évvel ezelőtti szintre taszítja vissza a diákot. Azt a konzervatív kánont viszi, ahol a magyarok mindig áldozatok vagy hősök voltak. A Történelemtanárok Egylete felhívja a figyelmet, hogy például a náci deportálásokat is elhallgatja

– olvashatjuk az oktatáspolitikus szavait az MSZP honlapján, és elgondolkozunk rajta, hogy itt valóban nagy változásokra lenne szükség az oktatásban. Nyírő Gyula ugyanis a Lipótmezei Elmegyógyintézet egykori főorvosa volt, elme-ideggyógyász, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa. Nevét viseli Budapest XIII. kerületében a Nyírő Gyula Kórház."
mindenszo.hu/nat-botrany-agyhalal-a-buta-kunhalmi-osszekeverte-nyiro-jozsefet-nyiro-gyulaval-az-ostobasag-hatartalan-video/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.06. 19:48:33

MIÉRT JÓ A MEGÚJULT NAT ?!!!!!!!!!!!!!

"A módosított NAT erősíti a nemzeti identitást, bemutatja a nemzeti kultúrát, a keresztény kulturális értékeket, a nemzeti hagyományokat, a magyar művészetet, a magyar nyelvet, segíti a közös magyar alapműveltség kialakítását és növeli az idegennyelv-tanítás hatékonyságát"
mindenszo.hu/szakerto-a-modositott-nat-vallaltan-hazafias-gyerekkozpontu-es-21-szazadi/

HÁT EZÉRT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A SIVALKODÓ LIPSIK MEG TEHETNEK EGY SZÍVESSÉGET !!!!!!!!!!!!!!!

6.Lenin 2020.02.06. 19:49:07

@R.V.J.:

Ez borzasztóóóóóóóóóóóóóóó, milyen vagány, szakálla is van, és halkan jár a betonon is.
Ez megfontolt emberre vall. Pláne, ha kocsit hajt.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.06. 19:50:30

EGY WASS ALBERT VERS AZOKNAK A TANÁROKNAK, AKIK NÁCIZZÁK ŐT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Ezt hallgassátok, ez is Wass Albert!

www.youtube.com/watch?v=aDSZfCPsRlA

Ezen gondolkodjatok el!

Ha nem tetszik, hagyjátok ott a tanári állást! El a kezekkel a gyermekeinktől!"
mindenszo.hu/nat-botrany-ezt-nektek-egy-wass-albert-vers-azoknak-a-tanaroknak-akik-nacizzak-ot-video/

LEHET PAKOLNI A BŐRÖNDÖT , LIPSIK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.06. 19:52:35

EGY TAPASZTALT PEDAGÓGUS KÜLÖNVÉLEMÉNYE A NAT-RÓL:

"Üdvözlöm, örülök neki és azt mondom, hogy éppen ideje volt. Hónapokkal ezelőtt kaptunk mi pedagógusok egy e-mailt, amelyben arra buzdítottak bennünket, hogy a készülő tervezethez mindenki adja hozzá a saját elképzelését, ötletét. 8-900 javaslat érkezett, nem sok.
De most verik a tamtamot, hogy így kéne, meg úgy kéne és ne legyen annyira nemzeti a NEMZETI Alaptanterv. Ne legyenek hősök a Magyarországot megvédő emberek, azt hadd döntse el a diák majd maga – mondják. Érdekes, hogy egy matematikai művelet végeredményét nem döntheti el, ugye?

A nemzettudathoz még annyi: Amerikában járva, szinte minden házon ott leng a nemzeti lobogó, pedig történelmük nyúlfaroknyi a mienkhez képest. Próbálnának meg ott óbégatni a nacionalizmus miatt a libsikéink, azt hiszem megemlegeték…de nagyon…."
mindenszo.hu/egy-30-eve-tanito-pedagogus-kulonvelemenye-a-nat-rol/

JÓL MONDJA !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

eszti..... 2020.02.06. 19:56:08

@Muhammad Balfas:

Ha jól tudom /javíts ki nyugodtan!/ Wass Albertet nem kizárólag a zsidók irodalmi ábrázolásáért nyilvánítják egyesek antiszemitának.
Márai életfilozófiáját főleg naplóiból lehet megismerni.
Irtózott a csinnadratta, mellveregető megnyilatkozásoktól, főleg hazafiság ügyében.
Ez visszatérő motívum nála.

eszti..... 2020.02.06. 20:09:45

@R.V.J.:

Téged külön fizetnek azért, hogy kifigurázd a Momentumot, vagy csak szórakozásból teszed?
Eleinte még frappánsak voltak álmomentumosként tett megnyilatkozásaid.
Ma már izzadságszagúvá silányult.
Ugyanez vonatkozik a harcos feminista szövegeidre.
Valahogy mindig a legolcsóbb férfigyepáló provokációkat sikerül ide hoznod.
Gondolom, nem véletlenül.....

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 20:13:08

@6.Lenin:
Ha szépen megkérsz szerzek neked egy dedikált képet a Pártelnökúr talpáról. Esténként lefekvés előtt még jól jöhet.

morph on deer 2020.02.06. 20:24:44

@Muhammad Balfas:
“ Tudtommal a finneket nem a németek , hanem a Vörös Hadsereg támadta meg.”

Megszállta, nem megtámadta, rosszul mondtam. Amolyan “baráti” megszállás volt, mint nálunk, és akkor vonultak át a németek Svédországon.
Aztán össze is rúgták a patkót a finnekkel, de már visszafelé jövet. Az volt a Lappföldi háború már ‘44 vége felé.

en.m.wikipedia.org/wiki/Transit_of_German_troops_through_Finland_and_Sweden

De a norvégek sem jártak jobban:

www.thelocal.se/20120605/41252/amp

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 20:25:43

@eszti.....:
Szívesen beszélgetnék veled, de nem értem a kérdést, tán mert vöröshajú szemüveges vagyok.
Amúgy nagyon élvezem a sok fityesz fütyesz agyabugyálását!!!
Fogd a kezem szisz, viszlek magammal!!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.06. 20:27:44

@eszti.....: Márai életfilozófiáját főleg naplóiból lehet megismerni.
Irtózott a csinnadratta, mellveregető megnyilatkozásoktól, főleg hazafiság ügyében...........

Úristen, hazafi volt, szörnyű! Csoda hogy Petőfit, meg Balassit nem tiltották be, mert ők még csatába is mentek és meg is haltak a hazájukért!

eszti..... 2020.02.06. 20:33:21

@R.V.J.:

ezt talán tartogasd azoknak, akik ma jöttek le a falvédőről. )))))

morph on deer 2020.02.06. 20:39:05

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ segíti a közös magyar alapműveltség kialakítását ”

Szerinted a kés-villa megfelelő használata még belefér, vagy az is csak valami dekadens libsi szokás,- lásd pl orbán étkezési szokásait..?
Vagy az már egyenesen nemzetellenes, ha valaki nem kanállal eszi a pörköltet?
Mielőtt kérdeznéd: igen, az étkezési kultúra része az alapműveltségnek.
Igaz, csak az olyan normális, európai tipusúnak, szóval azért kérdem.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 20:39:17

@eszti.....:
"akik ma jöttek le a falvédőről"

tévedsz, a túlkorosakat is szeretem. Az életbölcsesség #sexy

eszti..... 2020.02.06. 20:40:05

@Grimbusz Makszimusz:

az volt.
az irodalmi életben ma is vannak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert: Esterházy, Spiró..

morph on deer 2020.02.06. 20:43:42

@alöksz róz:
“ na kezdheted köpködni lovasit is”
Sok okom nincs rá, ettől sem lett több.
Majd ha legalább államtitkárként beszél hülyeséget, akkor majd reagálok rá, addig nem zavar.
Meg még az is lehet, hogy majd kipihenni magát. :)

morph on deer 2020.02.06. 21:02:33

@Grimbusz Makszimusz:
“ Csoda hogy Petőfit, meg Balassit nem tiltották be, mert ők még csatába is mentek és meg is haltak a hazájukért!”

Na csak várjál, az első lépések már megtörténtek!

m.origo.hu/itthon/20110317-marcius-15-petofi-verset-szavaltak-a-sajtoszabadsagrol-szolo-versszakok-nelkul.html

Meg majd akkor mi lesz, ha az ügyeletes ájtatos manó is tudomást szerez arról pl, hogy Balassi még a lovát is odaadta egy fogadósnak egy jó buliért meg két csajért egy éjszakára!
Merthogy annyira szeretett élni is a lelkem..:))

morph on deer 2020.02.06. 21:09:02

@R.V.J.:
És mi a helyzet a katonákkal?
:)
www.reddit.com/r/europe/comments/92go0r/one_page_ad_from_the_swedish_army_in_the_metro/

Most még mindehhez képzeld el a Nemzetbiztonsági Bizottság pacallal töltött elnökének a fejét, ha ezzel találkozna ! :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.06. 21:19:05

@morph on deer:

2500 éve közismert tény, hogy az LMBTQ+ emberek jobb katonák mint a ciszfasisztanàcik.
#lovelikeagreek_fightlikeagreek

eszti..... 2020.02.06. 21:24:59

@morph on deer:

ajajaj! még a végén kiderül, hogy a lányok szlovákok voltak, aztán szegény Balassi végleg kikerül a kánonból. :D

mgdé 2020.02.07. 01:29:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Á, hagyd, csak reszket már a keze, s nagyon szeretne egy olcsón fizetett szoknyát - leginkább, küldje az állam, ingyér -, ami alá be-be nyúlkálhatna. :D

mgdé 2020.02.07. 01:35:03

@Grimbusz Makszimusz:

Lipót, te!!! Zrínyit hogy hagyhattad ki!?

(S csak neked: Amúgy már Janus Pannonius is ott volt Jajca ostrománál.)

mgdé 2020.02.07. 01:39:45

@eszti.....:

Ugyan már, Balassi sehol nincs Wesselényi Mikához képest!

Még a Pszychében is beleülnek a báró úr nadrágja titkába. :D

mgdé 2020.02.07. 01:45:01

@R.V.J.:

Epameinondasz.
Kíváncsi lennék mit kezdene vele szemtől-szembe nagy harcművészünk, Simicskó miniszter úr. :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.07. 06:36:27

@mgdé:
Apamitnemmondasz!

Szitàltatok egy pólót róla a következő pridera, amin éppen kardhegyre tűz egy iráni teokratát!!!
kösz a tippet!!!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.07. 07:49:54

@eszti.....: Spíró még hagyján, de Esterházy a legundorítóbb faszfej, menj már a p.ba!

6.Lenin 2020.02.07. 09:59:20

"Gyakorlatilag összeomlott az állategészségügyi hatósági rendszer Magyarországon - ezt állítja Hadházy Ákos. "

Képtelen ma Mo-on hozzájutni egy egészséges lófaszhoz. Közös sírásra buzdít mindenkit, Berni is felkarolt volna egyet , de nem fért még a közelébe sem, mert hiánycikk lett.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.02.07. 10:23:28

@Grimbusz Makszimusz: "Esterházy a legundorítóbb faszfej"

Azt látom, hogy te egy faszfej vagy, de Esterházyra ez nem mondható. Én személy szerint nem kedvelem, de az írótársadalomban és az olvasók táborában egyaránt elismert, közkedvelt volt. Illetve ma is az.

"Munkásságát két fő műve tagolja három részre.

A Termelési-regény (kisssregény) (1979), ez az ironikus-szatirikus kettős regény emelte Esterházy Pétert a magyar irodalom élvonalába. Párhuzamosan íródik az alapvetően önéletrajzi regény és a regény önéletrajza: a regény regénye. Mindez egy „főszöveg” és az – egyébként jóval nagyobb terjedelmű – jegyzetapparátus formáját veszi fel, létrehozva ezzel egy sajátos, posztmodern jellegű intertextuális erőteret.

Hasonló törekvések jellemzik második fő művét, a Bevezetés a szépirodalomba című írásműsorozatot is. Képregénytől anekdotagyűjteményig, automatikus írásműtől cizellált stílusimitációig sok minden megtalálható benne, olyan klasszikus avantgárd gesztusok is, mint Ottlik Géza Iskola a határon című regényének lemásolása egyetlen papírlapra.

Nagy feltűnést keltett és sok találgatásra adott okot a Csokonai Lili név alatt megjelent fiktív önvallomás (Tizenhét hattyúk, 1987), amelynek hőse, Weöres Sándor Psychéjének mai utódja, stilizált XVII. századi nyelven mondja el merőben mai történetét. A nyolcvanas évek vége felé Esterházy Pétert egyre inkább foglalkoztatta a Kosztolányi-féle értelemben vett hírlapírás. A Hrabal könyvében (1990) a főszereplő (és narrátor) saját felesége, címzettje pedig (a „második személy”, akihez az első beszél) Bohumil Hrabal. A Hahn-Hahn grófnő pillantása (1991), e sajátos, többrétegű utazóregény újabb nyitást jelentett Esterházy Péter pályáján.

A Harmonia caelestis (2000) továbbra is szövegdarabokat, családtagokat, hagyományokat kelt életre – az ismétlődés legkülönbözőbb alakzataiban. A Harmonia – a Termelési-regényhez hasonlóan – két részből áll, melybe az európai történelem minden fontos és igen sok lényegtelennek tűnő megtörténtként tanult és kitalált eseménye belefér. Ez a hagyomány azonban nem önmagától keletkezik, csakis e regény kedvéért jön így létre. A figurák ismétlődő szövegelemekből, közmondásokból, beszédmódokból létesülnek, így Esterházy újraírja, de le is rombolja a családregényt. A Javított kiadásban (2002) úgy íródik bele az Esterházy-szövegbe az apa ügynöki jelentése, mint egy számítógépes programba a vírus, amely végül felfalja a programot – így nagy erővel jelenik meg a fikció a fikcióban, valóság a fikcióban gondolatköre.

Könyvei szinte a világ minden nagyobb nyelvén olvashatók."

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.07. 12:21:31

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Az időjárás első lejegyzett megfigyelései Mezopotámia ókori kultúráiból származnak. Az állami hivatalok és a vallási intézmények alapvetően a szélsőséges időjárási eseményeket örökítették meg — kiváltképp akkor, ha azok a termést számottevően befolyásolták. A kínai és a görög–római ókorból hasonló feljegyzések kerültek elő magánykönyvtárakból is (Behringer, p. 23.).

I. e. 350

A meteorológia kifejezés Arisztotelész Meteorológia című művéből származik. Bár a kifejezést manapság a légköri tudományokra, illetve azok egyik alágára használják, Arisztotelész fogalma általánosabb volt; beletartozott a geológia is.

A ma vízkörforgásként ismert folyamatot a következőképp írta le:

Ugyanakkor a Nap mozog ahogy mindig, változásokat indít el, tevékenységével minden nap felszívja a legjobb, legédesebb vizet, gőzzé alakítja, ami magasabb légkörbe kerül, ahol a hideg miatt újra összesűrűsödik és visszakerül a földre.

A középkori krónikák számos szélsőséges időjárási eseményről számolnak be. A reneszánsztól különösen sok információt rögzítettek a levelek és naplójegyzetek. Az időjárásról írt naplójegyzetek különösen azután váltak népszerűvé, hogy Regiomontanus csillagászati naptárában üres sorokat hagyott külön az ilyen feljegyzések számára (Behringer, p. 23.).

1607

Galileo Galilei épített egy termoszkópot. Nem mérte számszerűen a hőmérsékletet, de bemutatta annak lehetőségét. Korábban a meleget és a hideget az arisztotelészi elemek (tűz, víz, levegő, és föld) mennyiségének gondolták. Egyezményes mértékegység híján az eredmények értelmezésében a 18. századig, Daniel Gabriel Fahrenheit és Anders Celsius munkájáig akadtak kisebb félreértések.

Megjegyzés: Vitatott, hogy ki alkotta meg az első termoszkópot. Egyes bizonyítékok szerint a szerkezetet egymástól függetlenül többször is megépítették.

1643

Evangelista Torricelli, Galilei kortársa és egykori segédje, 1643-ban elkészítette az első, ember által előidézett hosszantartó vákuumot, majd a folyamat során az első barométert is. A Torricelli-csőben levő higany magasságát figyelve felfedezte, hogy a légnyomás állandóan változik.

1648

Blaise Pascal rájött, hogy a légnyomás a tengerszinttől felemelkedve csökken, amiből következik, hogy a légkör felett vákuum van.

1667

Robert Hooke elkészítette az első szélmérőt.

1686

Edmund Halley feltérképezte a főbb szeleket, amiből rájött, hogy a napsugárzás okozza a légköri változásokat, és elfogadta Pascal nézeteit a légnyomásról.

1735

George Hadley volt az első, aki a bolygó mozgásának tulajdonította a főbb szelek magatartását. Habár Hadley leírása hibás volt (miszerint a főbb szelek fele olyan erősek, mint az egyéb szelek), a Hadley által leírt keringési cella később Hadley cellaként váltak ismertté.

1742

Anders Celsius elkészíti a híres hőmérőbeosztást.
Benjamin Franklin

1743-1784

Benjamin Franklin megfigyelte, hogy az észak-amerikai időjárási rendszerek nyugatról keletre mozognak; bemutatta, hogy a villámlás elektromos jelenség; nyilvánosságra hozta az első térképet a Golf-áramlatról; összekapcsolta a vulkánkitörést az időjárással; és töprengett az erdőirtás éghajlatra gyakorolt hatásán is.

1780

Horace de Saussure megépítette az első hygrometert a páratartalom mérésére.

1802-1803

Luke Howard megírta A felhők pontosabb meghatározása c. művet, amiben a felhőfajtáknak latin nevet adott.

Az időjárási megfigyelések összefoglalását még mindig akadályozta az egyes időjárási sajátosságok leírásának nehézsége (felhők, és szelek). Ezt a problémát oldotta meg Luke Howard és Francis Beaufort amikor bemutatták rendszerüket a felhők (1802) osztályozásáról, illetve a szelek sebességének (1806) osztályozásáról. Az igazi fordulópontot a távíró feltalálása jelentette 1843-ban, ami lehetővé tette az időjárási információk szinte azonnali továbbítását.

vanRob 2020.02.07. 17:52:03

Ha ez tényleg így hangzott el, jelent meg, akkor azt kell mondjam, hogy rendkívül objektiv és higgadt megállapítás. Nem is lesz már sokáig NER közelben az elvtárs... Kár érte, pedig amit és ahogyan mond, abban kíválóan tükröződik a neo-kommunusták által okozott kár.

Muhammad Balfas 2020.02.07. 18:17:21

@eszti.....: Az egy sunyi román hazugság, összemosás..( A háborús bűncselekmény vádja egyébként is nonszensz , hisz a Románia és Magyarország szövetségesek voltak akkoriban, a területi kérdéseket pedig Bécsben tárgyalásos úton rendezték..)
A román hatóságok többször is kérték Wass Albert kiadatását. Az USA Igazságvédelmi Minisztériuma azonban az ügy kivizsgálása után úgy döntött, a vádak nem elég megalapozottak. Ugyanez történt akkor is, amikor a Wiesenthal-alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, kettő zsidó volt (a két fiatal lány). Az USA az ügy újabb, alapos vizsgálata után azonban újfent ejtette a vádakat. Eleve csak az apja Wass Endre lett volna megvádolható felbujtással , hisz Wass Albert jelen sem volt a kérdéses időpontban..

Az antiszemitizmus pedig igencsak felmerül Kosztolányi kapcsán is:

168ora.hu/kultura/kosztolanyi-dezso-harom-even-at-nevtelenul-irt-antiszemita-cikkeket-167724

---

eszti..... 2020.02.07. 23:36:15

@Grimbusz Makszimusz:

Mondhatsz amit akarsz Esterházyról - ízlések és pofonok-, viszont ő a kortárs magyar irodalom legnagyobbika.
Életében több rangos nemzetközi díjat, elismerést kapott, mint a az összes pályatársa.
Hazafiakat emlegettél. Számomra mindenki az, aki öregbíti Magyarország hírnevét.
Kissé furcsának találom, hogy amíg mindenki büszkén sorolja a magyar Nobel-díjasokat, vagy a negyedrészben magyar hollywoodi sztárokat, épp az egyetlen világszerte ismert, kortárs író neve hallatán fanyalog.
Igen, Petőfi meghalt a hazáért. Esterházy pedig ismertté tette szerte a világon.

eszti..... 2020.02.08. 00:43:47

@Muhammad Balfas:

Nem igazán ismerem Wass életművét. Őszintén szólva csak a boszorkányos könyvét olvastam és a verseit. De egyik sem ragadott meg annyira, mint pl. Tamási Áron Ábel trilógiája, vagy Kányádi versei.
Mondjuk az is érdekes volt mikor elkezdték sztárolni.
Nem tudom olvasták-e annyian Wass Albert műveit, mint ahányan zászlóra tűzték a nevét.
Gyanítom, nem valamiért, hanem valami ellenében lett ennyire közkedvelt.

Ismerem az őt ért vádakat. Elég zavaros történet.
Szerintem, az emigráns közéleti tevékenysége - Erdélyi Világszövetség- kiemelkedőbb, mint az írói .

alöksz róz 2020.02.08. 13:47:16

@eszti.....: "Esterházy pedig ismertté tette szerte a világon." - ezt a mesét hol hallottad?
na este körbekérdezem a külföldi turistákat a bulinegyedbe, de szerintem egy se lesz...
ez nem a joe eszterhas :D

eszti..... 2020.02.08. 14:15:21

@alöksz róz:

mit keresnél Fertő Cityben? még a végén elliberálisodsz a bulinegyedbe, aztán odalesz a főítészi poszt. :D

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.08. 15:22:09

MEGKAPTA A MAGÁÉT A LIPPSIKE MEGMONDÓEMBER !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Eljött a NAT-kritikus Miklósi László nevű hülye a Hír Tv stúdiójába! Vita volt! – Videó

Vette a bátorságot Miklósi László, és eljött a Hír Tv stúdiójába vitázni egy normális tanárral. A tanár konkrétan lemosta Miklósi elvtársat. Miklósi elvti tisztára mosta a Kádár diktatúrát, és a Horthy korszakot kárhoztatta."
mindenszo.hu/eljott-a-nat-kritikus-miklosi-laszlo-nevu-hulye-a-hir-tv-studiojaba-vita-volt-video/

KÁDÁRT MOSDATJA A LIPSIKE SZAKÉRTŐ ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.08. 15:23:04

ÚJABB PEDAGÓGUS-EGYESÜLET MÉLTATTA AZ ÚJ NAT-OT !!!!!!!!!!!!!!!!!

"Hoppá! A Kárpát medencei tanárok egyesülete dicsérte a NAT-ot!

Egyetért a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete (KMKE) a módosított Nemzeti alaptantervvel (Nat)"
mindenszo.hu/hoppa-a-karpat-medencei-tanarok-egyesulete-dicserte-a-nat-ot/

NA ILYENKOR MI VAN , LIPSIKÉK ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

eszti..... 2020.02.08. 16:08:01

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

A Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete más faszával veri a csalánt, ugyanis ők sohasem fognak az új NAT szerint tanítani.

"Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesületét (KMTKE) a magyar kultúra ápolásának és fejlesztésének céljából 2014 februárjában hívta életre Takaró Mihály."
:D :D :D
kmtke.hu/

alöksz róz 2020.02.08. 18:35:37

@eszti.....: művelődni járok :D

a fórumon meg akármilyen véleményt lehet képviselni az ember beállítódásától függetlenül :-)

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.08. 23:53:11

@eszti.....: ÉS AKKOR MI VAN, HA NEVES IRODALOMTÖRTÉNÉSZÜNK IS SZEREPET KAPOTT AZ EGYESÜLET ÉLETRE HÍVÁSÁBAN?!

SZERINTED CSAK AZOK AZ EGYESÜLETEK LEGITIMEK, AMELYEKET DZSORDZSI BÁCSI GRÜNDOLT?!

EGYÉBKÉNT MÁR VERS IS SZÜLETETT A NAT-RÓL ÉS WASS ALBERTRŐL !!!!!!!!!!!!!

"Találtunk egy csodálatos verset az interneten, ráadásul a NAT-ról, illetve Wass Albertről."
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/nat-ugy-mar-vers-is-szuletett-a-nat-rol-es-wass-albertrol-video/

IGAZA VAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.08. 23:55:32

@eszti.....: NA MEG MÉG ITT VAN EZ IS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HOPPÁ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"A Magyarságkutató Intézet is a Nemzeti alaptanterv mellé áll

A Magyarságkutató Intézet üdvözli az új Nemzeti alaptantervnek (Nat) azokat a céljait, mellyel a magyar történelem és irodalom tanításánál a nemzeti identitás megerősítését és a nemzeti kultúra megismertetését helyezik az oktatás középpontjába.

Az intézet szombati, Horváth-Lugossy Gábor főigazgató által jegyzett közleményében azt írta: a Nemzeti alaptantervben az irodalom és a történelem tantárgyaknál történt változások eredményeként a tananyagban hangsúlyozottan megjelenik a nemzeti tartalom, a hazaszeretet, a nemzeti öntudat – amelyből immár nem rekednek kívül a magyarság határon túl élő milliói sem – s ezek összhatásaként kialakul a tanulókban a nemzeti büszkeség, a haza iránti elkötelezettség és a nemzeti összetartozás érzése."
mindenszo.hu/hoppa-a-magyarsagkutato-intezet-is-a-nemzeti-alaptanterv-melle-all/

JÓL MONDJÁK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.08. 23:57:19

NA NÉZZÜK IS MEG , MENNYIRE IS TÖMEGES A TILTAKOZÁS A NAT ELLEN ?!!!!!!!!!!!

"A függetlenobjektív médiában az elmúlt napokban rengeteget cikkeztek arról, hogy hatalmas, tömeges a tiltakozás az új NAT ellen a tanárok körében. A számok mögé nézve viszont az látszik, hogy közel sem hatalmas, de annál hangosabb ez a tiltakozás.

A Számok – a baloldali álhírek ellenszere Facebook-oldal megkereste a nevezett és eddig ismert tiltakozó szervezeteket, és utánajárt, hogy hány tanárról van szó.

Összesen 304 baloldali tanárt szedtek össze, ami a Magyarországon jelenleg dolgozó tanárok számának 0,2 százaléka.

Ha feltételezzük, hogy a tanárok 1-2 százaléka szimpatizál ezekkel a szervezetekkel, akkor is marginálisan kevés tanárról van szó. A függetlenobjektív média őket állítja be úgy, mint a szakma, mint a többség."
mindenszo.hu/hivatalos-a-tanarok-02-szazaleka-tiltakozik-az-uj-nat-ellen/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZONNAL KIRÚGNI AZ ÖSSZES LIPSI TÉGLÁT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.08. 23:59:21

NA ÉS AKKOR EZT TESSÉK ALÁÍRNI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Egyre többen hisztiznek a NAT aktuális – a Nemzeti Alaptantervbe több hazaszeretetet beiktató – módosítása ellen. A baloldalnak fáj, hogy mi – magyarok – szeretjük Magyarországot, a hazánkat.

Itt az idő, hogy megmutassuk – mi vagyunk a többség!
Magyarország a hazánk, és nem adjuk oda senkinek.

Írd alá a petíciót és add tovább!"
www.peticiok.com/nat_2020_igen

OSSZÁTOK MEG CSOPORTOKBAN, OLDALAKON, ISMERŐSEITEK KÖRÉBEN – MINDENHOL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

antiinternáci 2020.02.09. 18:23:50

A kommunisták agymosása rendkívül sikeres volt.
Itt vagy példának rá te, Grabovszkij.

antiinternáci 2020.02.09. 18:29:10

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

És akkor perverz, aberrált Gréczy farka meg a bolsevistáké...

antiinternáci 2020.02.09. 18:45:31

@eszti.....:

"Gyanítom, nem valamiért, hanem valami ellenében lett ennyire közkedvelt."

Ez eléggé hasonlatos Eszterházyhoz.
Egy családja történelmét ismerő történész azt mondta: a család hercegi ága "nemes" emberekből állt, a grófi ág (gyakran) rongy emberekből.
Én nem tudom így van -e, de ő a grófi ágról származott. És politikai-közéleti tevékenysége az állítást támasztja alá.
A kitüntetéseket pedig az ilyen emberek számára marokszám osztogatják az internacionalisták azért, hogy az legitimálja, támogassa politikai tevékenységüket. Ezért a "világhírű", "kiváló", stb... jelzők hallatán én óvatos szoktam lenni: meg kell nézni, kik mondják és kiről. Ha internáci mondja internáciról, akkor kilóg a lóláb...

mgdé 2020.02.10. 17:45:53

@antiinternáci:

Ehh ...

Akkor most mesélj, mit gondolsz mondjuk gróf Esterházy Jánosról ...

eszti..... 2020.02.10. 19:01:50

@antiinternáci:

Aha! Szóval idehozol egy állítást, amivel még magad sem tudsz azonosulni. aztán azzal érvelsz. :D

internacionalisták.... csaknem Drábik követője vagy?
süti beállítások módosítása