B1 blogcsalád



Fideszes alpolgármester felesége esett neki Karácsonynak az állami tévén

2020. január 23. - nickgrabowszki

Újságírónak álcázva. mkfp.jpg

A fenti képet, amelyen - az aláírás - szerint "párjával" látható, dr. Füzesi Péter Zoltán töltette fel a Facebook-oldalára még 2014-ben.

Dr. Füzesi a fővárosi XVII. kerület (Rákosmente) fideszes alpolgármestere. 

Legfrissebb, tavalyi vagyonnyilatkozatának tanúsága szerint a feleségét Dr. Füzesiné Mészáros Katának hívják.

Mészáros Kata az MTVA műsorvezetője, aki a minap megpróbálta porba döngölni az interjúra érkező ellenzéki főpolgármestert. Majd közvetlenül ezután buzgón alákérdezett és helyeselt a Karácsony Gergelyre reagáló fideszes frakcióvezetőnek. Miközben a hatályos jog- és etikai szabályok a közszolgálat számára jóhiszeműséget, tisztességet, függetlenséget, elfogulatlanságot, semlegességet és pártatlanságot írnak elő.

Valamilyen félreértés folyamán Magyarországon még mindig közszolgálatinak hívják a kormánymédiát, ahelyett, hogy a Fidesz sajtóosztályának neveznék.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9115422432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2020.01.23. 11:40:21

Na igen, ez nem ATV ahol mikrofonálványok kérdeznek, és nem azt, amire ez a köcsög tud is válaszolni.

Szegény szerencsétlen köcsög nem hazudozhatott megint, jajj, jajj.

kovacsjanos1988 2020.01.23. 12:26:22

@6.Lenin: Ezt nem röhögted el amikor leírtad? :D

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 12:28:39

"Mészáros Kata az MTVA műsorvezetője, aki a minap megpróbálta porba döngölni az interjúra érkező ellenzéki főpolgármestert. Majd közvetlenül ezután buzgón alákérdezett és helyeselt a Karácsony Gergelyre reagáló fideszes frakcióvezetőnek."

Mintha csak a boldog emlékű Kálmán Olga lett volna.......ja az belevaló korrekt volt! A közszolgálatról is beszélhetünk, itt is látok kettősmércét, anno belefért a Napkelte a közszolgálatba még, hogy Bánó által a hamisított hangfelvételű híradóról ne is beszéljünk (hordót a zsidónak)!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.23. 12:40:03

greccsi zsóti nagyonfüggetlen

1992-től "tévézik": a Napkelte riportere, ugyanitt a Kereszttűz című rovat állandó vendége,

6.Lenin 2020.01.23. 12:53:20

@kovacsjanos1988:

Miért kellett volna nevetnem? Láttál már riportot az ATV-n ezzel a köcsöggel?
Talán olyasmiket is kérdeztek amit ez a csajszi?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.23. 13:20:36

Rosszemlékeket ébresztö, Goebbels óta nemhasznált PROPAGANDA a fidesz tv-je!!!
Mindenféle jöttment szemtelenül k´érdezgetö SS-schütze riportekekkel!!!
Hol van már egy udvarias, kimért, független Bánó András, Forró Tamás, Gyárfás Tamás, Sváby András, Demcsák Zsuzsa?????
EU, ADF, IDF, Unesco, Unicef, WHO mind nyíltan tiltakozik az ébredö új-Hitlerizimus ellen hazánkban!!!!

alöksz róz 2020.01.23. 13:26:44

valami okosabbat találhattak volna a karigeri-interjúhoz, mert ez tényleg elég cinkes volt
szerintem gerit még én is könnyen és jobban szétszedtem volna, ha már az volt a cél :D

Oxica 2020.01.23. 13:34:03

Hát kibaszott nagy bajban van az állampárt, ha évi 100 milliárd adóforintból, csak ilyen fideSSes szutykokat tudnak kamerák elé küldeni, visítozni mint a koszos malac.

Karácsony Gergely elleni lejáratási kísérlet is fordítva sült el elvtársak, mert még erre is alkalmatlan volt az elvtársnő.

Ráadásul, az internet megőriz mindent elvtársak. 30 év múlva tanítani fogják kommunikációs szakon, mint elrettentő példát.

Benne lesz az elvtársnő a tananyagban, micsoda karrier.

Közben ismét történelmi mélyponton a forint, hajrámagyarok.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 2:0, EB nélküled geci.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 13:52:37

@Oxica: Karácsony Gergely elleni lejáratási kísérlet is fordítva sült el elvtársak, mert még erre is alkalmatlan volt az elvtársnő.

Ráadásul, az internet megőriz mindent elvtársak. 30 év múlva tanítani fogják kommunikációs szakon, mint elrettentő példát..........................

Karácsonyon mit lehet lejáratni? A kommunikációnál meg lassan a testtel, tele van az internet Olga működésével, de amikor Vona lealázta Bethlent, az sem volt piskóta!www.youtube.com/watch?v=cNDBIFt4rwk

6.Lenin 2020.01.23. 14:07:13

Most jönnek a mézes hetek, és a csúnya Fidesz bántotta Gerit! Pfujj!

static.magyarhirlap.hu/images/201911/hd/11o-uj-meh-mh-a.jpg

Irigyek a mocskok.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.23. 14:12:07

@R.V.J.: előbb utóbb börtönben mind

kozlekedesbiztonsag.kti.hu/meg-akar-bortonbe-is-kerulhet-demcsak-zsuzsa/

"Nem ez volt az első ittas vezetése Demcsák Zsuzsának, aki reggeli tévéműsort is vezetett korábban ittasan"

6.Lenin 2020.01.23. 14:15:20

Bp. 2020-ban, egy buszmegállóban a szabad, és vidám polgárok.

kep.cdn.index.hu/1/0/801/8010/80107/8010766_d2b5ba3633f3af29d5a30aaca9b09e54_wm.jpg

-Szerinted nem késik a 7-es? Vagy már elment?
-Hívjuk fel Gerit, ő minden t tud.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.23. 14:15:24

Egyre jobban tetszik ez a Karácsony. Kár, hogy nem jobboldali. Nincs egyetlen kormányképes jobboldali politikus sem. Mármint Hadházin és Pokornin kívül.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.23. 14:23:37

@Grimbusz Makszimusz: "Mintha csak a boldog emlékű Kálmán Olga lett volna."

Nem éppen. Az belevaló korrekt volt!

"A közszolgálatról is beszélhetünk, itt is látok kettősmércét, anno belefért a Napkelte a közszolgálatba még, hogy Bánó által a hamisított hangfelvételű híradóról ne is beszéljünk (hordót a zsidónak)!"

Ez mitől kettős mérce? A Napkelte erősen nem volt teljesen független, most meg a közmédia 24/7 a fideSS szekerét tolja.

nincs1itt 2020.01.23. 14:30:45

@alöksz róz: hiába, azért jó káder felesége, meg volt is előélete a rákosmente tv-nél. kicsit nosztalgiázom, a kádár-éra rémlik fel, amikor még ez volt a szempont: jó káder/feleség/gyerek stb? na akkor már lehet is bármi.

6.Lenin 2020.01.23. 14:40:05

@taga20-at ma Érden fideszes aktivisták nem engedték munkába menni, pedig kurvára szerette volna

www.4x4magazin.hu/design/4x4magazin/oldmedia/5973/gyorskep/nagykep/motoregy.jpg

(eredetileg ballibek voltak, de a fideszes propaganda megtévesztette őket)

Gonoszgólya 2020.01.23. 14:47:34

Felkötnivaló fideszfaszszopó rühes kurva.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.23. 14:47:49

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Szerintem te hamarabb kerülhetsz börtönbe (föleg a kormányváltás után) mint a Zsuzsika.
Anonim Alkoholistak´ent max. gyógykezelésre ítélhetik egy menö horvát tengerparti szanatóriumban, ahová kedvesével Krishan Sukdeep-pel már amúgy be is jelentkeztek.

6.Lenin 2020.01.23. 14:48:44

Amiről ez a luvnya elfelejtette megkérdezni Gerit: honnan is a vonzalom?

kanizsaujsag.hu/sites/all/files/images/news/body/1756747096.jpg

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 14:50:42

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Egyre jobban tetszik ez a Karácsony. Kár, hogy nem jobboldali. "

Miért, akkor "Karácsony segge az új arcom" lenne a nickneved?

6 Lenin 2020.01.23. 14:52:26

@kovacsjanos1988: én nem tudok röhögni, csak ha a taga nevében írogatok.

sZulamith 2020.01.23. 14:55:21

Budapest választotta Karácsony Gergelyt főpolgármesternek, és ezt illett volna a riporternőnek tudomásul vennie, ha lenne érzéke ahhoz ami a munkaköre.

morpho 2020.01.23. 15:04:30

Ez egy kabaré! A "közszolgálati" televízióba nem hívják be rögtön a megválasztása után az új budapesti főpolgármestert. Miért is tennék, végül is csak a legnagyobb személyes legitimációval megválasztott politikus az országban. Aztán akkor sem hívják, mikor megalakul az új közgyűlés. Kit érdekel? Aztán mikor a főpolgi ezt szóvá teszi, gyorsan behívják és ráküldenek egy "riporternek" álcázott narancsfeleséget, aki széttrolkodja a saját "interjújátt". (Ilyet se láttam még) Fidesztévét üzemeltetnek 90 Mrd forint közpénzből, tök alkalmatlan mélységesen szervilis idiótákkal feltöltve, akik olyan "interjút" csinálnak, ami még a fideszes államtitkár szerint is vállalhatatlan. Kabaré! Hofi forog a sírjában...

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 15:16:41

@sZulamith: "Budapest választotta Karácsony Gergelyt főpolgármesternek, és ezt illett volna a riporternőnek tudomásul vennie,"

Nem Budapest, csak 353ezer birka, a többi nem rá szavazott a 2000000 lakosú fővárosban! :DDDDDDDDDDDD Csak a hatoda! :P

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 15:20:50

@morpho: "Ez egy kabaré! A "közszolgálati" televízióba nem hívják be rögtön a megválasztása után az új budapesti főpolgármestert."

Miért hívnák, az egy országos tv, minek behívni egy 350 ezer proli által megválasztott bohócot, akinek Gyurcsány a főnöke!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 15:25:23

@morpho: "Hofi forog a sírjában..."

Na Hofi pont ideillik, róla mintázta magát a ballib, mármint hogy ellenzékinek mondja magát, de valójában csak egy büdös komcsi!
Akkor ő volt a proliszelep, ma Gyurcsányék vezénylik az orbánozást!

6.Lenin 2020.01.23. 15:25:43

@morpho:

"legnagyobb személyes legitimációval megválasztott politikus az országban. "

Bp-en van kb 1,3 millió szavazásra jogosult, ebből alig több, mint 300 ezer választotta.
(mellesleg kíváncsi lennék , hogy ebből mennyi is lehetett az itt dolgozó, és tanuló európai állampolgárságú szavazásra jogosult).

klimahisztiverseny győztes 2020.01.23. 15:38:52

@Grimbusz Makszimusz: "Nem Budapest, csak 353ezer birka, "

Es abbol is kb 80 ezer kulfoldi libbant volt.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 15:46:39

@6.Lenin: "Bp-en van kb 1,3 millió szavazásra jogosult, ebből alig több, mint 300 ezer választotta."

Hát ez az! Karácsony diktátor és puccsal szerezte meg a hatalmat, nem bírja a többség felhatalmazását! Akik meg megválasztották, mind prolibirkák, nem is lenne nekik szabad szavazati jogot adni!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.23. 15:46:48

@6.Lenin: nem kell itt dolgozni, vagy tanulni
bármelyik bejelentkező "turista" szavaz6

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.23. 15:49:03

budapest 4/5-e nem szavazott karácsony sylvesterre!

6.Lenin 2020.01.23. 15:49:58

@Grimbusz Makszimusz:

Szerintem Geri nem fogja végigvinni a ciklusát. 1-2 ilyen 5let, aztán megy a P-ba.

kanizsaujsag.hu/sites/all/files/images/news/body/1756747096.jpg

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 15:50:54

"Legfrissebb, tavalyi vagyonnyilatkozatának tanúsága szerint a feleségét Dr. Füzesiné Mészáros Katának hívják."

Vagyonnyilatkozat????????? Bevallotta az asszonyt? Na libsiék utánajártak mindennek! :D

morpho 2020.01.23. 15:51:52

@Grimbusz Makszimusz: Nem létezel.
@6.Lenin: Te sem.

Egyetlen parlamanti képviselőt sem választ 1,3 millió szavazásra jogosult Magyarországon. A parlamenti választási körzetek 60, 70 ezer választásra jogosulttal bírnak. Ez nem összevethető. A miniszterelnököt nem közvetlenül választják, a köztársasági elnököt sem. Karácsonynál nagyobb személyes választói legitimációval senki nem rendelkezik az országban. Budapesten az összes megválasztott parlamenti képviselő, együttesen rendelkezik akkora legitimációval, mint ő.

A narancsérvek jellemzően:
- Napkelte. Igen elfogult volt, mint ahogy némileg a Híradó is sokszor a szocik alatt. Ehhez képest jelenleg 5 db propagandatévé fut napi 25 órában tolva a fideszpropagandát, a músorok közöt egy perces propagandahíradókkal. Ez nem összevethető.
- Kálmán Olga. Kálmán Olga lehet, hogy elfogult, de ez a műsorain nemigen látszott. Sokkal inkább őt baszogatták, például Tarlós, amikor a végén egy csokor virággal kért bocsánatot a 80-as IQ-zás miatt, vagy Pokorni, aki kiment a műsorból.(lehet, karácsonynak is ezt kellet volna) Sokkal felkészültebb és tehetségesebb volt, mint a mai köztévében bárki. Nincsenek is markáns arcok a köztévében, nem véletlenül. De a lényeg! Kálmán Olga magántévéknek dolgozott. Ott azt csinálnak amit akarnak, mert nem az adófizetők tartják el őket. Ez ennyi!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.23. 15:52:04

@6.Lenin: szerencsére nem lyó a link
ha méhes,akkor már többet NE

6.Lenin 2020.01.23. 15:54:59

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

A kis Tímea, de a Geri is igen magabiztosak voltak (pedig nem nagy volt utólag a különbség) valszeg ebből kifolyólag. De ezek a hétköznapokban nem lesznek itt Bp-en, nem tudják megvédeni ezt a köcsögöt.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.23. 15:56:26

gyerekkoromban megcsípett egy méh
a fehér bele vagy mi ott lüktetett a bőrömön
undorodom a méhektől
aki még1 méhes képet linkel, megátkozom

6.Lenin 2020.01.23. 15:59:42

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Működik, csak be kell másolni a keresőbe. Miért nem, nekem tetszik az 5lete. Ritka egy seggfej az tuti, minden buszmegállóba méhkast. Remélem lesz még hasonló, mielőtt beviszik valamilyen diliházba.

morpho 2020.01.23. 16:01:44

És hát igen, végöül is csak 700 ezren szavaztak a budapesti főpolgármesterre, mi a fasznak behívni az ilyen jelentékteklen politikust a köztévébe? Ariporternek meg annyi szakmai alapja sincs, hogy lövése nincs arról, hogy nem kérdezünk bele folyamatosan ariportalany válaszába és nem előre leírt kérdéshalmazon lovagolunk folyamatosan, hanem a válasz alapján fogalmazzuk meg a következő kérdést. Ez egy súlyosan szakmaiatlan koncepciós interjú akart lenni, csak ez a szerencsétlen csaj még ehhez is alkalmatlan volt. Ez legjobban onnan derül ki, hogy Fürjes Balázs az Orbán-kormány államtitkára a következőt írta:

"Jó, hogy nem a választás előtt készült az M1 Karácsony interjú - több ellenzéki, kevesebb fideszes polgármester és képviselő lenne, érthetően. Sokszor éri méltatlan támadás a köztévét, de ez a tegnapi vállalhatatlan volt. Vállalhatatlan a főpolgármester és a budapestiek felé"

Érdekes, de erre egyetlen narancskullancs sem reagált abból aháromból, amelyik különféle neveken rontja a levegőt ezen a blogon. Szét is verik az egész kommentsávot, aztán másokra kiabaálják rá amit ők művelnek. Tipikus Rogán iskola.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 16:03:24

@6.Lenin:" Szerintem Geri nem fogja végigvinni a ciklusát. "

Az bisztos nattyon vitzes lesz, mert most még jól megy a lopás, de a csődbe majd ki akar beleülni? Gordont is nehezen találták, pedig mekkora csődmenedzser, libavonalon!
Kivel vitetik el a balhét?

6.Lenin 2020.01.23. 16:07:06

@morpho:

Fürjes úr ismeri Gerit, tudja, hogy nem 100-as, nem akarja még ezzel is hergelni. Ez 1 gesztus volt, így is túl problémás a gyerek.
Nagy csoda lesz, ha végigviszi a ciklusát.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.23. 16:08:12

@Grimbusz Makszimusz: azért bízzunk valamennyire vágó úrban
egy sokrétűbb a tudása
állítólag tavaly látott igazi kereket is, már nem csak képről ismeri fel
javaslom a járműlyavító igazgatóságába

6.Lenin 2020.01.23. 16:15:33

@Grimbusz Makszimusz:

Meg kell nézni a ballibák ciklusait...

94-től 2 év lopás, 96-tól válságkezelés, 98 bukás.
2002-től lopás, 2004 bukás+ válságkezelés, 2006-tól lopás, 2008-ban válságkezelés+ bukás, 2008 lopás, válságkezelés, 2010-ben bukás.

Geri mivel kezdett? Közpénz lopás, tisztogatás, valszeg ez nem fog menni már 2 évig,
100 nap letelt. Jöhet a cikizés. Nem fogják kibírni.
Szerintem.
Először jönnek a kerületek, aztán, ha a közgyűlésen változik a többség, jön Geri is.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 16:27:01

@morpho:" És hát igen, végöül is csak 700 ezren szavaztak a budapesti főpolgármesterre,"

Volt az 350 ezer is! :D jó kevés, azokhoz egyenként elbiciklizhet, minek baszni kilencmillió hétszázötvenezer jóravaló tévénéző lelkivilágát is, akik nem voltak akkora prolik, hogy rá szavazzanak!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.23. 16:32:22

@6.Lenin: tudom,hogy csak pénzért kommentelsz,de azért a tetves riherongy kurva anyádat te hazaáruló féreg!

Csaba Szikora 2020.01.23. 16:34:41

Gyerekek.A néni csak kérdezett,a jólakott napközis meg lányos zavarában vigyorgott és mellébeszélt.Egyetlen kérdésre sem tudott normálisan válaszolni.Nem itt kell tájékozódni,olvasni a blog marhaságát,hanem meg kell nézni.
www.youtube.com/watch?v=chuplI4sMyc

19540511 2020.01.23. 16:35:21

Ennek a szerencsétlen kislánynak felhívnám a figyelmét arra, hogy ő még fiatal, valószínűleg túl fogja élni a fidesz-uralmat és bizony utána neki nem lesz már állása semmilyen tv-ben sem ilyen pocsék és ízléstelen hozzáállással. Vigyázó szemét vesse anno Horváth Ágira, ő is butaságot követett el, amikor beállt a politikába, ahogy ez a kis liba is a saját jövőjét teszi tönkre ezzel a bunkó és hozzá-nem-értésről tanúskodó viselkedésével.

6.Lenin 2020.01.23. 16:38:17

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Tévedsz. Ingyen, meggyőződésből. Hiszek abban, hogy talán még az olyan köcsögök is, mint te, 1x átbillenhet, ha véletlenül elgondolkodik azon, amiket írok, és, ha a 4. fölött lakik legalább, minden problémája megszűnhet 1 pillanat alatt.

morpho 2020.01.23. 16:50:40

A Budapesti főpolgármesterre 700 ezren szavaztak. Karácsony kapta alegtöbb szavazatot.

6.Lenin 2020.01.23. 16:54:16

@morpho:

700 ezren szavaztak a JELÖLTEKRE. A győztesre 350 ezren, vagyis közel 1 millióan nem, a választásra jogosultak közül.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 17:04:32

@19540511: "Ennek a szerencsétlen kislánynak felhívnám a figyelmét arra, hogy ő még fiatal, valószínűleg túl fogja élni a fidesz-uralmat és bizony utána neki nem lesz már állása semmilyen tv-ben sem.............."

Azt mondod, ilyen aljasok a libsik, hogy ha hatalomra kerülnek, akkor ellehetetlenítik? :DDDDDD Vagy csak burkoltan fenyegetőzöl? Arrébb van az még szerintem!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.23. 17:06:18

@Grimbusz Makszimusz: A tetves kurva anyádat te elvtelen gerinctelen féreg!
Hofi már akkor volt valaki,amikor a geci gazdád még csak nem is álmodozhatott a soros ösztöndíjról!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 17:07:37

Tudjátok mi a Karácsony triatlon? Kamuzöldként biciklizel, majd meg kell úsznod, hogy lefényképezzenek amikor átülsz a szolgálati kocsiba!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 17:11:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Hofit a hozzád hasonló szintű lumpenprolik fékentartására alkalmazták,,, lenyomta a műsort, ti mentetek másnap az esztergapadhoz, ő meg vadászni Kádárral! :D
Ui. ne anyázz, mert meglátogatlak egy nagy tégely öklözőzsírral!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.23. 17:17:34

@Grimbusz Makszimusz: Többek között a geci gazdád,meg a hozzád hasonló csicskák miatt aktuális még mindig Hofi!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.23. 17:21:30

Amúgy meg a Nap keltében azért volt egy Seszták Ágnes is!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.23. 17:24:58

nevezzük az elvtárs bibsit a nevén: hoffmann

6.Lenin 2020.01.23. 17:29:15

Izé, de hát az M1-et nem is nézi senki! Mit számít , hogy mit is kérdezett a csajszi? Akik meg nézték, valszeg pont ez tetszik. Akinek nem, nézze az ATV-n. ott nyugodtan hazudozhat.

Látta valaki ezt a beszélgetést? Én bevallom nem, mert nem érdekel KariGeri. Láttam a kampányban eleget, már akkor se volt 100-as.

AvéCézárVavan 2020.01.23. 17:38:19

Szóval van egy olyan ökör, aki ennek a tehénnek a párja, és néha még párosodik is vele?

morpho 2020.01.23. 17:45:36

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
https://www.google.com/search?ie=UTF-8&client=ms-android-samsung&source=android-browser&q=orbán+soros#imgrc=F7F58aZkbTOkFM:

sZulamith 2020.01.23. 17:56:14

@Grimbusz Makszimusz:
"Nem Budapest, csak 353ezer birka, a többi nem rá szavazott ....."
Nem gondolkoztál mielőtt ezt leirtad.:) Mit is mondott az ellenzék a Fidesz 2018 -s kormányra jutásakor. Az a 2.8 millió aki megválasztotta nem a 8 millió aki szavazásra jogosult. Ettól függetlenül a Fidesz mindig a magyar emberekre hivatkozik akik felhatalmazták.
Ja, és a prolizás elég bunkóság. a takaritónőd vagy aki a munkahelyedet rendbe tartja, a kukás, stb. nem ezt érdemli, szükség van rájuk.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 17:56:43

@AvéCézárVavan: "Szóval van egy olyan ökör, aki ennek a tehénnek a párja, és néha még párosodik is vele?"

Ja! Van aki kúr, van aki gecis képekben erős!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.23. 18:11:00

@sZulamith: Éppen hogy gúnyból írtam, mert ezt csináltátok! Neked majd keresek óvodás vicceket jó?
Ezt a mongolidiótát!

nincs1itt 2020.01.23. 18:16:38

@Grimbusz Makszimusz: maxi, maxi. bp 1,7 milliós nagyváros, ebből 1,4 millióan szavazhatnak kb, ebből cirka a fele szavazott...
hőzöngeni csak, pontosan, szépen...
ez az állandó "prolizás", vajon onnan ered, hogy minden fidesz szavazó alanyi jogon nyert kutyabőrt? esetleg azonnali értelmiséggé avatást eredményezett a fideszre voksolás?
mert szerintem nagyon proli módi, mindenkit pocskondiázni, aki nem ért veled egyet...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.23. 18:19:36

@Grimbusz Makszimusz: "van aki gecis képekben erős"

Ondó Viktor gazdád képeire gondolsz? :))

6.Lenin 2020.01.23. 18:21:46

@nincs1itt:

"mert szerintem nagyon proli módi, mindenkit pocskondiázni, aki nem ért veled egyet... "

Miért, szégyelled, hogy proli vagy?
(ha nem értenéd, te is ezt csinálod, vagy inkább ti, ballibák)

nincs1itt 2020.01.23. 18:28:28

@6.Lenin: vologya, ne menjünk ebbe bele... mert 1: csak a te/ti fejedben vagyok "balliba".
2: veled sem úgy kezdtem, hogy fidesz-tálib, megdolgoztatok mindahányan a pocskondiázásért.(ettől még nem szép dolog) de hidd el nem úgy kezdődött a durvaanyázás, hogy a másik visszaütött!
ha bonyolultan fogalmaztam elnézést. röviden, hogy világos legyen: nektek mindenki libsibolsiproli bunkó, aki nem éljenzi o.v.-t és/vagy a fideszt.

6.Lenin 2020.01.23. 18:37:56

@nincs1itt:

"nektek mindenki libsibolsiproli bunkó,"

Nem, csak az, aki megérdemli. De áruld már el, miért nem tisztelhetem Orbánt? Mert te másként ítéled meg? És biztos, hogy neked van igazad?

Miért lenne bárkitől is igazolva, ha anyázza azt, akinek más a véleménye?

Szepi, én mindenkinek visszaadom, amit nekem kínál.

Szerinted miért találták a hangulatjeleket? Szerintem mert sokan nem képesek felismerni az iróniát, szarkazmust, viccet. De cáfolj meg nyugodtan.

PuniValdes 2020.01.23. 18:39:26

Én vagyok a dadaista kiadvány!

A gáti mef hajlékokul.

6.Lenin 2020.01.23. 18:40:32

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Ilyenkor szoktam a kártyámról felvenni a kintről kapott nyugdíjamat. Nekem kimondottan jó hír. Meg gondolom azoknak is, akik kint dolgoznak, a szlovákoknak, akik ide járnak vásárolni, stb.

Belzebubo 2020.01.23. 18:48:01

Na, csak jól sejtettem, az első reakciók után, hogy a hölgy nem egy butuska kislány, akinek leosztják a szerepet, sokkal inkább egy Lady Macbeth...

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.23. 18:53:38

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Tipikus bulvártempó.

Az eurózónabeli infláció régóta baromi alacsony (1% körüli), nálunk meg valamivel magasabb, de még így is a teljesen normális kategória (külösen azt tekintve, hogy közben a gazdaság és a bérek is szépen nőnek; persze ez beépül a szolgáltatások árába is), viszont így természetesen a forint szépen lassan gyengülni fog az euróhoz képest, így az index tanulatlan, szenzációhajhász újságírói évente hétszer-nyolcszor új "rekordokról" számolhatnak be.

Persze ne legyen kétségünk, a 340 Ft/eurós árfolyamot is úgy fogják beharangozni, mintha az legalábbis az új világvége eljövetelét jelentené...

nincs1itt 2020.01.23. 19:01:36

@6.Lenin: tehát tarthatom o.v.-t bárminek csak tiszteletre méltónak nem, az a lényeg, hogy téged ne fidesz-tálibozzalak le?! rendben, mutassunk példát! vitassuk meg úriemberekhez méltóan a nézet különbségeket!

a hangulatjeleket azért találták ki, hogy aki nem tudja kifejezni az iróniát, viccet stb írásban, okosnak érezhesse magát. egyszerűbb megtanulni pár karakter kombinációját, mint elég ismeretet felhalmozni, hogy ezek nélkül is menjen.

morpho 2020.01.23. 19:02:50

@Szergej Szergejevics Szergejev: Az importra ez nincs hatással? Csak kérdezem. Te értesz hozzá, én meg nem. Ezért kérdezlek téged.

nincs1itt 2020.01.23. 19:07:39

@Szergej Szergejevics Szergejev: ööö, arra emlékszel mit is mondott o.v., amikor ment 300 ft fölé az euró?
lassan az lesz a jó, ha 400 fölött lenne, mert ööö... szóval, izé... ja! megvan! mert o.v. a min.elnök! és akkor már jó is! ja, nem...

morpho 2020.01.23. 19:14:08

@nincs1itt: Nekem is ez ugrott be!

„A forinttal nincsen nagyobb baj, a forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak.” Orbán Viktor 2008 (1€ = 274 ft)

nincs1itt 2020.01.23. 19:19:27

@morpho: most olvasom, hogy ismét dobogós mo.! ráadásul ezüstérmes! csak bulgária hagyta le mo.-ot.... korrupcióban.

6.Lenin 2020.01.23. 19:19:41

@nincs1itt:

Nem érted.
Szepi, miért gondolod azt, hogy ha valaki valamihez ért, és elolvas egy pl olyan véleményt, amiből sugárzik, a másik nem szakértője a témának, akkor azt esetleg nem írja meg a másiknak. Természetesen más, ha egyik fél sem szakértő -ettől még lehet véleményük - csak megpróbálnak jobb esetben gondolkodni a témán.
Aztán, akik semmit sem értenek a témából, de eljátsszák a hozzáértőt, ezt nem lehet észrevenni?
És még létezik néhány variáció. Ezeknek a tanulmányozásához ezek a felületek kincsesbányát jelentenek. Főleg a sokféle reakció.
Egy hangulatjellel miért is lehetne pótolni az iróniát, ha az írója sem érti, hogy mit is szeretne?

Pl itt van ez az itt tárgyalt eset. Minden napos gyakorlat az ATV-n, RTL -en, és természetesen a másik oldalon is. Akkor itt és most miért is anyázza egyik tábor a másikat?

Miért ne lehetne megfingatni a másikat, néhány jól irányzott kérdéssel? Mert esetleg a másiknak kellemetlen? Nem ez lenne a lényeg? Mi ebben a baj?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.23. 19:28:36

@morpho: "Az importra ez nincs hatással?"

Ha a forint gyengül az euróhoz képest, akkor az import ezzel persze drágul (feltéve, hogy a gyártó/forgalmazó az euróárból nem enged, persze ez a versenyhelyzettől is függhet), de önmagában ettől még nem dől össze a világ.

Vegyük ehhez viszonyítási alapnak pl. azt, hogy a közelmúltban a BKV 8%-os béremelési ajánlatát a közelmúltban tárgyalás nélkül, pofátlanul alacsonynak bélyegezve utasította el a szakszervezet, ők 15%-ot követelnek.

De a játék kedvéért tegyük fel, hogy végül 8%-ban megállapodnak (tavaly végül ez lett a játék vége), és tegyük fel azt a kérdést, hogy mondjuk egyhavi fizetésből tavaly vagy idén tud az egyszeri bkv-s több árut és szolgáltatást venni egy eurózónabeli nyaraláson (vagy az ebayen Nyugat-Európából rendelve), akkor az 1%-os infláció mellett a forintnak kb. 7%-ot, azaz több mint 20 forintot kéne gyengülnie ahhoz, hogy erre a "tavaly" legyen a válasz. Na, hát ehhez csak annyit, hogy az árfolyam 2015 január végén már 310 HUF/EUR volt, azaz a forint öt év alatt se gyengült ennyit!

morpho 2020.01.23. 19:28:45

@nincs1itt: Összehasonlítja simán a közpénzből fenntartott tévét a magántőkéből fenntartott tévével és hülyének néz!

6.Lenin 2020.01.23. 19:29:13

@morpho: @nincs1itt:

Mi a véleményetek arról, amikor egy ellenérdekelt fél - mondjuk ellenzékből - olyasmit mond, amit tulajdonképpen nem is tud, de nem is akar igazolni, csak a másikat próbálja rossz színben feltüntetni? Vajon mi lehet a célja?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.23. 19:30:00

@Szergej Szergejevics Szergejev: kieg. az 1%-os infláció persze az eurózónabeli infláció...

morpho 2020.01.23. 19:32:12

@Szergej Szergejevics Szergejev: Nézzük inkább meg azt, hogy egy kisnyugdíjas mennyi import élelmiszert vásárol. Nézzük meg azt, hogy a csökkenő (muhaha) államadósság devizában meglévő részét ez hogy érinti. Aztán hasonlítsuk össze ezt a nagyságrendet a te példáddal.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 19:39:32

MÉMEK !!!!!

"Megérkezett a legeslegdurvább mém Karácsony Gergelyről! Mutatjuk!

Besz***tunk a röhögéstől…."
Részletek és képek itt: mindenszo.hu/megerkezett-a-legeslegdurvabb-mem-karacsony-gergelyrol-mutatjuk/

nincs1itt 2020.01.23. 19:40:50

@6.Lenin: vologya, elárulod, hogy minek vagy a szakértője? mert komolyan érdekelne. eddig nem volt szerencsém felfedezni.

6.Lenin 2020.01.23. 19:41:05

@morpho:

Kari Gerire több, mint 7, 6 millió ember nem szavazott. Miért nem elképzelhető, hogy ők is pontosan azt kérdezték volna tőle, mint a riporternő?
Miért foglalkozol te politikai kérdésekkel? Valaki kényszerít erre?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 19:41:55

@Oxica: @morpho: @AvéCézárVavan: NÉZZÜK ÚJRA A LIBERÁLIS “LOGIKÁT”, MERT EZ EGYSZERŰEN ZSENIÁLIS! ÖVEKET BECSATOLNI, TESSÉK KAPASZKODNI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"A liberális sajtó Orbán Viktorral mindig keményen bánik, hiszen szerintük a sajtó feladata a hatalom kritikája (megjegyzés: amikor Orbán Viktor ellenzékben van, a libsi sajtó akkor is őt gyalázza…). Ezért vért és epét hánynak, amikor Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóra készül, aztán három órán át tart sajtótájékoztatót, majd várja a kurvakemény kérdéseket: mégsem jönnek. Marad hát a libsik számára a klaviatúra koptatásával az orbán-fóbiás gyalázkodás.
A liberális sajtó kijelentését figyelembe véve, mely szerint a sajtó feladata a hatalom kritikája, elvárhatjuk akkor a köztévétől, hogy a hatalmon levő Karácsony Gergelyt kritizálja. Megtörtént. Szerintünk jó keményen, olyan keményen, amilyen keményen megérdemelte a főpolgármester. Most mégis a teljes liberális sajtó rinyál, hogy “jájájájájáj, báncsák a főpolgármesterünket! Jájájájájá, mi lesz most???”
Na? Látják, kedves olvasóink? Ilyen a liberális “logika”, azaz semmilyen. Nem létezik. Sosem létezett."
mindenszo.hu/rinyal-az-ellenzek-karacsony-gergelyt-miert-kerdezik-ilyen-kemenyen-es-orban-viktort-miert-nem-megint-a-kettos-merce/

GYERÜNK, SIVALKODJATOK CSAK, HANGOSABBAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

morpho 2020.01.23. 19:42:19

@Szergej Szergejevics Szergejev: "a forint gyengítésével tulajdonképpen „ellopják a pénzt az emberek zsebéből", mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér"

Orbán Viktor Hír tv 2004

Akarsz még hozzátenni valamit a témához?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 19:43:23

KAMU GERY ÚJABB HAZUGSÁGA LEPLEZŐDÖTT LE !!!!!!!!!!!!!!!!

"Újabb lepel hullt le Karácsony Gergelyről, aki mindig azzal veri a mellét, hogy mennyire zöld elköteleződésű, azonban most kiderült, hogy lövése sincs a természetvédelemről és a méhészetről. Hétfőn bombaként robbant a hír, hogy méheket akar telepíteni a buszmegállókhoz a VIII. kerületi baloldal, a főpolgármester pedig kiállt a tervezet mellett. A Magyar Hírlap megkeresett az ügyben egy méhészt, aki tisztába tette a fővárosi balliberális oldal ostobaságait. "
Részletek és videó itt: mindenszo.hu/mehesz-karacsony-gergely-valoszinuleg-meg-eleteben-nem-talalkozott-mehekkel-video/

ÉS EZ AZ IDIÓTA BUTA PEST FŐPOLGÁRMESTERE ?!!!!!!!!!!!!!

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nincs1itt 2020.01.23. 19:44:34

@6.Lenin: tényleg, amikor karácsonyt szidod, ismered minden erényét és hibáját? vagy csak szajkózod a "hivatalos" véleményt?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 19:44:35

KAMU GERY AZ ELEFÁNI A PORCELÁN BOLTBAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Hatalmas kárt okozott a budapestieknek Karácsony Gergely! – Több mint négymilliárd forint kiesést is okozhat a BKV-nak a főváros döntése

A Fővárosi Közgyűlés által az elsők között meghozott határozat miatt érvénytelenítették a Budapesti Közlekedési Vállalat közbeszerzési eljárását"
mindenszo.hu/hatalmas-kart-okozott-a-budapestieknek-karacsony-gergely-tobb-mint-negymilliard-forint-kiesest-is-okozhat-a-bkv-nak-a-fovaros-dontese/

A CECHET PERSZE AZ EGYSZERI ADÓFIZETŐ ÁLLJA , UGYE ?!!!!!!!!!!!!

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

6.Lenin 2020.01.23. 19:46:59

@nincs1itt:

Általánosságban kérdeztem valamit. Ez nem szakmai fórum, pláne nem az én szakmámhoz tartozó. De megint elárultad, hogy nem értően olvasol.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 19:47:17

FÉLREVEZETŐ ADATOKKAL JÁRATJA LE MAGYARORSZÁGOT AZ ISMERT SOROS-SZERVEZET !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"A korábbi évekhez képest is otrombább hazugságokkal támadja Magyarországot Soros György egyik hazai kitartott szervezete. A Transparency International egyik legújabb "elemzésében" azt állította, hogy az egyajánlatos közbeszerzések aránya az EU-ban az egyik legmagasabb Magyarországon. Ezzel szemben hazánkban tavaly 25,5 százalék volt ezen ajánlatok aránya (jelentősen csökkent, 34%-ról), míg az uniós átlag 24 százalék volt. Az elmúlt hat évben a hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárások száma 3600-ról 274-re, a tizenharmadára csökkent, ez arányosan az uniós átlag fele. Magyarországon tavaly a kkv-k által elnyert közbeszerzések értékaránya a 2008-as 39 százalékról 58 százalékra nőtt. Minden 100 közbeszerzésből 87-et kkv-k nyertek tavaly."
www.origo.hu/itthon/20200123-felrevezeto-adatokkal-jaratja-le-magyarorszagot-a-transparencyinternational.html

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

morpho 2020.01.23. 19:47:51

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Van még valami? Az a jó benned, hogy egyszerre tolsz ide egy csomó szart, így könnyű átugrani.

nincs1itt 2020.01.23. 19:48:21

@morpho: ne feledjük, hogy a letelepedési kötvényeket is euróért árulták, idén csekély 1000 milliárd forintot kell visszafizetni, a gyengített forinttal ez csak több lesz.

6.Lenin 2020.01.23. 19:49:16

@nincs1itt:

Nem, amit láttam az ő kampányában, kihallottam a nyilatkozataiból. NEM MÁSÉBÓL, hanem az általa elmondottakból.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 19:49:35

ÚJABB MEGSZEGETT ELLENZÉKI KAMPÁNYÍGÉRET, MOST JÓZSEFVÁROSBAN: PIKÓ ANDRÁS BÉRLAKÁSOKAT AD EL

"Összeegyeztethetetlen konfliktus van az ellenzéki támogatással megválasztott Pikó András józsefvárosi polgármester kampányban tett ígéretei és a valóság között, ugyanis az önkormányzat a meghirdetett bérlakásprogram megvalósítása helyett az idén mintegy hatvan bérlakást adna el - jelentette ki a Fidesz-KDNP kerületi frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Vörös Tamás közölte, az önkormányzat tulajdonosi bizottságának csütörtök délutáni ülésére készült előterjesztés szerint a kerület vezetése első körben nyolc bérlakást adna el"
www.origo.hu/itthon/20200123-pikoandras-berlakas-kampanyigeret.html

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nincs1itt 2020.01.23. 19:50:05

@6.Lenin: egyszerűen csak válaszolj a feltett kérdésre. ne minősíts, mert ebben maradtunk.
minek vagy a szakértője?

nincs1itt 2020.01.23. 19:53:15

@6.Lenin: tehát NEM ismered, kialakítottál egy szubjektív véleményt. rendben. de itt arról nyilatkoztál, hogy biztosan balfax és mindent rosszul fog csinálni, aki rá szavazott az pedig mind ostoba. mert ahogy képeket is posztoltál, a piros 7-s busz azóta késik napokat, amióta karácsony a főpolgi...

PuniValdes 2020.01.23. 19:55:10

Jó -tára a priuszára.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 19:58:46

@morpho: "Van még valami?"

HÁT MÁR ABBA AKARTAM HAGYNI !!!!!!!!

DE HA ILYEN SZÉPEN KÉR(D)ED , AKKOR AZÉRT MÉG VAN A TARSOLYBAN MÁS IS !!!!!!!!

"Semmilyen ténybeli alapja nem volt az Európai Parlament múlt héten Magyarország és Lengyelország ellen elfogadott jogállamisági határozatának, pedig ilyen fontos kérdésekben csak konkrétumok alapján lehetne bármilyen döntést hozni - minderről Francois-Xavier Bellamy beszélt. A francia Köztársaságiak (a francia néppárt, másik ismert nevén Republikánusok, amit Nicolas Sarkozy, a volt francia elnök alapított) EP-képviselője szerint a Fideszt nem lenne szabad kizárni az Európai Néppártból. Szólt arról is, hogy az uniós külső határok védelmében segíteni kellene az érintett országokat. Bellamy a 2019-es EP-választáson a Köztársaságiak listavezetője volt, sokszor élesen bírálta Emmanuel Macron neoliberális politikáját."
www.origo.hu/nagyvilag/20200123-francois-xavier-bellamy-europai-parlament-magyarorszag-hetes-cikk-orban-viktor-epp.html

ERRŐL PERSZE A LIPPSCHY SAJTÓ MÉLYEN HALLGAT !!!!!!!!!!!!!

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

6.Lenin 2020.01.23. 19:59:04

@nincs1itt:

A filateliában? Mert az is érdekel. És még sok másban, amik érdekelnek?

Miért szeretnél abba beleszólni, amivel sok évtizeden át foglalkoztam? Igaz most is egy részével, de már hobbi szinten. Ezek miben lennének érdekesek számodra?

De, hogy értsd. Te például egy kiváló, megbecsült esztergályos vagy. Sok éve remek , megbecsült szakember vagy.
Egy hozzá nem értő elkezden valami marhaságot mondani/írni a szakmával kapcsolatban. Nem vennéd észre, hogy a pacák nem ért hozzá?
Kezd leesni a lényeg?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 20:01:47

@morpho: KÖZBEN BÉCS IS ÚJABB BOTRÁNYTÓL HANGOS !!!!!!!!

"A szociáldemokraták (SPÖ) és a zöldek közös városvezetésének köszönhető, hogy a radikális iszlám bevándorlók meg akarják mondani az osztrák lakosságnak, hogy mit kell tenniük.

Az FPÖ figyelmeztetett ezekre a drámai változásokra, az SPÖ polgármestere és a zöldek azonban meghívták ezeket a bevándorlókat a városunkba. Aki nem fogadja el a közép-európai szokásainkat, és nem akar alkalmazkodni hozzájuk, nem kívánatos ebben a városban - fogalmazott Nepp."
www.origo.hu/nagyvilag/20200123-meztelen-no-zavarta-a-muszlim-not-egy-becsi-uszoda-oltozojeben.html

SZÓVAL A KEDVENC AGYSEBÉSZEITEK AZ OSZTRÁKOKAT A SAJÁT HAZÁJUKBAN AKARJÁK ÁTNEVELNI A SAJÁT SZÁJUK ÍZE SZERINT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

6.Lenin 2020.01.23. 20:03:08

@nincs1itt:

De látom, hallom, hogy Ő MIT MOND , MIT CSINÁL, mi a faszért titkolja mindenki előtt, hogy mire képes?
Miért nem azt csinálja, nyíltan, egyenesen?

Gondolod, hogy nem láttam még az elmúlt 75 évben valódi, jol dolgozó polgármestert?
Nem is 1-et B+. Kezdesz nagyon fárasztó lenni, Szepi.

megamedve 2020.01.23. 20:12:51

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Folytasd kérlek, a fiamnak pont most jellemzem példákkal a politikai idióta fogalmát..

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.23. 20:17:49

@morpho: "Akarsz még hozzátenni valamit a témához?"

Annyit, hogy az a történet egyik oldala, hogy az inflációval az azonos összegű bérek/nyugdíjak kevesebbet érnek.

A másik meg az, hogy közben a dinamikus gazdasági növekedésnek is köszönhetően az inflációnál még gyorsabban nőnek a bérek, a nyugdíjemelés mértékét pedig a várt inflációnak megfelelően állapítják meg (ha alábecslik, akkor utólag korrigálják is; jó növekedési számok mellett pedig nyugdíjprémiumot is fizetnek); azaz a vásárlóerő ettől még (összességében) nő.

"Nézzük inkább meg azt, hogy egy kisnyugdíjas mennyi import élelmiszert vásárol. Nézzük meg azt, hogy a csökkenő (muhaha) államadósság devizában meglévő részét ez hogy érinti. Aztán hasonlítsuk össze ezt a nagyságrendet a te példáddal."

Ha a kisnyugdíjas a relatíve megdráguló importélelmiszert hazaival helyettesítené, az nem lenne baj. Mindenesetre, mivel a nyugdíjemelés mértékét elvileg az inflációhoz igazítják, nincs mire panaszkodnia.

Ami meg a devizaadósságot illeti, az köszönjük szépen, arányaiban szépen csökken.

"gyorsabban csökkenhet a teljes adósságon belül a deviza részaránya, mint azt a természetes folyamatok indokolnák, hiszen a lejáratnál több devizakötvény kerül ki az adósságból, miközben a visszavásárlásokat nagyrészt forintforrásból finanszírozza az adósságkezelő. Részben ennek köszönhetően tavaly októberben és novemberben már 18 százalék alatt volt ez az arány, egy év alatt két százalékpontot csökkent"
www.portfolio.hu/gazdasag/20200109/hatalmas-idei-tehertol-szabadult-mar-meg-osszel-magyarorszag-411797

nincs1itt 2020.01.23. 20:26:51

@6.Lenin: miből gondolod, hogy én nem értek ahhoz, amivel te évtizedeken át foglalkoztál? mert elpöttyentetted, hogy voltál önkormányzatnál tisztviselő(nem tudni pontosan mi). csak halkan merem megkérdezni, hogy a 75 éved melyik részében találkoztál remek polgármesterekkel? ekkor még aktív voltál?
egy jó esztergályos sem csak az esztergagép rejtelmeiben jártas, ha kicsit is érdeklődőbb alkat.
vologya, te kezdesz fárasztó lenni, az örökös tereléssel, mellébeszéléssel.
kérlek, mondd el miben vagy szakértő. én a "vasban" és abból kialakított gép és egyéb alkatrészekben vagyok szakértő, súlypontban a nem bontható kötésekkel.

nincs1itt 2020.01.23. 20:51:55

@Szergej Szergejevics Szergejev: a letelepedési kötvények(szabad felhasználású hitelek valójában) is ide lettek számítva? ugyanis 1000 milliárdnál is többe fog kerülni csak az idén, '22-ben még ennél is többe. a romló forint tovább emeli ezt az összeget, ugyanis euróban kell visszafizetni. 2% volt a "kamat", de nem a futamidő alatt kellett megfizetni, hanem ennyivel volt kevesebb a befizetendő összeg, amit a lejáratkor a kamattal növelt értékkel kell megfizetnie a magyar államnak.

Európai téridő 2020.01.23. 20:59:33

Láthatjátok internáci balfax hülyelvtárs firkászok, hogy ez az érdekfeszítőnek vélt infó mégsem volt az. A kutya ugat, a karaván halad.

6.Lenin 2020.01.23. 21:05:09

@nincs1itt:

Te tényleg nem érted, hogy mit írok?

Akkor inkább lépjünk egyet. Kérdeztem már, de ismét felteszem, mert egyikőtök sem válaszolt erre.

2020.01.23. 19:29:13
@morpho: @nincs1itt:

Mi a véleményetek arról, amikor egy ellenérdekelt fél - mondjuk ellenzékből - olyasmit mond, amit tulajdonképpen nem is tud, de nem is akar igazolni, csak a másikat próbálja rossz színben feltüntetni? Vajon mi lehet a célja?

Nos erre válaszolj.

Tényelek 2020.01.23. 21:07:08

@6.Lenin: és mi lehet a cél akkor, ha ez a fondorlatos illető netán és urambocsá kormánypárti?

maxvall baribaszó 2020.01.23. 21:09:20

Én a baszásban vagyok szakértő, itt mondanám el. Birca szakirány.

6.Lenin 2020.01.23. 21:13:46

@Tényelek :

Olvasd el még néhányx.

nincs1itt 2020.01.23. 21:14:04

@6.Lenin: erre a kérdésre, elsősorban a te válaszodra lennék kíváncsi...
mert nekünk, akik 10 + 4 év kormányzási tapasztalat áll rendelkezésre a fidesz dolgait illetően, nem nehéz felsorolni(meg is tesszük rendszeresen)mi és miért nem tetszik. de te, aki 100 nap után közlöd, hogy karácsony alkalmatlan és a többi, nem látszol hitelesnek. mert "olyasmit mond, amit tulajdonképpen nem is tud, de nem is akar igazolni, csak a másikat próbálja rossz színben feltüntetni? Vajon mi lehet a célja?", hogy idézzelek.

nincs1itt 2020.01.23. 21:15:29

@6.Lenin: ja! és ismét elkerülöd a választ! miben vagy szakértő? kezdjük ezzel, mert én voltam bátor és leírtam.

nincs1itt 2020.01.23. 21:17:44

@6.Lenin: most jóccakát! holnap, reményeim szerint, több sikerrel folytathatjuk az eszmecserét!

6.Lenin 2020.01.23. 21:32:14

@nincs1itt:

Szepi, itt nem az a lényeg, hogy te miben vagy szakértő B+, vagy bárki is.

Hanem az a kurva egyszerű dolog, hogy rögtön kiszúrod, ha hozzá nem értő akar okoskodni.
Ez tényleg ennyire bonyolult neked?

Figyelj, ha egy pacák azt mondja, egy nagyvárosban, minden buszmegállóba szeretne méheket telepíteni, akkor az a faszi, látott már méhészetet? Van valamilyen halvány fingja a méhészetről?

Miért beszélt ORBÁN ELLENZÉKBEN az € árfolyamról? MERT hatalomba szeretett volna kerülni, B+.
Miért ócsárolja a jelenlegi ellenzék az Orbán kormányt? Mert szeretnék átvenni a hatalmat.

Az első (méhészet) az alkalmasságról szól, a másik meg csupán egy politikai cél, a másik alkalmatlanságát igyexik ELHITETNI, de nem bizonyítja, mert rengeteg más körülményt elhallgat.

Az első esetben nem kell senkinek bizonyítani az alkalmatlanságot, mert az maga bizonyítja, azzal, amit tenni akar.
A második esetben nem kell bizonyítani, csak elhitetni, mert itt nem a bizonyítás a cél, hanem a választók átbaszása. (bármelyik oldalról), a hatalom megszerzése a fő cél.
Dereng valami?

Aki ezt érti, az eszerint kezeli az ügyeket.

6.Lenin 2020.01.23. 21:52:34

@nincs1itt:

Hogy lenyugodjál. Ki is voltam aktív koromban?

-Mi szeretnél lenni 6. tették fel anno a kérdést.
-Nem tudom, volt a válasz. Tényleg nem tudtam.
-Figyelj 6. te akkora fasz vagy, hogy remek sámfa lennél egy kuplerájban (picsa tágító, kezdő madámoknál)

Bejött.
Akkor léphetünk tovább. Remélem lenyugtattalak.

Gábris szomszéd 2020.01.23. 21:52:42

@nincs1itt: Teljesen ok ha a fidesztálibok "alkalmatlanoznak" és tolják a többi baromságukat. Ezzel a hozzáállással buktak jó sok helyet 2019 október 13-án. Amire aztán a főni is előadta, hogy neki is felelőssége van benne. :)

sZulamith 2020.01.23. 22:20:16

@Grimbusz Makszimusz: A mongolídióták szeretni való emberek:) Tudtad?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 22:58:40

@megamedve: "Folytasd kérlek"

KÉRÉSED SZÁMOMRA PARANCS, LYPPSCHÍKÉM !!!!

"Választ vár a Fidesz a DK-tól azzal kapcsolatban, hogy milyen célból juttatják külföldre a magyar emberek adatait, milyen külföldi szerverekben tárolják azokat, valamint kik kezelik az érzékeny információkat. A Gyurcsány-párt aggályos adatkezelésével kapcsolatban Tényi István tett feljelentést, amelyet követően nyomozás indulhat."
mindenszo.hu/a-dk-adatgyujtesi-modszere-nem-tul-europai-de-nem-am/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 23:00:05

VÁLASZTÓI MANDÁTUM HIÁNYÁBAN AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÜLÉSTERME HELYETT MARADNAK A JOGI KISKAPUK !!!!!!!!!!!!!!

"A bírói függetlenség Magyarországon továbbra is érvényesül, bár már tíz éve halljuk ennek ellenkezőjét. Olyanoktól is, akik rendszeresen az elnyomott magyar bíróságok döntéseire hivatkoznak, ha éppen ezt a gigászi magyar kormányzati elnyomást akarják bizonygatni.

De úgy tűnik, a magyar törvények mellett a logika szabályait sem ismerik. Akiktől a magyar bírói függetlenséget valóban félteni kell, azok éppen azok a nemzetközi hálózatok részeként működő, senkinek sem felelős álcivil szervezetek és áljogvédők, akik képzéseiken tanítják, hogy egyes ügyekben milyen döntéseket kell hozniuk a magyar bíróságoknak.

Akik valódi társadalmi felhatalmazás nélkül politikai szereplőt játszva, nyomást gyakorolva igyekeznek saját ideológiájuk irányába befolyásolni a bírói gyakorlatot. Akik szembemennek a közérdekkel, a társadalmi igazságossággal.

Akik a jogrendszer hibáit meglovagolva szervezetten üzletelnek, és akik hatalmi-gazdasági érdekeik miatt közösségeket ugrasztanak egymásnak és tesznek tönkre. Ahogy teszik ezt Gyöngyöspatán és tennék ezt sok más településen is.
Hát ne hagyjuk nekik!"
mindenszo.hu/parkanyi-eszter-kemeny-velemenye-a-bortonbizniszrol/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

herkaloin 2020.01.23. 23:01:42

@6.Lenin: te egy jó nagy tuserák lehetsz.. sok ész nem zavarhat öreg komcsi..

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.23. 23:06:28

GRÉCZY 12.5 CM-ES, KARÁCSONY GERGELY PEDIG 3.6%-OS !!!!!!!!!!!!

"Egyre érdekesebb, színesebb szánalmasabb a magyar közélet, az ellenzéknek köszönhetően.
Nemrég lezárult egy Gréczy ügy, azóta a volt képviselőt G1G-nek és 12.5 cm-es Gréczynek hívják. Mindenki tudja miért. Ám a címünkben található “3.6%-os Karácsony Gergely” némi magyarázatra szorul. A magyar sajtó összeszámolta Kamu Geri ígéreteit, és úgy nagyjából 113-ig jutottak.

4 hónap alatt pedig ennek a 3.6%-t valósította meg. Mi tovább számoltunk. Negyven hónapra tehát 36% várható, ami 3.3 éves intervallumot jelent. Ebből pedig egyenesen az következik, hogy az 5 éves időtartamra az ígéretek bizony nem fognak megvalósulni. Véleményünk szerint még az arányos, matematikailag várható ígéretek sem teljesülnek a jövőben. Sőt, mi még azt is megkockáztatjuk, hogy Karácsony Gergely 5 éves ciklusa NEM megy végig! Egyre nagyobb balhé lesz Kamu Geri dilettantizmusából, abból pedig bizony tüntetések lesznek, a vége pedig teljes bukás.
És hogy miért lesz bukás? Csak azért, mert Kamu Geri döntéseinek köszönhetően már van egy 115 milliós kár, és egy több milliárdos kár, amit a budapestiek fognak szépen megfizetni. Ez a kreténség, és dilettáns fővárosi kormányzás csak fokozódni fog."
mindenszo.hu/greczy-12-5-cm-es-karacsony-gergely-pedig-3-6-os/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Etniez 2020.01.24. 03:01:32

@6.Lenin: 100 nap letelt, már csak 1700 van hátra, legyél türelemmel kis bolsevikom.

ebella 2020.01.24. 03:30:52

Én nem nézek ilyen propagandacsatornákat, de ha még egy fideszes államtitkár is vállalhatatlannak tartotta amit a csaj művelt, akkor 100%, hogy nagyon túltolta a bicajt.

ebella 2020.01.24. 03:35:06

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Az az igazi szégyen, amit ti műveltek, egy kis alamizsna fejében. Valódi konzervatív keresztény úr ilyet nem tenne, még sokkal többért sem. Igaz aki kisz-fiúként indult, majd liberált lett, és még sok minden mire rátalált a kereszténységre, attól nem elvárható, hogy úriember legyen. Talán majd az ükunokája.

Ha támadják Gréczy Zsoltot meghoszabítjuk Bicskéig 2020.01.24. 03:46:48

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Nincs itt semmifele diletantizmus. Igenis kivallo otlet volt, mehekkel elarasztani a buszmegallokat. Ezzel reszben tehermentesitik a tulzsufolt buszokat, es egyuttal raveszik az embereket hogy inkabb gyalogoljanak, vagy kerekparozzanak. Ez a tokeletes win-win megoldas.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.24. 06:16:49

a szerencsétlen karyka beváltott ígéretei:
leállította, megakadályozta, kizsarolta
tipikus lippsifasiszta rombolás minden téren

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 07:15:13

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Ondó Viktor gazdád olyat ígért, hogy 2030-ra lehagyjuk Ausztriát, amit pontosan tudja, hogy nem akarja betartani. Még ha akarná se tudná. Az ellenkezőjén dolgozik egy évtizede.

Maxval Balfácán Bircaman 2020.01.24. 07:45:21

Ki ez a plöttyedt fing?

Ja én vagyok.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.24. 08:15:37

Tragèdia!!!
Tipikus fidesz! Minek egy ilyen múzeum egy porfészekbe? És ki fogja látogatni? Az őstermelők? Mert a külföldi túristák biztos nem, főleg ha láttak akár egy Eli Roth filmet is!!!!

index.hu/belfold/2020/01/23/debrecen_termeszettudomanyi_muzeum_polgarmester_papp_laszlo_karacsony_gergely/

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.24. 08:37:14

@R.V.J.: lehet a helyére holokaszt emlékműt állítani, füvet is lehet a helyén termelni, tüncikézni a kormány ellen, 2cigli utat építeni
ja hogy akkor tenni és kéne valamit
így jártatok libbantak

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.24. 08:46:31

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
De minek nektek ez a múzeum??? Benneteket csak annyi érdekel a természetböl, hogy mit eszik a disznó, meg hogy mi ragad a légypapirra a sparhelt fölött!!

6.Lenin 2020.01.24. 09:02:25

@Etniez:

Mihez, kihez legyen türelmem? Én leszarom Kari Gerit, ő egy nagy balfácán, nem én választottam. Akik választották, egyenek mézes kenyeret a buszmegállókban termelt mézből.
Felőlem lehet akár élete végéig polgi Bp-en, ha lesz annyi hülye, aki elviseli.

De azért csak megmondhatom a véleményem róla, vagy nem ? Korlátoznád a jogaimat?
Libsiként, nácikánt, vagy komcsiként tennéd mindezt?

Grimbusz Makszimusz 2020.01.24. 09:07:31

@sZulamith:" A mongolídióták szeretni való emberek:) Tudtad?"

Ha megnézed, ennek én sem állítottam az ellenkezőjét, viszont viccekkel és bonyolultabb összefüggésekkel felesleges náluk próbálkozni, ezért hasonlítottalak hozzájuk!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.24. 09:38:37

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Ezt most hagyd abba, Grétának felmentése van szekálásból!!!
Te dögrágó, kommentrontó narancslepke!!!

2020.01.24. 09:58:13

@Grimbusz Makszimusz: Cycmen ! Már azt hittem hogy elraboltak , azért nem olvastam felőled. De megnyugodtam. Itt vagy. De jó !!!

cleanwater 2020.01.24. 10:01:57

Öregaszony az orvosnál: Az apósom nyilas volt, a férjem Ávos az unokám fideszes.Csoda, hogy ki van a szivem?

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 10:09:39

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

"........olyat ígért, hogy 2030-ra lehagyjuk Ausztriát, amit pontosan tudja, hogy nem akarja betartani. Még ha akarná se tudná. Az ellenkezőjén dolgozik egy évtizede."

Egy főre jutó GDP, vásárlóerő-paritás alapján /USD/:

Magyarország 2010-ben: 22.026, 2018-ban: 31.903, növekedés: 1,448%

Ausztria: 2010-ben: 42.531, 2018-ban: 52.137, növekedés: 1,226%

Arány 2010-ben: 1,93% Ausztria javára
Arány 2018-ban: 1,63% Ausztria javára

A növekedési külömbséget 2026-ig kivetítve:

Egy főre jutó GDP, vásárlóerő-paritás alapján /USD/:

Magyarország: 46.195
Ausztria: 63.919

Arány: 1,38% ausztria javára

Minden a növekedési különbség fenntartásán múlik.

István Tamasi 2020.01.24. 10:14:11

Az egész "interjúban" az volt a legszebb, hogy Karácsony Gergely olyan elnéző mosollyal nézett a luvnyára mint apa a hülye, debil gyerekére.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.24. 10:29:58

@jános515: Megvagyok köszi! Egyébként pont egy neked írt komment után tiltottak, nem te köptél be getzi? :P

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 10:37:49

@atomic power 1986DucaDuca: Fasznak igazolsz engem? Nem kapsz így Kubatovtól fizetést. :))

Mindenesetre tisztelem benned, hogy hazug gecinek tartod a gazdádat.

A gondolatmeneted alapján 32 év múlva hagyjuk le Ausztriát (96,9>96,0). :))

Miközben Ondó Viktor uralkodása következtében Európa legszegényebb államai közé kerültünk.

Aki Krisztus idejében egy rézpetákot betett a bankba, ma több aranya van, mint a Föld tömege. Kb. ennyire reális Ausztria lehagyása a gondolatmeneted alapján.

Egyébként minél többet lop Mészaros, annál nagyobb a GDP. Minél többet kell lopnia a gecinek, annál hamarabb lehagyjuk Ausztriát. Kb. ennyi eszed is van. :))

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 10:38:42

@István Tamasi:

"Az egész "interjúban" az volt a legszebb, hogy Karácsony Gergely olyan elnéző mosollyal nézett a luvnyára mint apa a hülye, debil gyerekére."

Miért ér mindig fülig a szája Karácsony Úrnak? Akkor is ha nem kellene! Akkor is, ha más a riporter! Van ezzel kapcsolatban egy megérzésem!

Muhammad Balfas 2020.01.24. 10:43:11

Tisztára Mélykúti Ilonás volt..Amikor a boldogult ballibsi aranykorban a napkeltés független-objektív újságírónő szeme villanásából sejteni lehetett,hogy akkor most egy geci jobboldali lesz az interjúalany..:)

Muhammad Balfas 2020.01.24. 10:48:13

@István Tamasi: Gery mindenkire így néz,ha jól megfigyeled.Egyfajta energiatakarékos üzemmód,amire azért van szükég,mert a testméreteihez képest túl kevés agysejtje van..:)

6.Lenin 2020.01.24. 10:52:09

@Muhammad Balfas:

".Egyfajta energiatakarékos üzemmód,amire azért van szükég,mert a testméreteihez képest túl kevés agysejtje van..:) "

5*, tökéletes

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.24. 11:03:22

pedigré

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2014.04.10. óta tag.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 11:09:29

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

"Kb. ennyire reális Ausztria lehagyása a gondolatmeneted alapján."

Az eddigi növekedési különbségek fenntartása esetén 2030-ban a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP aránya 1,26% Ausztria javára. Ez elég tisztességes közelítés lenne a 2010-es 1,93%-hoz képest. Azonban a a növekedési különbség nincsen kőbe vésve. A 2010-2018 közötti magyar növekedési ráta lényegében csak 2013-tól áll össze, mivel 2010-2012 között a pénzügyi stabilizáció miatt lényegében nem volt növekedés. Öröklött helyzet. /2010-2012 között 0,8%/. Ugyanebben az időszakban Ausztriában 5,6% volt a növekedés.

Tehát ha Magyarország megteszi a megfelelő intézkedéseket, ezek a növekedési különbségek még nőhetnek is a közeljövőben.
Ehhez azonban az ellenzékre is szükség lenne. Nem ellenzéki demagógiára /pl.: progresszív adózás, alapjövedelem, osztogatás követelése. stb/, hanem a kormány növekedést támogató intézkedéseinek elfogadására lenne szükség.

Éppen ezért, minden felzárkózási terv el fog bukni, ha a jelenlegi dilettáns ellenzék kerül hatalomra.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.24. 11:15:01

@pedigré: Pedigré??????????? :D
Törzskönyvezett fajtatiszta lumpenproli!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 11:18:54

@atomic power 1986DucaDuca: "Az eddigi növekedési különbségek fenntartása esetén 2030-ban a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP aránya 1,26% Ausztria javára."

Tehát szerinted nagyot hazudott a geci gazdád. Rendben.

"a növekedési különbség nincsen kőbe vésve."

Igen, jelentősen nőni fog, mivel jelentősen csökkenni fog a magyar GDP növekedése, mivel az azt fűtő uniós segíly erősen csökkenni fog.

De ha a lázálmaitok egy kicsit is bekövetkeznének, és megfordulna a trend, akkor amiatt is tovább csökkenne a GDP növekedése, hogy a fejlettebb országok nem kapnak EU segílyt. Odáig már nem megy a fantáziám, hogy nettó befizetők lehetnénk, az űrgyíkok támadása valószínűbb. Sajnos előbb néptelenedik el az ország.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 11:23:32

@Muhammad Balfas: "a testméreteihez képest túl kevés agysejtje van."

Rezsiszilárdról hadoválsz? Annak abszolút értelemben is túl kevés az agysejtje. A testméretéhez viszonyítva meg egyenesen világbajnok. :))

Tudod, miért újították rezsiszilárdot? Hogy mellette még kósalala is agysebésznek látszódhasson. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 11:26:50

@Muhammad Balfas: Egyébként ha szerinted karigeri nagyon buta, hogy sikerült egy még nálánál is sokkal butább fideSSes riportert találni??? :))

És miért égetné a fideSS szándékosan saját magát??? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 11:29:13

@atomic power 1986DucaDuca: "Miért ér mindig fülig a szája Karácsony Úrnak?"

Mert Eltolcsy boldog Karácsonyt kívánt. :))

Nem kedvenceim a szocik, de ha arra gondolok, hogy karigeri megszopatta a geci gazdádat, nekem is fülig ér a szám. :))

István Tamasi 2020.01.24. 11:29:14

@atomic power 1986DucaDuca: Inkább mosolyogjon Karácsony Gergely mindenkire semhogy olyan aggódó képet vágjon, mint a suttyó O1G amikor azért aggódik, hogy bevette-e az elegendő mennyiségű gyógyszert amit az osztrák dilidoki felírt neki.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 11:32:09

@atomic power 1986DucaDuca: Akarom mondani, jelentősen csökkenni fog, mivel jelentősen csökkenni fog a magyar GDP növekedése, mivel az azt fűtő uniós segíly erősen csökkenni fog.

István Tamasi 2020.01.24. 11:33:23

@Muhammad Balfas:
Inkább mosolyogjon Karácsony Gergely minthogy olyan aggódó képet kellene vágnia, mint a suttyó muszlimszopó O1G szokott amikor azért aggódik, hogy bevette-e a sok gyógyszert amit a labanc dilidoki felírt neki.

Muhammad Balfas 2020.01.24. 11:38:08

@István Tamasi: Fényes tekintetű Geryke. A mosolya fixált..:)

alöksz róz 2020.01.24. 12:00:36

@nincs1itt: de minek kellett pont ezt rábízni, tuti nem kellett volna sokat keresgélni egy okosabb után annyi ember közt

István Tamasi 2020.01.24. 12:16:45

@Muhammad Balfas:
Inkább a fixált mosolyú Gergely, mint az erős dilibogyóktól fixált kényszermozgású suttyó O1G.

2020.01.24. 12:21:04

@Grimbusz Makszimusz: Cycmen ! Ha elolvasod, a válaszomat , akkor abban a bizonyos írásban, rájöhettél volna, hogy jó nagyot röhögtem és szivtam a véred !
Bocs, tahó, spicli és takonygerincű nem voltam vagyok és leszek.
Ha be akartalak volna köpni, akkor megtettem volna a második anyázás után !

Mindezektől eltekintve nem haragszom, és nyugodj meg, ezután is szivni fogom a véred , ha lesz rá alkalom és lesz olyan szövegkörnyezet ! Na, csocsi !

2020.01.24. 12:26:13

@Grimbusz Makszimusz: Hogy a lópöcs üsse ki a szemed , ha ilyet feltételezel rólam ! De tudd, ha lesz lehetőségem, akkor tovább fogom szívni a véred, amiért ilyen dolgot feltételezel rólam. Te kriptoproli !: D

2020.01.24. 12:26:53

@Grimbusz Makszimusz: Hogy a lópöcs üsse ki a szemed , ha ilyet feltételezel rólam ! De tudd, ha lesz lehetőségem, akkor tovább fogom szívni a véred, amiért ilyen dolgot feltételezel rólam. Te kriptoproli !: D

megamedve 2020.01.24. 12:29:37

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
gondolom az meg kimondottan üdvözlendő volt, amikor a magyar fidesz (f)ko(s)rmány által prezentáltál kérdőívek adatai orosz szerverekre mentek......

CSAK A FIDESZ! (meg a barmok)

Muhammad Balfas 2020.01.24. 12:38:07

@megamedve: Gyurcsányék beengedték az oroszokat a magyar titkosszolgálatokba,és eladták nekik a Mol-t..

Muhammad Balfas 2020.01.24. 12:39:18

@István Tamasi: Te viszont Zorbányfixált vagy , ahogy elnézem..:)

István Tamasi 2020.01.24. 12:42:43

@Muhammad Balfas: Az én fixáltságom azonnal megszűnik amint elviszi az ördög a suttyó muszlimszopú O1G-t.

6.Lenin 2020.01.24. 12:51:46

"Mészáros Kata az MTVA műsorvezetője, aki a minap megpróbálta porba döngölni az interjúra érkező ellenzéki főpolgármestert. "

Kinek lett volna kötelessége előírni egy független riporternek, hogy mit kérdezhet ettől a köcsögtől?

A köztévé nem a budapestieké, tehát kérdezhet olyasmiket is, ami másokat is érdekelhet.
Tulajdonképpen mi is volt a baj? Nem süketelhetett szabadon a köcsög? Arra ott az ATV, + a bunkó közönsége. Ott nyugodtan süketelhet, a riporter TUDJA (?) mit szabad kérdeznie.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 12:57:17

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

"Tehát szerinted nagyot hazudott a gazdád. Rendben."

Hazudni csak megtörtént dolgokról lehet! 2030 még nem jött el! Neked már itt van?

Egyébként meg egy országnak víziót kell nyújtani. Ez az, amit a dilettáns ellenzék nem tud.

2030-ban egy 10-20%-os különbség Magyarország és Ausztria között történelmileg egy utoléréssel felelne meg. De ez a különbség ennél is kevesebb lehet.

"Igen, jelentősen nőni fog, mivel jelentősen csökkenni fog a magyar GDP növekedése, mivel az azt fűtő uniós segíly erősen csökkenni fog."

Na látod, ezért folytat az ország erőteljes beruházási politikát, és a lakosságot ezért ösztönzi megtakarításokra és nem fogyasztásra.

Az uniós pénz pedig nem segély. Azt Magyarország kompenzációként kapja, és nem is annyit, amennyi valójában járna. Nem veszik figyelembe a kompenzációnál a munkaerő elvándorlását a KKE-i országokból.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.24. 12:58:57

@jános515: " Hogy a lópöcs üsse ki a szemed , ha ilyet feltételezel rólam ! De tudd, ha lesz lehetőségem, akkor tovább fogom szívni a véred, amiért ilyen dolgot feltételezel rólam. Te kriptoproli !: D"

Bár minden előfordulhat, de igazából én sem hiszem, ne aggódj és azt is remélem hogy folytatod eddigi tevékenységedet és tovább írod az agyzsibbasztó libsi hülyeségeidet! :P

Muhammad Balfas 2020.01.24. 13:04:40

@István Tamasi: Azt hittem,hogy te vagy a muszlimszopó..:)

Grimbusz Makszimusz 2020.01.24. 13:37:35

@janos551: Jól van, de ne udvariaskodjunk most már tovább egymással, mert ez a buzulás határait súrolja és még meggyanúsítanak minket! :D :P

István Tamasi 2020.01.24. 13:43:15

@Muhammad Balfas: Hinni templomban szoktak. Viszont az nem hit hanem tény, hogy a suttyó O1G már régóta szopja a muszlimok f@szát,: kezdete a muszlim terroristák muszlim bankárjával és annak halála után erdogánnal folytatja.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 13:45:02

@István Tamasi:

"Inkább mosolyogjon Karácsony Gergely mindenkire semhogy olyan aggódó képet vágjon, mint a suttyó O1G amikor azért aggódik, hogy bevette-e az elegendő mennyiségű gyógyszert amit az osztrák dilidoki felírt neki."

A gond csak az, hogy Karácsony Úr akkor is mosolyog, amikor nem kellene. Ez nem egy őszinte, szép, egészséges mosoly, ez inkább a kínos szituációkban produkált pótcselekvés. Túlkompenzálja zavartságát, és fölényes arckifejezést kölcsönöz neki, ami nem tesz jót megjelenésének.

István Tamasi 2020.01.24. 13:45:42

@Muhammad Balfas: Hinni templomban szoktak. Viszont az nem hit hanem tény, hogy a suttyó O1G a muszlim terroristák muszlim bankárjának a f.utykosét szopta és annak halála óta erdogánnal folytatja.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 13:48:12

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

"Nem kedvenceim a szocik, de ha arra gondolok, hogy karigeri megszopatta a geci gazdádat, nekem is fülig ér a szám."

Pedig nincs sok választás! Gyurcsány vagy Orbán!

István Tamasi 2020.01.24. 13:49:06

@atomic power 1986DucaDuca:
A gond csak az, hogy a suttyó O1G kényszeres mozgásai, arcrángásai teljesen őszinték, mert a dilibogyók mellékhatásaként jönnek, ami nem tesz jót megjelenésének.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 13:50:41

@atomic power 1986DucaDuca: "Hazudni csak megtörtént dolgokról lehet! 2030 még nem jött el!"

Aha, nagyeszű, ha a gazdád azt hazudja, hogy 2030-ban eljönnek a gyíkemberek, akkor te csak majd 2030. december 31-én csapsz a homlokodra, hogy na, megint átvert a geci. :))

Az űrgyíkok eljövetele nagyságrendekkel valószínűbb, mint hogy a gazdád vezetésével 2030-ig lehagyjuk Ausztriát.

"Egyébként meg egy országnak víziót kell nyújtani."

Hát vízió az van. A fejlődés vízióját kapjátok, fideSSfasszopók, és a leszakadás rögvalóságát. 10 év alatt nem csökkent a különbség a magyarországi régiók között. A legszegényebb 20 EU régióból 4 magyar.

"Az unió 20 leggazdagabb régiója között ismét nincs magyarországi régió, a lemaradás jól érzékeltethető, hogy a Szlovák főváros régiója az előkelő 8. helyen, míg a cseh prágai régió a 7. leggazdagabb az EU-ban.

Nem úgy a legszegényebb régiók között, itt már négy magyar régiót is találunk: Észak-Alföld (43 százalék), Dél-Dunántúl (45 százalék), Észak-Magyarország (46 százalék), Dél-Alföld (48 százalék). A helyzetet jól árnyalja hogy míg Magyarország 4 régióval van jelen legszegényebb 20-ban addig Románia már csak 2 régiója került be ebbe a kalapba."

hirhugo.hu/2019/02/28/lesujto-negy-magyar-regio-is-az-eu-legszegenyebbjei-kozott-raadasul-evek-ota-nincs-elorelepes/

Persze, miután 10 év alatt leszakadtunk a legszegényebbek közé, majd 10 év múlva a leggazdagabbak közé jutunk ugyanazzal az impotens maffiózóval. Nálad hiszékenyebb barom nincsen. :))

"2030-ban egy 10-20%-os különbség Magyarország és Ausztria között történelmileg egy utoléréssel felelne meg."

Így van. Ondó Viktor gazdád kormányzásával sajnos ez is esélytelen.

"Igen, jelentősen nőni fog, mivel jelentősen csökkenni fog a magyar GDP növekedése, mivel az azt fűtő uniós segíly erősen csökkenni fog."

"Na látod, ezért folytat az ország erőteljes beruházási politikát, és a lakosságot ezért ösztönzi megtakarításokra és nem fogyasztásra."

Na látod, és még így is nettó hazugság az ígérete.

"a munkaerő elvándorlását"

A magyarok menekülése, az, hogy élhetetlen az ország, Ondó Viktor gazdád sara, nem az EU-é.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 13:53:43

@atomic power 1986DucaDuca: "Pedig nincs sok választás! Gyurcsány vagy Orbán!"

Az bizony szar lenne. Az elkúrót legalább le lehetett váltani, és nem lett a kormányzása alatt az ország leggazdagabb embere.

6.Lenin 2020.01.24. 13:58:36

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Nem váltotta le senki, főleg nem egy választáson.
K I R Ú G T Á K ! Mert 1 fasz.

6.Lenin 2020.01.24. 14:00:12

@6.Lenin:

Lemaradt...

Orbánt meg nem tudjátok, mert ti is faszok vagytok, mint a kirúgott vezéretek.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 14:27:18

@István Tamasi:

".......kényszeres mozgásai, arcrángásai teljesen őszinték, mert a dilibogyók mellékhatásaként jönnek, ami nem tesz jót megjelenésének."

Hogy kerül ez ide? A riporternőről és a főpolgármesterről volt szó! Amit meg leírtál, arról van bizonyítékod is? Vagy ez is az a kategória, mint hogy veri a feleségét?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.24. 14:48:34

@atomic power 1986DucaDuca: "A riporternőről és a főpolgármesterről volt szó!"

Meg a geci gazdádról, aki kiherélte a közszolgálati médiát. Nélküle nem lehetne ilyet csinálni.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 15:10:23

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

"10 év alatt nem csökkent a különbség a magyarországi régiók között. A legszegényebb 20 EU régióból 4 magyar.”

Nem a régiókról volt szó, hanem Magyarország és Ausztria gazdasági teljesítményének alakulásáról.

Visszatérve az eredeti témára:

Egy főre jutó GDP vásárlóerő paritáson /USD/ számolva:

Magyarország 2002-ben: 16.242
Ausztria 2002-ben: 32.796

2,019 szer nagyobb az osztrák érték.

Egy főre jutó GDP vásárlóerő paritáson /USD/ számolva:

Magyarország 2010-ben: 22.026
Ausztria 2010-ben: 42.531

1,93-szor nagyobb az osztrák érték, azaz gyakorlatilag alig volt felzárkózás.

Ugyanez az arányszám 2010-2018 között: 1,93-ról 1,63-ra csökkent.

Magyarország USD-ben, vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó GDP növekedése 2002 és 2010 között 36% volt, Ausztriáé 29 %.

Ugyanezek a számok 2010 és 2018 között:

Magyarország: 44,8%
Ausztria: 22,6 %

Addig, amíg Magyaroszág 2002-2010 között alig fejlődött gyorsabban, mint Ausztria /mindössze 7% a különbség, addig 2010 és 2018 között ez a különség 22,2%.
Úgyhogy hablatyolhatsz itt össze-vissza, jöhetsz terelésképpen aránytalanságokkal, am block Magyarországon lényegesen jobb a gazdasági kormányzás, min kedvenceid idejében.

alöksz róz 2020.01.24. 15:16:06

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: dehogynem lehetne. eleve ki is van zárva a dolog. Orbán Viktor Úr Miniszterelnök úr a miniszterelnök. a miniszterelnöknek meg nincs is beleszólása h mi megy a közmédiában.

eszti..... 2020.01.24. 16:44:59

@alöksz róz:

Bödöcs babérjaira törsz? )))))

eszti..... 2020.01.24. 16:51:14

@atomic power 1986DucaDuca:

nem épp terelés. a jó gazdasági kormányzás egyik ismérve az aránytalanságok csökkentése.

nincs1itt 2020.01.24. 17:44:05

@6.Lenin: mielőtt beleéled magad, hogy idegeskedtem, sejtettem, hogy valami hasonlóra tippeltem az aktív életeddel kapcsolatban.
a hozzá nem értőt, egy hozzáértő ismeri fel. milyen szakértelemről beszélsz? tehát akkor te politikai szakértő lennél?

nincs1itt 2020.01.24. 17:47:34

@alöksz róz: na ezen azoknak kell elgondolkodni, akik rábízták...

nincs1itt 2020.01.24. 17:50:18

@atomic power 1986DucaDuca: éééés még két év oszt a zosztrákok már fasorba sem lesznek!
ennél komolyabb valakinek tűntél...

6.Lenin 2020.01.24. 18:00:29

@nincs1itt:

Szepi, ne keverd a hozzáértőt a szakértővel. Nem vagyok politikai szakértő. Csak érdeklődő,tehát még kimondottan hozzáértő sem, hiszen nem vagyok minden fontos infó birtokosa. Nem is szeretném megjátszani sem hogy bármelyik is lennék. Csak általában leírom a véleményem.

De mi a problémád azzal, ha egy hozzáértő, vagy szakértő rögtön kiszúrja, ha valaki az adott témához sem érdeklődő, sem szakértői szinten nem értését kimutatja. Most csak általánosságban Írom, nem rád értem.

Ha politikai szinten csak egy kicsit is tájékozott valaki, nem lök propaganda szöveget, hiszen az ilyen szövegek tudatosan elhallgatnak lényeges információkat.
A véleményt meg nem lehet soha tényként kezelni, hiszen az a véleményt alkotó elfogultságát is jelenti egyben, de ez nem baj, hiszen mindenkinek van valamilyen értékrendje, ami után véleményt alkot. Nekem is, neked is.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 18:16:23

@eszti.....:

"a jó gazdasági kormányzás egyik ismérve az aránytalanságok csökkentése."

Nem könnyű az ilyen történelmi elmaradottságokat felszámolni. Ott van Olaszország. Mind a mai napig nem tudták megszüntetni az Észak-és Dél- Olaszország közötti fejlettségbeli különbségeket.

Gyakorlatilag az északiak tartják el a délieket.

Magyarországon felzárkózó gazdasági fejlődés mindössze 6 éve van. Ez nem lehetett elég a régiók öröklött fejlettségbeli különbségeinek érezhető csökkentésére.

nincs1itt 2020.01.24. 18:17:42

@6.Lenin: csak az a kurva magas hucul ne lenne alattad! nekem azzal semmi gondom sincs, ha egy szakértő kiszúrja a fusert... azzal van csak gondom, ha valaki műkedvelő(hobbi szinten foglalkozik bármivel) és a saját véleményét, mint megkérdőjelezhetetlent jelenti ki.
de mint írod, nem vagy politikai szakértő, én sem, de van véleményünk. na az meg olyan mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra.

6.Lenin 2020.01.24. 18:27:58

@nincs1itt:

Miért ne lehetnék kíváncsi? Hátha én nem látom jól. Csak én azt nem szeretem, ha valaki a saját véleményét tartja csak elfogadhatóan. Természetesen , ha valaki ezt teszi, hasonlóan válaszolok, észreveszi-é, hogy ő miként is áll a kérdéshez. Sokan nem veszik a lapot. Ez ebben az érdekes. Nyilván meg is van rá a magyarázat. Ez a része már nagyon régen érdekel. Itt pláne.

Szepikém, tálibozni, libbantozni, marhaság, még akkor is, ha én csinálom.

Mondjuk én leírom a véleményem a saját értékrendem szerint, erre az elle4nérdekeltek elkezdenek tálibozni, fideSSfazopózni mert nyilván valamiért bántja őket a másiki véleménye. Eddig semmi gond, a saját balfaszságát mutatja mások felé, ezzel sincs bajom.
Én miért változtassak ezek után a saját véleményemen? Szükséges lenne másokhoz igazodnom? De, ha erre nincs sem igényem, sem akaratom, pláne, ha nem is cáfolják a véleményem. Mit kéne ilyenkor tennem?

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 18:28:31

@nincs1itt:

"éééés még két év oszt a zosztrákok már fasorba sem lesznek!
ennél komolyabb valakinek tűntél..."

Nem tehetek róla, ha hozzászólásomból ezt olvastad ki. A szövegértelmezési hiányosság nem az én hibám!

nincs1itt 2020.01.24. 18:53:43

@atomic power 1986DucaDuca: akkor fogalmazz pontosan, mert ez a siker propaganda, amit tolsz, kicsit mókás. ismerve mo.-i viszonyokat és az osztrákot is.
a lényeg, hogy te is értsd, a kuszaszemű pénzsámán éppen úgy trükkök százaival(ismerős ugye?) fedi el a valóságot, mint bármelyik elődje. lehet lelkendezni, gdp vásárlóerő paritáson ennyi, annyi százalék. azt mond meg 1 órai munkabér(átlag, nettó) mennyi kg kenyeret ér mo.-on vagy ausztriában, mennyi liter üzemanyagot stb. na ez a valós vásárlóerő!

eszti..... 2020.01.24. 18:58:52

@atomic power 1986DucaDuca:

a változatosság kedvért próbálom kerülni azokat a bevett sablonokat, amik beazonosítható "ballipsiként" elvárható tőlem.
"Magyarországon felzárkózó gazdasági fejlődés mindössze 6 éve van." - szerinted miért? elég ehhez a -tegyük fel- a kiváló kormányzati gazdaságpolitika? vagy némi szerepet játszik a világgazdaság eddigi fellendülése / a konjuktúra, talán az ide vonatkozó kifejezés, de nem vagyok benne biztos/?
azt vágom, hogy nem könnyű az ilyen történelmi elmaradottságokat felszámolni. de nem lehetett volna a 6 évnyi szárnyalás alatt jobban elosztani a beruházásokat?

hoplita 2020.01.24. 19:00:00

@6.Lenin:
Megvagy még, te kibaszott geciláda...hogy szakadt vóna a kurva anyádba a fejed, te büdös nyuggergeci...?
Életedben eccer tegyél mán valami hasznosat, oszt dögöjjé' meg, te szarzsák.

eszti..... 2020.01.24. 19:05:52

@hoplita:

figyelj! épp most próbálunk konszolidálódni itt a blogon. mivel, veled ellentétben, mi folyamatosan idejárunk, nem próbálnál meg emberi hangon kommunikálni?

nincs1itt 2020.01.24. 19:10:23

@6.Lenin: a véleményed csak annyi volt eddig, hogy "nincs jobb". tehát ez a fosch is megfelel, sőt jónak is találod. mondjuk nem ügy az elődökhöz képest

nincs1itt 2020.01.24. 19:11:45

@hoplita: jóbarát, lennél kedves kicsit cizelláltabban bugrisnak lenni?

6.Lenin 2020.01.24. 19:14:17

@hoplita:

Még mindig kedvelsz? Segítek feldolgozni, ha valamilyen problémával küzdesz. Jobbik melyik része szakadt rád? A széteséssel benned is megszakadt valami?

hoplita 2020.01.24. 19:18:28

@eszti.....:
Ezt a szemét gecit ismerem egy ideje, nem véletlen az, amit mondtam.:)

hoplita 2020.01.24. 19:20:46

@nincs1itt:
Még finom is voltam, IRL a belét taposnám ki.

6.Lenin 2020.01.24. 19:22:46

@nincs1itt:

1000x leír5tam, ha lenne jobb, őket támogatnám. szarokkal minek foglalkozni?

Ezen a ponton mindenki leragad, ez miért az én hibám?

Itt a példa, @hoplita, neki már 2010-ben megmondtam, hogy kár a Jobbikkal foglalkozni, mert bukni fognak. 10 éve nem tudja feldolgozni, még most is ezen rágja magát, teljesen szétesve.

eszti..... 2020.01.24. 19:26:12

@hoplita:

elhiszem. de akkor sem szeretnék egy újabb hányáson átlépni.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 19:35:46

@nincs1itt:

"akkor fogalmazz pontosan, mert ez a siker propaganda, amit tolsz, kicsit mókás. ismerve mo.-i viszonyokat és az osztrákot is."

Szerinted EUROSTAT az egy siker propaganda? Ugyanis onnan vett adatokat idéztem.
Ha ez neked mókás, akkor tanulmányozd vidáman az adatokat!

"a lényeg, hogy te is értsd, a kuszaszemű pénzsámán éppen úgy trükkök százaival(ismerős ugye?) fedi el a valóságot, mint bármelyik elődje."

Nem tudom kiről beszélsz, de jól hangzik. Ez is a tréfás kedved része?

" lehet lelkendezni, gdp vásárlóerő paritáson ennyi, annyi százalék. azt mond meg 1 órai munkabér(átlag, nettó) mennyi kg kenyeret ér mo.-on vagy ausztriában, mennyi liter üzemanyagot stb. na ez a valós vásárlóerő!"

Engem ez nem érdekel. Én Magyarországon élek és nem is akarok innen elmenni. Mi, magyarok elsősorban múltbeli eredményeinket vetjük össze a mostaniakkal. Az, hogy a miniszterelnök célokat tűz ki, helyes, de nekünk a saját, önmagunkhoz mért fejlődésünk a legfontosabb. Ha pedig összehasonlítást végzünk más országokkal, tisztában kell lenni a következőkkel:

1./ mi honnan indultunk
2./ ők honnan indultak
3./ milyen történelmi körülmények befolyásolták a mi fejlődésünket pozítívan, illetve negatívan
4./ milyen történelmi körülmények befolyásolták az ő fejlődésüket pozítívan, illetve negatívan

Ezután lehet összehasonlítgatni!

nincs1itt 2020.01.24. 19:39:02

@atomic power 1986DucaDuca: szóval, csak a tények nem zavarnak össze... szerintem számold bele a mohácsi vészt, meg amit akarsz. hazudsz... ennyi.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 20:20:09

@eszti.....:

"elég ehhez a -tegyük fel- a kiváló kormányzati gazdaságpolitika? vagy némi szerepet játszik a világgazdaság eddigi fellendülése / a konjuktúra, talán az ide vonatkozó kifejezés, de nem vagyok benne biztos/?"

Konjunktúra volt 2002-2007 között is, mégis lecsúsztunk a régiótól. A bruttó hazai termék (GDP) volumenének változása/%/ 2007-ben, az utolsó "békeévben" Magyarországon 20-szor alacsonyabb volt, mint a Kelet-Közép-Európai átlag.
A jó kormányzás azt is jelenti, hogy lépést tudunk tartani a régióval.
A vásárlóerő paritás alapján számított egy főre jutó GDP növekménye /%/ 2010 és 2018 között a V4-ek tekintetében egyedül Lengyelországban volt magasabb, de Magyarország csökkentette legnagyobb mértékben a GDP arányos adósságát. A közgazdaságtanból pedig tudjuk, hogy az eladósódás fékezése rengeteg erőt von el a gazdaságtól a költségvetésen keresztül és így növekedés viszafogó hatása van. Az eredményeket ennek tudatában kell mérlegelni.

Jelenleg az a helyzet, hogy 100 éve nem volt olyan Magyarországon, hogy tartós gazdasági növekedés mellett a legfontosabb három makro mérleg – az államháztartási , a fizetési - és a külkereskedelmi mérleg - rendben van.

"azt vágom, hogy nem könnyű az ilyen történelmi elmaradottságokat felszámolni. de nem lehetett volna a 6 évnyi szárnyalás alatt jobban elosztani a beruházásokat?"

2014-ig – a kormányzati célok ellenére – a legtöbb támogatott beruházás a
a Nyugat-Dunántúl régióba áramlott. Az Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl esetében a támogatási összeg az utolsók között volt.

2014. második félévét követően már a támogatott beruházásoksokkal nagyobb mértékben jutottak el a fejletlenebb régiókba: a legtámogatottabb régiók Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld volt 2017-ig. Ezek a régiók vállalták a
legtöbb új munkahelyet is. Észak-Alföld támogatási összege a korábbi időszak mintegy 10-szeresére, Dél-Alföldé 25-szörösére növekedett. Észak-Magyarország támogatási összege pedig 52%-al nőtt.
Ezzel egyidőben a fejlett Nyugat-Dunántúl régió beruházásainak támogatása a felére csökkent.
Nem volt viszont áttörés befektetésösztönzés eszközőkkel a Dél-Dunántúl régióban.

2010-2017 közötti időszakban létrehozott új munkahelyek száma a régióban nem érte
el az ezret sem. Ezzel szembenben az 5-6000 fővel nőtt az új munkahelyek száma az Észak-Magyarországi, illetve a Nyugat-Dunántúli régióban.

Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy az elmaradott régiók felzárkóztatásának problémáját a kormámy érzékeli, erőforrásokat is csoportosít oda, egyelőre felemás sikerrel.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 20:24:25

@nincs1itt:

"szóval, csak a tények nem zavarnak össze... szerintem számold bele a mohácsi vészt, meg amit akarsz. hazudsz... ennyi."

Ezt az inkorrekt állítást nem intézzük el csak annyival, hogy "ennyi". Ugyan írd már meg nekem, hogy mit hazudtam, mert ha ezt állítod, akkor azt bizonyítani kell!

eszti..... 2020.01.24. 20:57:35

@atomic power 1986DucaDuca:

"Jelenleg az a helyzet, hogy 100 éve nem volt olyan Magyarországon, hogy tartós gazdasági növekedés mellett a legfontosabb három makro mérleg – az államháztartási , a fizetési - és a külkereskedelmi mérleg - rendben van."

Figyelj! Ez nemcsak Magyarországra, hanem az egész régióra érvényes. Kb ugyanez a helyzet Szlovákiában is. A leszakadó régiókba a többihez képest alig jut fejlesztés. Pl. egyetlen autógyárat sem telepítettek a ide. Tudom, ez nem egy lukratív terület, de sokat segítene az itt élőkön.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 21:54:25

@eszti.....:

"Figyelj! Ez nemcsak Magyarországra, hanem az egész régióra érvényes."

Romániában a GDP arányos államháztartási hiány 2018-ban a mastrichti 3%-os határon volt. 2019-es hivatalos adat nincs, de annyit tudunk, hogy a 2019-es évre 4,3%-ot terveztek.
Nálunk ez bőven 3% alatt van.
2019-ben az első tizenegy hónapban 15,7 százalékkal, 15,510 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az előző év azonos időszakához mérten.
Nálunk ez többletes.

Azonban én elsősorban a korábbi magyar kormányok teljesítményére gondoltam, mikor a mostanival összehasonlítottam.

eszti..... 2020.01.24. 22:16:52

@atomic power 1986DucaDuca:

gondoltam, hogy arra gondoltál. de akkor teljesen más volt a világgazdasági helyzet.
úgy korrekt, ha azonos időben összehasonlítod, mondjuk a V4 államok gazdasági mutatóit.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.24. 22:24:13

@eszti.....:

"úgy korrekt, ha azonos időben összehasonlítod, mondjuk a V4 államok gazdasági mutatóit."

A bruttó hazai termék (GDP) volumenének változása/%/ 2007-ben, az utolsó "békeévben":

Csehország: 5,6
Észtország: 7,7
Horvátország: 5,3
Lengyelország: 7
Lettország: 10
Litvánia, 11,1
Románia: 7,2
Szlovákia: 10,8
Szlovénia: 6,9

MAGYARORSZÁG: 0,4

A vásárlóerő paritás alapján számított egy főre jutó GDP növekménye /%/ 2010 és 2018 között:

Magyarország 44,8%
Csehország 35,6%
Lengyelország 51,5%
Szlovákia 43,0%

István Tamasi 2020.01.25. 08:23:51

@atomic power 1986DucaDuca:
Úgy kerül ide, hogy egymás mellé került Karácsony és O1G.
A bizonyíték a kényszeres mozgásairól ott vannak a különböző videókon.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.25. 08:30:16

@atomic power 1986DucaDuca: "Nem a régiókról volt szó"

Gazdasági fejlődésről volt szó. 10 év alatt semmi fejlődést nem ért el a geci gazdád. leszakadást ért el. A legszegényebb régiók között 4 magyar van, és 2 román.

"Magyarország és Ausztria gazdasági teljesítményének alakulásáról."

Amiről kimutattad, hogy Ondó Viktor gazdád hazudott, a legoptimálisabb becslésed szerint is messze lemaradunk Ausztriától a beígért 10 év alatt. A valóságban nő a leszakadásunk.

"Magyarország USD-ben, vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó GDP növekedése 2002 és 2010 között 36% volt"

Köszönhetően az EU segílynek. Ami csökkenni fog, így a GDP növekedés is csökkenni fog, még gyorsabban szakadunk le.

István Tamasi 2020.01.25. 08:34:40

@Muhammad Balfas:
Hasszán F. ellen büntető eljárás folyt.
Na és mi van farkasflórival?

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.25. 08:46:09

@István Tamasi:

Sokat gondolkoztál egy egyszerű kérdésen, de a korrekt válasz elmaradt. Tehát van bizonyíték a "dilibogyó" szedésére vagy nincs. Ha van, akkor add elő, ha nincs, akkor nem kell ezt terjeszteni!

István Tamasi 2020.01.25. 08:49:33

@atomic power 1986DucaDuca:
A dilibogyók szedésére a bizonyíték azok látható mellékhatásai.
Hazánkra nézve viszont gyászos, hogy egy mentálisan sérült, dilibogyókat szedő mini elnöke van.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.25. 09:06:18

@István Tamasi:

Ezekkel a "bizonyítékokkal" lehet, hogy a miniszterelnököt zsigerből gyűlölő embereket meg tudod győzni, de engem nem! Te bizonyára laikus vagy abban, hogy egy embert a testmozgásai alapján TV képernyőről, vagy távolból megítélj, mert ha nem így lenne, akkor egy szakmai indoklást fűztél volna a hozzászólásodhoz. De nem baj, vannak ebben az országban szakemberek, akik erre képesek. Legalább egy ilyen véleményt csatolj be. Ha nincs ilyen, akkor felejtsük el az egészet, mert az nem járja, hogy szakembereknek nem tűnik fel az, amit te állítasz. Manapság annyi mindent vágnak a miniszterelnök fejéhez, ezért gondolom nem kell nagy bátorság egy független pszichiáter részéről egy ilyen vélemény nyilvános megfogalmazása. Ha van ilyen, komoly szakembertől, akkor meggyőztél, ha nincs, akkor felejtsük el az egészet.

Legalább csatolj be egy

István Tamasi 2020.01.25. 11:20:03

@atomic power 1986DucaDuca:
Kétségeivel forduljon orvosához, gyógyszerészéhez.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.25. 11:57:53

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

"10 év alatt semmi fejlődést nem ért el a geci gazdád. leszakadást ért el. A legszegényebb régiók között 4 magyar van, és 2 román."

Tipikus balliberális hozzáállás. Azzal vádolod a kormányt, amit kedvenceid, a balliberélis kormányok követtek el.

1./ Az ország leszakadása 2006-tól következett be. Ennek csúcspontja a 2007-es év volt, amikor a magyar GDP növekedés mindössze 0,4% volt. A Kelet-Közép-Európai országok GDP növekedésének átlaga 20-szor nagyobb volt ennél! Miről beszélsz jóember?
A pénzügyi válság még csak ezután jött, ami még jobban lenyomta Magyarországot és az államcsőd szélére vitte. A féléves, rövid lejáratú államkölcsönt nem lettünk volna képesek kifizetni az IMF és az EU nélkül.

2./ Az említett négy régió már 2010 előtt is ott volt az unió legszegényebb régiói között.
A 2007-2013 közötti uniós transzfereket még a balliberális kormányok tárgyalták le. Az Orbán kormány minden szándéka ellenére csak 2014-es évtől tudott támogatást nyújtani az elmaradottabb régióknak. Addig rendet kellett tenni abban a pénzügyi kuplerájban, amit kedvenceid az országra hagytak.

"Amiről kimutattad, hogy Ondó Viktor gazdád hazudott, a legoptimálisabb becslésed szerint is messze lemaradunk Ausztriától a beígért 10 év alatt. A valóságban nő a leszakadásunk."

Az én becslésem az maradjon az enyém, és nem a miniszterelnöké. Én a múltbeli növekedési adatok alapján prognosztizáltam egy GDP arányt a két ország között, ami önmagában véve rendkívül szép eredmény lenne, de te még ezt is lebecsülöd! Kb. 25 százalékos differencia a két gazdaság között már olyan szint lenne, amivel a világ országainak nagyon nagy többsége boldog lenne. Azonban a tényleges felzárkózás ennél jobb is lehet, minden attól függ, hogy a következő 10 évben milyen gazdaságpolitika folyik az országban. Így nincs egyáltalán kizárva, hogy a két ország közötti rés ennél szűkebb is lehet vagy el is tűnhet.

És akkor mi van, ha nem érjük utol Ausztriát 2030-ra? Ekkora örökölt lemaradás mellett az sem volna szégyen!
Viszont célokat kell kitűzni, ezt tanultam a menedzser képzőben. Nem csak a miniszterelnökön fog múlni a siker. Viszont ha ennyi visszahúzó ember lesz ebben az országban, mint most is, sokkal nehezebb lesz elérni a célokat.

Nem tudom mi vagy mi volt a foglalkozásod, de ilyen dekadens, negatív gondolkodásmóddal, attitűddel nem szeretnék a helyedben lenni.

Ami pedig az uniós transzfereket illeti, az jönni fog a következő ciklusban is megfelelő nagyságban, de egyre kevésbé leszünk rászorulva a ciklus után, mert addigra be fognak indulni, termelővé fognak válni azok a beruházások, melyeket addig is végrehajtanak.
Magyarország GDP arányos államadossága bőven 60% alatt fog stabilizálódni, devizaadósságunk a nullához fog közelíteni, így több pénz lesz további beruházásokra, egészségügyre, oktatásra.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.25. 12:01:40

@István Tamasi:

"Kétségeivel forduljon orvosához, gyógyszerészéhez."

Hát ez nem sok, mint bizonyíték!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.25. 12:26:46

@atomic power 1986DucaDuca: "kedvenceid, a balliberélis"

Se a baloldaliak, se a liberálisok nem kedvenceim.

"követtek el"

Relativizálsz. Irreleváns, hogy a geci az elkúrónál sokkal rosszabbul, vagy csak kevéssé rosszabbul kormányoz. A lényeg, hogy Ondó Viktor gazdád "vezetése" folyamán az ország a középmezőnyből a sereghajtók közé került.

"Az említett négy régió már 2010 előtt is ott volt az unió legszegényebb régiói között."

Tehát azt mondod, a gazdád alatt semmit se fejlődött az ország a régióhoz képest. Nem fogsz kapni Kubatovtól fizetést. :))

"Kb. 25 százalékos differencia a két gazdaság között már olyan szint lenne"

Egy negyeddel való lemaradás semmiképpen se jelent lehagyást, akárhogy is hazudik a gazdád.

"És akkor mi van, ha nem érjük utol Ausztriát 2030-ra?"

A homlokodra csapsz, és rájössz, hogy megint becsapott a gazdád. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.25. 12:27:38

@atomic power 1986DucaDuca: "kedvenceid, a balliberélis"

Se a baloldaliak, se a liberálisok nem kedvenceim.

"követtek el"

Relativizálsz. Irreleváns, hogy a geci az elkúrónál sokkal rosszabbul, vagy csak kevéssé rosszabbul kormányoz. A lényeg, hogy Ondó Viktor gazdád "vezetése" folyamán az ország a középmezőnyből a sereghajtók közé került.

"Az említett négy régió már 2010 előtt is ott volt az unió legszegényebb régiói között."

Tehát azt mondod, a gazdád alatt semmit se fejlődött az ország a régióhoz képest. Nem fogsz kapni Kubatovtól fizetést. :))

"Kb. 25 százalékos differencia a két gazdaság között már olyan szint lenne"

Egy negyeddel való lemaradás semmiképpen se jelent lehagyást, akárhogy is hazudik a gazdád.

"És akkor mi van, ha nem érjük utol Ausztriát 2030-ra?"

A homlokodra csapsz, és rájössz, hogy megint becsapott a gazdád. :))

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.25. 14:34:56

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

„Se a baloldaliak, se a liberálisok nem kedvenceim.”

Nem az számít, hogy te minek nyilvánítod magad, hanem az, ahogy beszélsz, írsz. Ez mindent visszaigazol.

„ A lényeg, hogy ………az ország a középmezőnyből a sereghajtók közé került.”

Mondod ezt akkor, amikor:

„Nyolc év után utolérte és megelőzte Magyarország Lengyelországot az egy főre jutó gazdasági teljesítmény alapján. 2018-ban az uniós átlag 71 százalékára emelkedett az egy főre beszámított magyar GDP; 2016-ban és 2017-ben ugyanez 68 százalék volt (vásárlóerő-paritáson számolva). Ezzel párhuzamosan Lengyelországban a korábbi 68 és 69 százalékról csupán 70-re nőtt a GDP relatív nagysága a többi uniós országéhoz képest.”

forbes.hu/uzlet/egy-fore-juto-gdp-magyarorszag-visszaelozte-lengyelorszagot/

Nektek, Gyurcsány hívőknek minden fordítva működik? Szerinted az ég kék? Ugye nem, mert zöld!

„Tehát azt mondod, a gazdád alatt semmit se fejlődött az ország a régióhoz képest. Nem fogsz kapni Kubatovtól fizetést.„

Fordítva ülsz a lovon. A négy régió nem tudott úgy fejlődni az ország többi részéhez képest, hogy azokhoz közelebb kerüljenek.

De ez nem újdonság Európában. Nagy-Britanniában a leggazdagabb régió egy főre jutó GDP-je 4,4-szerese a legszegényebbnek, Belgiumban 3,1-szerese, Portugáliában 2,9-szerese.

Nagy-Britanniában ez a különbség a korábbi 3,6 értékről nőtt meg 4,4-re.

A németországi Schwaben 6 százalékponttal, Berlin 5% százalékponttal rontott két év alatt a régiók rangsorában. Schwaben régió egy főre jutó bruttó hazai terméke 1999-ben 6%-kal meghaladta az EU15 átlagát, 2001-ben azonos szintre került vele.
Az unió egészét tekintve 1999-ben az átlag 75%-a alatti 46 régió közül 22-ben csökkent az egy főre jutó GDP az átlaghoz viszonyítva.

Ott van Észak-Olaszország és Dél-Olaszország közötti óriási különbség, amit több, mint száz éve nem tudtak megszüntetni. Az Orbán kormánynak eddig csak 6-7 éve volt erre.
Akinek van némi közgazdasági ismerete, az tudja, hogy nagyon nehéz az aránytalanságokat rövid távon nemhogy csökkenteni, de néha még a lemaradás fokozódását is megállítani.

A fejlődés mindig a gazdasági centrumokban fokozott. Vannak olyan országok ahol nem többcentrumú a gazdaság, mint Magyarország is, ahol történelmi okokból egy régiónak van domináns szerepe a gazdasági életben, de a centrumon kívül eső régiók között nincs lényeges gazdasági különbség.

2014. második félévét követően a támogatott beruházások nagyobb mértékben jutottak el a magyarországi fejletlenebb régiókba: a legtámogatottabb régiók Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld.

Ezek a régiók vállalták a legtöbb új munkahelyet is. Észak-Alföld támogatási összege a korábbi időszak mintegy 10-szeresére, Dél-Alföldé 25-szörösére növekedett. Észak-Magyarország támogatási összege pedig 52%-al nőtt.

Ezzel egyidőben a fejlett Nyugat-Dunántúl régió beruházásainak támogatása a felére csökkent.

A magyar régiók közül egyedül Nyugat-Dunántúl helyzete romlott 1,3 százalékponttal, a többi régióé javult 1,5–3,5 százalékponttal.

Ha azonban az egy főre jutó GDP mellett a háztartások rendelkezésre álló jövedelmét is figyelembe vesszük, akkor kicsit más képet kapunk. Dél-Alföld és Észak-Alföld 1, Észak-Magyarország 2, Dél-Dunántúl 17 helyet javít.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.26. 10:13:12

@atomic power 1986DucaDuca: "A négy régió nem tudott úgy fejlődni az ország többi részéhez képest, hogy azokhoz közelebb kerüljenek."

Pedig pont a felzárkóztatáshoz kaptuk az irdatlan méretű EU segílyt, amit a gazdád ellopott. Mondom, hogy nem fogsz fizetést kani Kubatovtól, ha állandóan engem igazolsz. :))

És közben a geci Európa egyik legszegényebb államává tette Magyarországot. Ezt még az elkúró se volt képes véghez vinni.

Cseh Kattka 2020.01.27. 01:21:50

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "És akkor mi van, ha nem érjük utol Ausztriát 2030-ra?"

Sajnos, amíg Orbán Viktor van a kormányrúdnál, addig Magyarország sohasem lesz olyan felvilágosult és boldog, mint Ausztria (a CEU új hazája!) vagy Svédország!

Míg Stockholmban minden napra jut öt olyan eset, amikor egy izgalmas keleti, déli kan a nyílt utcán ejt teherbe egy szerencsés helyi hölgyeményt, addig nálunk erre a magyar hölgyeknek hónapokat, esetleg éveket kell várnia egy-egy izgalmas kalandra Szomália hős fiaival !!!
888.hu/amerika-london-parizs/atlagosan-naponta-otszor-eroszakolnak-meg-noket-a-sved-fovarosban-4201960/
www.origo.hu/nagyvilag/20190202-migransgyilkossagok-ausztriaban.html

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.27. 07:51:33

@Cseh Kattka: "Sajnos, amíg Orbán Viktor van a kormányrúdnál, addig Magyarország sohasem lesz olyan felvilágosult és boldog, mint Ausztria (a CEU új hazája!) vagy Svédország!"

Így van. Még ha Lázár hazudozik is, hogy Bécs élhetetlen, Bécs tizedszerre is a világ legélhetőbb városa!

index.hu/gazdasag/2019/09/04/ismet_becs_lett_a_legelhetobb_varos_budapest_kelet-europa/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.27. 07:53:58

@Cseh Kattka: "a nyílt utcán ejt teherbe"

Magyargyűlölő fideSSfasszopó, faszér aggódsz a svédekért, és nem a magyarokért? Hetente megöli egy magyar férfi a párját. Ezt milyen migráncs tudja felülmúlni???

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.28. 19:08:41

@atomic power 1986DucaDuca: Figyejj öccse!
Ez a gyurcsányozás...
nálatok meg a nyugdíjasoknál működik.
Amúgy csak égeted magad vele.
Ja,és én szavaztam rá.Aztán meg ellene.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.29. 08:44:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"Ez a gyurcsányozás...
nálatok meg a nyugdíjasoknál működik.
Amúgy csak égeted magad vele.
Ja,és én szavaztam rá.Aztán meg ellene."

És most? Most megint mellette? Ha ennyire fáj, hogy a volt miniszterelnököt negatív kontextusban emlegetem, akkor lehet, hogy már megváltozott a véleményed?
Én nem úgy kritizálom a volt kormányfőt, mint sokan az ellenzéki oldalon a jelenlegi miniszterelnököt! Pl.: "g.....ci" gazdád", hanem azokon az adatokkal alátámasztott károkozáson keresztül, melyek az országot érték "kormányzása" alatt.
Ennek két oka van: ennek az un. "kormányzásnak" máig ható következményei vannak, ami továbbra sem hallgatható el, mikor a jelenlegi kurzust támadják.
Másik ok: szemmel láthatólag erősödik a pártja, jelenleg a legerősebb ellenzéki párt, aminek következménye lehet egy esetleges kormányváltásnál, hogy visszarendeződik az ország a 2010 előtti viszonyok közé. Ehhez azok az ellenzéki pártok is muníciót adnak, amelyek korábbi identitásukat félredobva szövetkeznek vele.
Mindent összegezve: fentiek miatt szükség van arra, hogy a választókat emlékeztessük rá, hogy milyen következményei voltak és vannak GY. F. "kormányzásának". Persze ezt elfogadható módon kell tenni, nem olyan ordenári stílusban, ahogy a jelenlegi kormányfő megkapja.

Ha te úgy érzed, hogy ezzel "égetem magam", ahhoz jogod van. Szerintem meg az az égés, hogy még ma is szavaznak rá sokan.
süti beállítások módosítása