B1 blogcsalád



Az oktatás után a szociális ellátást is ki akarta szervezni a kormány az egyházaknak

2019. december 24. - nickgrabowszki

Erről a legnagyobb magyarországi vallási szervezet, a katolikus egyház feje, Erdő Péter bíboros beszélt. ep_6.jpg

Az esztergom-budapesti érsek karácsonyi interjújában diplomatikusan jelezte, egyháza visszautasította az a szerepet, amit a kormány szánna a katolikus szervezeteknek a társadalom szellemi-kulturális és szociális életének működtetésében.

A bíboros utalt arra, a katolikus egyház kapott felkérést arra, vegye át az állam egyes szociális feladatait, de nem vállalták, mert ők

nem jótékonysági szervezet:

időről időre változik, hogy egy-egy kormány milyen területen tart igényt az egyház szerepvállalására a társadalom életében, mit vár el, mit szeretne és milyen feltételek mellett. „Mi azonban nem jótékonysági szervezet, nem NGO vagyunk, hanem alapvetően Jézus Krisztusban hívő közösség”, amelynek „sajátos értéke a hitre épülő, önzetlen segítségnyújtás”.

Ami azt jelenti, a katolikusok csak hitükből fakadóan hajlandók segíteni az elesetteken, de kötelező jelleggel még pénzért sem, mert ez számukra spontán, személyes küldetés, nem akarják, hogy bürokratikus feladat legyen:

Egyes, a szociális szférában szolgáló szerzetesi közösségek ezért nem vállalnak intézményfenntartást. Teréz anya nővéreinek a küldetése például egyértelműen a személyes önzetlenségen és áldozatvállaláson alapul. A nővérek igen aktívak Budapesten is a hajléktalan-ellátásban, de rendi szabályaik tiltják, hogy - akár az állam által finanszírozott - intézményeket működtessenek, mert úgy gondolják, a bürokratikus előírásoknak megfelelni kénytelen intézmények fenntartása elidegenítené őket „spontán, személyes küldetésüktől”.

  • Igényt tart az egyház szerepvállalására,
  • nem vállaltak intézményfenntartást,
  • állam által finanszírozott.

Az Erdő Péter által használt kifejezések azt jelzik, a kormányban komoly szándékok voltak, hogy újabb területen számolják fel az állam és az egyház szétválasztását, de

a katolikus főpapok ellenállásán megbukott a dolog.

Ezúttal nagyobb sikerrel jártak, mint korábban. A bíboros húsvétkor árulta el, egyáltalán nem a katolikusok ötlete volt az oktatásbeli egyházi szerepvállalás. Sőt, a katolikus egyház véleményét egyáltalán nem kérték ki az állami oktatáspolitika vagy az iskolai hitoktatás kialakításakor:

Egyszer sem voltunk döntési helyzetben. (...) Megkérdeztek egyáltalán minket arról, mit, hogyan szeretnénk? Szinte hagyomány már ez a magyar politikában.

Feltűnő, hogy a katolikus egyház

mennyire nem hajlandó betagozódni a NER-be, és mennyire nem hajlandó elfogadni az államegyházi szerepet, amit Orbán szánna nekik.

Persze szigorúan csak azért, hogy az állam megszabadulhasson egyes, nem kívánt feladatköröktől, mint az oktatási vagy a szociális szféra. (Innen nézve már az se lenne nagyon váratlan, ha a kórházakat is át akarná adni a kormánynak, esetleg minden, jelenleg az Emmi alá tartozó területet.)

Orbán és a katolikusok között jelentős az egyházat illető nézetkülönbség.

  • A Fidesz elnöke a propagandahálózatán karácsony előtt megjelent iránymutatásában a kereszténységről mint kultúráról beszélt. Azaz minden magyar keresztény; még az ateisták is keresztények.
  • Erdő Péter azonban ragaszkodik hozzá, hogy a kereszténység nem kultúra, hanem vallás: az (és csak az) a keresztény, aki hisz Jézus Krisztusban (létezésében, feltámadásában, isteni voltában, etc.).

Ugyanezt a bíboros-érsek húsvétkor úgy fogalmazta meg, hogy

a mai magyar helyzetre nem alkalmazható már a népegyház fogalma sem. Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

Erdő mostani ünneprontó interjújában egyéb, a vallással nem összefüggő interjújában egyéb területeken is jelezte távolságtartását a NER-től.

  • Például nem hisz abban, hogy pusztán finanszírozással megoldható lenne a népesség elöregedése és fogyása.
  • Vagy - szemben a kormánnyal - azt állítja, a fiatalok elvándorolnak.
  • Nem tekinti sikertörténetnek a közmunkát sem: 30 éve a romák 87 százalékának volt munkája, most ez csak 50%.

Orbán ugyan a propagandabeszédében kifejezte azt az elvárását, hogy karácsonykor ne legyen csatazaj és feleselés, hanem inkább elfogadás legyen és szeretet. Erre pont a legnagyobb magyarországi vallási szervezet vezetője áll neki feleselni vele, ahelyett, hogy elcsendesedne és elfogadná, amire utasítja.

A régivágású kereszténydemokráciának nehezebb dolga van az engedetlen bíborossal, mint Rákosinak volt anno.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4815364928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2019.12.26. 14:11:47

@chrisred:

Húzd ki a dugót, hogy leessen!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2019.12.26. 16:49:50

@rallus: "mikor húztak el mellettünk a szomszédaink!"

Az elmúlt évtizedben. Örültem, hogy segíthettem.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2019.12.26. 16:55:10

@NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK: "A világgazdasagi "válság", az volt hogy úgy SZÉTLOPTÁTOK AZ ORSZÁGOT"

Már csak azért se tudtuk volna szétlopni, mert nem mi, hanem a ballibsik voltak hatalmon. Ondó Viktor gazdád lopta szét, így kerültünk az EU legszegényebb államai közé. Egy évtizednyi pénzeső után az EU 10 legszegényebb régiója közül 4 Magyarországon van.

rallus 2019.12.26. 17:32:57

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Csodálkoznék, ha azzal a tájékozottsággal és ésszel, ami neked van, nem lennél te is Karácsony egyik szakértője...

Muhammad Balfas 2019.12.26. 17:42:16

@rallus: Majd most Gréczy lesz a szexuális felvilágosításért felelős alpolgi..:)

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2019.12.26. 18:30:31

@Muhammad Balfas: "nem ti vagytok a ballibsik..?"

Mitől lennék én bal vagy lipsi???

Mi a nemzeti jobboldal vagyunk. Az, aminek a bolsevik fideSS mindig is hazudta magát, de sosem volt az.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2019.12.26. 18:31:44

@rallus: "Karácsony egyik szakértője"

Szívesen adnék tanácsot, ha kérné. De van elég okos ember körülötte.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2019.12.26. 18:47:00

@rallus: "Karácsony"

Én sajnállak titeket, hogy Karácsony nyert. De magatoknak köszönhetitek, ti kívántatok okkal, ok nélkül boldog Karácsonyt. :))

"Matolcsy György válaszok helyett boldog karácsonyt kívánt"

www.facebook.com/watch/?v=1423384844627464

maxvall baribaszó 2019.12.26. 18:53:15

Szeretet ünnepe, basszatok rendszeressen!

orbántrollirtó 2019.12.26. 19:08:44

@rallus: Te hülye orbánseggnyaló troll! Még karácsonykor is 5 nicken nyalod a korrupt gazdád seggét, szánalmas egy lény vagy!

nincs1itt 2019.12.26. 19:14:44

@chrisred: a francia forradalom mikor is volt? lokális, az meglehet. viszont ca 500 évig tartott.

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.26. 19:21:51

@Muhammad Balfas: "Majd most Gréczy lesz a szexuális felvilágosításért felelős alpolgi."

Miért lenne baj? Hiszen polgi már volt, le is képezték, közzé is tették. Alpolginak is lehet szexelni, de itt csak egy fotóról van szó. A többit még bizonyítani kell! A magyar néplélek meg már 50 évvel ezelőtt is készített fotót a saját nemi szervéről. Még fénymásolóval is. Most mi az a nagy újság abban, hogy valaki lefotózza a saját gatyája belsejét?

Muhammad Balfas 2019.12.26. 19:32:38

@látjátok feleim szümtükkel: Az a polgi lemondott..A képeken egyébként Gréczy nem szexel, hanem nevetségessé teszi magát..:) Főként emiatt vették le a sakktábláról..

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2019.12.26. 20:21:40

@Harry Hole: Csakhogy simán lehet, hogy a klímaváltozáshoz nem sok köze van a széndioxidnak..Viszont remekül lehet egy álprobléma mentén sarcolni az átlagjózsik százmillióit..

nincs1itt 2019.12.26. 20:48:03

@chrisred: azt is ennyire pontosan meg tudod határozni, hogy a napjainkban lezajló felmelegedésben mekkora szerepe van az emberi tevékenységnek?
mert amit te említesz, az nem tartott 500 évig, megelőzte egy középkori felmelegedés és egy kora középkori lehűlés is... a grafikont csatolom. kepkuldes.com/image/hLRt8m
hirtelen ennyi

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2019.12.26. 20:58:50

Kicsit félreértette ezt az interjút a cikkíró és a kommentelők többsége is. Erdő Péter azért játsza el ezt a kelletlenkedő szerepet, azért kéreti magát, hogy felsrófolja az árat, amit az állam fog fizetni az egyházaknak. Aki ismeri a szociális ellátás finanszírozását, az tudja, hogy a rendszerváltás óta az egyházak, (ma az un. "bevett" egyházak) lényegesen több pénzt kapnak ugyanazért a tevékenységért, mint az önkormányzatok és a civil szervezetek által fenntartott szolgáltatók. Ha tehát pl. egy rászoruló ember ellátásáért egy civil szervezet kap éves szinten egymillió forint támogatást, akkor ugyanezért a munkáért a "bevett" egyház 2020-ban 1,732 millió Forint támogatást kap (ld. a 2019. évi LXXI. törvény, a 2020-as költségvetési törvény 41§ (2) a) pontját!). Ez persze már önmagában felháborító, de az még felháborítóbb, hogy a mohó egyházak még ennél is többet akarnak. Erdő Péter, aki sokkal profibb üzletember, mint azt a kívülállók gondolnák, azért kéreti magát, hogy ezt a plusz 73, 2%-ot a 2021-es költségvetési törvény előkészítése során megemelje a kormány. Ha ez elérné a 80 %-ot az a Katolikus egyháznak sok százmillió forint többletbevételt jelentene, és akkor valószínűleg előkerülnének olyan érvek, hogy mennyire természetes küldetése a rászorulók ellátása az egyházaknak. Ez ilyen egyszerű...

Grimbusz Makszimusz 2019.12.26. 21:01:18

@Muhammad Balfas: fiam, annyira hülye vagy ezen a néven is, hogy lehet, viszem a nickedet.

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.26. 21:14:46

@Muhammad Balfas:

Csak azt nem értem csöcsike, meg punika miért nem nevetséges? Ja, az a női egyenjogúság?

Nevetséges csak akkor lenne, ha a kabáját nyitogatva mutogatnál a mutogatni valóját a parkban. De nem tett ilyet, csak valakinek szerette volna megmutatni, hogy mire számíthat(na) hajlandóság esetén.

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.26. 21:16:37

Mellesleg a görög és római férfi szobrok egy része is meztelen, kilátszik a néminemű szervük, oszt tömegek nézegetik, de senkinek nem jut eszébe nevetni.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2019.12.26. 21:29:05

@látjátok feleim szümtükkel: Teljesen érdektelen ezen diszkutálni. Egy agyhalott dékás szektatagnál nem tök mindegy, hogy szemérmes, vagy lógó fasszal rohangál??? A fejetlen csirke is rohangál, oszt nem vetjük meg érte.

Muhammad Balfas 2019.12.26. 22:16:07

@látjátok feleim szümtükkel: Hát nemtom, hogyha valaki a méreten aluli bögyörőjét markolászva érzékien próbál a kamerába nézni, az nevetséges.. Persze téged lehet, hogy felizgatott..:)

Muhammad Balfas 2019.12.26. 22:17:38

@Grimbusz Makszimusz : Megtisztelő, még nem volt epigonom..:)

chrisred 2019.12.27. 06:33:45

@nincs1itt: A középkori klímaoptimum is Európára vonatkozó jelenség volt, semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy a kontinentális éghajlaton kívül másra is hatást gyakorolt volna. Ezért csalóka az általad belinkelt grafikon, mert tulajdonképpen a világ egyik pontján rendelkezésre álló adatokat keveri össze globális adatokkal. Hogy pontosan mekkora az emberi tevékenység hatása a globális klímára, nehezen felmérhető, főleg az nem, hogy mekkora lesz majd. Soha nem történt olyan, hogy egy faj egyedeinek átlagos élettartama egy évszázadon belül a duplájára emelkedett, mint ahogy az az európai civilizációval történt.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.27. 08:10:20

A fingás hozzájárul a globális felmelegedéshez?

A felmelegedés miatt van olyan sok meleg?

Nem értem, nem értem.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.27. 08:10:20

A fingás hozzájárul a globális felmelegedéshez?

A felmelegedés miatt van olyan sok meleg?

Nem értem, nem értem.

taga20☺ 2019.12.27. 08:14:00

farrontó bogarak fartúró homárak

orbántrollirtó 2019.12.27. 08:48:04

@Muhammad Balfas: @Grimbusz Makszimusz

Te gyökér orbánbérenc! A tolvaj orbángazdádnak 400 milliárdos vagyona van! Mészárost megbízva lopta! Hát akkor mi a faszról beszélsz, te szarházi troll?Takarodj a kurva anyába az origóra, az ilyen tetves orbánbérenceknek ott a helye! :

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2019.12.27. 09:21:10

@orbántrollirtó: "A tolvaj orbángazdádnak 400 milliárdos vagyona van"

Egy faszt. Az csak az a része, ami a Mészaros nevén van Magyarországon. A többi stróman nevén, meg svájci bankszámlán van még pár ezermilliárd.

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.27. 09:27:27

@Muhammad Balfas:

Te láttad, és azért tudod, hogy mekkora?;D

Muhammad Balfas 2019.12.27. 12:01:32

@orbántrollirtó: A felcsúti "aréna" is csak azért kellett, mert a pálya alatt van kialakítva a raktár a lopott pénznek. Hogyha forrósodik a helyzet, a kisvasúttal könnyen kimenekíthető a zsozsó..:)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.27. 12:09:39

@Muhammad Balfas: ekkora butaságot
köztudottan kevés ott a hely
kisebb része a puskás cstadion alatt van, nagyobb része szaros pelenkákban szétszórva külföldön lapul

Muhammad Balfas 2019.12.27. 13:09:34

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Többszintes raktárrendszer van alatta biztonsági szolgálattal,földalatti kisvasúttal..

nincs1itt 2019.12.27. 16:08:01

@chrisred: nem vitatkozni szeretnék, de azért a grafikonon sehol nem szerepelt, hogy csak európai adatok. pl a jégkorszak erősen érintette az egész bolygót, ha jól tudom.
tehát ha nem tudjuk mekkora kárt okoz az emberiség(durva nagyot, szerintem), azért vadul hisztériázunk, egy olyan jelenségen, ami bekövetkezik az emberiség károkozása nélkül is. esetleg lassabban, vagy enyhébben. de ez is csak találgatás. kiöntjük a fürdővízzel a gyereket is, amikor azt óbégatja a sok sötét zöld, hogy csak megújuló, csak villamosáram stb. ne egyél húst. na ezen fetrengve röhögök! ha hirtelen mindenki vegánná válna, na akkor kellene csak még rohadtabbul szennyezni! a tengerek túl halászva, szennyezve.... de ezeket te is ismered.

alöksz róz 2019.12.27. 18:29:53

@nincs1itt: mindent amit lehet helyben kéne termelni gyártani, de akkor meg az lenne a baj, hogy drága minden :-)

nincs1itt 2019.12.27. 19:02:48

@alöksz róz: na, ja! akkor nem lenne szokoccsó kínai... érdekes lenne, ahogy a szomszéd telken barkácsolnák a processzort a zájfónba!

hát a mi sötétzőggyeink se gyengék! a diesel de durva szennyező! járják az országot, hakniznak. na mivel? vw caravelle 2 lityis diesel... de mingyá' hárommal! és szép ződ alapon margarettásra pingálták! ha nincs 5-6-7-8G és ingyen ájfonfaxomtuggyami töltő, akkor nem is lassítanak!

alöksz róz 2019.12.27. 19:41:15

@nincs1itt: és még ráadásul nagy átbaszás is a dízelautók bűnbaknak kikiáltása :-)

nincs1itt 2019.12.27. 20:05:10

@alöksz róz: egyetlen belsőégésű motor sem környezetbarát. de mára odáig csiszolgatták a dieseleket is, hogy némelyik meghaladja a benzineseket, mármint kibocsátásban jobbak, de legalábbis ugyanolyan kevéssé szennyezőek. viszont a fogyasztásuk alacsonyabb, teljesítményük jobb. továbbá a refraktáló toronyban a diesel "lejjebb" van mint a benzin, tehát olcsóbb az előállítás, ha kőolajból nyerik. a dieselekkel szemben a "korom" és az NOx kibocsátás a legnagyobb ellenérv.
de fenntartom a véleményemet, hogy a belsőégésű motorok fejlesztése mellett kell az alternatív hajtásokat fejleszteni. mert a mai állás szerint az elektromos meghajtás, nem kevésbé szennyező, az alacsony hatótáv és magas ár mellett, mint a többi hajtási megoldás.
1 tesla csak az akkumulátorával 15 tonna! co2-vel terheli a környezetet, a későbbi töltéseket nem is számolva!

alöksz róz 2019.12.27. 21:02:41

@nincs1itt: meg az elektromos hajtásnak sokkal kisebb az élettartama, ezt is bele kell számolni
nyilván nem mindegy, pl ha egy nagyvárosban van 200 ezer autó, ott teljesen jogos ha mondjuk kitiltják a dízeleket, de a klímaváltozásra a belsőégésű motorok elektromosokra cserélése nulla hatással bír

nincs1itt 2019.12.27. 21:27:14

@alöksz róz: az élettartamot még nem lehet meghatározni. de várhatóan alacsonyabb, mint egy hagyományos autó esetén. a nagyvárosban a diesel egyébként is csak parasztvakítás, mert évi 20 ezer km alatt nem éri meg dieselt tartani. a nagyvárosokban megoldás lehet az 1-2 személyes villanyos carsharing módon üzemeltetett elektromos. de a szállítást nem váltja ki.
az utolsó mondatban teljesen egyetértünk! már most nincs elég áram. sokan elképzelni sem tudják, mit jelent 20 kWh áram felhasználás, mondjuk egy utcában 10x. ez egy kisebb irodaház óránkénti felhasználása... mondjuk télen sózni nem kell, mert a földkábel hővesztesége megoldja...

morpho 2019.12.27. 23:11:27

@nincs1itt: Teljes tévúton jársz. A bazmeg sokkal nagyobb, mint az autógyártás.

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.12.27. 23:31:42

NEM A MI PÁPÁNK !!!!!!

"Az ellenpápa megint a migránsokat simogatja (...)

Ferenc pápát le kell váltani! Minél előbb!"
mindenszo.hu/nem-a-mi-papank-az-ellenpapa-megint-a-migransokat-simogatja/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

rasztaszív 2019.12.28. 01:28:22

@Soros csicskák húzzatok haza!: helyes.legyen tiszta a kép .a vatikán legyen a reakciósoké.egyszerűbb dolga lesz mindenkinek.

taga20☺ 2019.12.28. 05:40:04

Én csak aszondom kicsi rám a Faszkondom

chrisred 2019.12.28. 06:24:21

@nincs1itt: "nem vitatkozni szeretnék, de azért a grafikonon sehol nem szerepelt, hogy csak európai adatok. pl a jégkorszak erősen érintette az egész bolygót, ha jól tudom."

Pont azt írtam, hogy egybemos globális és lokális mérési adatokat. Nincs tudomásunk arról, hogy a középkori klímaoptimum vagy a kis jégkorszak Európán kívül más kontinens éghajlatában is szignifikánsan jelentkezett volna. Teszem azt, az El Nino jelenség a csendes-óceáni körzetben erőteljes változást okoz az időjárásban, míg Európában alig észrevehető. A jelenlegi felmelegedés viszont globálisan mindenütt jelen van.

Egyáltalán nem érzem túlzásnak, hogy csak annyi húst együnk, mint a nagyszüleink/dédszüleink. Ráadásul akkoriban az emberek tényleg folyamatosan végeztek fizikai tevékenységet, a lábukat például járásra használták, és nem a gázpedál vagy a kuplung nyomogatására. Nem is volt népbetegség az elhízás, úgy, hogy közben az előállított élelmiszer jelentős része a kukában végzi.

taga20☺ 2019.12.28. 06:24:36

mijóta Arabok bassznak érzem ízét a Fasznak

Helyszíni zsemle 2019.12.28. 07:07:45

@alöksz róz: " meg az elektromos hajtásnak sokkal kisebb az élettartama, ezt is bele kell számolni"

Ez marhasag. Minimum ugyan annyi, de inkabb tobb. Egy elektromos autoban nincs ami meghibasodna. Legfeljebb 15-20 evente akkumlatort kell cserelni, de az meg mindig olcsobb, mint 20 even at fizetni a rendszeres alkatreszcserekert, javitasokert.

miért 2019.12.28. 09:58:38

Hogy is mondja az atya? Rá erőltették az egyházra az iskolákat? Akkor vissza kell adni, az extra támogatásokkal együtt például az önkormányzatoknak.
Vagy a pénz az maradjon?
Ami pedig az erőltetést illeti, a baltásvezér ezek szerint meghágta az egyházakat?

alöksz róz 2019.12.28. 10:23:04

@Helyszíni zsemle: az aksit is beleértettem. az igaz, hogy kisebb a szervizigénye, de azért akad ott is ami elromoljon. nem az ára a kérdés, hanem a környezeti terhelés. jelentkezzen aki venne tizenéves elektromos autót...

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.28. 12:17:38

@Hova fogják elásni KariGerit?! "... menjél a pokolba, pogány geci!

SZÉGYEN."

Tényleg szégyen, hogy adóforintokból ilyen embereket fizet az állam, mint amilyen te vagy. Ja, és az is szégyen - neked - hogy ilyen alantas munkára vagy csak képes. Szegény szüleid nem hiszem, hogy ilyen gyereket akartak.

taga20☺ 2019.12.28. 12:38:49

soros gyur fijának í mélét küldjék nekem mer az Ő kanja meg tettszet a szép negró Fasza

nincs1itt 2019.12.28. 17:09:47

@morpho: természetesen! igazad van!

nincs1itt 2019.12.28. 17:16:18

@Helyszíni zsemle: az akkumulátorok (optimális körülmények között - tökéletes töltés/kisütés ciklus, optimális üzemi hőmérséklet, etc -, a mai állás szerint) legfeljebb 5 évet húznak ki csere nélkül. az elektromos és elektronikus alkatrészek sem örökéletűek, mi több 2-3-4 éves élettartammal lehet kalkulálni, azután nagyon drágán és rendkívül környezetszennyező módon lehet cserélni! remélem sejted, hogy egy korszerű és rendkívül "hatékony" elektromotorban mennyi ritka-földfém található? az elektronikus alkatrészekben?

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.28. 18:18:06

@taga20☺:

Neked meg szex terápiára kéne járnod, nem itt élvezkedni. Mondjuk ez eg kicsi ferde hajlamra mutat. A piát el is hagyhatod, elég ha terápra mégy, de ménél előbb, szégyen kollegáddal együtt.

Grimbusz Makszimusz 2019.12.28. 20:24:17

Ne feledd, Magyarországon boldogulni mindig is olyan volt, mint kenuban szeretkezni vihar idején, mert mi állandóan kidobjuk a jövőnket, mint a macskát szarni, tudod, Gyöngyi, a magyar fogyóeszköz.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.28. 23:22:05

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: @Hova fogják elásni KariGerit?! : @Grimbusz Makszimusz : @látjátok feleim szümtükkel:
NA MI VAN RÖFIK ?????!

"A rezsiutalványok több mint háromnegyedét beváltották már a nyugdíjasok

az így felhasznált rezsiutalványok összértéke meghaladta a 17,2 milliárd forintot"
mindenszo.hu/a-rezsiutalvanyok-tobb-mint-haromnegyedet-bevaltottak-mar-a-nyugdijasok-az-ellenzek-hallgat/

ÉRIK A 4/5 2022-BEN ????!

morph on deer 2019.12.28. 23:48:53

@alöksz róz:
“ de a klímaváltozásra a belsőégésű motorok elektromosokra cserélése nulla hatással bír”

Ma.
Csak az a helyzet, hogy míg a fosszilis alapon működő motorok fejleszthetőségére nincs mérvadó esély, az elektromos tápegységek - jelenleg akkumulátor - fejlesztési lehetősége még messze nincs kimerítve.
Aztán ott van még például az üzemanyagcella, meg az ilyen-olyan hibrid rendszerek. Szóval van még hová fejlődni ezen a vonalon.

Amúgy például a nejem 1.6-os dízel DS hármasa öt évig adómentes volt a környezetbarát volta miatt, (igaz, ez svédországi élmény, nem tudom, hogy itthon hogy van ez,) tehát tényleg van remény..! :)

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.29. 09:01:22

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: @Hova fogják elásni KariGerit?! : @Grimbusz Makszimusz : @látjátok feleim szümtükkel:
NA MI VAN BÖFIK ?????!

"A rezsiutalványok több mint háromnegyedét beváltották mán a nyugdíjasok

az így felhasznált rezsiutalványok összértéke meghalatta a 17,2 milliárd forintot"
mindenszo.cum/a-rezsiutalvanyok-tobb-mint-haromnegyedet-bevaltottak-mar-a-nyugdijasok-az-ellenzek-hallgat/

SZÉGYEN!!!!!

nincs1itt 2019.12.29. 11:45:46

@morph on deer: az akkumulátorok, mai Li-ion akksikra gondolok, elérték a határaikat.
a "szilárd-test" akksik még nagyon kísérleti fázisban vannak, de kb 15%-os teljesítmény javulást remélnek ezektöl. az üzemnyagcella és a hybrid hajtás lehet a megoldás. a tisztán elektromos, csak a városokban 1-2 személyes kivitelben, car-sharing rendszerben éri meg, nem is képes többre.

alöksz róz 2019.12.29. 12:50:06

@morph on deer: de az arányokról ne feledkezz meg!
a közúti jármű üzemeltetése közben és a gyártása során kibocsátott üvegházhatású gázok hogy aránylanak egymáshoz? illetve a közúti járművek használata során kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége hogy aránylik az összes többihez?
ezért mondom h vakítás és a klímaváltozásra nulla hatása van, ha a benzines és dízel autókat elektromosokra cseréljük...
csak a lelkednek tesz jót, egyébként közömbös :-)

nincs1itt 2019.12.29. 14:03:44

@morph on deer: kifelejtettem, hogy nejed diesel taligája miért kapott adó mentességet. mert már 6d-temp osztályba tartozhat. az meg már annyira "tiszta", hogy némely benzinesnél is jobb.
pl. a tengeri áruszállítástra használatos apró hajók, fogyasztásuk baxomsok liter/óra!!(kb 200 tonna/nap) dieselböl durva magas 3,5%-os kéntartalommal(átlag diesel az autódba 10 ppm ként tartalmaz, esetleg 0)sokkal szennyezöbb xaros diesel taligája durchschnitt seppnek, és baxott sok ilyen hajó úszkál a tengeren + nyaraló batárok, halászhajók és egyéb vízi jármûvek.
tehát a tisztán elektromos hajtásra való áttérésnek semmi jelentôsége nem lenne, mert azt az áramot is meg kell termelni valahogy, zöld forrásokból nem fog menni.

2019.12.29. 14:25:28

A nyugati diktatúrákban /pl. Ausztria, Németország./ az egyházak sok szociális intézmény működtetnek és még annál is több kórházat.
Nekik nem annyira büdösek a szerencsétlenek és a betegek, hogy ne foglalkoznának velük, mint az Erdős féle katolikusok.

2019.12.29. 14:33:55

@morph on deer: @nincs1itt:
Ha vennék a fáradtságok és az olajcégek engednék, akkor maradnának a belsőégésű motorok csak hidrogénnel.
Ezzel két legyet ütnének egy csapásra, a változó kapacitású megújuló áramtermelést /Szél, nap./ felhasználnák hidrogén gyártásra, majd a letárolt hidrogént akkor használnák fel, amikor arra szükség van, illetve ott, ahol erre szükség van, pl. fűtésre, áramtermelésre.

nincs1itt 2019.12.29. 17:52:07

@Tényelek: látom jááános, ezt is csak kutya futtában ismered.

2019.12.29. 18:11:44

@nincs1itt: "@Tényelek: látom jááános, ezt is csak kutya futtában ismered. "
Próbáltam találni benne 0,1 mg érvet vagy ellenérvet a témában, de nem találtam. Segítene!

2019.12.29. 18:27:53

Mekkora különbség van Franciaország és Magyarország között.
Ide naponta több, mint 100 ember akar bejutni, míg a HVG szerint a franciáktól a britekhez menekülnek emberek családostul. Azt olvastam már több helyen, hogy a franciáknál Macron óta sanyarú az emberek sorsa, de hogy már ilyen létszánban meneküljenek is onnan, nem gondoltam volna, de a HVG-nak azért illő elhinni, ha már ezt írja!
hvg.hu/vilag/20191229_Menekulteket_mentettek_a_La_Manche_csatornan#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso&utm_content=vilag_hirkereso

nincs1itt 2019.12.29. 19:40:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ez csak az akkumulátor előállítási folyamata során a levegőbe került co2 mennyisége(pl. a felhasznált elektromásság előállításához szükséges co2 kibocsátás, műanyag előállítás, stb, a ritka földfémek bányászata feldolgozása.). a többi a hagyományos autóknál is ismert adatok, növelik ezt a számot. nem alusisakos villanyautó ellenesek számolták ki. ilyen adatok léteznek a "hagyományos" autókra vonatkozóan is ott a teljes előállítás láncra nem jut ennyi! tehát a co2 neutrális lokálisan sem igaz, mivel a feltöltéshez szükséges áram is erőműben "készül"... kell rá ugyanúgy gumiabroncs, fékbetét bla, bla, bla...

nincs1itt 2019.12.29. 19:44:43

@Tényelek: az érveket sem milligrammban mérik, de sebaj. kérlek mesélj a hidrogén tárolásáról, a szükséges technikai feltételekről, pl a hidrogén előállításához szükséges áram mennyiségéről... majd a megfelelő eszközökről, hogy a hidrogént az autóba juttassuk, az autóban biztonságosan tárolható legyen(ezzel segítettem egy kicsit)...
szóval, ha szeretnél beszélgetni valamiről, akkor legalább alapvető ismeretekről kellene bizonyságot tenned.

2019.12.29. 20:03:54

@nincs1itt: Szomorúan látom, hogy nem tud elaludni, de nekem nincs arra időm, hogy önnek meséljek, főként nem ilyen témakörökben, ..., a Jancsi és Juliskán még elgondolkodtam volna, de a hidrogén, mint energiaforrás azért annál sokkal komolyabb, minthogy mesei környezetbe rakjuk.
'szóval, ha szeretnél beszélgetni valamiről, akkor legalább alapvető ismeretekről kellene bizonyságot tenned. "
Ezért hiányoltam az ön részéről írttal kapcsolatban, hogy legalább nyomokban tartalmazhatott volna érvet, ellenérvet, ... nem láttam benne azt sem, hogy bizonyítaná, ön a hidrogénnagymester, ..

nincs1itt 2019.12.29. 20:10:48

@Tényelek: szóval, ha összekevered a belsőégésű hidrogénnel hajtott motorokat az üzemanyagcellával + mindezt az olajvállalatokra kened...
inkább ne mesélj... tanulj.

2019.12.29. 21:22:49

@nincs1itt: Ez a fórum alkalmatlan arra, hogy a komplex gondolkodásra megtanítsanak bárkit, főként nem olyanokat, mint ön, aki még a részeket is csak nehezen érti.
Nem kevertem össze semmit!
A hidrogén hajtású autók belsőégésű motorok lesznek, illetve már van is belőlük jó pár.
Az üzemanyagcella funkcionálisan olyan, mint a mostaniaknál a benzin, gázolaj tárolására alkalmas tank.
A szél és naperőművek jelenlegi kapacitása pl. Németországban közel 200%-a a szükséges mennyiségnek, erre írtam, hogy ezt a pluszt le lehetne tárolni, majd később felhasználni.
Abban azért biztos lehet, hogy az olaj és gázlobbi nem igazán örül annak, hogy ennyire olcsó üzemanyag került relatív kézközelbe és mindent meg is tesz azért, hogy ez a lehető legkésőbb kerüljön tömeges használatba, .. ehhez azért túl nagy fantázia sem kell!
Egyébként meg az akkumulátorok fejlesztésével kapcsolatos információi is eléggé elavultak; www.nsenergybusiness.com/news/ibm-seawater-battery-cobalt/

2019.12.29. 21:27:22

@Tényelek: Az kimaradt, hogy a nap és szélerőművek plusz kapacitását akkumulátorokba tárolva vagy egyből hidrogén előállításra használnák, ami ha megnézzük, akkor ebben az esetben akkumulátorként működne.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.30. 10:17:03

amíg az európai paraszt 10000 hufért repked délre nyaralni
amíg az amerikai paraszt autóval megy 100 méterre vásárolni
addig nem a megújuló energiáról kéne fecsegni
hanem az energia pazarlás kegyetlen megadóztatásáról

nincs1itt 2019.12.30. 17:33:57

@Tényelek: jááános! most komolyan azt gondolod, hogy valami okosat mondtál? mert tisztán a hidrogén nem alkalmas belsőégésű motorok hajtására. de ehhez érteni is kéne valamennyire a gépjárművekhez. az üzemanyag cella pedig semmit nem "tárol" a legkevésbé sem hasonlít üzemanyagtartályra. ez ismét a felületes ismeretek teljes hiánya miatt lehet így. a német megújuló energia források a szükséglet 40%-át fedezik, amennyiben teljes kapacitáson egyszerre működnek. ez viszont nem gyakori, mondhatni sosem fordul elő. a tárolás, amit magyarul ELtárolásnak neveznek, nem pedig LEtárolásnak, h2 formájában költségesebb lenne, mint amennyi energiát visszanyerhetnénk belőle. de ez ismét csak azért van így mert, segéd fogalmad sincs miről beszélsz, jááános.
természetesen a vízzel működő autók feltalálói, kifejlesztői mind! rejtélyes körülmények között eltűntek és/vagy haltak meg. mindezért az olajlobbi és persze a soros felelős.
alamónijum satyakot fel! mert még itt van chemtrail is!!!
na szépen nyugodj meg és kezdj el tanulni! mondjuk villamos mérnöknek(ez nem azt jelenti, hogy villamosokat tervez!) gépésznek stb... majd ha megírtad az első ilyen témájú publikációdat, miután megvédted a szakdolgozatodat, na akkor beszélgethetünk.

2019.12.30. 18:13:49

@nincs1itt: Kedves Benőke!
Az, hogy tudatlan, nem bűn, azzal teszi nevetségessé magát, hogy a tudatlanságát a felsőbbrendűségi komplexusával próbálja pótolni.
A vízzel hajtott autókban maximum ön hisz, számomra már régen világos, hogy a víz csak mint hidrogén forrás jöhet szóba, de azt nehezen lehetne megoldani úgy, hogy az autóban vonjuk ki a vízből a hidrogént.
A németek megújuló kapacitása és az energiamixen belüli aránya nem azonos, mert pl. a főként a szélerőművei nagyon sokszor állnak, mert nem lenne hová küldeni az általuk termelt áramot, ..a nyári csúcsidőszakban az áram ára negatív előjelű, mert a napelemek is túltermelnek, ... na ezeket a pluszokat lehetne felhasználni pl. hidrogén gyártására.
Az írása alapján azt látom, hogy még csak azokkal az információkkal sem rendelkezik, amit már mindenkinek ismernie kellene a témában, mert az általános műveltséghez tartoznak, ..tőlem meg diplomát követel a témában :-) .
Szóval fel az alufólia sisakot, hátha némi tudás beszivárog a fejébe, .. az is több lenne, mint, ami most van!
www.autonavigator.hu/cikkek/5-dolog-amit-mindenkepp-tudnod-kell-a-hidrogennel-autozasrol/
player.hu/auto-motor-2/toyota-mirai-teszt-2019/

nincs1itt 2019.12.30. 21:18:45

@Tényelek: az üzemanyag cella, mint üzemanyag tároló? nem az energiamix-ről beszélek, te szerencsétlen, hanem a teljes felhasználáshoz = szükséglethez viszonyított arányáról. az pedig nem 200%, hanem legfeljebb 40% teljes, egyidőben leadott kapacitáson. de arról nem tehetek, hogy 8 elemivel nem világos.
nem "követeltem" diplomát, csak megjegyeztem, hogy olyan szerény ismeretekkel, amikkel rendelkezel, jááános, nem kellene itt okoskodnod.
éééés megvan a gógli kereső első két találata...

2019.12.30. 23:00:26

@nincs1itt: "a teljes felhasználáshoz = szükséglethez viszonyított arányáról. az pedig nem 200%, hanem legfeljebb 40% teljes, egyidőben leadott kapacitáson. de arról nem tehetek, hogy 8 elemivel nem világos."
Egy rendszer kapacitása és a valós termelése nem ugyanannyi!
Németországban a szélerőművek a szeles időszak több, mint harmadában állnak, míg az erős szelek időszakában közel kétharmadában. Azért kell őket leállítani, mert annyira sok energiát termelnének nagyon rövid idő alatt, hogy azt az országos hálózat képtelen felvenni, szétteríteni, de attól még a kapacitásuk megvan csak nem használják ki.
A naperőművek a kánikulai időszakban minuszba nyomják az áram árát.
Ha ezt a KAPACITÁST is fel tudnák használni, akkor a németek már most nem csak 42,9%-ot adnának megújuló energiából, hanem durván a dupláját csak jelenleg nem tudják kezelni a hatalmas ingadozást, .. na ekkor termelhetnének hidrogént például.
Csak súgom, hogy ennek a megértéséhez nem kell nyolc általános sem, mert negyedikben tanítják matekból, persze, ha valaki eljut hetedikig, akkor már fizikából teljes részletességgel megtanulhatja. Ha nem indiszkrét a kérdés, meddig tetszett eljutni a népoktatás létráján :-) ?

nincs1itt 2019.12.30. 23:50:49

@Tényelek: hála a jó Istennek, hogy te jááános olyan okos vagy, hogy a németeknek is elmagyarázod, hogy azért költöttek vagyonokat a szél- és naperőművekre, hogy annyi áramot termeljenek, hogy inkább kikapcsolják azokat, "erős szelek időszakában" állnak, remélem azt is tudod, hogy miért? sőt a lapátok szélirányhoz viszonyított szögét is ismered 63,8 km/h erősségű szél esetén... ajjaj, ez megint a kuszaszemű pénzsámán hatása lehet! piros pötty?
kéne azért az a nyócelemi, hogy ekkora marhaságot ne tegyél közszemlére.
visszakérdeznék, sikerült a negyedikes algebrát megérteni a te korodban? mert nekem nem rémlik, hogy negyedikben energetikai számításokkal terheltek volna.
na mindegy, neked ez nem fog menni...

alöksz róz 2019.12.31. 08:14:51

@Tényelek: "a víz csak mint hidrogén forrás jöhet szóba, de azt nehezen lehetne megoldani úgy, hogy az autóban vonjuk ki a vízből a hidrogént" - hát akkor a vizbűl vegyük ki a zokszigént! teccik érteni?

2019.12.31. 09:42:24

@nincs1itt: "mert nekem nem rémlik, hogy negyedikben energetikai számításokkal terheltek volna."
Ezt magyarázom egy ideje, de végre ön is bevallotta, hogy nem emlékszik rá, .., akkor meg minek erőlteti a vitát, ha alapvető dolgokra nem emlékszik, .. arra emlékszik, hogy járni kellett iskolába :-) ?!

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2019.12.31. 15:54:38

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Lehet, de nem így van. A vesztesek meg a hagyományos nagy iparágak, pl. az olajipar. Csaxólok.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2019.12.31. 16:07:07

@Kuviklacz:

klimaszkeptikusok.hu/wp-content/uploads/2018/06/Miskolczi-2018-Energetika-1.pdf

". Bemutatjuk
továbbá, hogy a sok évtizedes globális rádiószondás mérések
alapján az üvegházhatás a szén-dioxid-tartalomtól független,
speciális, csak a földi klímára jellemző állandó. Az olyan eltúlzott és komolytalan kijelentések, hogy „légköri szén-dioxid nélkül
nem lenne üvegházhatás” [2], pontosan az üvegházhatás elméleti
megalapozottságának a hiányából fakadnak"

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2019.12.31. 16:36:45

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Klímaszkeptikusok... ne röhögtess, ennél a technikumban is komolyabbakat tanultunk (és nem álltam.meg ott).

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2019.12.31. 18:20:28

@Kuviklacz:

magyarnarancs.hu/tudomany/nem-a-szenlobbi-ugynoke-78989

" A lényeg, hogy a ma használatos üvegház-modell alapvető fizikai meghatározottságokról nem ad számot. A légkör hosszúhullámú sugárzási szerkezetét - amely az üvegházhatást meghatározza - globális skálájú energetikai kényszerek vezérlik. Szakszerűen szólva, a légkör hosszúhullámú átlátszósága, opacitása, infravörös optikai mélysége - amelyek valamennyien a köznapian üvegházhatásnak, avagy "hőcsapda-hatásnak" nevezett jelenség szakmai mérőszámai - a földi rendszerben egy hosszú távú, stacionárius, elméletileg is levezethető konstans érték körül ingadozik, melyet nem lehet a légkör üvegházhatású gázainak hozzáadásával vagy kivonásával szabadon változtatni. Miskolczi levezette ezt a konstanst, és megmutatta, hogy a földi légkör tényleges üvegházhatása valóban egyenlő ezzel. A projektemben sikerült igazolni mind az elméleti levezetést, mind pedig - független adatbázisokon - a valós adatokkal való egyezést. A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés nem üvegház-melegedés."

nincs1itt 2020.01.01. 16:12:08

@Tényelek: látom értelmes válaszra nem futja nálad jááános. általános iskola 4. osztályra gondoltam, ami kimaradt neked. te csak arra emlékszel, kellett volna iskolába járni. de nem történt meg.
nincs itt semmiféle "vita", mert ahogy azt már sokszor bizonyítottad, nincs olyan téma amihez értenél, tehát vita nem alakulhat ki.
szerezz szépen avas szalonna bőrt, akaszd a nyakadba és akkor a kutya fog veled foglalkozni.

2020.01.02. 19:01:51

@nincs1itt: Mert ugye a szélerőművek viharban nem működnek, .. ami a kőkorszaki típusokra igaz is, de olyat meg nem érdemes telepíteni!
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/bearazott-minket-a-brit-szeleromuvek-rekordja.674633.html

nincs1itt 2020.01.02. 20:39:36

@Tényelek: ehhez sem értesz. egyetlen mondat szólt arról, hogy "viharban" kapcsolták be. mekkora volt a szélsebesség? de persze azt észre sem vetted, hogy lázár javaslatát, miszerint NEM kell szélerőmű a parlament csont nélkül szavazta meg...
tudod(dehogy tudod) egy átlag szélerőmű magassága a rotorok fesztávja, bizony fizikai (pl. szélnyomás) korlátokat jelentenek. de ehhez alapvető ismereteket kellene magadhoz venned. anglia, "kicsit" szelesebb vidék, mint mo. de ilyen apróságokkal nem zavarnálak össze.
egész pontosan mit is szerettél volna mondani?

2020.01.04. 11:17:06

@nincs1itt: Ha ilyen adatokra van szükségem, akkor én a gogli barátomhoz szoktam fordulni a segítségért.
Meg van a vihar neve, hol tombolt, stb.
Egy dologban biztos lehet, hogy nem 63 km/órás volt, mint a kőkorszaki szélerőműveknél.
Okos ember egyébként még mindig vár a szélerőmű telepítésekkel, mert félévente sokkal fejlettebbek kerülnek piacra!
Miattam egyébként ne aggódjon, nem tud összezavarni, főként nem azzal, hogy hol erősebb a szél, mert azt az általános iskolában tanították, ki megtanulta, ki nem.
A sík terepeken, mint pl. a tenger vagy síkság, mindig erősebbek a szelek, de pl. Magyarországon az Alpokalja a legszelesebb, de oda a mostani erőműveket nem érdemes telepíteni, mert terhelhetőség szempontjából túl gyengék.

nincs1itt 2020.01.04. 12:30:41

@Tényelek: az ostobaságodat minek bizonyítod? mert a 63,8 km/h-ás szél bizony viharos szél és másodfokú riasztás, beaufort skála 8-as.
a te italbolti logikádat követve, soha semmit nem érdemes, mert holnap lesz jobb...
tényleg mesélnél az egytámaszú tartók statikájáról és mechanikájáról, különösen a veszélyes keresztmetszet kiszámításának módjáról?
olyan aranyos, hogy a másik poszt alatt pedig összehasonlító vallástörténetről próbálsz összelapátolni valamit...
szerintem először a nyócelemi, aztán haladhatsz tovább...

2020.01.04. 20:47:06

@nincs1itt: "tényleg mesélnél"
Elég szánalmas élete lehet, hogy már sokadszorra velem akarja megoldatni az esti mesét, hogy el tudjon aludni.
Nincs egyetlen családtagja vagy barátja sem, hogy egy vadidegenre szorul?
Már többször egyértelműen leírtam, hogy rám ne számítson, egy ilyen oldal nem erre való.
Próbáljon meg keresni egy társkereső oldalon mesélő embert magának, ha már alapból nincs olyan, aki megosztaná az estéit önnel!

nincs1itt 2020.01.04. 21:17:09

@Tényelek: csak röviden: lövésed sincs mindarról, amit kérdeztem, megpróbálsz mellébeszélni. de mit várhatnék tőled?
süti beállítások módosítása