B1 blogcsalád



Hunyadi János karikatúrájának állított szobrot a Fidesz-kormány

2019. július 24. - nickgrabowszki

A propaganda egyelőre nem harsog nemzetgyalázásról és magyarellességről.
hj1.jpeg

Mivel semmi nem történik véletlenül, kézenfekvő azt gondolni, hogy az il- és antiliberális kormányzatok közötti szövetségkötést akarta szimbolizálni, hogy Áder János magyar és Aleksandar Vucics szerb államfő közösen avatta fel a Belgrádhoz tartozó Zimonyban Hunyadi János egészalakos szobrát.

  • Áder egész kis történelemórát tartott, gondosan kiemelve Hunyadi életútjának pozitívumait, a vitatható megítélésű tetteit pedig nagyvonalúan elhallgatta.
  • A szerb köztársasági elnök azt emelte ki, hogy Szibinjanin Jankót a szerb és a magyar nép is a magáénak tartja, de nem említette a románokat, valamint a szobor eredetijét a középkor legnagyobb hadvezérének nevezte, ami azért finoman szólva is vitatható állítás.

Csak közbevetőleg:

Hunyadi az utóbbi években a magyar történelem a kormány számára legfontosabb héroszává vált,

köszönhetően annak, hogy törökellenes politikájának vannak áthallásai az Orbán-kurzus xenofób propagandájával, amit mondjuk Szent Istvánról már nem lehet elmondani. (Ráadásul az utóbbi a németbarátságáról is közismert, amit viszont Orbán Viktorról nem lehet elmondani.)

Ezeknél azonban még érdekesebb közelebbről is szemügyre venni a szobrot. Ami ugyanis így néz ki:
huny2.jpg

Ez Hunyadi János, vagy az akart lenni. Mert mondjuk Vitéz Lászlóra jobban emlékeztet. Vagy Buga Jakabra. Vagy akármire.

Például Matula bácsira a jelmezbálon egy átmulatott éjszaka után.

Az MTI tudósítása szerint "az emlékműállítást a Professzorok Batthyány Köre kezdeményezte 2013-ban, és a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. támogatásával valósult meg. Az egészalakos bronzszobor Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész koncepciója alapján készült el."

Nyilvánvalóan akceptálható művészeti koncepció a történelmi alakokat deheroizálva, nem túl hízelgő beállításokban megmutatni, mégha ezúttal ez a karikatúra már egy picit túlzásnak is tűnik.

Érdemes azonban belegondolni micsoda

nemzetgyalázásáról, magyarellenességről, egy történelmi hős megalázásáról visítana a Fidesz-propaganda

Bayer Zsolttól a Pesti Srácokig, ha ezt a szobrot egy baloldali vagy liberális magyar kormány állította volna. Így viszont? Így viszont rendben van.

De legalább nem került sokba (Fidesz mércével, persze). Kijött alig 40 millió forintból.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4914978916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2019.07.24. 20:04:12

@taga_20:

Persze, hogy vágtad, bunkókám. Ti mindent vágtok kapásból. Pont ezért vagytok a béka seggénél, és már maradtok is.
Titeket mindig is ott kezeltek, ahová valók vagytok, a pöcegödörben.

taga_20 2019.07.24. 20:08:04

@6.Lenin: te és a rohadék fityeszbandád pofáztok, a pöcegödörből folyamatosan!

inkább ezt nézd, te szarlelkű droid! a földim:)

dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fsport%2Fuszas%2F2019%2F07%2F24%2Fitt_a_milakcsucs_milak_kristof_oriasi_vilagrekordja%2F

6.Lenin 2019.07.24. 20:14:37

@taga_20:

Itt meg te vagy, az ő földije, de nem hiszem , hogy dicsekedne vele.

www.youtube.com/watch?v=HoaYhfJSHqI

rallus 2019.07.24. 20:28:29

Az esztétikában rendkívül jártas és születésüktől kezdve jó ízlésű ballib polgárok ne kínozzák magukat, hanem üljenek le az Időkerék és a Vaskefe közé kiélni a szépség iránt érzett olthatatlan szenvedélyüket.

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.24. 20:34:05

@rallus:

Igazad is van, de közben gondoljanak arra, szerencsére sem Áderre, sem Orbánra nem hajaz, így később majd le lehet tagadni, hogy ez fidesz műve lenne. Rá lehet kenni a baloldalra, ja meg a Sorosra.

nincs1itt 2019.07.24. 20:45:11

a várnai és a rigómezeit tényleg elveszítette, de a nándorfehérvárit annyira megnyerte, hogy azóta minden nap, délben a harangok ezért szólnak.

6.Lenin 2019.07.24. 20:53:59

@nincs1itt:

Lehet, nem sokáig. Akiket akkor (és máskor is ) megvédtünk, majd tesznek róla, hogy ne így legyen.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.24. 21:13:08

Szent István németbarátságához annyit,hogy uralkodásának második felében II. Konrád hadjáratot indított ellene,amit visszavert,és Bécsnél bekerítette a káposztafejűeket..

alöksz róz 2019.07.24. 21:40:56

@taga_20: valami pocsék bajuszos román.

csakbnem bírtad ki, nyaralás alatt :D

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.24. 23:14:42

Még mindig jobb,mint a főkefe a Városligetnél..

mikimackó 2019.07.25. 03:09:01

ha ilyen volt hunyadi, akkor át kell írni nándorfehérvár egész történetét...., nem volt ott semmi féle csata, se dugovics titusz, sesemmi......, hunyadi csak simán kiállt a várfalra, a törökök meg halálra röhögték magukat !

Vitéz Nagyuram 2019.07.25. 07:53:05

hát nektek meg mi bajotok van , az élő fába , kossuth-díjas művészünkbe is bele kell kötni?

@mikimackó: senki se tudja , hogy pontosan hogyan nézett ki hunyadi jános , fotó nem maradt fenn róla

ennélfogva bármilyen " realisztikus " szobor-ábrázolás valójában hamisítás lenne , " mintha " tudnánk hogy nézett ki

ellenben ez a stilizált , bizonyos vonásaiban talán eltúlzott ábrázolás hasonlít azokra a korábbi alkotásokra , amelyek korábban készültek

www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/kozepkor/hadvezerek/images/hunyadi_janos1.jpg

és amelyek alapján a művész dolgozhatott . . .

ez teljesen más , mintha egy kortársról , majdnem-kortársról készülne szobor . . .

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 08:14:01

Nekem tetszik a szobor!! Csukás Pista bácsi csettintene!!
Mindig is a zsoldosok a Süsü a sárkányból voltak a kedvenc karaktereim!!
Szoktuk is énekelni a Momentum megbeszélések után hogy:
"Mi vagyunk a zsoldosok! Kezünk sose dolgozott!!"

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.25. 08:19:41

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Szent István németbarátságához annyit..."

B+! Olvashatnál néha egy kis Wikipédiát is, akkor tudnád, hogy István "...Gizellát, II. Henrik bajor herceg leányát 995 körül vette feleségül."

Ennyit a német barátságról. Mondjuk ennyit a tiszta árpádházi vérvonalról is..;D

mikimackó 2019.07.25. 08:27:38

@Magyarország a Magyarok Országa: nem hasonlítgatnék egy mai szobrot egy középkori mórickarajzhoz !

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.25. 08:39:10

@látjátok feleim szümtükkel: Mit írtam te nagyon hülye? Hogy uralkodásának második felében visszaverte a németek támadását..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.25. 08:44:12

@mikimackó: Talán erről szólt volna a Szász-féle Nánforfehérvár film is.Meg a héber pattantyúsokról,meg a gendersemleges magyar és török harcosok barátságáról..De sajnos kigolyózták a möstert a projektből..:)

Vitéz Nagyuram 2019.07.25. 09:28:32

@mikimackó: az a rossz hír , hogy mivel ő egy " középkori " történelmi alak

korabeli ábrázolások csak " középkori móricka-rajzok " lehettek róla

bármiféle realisztikus ábrázolás nem hunyadit ábrázolná , csak egy anatómiai szempontból korrekt homo sapienst

mikimackó 2019.07.25. 09:44:32

@Magyarország a Magyarok Országa: értem én.........., tehát ilyen volt hunyadi......, ok

Szondi István 2019.07.25. 10:03:41

Ez szégyen!!! A megoldás: azonnal eltüntetni ezt a szobrot és elkeresztelni (mondjuk La Mancha)

6.Lenin 2019.07.25. 10:52:38

Ez a poszt is tökéletesen bemutatja, hogy a ballib köcsög honfitársaink azon kívül, hogy valójában semmihez sem értenek, mindenben tökéletesek.
Főleg a hozzászólók.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 12:41:01

@6.Lenin:
"Főleg a hozzászólók"
Ahogy írtam, szerintem cuki a szobor! Kéne egy másolata a Budapest Bábszínház elé!!

6.Lenin 2019.07.25. 12:47:01

@R.V.J.:

Neked főleg nincs mit bizonyítanod, már régen köztudott. Bár, ha neked ez valamit megold-belsőleg-tedd továbbra is nyugodtan.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 13:16:43

@6.Lenin:
Már megint olyan búvalbélelt.
Azt hallottad már, hogy az anti-depresszánst lehet hátulról, síkosító formában is adagolni??? Próbáld ki, azt mindják jobban hat!! Mindenesetre sokan dícsérik a pártban ezt a módszert!!

6.Lenin 2019.07.25. 13:16:53

@R.V.J.:

Talán még annyit-az igazság kedvéért-a te hozzászólásaidat kedvelem. Van bennük valami. Ma ez ritkaság.

ZX 2019.07.25. 13:46:30

És erre a dzsemborira miért nem hívták meg a románokat? Hisz mindenki tudja, hogy Hunyadi János nagy törökverő román vitéz volt. Ahhahahaha. :D

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.25. 13:55:27

@Veszéjben a lyogállamiság !:

No ezek szerint te még sosem hallottál rokoni vitákról, harcokról?;D

Tanulj már egy kicsit, mert netársaid leköröznek!

Cycmen 2019.07.25. 14:32:18

Tényleg jó nagy szar ez a szobor, a mentálisan zokni ellenzék azzal együtt szánalmas amit ennek kapcsán művel. Persze nincs benne semmi meglepő, ennyit tudnak, ennyi jutott! :D

Vitéz Nagyuram 2019.07.25. 15:04:41

@mikimackó: " ilyen volt hunyadi "

úgy látom libsikém , hogy komoly szövegértelmezési gondjaid vannak

mintha funkcionális analfabéka lennél

én nem azt mondtam , hogy hunyadi jános ilyen volt (így nézett ki)

hanem azt , hogy a korabeli emberábrázolás volt ezen a szinten

legalábbis többnyire , pl. nálunk , nyilván zsenik (pl. leonardo da vinci) akkoriban is voltak

ennek megfelelően , ha az aditt korabeli mintát követi a szobor

ha a hunyadit ábrázoló egykorú festmények alapján szoborta a művész

akkor így kell kinéznie , nem lehet anatómiailag korrekt emberalak , mert olyan ábrázolás nem volt

morpho 2019.07.25. 15:06:42

@Magyarország a Magyarok Országa: "mivel ő egy " középkori " történelmi alak
korabeli ábrázolások csak " középkori móricka-rajzok " lehettek róla
bármiféle realisztikus ábrázolás nem hunyadit ábrázolná , csak egy anatómiai szempontból korrekt homo sapienst"

Ebben speciel igazad van! Akkor viszont érdemes áttekinteni még néhány ábrázolást, szobrot, festményt, ilyesmit. Kezdhetjük Jézusnál, de jöhet I. István, vagy a komplett Árpád házi brigád. Pedig milyen jó szobraik vannak szerteszét. A régi papír kétszázason Károly Róbert a grafikus önarcképe volt. Tök komoly! De Hunyadi Mátyás is erősen véleményes, kissé heroikus korabeli ábrázolásokat kapott és akkor még nem is beszéltünk Dózsa Györgyről, akiről nem sok rajz készült, mégis tele van szobraival az ország. Nehéz ügy ez hallod!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.25. 15:08:39

@látjátok feleim szümtükkel: Te szerencsétlen II. Konrád már nem volt István Henrik, mint Henrik..

"Konrádot nagyhatalmi elképzelései 1030-ban Magyarország megtámadására sarkallták, annak hűbéri hódoltatása céljából.[5] Erre a Fischa és Lajta folyók közti magyar határterületekre apránként beszivárgó és azt megszálló bajor telepesek zaklatását hozta fel ürügyül.[5] I. István magyar király a felperzselt föld taktikáját alkalmazva visszaverte, sőt Bécsnél be is kerítette és megadásra kényszerítette a császár seregét. A békekötés (1031) eredményeként Konrádnak a Lajta–Fischa közét, valamint a Morva folyó egy kisebb területsávját is át kellett engednie a magyar királynak."

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.25. 15:09:58

@látjátok feleim szümtükkel:

Te szerencsétlen, II. Konrád már nem volt István sógora, mint Henrik..

"Konrádot nagyhatalmi elképzelései 1030-ban Magyarország megtámadására sarkallták, annak hűbéri hódoltatása céljából.[5] Erre a Fischa és Lajta folyók közti magyar határterületekre apránként beszivárgó és azt megszálló bajor telepesek zaklatását hozta fel ürügyül.[5] I. István magyar király a felperzselt föld taktikáját alkalmazva visszaverte, sőt Bécsnél be is kerítette és megadásra kényszerítette a császár seregét. A békekötés (1031) eredményeként Konrádnak a Lajta–Fischa közét, valamint a Morva folyó egy kisebb területsávját is át kellett engednie a magyar királynak."

Cycmen 2019.07.25. 15:45:25

"A szerb köztársasági elnök azt emelte ki, hogy Szibinjanin Jankót a szerb és a magyar nép is a magáénak tartja, de nem említette a románokat, valamint a szobor eredetijét a középkor legnagyobb hadvezérének nevezte, ami azért finoman szólva is vitatható állítás."

Szerintem az nem túl nagy baj, ha három nemzet is a saját fiának tartja, ez dicsőség egyértelműen. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az egyik legnagyobb királyunkat is neki köszönhetjük. Poszter neked mi vitatható a török feletti győzelem zsenialitásán?

ZX 2019.07.25. 15:59:43

@Cycmen: Azért ha már itt tartunk, Hunyadi csak azért nem szenvedett vereséget, mert színre lépett Kapisztrán János. Persze utóbbi nem győzhetett volna, ha Hunyadi nem tart ki elég ideig. Szóval ez két hős győzelme, és így ebben az olaszok is osztoznak.

ZX 2019.07.25. 15:59:44

@Cycmen: Azért ha már itt tartunk, Hunyadi csak azért nem szenvedett vereséget, mert színre lépett Kapisztrán János. Persze utóbbi nem győzhetett volna, ha Hunyadi nem tart ki elég ideig. Szóval ez két hős győzelme, és így ebben az olaszok is osztoznak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 16:05:09

@6.Lenin:
"hozzászólásaidat kedvelem. Van bennük valami."
Most úgy elpirultam, hogy a kolleginám elkezte naptejjel kenegetni az arcomat.
Látod, ugye mondtam hogy jobban hat a gyógyszer a hátsóajtón keresztül!!!
You go Vlagyimír!!! Good for you!!!

6.Lenin 2019.07.25. 16:31:03

@R.V.J.:

Látod, hogy min is vitáznak ezek a seggfejek?

Hogy egy szobor (szimbólum) nem fényképszerű, sát nem tökéletes másolata a valóságnak, egy művész alkotása.
Ritka egy seggfejek az már tuti. Te legalább nem pöcsölsz ilyen marhaságon.

Mellesleg amikor írtam, ültem. Senki, és semmi nem férhetett a kipufogómhoz.

Cycmen 2019.07.25. 16:33:17

@ZX: "ha már itt tartunk, Hunyadi csak azért nem szenvedett vereséget, mert színre lépett Kapisztrán János. "

Perszeperszepersze, ez is olyan most mint hogy a magyarok 52%-a nem Orbánra szavazott! Egyem azt a magyarfóbiás mentalitásodat, mocskoljatok be meg kicsinyítsetek le mindent! :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 16:33:55

@ZX:
"csak azért nem szenvedett vereséget, mert színre lépett Kapisztrán János."

Neki kellene kellene szobrot állítani a olasz/magyar/szerb hármashatáron!!
Csak azt kell kitalalálni, hogy ki tervezze a szobrot!!
Ifj. Kemény Henrik, vagy rendeljük egyenesen a Jim Henson Companytól???
Én az utóbbira szavaznék, mert Muppet Show tele van a magyar történelmi személyekre hajazó figurákkal!!!

Cycmen 2019.07.25. 16:35:27

Jut eszembe, kíváncsi leszek majd libsik, hogy hogy fog kinézni a Heller Ágnes szobrotok! :D Az meg a ti hősötök!

ZX 2019.07.25. 16:37:12

@Cycmen: Hűha, komoly bajok vannak úgy látom. Nem kell ám reflexből nyalnod, ha egy segget raknad eléd. Na olvasgasd el még egyszer amit írtam, aztán majd szólj, ha sikerült értelmezned illipsikém.

Cycmen 2019.07.25. 16:42:06

@ZX:Nyugi pubi értettem, még csodálkoztam is a mérsékelt hangvételen, viszont azért az elejébe belekötöttem, mert egy getzi alaknak tartalak és nem szeretnék veled kedves lenni, sőt még a látszatát is el akarom kerülni! :D :P Pöcs!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 16:42:50

@6.Lenin:
"Hogy egy szobor (szimbólum) nem fényképszerű,"
Ezzel vitatkoznék. Csak nézd meg a mi hősünk szobrát, a gyönyörű neo-reneszánsz stílusban készült Colombo szobrot a V. kerületben!!!

ZX 2019.07.25. 16:47:08

@Cycmen: Nyilván az vagyok, hisz itt mindenki geci aki meg meri kérdőjelezni őfelsége tévedhetetlenségét, úgyhogy ha nem haragszol ezt inkább bóknak veszem.

6.Lenin 2019.07.25. 16:51:19

@R.V.J.:

Vitatkozni lehet, de ezzel beállsz a seggfejek sorába.

Az adott esetben nem a szobor fényképszerű másolata a lényeg. Azt meg lehetne nézni egy családi albumban, amikor 3 éves korában szarik, a nagypapa meg tapsol az eseménynek.

Cycmen 2019.07.25. 16:58:38

@ZX: Nyugi, csak szívatlak!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 17:00:23

@6.Lenin:
"amikor 3 éves korában szarik, a nagypapa meg tapsol az eseménynek"

Basszus ez nekünk VHS-en van meg, ahogy odafektetek egy sportszeletet a teraszra!!!
Akkora ovációt azóta sem kaptam!!!
Igaz, ma már ez elég hülyén is venné ki magát...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 17:08:57

@Cycmen:
"www.youtube.com/watch?v=8N_tupPBtWQ

:DDDDDDDDDDDDDDDD!!!!!!!!!!!!"

Klasszikus!!!
Ezekkel a figurákkal az MTV legutóbbi elfoglalását lehetne frappánsan szoborbaönteni!!!

6.Lenin 2019.07.25. 17:31:47

@R.V.J.:

Most fordítva lenne nagy ováció!

Amikor a nagypapa tesz egy sportszeletet (puhábbat) a teraszra, minden erőlködés nélkül.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 18:22:39

@6.Lenin:
"Amikor a nagypapa tesz egy sportszeletet"

Mi sosem engedtük a papát meztelenül kódorogni a teraszon.
Remélem veled sem szúrnak így ki az unokák. Gondolj bele...a gazdagréti erkélyeteken...ouch!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 18:31:59

@Magyarország a Magyarok Országa:
"ha már kisdedek"

Jó a linkcím.
Egyébként így olvasatlanul is egyetértek a norvég professzorral!!
Minden környezettudatos nyugati állam tudja, hogy gyereket nem szülünk (max kioperáltaltjuk magunkból), valamint az öregeket nem gyógyítjuk.
A legköltséghatékonyabb importálni a fiatalokat a la Svédország.

6.Lenin 2019.07.25. 18:33:02

@R.V.J.:

Pedig amikor reggelente a Nap felkeltét imádom, mindig nagy a csődület az erkélyünk alatt. Mi van, már megint mit csinált Orbán, hogy a nők tüntetnek minden reggel? És miért pont itt mindig? Sokaknak megoldatlan kérdés ez a környéken.
Ilyenkor egy halk mosoly a szám sarkán, aztán lazán megvakarom a jobb herém. Mi köze ennek Orbánhoz, meg a Hunyadiakhoz? A szerbeknek aztán végképpen semmi.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.25. 18:40:36

@6.Lenin: A másik aki használja a nicked jobb volt.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 19:53:03

@6.Lenin:
"reggelente a Nap felkeltét imádom, mindig nagy a csődület"

Biztos izgi lehet a portéka, kedves Rocco Uljanov.
Erről jut eszembe a szomszéd, aki a kezeletlen heresérvével járt a Palatinusra és mindig behúzta a hasát, "mer' hát stírölnek a csajok!!"

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.25. 20:36:16

Egy szeretett afro-amerikai művészt ártatlanul bebörtönöznek a nácik... Ez sajnos napi szinten a harc tárgya a családomnál az Amnestynél!! De hogy mindez a szivárványos Svédországban történjen??? Ráadásul még az amerikai elnök közvetlen kérésére sem engedik ki a művészurat????
Hát mi folyik itt Stockholmban???
Je suis A$AP Rocky!!!

index.hu/kultur/zene/2019/07/25/asap_rocky_rapper_svedorszag_orizet/

alöksz róz 2019.07.26. 01:02:13

@R.V.J.: trump haverjának a haverja.. kizárt hogy ártatlan!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.26. 07:18:10

@alöksz róz:
"kizárt hogy ártatlan!"

Nos, ez a logika egy Ted Nugentre igaz lenne.
De egy olyan művész/filozófus/költőgéniuszra mint A$AP Rocky? Kizárt!
Hát tudna ártani akár a légynek is az a poéta aki ilyen gyönyörű érzelmeket tud papírra vetni???

"Ah, feelin' like a vigilante or a missionary
Tell my A$AP killers, get they pistols ready
Send 'em to the cemetery with obituaries
Don't be scared, nigga, is you ready?
I've been thinkin' 'bout all the O's in my bank account (What?)
X the hoes in my bed is 'round the same amount"

Cycmen 2019.07.26. 08:47:23

@alöksz róz: " trump haverjának a haverja.. kizárt hogy ártatlan!"

Mucsai vagy te komám, azért nem érted a néger művészetet! :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.26. 09:01:30

@Cycmen:
Csak költő úr nyelvtani finomságai önmagában megér egy irodalmi nóbelt!
Remélem felébred a közvélemény, amikor szegény Rocky az előzetesből megy a Svéd Akadémiára átvenni a díjat!!!

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.26. 14:05:00

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Látod-látod! Az indulatból sosem születik ételmes szöveg, csak süket duma. De ettől még a magyar királyok vére lassan úgy felhígult, hogy ősmagyar már nem is maradt benne.
Még szerencse, hogy egyes, később bevándorolt migráncsok nagyon nem akarnak maguknak fehér rokonyt, így talán egy-két tanyán valahol még akad egy-két ősmagyar.

A szoborról meg annyit, hogy igen rusnyára sikeredett. Ha már egy nép a nemzeti hőseiről sem képes szimpatikus szobrot emelni, ott csak a fidesz vezetőkrők szabad legközelebb szoborni. Mondjuk Semjénről, aki éppen sárkányölő György módra leteperi, és helikofferrel elviteti Mick Jaggert, mint sátánt.

alöksz róz 2019.07.26. 14:55:29

@R.V.J.: "Hát tudna ártani akár a légynek is az a poéta aki ilyen gyönyörű érzelmeket tud papírra vetni" - aki trumppal haverkodik, attól bármi kitelik

alöksz róz 2019.07.26. 14:56:49

@Cycmen: még szerencse hogy nálunk nem lehet olyan könnyen fegyvert szerezni, mert akkor a cigány művészetet se érteném

taga_20 2019.07.26. 17:41:33

@alöksz róz: ne szerénykedj, me szerintem érted te azt, ahogy imádod a csútigeci művészetét:)))

Cycmen 2019.07.26. 17:57:17

@látjátok feleim szümtükkel: "ott csak a fidesz vezetőkrők szabad legközelebb szoborni. Mondjuk Semjénről, aki éppen sárkányölő György módra leteperi, és helikofferrel elviteti Mick Jaggert, mint sátánt."

Hát öcsém, ez után a mondatod után már a Szondi-tesztet nem is kel megcsinálnod! :D

taga_20 2019.07.26. 18:01:38

@Cycmen: hát öcsém, te már nem tudod jobban leszopni a csúti rendszerét:)))

taga_20 2019.07.26. 18:03:54

@látjátok feleim szümtükkel: +1:)

"A szoborról meg annyit, hogy igen rusnyára sikeredett. Ha már egy nép a nemzeti hőseiről sem képes szimpatikus szobrot emelni, ott csak a fidesz vezetőkrők szabad legközelebb szoborni. Mondjuk Semjénről, aki éppen sárkányölő György módra leteperi, és helikofferrel elviteti Mick Jaggert, mint sátánt."

és még mondja valaki, hogy a japán katona a dzsungelben nem tud fejlődni:)))

alöksz róz 2019.07.26. 18:06:38

@taga_20: addig kötedeksz míg elvitetlek a fekete autóval

alöksz róz 2019.07.26. 18:08:03

na látom közben a momentum nagyon ki akarja maxolni a proliirigységet...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.26. 18:10:51

@látjátok feleim szümtükkel: Mit terelsz te szerencsétlen?
Láthatóan nem voltál tisztában azzal,hogy István kiverte az országból a magyarokra támadó II Konrádot.Ahogy a posztíró se.Viszont kénytelenek voltatok szembesülni ezzel..:)

Cycmen 2019.07.26. 18:13:39

@taga_20: Neked meg pont úgy néz majd ki az orrnyerged mint Hunyadinak ha lefejellek, úgyhogy ne járjon a pofád! :P

Cycmen 2019.07.26. 18:15:24

@alöksz róz: ": még szerencse hogy nálunk nem lehet olyan könnyen fegyvert szerezni, mert akkor a cigány művészetet se érteném"

Szamurájkarddal nyomják!

Cycmen 2019.07.26. 18:16:00

@alöksz róz: ": még szerencse hogy nálunk nem lehet olyan könnyen fegyvert szerezni, mert akkor a cigány művészetet se érteném"

Szamurájkarddal nyomják!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.26. 18:17:01

@látjátok feleim szümtükkel: „A magyar királyok vére lassan felhigult..”
Tudsz róla ,hogy a brit trónt a 18. sz. eleje óta a Hannover-ház birtokolja?Csak később vették fel leszármazottaik a jobban hangzó Windsor nevet..

taga_20 2019.07.26. 18:19:49

@Cycmen: mirr-murr, te olyan kemény lehecc, mint semjén zsoti.

de egyébként, te még a kedvelhetőbb faszszopó fityeszgeci vagy:)))

meséjj, mi volt az árkodban ma! rendesen lenyírtad a gazt?:)))

Cycmen 2019.07.26. 18:31:35

@taga_20: Az árokból te szeded a sörösdobozt te nyomoronc, nekem van rendes munkám, állomásfőnök vagyok a Felcsúti vasútnál! Ha jól viselkedsz magam mellé veszlek bakternak!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.26. 18:32:24

@R.V.J.: Vagy mondjuk cvikkeres kajmán fülbevalóval..:)

taga_20 2019.07.26. 18:40:21

@Cycmen: az ilyen fityesz bakterokról, mint amilyen te is vagy, mindig ez a vicc jut eszembe:)))

"Vidéki vasútállomáson odamegy a cigány a vasutashoz.
- Jáááj, dráága állomásfőnök úr, ággyon má egy cigaréttát!
- Nesze.
- Jáj, aranyos vasútirányító főigazgató úr, ággyon má egy kis tüzet is!
A cigány megkapja, szív egy slukkot a cigiből, majd kiköp a vasutas elé.
- Na, mi ván háver, te vagy itt a bákter?"

és te mindennap láthatód a ducsét?

bakker, neked csak mekszületni volt nehéz!:)))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.26. 20:26:22

@taga_20: Valójában a csúti kisvasút arra kell a Zorbánynak,hogy a felcsúti stadion gyepe alatti rejtett kazamatákból gyorsan ki tudja menekíteni a lopott milliárdokat ,hogyha fellázadnának az éhező magyarok milliói....:)

alöksz róz 2019.07.26. 20:33:22

@Cycmen: a szamurájkardot még meg lehet érteni
ha közbe éneklik hogy iniko manariko manananaréjj

taga_20 2019.07.26. 20:47:13

@Veszéjben a lyogállamiság !: bakker, erre nem is gondoltam!

akkor meg kell moszkváig hosszabbítani, me csak így van értelme:)

Köszönjük Orbán Viktor hogy megmentetted Europát 2019.07.27. 01:58:33

LIPSIK !!
AZ ÁLLANDÓ SZÁNALMAS JAJVESZÉKELÉS HELYETT, INKÁBB ÉLVEZÉTEK A SZABAD, FÜGGETLEN, ERŐS, GAZDAG MAGYARORSZÁGOT.
ÉS ADJATOK HÁLÁT MINDENNAP ORBÁN VIKTORNAK, AKI MEGTEREMTETTE EZT NEKTEK.

Gábris szomszéd 2019.07.27. 08:22:37

@Köszönjük Orbán Viktor hogy megmentetted Europát: Ahogy elnézlek te is dajcstompikával együtt szívsz valami ütőset. :)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.27. 10:15:32

@taga_20: Lehet, hogy Demszky ilyen logika mentén gondolkodva akarta eleinte Brüsszelig építeni a 4-es metrót? :)

Cycmen 2019.07.27. 10:34:34

@Gábris szomszéd: Anyád picsáját neked is hülye proli, akkor menj el napszámosnak Romániába bazmeg! Szedheted a medveszart jó pénzért, aztán hazatérsz egy fullextrás Logannal, meg kifizeted a személyi kölcsönödet lejben!

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.27. 12:52:06

@Veszéjben a lyogállamiság !: " Mit terelsz te szerencsétlen?
Láthatóan nem voltál tisztában azzal,hogy István kiverte az országból a magyarokra támadó II Konrádot.Ahogy a posztíró se.Viszont kénytelenek voltatok szembesülni ezzel..:)"

Baszod miért én terelek?

Én egy szót sem szóltam az Istvánról, bár egy nagyon jó pityus történetet tudok neked én is ajánlani.
herczegszonja.blog.hu/2019/07/16/pista_atya

Arról szóltam, hogy szerencsére sem Orbánra, sem Áderre nem hasonlít ez a szobor. Valamit összekever az agyad, igaz meleg van, de az nem mentség.

Ha nem lenne annyira meleg, akkor meglátnád, hogy ki az a miniszterelnök, aki ki se látszik a németek hátsó fertályából. Főleg a német nagytőkéjéből. Ha már annyira a német barátságról akarsz értekezni, ezt is gondold át!

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.27. 12:59:08

@Köszönjük Orbán Viktor hogy megmentetted Europát: "LIPSIK !!
AZ ÁLLANDÓ SZÁNALMAS JAJVESZÉKELÉS HELYETT, INKÁBB ÉLVEZÉTEK A SZABAD, FÜGGETLEN, ERŐS, GAZDAG MAGYARORSZÁGOT.
ÉS ADJATOK HÁLÁT MINDENNAP ORBÁN VIKTORNAK, AKI MEGTEREMTETTE EZT NEKTEK."

Adja a hálát a turizmus. Tudod a saját lábon álló.
Mert úgy tűnik itt a legújabb gazdaságvédelm akcióterv. Neked is teremtik a nyugdíjas munkahelyet, csak előtte csináltass lúdtalp betétes cipőt, hogy majd vén korodban is bírj járni.

privatbankar.hu/makro/kritikus-a-munkaerohiany-berminimumot-vezetne-be-a-turizmusban-327442

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.27. 13:02:15

@Veszéjben a lyogállamiság !:" „A magyar királyok vére lassan felhigult..”
Tudsz róla ,hogy a brit trónt a 18. sz. eleje óta a Hannover-ház birtokolja?Csak később vették fel leszármazottaik a jobban hangzó Windsor nevet.."

No ki is terel? Tán te is arra vigyázol, hogy nem híguljon a vérvonalad?

Cycmen 2019.07.27. 13:14:46

@látjátok feleim szümtükkel: A vérvonal mizéra minden királyi házban megvolt, a Habsburgok oldották meg egyedül, mert saját családban házasodtak az elején, mint a fáraók! Húgom, nem húgom, fogom megdugom! :D

2019.07.27. 17:24:17

Nándorfehérvár már akkor is szerb területen volt, mint most, .. örüljünk neki, hogy a szerbek megemlékeznek róla a mai napig!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.27. 18:01:24

@látjátok feleim szümtükkel: Jeleztem a poszternek, hogy István németbarátsága, amiről írt, nem feltétlenül állja meg a helyét, tekintve, hogy II Konrád betörő csapatait kiverte az országból. Ebbe kötöttél bele először, valszeg azért mert nem olvastad végig az Istvánról szóló wikipédia cikket..:)) Máskor nem csinálsz ilyen hülyeséget..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.27. 18:04:57

@látjátok feleim szümtükkel: Arról se hallottál, hogy a korszakot dinasztikus jellegű házasságok jellemezték, vagyis a királyi családok többsége más uralkodó családokból hozott feleséget a trónörökösnek, így egy szövetséges államot nyert.
Figyelni kellett volna töri órán kis pajtás nem amőbázni a pad alatt..:)
süti beállítások módosítása