B1 blogcsalád



A Fidesz szerint mindenki rájuk szavazott

2019. július 11. - ashwood

7019_europai_parlament_strasbourg_shutterstock-994x570_forras_fideszponthu.jpgHazaárulás, a választói akarat semmibe vétele - ezt harsogják az állampárt és csatlósai napok óta. A jelek szerint úgy gondolják: mindenki, aki részt vett az EP-választásokon, az rájuk szavazott. Akkor is, ha nem.

A DK és a Momentum EP-képviselői – karöltve néhány frakcióval az uniós parlamentben – nem támogatták a Fidesz politikusainak különöző posztokra emelését. Jelen pillanatig ahhoz kevesen voltak, hogy bármilyen eredményt is elérjenek, de a puszta formalitásnak tűnő folyamatot legalább megakasztották.

A Fidesz sem volt rest: azonnal hazaárulást, valamint a magyar választói akarat semmibevételét kezdték kajabálni. Természetesen a szólamhoz azonnal csatlakoztak az adómilliárdokkal kitömött Mészáros- és Habony-médiumok is.

A hazaárulózás kevésbé érdekes, hisz tudjuk: aki nem ért mindenben (is) egyet Orbán Viktorral, az minimum hazaáruló, de inkább sorosbérencmigránssimogató. Annyira unalmasak ezek az eposzi jelzők már, hogy ennyi szót is kár volt rájuk vesztegetni.

Na de a választói akarat semmibevétele már egészen új hang a megszokott kórusban. Valóban az ellenzéki szavazók akaratával ellentétes lenne a DK és a Momentum akciója. Tiltakozásuk a nyíltan EU-ellenes Fidesz-káderek polcra ültetése ellen ténylegesen szembe menne saját választóik akaratával? Azoknak a választóknak az akaratával, akik NEM a Fideszre szavaztak. Vagyis azt akarták, hogy a Fidesz ne legyen jelen az EP-ben?

Az tehát logikusnak látszik, hogy saját szavazóik akaratát épphogy figyelembe vették, amikor igyekeztek elgáncsolni a fideszes törtetőket.

A Fideszre voksolók akaratát az említett két párt - sőt, akárhány párt, a Fideszen kívül - nem fogja, nem akarja és nem is tudja beteljesíteni, vagy akár csak figyelembe venni. Ugyanis ezek a választók nem rájuk szavaztak. Innentől kezdve a fideszes többség akarata is sértetlen. Már persze a józan logika szerint.

Merthogy a jelek szerint a Fidesz úgy véli: mindenki, aki leadta szavazatát az EP-választáson, az végső soron rá szavazaott. Ezért aztán mindenk pártnak is az állampárti igényeknek kell megfelelniük, a fideszes vágyak beteljesítésén kell munkálkodniuk.

Sem a DK, sem a Momentum, sem senki más nem tartott igényt a néppárti bizottsági és egyéb helyekre. Mindössze annyit akartak elérni, hogy ne a Brüsszelt megállításával kampányoló EU-ellenesek fújják a passzátszelet Brüsszelben. Ez pedig pontosan az, amit a nem Fidesz-szavazók elvárnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3114939632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.07.11. 17:42:31

Szívesen olvasnék akár tőled is egy eszmefuttatást eswúd fiam arról, hogy hogyan működik ez más országok tekintetében.
Mondjuk a fritz ződek, a holland libbantak, a svéd szocdemek hogyan szavaznak hasonló esetekben. De ami még ennél is jobban érdekelne. Hogyan szavaznának egy olyan esetben, amikor az országukról készített szarganajtini hazugságokról kellene valamelyik gombot megnyomni. Hogyan reagálná le a német, a holland, a svéd nép, ha az országuk valamely pártja támogatna egy ilyen hazugságcunamit, hogy az országuk valamely pártja belpolitikai kérdéseket, vagy konkrétan a belpolitikai töketlenségét az országa lejáratásával akarja elfedni.

Na erről posztoljál egy jót eswúd fiam.

GNDL 2019.07.11. 18:03:58

Idézem a Momentum egyik tegnapi bejegyzését/nyilatkozatát a fentiek kapcsán, azt hiszem ennél tömörebben és találóbban nehezen lehetne visszavágni ezekre a „hazaárulózásokra”:

„Nem tudunk úgy Magyarországért politizálni, hogy ezzel ne politizáljunk szükségszerűen a Fidesz ellen is.”

Hogy is szokta írni Deutsch?! Ennyi. :D

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.11. 18:13:38

@GNDL: A magyar baloldal mindig is saját hazája ellen politizált,és külső erőcentrumokkal kollaborált.Ez genetikus adottság náluk..

GNDL 2019.07.11. 18:16:01

@Veszéjben a lyogállamiság !: Aha, ja, ja... khm... izé... csakhogy a Momentum nem baloldali, te tökfej, muhahahaháháháhá... :D Külső erőcentrumok te jó ég... az mi?! Putyin? :D

2019.07.11. 18:18:58

@GNDL:

A buzik, a drogosok, a migráncsok, a romkocsmaértelmiségiek, a pesti libbant sekkfejek nem Magyarország.

Tyúkmellű, drogambulanciás andriska, meg a bandája ezekért politizál.

Ennyi.

GNDL 2019.07.11. 18:33:47

@Quercus Maximus: Kossuth, Széchenyi, Deák, Eötvös, Bibó... ők mind nemzeti/konzervatív liberálisok voltak.

A ti ideológiai elődeitek: Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár.

#anyátokpicsája

2019.07.11. 18:50:04

@GNDL:

Elég gyorsan padlót fogtál mentálisan kicsihuszár. Mi a szitu. Se szarosgyurka, se a nyuggerek nem küldik az apanázst?
Kajára azért még van? Szappanra úgysem kell. Azt meg kellene tanulnod használni. Első körben a szádban.

alöksz róz 2019.07.11. 19:15:05

@GNDL: csak hát nektek a világon semmi közötök széchenyihez, kossuthhoz, deákhoz, ez sajnos tény...

taga_20 2019.07.11. 19:20:16

@alöksz róz: csak hát nektek meg a szellemi elődeitek, Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár.
, ez sajnos tény...

taga_20 2019.07.11. 19:21:30

@s lőn világosság:

ti honnan a kurvaanyátokból másztok elő szargerincű fityesztrollok?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.11. 19:28:20

@GNDL: Miből gondolod,hogy a Momentumra gondoltam te balfasz?Konkrétan Gyurcsányné Klárikára gondoltam,„apró” kis szépséghibával az életrajzában..:)
Hogy Putyin? Akár..El lehet adni neki a Mol-t,be lehet engedni a hazai titkosszolgálatokba..De mostanában inkább nyugaton éri meg árulni a hazát..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 19:39:39

@Veszéjben a lyogállamiság !:
"A magyar baloldal mindig is saját hazája ellen politizált,és külső erőcentrumokkal kollaborált"

Ahogy GNDL mondta helyesen, a Momentum nem baloldali, hanem 3. utas vállalati neoliberális egy kis zöld populizmussal meg spékelve. Igazi 21. századi politika!!!

A ti anakronisztikus fajtátok a haza fogalmát sem érti!!

2019-ben a haza az a (nyugat)európai értékeket kérdés nélkül elfogadó lakosok halmaza!!!

Ti ebbe csak átnevelés után tartozhattok bele!!!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.11. 19:49:14

kedden bukni fok a patás
mostmár bisztos

6.Lenin 2019.07.11. 20:05:14

@GNDL:

Te seggfej, ha a magyar parlamentben is így szavaznának, a parlamenti bizottságokban hány ellenzéki képviselő lenne? Nem, mint tag, hanem a bizottság elnöke?
ezek megállapodásokon múlik, nem (csak) azon, hogy kire, hányan szavaztak, te faszfej.

rallus 2019.07.11. 20:08:42

Teljesen jogos a forradalmi ellenzék Fidesz ellenes felhorgadása, hiszen 2010 óta az ország a pusztulás útjára lépett! Nő az államadósság, a munkanélküliség, a szegénység és a kivándorlás! Az a szerencse, hogy az "Aranykorszak"-ban, (gyengébbek kedvéért 2002 és 2010 között) itt nagy és biztos volt a jólét, bennünket irigyelt Európa és aki arra járt, még ingyen könnygázt, viperázást és gumilövedéket is kaphatott, valamint közelről láthatott lovasrendőr rohamot!
Ennek a szép időszaknak a visszatértét akadályozza a gonosz Orbán, ezért ellene bármit megtehet egy igazi demokrata!

2019.07.11. 20:08:46

@6.Lenin:

Most nem tud válaszolni. Éppen föltöltik a memóriáját.

GNDL 2019.07.11. 20:13:44

@6.Lenin: Értelem szerűen a magyar parlamentben is elég szarul adná elő magát, és valószínűleg senki nem támogatná, ha egy parlamenti frakció olyan tagokat jelölne a bizottsági posztokra, akik ugye (hogy önként vagy sem ez most mellékes, de) fel vannak függesztve a frakciókban, ráadásul akik ellen mondjuk büntetőeljárás van folyamatban, például alkotmányosságot sértő bűncselekmények igen alapos gyanúja miatt... lásd ugye a hetes cikkes eljárást.

Azért térjetek már észhez, pöcsök, miért kéne pont az EU intézményeibe beültetni olyanokat, akik nem hogy EU-ellenesek, nem hogy magasról szarják le az EU értéket és az EU-s szerződéseket, de ráadásul még az EU ellen is áskálódnak az oroszok megbízásából?!

Tejesen elment az eszetek, pöcsöm?! :D Neked is meg annak a baromarcú Kocsis Máténak is akinek az ostoba Facebook posztját hoztad fel önálló vélemények és gondolatok híján? :)

Meg Pesti Srácok, te agyfasz... mondtam már több trolltársadnak is, hogy _nem olvasok orosz állami propagandát_. Nem értetek magyarul, vagy mi a franc van a hülye fejetekkel? :D

Behaton 2019.07.11. 20:14:20

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Orbán Viktor már megbukott, hisz az ellenzék fölényesen megnyerte a magyarországi EP választást. Ezt tudják az EU vezetői is, így már nem kell sakkban tartani, zsarolni, megvenni Orbánt és a Fideszt. A fontos Uniós pozíciókat megszerző magyar demokrata képviselők pedig tesznek róla, hogy a kevésbé tájékozott uniós képviselők is képbe kerüljenek. Íme az első példa erről:
Járóka Lívia megválasztásával kapcsolatban kialakult némi vita. A szavazás után Cseh Katalin, a Momentum politikusa, és a Renew Europe (Újítsuk meg Európát) nevű liberális frakció egyik alelnöke fejezte ki mélységes csalódottságát Járóka megválasztásával kapcsolatban. Ahogy írta közösségi oldalán: "Számunkra elfogadhatatlan, hogy azok kerüljenek vezető pozícióba Európában, akik Európa szétverésén dolgoznak." Nem beszélve arról , hogy a Momentum romafelzárkóztatási programja a legerősebb és a legjobb az Európai Unióban, így Cseh Katalin tudja, hogy nem a legjobb kezekbe kerül a magyarországi romák EU-s képviselete. A momentumos programhoz talán csak a Jobbik programja mérhető, de ez most mellékes.
Járóka megválasztása egy piszkos alku következménye, hisz a liberális képviselőcsoport vezetője Dacian Ciolos egy levélben kérte a liberális frakció tagjait – hivatkozva a néppárttal és a szocdemekkel kötött egyezségre –, hogy szavazzanak a Néppárt jelöltjeire, többek között Járóka Líviára. Szerencsére Cseh Katalin – a szintén momentumos Donáth Annával együtt – nagyon sok frakciótársával beszélt erről és jól bemószerolták a fideszes képviselőnőt. „Ezek után én személy szerint nem tudok olyan liberálisról, aki megszavazta volna Járóka Líviát EP-alelnöknek” – jelentette ki Cseh Katalin. És mivel a fideszes képviselő relatíve kevés szavazatot kapott, Cseh Katalin azt feltételezi, hogy az EU-ellenes frakciók juttatták alelnöki székhez. Ebben az esetben is tetten érhető az EU ellenes erők és Orbán összefonódása, összefogása.
De már nem kell soká várnunk! Az Európa-párti erők győzelmét hozó EP-választás után, egyértelművé vált, hogy Magyarországon hamarosan előrehozott választások lesznek.
Orbán rendszerének vége. A demokratikus ellenzék már most hozzálátott, hogy kormányra kerülve beváltva ígéretét, visszahozza a 2002 és 2010 között megélt aranykort, amikor szárnyalt a gazdaság és minket irigyelt Közép-Kelet Európa, de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész világ.

2019.07.11. 20:17:48

@rallus:

És elvette tőlünk az IMF delegációkat is a kurva patás!

2019.07.11. 20:19:01

@GNDL: "Aha, ja, ja... khm... izé... csakhogy a Momentum nem baloldali, te tökfej, muhahahaháháháhá.."
A Momentumot a liberálbolsevik csürhe hozta létre, a prominensek a véresszájú vagy kezű komcsik gyerekei, unokái.
Semmi közük a magyar nemzethez, generációk óta a magyarok ellen politizálnak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 20:20:57

@Behaton:
"Magyarországon hamarosan előrehozott választások lesznek.
Orbán rendszerének vége."

Vállt vállnak vetve kedves Behaton!!!! Amikor az utolsó fideszes lekapcsolja a villanyt, mi majd zseblámpával mutatjuk az utat az IMF-nek!!!

6.Lenin 2019.07.11. 20:22:28

@GNDL:

Nem arról van szó te köcsög, hanem eleve néhány bizottság elnöke ellenzéki pártból jön, független attól, hogy a választók közül hányan is szavaztak rájuk.

Miért kéne ellenzékinek lennie egy bizottsági elnöknek? Nem érted, ugye?

Pontosan azért vagy ekkora seggfej, mert csak egy oldalról olvasol propagandát. Miért nem propaganda a bármelyik oldalról lökött szöveg?

2019.07.11. 20:22:38

@GNDL: "alószínűleg senki nem támogatná, ha egy parlamenti frakció olyan tagokat jelölne a bizottsági posztokra, akik ugye (hogy önként vagy sem ez most mellékes, de) fel vannak függesztve a frakciókban"
Ezt az eget rengető hazugságot hogy meri le írni, hogy fel vannak függesztve a frakcióban?
A mai világban már nem csak a Népszabadságból lehet tájékozódni, mint az ön fajtársainak az uralma idején!

rallus 2019.07.11. 20:23:18

@GNDL: Teljesen jogos lenne, ha a magyar parlamentben semmilyen tisztséget nem tölthetnének be olyan pártok tagjai, akik kárt okoztak az országnak. Üldögéljenek ott csendben és szégyenkezve, ha már voltak olyan hülye szavazók akik ezeket a kártevőket beszavazták... Ez a tömegdemokrácia hátránya...

taga_20 2019.07.11. 20:24:26

@Tényelek: a kurvaanyádat komcsizd le, és a rohadék bűnöző fityeszmaffiádat!

kibaszott vastagbőr van a pofátokon fityeszorkok!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 20:25:02

@Tényelek:
"Semmi közük a magyar nemzethez"
Ez igaz, mert olyan nincs!!! Ha minden áron keresgélni akarod, akkor ajánlom az Ónódi országgyűlés épületét!!!

GNDL 2019.07.11. 20:25:58

@Tényelek: „a prominensek a véresszájú vagy kezű komcsik gyerekei, unokái”

Kevered őket a fideszes elvtársakkal, kicsit nézz utána az Orbán vagy a Szijjártó család múltjának. :) Ha érdekel a dolog. De egyébként a felmenőiért senki nem felelős, még Fekete-Győr sem akinek megszállott fideszes volt az egész családja. :)

„semmi közük a magyar nemzethez”

Ja, azt majd a magadfajta műveletlen és iskolázatlan söpredék mondja meg, nem?! De amikor meg lefasisztáznak titeket pontosan ezért a fasisztákra igen jellemző attitűdért, nevezetesen a „nemzetfogalom kisajátításárért”, akkor meg brühühü van, mi?! #ahahahahanyátokpicsáját :)

taga_20 2019.07.11. 20:27:44

@rallus: "Teljesen jogos lenne, ha a magyar parlamentben semmilyen tisztséget nem tölthetnének be olyan pártok tagjai, akik kárt okoztak az országnak"

ha ez megvalosulna, akkor a fityeszmaffiád még budapestre se tehetné be a lábát, jobbágy!

GNDL 2019.07.11. 20:27:59

@6.Lenin: „Nem arról van szó”

De pontosan arról van szó töki, amit fent említettem. :)

„eleve néhány bizottság elnöke ellenzéki pártból jön”

És, felfüggesztette őket a frakciójuk, vagy folyamatban van ellenük bármiféle büntetőeljárás alkotmányellenes tevékenységük miatt?! Nem. Akkor meg -mi-a-faszt-pofázol-? :)

6.Lenin 2019.07.11. 20:28:30

@rallus:

ezek a seggfejek csak pofáznak a demokráciáról, de fingjuk sincs arról , hogy eszik, vagy isszák.
Ezeknél nagyobb kirekesztő, idióta banda nincs is a világon. Pénzért még az anyjukat is eladnák, még akkor is, ha tudnák, ki is volt valójában (nem a nevelő bácsi a lelencben)

FCUK6 2019.07.11. 20:29:00

ebben a kérdésben, sajnos, nem sajnos, de a fidesznek van igaza. a tisztségviselőkről megállapodás alapján, egyöntetűen szokás szavazni kulturált körökben. a hazai ellenzék nem kulturált, sem itthon, sem külföldön. ennyike.

GNDL 2019.07.11. 20:29:05

@rallus: „semmilyen tisztséget nem tölthetnének be olyan pártok tagjai, akik kárt okoztak az országnak”

Tök üresek lennének a Fidesz-KDNP padsorok... :D

Behaton 2019.07.11. 20:30:30

@R.V.J.:

Az új kormány megalakulása után mindenképpen szükség lesz egy izmosabb IMF hitelre, mert a több száz milliárd eurót kitevő lopott államvagyon visszaszerzése időbe kerül. De addig is, a szükséges fejlesztések és változások elkezdéséhez, forrásra van szükség. Az IMF komoly, megbízható referenciákkal rendelkezik, és több országhoz hasonlóan nekünk is csak jó tapasztalataink voltak velük kapcsolatban. Kézenfekvő, hogy őket válasszuk, márt csak azért is, mert az általuk nyújtott hitelhez kapcsolódik egy menedzseri csomag, mely tanácsokkal, ötletekkel látja el a hitelfelvevőt, a hitel megfelelő felhasználásával kapcsolatban.

GNDL 2019.07.11. 20:31:09

@FCUK6: „a tisztségviselőkről megállapodás alapján, egyöntetűen szokás szavazni”

A populista ECR és a fasiszta ID képviselőit is kigolyózták... _mindenki_, köztük az a Néppárt is, amelynek (bár „önként” felfüggesztve) de a Fidesz is a tagja.

Ez a „lázadás éve”, töki... tudod, amit Orbán már 2017-ben beígért, de csak most jött el... bár, Orbán sem így gondolta, hogy a fasiszta/oroszpárti haverjai helyett a zöldek és a liberálisok fogják rommá nyerni magukat Európában. :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 20:35:59

@Behaton:
Érzékelem, hogy körvonalazódik egy szakértői kommentkultúra a feltünéseddel!! Mindenképpen szeretnék csatlakozni a munkacsoportodhoz!

Vissza a témához:
A kormányváltás után az elmult 10 évben kisemmizett nyugati

6.Lenin 2019.07.11. 20:36:01

@GNDL:

Én a magyar Parlamentről írtam, te seggfej. Az EP-ben is megegyezés alapján döntöttek eddig. Ezt rúgták fel a liberálfasiszták., de nem baj, ezek fogják végleg a sírba lökni, az eu-t.
Remélhetőleg végre nyugaton is felébrednek majd az agyalágyult polgárok.

Mellesleg a bank elnök asszony ellen nem volt vizsgálat korrupció miatt?
Elsíbolt néhány száz millió €-t.
A volt hadügyér asszony ellen nem voltak kétségek, hogy hazavágta a német hadsereget?
Nekik szabad?
De nem számít, ezek lottó 5-ösök a populistának, mert mellesleg remek sírásók lesznek, mint anno a 2006-os zsenik. 2010 re hazavágták magukat (is)

taga_20 2019.07.11. 20:36:33

@6.Lenin: munkásőr, te pofázol a demokráciáról?

ez olyan, mikor a geci, a gazdád az keresztény erkölcsről pofázik!

BROÁF!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 20:38:44

@Behaton:
Kisemmizett nyugat multinacionális cégek kárpótlása abszolút prioritást élvez!!
Erre mészáros cégbirodalmának felosztása jó alapot biztosít, de itt nem szabad megállni!!!

6.Lenin 2019.07.11. 20:40:33

@taga_20:

Te beteg fasz , neked csak egy feladatod lehet, kinyalhatod.
( egy nicktolvaj/utánzó csak egy beteg agyú fasz lehet, pláne, ha egy még nagyobb baromnak lopja a nickjét)

2019.07.11. 20:40:35

@taga_20: " a kurvaanyádat komcsizd le, és a rohadék bűnöző fityeszmaffiádat!
kibaszott vastagbőr van a pofátokon fityeszorkok! "
Szövegértésben gyenge, alpári szókészletben erősnek tetszik lenni.
Ön szerint a Donáth félék és a többiek nem voltak komcsik az 40-50-es évektől kezdve?
A Momentumnak nevezett másságú pártot nem komcsiztam le, azt írtam, hogy liberálbolsevik, az meg áll rájuk, mert a kevesebb, mint tíz százalékukkal máris el akarják lehetetleníteni Magyarországot az EU parlamentben.
Mert azt csak a hülye hiszi el, hogy ők az országért akarnak politizálni és ezért tesznek keresztbe a Fidesznek Strasburgban, mert ez csak akkor lenne lehetséges, ha kitúrt Fideszes képviselők helyett más magyar képviselők tudnák elfoglalni a vezetői helyeket, de nem erről van szó, hanem arról, hogy ha a Fidesz nem lehet, akkor azokat a pozíciókat egy másik ország fogja betölteni, nem egy másik magyar képviselő.
Leegyszerűsítve, azok, akik meg kívánják gátolni, hogy képviselve legyen a magyar érdek, azok egyszerűen hazaárulók, .. persze ez így nem igaz, mert ezek a kozmopoliták nem tekintik hazájuknak Magyarországot, ezért is tudnak lelkiismeretfurdalás nélkül ellene dolgozni.

Behaton 2019.07.11. 20:47:26

@6.Lenin:

Ursula von der Leyen tökéletes választás az Európa Bizottság élére.. Ő minden idők legjobb német védelmi minisztere. Annyira sikeres volt, hogy irigyei megpróbálták többször is lejáratni. Leyen orvosi diplomadolgozatát plágium vádja érte, ám szerencsére az illetékes vizsgálóbizottság csupán „közepesen súlyosnak” ítélte az elkövetett hivatkozási hibákat. Védelmi minisztersége idején a korrupció vádja is felmerült különböző beszerzésekkel kapcsolatban, de szerencsére itt is sikerült megértetni az akadékoskodókkal, hogy a honvédelem költséges dolog, és baromi nehéz abból a közel 130 Eurofighter-ből egy tucatnyit is üzemképes állapotban tartani.
Példás a hozzáállása a menekültekkel kapcsolatos kvótakérdéshez is, hiszen azt nyilatkozta, hogy aki élvezni akarja egy 500 millió európai polgárt összefogó gazdasági közösség előnyeit, az fizesse meg az árát, vagy távozzon.
És hogy mennyire emberséges, csak hogy példát mutasson, a menekülthullám tetőzése idején egy szír menekültet fogadott fel a házába, hogy munkát adjon neki. Álláspontja szerint a német hadseregbe is fel kell venni migránsokat. Példás! Ha nem akarjuk, hogy a bevándorló menekültek veszélyek közepette, megbízhatatlan embercsempészek közreműködésével, akik hozzánemértésükkel a menekülők életét kockáztatják, érkezzenek Afrikából, a Közel-Keletről, Ázsiából vagy Ukrajnából, akkor ezt nekünk, az Európai Uniónak kell szervezni.

taga_20 2019.07.11. 20:50:06

@6.Lenin: te beteg szardarab. még egyszer kérdezem!

munkásőr, te pofázol a demokráciáról?

ez olyan, mikor a geci, a gazdád az keresztény erkölcsről pofázik!

BROÁF!

mikor takarodsz már a föld alá fekália?

2019.07.11. 20:51:18

@GNDL: "„semmi közük a magyar nemzethez”
Ja, azt majd a magadfajta műveletlen és iskolázatlan söpredék mondja meg, nem?!"
Ezt a történelem folyamán már többször maguk bizonyították, nem én döntöttem úgy, hogy ők a nemzet fölé helyezik az Internacionálé eszméjét vagy a libsik esetében az egyén mindenhatóságát minden közösség felett, így a nemzetek felett is.
Ezt a "szépséghibájukat" egyre többen látják, ezért nem szavaz rájuk a többség.

Behaton 2019.07.11. 20:52:17

@R.V.J.:

Ne felejtsük el, hogy a honvédelmi beszerzéseknél szándékosan főleg európai partnerektől vásároltunk, ezzel óriási kárt okozva az Amerikai Egyesült Államoknak...akiket természetesen ezek után kárpótolnunk kell.
És hát különben is! Egy békés demokráciát ápolgató és működtető országnak nem lesz szüksége honvédségre, egy túlfegyverzett, elnyomó. erőszak szervezetre. Fel kell számolni...

6.Lenin 2019.07.11. 20:55:02

@Behaton:

Gondolom mélyen elgondolkodhatott azon is, hogy akik véletlenül lövöldözni is szeretnének az új hazájukban-mert késsel hadonászni elég macerás-csak könnyebben juthatnának fegyverekhez a seregben, pláne ha laza az ellenőrzés is.

A volt imf-es csajszi is adhat némi támpontot, hogyan is kell igazán sikkasztani, nem holmi vidéki suttyó módon, mint Mészárosék kísérleteznek amatőr módszerekkel.

Lesz kiktől tanulnunk. Van még hová felnőnünk.

2019.07.11. 20:59:13

@GNDL: "És, felfüggesztette őket a frakciójuk, .."
Hányszor írja még le ezt a hazugságot?
Nincsenek felfüggesztve a frakcióban!
Valószínűleg a többi állítása is ennyire helytálló, ... ráadásul már sokadszorra hazudik, .. ha nem ön írja a szövegeit, hanem küldik, akkor is illett volna már javítani, mert jeleztem már fentebb, hogy nem igaz, .. vagy még ennyi beleszólása sincs abba, hogy mit kell ide írnia?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 21:01:31

@Behaton:
"óriási kárt okozva az Amerikai Egyesült Államoknak"

Andris pártelnök úr legutóbbi washingtoni villámlátogatásán elekötelezte magát az Irán elleni megelőzőcsapásban való részvételben. Az itt elhasznált német haditechnika pótlásában mindenképpen számítunk az amerikai beszállítókra!!!

Behaton 2019.07.11. 21:02:41

@6.Lenin:

Meg kell érteni a menekültek dühét, hisz mindenütt a Fidesz Soros-plakátjait látják azzal a szöveggel, hogy őket Soros György hozta ide, holott ez nem igaz. Az is probléma, hogy túlképzettek. Több nyelvet beszélnek, több diplomával rendelkeznek és sajnos az európai munkaadók nem akarják megbántani őket, hogy képzettségüknek és felkészültségüknek nem megfelelő, alantas munkakörökben alkalmazzák őket. Sokat segítene ebben az, ha a nyugat-európai munkaadók megszabadulnának a képzetlen, olcsó és rossz munkamorállal rendelkező kelet-európai munkavállalóiktól és a menekültekre cserélnék őket.

Behaton 2019.07.11. 21:06:46

@R.V.J.:

A fejlett demokráciának a világ minden pontjára el kell jutnia. Ha a sorban, és az ütemterv szerint Irán a következő állomás, akkor az nem kérdés, hogy nekünk ebben szerepet kell vállalnunk. A Momentum ehhez kapcsolódó programcsomagját remekül tudná használni az épp összeálló koalíció.

nincs1itt 2019.07.11. 21:07:04

@Behaton: von der leyen asszony, az igazi csodaszer a cdu-ban, már a '90-es évek óta, ahova kellett egy megbízható káder, azonnal ott is volt! szociális és családügy, munkaügy, hadügy politika és még sok-sok egyéb bizalmi megbízatás.

Behaton 2019.07.11. 21:11:46

@nincs1itt:

Egy igazi gyöngyszem....az pedig nem kérdés, hogy az Európai Bizottság élére egy megbízható ember kell. Ebben monsieur Macron és frau Merkel is egyetértett.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 21:21:01

@Behaton:
Biztonsági szempontokból elkerülhetetlen lesz az iráni nukleáris létesítmények bombázásra!
Az iráni rezsim összeomlása után ezen létesítmények manuális leszerelésében csapataink is résztvehetnek, mely igen nagy megtiszteltetés. Remélhetőleg az új demokratikus állam által megkezdett ásványkics kitermelésének újjáépítésben a mi befektetőink is részt vállalhatnak!!!
Nem beszélve a több százezer menekült befogadásában való aktiv részvételelről!!

nincs1itt 2019.07.11. 21:22:26

@Behaton: szerencsére a volt mo.-i ellenzék is támogatja, mert kell az a hatalmas erő, amit képviselnek! megalázó vereséget mértek a eu.t rettegésben tartó fideszre!

Behaton 2019.07.11. 21:31:26

@R.V.J.:

A Momentum programcsomagja az elnyomott nők és az üldözött LMBTQ-közösség felszabadítása mellett gondolt arra is, hogy a környezetvédelem se kerüljön háttérbe, hisz tudja mindenki, hogy olajkitermelése miatt Irán a világ legkörnyezetszennyezőbb országa. Már csak ezért is halaszthatatlan az amerikai haderő bevetése.

nincs1itt 2019.07.11. 21:32:49

@Behaton: "A háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő!"

Behaton 2019.07.11. 21:35:18

@nincs1itt:
Most már nem tudja titkolni a Fidesz propagandagépezete, hogy az EP választáson hatalmas sikert elérve győzött az ellenzék. Míg Orbán és populista barátai megalázó vereségen vannak túl és semmilyen fontos pozícióra nem számíthatnak, a legeurópaibb magyar pártok alelnököt adhatnak az Európai Parlamentnek - ez mindent elmond arról, hogy kik fogják alakítani Európa jövőjét a következő 5 évben.
Most már egyértelmű, hogy hamarosan előrehozott választások lesznek. Ősszel, az önkormányzati választásokon a vidéki kistelepüléseken tarolni fog a Jobbik, ahogy azt korszakalkotó parlamenti felszólalásában Jakab Péter ígérte.
"Nem hátrálunk, és megújulva térünk vissza az önkormányzati választásokra, ahol a Fidesz képébe fogunk röhögni, amikor elvesszük a városaikat meg a falvaikat.”
Persze a városaikat nem, mert azt a Momentum és a DK fogja megszerezni. A Momentum és a DK szakértelemről, hozzáértésről, elhivatottságról és a demokrácia kérlelhetetlen képviseletéről tanúbizonyságot tevő programja, minden városi polgár szívéhez utat talált. Karácyony Gergely tökéletes budapesti főpolgármester lesz! Nem akárki támogatja őt, mert Gyurcsány Ferencnének nem EU-s képviselőként kell majd harcolni a fasiszta orbáni diktatúra ellen, hanem az előrehozott választások után ő lesz Magyarország új miniszterelnöke...elnöknője.
Amikor Orbán washingtoni látogatásával egy időben, a German Marshall Fund bekérette, berendelte Márki-Zay Pétert és Kész Zoltánt, valószínűleg azt közölték velük, hogy Magyarország új miniszterelnöke Gyurcsány Ferencné lesz. Nagyon jó döntés! Bízhatunk amerikai barátaink szakértelmében, tapasztalatában és éleslátásában.
Most arathatjuk le gyümölcsét a tavaly december óta folyamatosan tartó több tízezres, gyakran százezres tüntetéseknek, mely tüntetések tömegéhez csatlakoztak a szülésre kényszerített fiatalok, az éhséglázadásig jutott szegények, a rabszolgatörvény által sújtott dolgozók, a külföldre menekült fiatalok és a déli határnál terrorizált, kétségbeesett menekültekért aggódó civilek ezrei, tízezrei...százezrei. Szavazópolgárok millióinak szavazata jelzi, hogy az ellenzék jó úton jár! Másfél millió szavazót vesztett a Fidesz és ezek a szavazók most mind az ellenzék jelöltjeire szavaztak. A hatalmasra duzzadt ellenzéki tábor láttán pedig nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Fideszt a magyarok hatoda sem támogatja. Örömhír, hogy marad a CEU is, és ontani fogja a mérnökök, fizikusok, matematikusok, biológusok hadát. A CEU-s szakemberekre nagy szükségünk van. Ahogy arra is, hogy minél több szakképzett, több nyelvet beszélő, felsőfokú végzettségű bevándorló érkezzen hozzánk a Közel-Keletről és Ázsiából. Ők már a déli határnál várják, hogy a demokraták végre lebontsák a kerítést.
Orbán rendszerének vége. A demokratikus ellenzék már most hozzálátott, hogy kormányra kerülve beváltva ígéretét, visszahozza a 2002 és 2010 között megélt aranykort, amikor szárnyalt a gazdaság és minket irigyelt Közép-Kelet Európa, de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész világ.

profilo 2019.07.11. 21:39:53

Basszus? Mi van itt? Ezek a kommentek...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 21:45:27

@Behaton:
"üldözött LMBTQ-közösség "
A párt ezen platformján vagyok igazán otthon!!!
Fel kell hozni a középiskolai felvilágosító programokat a föld alól és korszerűsítve ki kell terjeszteni az általános iskolák alsó tagozatára!!
Az aniti-depresszánsokat és egyéb hormonkészítményeket a szupermarketekben is árulni lehessen.
Az egyneműek házasságának azonnal legalizációja után, a válóperes ügyvédek számát is növelni kell a várható keresletnövekedés miatt!!

2019.07.11. 21:51:03

@Behaton: @R.V.J.: Nekem szimpatikus a kommentelési megoldásuk, de szerintem nem lenne szabad túl sokat betolni egyszerre, mert akkor már felét sem éri az ütőerő.

Behaton 2019.07.11. 22:01:00

@R.V.J.:
A választások után, hála a jelenlegi demokratikus ellenzék pártjainak, rendeződik az LMBTQ-közösség helyzete. A NER részéről rengeteg homofób fenyegetés és támadás érte azt a több százezer, de akár milliós nagyságrendű, másságát felvállaló ellenzéki demokratát, akik megüzenték a kormánynak, hogy nem hajlandók tovább félelemben élni. A jelenlegi demokratikus ellenzék kormányra kerülve lehetővé teszi, hogy már az óvodások körében elinduljanak a felvilágosító és oktató programok, hogy a gyermekek már időben eldönthessék, hogy milyen szexuális orientációjú csoporthoz akarnak majd a későbbiekben tartozni. A gyerekek időben ismerjék meg és fel, hogy a család fogalma színes. Lehet több apukád, több anyukád...vagy amit csak szeretnének. Népszavazást kell kezdeményezni a család fogalmának alaptörvényi definíciója ügyében, ugyanis a most ott szereplő leírás téves. Magyarország nem maradhat le az EU országok mögött! A jövő nyitott és sokszínű.
"A MELEGHÁZASSÁG NAGYON JÓ ÜZLET MINDEN ORSZÁGNAK, AHOL BEVEZETTÉK." Erről az elmúlt években több tanulmány is született, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol a legfelsőbb bíróság 2015-ös döntése után mind az 50 tagállamban legálissá vált a melegházasság. Azóta számos kutatóintézet is igyekezett kiszámolni, hogy ennek milyen hatása volt az egyes államok gazdaságaira, vita pedig leginkább csak a pontos számokban volt, abban, hogy a hatás nagyon pozitív, abban nem. Több esküvő, több pénz. A melegházasság bevezetése melletti gazdasági érvelés elég triviális: ha a meleg párok is összeházasodhatnak, akkor több lesz az esküvő, vagyis többen locsolnak ki egy nagy vödör pénzt a bulizásra. A University of California Los Angeles jogi karához tartozó, kifejezetten LMBT-kérdésekkel foglalkozó Williams Intézet tanulmánya szerint a legfelsőbb bírósági döntés utáni évben 123 ezer meleg pár házasodott össze, így a házasságok 11 százalékát tették ki, míg a döntés előtt csak a hat százalékát (akkor már 37 állam elismerte és engedélyezte a melegházasságot.) Ez a 123 ezer pár pedig az intézet becslése szerint "ÚGY 1,35 MILLIÁRD DOLLÁRT KÖLTHETETT EL AZ ESKÜVŐJÉRE." Miután ehhez hozzá vették azt a közel 230 millió dollárt, amit a más államokból az esküvőre utazó vendég nagyjából 1,9 millió vendég költött el szállásra, ételre, hasonlókra, akkor kijön, hogy ezek az extra melegházasságok 1,58 milliárd dollár extra fogyasztást hoztak, amiből valamivel több, mint 100 millió dollár maradt az államoknál áfa formájában.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 22:15:24

@Behaton:
"1,35 MILLIÁRD DOLLÁRT KÖLTHETETT EL AZ ESKÜVŐJÉRE"

És ezt a pénzt melegházasság híjján nem költötték volna el!!! Még mindig banki letétben, vagy lehívatlan hitelben lenne!!!
Ebből maradunk mi ki megint!!!
Hát köszi orbán!!!! :(((

alöksz róz 2019.07.11. 22:45:20

@Tényelek: jogos.
elirigyelte a behaton a kollégája sikerét. de így el is bassza az egészet.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.11. 23:17:22

@alöksz róz:
Én nagyon kedvelem Behaton kollégát és nem csak azért mert egy cégnél vagyunk, hanem mert mérhetetlen tárgyi tudásával friss szellentés az itteni átizzadt atlétás, tesztoszteronba tunkolt farokméregetésben!!!

sinus67 2019.07.12. 00:36:38

Nem tudom hogyan működnek az EU bizottságok, de ha úgy, ahogyan itthon a parlamenti bizottságok, akkor simán meg kellett volna választani a fideszeseket elnöknek/alelnöknek is.
Aztán, ha valamelyik fideszes összehívná a bizottságot nekik fontos ügyekben, akkor azt kellene tenni, mint amit ők tesznek itthon! Senki más nem menne el az ülésre, vagy kivonulna mindenki más az ülésről és határozatképtelen lenne a kóceráj.
Oszt jónapot!

József Cseri 2019.07.12. 05:52:02

@6.Lenin: Te vagy a faszfej. A Fidesz hivatkozik arra hogy mindenki rájuk szavazott. Nem látod az ellentmondást a szövegedben?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.12. 06:28:41

Nagy pofon vár a magyar ballibákra Brüsszelben, előre röhögök ezen.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.12. 06:35:54

@sinus67:

Az EP nem egy valódi parlament, hatásköre sokszorosan klisebb, mint egy valódi nemzeti parlamentnek.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 08:09:36

Szegeny kis fideszgyokerek, hogy meg vagytok szeppenve, hogy egy mszp meg ket momentumos luzer keresztbe tudja huzni a kis geci szamitasait. Sebaj, engedjetek el, a gyoztes partcsalad majd jelol helyettuk mast, Viktor meg tovabb csicskulhat, hogy engedjek vissza a homokozoba. A fidesz nyert -ti nyertetek- es ez az egyetlen, ami szamit!

Toportyán Zsóti 2019.07.12. 08:26:32

@közíró MAXVAL bircaman: Strache videó lerendezte fajtádat jó időre,hiába szponzorál putingazda....maradtok tovább hatalomra ácsingózó hazug tolvajok,svájcxi iskolás szarospelenkások.

rallus 2019.07.12. 08:29:48

@Blogolo Blogi:
Ephialtész nagyjából a jelenlegi ellenzék adottságaival és lelkületével rendelkezett, mégis bajt okozott!
Historia est magistra vitae! Remélem....

Toportyán Zsóti 2019.07.12. 08:33:03

Harmadik törvény: A Fidesz nyelvén az „emberek", a „polgárok" és a „magyarok" gyűjtőfogalmak mindig Orbán Viktort jelentik. A patetikus politikai szólamok csak a reorbanizálás után nyerik el a valódi értelmüket.

Negyedik törvény: Nem ez a legalja. Mindig van lejjebb.

Ötödik törvény (a hallgatás törvénye): A kormányzás három pillére a bolsevik hatalomgyakorlás, a maffiaszerű üzletvitel és a dilettáns államirányítás. Ha bekerültél a bandába, soha többet nem szállhatsz ki. Ha megpróbálod, kinyírnak. Még akkor sem úszod meg, ha hülyének tetteted magad.

Hatodik törvény: Ha azt mondják, hogy valamit meg akarnak védeni, az azt jelenti, hogy védelmi pénzt fognak érte kérni. Ha nem értesz a szóból, akkor szétverik, amit meg akarnak védeni.

Csaba Sz 2019.07.12. 08:53:01

nem mindenki csak az 53%

Oxica 2019.07.12. 09:07:35

A Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja nem támogatja Andor László uniós biztosi jelölését.

A képviselőcsoport közleménye szerint Andor László nem rendelkezik sem közigazgatási, sem politikai, sem európai uniós tapasztalattal, "személye mind belföldön, mind az Európai Unióban ismeretlen".
Andor Lászlót "az egyik legsúlytalanabbnak" tekintik a 27 biztosjelölt közül, és szerintük ezért alkalmatlan a magyar érdekek képviseletére - írta az MTI.

Na akkor elvtársak.

Most a DK nak vajon miafaszért kellene támogatni a drogos tompikát, vajon miért elvtársak?
Mert olyan kibaszottul alkalmas, mi elvtársak?

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Oxica 2019.07.12. 09:07:35

A Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja nem támogatja Andor László uniós biztosi jelölését.

A képviselőcsoport közleménye szerint Andor László nem rendelkezik sem közigazgatási, sem politikai, sem európai uniós tapasztalattal, "személye mind belföldön, mind az Európai Unióban ismeretlen".
Andor Lászlót "az egyik legsúlytalanabbnak" tekintik a 27 biztosjelölt közül, és szerintük ezért alkalmatlan a magyar érdekek képviseletére - írta az MTI.

Na akkor elvtársak.

Most a DK nak vajon miafaszért kellene támogatni a drogos tompikát, vajon miért elvtársak?
Mert olyan kibaszottul alkalmas, mi elvtársak?

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

2019.07.12. 09:11:00

@Behaton: A választási fideSSes törvény fenntartása természetesen a hazaárulókat segíti,de ezt te fizetett csicska örömmel elfelejted a krumpliért!

Blogolo Blogi 2019.07.12. 09:26:24

@rallus: "mégis bajt okozott"
Görög mitológia, okori romai filozofia, latin idezet, mindezt egy kis vihar miatt egy pohar vizben... kisse tultoltad, de sebaj, biztosan szereted a dramat.

Szoval, azokat a kepviseloket azok a magyarok kuldtek oda, akik markansan elhatarolodnak Viktortol es a bandatagoktol. Az o megbizasuk arra szol, hogy megakadalyozzak mindazon folyatokat, amelyeket Viktor kivanatosnak tart. Lehet, hogy ez neked szemely szerint nem tetszik, de ez van, ezt dobta a gep, ezt akartak a valasztok. A kis geci ars poeticaja, hogy nem az szamit mit mond, hanem, hogy mit tesz. Ok meg azt teszik, amit mondanak, igy termeszetesen megprobaljak elerni, hogy alkalmatlansaguk okan masok se szavazzak meg Viktor jeloltjeit - ettol meg nem dol ossze a vilag, a fideszgyokerek ugyanannyi kepviselovel befolyasolhatjak az EUs dontesi folyamatokat. Hat ennyike.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.12. 09:29:29

@Thomas Grande: A néppártban vannak felfüggesztve,nem a frakcióban,te zseni..

morpho 2019.07.12. 10:33:33

@Veszéjben a lyogállamiság !: "A néppártban vannak felfüggesztve,nem a frakcióban,te zseni.."

Ez eddig a nap poénja! :)) Ezt te most komolyan le bírtad írni :)) Szédületes! :)) Zseni! :)) Beszarok rajtad! :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.12. 10:45:59

@morpho: A Fidesz feüggesztette néppárti tagságát,éppúgy,mint az Osztrák Néppárt ,amikor Schüsseléket kemény támadások érték a szabadságpárti koalíció miatt.De frakciótagságukat az EP-ben nem függesztették fel..

2019.07.12. 10:51:26

@csulla:

Hogyan segíti a választási törvény a Fideszt?

rallus 2019.07.12. 10:55:24

@Blogolo Blogi: Akkor logikusan az ellenzék migránsokat, eladósodást, munkanélküliséget és rendőrrohamokat akar...
Egyébként a szavazók többsége is tudja......

2019.07.12. 11:11:16

@morpho:

Az Európai Néppárt egy európai szintű párt. Az EP frakciói nem kötődnek konkrétan egy európai szintű párthoz. Lásd most a sekkfej libbantak, meg az anyakomplexusos micron hülyegyerek összeborulásából létrejött frakciót. Az "újítsuk meg Európát, legyen mindenki buzi, vagy pedofil" frakciót.
Az hogy egy párt fölfüggeszti tevékenységét egy pártban, nem jelenti azt, hogy a parlamenti frakció tevékenységében a párt választott képviselői nem vehetnek részt. Az EPP nem korlátozhatja a megválasztott Fidesz képviselők parlamenti tevékenységét.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.12. 11:17:00

@rallus:
" Akkor logikusan az ellenzék migránsokat, eladósodást, munkanélküliséget és rendőrrohamokat akar..."

Ha eltekintünk a szemantikától akkor valóban!!
a. 500 ezer menekült hiányzik Magyarországról, lásd c. pont
b. a hitelfelvétel fellendíti a beruházásokat (alagút, viadukt esetleg 13. havi nyugdíj stb)
c. ha munkanélküliség van, akkor legalább nincs munkaeröhiány az elvándorlás miatt
d. az elhízás a rendöséget is sújtja, egy-egy rendörroham jó kardio lenne nekik, ha lehet a Pride-on balhézó Mihazánk-osok ellen!!

Blogolo Blogi 2019.07.12. 11:25:41

@rallus: "Akkor logikusan az ellenzék migránsokat, eladósodást, munkanélküliséget"
Ugy erted az ellenzek engedi be az olcso migransokat, hogy letorje az eppcsak novekedesnek indult magyar bereket es akadalyozza a magyarokat a munkavallalasban migransberekkel alaigerve a jogos magyar igenyeknek? Ugy erted az ellenzek vett fel kolcsont eromure, vasutra, stb, hogy a kolcsonpenzt atlapatplja a haverok zsebebe, mikozben a terheket unokaink is nyogni fogjak? Ne legy mar ennyire nevetseges! Legy szives.

ZX 2019.07.12. 11:26:49

Na mi van, az összes retkes fideszes patkányt ideette a fene? Nem is értem mit keresnek itt, a prosti srácoknál megértő közönségre találnának, hiszen az összes retardált ott gyűlik össze.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 11:27:41

@Quercus Maximus: "Az hogy egy párt fölfüggeszti tevékenységét egy pártban"
WTF?!?! Part a partban felfuggeszti a mit?

2019.07.12. 11:31:05

@Thomas Grande: "Nincsenek felfüggesztve a frakcióban!" Javíts ki ha tévednék...de a vezér a választásokkor írt könyörgő levelében írta, hogy"tisztában vagyok vele, hogy fel vagyunk függesztve....." Most akkor fel vannak mások által vagy ők maguk függesztették fel őket? "
Vegye úgy, hogy kijavítottam!
A részleteket már a Veszéjben a lyogállamiság ! nevű kolléga megtette, ...
Mondjuk,nem igazán értem, hogy ennyire hiányos tudással mi lehet az az önbizalmat megalapozó tényező, ami alapján bárki vitatkozni mer?!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.12. 11:34:48

@Blogolo Blogi:
"Ugy erted az ellenzek engedi be az olcso migransokat, hogy letorje az eppcsak novekedesnek indult magyar bereket "

Itt van a kutya elásva!!! A Zorbán idecsempészi kelet-európa hulladékát, akik szarért-húgyért dolgoznak!! Nagyon jól tudja, hogy a minöségi kis-ázsiai munkaerö elvárja az osztrák bérszintet!!!!!

2019.07.12. 11:41:00

@Blogolo Blogi: "Ugy erted az ellenzek vett fel kolcsont eromure, vasutra, stb, hogy a kolcsonpenzt atlapatplja a haverok zsebebe, mikozben a terheket unokaink is nyogni fogjak?"
A mostani ellenzék eddig kétszer vitte csődbe az országot 1990-re és 2010-re, .. és igaza van még az unokáink azt fogják fizetni, mert ez azt eredményezte, hogy pl. 2002-ben az éves adósságszolgálat 460 milliárd forint volt, 2010-ben meg már 2720 milliárd, amit a különféle módszerekkel kilenc év alatt sikerült leszorítani évi 1400 milliárdra, ami még mindig a háromszorosa 2002-es összegnek, .. a kilenc év alatt közel 15000 milliárd forintot fizettünk ki pluszban az MSZP-SZDSZ felelőtlensége miatt, .. Egy jó pár kórházat lehetne abból építeni de, a Paks II. is beleférne négyszer.

rallus 2019.07.12. 11:43:18

@Blogolo Blogi: Azonnal visíts, ha valahol bérletörést észlelsz!
Az ellenzék, amikor lehetősége volt rá, nem vasútra, erőműre, stb vette fel a hitelt, hanem az államcsőd kivédésére! Még Irina Ivaschenkót is ide kellett hozni, nehogy a kölcsönpénzt is ellopják az ehhez tagadhatatlanul meglevő szakértelmükkel.

esferenc 2019.07.12. 11:43:29

Aza hazaárulás amit a Köpcös művel.

esferenc 2019.07.12. 11:46:03

@R.V.J.: Reggelente a Maglódi út tele van buszra, villamosra váró, ukrán és oláh vendégmunkásokkal. Többen vannak mint a magyarok. Jóval többen. Rengeteg ott a filléres munkásszállás.

2019.07.12. 11:47:41

Egy kis tudás itt pár kemény vitázónak, aki annyira tudatlan, hogy már engem is sért;
24.hu/belfold/2019/03/26/erintetlen-marad-a-fideszes-kepviselok-nepparti-frakciotagsaga/

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.12. 11:52:21

@esferenc:
"ukrán és oláh vendégmunkások"

Az agyam felforr!!! Aztán csodálkoznak az itt trollkodó irredenták, hogy jön a második Trianon, és még a Maglódi utat is elcsatolják az országtól!!!!!!
Ha ez nem hazaárulás akkor nemtudom mi!!! Károlyi miniszterelnök úr forog a sírjában!!! :(((

2019.07.12. 11:52:34

@Blogolo Blogi:

Szintén szűzagyúnak tetszik lenni?

ebella 2019.07.12. 11:53:20

@Tényelek: Amíg véglegesítve nem lesz a kirúgásuk. Vagy visszaveszik őket. Az meg szakadáshoz vezet a frakcióban.

ZX 2019.07.12. 11:53:50

@Tényelek: Egy pillanatig se zavarjon a tény, hogy 9 év alatt kb. 9.000 milliárd Ft-tal nőtt az államadósság.

@rallus:
Úgy érted túlárazott vasútra és erőműre amik sosem térülnek meg, csak azért, hogy abból lehessen lopni? Na igen, erre nem vettek fel hitelt. Kicsit nevetséges, hogy mindig visszafele mutogattok és aszar kormányzást egy másik szarral hasonlítgatjátok össze.
Tudjuk, Zambiában még mindig rosszabb!

2019.07.12. 11:54:52

@Tényelek:

Mintha valami ilyesmit írtam volna. Na de ugye libbant "ésszel" ilyen komplikált dolgot egykörös eljárásban fölfogni.......

2019.07.12. 11:56:13

@ZX:

Szóval akkor mégegyszer te nagyon hülye. Az államadósságot a GDP százalékában mérik.

ZX 2019.07.12. 11:58:10

@Quercus Maximus: Akkor még egyszer te nagyon hülye! Válság esetén feldughatod a gdp arányosságot a seggedbe!

esferenc 2019.07.12. 12:00:49

@R.V.J.: Most ezzel mit cáfoltál kiskomcsi? Mert azt nem , hogy arrafelé a buszra, villamosra várakozó reggeli melósok háromnegyede nem magyar. Magyarország, de a Köpcös ideengedte a sok idegent, hogy elvegyék a magyarok munkáját, azok meg idegenbe kényszerültek.

Megjegyzem, szerintem azt sem tudod hol van amiről beszélünk. Ha tudnád, nem beszélnél agymosottkét a kérdésről. Elhiszem, hogy hajdúfaszomfalván egy ukrán ,meg oláh vendégmunkás sincs, itt Pesten, a még létező ipari munkahelyek környékén rengeteg.

Hazaáruló szar banda vagytok. Nem véletlenül volt KISZ meg pártvezető a Fidesz vezetőségének többsége.

rallus 2019.07.12. 12:01:16

@ZX: A pisiden érzed, hogy túlárazott, vagy mindenhez is értesz?
Nagyon szeretitek a "Múltat végképp eltöröljük" És a "Tartsd oda a másik orcádat is!" jellegű bölcsességeket, de a proletariátus nem felejt!

ZX 2019.07.12. 12:04:26

@rallus: Látom funkcionális analfabéta vagy, ezért még egyszer leírom. Lassan, hogy értsd! A MASZOP-SZADESZ KORMÁNYZÁS IS SZAR VOLT, DE A FIDESZ IS UGYANOLYAN SZAR! AZ EGYIK TOLVAJ GECI LOPÁSA NEM MENTI FEL A FELELŐSSÉG ALÓL A MÁSIK GECI TOLVAJT!

ebella 2019.07.12. 12:04:45

@esferenc: Én is hasonló helyzetekkel találkozom, ma már szinte hetente.

Hívőkkel felesleges vitatkozni. A M1 érdekli őket, a napi valóság nem.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.12. 12:05:17

@ZX:
"Tudjuk, Zambiában még mindig rosszabb! "

Nem tudom miért kell mindig Afrikával negatívan példálózni, amikor Zamunda, vagy a Wakadai királyság jóval fejlettebb bármelyik nyugat európai államnál!!!!

Szálljunk már le Afrikáról légyszi!!!

2019.07.12. 12:05:18

@ZX:

Hát persze közgazdasági idióta. Hát persze.
Majd küld el a javaslatodat az ejunak, az IMF-nek, az EKB-nak, és így tovább. mert ezek a barmok a költségvetési hiányt a GDP százalékában tartják nyilván te sekkfej.

2019.07.12. 12:05:27

@ZX: "Egy pillanatig se zavarjon a tény, hogy 9 év alatt kb. 9.000 milliárd Ft-tal nőtt az államadósság."
Őszintén szólva engem nagyon zavar, hogy ekkora összeget kell kidobni az ablakon a mostani ellenzék miatt.
Gyurcsányék abban reménykedtek 2010-ben a hatalom átadása után, hogy a Fidesz belebukik a bődületes adósságszolgálatba, .. Nem így lett, részben hitelekből, részben megszorításokból, de talpon maradt az ország, és igen a 15000 milliárdból 9000 milliárdot hitelből tudtak csak fedezni, .. de ez nem negatívum, mint a 2002-2010 közötti 12000 milliárdos adósságnövekmény, hanem csoda, hogy nem a háromszorosa.

esferenc 2019.07.12. 12:06:16

@ebella: Meg a hatvanezres havi júdáspénz, amit a PÁRT ígért nekik. Magyarság, haza, leszarva. Orbán az isten.

rallus 2019.07.12. 12:07:02

@esferenc: Szerinted az a válságjelenség, ha vendégmunkásokat tudunk foglalkoztatni és nem az, ha "2009. december–2010. február időszakban a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 726 ezer, a munkanélkülieké 479 ezer fő volt, ami 11,4%-os munkanélküliségi rátát jelentett." (Index)

2019.07.12. 12:08:02

@ZX:

Neked lehet, hogy szar, anyád félrelépésének gyümölcse. De a választók ne a te elbaszott életed alapján választanak pártot.

Kis lépés Orbánnak, oriási szopás a lipsiknek. 2019.07.12. 12:08:37

"Na de a választói akarat semmibevétele már egészen új hang a megszokott kórusban. "

Senki nem lepodott meg, a komcsi libsiktol mindenki ezt varta, szelsoseges magyar gyuloletet.

ZX 2019.07.12. 12:10:28

@Tényelek: Ugye az még véletlenül sem fordult elő, hogy Orbánék kifosztották a kasszát mielőtt átadták volna a maszopnak a kormányzást 2002-ben?! Rövid az emlékezeted. Vagy szelektív, ahogy teszik.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.12. 12:11:34

@esferenc:
"Magyarország, de a Köpcös ideengedte a sok idegent, hogy elvegyék a magyarok munkáját, azok meg idegenbe kényszerültek."

Nekem nincs bajom az idegenekkel, csak azzal, hogy a Zorbán az igénytelen kelet-európaiakat csempészi be, a minöségi menekültek helyett. Ebböl is megint a Svédek, Németek, meg a Zosztrákok profitálnak, mi meg ki/lemaradunk!!!

rallus 2019.07.12. 12:11:52

@ZX:
"Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk."
És ez 2016-ban volt...
Azóta minden javult és ráadásul ti is egyre gyorsuló ütemben fogytok...

ZX 2019.07.12. 12:12:47

@Quercus Maximus: Szeretnél te az én helyemben lenni!

2019.07.12. 12:13:48

@ZX:

Hát persze te idióta. Hát persze.

ZX 2019.07.12. 12:18:12

@rallus: "És ez 2016-ban volt...Azóta minden javult "
Aztán belelóg a kezed a bilibe...

2019.07.12. 12:22:16

@rallus:

Nem értjük mi ezt.

A gengszterváltáskor azt ígérték a libbant patkányok, hogy fénysebességgel fölzárkózunk a nyugathoz.
Erre kaptunk tőlük baszott nagy munkanélküliséget, szuperinflációt, kilátástalanságot, devizahitelt, kiárusították a nemzeti vagyont, leamortizálták a gazdaságot, eladósították az országot.

Mire a nép 2010-ben elzavarta ezt a tetű liberofasuszta patkánykurzust a halál faszára.

Azóta folyamatosan nő az életszínvonal, növekednek a bérek, van munka, van család-, és gyerektámogatás, van támogatás a kkv szektor számára, folyamatosan javulnak a gazdasági mutatók, de ez a degenerált szerint ugyan olyan szar, mint a libbant ámokfutás.

Kis lépés Orbánnak, oriási szopás a lipsiknek. 2019.07.12. 12:22:26

@Tényelek: "Gyurcsányék abban reménykedtek 2010-ben a hatalom átadása után, hogy a Fidesz belebukik a bődületes adósságszolgálatba, "

1989-et akartak megismetelni. Akkor is csak azert adtak at a hatalmat a nemzeti oldalnak, hogy ne ok bukjanak bele a kezelhetetlen, helyzetbe. De masodszorra nem jott be a tervuk, mert Orbanek kivedekeztek a libsik altal okozott allamcsodot.

2019.07.12. 12:22:40

@ZX: "Orbánék kifosztották a kasszát mielőtt átadták volna a maszopnak a kormányzást 2002-ben?"
Arra gondol, amire Medgyessy Péter azt mondta, miután megnézte a kasszát, hogy bátran meg lehet csinálni a közalkalmazotti 50%-os béremelést, mert bőven van tartalék? ... Hogyne emlékeznék rá!

2019.07.12. 12:23:46

@ZX:

"Szeretnél te az én helyemben lenni!"

Miért? Rendes a főorvos úr,meg kedvesek az ápolóid?

ZX 2019.07.12. 12:25:31

@Quercus Maximus: "Azóta folyamatosan nő az életszínvonal, növekednek a bérek, van munka, van család-, és gyerektámogatás, van támogatás a kkv szektor számára, folyamatosan javulnak a gazdasági mutatók,"

Ha te mondod...!?

hvg.hu/gazdasag/20181214_Eurostat_a_masodik_legszegenyebb_nep_a_magyar_az_EUban

2019.07.12. 12:27:59

@Kis lépés Orbánnak, oriási szopás a lipsiknek.:
A balliberális oldal minden lépése a pénzügyi világkormány létrehozását segíti, amit a vissza nem fizethető adósságfelvételre akarnak alapozni.
Nem azért veszik fel gátlástalanul a hiteleket, mert hülyék, ez a dolguk!
Az adott ország, ahol éppen hatalmon vannak meg nem érdekli őket, mert nem tekintik a hazájuknak, .. ez látható most az EP-ben ügyködő magyar ellenzéki képviselőkön is.

ZX 2019.07.12. 12:30:43

@Quercus Maximus: Ki kell ábrándítsalak, én normális vagyok, így sajnos nem tudsz átjelentkezni és lecserélni a tieidet.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.12. 12:31:28

@Quercus Maximus:
"Szeretnél te az én helyemben lenni!"

ZX meg a GNDL is otthonról dolgoznak, laptopról. Nyomnak pár gombot és döl a lé az euroszámlára!

Én szeretnék a helyükben lenni. Nekem cefet sokat kell gépelnem a versenyképes fizumért!!!

2019.07.12. 12:36:00

@ZX: "Ha te mondod...!?
hvg.hu/gazdasag/20181214_Eurostat_a_masodik_legszegenyebb_nep_a_magyar_az_EUban"
Szívesen megnézném ennek a "kutatásnak" a módszertanát, mert ekkora hülyeségeket nehéz alapból betenni egy ilyen elemzésbe.
pl. kíváncsi lennék rá, hogy miként él jobban egy román nyugdíjas a fele akkora nyugdíjából, de az is érdekes levezetés lenne, hogy az alacsonyabb munkabér hogyan okozhat magasabb fogyasztást, .. Bár ez utóbbi még csak-csak érthető, ha abból indulunk ki, hogy magyarok sokkal okosabbak, mint az átlag az EU-ban, ugyanis a megszerzett jövedelem közel felét ingatlanba vagy megtakarításba teszi /lásd. mostani államkötvény roham!/ ami ugye a fogyasztásban nulla értékkel bír.
Értem, hogy kell a propaganda, de legalább olyan időszakban nem kellene hülyíteni a népet, amikor már az országos szintű választásokon túl vagyunk!

2019.07.12. 12:36:22

@ZX:

Mihez képest szegény? A többi ejus országhoz képest, ahol szintén jók a gazdasági mutatók, és nő az életszínvonal, vagy a 2010 előtti állapotokhoz képest?

Vagy te úgy gondolod te szerencsétlen, hogy az a család, ami a szétesés küszöbére került 2010 előtt a liberofasiszta ámokfutásnak köszönhetően, de amely azóta talpra állt, mert újra lett a szülőknek munkája, mert folyamatosan nő a jövedelmük, mert világviszonylatban is kiemelkedő családtámogatást kapnak, mert olyan dolgokat tudnak megvenni, amiről korábban nem is álmodtak, vagyis ismét normális emberhez méltó életet élhetnek, az a család most elolvassa az Eurostat statisztikát, aztán kimegy tüntetni Orbán ellen?

A normális emberek (nem te) úgy működnek, hogy összevetik a jelenlegi helyzetüket mondjuk a korábbival. És ha most jobban élnek mint korábban, akkor marad a kormány. Na ez az amit ti degenerált libbantak nem tudtok megemészteni.

2019.07.12. 12:39:11

@ZX:

"Ki kell ábrándítsalak, én normális vagyok"

Hát ha a Főorvos Úr mondta......

De ki kell ábrándítsalak. Aki ennyi baromságot le tud írni, az nemnormális.

2019.07.12. 12:40:36

Ilyen jól lehet keresni libbant trollként?

2019.07.12. 12:49:15

@Quercus Maximus: "A normális emberek (nem te) úgy működnek, hogy összevetik a jelenlegi helyzetüket mondjuk a korábbival. És ha most jobban élnek mint korábban, akkor marad a kormány. Na ez az amit ti degenerált libbantak nem tudtok megemészteni. "
Átfutottam még pár hasonló kutatást, mint amit a ZX betett és szerintem az lehet, hogy rámentek a propagandával a fogyasztást kimutató "szegénység kutatásokra", mert abban a megtermelt jövedelem nagy része nincs benne, ugyanis a amíg valaki felpörgeti a hitele visszafizetését, addig ő nem fogyaszt, .. ha már ezen is túl van és tartalékot képez, akkor szintén nem fogyaszt, szóval a jövedelmét ezzel a statisztikai módszerrel akár a felére is lehet csökkenteni és ezzel a számmal szerepeltetik az országot az ilyen "szakmai" elemzésekben.
Ezért van az, hogy köszönő viszonyban sincs azzal, amit a polgárok tapasztalnak, .. de ettől még statisztikailag igaz, szóval nem hazudnak csak nem fejtik ki az igazság minden szeletét :-) .

2019.07.12. 12:53:02

@Thomas Grande: Mi is volt Viktorunk apja?Tán csak nem kommunista? Áá! AZ nem lehetett. (Vagy mégis?)

2019.07.12. 13:01:21

@Tényelek:

Az Eurostat a tagországok hivatalos adataiból dolgozik. Pl. az adóhatóság adataiból.

Na már most.

Egyrészről azzal nem mondok újat, hogy a NAV jövedelmi adatai köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Azt ugyan is nem mutatják ki, hogy hány olyan munkavállaló van, akik minimálbérre vannak bejelentve, és emellett zsebbe kapják a pluszt.
Azt sem mutatja ki, hogy az a több mint 300 ezer KATA-s kisvállalkozónak akik 80 egynéhány ezer forintos jövedelemmel vannak nyilvántartva, (vagyis a statisztika szerint a létminimum alatt élnek) a valóságban mennyi tiszta hasznot, jövedelmet realizáltak. És még lehetne sorolni.

Továbbá. Az Eurostat statisztikai adatai ejuróban vannak számolva. Tehát azon tagországok adatait, ahol nem az ejuró a fizető eszköz, ott ezt átszámolják ejuróra. Vagyis az adatok a mindenkori árfolyamtól függenek. Miután a magyar forint mesterségesen alul értékelt az ejuróhoz képest, de még a többi Kelet.Európai ország szintén alulértékelt devizájához képest is, így az Eurostat adatai jelentősen torzítanak. És nem csak Magyarország esetében.

2019.07.12. 13:06:15

@Tényelek:

A Kelet-Európai országok életszínvonala, elsősorban a V4-re tekintettel ma már nagyságrendileg jobban megközelítette a nyugati országokét, mint azt a hivatalos statisztikák mutatják. És ez Magyarország esetében egyértelműen az Orbán kormány érdeme.

Meg ugye azt sem árt tudni, hogy a magyar lakosság a legkevésbé eladósodott az eju országai közül. Na ez egy lényeges dolog egy esetleges válság esetén, nem a hülye zx által fölhozott baromság.

alöksz róz 2019.07.12. 13:07:33

@Tényelek: "az is érdekes levezetés lenne, hogy az alacsonyabb munkabér hogyan okozhat magasabb fogyasztást" - hitelről nem hallottál még? (nem is kell messzire menni, a kétezres években ez volt magyarországon is)

ZX 2019.07.12. 13:13:14

@Tényelek: @Quercus Maximus: Jaaaa! Ahhhaahaa. Még fejtegessetek kicsit. Még 1-2 óra lázas kutatómunka és mindjárt lekőrözzük gazdagságban még az emírségeket is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.12. 13:15:21

@Tényelek: Anyád hogy van?
Szerintem nem erre számított.
Vagy éppen büszke rád amikor meghozod a bözsijegyet?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.12. 13:17:59

@Quercus Maximus:
"egyértelműen az Orbán kormány érdeme"

A Zorbán rendelte statisztikák hazudnak!! Meg amúgy is, könnyü úgy kormányszinten funkcionálni, hogy az ellenzék nem ellene dolgozik!!!
2002-2009 között a fidesz ellenzékben nem csinált semmi mást, csak gáncsolta az akkori progresszív kormányt!! Addig-addig obstruált meg konstruált, amígy beütött a világválság!!! Egy jobb ellenzékkel még azt is meg lehett volna úszni!!! Szegény Bajnait elevenen falták fel a fideszes toportyán férgek!! :((

2019.07.12. 13:18:55

@Quercus Maximus: Na, pontosan így erősödött meg Hitler is. Jobban kezdett élni a nép, aztán már istenként , őrjöngve éltették a világ talán leggonoszabb gazemberét.
Akkor is világgazdasági válságból kászálódott ki Németország, és ez Hitler kezére játszott. Ugyanígy volt Viktor is. Nem lenácizom Viktort, csak azt érzékeltetem, hogy ha most jobban megy az embereknek, az nem jelenti önmagában azt, hogy jó úton halad az ország. Abba kellene hagyni a nyilvánvaló lopásokat (Vőgyerek, Mészáros,stb.) Nem kellene mindenhova a s ggnyalókat ültetni szakemberek helyett. Nem mindenki ellenség aki valamit másként gondol! Másról sem beszélnek most, mint hogy tiszteljék Magyarországot. Az nem baj hogy volt idő, mikor lehülyézte Szijjártó a szerb belügyminisztert, milyen hangnemben írtak proinens emberek a pápáról, Merkelről, Junkerről, stb.,stbb... Miket láttunk hatalmas táblákon az egész országban? Viktor most meg fene mód érzékeny lett a tiszteletre. Ahogy a politikát figyelem , Viktor csak az orosz, a török, a kínai vezetőket tiszteli, meg néhány a Szovjetunióból kivált diktatórikus államot. A nyugatot csak ócsárolja. Persze ezt hallgattuk a kádárrendszer idején is. A pártitkár apuka ezt jól belenevelte a fiába.

Hungry horse 2019.07.12. 13:19:21

Buktor és a bandája seggarcóak gyülekezete, akiknek sosem volt és most sincs elég bátorságuk a ballibbant hazaárulók elleni harcra, se a parlamentben, se azon kívül.
A 3. 2/3-uk után is tolják a lét ezerrel a ballibbant mocsoknak, színházaktól a filmesekig, zenészekig.
Nem vették el a komcsi gyilkosok, byrók extra nyugdjait, kitüntetéseik után járó rendszeres havi jövedelmeiket, nem takarították ki a sereget, rendőrséget, ügyészséget, bíróságokat, államapparátust, iskolákat, akadémiát.
A ceu is itt pusztít, miközben azt hazudja elzavarták.
A soros pénzén tartott ngo-k vidáman tombolnak, sehol semmi változás.
Pozíciókat adnak parlamentben és kívül a ballibbant hazaárulóknak, majd amikor azok az arcunkba köpnek, úgy tesznek, mintha nem ők bátorítanák erre őket minden nap.
Uncsi a balfaszkodásuk.

A tahó városfeltúró, hídlezáró barom tarlós elhasal, pokornikkal a besúgófival és még sok sok más fideszes takonnyal együtt ősszel.
Szóval buktor jól tenné, ha a bandájával együtt felébredne, mielőtt a kukázzák ismét a nemzeti jobboldalt pár tíz évre az ő 16 évnyi teszetosza balfaszkodása után.

2019.07.12. 13:20:27

@ZX: Egy kis olvasni és értelmezni való, ami tutira nem propaganda;
privatbankar.hu/ingatlan/europaban-a-magyar-lakasok-dragultak-a-legjobban-de-miert-327165
Persze, ha szereti a mű sötétséget, akkor ne olvassa el!

2019.07.12. 13:29:19

@antal100: "Na, pontosan így erősödött meg Hitler is. Jobban kezdett élni a nép, aztán már istenként , őrjöngve éltették a világ talán leggonoszabb gazemberét."
Szerintem ez téves megközelítés, Németország területének közel felét elvették a békediktátummal és semmilyen ipari és katonai jelenlétet nem engedélyeztek nekik Európában. Ha Kovács Pisti ígérte volna meg nekik, hogy ebből a megaláztatásból kiemeli őket, akkor őt is becsukott szemmel követték volna és bármit megtesznek neki, amit kér, ... azt is, amit nem.
Hitlert és a II. Világháborút az idióta európai és USA vezetőknek, illetve a háttérhatalomnak köszönhetjük.
Hitler nem okozta a bajt, őt magát a háttérhatalom hozta létre.
Olyan helyzettől nem kell félni jelenleg, nem is érdemes riogatni vele senkit, mert azt tudatosan alkották meg!
Jelenleg a háttérhatalmi játszmák Európát "csak " a tömeges migráns betelepítési tervek formájában érintik, a Hitler féle akciók az ISIS megteremtésével zajlanak a Közel-Keleten, ..

2019.07.12. 13:32:46

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"Anyád hogy van?
Szerintem nem erre számított.
Vagy éppen büszke rád amikor meghozod a bözsijegyet? "

Ütős érvei vannak :-) , ritka az ilyen vitaképességű ember, mint ön :-) .

2019.07.12. 13:40:38

@ZX:

Ennyi? És téged ezért fizet Soros-Szaros Gyurka? Nagy lehet a baj nálatok.

2019.07.12. 13:42:02

@antal100:

Le kell váltani a patást.

ZX 2019.07.12. 13:42:23

@Tényelek: Igen, ez szépen hangzik. De azért ne csak a felszínt kapargassuk, nézzük már meg kik is vásárolnak ingatlant és hol. Van egy réteg aki számolatlanul költ lakásra befektetési céllal. Ez azonban csak egy szűk réteg. Főleg a fiatalok azok akiket ez a leginkább szarul érint. Márpedig a magyar fogyását csak a jó fizetés és a lakás állítaná meg.

mandiner.hu/cikk/20180502_fiatalok_es_az_elszabadult_ingatlanpiac

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.12. 13:43:23

@Tényelek: Magyar éedek nem egyenlő a fidesz féle lopással.

2019.07.12. 13:43:51

@Tényelek:

Ez a hulladék az oldalkocsis majom ikertestvére.

rallus 2019.07.12. 13:44:22

@antal100:
Az általad hozott példa is bizonyíték arra, hogy a ballibek született antifasiszták!
Ballib vezetés alatt a nép elszegényedett, iskolákat, kórházakat és vasútvonalakat zártak be, néhány konzekvensen hülye támogatójuk kivételével senkinek nem jutott eszébe, hogy őrjöngve éltessék a kormányt. Be kellett érniük a nekünk hitelezők és a vagyonunkat fillérekért megvásárlók csendes helyeslésével...

ZX 2019.07.12. 13:45:38

@Quercus Maximus: Ennyi? A gazdáid nem lesznek elragadtatva a központban. Még a végén nem kapsz fizetést.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 14:01:47

@rallus: "Az ellenzék, amikor lehetősége volt rá, nem vasútra, erőműre, stb vette fel a hitelt, hanem az államcsőd kivédésére! "

Erre nem tudsz valami frappans idezetet latinul, te gyoker?

Blogolo Blogi 2019.07.12. 14:07:47

@Tényelek: "pl. 2002-ben az éves adósságszolgálat 460 milliárd forint volt, 2010-ben meg már 2720 milliárd, "

Szokasos, tenyeken alapulo balfaszsag. Ha igy lett volna, akkor a mnyup-bol lenyult 3000milliardbol siman konszolidalhatak volna. Vagy szerinted is ott lopnak a fideszgyokerek, ahol csak tudnak?

Blogolo Blogi 2019.07.12. 14:09:54

@Quercus Maximus: "Az hogy egy párt fölfüggeszti tevékenységét egy pártban..."

Azóta sikerult ertelmesebbet irnod? Ja, nem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.12. 14:16:39

@Tényelek: Meg az a 650 milliárd amit megszavazott a fidesz és azt már a szoci kormány idején kellett kifizetni?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.12. 14:17:13

@Blogolo Blogi:
" akkor a mnyup-bol lenyult 3000milliardbol siman konszolidalhatak volna"

Aranyat vettek rajta a nyomorultak, a vámház körút 9-böl! Pont akkor amikor mindenki eladott!!! Idióták!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.12. 14:21:32

@Quercus Maximus: Normális ember (nem te) tájékozódik,körülnéz mielőtt szavaz.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 14:28:05

@Tényelek: "Hitlert és a II. Világháborút az idióta európai és USA vezetőknek, illetve a háttérhatalomnak köszönhetjük."

Pont ezert hasonlit a ket szituacio, te balfasz! Viktort is az idiota europai es usa vezetoknek, valamint sorosnak koszonhetjuk.

ZX 2019.07.12. 14:34:15

@Blogolo Blogi: Ha valamiért utálni kell sorost az pont ez, hogy ezt a tolvaj gecit kitanítatta és támogatta.

2019.07.12. 14:47:46

@Blogolo Blogi:

A manyup pénz 2/3-a mintegy 2000 milliárd forint adósságkonszolidációra ment el.

Akkor neked is te súlyosan hülye. Az államadósságot a GDP százalékában mérik.

ZX 2019.07.12. 14:52:21

@Quercus Maximus: "A manyup pénz 2/3-a mintegy 2000 milliárd forint adósságkonszolidációra ment el."

Aztán később mégis nőtt az államadósság. (Még GDP arányosan is, ami ugyebár szart sem ér mint mondtam volt.) A többi 1000 milliárdot meg eltőzsdézték. Pedig ugye a szöveg az volt, hogy a manyupok eltőzsdézik a pénzt.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.12. 14:56:03

évek óta ugyanazt nyüszítik
ásít icon merre van

nem lesz ebből izgi kormányváltás még legalább 10 évig

2019.07.12. 14:58:32

@ZX:

"(Még GDP arányosan is, ami ugyebár szart sem ér mint mondtam volt.) "

És ezt már az IMF-nél, meg az EKB-nél is tudják?

Na akkor magyarázd el, miért nem ér szart se.
Meg talán azzal a lendülettel magyarázd el azt is, forintban miért nőtt az államadósság.

Feszülten figyelünk.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 15:05:11

@Quercus Maximus: "Az államadósságot a GDP százalékában mérik."
Ahogyan a hitelt sem a GDP szazalekaban, hanem valamilyen devizanemben veszik fel, ezert merni is igy erdemes, erted mar te suttyerak? Ha a putriba veszel krumplit, akkor sem a testsulyodhoz mert szazalekos aranyban konyorogsz erte a piacon. Vagy mikor a segelyt utaljak, azt sem a csaladi vagyon szazalekaban kapod - nana! Ne engedd, hogy faszsaggal etessen Viktor, mert ezt neked meg az unokaidnak kell majd visszafizetni, megpedig nominalis erteken, Draga Baratom!

alöksz róz 2019.07.12. 15:08:37

@Blogolo Blogi: nem értem miért erőltetitek ezt a hülyeséget.
kínotokban?

2019.07.12. 15:09:51

@Blogolo Blogi:

Ez eddig nulla. Egyértelműen hülye vagy a közgazdaságtanból. De segíts zx-nek hátha kettőtöknek jobban megy.

ZX 2019.07.12. 15:13:02

@Quercus Maximus: Neked a bankod hogy számítja a törlesztődet? A kereseted x%-át kell fizetned, vagy egy meghatározott összeget? És ezt az összeget kell fizetned akkor is, ha munkanélküli leszel. Országok esetében sincs másként, nem a GDP arányában fizetik a törlesztőt, hanem fix összegben. Akkor is ha csillió billió a GDP meg akkor is ha 0. Szerinted a válságkor miért kerültünk csődközelbe? Ha a gdp bezuhan egy válság miatt attól még ugyanúgy kell fizetni a hitelt. A gazdaság épp lassulóban van újra. Ha jön egy újabb 2008 és csődközelbe kerülünk akkor majd megnézem, hogy nyomatod a szöveget a gdp arányos adósságról. Bár gyanítom, hogy abban az esetben itt osztod majd az észt, hogy te megmondtad, hogy a geci milyen szarul vezette a gazdaságot. Az ilyen gumigerincű parasztokból simán kinézem.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 15:30:31

@Quercus Maximus: Ertem en, hogy videki suttyo vagy, de ne elj vissza masok turelmevel! Az, hogy mennyit kell visszafizetni, majd a vasut es az eromu, meg a stadionok utan, az rohadtul nem fugg semmifele GDP ertektol, te beteg fasz. Az attol fugg, hogy Viktor mennyi hitelt es milyen kondiciokkal vett fel az oroszoktol meg a kinaiaktol. Csakhat az titkos meg ugye. Biztosan jo uzlet volt, hogy nem lehet kitenni Viktor hostettei melle a dicsosegtablara. Szoval esszel, hogy minek tapsikolsz fideszgyoker!

rallus 2019.07.12. 15:43:48

@ZX: Ha már másodikból kimaradtál...
Ha 40000 Ft-ot keresel tilinkón játszva az aluljáróban, akkor sokkal nehezebben fizeted ki a havi 39000 tartozásodat a banknak, mintha a többségi tulajdonos vagy az Altusban. Érted?

2019.07.12. 15:44:31

@ZX:

Szóval maradjunk annyiba, hogy hülyeséget beszélsz.

Mit mond az ejunak, az IMF-nek, a nemzetközi hitelminősítőknek, az elemzőknek, az államadósságot finanszírozó bankoknak, és így tovább, hogy Magyarországnak 2019. július 12-én x forint volt az államadóssága, a cseheknek x korona, a lengyeleknek x zlotyi? Ha az adósság elsöprő többsége devizaadósság, ez mit fog jelenteni mondjuk augusztus 14-én? Hogyan fog változni az árfolyam? Egy gazdaság teljesítményét az mutatja a legpontosabban, ha az államadósság a GDP százalékában van mérve, és nem az ha nemzeti valutában. Ez utóbbi semmit nem mond, mert minden egyes más devizához, euróhoz, dollárhoz képest más eredményt mutat, mert naponta változik az átváltási árfolyam. Ha egy bank hitelt akar nyújtani, akkor az kíváncsi arra, van.é máshol már hiteled, és mennyi a törlesztőrészleted. De nem a törlesztőrészleted összegszerűségét vizsgálják, hanem annak százalékos mértékét a jövedelmedhez képest. A GDP-d hez képest. Vajon miért?

A magyar államadósság azért nőtt összegszerűen, mert a felvétel időpontjához képest jelentősen gyengült a forint mind az ejuróhoz, mind a dollárhoz képest, ami megnövelte a forintban átszámított értékét, és így nőttek a kamatterhek is.

Ez ugyan az a kategória mint pl. a lakossági devizahitel. A törlesztőrészlet nőt nem a frankban nyilvántartott tartozás.

Ja, ha majd jön a csőd.....Hát a lengyelek egész jól átvészelték a 2008-as válságot. Egyedül Európában. Azért mert a GDP arányos államadósságuk 40% volt szemben a magyar 80%-al. Vagyis költségvetési pénzt tudtak pumpálni a gazdaságba, mert volt mozgásterük az államadósság területén.

rallus 2019.07.12. 15:46:51

@Blogolo Blogi: Miből gondolod, hogy Orbán elirigyelte Ferencéktől a négyes metró és az autópályák építése során bemutatott szakmai hozzáértést?

2019.07.12. 15:48:35

@Blogolo Blogi: "Szokasos, tenyeken alapulo balfaszsag. Ha igy lett volna, akkor a mnyup-bol lenyult 3000milliardbol siman konszolidalhatak volna. Vagy szerinted is ott lopnak a fideszgyokerek, ahol csak tudnak? "
Azt minden évben ki kellett fizetni, nem csak egyszer, hogy futotta volna belőle a 230000 milliárdot, amit eddig kellet volna fizetni adósságszolgálatként, ha nem avatkoznak be, hogy az ne így legyen.
Ha ez önnek valóban így megy, akkor dollárban kereshet ezer milliárdokat havonta, ha felvállalja az országok, multicéget tartozásainak menedzselését.

2019.07.12. 15:51:46

@ZX: "Ha jön egy újabb 2008 és csődközelbe kerülünk akkor majd megnézem, hogy nyomatod a szöveget a gdp arányos adósságról. "
Mondjuk nem lett volna akkora bajban az ország 2008-ban, ha 2006-ban nem 9,8 %-os a GDP arányos, államháztartási hiány, ami abban az évben a világ második legnagyobbja volt csak Libanon került elénk pár tized százalékkal, mert éppen polgárháború volt náluk.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 15:55:30

@rallus: "Miből gondolod, hogy Orbán elirigyelte Ferencéktől a négyes metró és az autópályák építése során bemutatott szakmai hozzáértést?"
Orban az ellopott milliardokat irigyelte el tole, szakmai hozzaertesrol azota sincs szo. Tenyleg be vagy oltva elet ellen?

Blogolo Blogi 2019.07.12. 15:57:00

@Tényelek: "hogy futotta volna belőle a 230000 milliárdot, amit eddig kellet volna fizetni"
Most meg hirtelen szazszoros szamokat kergetsz, de meg mindig ugyanaz a szanalmas hulye vagy gyermekem!

2019.07.12. 15:57:57

@ZX: "GDP arányosan is, ami ugyebár szart sem ér mint mondtam volt "
Hülyék ezek a közgazdászok, hogy még az euró bevezetését is ehhez kötik!
Szóljon nekik, hogy az ön elmélete szerint az szart sem ér, ne szöszmötöljenek vele!

2019.07.12. 15:59:43

@Blogolo Blogi: Csak tízszeres, egy nullával lett több. 23.000 milliárd plusz kiadást köszönhetünk eddig a balliberális csürhe országrontásának a 2002-2010 közötti időszakból.

harakiri 2019.07.12. 16:01:45

@Veszéjben a lyogállamiság !:

öööö....akkor az, hogy az orbán lement kutyába a putyin előtt és erdogánhoz meg a kínaiakhoz dörgölőzik (trumphoz is akart, csak leszarta) az nem ..." külső erőcentrumokkal kollaborálás"?
Gyere mesélj még!

ZX 2019.07.12. 16:13:23

@rallus: Valami értelmeset is tudsz mondani, vagy kijelentetted hogy az ég kék, a fű zöld és ezt elő akarod adni, mintha valami újat fedeztél volna fel? Mondjuk a retardált fideszes fasszopóktól nem várok semmit így nem is ér csalódás.

@Quercus Maximus: Nem tudom feltűnt-e, de mindenhol Euróban van feltűntetve az államadósság, miután többnyire Euróban folyosítják a hitelt akármelyik államtól is vesszük fel. Pl. az Oroszoktól sem rubelben és a kínaiaktól sem Yüanban vesszük fel a hitelt. Persze át szokták számolni FT-ba is, hogy az ilyen "okoskák" is megértsék.

"De nem a törlesztőrészleted összegszerűségét vizsgálják, hanem annak százalékos mértékét a jövedelmedhez képest." Valóban, viszont nem is fogja érdekelni a bankod, ha hirtelen megszűnik az állásod. Attól te még fizetsz, vagy rádküldik a behajtót. Kérdezd meg az argentínokat mennyire volt jó buli az államcsőd, pedig a GDP-jük nem lett 0 és gondolom a hitel felvételekor még az arány megfelelő volt.

"Hát a lengyelek egész jól átvészelték a 2008-as válságot. Egyedül Európában. Azért mert a GDP arányos államadósságuk 40% volt szemben a magyar 80%-al."
Nem, nem azért.

www.portfolio.hu/gazdasag/lengyelorszag-miert-lett-europa-csodaorszaga.129184.html

De hogy ne kelljen elolvasnod mert gondolom elfáradsz benne, kiemelem a lényeget.
"A lengyel gazdaság talpon maradásához úgy tűnik az alábbi tényezők járultak hozzá:

- érettebb politikai háttér
- a fiskális hiányt féken tartó törvényi szabályozás
- a válságot megelőző gyors bérnövekedés
- a valutaárfolyam reálgazdasághoz alkalmazkodó mozgása
- viszonylag zárt, nagy belső piac, a mezőgazdaság túlsúlya
- kevesebb euró hitel"

ZX 2019.07.12. 16:16:13

@Tényelek: Csak szólok, hogy közgazdász vagyok és színötös voltam végig. De te biztos jobban tudod, hiszen az igazság nem a borban, hanem OV seggébben van.

harakiri 2019.07.12. 16:17:35

@Tényelek:
23e milliárd forint nem kis pénz... Utánaszámolt már valaki, hogy egyáltalán jött-e annyi az országba? 23e milliárdot el is kell tüntetni, ami nem kis feladat. Felteszem, hogy lehetetlen küldetés.
Persze, ezek a számok is csak a fideszhez köthető médiában jelentek meg, valamint az is biztos, hogy sok erőfeszítést nem tett bele a kisgömböc, hogy visszaszerezze.
Gyanítom, hogy ez is csak egy sima lózung, amivel bizonyos embereket lehet elvakítani.
Ergo, ennek semmi alapja, viszont amit az orbán és sleppje ellop, az csúnyán látszik, így könyebb is lesz visszaszerezni! UFF!

2019.07.12. 16:18:33

@ZX: ""A lengyel gazdaság talpon maradásához úgy tűnik az alábbi tényezők járultak hozzá:

- érettebb politikai háttér
- a fiskális hiányt féken tartó törvényi szabályozás
- a válságot megelőző gyors bérnövekedés
- a valutaárfolyam reálgazdasághoz alkalmazkodó mozgása
- viszonylag zárt, nagy belső piac, a mezőgazdaság túlsúlya
- kevesebb euró hitel"

Szerintem kínos az, amikor valaki ellent akar mondani másnak, miközben pont az ő álláspontját támassza alá.

ZX 2019.07.12. 16:20:06

@Tényelek: Ezt a számot a seggedből rángattad elő? Gyurcsiék kb. 7.000 milliárd Ft-nyi hitelt vettek fel. Orbánék 9.000 milliárdot (idáig, és ebben nincs még Paks II. és a kínai vasút). Bár az inflációt számítva talán kicsit kevesebbet vettek fel mint gyurcsiék, de gondoskodnak róla, hogy ez ne sokáig maradjon így.

2019.07.12. 16:21:53

@ZX: "Csak szólok, hogy közgazdász vagyok és színötös voltam végig. De te biztos jobban tudod, hiszen az igazság nem a borban, hanem OV seggébben van. +
Egyből gondoltam, hogy egy nagyon komoly szaktekintéllyel állunk szemben, ezért írtam, hogy szóljon a sok hülyének az EKB-ban, hogy hagyják már azt a GDP arányos államadósságos kitételt az euró bevezetés feltételeként, mert egy okos ember tudja, hogy az akár 300%-ék lehet, mert az az adat szart sem ér!

ZX 2019.07.12. 16:23:46

@Tényelek: Szerintem meg hülye vagy mint a segg, és nem látod, hogy ezek a tényezők a mai napig nincsenek meg a magyar gazdaságban. A következő válság is a padlóra küldi az országot újfent. De azért tapsikolj csak ennek a kleptomániás maffia bandának.

ZX 2019.07.12. 16:25:22

@Tényelek: Gúnyolódhatsz, de attól még hülye maradsz.

2019.07.12. 16:27:55

@ZX: " Ezt a számot a seggedből rángattad elő? Gyurcsiék kb. 7.000 milliárd Ft-nyi hitelt vettek fel. Orbánék 9.000 milliárdot (idáig, és ebben nincs még Paks II. és a kínai vasút)"
Nem teljesen tiszta, hogy miért csak 7000 milliárddal növelték az államadósságot liberálbolsevikok, amikor átvették 8000 milliárd volt, amikor átadták akkor 20500, de ez is biztosan valami olyan földöntúli tudás, amit csak ön ismer.
Az adatokat az akk és az mnb honlapjáról érdemes legyűjteni, de mint látom önnek a kamrában teljesen más számok vannak a befőttesüvegekben, .. azt meg ugye senki sem tudja önön kívül, hogy melyik üvegbe mit tett el, ... bár remélem dunsztolás előtt felcímkézte őket, hogy legalább ön tudja melyikben mi van!

2019.07.12. 16:29:09

@ZX: "@Tényelek: Gúnyolódhatsz, de attól még hülye maradsz. "
Komoly tudásbázisra utaló érv :-) !

2019.07.12. 16:35:06

@ZX: "ezek a tényezők a mai napig nincsenek meg a magyar gazdaságban. A következő válság is a padlóra küldi az országot újfent. "
Ez megint valami olyan tényalapon nyugszik, amit önön kívül senki sem tud?
Javaslom nézze meg a linkben található oldalon, jobboldalon, fentről a második grafikont és rájön, pont ugyanaz a helyzet, mint volt csak teljesen más :-) !
Az is látszik belőle, hogy a Bokros csomagért illett volna pár embert betenni a húsdarálóba.
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga

Csak jelezem, hogy nem érdekel a Fidesz, csak és kizárólag a magyar közösség, ami számít, .. az más kérdés, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok százszor rosszabbak lennének, mint a Fidesz most minden hibájával.

harakiri 2019.07.12. 16:37:31

Árulja már el valaki, hogy miért jó ez a kleptomán hazaáruló csürhe, akik pofán köpik a magyar embereket; ellopnak mindent, amit tudnak; ráteszik a kezüket mindenre, amire tudják; lebontják a demokráciát; mossák az emberek agyát; úgy élnek mint a kiskirályok; összeszerelő országot csinálnak; rohasztják az oktatást; beengedik a migránsokat pénzért, amit persze ellopnak és azt is mi fizetjük ki; lemennek kutyába putyin előtt; építik a legsötétebb rákosi korszakot, de közben mindenki mást lekommunistáznak; lehazaárúlóznak mindenkit, aki nem ért velük egyet; dilettáns, csinovnyik lelkületű embereket alkalmaznak mindenfajta szaktudás nélkül és ezek hoznak szabályokat, bukta előtt kiveszik a pénzüket az alapokból, hogy ne veszítsenek pénzt, de a sima pornép meg a megtakarításait veszti el, elintézik, hogy a fideszesek ki tudják fizetni a devizahitelt, de senki másnak nem segítenek; 1/3 választóval 2/3 -ot nyernek; mindig a választások előtt indulnak meg a migránsok,...etc. ...tudnám még sorolni, csak már forr az agyam ezektől
Miért?

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 16:40:40

@Tényelek:

látom van itt egy okos NER faccopó.

áruld el nekem tomika, a pénzszaros lölő cégbirodalom, mennyi pénzt falt fel a főcziggány által odadobott közbeszerzésekből, az ott elvégzett munka szolgáltatás mennyi hasznott hozott neki, és nekünk, a hazának, illetve a pénszaros birodalom kb. mennyi árut és szolgáltatás értékesített a KIBAXOTT NYUGATI piacra KEMÉNYVALUTÁÉRT, s ott milyen haszonkulccsal tudott dolgozni???

pénszaros lölő hazai bevételén megjelenő profit, és annak nagysága érdekel, és a külföldre exportált áruk szolgáltatások ellenértéke, és az azon megjelent profit.

mennyi dollárt hozott a magyar gazdaságnak a pénzsaros lölő, illetve mennyi közpénz falt vajh fel?

mivel magyarázható pénszaros hazai piacon elért közel 900 szoros haszna?

hajrá.

ZX 2019.07.12. 16:41:39

@Tényelek: Az előbb még 23.000 milliárdot emlegettél. Ezek szerint nálad 20500-8000=23000? Remélem nem pénzügyi területen dolgozol, hanem közmunkás vagy valamelyik borsodi faluban. :P

rallus 2019.07.12. 16:43:11

@ZX: Lehetett volna benned annyi tapintat, hogy az egyébként is megtépázott tekintélyű közgazdász szakma renoméját nem rontod tovább ezzel az információval...
Úgyis tudjuk, hogy hogyan jutottunk az 52% adósságtól az IMF gyorssegélyig... Veres és Bajnai is olyasmi, mint te...

ZX 2019.07.12. 16:43:27

@Tényelek: "a jelenlegi ellenzéki pártok százszor rosszabbak lennének, mint a Fidesz most minden hibájával."

Akkor visszakérdezek egy klasszikust idézve:

"Ez megint valami olyan tényalapon nyugszik, amit önön kívül senki sem tud?"

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 16:46:48

@harakiri:

"Miért? "

azért bazmeg, mert az ország egyik, intelligens fele pontosan tudja, micsoda féreg banda uralkodik rajtuk, és nem ikszel rájuk

van egy tudatos és korántsem buta réteg, aki komoly hasznot húz a fő-staddion-kancziggány rendszeréből, még most... ezért rá ikszel, ide tartozik a plebejus sereg, akik pontosan tudják, hogy a cziggány egy nyelvöltögetőféreg, de megélnek búsásan a koncból, pl. a média luvnya, a 4-5 millás nettóval.

és van a butazoid megvesztegetett ostoba tanulatlan, aki zsák krumpliért ikszel. nomeg a megvásárolt remegő nyugger.

az utóbbi 2 réteg, és az ideszavazó ukrán horda tartja életben a cziggány-staddion.-vajdát és bandáját.

ZX 2019.07.12. 16:47:42

@rallus: Mi ennek az információnak a lényege? Hogy olyanok irányítják az országot akiknek fingjuk sincs semmiről? Mondjuk ez a geci hajmosásos meg összeszerelő üzemes példáiból és a turizmus GDP aránya 16% kell legyen beszólásából, az okatatás és a tudományos kutatás tönkretételéből eddig is láttuk.

harakiri 2019.07.12. 16:54:03

@csüngőhasú norvégbáró:

Ja...csak nekem ettől az eszem megáll! Minden egyes kibaszott napon!

sinus67 2019.07.12. 17:03:03

@R.V.J.:

"...minöségi kis-ázsiai munkaerö"

Hát besírtam! :))))

6.Lenin 2019.07.12. 17:03:41

@harakiri:

"csak már forr az agyam ezektől
Miért? "

Sokat vagy a napon, sapka nélkül.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 17:04:37

@harakiri:

ha kapnék a csutti cziggánytól 5 milla havi nettó fizetést, megpuhulna a jellemem, még bájör zsótinál is nagyobb getzi lennék. :D

pénz, jellem, gerinc....

ez egy szolgalelkű nép.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.12. 17:10:58

A címre reagálva. Ja. Meg a nemzeti nemválasztási csalási bizottság szerint is még az is a fityszre szavazott, aki nem szavazott. :-( Hogy ki kire szavazott? :-(

h2o.ingyenweb.hu/keret.cgi?/tema/75.html

harakiri 2019.07.12. 17:13:41

@6.Lenin:

Az inkább sajnálatos, hogy neked nem. DE, ezt korábban átbeszéltük már.

Ezért tettem fel a "Árulja már el valaki, hogy..." kezdetű kérdést...

harakiri 2019.07.12. 17:16:41

@taga_20:

Mondjuk azt nem vitatnám el, hogy a fidesz egy igazi agymosást hajtott végre vidéken és azok az emberek, akik csak a mtv1-2-3-4 meg a pannon lapokból tájékozódik az csak azt az egy oldalt látja és sem igénye, sem lehetősége (vagy más miatt), hogy máshonnan tájékozódjon.
Ezeket nem tudom elítélni, egyszerűen csak sajnálom, hogy ezt a fidesz meg tudta csinálni és mi ezt hagytuk! :S

harakiri 2019.07.12. 17:18:53

@csüngőhasú norvégbáró:

...báyer-t nem tudnád űberelni, mert ilyen sötétlelkű véglény nincs még egy a földön, talán csak a csuti, meg a sziszi, meg a HituTisziLaja!

6.Lenin 2019.07.12. 17:23:29

@harakiri:

Hülye kérdésre, valós válasz.

taga_20 2019.07.12. 17:26:26

@harakiri: "Ezeket nem tudom elítélni, egyszerűen csak sajnálom, hogy ezt a fidesz meg tudta csinálni és mi ezt hagytuk! :S"

én meg pont ezeket utálom, hogy a hatalomban tartják a fityeszmaffiát.
lásd pl. ezt a munkásőr lenint. csöpög a nyála, ha meghallja a geci hangját.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 17:29:35

@taga_20:

"ezt a munkásőr lenint. csöpög a nyála, ha meghallja a geci hangját."

fingja nincs mi történik körülötte, a disznóólból pötyög. de legalább lenne kussba a hülyeségeivel.

6.Lenin 2019.07.12. 17:32:34

@taga_20:

Miért csöpögne? Amíg ilyen barmok -mint te is vagy-jelentik az alternatívát, a Fidesz simán a hatalomban marad, akár az idők végeztéig.
Tedd fel magadnak a kérdést: miért is szavaznának rátok az emberek?

Az ilyen csüngőhasú seggfejekre, vagy a cicusra, a sok barom taga20-ra, stb?
Lenne rá értelmes válasz?
Már 2006 ősze óta nincs. Most sincs.

taga_20 2019.07.12. 17:33:56

@csüngőhasú norvégbáró:

nincs nap, hogy valami kurva nagy szemétséget ne csinálna a fityeszmaffia.

és ezek után is, nap-nap után itt örömködik a sok retardált fityeszork.
lenin, tényelek, erdész, és még néhány rohadék!

BROÁF!

6.Lenin 2019.07.12. 17:34:51

kozvelemenykutatok.hu/wp-content/uploads/2019/06/jelenlegi_trend-02.png

Kiket takarnak azok a vékony színes csíkocskák?
1re vékonyodnak.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 17:36:33

@6.Lenin:

"miért is szavaznának rátok az emberek?"

mert nem lopnánk magunknak, meg a haverjainknak ilyen patkány mód, mint a cziggányod, azért.

de van aki beéri egy zsák krumplival, mindeközben ELIOS pityuka, a főcziggány bahrátja saját csillagot, mit lassan galaxist vesz a pénzünkből.

ennyire mohó már a főcziggány.

ostoba tirpák.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 17:38:08

@6.Lenin:

"Kiket takarnak azok a vékony színes csíkocskák?
1re vékonyodnak. "

tehát 47 százalék már most telibefoshná a cziggányod?

nem látom a 2/3 alapját.

taga_20 2019.07.12. 17:40:42

@6.Lenin: "Miért csöpögne? "

kérdezd magadat! én csak azt látom, hogy minden nap elalélsz a gecimaffiától.

amíg ilyen gerinctelen barmok, mint te, léteznek, addig a maffiának nem kell fosnia.

ennyi.

2019.07.12. 17:41:10

@ZX:

Na akkor mégegyszer. Nem engem kell meggyőzni, hanem pl. az EKB-t, az IMF-et meg a közgazdász szakmát. Nem lesz egyszerű.
Lehet, hogy közgazdász vagy, de engedelmeddel én inkább Király Júliának, Pogátsa Zoltánnak Madár Istvánnak hiszek. A közgazdász végzettség még messze nem jelenti aszt, hogy ezekhez a dolgokhoz is értesz.

harakiri 2019.07.12. 17:42:43

@6.Lenin:

Nem....
Igazából nincs rá válaszod...ez a legkönyebb! Tipik...

2019.07.12. 17:43:12

@ZX:

Ja és a válaszod még mindig nem magyaráz meg semmit a föltett kérdésekből.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 17:45:28

Rengeteg hozzaszolast olvastam a temaban es nagyon orulok, hogy vannak topikok, amelyek vitara osztonoznek. Jo megismerni egymas velemenyet, ki hogyan latja az orszag fejlodesi eselyeit, milyen buktatoktol tart, vagy epp melyik politikai eroben latja kozos kis hazank boldogulasanak letetemenyeset.
Osszegezve az elhangzottakat, ujfent azt az objektiv allitast kell tennem, hogy a Viktort es bandajat tamogato tarsadalmi csoport javaresze volt komcsi nyugger, akik rosszul erzik magukat, ha nem szaros a szajuk szele, a masik meg a videki muveletlen, mosdatlan, anyabaszo suttyok tomege, javareszt par osztaly kozepiskolai vegzettseggel valamelyik tanyakozpontban.

2019.07.12. 17:47:09

@ZX:

Na és még valamit, mert nem igazán van időm.

"- érettebb politikai háttér
- a fiskális hiányt féken tartó törvényi szabályozás
- a válságot megelőző gyors bérnövekedés
- a valutaárfolyam reálgazdasághoz alkalmazkodó mozgása
- viszonylag zárt, nagy belső piac, a mezőgazdaság túlsúlya
- kevesebb euró hitel"

Ezek a feltételek csak a lengyeleknél teljesültek? Mert ugye gyakorlatilag minden európai, de Európán kívüli ország, mint pl.az USA is padlót fogott. Vagy akkor egyedül a lengyelek a királyok, és minden más ország minden más pártja, politikusa olyan hülye mint mi magyarok?

taga_20 2019.07.12. 17:48:30

@Quercus Maximus:

ezt nem írtad el?

király júlia?

"2007. június 4-én Simor András MNB-elnök a bank alelnökének javasolta. Sólyom László köztársasági elnök július 10-én nevezte ki, július 3-ai hatállyal, hat évre."

2019.07.12. 17:50:11

@ZX:

A következő válság csak Magyarországot fogja padlóra küldeni?

Ha nem akkor minden olyan ország, aki padlót fog, ugyan olyan hülye kormánnyal rendelkezik mint mi?

Ha libbant kormányunk lenne, akkor megúsznánk?

6.Lenin 2019.07.12. 17:50:39

@csüngőhasú norvégbáró:

B+, gyere már ki a fényre. Járod te az országot?

Ilyen hülyeséggel áltatjátok magatokat már 2006 ősze óta.
Ennyire futja a hatalmas eszetekkel.

www.youtube.com/watch?v=qPcDymUo8dU

harakiri 2019.07.12. 17:55:25

@Blogolo Blogi:

Nincs objektív állítás, ahogy objektíven struktúrált világ sincs.
...magadat hova sorolod? ...csakmerhogyakkormostan van a jobbfasz meg a balfasz csoport...

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 17:57:30

@6.Lenin:

www.youtube.com/watch?v=5lTsOiIMeiA

orbanisztán.

egyébként te torzszülött, áruld már el, pénzszaros lölő mennyit keres ma magyarországon közpénzből, és mennyit a piacról, pl. nyugat európába értékesített áruk és szolgáltatásokból? mi hasznot hoz, a hazának, a stróman?

24.hu/fn/gazdasag/2019/07/09/felszamolas-meszaros-lorinc-bakony-hus/

ahol nem eu s pénz jön, dolgozni is kell, ott kaputt? pöcsög.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.12. 17:58:50

@Quercus Maximus: "A következő válság csak Magyarországot fogja padlóra küldeni?"

Nem, de legrosszabbul minket fog érinteni. Ha az elmúlt 9 évben a soha nem látott hosszúságú és erősségű világgazdasági konjunktúra során egyre csak lejjebb csúsztunk, semmi remény, hogy válság esetén ne csúsznánk tovább.

Lehet, hogy Ondó Viktor abban reménykedik, hogy úgy érjük utol Ausztriát 2030-ra, hogy az még jobban megszenvedi a válságot, mint mi. :))

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 17:59:13

@Quercus Maximus:

orbánnccal majd megússzuk, nyilván. :D de nincs már 3000 milliárd ellopható nyugdijpénz, fidesstroll.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 18:01:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Lehet, hogy Ondó Viktor abban reménykedik, hogy úgy érjük utol Ausztriát 2030-ra, hogy az még jobban megszenvedi a válságot, mint mi. :)) "

Magyarországra már egy Marshall segélynyi eu s pénz jött be, de valahogy még is Németország gyarmata maradtunk, önálló gazdaság nélkül.

a pénzszaros birodalom nem gazdasági háttér, hanem strómanközpont, eu s pénznyelő, nemzetgazdasági szempontból egy lószar, minimális exporterővel. :D

6.Lenin 2019.07.12. 18:03:03

@csüngőhasú norvégbáró:

Mit érdekel engem Mészáros? Eddig is megéltem nélküle. Viszont sok családnak ő biztosítja a megélhetést (munkát ad nekik). Törődjenek ők vele.

De nem hiszem, hogy ezeket pont veled vitatnám meg, hiszen egy jó nagy seggfej vagy, a hozzászólásaid alapján. Én csak ezek alapján tudlak megítélni, amit magadból mutatsz, és az igen csak elszomorító.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 18:04:27

@6.Lenin:

"De nem hiszem, hogy ezeket pont veled vitatnám meg,"

ez mind az érvelésed te kövér fidessnyuggerdisznó? satnya.

6.Lenin 2019.07.12. 18:05:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Milyen válság fogja bedönteni Orbánt? A szent piacgazdaság, ami mindent megold?

Néha akkora marhák vagytok, hogy az még a szomszéd kutyájának is fáj.
Tudod te, hogy miket is írsz néha?

taga_20 2019.07.12. 18:08:35

@6.Lenin:
"Mit érdekel engem Mészáros? Eddig is megéltem nélküle. Viszont sok családnak ő biztosítja a megélhetést (munkát ad nekik). Törődjenek ők vele."

mit csinál ez a hulladék?

azt, hogy a prosperáló cégeket megkeresik és lenyúlják.

utána biztosítják a megélhetést? örülj ennek te szarházi!

6.Lenin 2019.07.12. 18:09:05

@csüngőhasú norvégbáró:

Miket kéne érvekkel vitatnom? A hülyeséged? Azt igazolod magad, minden erőfeszítés nélkül.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.12. 18:13:31

@6.Lenin:

akkor miért pofázol itt a semmiért, ahelyett, hogy élőben nyalnád a vektorod? senki nem kíváncsi rád, se.

nincs1itt 2019.07.12. 18:14:13

@Tényelek: szerintem gyere le a cuccról, mert már nagyon megütött! fuss neki a történelem megismerésének. mert amit az interneten olvastál az csak arra bizonyíték, hogy van internet kapcsolatod!

rallus 2019.07.12. 18:24:09

Látva az ellenzék dühös elszántságát belátható, hogy ha csak fele annyira okosak lennének, mint amennyire trágárak, még komoly bajt is okozhatnának......
Remélem nem jutnak el Matuska Szilveszter szintjére, mert eddig egyedül azzal nem próbálkoztak féktelen hazaszeretetükben....

6.Lenin 2019.07.12. 18:37:06

@csüngőhasú norvégbáró:

Látod, nem értesz te az egészből semmit.
Neked kéne meggyőzni engem, hogy rosszul látom Mo helyzetét, de nem ilyen hülyeségekkel, amit itt löx naponta. Ez nagyon alacsony színvonal.

Én szavaznék rád is, ha jobbat kínálnál ezek helyett, de nem tudtok. Ez nem az én hibám, és nem is a butának tartott választók hibája. Ez a ti hibátok, és az istennek se vagytok képesek megérteni.

Miért nyalnám Orbán seggét? Eddig is megéltem nélküle is. ezután se lenne olyan nagy gond.
De miért gondolod, hogy hülyékre vágyok egy orgonaillatú május éjszakáján?

Blogolo Blogi 2019.07.12. 18:43:41

@harakiri: "...magadat hova sorolod?"
A fideszbirkak rossz lelkiismerete vagyok.

rallus 2019.07.12. 18:48:20

@Blogolo Blogi:
És milyen hatékonyan! Lassan már csak a taga és csüngő -kategória marad....

alöksz róz 2019.07.12. 19:01:37

@Veszéjben a lyogállamiság !: a cicus is komcsi nyugger, má bevallotta

Blogolo Blogi 2019.07.12. 19:08:58

@rallus: "És milyen hatékonyan!"
Esetleg egy ujabb utalas valami okori mitoszra vagy indianos bolcselet? Mindezeket latinul?

Blogolo Blogi 2019.07.12. 19:10:17

@alöksz róz: "a cicus is komcsi nyugger, má bevallotta"
Nem komcsi nyugger, mas.

taga_20 2019.07.12. 19:19:37

@rallus: és te, és a kétmilla fityeszagyhalott zombi, a testvéreid.

rallus 2019.07.12. 19:25:11

@Blogolo Blogi:
Ha segíteni akarnék neked, akkor a "Trágár szavak listája " alapján írnék, hogy ne veszítsd el törzstámogatóidat....

Blogolo Blogi 2019.07.12. 19:28:45

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Tudod ki a komcsi nyugger?Apró Piroska.."
A szemebe is merned mondani vagy csak a hata mogott vagy ilyen bator, te fideszgyoker?

2019.07.12. 19:32:19

@ZX: "Az előbb még 23.000 milliárdot emlegettél. Ezek szerint nálad 20500-8000=23000? Remélem nem pénzügyi területen dolgozol, hanem közmunkás vagy valamelyik borsodi faluban. :P "
Na ez az, kedves hős közgazdász barátom, hogy lehet ez ... .
Nekem az lenne az első tippem, hogy a 2002-2003-ban felvett tíz éves futamidejű kötvények beváltása 2012-13-ban olyan magas plusz költséggel jártak a 2009-ben padlóra küldött országban, hogy az önmagában több ezer milliárd extra kiadást jelentett, de a többi államkötvényen is 7-11%-os kamatos kamat volt, ... Bokros elvtárs idején bevezetett deviza adósságra való átállás folytatása sem tett jót a berogyott forint időszakában, .. szóval a liberálbolsevikok által összehozott romokon ilyen egyszerűen összejött ez a kamat és árfolyamfelár.
Ehhez képes a magánnyugdíjpénzek csak aprónak számítanak.
Nagyon remélem, hogy nem pénzügyi területen dolgozik, mert az régen rossz lehet annak a banknak, ha még azt sem tudja hogyan rabolják ki az ügyfeleket.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 19:35:23

@rallus: "Ha segíteni akarnék neked, akkor a "Trágár szavak listája " alapján írnék, hogy ne veszítsd el törzstámogatóidat...."

Igaz, ami igaz, neha rem egyszeruen reagalok az egyszerusegre, viszont azt mondjad meg, hogy veled szemben mikor voltam tragar?

Blogolo Blogi 2019.07.12. 19:43:18

@Tényelek: "Bokros elvtárs idején bevezetett deviza adósságra való átállás folytatása sem tett jót a berogyott forint időszakában"
Ezt a 320as eurot mar a karpatok geniuszanak, illetve Todikanak, meg Lajoskanak koszonhetjuk, ugye?

2019.07.12. 19:43:21

@Blogolo Blogi: "Osszegezve az elhangzottakat, ujfent azt az objektiv allitast kell tennem, hogy a Viktort es bandajat tamogato tarsadalmi csoport javaresze volt komcsi nyugger, akik rosszul erzik magukat, ha nem szaros a szajuk szele, a masik meg a videki muveletlen, mosdatlan, anyabaszo suttyok tomege, javareszt par osztaly kozepiskolai vegzettseggel valamelyik tanyakozpontban. "
Ez elég szomorú összegzés a liberálbolsevik oldalról, mert arra utal, hogy még mindig nem érti /k/, hogy ha nem érnek el komolyabb eredményt egy választáson, annak nem a választók az okai, mert ha van egy kupleráj, ahol nincs wc, mosdó, fűrdő és a kurvák is túl vannak a hetvenen, akkor nem biztos, hogy a helyet elkerülő vendégekben van a hiba! és még az elbukott választások után is a patkányozás megy ...
Ez azért nagyon elkeserítő, mert ez azt jelenti, hogy még nagyon sok olyan választás lesz, ahol nem lehet majd választani csak szavazni, mert csak ... Orbánnak még az unokája is miniszterelnök fog lenni, mert nem lesz jobb, .. pedig lehetne.

taga_20 2019.07.12. 19:48:11

@Tényelek: "Orbánnak még az unokája is miniszterelnök fog lenni, mert nem lesz jobb, .. pedig lehetne."

mekkora egy szervilis szardarab vagy fityeszzombi!

2019.07.12. 19:48:30

@Blogolo Blogi: "Ezt a 320as eurot mar a karpatok geniuszanak, illetve Todikanak, meg Lajoskanak koszonhetjuk, ugye? "
Szerintem az euró árfolyam gyengülés a csőd szélén álló országnak szólt, nem véletlen, hogy már 2010 előtt is volt 320 közelében, ..
de tény, hogy propagandának nem rossz ez a Fidesz miatti forint gyengülés.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 19:54:18

@Tényelek: "Orbánnak még az unokája is miniszterelnök fog lenni, mert nem lesz jobb,"
Egyaltalan nem lennek meglepve, ha az alkotmanyba visszakerulne az osiseg torvenye es valoban Viktor ivadekai uralkodnanak az orszagon. Europa DNS-e ugyebar. A toke felhalmozasa (bocsanat: lopasa) mar elkezdodott Lorincz mesterrel, gondolom a vejkoval csucsra jar majd, oszt par ev mulva mind neki szeditek a paprikat.
De szep idok is lesznek azok es meglasd milyen buszke leszel majd magadra, hogy kivetted a reszed a diadalbol.

2019.07.12. 19:56:14

@taga_20: "@Tényelek: "Orbánnak még az unokája is miniszterelnök fog lenni, mert nem lesz jobb, .. pedig lehetne."

mekkora egy szervilis szardarab vagy fityeszzombi! "

Azért érdekes dolog, amikor egy fideszzombi védi a gazdiját!
Ön szerint Orbán unokája is jó lesz miniszterelnöknek, mert akkor sem lesz jobb ajánlat a piacon, szerintem meg lehetne jobb is.
Nem vagyunk egyformák, én nem vagyok szervilis mint ön!
Egyáltalán ilyen nyálas Orbán imádó szöveg után hogyan jut eszébe engem szervilisnek nevezni?!

Blogolo Blogi 2019.07.12. 20:00:32

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Miért,nem az,te majom?"

Honnan a faszbol tudjam?! Itt vagy pl. te. Rolad mar regota tudom, hogy mekkora seggfej vagy, barmelyik leirt mondatod jol bizonyitja, de ot meg eletemben nem lattam, nem beszeltem vele, bar ettol siman lehet komcsi is es akar nyugger is.

2019.07.12. 20:01:42

@Blogolo Blogi: Az idézet végéről a legfontosabbat kihagyta, ahogy egy igazi liberálbolsevikhoz illik, az viszont az, hogy PEDIG LEHETNE, ..
Na ilyen hozzáálllás mellet esély sincs rá, hogy legyen, .. meee ugye a választó a hülye, nem a portéka rohadt a piacon, .. és mér a csak félig rohadtat viszik el, mikor ott van az a paradicsom is amelyik már a színpaletta minden színét tartalmazza és a szagát is lehet érezni a város másik végéről?!

2019.07.12. 20:03:16

@taga_20: "@Tényelek: te fogyatékos vagy. "
Még az is jobb, mint bukott fideszzombinak lenni, mint ön, aki már másodjára bukott be ilyen stiklivel.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 20:10:48

@Tényelek: "Az idézet végéről a legfontosabbat kihagyta, ahogy egy igazi liberálbolsevikhoz illik, az viszont az, hogy PEDIG LEHETNE"
Lenyugszol. Az alkotmanymodositas szempontjabol nulla jelentosege van annak, hogy nem ideztem be a teljes baromsagodat.

2019.07.12. 20:19:10

@Blogolo Blogi: "Az alkotmanymodositas szempontjabol nulla jelentosege van annak, hogy nem ideztem be a teljes baromsagodat."
Addig, amíg mindig más a hibás, kivéve az ellenzék pártjait, .. na addig marad Orbán, mert tutira nem lesz jobb, mert a felfogás szerint a lépcsőmászók, fetrengők, sípolók, hangosbeszélők hadseregében sokkal komolyabb államférfiak és nők vannak, mint Orbán csak ugya az alkotmány a média meg mit tudom én miatt, .. na meg a választók többsége is patkány meg hülye ... :-) .
Meg kell nézni a régi választási törvényt az ellenzék szemével és a mostanit szintén az ellenzék szemével és kiderül, hogy a mostani ellenzéknek nagyságrenddel több lehetősége van, mint a Fidesznek volt 1998-ban vagy 2010-ben ők mégis győztek.
Klasszikus mondás, hogy a sikeres embernek küzdelmes eredményei, míg a sikertelennek csak kifogásai vannak.

rallus 2019.07.12. 20:22:03

@Blogolo Blogi:
Te valóban nem vagy indokolatlanul trágár és én is méltányolom sziszifuszi munkádat! Nem lehet könnyű folyamatosan halottat csókolgatni, hogy hátha.... Aki nem "hasznos idióta", az ezért sokat kérhet....

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.12. 20:23:54

@Blogolo Blogi: Menj el egy Dk-s szeánszra ott láthatsz bőven kommancs nyuggert.Magadfajta retardált idiótákkal is találkozhatsz.Bár már biztos volál..:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.12. 20:27:22

@Tényelek: A Dk 4%-ot kapott listán.Kompenzáció révén kerültek be a parlamentbe..

taga_20 2019.07.12. 20:29:59

@Tényelek: még egyszer. most kérdezem.

te bazdmeg fogyatékos vagy, fityeszork?

Blogolo Blogi 2019.07.12. 20:37:13

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Magadfajta retardált idiótákkal is találkozhatsz."
Nem voltam/vagyok sem part, sem KISZ, sem NER, sem semmilyen tag, miert erdekelne pont egy DKs rendezveny? Rajtad kivul is van itt epp eleg elvakult seggnyalo, egyaltalan nem hianyzik, hogy a valosagban is a faszsagot hallgassam.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 20:40:29

@rallus: "Te valóban nem vagy indokolatlanul trágár és én is méltányolom sziszifuszi munkádat"
Ohhhh, ez nekem szintiszta szorakozas es roppant mod orulok, hogy talalkoztam egy magadfajtaval, aki serobol nyomja a latint. Biztos nagyon nagyon sokat jarhattal iskolaba.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 20:49:02

@Tényelek: "Addig, amíg mindig más a hibás, kivéve az ellenzék pártjait, .. na addig marad Orbán,"
Abszolut igazad van! Az vesse ra az elso kovet a kis gecire, aki a helyeben nem valtoztatna par evente a granitszilardsagu alaptorvenyen.

"na meg a választók többsége is patkány meg hülye ... :-) ."
Nem a valasztok tobbsege, csak a fideszgyokerek.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.12. 20:58:20

@Blogolo Blogi: Pufajkás Gyula,209-es szigorúan titkos,majd a Kisz Központi Bizottságának üdvöskéje..Ez egy ív kéremszépen,posztkommancs triumvirátus..:)

2019.07.12. 21:19:40

@taga_20: Ön kardoskodik Orbán hatalma mellett, sőt még az unokáját is hatalmon tartaná és vagyok a fideszork, meg a fogyatékos :-) ?
Le kellene állnia Orbán fenekének lefetyelésével!
Gondolkodni szokott néha?

2019.07.12. 21:23:15

@Blogolo Blogi: ""na meg a választók többsége is patkány meg hülye ... :-) ."
Nem a valasztok tobbsege, csak a fideszgyokerek. "
Mert a hülyék a hibás gyümölcsöt veszik meg a piacon, a helyett, hogy a teljesen rohadtat vennék, .. Van benne logika :-) !
Szerintem azok a nem normálisak, akik vallási okokból még mindig ahhoz a gyümölcsmaradványhoz ragaszkodnak, ami már cefrének sem jó.
De tudom, hogy vallásról egy vallásos emberrel nem igazán érdemes vitázni, szóval szerintem egyezzünk meg döntetlenben :-) .

2019.07.12. 21:31:06

@Veszéjben a lyogállamiság !: "A Dk 4%-ot kapott listán.Kompenzáció révén kerültek be a parlamentbe.. "
Magyarországon a választók 65-70%-a jobboldali, ebből következően nem csoda, hogy maradék irányzat pártjai küzdenek, mint macska a jégen, .. és még nem jöttek rá, pedig elég lett volna csak az elmúlt 15 év közvéleménykutatásait megnézniük.
Ettől az aránytól egy jól irányzott átveréssel el lehet térni néha, de azt már Hornéknál meg a 23 millió románnál és az öszödi beszéddel eljátszották, világra szóló csoda lenne, ha újra hatalomba segítenék őket a választók.
A Fideszt csak jobboldalról lehet leváltani, olyan párt meg csak a Jobbik volt, de az idióták átmentek balliberálisba, .. magyarul tökön szúrták magukat. Mire jön egy másik jobboldali párt, amit hitelesnek értékelnek a választók, ahhoz meg kell vagy hat-hét év, szóval a Fidesz hátradőlhet és kávézhat addig.

alöksz róz 2019.07.12. 21:51:22

@Veszéjben a lyogállamiság !: először én is.
de aztán kiderült h nő.

alöksz róz 2019.07.12. 21:54:18

@taga_20: úgyse nézem meg, mi van ha vírus :D
tőletek hazaárulóktól kitelik :-)

Blogolo Blogi 2019.07.12. 22:03:47

@Tényelek: "Mert a hülyék a hibás gyümölcsöt veszik meg a piacon, a helyett, hogy a teljesen rohadtat vennék, .. Van benne logika :-) !"
Haaaat volt ra pelda, akar kishazankban is, hogy mindenki rohadtat evett, gondolom ismeros helyzet neked is '89 elottrol.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 22:08:20

@alöksz róz: "úgyse nézem meg, mi van ha vírus :D
tőletek hazaárulóktól kitelik :-)"
Nem lennel nagy veszteseg.

alöksz róz 2019.07.12. 22:12:53

@Blogolo Blogi: jaja, te csak egy szerencsétlen kis irigy takony vagy amúgy :-)
na mondjad, mi szeretnél lenni, a kommentszféra elismert faszagyereke? :D

alöksz róz 2019.07.12. 22:13:58

taga is arra hajt, úgyhogy kapd össze magad, csíra :D

alöksz róz 2019.07.12. 22:14:54

már vagy 50 ezer hozzászólással előtted jár :-)

2019.07.12. 22:19:02

@Blogolo Blogi: "Haaaat volt ra pelda, akar kishazankban is, hogy mindenki rohadtat evett, gondolom ismeros helyzet neked is '89 elottrol. "
Azt az időszakot nem kellene összehasonlítani a mostanival, mert akkor a Vörös Hadsereg szárnyai alatt a Szocialista pártok diktáltak, nem volt demokrácia, mint most.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 23:08:06

@alöksz róz: "jaja, te csak egy szerencsétlen kis irigy takony vagy amúgy :-)"
Kiskocsog, ez az orokos smiley..... Valoszinuleg valoban egy luzer kis fasz szorakozik tobb nicken, vagy full "mas" az egesz fideszgyoker csapat ezekkel az idiota emojikkal.
Mas: ha kozolni akarsz, inkabb probalj egy csattanosat elereszteni harom egymast koveto kis puki helyett, maskulonben meg azt a latszatot fogod kelteni, hogy tul komolyan veszed magad. Szanalmas pancser.

Blogolo Blogi 2019.07.12. 23:11:43

@Tényelek: "Azt az időszakot nem kellene összehasonlítani a mostanival, mert akkor a Vörös Hadsereg szárnyai alatt a Szocialista pártok diktáltak, nem volt demokrácia, mint most"
A vegen csak megerkezel oda, hogy miert kell szetbomlasztani az EUt, plusz Putyin atyacska bologato kispincsije lenni. Ahogyan mondtam, ismeros neked a helyzet, bravo.

alöksz róz 2019.07.12. 23:49:10

@Blogolo Blogi: na mi van kisköcsög, eltaláltam, mi? :D
mondjuk amúgy nem volt nehéz megfejteni, mire vagy rágörcsölve :-)

2019.07.13. 06:53:45

@Blogolo Blogi: "A vegen csak megerkezel oda, hogy miert kell szetbomlasztani az EUt, plusz Putyin atyacska bologato kispincsije lenni. Ahogyan mondtam, ismeros neked a helyzet, bravo. "
Hazaárulást eddig a magyar történelemben csak a liberálbolsevik politikai irányzatból származó pártok követtek el, ezért ha nem akarjuk, hogy Budapest megyeszékhellyé minősüljön Brüsszel fővárossal vagy Ne megint Moszkvából kelljen engedélyt kérni mindenre, akkor ezeket a pártokat távól kell tartani a hatalomtól, mert a kis komcsi ivadékok Donáthaal az élen egyből nekiugrottak a magyar függetlenség teljes felszámolásának, Dobrev tömeggyilkos ivadékról meg már nem is beszélve.
Lehet, hogy mégis igaza van a kriminálpszichológusoknak, hogy a nagy bűnöket elkövetők vagy azok gyerekei simán rávetítik a saját bűnüket másra, mert ön és a többi liberálbolsevik is rendszeresen ezt teszik, mint most is.

Blogolo Blogi 2019.07.13. 10:10:57

@alöksz róz: Alapvetoen toleralom az emberek massagat - ha azt nem toljak az arcomba-, de igaz, ami igaz, ezt a smiley-os buzulast nehezen viselem. Persze, ha ragaszkodsz hozza, toljad csak, bearazod magad vele ertekednek megfeleloen, pici csicska.

Blogolo Blogi 2019.07.13. 10:18:14

@Tényelek:

Erdekes megfigyelni azt a folyamatot, amelyben a gyenge jellem az MSZMP/KISZ vonalról eljut Sorosig, majd full liberalist tol, a vegen meg mindenki hazaarulova valik, aki kivulrol latja az olcso es hazug szemelyisegjegyeket. Abszolut megerosited azt a teoriamat, amely szerint a fideszgyokerek nagy reszet komcsi nyuggerek alkotjak, akik ugyanabban a korban szocializalodtak es ugyanazt az utat jartak be, mint Viktor. Persze a legtobbjuk szannivalo luzer marad, mint ahogyan te is csak egy seggnyalasra tokeletes humanoid voltal es maradsz, mig elsz.
Eleve elrendeles vagy csak rossz korba szulettel? Ki tudja?

6.Lenin 2019.07.13. 10:27:37

@Blogolo Blogi:

Mit tudtok kínálni helyette?

Azt a mérhetetlen bunkóságot, csőcselék mentalitást, amit itt mutattok be naponta?

Talán nem véletlen, hogy a Fidesz támogatottsága 2006 óta töretlenül emelkedik, a tiétek folyamatosan csökken.

Kiváló propagandistája vagy a Fidesznek, vagyis tökéletesen bemutatod miért is érdemes inkább a jelenlegiekre szavazni, vagy támogatni akár azzal is, hogy nem szavaznak ellenük, annak ellenére, hogy MÉG nem értenek mindenben 1et velük.
Mint pl én is.
További "jó" munkát neked, bár én jobban örülnék egy normális ellenzéknek.

Blogolo Blogi 2019.07.13. 10:36:05

@6.Lenin: "További "jó" munkát neked, bár én jobban örülnék egy normális ellenzéknek."
Megkaptad az ellenzeket, oszt most meg nyiiiigsz, hogy szegeny fideszbirkakat nem szavazzak meg. Fanyalogsz, hazaarulozol, ahhh, szerencsetlen fideszbirka, semmi sem jo neked.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.13. 10:40:25

@Blogolo Blogi: "a fideszgyokerek nagy reszet komcsi nyuggerek alkotjak"

Ez pontosan így van. 2006-ig Gyurcsány emlőin csüngtek. Az őszödi beszéd valójában egy megcsalás volt, Gyurcsány szerelmük megcsalta őket, és hát tudod, ilyenkor a szerelem mérhetetlen gyűlöletbe csap át. Ezért látszik úgy, hogy a régi szerelmüket még erősebben is gyűlölik, mint amennyire Ondó Viktorba szerelmesek.

6.Lenin 2019.07.13. 10:42:45

@Blogolo Blogi:

Ez nem ellenzék, ezek (ti) egy nyálcsurgató, balfasz csőcselék. Alternatívának végképpen nem megfelelő.
Egy igazi választási lehetőséghez, igazi ellenzék kellene, a kormányozni is képes lenne.

A jelenlegi "ellenzék" erre tökéletesen alkalmatlan.

antiinternáci 2019.07.14. 16:16:03

Nyíltan EU-ellenesek azok a szélsőségesek, akik a liberális "demokrácia" (tehát a nemdemokrácia) erőszakos terjesztésével terrorizálják a kontinenst, lehetetlenné téve az egységet.
A szocialista demokrácia ugyanilyen volt, fából vaskarika, improduktív, idegeneknek alárendelő, magyarellenes. Most csak az a különbség, hogy az oroszok közben normálissá váltak, a nyugatiak meg hormonzavarossá, neobolsevistává, moszkovitává.

taga_20 2019.07.14. 18:52:39

@antiinternáci:

"Most csak az a különbség, hogy az oroszok közben normálissá váltak, a nyugatiak meg hormonzavarossá, neobolsevistává, moszkovitává."

:))))))))))))))

rólad rohadék fityeszjobbágy, mindig ez jut eszembe.

www.napiszar.hu/showPost/Allitolag_a_strucc_szemgolyoja_nagyobb_mint_az_agya_

2019.07.14. 20:51:48

@Blogolo Blogi: "Erdekes megfigyelni azt a folyamatot, amelyben a gyenge jellem az MSZMP/KISZ vonalról eljut Sorosig, majd full liberalist tol, a vegen meg mindenki hazaarulova valik, aki kivulrol latja az olcso es hazug szemelyisegjegyeket. Abszolut megerosited azt a teoriamat, amely szerint a fideszgyokerek nagy reszet komcsi nyuggerek alkotjak, akik ugyanabban a korban szocializalodtak es ugyanazt az utat jartak be, mint Viktor. Persze a legtobbjuk szannivalo luzer marad, mint ahogyan te is csak egy seggnyalasra tokeletes humanoid voltal es maradsz, mig elsz.
Eleve elrendeles vagy csak rossz korba szulettel? Ki tudja? "

Szerintem többet kellene olvasni olyan kutatási anyagokat, amiben ezt olyan emberek magyarázzák el az önhöz hasonló butusoknak, - akik a béka feneke alatt vannak az értelmet tekintve - , akik valóban értenek hozzá.
Valószínűleg ön egyébként is nagyon keveset olvas, abból ítélve, hogy szerintem csak ír, tudás nincs a tartalom mögött, ... De legalább a liberálbolsevik HVG-t olvassa néha, ahol pár hónapja éppen ezt a témát járták körbe, .. és, hát pont az önéhez hasonló állításokra írják azt, hogy nagyon nem úgy van.
Ha nem megy túl jó az olvasás, akkor kérje meg szomszéd nénit, hogy olvassa fel önnek, mert ez azért elég hosszú szöveg, .. betűzve akár két hetet is igényelhet öntől!
hvg.hu/itthon/201811__kik_afidesz_szavazoi__neppart__kameleonprofil__a_part_es_anep

Egy elég ütős rész a kutatásból, ami nem igazán az ön elméletét támasztja alá :-) ;

"Ugyanakkor az is igaz, hogy a diplomások között a Fidesz egymaga több támogatót tudhat maga mögött, mint a többi párt együttvéve .. "

alöksz róz 2019.07.14. 21:15:02

@Tényelek: a foximaxi diplomának számít?

2019.07.14. 21:23:01

@alöksz róz: "a foximaxi diplomának számít? "
Tetszik, nem tetszik az MTA tagjai között is van olyan, .. szóval határozottan igennel lehet rá válaszolni. Az akadémikusok között lévőekről pontosan lehet tudni, hogy a balliberális oldalt támogatják, .. gondolom a hűség kötelezi őket.

Blogolo Blogi 2019.07.15. 00:09:05

@Tényelek: "Egy elég ütős rész a kutatásból, ami nem igazán az ön elméletét támasztja alá :-) ;"

Ujra meggyoztel, hogy mekkora egy balfasz vagy mikoris par nap alatt talaltal valami linkelnivalot, amire hivatkozva sullyedsz egyre melyebbre. Ugyanaz tortent, mint Paks ugyben. Napokig baromsagrol beszeltel, az uj beruhazas soran felepiteni kivant atomreaktor tipusat annak ellene szajkoztad 3 napig teljesen hibasan, hogy tobbszor is felhivtam ra a figyelmedet es most tessek, ujra mellelottel.

A cikk szo szerint is megerositi, hogy Viktor támogatottsága extrém magas, az idősek es a csak 8 altalanost vegzettek koreben. Komcsi nyuggerek es videki suttyok, ahogyan allitom. Te a ketto fura kevereke lehetsz, fogalmatlan kis balfaszkam.

Blogolo Blogi 2019.07.15. 00:14:02

@antiinternáci: "Most csak az a különbség, hogy az oroszok közben normálissá váltak"

Yihaaaaaa, simogassad oket kicsicsicska.

2019.07.15. 10:40:38

@Blogolo Blogi: "A cikk szo szerint is megerositi, hogy Viktor támogatottsága extrém magas, az idősek es a csak 8 altalanost vegzettek koreben. Komcsi nyuggerek es videki suttyok, ahogyan allitom. Te a ketto fura kevereke lehetsz, fogalmatlan kis balfaszkam. "
Úgy tűnik, hogy rossz ötlet volt tőlem, hogy a szomszéd nénivel olvastassa el a cikket, hogy ne teljen két hétbe túl jutnia rajta, mert így ő ült monitor előtt míg felolvasott, ön meg nem látta a nagyon gyenge felfogóképességűeknek összeállított grafikákat.
Szerintem azt nézze meg így a szomszéd néni nélkül és ott láthatja, hogy nem a Fidesz szavazótábora a legidősebb /sőt!DK, MSZP a csúcs annak a korosztálynak!/ és a nyolc általánost végzettek közül nagyjából ugyanolyan arányban vannak azok, akik diplomával rendelkeznek és a Fidesz tábort erősítők.
Azt viszont díjazom, hogy azt is pontosan tudja, hogy én milyen társadalmi csoport tagja vagyok /Persze ebben semmi különös nincs, mert mindenki tudja, hogy a liberálbolsevikokat azért hívják annak, mert még azt is jobban tudják, hogy mások mik és mit kell csinálniuk, mint ők maguk, ....egyébként olyannyira jól sikerült betájolni, hogy csak na :-)!

Valójában az tetszik a legjobban, hogy az ellenzéki oldalhoz tartozók közül a pártok és a rajongók is még mindig ott tartanak, hogy nem a pártjaik a szarok, hanem a választók hülyék, ... ne nyisson kuplerájt 80 éves lányokkal, mert az egész élete el fog telni a kuncsaftot ócsárlásával!

Blogolo Blogi 2019.07.15. 12:30:04

@Tényelek: "Úgy tűnik, hogy rossz ötlet volt tőlem, hogy a szomszéd nénivel olvastassa el a cikket"
Eloszor is ne tegy ugy, mintha az eletben lett volna akar egyetlen kis ici-pici jo otleted, masodsorban a sajat allitasod cafolatara beidezett cikk nem a DK, nem a Jobbik, nem a tobbi amator buta kis ellenzeki partocska, hanem a fidesz szavazokrol szol. Izlelgessed kicsit a cikk cimet faszfej: "Kik a Fidesz szavazói és mi az, ami már nekik is sok?" Latod mas part nevet? Akkor miert is terelsz at mas partokra? Ocska kis fideszgyoker bertollnoki probalkozas. Alljal bele, ha egyszer belekeztel kicsicsicska.
Nos, miutan a cikk a fideszgyokerekre koncentral es azt allitja, hogy a fideszgyokerek nagyobbreszt komcsi nyuggerek, illetve csak nyolc altalanost vegzett tanulatlan suttyok, igy abszolut igazoltnak latom a sajat meggyozodesemet, miszerint te is egy vagy kozuluk, a szanalmas kis komcsi nyugger es a videki buta suttyo korcs kevereke. Jo indikator az a fajta prekoncepcio, amivel az informaciokat raktarozod magadban (eltekintve a lehetosegtol, hogy segghulye vagy). Latszik ebbol a beszelgetesbol, latszott a paksi eromuvel kapcsolatos hozzaszoladaidbol is. Te ugy akartad latni, hogy a paksi reaktora BWR tipusu lesz, erre epitetted fel az osszes baromsagot, amit 3 napon keresztul hadovaltal, pedig mindenhol azt irjak, hogy PaksII PWR tipusu reaktorral lesz szerelve, ami alaposan kulonbozik mind kialakitasaban, mind egyeb technikai-, technologiai tulajdonsagaiban. Nagyon BWRnek akartad olvasni a PWR-t, hogy beleilleszkedjen egy teljesen hamis logikai lancba, amit felepitettel a buta kis fejedben. Tenyszeruen, wehehehe. Az vesse rad az elso kovet, aki meg sosem tevesztett el egy betut, ugye fideszgyoker? Hat igen, altalanos iskola legelejen meg elofordul neha a gyerekekkel. Meg persze veled, szanalmas pancser.
Arra pedig, hogy a fidesz borzasztoan el lenne eresztve ertelmiseggel, egy egesz jo cafolat Nemeth Laszlone miniszterre valo kinevezese, akinek meg csak konyvtarszakos diplomaja sem volt es a nep egyszeru gyermekekent, jozan paraszti eszere alapozva nevezte ki Viktor egy csucsintezmeny elere. Gondolom nem sikerul jobbat talalni nala.
Hat ennyit rolad Draga Baratom, ennyit a fideszbirka bandarol. Begessed szepen tovabb veluk, hogy liberalbolsi. Te fasz.....

2019.07.15. 12:56:42

@Blogolo Blogi: "Latod mas part nevet?"
Igen.
Mégis csak vissza kell ültetni a szomszédasszonyt, mert az a kevés kis szöveg is túl nagy megterhelés önnek!

Blogolo Blogi 2019.07.15. 13:40:27

@Tényelek: "Latod mas part nevet?"
Igen."

Wehehehe, dehogyis van a cimben mas part neve. Csak a fidesz. Lehet epp erre poccentel be, szerencsetlen hulye. Szelektiv latas. Teged cirkuszban kene mutogatni. Vagyis inkabb egy allatkertben. Pancser.

2019.07.15. 14:00:23

@Blogolo Blogi: "Wehehehe, dehogyis van a cimben mas part neve. Csak a fidesz."
Gondolhattam volna, amikor írta, hogy nem kérte a szomszédasszony segítségét, hogy csak a címet sikerült elolvasnia pár óra alatt.
Az igazság az, hogy a lényeget mindig a cikkben szokták leírni a cím sokszor csak olvasó csalogat /Na jó nem az ön esetében csak azoknál, akik tudnak olvasni!/ .
Valószínűleg ezért nem érti a mai napig sem a Paks II.-vel kapcsolatosan betett cikkeket, .. meeee a címbeeee nem volt leíva , hogy .. :-) .
Egyébként nem pöccentem be, nagyon türelmes szoktam lenni a fogyatékosokkal, mert az esetek többségében nem tehetnek róla, hogy olyanok, amilyenek.

alöksz róz 2019.07.15. 14:46:57

nézd má, a két hivatásos versenyző még mindig nyomja neki :D

Blogolo Blogi 2019.07.15. 15:14:13

@Tényelek: "Egyébként nem pöccentem be, nagyon türelmes szoktam lenni a fogyatékosokkal, mert az esetek többségében nem tehetnek róla, hogy olyanok, amilyenek."

Esetedben valoszinuleg az lehetett a problema, hogy edesanyad sem az italt, sem a cigatettat nem vetette meg egesz addig, mig meg nem ellett. Ertheto modon stresszelt, hogy vajon melyik legeny adta bele a genkeszletet a kozosbe. Majd megszulettel es lettel, ami lettel. Csoda, hogy irni es olvasni tudsz, meg ha fel nem is foghatod mit kodoltak neked. Jelesul egy cikket a fideszbirkakrol. Ami szerinted az ellenzeki partok valasztoirol szol. Wehehehe, mondtam, inkabb allatkert, mint cirkusz.....
süti beállítások módosítása