B1 blogcsalád



Tankokkal őrzi Orbán a néppárti helyét

2019. február 17. - ashwood

img_0464_01.jpgHogy a Fidesz vajon mit keres az Európai Néppártban, azt sem az EPP, sem az egyszeri Fidesz-szavazó/propagandista nem tudja. Csak Orbán. Neki pedig minden adóforintot megér, hogy bent maradjon. Most épp tankokkal vette meg a helyjegyét.

Legutóbb Manfred Weber, a néppárt frakcióvezetője, egyben csúcsjelöltje volt kénytelen magyarázkodni: mit keres még Orbán és a Fidesz az Európai Néppártban. Weber végső érve: legutóbb David Cameronkonzervatívjai hagyták el az EPP-t, és lám, ki is léptek az EU-ból. Vagyis kimondatlanul is attól tart a német konzervatív politikus, ha Orbán szűrét kiteszik, Magyarország is távozik az Unióból. Arra azonban nem kaptunk választ: ha olyan fontosak az EPP-nek és a németeknek, mint mondják, a jogállami elvek, ugyan mit veszítenének az illiberális Orbán kipendeítésével?

Merthogy rengeteget. (Az nem is kérdés, hogy Magyarország belerokkanna a kilépésbe.)

De idehaza sem egyértelmű – finoman szólva – a Fidesz uniós pozíciója. A propaganda másról sem lelkendezik, minthogy Ausztriában tör előre az FPÖ, Németországban az AFD, Merkel alkalmatlan/fogalmatlan, az olasz Salvini Orbán legjobb barátja, Marie Le Pen sírva könyörög, hogy Orbán vezesse őket a harcra, Nigel Farange szerint Orbán Európa megmentője, Geert Wilderspedig egyenesen példaképének nevezte a magyar miniszterelnököt. Eközben a Fidesz megfúr minden, uniós szintű, egységes nemzetközi fellépést, most épp a Néppárt által támogatott, román jelöltet ekézi az Európai Ügyészség élére, mégpedig úgy, hogy be sem léptette a szervezetbe az országot.

Összefoglalva: Orbán az európai szélsőjobb üdvöskéje, aki mindenben igyekszik megakasztani az EPP-t. Ennek ellenére mind Weber, mind Orbán foggal-körömmel ragaszkodik ehhez a rettenetes házassághoz.

Nem véletlenül.

Teljes bizonyossággal kijelenthető: Orbán Viktor 2010-ben, de legkésőbb 2015-ben, a G-napon, kimaxolta mindazt, amit magyar belpolitikának szokás csúfolni. A határokon belül számára már nem terem babér – minthogy mindent bezsákolt. Nincs kihívás. A soron következő választásokat menetrendszerűen nyeri. Olyannyira érdektelen a számára mindez, hogy legalább öt éve egyetlen új ötletet sem vetett be a kampányban, maga sem kiemelkedően aktív, de a kétharmad stabilan megvan.

Ismerve személyiségét: kizárólag a harc, a kihívás élteti – vagyis jóideje jelentősen emelte politikai horizontját: Orbán Viktor az Uniós első embere akar lenni. Ahhoz pedig, hogy ezt a célt elérje, nem elegendő a szélsőjobb támogatása. (Különösen azért, mert hozzá hasonlóan Salvini is ácsingózik erre a posztra a szélről. Márpedig neki nem csupán demagóg, uszító szája van, de egy olasz gazdasága is, amelyet kész fegyverként használni Brüsszellel szemben.)

Orbánt a szélsőjobb – gyengesége és más aspiránsok okán – nem emelné pajzsra. Marad tehát az EPP.

Ahhoz azonban, hogy a Berlin központú politikai formáció ne vegye le a kezét a Fideszről és Magyarországról, ezer szállal kell kötődni a németekhez. Tízezerrel. Érdekelté kell őket tenni Magyarország sikerében – szól Orbán külpolitikai ars poeticája. Ha más ország esetében ez nem is sikerült, a németek esetében teljes a diadal. Amit természetesen nem adtak ingyen. Most épp 44, új Leopard harckocsi – és tucatnyi használt – árát fizeti az ország Orbán uniós karrierjéért.

El lehet gondolkodni azon, hogy Magyarországnak szüksége van-e ilyen jellegű haderőfejlesztésre. Amennyiben igen, azon is lehet mélázni, épp a Leopard a legmegfelelőbb választás-e. Hasonló technológiai és katonai erőt képvisel az amerikaiak ráncfelvart M-1 Abrams tankja, miként az izraeliek Merkavája. Tán még az orosz T-90-esen is el lehet mélázni. Ezek a harckocsik valóban közel azonos technológiai szintet jelentenek, így bármelyikük kiválasztása a primer döntésen túl, egyéb jelentést is hordoz.

A magyar harckocsi-képesség lényegében a nulláról történő, német alapokra történő felépítése dekádokban mérhető elköteleződést jelent Berlin mellett – erre pedig a német gazdaságnak is szüksége van. A tankok szervízelése, új alkatrészek legyártása, stb..., mind a németekhez köti még szorosabban Magyarországot. (Ha egyáltalán lehet ezen a viszonyon még csavarni. elvégre a német multik inkább költöznek a közeli végekre, mint a távoli Keletre. Elég az autóipari beruházásokra gondolni.)

Berlinnek ebben a helyzetben legalább akkora érdeke fűződik Magyarország EU-n belül tartásához, mint nekünk. Ez pedig kizárólag Orbán zsarolási potenciáljának növekedését szolgálja.

44 harckocsi vételára csekélységnek tűnik Orbán számára saját, politikai álmainak megvalósítása érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6714631836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Behaton 2019.02.17. 12:50:41

Orbán sosem lesz az EU első embere. Ezt ő is tudja és nem is ez a célja. Ezt csak ti álmodjátok a történetbe.
Egyszerűen hihetetlen, hogy még most sem értitek, még most sem tudjátok, hogy miért nem teszik ki Orbán szűrét a Néppártból, és hogy miért nem raknak ki minket az EU-ból.
A szemetek előtt zajlik és nem látjátok.
Olyan marhaságokat képzeltek be magatoknak, mint Pompeo látogatása esetében azt, hogy majd az értékek és a demokratikus normák be nem tartása miatt seggbe rúgja Orbánt az amerikai külügy. Vagy hogy Trump majd könnyeket hullajt egy olyan egyetem kipicsázása miatt, melynek alapítója az ő politikai ellenfeleit támogatta komoly pénzekkel az elnökválasztási kampányban. Vagy hogy Timmermans látogatása majd jól megijeszti a fideszeseket.
Májusban leszerepeltek az EP választásokon...és nem értitek majd, hogy miért.

És továbbra sem fogjátok érteni, hogy miért nem megy el rátok szavazni a "csendes többség".
Döbbenetes....

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.02.17. 13:09:05

Az ok szimplán pragmatizmus.

A nagy európai pártcsaládokon belül könnyebb rombolni a fennálló európai rendet, mint kívül.

Mindegyik európai nagy pártcsaládbna vannak antiliberális, rendszerkritikus pártok.

rallus 2019.02.17. 13:13:54

" A határokon belül számára már nem terem babér – minthogy mindent bezsákolt. Nincs kihívás. "
Bukta van! Ezt a cikket elküldöm Gyuri bátyámnak és az éles eszével azonnal rájön, hogy az ellenzék csúnyán megszívatta! Elvileg itt napi szinten vannak kormánybuktató tömegtüntetések, az ellenzék összefogott még a lőtéri kutyával is és a "civil szervezetek" is milliókat költött fáklyára, szirénára, dalnokokra és festékre.
Azt hiszem egy gyors költség-hatékonyság számítás után az ellenzék a saját anyagi forrásai lesz kénytelen támaszkodni, azt pedig már felélték...

paraszthajszal 2019.02.17. 13:22:18

„Ismerve személyiségét: kizárólag a harc, a kihívás élteti – vagyis jóideje jelentősen emelte politikai horizontját: Orbán Viktor az Uniós első embere akar lenni”

Ez a Ti egyéni marhaságotok, libbantkáim.

Nem véletlen az, hogy erről az ökörségről a b1-en kívül gyakorlatilag SEHOL nem olvashatunk, és különösen nem olvashatunk ilyet hivatalos kormányzati forrásokban.

Ez a vezető szerep egyébként nem is lenne reális se az ország gazdasági ereje, EU-beli pozíciója okán (és ez nem Orbán hibája, már az El Qró-érában sem mi fingtuk az uniós passzátszelet, sőt), se pedig Orbán személyisége nem olyan, hogy erre alkalmassá tenné.

Orbán kizárólag abban az értelemben nőtte ki a hazai belpolitikát, hogy Ti szegény ballibek már folyamatosan szopóágon vagytok vele szemben; itthon igazából ellenfele sincs. De ez nem azt jelenti, hogy az országépítésben, a következő 20-30 vagy akár száz év nemzetstratégiai irányvonalának meghatározása, az ország „pályára” állítása így is szép feladat lesz.

És ami Titeket, ballibbantakat a leginkább bosszanthat, hogy Orbán nyugodtan fordíthatja erre az ideje, energiája 80 %-át, mert a maradék 20 % is elég lesz arra, hogy a következő három választáson is a betonba döngöljön benneteket.

paraszthajszal 2019.02.17. 13:25:41

@paraszthajszal: *De ez nem azt jelenti, hogy nem marad számára szerep az országépítésben, a következő 20-30 vagy akár száz év nemzetstratégiai irányvonalának meghatározása, az ország „pályára” állítása így is szép feladat lesz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 14:15:31

@paraszthajszal: "az ország „pályára” állítása"

Milyen pályára gondolsz? Másmilyenen, mint az elmúlt 9 évben volt, hogy az EU legszegényebb állama lettünk?

Nancsibacsi 2019.02.17. 16:00:31

"Orbán Viktor 2010-ben, de legkésőbb 2015-ben, a G-napon, kimaxolta mindazt, amit magyar belpolitikának szokás csúfolni. A határokon belül számára már nem terem babér – minthogy mindent bezsákolt. Nincs kihívás."
Egy baller blogon ilyet olvasni kb olyan, mintha én bemennék a főnökömhöz, és azt mondanám neki: "Figyelj, én egy reménytelen balfasz vagyok, akit tök fölöslegesen fizetsz. Rúgj ki légyszi".
A fidesz egy marginális kis lóf.sz párt volt 5 százalékkal mielőtt választást nyert először. Nekik aztán nem voltak anyagi lehetőségeik, meg médiájuk - és mégis sikerült. Szóval szedjétek szépen össze magatokat, és legalább tegyetek úgy, mintha hinnétek magatokban! Két nagy pofont balról, a másik kettőt meg jobbról minden baller firkásznak, azonnal, mielőtt teljesen magukba süllyednének!

Állatbarát62 2019.02.17. 17:19:50

Van itt egy kis félreértés, akár a blogíró részéről, de főleg a sok harcias, azonnal ágáló jobberek részéről, ugyanis egyáltalán nem a néppárti játszadozás miatt van ez az egész, hanem teljesíteni a 2% uniós elvárást katonai szinten.

Régóta csinálja ezt Orbán, propagandaszinten ömlik a sok szemétuniófújmerkelharcolunkmindenkivel c. kiselőadás, de közben azért most teljesítjük gyorsan a katonai elvárásokat, az 1300 migráncs is lopakodva beszaladt az országba, miközben dühöngött a kampány a migránsok ellen /sőt köztudott, hogy túl is teljesítettük 20000 fővel/, keleti nyitás van, de azért gyorsan Amerikával is pusziszkodtunk egyet, miközben az ide írogatók is háborognak Pompeo ellen ....

Semmi nem történt, csak a szokásos Orbánizmus, "ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok" ..... amit ugye mi hazudozásnak tudunk fordítani roppant egyszerűen.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 18:17:11

@Nancsibacsi: "A fidesz egy marginális kis lóf.sz párt volt 5 százalékkal mielőtt választást nyert először. Nekik aztán nem voltak anyagi lehetőségeik"

Ja, csak Soros György mérhetetlen mennyiségű támogatása. Aztán székházügy... A fideSSmaffia mindenkor jól működött, lopni azt tudtak a fijjúg. :))

paraszthajszal 2019.02.17. 18:38:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: „Másmilyenen, mint az elmúlt 9 évben volt, hogy az EU legszegényebb állama lettünk?”

Ez közönséges hazugság, nem lettünk az EU legszegényebb állama.

Ahogy az Eurostat oldalán bárki ellenőrizheti, bármilyen komoly gazdasági mutatót (GDP/fő vagy GNP/fő, PPP-vel vagy anélkül), de még a komolytalanabbakat (pl. AIC) tekintve is van nálunk gyengébb, szegényebb ország (pl. Bulgária). Legközelebb ne olyanokat hazudjatok, amivel egy google-keresés és 30 mp alatt le lehet bukni, legyetek kicsit kreatívabbak.

„Ja, csak Soros György mérhetetlen mennyiségű támogatása.”

Ami korántsem volt mérhetetlen. Soros támogatta a Fideszt, amikor még liberális párt voltak, de önmagában ezzel a támogatással nem mentek volna sokra, ha nincsenek nagy formátumú politikusaik, jó politikai stratégiájuk, és nem ismerték volna fel időben, hogy a nemzeti oldalon találhatják meg a jövőjüket. Ekkor Soros Gyuri bácsi már nem támogatta őket.

@Állatbarát62: „Van itt egy kis félreértés, akár a blogíró részéről”

Én nem lennék ilyen jóindulatú. Ez az Orbán EU-vezetői ambícióival kapcsolatos idióta spekuláció nem egyszerű félreértés, hanem szándékos hazugság. Hogy amikor valakiből vezető lesz, és az nem Orbán lesz, hisz ő nem is indul ilyen posztért, akkor mondhassák, hogy „lám nem sikerült”. De ez legyen ezeknek a szánalmas firkászoknak a legnagyobb öröme az életben.

„de főleg a sok harcias, azonnal ágáló jobberek részéről, ugyanis egyáltalán nem a néppárti játszadozás miatt van ez az egész, hanem teljesíteni a 2% uniós elvárást katonai szinten.”

Te vagy félreinformálva ezen a téren, mert a 2%-os GDP-arányos költés nem uniós, hanem NATO-elvárás, amelynek az elérését az amerikai kormányzat szeretné komolyabban venni (és vetetni), mint eddig. Abban viszont tévedsz, hogy ezt a (tájékozott) jobberek ne tudnák, hiszen a nemzeti sajtóban* is megjelent, hogy ezen elvárás teljesítése a beszerzés egyik célja. (A másik, fontosabb cél pedig a honvédség modernizálása.)

*Lásd pl.: „Térségünkben az utóbbi időkben felgyorsultak a katonai fejlesztések, ami nagyjából a régi szovjet haditechnika lecserélését célozza meg. Továbbá mindegyik ország igyekszik megfelelni annak az előírásnak, amelynek értelmében a NATO-tagállamok a GDP 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra.”
pestisracok.hu/magyarorszag-leopard-2-es-tankokat-vasarol-amely-a-vilagon-a-legjobb/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 19:18:36

@paraszthajszal: "Ez közönséges hazugság"

Nyilván a geci gazdád hazugságainak jobban hiszel, mint az Eustat adatoknak. :))

"Az Eurostat által alkalmazott egyéni fogyasztási mutatót tekintve, amit az uniós statisztikai hivatal a háztartások által megvásárolt javak és szolgáltatások alapján számol, hazánk a legszegényebbek közé tartozik: tavaly utolért bennünket Románia, és csak a horvát és bolgár háztartások állnak mögöttünk. Mi az EU-átlag 63 százalékát érjük el, a bolgár háztartások átlagos fogyasztása alig több, mint az uniós átlag fele."

24.hu/fn/gazdasag/2017/06/18/lehagyta-a-roman-eletszinvonal-a-magyart/

Azon lehet vitatkozni, hogy Magyarország, Románia vagy Bulgária éppen a legszegényebb-e, és a másik kettő mikor hagy le minket.

kunzoo 2019.02.17. 19:18:52

Azért megnézném mit hörögnének itt a blogon ha Putyin bácsitól vagy Truptól vennénk tankokat. Szerintem ezzel a vásárlással politikai szempontból jól egyensúlyoztunk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 19:19:43

@paraszthajszal: "Soros támogatta a Fideszt, amikor még liberális párt voltak"

Soros György patrióta sohase pénzelt magyar pártot.

kunzoo 2019.02.17. 19:25:01

Nem ez az ashwood fantáziált arról hogy a fideszt kivágják a néppártból? Egy mondatot illett volna írni arról mekkorát tévedtek.

Állatbarát62 2019.02.17. 19:40:16

@paraszthajszal: Ezzel nem cáfoltál semmit, inkább megerősítetted a mondandómat.A lényeg, hogy Orbán mindig mást mond itthon és mást külföldön, ahogy érdeke kívánja.

Amit pedig másnak írtál : "ezzel a támogatással nem mentek volna sokra, ha nincsenek nagy formátumú politikusaik, jó politikai stratégiájuk, és nem ismerték volna fel időben, hogy a nemzeti oldalon találhatják meg a jövőjüket" .... mit mondjak, értetted is amit állítottál, hogy egy politikai csapat előző, megalapítása idején felvett meggyőződését olyan sikeresen átalakította, hogy az ateista liberálisból politikai haszonszerzés és főleg anyagi jólét érdekében átvált egy jövedelmezőbb hitvallásra?

Mit mondjak, ehhez pofa kell, ha csak egy kicsit belegondolsz, de a gyomortartalom konkrét elhelyezéséről és célpontjáról is írhattam volna ..... neked lehet hogy ez elfogadható, de számomra a gerinctelenséget jelenti.

Ebben a tekintetben mindenki gerincesebb volt a fideszeseknél, egy miniszterelnököt sem tudok, aki 10 év alatt teljesen megváltozik, főleg nem ennyire.
Lehet sztárolni Orbánt, de normál emberi körülmények között ez a viselkedés elfogadhatatlan, kivéve a híveket ..... a politikusok között sincs egy szerethető figura sem, de ez számomra súlyos emberi gyarlóság.

Ps. Mitől nemzeti a pestisrácok ... s úgy egyáltalán ki az?
A haza nem lehet ellenzékben?

paraszthajszal 2019.02.17. 19:41:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: „hazugságainak jobban hiszel, mint az Eustat adatoknak.”

Nem a geci gazda hazudott, hanem te hazudtál, és ezt éppen a saját magad által hozott cikk bizonyítja. A bolgárok nem egy szinten vannak velünk, és nem tizedekkel álnak mögöttünk, hanem sokkal. Az AIC tekintetében ez egyész pontosan 8 pontot jelent, az egy főre jutó GDP-t tekintve pedig 19-et. ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tec00114&plugin=1

„Azon lehet vitatkozni, hogy Magyarország, Románia vagy Bulgária éppen a legszegényebb-e”

Nem, nem lehet vitatkozni, az adatok egyértelműek, a különbség pedig szignifikáns.

Tehát csúnyán lebuktál az olcsó hazugságoddal, a kakit belenyomták a képedbe, és te csak annyit tudsz csinálni, hogy próbálod szétkenni, szétmaszatolni az arcodon, hogy legalább a tieid azt gondolják, hogy az nem is kaki, csak egy csokitorta maradéka!

„Soros György patrióta sohase pénzelt magyar pártot.”

Pénzügyileg a később pártot alapító fideszeseket támogatta, eszmeileg nyilván nem csak. Amúgy most éppen az előző hozzászólásodnak sikerült ellentmondanod, de gondolom ez már téged sem érdekel, eggyel több vagy kevesebb, mit számít, már megszokhattuk, hogy hazudsz mint a vízfolyás.

paraszthajszal 2019.02.17. 19:51:48

@Állatbarát62: „Ezzel nem cáfoltál semmit, inkább megerősítetted a mondandómat”

De, a téves állításaidat cáfoltam, helyreigazítottam (nem uniós, hanem NATO-elvárás; és a „jobberek” is pontosan tudják, hogy ez a célok között volt, szemben azzal, amit állítottál).

Bárki, aki visszaolvassa a hozzászólásodat, látja, hogy ezekben a dolgokban csúnyán felsültél a tájékozatlanságoddal, így nehéz komolyan venni téged.

„neked lehet hogy ez elfogadható, de számomra a gerinctelenséget jelenti”

Nézd, amikor a mostani Fidesz-vezetők még liberálisok voltak, az gyakorlatilag a politikai pályafutásuk legelejét, 20-as éveik végét jelentette. Nem gondolnám, hogy a hibás, téves politikai nézetrendszerük felülvizsgálata gerinctelenség volna, inkább a harmincas éveik végére meglelt bölcsességüket bizonyítja.

Ezeknél sokkal cifrább pálfordulás volt az, hogy ugyanekkor sok 40-es, 50-es, 60-as, foxi-maxin, Marx Károlyon szocializálódott ex-komcsi találta meg magában a kapitalistát, és tért át az államszocializmusról jobb esetben a „szociáldemokrácia”, de a legtöbb esetben inkább a (neo)liberalizmus kritikátlan dicséretére.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 20:04:24

@paraszthajszal: Ujjongasz, fideSSfasszopó, hogy még csak a három legszegényebb Eu állam között vagyunk? Ujjongjál amíg teheted, mert a geci gazdád tesz róla, hogy nemsokára Bulgária is lehagyjon minket.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 20:05:36

@paraszthajszal: "Pénzügyileg a később pártot alapító fideszeseket támogatta"

Igen. Egy hét múlva,

Szóval Soros György patrióta sohase pénzelt magyar pártot.

a nagy hohoohooo 2019.02.17. 20:10:58

@paraszthajszal: Lyajistenkém hehee...az idomított nerparaszt megint maga alá vizelt hehee.....

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.17. 20:15:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Soros György patrióta sohase pénzelt magyar pártot."

S.GY. patrióta: ez egy oximoron.

Hogy lenne hazafi az, aki ellene van a nemzettudat bármilyen megnyilvánulási formájának, és az ezt tápláló nemzeti hagyományoknak, keresztény alapú nemzeti értékeknek. Nemzetek feletti, szupranacionális kormányzást akar.

A patrióta ezzel ellentétes dolgokban hisz: a nemzet értékeit, kultúráját gyarapítja, közös, nemzeti hagyományokat megőrzi, ápolja, gyarapítja.

.

a nagy hohoohooo 2019.02.17. 20:23:25

@paraszthajszal: Te olan barom vagy egyedül, mint a Kósa-Németh páros. Egyszer szeretnék látni egy ilyen "íkúvitézt", ahogy spontán, egy
utcai kérdésre elmagyarázza, hogy kik,mik a FideSS,honnan jöttek .
Ez az egész ország szégyene és gondja, ami kis hazánkban "kormányzás" címen fut.A Fidesz az egyetlen párt a rendszerváltás óta, amelyik egy zseniális koncepciót tudott kidolgozni... nem mindent a saját fejükből találtak ki , hanem visszamentek a 44 előtti történelembe kicsit lopkodni.. ez a zseniális diktatórikus rend nekik jó, olyannyira jó, hogy szinte alig van új figura a Fidesz élén, mert ők nem távlatokban gondolkodnak, ezt a bulit maguknak találták ki.. leszarják mi lesz kb.50 év múlva..összedől, kilyukad, buta lesz,élhetetlen lesz.. no és ? Legyen egy falunak 11 kilátótornya ? Legyen!.. Legyen az országban minden sarkon egy stadion ? Legyen! Kövezzünk ki minden teret , hadd rohadjon meg rajta a polgár nyáron a hőségben ?

Mondottam :"hülyéket és orbánseggszolgálatos takonynácikat nem tanítok ,de veled kivételt teszek ,mert 2 in 1-ben" ...höhöö...

A magyar pártfejlődés történelmi perspektívában:

real.mtak.hu/11128/1/csizmadia_javitott.pdf
Fideszék lőttek maguknak egy országot. Le is lőtték szépen. Aztán meg leamortizálták. Majd szabályosan kirámolták.Hogy erre rámegy az ország gazdasága, a jogrendje, az egészségügyi és az oktatási rendszere, hogy teljesen szétszakad a szociális háló, hogy lassan hatalmas távolságra nyílik az olló a kegyencek és az összes többi között, hogy lassan már a társadalom fele a létminimum alá kerül, hogy nincs számukra életcél, kitörési pont. Hogy az ország tortáját több szeletre vágják, mint valaha korábban, viszont sokkal kevesebben kapják meg ezeket a szeleket, mint eddig valaha az őket nem érdekli.
De hányan ismerik fel,hogy a rendszer igazságtalan,a választójogi törvény rossz,az esélyek egyenlőtlenek,az oszd meg és uralkodj elve működik,a kamu pártok szaporodnak,a média többsége a rezsim kezében,a lopott ezer milliók szintén,a köztársaság felszámolva..?!

b1.blog.hu/2016/12/10/tolgyessy_5_mondatban_osszefoglalta_az_orban-rendszer_lenyeget-rendszer_lenyeget/full_commentlist/1?desktop
Persze, hogy Európához tartozunk, csak előbb le kell győzni a maffia-vezírt, Orbánt,hogy Európához tartozzunk!
Csaxólok derág szellemi korlátolt ,hogy a link ott fent azért van mert abban vannak az információk,mint a tojásban az élet,s nem mint a fejedben lévő takonynáci sötétség,ha nem mennek a betűk,a szavak,a mondatok az értő olvasás nem biztos,hogy az ABC a hibás....talán ki kéne húzni a fejed abból a seggből...

a nagy hohoohooo 2019.02.17. 20:25:38

@paraszthajszal: És ide jutottak hehee...a nemzeti tébolyda ön és közveszélyes ,valamint mindennap fokozható.

comment.blog.hu/2019/02/16/borat_magyar_klonja_a_vadhajtasoknal_dolgozik#comment-form

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 20:27:00

@atomic power 1986DucaDuca: "Hogy lenne hazafi az, aki ellene van a nemzettudat"

Fejlövésed van? Miért lenne ellene? Miért lenne bármi ellen?

Soros György 35 éve támogatja a magyar tudomány és demokrácia fejlődését. Ezt nem tagadhatod, bármilyen összeesküvés elméletben hiszel.

"Nemzetek feletti, szupranacionális kormányzást akar."

Ha nem vetted volna még észre, már beléptünk a nemzetek feletti EU-ba, önként feladtuk szuverenitásunk egy részét. Hogy tovább akarjuk-e fejleszteni az EU-t a jelenlegi formájából egy Európai Egyesült Államok felé, vagy vissza akarjuk fejleszteni egy közöspiac szintre, az megbeszélés kérdése, az európai államoknak kell ez irányban döntést hozniuk. . Ha téged ennyire érdekel Soros György véleménye a kérdésben, elolvashatod a cikkeit, de ettől ő még nem lesz döntési helyzetben, kár pánikolnod a geci gazdád uszítására.

"A patrióta ezzel ellentétes dolgokban hisz: a nemzet értékeit, kultúráját gyarapítja,"

Így van, Soros György patrióta pont ezt teszi immár 35 éve. Ellentétben a hazaáruló geci gazdáddal, aki ez ellen dolgozik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 20:31:54

@atomic power 1986DucaDuca: Lebukott a geci gazdád, de az agyadig ez nem jutott el, továbbra is a hazugságaiban hiszel. :))

"A Fidesz kampánytanácsadója elmondta, hogyan csináltak Sorosból démont"

index.hu/belfold/2019/01/14/elmondta_a_fidesz_kampanytanacsadoja_hogy_csinaltak_sorosbol_demont/

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.17. 20:57:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Attól még, hogy S.GY. nincs döntési helyzetben - befolyása viszont annál nagyobb - , még igaz, hogy a nemzetállamokat tekinti a nyílt társadalom legfőbb akadályának. A nyílt társadalomban pedig multikultulturális társadalmat jelent, ahol a kultúrák és identitások keverediónek egymással. A hagyományos nemzeti értékek, kultúra, nyelv, nemzeti illetve vallási alapú hagyományok visszaszorulnak, ezzel megszűnik a nemzetállam.

Aki ezt akarja az nem lehet patrióta, mert a hazafiság éppen a nemzettudatban gyökerezik.

Nem szégyen az, hogy S.GY. mást akar, mint a a nemezetben gondolkodók, csak akkor
nevén a dolgokat.

"Soros György 35 éve támogatja a magyar tudomány és demokrácia fejlődését. Ezt nem tagadhatod, bármilyen összeesküvés elméletben hiszel."

Nem hiszek ilyen elméletekben, amíg nem bizonyosodtam meg róla. A gyakorlat a fontos, nem az elmélet.

Amikor S.GY. napjainkban támogatja a demokráciát, az a nyílt társadalom érdekében történik. Ehhez joga van, de ezt ne nevezzük patriotizmusnak, mert nem az. Ezt most anélkül mondom, hogy minősíteném akár a patriotizmust, akár a nyílt társadalom eszméjét.

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.17. 21:23:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ

" Lebukott a g-------i gazdád, de az agyadig ez nem jutott el, továbbra is a hazugságaiban hiszel."

1. kérdés: Támogatja-e S.Gy. a nyílt társadalom megvalósítását pénze és szervezetei segítségével?
2. kérdés: A nyílt társadalom eszméje, a szupranacionális, központi irányítás ellentétben áll-e a nemzetállami törekvésekkel?
3. Rendelkezik-e S.GY. és a vele kapcsolatban álló finánctőke elegendő munícióval, szervezeti hálóval ezen törekvések gyakorlati megvLÓSÍTÁSÁHOZ?

Ha mindHÁROM kérdésre igennel válaszolsz, (más válasz nem is lehetséges), akkor teljesen mubdegy, hogy a csatolt cikkben mit hablatyolnak meg hogy én mit hiszek.
A három kérdésre bizony igen a válasz. Ezért S.Gy. ma már nem lehet patróta.

Állatbarát62 2019.02.17. 21:24:59

@paraszthajszal: Semmit sem cáfoltál, csak belekapaszkodsz a NATO és az Unió közötti különbségbe, mint védekezés.
Tipikus fideszes szekértábor, ismerem már ezt több évtizede.

Amit írtam, minden helytálló, totál lényegtelen, hogy most a két szervezet közül melyik, azt írtam, ha emlékeznél, hogy miért csinálja Orbán a katonai költségvetés hirtelen betartását, a migránsok betelepítését és a többi feltételt : nehogy szorítsanak a pénzeken. Egyszerű, de te ezt tudod, csak kötelességből vagy ostoba.
Mennyit kapsz érte?

Becsült adatok szerint közel egymillió ember van, aki így vagy úgy de érdekelt az orbánizmus fenntartásában. Kicsit sokallom, szerintem pár százezer lehet, de mindegy, s az tuti, hogy te is közöttük vagy, ami elég sajnálatos.

Jó lenne a saját véleményedet hallani, nem a fő pártsodort.
De itt befejezném, unalmas.
Jó éjszakát.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 21:28:17

@atomic power 1986DucaDuca: "a nemzetállamokat tekinti a nyílt társadalom legfőbb akadályának."

A nemzetállamok a magyarság ellen vannak. Valamennyire egyesült a magyarság az Európai Unióban, de még mindig akadályt képeznek a nemzetállamok, elnyomják a náluk lévő magyar nemzetiséget. Európában Magyarország érdeke leginkább megszabadulni a nemzetállamiság béklyójából. Ha Soros György patrióta ugyanígy vélekedik, az jó dolog, de nem oszt, nem szoroz.

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.17. 21:53:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Valamennyire egyesült a magyarság az Európai Unióban, de még mindig akadályt képeznek a nemzetállamok, elnyomják a náluk lévő magyar nemzetiséget."

Az EU-nak jelenleg is meg lenne az eszköze arra, hogy a határon túli magyarok mindenhol megkaphassák az őket megillető nemzeti és etnikai jogokat. Ehhez nem szükséges a nagyobb integráció.

Ausztria is még az uniós csatlakozás előtt elérte, hogy Dél-Tirol megkapja a kisebbségi területi autonómiát.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 22:00:24

@atomic power 1986DucaDuca: "Az EU-nak jelenleg is meg lenne az eszköze"

Arra is meglenne az eszköze, hogy ne támogassa a fideSSmaffia tolvajlásait.

Gábor Herczeg 2019.02.18. 08:17:54

@Behaton: A szomorú az, hogy ennek megértéséhez nem kell egyetemi diploma...de galambbal sakkozni.....

Toller Béla 2019.02.18. 12:08:11

Orbán nem fél, és éppen ez a baj vele ! Támad, mint a skorpió, ha beledöglik, akkor is. A vér szépségéért harcol, más célja nincs. Ha valaki nem csapja agyon, nehéz lesz elzavarni, mert kapaszkodik a többi marhoncba, akik azt hiszik, értik a csíziót. Mindig van ilyen félig felkészült hülye ! AKinek vízióka van, máris veszített, akinek gátlásai vannak, jobban teszi, ha nem is áll ki ellene !

Pepejoe 2019.02.18. 12:29:02

A tankok szúrják a szemét, beszarás. Először is megkérdőjelezi, hogy van-e szükségünk "ilyen jellegű haderő fejlesztésre", ez komoly hiányosságokat feltételez. Hogy ne lenne, és még 100 kéne legalább. Meg nemcsak a szolnoki kirakatdandár kéne, hanem vagy megtízszerezni a létszámukat mert így igen kevesen vannak, hiába profik és jól felszereltek. Folytathatnánk.
Aztán, a Leopard a világ egyik legjobb tankja, ha nem a legjobb. Elkötelezni magunkat a németeknek szervíz, alkatrész stb...jóreggelt. :D Ez egy ilyen kicsi ország, amit nem tudunk előállítani, azt megvesszük attól, aki ért is hozzá és elő is tudja állítani. Az önjáró lövegek is a világ legjobbjai közé tartoznak a kategóriában.
Nyilvánvaló, hogy közeli országból célszerű beszerezni az ilyen cuccot, főleg ha ilyen kiváló a termék. Izrael nem játszik.
Amerika meg szerintem nem adna nekünk Abramst mert túl jóban vagyunk az oroszokkal és épp ezért akárkiknek (nekünk) nem adnak ilyen csúcstechnikát.
Na mindegy.

Ellenzéki Tüntető 2019.02.18. 14:55:32

Annyira rossz a gazdaság, hogy most lettünk felminősítve (és idén még leszünk is). Az meg, hogy EU top 3 növekedést hozunk, lassan meg se kell említeni mert annyira természetes. Románia meg most fog földbeállni a költekezései után.

Baj van, lippsik. Eddig még talán be lehetett mesélni, hogy jaj Orbánék tönkreteszik a gazdaságot. De a java még csak most jön, és hát eleve már ez hiteltelen, hogy a 9. éve nyígtok, hogy mindjárt itt az összeomlás.

chrisred 2019.02.18. 15:00:13

@atomic power 1986DucaDuca: Sorostól függetlenül szerintem kevered a hazafi és a nacionalista fogalmát.

Kivlov 2019.02.18. 15:04:36

Nincs itt semmi látnivaló. "Ugorgyunk..."

midnightcoder2 2019.02.18. 15:16:31

Mivel Európában kb. a német az egyetlen még épkézláb gazdaság, minden épeszû ország próbál ezer szállal kötõdni hozzá.

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.18. 15:55:49

@chrisred:

"Sorostól függetlenül szerintem kevered a hazafi és a nacionalista fogalmát."

Lehet, mert mindkettő a nemzet iránti elkötelezettségben gyökerezik.
Egy biztos: a kozmopolita nem lehet patrióta.

chrisred 2019.02.18. 16:10:30

@atomic power 1986DucaDuca: Na, éppen ez az. A nacionalista a nemzetben hisz, a hazafi a hazájában. Az egyik politikai fogalom, a másik társadalmi/közösségi.

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.18. 16:35:53

@chrisred:

"A nacionalista a nemzetben hisz, a hazafi a hazájában."

Ezt nem lehet szétválazstani. Nincs hazafiság nemzettudat nélkül, és ez fordítva is igaz.
A hazafi nem csak a szülőföldjéhez, mint földrajzi egységhez ragaszkodik, hanem ahhoz a közösséghez, nemzethez is érzelmi szálak kötik, amely szülőföldjén van. Ahhoz, hogy otthon érezze magát, kell a közösség megtartó ereje.

martineden 2019.02.18. 17:22:53

@paraszthajszal: Fidesztroll,a lenyeg a lenyeg,hiaba hazudozol,a tendencia a fontos.A legszegenyebbek koze kerultunk,mar Romania is lehagyta a magyarokat.Errol pofazz,ne az utso bolgarokrol.Szoval a kakiban a te ocsmany hazug pofad van.
Lehagyta a román életszínvonal a magyart
Medvegy Gábor
ÚJSÁGÍRÓ. 2017. 06. 18. 21:47Az egyéni fogyasztásból levezetett életszínvonal-mutató alapján Románia beérte Magyarországot – írja a Portfolio.hu.

A 2016-os előzetes adatok alapján a kelet-közép-európai térség legfejlettebb országa Csehország, ahol az egy főre jutó GDP eléri az uniós átlag 88 százalékát. A legszegényebb ország Bulgária, 48 százalékkal. Magyarország 67 százalékon áll.

Az Eurostat által alkalmazott egyéni fogyasztási mutatót tekintve, amit az uniós statisztikai hivatal a háztartások által megvásárolt javak és szolgáltatások alapján számol, hazánk a legszegényebbek közé tartozik: tavaly utolért bennünket Románia, és csak a horvát és bolgár háztartások állnak mögöttünk.

chrisred 2019.02.18. 18:02:52

@atomic power 1986DucaDuca: Ez a kettő különválik, az a veszélyes, ha egybe akarják vonni. Egy erdélyi szász, magyar vagy román lehetett külön és együtt is erdélyi hazafi, holott külön politikai nemzethez tartoztak/tartoznak.

nemecsekerno_007 2019.02.18. 18:09:09

Filozofálgassatok csak tovább, ezt tudjátok. Másoknak meg hagyjátok meg, hogy éljenek oszt jónapot...

GyMasa 2019.02.18. 18:29:54

Olyan mikor lesz, hogy a szerzo vegigolvassa a cikket mielott elesitene?
Esetleg lehetne egy korrektort is alkamazni, ha mar a beepitett helyesirasellenorzot nem kepesek hasznalni...

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.18. 18:42:25

@martineden:

"........a lenyeg a lenyeg,hiaba hazudozol,a tendencia a fontos"

Így igaz!

Egy ország lakosságának vagyoni helyzetét jól megmutatja, hogy a háztartások mekkora megtakarítási képességgel rendelkeznek.

2001-ben a magyar háztartások éves jövedelmüknek a 11,27-át tudták félretenni.

2003-ban ez a mutató már csak 6,86 százalékon állt.

2005-ben még csak 20 528 milliárd forint volt a háztartások pénzügyi vagyona, ez azóta több mint a duplájára nőtt.

2018 végén a háztartások bruttó pénzügyi vagyona már 53 787,8 milliárd forint.
A tartozásokkal korrigált nettó pénzügyi vagyon 44 729,8 milliárd forint volt.

Ami a fogyasztást illeti:

Leszakadásunk oka a 2006-ig tartó eszeveszett költekezést követő megszorítások, a minket drasztikusan érintő 2008-2012 es világgazdasági válság és a lakosság eladósódása devizában.

A fogyasztást közvetlenül fogta vissza az eladósodott háztartások törlesztési terheinek tartós és jelentős emelkedése.

Eközben a versenytársaink háztartásai nem szenvedtek el ekkora sokkot.

Jelen periódusban viszont gyorsabban bővül a fogyasztás.

"A legszegenyebbek koze kerultunk,mar Romania is lehagyta a magyarokat."

Magyarország GDP növekedése 2018-ban: 4,8%
Románia GDP növekedése 2018-ban: 4,1%

Az, hogy az egy főre jutó GDP, illetve a háztartási fogyasztás alapján kialakuló listák közötti különbség van, azt az magyarázza, hogy a GDP-t nem ugyanolyan arányban használják fel a gazdasági szereplők.

Magyarország a jövedelmének egy részét a korábbi adósságainak törlesztésére fordítja, ezért arányaiban kevesebb jut jut fogyasztásra.

Románia viszont nagymértékben hitelből fogyaszt, akkor több. A román egy főre jutó GDP 13-14%-kal elmarad a magyartól, de míg Magyarország a külső adósságát intenzíven leépítő szakaszban van, addig a román folyó fizetési mérleg deficites

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.18. 18:46:40

Ekkora marhasagot meg a B1 sem ereszt meg minden nap.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.02.18. 18:58:30

ohhh ha orban az orosz harckocsin melazott volna...akkor mekkpra rinya lenne it te jóég....

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.02.18. 19:00:26

@martineden: mar Romania is lehagyta a magyarokat."
kepes beszamolot kernek toled a romaniai iskolak, korhazak, kozintezmenyek allapotarol.a zsil volgyet veletlenul se hagyd ki.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.18. 19:13:07

@martineden: " ... Lehagyta a román életszínvonal a magyart
Medvegy Gábor
ÚJSÁGÍRÓ. 2017. 06. 18. 21:47Az egyéni fogyasztásból levezetett életszínvonal-mutató alapján Románia beérte Magyarországot – írja a Portfolio.hu. .... "

Hát, akkor ezt mivel magyarázza az ÚJSÁGÍRÓ:
index.hu/gazdasag/2019/02/18/2_5_milliard_forintot_raktunk_felre_tavaly/

Ez valahogy kimaradt a fogyasztásból.... Ja, persze, mert nem költötték el :-)

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.18. 19:24:30

@chrisred:

"Ez a kettő különválik, az a veszélyes, ha egybe akarják vonni. Egy erdélyi szász, magyar vagy román lehetett külön és együtt is erdélyi hazafi, holott külön politikai nemzethez tartoztak/tartoznak."

Nagy különbség hogy szorványban vagy egy tömbben élnek.
Ha egy tömbben élnek, mint a székelyek, akkor követelhetik a területi autonőmiát.
Összességében a mai székely azonosságtudat jóval inkább egy olyan sajátos területi-közösségi identitás, amely a magyar nemzet részeként, de azon belül jól elkülöníthetően regionálisan határozza meg önmagát.

A szorványban élők számára a hazafiság azt jelenti, hogyan lehet megtalálni a módját annak, hogy a szórvány ne vesszen el, ne olvadjanak bele a románságba, megmaradjanak nyelvükben, kultúrájukban, identitásukban, ne a könnyebb, önfeladás útját válasszák.

Szeretnének megmaradni olyan közösségben, ahol olyan emberek veszik körül őket, akikkel egy nyelvet beszélnek. A szó tágabb értelmében is.

Ez a helyzet.

chrisred 2019.02.18. 19:37:15

@atomic power 1986DucaDuca: Van különbség, de nem a hazafiságban, hanem annak a megnyilvánulásában, a formájában. Erről is volt szó mostanában, egy ír lehet hazafi anélkül, hogy akár egy kukkot is tudna gael nyelven. Míg egy magyar esetében nehéz elképzelni ugyanezt magyar nyelvtudás nélkül.

HiMiru 2019.02.18. 19:50:18

@atomic power 1986DucaDuca: Ez a troll (kontratroll?) a filigrán szót kereste, mert mindenütt így jellemzik gyuribát, csak zavar támadt a fogalmazásban :)

// Amúgy nem fura, hogy itt egy balos blog, ahová (többnyire) jobbos kommentek érkeznek (mondjuk úgy, némi objektivitással nyakon öntve), és balos -abszolút értelemben vett- trollok próbálnak kiállni az igaznak vélt cikk mellett?

BiG74 Bodri 2019.02.18. 19:56:46

Hát ez így csak konteo. Értem én, hogy orkbán már megint mert lépni, sokaknak meg guvad a szeme, de azért ezek a tankok, mint Magyarország, csepp a tengerben.
Az fáj, hogy a néppárt nem bassza ki a fityiszt? Hát annak nem a 44 tank lesz az oka. Az pedig, hogy a népárt álszent, csak mutatja, hogy orkúr is jól megtalálta a helyét. Höbörgés nélkül, ez a néppárt csoportocska az eu egyik meghatározó politikai ereje.
Róka fogta csuka esete, hogy dolgok alakulása előre vetíti, hogy a jelenlegi eu pártiak lesznek a legnagyobb eu szkeptikusak vitya sikeres eu debütációja után.

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.18. 20:12:12

@chrisred:

"..............egy ír lehet hazafi anélkül, hogy akár egy kukkot is tudna gael nyelven. Míg egy magyar esetében nehéz elképzelni ugyanezt magyar nyelvtudás nélkül."

Az ír könnyebb helyzetben van, mint a magyar, ott két hivatalos nyelv közül is választhat.
Egyébként messzire kerültem az eredeti témától.
Arra akartam rávilágítani, hogy a kozmopolitizmus és a patriotizmus nem egyeztethető össze.

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.18. 20:16:17

@HiMiru:

"Amúgy nem fura, hogy itt egy balos blog, ahová (többnyire) jobbos kommentek érkeznek (mondjuk úgy, némi objektivitással nyakon öntve), és balos -abszolút értelemben vett- trollok próbálnak kiállni az igaznak vélt cikk mellett?"

Ilyen az ellenzéki színvonal.

BiG74 Bodri 2019.02.18. 20:38:58

@atomic power 1986DucaDuca:
Lónak a csüngőjét!
Objektíven egy neranalfabéta nem tud különbséget tenni a memóriájába égetett "véleményétől" eltérő vélemény és egy ellenzéki között. Hogyan is tudna mikor debil mindig egy tőről fakad, csak aktuális időpillanatban, mindig más az eloszlásuk.

martineden 2019.02.18. 21:12:00

@FILTOL: Eloszor a magyar korhazakat nezd meg,aztan kezdj el aggodni,ha meg nem tetted!

martineden 2019.02.18. 21:13:28

@Magánvéleményem: Te igen hulye,olvastal olyat,h a roman meg nem tett felre?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.02.18. 21:42:33

@martineden: tudom milyenek a magyar krohazak..1ppx jobbak mint a roman atlag. az iskolakrol meg ne is besheljjnk.
ocska paneleket sutogetsz...
lapozhatunk.

antiinternáci 2019.02.18. 21:46:11

@BiG74 Bodri:

A jelenlegi legnagyobb Európa-párti politikus Orbán Viktor, aki bátran száll szembe Európa olyan elvetemült ellenségeivel, mint Micron, Timmermans, Juncker, Soros, Sargentini, Taváris, stb...
És reméljük, a pro-Európa erők átveszik a hatalmat a kontinens internáci sírásóitól.

morph on deer 2019.02.18. 22:02:49

@martineden:
“olvastal olyat,h a roman meg nem tett felre?”

Egy csomó korrupt politikust meg közhivatalnokot már egészen sikeresen félretettek, szó mi szó.

A végén az is kiderül, hogy még gerincesebbek is, mint a felcsúti géniusz és háztáji ügyészsége együttvéve.

ember100 2019.02.18. 22:55:48

Helló !

Kicsit OFF de nem tudom megállni :)
A Fényességes Vezető pont olyan mint rákosi elvtárs pajtás !
Az 50-es években őt is éltették éljenezték , csasztuska meg minden és most nézzük meg mi a megítélése rákosinak ?
Ez vár az országrontónak és bandájának egy óriási lehetőséget szalasztottak el hogy Magyarországot felzárkóztassák a nyugathoz.Ehhez képest a Nemzet Gázszerelője , a Nemzet Veje , stadionok .... kapták a pénzt .
Remélem meg fogom érni hogy a Fényességes Vezető és bandája a történelem szemétdombján végzi !

darlacko 2019.02.19. 01:27:06

Ha a magyar vezetés akár csak elmélázott volna az orosz T-90 beszerzésén, akkor az ellenzék már sivalkodna.
Az amerikai M-1 Abrams export verziói korántse annyira jók, mint az amerikaiak által használtak. Más páncélt kap az exportra szánt modell, ezért is lövik ki sikerrel a szaúdi agresszorok M-1 tankjait a jemeni houthik tankelhárító rakétákkal.
Az izraeli Merkavát nem veheti meg más, csak az izraeli védelmi erők, nem exportálják sehova.
A német Leopard a legjobb választás, ha Magyarország tankot akar venni. A lengyelek is ezt használják, de a magyaroknak szánt típus még annál is modernebb lesz.
Az alapvető kérdés, hogy van-e szükség tankokra Magyarországon. A NATO (Amerika) elvárja, hogy a tagok két kézzel szórják a pénzt hadiipari beszerzésekre. Ettől várják az amerikai hadiipari-politikai komplexum éhes szájának betömését.
Azzal, hogy Orbán se a helikopterek, se a tankok, se a rohampuskák beszerzésénél nem az amerikai háttérhatalmi körök ajánlatait fogadta el, hanem minőségi, európai gyártmányokat szerez be, ezzel egyben erősíti az európai gazdasági és politikai egységet, igazi államférfiúi bölcsességről tett tanúbizonyságot.
Feltéve, hogy egyáltalán kell tank.
Mert talán gépágyúkkal szerelt csapatszállító harcjárművekkel jobban járt volna Magyarország. Emellett be kellene szerezni vállról indítható légelhárító és huzalvezérléses páncélelhárító rakétákat. Meg drónokat.
A német tankbeszerzés se rossz vonal, mert lényegében ezt a pénzt az amerikai nyomás miatt mindenképpen el kell költeni, hisz ez NATO kötelezettség.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.02.19. 06:06:49

@ember100: Az a kulonbseg, hogy akoriban a liberalisok az szovjet hadsereg segitsegevel kenyszeritettek erre az embereket.
Most meg az emberek spontan orulnek a szabad fuggetlen, gyorsan fejlodo orszagnak.

kunzoo 2019.02.19. 07:27:27

@darlacko:
Ha rajtam múlna összevásárolnék egy csomó mi 8 mi 17 helikoptert, abból fejlesztenék légiszállítású századokat, kutató-mentő, tűzoltó, műszaki extra képességgel. Délen sok erdőtűz van, vállalhatnánk bérmunkát benne. Ez ráadásul emelné a honvédség, az ország tekintélyét.

kunzoo 2019.02.19. 07:33:21

@atomic power 1986DucaDuca:
Én balos, sőt liberó volnék, de ami baromság, az baromság. Sok úgymond ballib párt azt nem fogja fel hogy a saját, ideológiailag közelálló szavazóbázis nem hisz bennük. Erzsébetvárosban ne Hunvald Györgyöt vegyék elő újra, Karácsoy Gergőnél ne legyen veszteséges a parkolási cég.

Exploiter 2019.02.19. 07:54:03

Orosz tankokat venni?
Nooormális...?

Lehetne olyat, hogy ne agyhalottakkal tessenek cikkeket íratni?

chrisred 2019.02.19. 07:58:19

@kunzoo: Ezt katasztrófavédelemnek hívják, semmi köze a honvédelemhez.

Minden ballib bérretteg 2019.02.19. 08:53:29

Az a baj a ballib balfaszokkal, hogy semmit nem értenek a világból.

Ti hugyoztok széllel szembe, mikor a Soros tervnek tapsikoltok, és migránsok millióit hurcolnátok az EU-ba, és nem Orbán.

A valóság az, ami okán Orbán által képviselt politika EU szerte egyre népszerűbb, nem a populizmus.

Ma már mindenki látja, hogy az import muszlimok csak problémák, feszültségek okozói, párhuzamos társadalamk jönnek létre, a nők elleni erőszakok 4/5-ét ők követik el, drogbandák prostitúció biznisz urai, botrányhősei, ahol 5% feletti az arányuk.

werinter 2019.02.19. 08:59:36

A németeknek ez a pár tank és önjáró löveg kb. semmit sem jelent és ettől nem fog jelentős mértékben nőni a két ország közötti összefűződés mértéke. Történelmileg ez épp elég nagy így is. Ráadásul a mennyiség is annyira elenyésző, hogy emiatt nem lesz változás a két ország viszonya között.
Szerintem ez kivételesen egy jó döntés volt, hogy kiváló, modern harceszközökkel fejlesztik a honvédséget, amelyek ráadásul eléggé elterjedtek és beváltak világviszonylatban is, ráadásul a közelből lehet őket beszerezni.

kunzoo 2019.02.19. 09:48:09

@chrisred:
Érdekes, akkor nyilván hallucináltam mikor a harci helikopterekkel besegítettek az erdőtűz oltásába. (A tökkel vagy mivel) az árvíznél is bevetették a gátépítésnél a helikoptereket. Ezt kellene továbbfejleszteni. A repült órának így is úgy is meg kwll lennie, akkor ne céltalanul repkedjenek a levegőben hanem amint lehetséges vessék be őket. Most egy avartűznél a fél megye tűzoltósága csapkodja lapáttal a parazsat ahelyett hogy nyolc tíz helikopter pár fordulóban elárasztaná vízzel az egészet. Ez semmi pénzbe nem kwrülne a már említett kötelező repült óraszám miatt.

yerico1 2019.02.19. 10:48:50

Az a 44 tank az valójában 44 tank, 1x önjáró tüzérség, 2x közepes helikopter, 1x könnyűhelikopter, 2 business jet + 3 Airbus szigorúan katonai célokra, 5-8 szállító repülő, teljes lőfegyvercsere lőszerrel együtt. Jönnek még a légvédelmi rakéták cseréje, új páncéltörő fegyverzet + lejár a Gripenek bérlete. Szumma valahol 2 ezer milliárd forint felett eddig, de lehet az még ennek a többszöröse is. Na, ennyibe kerül ezek szerint a néppárti tagság. ÉS akkor még örüljünk, ha nem lesz saját haditengerészetünk is.

yerico1 2019.02.19. 10:50:57

Minden ballib bérretteg: Ekkora idiótát. :)

Nincs közöttünk csicska 2019.02.19. 10:58:10

Orbanek jo uzleteket kotnek

Most azon kivul hogy az elmult30ban most van eloszor penz (gripeneken kivul) vmi erdemi fejlesztesre a hadseregben, raadasul repulogepgyartas, kezifegyvergyartas is telepul mo-ra az uzlet reszekent

siraly

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.19. 10:59:07

@yerico1: "2 ezer milliárd forint felett eddig, de lehet az még ennek a többszöröse is. Na, ennyibe kerül ezek szerint a néppárti tagság."

Uh. Akkor talán még a pénztemető Paks2 is jobban megérné, abból legalább valamennyi áram lesz, nem rozsda. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.19. 11:00:23

Harcászati atomreaktor. Felrobbantjuk ha kell, és egész Európát beszennyezzük. Tökéletes védelem, nem lesz miért elfoglalni a ruszkiknak. :))

nnnnnnnn 2019.02.19. 11:10:40

hát igen. a ballib kormányok csak elkótyavetyélni és tönkretenni tudták a honvédséget. orbán végre fejleszt.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.02.19. 11:24:18

Gyerekkoromban volt a Négy páncélos és a kutya c. remek lengyel filmsorozat.
Most le lehetne forgatni a Negyvennégy páncélos és a tizenegy kutyaütő c. magyar szappanoperát. :)

Lordmotor 2019.02.19. 12:09:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Tessék művelődni, számolgatni:

en.wikipedia.org/wiki/List_of_sovereign_states_in_Europe_by_GDP_(PPP)_per_capita

A 2régió éllovasa" nem 2010 ben voltunk, hanem az első Orbán kormány alatt. aztán jött 8 év ballibásodás, és akkor előzött be minket mindenki, mint a huzat. Mostanra sikerült visszatornászni magunkat a középmezőnybe.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.19. 12:56:00

@Lordmotor: "aztán jött 8 év ballibásodás, és akkor előzött be minket mindenki, mint a huzat"

Jo de akkor legalabb az europaierteknek megfeleltunk, nem volt mindennapi sivalkodas Brusszelbol.

chrisred 2019.02.19. 13:03:26

@Lordmotor: Akárhogy nézem, itt csak 2010-től vannak adatok. Javaslom ezt:

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html

Nincs közöttünk csicska 2019.02.19. 13:13:57

@chrisred: Nincs olyan statisztika ami szerint nem Orban az Isten.

Lassuk pl. ezt: www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

egy keresore uto realjovedelem 1990 - 100, 1998 - 86, 2002 - 108, 2010 - 122, 2018 - 169

Vagyis 12 ev Orban 69% emelkedes a realberen
16 ev nemorban 0, ZERO emelkedes, csak az allamadossag emelkedett

Ennyi

Lordmotor 2019.02.19. 13:14:18

@chrisred: Ebből ugyanaz látszik: 2002 ben még a lengyelek és szlovákok előtt voltunk, aztán 2002 től 2010 ig beelőztek minket. A lengyeleket már visszahoztuk, a Szlovákokat még nem. Mindezt úgy, hogy 2002 től 2010 ig egy országnak sem nőtt annyival az államadóssága mint nekünk. Az adósság meg egy olyan dolog, hogy vissza is kell ám fizetni.

apro_marosan_petergabor 2019.02.19. 13:24:32

Szokásos ballib zöldségeket olvashattunk, ismét, bár egy kicsit turbózva...
Tisztázzuk:
0. Mindez kötelező, el kell érnünk a NATO-ban a GDP 2%-át fejlesztésünkkel!
Amellett ki tudja, hogyan curukkol ki az USA a NATO-ból, s érlelődik az EU hadsereg - abba pedig vmit bele kell tenni, AKM-et nem lehet az idők végtelenségéig...

1. Mo hadserege fejlesztést igényel, a tank/löveg választás jó volt. Modern (szinte a legjobb), európai, közel van minden hozá: support, alkatrész, gyártó-javító
2. Mo megpróbálja hadiparát újra éleszteni, ez az irány nem rossz (lásd fent), ha ebbe is vmely szinten beakarunk kapcsolodni, fokozatosan
3. Légierő: svéd (európai, mukahelyeket teremtve), tank, löveg európai (lehet még munkahely), kézifegyverek, cseh, európai (munkahelyeket teremtve)
4. Légvédelmi rendszer - még nyitott (lehet amerikai is, abban jók, s van már belőle az európai NATO-ban), helikopterek Airbus... európai...
5. A 44 tank üzlet kötöttségét tekintve meg se közelíti az AUDI, MERCEDES stb. német volument, évente, ilyen felhozatal (néppárti bennmaradás) egyszerüen röhejes, de inkább viccnek is gyenge...
Újabb rosszmájú, de inkább dilettáns libero beírás született.

Lordmotor 2019.02.19. 13:24:45

@Nincs közöttünk csicska: Mert akkor még nem jött senki azzal, hogy árasszuk el egész európát közelkeleti és afrikai tömegekkel és tartsuk el őket, elvégre a mi miattunk (értsd Britek és amcsik miatt) vannak élhetetlen állapotok ott már egy jó ideje. Arról nem is beszélve, hogy 02 és 10 között a magyar kormány böcsülettel vette fel az újabbnál újabb hiteleket jókis 8-10% os kamattal. Most már lenne hitel 2-3% ért is, de a fránya fidesz így sem akar felvenni külföldi hitelt. A szemétládák a lakossági állampapírral akarják "elvenni a nép pénzét", ahelyett, hogy feltétlen függőséget generálva IMF és egyéb nemzetközi szélesmellényes hitelt venne fel.

De persze tudom, régen minden jobb volt :) A fletó egy életre eladósította az országot, megtagadott 5 millió magyart, totál lenullázta a hadsereget és mindent megtett azért, hogy lehetőleg egyetlen magyar gyerek se szülessen, és hogy munka nélkül jobban lehessen élni, mint munkából. De ja.. legalább közepes méretű országok 2% os pártjának tizenhatodrangú képviselői nem mondták, hogy "szemét magyarok". Teljesen igazad van..... megérte

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.19. 13:29:41

@Lordmotor: "A 2régió éllovasa" nem 2010 ben voltunk, hanem az első Orbán kormány alatt."

A bokroscsomagot követő egy évtizedben. Az impotens csúti geci mázlija, hogy pont belekerült. Aztán 2010-re lecsúsztunk a középmezőnybe, mostanra meg sereghajtók lettünk. Csúszunk tovább Banglades felé.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.19. 13:32:57

@Lordmotor: "Az adósság meg egy olyan dolog, hogy vissza is kell ám fizetni."

Akkor lécci, szólj a gecinek, mert ő csak egyre növeli.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.19. 13:35:59

@Nincs közöttünk csicska: "12 ev Orban 69% emelkedes a realberen"

Az nagyon gyenge, a környező országok mind lehagytak, az EU legszegényebb állama lettünk.

Lordmotor 2019.02.19. 13:37:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Tudod ez harmadikor matek: ha mondjuk keresel 100 forintot, és felveszel 100 forint hitelt 10% os kamarta, azproblémás. Ha viszont keresel 150 forintot és felveszel 110 forint hitelt 3% os kamattal, az még akkor is jóval kevésbé gáz, ha a 110 több, mint a 100. Persze a zsigeri gyűlöletre matekkal válaszolni részemről ostobaság.... Elnézést.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.19. 13:52:54

@Lordmotor: "harmadikor matek"

Az.

Ha nem csinál semmit a geci, csak visszafizet annyit, amennyi segílyt az EU ad, már a fele államadósságot visszafizette volna. Harmadikos matek. :))

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.02.19. 14:03:53

A libbantak szerint ne uzleteljunk az oroszokkal , ne uzleteljunk a kinaiakkal, ne uzleteljunk az amerikaiakkal, ne uzleteljunk a nemetekell, senkivel ne uzleteljunk. Az orszag ne csinaljon semmit, ne szaporodjanak a magyarok, levegot se vegyenek, csak engedjuk be az arabokat, adjuk at nekik az orszagot, majd ok mindent elinteznek helyetunk.

chrisred 2019.02.19. 14:38:13

@Nincs közöttünk csicska: Ebben nem látok 2018-as adatot, mindenesetre az egy főre jutó reáljövedelem 2016-ra érte el a 2006-os szintet.

chrisred 2019.02.19. 14:45:15

@Lordmotor: Hát nekem meg úgy tűnik, hogy köztünk és a lengyelek között 2008-ban még jókora távolság volt (10500 vs 8900), míg 2017-ben mindkettő 11800.

chrisred 2019.02.19. 14:52:08

@Lordmotor: Ugyanez a szlovákoknál:

2008: 10500 vs 12600
2017: 11800 vs 15000

konrada 2019.02.19. 14:53:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...s már meg is lett volna a buktája receptje tutira!;))
(Hát nem véletlen nem alkalmaznak téged sem tanácsadónak, ha ilyen tuti ötleteid vannak!;))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.19. 14:56:37

@Orbán 1 GÉNIUSZ: "A libbantak szerint ne uzleteljunk az oroszokkal , ne uzleteljunk a kinaiakkal, ne uzleteljunk az amerikaiakkal, ne uzleteljunk a nemetekell, senkivel ne uzleteljunk."

Pontosan melyik libbant mondta ezt? :))

Figyusz, szólj már Kubatovnak, hogy kicsit hihetőbb hazugságokkal indítson el titeket. :))

Nincs közöttünk csicska 2019.02.19. 14:58:55

@chrisred: Tehat Orbanon kivul a rendszervaltas ota senki 1 millimeterrel nem novelte a realbert.

Akkor minek levaltani?

BiG74 Bodri 2019.02.19. 17:41:34

@Orbán 1 GÉNIUSZ:
Láthatóan az üzlet szó teljesen mást jelent a te szótáradban....
süti beállítások módosítása