B1 blogcsalád



A nemzetközi politikát aláássa Trump, aki összemutyizik Orbánnal és Kaczynskival

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. február 16. - Szelestey

• A külpolitikai hepciáskodás árát Magyarország várhatóan az európai választás után fizeti meg, bár egyre inkább úgy látszik, hogy ha ezután is elegendő pénzt kap Brüsszeltől, akkor már nem ellenzi annyira, hogy számon kérjék rajta a jogállami elveket 

• A Wall Street Journal szerint az euroszkeptikusok menthetik meg az EU-t, bár Le Pen pl. azt mondja, hogy ki kell lépni a szervezetből 

• Visszafelé sülhet el Orbán népesedési programja 

New York Times

new_york_times.jpg

Az amerikai vezetők egyezményekről, nem pedig a demokráciáról tárgyaltak a héten Kelet-Európában. Pompeo Budapesten nyíltan figyelmeztetett a kínai és orosz fenyegetésre, de csak szőrmentén bírálta, hogy Orbán Viktor aláássa a liberális demokráciát, noha a politikus módszeresen elvette a bíróságok, a sajtó és az oktatás függetlenségét. Pence alelnök Varsóban nem állította élére, hogy Lengyelország az első uniós tagállam, amely szankciókkal néz szembe a jogállam meggyengítése miatt. Mindkét megnyilvánulás azt támasztotta alá, hogy a demokratikus értékek és intézmények megrendítése nem fontos a Trump-kormányzat számára, de ebben az a különleges, hogy már senki sem csodálkozik rajta.

A két politikus olyan képet sugallt, hogy a transzatlanti szövetséget közös akciókra, nem pedig az alapértékek erős védelmére kell alapozni. Ez zavarja a bejáratott nyugat-európai demokráciákat, annál kevésbé aggaszt viszont több vezetőt a keleti végeken. A German Marshall alapítvány egyik szakértője úgy fogalmazott, hogy ha nem érdekes demokrácia és az emberi jogok visszaszorulása, az nem más, mint a biztonság hiányának receptje. Mert az olyan államok, mint Magyarország sokkal jobban ki vannak téve a gonosz befolyásnak, pl. orosz részről. Hozzátette, hogy Pompeo nem takarékoskodott a szép szavakkal, miután találkozott magyar civil szervezetek képviselőivel, ám a tapasztalat az, hogy az ilyen nyilatkozatokat nem követik politikai javaslatok, vagy pénzügyi támogatások.

A magyar rendszer most éppen a Tudományos Akadémiát vette célba, miután a CEU már költözni kényszerült. Stefano Bottoni történész, aki az MTA egyik kutató intézeténél dolgozik, kijelentette, hogy a magyarok rájöttek: az Egyesült Államok nem foglalkozik a magyar demokratikus jogokkal és intézményekkel.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Leginkább az ellentétek váltak láthatóvá az idei müncheni biztonságpolitikai konferencián a nemzetközi együttműködés ügyében, de a legfőbb kérdés az: hol áll Amerika, miután Trump egymás után rohan ki Merkel, Macron, May, valamint a kanadai kormányfő ellen, ugyanakkor Orbánt a keblére öleli és szerelmi üdvözleteket küld Moszkvába. Ahelyett, hogy erősítené a demokráciát, lejáratja azt. Pompeo pedig a nacionalizmust dicsőíti. Éppen ezért az esemény házigazdája a megnyitón arról beszélt, hogy veszélyben van a világ, mert lassanként szétesik az eddigi rend.  A brit védelmi miniszter pedig nem sokat teketóriázott, amikor kalandorpolitikával vádolta meg Oroszországot. Mármint hogy a Kreml megpróbálja aláásni a nemzetközi bizalmat, destabilizálni igyekszik a szürke övezeteket, és azon van, hogy civódást szítson. Azt reméli, hogy mindezt megúszhatja, ám ez nem fog sikerülni, hangsúlyozta Williamson.

Die Presse

die_presse.jpg

Jó pár uniós államot bosszant, hogy a populista magyar, illetve olasz kormány több külpolitikai döntést is megtorpedózott az EU-ban. Ez főleg Budapestnek kerülhet sokba a májusi választások után. A magyar fél legutóbb a Svájccal kötendő uniós megállapodásnak tett keresztbe, ám közben az ország teljesen elszigetelődött. Képtelen volt megmagyarázni, hogy a szervezet miért nem működne együtt a svájci hatóságokkal a migráció ügyében. Az eset azonban egyáltalán nem egyedülálló. A magyarok vétója hónapok óta dühíti a többieket. A legnagyobb botrányt az váltotta ki, amikor emiatt meghiúsult az unió és az Arab Liga külügyminisztereinek közös nyilatkozata a közelgő csúcs előtt. Merthogy abban szerepelt egy kósza utalás az ENSZ migrációs paktumára.

Középtávon könnyen visszaüthetnek ezek a túlkapások, mert a többi tagállamnak kezd elege lenni a provokációkból. Az egyik nagy ország magas rangú diplomatája egyenesen botrányosnak nevezte, hogy évértékelőjében Orbán megint csak az állította: Soros migránsokkal akarja elárasztani Európát. Hozzátette, hogy az igazság pillanata az EP-választást követően, a brüsszeli támogatások visszafogásának formájában jöhet el. A következő költségvetés tárgyalásakor ugyanis fontos téma lesz a jogállamiság és a migráció. Az Európai Parlament támogatja, hogy a kifizetéseket az alapértékek betartásától tegyék függővé. Strasbourg azt is nagy felháborodással figyeli, a magyar politika milyen szoros viszonyt épített ki Oroszországgal. Egy tervezet szerint a legnagyobb aggodalmat kelti a kapcsolat a szélsőjobbos és populista-nacionalista pártok, illetve a Kreml között, lásd Magyarországot.

Politico

politico_1.jpg

Egyre éleződik a vita az unión belül, hogy a jövőben a közös értékek tiszteletben tartásához kössék a brüsszeli szubvenciókat, ám a kemény retorika mögött klasszikus kompromisszum látszik kirajzolódni. Eszerint a közép- és kelet-európai államok hajlandóak elfogadni a két dolog összekapcsolását, ha cserében az EU több pénzt fordít a felzárkóztatásra és a mezőgazdaságra. A megállapodás azonban valószínűleg még messze van, mert előbb meg kell vívni a választási hadjáratot. A konzervatív holland pénzügyminiszter mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy az eddiginél komolyabban kell venni a demokrácia betartását, valamint a szolidaritást, tehát, hogy a nettó kedvezményezettek ne csak a maguk számára igényeljék, hanem viszonozzák is azt. Pl. a migráció esetében. Egy uniós diplomata szerint a másik oldalon a kormányok csak nehezen tudják majd megmagyarázni a híveiknek, hogy miért nem szeretnék, ha a kohéziós fizetések azon múlnak, mennyire tesznek eleget a jogállam ügyében vállalt kötelezettségeiknek.

Yahoo/AFP

yah.png

Le Pen arra számít, hogy az EU-ellenes pártok az eddiginél több mandátumhoz jutnak Strasbourgban, mivel több jelöltet indítanak, mint korábban és közös frakciót terveznek. Ezek az erők az elitellenes hangulatot lovagolják meg a migráció és a Brüsszel befolyása elleni mondandóval. A francia politikus konkrét becslésre nem vállalkozott, azt azonban hangsúlyozta, hogy az EU kicsinálja Európát, és a földrészt csak úgy lehet megmenteni, ha hátat fordítanak a szervezetnek. A nacionalista pártok az utóbbi két évben erősen feljöttek, amint azt Olaszországban az 5 Csillag és a Liga példája mutatja.

Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg

A konzervatív lap úgy látja, hogy meg lehet menteni az uniót, a jövőben az euroszkeptikus erők jóvoltából a hangsúly az apparátusról az emberek tényleges igényeire tevődik át. Brüsszel egyre nagyobb rémülettel figyeli a közelgő választásokat. Az EU-ellenes pártok elvihetik a helyek egyharmadát Strasbourgban, akkor pedig megakadályozhatják a legfontosabb programokat. A kommentár az Európai Külkapcsolati Tanács minap közzétett javaslatával ellentétben azt tanácsolja, hogy még csak meg se próbálják megállítani ezeket a mozgalmakat, mert csakis tőlük várható a szervezet belső megújulása. Biztosra veszi, hogy ha ők győznek, akkor vége az integrációt belengő unalomnak, miután eddig a nagy pártok öncélként a több Európa mellett kardoskodtak. Ám ez most alapvetően változhat.

Az EU-val szembenálló pártok igen hatékonyan tudják mozgósítani a szavazópolgárokat. Biztosan a most formálódó tömbhöz tartozik az AfD és a Le Pen fémjelezte Nemzeti Gyűlés. A többiekről még nem lehet biztosat mondani, ideértve a Ligát és a PiS-t. Arra kell számítani, hogy a csoport nem tud majd dűlőre jutni a saját maga által felvetendő fontos kérdésekben. Mert pl. nagy hiba volna, ha bizonytalanná válnának az Oroszország elleni szankciók. Le Pen kereskedelmi protekcionizmusa pedig egyenesen katasztrofális következményekkel járna a közösség szempontjából. De az unió színesebb lesz, többet jelent majd az egyszerű embereknek és ez jelentheti a kiutat a szervezet számára. Mert arra terelődne a figyelem, hogy mi a jó a tömegeknek, nem pedig az apparátusnak. Vagyis az euroszkeptikus taktikával el lehet érni a több Európát.

Economist

economist_1.jpg

Nem valószínű, hogy beválik Orbán Viktor családösztönzési terve, mert az osztogatás túlfűtheti a gazdaságot. A miniszterelnök azt mennydörögte, hogy a bevándorlás megadást jelent. Szokásos évértekelőjében előadta kedvenc összeesküvés elméleteit. Kígyót-békát kiáltott Sorosra és az EU-ra. Az ötgyermekes családapa szerint a fogyatkozó népességszámra, az elöregedésre az a jó válasz, ha sok gyerek születik. Ezt akarja elősegíteni az új csomaggal. Ám attól aligha lehet várni baby boomot. Magyarország már eddig is sokat áldozott a családok támogatására, a születési ráta ennek ellenére alig emelkedett – állapítja meg Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézettől. Viszont a kedvezményes kölcsön fokozhatja a politikus népszerűségét, és ez is lehetett a cél, de nem előnyös a gazdaság számára, miután az már így is túl nagy gőzzel halad, ráadásul megugranak a lakásárak. Azon kívül nem sok értelme van a sok gyereknek, ha azok felnőve elmennek máshová. A megoldás a bevándorlás ösztönzése volna, de arra Orbán nem hajlandó.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Sokba kerülhet még az ígéret, amit Orbán Viktor a nőknek tett a népességszám hanyatlásának megállítására. A „Szaporodási paktum” címmel megjelent elemzés szerint a miniszterelnök a nemzet megmentése és a migráció kivédése érdekében tartja fontosnak a születések arányszámának feltornászását, amivel egyúttal elhatárolódott az értékeit vesztett Nyugattól. A cél érdekében hajlandó sok pénzt áldozni. Anyagi ösztönzőket másutt is bevetnek ilyen célokra, azonban a magyar elgondolás bírálatot vált ki a konzervatív családkép és nemzeti, kirekesztő felhang miatt. Olyannyira, hogy az európai zöldek frakcióvezetője a Fidesz kizárását követelte a Néppártból, mondván, hogy Orbán ismét csak átlépte a völkisch nacionalizmus határát.

Az uniós választásokat a magyar politikus a végső csatának minősítette, kiemelve, hogy meg kell védeni a magyar identitást, a keresztény örökséget. Közben Novák Katalin is megpendítette, hogy Orbánnak öt gyereke van, Merkelnek, Macronnak és Maynek viszont egy sem, márpedig rossz példával jár elöl az a vezető, aki nem gondoskodott a családi utánpótlásról. Ettől azonban Magyarországnak még megvannak a demográfiai gondjai. A születési ráta az európai átlag alatt mozog, a lakosság száma 10 millió alá esett. A legsúlyosabb bajokat a kivándorlás okozza, főleg a fiatal és jól képzett magyarok mennek el, becslések szerint már 800 ezren. Kérdés, hogy haza lehet-e őket csábítani mindenféle kedvezményekkel.  

Washington Post

washington_post_1.jpg

Az nem baj, ha az amerikai diplomácia vezetője szorosabb kapcsolatokat akar a magyar és az amerikai emberek között, beleértve a diákcserét, amint arról Pompeo Budapesten beszélt, de előbb még fel kellene szólítania Lovász Lászlót, hogy védje meg a tanszabadságot és indítson vizsgálatot – írja a Missouri Egyetem Múzeumának igazgatója. Alex Barker szerint erre azért volna szükség, mert az Orbán-kormány immár pályáztatni akarja az akadémiai intézményeket az állami támogatások elnyeréséért, csak éppen az elbírálás teret nyit önkényes, politikailag vezérelt döntésekhez. Azaz nagymértékben eltávolodik az eddigi gyakorlattól és a politikusok kezébe teszi le az ellenőrzés jogát, az arra egyedül hivatott tudósok helyett. Épp ezért az olvasói levél felhívja az MTA elnökét, hogy sürgősen lépjen a szólásszabadság és a tudományosság nevében, mert főleg az ember- és társadalomtudományok területén folyó kutatásokat kell megvédeni a pártpolitikától.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9114629950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grecsi Zsot 2019.02.16. 05:12:18

Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor's
index.hu/gazdasag/2019/02/15/felminosites__standard_poor_s/

A KURVAÉLETBE MÉG EZ IS. MI JÖHET MÉG ????
Nem elég hogy az Orbán a 7 pontos családtámogatásával CSAPÁST mért az egész liberális világra, most még ez a felminősítés is.
Erre most nagyon gyorsan egységes magyarázatot kell adnia az ellenzéknek, hogy a mindennapos tüntetések és éhséglázadások közepette, hogy a kurvaistenbe lehet felmínősíteni az országot. ????????
Gyorsan ki kéne adni egy közös nyilatkozatot, hogy ez semmiség, túl kevés, és semmi köze a kormány gazdaság politikájához. SŐT, annak ellenére történt.
És hogyha mi volnánk kormányon, már rég tizszer ekkora lenne a felminösítés.

rallus 2019.02.16. 07:15:17

"A harminc éves magyar demokrácia gyászünnepe volt a múlt vasárnapi orbáni évértékelő – nyilatkozta a Hírklikknek közgazdász-politológus házaspár, Petschnig Mária Zita és Kéri László."
Na ez az igazi tragédia! Olyan már előfordult, (bár nagyon ritkán..) hogy a külföldi sajtó tévedett, de P.M. Zitáék még soha!
Csomagolok.....

2019.02.16. 07:24:36

@Grecsi Zsot:

"hogy a kurvaistenbe lehet felmínősíteni az országot. ????????"

végre Kolumbiával egy szinten vagyunk?? :DDDDDDDDD

ennyi ellopott EU pénz mellett ez tényleg maga a csoda, a jó kurva anyád. kánaán lenne, ha a fidesspatkányok nem loptak volna ennyit, és még nincs vége.

nem tud valamit az ELIOS ügyről fidessgeci, nem merte a főcCCCCCzigány beadni az eunak számlát befoshott.

2019.02.16. 07:35:03

@Grecsi Zsot:

countryeconomy.com/ratings/hungary

végre ott vagyunk, ahol 10 éve. 10 év lopás mellett tényleg CSODA!!!!!!!!! b@sszameg, megcsinálta ez a messiás, lophat még többet, pénztáros lölö elélvez azonnal, már nem a fél, az egész Balaton az övé lehet, meg a gazdidé.

a kúrmány gazdaságpolitikája egy nagy lóphaszt, szalagmunkásokra épül, azért kellett a rabszolgatörvény, mert nincs melós, pucol aki tud, ciganisztánból.

kenu ibrahim 2019.02.16. 07:40:52

@rallus: "Csomagolok....."

na végre! irány putyinland vagy valamelyik retek diktatúra. később utánad küldjük O1G-t!

2019.02.16. 07:41:11

@Grecsi Zsot:

www.investing.com/currencies/eur-huf

széttépték a forintot, széttépték!!! felrobbant a NET !!! mit robbant, izzik, magyarország végre felkerült az ultrasimlis kategóriába, már 318 egy euró!! :DDD
na majd a választások után lesz 340, rohasztani kell a béremeléseket...

a 7 pontos családtámogatást majd meglátjuk, te kis f@sszopó, és azt is, ki fizeti ezt ki, mert nem O1G a saját zsebéből. az egyik nyer, vagy NER??? az ország háromnegyede meg fizet.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.02.16. 07:51:42

Trump nem érdekelt a liberális elit hatalmában, így közvetve a szövetségesünk.

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.16. 08:04:34

@az EU pénzek zsákolója:

"végre Kolumbiával egy szinten vagyunk?? :DDDDDDDDD"

És Olaszországgal. A 27-ek 3. legnagyobb gazdaságával.

sZulamith 2019.02.16. 08:08:04

Erre lehet mondani, hogy" Fenn az ernyő nincsen kas". Belső dolgainkat kéne rendezni, Trumpnak annyi vagyunk, mint piszok a köröm alatt. Ácsingózunk, és kihasználja:)

2019.02.16. 08:11:26

@atomic power 1986DucaDuca:

"És Olaszországgal. A 27-ek 3. legnagyobb gazdaságával."

akkor a mi gazdaságunk is felér az olasszal? hol van az ott jellemző bér, itt?

igen fasza az érvelésed, közgazdászpöcs.

atomic power 1986DucaDuca 2019.02.16. 08:36:36

@az EU pénzek zsákolója:

"akkor a mi gazdaságunk is felér az olasszal? hol van az ott jellemző bér, itt?

igen fasza az érvelésed, közgazdász p........cs."

Hát ha az érvelés, hogy Magyarország adósbesorolása a S&P esetében megegyezik Olaszországéval, akkor legyen az.

A bérek színvonalának semmi köze az adósbesorolásnak, nézz utána!

paraszthajszal 2019.02.16. 08:36:45

@az EU pénzek zsákolója: A bér alacsonyabb, a reálgazdaság gyengébb, de az államadósság/GDP mutató sokkal kedvezőbb, mint az olaszoknál. data.oecd.org/gga/general-government-debt.htm

A hitelminősítői értékelések nem csak, sőt nem elsősorban a bérek szintjétől függnek, bár a mostani felminősítésben ez is szempont volt.

Azt mindenesetre nehéz volna letagadnotok, hogy az ellenzék „katasztrófakampánya” (miszerint itt minden rossz, menekülnek az emberek, nincs bérnövekedés, hamarosan ôsszeomlik a gazdaság) újabb léket kapott ezzel a felminősítéssel. Egyelőre úgy tűnik, hogy maga ez a kampány lesz a katasztrófa – még csak közeledünk a jéghegy felé, de májusban aztán elsüllyedhet az ellenzéki Titanic.

élveteg 2019.02.16. 09:42:38

"Pompeo Budapesten nyíltan figyelmeztetett a kínai és orosz fenyegetésre, de csak szőrmentén bírálta, hogy Orbán Viktor aláássa a liberális demokráciát, noha a politikus módszeresen elvette a bíróságok, a sajtó és az oktatás függetlenségét."

Szőrmentén bírálta az Orbánt hogy aláássa a liberális demokráciát
Aha....
Ezt mikor is mondta a Pompeo?

Helga Beauty Salon. 2019.02.16. 10:05:53

az olyan államok, mint Magyarország sokkal jobban ki vannak téve a gonosz befolyásnak, .......

Úgy néz ki, hogy méregdrága fegyvereket kell vennünk, meg ránkbefolyásoltak valószínűen egy kis ócó palagázt is, úgyhogy tényleg van valami ebben a gonoszos mondatban!

Helga Beauty Salon. 2019.02.16. 10:15:18

Pompeo nem takarékoskodott a szép szavakkal, miután találkozott magyar civil szervezetek képviselőivel, ám a tapasztalat az, hogy az ilyen nyilatkozatokat nem követik politikai javaslatok, vagy pénzügyi támogatások............

Politikai javaslatokat és pénzügyi támogatást hiányolnak a "civilek"?
Magyarul a felbérelhető magyar liberoértelmiség felajánlaná belső bomlasztó képességeit bármilyen cél érdekében jó pénzért, de nem tartanak rá igényt?
Mehettek mosogatni a szar bölcsészmérnöki diplomáitokkal, mert már mint csőcselék is leszerepeltetek!

Helga Beauty Salon. 2019.02.16. 10:29:13

az Orbán-kormány immár pályáztatni akarja az akadémiai intézményeket az állami támogatások elnyeréséért, csak éppen az elbírálás teret nyit önkényes, politikailag vezérelt döntésekhez..............

Naná, majd Lukácsista filozófusokat menedzselnek az állami pénzből.
Rendszeresen hallhatók politikai támadások az MTA részéről és libsi stílusú, nem pedig objektív, független vélemények hangzanak el. Ne politizáljanak és békén hagyja őket a politika! Egyszerűbben fogalmazva, nem szarunk oda ahonnan eszünk, mert rossz vége lesz! Most az lett!

György Csaba Nagy 2019.02.16. 13:13:01

@élveteg: Pompeo, Trump hű katonája amcsi fgyvereket eladni jött. A többit a szőnyeg alá.
De azzal hogy nem mondott semmit, csak nem akarod alátámasztani, hogy nálunk liberális demokrácia van. Fényes csillagunk, az illiberalizmus apostola, ráncolná homlokát.

György Csaba Nagy 2019.02.16. 13:27:27

@Helga Beauty Salon: Nos, ez a fo9galmazásod tényleg egyszerűre sikeredett. Az Akdémia nem a kormánytól, hanem az országtól kapja a pénzt, a költségvetésből, törvényben meghatározott módon, a tudományos szabadság elvétől védve. Így nem a kormánynak kell megfelelnie, és onnan nem is kérhető számon. Ez az, ami a kormány számára tűrhetetlen, ti. hogy legyen egy őnálló műhely, amit még nem gyalult maga alá. Az MTA vezetése igencsak pecsovics módon viszonyult a kormányhoz, a kritikák halkak és szórványosak voltak, nem ez váltotta ki a dühöt, hanem a területfoglalási kényszer, az általános népbutítási irányzattal karöltve.

Helga Beauty Salon. 2019.02.16. 16:13:47

@György Csaba Nagy: Nos, ez a fo9galmazásod tényleg egyszerűre sikeredett. .......

Elnézést ha nem ütöm meg a színvonaladat, ide ritkán jönnek hozzád hasonló nagyformátumú egyének.
A kormány tényleg nem a saját pénzéből fizet, hanem az őket megválasztók felhatalmazása alapján regulázza a libsi kifizetőhelyeket. Mielőtt beindulnál, tudom hogy akad értékes munka arrafelé, de akad bőven köldöknézegetős kamuhalmaz is.
A tudomány nevében előadott "ezt te úgysem érted, pofa be és fizess" viselkedést meg különösen rühellem.

György Csaba Nagy 2019.02.16. 18:08:49

@Helga Beauty Salon: A "tudomány szabadsága" elv csak egy leágazása annak az általános elvnek, hogy az egyén akkor tud leghatékonyabban alkotni, ha ezt szabadon teszi. Egyszerűen: gúzsba kötve nehéz jól táncolni. Ezt csak azok nem értik, akik a hatalom/erőszak megszállottjai. Viktorunk biztosan közéjük tartozik, mint azt itt, és a civileknél, médiánál és egyebütt tanűsitja. Hogy te is, vagy sem, döntsd el magad. Sztem nem nyerő taktika.

rallus 2019.02.16. 18:44:54

@György Csaba Nagy: Ma már senkinek nem kell gúzsba kötve táncolni. Itt a sokat dicsért piacgazdaság és ha a matematikusaink, orvosaink és henteseink után kapva kapnak a művelt nyugaton, akkor az akadémikusainkért feltehetően verekedni fognak...

kunzoo 2019.02.16. 18:47:07

@György Csaba Nagy:
Sajnos sok mta tagnak a tagság nem azért van hogy kutassanak hanem afféle életjáradék korábbi kutatásaik elismeréseként. Szerintem a bírálatok jogosak, sajnos az új rendszer sem lesz jobb. Az ilyen intézetek mindig is jó kádertemetők voltak, lesznek.

György Csaba Nagy 2019.02.16. 19:59:14

@kunzoo: Lehet, hogy ez így igaz, a terep konkrét ismerete nélkül nem akarok véleményt mondani. Kis hazánkban miért épp ennek az alrendszernek kéne rendben működnie? Az ideális az lenne, ha a vezető hozzáértő módon, az intézmény eredményességére törekedve minősítene, a kutató pedig nemzetközi elismertségre hajtva, ambícióval alkotna.Alapkutatástól gyors gazdasági eredményt elvárni óvodás vágy. A kormány kontrollja épp ellentétes irányba hat: hozzáértés nélküli, erőszakos korlátozás. Murphy tanainak végső kifejtését láthatjuk majd: a helyzet soha nem lehet olyan vacak, hogy ne tudnánk tovább rontani.

György Csaba Nagy 2019.02.16. 20:04:37

@rallus: Igen, de ez a cél? Exportáljunk minél több értelmes és vállalkozáskész fejet, hogy népesedés-politikával pótoljuk 20 év múlva, gyengébb minőségben?

törppicur 2019.02.16. 23:39:01

Aranyos az Economist cikkben az idézet:

Magyarország már eddig is sokat áldozott a családok támogatására, a születési ráta ennek ellenére alig emelkedett – állapítja meg Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézettől.

Biztos az olvasók NEM tudják, hogy ennek az intézetnek köze nincs a költségvetéshez, Romhányi kolléga meg a Gyurcsány/Bajnai időszak sikeres költségvetési politikában vett részt. Nyilván az Orbán kormány programjáról az a legszerencsésebb, ha ő mond független véleményt.

chrisred 2019.02.17. 07:36:25

@törppicur: Ez nem vélemény, hanem tényállítás.

Sir Galahad 2019.02.17. 07:38:45

Ha Amerika azt akarja, hogy ne épüljön gázvezeték Oroszországból Európába, először erről győzze meg a németeket. Ennek legegyszerűbb módja az, ha olcsóbban ad amerikai palagázt, mint amennyiért az oroszok kínálják a magukét. Erről, ha jól látom, egyelőre nincs szó.

enrikokaruszo 2019.02.17. 08:05:43

nem tudunk megvédeni ha az oroszokkal barátkozol
veszünk tőled gázt meg fegyvert
jóbarát vagy, ezigen

Orbán veje 2019.02.17. 08:07:02

@Grecsi Zsot: Haver! Télleg felminősítették Magyarországot. Az EU-nak 15000 milliárd forintot kellett ideadni támogatásként, hogy azon a szinten legyünk, ahol 2008-ban voltunk.

Haver! Ez kurva nagy eredmény! Az olyan menetelő fideszbarmok mint te, ezért ma kétszer is kinyilhatják a tolvaj orbán seggét. Vagy a Tiborcét!

Orbán veje 2019.02.17. 08:08:46

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "kb. 1 akadémiás futott be nagy karriert külföldön"

A retkes fideszes kurva anyádnak hazudjál, te szarházi orbántalpnyaló.

Orbán veje 2019.02.17. 08:13:21

@Helga Beauty Salon: Haver! Képzeld! Közel 200 éve a legnagyobb magyar megalapította a Magya Tudományos Akadémiát! Napjainkban pedig a Nemzeti Geci szétveri.

Énszerintem jól teszed, hogy te mint közismerten ócska fideszbérenc szaralak nem a legnagyobb magyart támogatod, hanem a Nemzeti Gecit seggét nyalod ezen a szép napon is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.17. 09:02:47

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "1 akadémiás futott be nagy karriert külföldön"

:))

Faszé dumál bele a tudományba egy félanalfabéta fideSSfasszopó?

"Nemzetközileg elismert a magyar közreműködés a gravitációs hullámok kutatásában

A detektor-együttes üzemeltetését, valamint az észlelések kiértékelését a LIGO Scientific Collaboration (LSC) szervezet végzi, amelynek 90 kutatócsoport, köztük az ELTE Eötvös Gravitációs Kutatócsoportja, valamint a Szegedi Tudományegyetem Gergely Árpád László által vezetett csoportja is tagja."

Ez csak egy példa a számtalanból.

www.origo.hu/tudomany/20181206-a-magyar-tudomany-elenjaro-szerepet-jatszik-az-evszazad-felfedezeseben.html

szepipiktor 2019.02.17. 09:15:19

Ezek a"lapszemlék" csakazt igazolják,hányfélemódonlehet értelmezni bármit is.
Főleg, ha csak olyan idézetek kerülnek kigyűjtésre, ami igazolja a kigyűjtő véleményét.
Most két fősodor olvasható:
- gyerekszaporulat
- trump (USA)
Az összes "vélemény" egységesen a balliberális aktivista közösség nemzetállamok és az USA-ellenes alapjai.
Azaz kisebbségi vélemény.

ddi 2019.02.17. 09:42:20

The Economist: "A megoldás a bevándorlás ösztönzése volna, de arra Orbán nem hajlandó."
Megvan itt a javaslat, a szapora feketéket, muzulmánokat csalogatni az országba, máris szaporodik a népesség.
A fehér ember elkényelmesedett, arról van itt szó, legyen az Németország vagy kis hazánk.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.02.17. 09:43:03

A tetves EU politikusok is csak a gittegylet kategória növelésére jók. Ha nem csak ugatnak, hanem valóban elvágják időben orbánt az EU pénzektől amiknek az ellpásával a mocsokkommandóját és az agyhalott rajongókat vásárolja meg néhány üveggyöngyért, már rég a saját hívei pattintották volna fel az első lámpavasra.

chrisred 2019.02.17. 10:46:15

@ddi: A cikk gondolatmenete szerint legalábbis olyanokat, akik a magyar kmözéposztállyal szemben hajlandóak magyarországi béréért és munkakörülmények között itt maradni. Nyilvánvalóan emiatt harcol azért a kormány, hogy az albán és bosznia muszlimok bekerüljenek az EU-ba.

apro_marosan_petergabor 2019.02.17. 11:33:50

Tombol a ballibero sajtó, ontjaa hülyeségeit, még egy darabig megteheti.
Az embereknek ebből már elegük van. Másképpen gondolkoznak, mint a szoci svéd miniszterek egy része, akik bevádorlókkal (muzulmán) akarja feltölteni Svédországot - amelyiknek, az északi országokhoz hasonlóan kereszt van a zászlójában. még, egy darabig...
Remélhetőleg az EP választások módosítani fogják az erőviszonyokat az EP-ben, lehet hogy utána a nyüszítés hangosabb lesz, de azt mondják, amelyik kutya ugat, az nem harap.

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 11:58:26

"a hangsúly az apparátusról az emberek tényleges igényeire tevődik át. Brüsszel egyre nagyobb rémülettel figyeli a közelgő választásokat. Az EU-ellenes pártok elvihetik a helyek egyharmadát Strasbourgban, akkor pedig megakadályozhatják a legfontosabb programokat. "

Örülhetnek ha csak 1/3-át viszik el a helyeknek.

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 12:05:41

@csúti csüngőhasú tolvaj:

"Ha nem csak ugatnak, hanem valóban elvágják időben orbánt az EU pénzektől amiknek az ellpásával a mocsokkommandóját és az agyhalott rajongókat vásárolja meg néhány üveggyöngyért, már rég a saját hívei pattintották volna fel az első lámpavasra."

És akkor mi van ?
Úgy húzok ki Németországba dolgozni, hogy na. (Ha egyáltalán a megszorítások érintenék valamilyen formában az én szegmensemet.) Azt onnan ugyanúgy a Fideszre szavazok.
A lámpavas nem rossz opció, a ballibsikre is ráférne egy kis káderszűrés.

Spiritmonger 2019.02.17. 12:42:00

A szemlézett lapokból egyedül a WSJ publicistájába szorult annyi, hogy a valóságot legalább nyomokban érzékelje. A többi az csak egy rakás szar hátrashámozva.
Liberráltak, 3 hónap múlva lefő a kávé, és csak a zacc marad nektek.
Kezdjetek el gondolkozni, hogy az EP-választások után melyik országban akartok megélhetésileg rettegni az európai értékek miatt?

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 12:51:02

Követeljük a négerek minél nagyobb számú betelepítését Szváziföldről, mindenféle ostoba népesedési politika helyett !

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 12:53:46

@chrisred: Te el vagy tévedve .A négus nem azért jön Európába, hogy napi 8-10 órát gályázzon a gyártósorok mellett. Azért jön, hogy felnyalja a vastag segélyt, aztán magányos szőke nőket hajkurásszon..

chrisred 2019.02.17. 13:22:10

@engedélyes pinaellenőr: Te vagy eltévedve. Ha úgy kezdem a mondatot, a "cikk gondolatmenete szerint", annak mi köze a véleményemhez?

meszena 2019.02.17. 14:10:06

Eddig úgy gondoltam, hogy túlzás a kormány retorikájában a bevándorláspártiság folyamatos emlegetése.
Erre itt bizonyítjátok, hogy az európai balliberálisok legfontosabb dogmája a bevándorlás teljes támogatása és elősegítése.

meszena 2019.02.17. 14:15:40

A "bevándorlás rajongás " már az európaiság mércéjeként jelenik meg a zömében internacionalista felmenőkkel rendelkező balliberális körökben.
És van aki, nyíltan vállalja is ezt a rajongást (idézet a Mandinerről)

Hont András, a HVG publicistája kifejtette: „amikor a világ túlnépesedik, pici országok népesedési versenye döbbenetes ostobaság”. Hont azt gondolja, okos migrációs politikával, befogadással és integrálással kell az elöregedés problémáját kezelni. „A mi leszármazottaink néhány árnyalatnyival sötétebb színűek lesznek, mint mi" – fejtegeti Hont.

enrikokaruszo 2019.02.17. 15:01:16

@meszena: hont sterilizáltassa magát, ne álljon meg félúton. én támogatom ebben

Ménár Atya 2019.02.17. 17:00:28

Ahogy olvasom zavar támadt a rendszerben, gonosz orbán csak nem akar lefeküdni, most mi lesz? :)

2019.02.17. 19:40:01

Érdemes a balti államok felé nézegetni és összehasonlítani. Ahol nem lopják el a jövőre szánt pénzt, ott épül is a jövő. Itt meg csak szaporodnak az ellenségek. Régebben már megfigyeltem, hogy Orbánék megvádolnak valakit valamivel, amit aztán ők valósítanak meg. Amikor Gyurcsányt vádolták azzal, hogy rá akar rontani a saját nemzetére, már tudtam, hogy ez fog történni. Íme!
süti beállítások módosítása