B1 blogcsalád



Az európai értelmiség felsorakozott Orbán és a populisták ellen

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. január 26. - Szelestey
  • Európa lelke a földrész jobb lelkiismeretére apellál, nehogy a demagógok, a nacionalista Internacionálé tagpártjai felégessék az uniót;
  • Soros kitart liberális elvei mellett, Orbán viszont erősen átlendült jobbra, ez azután kibékíthetetlen ellentétekhez vezetett köztük; 
  • Ausztriában ugyan a szélsőjobbos FPÖ a kormány tagja, ám a szélsőséges sajtó így sem írhatja le válogatás nélkül, ami csak az eszébe jut, még Sorosról sem.

europai_unio_populistak.jpg

New York Times

new_york_times.jpg

30 vezető európai értelmiségi, köztük Heller Ágnes és Konrád György írta alá azt a kiáltványt, amely a liberális demokrácia védelmében a földrészt elárasztó populizmus elleni harcra szólít fel. A kezdeményező a francia filozófus, Bernard Henry Lévy volt. az „Európai hazafiak” társaságához csatlakozott többek közt több Nobel-díjas író, így Elfriede Jelinek, Orhan Pamuk, Vargas Llosa, Szvetlana Alekszijevics, Salman Rushdie, Herta Müller, továbbá Milan Kundera és Adam Michnik.

A felhívás kiemeli, hogy az ellenállás új szelleme nélkül a májusi EP-választás lesz minden idők legtragikusabb politikai erőpróbája, mert a rombolók győznek, azok szégyenére, akik még hisznek Erasmus, Dante, Goethe és Coménius örökségében. Ám ez katasztrófa volna, mert a másik oldal megveti az intelligenciát és a kultúrát, felszítja viszont az idegengyűlöletet és az antiszemitizmust. Az aláírók küzdeni kívánnak a civilizációért, 75 évvel a háború, illetve 3 évtizeddel a Berlini fal leomlása után. Henri Lévy elmondta, hogy a populizmust az újfasizmus ködfüggönyének tartja. Úgy véli ugyanakkor, hogy a 30-ak Európa lelkét testesítik meg, és nem akarják, hogy a kontinens a sírásók kezére jusson.

A lap hozzáteszi, hogy a választáson általában alacsony a részvétel, ezért félő, hogy főként azok mennek el voksolni, akik szenvedélyesen elutasítják ez EU-t, ez pedig sikerhez segítheti a szélsőjobbot, illetve a populistákat, akik szinte egytől egyig nacionalisták.  

Az eredeti szöveg franciául a Libération oldalán. :

 

Libération

liberation_1.jpg

1. A 30-ak felhívását közlő újság főszerkesztője úgy ítéli meg, hogy a béke már nem elegendő a földrészen. Ugyan az nem biztos, hogy van európai identitás, de az egyértelmű, hogy a közös értékek, vagyis a szabadság, az ész hatalma, a sokszínűség és az alkotás hatóereje folytán létezik európai kultúra. És most Henri Lévy szavára ez az Európa mozdult meg, mivel terjed a pusztító tűz. A szociális válság táptalaján, a globalizáció közepette az emberek egy része a nemzeti identitás magasztalásában, a demagógok hazugságaiban keres menedéket. A háború emléke egyre jobban elhalványul. Nyomul a feledés és a tudatlanság. A földrész békéje olyan, mint a levegő, amelyet belélegzünk: csak akkor vesszük észre, milyen fontos, amikor elfogy.

A szóban forgó nyilatkozat politikai csatakiáltást jelent: azt kívánja mindenkiben tudatosítani, hogy véget ért a védekezés kora. Akik hisznek a jövő civilizációjában, a szabadság hatóerejében, a nemzetközi együttműködés előnyeiben, azoknak most már meg kell mutatniuk bátorságukat és elszántságukat. De a legfőbb, hogy Európa erősebb, mint gondolnánk, főleg ha látjuk, hogy a Brexit hívei milyen mocsárba taszították Nagy-Britanniát. Az EU gyakran kisstílű, kiábrándító, elfelejti, hogy az emberek védelmében jött létre. Ebből következően vissza kell találnia az eszméihez.

 

2. A lap külön is meginterjúvolt 8 aláírót, közülük Ann Applebaum arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai nacionalisták nagyon is együttműködnek, azaz mára valóság lett a nacionalista Internacionálé. A történész, aki egyben a Washington Post publicistája, rámutat, hogy Salvini, Kaczynski, Orbán és Le Pen közösen tervezi meg a kampányt az EP-választásra, de már tudjuk, hol fenyegetnek romboló akcióik. Előfutáruk Nigel Farage volt, aki elvezette az Egyesült Királyságot a Brexithez. Strasbourgban pedig arra használta fel a képviselői mandátumát, hogy megtorpedózza az Európai Parlamentet. Az eredmény országában évtizedek óta a legsúlyosabb politikai és alkotmányos válság lett.

Ugyanez a sors vár a kontinens többi részére is, ha az ellentétek meghiúsítják az összefogást és azt, hogy az új nemzedéket meg lehessen győzni az EU előnyeiről. Az emberek többsége azonban meg akarja őrizni a demokratikus értékeket egy olyan világban, amelyet egyre jobban a diktátorok határoznak meg. Ha nem hangoljuk össze tetteinket, egy dühös kisebbség felül fog kerekedni. A többségnek vissza kell szereznie, hogy ő határozza meg a viták témáit és feltételeit. Máskülönben alighanem ez lesz az utolsó európai választás.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Egy ember, akit gyűlölnek a világ tekintélyelvű, illetve szélsőjobbos politikusai. Így mutatja be a lap Soros Györgyöt. Az apropót az adta, hogy a milliárdos emberbarát Davosban a nyílt társadalom legveszélyesebb ellenségének minősítette a kínai elnököt. Ezzel szemben az autokraták és populisták őt tartják a földkerekség egyik legveszedelmesebb tényezőjének, lásd Orbán Viktort („A nép ellensége”), Steve Bannont vagy Rudy Giulianit. Utóbbiak alighanem azért tárják fel alantas ösztöneiket, mert a befektető egykor úgy döntött, hogy a spekulációból szerzett sok pénzéből megváltoztatja a világot. Már csaknem 32 milliárd dollárt áldozott e célra. Ezért azután az ellenfelei gyűlöletet zúdítanak rá, ami vírusként terjed el a glóbuszon.

Ha félretesszük az összeesküvés elméleteket, hazugságokat és propagandát, akkor egy olyan férfi képe tárul elénk, aki teljesen szokatlan módon egy filozófus Karl Popper elméletét igyekszik átültetni a gyakorlatba. Kockázatvállalási kedve onnan fakad, hogy pontosan tudja, apja miként mentette meg hihetetlen merészséggel a családját a háborúban, de másokat is, szép számmal. Továbbá ezért gondolja úgy, hogy Magyarországnak szembe kellene néznie a múltjával.

Ennél a pontnál kapcsolódik be az összeállításba Schönberger Ádám, aki azt mondja, hogy az általa alapított Auróra központ ellen pont akkor indult meg a hatósági piszkálódás, amikor a kormány nagy mértékben jobbra kanyarodott. Akkor rajtolt a kampány Soros ellen, aki a választási hadjárat célpontja lett. Kérdés persze, hogy Orbán Viktorból lett volna-e bármi is az üzletember nélkül. Hogy azután a kormányfő szembefordult egykori jótevőjével, azt az írás azzal magyarázza, hogy a politikus az idők folyamán a konzervatív választókat célozta meg, Soros viszont maradt a nyílt társadalom klasszikus-liberális víziójánál.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a törést az okozta, hogy a menekültválság során világossá vált: az üzletember nem az ország függetlenségét támogatja, hanem egy új nemzetközi renden dolgozik. A hatalombarát elemző az antiszemitizmus vádját az Izraelhez fűződő baráti kapcsolatokkal hárítja el. Amit az újságíró úgy pontosít, hogy inkább a Netanjahuval ápolt jó viszonyról lehetne beszélni. Az izraeli miniszterelnök közvetítette ki Orbánnak Finkelsteint is, aki azután felépítette Sorost ellenségképként. Lásd Birnbaum napokban megjelent nyilatkozatát.

 

Der Standard

der_standard.jpg

Az Osztrák Sajtó Etikai Bizottsága kimondta, hogy az egyik szélsőjobbos folyóirat megsértette a szakma erkölcsi elveit, amikor múlt májusban „Egy megaspekuláns ausztriai hálózata” címmel Soros Györgyről írt. Az „Alles, roger” nevű havi magazin a másként gondolkodók szócsövének tekinti magát, az illetékes állami alapítvány azonban erősen antiszemitának tartja. Ez azonban nem zavarta az FPÖ irányítása alatt álló Belügyminisztériumot abban, hogy a kiadványban elhelyezett hirdetésekkel igyekezzen rendőröket toborozni.  Nos, ez az orgánum a mohó alapkezelő iskolapéldájának nevezte Sorost, hozzátéve, hogy a befektető nem csak olyan befolyásos körök kedvence, mint a Rotschildok, hanem a baloldalon is nagy becsben áll. Továbbá, hogy főleg a tömeges bevándorlásban és a globalizációban utazik, mert a népek keveredésén dolgozik. Befolyását egyre jobban kiterjeszti Ausztriára is. Azon felül – hangzott a vád – a média világából és a civil szervezetek közül sok is a hálózatához tartozik.

Az ítélet hangsúlyozza, hogy az újságíróknak, mind az anyaggyűjtés, mint a cikk megírása során becsületesen és pontosan kell eljárniuk, ami itt nem teljesült. Azon kívül a cikk antiszemita utalásokat tartalmaz. A testület nagyon rossz néven vette, hogy a dolgozat szerint Soros a háborúban zsidó vagyon kisajátításában működött közre. Azt is kifogásolja, hogy a szerző a migránsokat burkoltan veszélyforrásként állítja be. Az „Alles, roger” azt közölte, hogy nem ismeri el az Etikai Bizottság jogát az elmarasztalásra.

 

Die Presse

die_presse.jpg

A lap úgy látja, hogy Ausztria politikailag meglehetősen elszigetelődött Európában, sőt a keleti vendégmunkások családi pótlékának megkurtításával még kevés szövetségesét is maga ellen hangolja. Ettől persze a Kurz-kormány e pillanatban azt mondja, hogy nem érdekli a Bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárás, keresztülviszi akaratát. Csak éppen a családi pótlék összegének csökkentése a cseheket, szlovákokat, magyarokat, lengyeleket, bolgárokat, litvánokat és szlovénokat sújtja, ha azok gyerekei otthon maradtak, miközben a szülő/k osztrák földön dolgozik/dolgoznak. Vagyis azt a pár államot, amely rendszerint Bécs oldalán áll. Ők már novemberben panaszt tettek Brüsszelben, a magyar vezetés pedig közvetlenül Ausztriához fordult, választ azonban nem kapott. 

Ez azért baj, mert ahogy azt az Európai Külkapcsolati Tanács nevű elemző intézet kimutatta, az osztrák kabinet túlságosan is Németországra összpontosít, de nem sok viszonzásra talál a próbálkozásaival. Ám ezalatt elhanyagolja a kisebb keleti szomszédokat, holott azok nagyon is igazodási pontnak tekintik Ausztriát, de ezért cserében nemigen kapnak bármit is. Pedig az EU-n belül szüksége volna rájuk, ha Bécs szeretné jobban befolyásolni a döntéseket. De a környező kormányoktól még a migráció ügyében is mély árkok választják el.  Ez magyarázza azután, hogy inkább belemegy a költséges, ám nem sok sikerrel kecsegtető szankciós eljárásba, ahelyett, hogy a vonatkozó európai jogszabályokat igyekezett volna módosíttatni. A tanulmány szerzője úgy ragadja meg a lényeget, hogy Ausztria Európa közepén található, ám a földrajzi elhelyezkedés éles ellentétben áll azzal, hogy politikailag a margóra szorult.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

A legnagyobb német szakszervezet megerősítette, hogy támogatja a sztrájkot a győri Audinál. Az IG-Metall bajorországi főnöke, aki tagja az autókonszern Felügyelő Bizottságának, úgy gondolja, hogy az olcsó bérek adókerülést jelentenek. Hiszen pl. a magyarországi alkalmazottak átszámítva átlag havi 1100 eurót keresnek, amivel sereghajtók a cégnél, miközben a magyar megélhetési költségek nyugati szinten vannak. Vagyis a multik szemben állnak a szociális Európával, mivel a keresetek lenyomásával akarnak profithoz jutni.

 

Der Standard

der_standard.jpg

A macedón névvita megoldódása azt igazolja, hogy az EU és az USA egy s mást azért el tud érni a Balkánon, ha egységesen a sarkára áll, és kellő nyomást fejti ki, ám az is látnivaló, hogy a jogállam helyreállítása nélkül nem jöhetett volna létre a megállapodás. Szkopjéban „balkáni csodának” nevezik, hogy Görögországgal túl tudtak lépni a paláveren. Ehhez azonban az kellett, hogy 4 évvel ezelőtt egy német jogász vezetésével nemzetközi bizottság tárta fel: a macedón rendőrséget és igazságszolgáltatást teljesen behálózta az akkori kormánypárt. A szakértők konstatálták a tekintélyelvű rendszert és javaslatokat tettek a jogállam és a demokrácia visszaállításának módjára.

A cél a hatalom megosztásának megerősítése volt, csak utána jöhettek olyan politikusok és pártok, akik és amelyek az emberek érdekeit tartották szem előtt, nem pedig a saját zsebüket. Az olyan korrupt autokratákkal, mint amilyen Gruevszki, aki menetközben megpattant Magyarországra, lehetetlen lett volna az egyezség Athénnal. De sokat számított az, hogy az EU túllépett az Európai Néppárton, miután annak regionális tagjai a szerződés ellen voltak. Az unió felismerte, hogy geopolitikai szempontból mennyire fontos a rendezés.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2014589260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.26. 13:58:16

@Helga Beauty Salon:
"Amíg te keményen szeded az árokparton a szemetet! Rohaggyakmeg! :DDDDD"
Ezt azonnal vondd vissza, amíg még finom vagyok és nőies!!!!!! @taga20-FRÉDI FLINTSTONE egy kiválóan képzett dínóidomár és markoló specialista!!!!! NERCSICSKA!!!!! FASZERDÖ!!!

taga20 2019.01.26. 14:00:04

@F1 L M: te dugsz helgával, hogy így bevéded a védhetetlent?:)))

fene a gusztusodat, fityeszjobbágy! bár aki az O1G-t szereti, az mindenre képes.

F1 L M 2019.01.26. 14:01:51

@taga20: Várunk holnap is. :-D Legyél jó. Léptem.

F1 L M 2019.01.26. 14:03:31

@taga20: Nem kell őt védeni. Szépen védi ő itt magát.

F1 L M 2019.01.26. 14:04:42

@taga20: Cicádat hol hagytad? :-D

F1 L M 2019.01.26. 14:06:09

@F1 L M: Ne hagyd az útszélén mert Orbán Viktor felszedi. :-D

F1 L M 2019.01.26. 14:07:05

@taga20: Az előző neked ment.

taga20 2019.01.26. 14:10:24

@F1 L M: hova lépsz?

a kék osztrigába?:)))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.26. 14:10:56

@F1 L M:
Látom te is végigbukdácsoltad a szájkarate tanfolyamokat!!!! Fityeszork!!!! SZRTÁJK!!!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.26. 14:12:35

@taga20: nono, hátrébb a homofóbiával!!!!

HEJJ HITLER ahogy a liberálisok mondják. 2019.01.26. 14:17:41

" Henri Lévy elmondta, hogy a populizmust az újfasizmus ködfüggönyének tartja. "

És miközben teljes erövel küzdenek a fasizmus ellen, a magyar balibek, épp választási szövetséget kötnek a Hitlert éltető, zsidokat megverő jobbikkal.
Erre kéne felhivni a figyelmét, ennek a 30 aláírónak, meg persz Szaargentininek.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.26. 14:29:59

@HEJJ HITLER ahogy a liberálisok mondják.:
"...szövetséget kötnek a Hitlert éltető, zsidokat megverő jobbikkal"

Őket majd érzékenyítő táborba küldjük - a fejlett nyugaton már van ilyen a Guantanamo öbölben.
Henri Lévy pedig kötelező tananyag lesz az óvodákban a kormányváltás után!!!! #unitedstatesofeurope

taga20 2019.01.26. 15:17:50

@HEJJ HITLER ahogy a liberálisok mondják.:

neked ez az ezredik nicked fityeszpribék? kurva egy szar életed lehet, ha 365 napban a geci maffiádat kell védened!

persze a munkatársad egyből rádcuppan, és mingyá egy fityeszgané sejt vagytok!

F1 L M 2019.01.26. 15:50:17

@taga20: Anyád picsájába. :-D

taga20 2019.01.26. 16:01:54

@F1 L M: ha köcsög vagy, akkor is szeretünk:)

jobb, ha bevallod! hidd el:)))

2019.01.26. 20:04:17

@R.V.J.: )))))))))))))))

VLADIMIR HOLAN
FELTÁMADÁS

Hogy ez után az élet után itt egyszer még kürtök
és trombiták szavára kelljen ébrednünk?
Megbocsáss, Uram, de azt hiszem,
hogy nekünk, boldogultaknak, a feltámadás
kezdetét egyszerű kakasszó fogja jelezni…

Még egy pillanatra fekve maradunk…
Az első, aki fölkel, anya lesz…
Meghalljuk, ahogy csendesen tüzet rak,
ahogy csendesen vizet tesz föl melegedni,
és a megszokott mozdulattal kiveszi az
almáriumból a kávédarálót.
Újra otthon leszünk.

Fordította Székely Magda

Szilágyi Imre 2019.01.26. 20:11:48

Mint tudjuk, a májusi végéig tartó EP kampány témája nem a migránsválság lesz. Annak ellenére nem, hogy a lapszemle minden idézett cikke a migránsokhoz fűződő viszonyt helyezi a riadalom középpontjába.
Az elvtársak februárra eljutnak oda, hogy felismerik. Mégiscsak a migránsválság lesz a közbeszéd tárgya az EP választásokon.
Így aztán némi riadalmat érzek a migránspárti elvtársak mondataiban.
Persze tudom, ez félreértés, hiszen migránsválság sem létezik, migránsok sincsenek, szétosztásra vonatkozó tervek se voltak és a mai napig se léteznek.
Soros papa sem támogat egyetlen szervezetet sem. Olyanokat meg főleg nem, amelyek jó pénzért migránsokat szállítanak. Olyanok nem is voltak, nem is vannak, nem is lesznek.
Na ezért buktok kurvanagyot az EP választásokon, elvtársak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.26. 20:25:33

@Ms.Cunnesburry:
Elolvastam kétszer, és közben egy hét órás Tarr Béla film pergett le a szemem előtt!!! Na, ez az igazi értelmiségi szombat este!!! Köszi!!!

taga20 2019.01.26. 20:32:44

@Szilágyi Imre: imi, van valami a szád szélén. csak nem geci?

szerintem nem, me te annál kulturálisabb vagy, és utána letörlöd szalvétával:))))

Európai téridő 2019.01.26. 22:17:43

"Magyarországnak szembe kellene néznie a múltjával." - miért csak Magyarországnak? Évtizedek óta ezt a mantrát nyomatják "jóakaróink", közben nyakunkon egy hírhedt centenárium, aminél jóval korábban elkezdődött ez az egész. Ez a legújabb bűntutdatkeltő "koktél" az, amely még nincs 100 éves. A "többiek" pedig vagy lapítganak, mint a tehénlepény a fűben, vagy elmismásolják az "önvizsgálatot". A holokauszt-kultusz jegyében pedig sokszor csak "adnak egyet a látszatnak".

taga20 2019.01.26. 22:40:48

@Európai téridő: mi van nyilas, rosszul érzed magad?

2019.01.27. 00:07:04

@R.V.J.:

Legközelebb olvasgass Aranyosi Ervin verseket. Attól nem lesz hasonló érzésed.
A jövőben nincs több gyöngyszórás.

Sir Bates dö Hól 2019.01.27. 02:15:57

@R.V.J.: nagyot mentél ma is!;-)...
"Jobbágyvérrel színezzük a hajunkat vörösre " ez gyöngyszem! ne törődj másokkal, nem tudják értékelni...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.27. 09:10:03

@Ms.Cunnesburry:
"A jövőben nincs több gyöngyszórás"

Sajnálom missy, pedig jöhetnél hozzánk főállásba!!!!! NGO pénzen, hétfőtől hétfőig, három műszakban verseket olvashatnál a fáradt kiberháborús egységeinknek a pártházban!!! Na na?????
Ahogy a társelnök úr szokta volt mondani: "Ha nem tartasz disznókat, ne szórj gyöngyöket az ólba, mert hülyének néznek a szomszédok!!"

2019.01.27. 10:06:23

@R.V.J.:

Nagysándorkám!
Jól átgondoltad te az ajánlatot? Verseimmel képes vagyok akár heti egy műszakban, hétfőtől-péntekig demoralizálni hadtestjeid. Akik aztán elvonulnak köldököt nézni vagy lepkét kergetni a rétre. Mit szólna ehhez a társelnök úr?
Úgy látom félvállról veszed az értelmiségi létből fakadó intellektuális fölényt.

rallus 2019.01.27. 10:10:03

@Ms.Cunnesburry: Minden jel szerint amennyiben a tendencia nem változik meg, akkor évtizedekig lesz lehetőségetek zavartalanul verseket idézgetni és lepkét kergetni a réten...

2019.01.27. 10:19:09

@rallus:

Minden bizonnyal. Ugyanis vagy gondolkodsz és kételkedsz, vagy parancsot teljesítesz. A kettő együtt nem megy. :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.27. 10:32:28

@Ms.Cunnesburry:
"Verseimmel képes vagyok akár heti egy műszakban, hétfőtől-péntekig demoralizálni hadtestjeid"

Nem értek egyet!!! Például egy-egy Nádasdy Ádám injekció után mindig újult erővel mérek precíziós machete csapásokat a fityeszes faszerdőre!!!! Lenne erre igény a hadosztályunkon!!!! Ahogy a társelnök úr szokta volt mondani: "Úgy kopogjanak a klaviatúrák, hogy még a Szimpla Kertben is halljam őket!!!!"

Európai téridő 2019.01.27. 11:43:24

@taga20: Az van, balfék hülyelvtárs, hogy mellétrafáltál.

taga20 2019.01.27. 12:04:23

@Európai téridő: nem szégyen az nertárs, hogy ilyen retardált vagy, csak kényelmetlen lehet számodra.

de fityeszjobbágynak még jó lesze!:)l

2019.01.27. 12:30:21

@R.V.J.:
Ezzel meg én nem értek egyet. Nádasdy verseket olvasva az embernek meghalni vagy dugni támad kedve.
Bár, régóta gyanítom, hogy a jelenlegi szekértáborosdi felszámolásának egyetlen módja az lenne, ha liberális széplányok elcsavarnák a harcos nemzetiek fejét.
A Nagy Nemzeti Egyesülés megoldaná a demográfiai problémát és ránk köszöntene a társadalmi megbékélés aranykora.

Ekrü 2019.01.27. 12:58:50

"ám a szélsőséges sajtó így sem írhatja le válogatás nélkül, ami csak az eszébe jut, még Sorosról sem."-Miközben nálunk egy 18 éves takony simán gyalázhatja nyilvánosan a miniszterelnököt vagy a köztársasági elnököt.Ennyit a fene nagy nyugati demokráciákról meg a sajtószabadságról....
"30 vezető európai értelmiségi, köztük Heller Ágnes és Konrád György írta alá"-Most komolyan ,ellenzéki oldal még tényleg azt hiszik,hogy Heller Ágnes vagy Konrád György nevével még mindig lehet hatni az emberekre a DK szavazóin kívül?Szerintem tőlük még a legvérmesebb momentumos ifjak is visítva menekülnek. :)))

Helga Beauty Salon 2019.01.27. 13:06:05

@Ms.Cunnesburry: Verseimmel képes vagyok akár heti egy műszakban, hétfőtől-péntekig demoralizálni hadtestjeid. ........

agysejtjeit!

Gacsajpesta 2019.01.27. 13:14:47

HELLER, KONRÁD TAKARODJATOK!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.27. 13:17:30

@rallus: "az viszont tagadhatatlan érdeme, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek"

megint tátott szájjal rohansz a faszerdőbe, Fidióta elmebeteg! ti vagytok a magyar selejt.

ez ugye az Orbán kormány érdeme leginkább. de facto is nőtt a különbség a szegények és gazdagok között, és az egykulcsos adóval bizony Orbán okozta.

adozona.hu/altalanos/Nott_a_szakadek_a_szegenyek_es_a_gazdagok_k_6ZOZET

Helga Beauty Salon 2019.01.27. 13:19:54

@Ekrü: komolyan ,ellenzéki oldal még tényleg azt hiszik,hogy Heller Ágnes vagy Konrád György nevével még mindig lehet hatni az emberekre ............

Ezek a magyargyűlölő liberálfasiszta értelmiségi celebek soha nem hatottak az emberekre!
De hogy a kérdésedre is válaszoljak, a jelek szerint azt hiszik. Szinte minden szemétségük felvezetésénél hozzáteszik hogy Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és Kossuth-díjas magyar író, esszéíró, szociológus, bizonyítandó hogy így bizony megfellebbezhetetlen a véleményük a hétköznapi birkák számára!

rfbzs 2019.01.27. 13:24:20

Az írásban szereplő értelmiségieket leszóló, kritizáló kommentelők önjelölt értelmiségiek csupán, akik nehezen viselik el, ha mások okosabbak, ezért aztán a saját ostoba elképzelésüket állítják be megfellebbezhetetlen igazságnak, pl. a liberalizmusról is. Nagyon meglátszik, a butaság, a primitív irigység.

rfbzs 2019.01.27. 13:26:07

@Helga Beauty Salon: Egyik példa vagy az önjelölt okosokat.

Kivlov 2019.01.27. 13:35:27

"európai értelmiség"
Muhahahaha

Helga Beauty Salon 2019.01.27. 13:46:27

@rfbzs: Egyik példa vagy az önjelölt okosokat...............

Nem jelöltem ki magam semmire faszfej. Pláne nem értelmiséginek. Elolvassák amit írtam, azután eldöntik hogy az értelmes volt vagy sem, de veled ellentétben nem alázom magam saját dicsőítésemmel, tudásom alap nélküli, pusztán bemondásra alapuló bizonygatásával.
Érdekel még valami?

Sütemény1975 2019.01.27. 13:46:35

Heller és Konrád? a két múmia.

Helga Beauty Salon 2019.01.27. 13:48:24

@rfbzs: Tökmindegy, a véleményed egy rakás szar így is, úgy is!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.27. 13:49:45

A nép pedig sokkal nagyobb számban sorakozik fel a liberális népellenes értelmség ellen.

2019.01.27. 13:59:19

@Helga Beauty Salon:
Megszólaltak, mert úgy érezték szükséges. Nem először tették.
Légy türelmes! Néhány év múlva nem lesz bármilyen -díjas vagy -tagú író nemzetközileg elismert esztéta, filozófus esetleg egyetemi tanár, aki hasonló illusztris társasághoz csatlakozhatna. Kritikus véleményt megfogalmazni meg pláne nem merne senki.

taga20 2019.01.27. 14:01:09

@Helga Beauty Salon: még egy "magyar gyűlölőíí" fityeszork! nesze!

márai sándor sorai:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

Ez a fajta soha nem változik meg.”

rfbzs 2019.01.27. 14:01:27

@Helga Beauty Salon: Hát úgy látszik magadra ismertél. Ez legalább valami.

Helga Beauty Salon 2019.01.27. 14:03:40

@rfbzs: Elmehetsz az anyádba a nyolc éves tarcsi nickeddel komám! Ez mindent elmond rólad.

taga20 2019.01.27. 14:09:51

@Helga Beauty Salon: helga kapcsold be a klubrádiót, most hallgathatod hellerágnest egy órán keresztül.

hátha ragad rád valami humanizmus!:)))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.27. 14:10:15

@Ms.Cunnesburry:
"Nádasdy verseket olvasva az embernek meghalni vagy dugni támad kedve"

Látom olvastad az NGO-nk "Make love or f***ing die!" globális megbékélési programját, amit részben Nádasdy munkássága inspirált!! Habár én a "széplány" kritériumnál kiesek az érdemi munkából, machetémmel szivesen sakkban tartom a hitetlentamáskodó macsókat!!! Már teszteljük is a programot egy pár jobbikos önkéntessel a pártházunkban, vagy ahogy a társelnök úr hívja azt: "A LOVE SHACK BABYYY!!!!"

Helga Beauty Salon 2019.01.27. 14:23:02

@Ms.Cunnesburry: Persze mert ha eltűnnek a Heller félék, eltűnik az értelmiség! Na ne gyerekeskedj. És ez a senki sem mer megszólalni duma is halálos!
Husikám itt élek, például most mert megszólalni egy ostoba bajszosfaszozó kis liba valamint folyamatos az O1G-zés!

rfbzs 2019.01.27. 14:25:53

@Helga Beauty Salon: Hát tényleg nem tévedtem. Bizonyítod ezt rendesen.

paraszthajszal 2019.01.27. 14:51:55

@rfbzs: „Az írásban szereplő értelmiségieket leszóló, kritizáló kommentelők önjelölt értelmiségiek csupán”

Ki mondta, hogy értelmiségieknek tartják magukat, pubikám?

Nálunk ezt a szót a belpesti, kozmopolita entellektüellekre szokták használni, akikkel én pl. semmiféle közösséget nem szeretnék vállalni, hiába van egyébként nekem is papírom arról, hogy kijártam egy egyetemet (manapság ez aligha nagy kunszt vagy ritkaság).

Engem az is felettébb hidegen hagy, hogy vajon ezek az entellektüellek (Heller mesterétől, Löwinger György Bernát népbiztostól a filozófus Ágnes asszonyon át ifjabb eszmetársukig, Bernard-Henri Lévyig) mit gondolnak a fasizmusról és a liberalizmusról.

Manapság az emberek józanabbik fele szerencsére le se szarja, hogy ezen önjelölt megmondóemberek mit jelölnek ki követendő irányként, mi mellett vagy ellen állnak ki, „fénylő liberális csillagként” utat mutatva a buta pórnépnek, akiket továbbra is engedelmes birkáknak képzelnek.

Ezek már rég elszakadtak a tényektől, a valóságtól, belterjes kis köreikben egy egyre szűkülő hallgatósághoz, olvasóközönséghez szólnak; miközben az internetnek köszönhetően az emberek többsége már maga is millióegy, maga választotta forrásból tud tájékozódni a világ eseményeiről, és ki tudja alakítani a saját álláspontját a követendő irányokról. Lévy úrék meg elvitatkozhatnak saját magukkal arról, hogy Orbán akkor simán csak demagóg, esetleg fasiszta vagy egyenesen náci.

midnightcoder2 2019.01.27. 14:52:05

A balliberrált = európai pont olyan téves kisajátítás mint hogy fideszes=nemzeti. Európa a történelme nagy részében - és leginkább akkor amikor a világ meghatározó szereplõje volt mint katonailag, mind gazdaságilag, mind kulturálisan - sok mindennek volt nevezhetõ, de baloldalinak vagy liberálisnak nem igazán. Most, a hanyatlás éveiben már el lehet mondani róla, legalábbis a nyugati felérõl, de ez is csak átmeneti állapot.

midnightcoder2 2019.01.27. 14:56:26

@paraszthajszal: Ez pontosan így van. Az úgynevezett értelmiség mára kb. a lõtéri kutyát nem érdekli. Messze van az az idõ, amikor Kádár elvtárs titkosrendõrsége összefosta a bokáját amikor három tarisznyás bölcsész beült egy kiskocsmába. Ma a való világ szereplõinek nagyobb a befolyása mint az Akadémia elnökének.

rfbzs 2019.01.27. 14:56:31

@Helga Beauty Salon:
“@rfbzs: Elmehetsz az anyádba a nyolc éves tarcsi nickeddel komám! Ez mindent elmond rólad”. - Ez mondat meg rólad.

rfbzs 2019.01.27. 14:59:48

@paraszthajszal: Jól van “pubikám” - neked meg ez a véleményed.

2019.01.27. 15:00:31

Kedden bukik a kormány! De ha nem, akkor az azutáni héten kedden. De ha nem, akkor nem.

taga20 2019.01.27. 15:02:15

@paraszthajszal:
"Manapság az emberek józanabbik fele szerencsére le se szarja, hogy ezen önjelölt megmondóemberek mit jelölnek ki követendő irányként, mi mellett vagy ellen állnak ki, „fénylő liberális csillagként” utat mutatva a buta pórnépnek, akiket továbbra is engedelmes birkáknak képzelnek."

te bazdmeg olyan sötét vagy, hogy te szippantod be a fekete lyukat!

taga20 2019.01.27. 15:06:19

@valaki nagyon más:

O1G!

ezt ismered kisgeci? ez az eredeti!:)))

te csak egy selejtes kínai utánzat vagy!

Európai téridő 2019.01.27. 15:26:23

@taga20: Balfék elvtárs-csicska, te csak ne dumálj!

taga20 2019.01.27. 15:35:39

@Quadanium: búza vagy fityeszretek? nem baj, majd kinövöd!:)))

Quadanium 2019.01.27. 15:54:02

@taga20: Faszdfej buzerans vagy. Minden szavadbol sugarzik. Kocsog.

taga20 2019.01.27. 15:58:44

@Európai téridő: fityesznyugger, remélem a fogadat betetted, mikor ennyire kemény lettél!:))))

na meséjj, mi a kurvaanyád bajod van?

taga20 2019.01.27. 16:04:26

@Quadanium: mesélj! leningrádban milyen az idő?

a kocsog, az mi homár?

szerintem te pákó vagy!:)))

www.youtube.com/watch?v=ctxkCbD_vrk

jajdehülyevagyok 2019.01.27. 16:07:51

"Aki eztet elhiszi szamarabb a lónál"

Visceroid 2019.01.27. 16:24:52

"Az európai értelmiség felsorakozott Orbán és a populisták ellen"

Rendeztek egy jó kis konferenciát, jót beszélgettek, ettek-ittak, utána megunták, hazamentek. Mint ahogy libcsiéknél szokás.

nemecsekerno_007 2019.01.27. 16:39:17

@midnightcoder2: Jaja, páran már elfelejtették, hogy a Nyugat nem a liberalizmusával és a baloldaliságával nyerte meg a hidegháborút :)

simonpali 2019.01.27. 16:41:37

Értem. Szóval azért mert valaki nem akar Európai Egybesült Államokat, a nemzetállamok szuverenitása maradékának elvételét, a minimum évi 1 millió beáramlo "menekültet ", a német -francia hegemónia totális kiterjesztését stb.stb , akkor az mindjárt populista, nacionalista, soviniszta, fasiszta, masiniszta, irredenta stb stb. A legjobbnak azt az érvet tartom, amikor elkezdik szajkózni, hogy" de mert Európa elmúlt századainak történetében mindig a nemzetállamok okozták a brutális háborúkat, ezért aztán rögvest meg kell szűnniük." Mindez a 2. Vh befejezese után 70 évvel jut eszükbe! Meg aztán, ha egyesül Európa, az már mindjárt kizárja egy planetáris vh. lehetőségét Oroszorszaggal, Kínával, a feltörekvő új atomhatalmakkal. Az mindjárt kizárja, hogy az egyre nagyobb létszámban jelen levo radikális iszlám csoportok káoszt teremtsenek egy egy országban. Ebből a díszes, magát értelmiségnek tartó társaságból amugy is csak Pamukot tartottam valamire, de ezek után azt hiszem, mellőzöm a további olvasását. Nagy csalódás, hogy részt vesz ebben, de nyilván megvan a maga oka...

nemecsekerno_007 2019.01.27. 16:42:58

@rfbzs: Az írásban szereplő "értelmiségiek" nemhogy az értelmiségi, de az egyszerű gondolkodó ember szégyenei is...
Tragédia, hogy még mindig meghatározóak.

simonpali 2019.01.27. 16:51:47

No, látom Kundera is aláírta. Ő szintén kedvencem, de ezt a tettét betudom előrehaladott korának.

Európai téridő 2019.01.27. 17:00:36

@taga20: Az a bajom, hogy csak trágár fröcsögések jönnek ki a bagólesődön, te eszelős barom.

csakférfi 2019.01.27. 17:09:14

"Azzal is tisztában vannak, hogy halaszthatatlanul cselekedniük kellene, mert a légkör túlzott felmelegedése visszafordíthatatlanná válik. Ennek ellenére a decemberi katowicei klímacsúcson aláírtak egy olyan cselekvési tervet, amelyről tudják, hogy elégtelen a katasztrófa elkerüléséhez.

A Guardian publicistája szerint ezért ez a lengyel város megfelel 1938 Münchenjének, a záródokumentum pedig ugyanolyan megalkuvás, amilyen a müncheni egyezmény volt. Akárcsak az 1930-as években a világ vezetői elhalasztották az elkerülhetetlen cselekvést. A legfejlettebb országok akkor elkerülték a legrosszabbat, mármint a nemzeti szocializmus átvételét, ám éppen hogy csak. Most ismét közeleg az igazság pillanata"

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/katasztrofa-vilaggazdasag-valsag-eladosodas.675539.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Értelmiség???
Anyàm borogass.
:)

csakférfi 2019.01.27. 17:19:59

@simonpali:
Màr annyit agyalnak emberek......nekem kisembernek....hogyan lenne jobb,hogy elmegy a jòzan eszük.
Én meg àtlagpolgàr...àtlag ésszel...nézeki a fejemböl.
Értelmiség???
Meghülyültek ezek?

Helga Beauty Salon 2019.01.27. 17:21:07

@maxvaI baIcán bircaman: Anyádat fogod te munkára!.............

A tiédet már munkára fogtam, csak vigyázz, mert a te fogvédődet használta közben!

csakférfi 2019.01.27. 17:24:31

@nemecsekerno_007:
"Az írásban szereplő "értelmiségiek" nemhogy az értelmiségi, de az egyszerű gondolkodó ember szégyenei is...
Tragédia, hogy még mindig meghatározóak."

:)
Egyetértek.
A "nagy nevek"..."nagy emberek"..."nagy gondolkodòk"...
Bölcsnek semmiképp sem mondanàm egyiket sem.
Halàli ez a "tudatossàg"....ez a "kor".
Sok....sok ingyenélö.
Csak! Semmi màs!
:)

2019.01.27. 18:02:04

@Helga Beauty Salon:

" Persze mert ha eltűnnek a Heller félék, eltűnik az értelmiség!"
Ilyet nem írtam sehol.

KUHULIN 2019.01.27. 18:10:17

Követelem, hogy jöjjön egy moderátor és szórja ki a hozzászólások 90%-át!!444!!! :P

taga20 2019.01.27. 18:26:09

@KUHULIN: etévedtél fityeszork!
szerintem húzzál az origora kommentelni, vagy a geci gazdád faszbukjára!

Minden ballib bérretteg 2019.01.27. 18:39:38

Nagy a baj.

Még mindig csak 5%-nyi segghülye blogger nyalja fényesre az MSZP és Gyurcsány seggét.

Moderátort ide izibe ! :DDDD

Quadanium 2019.01.27. 19:07:53

@taga20: baszd szajba magad kocsog. 18 topikban egeted magad, nem unod mar? Szaros faszfej.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2019.01.27. 19:21:51

Ezek nem ellenzékiek, hanem szélsőbalos hülyegyerekek! Köszönöm, hogy segíthettem.
Akik meg ezeket komolyan veszik, kiszolgálják vagy csak megosztják, kedvelik a FB-n azok a PROLIK!!!
70-30!
Ezek a faszkalapok nélkül nem lenne meg a Fidesz 2/3-a!
70-30!
Jáááááájjj! Hogy csattog a fika!

Exploiter 2019.01.27. 19:46:34

A nacionalizmus erősödése probléma.
A nemzetállamok széttagozódása probléma.
Az EU gyengülése probléma.

A tisztelt értelmiségiek esetleg felhagyhatnának a rohadt szélsőbalos ideológia szarkavarással és akkor nem esne szét talán a tákolmány.
Talán még a nyugati világ is megmaradhatna a vezető civilizációnak. Bár persze ez szörnyű lenne baloldali szemmel, de hát pont ezért menetelnek a népek az ún populista irányba. Mer ugye nem lehet mindenki öngyilkos elmebeteg.

Spiritmonger 2019.01.27. 19:56:49

Lajos pászmeh, Heller Ágnes és Konrád György mióta számítanak vezető európai értelmiséginek?
A kiáltvány aláírói egytől egyig idióták. Az antiszemitizmuson való lovaglásuk a legviccesebb, mert még mindig nem látják az összefüggést a bevándorlás és az antiszemitizmus növekedése között.
Appelbaum megkapja a rettegési különdíjat, amit művel, az már nonszensz.

Ausztriában a sajtószabadság már veszélyeztetve van, ráléptek az útra, amin Németország és Franciaország jár, azaz a vélemény már nem szabad. Érdekes módon ez a Lajosunk által idézett "haladó, mértékadó" erőket nem zavarja.

Sir Galahad 2019.01.27. 20:04:15

A Titanic zenekara a jégheggyel történt végzetes ütközés után is játszik tovább. Osztják a pezsgőt is - maguknak.

Spiritmonger 2019.01.27. 20:05:56

@valaki nagyon más: minden nap bukik a kormány, de keddenként kétszer is!
Világszabadság!

Spiritmonger 2019.01.27. 20:09:58

Kedves olvtársak, valaki jólértesült írja már nekem ide az értelmiségi, a vezető értelmiségi, az európai értelmiségi és a vezető európai értelmiségi definícióit.
Hallerből és Konrádból kiindulva nekem úgy tűnik, hogy ezeket a jelzőket azok viselik, akik egy csavart nem hajtottak be életükben...

midnightcoder2 2019.01.28. 06:53:37

@nemecsekerno_007: Nem csak azt nem azzal nyerte meg. Azok a nyugati országok akiknek a honi liberráltak nyálcsorgatva nézik az életszínvonalát, nem az elmúlt 30 évben szerezték meg azt az elõnyt a világ többi részéhez, így hozzánk képest is, hanem az elõzõ 500-ban. Az elmúlt 30 évben a legjobb indulattal is max. a stagnálás a jellemzõ ezekre az országokra a világ többi részéhez képest.

moonlight777 2019.01.28. 07:32:49

az un európai "értelmiség" egy kalap szart sem ér, a szememben az európai emberek árulói, mocskos gazember mind, szánalmas nyávogásukkal együtt, remélem már nem sokáig szívják a vérünket, ez a deviáns banda...

Európai téridő 2019.01.28. 08:20:26

A Die Presse jól látja Ausztria mai "útkeresésének" a buktatóit, méltó módon 1848-as alapítási évének, a bécsi forradalomnak a szellemét is továbbvivő hagyományai szerint. De "kicsiségük" miatt a nagy Brüsszelben talán nem hallanák meg az ő szavukat sem, ha megmukkannának, ha ezt ott is szóvá tennék, mert hát ez nemcsak "osztrák ügy".

Helga Beauty Salon 2019.01.28. 09:00:19

@Spiritmonger: Kedves olvtársak, valaki jólértesült írja már nekem ide az értelmiségi, a vezető értelmiségi, az európai értelmiségi és a vezető európai értelmiségi definícióit.
Hallerből és Konrádból kiindulva nekem úgy tűnik, hogy ezeket a jelzőket azok viselik, akik egy csavart nem hajtottak be életükben...

Mondom.
A csavaros példa jó, csak nem teljes.
A Hellerkonrádok szerint a csavart a fejével előre kell behajtani és ezt még rá is akarják erőltetni a nagytöbbségre!

Helga Beauty Salon 2019.01.28. 09:00:19

@Spiritmonger: Kedves olvtársak, valaki jólértesült írja már nekem ide az értelmiségi, a vezető értelmiségi, az európai értelmiségi és a vezető európai értelmiségi definícióit.
Hallerből és Konrádból kiindulva nekem úgy tűnik, hogy ezeket a jelzőket azok viselik, akik egy csavart nem hajtottak be életükben...

Mondom.
A csavaros példa jó, csak nem teljes.
A Hellerkonrádok szerint a csavart a fejével előre kell behajtani és ezt még rá is akarják erőltetni a nagytöbbségre!

apro_marosan_petergabor 2019.01.28. 09:58:13

Ugya, Értelmiség - nem ez a törpe hányad képtelen az önálló gondolkodásra, a megvett civil szervezetek, és homályos, zavaros ál-libero - valójában diktatórikus demagógia - eszmék mozgatják őket.
Remeljük, egyre kevesebbet hallunk róluk.

Minden ballib bérretteg 2019.01.28. 10:33:54

Heller és Konrád mint Európai értelmiség... A többiek meg a nácik.

Basszus, ezek tényleg nem találtak ki semmi újat a kommunsita diktatúra óta. :DDDD