B1 blogcsalád



Fegyveres őrök verik Varjú László képviselőt

2019. január 05. - jdesi

Felfegyverzett verőemberek vagy fél tucatnyian próbálják kidobni varjú László DK-s országgyűlési képviselőt az MTVA Kunigunda utca épületéből.

A felvételt most a 444.hu szerezte meg és tette közzé. miután az MTVA - meglepő módon - egy manipulált változatot hozott csak nyilvánosságra.

fegyveresek_verik_varju_laszlot_a_teveben.JPG

varju_fegyveresek.JPG

varju_laszlot_v_erik_a_teve_fegyveres_orei.JPG

varju_laszlot_verik_a_teve_biztonsagi_orei.JPG

Kétségtelen, varjút nem lőtték le, de mindesnesetre érdekes, hogy hány fegyveres ember támad rá és az is, hogy milyen szakszerűtlenűl viselkednek. Emberek elfogása, leteperése akár emgverése is, tetszik, nemt tetszik, szakma. Ezek a fogdmegek, akik egy törvényesen eljáró országgyűlési képviselőt bántalmaznak, nemcsak súlyosan törvénysértően járnak el, de mi tagadás, bénák is. Mindez persze kis öröm  - igaz, ha a műsorkészítők olyanok amilyenek, akkor a verőemberek miért állnának magasabb színvonalon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6814537988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.05. 12:46:57

"miután az MTVA - meglepő módon"

a lakájmédiától nem meglepő módon. mit várunk ezektől, akik az anyjukat is eladnák a hatalomért? mit várunk a fidess-től? lopást. jó, még?

6.Lenin 2019.01.05. 13:11:19

Ölik a képviselő urat, ő meg köben telefonál....

-Mama, most ne, éppen ölnek. Majd később visszahívlak.
-Mama, mondtam, hogy most nem jó, mert ölnek, ölik a népet, a magyart. Mama, a belglit majd otthon megbeszéljük. Nem érted, hogy most ölnek? Majd utána visszahívlak.
-Te vagy az Feri, képzeld ölik a magyart a mocskok, kár, hogy nem vagy itt, most te is hős lehetnél, mind1. Most kegyetlenül ölnek, majd téged is visszahívlak. Te melyik bejglit szereted? Szia!.
-Na, gyertek mocskok, ne meneküljetek, öljetek gazemberek, gyertek közelebb, messziről nem megy, mi?

morpho 2019.01.05. 13:33:52

@6.Lenin: Kurva vicces vagy faszfej! Tudod itt arról van szó, hogy jogállamban egy közintézményben nem vernek meg parlamenti képviselőket! El lehet ezt viccelni, csak kurvára nem vicces. Ellenzéki képviselőket a köztévé épületében diktatúrákban vernek meg bazmeg! De te megbízásból a diktatúrát véded, mert egy szardarab vagy. Ezt nem vitaindítónak szántam, fekáliával nem "vitázok".

taga20 2019.01.05. 13:48:06

@morpho:

nekem az teccett a legjobban, amikor a fideszes pribék a letepert országgyűlési képviselőnek azt mondja, hogy "a törvény nevében"...

na ezen szakadtam:)))

6.Lenin 2019.01.05. 13:48:58

@morpho:

Én felelősségre vonnám az őröket, hogy miért nem lőtték le?
Egy fegyveres őrök által védett intézményben támadólag lépett fel.

A fegyveres őrök nem léptek fel kellő határozottsággal, szerintem.

Egy képviselő sem tehet meg bármit, egy védett intézményben.

Ennek az akciónak ez volt az egyetlen célja, hogy ellenük jogtalannak látszó módon lépjenek fel.
Talán ezt az is jól mutatja, hogy az ilyen picsa posztok sokaságában sehol nem idézik sem a képviselők jogairól, sem a fegyveres őrök feladatairól, jogairól szóló törvényeket, szabályzatokat.

Ez egy balfasz módon végrehajtott zavart keltő kísérlet volt, ami komédiába fulladt.
Felőlem még nevetségesebbé teszik magukat. Én jót nevettem rajtuk, és szörnyülködve gondoltam arra a lehetőségre, hogy ha véletlenül ezek kerülnének hatalomra, mi lenne ebben az országban.

Ritka nagy marhák voltak, az szent, minek ezt még felturbózni? De, ha nekik ez jó, tegyék máskor is. Én eddig is leszartam az ilyen balfaszokat, mert azok, saját maguk igazolták.

6.Lenin 2019.01.05. 13:56:24

Ja, talán még annyit az egészhez, bár már ez is túlzás.

Nem volt egy komolyabb pacák az akcióhoz? ez a Varju akkora balfasz , hogy még egy ilyen 1xűnek látszó feladatot s volt képes drámaibban előadni. Igaz a többiek se tudnának igazán megmelegedni egy komoly intézményben, ahol a színészkedést oktatják.

Kibaszott gyenge a felhozatal még ilyen feladatokhoz is az ellenzéki oldalon.

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 14:01:52

Megalázó látni Varjú László, képviselő második dackorszakának megnyilvánulásait. Földhöz veri magát, fetreng, mert nem az történik, amit ő akar. Akarás az akarásért. Látszólag nem az a legfontosabb számára, hogy mit akar, hanem az, hogy az akaratban gyakorolja magát. Közben maga is szenved.

A biztonsági őrök hibát követek el. Közömbös következetességgel kellett volna reagálni, nem kellett volna korlátozni a csúszásban-mászásban, mivel a fetrengőnek külön mulatság, ha a fegyelmezővel szembeszállhat.

morpho 2019.01.05. 14:03:03

@taga20: A parlamenti képviselőnek mentelmi joga van. Max egy rendőr intézkedhetne vele szemben. Ezeknek az "őröknek" valaki kiadta ezt a parancsot. Sajátból nem merték volna ezt tenni. Ez gyalázat. A demokrácia lábbal tiprása. Ez Orbán rendszere. Ez lett Magyarországból Orbán uralma alatt. Itt már minden belefér. Nem tudok mevetni rajta, kurva nagy baj van!

Hungryhorse 2019.01.05. 14:05:36

Itt nincs "verés".
Egy balfasz engedetlenkedik, a másik négy-öt meg balfaszkodik vele.
Ráadásul amint örömködhettek is rajta, a köztévében még mindig van közületek nem kevés ballibbant szar alak, pedig buktornak, vagy valamelyik sameszának lett volna rá 8 éve, hogy ott (is) rendet tegyen.
De nem tett sem ő, sem a sameszai.
Mert balfaszok.

Amikor valakit rendőrnek látszó állatok vernek, azt láthattuk 2006 őszén.
Az országgyűlési képviselő mentelmi joga pedig pont annyit ér, mint amit Révész Máriuszé ért anno.
Imádkozzatok balfékek, hogy továbbra se verjenek szét benneteket, mi meg azért imádkozunk, hogy végre megkapjátok a rendőrállatoktól azt, amit mi kaptunk gyurcsótány alatt...

taga20 2019.01.05. 14:05:40

@6.Lenin: "Én felelősségre vonnám az őröket, hogy miért nem lőtték le?"

téged kellett volna lelőni anno, mint egy kutyát, véresszájú munkásőr!

6.Lenin 2019.01.05. 14:09:35

@morpho:

Na, ezt komolyan megértem, hogy nem tudsz nevetni rajta. Talán mégsem vagy akkora seggfej, hogy saját magatokon nevess, bár jogos lenne, de annyi eszed még sincs.
Valahol félúton tengsz-lengsz, mint a lónak a szerszáma.

Szerintem nagy baj nincs egy országban, ahol ekkora marhák az ellenzékiek, de tényleg jobb lenne, ha valamivel normálisabbak lennének. Mind1, ez van, ők jutottak nekünk.

6.Lenin 2019.01.05. 14:15:48

@taga20:

Miért volt náluk fegyver?
Mikor kötelesek használni?
Köteles-é felismerni valakit/valamit egy fegyveres őr, az általa védett intézményt ért fizikai támadás esetén? Van-é mérlegelési jogköre?

Bocs, tudom, hogy a szellemi képességeidhez ezek túl magas kérd ések, de hátha van a környezetedben óvodás korú gyerek is, aki elmagyarázhatná a lényeget.

taga20 2019.01.05. 14:16:55

@balcán maxval birca:

te is beugrottál ruszkiügynök? ez a pétervári humor?

szerinted ez humoros? kábé annyira, mint a baginacsa!

taga20 2019.01.05. 14:20:35

@6.Lenin: hazucc szarházi hetek óta!

mindegyik fityeszpribék tudta, hogy ezek ellenzéki képviselők és a jogaikat akarták gyakorolni.

csak az olyan fogyatékosok, mint te, nem fogod fel ezt!

szolj az unokádnak, hátha ő felfogja ezt, bár ha te vagy a nagyapja...., akkor hagyjad a picsába!

6.Lenin 2019.01.05. 14:22:01

@balcán maxval birca:

5*
Tökéletes. Ennyit ér ez az egész cirkusz.

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 14:23:49

@morpho:

"Ezeknek az "őröknek" valaki kiadta ezt a parancsot."

Fején találtad a szöget!

MTVA fegyveres biztonsági őrségének feladatai:

I. Adásbiztonság

1. számú felállított őrhely:
Berendezésterem

2. számú felállított őrhely:
TEQ folyosó

II. Intézkedés a létesítményt ért elemi csapás
estén (robbanás, tűz, egyéb katasztrófa).

III. Intézkedés magasabb harckészültség
elrendelése esetén.

IV. A Honvédelmi Minisztérium Központi
ügyeletéről érkező utasítások végrehajtása.

V. A Belügyminisztérium ügyeletéről érkező utasítások végrehajtása.

VI. Az Alkotmányvédelmi Hivatal ügyeletéről érkező utasítások végrehajtása.

VII. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főügyeletéről érkező
utasítások végrehajtása.

VIII. TV-közvetítések, felvételek helyszínbiztosítása

IX. Járőrszolgálat

Talán azt gondoltad, hogy egy ilyen stratégiai létesítményben, mint az MTVA, áruházi vagyonőrök vannak? Ez nem egy Penny Market.

taga20 2019.01.05. 14:30:04

@6.Lenin: gyönyörű mikor két fogyatékos ruszkiügynök egymás faszát szopja itt mindenki előtt!

gratulálok!

de inkább a négyfal között csináljátok, me itt vannak jóérzésű emberek!:)))

élveteg 2019.01.05. 14:32:01

A címmel ellentétben természetesen a Varjút nem veri senki A videón 12. másodperc körül van hogy kiesik a kezéből a teló Simán felveheti a földről azt is Ha valakit vernek, igazán azt ugyan nem tudná élőben telóval közvetíteni percekig

6.Lenin 2019.01.05. 14:33:27

@taga20:

Ciki, ha kiröhögnek? Szerencsétlen fasz.

morpho 2019.01.05. 14:35:07

@atomic power 1986DucaDuca: Pont ere gondoltam. Köszi, hogy narancskullancs létedre olyan hülye voltál, hogy igazoltad, hogy ez politikai utasítás volt. Tényleg erre gondoltam, köszi mégegyszer!

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 14:37:23

@atomic power 1986DucaDuca: pubi, szerinted ez a megoldás? nem az, hogy esetleg felszólítják a távozásra, majd rendőrt hívnak, aki intézkedik?
(mellesleg varju leiskolázta őket, hisz semmilyen aktív támadó mozdulatot nem tett, végig passzívan védekezett... mondhatnám azt is, hogy gandhi pacifizmusával)

krumplit meghoztad?

morpho 2019.01.05. 14:38:13

@élveteg: Azért azt megnézném, hogy ha veled csinálták volna ugyanezt, vajon minek minősítenéd az esetet!?

taga20 2019.01.05. 14:38:25

@6.Lenin: nincs nap, hogy veled ne mossa fel a padlót faszkalap.

az egyik nap csöpi, úgy beleverte a fityeszes pofádat a seggedbe, hogy öröm volt nézni fogyatékos!:)

szarra röhögtem magam, és még gondolom egy páran!:)))

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 14:41:31

@6.Lenin: Lajos, lángeszed a szalonnasütéshez, jó? (ne írj már baromságokat, már nekem kellemetlen!)

egyébként búék...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 14:41:56

@élveteg: "Varjút nem veri senki "

Persze, kávéval és süteménnyel kínálják, és azt kérdezik, miben lehetnek segítségére.

Kábé olyan a súlyom, mint annak, aki ráült Varjúra. Rád ülnék, meghalnál. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 14:43:31

Igen, le is lőhették volna. Sőt, simán kirabolhatták volna a közeli bankot.

6.Lenin 2019.01.05. 14:45:32

@morpho:

-Tessék, jelentsen.
-Az MTVA őrség parancsnoka vagyok. Néhány képviselőnek látszó1én behatolt a székházba. Mit tegyünk?
-Mit akarnak, mit mondtak?
-Még ők sem tudják pontosan megmondani, össze-vissza ténferegnek, lökődnek minket.
-Ezekkel úgysem lehet normálisan beszélni, dobjátok ki őket a picsába. Úgyis ezért jöttek valószínűleg.
-Értettem.

Te is érted a lényeget? Azt kapták amiért oda mentek. Kiharcolták, igaz egész vicces lett, de összehozták még, ha nehezen is.

profilo 2019.01.05. 14:46:11

Inkább azon háborogjatok, hogy miért vannak olyan kevesen, a most kezdődő tüntetésen...
Az ellenzék által hangoztatott országos elégedetlenség okán több tízezer embernek kellene demonstrálnia...
Jó, ha lesznek tízezren a Kossuth-téren.

taga20 2019.01.05. 14:47:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

nehogy azt mond, hogy úgy nézel ki, mint a csúti disznó, me akkor nem vagy a haverom!:))

taga20 2019.01.05. 14:50:01

@6.Lenin: régen, mikor fiatal voltál, akkor volt fasza a határon, mi rohadék?
akkor lövöldözhettél kedvedre az emberekre, mi szutyok?

6.Lenin 2019.01.05. 14:50:44

@Sir Bates dö Hól:

Neked kellemetlen? Elhiszem, de nem te álltál a hülyék oldalára?
Kényszerített valaki?

Buék, minden neked is úgy, és az teljesüljön, ahogy nekem kívántad.

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 14:51:53

@atomic power 1986DucaDuca: pubikám, a ner-lovagok nem a pennyben vásárolnak! te ennyire szarrágó vagy vagy még csak kezdő buzi a fidelitaszos gőzfürdőben?

(by the way pontosan felsoroltad, hogy honnan jöhetett az utasítás: HM, BM, AH, OKF... gondolom nem a hm engedélyezte az akciót, se a teliszart zokni bakondi, így marad pintér és az az: melyikük fog bukni a videó miatt?!)

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 14:53:37

@morpho: nem a legélesebb kés a fiókban, ellenben roppant lelkes amatőr:-)...

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 14:56:14

"........igazoltad, hogy ez politikai utasítás volt."

Te ismered az MTVA objektum őrzésvédelmi utasítását? Mert csak akkor tudod eldönteni, hogy politikai utasítás volt, vagy az MTVA őrzésére kiadott államigazgatási határozat szerint jártak el!

működését elrendelő államigazgatási határozatban meghatározott objektum, létesítmény, szállítmány vagy tevékenység őrségutasításban előírt módon történő őrzése, védelme.

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 14:58:41

@6.Lenin: Lajos, akkor nagyon boldog évünk lesz mindkettőnknek!
(hogy a picsába gondolhatod azt, hogy rosszat kívánnék neked?! én kedvellek, ezt már többször is jeleztem)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 15:01:55

@atomic power 1986DucaDuca: "az MTVA őrzésére kiadott államigazgatási határozat szerint jártak el!"

Törvénysértésre semmilyen határozat nem jogosíthat fel. Pl. hiába írják azt benne, hogy bárkit simán lelőhetnek.

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 15:02:16

@atomic power 1986DucaDuca: ne makszold a hülyeséged pubi! jegesmedvéről bizonygatod, hogy fekete?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 15:03:38

@taga20: A súlyom megvan, de 190 centim is van hozzá. :))

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 15:05:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Törvénysértésre semmilyen határozat nem jogosíthat fel. Pl. hiába írják azt benne, hogy bárkit simán lelőhetnek."

Ha törvénysértés volt, akkor a bíróság majd ítélkezik. Addig csak mellébeszélés van.

taga20 2019.01.05. 15:08:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

jáj! akkor a kezit csókolom cicabácsi, én nem úgy értettem:))))

ezt láttad már? O1G!

coub.com/stories/4122-fidesz-idogep

morpho 2019.01.05. 15:09:19

@Sir Bates dö Hól: És még meg is magyarázza, hogy miért hülye! :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 15:09:47

@atomic power 1986DucaDuca: "törvénysértés volt, akkor a bíróság"

:))

Vagy nem hallottál még Polpot Péterről, vagy trollkodsz. Egyik se dicséret számodra.

klewis 2019.01.05. 15:11:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nagy a baj, amikor valaki a "súlyával" tud csak érvelni! EZT NEVEZIK SÚLYTALANSÁGNAK! Próbáld objektívan végig nézni a felvételt! / Ha ki bírod röhögés nélkül/

rallus 2019.01.05. 15:12:18

Soha nem voltam túl nagy véleménnyel a furmányos természetű Kovács Lászlóról, (Laci bácsi..) de azt nem tudom elképzelni, hogy képes lenne olyan primitív viselkedésre, mint ez a Varju!

morpho 2019.01.05. 15:13:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ez az atomic gyerek keményen harcol ma a nap hülyéje címért, ráadásul nem is áll rosszul.

taga20 2019.01.05. 15:13:40

@klewis: te honnan a kurvaanyádból bújtál elő?

vagy mi a rendes nicked?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 15:14:21

@taga20: :))

Van aki többször csinált segget a szájából?

morpho 2019.01.05. 15:16:43

@rallus: Varjúval volt a gond. Az őrök rendben voltak, meg a túlóratörvény is ok, amiért odament. Csak Varjú volt a fasz. Neked megint igazad van. Azt kedvelem benned, hogy mindíg összetetten vizsgálod a kérdést és sosem a partutasítást másolod be ide!

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 15:18:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Vagy nem hallottál még Polpot Péterről, vagy trollkodsz. Egyik se dicséret számodra."

A DK hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentette a köztévé biztonsági őreit. Ezek szerint a pártod is trollkodik?

6.Lenin 2019.01.05. 15:21:57

@rallus:

Hmm!

Elképzelhető lenne, hogy primitív emberek normálisan is képesek lennének viselkedni?

Nagyon ritkán látható élmény lenne azok számára, akik ezt láthatnák is.

Talán még én is képes lennék ilyen látványért akár anyagi áldozatot is hozni, még annak ellenére is, hogy jelenleg éppen a szakadék felé rohan az ország, de szerencsére én az ellenkező irányba közlekedő vonatra szálltam.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 15:23:24

@6.Troll: "Elképzelhető lenne, hogy primitív emberek normálisan is képesek lennének viselkedni?"

Téged elnézve, nem. :))

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 15:23:54

@morpho: és a legszebb, hogy bármilyen irányba is forduljon mo, ez a szellemi toprongy minimum középvezetői státuszt fog betölteni...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.05. 15:24:45

@atomic power 1986DucaDuca: "a pártod is trollkodik?"

A kétfarkúak nem trollkodnak, bár a vicceik sokszor közel állnak hozzá. :))

Miért kérded?

morpho 2019.01.05. 15:24:51

@atomic power 1986DucaDuca: "
A DK hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentette a köztévé biztonsági őreit"

Smit majd Polt bűncselekmény hiányában nem enged a bíróság elé!

Te figyu! Neked mára az van kiadva, hogy a párt érdekében totális hülyét kell csinálnod magadból? Szép melód van neked pubi!

taga20 2019.01.05. 15:27:50

@rallus: annyira felszopod a csuti gecit, hogy még kádár apádat is előhozod?

te honfoglalás2000-res vénember!:)))

morpho 2019.01.05. 15:28:32

@Sir Bates dö Hól: Ez már most ellentengernagy a narancsflottánál.

6.Lenin 2019.01.05. 15:30:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nem is állítottam az ellenkezőjét soha, ellentétben veled, aki szerettél volna normálisnak mutatni magad, de eddig sikertelenül. Nem vagy egyedül ezen a blogon, ez táplálhat benned némi reményt akár.

Én csak leírom, ami eszembe jut, most erről a hülyeségről, hülyeségeket. Ti meg megpróbáljátok komolyan venni.

Akkor ki a köcsög, Ödön?

rallus 2019.01.05. 15:31:57

@morpho: Varjunak nincs és nem is volt joga arra, hogy beszambázzon a TV stúdióba és beolvastassa a magukat a béka feneke alá leküzdő pártocskák baromságait.
A munkájukat végző őrökkel baszakodni és önmagát nevetséges helyzetbe hozni normális embernek eszébe sem jutna, de ....

taga20 2019.01.05. 15:32:26

@6.Lenin: össze-visszakamuzol fityesznyugger!

elmész a picsába szarházi!

morpho 2019.01.05. 15:33:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ezt jól jegyezd meg:

"Én csak leírom, ami eszembe jut, most erről a hülyeségről, hülyeségeket."
(6.Lenin, fideszes bérkommentelő, hivatásos narancskullancs. 2019 január 5)

6.Lenin 2019.01.05. 15:35:22

@morpho:

Nekem mindig ez a legnagyobb élmény ezen a blogon, amikor két hülye kapaszkodik egymásba, hogy megpróbálják bizonyítani, talán mégsem ők a legnagyobbak ebben a kategóriában. Nem szokott összejönni, de bevált módszernek gondolják továbbra is.
Elképesztő, de mókás is 1ben.

taga20 2019.01.05. 15:35:36

@rallus: fityeszes maffiát a gecivel az élén normális embernek eszébe se jutna felszponi, de...

te mekkora egy patkány vagy fityesznyuggerzombi!

2019.01.05. 15:36:37

@Hungryhorse: Remélem megéred,mikor a gyerekeidet verik a csendőrei,hogy miért nem lőtte le az apját,mikor védte a neres geciket!

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 15:37:26

@morpho:

"Te figyu! Neked mára az van kiadva, hogy a párt érdekében totális hülyét kell csinálnod magadból?"

Te most a DK-ról beszélsz? Ők a feljelentők. Akkor a pártod is hülyét csinál magából?

morpho 2019.01.05. 15:39:14

@rallus: Egy biztonsági őrnek meg nincs koga egy parlamenti képviselővel szemben intézkedni. Itt vége a mesének. Juteszembe! Lázár jános: "nekem az a véleményem, hogy egy országgyűlési képviselő, akit a nép megválasztott, minden körülmények között mentelmi jogot és tiszteletet érdemel"
Mik vannak...

2019.01.05. 15:40:30

@6.Lenin: A fideSSesek éppen,most szidják a velük szemben közlekedő összes "járművet"azt hiszik,hogy a szakadék egy járható út,amerre vezetik a nerszekeret

6.Lenin 2019.01.05. 15:41:31

@morpho:

B+, ha bérkommentelő lennék, azt kéne írnom, amit előírnak, és nem a saját hülyeségeimet.
Te tényleg képtelen vagy 1xű szövegeket is értelmezni?

Vagy 1 hülyén kivitelezett székház ostrom után képtelenség arra gondolni, hogy ezek talán normális dologra is képesek lennének 1 gyenge pillanatukban?
Ezek után már én is totál képtelenségnek tartom.

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 15:41:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A kétfarkúak nem trollkodnak, bár a vicceik sokszor közel állnak hozzá. :))

Miért kérded?

Megnyilatkozásaid alapján a DK-hoz állsz közel.

morpho 2019.01.05. 15:42:35

@atomic power 1986DucaDuca: Ezt most muszáj? A végén a saját szádba fogsz szarni? Vagy meddig mész még el? Tényleg nem érzed, hogy kurva kínos amit művelsz?

morpho 2019.01.05. 15:45:33

@6.Lenin: Ebből már nem jössz ki te szerencsétlen :))

Úgy látszik a narancskullancsok ma "Ki lesz a nap hülyéje" bajnokságot játszanak :))

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 15:47:23

@morpho: még szerencse, hogy nincs tengerünk;-)...

rallus 2019.01.05. 15:53:37

Az MTV őrei beengedték ezeket a szerencsétleneket az épületbe, de kötelesek megakadályozni, hogy bárki erőszakkal bejusson a TV szigorúan védett helységeibe. Ezt még ez a csekély értelmű Varju is tudta, de mivel már a kalap szamócával egyenértékes a pártja, úgy érezte 20 perc hírnév neki is jár..
Olyan ez, mint amikor Nyul Béla az új nője előtt kötekedik a pincérrel a Hiltonban...
El tudod képzelni ezt a stílust Kovácstól, vagy Lendvai Ildikótól?
Nem tűnt fel, hogy az ellenzék is csak a díszhülyéket delegálta erre az akcióra?

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 15:54:02

@6.Lenin: Lajosom, azért még nem merült feledésbe a "republikánus hülye hülyék vagy demokrata hülye hülyék?" klasszikusa;-)...

(én bírom a humorod)

taga20 2019.01.05. 15:54:07

@6.Lenin: te bazdmeg nem bérkommentelő vagy???

te ezt a sok gecit egymagad szenveded ki?

döbbenet, hogy ilyen full fityeszbarmok szaladgálnak az országban!

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 15:55:37

@morpho:

A DK feljelentéséről mi a véleményed?

taga20 2019.01.05. 15:57:00

@rallus: "hogy bárki erőszakkal bejusson a TV szigorúan védett helységeibe."

te bazdmeg tényleg ekkora fasz vagy, vagy csak kiverted?

O1G!

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 15:59:57

@atomic power 1986DucaDuca: pubikám, pislogj a kamerába, ha valaki fenyegetéssel kényszerít arra a háttérből, hogy makszold a hülyeséged! azonnal hívom a tek-et! magyarok vagyunk, segítjük egymást!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.05. 16:02:34

@taga20: Jójó de az már régen volt meg más volt meg más az ellenzék meg az ígéret és más a kormányzás meg meg különbenis elmész tea picsába ha nem elég neked az hogy soros meg migráncs...!:))

taga20 2019.01.05. 16:10:23

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

hallod, mekkora lesz, mikor a geci rendszere összeomlik, és az itteni droidok eltűnnek.

komolyan, má előre szomorú vagyok, hogy mekkora kuss lesz,
ha, a rallus, a paraszt, a lenyin, és a többi majom nem lesz má!:)))

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 16:16:17

@morpho:

"Egy biztonsági őrnek meg nincs koga egy parlamenti képviselővel szemben intézkedni. Itt vége a mesének."

A képviselők a hatályos BTK 323. §-ában található, közérdekű üzem működésének megzavarása tényállását valósították meg.

Aki a közérdekű üzem működését jelentős mértékben megzavarja /az ott dolgozók munkáját súlyosan akadályozták, tüzvédelmi rendszer beindítása/, az bűntettet követ el és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Ha azonban a bűncselekményt csoportosan követik el, akkor kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel, azaz börtönnel büntethető.

Kiemelten közérdkű üzemnek számít az elektronikus hírközlő hálózat.

Ha nem is számít esetleg befejezett bűncselekménynek, minimum annak a kísérlete megáll.

Ezenkívül a súlyos magánlaksértést is elkövették. Ha a rendelkezésre jogosult távozásra szólítja fel a birtokában álló ingatlanból az ott jogtalanul tartózkodót, és az nem megy el, akkor az máris megvalósítja a magánlaksértést. Ez két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, a csoportos elkövetés minősített esete itt is emelt büntetéssel jár, ami három év letöltendő börtönbüntetés is lehet. Akit kiraknak, a magánlaksértés esetén, az nem nehezményezhet.

A biztonsági őröknek jogtalan támadás esetén jogunkban áll a támadást arányos eszközökkel elhárítani. Minden további nélkül ki lehet tenni az ajtón kívülre, még ha az egy országgyűlési képviselő is. Ha a mentelmi joguk alól felfüggesztik a képviselőket, akkor k két bűncselekmény elkövetéséért is felelniük kell.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.05. 16:18:07

@taga20: Mondom.ezeknek még jelszót sem adták meg a belépéshez.
Nem fognak tudni mit csinálni.
A másik fele meg majd más néven szidja az egykori kenyéradó gazdit.
Hiszen ezt tanulták tőle.

taga20 2019.01.05. 16:19:39

@atomic power 1986DucaDuca:

vergődsz fityeszgeci, ahogy mindig!

szánlak szarházi, me jobb ember voltál, mikor megszülettél!

O1G!

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 16:20:59

@taga20: Lajosom marad akkor is, ő egyszerűen csak utálja a "komcsikat, libbantakat", a ner meg azt mondja, amit hallani akar: függetlenség, magyarság... anyagilag független, ideje van, nete van, jobb itt, mint a helyi kocsmában... meg lehet, hogy onnan már kiutálták vagy körberöhögték...

taga20 2019.01.05. 16:21:00

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

kurvára igazad van haver!

csajokkal mi van? 10/10 mindegyik?:)))

Philip F. Queeg 2019.01.05. 16:21:36

@taga20:

Az pont olyan lesz, mint a Varánusz végnapjaiban. Hozzászólásaitokat magasztalva, nagy egyetértésben simogatjátok majd egymás fütyijét. De visszaemlékezhetsz a Gyík indulására is, mikor nem győztétek mosdatni Feri kormányzását.
A változás kimerül annyiban, hogy akkor te fogod védeni az aktuális kormányzat marhaságait, a birca, meg a Lenin pedig röhög majd rajtatok....ahogy most ti röhögtök rajtuk.

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 16:26:46

@atomic power 1986DucaDuca: pubi, inkább hozz krumplit, az talán megy... közgazdászként, elemzőként már lebőgtél többször is, most akkor jogász lettél? komolyan torkoztatod itt magad és arra vársz, hogy feltöröljék veled a padlót? ne csináld már, lehet anyáddal együtt voltunk, nekem kellemetlen, hogy beleverjem az orrod a saját piszkodba!...

taga20 2019.01.05. 16:26:58

@Sir Bates dö Hól: lenyin egy szerethető fityeszfasz, csak néha aszt képzeli magáról, hogy ő sztefenhoking:)

egyébként, mit szósz a mai tűntetéshez? én is mentem volna, csak megfázott a balherém.

de lekközelebb ott leszek. remélem az EP választásokon szétszívatjuk a fityeszgecit!

ja és buék csöves:)))

taga20 2019.01.05. 16:28:14

@Philip F. Queeg: szerintem menyé a subbára, az való neked retek.

Philip F. Queeg 2019.01.05. 16:32:32

@taga20:
Nyugi, csak beugrottam, mert a balfasz Index élő közvetítése szarakodik...De kimehettél volna, mert, ahogy az indexes csávó saccolta 10-12 ezren vannak csak. Hogy akarjátok májusban szétszívatni a fityeszt, ha egy tisztességes tömegtüntit sem sikerül december eleje óta összehozni?

6.Lenin 2019.01.05. 16:33:44

@Sir Bates dö Hól:

Most jó kedvem van, jót nevetek rajtatok, hogy egy ekkora baromságból, amit ezek az MTVA székházban művetek, megpróbáltok világmegváltó drámát kreálni.
Ez úgy hülyeség, ahogy ott lezajlott, kár ezt tovább turbózni, szerintem annyi szabad hülye már nincs ebben a sokat szenvedett kis hazánkban, hogy ezek plusz szavazatot hoznának az ellenzéknek. Mind1, ez a ti dolgotok, de lassan már nem is szórakoztató ekkora fokú balfaszkodás.

De térjünk rá a kedvenc becsípődésedre. Beleszóltál egy folyamatba, de most kicsit megbonyolítom, hátha így érteni fogod, vagy azt hiszed majd, hogy érted.

Itt van sokat szenvedett kis hazánk, benne közel 3 millió totál hülye (republikánusok), és velük szemben van a világ legokosabb, legműveltebb akárkik (demokraták), mit tesz Isten, a hülyék győznek, nálunk 3x kétharmaddal, a nagy vízen túl pedig úgy, hogy a világ legokosabb, legműveltebb akárkiket egy bunkó állam polgárai (oroszok) meghekkeltek -átverték, és hagyták, hogy a hülyék győzzenek.

Akkor csak feltettem cicusnak 1 drb 1xű kérdést: most akkor tulajdonképpen ki is a hülye? Akit ő annak tart, vagy akik magukból azt csinálnak, hagynak csinálni.
Nem hittem akkor sem, hogy ez ilyen bonyolult kérdés 1eseknek.
Elismerem, tévedtem.

Erre cicus jött egy ócska trükkel, ami meg is írtam neki, de te és a másik seggfej morpho félrenéztetek, és ujjongva rám szálltatok , már akkor is leszartam, most is, de nehogy hülyén patkoljál el, most visszatérek rá, utoljára.

Szóval a lényege az lenne, hogy nem ildomos másokat hülyézni-kivéve, ha az foggal-körömmel bizonyítja, mégis az-miközben képtelenek vagyunk ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani is. Az kevés, hogy 100x leírom, sőt ezt egy másik hülye is leírja 101x, igen, ő hülye, de bizonyíték, hogy miért is, az sehol.

Ez olyan nagyon taga20-as színvonal, az érdi 4Csöcsűben talán elfogadott bizonyítási eljárás 5 liter kannásbory után.

Természetesen továbbra is melengetheted torz lelkivilágodat ezzel a hülyeséggel, leszarom, ahogy eddig is. Most kivételesen jó kedvem van a sok hóhányás után, mert nem lennél igazságtalan, ha ma hóhányónak neveznél, rengeteg havat lapátolta el nyomortanyám környékéről és úgy véltem, valami megvilágosodott, pedig csak az egyetlen nyílást is kibasztam a hóval együtt, és megvilágosodásként értékeltem a több fényt a putriban.

Ennyi, röviden.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.05. 16:34:53

@Philip F. Queeg: ööö az ember meg a fideszbirka között az a különbség,hogy az ember látja a hibát a sajátjaiban is.
A fideszbirka meg viki minden aljas húzásának tapsikol még ha szopóágra is kerül miatta.

taga20 2019.01.05. 16:38:49

@Philip F. Queeg: "Hogy akarjátok májusban szétszívatni a fityeszt, "

téged fityeszretek, hogy?

elég bazdmeg, ha ide vered magad, a gecis száddal!

döbbenet vagy ember! anno azt gondoltam rólad, hogy ember vagy, de ma rájöttem, hogy egy takony fityeszdroid vagy.

ez most komoly, nem kamu!

O1G!

Philip F. Queeg 2019.01.05. 16:40:59

@taga20:
Hallod, épp most neveztek fotelforradalmárnak a Kossuth téren, mert nem mentél ki...
Azt üzenik neked: Álljatok fel!!

Ti, te fogsz sztrájkolni? Általánosan?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.05. 16:41:02

@Philip F. Queeg: Majd a jó melegben a békemeneten ti biztos többen lesztek.
Ahogy a tüntetők is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.05. 16:42:11

@Philip F. Queeg: Mondjuk a tüntetőknél nem lesznek fizetett buszoztatott emberek.

pofán verjük a lipsiket oszt jonapot 2019.01.05. 16:42:55

"Fegyveres őrök verik Varjú László képviselőt"

NEM ELEGGE.
Ha ott lettem volna, vagy 200-szor pofanvertem a volna a gumibottal, az biztos.

Utottem
rugtam
utottem
rugtam
utottem
rugtam volna mint az allat.
a 2006-os szemkilovetesek utan ez a minium lett volna.

Philip F. Queeg 2019.01.05. 16:43:00

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Majd meglepődsz, hogy mennyire megtudod közelíteni a maxvall birca szintjét.
Ferit is utolsó véretekig védtétek. Bajnaira meg szartatok...

Ellenzéki BOHOC kommandó 2019.01.05. 16:47:08

Ekkora szánalmas ripacskodást, mint amit ezek előadnak, tényleg már csak a Gyurcsány hiányzott volna. De annak ugy látszik volt annyi esze, nem vett részt ebben a leégésben.

Philip F. Queeg 2019.01.05. 16:48:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Fekete-Győrék miért nem buszoztatnak? A Jobbikosok miért nem buszoztatnak? A DK-sok miért nem mennek el busszal tagáért Érdre?
Tömeget, erőt kell mutatni. Hát mutassanak és tegyenek érte.
Lázadás meg elégedetlenség van.

rallus 2019.01.05. 16:48:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: A fizetettre mernél fogadni?
A buszoztatást meg sajnálhatod, mert két csuklós egy fordulóval pont megkétszerezné a kormányváltó tömeget...

Kunhallmi Agnes 2019.01.05. 16:49:03

"Kétségtelen, varjút nem lőtték le, de mindesnesetre érdekes"

De igenis lelotek, csak mar elmult.

6.Lenin 2019.01.05. 16:51:34

@pofán verjük a lipsiket oszt jonapot:

És, ha valamilyen fatális véletlen folytán-a sok veréstől- valamilyen normális rendbe jönnének az agysejtjei a pacáknak, számára elviselhetetlen sokkot okozva, azt miként tudnád átvészelni? Kiutálnák, mint 1etlen értelmes lényt a DK-ból.
Nem jobb mindenkinek ez a jelenlegi állapot?

Te sem fáradnál el túlságosan a rá mért ütésektől, ő se lenne normális továbbra sem, a DK-nak maradhatna hasznos(?) tagja. Különben is kit zavar a faszi ebben az állapotában?

taga20 2019.01.05. 16:51:55

@Kunhallmi Agnes:

te egy kibaszott fityeszszar vagy, és nyolc éve nem múlt el!

John Brennan 2019.01.05. 16:53:15

Szegény Lacust agyonverték kegyetlenül.

taga20 2019.01.05. 16:53:21

@pofán verjük a lipsiket oszt jonapot:

egyszer pofán basznak, aztán vinnyogsz majd, hogy hol a demokrácia!

a kurvaanyádat szardarab!

taga20 2019.01.05. 16:54:09

@John Brennan: inkább téged kellett volna!

paraszthajszal 2019.01.05. 16:56:08

„milyen szakszerűtlenűl viselkednek. Emberek elfogása, leteperése akár emgverése is, tetszik, nemt tetszik, szakma.”

Valóban, ez egy szakma, nem verték elég alaposan.

Bezzeg a szellemi elődeitek erőszakszervezetének dolgozó „körmös” Bauer Miklós, Varju párttarsának, a párt volt alelnökének apja még tudta, hogy kell ezt csinálni.

Ő addig pofozta volna ezt a Varjút, amíg nem könyörög az életéért, vagy maga alá nem piszkít fájdalmában, a körmeit csak ezután tépte volna ki. magyarforum.hu/cikk/3807/Az-avos-fia/

Azok voltak csak a daliás idők, ugye, komcsikáim?

taga20 2019.01.05. 16:59:08

@paraszthajszal: szálasiszartárs, feltámadtál?

gratulálok fityesztroll!

6.Lenin 2019.01.05. 17:02:01

Most olvasom az indexen: sok ezres tüntetés....

5 és 10 ezer között max és kb. libsiül, ha így kezdik.

Már megint szarul sikerült gyerekek, nem megy ez nektek. Minek ezt még ilyen picsa ügyekkel is bonyolítani?
Jól meg is untam.

taga20 2019.01.05. 17:03:04

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

ha nem vagy homár, ne kérj elnézést!

nincs búza haverom, de bírom őket:)

azé a buksza gyönyörű háromszöge, ott van!:)

taga20 2019.01.05. 17:04:11

@6.Lenin: egy fityeszkurva itt ugat? szép!

vauuuuuuuuuuuuuu!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.05. 17:04:26

@paraszthajszal: Aztán jöhet Apró meg a gyurcsány.
Az a baj öccse,hogy a te fajtád olyan,hogy mindkettőben benne volt.
Az ilyen tetvek voltak előbb Szálasi féle verőemberek,majd ávósok,később munkásőrök.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.05. 17:05:59

@taga20: Hát a kommentem alapján volt már jobb is.
De persze.:P

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.05. 17:19:33

Nezem a tunciket az ATV-n szanalmas, kozrohej, ezen csak rohogni lehet. Ugyan az a 2000 szerencsetlen van jelen, akik mar evek ota jarjak ezeket a tuntiket.

morpho 2019.01.05. 17:20:02

@Sir Bates dö Hól: "Lajosom, azért még nem merült feledésbe a "republikánus hülye hülyék vagy demokrata hülye hülyék?" klasszikusa;-)..."

És még most sem érti a hülyéje! ;) Még most is azt magyarázza, hogy akkor sem értette a poént! :)) És még most sem érti! :))) Nálam Lenin a nap hülyéje!

Atomic duca power, te visszaszorultál a második helyre. Egyébként elárulom, hogy egy biztonsági őrnek semmikor sincs joga "intézkedni" egy parlamenti képviselővel szemben. Maximum rendőrt hívhat. A rendőrnek van.

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 17:20:51

@6.Lenin: Lajos, most komolyan? pontosan ott voltam, élőben láttam, mi és miként történt (elnéztél egy mondatot, kész, vége is lehetett volna, de te bedurciztál... naná, hogy mindenki genyózott egy kicsit, rá se basszál, mindketten tudjuk az igazat, csak mindig kamuzunk róla;-))

taga20 2019.01.05. 17:20:59

@Orbán 1 GÉNIUSZ:

geci, te mekkora egy geci vagy! csak nem fityeszjobbágy vagy?

morpho 2019.01.05. 17:23:26

@Orbán 1 GÉNIUSZ: Na igen, az igazi profik bértspsolókat utaztatnak Lengyelországból. Azért megnézném, hogy hányan mennének el, ha a fidesz minden buszoztatás nélkül rendezne egy tüntetést a "Soros terv" ellen.

morpho 2019.01.05. 17:30:22

@Philip F. Queeg: Demokráciákban nem 5 ezer forintos bértapsolókkal szoktak "erőt mutatni". Ezt a diktatúrákban szokták. Valamit összekevertél.

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 17:34:05

@morpho: értette már akkor is, de ő nem írt neked egy igazi névtelen leleplező levelet, mint én, hanem inkább kognitív disszonanciába esve, egyre vörösebb fejjel bizonygatta: márpedig a jegesmedve fekete!... nálam még mindig vezet a krumplit hozni baszó pubi;-)... ugyan az előbbiekben kifejtette: majd a bíróság eldönti, hogy a biztonságiak bűncselekményt követtek el vagy sem, majd egy óra múlva idemásol egy törvényhelyet és explicite közli, hogy itt a minősítés, varjuékat ezért fogják elítélni... már amway-ügynöknek is hülye volt, pláne jogásznak;-)...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 17:36:19

Hát, megnéztem a képeket... Szépen kékkel bekarikázták a pisztolyokat... A fegyveres őrség már csak ilyen :-)

Aztán, meg ugye nem értem, hogy mit balf@szkodnak ottan 6-an mint az ökrök, jobbról-balról 1-1 a hóna alá nyúl, aztán elindulnak vele az ajtóhoz, egyik kinyitja előtte ketten kivonszolják, aztán elengedik, hadd feküdjön " a padlóla le, talkólatett kézzel " mint tudjuk ez kurvaerős kép :-)

KB leszarom hogy az ilyen kollaboráns sz@rdarabok mit gondolnak a képviselői mentelmi jogukról, folyamatosan a fidesznek asszisztálnak. Amúgy meg ahogy nézegetem, a mentelmi jog nem rendelkezik arról, hogy egy épületből nem b@szarinthatják ki, csak arról, hogy nem helyezhetik vád alá...

taga20 2019.01.05. 17:36:27

@paraszthajszal: egyazegy!

szardarab, ha üldöz a tömeg el foglak bujtatni, még ha neked is köszönhetem ezt a szart.

természetesen, ha elmúlik a vész, a pofádba fogom ordítani, hogy a kurvaanyádat baszod meg fityesznáci!

remélem vágsz!

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 17:37:17

@Philip F. Queeg: mert ők csak tiszta forrásból...
(te is egy holló vagy, idejársz szórakozni:-))

Philip F. Queeg 2019.01.05. 17:39:14

@morpho:
17 órakor írta az Index:
"Fogy a tömeg, már nem csak hátul
Középen is egyre szellősebben állnak az emberek, nehéz megbecsülni, mennyien mentek el, de jóval kevesebben vannak, mint amikor a térre értek."

És most kérte a hangulatfelelős, hogy a tüntizők vakuzzanak egyet, egy erős kép kedvéért....majd szomorúan ezt mondta...
-Hát, akkor most ennyien vagyunk.

Sikerült erőt mutatni. 19-ére kiderül, hogy a "nagy" szakszervezetek csatlakoznak-e a felhíváshoz...Az utolsó esély.

Philip F. Queeg 2019.01.05. 17:41:11

@Sir Bates dö Hól:
Ahogy te is.
:-)
(Geci vagy. Ezt már a Gyíkon is a pofámba vágtad.)

taga20 2019.01.05. 17:43:04

@Philip F. Queeg: filip bazdmeg kétmisi!

a kurvaanyád!

6.Lenin 2019.01.05. 17:43:23

@morpho: @Sir Bates dö Hól

Genyóztál? Magadból csinálsz hülyét a szememben, de látszólag ez téged se zavar, igaz is a te dogod. Morpho meg .....de ez is az ő dolga. Csak olyan kurva pitiánernek tartom ilyen szinten a dolgot. Ez valóban bosszant, hogy magukat értelmesként bemutatni próbálók miért is folyamodnak ilyen picsa, pitiáner módszerekhez.

Olyan taga20-as.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.05. 17:43:25

Nevetseges mekkora, ugyet probalnak csinalni ezekbol a kulfoldrol penzelt par ezres tuntetesekbol. Majd ha a NEMZETI oldal megy ki tuntetni 2-2.5 millio emberrel, akkor majd megnezhetik megukat ezek a sorosistak.

Philip F. Queeg 2019.01.05. 17:45:26

@taga20:
Mentél volna inkább tüntizni....

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 17:47:37

@Magánvéleményem: nem baszarintathatod ki, amennyiben közli, hogy képviselő... visszatathatod a rendőr kiérkezéséig, ez a maximum... esetleg arra hivatkozhatsz, az eset körülményeit figyelembe véve, a tévedésre, a jogos védelemre vagy a végszükségre (melyek közül jelenleg egyik sem áll fenn... a legjobb az lett volna, ha az őr bemutatkozik, jelzi, hogy tisztában van varju státuszával, s közli, hogy a felettese utasította, így már ki is kerülhetne az ügyből... így viszont rájuk és a biztonsági vezetőre fogják verni az egészet, majd addig húzzák az ügyet, hogy a '22-es választások után kapnak egy felfüggesztettet, többek közt időmúlásra hivatkozva)

taga20 2019.01.05. 17:51:05

@6.Lenin: a picsádalá toljam a pelenkát faszfityeszzombi?

utállak, mint a szart, de a korod miatt kikaparom alólad a szart, fityeszszar!

sajnállak.

6.Lenin 2019.01.05. 17:54:21

@taga20:

Én nem sajnállak. Neked ez jutott

taga20 2019.01.05. 17:54:53

@Philip F. Queeg: a lendvai ucca melege melegít.

retek, mi a kurvaanyádat szopod fel a fityeszt?

taga20 2019.01.05. 17:56:24

@6.Lenin: neked a szar jutott?

és ennek örülsz? mikor döglesz már meg?

semmi személyes.

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 17:57:15

@Philip F. Queeg: miért, tán nem volt igaz?;-)... te is olyan vagy, mint Dixon:-)...

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.05. 18:00:18

Komolyan ekkora BUKASRA meg en sem szamitottam. 10-20 ezer emberre siman gondoltam.
De arra, hogy a 2.2 millios Budapesten osszesen 2 ezer embert sikerult az utcara vinni. arra nem, EZ VICC ! !
Pedig ebben most benne van az osszes ellenzeki part, az osszes szakszerverzet, es minden letezo civil szervezet, plusz a kulfoldi bertuntetok.
Meg sem kellett mozdulnunk, es az ellenzek MEGSEMMISITETTE MAGAT.
Mi lesz itt, ha nemzeti oldal megunja a balhet , es kivonul 2 millio emberrel ??

Philip F. Queeg 2019.01.05. 18:01:52

@Sir Bates dö Hól:
Csak nem fair, mert én ezt sosem titkoltam. Mondjuk te sem.
Ki az a Dixon?

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 18:02:24

@6.Lenin: haggyá' lógva Vászka! te ugyanezt csinálod, mit kényeskedsz?! te is csipkelődsz mindig (a csipkelődni szinonimája a genyózni);-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 18:04:48

@Orbán 1 GÉNIUSZ: na, arra én is kíváncsi lennék, hogy mikor menne ki akár csak egymillió is tüntetni önként a ner mellett;-)... ne röhögtesd ki magad...

Philip F. Queeg 2019.01.05. 18:05:22

@taga20:
Csak basztatlak, mert megérdemled. Ha Haba olvasna most téged, azt mondaná igazam van.

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 18:08:28

@Philip F. Queeg: egy másik nick, én bírom, ahogy téged is;-)...

paraszthajszal 2019.01.05. 18:08:41

@taga20: „ha üldöz a tömeg el foglak bujtatni, még ha neked is köszönhetem ezt a szart”

Ez igazán rendes tőled, arany szíved van, csak sajnos a vitastílusod és a politikai ízlésed elég vállalhatatlan.

Amúgy arról nem én tehetek, hogy tömeg, na az momentán nincs; még akkora se, mint Karácsony előtt a Kossuth téren.

Elfáradtak a tüntetők? Esetleg a zord, ronda Tél Apó lehet a ludas?
mindenszo.hu/ajjaj-3-fok-van-es-leesett-a-ho-elmarad-a-forradalom-be-fog-fagyni-a-tuncikezok-puzokaja/

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.05. 18:08:43

@morpho:

"Egyébként elárulom, hogy egy biztonsági őrnek semmikor sincs joga "intézkedni" egy parlamenti képviselővel szemben. Maximum rendőrt hívhat. A rendőrnek van."

Nem véletlenül írtam le, hogy honnan kapják az MTVA biztonsági őrei az utasításokat. Ők nem egyszerű "mezei" biztonsági őrök.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.05. 18:11:48

@Sir Bates dö Hól: Az atlagos bekemeneteken 1-1.5 millio ember szokorr lenni, nem lenne problema 2 millio embert az utcara vinnunk, ha az orszag veszelybe kerulne.

Philip F. Queeg 2019.01.05. 18:13:44

@Sir Bates dö Hól:
Én tagát is bírom. Ennyi emóció, ennyi szenvedély, ennyi suttyóság egyben, egy csipetnyi pronyósággal.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 18:15:44

@Sir Bates dö Hól: És miért nem b@szarinthatom ki egy védett épületből? Ezt sehol nem zárja ki a leírás, csak arra jogosult hogy belépjen, a kib@szarintást nem zárták ki... :-)

Philip F. Queeg 2019.01.05. 18:16:41

Nyavalyás indexesek, beszüntették az élő közvetítést.

2019.01.05. 18:18:35

@Philip F. Queeg:

nézd tovább az orbáni M1 et, az ad hiteles infót a mai tüntikéről...

a szenny ORIGO szerint mindenki aki ott van, SOROSISZTA. :D kabaré b@zmeg. aki nincs O1G vell az soros katona.

www.origo.hu/itthon/20190105-hidveghi-balazs-tuntetes-ep-valasztasi-kampany.html

taga20 2019.01.05. 18:19:49

@Philip F. Queeg: régi polgári kurva a nyázások, csak azok hiányoznak és a szép zöld gyep:)

6.Lenin 2019.01.05. 18:20:19

@Sir Bates dö Hól:

"(a csipkelődni szinonimája a genyózni);-)... "
Tényleg? Ne bassz!

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 18:24:38

@Orbán 1 GÉNIUSZ: mi ez a királyi többes? te vagy a kis lomnici? apád is szar alak volt, de legalább értette a szakmáját, veled ellentétben...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 18:25:34

A múltkor szóltam, hogy a B1-en adjanak közre drónfelvételet a tömegről... hol vannak azok? Jó lenne látni, hogy a menet vége még a hősök terén van, amikor az eleje megérkezik a parlamenthez.... :-)

Olyan megnyugtató lenne, hogy nem az a néhányszáz sz@rrágó kurcsányita és maszopita veri a nyálát a baromarcú Fekete-Győr "Dühössé és tetterőssé váltak az elégedetlen emberek" nyilatkozatára, hanem felsorakozott a kormányváltó erő....

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 18:25:54

@6.Lenin: Lajosom, téged soha! a menyed, lányod igen...

2019.01.05. 18:27:57

@Magánvéleményem:

menj ki buzeráng és nézd meg, de te is letagadnád mint O1G.

youtu.be/JtJMbMLb0Jo?t=195

Philip F. Queeg 2019.01.05. 18:29:22

@taga20:
Te nem tudsz olyan mívesen, eltartott kisujjal anyázni, mint pl. Knósszosz.
:-)

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2019.01.05. 18:29:46

@Orbán 1 GÉNIUSZ: "De arra, hogy a 2.2 millios Budapesten osszesen 2 ezer embert sikerult az utcara vinni. arra nem, EZ VICC ! !""

Elképesztő, de a valóság még ennél is rosszabb. Az ATV élő bejentkezésében, már csak 200-300 emberről beszéltek, ami már viccnek is gyenge.

taga20 2019.01.05. 18:31:52

@Philip F. Queeg: terelsz geci ezerrel!

soha nem szerettél. utólag is kösz tezsvérem:))))

zenét bírod? a faszt!:))

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 18:33:20

@az EU pénzek zsákolója: Dehogy megyek, hideg van és esik a hó, meg különben is ezért nem utazok 170 kilómétert.... Ezért tartyuk az újságírókat nem? Nekik kéne a közvéleményt, köztük engem is tájékoztatniuk. Vagy tévedek? Ha a pártapparátus csinovnyikjai nem teszik meg, akkor az ellenzékieknek kellene megtenniük.... . Mivel eddig nem közvetítette drónról az állami fityiszmédia a tüntetést, nyilvánvalóan tagadni akarja a hatalmas méreteket.... Itt a lehetőség, hogy az ellenzék jól kib@sszon velük, és megmutassa a valóságot, hogy igenis nagyon sokat vannak a tüntikézők..... :-)

Szorgos népünk győzni fog!

2019.01.05. 18:34:15

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:

2 300. hideg van, kizárt dolog, hogy nem rühelli több ember O1G t,, mennyien pofáznak itt is, a tér helyett? tetves lenin is gép előtt, inkább fürdene...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 18:34:32

@az EU pénzek zsákolója: Ja és bevallottan homofób vagyok, rühellem a mindenféle liberálfasiszta buzikat! :-)

Philip F. Queeg 2019.01.05. 18:34:42

@taga20:
Na jó. Utállak, a szar zenéid miatt. Is.

taga20 2019.01.05. 18:38:00

@Philip F. Queeg: igazad van szemét, nagyon:)

zenét bírod? itt van a kurvaanyádat!:)))

ha szeretnék valakit a tezsvéremnek, ako az knosszi! utáltam a hülye stílusát.:)))

bazkker, nesze.

www.youtube.com/watch?v=zJmnpcotbfc&start_radio=1&list=RDzJmnpcotbfc

6.Lenin 2019.01.05. 18:38:03

@Sir Bates dö Hól:

Náluk is szeretnél leégni? B+, te ténbyleg ennyire primitív vagy?
Azt ismered, hogy aki beszél róla, annak gondjai vannak vele?

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 18:38:32

@Magánvéleményem: mert törvényben biztosított védelem illeti meg, a legmagasabb szintű jogszabály írja elő, amennyiben nem módosítják a törvényt, akkor ez van... vagy esetleg az alkotmányt, mert az mindent üt, az a ferrari az autós kártyában...

nem hiszem el, hogy nem vagy képes elfogadni ezt! orbán és pintér elbaszta... de ezt most azért tudjuk, mert kikerült a felvétel... ami nem moon fog nagyot ütni, hanem az eu-ban (most nem fog ebbe feltétlenül belebukni orbán, de más politikusok előtt - akiket szintén a mentelmi jog véd! - ezt elég nehéz megmagyarázni, miként azt is, hogy mi a faszt szerencsétlenkedik a magyar ügyészség!) ez kb. olyan, mint duterte esete: ha bevallod, hogy gyilkolták, onnantól kezdve csak az olyan elmeroggyant idióták lapogatják a vállad kamerák előtt, mint szijjártó...

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 18:39:40

@6.Lenin: hát annyira jó biztos nem leszek, mint te;-)... de Lajos csak egy van...

élveteg 2019.01.05. 18:40:51

"De arra, hogy a 2.2 millios Budapesten osszesen 2 ezer embert sikerult az utcara vinni. arra nem, EZ VICC ! "

Bocs hogy közbeszólok de azt hiszem téved Nem a számot vitatnám az majdnem hogy mindegy 2 ezer vagy 3 Inkább azt hogy kit is sikerült az utcára vinni Nagyjából : Senkit Ha megnézi a képeket pártzászlóval vonuló embereket lát aktivisták akiknek ez a dolguk ( Semmi gond nincs is Tegyék a dolgukat ) Csak az a helyzet rajtuk kívül gyakorlatilag senkit sem sikerült az utcára vinni Az az lett volna ha kimegy 3-400 ezer ember mindenféle pártzászlók nélkül Ezért fullad kudarcaba minden kisérletük mert nincs mögöttük támogatás Fetrenghet a Varjú Vagdoshatja magát a földhöz a Kunhalmi Füstölőzhet a momentusos virágszal ha nincs nép nincs tömeg akkor az annyi mint a semmi

taga20 2019.01.05. 18:41:04

@Philip F. Queeg: nesze! az egyik legjobb!

:)

bazd meg mindig utáltalak, mint a szart, de odadobom az egyik legszebb számomat, retek!

itt van!:))

www.youtube.com/watch?v=vjncyiuwwXQ&start_radio=1&list=RDvjncyiuwwXQ

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 18:42:25

@Philip F. Queeg: nem pronyó, csak kurvára frusztrált már... vagy megint mellényúlt a polcon, s a csavarlazítót vette le:-)...

(@taga20: bocsánat, ezt nem hagyhattam ki;-))

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 18:47:30

@Philip F. Queeg: @taga20: szerintem is hallgathatnál kevésbé punnyasztó vagy depresszív zenét... meg én ugye nem vagyok depeche-fan sem:-)... valami olyasmit, amitől megjön az élekedved... kis grofó, bunyós pityú;-DDD...

morpho 2019.01.05. 18:49:10

Az index nevű fakenews gyárta, meg a hazudós ATV-re hivatkoznak a narancskullancsok! :) Zseniális! :)

rallus 2019.01.05. 18:56:18

Hiába ontá vérét hősiesen Varju, ezek ma sem döntötték meg a kormányt! Gyuri bácsinak a végén személyesen kell eljönnie megrongálni a Kossuth szobrot, hogy a forradalom lángja tovább lobogjon!
A mai napban az lehet a siker, hogy megcáfolták a Fidesz vádjait, miszerint fizetett szervezetek tüntetnek ellenük, ugyanis nincs a világon olyan hülye , aki ezért a színvonalért és eredményességért egy huncut dollárcentet is lepengetne!
Legfeljebb a fix fizetéseseknek, de a sikerdíjasok éhesen mennek haza anyukához....

DONÁLD TRAMP 2019.01.05. 18:56:43

Kemény volt, nem sok hiányzott, kis hijján megbukott az orbánrezsim. Már csak 3 millió tüntető kellett volna a meglévő 300 mellé, és elsöpörték volna rezsimet.

DONÁLD TRAMP 2019.01.05. 19:03:52

Ez mostmár tényleg minden túlzás nélkül K Ö Z N E V E T S É G T Á R GY A.
Ez volt kb a tizedik olyan kormánybuktatónak bejelentett összellenzéki GIGA tüntetés, ahol max 2-3 ezer ember jelent meg.
És Január 19. a "lázadás napján"ugyan ezt fogják előadni a szokásos 2 ezer emberrel.

Nem hiszem le, hogy ők nem nevetnek magukon.

taga20 2019.01.05. 19:06:48

@Sir Bates dö Hól: én se hagytam volna ki, de ennek ellenére cyunya volt!:)

zenét bírod franciacigány?:)

nesze náci!:)))

www.youtube.com/watch?v=d4N8BafitOw

taga20 2019.01.05. 19:08:26

@DONÁLD TRAMP: bohoc jól nyomod!:)

a gecit leszoptad ingyé?:)))

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 19:11:39

@Sir Bates dö Hól: " ... mert törvényben biztosított védelem illeti meg ... "

Mégis miféle védelem illeti meg?
www.parlament.hu/az-orszaggyulesi-kepviselok-jogai-kotelessegei-es-javadalmazasa

" Mentelmi jog

Az országgyűlési képviselőket – annak érdekében, hogy tevékenységüket zavartalanul végezhessék – mentelmi jog illeti meg (Alaptörvény 4. cikk (2) bekezdés). A mentelmi jogot az az igény hívta életre, hogy védelmet nyújtson a megalapozatlan hatósági eljárásokkal szemben, amely képviselői tevékenysége miatt érheti az Országgyűlés tagját.

A mentelmi jognak két formája van: a képviselők felelősségmentessége (immunitás) és sérthetetlensége (inviolabilitás). Az előbbi egyben a képviselői szólásszabadság biztosítéka, lényege, hogy a képviselő bíróság vagy hatóság előtt – képviselői megbízatásának ideje alatt és azt követően – nem vonható felelősségre leadott szavazata, továbbá a képviselői megbízatásának gyakorlása során a képviselői megbízatásával összefüggésben általa közölt tény vagy vélemény miatt. Ez a mentesség nem vonatkozik a képviselő polgári jogi felelősségére és a törvényben felsorolt bűncselekményekre. (Ogytv. 73. § (1)-(2) bekezdés)

A sérthetetlenség azt jelenti, hogy a képviselőt csak

a) bűncselekmény elkövetésének tettenérésekor lehet őrizetbe venni vagy vele szemben más büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmazni,
b) szabálysértés elkövetésének tettenérésekor lehet – ha a szabálysértési őrizet elrendelésének törvényben meghatározott feltételei fennállnak – szabálysértési őrizetbe venni vagy vele szemben más szabálysértési kényszerintézkedést alkalmazni. (Ogytv. 74. § (2) bekezdés)

Nem mondhat le – a szabálysértési eljárás kivételével – a mentelmi jogáról. (Ogytv. 78. §)

Mentelmi jogának felfüggesztése esetén jogosult kétperces időtartamban az ülésnap napirendi pontjainak tárgyalása előtt az eljárás jogerős befejezéséről az Országgyűlést tájékoztatni. (HHSZ 18. § (8) bekezdés)

Kérésére meg kell őt hallgatni a Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság ülésén, de a Mentelmi bizottság ülésén egyébként – kivéve a képviselő mentelmi joga megsértése tárgyában tartott ülést – nem lehet jelen. (HHSZ 146. § (3) bekezdés)

Mentelmi ügyében az Országgyűlés határozathozatala előtt ötperces időtartamban hozzászólhat. (HHSZ 147. § (2) bekezdés)"

Eccerüen kib@szták az épületből. nem vették őrizetbe, nem vonták jogi eljárás alá :-)

Ha bejönne hozzám a kertbe, pofánverném és én is kib@sznám az uccára.

taga20 2019.01.05. 19:15:42

@Magánvéleményem: nállad nagyobb faszszopó jobbágyot rég láttam, pedig itt van egy-két fityesz állat.

a kurvaanyádat nem baszod meg néha? me szeintem jót tennél vele!

hogy baszodnál meg fityeszpöcegödör!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 19:26:05

@taga20: Szállj le anyámról, már egy ideje meghalt....

Amúgy meg semmi közöm a fideszhez, ellenben te valszleg a szemkilövető kurcsányi f@szán csüngsz folyamatosan...

taga20 2019.01.05. 19:30:18

@Magánvéleményem: a kurvaanyádat nincs közöd a fityeszhez, te kibaszott gerinctelen fityeszjobbágy!!!

nincs olyan kommented, ahol ne innád a csúti geci gecijét!

a kurvaanyádnak hazucc takonygerinc!

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 19:39:24

@Magánvéleményem: magad írtad le itt: "A sérthetetlenség azt jelenti, hogy a képviselőt csak

a) bűncselekmény elkövetésének tettenérésekor lehet őrizetbe venni vagy vele szemben más büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmazni,
b) szabálysértés elkövetésének tettenérésekor lehet – ha a szabálysértési őrizet elrendelésének törvényben meghatározott feltételei fennállnak – szabálysértési őrizetbe venni vagy vele szemben más szabálysértési kényszerintézkedést alkalmazni. (Ogytv. 74. § (2) bekezdés)"

figyelj, engem nem zavar, ha nem hiszel nekem, mert te máshogy akarod érteni, attól ez még úgy van, ahogy jeleztem; ezt tanulják (az interpretációt, a jogszabályok értelmezését) öt évig emberek... én is tudok rajzolni egy kockaházat, de ettől még nem leszek építész...

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 19:42:32

@Magánvéleményem: arról nem beszélve, hogy magánterületre nem jogosult belépni csupán amiatt, mert képviselő, jelen eseben viszont joga volt belépni, sőt arra is joga van, hogy akár a mostani pillanatig ott tartózkodjon...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 19:43:16

@taga20: A főnököd bezáratta a Lipótmezőn a Sárga Házat... csak azért, hogy téged szabadon engedjenek...

Hisztériád, acsargásod és elmebeteg káromkodásod zene füleimnek. Nyilvánvalóan kellemetlen neked amit írok :-) különben nem szólnál bele....

Ja és jut eszembe, miaf@szért nem vagy tüntikézni? Elvtársaid tárt karokkal vártak! Inkább itt nyeldekled a tavalyi választási szopásod váladékait? :-)

John Brennan 2019.01.05. 19:45:02

@Orbán 1 GÉNIUSZ: A Fideszt bebetonozta az ellenzék.
Én azért küzdök, hogy a Fideszen belül a radikálisok irányítsanak, akik nem megtűrik, hanem elsöprik vagy kiűzik az országból az ország belső ellenségét.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 19:50:04

@Sir Bates dö Hól:

És? Őrizetbe vették? Büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmaztak vele szemben? Szabálysértési őrizetbe vették? Szabálysértési kényszerintézkedést alkalmaztak vele szemben?

És igen, máshogy akarom érteni, jó látni, hogy egy szarházik kollaboráns kurcsányita azt kapja ami jár neki. És igazán hátbalőhették volna gumilövedékkel, és rendesen meg is rugdoshatták volna, hogy érezze át, amit 2006-ban a Kurcsányi elrendelt. De legalább seggbe rúgták volna miközben kidobják "kurvaerős kép"-nek :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 19:51:42

@John Brennan: " ... A Fideszt bebetonozta az ellenzék. ... "

Hát ki kell, hogy ábrándítsalak, nem betonozták be őket, pedig volt elég építkezés a környéken, elfértek volna bármelyik nagyobb betonalapban....

Julia Sargentini 2019.01.05. 19:52:58

A francba ezek szerint mar megint nem bukott meg az Orban. Na sebaj, akkor irok egy olyan jelentest az orszagrol, hogy a fal adja a masikat.

taga20 2019.01.05. 20:02:00

@Magánvéleményem: sok szemét takonygerincű fityesztroll van itt. de te vagy a legócskább.

beléd rugni sincs a normális embernek az olyan szarokba, mint te, me nem tudom lemosni a gumicsizmám a szarodról!

és ezt ne vedd személyeskedésnek, me bírlak, mint egy szerencsétlen honfitársamat.

taga20 2019.01.05. 20:02:57

@Julia Sargentini: ma már kettőt írtál fityeszretek.

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 20:06:45

@Magánvéleményem: "És igen, máshogy akarom érteni, jó látni, hogy egy szarházik kollaboráns kurcsányita azt kapja ami jár neki."

hál' istennek, végre eljutottunk ide;-)... ezzel nincs semmi baj, ha kimondod, akkor sem, csak nem értem, hogy miért kell maszatolni? tökösnek kell lenni - plusz egy blogon aztán főleg nem nagy kunszt -, nem kognitív disszonanciába alfázni magad...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 20:18:07

@Sir Bates dö Hól: Ettől függetlenül a kérdéseket nem válaszoltad meg:

"Őrizetbe vették? Büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmaztak vele szemben? Szabálysértési őrizetbe vették? Szabálysértési kényszerintézkedést alkalmaztak vele szemben?"

Mert ugye ezeket zárja ki a mentelmi jog :-)

taga20 2019.01.05. 20:19:48

@Magánvéleményem: mi van fityeszszar, sunnyogsz?

John Brennan 2019.01.05. 20:20:54

@Magánvéleményem:
a bebetonozás retorikai fogás volt részemről, te proli

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 20:22:16

@taga20: Ne mossál össze a senkiházi fideszesekkel te ótvaros kurcsánybérenc.

Ha hétrétgörnyedve leszopod magadat, akkor sem fogsz rávenni, hogy a Csuti Patásra szavazzak!

A mi választási igéreteink: Örök élet! Ingyen sör! Balaton Nyíregyházáig!

Azt viszont beismerem, szoktam trollkodni, mert az szórakoztató :-) A te esetedben kölönösen érdekes reakciókat lehet elérni, mert amig a Kurcsányiék nem záratták be a Lipótot, addig ápolt voltál :-)

taga20 2019.01.05. 20:24:53

@John Brennan: aszt mondta ez a kibaszott ork, hogy baszd telibe a fityeszeskurvaanyádat.

én ez nem hagynám a helyedben, ha tényleg egy faszszopó takonygerincű fityeszes lennék!

ugy, hogy basszál bele a pofájába, ha van gerinced fityeszszar!

:)))

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.05. 20:26:05

@John Brennan: Pedig milyen érdekes lett volna :-(

Mondjuk az, hogy a kúrmány tagjai nyakig be vannak betonozva, és a fejük fölé van állítva egy-egy pottyantós a melósoknak :-)

Jó, de ott lehetnének mellettük bebetonozva a kurcsányita és maszopita vezetők is, hogy tudjanak beszélgetni, amíg a szájuk kilóg a sz@rból... Nem venném a lelkemre, hogy halálra unják magukat... :-)

taga20 2019.01.05. 20:28:58

@Magánvéleményem: semmi közöd a KKP-hoz. egy ócska szar fityeszdroid vagy.

olvasom a kommentjeidet napok óta, mert kábé egy hónapja kurvára nem voltál itt.

anyádat, groszmutterodat, meg a többi fityeszes szarembert be tudod fűzni.

akinek van egy kis esze, az átlát rajtad fityeszork:)

Sir Bates dö Hól 2019.01.05. 21:06:45

@Magánvéleményem: testi kényszert alkalmaztak vele szemben, amihez nem volt joguk (gondolom, a felvétel alapján nyilvánvaló, hogy a "jogos mértéket" bármely esetben túllépték... ne felejtsük el, fegyveres őrökről beszélünk, nem talpas securityről!); nem volt joguk eltávolítani a közintézményből; egyáltalán hozzá sem érhetnek, csupán közvetlen fizikai támadás esetén, a támadás elhárításának mértékéig...

figyelj, tényleg nincs azzal gond, hogy te örülsz ennek, azzal sincs, hogy betonba öntenéd a neked nem szimpatikus honfitársaidat... ezt itt vállalod, most talán még a környezetedben is, lehet, hogy egy esetleges rendszerváltás után is vállalnád, bár ezt kétlem... ellenben én most befejeztem ezt a diskurzust, mivel gondolom tisztáztuk, hogy mi a jogi helyzet elméletileg a felvételen látható esemény tekintetében...

rallus 2019.01.05. 21:30:56

Sikerült beugratni a kormánypárti TV-ket a Varju-féle élet-halál küzdelem felújított-kibővített változatával és ma már többször leadták. Ez hihetetlen mértékben megnöveli a hős és értelem szerűen az ellenzék népszerűségét. Az az apró hátránya, hogy aki látta, az már nem tud röhögni a Saskabarén...

taga20 2019.01.05. 21:38:58

@rallus: befutott a legnagyobb szardarab! rallus, akinek az ánusza szép fityeszcsipkés, és még élvezi is!

na droid, mi fáj? meséjj!

rasztaszív 2019.01.05. 21:46:15

@rallus: igazán kitartó vagy.akkor sem szállsz le a döglött lóról,ha már büdösödik...:)

taga20 2019.01.05. 21:52:55

@rasztaszív: haver, rá se ráncs az ilyen fityeszszarokra!

zenét bírod? nesze csútigeci!:)))

www.youtube.com/watch?v=Lk4sGZ6iTkU&start_radio=1&list=RDLk4sGZ6iTkU

rallus 2019.01.05. 21:57:23

@taga20: @rasztaszív:
Nem szép az ellenzéktől, hogy folyamatos rettegésben tartják Orbánt, a kormányt és a Fidesz támogatóit!
Eddig azért izgult mindenki, mert tudtuk, hogy ma győz a forradalmi tömeg, vége a diktatúrának, ami főként alacsony infláció és munkanélküliség formájában csapott le a gyanútlan polgárokra.
Erre volt pofátok átütemezni a totális győzelmeteket január 19-re, hogy addig se tudjunk aludni....

Azt hiszem sírnom kell.....

rasztaszív 2019.01.05. 22:00:14

@rallus: neked a tükörtől kellene sírnod...:)

taga20 2019.01.05. 22:06:16

@rallus: szojj anyádnak, sírjatok együtt.

én bazdmeg sajnállak már hónapok óta.

egy kibaszott szemét állat vagy, de ha gáz van, bujtatni foglak szarházi, me nem lesz lelkem kibaszni a giotinhoz, me tudom, hogy egy ostoba fasz vagy, nem egy ócska fityeszes féreg.

:) szánlak szarfityeszszar.

John Brennan 2019.01.05. 22:30:50

@taga20: témához még nem szóltál hozzá tagatakony sose;
örülök minden hozzászólásodnak, mert égeted az ellenzéket

taga20 2019.01.05. 22:35:36

@John Brennan: mi a kérdésed fityesztakony?!

zenét bírod szutyok? a népem zenéjét?

tessék!

www.youtube.com/watch?v=aoB85BsBlv8

Mi van lipsik ? Már megint nem bukott az Orbán ? 2019.01.06. 00:24:47

"Fegyveres őrök verik Varjú László képviselőt"

Ezt lehetne uzleti alapon csinalni. Szerintem sokan fizetnenek azert, ha jol felpofozhatnak ezeket a sorosberenceket. Nekem siman megerne vagy 100 ezret, ha legalisan kipofozhatnam ezeket a hazaarulokat a TV szekhazbol.

Ego55 2019.01.06. 01:08:07

Ezt az épületegyüttest eleve fegyveres biztonsági Őrök védik! Nem a képviselők kedvéért volt rajtuk. Különösen védett objektum. Mi a szöszt tettek volna a velük és rajtuk levő fegyverrel? Tegyék le a földre? Nekik ez a munkaeszközük. Mellesleg keresem a Varjú megverését, DE egyenlőre nem találom!

a nagy hohoohooo 2019.01.06. 07:21:14

@Magánvéleményem: Mérmindig a leghülyébb orbánseggszolgálatos takonynáci "ÍKÚ"vitézeket vezénylik ki trollkodni ? heheee...te vónál a nemzetthy söpredék elittye heheee....?...akó'millenazajja..höhöö...
Képviselők egy csoportja (Bősz Anett, Kunhalmi Ágnes, Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Varju László) szeretett volna beolvasni egy közös petíciót a közmédiában. Annyiból igazuk volt, hogy pártjaik így együtt a választók közel felét képviselik. Abban viszont alaposan tévedtek, hogy azt hitték: Magyarországon demokrácia, illetve közszolgálati média van - ugyanis láthatólag nincs.

A képviselők közös nyilatkozatát ugyanis nem olvasták be a köz(nek csúfolt) médiában, inkább eltávolították őket az épületből.

A felháborító közös nyilatkozatuk 5 pontja:
- Vonják vissza az egyoldalú "rabszolgatörvényt"
- Ne túlóráztathassák agyon a rendőröket
- Csak független bíróságok lehessenek
- Csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez
- A közmédia legyen független

----

A bizt. őr nem rendőr, a képviselőt védi a mentelmi jog. Még a rendőr is
csak nagyon komoly rendbontás esetén használhat kényszerítő intézkedést.
Egy vagyonőrnek semmi ilyen joga nincs. Ez hivatalos személy elleni
erőszak. Ez bűncselekmény!
Orbán, Strasbourg,
2018.09.11. "...mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk
azokat, akik nem értenek egyet velünk”. A teremben kacaj hallik.

"Lattmann Tamás:
Országgyűlési
képviselőt közintézményből akkor sem dobunk ki, ha nem szeretjük. Sz.r
ügy, fiúk, de ez a szabály. Erőszakot pedig csak akkor alkalmazunk,
segítek megérteni, ha pl. a fenti cselekményért felelős személy ellenáll
majd a jogos letartóztatásának...Lattmann Tamás megosztott egy
bejegyzést.

Na akkor a hiteles tájékoztatás végett:
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 98.§ (4) bekezdése: "A
képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a
közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő - a
feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon -
jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a
rendvédelmi szervek és a vámhatóság működésére szolgáló területre is
belépni. E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek
rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét."
Btk. 459.§ (1) bek. 11.b) pont: "E törvény alkalmazásában hivatalos személy az országgyűlési képviselő."
Btk. 310.§ [Hivatalos személy elleni erőszak]
"(1) Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt
a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,
b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy
c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz,
bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)
A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a
hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy
felfegyverkezve követik el.
(3) A (2) bekezdésben
meghatározott csoport szervezője vagy vezetője öt évtől tíz évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő."
-----
A képviselőnek joga van belépni az MTVA, mint közintézmény területére és ott tárgyalni illetékes személyekkel a MŰSORRENDRŐL (mert helyesen így kell írni!). Nem ők
akartak beolvasni "akármit", viszont amit szerettek volna, az a
köztelevízió rendeltetésszerű használatába beleillő kérés volt! Ezt nem
voltak hajlandóak a "köztelevízió" munkatársai teljesíteni, viszont
néhány képviselőt bezártak (jogtalan fogvatartás), másokat pedig
kidobtak a biztonsági őrök! Olybá tűnik, hogy Magyarországon az
ellenzéki politikusok ellen elkövetett erőszak, törvénytelenség nem
számít törvényellenesnek. Nem hinném, hogy az Orbán-rezsimben bármilyen
következménytől kellene tartania a TV székház biztonsági személyzetének

Nehéz-Posony Márton
Tegnap, 11:29

Akkor még egyszer, hogy egyértelmű legyen:
1. A vagyonőrök nem hivatalos személyek, egy magáncég alkalmazottai.
2. A rájuk vonatkozó törvény szerint arányos testi erővel megakadályozhatják a védett intézménybe történő jogtalan behatolást, illetve a behatolót eltávolíthatják.
3. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint a képviselő az igazolványa birtokában bármely közintézménybe beléphet, csak a működését nem akadályozhatja aránytalan mértékben.
4. Az országgyűlési képviselőkkel szemben ezért az adott esetben nem volt helye semmilyen erőszak alkalmazásának.
5. Az országgyűlési képviselő viszont hivatalos személy.
6. A Btk. 310. § szerint aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal akadályoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el (mindhárom minősítő körülmény fennáll).
Te is tátott szájjal szaladgálsz a faszerdőben édes fiam. Látom lábon hordod ki az agyhalált vagy valami...hehee..

a nagy hohoohooo 2019.01.06. 07:25:45

@Ego55: Ne keresd tovább ,ott van az a helyén,a fejed meg megint visszadugtam a seggedbe,köszönd meg szépen,ez volt az utolsó ingyenes segítségem,eztán fizetsz azért ,hogy visszateszem az orbánsägget nyalni kicsusszant fejed a säggedbe...heheee...

Ákos Weress 2019.01.06. 07:52:08

@taga20: Hogy lehet valaki ennyire primitív.....katasztrófa.

rallus 2019.01.06. 08:37:50

@a nagy hohoohooo:
Nagy ötlet volt a előhozni ezeknek a szerencsétlen balfácánoknak az előadását, mert most a saját szemével láthatja mindenki, hogy mi történt. Minden csatornán nyomják ...
Még mindig nem tűnt fel nektek, hogy az amúgy meglehetősen kontraszelektált ellenzéki vezetők közül sem ment be hemperegni egyetlen első vonalhoz tartozó politikus sem, minden párt a saját díszhülyéit delegálta...

taga20 2019.01.06. 09:28:53

@Ákos Weress: mi a gondod fityeszjobbágy?

egyébként, legyél már olyan egyenes, hogy a rendes nickeddel szállsz belém, és nem evvel a tartalékkal, bélám!

6.Lenin 2019.01.06. 09:36:52

@a nagy hohoohooo:

"A közmédia legyen független"

erre néhány idióta bemegy és ERŐSZAKKAL be szeretne olvastatni egy olyasmit, ami csak néhány ezer hülyét érdekelhet az országban.

Ugyanis mindenkinek joga, hogy azt olvas, néz, hallgat, ami neki jól esik. Ha erre van választék, akkor ez a jog biztosított.
Aki másokat kényszeríteni szeretne valamire, az ne pofázzon a szabad közmédiáról, sajtóról.

Az pediglen, hogy ki, mit tart hazugságnak, igaznak nagyon az egyének által körülhatárolható valami, amit nem lehet egyértelműen eldönteni.

Választást kell nyerni, és másokra kényszerítheted a te igazságodat. Ez ilyen 1xű, bár a jelek szerint néhány hülyének, köztük neked is túl bonyolult kérdés.

Erőszakkal kényszeríteni egy mediát a függetlenség jelszavával akkora baromság, hogy csak erre az ellenzékre jellemző. Az előadás színvonal ezt tökéletesen igazolta is.

1 normális reakció lehet erre, szörnyülködni, hogy még mindig van ebben az országban néhány ezer barom. akik abban szeretnék ringatni magukat, hogy ez érdekel sokakat. Nem, rajtuk kívül senkit.

a nagy hohoohooo 2019.01.06. 09:55:08

@6.Lenin: Most tényleg szándékosan újfent hülyét csinálsz magadból?Ugye nem tetszik akkora marhának lenni, hogy 2.700.000 embert tart 8.000.000 kétharmadának?egyrehülyébb vagy és ez már nemcsak a piától,ez már alkoholos állapotú nemzési elbäszás...hee...Megemlíteném , hogy ez nem a közszopatási média felülete, ahol elég mantrázni az imbecillis faszságaidat ahhoz, hogy hihetőnek tűnjenek egy idő után a moslékzabáló célközönség bamba fejében.
Milyen kétharmad? 49% ,az is csalással és néphülyítéssel,hol kétharmad maga kirakat marha? Az ország lakosságának a fele nagyívben bele sz@rt Orbánba meg a csicskáiba..
Most hirtelen az jutott erről az eszembe, hogy nem azonos a "fárosz" és a "fallosz".
Kimondják a kis sárga tollú, totyogó izéről, hogy egy kacsa.

Csak éppen a választási törvényt az Alkotmány törvénytelen megváltoztatása útján ,a magyar társadalommal történő megvitatás,egyeztetés nélkül hozták létre.
Ez 2014-ben is így volt, mert gondoltuk, hogy most nem?

EBESZ: nem voltak adottak az egyenlő feltételek a magyar választáson
A kormány 2014 után nem fogadta meg azokat a tanácsokat, amiket az OSCE adott, hogy kijavítsák a választási rendszer hibáit. A retorika ellenséges és idegengyűlölő volt.

-----------------------------------------------------------
A 2014-es EBESZ jelentés:
Végleges EBESZ jelentés:
A magyar kormány tisztességtelen előnyt élvezett az országgyűlési választásokon.
Ami tisztességtelen az csalás
Magyarország, Országgyűlési Választások, 2018. április 8.: ELŐZETES MEGÁLLAPÍTÁSOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK
Publisher Organization for Security and Co-operation in Europe
Date 9 April 201
www.osce.org/hu/odihr/elections/hungary/377413
-----------------------------------------------------------

Az előzőnél 100-szor törvénysértőbb, bűnösebb választáson van túl az ország. Ennek nagy ára lesz, de már nem csak pénzben.
A csalás,az irigység, a félelem és a gyűlölet csapdájába záró politika kapott kétharmadot egy torzító választási rendszer révén, a már nem is lakáj-, hanem gyűlöletmédia és persze az ország eltulajdonítása, igába hajtása révén.és a választási káosz, amit direkt idéztek elő
A választási rendszer hozza a 2/3-ot a FideSSnek. Ez ki van kalkulálva patikamérlegen és be van betonozva a többi, pártokra vonatkozó szabályozás révén. Egy párt által kidolgozott és a többiekre kényszerített választási törvény (és persze alkotmány is) illegitim. Ez persze már 2011 óta nyilvánvaló. Ez várható volt sajnos!Ilyen választási törvénnyel nem lehet mit kezdeni!A FideSS 49% kapott !Ezt nem nevezném többségnek!Az egész választás nem egyenlő feltételekkel zajlott!
Hét parlamenti széket nyert saját rendszerével a FideSS, nem lenne kétharmad, ha nincs győzteskompenzáció
Saját magukra szabták a Választási Törvényeket!Kevesebben szavaztak a Fideszre, mint ellene - hogy lett ebből kétharmad?A többi pártlistára összesen 2 681 799 szavazat érkezett - ez 122 601-gyel több, mint a kormánypártok eredménye. Választási rendszerünk sajátossága, hogy a Fidesz így is kétharmados többséggel vezetheti az országot a következő négy évben.

Az országos listán elérhető 93 mandátumból 42-t szerzett meg a Fidesz (a többi párt tehát 51-et), a 106 egyéni választókerületből 91 helyen győztek, a többi párt illetve a függetlenek és kisebbségek mindössze 15 helyen tudták hozni a mandátumot. A töredékszavazatokat a választási rendszerben úgy osztják szét, hogy az egyéni választókerületi győzteseket is kompenzálják - a győztes és a vesztes jelölt közti szavazatkülönbség a győztes pártjának országos listáját erősíti.
privatbankar.hu/makro/kevesebben-szavaztak-a-fideszre-mint-ellene-hogy-lett-ebbol-ketharmad-317603

Ennyire képes egy orbánseggszolgálatos takonynáci heheee.....hülyét csinálni magából amúgy is idegbajos postás hehee..a szervilizmus csúcsa neked szakmád, hivatásod, hogy bolond legyél.
A valóság az undorító ,nem kéne elfelejteni ,hogy karácsonykor sem szünetel a FideSS gyűlölködés,uszítás a mi pénzünkön ellenünk,az EU ,a demokratikus értékek ,az ellenzék ,de a menekültek ellen sem,sőt a FideSS ,az orbánpereputty,Orbán strómanjai korrupciója ,a lopások sem szünetelnek.És ahogy undorító arc nélkül ,gyáván baromságot szövegelni a valóság elleplezésére.
Drága gyermekem! Jobban tetted volna, ha hozzászólás helyett folytatnád kedvenc szabadidős tevékenységedet, bálványod a felcsúti bonsai duce ánuszrózsájának nyelveddel való kényeztetését! Értelmes gondolat hiányában a két füled közötti koponyaűrben az agyevő kukacok által meghagyott maradékból előállított baromságokkal ne szennyezd az bandád által amúgy is teleszennyezett környezetet!

6.Lenin 2019.01.06. 09:56:58

@a nagy hohoohooo:

A képviselő - a
feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon -
jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a
rendvédelmi szervek és a vámhatóság működésére szolgáló területre is
belépni. E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek
rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét."

a
feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon -

E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek
rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét."

ezek fognak dönteni ebben a kérdéskörben, és nem az itt (is) fröcsögő ............k.

6.Lenin 2019.01.06. 10:06:46

@a nagy hohoohooo:

Nem 8 millió ember szavazott, ezt még egy ilyen baromnak is tudni kéne, min t te.

Minden választás arról szól, hogy az érvényesen leadott szavazatok többségét elnyerő párt nyer. Ezt is illene tudni minden átlagos szellemi képességekkel rendelkező állampolgárnak. Ezek szerint ezt te nem éred el.

Semmi nem igazolja, hogy ápr. 8.-án mindenkinek kötelező lett volna a Fideszre szavaznia. ezt senki nem tudta eddig bizonyítani.

Ki, mit nyilatkozik ebben a kérdésben az az ő dolga. Sehol, senki nem tudta hitelt érdemlően ezeknek az ellenkezőjét bizonyítani se Mio-on, de a világ 1etlen más pontján sem, még isiászos politikusok sem.

Minden más süketelés, rizsa.

Szellemi fogyatékosok meg ki a faszt érdekelnek? Tulajdonképpen te miért írogatsz, ráadásul feleslegesen hosszan? Ki az a hülye aki végigolvassa?
Az első néhány mondat után már világos, hogy aki írta, az nem is érti miről is szeretne írni. Így a többi már tök felesleges.

nincs1itt 2019.01.06. 10:07:56

@a nagy hohoohooo: értelek és igazad is van! de! 8 millió szavazóból mennyi ment el? ne gyere azzal, hogy aki nem ment el az is ellene szavazott a fidesznek, mert aki nem ment el az mindegyik aspiránsnak ellene szavazott. tehát, a jelenlegi ellenzéknek azt kellene elérni, hogy azok, akik eddig a fideszre szavaztak, vagy nem mentek el, ők ezentúl rájuk szavazzanak.
ez az egyszerűnek nem mondható feladat!
szerény véleményem szerint, az ilyen és ehhez hasonló performance-ok, nem javítanak az esélyeken.
csak példának hozom a német FDP-t, első körben pedofil botrányba keveredtek, mára visszaverekedték magukat a Bundestag-ba, erre a vezetőjük azt meri mondani, hogy 19 éves kora óta csak Porschével hajlandó járni, mert csak... A Die Grüne székháza előtt porschék, ferrarik parkolnak, ráadásul némelyik a behindert helyeken.
ez rettenetes irritálja a német átlag polgárt!

6.Lenin 2019.01.06. 10:22:43

@nincs1itt:

"ez rettenetes irritálja a német átlag polgárt! "

Az ezekre a pártokra leadott érvényes szavazatok %-a pontosan(?) mutatja, hogy az átlag polgárok közül kb hány %-ot irritál, és hányat nem.
Az általánosítás mindig félrevezető (is lehet), de, hogy nem igaz, az biztos.
Szerintem

nincs1itt 2019.01.06. 10:30:20

@6.Lenin: Die Grüne 8,9%, FDP 10,7%. Különösen a nagyvárosokban értek el komolyabb eredményt. Ebből pedig nem sok van errefelé. 76,2% adta le a szavazatát, ca 61,7 millióból.

a nagy hohoohooo 2019.01.06. 10:41:19

@nincs1itt: @6.Lenin: Nektek sem a tanáraitok voltak a hülyék..brhüüüüüüü,...a nemzők részeg qrelása....brhüü....hukk..hukk..már csuklom a röhögéstől ..
Így a végeredmény a parlamentben:

66,83% FIDESZ–KDNP: 133 = egyéni választókerület: 91 + országos lista: 42, összesen: 133
13,07% JOBBIK: 26 = egyéni választókerület: 1, országos lista: 25
10,05% MSZP–PÁRBESZÉD: 20 = egyéni választókerület: 8, országos lista: 12
4,52% DK: 9 = egyéni választókerület: 3, országos lista: 6
0,02% LMP: 8 = egyéni választókerület: 1, országos lista: 7
0,50% EGYÜTT: 1 = egyéni választókerület: 1, országos lista: 0
0,50% Független: 1 = egyéni választókerület: 1, országos lista
0,50% MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA: kedvezményes mandátum: 1

A Fidesz tehát úgy kapott kétharmadot, hogy a listán nem érte el az 50 százalékot:

1. FIDESZ–KDNP (49,27 százalék, 2 824 206 szavazat)
2. JOBBIK (19,06 százalék, 1 092 669 szavazat)
3. MSZP–PÁRBESZÉD (11,91 százalék, 682 602 szavazat)
4. LMP (7,06 százalék, 404 425 szavazat)
5. DK (5,37 százalék, 308 068 szavazat)
6. MOMENTUM (3,06 százalék, 175 225 szavazat)
7. MKKP (1,73 százalék, 99 410 szavazat)
8. EGYÜTT (0,66 százalék, 37 561 szavazat)
9. MUNKÁSPÁRT (0,27 százalék, 15 640 szavazat)
10. CSP (0,19 százalék, 10 640 szavazat)
11. MIÉP (0,15 százalék, 8713 szavazat)
12. SEM (0,13 százalék, 7309 szavazat)
13. TENNI AKARÁS MOZGALOM (0,09 százalék, 5312 szavazat)
14. MCP (0,07 százalék, 4110 szavazat)
15. KÖZÖS NEVEZŐ (0,07 százalék, 3894 szavazat)
16. SZEM PÁRT (0,05 százalék, 3139 szavazat)
17. KÖSSZ (0,05 százalék, 2721 szavazat)
18. IRÁNYTŰ (0,03 százalék, 2001 szavazat)
19. REND PÁRT (0,03 százalék, 1708 szavazat)
20. ÖSSZEFOGÁS PÁRT (0,02 százalék, 1407 szavazat)
21. MEDETE PÁRT (0,02 százalék, 1292 szavazat)
22. NP (0,02 százalék, 1235 szavazat)
23. EU.ROM (0,02 százalék, 1002 szavazat)
Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 5 731 821

www.valasztas.hu/ogy2018
A Nemzeti Választási Iroda honlapján, a valasztas.hu-n közzétett eredmények szerint a pártlistákra leadott érvényes szavazatok száma összesen 5 240 997 volt (98,96 százalékos feldolgozottság mellett). Ebből a Fidesz-KDNP 2 559 198-at szerzett meg, ez a szavazatok 48,49 százaléka.

A többi pártlistára összesen 2 681 799 szavazat érkezett - ez 122 601-gyel több, mint a kormánypártok eredménye. Választási rendszerünk sajátossága, hogy a Fidesz így is kétharmados többséggel vezetheti az országot a következő négy évben.
Az országos listán elérhető 93 mandátumból 42-t szerzett meg a Fidesz (a többi párt tehát 51-et), a 106 egyéni választókerületből 91 helyen győztek, a többi párt illetve a függetlenek és kisebbségek mindössze 15 helyen tudták hozni a mandátumot. A töredékszavazatokat a választási rendszerben úgy osztják szét, hogy az egyéni választókerületi győzteseket is kompenzálják - a győztes és a vesztes jelölt közti szavazatkülönbség a győztes pártjának országos listáját erősíti.nem tudom, tisztában vagy-e azzal a ténnyel, hogy a jelenleg érvényes választási szisztémát 2013-ban a második Orbán-kormány (kihasználva a kétharmados eredményét) változtatta meg, s rakott bele olyan paragrafusokat, amelyek 2002-ben nem voltak. Pl. a "győzteskompenzáció", az egyfordulós választás, a választókörzetek átrajzolása, az ellenőrzési, jogorvoslati lehetőségek csökkentése.
ha nem ilyen lenne a választási rendszer, és nem lettek volna ezek a sumákolások, lehet még nem is tudtak volna nyerni sem, nem hogy 2/3-al. Nézz utána, s akkor talán rájössz. 173 egyéni a 176-ból, területi és országos listából 93. Ez összesen 263 képviselő az elérhető 386-ból. ez pedig 68.13%, és igy jön ki a 2/3./
A győzteskompenzációt a FIDESZ vette törvénybe (2011.évi CCIII. törvény....15pagrafus (1) b. Tehát e törvény elött NEM volt győztes kompenzáció. A párt finanszirozási törvény megspékelve a győztes kompenzációval teszi a FIDESZt gyakorlatilag leválthatatlanná.
Bocikák úgy látom megint nyitvahagyta valamelyik túlértelmes a istállóajtót ...hehee Olyan mérhetetlenül agyhalottak vagytok, hogy szinte hullagyalázás titeket a helyükre tenni ... ..Szerencsétlen szellemi korlátolt csak röhögni lehet rajtad hehee...tanujj tinó...Széles mosollyal nyugtázom,hogy fingotok sincs a témához,a dolgokhoz, helyből olyan hülyék vagytok mint más nekifutásból hehee....

6.Lenin 2019.01.06. 10:43:39

@nincs1itt:

Vagyis az átlagpolgárok közül, akik érvényes szavazatot adtak le, az általad írt %-át nem irritálták.
De az átlagpolgárok elég nagy %-át ott se irritálta annyira, hogy elmenjen szavazni, 1xűe3n nem foglakozott a kérdéssel.

Kb így működnek az emberi közösségek, nem mindenki gondolkodik azonos értékék,érdekek mentén, szerencsére.

De, hogy működjenek is ezek a közösségek nagyon jó találmány a választás. Az érthető (?), hogy a vesztes mindig nehezen viseli a vereséget, főleg, ha a magukat Mindenhatónak képzelő ballibák a vesztesek.

(bllibák= akiknek valójában semmi közük-csak annak képzelik magukat-a baloldalhoz, és a liberalizmushoz)

6.Lenin 2019.01.06. 10:47:06

@a nagy hohoohooo:

A magyar vt szerint a Fidesz a nyertes párt. Senki nem volt erőszakkal kényszerítve, hogy rájuk szavazzon. írtam már, hogy a többi egy szellemi fogyatékos rizsája.
Nyald ki a seggem, ha nem tudod elfogadni, vagy nyerjél te. Ha nem tudod megoldani, akkor is nyald ki.

6.Lenin 2019.01.06. 10:59:33

@a nagy hohoohooo:

Ismert volt a vt minden átlagos szellemi képességekkel rendelkező magyar állampolgár előtt.
Aki nem totál hülye, és nyerni szeretett volna, a következő feladat előtt állt:

1. kell egy nagyobb párt, szervezet, választási szövetség, mint a Fidesz
2. kell 1 drb vezető, aki ezt összefogja
3. kell 106 drb hiteles képviselő jelölt
4. kell 1 drb lista

5. kellenek választók, akik a felajánlott választási ígérteteket elfogadják, és erre a valamire szavaznak. Tulajdonképpen ez lett volna az 1. és legfontosabb.

Szerinted mi volt meg ebből, mi hiányzott, és ki a felelős a hiányzó pontokban leírtakért.

Ha erre megadod a helyes válaszokat, kiderül, hogy mekkora marha is vagy, amiért nem ezekkel foglalkoztál, mert, ha megvalósítod mindet, simán nyerhettél volna.

És nekem már semmi szükségem nem lenne arra, hogy egy szellemi fogyatékos baromnak nevezzelek. Sőt csak lejáratnám magam vele. De így továbbra is jogosnak vélem, ha annak tartalak, aki vagy, hiszen te magad bizonyítod.

6.Lenin 2019.01.06. 11:02:38

@6.Lenin:

Bocs

2. kell 1 drb HITELES vezető, aki ezt összefogja

rallus 2019.01.06. 11:02:53

Az Olimpia egyik jelszava, hogy „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos! mégis a legjobb kapja az aranyérmet, pedig ha a súlyemelésnél összeadnák a másodiktól az utolsóig teljesítő által emelt súlyokat, akkor pirulhatna a győztes!
Szerencsére ott sem a hülyék döntenek...

6.Lenin 2019.01.06. 11:13:53

@6.Lenin:

És még 1 fontos dolog.
2006 ősze óta világossá válhatott volna értelmes emberek előtt, hogy előbb-utóbb baj lesz a ballib oldalon.
Akkor most ...
Vagy nincsenek ott értelmes emberek
Vannak, de kevesen
Sokan vannak, de nem tudják, mit is kéne tenni

Vagy úgy szar az egész oldal, ahogy vannak, és a jelek szerint (2018 ápr.8) ez a a valódi válasz.
a megoldás is 1xű lenne, el kell zavarni őket, és el kellene végre kezdeni a valódi kérdésekre a megfelelő válaszokat megadni.

6.Lenin 2019.01.06. 11:15:48

@rallus:

Szerintem ez így túl bonyolult lesz nekik.

Ákos Weress 2019.01.06. 11:16:18

@taga20: Lassú a felfogásod egysejtűkém, magyarul leírtam , az a probléma veled, hogy katasztrofálisan primitiv vagy. Csak ámulok, hogy bírsz a 10 alatti IQ-ddal ilyen feszített közösségi kommunikációt produkálni....nem félsz, hogy megpattan egy ér az agyadban?
Úgy látszik másnak is feltűnt már, hogy kilógsz a kultúremberek köréből, ha megjegyzést tettek a fejlett vitakultúrádra...igazán visszamehetnél az őserdőbe, mindenki jobban járna.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 11:18:27

@nincs1itt: buék!

tegyük fel, hogy kollegáid, beosztottaid dolgoznak, mint most, fizetésük a hónap harmadik hetében elfogy vagy éppen úgy elég, hogy nem mehetnek el havonta kétszer moziba a családdal, vendéglőben sem étkezhetnek hétvégente havi kétszer, az élményfürdő már családi vakációnak számít, megtakarításra esélyük sincs, mindeközben herr müller - aki egy jó mesterember, autószerelő - két ciklus alatt a legvagyonosabb emberré válik az országban, csupán azért, mert a kancellár gyerekkori pajtása. mit tenne ekkor a nép? nem nyugat-berlin harcos antifáira gondolok, akik rendszeresen szarrá verik az ottani neonácikat, hanem herr schmidt, frau müller reakciójára lennék kíváncsi...

uli hoenesst elítélték? ő miből szerezte a vagyonát? mondhatjuk-e, hogy letett valamit az asztalra, mielőtt adót csalt, s a társadalom jelentős részéből, ha nem is megvetést, de rosszallást váltott ki magatartása?

rallus 2019.01.06. 11:31:15

@6.Lenin: Ha Gyurcsány sunyin előadott hazugságát át tudták maguknak magyarázni "szenvedélyes igazságbeszéddé" akkor ezt most valóban nehezen érthetik meg...

nincs1itt 2019.01.06. 11:37:10

@Sir Bates dö Hól: buék neked is!
amit leírtál sajnos nem fikció, itt sem! bizony sokan élnek így a német átlagpolgárok közül is. ha mondjuk herr müller, aki egy jó szakember és hirtelen milliárdossá válna mert, jó cimbije a kanzellárnak(mindegy a neme jelenleg), akkor itt is lenne belőle botrány. csak példaként említem a regensburgi fő-fő polgármestert, aki éppen előzetesben van és zajlik a per, mert egy építőipari cég + a ober bürgermeister bizony korrupciós botrányba keveredett. a pártállása mindegy. jó esélyei vannak, hogy letöltendőt kap.
uli höness, elítálták bizony és ha jól rémlik másfél évet guggolt, mert "kreatívan" használta fel az ÁFA-t. bizony még a legvadabb Boar Minga drukkerek is aszonták: Passt schon! megérdemelte, leüli a büntit... azért a bayern nem egy rossz csapat, azt merem gondolni, így ismeretlenül is. sokaknak nyújtott szórakozást.

a nyugat berlini antifák, hm... leginkább anarchista söpredék, akik időnként összecsapnak a másik söpredékkel és váltakozó eredményességgel, hol az egyik, hol a másik "nyer".

nincs1itt 2019.01.06. 11:42:01

@a nagy hohoohooo: már csak egy kérdésem maradt hozzád, ha a 2x2 végeredmény számodra éppen nem megfelelő, akkor is csalásról beszélsz? összehordasz hetet-havat, sajnos a magyar választási törvénybe foglaltak lehetővé teszik, hogy 49, valamennyi %-al is 2/3 legyen! tegyük fel, valamelyik jelenleg ellenzéki párt éri el a fidesszel szemben ugyanezt az eredményt és szerez 2/3-ot akkor is engem hülyéznél le?
ha nem érted az írott szöveget csak ctrl+c ctrl+v megy, akkor bocsánat...

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 11:51:16

@nincs1itt: moon ellenben nem működik az ügyészség, ezt ne felejtsd el... és igen, hoeness letett valamit az asztalra, jól keresett, mint játékos, a saját jogán megkeresett pénzét befektetve vált gyártulajdonossá, ellenben a moi elittel (s most nem csak a ner-lovagokra gondolok, hanem gyurcsányra és a hozzá hasonlóakra is)... a "sokan élnek így a német átlagpolgárok közül is" a társadalom hány százaléka? mert moon cca. 45-65%...

nincs1itt 2019.01.06. 11:53:49

@6.Lenin: akkor iscsoráz, továrs lenin! 76%-os részvétel nem rossz, ebben megegyezhetünk? valóban itt is sokan immunisak már a politikával szemben. a vesztes nem mindenhol viseli egyformán a vereséget.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 11:57:51

@nincs1itt: egyszerűen nem elfogadható, hogy egy protesztszavazás eredményeként, előzetesen meghírdetett program nélkül (nem, mint cameron: ha nyerek, lesz brexit szavazás!) kormányra került csoportosulás megváltoztassa bármely konzultáció nélkül, önkényesen mind az alkotmányt, mind a választási törvényt... ennek hiányzik a max weber-i legitimációja... még erdogan is tartott népszavazást az alkotmány megváltoztatásáról...

6.Lenin 2019.01.06. 12:00:52

@nincs1itt:

Miért sajnos a magyar vt? Mert az ország helyzetéhez képest lehetőséget ad egy erős felhatalmazással bíró kormánynak az elképzeléseinek a megvalósításához?

Nem ott van a baj, hogy Mo-ot esetleg több száz éves demokráciákhoz próbáljuk mérni?
látod, hogy még Németországban is divat a korrupció, de esetleg ott már eljutottak oda, hogy nem szabad büntetlenül hagyni, mert visszaüthet.
Nálunk mióta gondoljuk, hogy demokrácia van? 1-2 évtizede?
Szerintem itt is előbb-utóbb minden oldal rájön majd (elég ehhez 30 év), hogy nem fogják büntetlenül hagyni a saját embereiket sem.

Vannak gyerekeid? Esetleg hányszor adtál már nekik tanácsokat, amit nagy ívbe leszartak? Mert nekik is végig kell menniük a saját útjukon.

90-ben én is azt hittem, hogy soxor előny is lehet az elmaradottság, és a mások rossz lépéseit simán kihagyhatjuk. A tapasztalat szerint ez ilyen szinten se meg. az országoknak is végig kell menniük a saját útjukon, amihez néha-sajnos-hosszú évek kellenek.
Szerintem.

nincs1itt 2019.01.06. 12:03:40

@Sir Bates dö Hól: a német szegénységi küszöb szerint, cirka 15,7% számít szegénynek.a szegénységi küszöb: 969 euró/hónap. ez csak a hivatalos szegénység. van még az ú.n. munkás/dolgozói szegénység, amikor folyamatos munkavégzés mellett sem tudsz úgy mond normálisan megélni. ennek megint sok oka van, itt. vegyük a számokat, 2019-től a minimálbér 9,14 euro/óra. 170 órával számolva = 1554 euro per hónap. kb 1150 euro marad netto. alap adókategória, egyedül álló, nincs gyerek stb. egy lakás bérlete, melegen (tehát minden benne van) nem túl drága helyen 750 euro körül mozog. egy fő, kb 300 euróból tud étkezni, tisztálkodni stb. az egyébre marad 100 euro...

nincs1itt 2019.01.06. 12:06:34

@Sir Bates dö Hól: természetesen egyetértünk ebben. de nem megoldás, hogy a blog témájánál maradjak, hogy egy képviselő műsort rendez akárhol. szerintem kontra produktív... még akkor is, ha igaza van.

nincs1itt 2019.01.06. 12:09:13

@6.Lenin: azért sajnos, mert lehetővé teszi az aránytalanságok törvényesítését. illetve olyan módon csűrték-csavarták, amely nem feltétlenül elfogadott régebbi demokráciákban. az ellenzékiek által adott válasz legalább ennyire sajnálatosan rossz.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 12:25:24

@nincs1itt: itt ezért van a gillets jaunes...
már a '14-es választásokat is bojkottálni kellett volna, ez az "ősbűn"... nincs más választásod, ha a parlament nem működik, ki kell vinni a politikát az utcára...

nincs1itt 2019.01.06. 12:30:54

@Sir Bates dö Hól: értem, de ha jól értelmeztem a híreket, akkor egyetlen politikai párthoz sem akarnak kötődni... ez "szimplán" a kisemberek megmozdulása, ami tetszik! éppen azért, mert egyetlen politikai oldalt sem enged a közelébe. talán mert már mindegyiket ismeri?

6.Lenin 2019.01.06. 13:06:17

@nincs1itt:

De nem magukra szabták, ellenzéki nyerés esetén ők "élveznék" ezeket az aránytalanságokat.
Miért jobb, ha van egy kevesek által támogatott kis pártnak zsarolási lehetősége, esetleg az országa érdekeit sértő előny kicsikarására, egy külső érdek érdekében?
Mindenki beszél a demokráciáról, miközben mindenki mást ért alatta.

Én azt a részét értem, hogy olyan soha nem létezett, és nem is fog, hogy mindenki elégedett legyen, de, ha megegyeznek valamilyen közösen elfogadható játékszabályban, akkor miért kéne rögtön átírni, ha nekem esetleg éppen kedvezőtlen?
Miért várom el a másiktól, hogy hatalmon ő is ne ugyanezt tegye?

A poszhoz!

Érdemes megnézni a mai M1 hiradóját (déli) a varju féle mutatványról. Meg erről a körülötte lévő felhajtásról.

a nagy hohoohooo 2019.01.06. 13:31:27

@nincs1itt: Mondottam :"hülyéket és orbánseggszolgálatos takonynáci "ÍKÚ"vitézeket nem tanítok ,de veled kivételt teszek mert 2 in 1 -ben...heheee..
EBESZ: nem voltak adottak az egyenlő feltételek a magyar választáson.
A kormány 2014 után nem fogadta meg azokat a tanácsokat, amiket az OSCE adott, hogy kijavítsák a választási rendszer hibáit. A retorika ellenséges és idegenggyűlölő volt.
Az EBESZ megemlíti, hogy csak a "győzteskompenzáció" újonnan bevezetett elve 6 pluszmandátumot és ezzel kétharmados többséget eredményezett a Fidesz-KDNP-nek (az elv azt jelenti, hogy az egyéni választókerületekben nemcsak a vesztes jelöltre leadott szavazatok, hanem a győztes jelöltre érkező, a győzelemhez nem feltétlenül szükséges voksok is töredékszavazatként hasznosulnak). Hasonlóképp problémásnak látja a nemzetközi szervezet az állam és a kormánypártok összemosódását a kampánytevékenységekben, a kampányfinanszírozás reformját pedig nem tartja elégségesnek, mert nem rendezi például a harmadik fél, mondjuk a CÖF kampányának problémáját. A médiaviszonyok elemzését igen kiterjedt módon végezték el az EBESZ-ODIHR munkatársai: nemcsak azt kritizálták, hogy az általuk figyelt 10 országos médiatermékből 6 a kormánypártok felé húzott, hanem említették a Fidesz-közeli médiatulajdonosokat, az állami hirdetések egyenlőtlen elosztását, a Médiahatóság függetlenségének hiányát és a médiatörvénynek a politikai beszédet potenciálisan korlátozó passzusait is. Azzal sem voltak elégedettek, hogy a Fidesz-KDNP de facto kitiltotta a politikai hirdetéseket a kereskedelmi televíziókból, és korlátozták a köztéri plakátolást, mely ügyben ráadásul a Kúria is ellentmondásos ítéleteket hozott. A jelentés készítői diszkriminatívnak tartják azt a gyakorlatot is, mely szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező, külföldön tartózkodó állampolgárok levélben is szavazhattak, míg a magyarországi lakóhellyel rendelkezők ezt csak személyesen, a külképviseleteken tehették meg.
hvg.hu/itthon/20180409_EBESZ_nem_voltak_adottak_az_egyenlo_feltetelek_a_magyar_valasztason
NEMZETKÖZI VÁLASZTÁSI MEGFIGYELÉSI MISSZIÓ
Magyarország –
Országgyűlési Választások, 2018. április 8.
www.osce.org/hu/odihr/elections/hungary/377413?download=true

Csaxólok a link -lásd fentebb-azért van mert abban van az információ ,mint tojásban az élet,ami nem uaz .mint az orbánseggszolgálatos fejekbe idomított szellemi sötétség hehe.......

6.Lenin 2019.01.06. 13:39:34

@a nagy hohoohooo:

Egy ellenérdekeltenek valami nem tetszik.
És?

nincs1itt 2019.01.06. 13:39:51

@a nagy hohoohooo: figyelj pecás. durvára eltévesztetted a házszámot! tartogasd gyengécske humorodat, azoknak akik vevők rá! az ebesz és az osce legfeljebb ajánlhat és megállapíthat. ellenben a dicső, vitéz és kibebaxott erős, képzett és potens magyar ellenzék szépen leszalámizta önmagát, a fidesz meg csak egy kávét kért...
ha már ellenzékinek tartod magad, akkor ötölj ki valami tényleg hathatósat, vagy legalább addig ne szólalj meg amíg a közelébe nem jutottál a megoldásnak. mert most éppen olyan vagy mint a fekete lovag. a szövegértés pedig elsajátítható képesség, láss hozzá! soha nem késő!

nincs1itt 2019.01.06. 13:42:22

@6.Lenin: ezt nagy hohohohoh vagy tudja tököm pecásnak mertem írni:
"már csak egy kérdésem maradt hozzád, ha a 2x2 végeredmény számodra éppen nem megfelelő, akkor is csalásról beszélsz? összehordasz hetet-havat, sajnos a magyar választási törvénybe foglaltak lehetővé teszik, hogy 49, valamennyi %-al is 2/3 legyen! tegyük fel, valamelyik jelenleg ellenzéki párt éri el a fidesszel szemben ugyanezt az eredményt és szerez 2/3-ot akkor is engem hülyéznél le?
ha nem érted az írott szöveget csak ctrl+c ctrl+v megy, akkor bocsánat... "

pusztán azért, mert sem fideszes nem vagyok/voltam/leszek, sem más párthoz nem fogok csapódni.

6.Lenin 2019.01.06. 13:55:08

@nincs1itt:

Miért szégyen ma bárhová is tartozni? Mert mindentől független ember nem létezik. Te is valamilyen , akár saját érték mentén írtál ide.

Mellesleg semmi közöm, hogy hová tartozónak érzed magad, őszintén szólva nem is érdekel, de eddig simán el tudtunk beszélgetni néhány mindenkit érintő problémáról, anélkül, hogy bármelyikünk nemi aktusra bíztatta vona valamelyik családtagját, vagy a rokoni, ismeretségi körből valakit. Úgy érzem ez neked se hiányzott. Csupán érdekelt a véleményed, és tiszteletben is tartom.

nincs1itt 2019.01.06. 14:22:59

@6.Lenin: nem tartom szégyennek, szabad világban, szabad emberek, azt teszik amit szabad... te a fideszt tartod magadhoz közel állónak, én meg egyik "oldali" csoportosulással sem tudok azonosulni olyan mértékben, hogy kijelenthessem jobb, bal, liberális, konzervatív, kaszkadőr vagy bármi egyéb lennék. csak értetlenül állok ilyen mértékű ellenségesség láttán. nem értem, hogy számít-e valamit az emberek egymáshoz való viszonyában a politikai orientáció. mert szerintem nem! van 1-2 olyan elvakult hozzászóló, mindkét(összes) oldalról, akik kiharcolják maguknak a jelzőket.

rallus 2019.01.06. 14:29:19

"Az Átlátszó kikéri az MTVA-székházban a képviselőkkel szemben erőszakot alkalmazó őrök neveit"
Egy füst alatt lekérhették volna a Kunhalmi Ágnesnek nekirohanó ajtó adatait is.....
Nyilván biztonsági okból nem adják ki az adatokat,(ezt az egészen Átlátszók is tudják..) de Varjuék azt hiszik, hogy ezzel megússzák a biztonságiakról készült felvételek nemzetközi sugárzása miatti pereket...

a nagy hohoohooo 2019.01.06. 14:39:34

@6.Lenin: Próbáljunk meg egyszerű 6.Lenin átlagmihígmélymagyar orbánseggszolgálatos takonynáci agyával gondolkozni.
Segítek leszek a keresztapád hehee...mivelhogy a Lenin nevét van pofád bitorolni becstelen módon,holott Lenin nagyon nagy tudású ember volt ,egy lapon sem említhető egy teféle orbánseggéből kilógó szärcsimbókkal heheee....ő mondta:"tanulni ,tanulni ,tanulni "..hehee...bár a magyar jobboldal ehhez is segghülye hehee..mert Lenin nem ezt és nem így mondta : во-первых — учиться, во-вторых — учиться и в-третьих — учиться и затем проверять то, чтобы наука у нас не оставалась мертвой буквой или модной фразой (а это, нечего греха таить, у нас особенно часто бывает), чтобы наука действительно входила в плоть и кровь, превращалась в составной элемент быта вполне и настоящим образом"először - tanulni, másodszor - tanulni, és harmadszor - tanulni, és aztán ügyelni arra, hogy tudásunk ne maradjon holt betű, vagy divatos frázis (ami nálunk minek is tagadnánk, bizony igen gyakran megesik) hogy a tudás valóban a vérünkbe menjen át, hogy teljes mértékben és igazán mindennapi életünk alkotórészévé váljon." (Lenin azé' ennél színesebben fogalmazott)

Ha már arról beszélünk, hogy megtámadták a képviselőket, ezt bizony be lehetne suszterolni egy terror cselekménybe. A nép megválasztott képviselőivel szembeni erőszak. Azt, hogy a képviselő dokumentálta az pech. Hogy a tv is az tragédia. Mert ezek nem gyújtották fel a székházat. Bár........
Az a legszebb az egészben, hogy külföldre is kikerült vágatlanul...ezt elég nehéz lesz kifele meghamisítani.
Egyenként kell feljelenteni őket, hivatalos személy elleni erőszakért, minél hamarabb, hogy a többi alacsonyhomlokú lássa, nem tehet bármit következmények nélkül, és nem a főnökeit, - akik a parancsot adták - hanem őt fogják páros lábbal kirúgni, majd leültetni!
atlatszo.hu
4 órája ·

Úgy néz ki, hogy akár büntetlenül is megúszható mindez 2019-ben, Magyarországon. De hogy névtelenül ne lehessen ezt tenni, kikérjük minden érintett nevét – az őröktől a feljelentések alapján döntést hozókig mindenkiét. Ha nem kapjuk meg, akkor perelünk.

A parlamenti képviselők jogszerűen léptek be az MTVA-székházba, “a biztonsági őrök pedig a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét követték el, illetve súlyosan megsértették a képviselők mentelmi jogait”. Mindezek után hiába kérték az érintett országgyűlési képviselők, a rendőrök jogsértő módon mégsem intézkedtek, majd kidobásuk után jogellenesen nem engedték be őket a székházba. A feljelentések után pedig, a legutóbb elérhető nyilvános információk szerint nem történt semmi, miközben zászlórudat lefestő fiatal már meg is kapta a 300 óra közmunkáját.

“És akkor mindezek mellett a közmédia rágalomhadjáratot indított a tüntetők és az ellenzéki képviselők ellen – ennek talán legdurvább eleme az, hogy a Varju László elleni erőszakról készült felvételeket eltitkolták, azokat megvágva mutatták be, egyértelműen politikai lejáratásra használva őket, és egyben eltitkolva azt, hogy bizonyítéka van a közmédiának a saját székházában országgyűlési képviselők sérelmére elkövetett bűncselekményre”

– írja a szerző.

A cikk szerint az információszabadságról szóló törvény alapján nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat-és hatáskörében eljáró személynek a közfeladat ellátásával összegfüggő személyes adata, és mivel a közmédia eleve közfeladatot lát el,

“így elég erős érvek szólnak amellett, hogy a közmédia megbízásából intézkedők pusztán erre tekintettel közfeladatot látnak el”.

Ahogy minden rendőr és ügyész is közfeladatot lát el, “így az országgyűlési képviselők által tett feljelentések alapján minden döntést meghozó rendőr és ügyész neve is nyilvános adat”.

Az nem kizárt, hogy büntetlenül lehet erőszakkal kidobálni mentelmi jogot élvező országgyűlési képviselőket közintézményből, de mindezt elkövetni és ezzel kapcsolatban semmit nem tenni szerintünk névtelenül nem lehet – áll a cikkben.

blog.atlatszo.hu/2019/01/kikerjuk-a-kozteveben-az-ogy-kepviselokkel-szemben-eroszakot-alkalmazo-orok-nevet/

Az országgyűlési képviselőknek azért van joga középületbe bemenni és ott tájékoztatást kapni, mert a polgárokat képviselik. Akik megtagadják tőlük a tájékoztatást, és erővel kiviszik őket, azok a magyar választópolgárokat dobják ki az ajtón. A képviselőkkel szemben erőszakot alkalmazó emberekkel szemben ezért kell hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárást indítani.
A benti biztiőröket a HM, a BM, es az AVH utasítja.. Tehát a kormány szervei adtak parancsot a képviselők elleni erőszakra.. Ez az ő jogi felelősségüket is felveti.
És eljárást kell indítani a helyszínen lévő rendőrök ellen is, katonai bűncselekmény elkövetése miatt.

6.Lenin 2019.01.06. 14:40:54

@nincs1itt:

Rendben. 1etértek, nagyjából.

a nagy hohoohooo 2019.01.06. 14:48:36

@nincs1itt: Aztaaa,egy ostoba idiótától ez dicséret és épp igenlés! gratula, kár, hogy akinek két bitnél több agykapacitása van, simán (mondhatni "csont nélkül") átlát rajta, de azért köszi, hogy fáradtál, viszont amit linkeltem írtam továbbra is a FideSS választási csalásáról szól,milyen sötétségben élsz Ne haragudj, de a te korlátolt jobber értelmi képességeddel nem alkotnék vélemény Az a baj, hogy mindenkit megtanítunk írni....
Nem sok sikerrel
És olvasni?
pl:nem a hiányt kell bizonyítani, hanem a létezést.
Azt nem tudhatod bizonyítani, hogy a kertedben "nem áll" fa, csak azt, hogy ott "áll" fa.
Tudsz fröcsögés helyett érvelni is ?A tényekkel nem tudsz vitatkozni.
Én meg nem is akarok, mert azzal csak a hülyék szoktak, de amiket te itt leírsz azok nem tények..
ha nem tudod mi az a tény, talán keress rá a neten..szeretném arra az apróságra felhívni a figyelmedet, hogy az emocionális az az érzelmi terület míg az intellektuális az értelmi. Szóval lehet, hogy jól hangzik amit mondtál de intellektusok között így ne próbálj érvelni mert nagyon kilóg a lóláb. ez a tanítás ingyen ment csak most csak neked
Arról nem beszélve, semmi tényközlés, csak a kommentelő lehazugozása, ami szintén erősíti a komment igazságtartalmát.
Annyi eszed van amikor a zsákállat már megette az agyának 99%-át, te is egy minta vagy rá, vagytok itt páran.Javasolhatom ne szaporodj. Találj magadnak más hobbit. Például pöcsverés, herevasalás,faszméregetés ,távolbanézés. Annyi más dolog van még. Ne foglalkozz valós problémákkal még a végén bajod történik,értelem jut be a fejedbe.

6.Lenin 2019.01.06. 15:12:49

@a nagy hohoohooo:

Nézd meg a mai M1 déli hiradóját. De már eddig sok mindent nyilvánosságra hoztak.
Nem hinném, hogy ebben az ügyben bármelyikünk is döntési helyzetben lesz, szerencsére, de a vélemény szabad.

Szinte élőben néztem az eseményeket.

Az intézménybe való belépésük jogosságát eddig se vitatta senki (komolyan vehető).
A bent történtekről már szakértők hada fog vitatkozni-évekig.

Túl sok a tisztázatlan dolog.
1 világos, a képviselők a cirkuszért mentek oda. Felvoltak készülve, mobillal, powerpack lógott mindegyikük zsbéból. az is vitatható, hogy jogszerű-é egy védett intézmény belsejéből engedély nélkül felvételeket közvatíteni. Mit, és milyen módon tehetnek meg.
Tisztázandó kérdések sokasága, hogy az őrök neveit, róluk készült felvételeket nyilvánosan szabad-é sugározni ismeretlenek részére is.

De még egyszer, ezen majd szakértők, ügyvédek hada fog vitázni, gondolom évekig. Egy elfogult szellemi roggyanttal máskülönben se vitáznék.

Az a közbevetett heheherészéseid komoly személyiségi zavarra utalnak nálad, bár ebben sem vagyok hivatásos szakértő. Ki kéne vizsgháltatnod, vagy már késő?

nincs1itt 2019.01.06. 15:16:01

@a nagy hohoohooo: látom telitalálat volt... kérlek, ha valami fejlemény áll be az értelmi képességeidben, mindenképpen értesíts!
személyeskedés, értelmi és egyéb képességeim dehonesztálása helyett, egyszerűen lennél kedves, intellektus módjára, higgadtan érvelő, koherens választ összehozni? mert amit eddig elkövettél az nem több, mint a fideszes bérkommentelők reciprok változata, á'la liberális, demokrata stílusban. én kérek elnézést a valóban demokratikus mo.-ért küzdők nevében, hogy ilyen sötét gyalog is táblán van!

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 15:36:18

@nincs1itt: pontosan, düh, harag és elitellenesség van, amelyből kinőhet egy podemos vagy egy cinque stelle, de a folytatás a lényeg, mert a podemosnál van ugyan ideológia, de a cinque stelle esetén ezt nem látom, attól, hogy valamit elutasítasz, még nem lesz semmi... ez a gond moon is: o1g, de mi lesz utána, merre tovább? valaki kiállt azzal, hogy a kormányt szorítsák új választások kiírására, melynek célja csupán a ner előtti alkotmány és választási törvény visszaállítása, a politikai kinevezettek azonnali leváltása az ügyészség, ász, it, mtva, mnb éléről, ügyvívőket kinevezve azonnal (akiket akár előre nevesíthetnének is), majd valódi megmérettetés egy újabb választások után?... mert ez lenne a cél, sz'tem

nincs1itt 2019.01.06. 15:53:02

@Sir Bates dö Hól: éppen azt hiányolom a mo.-i "ellenzék" részéről! a francia helyzetet nem ismerem annyira, ezért csak annyit mondhatok, reményeim szerint kinőhet valami olyan, ami minden demokráciában élő embernek ad valami pluszt!
amikor azt mondja bárki, bármely oldalról, hogy zavarjuk el a jelenlegi hatalmat, de nem teszi mellé, hogy mi is lesz "azután", akkor sajnos nem lesz olyan tömegbázisa, amellyel végre tudja hajtani a tervét.
az "elit", ahogy én látom, olyan messzire került a valóságtól, az emberek(alattvalók) világától, ahonnan nincs visszaút!
talán, Marie Antoinett XVI. Lajos felesége mert azt mondani, hogy "ha nincs a népnek kenyere, akkor miért nem eszik kalácsot?", ez a megnyilvánulás tökéletesen írja le a politikai és gazdasági elit hozzáállását a "néphez". a mai napon is.
képzeld el, amikor merkel fizetése havi 25 ezer euro, gyakorlatilag kiadások nélkül. ezzel szemben ez az összeg a német átlagbér 12 hónapra! fel tudja fogni egyetlen ember, aki ilyen körülmények között él, mi lehet a gondja egy átlag németnek, franciának, magyarnak stb?

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 15:57:16

@nincs1itt: persze, kötelező... a javadalmazást azért így állapítják meg, hogy ne lehessen korrumpálni... kellene egy bérplafon mindenhova... magánszférába is...

nincs1itt 2019.01.06. 16:05:08

@Sir Bates dö Hól: ennek ellenére korrumpálhatóak, nem anyagiakkal, hanem a hatalommal. nagyon veszélyes kábítószer! a végén mindegyik minimum Istennek gondolja magát, de inkább többnek.
szerintem éppen elegendő lenne a politikusoknak, ha költségeiket(értelmes határok között, természetesen) állná a büdzsé, de fizetés, pláne ennyire irreálisan magas, semmiképpen.
ha kötelező is lenne, nem ismeri a pénz értékét, nem tudja mit jelent fenntartani egy családot(merkel, gyermektelen), mit jelent megtankolni az autót, de gyereknek is legyen zsebpénze... ezt értem a realitástól való teljes elszakadás alatt.

6.Lenin 2019.01.06. 16:20:26

@nincs1itt:

A korrumpálhatóság az jellemhiba, nem anyagi kérdés. Szerintem.
Amit most írtál, az egy igazi baloldali kisember elképzelése a világról. Eddig se jött össze, és nem is fog.
Az ember(ek) többsége nem így működik/működött soha sem, és valószínűleg nem is fog.
A korrumpálhatóság pont ezért nem függ, fügött sem vallástól, sem politkai hovatartozástól. Ez a génekben van, és az egyéntől függ, hogy engedi feljönni, vagy.....
nincs olyan helyzetben, hogy ezen töprengeni kellene. Egy adott helyzet talán még őt is meglepné.
Persze egy munkapad mellett állva lehet rajta morfondírozni, de felesleges. Szerintem.
Mind1.

nincs1itt 2019.01.06. 16:38:59

@6.Lenin: tudod, az emberek zöme(magánvélemény) "baloldali kisember". az elit pedig, a ritka kivételektől eltekintve, nem ismeri a saját választói valódi véleményét. de nem is nagyon érdekli, mert egy ideológia, izmus, stb mentén gondolkodik. általában tévedhetetlennek hiszi magát. a korrupciót éppen te határoztad meg a "baloldali kisember" munkapad melletti gondolkodása alapján.
a korrupció nem csak pénzben jelenhet meg, vagy anyagi javakban.
van olyan eset is, amikor az önámítás olyan fokra lép, amikor tényleg nem a pénz számít, hanem a hatalom. nézd meg orbánt(magánrepülős meccsre járás usw.) teljesen értetlenül áll a kritikákkal szemben, mert tényleg elhiszi, hogy ezt ő mindig így csinálta. vagy nézd meg a német fdp ifjú titánját, aki azt merte kijelenteni, hogy 19 éves kora óta CSAK porschéval HAJLANDÓ járni. nem is érti, hol itt a probléma. pedig, fiatal, tanult emberről beszélünk, aki talán még találkozott (és emlékszik is rá), olyan évfolyam társakkal, akik biciklivel jártak, esetleg lepukkant autókkal az egyetemre.
a korrupció valóban általános jelenség, aki elfogadja az abban pillanatban válik rabszolgává. talán ezért sem fogadtam el én sem, amikor megkörnyékeztek. olyan az, mint amikor egy maffiózó azt mondja neked, "kérni fogunk egy szívességet!"
sajnos, én már csak ilyen "baloldali kisember" maradok...

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 16:43:43

@nincs1itt: pontosan értettem, hogy mit írsz, erre megoldás a tisztségviselés maximálása egy, legfeljebb két turnusra, majd soha többé...

@6.Lenin: miért van az az érzésem, hogy némileg patriarchális fejsimogatással írod: "baloldali kisember"?... én inkább balközép, liberális, mint balos vagyok, de mindenképpen az elit tagja, s ettől függetlenül értek egyet nincs1itt-tel, annak ellenére, hogy hidd el, konzervatívizmus, hagyományok, "alapértékek" tekintetében jóval közelebb áll hozzád, mint hozzám... volt is még a gyíkon komoly személyeskedésig menő "faszméregetés" emiatt, ha nem keverem össze mással...

6.Lenin 2019.01.06. 16:47:25

@nincs1itt:

"tudod, az emberek zöme(magánvélemény) "baloldali kisember". "
Ezt talán hamarább tudtam, mint te, és nem bántani akartalak vele, mert ez valóban így is van, 1etértek ebben veled.

A többiben nem, vagy csak néhány apróságban.

Nincs "független" ember, de ez nem is baj, miért is lenne. Kár hivatkozni rá, úgyis kibújik a szeg zsákból.

nincs1itt 2019.01.06. 16:51:38

@Sir Bates dö Hól: tisztelettel merek emlékezni a gyíkon zajló csatákra! ha szabad, akkor én is körberajzolom, hogy konzervatív volnék, a liberalizmust pedig nem a modern értelmezés alapján vallom magaménak! köszönöm, de nem kívánok az elitbe tartozni. remek a jelenlegi társadalmi elhelyezkedésem! egy ország vezetője, tényleg csak 1 max 2 ciklusra legyen választható, ez teljesen megfelelő lehetne. de nem így lesz, szerintem.

nincs1itt 2019.01.06. 16:56:25

@6.Lenin: a korod szerint majd 150 évesen, elvárás volt, hogy ezt tudd! a többi, amiben nem értesz egyet, az mi lenne? mert ha számodra az rendben, hogy valaki magángéppel röpköd meccset nézni, a másik meg csak porschéval furikázik, meg a fülem tudja mennyiféle egyéb hóbort, természetesnek történő beállítása.

6.Lenin 2019.01.06. 16:57:32

@Sir Bates dö Hól:

Én hozzád semmiben sem szeretnék közelebb állni.
Nincs1itt-tel semmi bajom, (nem is lehet, hiszen nem ismerem személyesen) a nézeteivel sem-igaz a tiéiddel sem, a te dolgod-csak azért írtam még neki, mert függetlennek tartotta magát. Éreztem, hogy nem az, de ezzel sincs semmi gondom, ez meg az ő dolga.

6.Lenin 2019.01.06. 17:06:59

@nincs1itt:

Pont a felénél tartok, de ez lényegtelen.
Miben nem értek veled 1et?

Abban, hogy a saját értékeid szerint ítélkezel olyasmiről, amiről nem rendelkezel kellő információval, csak elképzelésekkel a sajátodra alapozva.

Egy túltáplált, jólakott ember nem tudja megítélni hitelesen, hogy mit érez egy halász, aki 2 hónapja hánykódik az oceán közepén élelem nélkül, és egy magatehetetlen társával, + egy éles kés társaságában. (ezt szerencsére én sem)

nincs1itt 2019.01.06. 17:15:58

@6.Lenin: ez egy kicsit zavarosra sikeredett, vagy csak én is fáradok... miről nem rendelkezem kellő információval? mit ítéltem meg a saját értékeim alapján? szerinted az teljesen elfogadható, hogy egy ország vezetője, egy gazdag üzletembertől elfogadja azt az aprócska ajándékot, ami nem egyéb mint színtiszta megvesztegetés? nem egy töltőtollról beszélgetünk! ha ezt nem látja az adott ember, mi több természetesnek tekinti, az teljesen egészséges értékrendre utal? ez igaz a német fdp-s megnyilvánulására is...

6.Lenin 2019.01.06. 17:29:15

@nincs1itt:

Már ne haragudj, de milyen infóid vannak arról, hogy mivel is jár egy ország irányítáasa, ebben a környezetben?
Kikkel, és miben kell kiegyezni, megegyezni, alkalmazkodni, hogy mondjuk 4,5 millió embernek legyen valamilyen szintű megélhetése, a saját munkája alapján.
És még sok millió más kérdésben mennyire is kell a saját értékrendjén is átlépni, egy más érdek mentén, érdekében, hogy amit elválalt, működjön is.

Volt már valamilyen önálló vállalkozásod? Amit sikeresen szeretted volna vinni?

nincs1itt 2019.01.06. 17:39:02

@6.Lenin: valóban nem vezettem még országot. de úgy gondolom, ebben egészen biztos vagyok, hogy nem tartozik a sikeres országvezetéshez, hogy a vezető személyes hobbiját kielégítő "felajánlásokat" kell elfogadni, mi több, természetesnek beállítani. szerintem ettől egyetlen polgárnak sem vált biztosabbá a megélhetése, jövője stb.
nem vállalkozom, nem óhajtok céget alapítani, korábban sem volt ilyen ambícióm. de azzal tisztában vagyok, hogy vannak kötelező kompromisszumok és elfogadható áldozatok egy vezető életében, ha célját sikeresen el akarja érni. de fenntartom, hogy az emlegetett esemény, nem tartozik abba körbe, ami kifejezetten szolgálja egy ország érdekeit!

6.Lenin 2019.01.06. 17:50:16

@nincs1itt:

Csak elképzeléseid lehetnek, a saját értéidre alapozva.

ezt írtam fentebb:

"A korrumpálhatóság pont ezért nem függ, fügött sem vallástól, sem politkai hovatartozástól. Ez a génekben van, és az egyéntől függ, hogy engedi feljönni, vagy.....
nincs olyan helyzetben, hogy ezen töprengeni kellene. Egy adott helyzet talán még őt is meglepné."

Tehát, ha nem kerülsz adott helyzetbe, megúszhatod simán, és "tisztességben "hajthatod a fejed idővel nyugovóra.

nincs1itt 2019.01.06. 17:57:37

@6.Lenin: sajnálom, de elbeszélünk egymás mellett. nem mentség egyetlen korrupt politikus számára sem, hogy a korrupció "a génekben van". tisztességtelen előnyhöz jutott, amit felajánlottak, ő pedig elfogadta. ha végig is gondolta a következményeit, magasról tett azokra, mert megfelelt a személyes hóbortjának, teljességgel érinthetetlennek, törvények és erkölcs felett állónak gondolta magát. azzal, hogy egy országot vezet valaki, nem lehet megmagyarázni az emberi gyengeségeit és hibáit. különösen akkor nem, ha nem is érzi át, mekkora károkat okozott önmagának ezzel, sőt büszke erre... egy társadalmat hagy figyelmen kívül, erkölcsi és emberi példának kellene lennie.

6.Lenin 2019.01.06. 18:07:21

@nincs1itt:

Nincs itt semmi látnivaló, nem beszélünk el egymás mellett.

Te leírtad a vélaményed a korrupcióról- a saját értékitéleted alapján- és elítéled. Jogosan, mert ez a véleményed.

Én meg azt írtam, hogy ez másként működik a gyakorlatban, a valóságban. Más kategória.

az természetes, hogy ellenzékben ez háláés téma, mert a kisemberek ez táplálék az irigységre, vagy csak simán elítélik, mert fogalmuk sincs a valóságról.

Az én véleményem meg az, hogy mindig a másik az erkölcstelen gazember.
Az embernek van egy olyan képessége, hogy bármit képes megmagyarázni, még annak az ellenkezőjét is.

Én a munkám során sok-sok ezer embert ismertem meg, kölebbről is (a gondolkodásukat)

nincs1itt 2019.01.06. 18:31:41

@6.Lenin: pedig akkor nagyon nem érted, mit is szeretnék mondani... amit te teszel, az a következő. próbálod megmagyarázni, hogy mo. vezetője olyan helyzetben van, amikor kénytelen, sőt munkaköri kötelessége a korrupció. mert azzal, ha elfogad egy(de inkább több) ingyen repülést és vip páholyt a kedvenc sportjának megtekintésére, több millió embernek tesz jót.
ez egy nagyon érdekes világlátás.
az ellenzéknek az a dolga, hogy ha egy vezető elveszítené azt a képességét, hogy jó és rossz között különbséget tegyen, akkor kellő időben és erővel figyelmeztesse erre, a demokratikusan biztosított keretek között. amennyiben ezek nem bizonyulnak elégségesnek, akkor folyamodhatnak más eszközökhöz. jelen helyzetben azt látjuk, hogy a kisember irigységét nem az ellenzék piszkálta fel, hanem maga a kormány feje. mert a kisember is szereti a sportot, szeretne személyesen jelen lenni, pláne ingyen...

6.Lenin 2019.01.06. 18:50:05

@nincs1itt:

Nem, én azt írtam, hogy mivel nem ismerem pontosan az adott szitut, nem írok róla véleményt, pláne, hogy fogalmam sincs, én miként is viselkednék valójában az adott helyzetben. Nincsenek, és nem is voltak országvezetői ambicióim. Már nem is lesznek, talán.
Te pedig a saját elképzeléseid alapján írsz ugyanerről, de elítélőleg. Beveszed simán a maszlagot. Most ismeret hiányában, irigységből, a baloldaliságod miatt, gyűlületből, mert nem a te kedvenceid vannak hatalmon, ezt döntsd el te. Nekem semmi közöm hozzá.

Természetesen létezhet tudatosan, a hatalommal visszaélve elkövetett korrupció, amit mindenképpen el kellene ítélni minden oldalon, és minden esetben, de ezt nem általánostva, megvádolva valakit, hanem bizonyítva.

Az ATV-n beszélt Magyar György a korrupcióról, mert az ügyfelét, egy baloldali politikust vádoltak korrupcióval.
Szépen elmondta, hogy ezt szinte lehetetlen bizonyítani, mert nagyon ritka esetben maradnak közvetlen bizonyítékok. Sőt, szinte lehetetlen a bizonyítás.
Aztán félkézzel korruptnak nevezte az össze fideszes politikust, minden konkrétum nélkül.
Én erről a felfogásról írtam eddig. Mindig a másik az erkölcstelen gazember, én soha.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 19:06:10

@nincs1itt: :-)... pontosan tudom a preferenciáid, le lehet azt mérni, ha az ember nem bértollnok!... sokszor egyezhet a véleményünk, de más-más okok miatt jutunk ugyanarra a döntésre; a legfontosabb, ha az emberek minél tovább ki tudják tolni az anakronisztikus útelágazást a közös útjukon, ehhez kell a kooperáció...

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 19:08:54

@6.Lenin: Lajosom, ne tiltakozz, homlokegyenest ellentétes alapállásunk ellenére sokszor jutunk azonos döntésre;-)...

6.Lenin 2019.01.06. 19:16:12

@Sir Bates dö Hól:

Igen, főleg autóval közlekedve az úton, általában én is a szabályok szerint hozom meg a döntéseimet, mert tudom, hogy nem a kocsi mérete, ára, színe, tulajdonosa a meghatározó a kérdésben.
Viszont ettől még nem kell a következő parkolóban letepernem a másik kocsiban ülő gk vezetőt.

a nagy hohoohooo 2019.01.06. 20:02:54

@6.Lenin: Ésakkor át is keresztellek legyen az új,immár tisztességes neved hehee....Nagy Fallosz ......óhát nem lehet bizonyítani a korrupciót ,hát biztos vannak olyanok is ,sok a FideSSgecik összefonódása ,sajnos ezért nem sikerült a Keller féle elszámoltatás sem,sajnos az MSZP nem csinált nagytakarítást az ügyészi,igazságügyi és az államapparátusban.
Így sikerült az elszámoltatás az első Orbán-kormány bukása után.
Több helyütt a korábban már meglévő érdekcsoportok a jelenlegi hatalom képviselői felé aktivizálódtak, és egyes ügyek tekintetében az elbagatellizálás, eljelentéktelenítés irányába hatnak. .
A vizsgálatra és számonkérésre irányuló szándékot az is gyengítette, hogy több esetben a belső ellenőrzés korábban pozícióban lévő személyei a helyükön maradtak, és a minisztériumi struktúrában ők lettek felkérve saját korábbi működésük ellenőrzésére.

atlatszo.hu/2016/11/02/igy-sikerult-az-elszamoltatas-az-elso-orban-kormany-bukasa-utan/
Három évig Budai dinnyeügyi biztos,Varga csontvázbrigádja a meleg szarig felnyúlt a szocik és Gyurcsány valagában,heheee...oszt mégis a FideSS bandád gazdagodott szarrá a"keményen dolgozó kisemberek"és az EU adófizető polgárai pénzén.
Orbanisztánban nincs korrupció! Az nem is magyar szó!
Volt a legeslegelején a tiszti-kaszinó-mutyi is. Az összeg mai felóccsított forintban legalább 20-szor magasabb volna.
Helyes. Tárjuk csak fel az offshore szálakat. Kezdhetnénk mondjuk a MET és a letelepedési kötvínykék százmilliárdjaival. Ha már a mi offshore lovagunk jó, a másé rossz.
Jó tudni, hogy még megmaradt valami a Tokaj-hegyaljából.
Igen akkor ide is írom kezdjük a letelepedési kötvényekkel. Hogyisadjákkik? Ja nem a cégnevekre gondolok azokat tudjuk. Kik állnak mögötte. Tóni, Habony, Lázár, Te esetleg a szokásos brancs akik harácsolják a milliárdokat? Szerintem se! Nyisd ki az értelmező szótárt a köcsögnél. Lesz ott egy kancsó féle meg a te fényképed. Visszasírom a hagyó féle nokiás doboz korszakot mert az még csak aprópénz volt. Ez rohadtul elkeserítő.
A Hagyó-féle nokiás doboz ráadásul egy bullshit, mert kipróbálták, hogy nem is fér bele annyi lóvé.
Milyen érdekes ez az offshore botrány, ki lepődött meg rajta, hogy ez is szocialista botrány? Tegye fel a kezét... Igaz,Viktor név szerint nem is offshoreozik, neki strómanjai vannak akik műbőrkofferben viszik a pénzt, amit aztán Habony guccizik tovább - de ha nagyon meg akarja vizsgálni a szálakat, ne lepődjön meg, ha mégis lesznek benne ismerős nevek a saját csapatából.
Ez éppolyan:"Az offshore-botrány Orbán szerint „a szocialista nagytőkéseket érinti.”
"De ki kell vizsgálni azt a brit információt is, ami szerint az Alstrom több milliárd forintot fizetett ki magyar döntéshozóknak, hogy a cég szállíthassa a metrószerelvényeket Budapestnek.
....mint:
"Ráestem és véletlenül a vaginájába hatolt a péniszem"...hehee..
És egy füst alatt akkor a Gripen-ügyet is, ugye?
Offshore? Magyar szálak? Szocialista? Kit érdekelnek a szocialisták?Miközben Garancsi az offshore MET-es gázbiznisszel 10 milliárdokat keres, rogánbűnöző az offshore letelepedési kötvényekkel szintén milliárdokat keres (mert ugye nem ingyé' szabták pár cégre a törvényt)
Aztán kezdődött az USA kitiltással,a veszprémi bukta megmutatta ,hogy az áprilisi elcsalt 2/3 elkorrumpálódott a FideSS korrupciós ügyeivel,a FideSS közpénzfialtató Qaestorral Már azt hittem, nem jöhet újabb hír ez ügyben, amikor hirtelen jött szentéletű Rogán Antal, és kirobbantotta az „újabb baloldali brókerbotrányt”. Jesszus. A FideSS 2010 óta notóriusan minden törvényt, jogszabályt, alkotmányt megváltoztatott. Mindent. Ha rajtuk múlt volna, átírták volna az ENSZ alapokmányát és az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot is. Ezek után arra hivatkoznak, hogy egy 2009-ben (!) hozott jogszabály alapján csak 5 évente kell ellenőrizni a brókercégeket? Tényleg a pofám leszakad. Közel 5 év kormányzás után, amikor egyértelműen a FideSS a felelős a pénz- és tőkepiacok szabályzásáért és felügyeletéért, van képük ezt állítani.
Persze estére kiderült, hogy Rogán Antal újfent hazudott. Ugyanis elérhető lett az a BudaCash-t megbüntető korábbi PSZÁF vizsgálati határozat, amit már a FideSS által kinevezett Szász Károly szignózott 2010 szeptemberében. A tények makacs dolgok.
Aki nem mai értő tudja,a rendszerváltás puccsa után minden jobboldali kormány "vezérürüinek"első dolga volt behatolni a BM,az állambiztonság titkos irattárába,így tett Antall,Borossal,Gálszécsyvel,Orbán Kövérrel,Demerrel és kiemelni az önmagukra és a FideSS banda széles pereputtyáig terjedő terhelő adatokkat tartalmazó dossziékat .
Az is tudnivaló,hogy Pintér rendelkezik a magát a nemzetmegvezetőt terhelő rendőrségi bizonyítékokkal,nem véletlen olajossanyi ilyen töretlenül sikeres pályája.
Ezen adatok birtokában szokta kiválasztani alávaló tettestársait az ország emberi szemetét Orbán,ahogy tette az emlékezetes 2009-es felcsúti castingon,így tartja kezében,függ tőle minden alattvalója.

a nagy hohoohooo 2019.01.06. 20:13:19

@6.Lenin: Derága orbánseggszolgálatos takonynáci baro....Nagy Fallosz hehee..
Így kezdődött a FideSS korrupció:"A kezdet:

1991.-1993. A Parlamentbe jutott pártok számára székházat biztosít a törvény. A Fidesz a politikai rivális MDF-el közös Tiszti Kaszinó épületét eladja a Magyar Külkereskedelmi Banknak. A székház-rész ráeső nettó 697 millióját a Bank átutalja a Fidesznek. A Fidesz ebből 574 milliót utal a FICO Kft. számlájára, melynek ügyvezetője Simicska Lajos. A FICO tovább utalja a pénzt több tucatnyi, zömében akkor létrehozott vállalkozásnak, melyek tulajdonosi körében Simicska Lajos, Schlecht Csaba, Pusztai Zsuzsanna (Simicska Lajos felesége), Kövér Szilárd (Kövér László öccse), Varga Tamás apja, Kövér Szilárd sógora és több volt évfolyamtárs, azok feleségei, barát és rokon megtalálható.

Később ezen cégek egy része Schlecht Csaba nevére kerülnek, aki eladja a vállalkozásokat (a nem kis összegű köztartozásokkal egyetemben) Kaya Ibrahimnak és Joszip Totnak.

1999.-ben kipattan az ügy. Az nyomozás sajnos nem vezet eredményre. A cégek dokumentumai, a külföldi vásárlókkal és a cégek által felhalmozott jelentős köztartozásokkal együtt eltűnnek. Az APEH tehetetlen, lezárja a vizsgálatot, törli a cégeket a cégnyilvántartásból. Az APEH elnökét ekkor Simicska Lajosnak hívják, helyettesét Vida Ildikónak, a miniszterelnököt pedig Orbán Viktornak. Simicska sajnálatosan rövid ideig, 1 évig van ezen a poszton, véletlenül éppen akkor, amikor a fenti ügylet vizsgálatára sor kerül.

2000-ben váratlanul (4 évvel a megbízatása lejárta előtt) távozik posztjáról Györgyi Kálmán legfőbb ügyész. Helyére Orbán Viktor (a Fidesz és a MIÉP összefogásával megszavazott) Polt Pétert nevezi ki, a kinevezés 7 évre szól.

2002-ben, a kormányváltás után újra indul a nyomozás Kaya Ibrahim/Joszip Tot ügyben, de az ügyészség sorra elutasítja a vádemelési javaslatokat. Ahogy a cégeladások esetében, a Postabank ügyben sem találja megalapozottnak a vádakat a legfőbb ügyész. A Fidesz kormány alatt konszolidált Postabank - szakértők véleménye szerint - legalább 52 milliárd forinttal magasabb összeget nyelt el a költségvetésből, mint az indokolt lett volna. Ennek a pénznek a további sorsa ismeretlen. A nyomozás vádemelés nélkül megszűnik.

Nem jár eredménnyel az Országimázs Központ, az Ezüsthajó Kft. és a Happy End Kft. ügyében megindított nyomozás sem.

A több tucat, hasonló ügyben tett feljelentés egy része elévül, egy részét a legfőbb ügyész - Polt Péter - sajnálatos módon nem találja vádemelésre alkalmasnak. "
Jól tudták Orbánék, hogy az ország zavartalan kifosztásához, az ellenzék ellehetetlenítéséhez először az igazságszolgáltatást kell megbénítani. Ennek egyes számú záloga az Orbán marionett Polt Péter, de ide sorolható Handó Tünde is, aki kívánságra a megfelelően adjusztált bíróságra helyezi az ügyet . Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy miután egy oktrojált "alaptörvény" került tisztességes "Alkotmányunk" helyére, az alkotmánybíróságot is lesilányították egy jelmezes bohócdalárda színvonalára !
Polt Péter kinevezése óta meredeken zuhan a politikai korrupciós ügyekben indított büntetőeljárások száma:

Polt a legfontosabb Orbán-csicska, ő blokkolja a magyar igazságszolgáltatást. Amíg Poltot a helyén tudja tartani Orbán, addig az egész FideSSmaffia szabadon foszthatja ki Magyarországot.
Polt a szabad FideSSbűnözés záloga, és egyben egyik látványos jelképe annak, hogy Magyarországot maga alá gyűrte és gyarmatosította a maffia.

"Lánczi András: Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája"

ÁÁÁ neeem... Korrupció? Fidesz? Simicska? Mészáros? Tiborc? Orbán-papa kőbányája? Matolcsy kétes bevásárlásai? Hernádi (akit még az Interpol is keres), dohányboltok? kishantos és egyéb földmutyik? Rogán és V. ker ingatlanjai áron alul? Garancsi? Letelepedési kötvények? Kitiltási ügy is korrupcióra vezethető vissza, Ezüshajó? Székházügy? Josip Tot? Kaja Ibrahim? Csak ha már elszámoltatás akkor hajrá!... és még amit nem is tudunk, mert ezek csak a legnagyobb országos ügyek... Helyi fidesz bárók helyi pénzembereiről kb senki se tud...
Itt retorikailag ugyanazt játszák el, mint a hazára, meg e nemzeti érdekre történő örökös hivatkozással. Arra jó, hogy okot adjanak a permanens rendkívüli helyzetre és ezzel legitimálni próbálják a nemtelen eszközöket, de a haza érdeke mögött valójában a saját pártpolitikai érdekek állnak. Ezzel pedig pont a haza jár rosszul.

Üdv Orbánisztánban.tenytar.blog.hu/2016/07/14/a_nyaron_is_megszedi_magat_a_fidesz_ime_a_legujabb_mutyik
Csak egy jó tanács kedves Nagy Fallosz baro...mint az orbánseggszolgálatosok egyik legnagyobb hímvesszője...ne menj a saját szemed után ,mert amiről te azt hiszed,hogy szemed ,az valójában a hímvessződ...

De miért a nyakadon hordod?...hehee...,amúgy jól áll,mutatja mekkora fä..szfej vagy. hehee..

nincs1itt 2019.01.06. 20:14:13

@6.Lenin: tisztázzuk! legkevésbé sem vagyok baloldali. irigy meg pláne nem. ráadásul, éppen a kedvenceim vannak hatalmon! de németo.-ban, ahol élek és szavazok. viszont te nem akarod azt érteni, hogy miről vau-vau szerénytelenségem!
szerinted az mi, ha kormányfőként, egy ország választott vezetőjeként magánrepülőn repkedek foci meccset nézni, különösen akkor, ha mindezt nem saját zsebből fizetem, hanem "meghív" egy gazdag üzletember, aki valamiért ezt fontosnak ítéli????
tudod a munkám során én is kaptam "ajánlatokat", nem is volt rossz némelyik, beismerem kísértésbe is estem. de alaposan végig gondolva a válasz előtt, arra a meglátásra jutottam, hogy az eddig felépített életem, imázsom és eredményeim mehetnek tönkre, ha elfogadom! pedig hidd el, több volt némelyik, mint egy foci meccs vip páhollyal és ingyen utazással... de valahogy mégis nemet mondtam!

6.Lenin 2019.01.06. 20:23:11

@nincs1itt:

Erős jellem lehetsz, gratulálok, de a családodon kívül nem viselsz mások életéért is felelősséget.
Maradj is ilyen, amíg teheted.
Nálam a baloldaliság nem szitokszó, sem a liberalizmus. egyedül az ember-ember elleni izmusokat vetem meg, bármi is legyen az alapja, bőrszín, rassz, vallás, politikai, vagy más nézet, ami nem irányul a másik ellen. Bármit el tudok fogadni, ami nem a másik ember ellen van.

Jó8!
Mindenkinek. Pecás, neked is, nyugodj le.

Francba már megint nem az Orbán bukott meg. 2019.01.06. 23:42:05

A kepeken miert van bekarikazva a biztonsagi orok segge ?? Ekkora buzerans a blogolo, hogy muszaly neki kiemelnie ???

antiinternáci 2019.01.08. 11:31:37

@a nagy hohoohooo:

Ember, te tényleg olyan ostoba vagy, hogy az általad felsorolt csip-csup (nem bizonyított) baromságok miatt ismét Gyurcsány-dúlást szabadítanál az országra???? Elment az eszed, vagy soha nem is volt?
Hát nem volt elég 2007-ben az államcsőd, amit a lopáson és a korrupción kívül semmihez sem értő szadeszmp csinált? Akik hazudtak reggel, délben meg este. Azóta csak annyit változtak, hogy már délután és álmukban is hazudnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.08. 11:40:40

@antiinternáci: "csip-csup (nem bizonyított) baromságok"

A geci gazdád lecsúsztatta a magyar gazdaságot a régió legaljára, az EU legaljára, egészségügyet lerohasztotta, demokráciát megszüntette, fiatalokat elüldözte, ezermilliárdokat lopott. Ezek csak a hazaáruló fideSSfasszopóknak csip-csup ügyek, mind bizonyított.

"miatt ismét Gyurcsány-dúlást szabadítanál az országra?"

Nem hiszem. A nagy hohoohooo - veled ellentétben - igaz hazafi.

Egyébként az országon geci-dúlás van, az elkúró kisinas se lehetne mellette.
süti beállítások módosítása