- A világ nem győz tiltakozni a jobboldali média fideszesítése ellen, de csak a borsót hányja a falra;
- A szélsőséges osztrák alkancellár a CEU ügyében is teljesen egy követ fúj Orbán Viktorral, bár nyelvi leleményként ő legalább bevetette a vándoregyetem vádját;
- A régi idők iránti áhítatot lovagolják meg napjaink konzervatív forradalmárai, ám a Magyarországot leszámítva sehol sincs többségük, hogy törvényesen keresztül vigyenek radikális változásokat.
Az Európai Újságíró Szövetség bírálja a Magyarországon a most megalakult jobboldali médiaholdingot. A közlemény szerint a vélemények sokszínűségét fenyegeti, hogy összevonják a kormányhoz hű szerkesztőségeket, épp ezért le kell állítani a folyamatot. A nyilatkozat egyben emlékezteti az Orbán-kabinetet arra, hogy minden uniós tagállam köteles szavatolni a sajtópluralizmust, ideértve olyan feltételek biztosítását, amelyek lehetővé teszik, hogy a polgárok részt vegyenek a nyilvános vitákban, és nézeteiket minden félelem nélkül fejthessék ki. A szervezet felszólította a Bizottságot, hogy az tekintse a hatalommal való módszeres visszaélésnek a miniszterelnök próbálkozását a sajtószabadság korlátozására.
FAZ
Szinte egyik pillanatról a másikra új hatalmi központ jött létre Magyarországon, ahol Orbán érdekében egyesültek a magánkézben lévő rádiók, tévék, újságok, netes portálok. A kereken 500 céget összefogó holdingot Liszkay Gábor, a kormányfő régi vazallusa vezeti. A Riporterek Határok Nélkül, valamint a Német Újságíró Szövetség is úgy reagált, hogy minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik a magyar sajtószabadságra. Ám ezzel együtt, egy-két kivételt leszámítva nem lehet arra számítani, hogy lényeges változás következik be a magyar médiapiacon. Az eddigi gazdák ugyanis a miniszterelnök feltétlen híveinek számítanak és a kiadványok idáig is a hatalom irányvonalát szajkózták. Kivételt a Szabad Föld jelent, amely Mészáros Lőrinc közvetítésével kerül most Puch Lászlótól az alapítványba.
A Nézőpont Intézet szerint azonban a baloldali sajtó még így is enyhe fölényben van. Ugyanakkor az összevonás nagyon is igazodik ahhoz, amit Orbán korábban mondott az egyetlen hatalmi centrum szükségességéről. Hogy a G-nap után Mészáros, Habony és a többiek, a kormányfő bábjaiként valójában milyen szándékkal szálltak be a sajtóba, az most egyértelműen látszik. A magyar sajátosságok közé tartozik, hogy ha valamely orgánum gazdát vált, akkor azon mód megváltozik a politikai irányvonala.
A lap szerint vizsgáznak az osztrák értékek azzal, hogy a CEU Bécsbe települ. Az egyetem szempontjából a lépés ugyanakkor annyit jelent, mintha nem egy tűzforró edényben, hanem kis lángon főznék tovább az intézményt. Az igaz, hogy Magyarországgal ellentétben Ausztriában túlnyomórészt semmilyen kifogás nem érheti a tanszabadságot. Csak éppen a kancellártól és a bécsi polgármestertől eltérően a Szabadságpárt valószínűleg nem túl lelkes a költözés láttán. Vezetői közül többen nyíltan osztják Orbán Viktor véleményét Soros Györgyről, mármint hogy ő a liberális összeesküvés főcsővezetője az európai kultúra aláásására. Az FPÖ az utóbbi időben próbált megszabadulni az antiszemitizmus öröklött bajától, de az egymást követő botrányok arról árulkodnak, hogy azért a mélyben erős az ellenérzés a zsidókkal szemben.
Orbán számára a CEU lett minden, amit az általa szorgalmazott illiberális demokrácia nem akar. Az egyetem bécsi működése ugyanilyen okokból egy sor súrlódás forrása lehet. Ausztria persze nem Magyarország és az osztrák kormány nem olyan, mint a magyar rezsim. Bécs még nyílt, virágzó világváros, ahol a jogállam szigorúan köti a hatalmat. De most majd kiderül, hogy az értékek számítanak-e még annyit, mint két évvel ezelőtt.
A Szabadságpárt vezére vándoregyetemnek nevezte a CEU-t és nagyon nem nézi jó szemmel, hogy az intézmény Bécsbe telepíti át az oktatás jó részét. Strache a kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón fejtette ki ellenvéleményét, ezzel szemben a kancellár úgy gondolja, hogy az osztrák főváros gazdagabb lesz az egyetem jelenlétével. Az FPÖ több politikusa is egyetért a hivatalos magyar állásponttal az iskola kapcsán. A pártelnök pl. most szintén azt hangoztatta, hogy a CEU-nak nincs amerikai részlege, ám az nem lehet, hogy egy egyetem ne tartsa be a felsőoktatási törvény rendelkezéseit.
Budapest, a magyar szellemi élet számára veszteség, hogy elüldözik a CEU-t. De hát az egykori Soros-ösztöndíjas Orbán szemében mára zavaró tényezőnek számít az egyetem, miután az nyitott a világra és a kritikus vitára ösztönöz. Hogy az intézmény távozásra kényszerül, az alighanem még inkább próbára teszi a magyar-amerikai viszonyt, amely már amúgy is feszült Budapest mind inkább Moszkva-barát vonala miatt.
Konzervatív forradalmárokat segít hatalomra, hogy sokan nem kérnek a globalizáció kihívásaiból, ám ez egyben azt is jelenti, hogy erősödik a megosztottság és az ostromlott vár-érzés. A nosztalgikus forradalom sajátossága, hogy hirdetői nem forrófejű fiatalok, hanem jól öltözött, idősebb urak. Orbán Viktor pl. kulturális ellenforradalmat emleget. A nemzeti konzervatívok számára a gyökeres változás valójában visszatérést jelent a jobb múlthoz. Azokat igyekeznek megnyerni, akik félnek a jövőtől és nyugtalanok az egyre átláthatatlanabb világban. Ezzel szemben úgy gondolják, hogy a nemzeti határok és az idealizált múlt védelmet nyújt számukra. Emellett a radikálisan forradalmi retorika kellő tetterőt sugároz a szemükben. A forradalom célja éppen a nosztalgia érzése.
A jobboldali forradalmárok nem osztály-, hanem kulturális harcot vívnak. Az ellenfelek közt ott találni többek közt az eurokratákat, az iszlámot, a 68-as mozgalommal felemelkedett elitet. Kelet-Európában a szocializmus által kínált egyenlőség iránti nosztalgia keveredik a nemzetté válás korszakainak élményeivel. Belejátszik még a naiv, a Vasfüggöny mögött kialakult kép a békés, egységes és jómódú Európáról is. Mindez, így együtt, természetesen nem illik össze, de azért érzések fontosak, a gondokat komolyan kell venni. A politikának reagálnia kell rájuk, szóval és tettel, miközben a nosztalgikus forradalmárok nem hajlandók vállalni a globalizáció káros következményeinek elhárításával együtt járó költségeket. Legyen szó a gazdasági válságról vagy az életszínvonal lényeges romlásáról.
Ellenben nagyon is próbára teszik a demokráciát és a jogállamot. Ahol hatalomra kerültek, pl. Európa közepén, ott keményre váltott a politikai légkör, megerősödtek a tekintélyelvű irányzatok. Magyarországon a választási törvény évekre előre szavatolja a Fidesz győzelmét. A hozzáértő köztisztviselőket és hivatásos diplomatákat lojális hívekre cserélték le. Orbán körül új kliensrendszer alakult ki. Az ostromlott vár-felfogás ráadásul szinte semmilyen eltérő véleményt nem fogad el. Ám a hatalom megtartásának kényszere szinte áthidalhatatlan ellentétekhez vezet. A lengyel kormány már meg is hátrált a külföldi tőke elleni kampányban. A megosztás és az ellenségeskedés rövid távon jót tesz a mozgósításnak, szétszakítja a lakosságot. De a kormánytöbbség semmiképpen nem elegendő a mélyreható változásokhoz. Ily módon pl. Kaczynskinak a közép felé kell elmozdulnia. A liberálisok azonban nem engedhetik át a forradalmároknak a politikai paletta közepét.
