B1 blogcsalád



Felmérte Orbán, hogy mekkora vihart arat a CEU kizsuppolásával?

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. december 01. - Szelestey

• Trump beírhat magának egy újabb elégtelent, mert ezúttal Orbán Viktor vette palira, de az ügyből európai botrány lesz

• Orbán Viktort az az erő és összefogás fékezheti meg, de ebben kár volna a Néppártra számítani

• Propaganda sivataggá silányodik le az egykor százszínű magyar sajtópiac

                                       Nemzetközi sajtószemle, 2018. december 1.

 

Washington Post

Az Egyesült Államok megpróbált kedves lenni az autokrata Orbán Viktorral, hogy megmentse a CEU-t, de felsült vele. Pedig az elnök éppen ilyen megfontolásból küldte el Budapestre az új nagykövetet, aki igyekezett is elbűvölni a mind inkább tekintélyelvű kormányfőt, semmit hogy megszégyenítse azt. Az egyetem azt tervezi, hogy hétfőn bejelenti: számára itt a vég Magyarországon, ami sötét közbeeső állomás a civil szféra elleni hadjáratban, egyben baljós jel a külföldön, autoriter rezsimekben működő amerikai érdekeltségek számára. A rektor megdöbbentőnek nevezi, hogy 25 év után éppen egy USA- és Nato-szövetséges államból kénytelenek távozni. Ignatieff hozzáteszi, hogy ami történik, az figyelmeztetés, mert ha kikezdik a jogállamot, akkor ott egyetlen intézmény sincs többé biztonságban.  

A pofon jellemző a mostani adminisztráció szemszögéből. Az elnök próbált odadörgölőzni egy sor tekintélyelvű rendszerhez, de ez nem jelenti azt, hogy képes azokat érdemben befolyásolni. Így történt ez Oroszországgal, Észak-Koreával, stb. Magyarországon Trump – Bushtól és Obamától eltérően - azon volt, hogy párbeszédet kezdjen Orbánnal, a korábbi elszigeteléstől eltérően.  Csak éppen nem sikerült fokoznia a magyar fél hajlandóságát Washingtonnal szemben. A CEU kizsuppolása csupán egy az amerikai vereségek sorában, miközben a kormányfő közelebb viszi országát Moszkvához és távolodik a Nyugattól. Így nemrégiben simán túllépett az USA által benyújtott két kiadatási kérelmen, befogadta volt macedón kollégáját. Krekó Péter szerint Orbán gyengének tartja az Egyesült Államokat és hihetetlen, hogy ezt meg minden következmény nélkül kinyilváníthatja.

Egy magas rangú amerikai illetékes elismerte a kudarcokat, de azzal érvelt, hogy az energetikában és a védelmi együttműködésben viszont vannak kedvező jelek. A CEU kipaterolása azonban talán a legeklatánsabb példája annak, hogy Orbán nem hajlandó engedni Amerikának. A nagykövet sok mindennel próbálkozott, de belefutott abba, hogy a végén a kormányfő kettejük személyes találkozóján hosszan sorolta az idézeteket, mármint hogy Soros miket mondott róla. Cornstein azonban még a héten is védte a politikust, és inkább az üzletembert hibáztatta, amiért az nem tart fenn jobb kapcsolatot Orbánnal. Igyekezett kisebbíteni az egyetem jelentőségét is. Majd azzal zárta az interjút, hogy itt végső soron két férfiember marakodásáról van szó, nem pedig a tanszabadságról. Ez azonban ellentmond annak, amit korábban az USA és európai partnerei állítottak. Ignatieff úgy értékelte, hogy immár törvénytelen környezetben vannak, mert nincs oktatási szabadság jogállam nélkül. Az egyetem előre kitervelt politikai vandalizmusnak esik áldozatul.

https://www.washingtonpost.com/world/europe/the-trump-administration-tried-to-save-a-us-university-by-playing-nice-with-an-autocrat-it-failed/2018/11/30/f028718a-e831-11e8-8449-1ff263609a31_story.html?utm_term=.6f846bbe7944

Bloomberg

Távozni készül a Soros-féle Közép-Európai Egyetem, miután a hatalom ellene fordult. Az EU történetében még nem fordult elő, hogy kiűztek volna egy ilyen intézményt. Egyúttal mérföldkövet jelent a liberális demokrácia visszaszorulásában, ami már a szervezet alapjait fenyegeti. Azon kívül csapás Soros György számára is, akit sok helyen átkoznak a nacionalisták a világban, de sehol sem volt keményebb a kampány ellene, mint Magyarországon.  Orbán Viktor az ígéri, hogy kiseprűzi az összes szervezetet, amely az emberbarát befektetőhöz köthető. Ha elmegy a CEU, az szimbolikus távozás lesz az egykori Vasfüggönyön túloldalára. A miniszterelnök illiberális államot akar, orosz és török mintára.

https://www.bloomberg.com/news/articles/2018-12-01/soros-s-school-is-set-for-exodus-from-budapest-after-crackdown

BBC

Úgy néz ki, hogy Magyarországról Ausztriába lesz kénytelen áttelepülni az az egyetem, amelyet a közép-európai demokrácia támogatására hoztak létre. Ez az első alkalom a 2. világháború óta, hogy egy felsőoktatási intézményt becsukatnak egy demokratikus európai államban. A CEU a tanszabadságért folyó jelképes küzdelem középpontjában áll és a csata már csaknem két éve folyik a magyar hatóságokkal, de a mélyben sokkal élesebb kulturális és politikai küzdelem húzódik meg – Soros személye körül. A befektető célpont a nacionalista Orbán-kormány számára, és az iskola ennek az ideológiai szkanderozásnak az emblémája lett. Mutatja, miként tolódnak el a politikai alapok. A liberális egyetem úszik a populista hullámmal szemben, de most úgy nézik, hogy az maga alá gyűri.

Ez alighanem azt is jelzi, nincs hatása a nyugati tiltakozásnak, Magyarország szerint a másik oldal blöfföl. Az amerikai Külügyminisztérium nem volt egyértelmű az ügyben, Merkel egyezséget akar. A Bizottság viszont keményen kiállt a CEU mellett, de minden hiába. Ily módon viszont felvetődik, mennyire kell komolyan venni a tanszabadságot. Ám lesznek-e következményei, ha az egyetem tényleg lehúzza a rolót? Mert itt sokkal többről van szó.

https://www.bbc.com/news/education-46046304

Die Welt

A magyar kormány először a Soroshoz kapcsolható civil szervezeteket vette célba, most pedig a CEU-t találja telibe. Az egyetemből összeurópai politikai kérdés lesz. A hatalom ily módon folytatja a milliárdos ellen a kampányt, amely megfigyelők szerint antiszemita és idegenellenes hangulatkeltésre épít. Az Európai Néppárt következményeket jelentett be arra az esetre, ha az iskola valóban kénytelen szedni a sátorfáját, az EPP egyben vörös vonalat emlegetett. Egy kormánypolitikus a szájra tette mutatóujjal elismeri, hogy Orbán az ügyet politikai célokra használja fel. Schöpflin György szerint az egyetem ugyanezt teszi, ám ezzel nagy hibát követett el és a sarokba navigálta magát. Ebből a helyzetből immár egyik fél sem tud kihátrálni.

Mások úgy gondolják, hogy a miniszterelnök kezdettől fogva arra utazott, hogy kiszorítsa a CEU-t, mivel azt liberális elitek nemkívánatos képzőhelyének tartja. Ugyanakkor az egyetem szóvivője azt közölte, hogy a hatalom sosem válaszolt arra a kérdésükre, mit kellene még tenniük, hogy maradhassanak. Ignatieff rektor alighanem elszámította magát, amikor az európai konzervatívokra számított. A Néppártnak szüksége van Orbánra az EP-választáson.     

https://www.welt.de/politik/ausland/article184750912/Orbans-Feldzug-gegen-Privatuni-Sucht-George-Soros-jetzt-Zuflucht-in-Wien.html?wtrid=onsite.onsitesearch

Der Standard

A kényszerű távozással néz szembe a CEU, amelynek jogbiztonságra volna szüksége ahhoz, hogy ne kelljen elmennie. Így visszafordíthatatlan ténnyé válik, hogy az egyetem Bécsbe teszi át székhelyét. Soros György elkötelezett támogatója a nyílt társadalomnak, ezért gyűlöletes figura a nacionalista Orbán szemében. A felsőoktatási törvény módosítása arra szolgál, hogy kitegyék az intézmény szűrét az országból. Vagy ahogy a HVG megfogalmazta: a hatalom bojkottálja a saját jogszabályát, ezért nem köti meg a megállapodást New York Állammal. De a kipaterolás egyúttal beleillik a miniszterelnök szándékába, mármint hogy megzabolázza a tudományt és a szellemi életet. Viszont hogy az egyetem lassan – jobb híján - leoltja a villanyt, az határozottan Amerika-ellenes lépés. Örülni fog viszont Putyin.

https://derstandard.at/2000092732445/Soros-Uni-vor-unfreiwilligem-Abschied-aus-Ungarn

New York Times

Aligha állítja meg Orbán Viktort és nem menti meg a CEU-t, hogy diákok a csikorgó hidegben a Kossuth téren Marxról vitáznak. Ezt írja a helyszínről küldött beszámolójában az egyetem egyik amerikai zsidó diákja, aki augusztusban érkezett Budapestre, hogy gender tanulmányokat folytasson. Mint megjegyzi, ily módon rögtön szembesült azzal, hogy a szélsőjobbos kormány erővel beszüntette a szak oktatását, de még ennél is rosszabb, hogy elűzi az intézményt. Arról is hírt ad, hogy az iskola napi élete nem tükrözi, milyen támadás alatt áll, ám a Fidesz, amely a civil társadalmat támadja, a hatalmára nézve veszélynek tekinti a liberális Közép-Európai Egyetemet. De az alkalmi tudósító nem akarja harc nélkül feladni, ezért vett részt a tüntetésen. Miközben tisztában van azzal, hogy Magyarországon átfogó hadművelet indult a felsőoktatás ellen. A tanárok azonban féltették őket a szélsőségesek erőszakjától. A válasz az volt, hogy legalább tettek valamit. És a tömeg és az egység erőt jelent a despotizmus ellen.

https://www.nytimes.com/2018/11/29/opinion/hungary-central-european-university-george-soros.html

Süddeutsche Zeitung

A legnépszerűbb német újság szerint Orbán Viktor aláássa a demokráciát. Az elemzés annak kapcsán jutott erre a véleményre, hogy kormány közeli médiaalapítvány jön létre, és az csak még jobban korlátozhatja a sajtószabadságot. Magyarország 8 év alatt 50 helyet zuhant a Riporterek Határok Nélkül listáján, a média függetlensége alapján, de alighanem még tovább süllyed. A jobboldali-populista kormány ugyanis most minden erőt bevet annak érdekében, hogy az egykor virágzó sajtópiacból propagandasivatagot csináljon. Ennek megfelelően egy kézbe vonja össze a kormánybarát magánszerkesztőségeket, noha azok idáig is csak szépet és jót közöltek a Fideszről. De legalább formálisan fennállt a sokszínűség látszata. Viszont hogy most az összes tulajdonos egy emberként nagyvonalúan felajánlja a maga részét az új alapítványnak, nos, ez ékesen mutatja, hogy a szálakat a sajtóban mér régóta a hatalmi központból mozgatták. Orbán az európai partnerek szemeláttára, lépésről lépésre bontja le a demokráciát. A manipuláció mind szélesebb körű és már nemigen van hely a még megmaradt független és kormánykritikus orgánumok számára.

https://www.sueddeutsche.de/medien/pressefreiheit-ungarn-orbn-1.4232434

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7214408002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atomic power 1986DucaDuca 2018.12.01. 19:57:47

BBC:

"Úgy néz ki, hogy Magyarországról Ausztriába lesz kénytelen áttelepülni az az egyetem, amelyet a közép-európai demokrácia támogatására hoztak létre."

Súlyos mondatok ezek!

A liberális demokrácia exportja nem lehet egy egyetem küldetése.
Egy egyetem a kultúra és műveltség gyarapítására, a tudomány művelésére, a tudományos ismeretek átadására jön létre normális esetben.

2018.12.01. 19:59:40

@rasztaszív:

Kik ők? Gondolom, a birca és tsai.

Neked nem furcsa, hogy kilenc éve küzdenek ellenük és most is ugyanannyian vannak liberálisok /jelentsen ez bármit/ vagy még többen, mint a harc kezdetén?

elismert felhasználó 2018.12.01. 20:03:50

@taga20: asz van, hoty haverkondnál, pedliglen mi nem örisztünk együt birkát, mek nem tereltünk közösen lipát te trógerr. osztán inkápp arrul beszíj, hoty meljyik családtagod borult fel a balatoni uton, mer nem vete észre a parkolo ótókat, oszt nekiik ment....

2018.12.01. 20:04:30

@balcán maxval bircaman:

Látom. A médiabirodalom egyesítésénél már saját embereiteket teszitek lapátra. :D

rasztaszív 2018.12.01. 20:06:04

@atomic power 1986DucaDuca: akkor középkori nézetek terjesztése se lehessen...

rasztaszív 2018.12.01. 20:10:39

@Ms.Cunnesburry: de mintha az agymosottak picit többen lennének most...
aztán meg nem ártana tényleg elgondolkodni,kik is ők...

2018.12.01. 20:22:32

@rasztaszív:

Nem tudom megítélni, mennyien vannak. Próbálok velük kommunikálni, nem -menj az anyádba stílusban. Viszont untatnak a sablonos válaszok, így egy ponton túl felhagyok eredeti szándékommal.

2018.12.01. 20:23:29

@balcán maxval bircaman:

Engem például érdekel, s gondolom a kegyvesztetteket is.

6.Lenin 2018.12.01. 20:26:24

@Magánvéleményem:

" mint az, hogy összekovácsoljanak egy hiteles ellenzéket, a 2006-os ártányok és a szalonnácik nélkül."

Már bocs, de akkor nem marad senki.

rasztaszív 2018.12.01. 20:27:53

@Ms.Cunnesburry: te mit gondolsz?csak úgy magától kapott lábra a liberalizmus-ellenesség...?vagy van ez mögött valaki,valami...?

taga20 2018.12.01. 20:34:55

@6.Lenin: csak a fityesz, mi szardarab!?

2018.12.01. 20:41:54

@rasztaszív:

A liberalizmus ellenzőinek 80%-a nincs tisztában azzal, mit takar a fogalom.
Mo-n azonosítják az szdsz-szel, elmúlt 8 évezésre használják, vagyis politikai termék lett, hasznot húznak belőle.
Az utóbbi években szintet ugrottunk. Fenoménként megjelent a balliberális jelző.
Szerintem szándékosan teremtettek ilyen katyvaszt a fejekben. Mert ezt a szótárt használja sajnos mindenki.

6.Lenin 2018.12.01. 20:42:09

@taga20:

Amíg ilyen hülyék szeretnének hatalomra kerülni, akiket te is támogatsz, akkor igen, maradjon a Fidesz.
Ha lennének értelmesebbek, akkor szívesen szavaznék azokra akár.
Ez van, köcsög.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.01. 20:48:32

"augusztusban érkezett Budapestre, hogy gender tanulmányokat folytasson"

Nagy veszteség, ha elveszítjük őt is. Tanulmányai elvégzésével biztos tudott volna segíteni a wécépucolásban.

rasztaszív 2018.12.01. 20:51:21

@Ms.Cunnesburry: igen,nyilván szándékos.de kinek lehetett ez a szándéka?

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.01. 20:51:45

A vártnál is nagyobb mértékben csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődésnek kitettek száma 2017-re, a 2016-os adatokhoz képest ráadásul a korábbi években soha nem látott, gyorsuló ütemű javulás következett be. A szegénységnek vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma egy év alatt jelentősen, 578 ezer fővel 1,887 millió főre csökkent, míg közel kétmillió fővel mérséklődött 2012 óta a súlyos anyagi nélkülözésben érintettek száma.Tavaly a népesség 17,4 százaléka, a 2016. évinél 255 ezer fővel kevesebb élt olyan háztartásban, ahol anyagi okok miatt nem volt gépkocsi. Szintén a nélkülözők számának csökkenését jelzi, hogy míg 2012-ben a lakosság harmada nem tudta megengedni magának, hogy kétnaponta húst fogyasszon, addig tavaly arányuk alig haladta meg a 12 százalékot.
A lakosság bevétele is jelentősen megugrott tavaly az előző évhez képest. Fontos elmozdulás, hogy a háztartások összes jövedelmén belül 2010-hez képest a munkajövedelem aránya nőtt.

AveCaesarVavan 2018.12.01. 20:52:17

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd:
Téged, akinek egy fél mondatot se sikeredett hiba nélkül összeraknia, hogyan lehet elveszíteni?

taga20 2018.12.01. 20:53:43

@6.Lenin: köcsög.

viszek virágot a sírodra, me néha úgy néztél ki, mint ha ember lennél!:)

addig is, a kurvaanyádat!

www.youtube.com/watch?v=TLI6LfnPoJs

rasztaszív 2018.12.01. 20:54:23

@Ms.Cunnesburry: és vedd tekintetbe,hogy a jelenség nem csak nálunk zajlik...tehát ez aligha orbán...

Gandosz 2018.12.01. 20:55:51

Örülhetünk. Nagy lépés a normalitás felé a Ceu távozása. Tudom, Cunnesbury nem örül neki, mert támogatja a szado-mazo szubkultúrák kutatását. Meg azok nem örülnek, akik egzisztenciálisan jól jártak vele, mert az Eichmannal a zsidó vagyonok kifosztásában együttműködő Soros Gyuribá adta a fizetésüket.

6.Lenin 2018.12.01. 20:57:16

@taga20:

Ha írsz csak 1 drb logikus érvet, hogy rád szavazzak, és szívesen megteszem.

taga20 2018.12.01. 21:01:35

@6.Lenin: utálom a rabszolga mentalitást. utálom, ha egy csúti cigány szétbassza az országunkat.

ha ez a szemét tróger eljönne hozzánk, akkor a leszúró kést belebasznám az agyába.

ja és, toleráns is vagyok is!

Gandosz 2018.12.01. 21:02:22

Azon töprengek, hogy mi lesz most így a defacto bloggal, amely a ruandai rádióadások elemzéséből arra a következtetésre jutott, hogy Orbán egy tömeggyilkos..

Gandosz 2018.12.01. 21:03:31

@taga20: Mostantól kakának nevezlek. Tehát: böfiztél egyet, kaka?

taga20 2018.12.01. 21:07:59

@Gandosz: szerintem ha lecumizod magad, akkor nem maracc le semmiről cunami!

a kurvaanyádat mé nem baszod szájba fityeszretek!?

taga20 2018.12.01. 21:09:58

@Gandosz: hallod, te a legnagyobb salak vagy fityeszretek. hozzád képest a szar, egy vicces kaka büfike!:))

baszodj meg fityeszork!

6.Lenin 2018.12.01. 21:12:34

@taga20:

Megtiltotta, hogy többet igyál? Te egy akkora vadbarom vagy, hogy Mo-on a cicust kivéve nem hiszem találnánk még 1et (kettőtökön kívül).

morph on deer 2018.12.01. 21:14:02

@rasztaszív:
“vagy van ez mögött valaki,valami...?”

Nem tőlem vártad, de megmondom: van!
Mégpedig a butaság, tanulatlansággal párosulva!
Ugyanis tahóék nem tudnak/tudtak különbséget tenni a liberalizmus és a neoliberális gazdasági szemlélet és/vagy gazdaságpolitika között.

Hasonlít a szó, ugyebár...
Holott a liberális életszemlélet teljes hiánya esetén egyszerűen élhetetlen lenne a világ, és az élet egyáltalán nem hasonlítana ahhoz, amit ma társadalmi együttélésnek nevezünk.

Csak ez már messze meghaladja a kétbites nyáj kapacitását, így aztán a “libsi” a varázsszó, amit mindenre - mndenre is - lehet alkalmazni, amit éppen nem tudnak hová tenni lányos zavarukban.

A legundorítóbb az, amikor azok is ezzel manipulálják a sötét híveket, akiktől joggal elvárható, hogy ismerjék a fogalmak jelentését - és ez válasz a kérdés második részére - a populista görények, például.
Csak akkor nyilván nem állna össze a kép a primitív agyakban, hogy kit és miért kell akkor gyűlölni, ha a liberális gondolkodásmód egy haladó, polgári értékrend része.

Akkor most ki is a libsi, és miért is?

taga20 2018.12.01. 21:22:03

@6.Lenin: mi a kérdésed csúti cigány?

zenét bírod, cigány? nesze more!

küldöm az egyik lekjobbat!

www.youtube.com/watch?v=wGnOpXTVlbw&list=RDwGnOpXTVlbw&start_radio=1

rasztaszív 2018.12.01. 21:22:13

@morph on deer: biztos vagy benne,hogy csak ennyi?némi butaság összeadódik,és megremeg európa...?a szervezettség kizárva...?miért is?

2018.12.01. 21:26:48

@rasztaszív:

Ha a kelet -európai államokat nézem, főleg a populista vezetőknek nagyon kényelmetlen a liberális demokrácia. Ott túl sok a szabály, a szabadságjogok, amit be kellene tartani.

Itt minden csak névleg működik.
A fidesz jobboldalisága, Fico szociáldemokrata- baloldalisága, Babis már be se sorolta pártját, csak centrum pártként nevezte meg.

Amíg nem kerülnek kormányra, lázadnak a rendszerszint korrupció és az elitizmus ellen. De egy nyertes választás után ugyanazt valósítják meg.
Közös ellenségeik
- a civilek
- az oknyomozó újságírók
- és valamilyen külső- szerintük hatalom- ez lehet az EU vagy Soros.
Ellenségkép nélkül nem működik a rendszer.

6.Lenin 2018.12.01. 21:29:39

@morph on deer:

A ballibant=kirekesztő baloldali kizsákmányoló.

A mai, magukat liberálisnak vallóknak semmi közük a liberális elvekhez, értékekhez, ugyan így a baloldalinak a hagyományos baloldali értékekhez.

Mondani meg mindenki azt mond amit akar, főleg magáról.

ehhez csak nyitott szem, fül kell.

6.Lenin 2018.12.01. 21:38:34

@morph on deer:

Ja és egy Gyurcsány imádótól különösen bájos a liberális, és baloldali értékekre hivatkozni.
(igaz a pedofil is szereti a gyerekeket, csak kicsit másképpen)

rasztaszív 2018.12.01. 21:39:23

@Ms.Cunnesburry: szerintem a liberalizmus szándékos lejáratása mögött sokkal szervezettebb hatalom áll,mint amit ezek az államocskák képviselnek.

Gandosz 2018.12.01. 21:39:29

@Ms.Cunnesburry:

Az ellenségkép a botránybaloldal egyik mantrája, a gyűlöletkeltés a másik.
Vajh ne lennének ekkora gondolkodásképtelen seggfejek, mint ez a Cunnsebury!

Gandosz 2018.12.01. 21:45:50

@rasztaszív: Na mi áll mögötte? Benedek pápa vagy Ferenc pápa?

6.Lenin 2018.12.01. 21:45:58

@rasztaszív:

B+, ez valahogy nem akar most neked összejönni, nem jönnek rá, hogy mire is célozgatsz itt sunnyogva. Nem hiszem, hogy rájönnek, inkább beleköpök a levesedbe.

Drága Véreim!
Ez a köcsög a k e r e s z t é n y e g y h á z r a g o n d o l, mert velük volt/van valamilyen zűrös ügye. Ők a szervezett liberális ellenes szemetek.

rasztaszív 2018.12.01. 21:49:55

@6.Lenin: szerintem ők is tudják.csak még nem tudják elhinni.

de ahogy megtörik az agymosásotok,nektek itt úgy lesz végetek,mint a botnak.

2018.12.01. 21:49:57

@rasztaszív:

Nyilván. Nem véletlen az orosz propaganda markáns jelenléte minden kelet-európai államban.
Én a menekültáradat mögött is őket sejtem.
Kíváncsi vagyok a Trump elleni vizsgálat eredményére.

6.Lenin 2018.12.01. 21:51:57

@rasztaszív:

B+, az istenért se akarnak rájönni, hogy te a keresztény egyházra gondolsz.
Csak segíteni szerettem volna.
Velük van rendezetlen ügyed.

morph on deer 2018.12.01. 21:53:32

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd:

Fogadjunk, hogy neked sose ment se a számtan, sem az olvasott szöveg értelmezése!

“A szegénységnek vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma egy év alatt jelentősen, 578 ezer fővel 1,887 millió főre csökkent,”

Magyarul: CSAK 1,887 millió magyar van kitéve szegénységnek és társadalmi kirekesztödésnek!
CSAK ennyi magyarnak van esélye a nyomorra!
Ez CSAK a népesség 20%-a!

“...míg közel kétmillió fővel mérséklődött 2012 óta a súlyos anyagi nélkülözésben érintettek száma.”

És akkor most hányan is érintettek súkyos anyagi nélkülözésben?
CSAK 6millió, vagy CSAK 4 millió?
Vagy ez mindegy is, a lényeg az, hogy csökkent a számuk?

“Tavaly a népesség 17,4 százaléka, a 2016. évinél 255 ezer fővel kevesebb élt olyan háztartásban, ahol anyagi okok miatt nem volt gépkocsi.”

Szerény becslésem alapján ez legalább 1,5 millió ember, szemben az előző évi 1,755 000 főhöz képest. Gondolom, az a 255 ezer meg megvette magának már az első külföldi fizetéséből...

“Szintén a nélkülözők számának csökkenését jelzi, hogy míg 2012-ben a lakosság harmada nem tudta megengedni magának, hogy kétnaponta húst fogyasszon, addig tavaly arányuk alig haladta meg a 12 százalékot.”

Ez a legdurvább ködösítés.
Tehát 2012-ben bő 3 millió ember nem tudta megengedni magának, hogy kétnaponta húst fogyasszon, tavaly már CSAK alig több, mint 1 millió!
Németh Szilárd meg orbán nincs köztük.
Ez azért eredmény, lássuk be..!

Halleluja!
MÁR CSAK KÉT MILLIÓ MAGYAR NYOMOROG!

De fociakadémia Szerbiában 3 milliárdért belefér, meg a nagyváradi püspöki palota felújítására odaszórt 17 is, amihez képest az, hogy két mexikói templom felújítására magyar kormány 2 milliárdot adományoz, szinte szót sem érdemel..!
Mexikóban, az ég szerelmére!

A számolatlanul a focira költött többszázmilliárdos összeg, a hülye stadionláz meg a palota orbánosítása mind mind fontosabb, mint az, hogy 2018-ban milliók nyomorognsk Magyarországon!

Na erről írtál picim!
Tudod te ezt egyáltalán?

6.Lenin 2018.12.01. 21:55:00

Na, B+ először eltűnt a hozzászólásom, most meg megjelent.
Nem baj, így biztos megértik, mit sunnyogott ez a rasztaszív pacák az alattomos kérdéseivel.

rasztaszív 2018.12.01. 21:57:51

@6.Lenin: nyugi,szerintem tudják,hogy a kereszténykedés nem az orosz szálból ered...csak még kell egy kis idő,hogy letisztuljon.

Gandosz 2018.12.01. 21:58:27

@Ms.Cunnesburry: Én meg az eritreai titkosszolgálatot vélem felfedezni, amely súlyos agykárosodást okozó injekciót fecskendezett beléd, de már nem tudott tovább rontani állapotodon.

6.Lenin 2018.12.01. 21:59:38

@rasztaszív:

Szerintem addig beleőrülsz, vagy már nem?

rasztaszív 2018.12.01. 22:02:03

@6.Lenin: vannak még ilyen "baszod a kurva anyád?!" szintű kérdéseid...?:)

taga20 2018.12.01. 22:03:19

@6.Lenin: te a ruszki szarok görbe tükre vagy!

asztám reciprok vagy!:))

6.Lenin 2018.12.01. 22:04:39

@rasztaszív:

Kösz, ezek szerint már nem. Éreztem, hogy....na mind1.
Ipi-apacs.

6.Lenin 2018.12.01. 22:07:23

@taga20:

Mi van? Leestél a székről és pillanatra magadhoz (?) tértél?
Igyál nyugodtan tovább, nem történt itt semmi különös, ugyan az a duma már 1000x.
Én meg pont most untam meg mára.

2018.12.01. 22:09:49

@Gandosz:

Ennyire nehezen viseled, ha nem foglalkoznak veled, vagy csak a kommentszámod akarod emelni?

morph on deer 2018.12.01. 22:10:25

@rasztaszív:
“biztos vagy benne,hogy csak ennyi?”

A “csak”ról szó sem volt!
Az eszközről beszéltem, amit a populista gecik előszeretettel használnak: a dezinformáció és a dolgok félremagyarázása, félreértelmezése!

Ezt felvilágosult és civilizált közegben nem lehet(ne) megtenni, ehhez kell a sötét fejek sokasága, nem véletlen, hogy Trump és orbán támogatóinak többsége is ebből a kategóriából kerül ki. A többi pedig érdekből meglovagolja az újabb hisztit amíg tart, aztán majd “felismeri”, hogy tévedett, ha kezd lohadni a lelkesedés, ahogy szokták.

Ahogy a liberális internacionálé egyik vezetőjéb az illiberalizmus élharcosa (is) lett, például.

Most már szervezett, persze.
Drága viktorunk szövögeti a hálót, mint a fő pók buzgó kis segítőtársa, ez világosan látszik. Remélem, előbb-utóbb annyira a fejébe szállnak saját felcsútias sikerei, hogy a legnagyobb póknak saját magát kezdi tartani, - na az lesz majd érdekes...

rasztaszív 2018.12.01. 22:18:49

@morph on deer: szerintem pedig nem egy elrugaszkodott gondolat,hogy a globális liberalizmus-ellenesség mögött egy globális hatalom áll.merthogy ráadásul van is egy ilyen.

Gandosz 2018.12.01. 22:26:57

@rasztaszív: A gyíkemberekkel és az eritreai titkosszolgálattal küzdenek a hatalomért.
De te leleplezed őket.

rasztaszív 2018.12.01. 22:29:19

@Gandosz: ennyit látsz a valóságból...:)

taga20 2018.12.01. 22:31:50

@Gandosz: te meg leszopod őket, hátha a geci bandájából valók!

bazdmeg, csinálj má magadnak egy gecinélküi napot.

hidd el fel foksz üdülni!:)

morph on deer 2018.12.01. 22:40:52

@6.Lenin:
“A ballibant=kirekesztő baloldali kizsákmányoló.”

Meg:

“különösen bájos a liberális, és baloldali értékekre hivatkozni.”

Darógij Iljics Uljánov, túl élénk a fantáziád!
Ugyanis azt a három betűt, hogy B A L még véletlenül sem írtam le az egész hsz alatt!

Úgy föst, hogy te itt a saját elképzeléseidre válaszolgatsz, már ne is hsragudj..!

Amúgy sem vagyok semmilyen “oldali”, már csak azért sem, mert a jobb- meg baloldalra sorolást egy meghaladott hülyeségnek tartom. (Tudod: “I support the left, but I leaning to the right” :))
Ahogy mondjuk a te rám vonatkozó kategorizálásodat is, de rá se ránts, ennrk sem így, sem úgy nincs jelentősége.;)

Addig is, hogy ne únd el magad:
youtu.be/DXk--eL5-kQ

2018.12.01. 22:45:48

@morph on deer:

Kétségkívül Magyarországon van a legsúlyosabb helyzet.

2018.12.01. 22:48:57

Érdemes megnézni az Orbán és Zeman találkozójáról készült fotót. Felér egy kézcsókkal.

www.lidovky.cz/domov/zeman-se-sesel-s-orbanem-omluvil-se-mu-za-zmenu-kategorie-velvyslanectvi.A181130_173131_ln_domov_form

morph on deer 2018.12.01. 22:59:00

@rasztaszív:
“egy globális hatalom áll.”

Ehhez nekem túl eltérnek a témára rácuppant kis gecik egymástól.
Mármint a legfelsőbb szintű hímivarsejtekre gondolok, mint államelnökök meg ilyesmik.

Mert addig, míg egy orbán félét kilóra is, a Vlagyimírt nehezen tudom elképzelni, hogy bárilyen anyagi jellegű jutalommal fel lehetne izgatni.

Egyébként pedig kétlem, hogy a liberalizmus ellen még akár megalomániás elmebetegeket is rászabadítana bármilyen mérvadó “globális háttérhatalom” a világra, ez azért párszor már visszaütött a történelem folyamán. Szerintem.

Nekem valószínűbb, hogy inkább a különböző autoriter hajlammal megáldott agyroggyantak találtak egymásra, amint kiderült, hogy ez egy működőképes modell a hatalom megszerzésére és az egyeduralom elfogadtatására.
Mondom, nekem ez inkább ilyen.

morph on deer 2018.12.01. 23:13:38

@Ms.Cunnesburry:
Hatalmas a fotó!

Először azt hittem, hogy ő is ísiászos!
Másodszor is..!
Aztán rájöttem, hogy nyilván a szőnyegre alkuszik, és a mintát elemzi, mert a protézisét sem láttam kiesve heverni a szőnyegen, így meg mi mást lehet csinálni?
Mert az, hogy táncra kérné az elnököt azért még nekem is bizarr ötlet lenne, pedig amúgy nem panaszkodhatok.

Hacsak nem a XVIII. századi udvari etikettről hallott valahol, csak pont nem volt nála a kalapja, amit a kezében tarthatott volna hozzá...

Mindenesetre igazán gyönyörű!
Az elegancia egészen lenyűgöz...Ja.

rasztaszív 2018.12.01. 23:23:13

@morph on deer: no de konkrétan van egy globális hatalom,ami,mióta liberalizmus létezik,liberalizmus-ellenes.neked ez felfoghatatlan - de meg akarják semmisíteni.

morph on deer 2018.12.01. 23:55:03

@rasztaszív:
Szerintem ez továbbra is két külön történet, amelyik most épp konvergál, így mindkét irányzat rádolgozik a másik vobalára, egymás hatását erősítve.
Magyarul: szerintem nem ugyanaz mozgatja a politikai és az ideológiai oldalr, de ettől még ugyanaz a céljuk!

Szóval véleményem szerint nem egy antiliberális mozgalom van, hanem legalább kettő, és épîtenek egymás eredményeire.
Mondom: szerintem!

paraszthajszal 2018.12.02. 00:00:58

@rasztaszív: „egy globális hatalom áll.merthogy ráadásul van is egy ilyen.”

Köpd má ki, hogy az Opus Deire gondolsz, hogy másoknak is leessen, hogy egy igazán élénk fantáziával megálldott konteós vagy. A vatikán a világot akarta elpusztítani, de sajnos csak az agysejtjeidet tudta?

Szerintem van egy rendezvény, ahol élőben is győzködhetnéd az embereket (köztük engem is) az elméletedről, nem teszel egy próbát?
mindenszo.hu/magyar-csoda-gyertyagyujtas-es-fenyfestes-a-vorosmarty-teren/

rasztaszív 2018.12.02. 00:43:12

@paraszthajszal: az opus dei a vatikáni államszervezet része,valós dolog.de tulajdonképpen nem is értem,mit akarsz...?azért nem liberalizmus-ellenes a vatikán,mióta liberalizmus létezik - mert opus dei???ezt így hogy...?:)

morph on dear 2018.12.02. 00:43:33

Most hogy lángokban Párizs, biztos hogy ti lippsik még mindig Macrontól várjátok, hogy majd Orbán orrára koppint, vagy lassan kerestek új messiást? Csak vigyázzatok, mert a szemetes kezd megtelni a régiekkel :D

2018.12.02. 01:45:21

@morph on dear:

Elfejeltettél nickket váltani? :D:D

morph on dear 2018.12.02. 03:20:48

@Ms.Cunnesburry: Csak akkor váltok ha ki vagyok tiltva. De ne keverj össze "deer"-rel, én "dear" vagyok.

megamedve 2018.12.02. 06:43:48

Aki még nem vette volna észre:
A főgecit ilyen szarságok nem tántorítják el.
Ő ott áll a vártán, és dacol minden viharral!
Keményen, magabiztosan, büszkén, a SZENT MAGYAR NEMZET és HAZA meghitt erejétől támogatva bátran szembenéz minden ALATTOMOS és SOROS féle BETELEPÍTŐ, HAZÁTLANÍTÓ, SZENTSÉGTELEN, BELÜGYEKBE BEAVATKOZÓ, és különben is, támadással!
Nemzetünk nagyja (valszeg legnagyobbja) Ő!
Mindenki kötelessége támogatni őt ebben a HŐSIES, és KÜZDELMES csatában, amikor is egy köztörvényes bűnözőt elszigetel az igazság elől, akit a lippsibolsi hazátlan, soroscuppcupp, gyökértelen hazájában le akarnak csukni, mert a lippsibolsi köcsögök valahogy el bírták zavarni a picsába ezt a HŐS-t a hatalomból.

rallus 2018.12.02. 07:33:01

@megamedve: Igazad van és eljött az ideje, hogy 10-15, az amerikai CEU-n végzett és az ott szerzett tudással a szabadpiacon remekül boldoguló tudós eljöjjön Budapestre és leb.ssza Orbán asztalára a diplomáját! Ne legyenek már ők is olyan szemérmesek ezen a téren, mint Gyurcsány!
Ebben az esetben jelentősen csökkenhet a ti frusztráltságotok is, hiszen nem kell hülyénél hülyébb agymenésekkel bizonyítani az igazatokat!

megamedve 2018.12.02. 08:57:40

@rallus: A vélemény és a frusztráció nem ugyanaz, de ebben az esetben még a frusztráció definíciója is NER kompatibilis, főleg a mai magyar nemzeti szemétdombon:
"frusztráció:
Szabad akarat végrehajtásának megakadályozása miatt megélt kudarc; olyan érzelem, amit egy cél elérésének lehetetlensége miatt érzünk; zaklatott lelkiállapot."

És most sóhajtsunk egy nagyot, és a dühös kis polip lehiggad...

rallus 2018.12.02. 09:13:59

@megamedve: ..és emellett mi a véleményed néhány eredeti amcsi CEU diploma felmutatásának perdöntő hatásáról?

6.Lenin 2018.12.02. 09:15:23

@morph on deer:

Ezt szeretem a ballibsikben, hogy mindentől függetlenek, még attól is, amit 1000-el védenek.
szerintem szégyellik azt is, amiért harcolnak (?).

Ha liberális lennél, akkor nem írnál lealacsonyítóan azokról, akiknek más a véleménye.
Tolerancia bajnokok, de a saját véleményükön kívül nem fogadnak el mást.

Miért szégyelled, hogy Gyurcsány a barátod?
Miért szégyen ma baloldalinak lenni?
Miért akar mindenki 21. századi lenni? Mi a faszt jelent ez? Meg európai érték?
Soha nem volt, és talán nem is lesz egységes Európa, akkor miért lenne egy közös érték?
A nácizmus, kommunizmus nem európai érték volt? Csak ma már ciki?
Csak jár a szátok, de semmi tartalom mögötte. Alaptalan önteltség.
Melyik eszméteknek volt több ártatlan áldozata? A liberalizmusért levágott fejek, vagy a nácizmusért leöltek, vagy a kommunizmusért? Most meg a demokrácia exportjáért lebombázott milliók?
Ezeket az értékeket mindig millió áldozat jelentette.

2018.12.02. 10:12:02

@6.Lenin:

Ez most a Schmidt Mariska-féle történelem magyarázat, vagy saját kútfő?

megamedve 2018.12.02. 10:23:33

@rallus:
Van rajta sapka, vagy nincs rajta sapka?

6.Lenin 2018.12.02. 10:33:59

@Ms.Cunnesburry:

Melyik 21.századi érték áldozatainak számát kevesled?

Számold meg, hogy az elmúlt évtized demokrácia exportnak hány millió áldozata volt. És még mennyi lesz. Eredménye?

Hány gyerek, nő halt meg a Soros féle gazemberek emberiséget megmentő lázálma miatt? És még mennyien fognak, csak ezek után?

Melyiket kevesled?

taga20 2018.12.02. 10:35:47

@6.Lenin: te nagyon keményen tolod a csavarlazítót fityeszzombi!:)))

2018.12.02. 10:58:49

@6.Lenin:

Öreg! Tagadod az európai értékeket, aztán annak nevezed a fasizmust, kommunizmust majd belekevered Sorost és a népirtásnál lyukadsz ki.

A nacionalizmusról miért nem értekezel?

Gandosz 2018.12.02. 11:09:51

@Ms.Cunnesburry:
Sorold fel az európai értékeket, mert különben ez egy üres kifejezés! (A szado-mazo szubkultúrát hagyd ki!)
Mik az afrikai értékek?
Mik az óceániai értékek?

rallus 2018.12.02. 11:11:53

@Ms.Cunnesburry: Felsorolnál néhányat az "európai értékek" közül?

6.Lenin 2018.12.02. 11:16:46

@Ms.Cunnesburry:

Mert morph on deer az európai és 21. századi értékekről ömlengett, nála a nacionalizmus kizárt. És kurván próbálja tagadni, hogy elkötelezett gyurcsány hívő
Az ő értékeiről volt szó. Valamiért vonzódik a gazemberekhez.

taga20 2018.12.02. 11:21:56

@rallus: Liberté, Égalité, Fraternité.

6.Lenin 2018.12.02. 11:28:48

@taga20:

És kinek a szabadsága? Kivel érzed magad egyenlőnek? Sőt "tesónak"
Mivel ezek a szép szavak nem mindenkire vonatkoznak, természetesen egy igazi mai liberális szemében.
Pont ez a baj, bunkókám.

rallus 2018.12.02. 11:29:50

@taga20: Látod, naprakész vagy! Én is nézem a TV-ben.

taga20 2018.12.02. 11:40:45

@6.Lenin: hát nem gruevszkivel, az fiksz!

egyébként köcsög, neked muszáj mindig belém marni?

6.Lenin 2018.12.02. 11:48:14

@taga20:

Nem muszáj, de jólesik.

taga20 2018.12.02. 11:53:10

@6.Lenin: egészségedre retek!:)))

2018.12.02. 11:54:19

@6.Lenin:

Folyamatosan másról beszélsz, mások háta mögé bújsz.
Feltettem egy kérdést neked nacionalizmus témában, aztán @morph on deer: minősítését kaptam. :D

Gandosz 2018.12.02. 11:55:42

@Ms.Cunnesburry: Ez egy aktuálpolitikai blöff, amiből levezethető az, hogy egy lincselőnek 5 milliós kártérítést lehet fizetni, mert a cellájában nem volt elég nagy a térélménye.
Tehát erre gondolsz, amikor európai értékekről hadoválsz.

2018.12.02. 11:59:16

@Gandosz:

Ezt az aktuálpolitikai blöfföt emelte be Navracsics szerint a 2011-es fidesz kormány az alaptörvénybe. :D

Gandosz 2018.12.02. 12:07:36

@Ms.Cunnesburry: Nincs igaza Navracsicsnak (ha valóban ezt mondta). Az alapjogok mindig ugyanazok voltak, többezer éve változatlanok; ezek nyilván részét képezik ennek a blöffnek is, de már felülírják azok a speciális jogok, amik miatt már a bűnözőket jutalmazzák.
Kitértél a válasz elől, mint mindig, hiszen meghaladja szellemi képességeidet a kérdés.

6.Lenin 2018.12.02. 12:52:58

@Ms.Cunnesburry:

Mert neki írtam, de te közbeszóltál, és én veled nem szeretnék vitázni semmiben sem.
Ha írsz, válaszolok, de ennyi.

2018.12.02. 14:29:10

@Gandosz:

"Az alapjogok mindig ugyanazok voltak, többezer éve változatlanok;"

E mondat alapján is lehetne szellemi képességeket minősíteni. Hány ezer évre gondolsz pontosan és melyik alapjogra?

kunzoo 2018.12.02. 14:49:18

A cikk címéhez: úgy tűnik felmérte, a reakciókból ítélve jól mérte fel. Nem lett belőle nagy balhé. Újságírók tiltakoznak, a politikai ellentábor érthető módon kiakadt, a szövetségesei kussolnak.
süti beállítások módosítása