B1 blogcsalád



A magyar kormány tudta, hogy a börtön elől hozzánk szökik Gruevszki (Orbán a saját jövőjével szembesül?)

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. november 16. - Szelestey

• Orbán vizsgázik, hogy meddig megy el az EU provokálásában, de az is lehet, hogy húzza majd az időt, és arra játszik, hogy magától lecsengjen a volt macedón kormányfő ügye. Ugyancsak elképzelhető, hogy a macedón politikus egérutat kap, és így pl. Moszkvába teszi át a székhelyét 

•  Elképzelhető, hogy Magyarország nem kap szerepet a németek által szorgalmazott új európai Kelet-politikában 

• A magyar illiberális demokrácia megregulázásának kudarca azt mutatja, hogy az EU nem nézheti tétlenül az olasz költségvetési ámokfutást, ám közben Ausztria rendszerváltást hajt végre, a polgári rendet fokozatosan megrendül 

                                                Nemzetközi sajtószemle, 2018. november 16.

 

Die Presse

die_presse.jpg

A magyar hatóságok tudtak arról, hogy Macedónia egykori első számú vezetője kereket akar oldani, de az továbbra is rejtély, miként tudott útlevél nélkül Magyarországra belépni Orbán szövetségese. Mindenesetre Gulyás Gergely azt ígérte, hogy a politikus a menedékeljárás lezárultáig nem hagyhatja el az országot, erről gondoskodnak, bár itt hónapokról is szó lehet. Egyébiránt a magyar kormány közleménye arra utal, hogy Gruevszki elvileg nemigen számíthat a menedékjogra, hiába fűzi jó viszony a magyar miniszterelnökhöz. Először is nem politikai üldözött, másodszor biztonságosnak tekintett 3. államon át érkezett. Az ugyanakkor nem áll meg, amit Gulyás mondott, hogy ti. a politikus a személyi igazolványával utazott, miután Macedónia nem EU-tag, azaz a határátlépéshez útlevél kell. Közben Szófiában cáfolták a hírt, hogy bolgár úti okmánya van. Bulgária minden macedóniai szlávot bolgár nemzetiségűnek tekint.

https://diepresse.com/home/ausland/aussenpolitik/5530451/Ungarn-war-in-die-Fluchtplaene-von-Gruevski-eingeweiht?from=suche.intern.portal

New York Times

new_york_times.jpg

Aki a háború és erőszak elől menekül, azt Magyarország nem szívesen látja, a volt macedón kormányfő mégis a magyar hatóságoktól kért menedéket, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia. Pedig Orbán Viktor élen jár abban, hogy alattomos veszélynek tekintsék a migránsokat, akiket szerinte a leghelyesebb szögesdróttal és őrizetes központokkal féken tartani. De épp ezért furcsa a Gruevszki-ügy. A magyar kormány 24 órás hallgatás után beismerte, hogy a politikus valóban menedékért folyamodott, bár nem sok részletet árult el. Orbán Viktor évek óta küzd Brüsszellel, mert egy sor kérdésben megszegte a közösségi normákat, egyidejűleg igyekszik erősíteni a kapcsolatokat Moszkvával, illetve próbál szövetségeseket találni az EU keleti és déli határa mentén.

Hegedűs István, az Európa Társaság elnöke azt mondja, ez a hintapolitika nem tarthat örökké, egy idő után választásra kényszerülsz. A szakember nem lenne meglepve, ha a volt macedón kormányfő eltűnne Budapestről és Oroszországban, vagy másutt bukkanna fel, ahol nehéz elérni a kiadatását. Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól azt hangsúlyozza, hogy teljesen életszerűtlen a feltételezés, mármint hogy Gruevszki a magyar vezetés tudta nélkül érkezett volna Magyarországra. Ugyanakkor nincs semmiféle bizonyíték annak alátámasztására, amit a Fidesz szóvivője mondott, hogy ti. Sorosnak bármi szerepe volna a politikus elleni jogi eljárásban.  Viszont az amerikai segítséggel életre hívott ügyészség Szkopjéban bizonyította a tárgyalás során, hogy a korábbi miniszterelnök maffia eszközökkel irányította országát. Azt nem tudni, miként hagyta el Macedóniát, de albán sajtóértesülés szerint a tiranai magyar nagykövetség kocsiján jutott el Montenegróba. Az megint csak nem világos, onnan hogyan jött tovább Magyarországra.

https://www.nytimes.com/2018/11/15/world/europe/hungary-orban-macedonia-asylum.html

Guardian

guardian.png

Még jobban kiélezheti a viszonyt Brüsszellel, hogy Magyarországon akar maradni a korábbi macedón miniszterelnök. Épp ezért nagy figyelem kíséri az ügyet, mert az megmutatja, meddig hajlandó elmenni Orbán Viktor az EU-val szemben. A Fidesz Sorost okolta Gruevszki hazai bajaiért, ám a macedón külügyminiszter azt közölte magyar kollégájával, hogy a szökött politikus elítélt bűnöző, aki ellen több más eljárás is folyamatban van – súlyos bűncselekmények miatt. Orbán most harapófogóba került, mert ha megadja a menedéket, az valószínűleg további súrlódásokat eredményez az unióval. Ha nemet mond, akkor cserben hagyja politikai szövetségesét. A helyzet iróniája, hogy a magyar vezetés nemrégiben egy sor törvényt hozott azok megbüntetésére, akik támogatják az illegális migrációt.

https://www.theguardian.com/world/2018/nov/15/nikola-gruevski-macedonia-fugitive-former-pm-seeks-asylum-hungary

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Ellentétes jelzéseket küld a magyar kormány a Gruevszki-affér kapcsán. Orbán arról biztosította macedón kollégáját, hogy a magyar fél csakis Szkopjéval kíván tárgyalni. Szíjjártó Péter pedig azt közölte a macedón külügyminiszterrel, hogy itt jogi és nem politikai ügyről van szó, és hogy Budapest továbbra támogatja a balkáni állam EU-, illetve NATO-csatlakozását. Ugyanakkor a Fidesz szóvivője kétségbe vonta a macedón vezetés törvényességét, illetve azt, hogy az általa lefolytatott eljárás megfelelt a jogállami normáknak a volt miniszterelnök perében.

Frankfurter Rundschau

frankfurter.jpg

Újra együtt van a két nacionalista, miután Gruevszki Orbánhoz menekült. Pedig ha valaki Macedóniából jön, akkor szinte teljesen reménytelenül próbálkozik a menedékkérelemmel Magyarországon. Ám a macedón politikus esetében kivételt tesz a magyar állam. A két politikus barátsága azonban sokkal több, mint puszta jogi ügy. Összeköti őket az azonos világkép és az, hogy elutasítják a liberális jogállamot. Nacionalisták, akik a nemzetükre és a vélt dicsőséges történelemre hivatkoznak. Macedónia Gruevszki idején Dél-Európa legkevésbé szabad országa lett, ám a politikus belebukott a nagyszabású lehallgatási históriába. A szökés emlékeztet arra, ahogyan a korábbi horvát miniszterelnök, Sanader Ausztriába tette át székhelyét a letartóztatás elkerülésére. Ám az osztrákok kiadták. Ilyesmire a mostani esetben nem lehet számítani. A Fidesz átvette Gruevszki összeesküvés elméletét Sorosról.

http://www.fr.de/politik/ungarn-wiedervereinte-nationalisten-a-1621729

Der Standard

der_standard.jpg

Hogy Gruevszki megpattant Magyarországra, az valószínűtlenné teszi, hogy hazájában valaha is szembe kellene néznie bármiféle következménnyel a szökés miatt. Igen jó viszonyban van Orbánnal és Budapesten feltételezik, hogy a házigazda menedéket ajánlott neki. Ebbe beleillik, hogy állítólag a tiranai magyar nagykövetség kocsiján távozott Albániából. Azt viszont senki sem gondolja, hogy a magyar kormányfő egyhamar eleget tesz a macedón kiadatási kérelemnek. Inkább azon lesz, hogy párhuzamos menedék-, illetve kiadatási eljárással amennyire csak lehet, elhúzza az ügyet, így az a végén teljesen leüljön.

https://derstandard.at/2000091457223/Orban-gewaehrt-verurteiltem-Gruevski-Unterschlupf

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A német külügyminiszter új keleti politikát akar Lengyelország bevonásával, hogy az EU egységesen tudjon fellépni Oroszország ellen. Maas ezt úgy képzeli el, ahogyan egykor Brandt keleti enyhülési politikája felépült: magába foglalja a határok sérthetetlenségét, a szoros gazdasági kapcsolatokat, valamint a demokrácia és az emberi jogok erősítését. Ebben számít Csehországra és Szlovákiára is, Magyarországot azonban nem említette. A politikus elismerte, hogy a jelenlegi helyzet cseppet sem kedvező a közös keleti politika számára, hiszen Oroszország a Krím elfoglalásával megszegte a nemzetközi jogot. Hátráltató tényező továbbá, hogy a tagállamok eltérően vélekednek a Moszkvához fűződő viszonyról, valamint Ukrajna, Grúzia és Moldávia uniós csatlakozásáról. A miniszter hangsúlyozta, hogy a Kremlt rá kell venni a nemzetköz normák tiszteletben tartására, egyidejűleg azonban párbeszédet kell folytatni vele, mert csak így lehet elkerülni a dolgok váratlan súlyosbodását.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Az unió sokáig megértő volt az olyan, arcátlanul nacionalista kormányokkal szemben, mint a magyar és a lengyel, mert azt gondolta, hogy azok majd jobb belátásra térnek, ám a számítás nem vált be, sőt Budapest és Varsó még inkább tekintélyelvű, illiberális alapokon építi át az államot. Egyes viszályok annál rosszabbak lesznek, minél inkább igyekeznek azokat kikerülni. Pontosan ilyen az olasz ügy is, ennélfogva  Brüsszelnek fel kell lépnie Róma ellen, miután annak a költségvetési politikája nyaktörő. Erre figyelmeztet a kommentár, bár megjegyzi, hogy a Bizottságnak nincs is más választása, ha hiteles akar maradni, hiszen az olasz vezetés megszegi az előírásokat.

A vita azonban csak még keményebb és elkeseredettebb lesz, és biztos, hogy a Liga és az 5 Csillag az ügy kapcsán csak még inkább az EU ellen hecceli a lakosságot. Abban bíznak, hogy az európai választáson földrengésszerű győzelmet aratnak, és akkor más országbeli nacionalistákkal összefogva, szétverhetik az eddigi kereteket. Ám a kamatok várhatóan az égbe ugranak az olasz adósságpolitika miatt, így az olaszok többsége előreláthatólag rá fog jönni, milyen felelőtlen az, amit a kabinet művel. Azon kívül Olaszország elszigetelődik. Még az állítólagos szövetségesek, a jobboldali populista magyarok, valamint az osztrákok is kifarolnak mögüle, a menedékkérők elosztása, illetve az államadósság miatt. Vagyis nem segít Rómának a nacionalista internacionálé, amiről a jobbos populisták álmodnak. Ám ezzel együtt a hatalmi harc sokat árt Európának. Ezért az EU nagyon is kész a párbeszédre.

https://www.sueddeutsche.de/politik/italien-eu-haushalt-1.4210479

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Az osztrák kormány megmutatja, miként kell aláásni az európai liberális játékszabályokat. Ausztriában minden vonalon nyomás alá kerül az egyetértésen alapuló demokrácia, az erős szociális állam, a világra nyitott társadalom Kurz kancellár mindezt rendszerváltásnak nevezi. De veszélyben van az uniós jog az olaszoknál, magyaroknál, lengyeleknél, cseheknél, briteknél és románoknál is, mindenütt a populisták viszik a szót. Meg lehet őket ismerni az általuk használt nyelvezetről. Az osztrák kormánypártok a keblükre ölelik ezeket az erőket: Salvinit, Orbánt, Le Pent, az AfD-t, valamint a szélsőjobbról civakodó Seehofert. Putyin mindezt elégedetten figyeli. És az osztrák vezetés az illiberálisok kengyeltartója.

Pánikba azért nem kell esni, az EU erős, a civil társadalom éber. Egyelőre. Viszont fülelni kell, hogy mit mond az illiberális oldal, amely úgy tesz, mintha a népet akarná megvédeni a gyűlölködő külvilágtól. De részükről csakis a puszta gyűlöletet hallani. A közönségesség szalonképessé válik, bekerül a pártprogramba a cinizmus az egészen lent lévőkkel szemben. Szítják az erőszak szellemét a kisebbségekkel, illetve a megvetést a másként gondolkodókkal szemben. Bécs mostanra a szélsőjobb fővárosa lett. Kurz és az FPÖ kivételes állapotot idézett elő a menedékpolitikában, egyszerre csak megkérdőjeleződik a szolidaritás.

A szélsőséges agitátorok azt állítják, hogy nyakunkon bevándorló cunami. A kancellárt nem érdekli a már osztrák földön élő migránsok beilleszkedése. Ezért csökkenti az uniós vendégmunkások családi pótlékát is, ha azok gyerekei otthon maradtak. Mert az idegen barbár. A közbeszédet propaganda váltja fel. Egész Európában sajtóbirodalmakat hoznak létre a jobboldali populisták. Kitalált hírekkel bombázzák a közösségi hálót. A felismerhetetlenségig eltorzítják a valóságot. A közmédiát, amely ellensúlyozni tudná az álinformációkat, vagy nyomás alá helyezik, vagy megtisztítják a kritikus munkatársaktól, ahogy az a magyaroknál és a lengyeleknél történt. Adópénzből terjesztik a hivatalos mantrát. A következmény az, hogy a polgárság lassan, de visszavonul a közvitákból. A köztisztviselőket politikai komisszárok irányítják. Ausztriában egykori nácik kabinetfőnökökké lépnek elő. A kormány megpróbálja megzabolázni a sajtót.

Ilyen kulissza előtt lehet hallani Salvini, Orbán, Strache vagy Kaczynski beszédeit. Ugyanitt lép fel Bannon, aki egyesíteni kívánja az európai szélsőjobbot, hogy meggyengítse az EU-t. Brüsszel 18 éve még elszigetelte Ausztriát, amikor a Szabadságpárt bekerült a hatalomba, napjainkban immár csodálat övezi az országot és annak kormányát. Hogy kell-e félnünk? Minden megtörténhet.  

Economist

economist_1.jpg

A populizmus egymás ellen fordítja az embereket, ám ez veszedelmes Európában, ahol igencsak összekeveredtek a különféle nemzetiségek. Erre figyelmeztet a lap, hozzátéve, hogy a jelenségen el kell gondolkodniuk az unió vezetőinek, annál is inkább, mert a szervezetet éppen azért hozták létre, hogy megoldja az ilyen gondokat. Viszont ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy kiújul a gyűlölet, sőt az erőszak a népcsoportok között, pl. Észak-Írországban vagy Koszovóban. A populista hullám ugyanis gerjeszti a feszültséget a nemzeti kisebbségek és a szomszédok között, miután a régi ellentétek soha nem szűnnek meg teljesen.  

A populizmus felemelkedését tetézte a küzdelem az autonómia hívei és a központosítók között. Az indulatokat csak fokozza a „mi vagy ők”-politika, a közösségi média szerepének növekedése és az, hogy a demagógok nagy ívben tesznek az eddigi normákra. Az autokrata Orbán Viktor pl. útlevelet akar adni az erdélyi és felvidéki magyaroknak. A jelenség nem egyszerűen a gazdasági gondokból fakad. Olyannyira nem, hogy javarészt a legfejlettebb régiókban jelentkezik, lásd Dél-Tirolt.

https://www.economist.com/europe/2018/11/17/the-resurgence-of-regionalism-in-europe

Die Zeit

die_zeit.jpg

A Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) elnöke különbséget tesz a magyar nép, illetve Orbán Viktor között, aki saját karrierje érdekében uszít az OSF ellen, míg az jó ideje remekül együtt tud működni a magyarokkal. Patrick Gaspard cáfolja a kormányfő állítását, miszerint az általa képviselt testület vagy akár Soros elutasítja a határokat és emberi joggá akarná tenni a migrációt. Ezzel szemben készségesen elismerik, hogy a kultúrák eltérőek, továbbá, hogy a források szűkössége miatt a hazai lakosság előnyt élvezzen a javak elosztásánál. Csakhogy ez nem jelentheti azt, hogy nem illetik meg az alapjogok mindazokat, akik kénytelenek voltak elmenekülni hazájukból. Nem következik továbbá, hogy az alapítványok támogatnák a bevándorlási törvények figyelmen kívül hagyását vagy a határok felnyitását. A fura az, hogy minden opportunista retorika ellenére sok esetben Magyarország is elismeri a migránsok jogait.

Azt azonban elutasítja az igazgató, hogy bárki a belső béke elleni fenyegetésnek tüntesse fel őket, mert ez veszélyes. Ám a szuverenitásra hivatkozva senki sem korlátozhatja, hogy mások nyilvánosan kifejtsék véleményüket, vagy szavazhassanak. Gaspard igen sajnálatosnak tartja, hogy Trump is átveszi azt a nyelvet, amelyet idáig főleg Putyin és Orbán vetett be. Ezek az emberek ugyanis nem a megoldáson dolgoznak, hanem hazugságokat és valótlanságokat igyekeznek terjeszteni. A cél, hogy hatalmuk bebiztosítása érdekében megosszák az országot és szűkítsék a kisebbségek jogait. Ugyanakkor Soros azért kedvelt ellenségkép számukra, mert félniük kell a nép dühétől, hiszen korruptak, rossz gazdaságpolitikát folytatnak, nem kínálnak perspektívát az embereknek. Ezért támadnak azután olyan szervezeteket, amelyek hozzá akarják segíteni jogaikhoz a tömegeket. Így félő, hogy ezek a kirohanások csak még élesebbek lesznek, gyakran antiszemita felhanggal körítve.

https://www.zeit.de/2018/47/patrick-gaspard-soros-stiftung-grenzen-demokratie-menschenrechte

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr114375377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paraszthajszal 2018.11.16. 06:50:17

„Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól azt hangsúlyozza, hogy teljesen életszerűtlen a feltételezés, mármint hogy Gruevszki a magyar vezetés tudta nélkül érkezett volna Magyarországra. Ugyanakkor nincs semmiféle bizonyíték annak alátámasztására, amit a Fidesz szóvivője mondott, hogy ti. Sorosnak bármi szerepe volna a politikus elleni jogi eljárásban.”

Mondja ezt Pardavi Márta, a jól ismert SOROS-SZERVEZET munkatársa. Neki bizonyára el kell hinnünk.

„Viszont az amerikai segítséggel életre hívott ügyészség Szkopjéban bizonyította a tárgyalás során, hogy a korábbi miniszterelnök maffia eszközökkel irányította országát”

Aha, szóval az idegenek pénzelte ügyészség „hitelt érdemlően bizonyította” – nem lennék meglepve, ha a pénzügyi hátteret maga a jóságos Soros György biztosította volna, akinek persze semmi köze ahhoz a koncepciós perhez, amit amerikai megrendelésre bonyolítottak le a patrióta macedón államfő ellen. Pardavi Márta, a jól ismert SOROS-SZERVEZET munkatársa is csak várost nézni járt Szkopjéban akkortájt, dehogy tevékenykedett ő Soros György összekötőjeként! Ugye?

paraszthajszal 2018.11.16. 06:54:20

@paraszthajszal: „A migrációt segítő Soros-szervezetnek tartja a Magyar Helsinki Bizottságot Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

A politikus azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a bíróság csütörtökön elutasította a Helsinki Bizottság jó hírnév megsértése miatt ellene indított keresetét.”

Ennyi. A magyar bíróság is kimondta, a Helsinki Bizottság Soros-szervezet. És a NY Timesnak valamiért ÉPPEN ŐT sikerült megszólaltatnia arról, hogy Sorosnak köze volt-e Gruevszki elítéléséhez. Na elmentek ti a francba libbantkáim!

paraszthajszal 2018.11.16. 06:58:15

Az origo tényfeltáró cikkei a témában: www.origo.hu/itthon/20180419-fidesz-a-helsinki-bizottsag-migraciot-segito-soros-szervezet.html
www.origo.hu/itthon/20171210-helsinki-bizottsag-soros-penz.html

Ízelítő az utóbbi cikkből: „2015-ben Soros Alapítványa 4 117 490 dollárt, azaz nagyjából 1,2 milliárd forintot osztott szét itthon a nyertes pályázók között, melynek mintegy 40%-a a Helsinki Bizottság és a TASZ között oszlott meg. Ez tökéletesen megmutatja, hogy mekkora súlya van a szervezetnek a bevándorláspárti tőzsdespekuláns világában”

Szóval, ízlelgessük csak – milliárdokat kaptak Soros György alapítványától, de éppen ők a leghitelesebb forrás azzal kapcsolatban, hogy Sorosnak volt-e köze a perhez. Hogyne, lipsikéim!

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.11.16. 07:31:55

Nem kizárt, hogy előzetesen konzultált a macedón menedékkérő magyar ismerőseivel, de ebben mi a probléma?

Toportyán Zsóti 2018.11.16. 07:36:44

@paraszthajszal: cöf cöf cöf,nevetek a fajtádon baltás kereszténygyilkossal üzletelő bipoláris.

Toportyán Zsóti 2018.11.16. 07:38:39

@balcán maxval bircaman: Agykapacitásod a probléma bukott blogger.Dolgoznod kéne valamit hogy legyik némi önkontroll és önbecsülés putinszolga.

rallus 2018.11.16. 07:42:45

Az a szerencséje Gruevszkinek, hogy nálunk már nem Medgyessy, Gyurcsány, vagy Bajnai kormány van hatalmon! Ők a határon felkoncoltatták volna, amiért tisztázatlan anyagi természetű ügye van, hiszen ezt a ballib választók nem képesek tolerálni!

paraszthajszal 2018.11.16. 07:51:18

@Toportyán Zsóti: „cöf cöf cöf,nevetek a fajtádon baltás kereszténygyilkossal üzletelő bipoláris.”

Csak nem Önben is valamelyik Soros-szervezet munkatársát tisztelhetjük? Vagy csak szimpatizáns?

Btw. nekem aligha szokásom kereszténgyilkosokkal vagy akármilyen más gyilkossal üzletelni, de ezt szerintem te is csak pillanatnyi elmezavarodban böfögted be ide.

Helga Beauty Salon 2018.11.16. 08:55:41

A libsihiszti alapján nekem máris szimpatikus a macedón úr, segíteni kell neki eltűnni.
Fiúk, majd ha Sorost kiadjátok ázsiába, akkor moralizálhattok, addig kuss!

FCUK13 2018.11.16. 09:02:33

@Helga Beauty Salon: na igen, Ázsia bizonyos országaiban Soros meglehetősen emlegetett személy, nálunk kb nem szeretik annyira, mint ott szeretnék. elkapni.

Helga Beauty Salon 2018.11.16. 09:48:26

" Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól azt hangsúlyozza, hogy teljesen életszerűtlen a feltételezés, mármint hogy Gruevszki a magyar vezetés tudta nélkül érkezett volna Magyarországra. Ugyanakkor nincs semmiféle bizonyíték annak alátámasztására, amit a Fidesz szóvivője mondott, hogy ti. Sorosnak bármi szerepe volna a politikus elleni jogi eljárásban. Viszont az amerikai segítséggel életre hívott ügyészség Szkopjéban bizonyította a tárgyalás során, hogy a korábbi miniszterelnök maffia eszközökkel irányította országát."

Na nézzük! Pardavi Márta a Helsinki bizottság...TÓL!!!! Tehát ismét egy 29.dikkk senki, csak Orbán ellen nyilatkozott és akkor rossz ember nem lehet! Szerinte a határátlépés ÉLETSZERŰTLEN(!!!) ami ugyebár ugyanúgy nem bizonyítottat jelent, mint ahogy "szerinte nincs bizonyíték arra hogy Soros keze benne lenne" a macedón min.elnök perében! Állítja ugyanazzal a lendülettel a két dolgot úgy, hogy az egyik fikciót jónak minősíti, a másikat (a sorosat) nem, ami nem meglepő ha tudjuk hogy a Helsinki a vén spekuláns "cége" .
Viszont amerikai segítséggel hozták létre az ügyészséget, az meg érdekes, mert Soros is amerikai, tehát jelentheti ezt is, ami ugyanúgy egy nagy szar mintha amerikai kormányzati lenne a segítség, ugyanis mi a faszom közük van az ottani dolgokhoz? Persze az igazság követei ők, aztán ha mellékesen kialakul egy amerikabáb kormány is, az kész haszon, onnantól jó minden mint ahogy most Irakban is! Kicsit romos, kicsit még mindig ölik egymást, de már amerikai olajcégek vannak bent.

Helga Beauty Salon 2018.11.16. 09:48:57

" Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól azt hangsúlyozza, hogy teljesen életszerűtlen a feltételezés, mármint hogy Gruevszki a magyar vezetés tudta nélkül érkezett volna Magyarországra. Ugyanakkor nincs semmiféle bizonyíték annak alátámasztására, amit a Fidesz szóvivője mondott, hogy ti. Sorosnak bármi szerepe volna a politikus elleni jogi eljárásban. Viszont az amerikai segítséggel életre hívott ügyészség Szkopjéban bizonyította a tárgyalás során, hogy a korábbi miniszterelnök maffia eszközökkel irányította országát."

Na nézzük! Pardavi Márta a Helsinki bizottság...TÓL!!!! Tehát ismét egy 29.dikkk senki, csak Orbán ellen nyilatkozott és akkor rossz ember nem lehet! Szerinte a határátlépés ÉLETSZERŰTLEN(!!!) ami ugyebár ugyanúgy nem bizonyítottat jelent, mint ahogy "szerinte nincs bizonyíték arra hogy Soros keze benne lenne" a macedón min.elnök perében! Állítja ugyanazzal a lendülettel a két dolgot úgy, hogy az egyik fikciót jónak minősíti, a másikat (a sorosat) nem, ami nem meglepő ha tudjuk hogy a Helsinki a vén spekuláns "cége" .
Viszont amerikai segítséggel hozták létre az ügyészséget, az meg érdekes, mert Soros is amerikai, tehát jelentheti ezt is, ami ugyanúgy egy nagy szar mintha amerikai kormányzati lenne a segítség, ugyanis mi a faszom közük van az ottani dolgokhoz? Persze az igazság követei ők, aztán ha mellékesen kialakul egy amerikabáb kormány is, az kész haszon, onnantól jó minden mint ahogy most Irakban is! Kicsit romos, kicsit még mindig ölik egymást, de már amerikai olajcégek vannak bent.

Sir Bates dö Hól 2018.11.16. 11:32:17

látom, ma reggel mindenki felvette rendesen a munkát, nagyon helyes, mindenre írni kell valami baromságot, az új vonal: gruevszki lebuktathatja végre gyurcsányt, részletek a ripostban (azért a forrást ne add meg hájas testvér! kiröhögnek!)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.11.16. 13:16:01

" ... A magyar kormány tudta, hogy a börtön elől hozzánk szökik Gruevszki (Orbán a saját jövőjével szembesül?)
Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje ... "

Hát, igen Szelestey magiszternek megszaladt a tolla... Orbán jövője?

Hát ki tudja, de a Bonsai Duce nagyon vigyáz arra, hogy közvetlenül semmiféle BTK-ba ütköző dologba ne vegyen részt... Nem tartom valószínűnek, hogy állami pénzt közvetlenül saját célra használjon fel, így baromi nehéz lesz hasonló helyzetbe hozni, mint a Macedónok exkormányfőjét.

A másik komoly probléma meg az, hogy mikor lesz leváltva vagy menesztve? Ez a mostani hiteltelen és tömegbázis nélküli, felszalámizott, balfék ellenzék hogyan fogja leváltani, amikor az emberek nem hajlandók a 2006-os ártányok és a szalonnácik mögé beállni?

Kedves Szelestey úr... Álmodik a balfék nyomorban? Éhezik és felelősségrevonást delirál?
Ebben a "kurvaország"-ban még nem vontak felelősségre korábbi kormánytagot 1989 óta... Pedig lenne rá igény... Mindig megígérik az elszámoltatást, és valahogy mindig elmarad....

Hofipisti 2018.11.16. 14:33:35

@paraszthajszal: Az 1,2 mrd 40%-a nincs fél mrd. a két szervezet számára. Ezzel szemben a CÖF több, mint félmrd.-ot cöfögött el az MVM közvetítésével az adófizetők pénzéből, nem egy magánalapítványéból!

rallus 2018.11.16. 18:25:26

A Gruevszki terhére rótt autó ára 36 000 liba árának felel meg! És ráadásul el sem tűnt, megvan...

Tangooo 2018.11.20. 10:58:29

"Bécs mostanra a szélsőjobb fővárosa lett." (Frankfurter Allgemeine) Ezért látogatott oda Soros a náci milliárdos.